Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a február 24-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
|
|
- Sarolta Tamásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a február 24-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára I/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2013/2014-es tanév II. félévi ülés- és munkatervéről II/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Ferencz Győző Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről III/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Ullmann Tamás Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről IV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Kulcsár-Szabó Zoltán Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről V/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Szécsényi Endre Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről VI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Rényi András Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről VII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Fried Ilona Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről VIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Fridli Sándor Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről IX/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Vokó Zoltán Társadalomtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről X/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Tausz Katalin Társadalomtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Jánosi Imre Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Csordás András Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Karátson János Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XIV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Simon Péter Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről XV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Viktor Lechta logopédus, a Nagyszombati Egyetem neveléstudományi tanszékének professzora részére XVI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Professor emeritus cím adományozásáról Gönczöl Katalin egyetemi tanár részére az Állam- és Jogtudományi Karon XVII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Majoros Mária, csecsemő- és gyermekgyógyász részére a Tanító- és Óvóképző Karon XVIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat Horváth Ildikó egyetemi docens a Bölcsészettudományi Kar Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke vezetésére benyújtott pályázatának véleményezéséről
2 XIX/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat a rektori pályázatot véleményező szenátusi ülés forgatókönyvéről és a szavazás lebonyolításának rendjéről XX/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat ének-zene alapképzési szak zenei könyvtáros specializációja indításának jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XXI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat balkán tanulmányok mesterképzési szak indításának jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról XXII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó melléklete módosításának jóváhagyása tárgyában XXIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó melléklete módosításának jóváhagyásáról XXIV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 3.b. számú melléklete, a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról 2
3 Az egyes érdemi és ügyrendi határozatok, bejelentések, kérdések és válaszok 1. Mezey Barna köszöntötte a TáTK új képviselőjét, Németh Renátát, aki Barna Ildikó helyét veszi át, akinek mandátuma tanszékvezetői megbízására tekintettel szűnt meg. 2. Ezt követően Mezey Barna rektor bejelentette, hogy február 16-án életének 56. évében elhunyt Bíró Gáspár egyetemi tanár, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének főállású oktatója, az ENSZ korábbi szudáni különleges jelentéstevője, január 7-én, életének 81. évében hosszú betegség után elhunyt Hajdú Mihály nyelvész, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének professor emeritusa. A Szenátus egyperces néma felállással adózott emléküknek. 3. Ezután Mezey Barna rektor címzetes egyetemi tanári oklevelet adott át Golnhofer Erzsébet ny. habil. egyetemi docens részére a Pedagógiai és Pszichológiai Karon; Asbóth Bence, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, Bajnok Zoltán, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, Fülöp Zsolt tudományos tanácsadó, az MTA Atommagkutató Intézet igazgatója, Haszpra László, az Országos Meteorológiai Szolgálat vezető főtanácsosa, Jankovics István, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium nyugalmazott igazgatója részére a Természettudományi Karon. 4. A Szenátus a kiküldött napirendet hozzászólás nélkül 38 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 5. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére, vita nélkül, 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az I/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát a Szenátus 2013/2014-es tanév II. félévi ülés- és munkatervéről (1. sz. mell). 6. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére Surján Péter dékán (TTK) hozzászólásával 38 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal meghozta a II/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Ferencz Győző Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 39 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a III/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Ullmann Tamás Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 38 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal meghozta a IV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Kulcsár-Szabó Zoltán Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 37 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 1 érvénytelen szavazattal meghozta az V/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Szécsényi Endre Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 37 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a VI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Rényi András Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 37 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal meghozta a VII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Fried Ilona Bölcsészettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 3
4 37 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a VIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Fridli Sándor Informatikai Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a IX/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Vokó Zoltán Társadalomtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 36 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 1 érvénytelen szavazattal meghozta a X/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Tausz Katalin Társadalomtudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 39 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Jánosi Imre Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 0 igen szavazattal, 26 ellenszavazattal, 13 érvénytelen szavazat mellett meghozta a XII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Csordás András Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 0 igen szavazattal, 26 ellenszavazattal, 13 érvénytelen szavazat mellett meghozta a XIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Karátson János Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről; 39 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XIV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Simon Péter Természettudományi Karra benyújtott egyetemi tanári pályázatának véleményezéséről. 7. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Tiszteletbeli doktori és professzori cím adományozásáról Viktor Lechta logopédus, a Nagyszombati Egyetem neveléstudományi tanszékének professzora részére. 8. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XVI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Professor emeritus cím adományozásáról Gönczöl Katalin egyetemi tanár részére az Állam- és Jogtudományi Karon. 9. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül 35 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XVII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról Majoros Mária, csecsemő- és gyermekgyógyász részére a Tanítóés Óvóképző Karon. 10. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére vita nélkül 36 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül meghozta a XVIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát Horváth Ildikó egyetemi docens a Bölcsészettudományi Kar Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke vezetésére benyújtott pályázatának véleményezéséről. 11. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére, az ismertetett pontosításokkal 1, vita nélkül, 36 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XIX/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát a rektori pályázatot véleményező szenátusi ülés forgatókönyvéről és a szavazás lebonyolításának rendjéről (2. sz. melléklet). 1 A I. k) pontban a szavazatszámláló bizottság összetételére utaló határozatszám törlendő, a II. 5. pontban az évszám helyesen
5 12. A Szenátus Mezey Barna rektor előterjesztésére Zaránd Péter elnök (EHÖK), Rónay Zoltán főtitkár, Surján Péter dékán (TTK), Hunyady András ügyvezető, meghívott (ELTE Eötvös Kiadó Kft.), Dezső Tamás dékán (BTK), Király Miklós dékán (ÁJTK), Sújtó Attila elnök (BTK HÖK), Kisfaludi András (AJTK), Eperjesi Zsolt mb. elnök (ÁJTK HÖK) hozzászólásával határozathozatal nélkül megtárgyalta a Tájékoztató az ELTE tulajdonú gazdasági társaságok évi üzleti tevékenységéről című előterjesztést (3. sz. melléklet). A napirendet megelőzően Mezey Barna rektor köszöntötte az ELTE társaságok megjelent ügyvezetőit. 13. A Szenátus Borsodi Csaba rektorhelyettes előterjesztésére, vita nélkül 38 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XX/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát ének-zene alapképzési szak zenei könyvtáros specializációja indításának jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról; 39 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXI/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát balkán tanulmányok mesterképzési szak indításának jóváhagyásáról a Bölcsészettudományi Kar gondozásában, valamint erre tekintettel az ELTE képzési programjának módosításáról. 14. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére, Sújtó Attila elnök (BTK HÖK), Dezső Tamás dékán (BTK), Zászkaliczky Péter dékán (BGGYK), Surján Péter dékán (TTK), Zaránd Péter elnök (EHÖK) hozzászólásával, meghozta a XXII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó melléklete módosításának jóváhagyása tárgyában (4. sz. melléklet). A szavazás menete a következő volt: a főtitkári előterjesztésről a Szenátus 18 igen szavazattal, 8 ellenében, 12 tartózkodás mellett határozott, ezt követően a jóváhagyásról is szavazott a szenátus az alábbiak szerint: 7 igen, 15 nem, 13 tartózkodás. A Szenátus sem a jóváhagyás megtagadását, sem a jóváhagyást nem támogatta, ezért összességében nem történt meg a jóváhagyás. 15. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére, vita nélkül, 38 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó melléklete módosításának jóváhagyásáról (5. sz. melléklet). A napirend tárgyalásának végén Rónay Zoltán főtitkár tájékoztatta a Szenátust, hogy az EHÖK Küldöttgyűlése az Alapszabályban rögzítette azt a tényt, hogy a Gerlóczy utcai bérlemény megszűnésével az EHÖK székhelye átkerült a Szerb utcai épületbe. Minthogy e tényrögzítés tartalmilag nem képezi az Alapszabály rendelkezéseinek részét (semmiképpen sem konstitutív, de még csak nem is deklaratív hatályú), ezért szenátusi jóváhagyása sem indokolt, egyben jelzi, hogy a jövőre nézve javasolta e tényrögzítés mellőzését az Alapszabályból. 16. A Szenátus Rónay Zoltán főtitkár előterjesztésére, Dezső Tamás dékán (BTK) hozzászólásával, 38 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a XXIV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozatát az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 3.b. számú melléklete, a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról (6. sz. melléklet). 17. Ezt követően Rónay Zoltán főtitkár ismertette az egyetemi tanári pályázatok írásbeli titkos szavazással lefolytatott véleményezésének eredményét. 5
6 18. Az Egyebek között Mezey Barna rektor bejelentette, hogy a Bolyai János Matematikai Társulat a matematika területén végzett kiemelkedő munkáért és teljesítményért Szele Tiboremlékérmet adományozott Szőnyi Tamás, a Számítógéptudományi Tanszék professzora részére. 19. Az Egyebek között Mezey Barna rektor tájékoztatást adott az Educatio kiállításról, valamint az Összegyetemi nyílt napról, valamint bemutatta az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont Ég és Föld vonzásában a természet titkai című. kiadványát. Budapest, február 24. Hitelesítő: Dr. Mezey Barna rektor a Szenátus elnöke.. dr. Rónay Zoltán főtitkár a Szenátus titkára 6
7 Február 24. I/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2013/2014-es tanév II. félévi ülés- és munkatervéről 7 1. sz. mell. 1. Javaslat a Szenátus 2013/2014-es tanév II. félév ülés- és munkatervére 2. Személyi ügyek a) Tiszteletbeli doktor és professzor cím adományozása b) Döntés az egyetemi tanári pályázatok MAB elé terjesztéséről c) Professzor Emeritus cím adományozása d) Címzetes egyetemi docensi cím adományozása e) Tanszékvezetői pályázat 3. Javaslat a rektori pályázatot véleményező szenátusi ülés forgatókönyvére és a szavazás lebonyolításának rendjére 4. Tájékoztató az ELTE tulajdonában álló gazdasági társaságok évi gazdálkodásáról 5. EHÖK ASZ módosítása 6. BTK kari SzMSz módosítása Kari tanácsi hatáskörbe tartozó előterjesztés nem szerepel a napirenden. Március Rektori pályázatok rangsorolása A kari tanácsokat érintő menetrendet a Szenátus a rektorválasztás belső ütemtervéről szóló CCCXXVIII/2013. (XII. 09.) Szen. sz. határozata rögzíti. Március Személyi ügyek 2. Az ELTE évi költségvetése 3. Egyetemi Habilitációs Szabályzat kari különös részeinek módosítása 4. Az Egyetem adatvédelmének, adatbiztonságának és adatkezelésének rendjéről szóló szabályzat Kapcsolódó kari tanácsok (ha lesz ilyen téma) legkésőbbi időpontja: március 20. Az EHSZ kari különös részeit a kari tanácsok már tárgyalták. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: február 18. Április Személyi ügyek 2. Tanévi és gazdasági beszámoló a évről 3. Szakkollégiumi stratégia Kapcsolódó kari tanácsok (ha lesz ilyen téma) legkésőbbi időpontja: március 17. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: április 17. Május Személyi ügyek a) A MAB véleménye ismeretében döntés az egyetemi tanári pályázatok miniszterhez történő felterjesztéséről 2. Sportkoncepció 3. Etikai kódex
8 Kapcsolódó kari tanácsok (ha lesz ilyen téma) legkésőbbi időpontja: május 15. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: április 14. Június Személyi ügyek a) egyetemi kitüntetések adományozása b) rektorhelyettesi pályázatok rangsorolása 2. Az Egyetem könyvtári és tudásközpont stratégiája 3. Iratkezelési Szabályzat módosítása Kapcsolódó kari tanácsok (ha lesz ilyen téma) legkésőbbi időpontja: június 19. Ehhez előterjesztések kiküldése a kari tanácsokra: május 19. Budapest, február 24. Dr. Mezey Barna s.k. rektor 8
9 XIX/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat a rektori pályázatot véleményező szenátusi ülés forgatókönyvéről és a szavazás lebonyolításának rendjéről I. Az ülés menete Az ülés levezető elnöke: Dr. Karácsony András általános rektorhelyettes Az ülés menete a) Az ülés megnyitása 2. sz. mell. b) Határozatképesség megállapítása: a Szenátus akkor határozatképes, ha az ülésen a szavazati joggal rendelkező tagjainak legalább 60%-a (27 fő) jelen van [Nftv. 12. (7) bekezdés g) pont, SzMR 71. (1) bek]. c) A levezető elnök tájékoztatja a Szenátust, hogy az Nftv. 12. (3) bekezdés d) pontja, illetve 37. (4) bekezdése szerint a szenátus csak véleményezi a rektori megbízásra benyújtott valamennyi pályázatot, a rektorjelölt személyéről a fenntartó (EMMI miniszter) dönt. d) Napirend elfogadása a jelenlévők egyszerű többségével Egy napirend: Rektori pályázat véleményezése (az írásbeli meghívóval egyezően, más napirend tárgyalásra nem vehető fel) e) A levezető elnök tájékoztatja a Szenátust arról, hogy a Szenátus a CCLXXIX/2013. (IX. 23.) Szen. sz. határozatával a rektorválasztás előkészítésével Előkészítő Bizottságot bízott meg. f) A levezető elnök tájékoztatja a Szenátust, hogy a rektorválasztó (rektori pályázatot véleményező) szenátusi ülés menetrendjét és a szavazás lebonyolításának rendjét a Szenátus a XIX/2014. (II. 24.) számú határozatával fogadta el. g) Dr. Szabó Miklós, a Rektorválasztást Előkészítő Bizottság elnöke ismerteti, hogy o o o o o egy pályázat érkezett be, illetve a pályázó személyét, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megküldött pályázatot a felsőoktatási államtitkár érvényesnek, a feltételeknek megfelelőnek minősítette, a rektori megbízás három évre szól, a pályázati kiírás és a fenntartói leirat annak időtartamát augusztus július 31. időtartamban határozza meg; a Bizottság szerint is a pályázat formailag megfelelő, a Bizottság előkészítette a pályázat kari véleményezését [a karok a CCLXXIX/2013. (IX. 23.) Szen. sz. határozat alapján meghatározták a kari tanácsok időpontját, erről a főtitkár útján értesítette a jelöltet]. h) A jelölt bemutatkozása. i) Kérdések a jelölthöz. j) Vita a jelölt távollétében. k) Rónay Zoltán főtitkár, a Szenátus titkára ismerteti a szavazás menetét. l) A levezető elnök elrendeli a szavazást 9
10 1. A választás lebonyolításának szabályai II. A szavazás lebonyolításának rendje a) A Szenátus a jelenlévő tagjai többségének szavazatával [egyszerű többségével (az érvényes szavazatok több mint fele)] dönt a rektorjelölt személyéről [Nftv. 12. (7) bekezdés g) pont, SzMR 71. (3) bek.]. 2. Szavazatszámláló Bizottság a) A február 4-i ülésen megalakított szenátusi szavazatszámláló bizottság jár el az alábbi összetételben: Steiger Judit, Kovács Norbert, és az EHÖK delegáltjaként: Kiss Ádám. b) A Szavazatszámláló Bizottság feladata - közreműködés a választás lebonyolításában, - a szavazás titkosságának biztosítása, - a szavazatok összeszámlálása. 3. A választás lebonyolításának rendje a) A szavazólapon a rektorjelölt (pályázó) neve, és mellette +, illetve - jel szerepel, valamint az a figyelmeztetés, hogy a szavazás a megfelelő jel bekarikázásával érvényes. [Szenátus Ügyrendje 11. (2)-(3) bek.] Minden más típusú megjelölés esetén a szavazat csak a Szavazatszámláló Bizottság egyhangú döntése esetén érvényes. b) Érvénytelen az a szavazat, amelyből nem állapítható meg egyértelműen a szavazó szándéka, ha a jelölt (pályázó) nevénél egynél több választ jelölt be, vagy nem jelölt meg semmilyen választ (teljesen üres szavazólap). Az érvénytelen szavazatokat az SzMSz rendelkezése szerint figyelmen kívül kell hagyni. [Szenátus Ügyrendje 11. (4) bek. b) pont] c) Érvénytelen a szavazat akkor is, ha a szavazó a szavazólapon más személy nevét tüntette fel [Szenátus Ügyrendje 11. (4) bek. c) pont]. d) A Szavazatszámláló Bizottság a szavazás megkezdése előtt megvizsgálja a szavazóurnát, és amennyiben azt üresnek és sértetlennek találja, pecséttel ellátott érvényesítő szelvényt helyez el benne, majd lezárja és lepecsételi. e) A szavazó a szavazólap átvételét az e célból felfektetett jelenléti íven aláírásával igazolja. Az átadott szavazólapot az egyetem pecsétjével kell hitelesíteni. f) A választás során a szavazás titkosságát a tanácsteremtől eltérő külön helyiségben kell biztosítani. g) A szavazólap leadása szavazóurna segítségével történik. h) A Szavazatszámláló Bizottság tagjai a szavazás lezárását megelőzően adják le szavazatukat. i) A szavazást a Bizottság elnöke a jelenléti ív ellenőrzése alapján nyilvánítja befejezettnek. 10
11 4. A szavazatok összeszámlálása a) A szavazás lezárását követően a Szavazatszámláló Bizottság felbontja az szavazóurnát, és összesíti a szavazatokat. b) A szavazatszámlálás alatt az arra szolgáló helyiségben csak a Szavazatszámláló Bizottság tagjai tartózkodhatnak. c) A szavazás eredményét a Bizottság elnöke ismerteti a tanács ülésén. 5. Eljárás eredménytelenség esetén Eredménytelenség esetén a szavazás megismétlése a 3-4. pont szerint legfeljebb kétszer. Három eredménytelen szavazás esetén a megismételt ülésre március 31-én kerül sor. Az ülés bezárása Budapest, február 24. Dr. Mezey Barna s.k. rektor 11
12 Tájékoztató az ELTE tulajdonú gazdasági társaságok évi üzleti tevékenységéről Tájékoztató az ELTE tulajdonában (100%-ban vagy részben) lévő társaságok évi működéséről 3. sz. mell. A hatályos jogszabályok szerint a vállalkozásoknak a tárgyévet követő év május 31. napjáig kell az éves beszámolójukat a könyvvizsgálóval auditáltatni, a felügyelőbizottsággal jóváhagyatni, illetve a tulajdonossal elfogadtatni, majd ezt követően a cégbíróság részére benyújtani. Ez a évi üzleti év tekintetében is megtörtént, ennek során vált egyértelművé az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Kft. gazdasági helyzetének megrendülése (lásd IV. pont), amellyel kapcsolatos azonnali intézkedések, valamint a végső döntések megtétele május január közötti időszakot is igénybe vették, ezért kerül az összefoglaló a szokásnál későbbi időpontban a Szenátus elé. Az ELTE 100%-os tulajdonában öt gazdasági társaság áll: - az ELTE Eötvös Kiadó Kft., - az ELTE Sport Sportszolgáltató Kft., - az ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Kft., - az ELTE Peregrinus Hotel Szálláshely-szolgáltató Kft. és - az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft. Az ELTE-Soft Kutatás-fejlesztő Nonprofit Kft. 26%-os résztulajdonban áll. Valamennyi társaság eleget tett fenti jogszabályi kötelezettségének, beszámolóját a tulajdonosi jogokat gyakorló rektor elfogadta, ezeket a szakmai beszámolóval együtt a menüpont alatt tekinthetőek meg. I. ELTE Eötvös Kiadó Kft A társaság létrehozását az ELTE Szenátusa II. 25-én hagyta jóvá, a cégbejegyzés dátuma március 18. A társaság 100%-ban az ELTE tulajdonában van, törzstőkéje alapításkor 50 mft volt, melyet az egyetem saját bevételéből biztosított. A törzstőke decemberében további 50 mft-tal megemelésre került ugyancsak az ELTE saját bevétele terhére. A társaság fő tevékenysége a jegyzet- és könyvkiadás. Az ELTE 2012-ben (ahogy már 2011-ben sem) a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem részesítette a társaságot a jegyzettámogatásból ben a társaság mérlegfőösszege eft, adózott eredménye 334 eft volt. Egyszerűsített éves beszámolóját a társaság független könyvvizsgálója és Felügyelő Bizottsága elfogadta, az a december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről megbízható és valós képet ad. A tulajdonost képviselő rektor a társaság évi beszámolóját elfogadta, és rendelkezett az eredmény tartalékba helyezéséről, melyet a társaság tevékenységének a fejlesztésére használhat fel. A rektor kérésére az ügyvezető részletesen ismertette a évi eredményt befolyásoló tényezőket, amely magyarázatot a tulajdonos elfogadott. A társaság működését összességében a tulajdonos eredményesnek értékelte azzal, hogy előírta a készletfelhalmozás csökkentése érdekében intézkedési terv készítését. 12
13 II. ELTE Sport Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság: A Kft létrehozását az ELTE Szenátusa XI. 24-én hagyta jóvá, a cégbejegyzés dátuma december 3. A társaság 100%-ban az ELTE tulajdonában van, törzstőkéje 10 mft, melyet az egyetem saját bevételéből biztosított. A társaság fő tevékenysége az ELTE vagyonkezelésében lévő egyes sportlétesítmények működtetése (Bogdánfy utcai, Mérnök utcai sportlétesítmények, Vízisporttelep). Az ELTE hozzájárulásai a cég működtetéséhez: A közműdíjak 2/3 részének átvállalása (2009, 2010, 2011, 2012) A Sport Kft pénzbeli fizetési kötelezettsége az ELTE-nek: Bérleti díj: 3,6 mft/év (mellékszolgáltatásként) 2012-ben a társaság mérlegfőösszege eft, adózott eredménye eft volt. Egyszerűsített éves beszámolóját a társaság független könyvvizsgálója és Felügyelő Bizottsága elfogadta, az a december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről megbízható és valós képet ad. A tulajdonost képviselő rektor a társaság évi beszámolóját elfogadta, és rendelkezett az eredmény tartalékba helyezéséről, melyet a tulajdonos által a tagi határozatban tételesen meghatározott célokra engedett fordítani: a Bogdánfy utca 10/B. Sporttelepen a sportcsarnok tető héjazat (lindab korcolt lemez) javítása; a Bogdánfy utca 10/B. Sporttelep sportcsarnokában a jelenlegi fényforrások kicserélése kisebb fogyasztású, hosszabb élettartamú és erősebb fényforrást biztosító izzókra. A sportcsarnokban a négy pályán összesen 120 db izzó van; a Bogdánfy utca 10/B. Sporttelep kiszolgáló épületének III-as lépcsőházi feljáró tetejénél lévő beázás megszüntetése, a tetőszigetelés felújítása, az elektromos vezetékek cseréje. A tulajdonos kiemeli, hogy a Társaság a 2012-es pénzügyi évre kitűzött eredményt túlteljesítette, annak ellenére, hogy közben a kedvezményes díjjal igénybe vett hallgatói, dolgozói hozzáférés köre tovább bővült. Minderre tekintettel a társaság működését a tulajdonos összességében eredményesnek értékelte. III. ELTE Soft Kutatás-fejlesztő Nonprofit Kft A társaságot az ELTE Szenátusa XI. 24-én hagyta jóvá, a cégbejegyzés dátuma február 2. A törzstőke 2 mft, a törzstőkéből az ELTE tulajdoni hányada 26%. ELTE hozzájárulás: (IK egyéb bevételei): 500 eft (apport) 20 eft (pénzbeni hozzájárulás) eft (tagi kölcsön) A társaság fő tevékenysége természettudományi - műszaki kutatás, fejlesztés. 13
14 2012-ben a társaság mérlegfőösszege eft, mérleg szerinti eredménye eft volt. Egyszerűsített éves beszámolóját a társaság független könyvvizsgálója és Felügyelő Bizottsága elfogadta, az a december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről megbízható és valós képet ad. A taggyűlés a társaság évi beszámolóját elfogadta, és rendelkezett az eredmény tartalékba helyezéséről, melyet a társaság tevékenységének a fejlesztésére használhat fel (nonprofit társaságról lévén szó, osztalékosztásra nem kerülhet sor). Figyelemmel arra a körülményre, hogy a társaság elsősorban pályázatban való részvételre jött létre, évi tevékenysége összességében eredményesnek mondható. IV. ELTE Egyetemi Szolgáltatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság: A Kft létrehozását az ELTE Szenátusa XI. 2-án hagyta jóvá, a cégbejegyzés dátuma december 15. A társaság 100%-ban az ELTE tulajdonában van, törzstőkéje 20 mft, melyet az egyetem saját bevételéből biztosított. A társaság fő tevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás (a piaci szféra szereplői és az Egyetem között hatékony együttműködést kialakítása az Ftv.-ben megfogalmazott tanulmányi és életpálya tanácsadási tevékenység segítése). A tulajdonos január 31. napjával új ügyvezetőt nevezett ki ben a társaság mérlegfőösszege eft, adózott eredménye eft volt. Egyszerűsített éves beszámolóját a társaság független könyvvizsgálója és Felügyelő Bizottsága elfogadta, az a december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről megbízható és valós képet ad. Ugyanakkor a könyvvizsgáló felhívta a tulajdonos figyelmét arra, hogy a társaság saját tőkéje december 31-én nem felel meg a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény (Gt.) által előírt tőkekövetelményeknek, emiatt sérül a vállalkozás folytatásának elve. A Gt. szerint az alapítónak döntenie kell pótbefizetés előírásáról, vagy a törzstőke más módon való biztosításáról, illetve a törzstőke leszállításáról, mindezek hiányában a társaságnak más társasággá történő átalakulásáról, illetve jogutód nélküli megszüntetéséről. E határozatot legkésőbb 3 hónapon belül végre kell hajtani. A tulajdonost képviselő rektor a társaság évi beszámolóját elfogadta. Azonban a Társaság évi üzleti terv jóváhagyását elhalasztotta, annak érdekében, hogy az kiegészítésre kerüljön a felmerült kérdésekre adott válaszokkal, alternatív megoldási javaslatokkal, az egyetemi rendezvényeken túli bevételi lehetőségekkel. Emellett a tulajdonos döntött arról is, hogy a Társaság évi mérleg szerinti negatív eredményére (amely ,- Ft, azaz Tizenkilencmillió-ötszázkilencvenkettőezer forint) tekintettel a saját tőke jegyzett tőke kialakult arányával kapcsolatban elrendeli, hogy a június 30-i auditált mérleg eredménye legyen az intézkedés alapja. A tulajdonos a kiegészített üzleti terv áttekintése, a június 30-i auditált mérleg, valamint az általa felkért szakértők, illetve a rektori tanácsadó véleménye alapján a társaság jogutód nélküli megszüntetéséről, ennek érdekében végelszámolási eljárás megindításáról rendelkezett. Minthogy az ügyvezetésben bizalma megrendült a végelszámolás elrendelésével egyidejűleg (végelszámolóként nem a korábbi ügyvezetőt bízva meg) az ügyvezető megbízatásának illetve munkaviszonyának megszüntetéséről határozott. A végelszámolás folyamata alatt szakértő felkérésre került sor a reorganizáció lehetőségének megvizsgálása érdekében. 14
15 A decemberi január elejei, a végelszámoló által dokumentált pénzügyi helyzet, valamint a reorganizációról adott szakvélemény alapján a tulajdonos a végelszámolóval közösen a társaság felszámolását kezdeményezte. V. ELTE Peregrinus Hotel Szálláshely-szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság: A Kft létrehozását az ELTE Szenátusa III. 29-én hagyta jóvá, a cégbejegyzés dátuma március 31. A társaság 100%-ban az ELTE tulajdonában van, törzstőkéje 5 mft volt, melyet az egyetem saját bevételéből biztosított. A törzstőke a Szenátus április 11-i hozzájáruló döntését követően a 3/2011. (VI. 23.) számú tagi határozattal 15 mft összegre felemelése került. A társaság fő tevékenysége szállodai szolgáltatás (főtevékenység), éttermi, mozgó vendéglátás, italszolgáltatás, rendezvényi étkeztetés, egyéb vendéglátás 19 db kétágyas, 6 db egyágyas szobával, amelyek fürdőszobával, televízióval, telefonnal, minibárral, lap-toppal, (wifi használattal) vannak felszerelve ben a társaság mérlegfőösszege eft, adózott eredménye eft volt. Egyszerűsített éves beszámolóját a társaság független könyvvizsgálója és Felügyelő Bizottsága elfogadta, az a december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről megbízható és valós képet ad. A tulajdonost képviselő rektor a társaság évi beszámolóját elfogadta, eft osztalék kifizetését rendelte el és rendelkezett a mérleg szerinti eredmény tartalékba helyezéséről. A társaság működését a tulajdonos elfogadhatónak értékelte. VI. ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Korlátolt Felelősségű Társaság: A Kft létrehozását az ELTE Szenátusa XII. 12-én hagyta jóvá, a cégbejegyzés dátuma április 11. A társaság 100%-ban az ELTE tulajdonában van, törzstőkéje 20 mft, melyet az egyetem saját bevételéből biztosított. A társaság fő tevékenysége oktatást kiegészítő tevékenység, kiegészítő tevékenysége máshova nem sorolt egyéb oktatás (lényegében a korábbi ELTE ITK szervezeti egység feladatinak komplex átvételével) ben a társaság mérlegfőösszege eft, adózott eredménye eft volt. Egyszerűsített éves beszámolóját a társaság független könyvvizsgálója és Felügyelő Bizottsága elfogadta, az a december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetről megbízható és valós képet ad. A tulajdonost képviselő rektor a társaság évi beszámolóját elfogadta, eft osztalék kifizetését rendelte el. A társaság működését a tulajdonos eredményesnek és hatékonynak értékelte. Budapest, február 24. Dr. Mezey Barna s.k. rektor 15
16 4. sz. mell. XXII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó melléklete módosításának jóváhagyása tárgyában Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának részönkormányzata, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat elnöke egyeztetést kezdeményezett az Egyetem főtitkárával annak érdekében, hogy a Szenátus a soron következő ülésén tűzze napirendre az EHÖK Alapszabály mellékletének, a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya módosításának jóváhagyását a melléklet szerinti tartalommal. Az egyeztetésre melyen a BTK HÖK elnöke és a főtitkár mellett a hallgatói ügyek rektori megbízottja is jelen volt február 10. napján került sor. A javaslat alábbi részével kapcsolatban mind a főtitkár, mind a hallgatói ügyek rektori megbízottja jelezte, hogy az több szempontból is aggályos: A tervezet ugyanis azt tartalmazta, hogy az osztatlan tanáris hallgatók bármely (akár mindkettő) BTK-s szakjukon választhatnak és választhatók a megfelelő választási körzetekben, továbbá, hogy a megválasztott osztatlan tanáris hallgatói érdekképviselők annak az intézetnek az Intézeti Képviseletébe kerülnek be, amely intézet valamely szakján jelöltették magukat. Ha mindkét BTK-s szakjukon jelöltették magukat és megválasztásra kerültek, két IK tagjai lesznek. Az aggály részben azon alapult, hogy maga a kétszakos osztatlan képzés egy oklevéllel záruló egyetlen szak, ténylegesen szakpárral, ez a vonatkozó, a tanárképzés rendszeréről, a szakosodás rendjéről és a tanárszakok jegyzékéről szóló 283/2012. (X. 4.) Korm. rendelet alapján egyértelmű. A tervezett megoldással a kétszakos osztatlan képzésben részt vevő hallgatók kétszeres súllyal kapnak lehetőséget érdekeik képviseletére. Helyzetük nem azonos a két külön szakon (akár két alapszak, akár egy alap-, egy mesterszak stb., vagy két külön karon) tanulmányokat folytató hallgatókéval, de még azon kétszakos osztatlan képzésben résztvevő hallgatókéval sem, akik szakpárjai két külön kar gondozásába tartoznak (pl. történelem-földrajz), hiszen esetükben az érdekképviselet két eltérő tanulmány végzése vagy két részben eltérő szabályozás alapján működő kar vonatkozásában valósul meg. Ezzel szemben a kétszakos osztatlan képzésben résztvevő hallgatókat megillető jogoknak az egyetlen szakon tanulmányokat folytató hallgatókat megillető jogokkal kell azonos súlyúnak lennie, ez azonban sérül a tervezet szerint. A főtitkári javaslat a helyzet megoldására az volt, hogy az osztatlan tanáris hallgatók döntsenek arról, hogy melyik BTK-s szakpárjuknak megfelelő választási körzetben választhatnak és ezzel egyidejűleg választhatók, illetve a választási bizottság határozza meg e döntés meghozatalának módját és határidejét. Az is egyeztetésre került, hogy a választások tervezett időpontja március vége, tehát kellő idő áll rendelkezésre a megfelelő módszer kidolgozására. Ezt követően az ELTE EHÖK elnöksége február 12-i ülésén, az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése február 13-i ülésén utóbbi egyhangúlag a következő formában támogatta a kiegészítést: 16
17 Az osztatlan tanáris hallgatók bármely (akár mindkettő) BTK-s szakpárjukon választhatnak és választhatók a megfelelő választási körzetekben. A megválasztott osztatlan tanáris hallgatói érdekképviselők annak az intézetnek az Intézeti Képviseletébe kerülnek be, amely intézet valamely szakján jelöltették magukat. Ha mindkét BTK-s szakjukon jelöltették magukat és megválasztásra kerültek, két IK tagjai lesznek. A beterjesztett változat tehát csak részben szóhasználatában teljesítette a főtitkári felhívást, érdemben a törvényességi kifogásra okot adó rendelkezést nem változtatta meg. Az EHÖK elnöksége a február 19-i ülésén a BTK HÖK Alapszabály módosítását 5 igen, 2 nem, 3 tartózkodással nem támogatta. Az EHÖK elnöke tájékoztatásában jelezte, hogy a módosításban foglalt érdekképviseleti hiányosság megszüntetését az elnökség minden tagja fontosnak tartja, az elnökség azonban megosztott volt az anyag előkészítettsége, és beterjesztésének módjával kapcsolatban. A BTK HÖK elnöke pedig az EHÖK elnök tájékoztatásában foglaltakkal egyezően jelezte, hogy az EHÖK elnökségének véleményezését tudomásul vette, viszont a BTK HÖK Küldöttgyűlésének egyhangú határozata miatt továbbra is kéri a módosító javaslat napirendre vételét. A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 60. (2) és (3) bekezdése szerint az alapszabály a szenátus jóváhagyásával válik érvényessé, amely csak akkor tagadható meg, ha az jogszabálysértő vagy ellentétes a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatával. Az Nftv. 60. (1) bekezdése szerint a hallgatói önkormányzatnak a 63. -ban meghatározott kivétellel (doktorandusz önkormányzat) minden hallgató tagja, választó és választható. E rendelkezésből, valamint az Alaptörvény általános parancsából következően a választási jog egyenlően kell, hogy megillesse a hallgatókat, így a fenti módosításhoz a Szenátus jóváhagyása nem adható meg. Mivel a teljes előterjesztés a kifogásolt rendelkezés nélkül végrehajthatatlan, ezért azt egészében szükséges elvetni. A megfelelően javított előterjesztés soron következő ülésen történő tárgyalásának nincs akadálya. A Szenátus sem a jóváhagyás megtagadását, sem a jóváhagyást nem támogatta, ezért összességében nem történt meg a jóváhagyás. Budapest, február 24. Dr. Mezey Barna s.k. rektor 17
18 Előterjesztés tárgya: az ELTE Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának kiegészítése az osztatlan tanárszakos hallgatók érdekképviseletéről Címzett ülés (RVÉ, EVÉ, GT, Szen.): Szenátus Előterjesztő: Sujtó Attila Az előkésztésben közreműködő vezetők, munkatársak: ---- Véleményező, javaslattevő testület és határozatuk: Az ELTE EHÖK elnöksége február 12-i ülésén támogatta az előterjesztést. Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése február 13-i ülésén egyhangúlag támogatta a kiegészítést. 4/D Osztatlan tanári hallgatói érdekképviselők 1. A szeptember elseje után osztatlan kétszakos tanárképzésben (továbbiakban osztatlan tanáris hallgatók) tanulmányaikat legalább egyik szakpárjukkal az ELTE BTK-n megkezdő hallgatók jelen paragrafusban meghatározott választási körzetek alapján maguk közül hallgatói érdekképviselőket választhatnak. 2. Az osztatlan tanáris hallgatói érdekképviselőkre az intézeti képviseletre vonatkozó rendelkezéseket (5. ) kell megfelelően alkalmazni a jelen paragrafusban megfogalmazott eltérésekkel. 3. Választási körzetenként a hallgatók legfeljebb 10 képviselőt választhatnak. 4. Az osztatlan tanáris hallgatók bármely (akár mindkettő) BTK-s szakpárjukon választhatnak és választhatók a megfelelő választási körzetekben. 5. A megválasztott osztatlan tanáris hallgatói érdekképviselők annak az intézetnek az Intézeti Képviseletébe kerülnek be, amely intézet valamely szakján jelöltették magukat. Ha mindkét BTK-s szakjukon jelöltették magukat és megválasztásra kerültek, két IK tagjai lesznek. 6. Az osztatlan tanáris hallgatói érdekképviselők pont szerint meghatározott létszámhatárok alapján, a 6. -ban foglaltaknak megfelelő alkalmazásával választási körzetenként küldenek képviselőket a Küldöttgyűlésbe. 7. Az osztatlan tanáris hallgatói érdekképviselők választása az alábbi körzetekben történik: a. Angol b. Ének-zene c. Francia, olasz, spanyol, portugál, román, román nemzetiségi d. Horvát, horvát nemzetiségi, lengyel, szerb, szerb nemzetiségi, szlovák, szlovák nemzetiségi, szlovén, szlovén nemzetiségi, orosz, ukrán, ukrán nemzetiségi e. Latin f. Magyar g. Német, német nemzetiségi h. Történelem Budapest, február 14. Sujtó Attila s.k. elnök ELTE BTK HÖK 18
19 XXIII/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó melléklete módosításának jóváhagyásáról 5. sz. mell. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke kérte, hogy a Szenátus a soron következő ülésén tűzze napirendre az EHÖK Alapszabály mellékletének, a Pedagógiai- és Pszichológiai Kar Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya módosításának jóváhagyását a melléklet szerinti tartalommal. Az Alapszabály módosítása nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely ellentétes lenne akár jogszabállyal, akár egyetemi szabályzattal. HATÁROZAT A Szenátus jóváhagyja az ELTE EHÖK Alapszabályának mellékletét képező PPK HÖK Alapszabály módosítását a melléklet szerinti tartalommal. Budapest, február 24. Dr. Mezey Barna s.k. rektor 19
20 Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Részönkormányzatra vonatkozó melléklete módosítása Eredeti szöveg 1) 4. (4) A Küldöttgyűlés tagjai legfeljebb: - Neveléstudományi Intézet: 5 hallgató, - Pszichológiai Intézet és Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ: 7 hallgató - Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet: 2 hallgató, - Tanárképzésben részt vevő 1 hallgató. 2) 5. (3) Az Elnökség hatásköre, melyeket a 2. - ban meghatározott feladatok megvalósítása érdekében gyakorol: c) dönt a kari hallgatói pályázatok elbírálásáról, 3) 5. (6) Amennyiben a HÖK Elnök mandátuma idő előtt megszűnik, a Választási Bizottságnak 14 napon belül ki kell írnia az időközi elnökválasztást, melyet a lemondást követő 30 napon belül le kell folytatni 4) 5 (7) Az Elnökség tagjai kötelesek: (8) Az elnökség tagjai nem lehetnek tagjai a HÖK más szerveinek (Küldöttgyűlés, Ellenőrző Bizottság, Választási Bizottság), de választhatók a Kari Tanácsba és az egyetemi és kari bizottságokba. 5) 6 (1) i) tisztsége alapján tagja: - a Szenátusnak, - a Kari Tanácsnak, - az EHÖK Küldöttgyűlésének, - az EHÖK Elnökségének, - a Kari Tanulmányi Bizottságnak, - a Kari Ösztöndíjbizottságnak, - a Köztársasági Ösztöndíj pályázatokat véleményező Bizottságának; 6) 6 (2) e) feladata a hallgatói normatíva rendszeres és rendkívüli szociális támogatási keretösszegének elosztásával kapcsolatos teendők ellátása: - javaslattétel a szociális támogatások benyújtásának és elbírálásának elveire, - a hallgatók tájékoztatása a szociális pályázati lehetőségekről, és a pályázatok benyújtásának módjáról, - a rendszeres és rendkívüli szociális támogatás kiírása, ellenőrzése és bírálása a pályázati kiírás Módosítási javaslat 1) 4. (4) A Küldöttgyűlés tagjai legfeljebb: - Neveléstudományi Intézet: 5 hallgató, - Pszichológiai Intézet és Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ: 7 hallgató - Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet: 2 hallgató, - Tanárképzésben részt vevő 1 hallgató. 2) 5. (3) Az Elnökség hatásköre, melyeket a 2. - ban meghatározott feladatok megvalósítása érdekében gyakorol: c) dönt a kari hallgatói pályázatok elbírálásáról, 3) 5. (6) Amennyiben a HÖK Elnök mandátuma idő előtt megszűnik, a Választási Bizottságnak a lemondás hatályát követő 30 napon belül időközi elnökválasztást kell lefolytatnia. 4) 5. (7) Az elnök lemondásának hivatalos leadását követően, de még az időközi elnökválasztás előtt, a Küldöttgyűlés ügyvivő elnököt nevez ki az időközi elnökválasztás lebonyolításának időtartamára. a) Az ügyvivő elnök rendelkezik az elnök összes jogával és kötelezettségével; b) ugyanazok a juttatások illetik meg, mint az elnököt; c) személyére az aktuális elnökség tesz javaslatot a Küldöttgyűlésnek. (7) (8) Az Elnökség tagjai kötelesek: (8) (9) Az elnökség tagjai nem lehetnek tagjai a HÖK más szerveinek (Küldöttgyűlés, Ellenőrző Bizottság, Választási Bizottság), de választhatók a Kari Tanácsba és az egyetemi és kari bizottságokba. 5) 6 (1) i) tisztsége alapján tagja: - a Szenátusnak, - a Kari Tanácsnak, - az EHÖK Küldöttgyűlésének, - az EHÖK Elnökségének, - a Kari Tanulmányi Bizottságnak, - a Kari Ösztöndíjbizottságnak, - a Köztársasági Ösztöndíj pályázatokat véleményező Bizottságának; 6) 6 (2) e) feladata a hallgatói normatíva rendszeres és rendkívüli szociális támogatási keretösszegének elosztásával kapcsolatos teendők ellátása: - javaslattétel a szociális támogatások benyújtásának és elbírálásának elveire, - a hallgatók tájékoztatása a szociális pályázati lehetőségekről, és a pályázatok benyújtásának módjáról, - a rendszeres és rendkívüli szociális támogatás kiírása, ellenőrzése és bírálása a pályázati kiírás
21 szerint, szerint, - határozat hozása a ponthatárról és a kezdő összegről - határozat hozása a ponthatárról és a kezdő összegről 7) 6 (2) h) tisztsége alapján tagja: 7) 6 (2) h) tisztsége alapján tagja: - tagja az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíj - tagja az Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottságnak, Bizottságnak, - tagja az EHÖK Szociális és Ösztöndíj - tagja az EHÖK Szociális és Ösztöndíj Bizottságának, Bizottságának, - elnöke a Kari Ösztöndíjbizottságnak; - elnöke a Kari Ösztöndíjbizottságnak; 8) 6 (6) d) tisztsége alapján tagja: - a Kari Tanulmányi Bizottságnak, - a Köztársasági Ösztöndíj pályázatokat véleményező Bizottságnak, - az EHÖK Tanulmányi Bizottságának, - a Kari Ösztöndíjbizottságnak; 9) 8. (1) A Diákjóléti Bizottság a) a Bizottság tagjai: b) a Kollégiumi Biztos feladatai elsősorban a következők: c) az Esélyegyenlőségi Biztos feladatai elsősorban a következők: d) a bizottsági tagok feladatait a Bizottság Elnöke határozza meg. 10) 8. (5) b) a Tanárképzési Referens feladata elsősorban: - képviseli a tanárképzésben résztvevő hallgatók érdekeit, - kapcsolatot tart az EHÖK és a kari HÖK-ök illetékes tisztségviselőivel, az ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály Tanárképzési Osztályával, valamint a a Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Tanács hallgató tagjaival; 8) 6 (6) d) tisztsége alapján tagja: - a Kari Tanulmányi Bizottságnak, - a Köztársasági Ösztöndíj pályázatokat véleményező Bizottságnak, - az EHÖK Tanulmányi Bizottságának, - a Kari Ösztöndíjbizottságnak; 9) 8. (1) A Diákjóléti Bizottság a) A Bizottság hatásköre: - a bírálókkal együtt felel: a kari tudományos, kulturális, sport és szakmai pályázatok, a rendszeres és a rendkívüli szociális támogatás kiírásáért, lebonyolításáért, és bírálásáért, - a Bizottság elnöke javaslatot tesz a HÖK Elnöksége felé a bírálókra, akik jogkörüket tisztségüknél fogva az adott tanévben gyakorolják, - előkészíti a támogatások, rendszeres és időközi ösztöndíjak utalását - felügyeli a pályázatok elszámolását, b) a Bizottság tagjai: c) a Kollégiumi Biztos feladatai elsősorban a következők: d) az Esélyegyenlőségi Biztos feladatai elsősorban a következők: e) a bizottsági tagok további feladatait a Bizottság Elnöke határozza meg. 10) 8. (5) b) a Tanárképzési Referens feladata elsősorban: - képviseli a tanárképzésben résztvevő hallgatók érdekeit, - kapcsolatot tart az EHÖK és a kari HÖK-ök illetékes tisztségviselőivel, az ELTE Pedagogikum Központ Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály Tanárképzési Osztályával, a Tanárképző Központtal, valamint a Tanárképzési és Tanártovábbképzési Tanács hallgató tagjaival; 21
22 6. sz. mell. XXIV/2014. (II. 24.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 3.b. számú melléklete, a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsa február 13. napján tartott ülésén hozott határozatával javaslatot tett a kari Doktorandusz Képviselet delegáltjainak kari bizottsági részvételére, valamint ezzel összefüggésben kezdeményezte az ELTE SzMSz I. kötete 3.b. sz. melléklete, a Bölcsészettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban: BTK SzMSz) alábbiak szerinti módosítását. A kari javaslaton az ELTE főtitkára, kodifikációs okból tartalmat nem érintő módosításokat eszközölt. A jelen előterjesztés 1. pontjában a BTK SzMSz 49. (1) bekezdés b) pont kiegészítését a Hallgatói Követelményrendszer hatályos 173. rendelkezéseivel összhangban kellett véglegesíteni. II. HATÁROZAT 1. A BTK SzMSz 49. (1) bekezdés b) pont kiegészül az alábbi második mondattal: 49. (1) [A Kar jogszabály, illetve egyetemi szabályzat által létrehozott állandó bizottságai: b) Etikai és Hallgatói Fegyelmi Bizottság A Bizottság 3 főből áll, amelynek az elnökön kívül 1 oktató és 1 hallgató tagja van.] Abban az esetben, ha a hallgatói etikai vagy fegyelmi ügy érintettje doktorandusz hallgató, a Bizottság hallgatói tagját a kari Doktorandusz Képviselet (a továbbiakban: DÖK) delegálja a kari hallgatói önkormányzat útján. 2. A BTK SzMSz 50. b) pont első mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: 50. [A BTK Kari Tanácsa által létrehozott állandó bizottságok: b) Gazdasági- és Helyiséggazdálkodási Bizottság] Elnöke a dékán, tagjai 2 vezető oktató, 2 beosztott oktató, a HÖK elnöke, a DÖK elnöke és az alkalmazottak képviselője. 3. A BTK SzMSz 50. d) pont első mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: 50. [A BTK Kari Tanácsa által létrehozott állandó bizottságok: d) Kiadvány- és Könyvtárügyi Bizottság] A Bizottság elnöke a tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese, alelnöke a Könyvtár- és Információtudományi Intézet igazgatója, továbbá 4 fő oktató, 2 fő hallgató és 1 fő doktorandusz hallgató. 4. A BTK SzMSz 50. g) pont első mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: 50. [A BTK Kari Tanácsa által létrehozott állandó bizottságok: g) Minőségfejlesztési Bizottság] A Bizottság elnöke a stratégiai ügyek dékánhelyettese, tagjai 5 fő oktató, 2 fő hallgató és 1 fő doktorandusz hallgató. 22
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 11-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. február 11-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2014. (II.11.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2013/2014. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 49/2018. (XI.06.) KT. sz. határozat a 2018. évi kari tanácsi választások
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal
HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata a 2014. szeptember 17-én az ELTE vezetése által kiadott közlemény II. fejezet 2. pontjában található 5. bekezdés kérdéseire készek vagyunk tényekkel
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés
Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat
ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA
ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 12. (7) bekezdés a)-e)
A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról
20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 21/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi docensi pályázatokról 22/2013. (VI.19.) sz. határozata főiskolai docensi pályázatokról 23/2013. (VI.19.)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK ÉS A REKTORJELÖLT MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK ÉS A REKTORJELÖLT MEGVÁLASZTÁSÁNAK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE 2017. október 30. SZ-II/2017/2018. 1 A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a nemzeti
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés
Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. június 22. (szerda) 15:30 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Delegálások, jelölések
ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről
JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2017. február 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT
ELTE TÓK HÖK Küldöttgyűlés jegyzőkönyve 2015. február 27. (ELTE TÓK, 123.) IDŐPONT: 2015. február 27. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 123. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 16:30 A megjelent küldöttgyűlési
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. december 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 60/2015. (XII.1.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor (Doctor et Professor
ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről
JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. június 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK
Dunaújvárosi Egyetem. Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend
Dunaújvárosi Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend Dunaújváros 2018 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusának 32-2018/2019.(2018.11.06.) sz. határozatával
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a március 29-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2004. március 29-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára XVI/2004. (III. 29.) ET sz. határozat tiszteletbeli doktori cím adományozásáról Moshe
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a február 12-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2001. február 12-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára I/2001. (II. 12.) ET sz. határozat az egyetemi és főiskolai tanári pályázatok véleményezéséről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A REKTORI PÁLYÁZATOK VÉLEMÉNYEZÉSÉNEK SZENÁTUSI ELJÁRÁSI RENDJE Szeged, 2013. december 16. A rektori pályázatok véleményezésének szenátusi eljárási rendje 1 A Szegedi Tudományegyetem
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/
Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános
Preambulum. 1.. Általános rendelkezések
Preambulum A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának figyelembevételével
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a február 9-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2015. február 9-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára I/2015. (II. 9.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2014/2015-ös tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács január 29-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2015. január 29-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt.
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG Jegyzőkönyv ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság ülése 2016. január 25. (hétfő), 13 óra 30 perc, Helyszín:
Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca
Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. február 25. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Részönkormányzati alapszabály módosítások 2. HÖOK Közgyűlés
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. október 20-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 53/2015. (X.20.) KT. sz. határozat az Egyetem téri épület I. em. 118. terem Navratil Ákosról
2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.
A Debreceni Egyetem Szenátusának 2018. április 19-én (csütörtökön) du. 15:00 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2017/2018. tanévi VI. rendes ülésén hozott határozatok 1/2018.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács december 6-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2012. december 6-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39.)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2013. október 14-i rendkívüli ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CCLXXX/2013. (X. 14.) Szen. sz. határozat a rektori pályázati felhívás szövegére
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a november 5-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2012. november 5-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CCII/2012. (XI. 5.) Szen. sz. határozat Tiszteletbeli doktor- és professzori cím adományozásáról
JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét.
Ikt. szám: RK/1391-17/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén 2018. október 17. napján. Az ülés 10.00 órakor veszi kezdetét. Jelen vannak: a 31 fős testületből jelen
A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Gazdálkodási és Juttatási Szabályzata. I. Fejezet Általános rendelkezések
A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Gazdálkodási és Juttatási Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Doktorandusz Önkormányzata (a továbbiakban: PTE DOK) az Alapszabálya
JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a szeptember 29-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2003. szeptember 29-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára LXIII/2003. (IX. 29.) ET sz. határozat az ELTE Egyetemi Tanács megválasztásával
B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 10. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. június 18-án 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú
5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.
A Debreceni Egyetem Szenátusának 2014. szeptember 25-én (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi 1. rendes ülésén hozott határozatok 1/2014. (IX.
2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet
2018. évi Küldöttgyűlések határozatai 1/2018.02.23. Küldöttgyűlési határozat A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara küldöttgyűlése a levezető elnök javaslatára 20 támogató szavazattal, 0 ellenében, 0 tartózkodás
K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.
Ikt. szám: RK/1336-4/2017. 208/2017. (IX.27.) sz. határozata az Szervezeti és Működési Rendjének a Sporttudományi Intézet felépítésére vonatkozó módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Szervezeti és
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés
Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. szeptember 30. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Gólyabálok tervezése
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2015. (I.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév II. félév ülés- és munkatervéről
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2018. május 22., hatályba lép: 2018. május 24-én A Zenei Intézet ügyrendjét
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a november 15-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2004. november 15-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CVI/2004. (XI. 15.) ET sz. határozat Magyar alapszak (BA) CVII/2004. (XI. 15.) ET
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről
A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016.
A SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016. 1 BEVEZETÉS A Kodolányi János Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzítettek szerint, a Szenátusnak hivatalból tagjai a rektor mellett
BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv
Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2015.07.28., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2015. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm a megismételt
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés
Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. március 9. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. ISZTK keret maradványai-
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról
INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról
INTÉZKEDÉSI TERV A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény végrehajtásából adódó intézményi feladatokról ÓE-RH-290/2012. Az Országgyűlés 2011. december 23-án elfogadta a nemzeti felsőoktatásról
FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25.
Jegyzőkönyv a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. 2013. éves rendes közgyűléséről 2013. április 25. Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Közgyűlés módja: Közgyűlés: 1037 Budapest,
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Miskolc, 2012. 8.2. számú Egyetemi Szabályzat Hallgatók Előnyben Részesítésével Foglalkozó Bizottság
2.2. sz. Egyetemi Szabályzat
2.2. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DOKTORANDUSZ ÖNKORMÁNYZAT ALAPSZABÁLYA A Miskolci Egyetem Szenátusának 379/2012. sz. határozata. - 1 - A Miskolci Egyetem Doktorandusz Önkormányzat Alapszabálya
B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó
ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2013/2014. 7. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2014. április 3-án 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A. Telefon/fax: 372-2654 Választási Bizottság Iktatószám: EHÖK/224/2 (2017) Tételszám:
A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.
Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.
Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318
Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács február 2-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2012. február 2-ai ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE kari tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39.)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)
6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre
6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend 2017. február 7. A szabályzat célja és hatálya A Szent István Egyetem (a továbbiakban: SZIE) Ybl Miklós Építéstudományi
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)
munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv
képzési szint képzés név nyelv munkarend név ELTE Kar Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által aláírt szerződés szerint az alábbi
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a május 26-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2014. május 26-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára LVI/2014. (V. 26.) Szen. sz. határozat Demetrovics Zsolt egyetemi tanár Pedagógiai és Pszichológiai
Határozatok
1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi
R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.
R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2015. március 19-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. NAPIRENDEK: 1. Javaslat a vezető testületek
K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.
Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés
Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. április 20. (szerda) 16:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Iskolaszövetkezet, vendégünk Nagy Gergely Gyula, dr.
100. szám május 26. Tartalom
Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott
1/2019. (II. 28.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-547/2019. 1/2019. (II. 28.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről
Nyíregyházi Egyetem Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje
Nyíregyházi Egyetem Kulturális és Sport Bizottság Kulturális Albizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Egyetem (a továbbiakban: NYE) Kulturális Albizottsága (a továbbiakban: KAB) a Szenátus által létrehozott,
ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG
Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Tudományos Bizottság Ügyrendje Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban: EHÖK) Tudományos Bizottsága (továbbiakban:
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a szeptember 24-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2012. szeptember 24-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CLXXXVIII/2012. (IX. 24.) Szen. sz. határozat a Szenátus 2012/2013-as tanév I. félév
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG. ELTE GTI HÖK Küldöttgyűlési Képviselőválasztás 2019.
ELTE GTI HÖK Küldöttgyűlési Képviselőválasztás 2019. tavasz Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzat Ellenőrző Bizottsága Küldöttgyűlési Képviselőválasztást hirdet a Gazdálkodástudományi
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
3488-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. december 17-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2.
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása Szeged, 2017. március 2. 1 A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szegedi Tudományegyetem
A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje. Preambulum
A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje Preambulum A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: EHÖK) a PTE Térítési és Juttatási Szabályzatának
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete
1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.y. sz. melléklete AZ ELTE REKTORI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2008.
Jegyzőkönyv. EHÖK Küldöttgyűlés június 12. (péntek) 15:00 óra, Helyszín: ELTE PPK KAZY (Budapest, Kazinczy u ) Földszint 4-es terem
Jegyzőkönyv EHÖK Küldöttgyűlés 2015. június 12. (péntek) 15:00 óra, Helyszín: ELTE PPK KAZY (Budapest, Kazinczy u. 23-27.) Földszint 4-es terem Előzetesen kiküldött napirend: 1. ELTE EHÖK Elnökének, alelnökeinek
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 23-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. június 23-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 24/2015. (VI.23.) KT. sz. határozat Dr. Fekete Balázs Jog- és Társadalomelméleti Tanszékre
HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA
HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA Dr. Bánhidy Péter s.k. elnök Fülöp Gábor s.k. főtitkár XXIV. Küldöttgyűlés határozatai: I./2010. (IV. 20.)
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2013. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2013 1/2013. (I.8.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 36 igen egyhangú szavazattal
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a
Határozatok Tára FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS szeptember 20.
Határozatok Tára I. FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS 2012. szeptember 20. FB1/2012 A Felügyelőbizottság egyetértett a napirendekkel, FB2/2012 A Felügyelőbizottság elismeréssel fogadta a tájékoztatót, azt FB3/2012
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a december 15-i ülésen meghozott határozatai. Határozatok tára
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának a 2003. december 15-i ülésen meghozott határozatai Határozatok tára CVI/2003. (XII. 15.) ET sz. határozat Professor Emeritus cím adományozásáról az
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-i rendes ülésére
Ikt.szám: 1210-3/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-i rendes ülésére Tárgy: Kerekegyházi Értéktár Bizottság SZMSZ-ének elfogadása Előterjesztő: