a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása (nyílt) üléséről Kapuvár, Február 13.
|
|
- Máté Fülöp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐ KÖNY V a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása (nyílt) üléséről Kapuvár, Február 13. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint. Tompáné Balogh Mária: Köszönti a megjelenteket. Elmondja, hogy Hámori György elnök úr távollétében ő vezeti az ülést. Megállapítja, hogy a tanács 18 tagjából 11 fő jelen van, a tanács határozatképes. Javasolja, hogy a jegyzőkönyv aláírására Horváth Ferencet, Szárföld Község polgármesterét válasszák meg. Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása a jegyzőkönyv aláírására 11 igen szavazattal, egyhangúlag Horváth Ferencet, Szárföld Község polgármesterét választotta meg. Tompáné Balogh Mária: A kiküldött napirendi pontokhoz javasolja, hogy az egyebek napirendi pont keretében tárgyalják a Helyi Védelmi Bizottság tagjának megválasztása és a Suzuki Ignis átadása pontokat. A napirendi pontokkal kapcsolatban egyéb módosító javaslat nem érkezett. NAP I REN D I P ON T O K 1. Javaslat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetésének elfogadására Előadó: Hámori György társulási tanács elnöke 2. Egyebek Helyi Védelmi Bizottság tagjának megválasztása Suzuki Ignis átadása Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása a napirendi pontokat 11 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. 1. NAPIRENDI PONT Javaslat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetésének elfogadására Tompáné Balogh Mária: Felkéri Dukai Tibort volt munkaszervezet vezetőt, hogy ismertesse a napirendi pontot. Dukai Tibor: Jogszabályi kötelezettség, hogy február 15-ig meg kell kezdeni a költségvetés tárgyalását. A társulás esetében mindössze pár tételről van szó, ezért nem javasolja több fordulóban tárgyalni a napirendi pontot. Az írásos anyagban látható, hogy a központi költségvetésből nem kap a társulás normatív támogatást, így a bevételi oldalon csak a tagdíjakból származó bevételekkel számolhatnak. A korábbi 20 Ft/lakos összegű tagdíjat tervezték be évi költségvetésbe, valamint a várható bevételeket vették számba. A koncepció készítésekor már megjelölte azokat a forrásokat, amelyek rendelkezésre fognak állni a évi költségvetésben, illetve a várható kiadásokat. Az egyik bevétellel és kiadással is járó fő feladatuk a központi háziorvosi ügyelet működtetése. Az ügyelet
2 működésének egy részét biztosítja az eszközhasználati díj a megállapodás értelmében az Oxytrans Kft. minden 12 %-kal emelt összeget biztosít ezen a címen a Társulás részére. A Társulásnak azonban van egy kiadási kötelezettsége is, a diszpécserszolgálat után fizetendő összeg, amelyért a szolgáltató 2013-ban is az előző évi összeget, havi forintot kér. Kiszámolták, hogy a szolgáltatási területen lévő valamennyi önkormányzatnak 20 Ft/fő összeggel kellene hozzájárulnia a szolgáltatás működtetéséhez, így tudják a működtetést nullszaldósra kihozni. Az ügyeleti helyiségek után fizetendő bérleti díj szintén a központi háziorvosi ügyelet működtetésével kapcsolatos. A bérleti díj összege a megállapodás értelmében január hónapban még az előző évi ( Ft/hó), február 1-től az infláció mértékével (KSH közlése szerint 5,7 %) emelt összegű, Ft/hó lesz, a kiadási oldalon számolna ezzel az összeggel. A Regionet Aktív program keretében kifizetésre kerültek a tavalyi év végén kiállított számlák, valamint Euro körüli összeget kell még kifizetniük. Ahhoz, hogy ne ragadjon bent pénz, további 900 Eurot kell kifizetniük. Ezzel szemben nagy összegű elmaradások vannak a Váti Kft. részéről, az V. VI. VII. kifizetési időszak pénzeit nem kapták meg. Ígéretek szerint februárban kapnak Eurót, aztán a további összegeket, összességében Eurót fognak kapni. Ha ez a pénz majd rendelkezésre áll, akkor tudják fizetni a településeknek az elmaradt decemberi normatívát. Ezen tervek alapján nullára ki tudják hozni a költségvetést. A Magyar Államkincstárral folytatott perrel kapcsolatban elmondja, hogy január 15-én kaptak egy levelet arról, hogy egy hónappal meghosszabbították az ügyintézési határidőt. Szerintük október 4-től 30 nap telt el, és azt hosszabbították meg 30 nappal ez szintén egy eljárási hiba, hogy 4 hónap után hosszabbítják meg a határidőt. Érdekesség, hogy nem az elsőfok, hanem a másodfok foglalkozik az üggyel, ezután megint csak bírósági tárgyalás lehet, jogorvoslati lehetőség sajnos nincs. Bízik benne, hogy kedvező döntés fog születni, mert akkor azonnal jogerős lesz a határozat. Tompáné Balogh Mária: A Pénzügyi Bizottság tárgyalta a napirendi pontot, felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság álláspontját. Tóth Sándor: A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot, a Társulás évi költségvetését elfogadásra javasolja a Társulási Tanácsnak Molnár János: A háziorvosi ügyelet részére a Társulásnak kell biztosítania a helyiséget? Dukai Tibor: Igen, mivel a Társulás kötötte a szerződést az önkormányzatok helyett, a Társulásnak viszont ingatlana nincs, a Kórház pedig nem adja ingyen a helyiséget, ezért bérelni kell azt. Tompáné Balogh Mária: Egyéb kérdés és hozzászólás hiányában szavazást indítványoz a diszpécserszolgálattal kapcsolatos költségekhez történő hozzájárulás összegéről. Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 11 igen szavazattal 1/2013. (II. 13.) számú határozat Kapuvár - Beledi Kistérség Többcélú Társulása úgy határozott a központi háziorvosi ügyelet diszpécserszolgálattal kapcsolatos költségeihez a társult önkormányzatok lakosonként 20 Ft/év összeggel járuljanak hozzá. 2
3 Tompáné Balogh Mária: Szavazást indítványoz a Társulás költségvetéséről. Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 11 igen szavazattal 1/2013. (II. 13.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása a Társulás évi költségvetését az előterjesztés szerint jóváhagyja. 2. NAPIRENDI PONT Egyebek Helyi Védelmi Bizottság tagjának megválasztása Tompáné Balogh Mária: A Helyi Védelmi Bizottság eddig három tagból állt, Hámori György a bizottság tagja volt, ő maga tanácskozási joggal vett részt az üléseken, és Molnár János volt a harmadik tag. Dukai Tibor: Elmondja, hogy új jogszabályok léptek életbe január 1-jétől, miszerint a Helyi Védelmi Bizottság elnöki tisztségét a Járási Hivatal vezetője tölti be. Meg kell alkotni az új Szervezeti és Működési Rendről szóló Szabályzatot. A Megyei Védelmi Bizottság múlt pénteken ülésezett, és jóváhagyta azt a keretszabályozást, amely meghatározza, hogy kik vehetnek részt benne. Ennek értelmében minden egyes járás esetében a járási székhely szerinti polgármester, valamint a járásban található települések által megválasztott polgármester, tehát csak két polgármester tud részt venni a bizottságban. Ezért kell egy tagot választani. Molnár Jánost 2006-ban az alakuló ülésen választotta meg a Társulási Tanács, 10:52 35/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a Többcélú Társulás évi költségvetésének módosítását elfogadja. 3. NAPIRENDI PONT Beszámoló a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodájának tevékenységéről Dukai Tibor: Az írásos anyagot nem kívánja szóban kiegészíteni. 3
4 Hámori György: Mint tudják, a Kistérségi Iroda és a munkaszervezet december 31-ével megszűnik. A munkatársakat sikerült elhelyezni, Varga András a Florasca Kft-nél dolgozik, Horváth Zoltánné a Berg Gusztáv Szakiskolában, Dukai Tibor a járási hivatal vezetői feladatait kapta meg. Szavazást indítványoz. 36/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a Kistérségi Iroda tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. 4. NAPIRENDI PONT Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodája megszüntetésével kapcsolatos döntések meghozatala Dukai Tibor: A napirendi pont keretében több témában kell dönteni. Elsőként készítettek egy Megszüntető Okiratot, amit az előterjesztéshez csatoltak, közben azonban az Államkincstárból küldtek egy mintát, ami alapján egy pontban módosítani kellett az Okiratot, be kellett írni a megszüntetés okát, ennyiben módosul a kiküldött anyag. 37/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a költségvetési szervének a Kapuvár- Beledi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodájának megszüntetéséről szóló Megszüntető Okiratot, az előterjesztés szerint jóváhagyja. Felkéri a Kistérségi Iroda vezetőjét, hogy a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez a Megszüntető Okiratot a Magyar Államkincstárhoz december 31-ig nyújtsa be. Határidő: december 31. Dukai Tibor: A második határozati javaslat arról szól, hogy a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodája Szervezeti és Működési Szabályzatát és Ügyrendjét december 31. napjával hatályon kívül kell helyezni, mivel megszűnik a munkaszervezet. 38/2012. (XII. 19.) számú határozat 4
5 Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodája Szervezeti és Működési Szabályzatát és Ügyrendjét december 31. napjával hatályon kívül helyezi. Határidő: december 31. Dukai Tibor: A Többcélú Társulás Társulási Megállapodása tartalmazza, hogy a munkaszervezeti feladatokat önállóan látják el. Ezt a mondatot szükséges módosítani úgy, hogy Kapuvár Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala látja el január 1-jétől a munkaszervezeti feladatokat. 39/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Tárulási Tanácsa a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosítását az előterjesztés szerint jóváhagyja. A Társulási Tanács felkéri a társult települési önkormányzatok polgármestereit, hogy a Társulási Megállapodás módosítását képviselő-testületük elé terjesszék be, és fogadtassák el. Határidő: december 31. Dukai Tibor: A negyedik határozati javaslat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról szól. A Társulási Megállapodásban módosított tételeket vezették át itt is. 40/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Tárulási Tanácsa a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Szervezeti és Működési Szabályzata módosítását az előterjesztés szerint jóváhagyja. Határidő: január 1. Dukai Tibor: A költségvetési törvényben szabályozzák a helyi bérpolitikai intézkedésekhez tartozó finanszírozást, azaz a létszámleépítést. Már most érdemes meghozni a döntést, hogy a Társulás élni kíván a létszám-leépítési pályázat adta lehetőséggel. 5
6 Hámori György: Ez két főt, Dukai Tibort és Garab Gergelyt érinti. Javasolja, hogy pályázzanak, ebből is forrást tudnak szerezni. Szavazást indítványoz. 41/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Tárulási Tanácsa a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodája december 31. napjával történő megszűnése miatti létszámcsökkentéssel kapcsolatban élni kíván a évi költségvetési törvényben foglalt pályázati lehetőséggel, az abban foglalt feltételeket vállalja. Határidő: április 12. Hámori György: Még két témában kellene dönteniük. Egyik a közös vagyon, az a bútorzat, amin a kistérségi munkaszervezet dolgozott. Ezeknek a könyv szerinti értéke nulla. Polgármester társaival történt egyeztetés és a megyéből több példát átvéve az a javaslata, hogy azokat a bútorokat adják át a járásnak, így továbbra is a települések közös feladatainak elvégzését fogják szolgálni. Matzkó János: Ők nem a Máltai Szeretetszolgálat, hogy mindent a járásnak adjanak. Hámori György: De akkor mit csináljanak vele? Dr. Gál László: Nem lenne az egyezkedéssel probléma, hogy ha a Kormányhivatal nem variált volna egy széken meg egy asztalon. Hámori György: A Kormányhivatal ragaszkodott ehhez, azt mondták, be kell hozni a bútorokat, nekik azt fel kell címkézni, és majd ők leselejtezik azokat a bútorokat. Szavazást indítványoz arra vonatkozóan, hogy a munkaszervezet eszközparkját adják át a járási hivatalnak. 42/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Tárulási Tanácsa a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodája eszközparkját átadja a járási hivatalnak. Felelős: Határidő: Hámori György Társulási Tanács elnöke azonnal Hámori György: A másik téma, amiben dönteniük kell, az a kistérségi autó, amit az orvosi ügyelettől vettek vissza. Az autó még használható állapotban van, jelenlegi listaára ezer forint között van. Ha valamelyik önkormányzat igényt tartana rá, hogy megvásárolja, támogatja azt. Ha nem akarja egyik önkormányzat sem megvásárolni, akkor javasolja, hogy értékesítsék, így bevételhez juthat a Társulás. Ez egy fehér Suzuki, 240 ezer Km-t futott. 6
7 Felhívja a figyelmet arra, hogy mivel cégautóról van szó, az éves alapköltsége 175 ezer Ft. Szerinte jobb lenne értékesíteni. Szavazást indítványoz a gépkocsi értékesítésére vonatkozóan. 43/2012. (XII. 19.) számú határozat Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulása Tárulási Tanácsa egyetértett azzal, hogy a Többcélú Társulás tulajdonában lévő személygépkocsit értékesítik. Felelős: Határidő: Hámori György Társulási Tanács elnöke azonnal 5. NAPIRENDI PONT Egyebek A napirendi ponttal kapcsolatban kérdés és hozzászólás nem merült fel. A társulási tanács több napirendi pontot nem tárgyalt, Hámori György az ülést bezárta. K. m. f. Dukai Tibor irodavezető Hámori György társulási tanács elnöke Horváth Ferenc Szárföld Község Polgármestere jegyzőkönyv aláíró Kertészné Szabó Ildikó jegyzőkönyvvezető 7
Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás
2013. December 19-i ülése 22 14-9-3/2013. TARTALMAZZA Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás 2013. December 19-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét 16/2013. (XII. 19.) határozat Jegyzőkönyv
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve
JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek
Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.
Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK
JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról
Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás Július 16-i nyílt alakuló ülésének jegyzőkönyvét
2013. Július 16-i ülése 1 14-9/2013. TARTALMAZZA Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás 2013. Július 16-i nyílt alakuló ülésének jegyzőkönyvét 1/2013. (VII. 16.) határozat Napirendi
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos
2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott
A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e
Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén
JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
Győr-Moson-Sopron megye (96)
KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 Kapuvár, Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96) 596-001 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu 5/a. napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Tisztelt Képviselő-testület!
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)
1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Molnár Zoltán Molnár Sándor Szemánszki
Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. Az ülés időpontja: 2014. december 17. A kezdés időpontja:
Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Április 10-i Rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvét
Kapuvár Városi Önkormányzat -testületének 2013. Április 10-i ülése 82 KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2013. TARTALMAZZA Kapuvár Városi Önkormányzat -testülete 2013. Április 10-i Rendkívüli
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 28-án (szerda) 17: 00 órakor tartott
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének
7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,
JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült
JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
J e g y z ő k ö n y v BÁCSSZENTGYÖRGY: Faa Béla polgármester
Gara Község Képviselő-testülete Bácsszentgyörgy Község Képviselő-testülete 2/2012. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bácsszentgyörgy
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
(hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Jelen vannak: Sárbogárd Város Önkormányzat testületének, Hantos Község Önkormányzat testületének és Nagylók Község Önkormányzat testületének 2009.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,
Jegyzőkönyv Készült: 2015.junius 25-én du: 14,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulási Tanács tanácsüléséről
2 Szavazásra teszi fel a meghívóban szereplő napirendi pont elfogadását. Sárbogárd város testület 10 igen (egyhangú) szavazattal a javaslatot elfogadt
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. március 27-i együttes üléséről.
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata
Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/
Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének
24. számú Jegyzőkönyv ének 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott
Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről
Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 13- án 17.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI
Ikt.szám: 1/144-8/2012. KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs, Nagybajcs és Vének Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2012.
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én
A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.
1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.
J e g y z ő k ö n y v
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. március 5-én, 16.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/
Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről
Ikt.szám: 102-2 /2012/ált. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2012. augusztus 16-án 14 00 órai kezdettel a
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek
Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,
T á r g y s o r o z a t
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én (Kedden) 18 óra 50 perc kezdettel megtartott zárt ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 122-123/2010. (XII.
T Á R G Y S O R O Z A T A
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 28-án 14:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-1/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án 14:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Bogdán Gyula József, Németh Sándorné,
JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.
Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT
Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 4/2013. (III. 21) sz. önkormányzati rendelet a települési szilárd hulladékkal
JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-án (kedd) órai kezdettel tartott üléséről
Szám: 9/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án (kedd) 18.00 órai kezdettel tartott üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 88-92/2013. (IX. 13.) számú határozat. d. rendeletek:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.
Iktatószám: /2015.
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 6054-7/2015. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása
Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Lövő Völcsej Nemeskér 1/2016. 1/2016. 1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D Lövő Község Önkormányzata 1/2016.(II.
Jegyzőkönyv Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének július 6-án tartott üléséről
Jegyzőkönyv Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének 2016. július 6-án tartott üléséről 10/2016. számú képviselőtestületi határozat: hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés módosításának
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének
Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester