Budapest Ikt. sz: 516/2011.
|
|
- László Illés
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hammerstein Judit úrhölgy Nemzeti Erőforrás Minisztériuma kulturális helyettes államtitkára Budapest Ikt. sz: 516/2011. Tisztelt Helyettes Államtitkár Asszony! Kritikus megnyilvánulásaink mellett szívesen együttdolgozunk a kulturális államigazgatás felelős vezetőivel a közgyűjteményi és közművelődési szakterületek ügyeinek előmenetele érdekében. Lehetőségeink szerint örömmel segítenénk ebben az Ön munkáját is. Ám ez nem valósítható meg úgy, hogy a kultúráért felelős államtitkárság nem működteti az ágazati érdekegyeztetés fórumát (KÁÉT), nem keres meg minket, de nem válaszol az általunk küldött levelekre, és nem von be minket a szakterületet érintő párbeszédben sem július 19-én írtuk azt a levelet, melyben tisztelettel kértük helyettes államtitkár asszonyt, hogy a KKDSZ-t szakmai szerepet betöltő országos hatáskörű közgyűjteményi szervezetként sorolja be a minisztérium és így tagjaink megkaphassák a díjtalan látogatás lehetőségét. (Ikt. sz: 341/2011, Tárgy: múzeumi kedvezmények). Sajnos mind a mai napig nem kaptunk választ erre a levélre, ahogyan a KÁÉT összehívását kezdeményező március 2-án küldött levelünkre sem. (Ikt. sz: E/221/2011.) Értetlenül állunk e jelenséggel szemben, mely kizárólag az Önökkel való kapcsolattartásunkban fordul elő, és nem jellemző a kormány más szervezetivel folyó ügyintézésünkre, hiszen fordultunk már Navracsics Tibor, Pintér Sándor miniszter úrakhoz, Orbán Viktor miniszter úrhoz is. Más kormányzati vezetőktől a 30 napos határidőt megelőzően kapunk szinte minden esetben választ (ahogyan például az általunk október 27-én postázott miniszternek szóló levélre a mellékelt első választ.) Széles közgyűjteményi körben értetlenség fogadta a Kultúra.hu internetes portál közleményét arról, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága november 18.-án a Pulszky Társaság és e legjelentősebb közgyűjteményi szakmai szervezetek közreműködésével konzultáció sorozatot kezdeményezett szakmai kérdésekben, melyre a KKDSZ nem kapott meghívást. Szervezetünk, mint az bizonyára Ön előtt is közismert, megalakulása (1989) óta szakmai érdekvédelmi szervezetként is működik. A jelenlegi kormány megalakulása óta többször is jeleztük együttműködési készségünket a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, úgy a Miniszter Úrnak, mint az illetékes Államtitkárnak, és
2 helyetteseinek. Legutóbb a megyei múzeumi szervezetek jövőbeni működésnek legfontosabb szakmai kérdéseiben Orbán Viktor Miniszter Úrhoz fordultunk levélben, - melynek másolatát elküldtük a miniszter úrnak és az államtitkár úrnak is -, az erre érkezett választ pedig csatoljuk. Mindezek fényében csodálkozunk azon, hogy a minisztérium a szakmai konzultációból a szakszervezetet, eddigi szakmai tevékenysége és együttműködési szándéka ellenére kihagyta. Reméljük, hogy mindez csupán csak félreértés és nem tudatos, szakszervezetünk szakmai szerepét szándékosan elmellőzni akaró minisztériumi szándék. A szakszervezet bevonása a szakmai konzultációba hitünk szerint nem gyengíti, hanem erősíti a szakminisztérium szakmai jogalkotó munkáját is! Kérjük, hogy a levelünkben foglaltakra tekintettel a további szakmai párbeszédbe a minisztérium vonja be a KKDSZ képviselőit, ahogyan ezt a KKDSZ megalakulása óta minden eddigi kormányzat megtette. Budapest, november 25. Köszönti Önt:
3 Nyílt kérelem a Kultúráért Felelős Államtitkársághoz Szakszervezetünk tiltakozott az ellen, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium intézkedése következtében a fenntartásában működő valamennyi nemzeti közgyűjteménynél és művelődési intézetnél minden ötödik embert el kell bocsátani. A Kultúráért Felelős Államtitkárság eddig nem válaszolt a levelünkre, de november 15-én 17:03-kor a levelünkre szó szerint reagáló közleményt jelentetett meg, amelyben azt állítja, hogy A létszámcsökkentés nincs hatással a közgyűjtemények és művelődési intézetek működésének színvonalára. Sajnálatos módon az államtitkárság szélsőségesen egyoldalúan ítéli meg a helyzetet, nem vagyunk meggyőződve arról, hogy az, amit lát, az a szakmai valóság, vagy pedig annak csak valamiféle torzult mása. Amennyiben van igazság (is) az idézett kijelentésben, akkor csak azért van, mert az intézmények működésének technikai és pénzügyi feltétele ellentétben szakmai tevékenységükkel már eddig is minősíthetetlenül rossz volt. Eddig sem volt pénz: sürgős védelemre szoruló tárgyak restaurálására, elavult műszaki berendezések felújítására, egy-egy szakirányban a gyűjtemények gyarapítására - se könyvtárakban, se múzeumokban (!), csak ma elvégezhető kutatásokra, szakmailag indokolt rendezvényekre, a szakemberek megfelelő továbbképzésére, nyelvpótlékokra, a minőségi munka elismerésére, célfeladatokhoz megbízások kiadására, és számos egyéb szakmailag indokolt intézkedésre. Ma nem lehet tudni, hogy Réthelyi Miklós jelenlegi utasítása a súlyos működési hiányokat mely pontokon rontja tovább. Ha az elküldöttek sorában több lesz a restaurátor, akkor ott hanyatlik a színvonal, ha több lesz a kiállítás-rendező, akkor ott, ha a német nyelvű könyvtári referenst menesztik, akkor ott és nem a latin nyelvterület referenciájában. Ezt ma még maguk az intézmények sem látják világosan, hiszen a napokban folynak a keserves tárgyalások. Annak a kijelentése azonban, hogy ilyen mértékű csonkolás nem lesz hatással az intézmények működésének színvonalára, nem csak a szakterület valóságos helyzetének a nem ismerését sejteti, hanem olyan gyanút kelt mintha az államtitkárság félre akarná vezetni a nyilvánosságot. (A szakmai közvéleményt nem, mert szakemberek úgysem hiszik el az idézett állítást.) A túlzott méretű állami bürokrácia örökölt adottság. írja az államtitkárság. Ám a határban ásatást vezető régész, az informatikai eligazítást adó könyvtáros, az okirat restaurátor, a táncházat éjszaka záró művelődésszervező nem bürokrata. És az elbocsájtott régészt nem helyettesíti a történész, a néprajzost a levéltáros, az informatikust a művészettörténész. Ezek magas fokú azonosulást követelő szép hívatások, de emellett szakmák is, nem úgy, mint a politikai funkciók. Az a legnagyobb
4 baj, hogy sok jel arra mutat, mintha a kormányzat úgy vélné, nem kell szakembernek lenni a szakmai munka elvégzéséhez. A létszámleépítésre részben a párhuzamosságok megszüntetése miatt van szükség - hirdeti a honlapján a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. Az országos napilapok valóban megszellőztettek már összevonási ötleteket, sajnos se a szakmai szervezetek, se a szakszervezetünk, se maguknak az érintett intézmények szakemberei hivatalosan nem értesültek ezen tervek többségéről, és nem kérték ki véleményüket egyik esetben sem. Ám, ha be is fognak majd olvasztani egy-egy intézményt a másikba, miért ne tennék, hiszen évtizedek óta ebben merül kis a kulturális élet reformja, hogy összevonnak tárcákat és intézményeket, aztán szétválasztják őket, ez akkor sem érinti mind a 13 intézményt és a jelen ötödöléstől függetlenül zajlik. A kijelentés igazságtartalmát tehát szintén alapos vizsgálat alá érdemes vetni. Miközben a magyar kormány nagyon helyesen támogat minden tiltakozást a határon túli kulturális örökség rombolása ellen, az anyaországban a kétharmados többség nyers erejével ellehetetleníti a hazai kultúra még működő intézményeit. Tisztelt Kultúráért Felelős Államtitkárság! Kérjük, valljanak végre színt! A sorozatos megszorításokon, a szakmákkal nem egyeztetett átszervezéseken, a túlzott létszámú bürokratának minősítéseken túl mit akarnak tenni múltunk relikviáival, szellemi és tárgyi kulturális örökségünkkel, kultúránk azon elemeivel, mely nélkül egyetlen nemzetnek sincs jövője? Szakszervezetünk tisztségviselőivel és számos kollégánkkal közösen várjuk nyilatkozatukat, és emellett ismételten kérjük, hogy vonják vissza a közgyűjteményeket és a közművelődési intézeteket súlyosan érintő, drasztikus intézkedésüket. De követeljük, hogy a szakmai valóság alapos megismerése után legalább ott mérsékeljék a csökkentést, ahol az a legsúlyosabb következményekkel jár. Budapest, november 17. Köszönti a Kultúráért Felelős Államtitkárságot:
5 Nyílt levél A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma az elmúlt napokban azonnali hatályú létszámcsökkentést rendelt el a nemzeti közgyűjteményeknél és művelődési intézeteknél. Réthelyi Miklós miniszter úr, jogilag is megkérdőjelezhető intézkedésével, az évek óta már különböző megszorításokat elszenvedett intézmények teljes bérösszegének 20 százalékát vonja el. A feladatellátást tekintve katasztrofális hatású döntés hivatkozási alapja a évi költségvetés tervezete. Tisztában vagyunk az ország súlyos helyzetével, munkahelyeinken és személyes helyzetünkön keresztül egyaránt érzékeljük a válság súlyát. Ezzel együtt is súlyos hibának tartjuk ezt a kulturális megszorítást. Képzett szakemberek hiányában olyan, a kulturális örökségünket őrző intézmények, mint például a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Levéltár, nem képesek ellátni feladataikat. Nemcsak a nemzeti örökség szellemi birtokba vételének a lehetőségei romlanak, de még a nemzeti kincsek puszta fizikai megőrzése is bizonytalanná válik. Miközben sérülnek a polgárok alaptörvényben biztosított kulturális jogai is, romlanak a felnövekvő generációk találkozási esélyei a kultúra nemzeti értékeivel. Helyesnek tartjuk, hogy a kormányzat stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, és jelentős összegű fejlesztéseket fordít erre a területre, de súlyos hibának tartjuk, hogy eközben nincs kulturális koncepciója és ennek az egyébként is rendkívül nehéz helyzetben lévő területnek a működését teljesen ellehetetleníti. Ez a csekély megtakarítás nem áll arányban a nemzeti örökség védelmében bekövetkező károkkal. Tiltakozunk az ellen, hogy a magát a nemzeti érdek legfőbb képviselőjének tekintő kormányzat a nemzetközi hírű közgyűjteményeket és a közművelődési intézményeket leépítendő koloncnak tekintse. Követeljük, hogy a jelenlegi válság ideje alatt a szakmailag át nem gondolt kulturális beruházások helyett a kormány először a már meglévő intézmények megfelelő színvonalú alapműködését biztosítsa. Meglátásunk szerint a kormány csakis ezen szempontok figyelembe vétele esetén felel meg azon felelősségnek, melyet a nemzeti múlt emlékeinek megőrzése jelent. Fenti okokból követeljük, hogy a kormányzat vonja vissza a közgyűjteményeket súlyosan érintő, drasztikus elvonásokat. Budapest, november 14. (30/ )
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román
Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár
Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,
A civil közösségfejlesztés A CIVIL szektor definíciója: Tágabb értelemben ide tartozik minden olyan szervezet, jogi személy, amely nem tartozik a tágabb értelembe vett államszervezetbe, és nem céljuk a
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság
Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer
A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál
A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6774. számú törvényjavaslat a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének
Tartalmi összefoglaló
1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia
Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3513/00432 Haáz Rezső Múzeum 535600 Székelyudvarhely Kossuth Lajos út 29. XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia
51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás
51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2014.01.01-2014.01.02 A központi
Törvénysértéssel vádolják Lázárt a sztrájkolni akaró közszolgák
MKKSZ válasz a sajtóban Facebook -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- http://24.hu/kozelet/2017/06/12/torvenysertessel-vadoljak-lazart-a-sztrajkolni-akaro-kozszolgak/
Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzat 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról (a 2/2008. (I.22.) Önk., a 32/2009. (IX.30.)
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 05-ig!
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. július 05-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Baranya megye Horváth Sándorné A
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,
1. A kormánymegbízott
1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe
1. A magyar közszolgálatban a hosszú idő óta érvényes
1. A magyar közszolgálatban a hosszú idő óta érvényes alacsony keresetek, a rossz munkakörülmények, a szervezeti kultúra hiánya miatt jelentős munkaerőhiány van, amely az állampolgárok számára különösen
JAVASLAT. Intézményi alapító okirat módosítására
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-172 /2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015. Kedves Kolléga!
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy hírlevelünkben tájékoztassuk arról, hogy Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas
Előre beküldött kérdések
Előre beküldött kérdések Nyílt forrás zárt rendszer mit takar? Laptopra telepíthet ő? Mikor hozzák forgalomba dobozos formában? Windows alkalmazások futtathatók? Más op-rendszerekkel milyen szint ű a kompatibilitás?
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 16-i ülésére Tárgy: A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB. 2014-2020. évekre szóló továbbképzési
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével. Závogyán Magdolna főigazgató
Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Závogyán Magdolna főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította Részt vesz a közművelődési
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: TOLNA MEGYE Szakszervezet megnevezése: 1 PSZ 20-9729312
Vizes katasztrófák Restaurátor szakmai nap
Vizes katasztrófák Restaurátor szakmai nap 2015/12/14 2015/12/07 A magyarországi műtárgyak állapotát a változó időjárás és a raktárak műszaki állapotának romlása miatt egyre több vízkár éri. A december
2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE
DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása
Tisztelt Képviselő-testület!
4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2012.
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés
SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG
SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG Az addiktológia aktuális kihívásai Berényi András Addiktológiai Országos Szakmai Kollégium elnöke A KOLLÉGIUM MŰKÖDTETÉSÉNEK CÉLJA I.
Rendezvény archívum 2001
Január 2001. január 9. A NEKTÁR Alkalmazói Tanácsának 2001. január 15. AMICUS-bemutató 20001. január 18. A Könyvtári és Szakirodalmi Tájékoztatási Szabványosítási Bizottság 2001. január 23. A Magyar Tudományos
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november
ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések
Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Miniszter Szám: 4740-2/2003. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések 1. A munkaügyi központ jogállása A Csongrád
A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat
A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e
A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens
A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az
Tekintettel arra, hogy a program célja a minél szélesebb körű ismeretetek átadása, a tanulmányút során számos intézménylátogatásra is sor került.
Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy hírlevelünkben tájékoztassuk arról, hogy Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas rangú delegációja érkezett tanulmányútra a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege
A hatásvizsgálati rendszer koncepcionális megközelítése. Farkas Krisztina, közigazgatási-stratégiáért felelős helyettes államtitkár
A hatásvizsgálati rendszer koncepcionális megközelítése Farkas Krisztina, közigazgatási-stratégiáért felelős helyettes államtitkár KIM SZMSZ A közigazgatási stratégiáért felelős helyettes államtitkár a
Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója
Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: A Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
A 140/1997 es törvény változásai, és hatása a múzeumok tevékenységére. Matskási István címzetes főigazgató
A 140/1997 es törvény változásai, és hatása a múzeumok tevékenységére Matskási István címzetes főigazgató Természettudományos szakmuzeológusok továbbképzése 2017 Magyar Természettudományi Múzeum 1 Az 1997.
MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. augusztus 16., hétfõ 133. szám Tartalomjegyzék 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet 69/2010. (VIII. 16.) ME határozat 70/2010. (VIII. 16.) ME határozat
NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök
NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ BUDAPEST VASKAPU UTCA 33-35 2014.02.17 Nagy Zsolt BTE Elnök BTE MEGALAKULÁSA - CÉLOK 2 2006.07.17.
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok - Intézményi adatok - A legfontosabb működési feltételek - A könyvtár bélyegzői - Az intézmény típusa és helye a könyvtári rendszerben
VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ
Dunaharaszti Város Önkormányzata VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert
az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 5055-4/2019/PKF Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Oktatási Hivatal alapító okiratát a következők
Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára) Szabadkai Levéltári Nap Előadás-vázlat
Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára) A SZOLGÁLTATÓ LEVÉLTÁR MAGYARORSZÁGON Szabadkai Levéltári Nap 2008. Előadás-vázlat Az előadás bemutatta a magyarországi levéltári terület érintő kormányzati
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól
Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
A jog útvesztőjében, avagy hogyan legyünk naprakészek a könyvtárakat érintő törvények változásaiban
A jog útvesztőjében, avagy hogyan legyünk naprakészek a könyvtárakat érintő törvények változásaiban Dr. Kenyéri Katalin EMMI Könyvtári és Levéltári Osztály 2016. A könyvtárosok, mint információközvetítő
BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 735/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nyilvános könyvtári
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)
Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés
32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról /2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról
1 von 5 19.02.2014 12:55 32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról 2013.08.10 4 32/2012. (V. 8.) NEFMI rendelet a világörökségi gondnokságról A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII.
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kiskunhalas Város Képviselő-testülete június 28-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2018. június 28-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzatának Martonosi Pál Városi Könyvtára igazgatói megbízása Az előterjesztést
A közszolgálat fogalma, jogi- és érdekegyeztetés szempontú vizsgálata BERKI ERZSÉBET MÉLYPATAKI GÁBOR NEUMANN LÁSZLÓ
A közszolgálat fogalma, jogi- és érdekegyeztetés szempontú vizsgálata BERKI ERZSÉBET MÉLYPATAKI GÁBOR NEUMANN LÁSZLÓ Mi is a közszolgálat? Hivatásos közszolgálat Civil közszolgálat Civil közszolgálat Az
ELŐTERJESZTÉS LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL. Cím: 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. E-mail: ph@lorinci.hu
LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL Cím: 3021 Lőrinci, Szabadság tér 26. E-mail: ph@lorinci.hu Telefon: (37) 388-155 Fax: (37) 388-464 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. FEBRUÁR 24. NAPJÁN
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1
AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2006 1 Hatályon kívül helyezte az ELTE SzMSz I. kötet 4.d) számú melléklete, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár
2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B.
lrr in}}t Oí'ezággyiilés Hivatnia 11 / m 2014. évi.... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B. Országgy űlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelez ő vagyongyarapodási vizsgálatáró l 1. Az
T/10591. számú törvényjavaslat. a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10591. számú törvényjavaslat a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2013.
MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. szeptember 15., kedd Tartalomjegyzék 269/2015. (IX. 15.) Korm. rendelet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetéséről, valamint a
SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG
SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG A Fogyatékosságügyi Országos Szakmai Kollégium bemutatása Pordán Ákos SZAKMAI KOLLÉGIUMOK A Szociálpolitikai Tanács az emberi erőforrások
2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1
OptiJUS Opten Kft. I 2012. évi XXX. törvény 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 1 óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. Értelmező
Iromány száma: T/3372. Benyújtás dátuma: :40. Parlex azonosító: R3CHSK6U0001
Iromány száma: T/3372. Benyújtás dátuma: 2018-11-06 18:40 Miniszterelnökség Parlex azonosító: R3CHSK6U0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére
Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére 1. Pályázati cél: Külföldi konferenciákon, szakmai tapasztalatcseréken való részvétel A rendelkezésre
ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A
A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai
A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása
MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA
MKKSZ Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA 4 Az MKKSZ Országos Választmányának beszámolója A Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete Országos Választmányának beszámolója az MKKSZ
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való
A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE
Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2012. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bevezetés A Szervezeti és Működési Szabályzat a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK
Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: - Moson- Sopron Megye Dr. Jáki Katalin Szakszervezet
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!
Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza
E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Szám: 02/99-4/2009. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E LŐTERJ E S Z T É S a Veszprém Megyei
A SÁRRÉTI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
1. Fejezet A SÁRRÉTI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1.1. Az intézmény neve: Sárréti Múzeum (fej- és körbélyegzőjén: Sárréti Múzeum) 1.2. Az intézmény székhelye: Szeghalom, Tildy Zoltán u. l4.
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.
JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a közművelődésről. Általános rendelkezések. A rendelet célja
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2010.(XI.26.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december
Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló
Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és
A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től
A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től 1. 2. egyrészt az európai uniós joggal és a nemzetközi (ILO) egyezményekkel való összhang megteremtése
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
25/2008. SZÁMÚ MEGYEI MÚZEUMIGAZGATÓI UTASÍTÁS Közlési szabályzat a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága intézményeiben
PEST MEGYEI MÚZEUMOK IGAZGATÓSÁGA - FERENCZY MÚZEUM 2001 Szentendre, Pf. 49 Ügyiratszám: A/192/1/2008 /Fax +36 06-26 310-790, 310-244 Ügyintéző: Bertók Judit SZJ 193. Adósz: 15440196-2-13 Hivatk.sz.: Szlasz.:
MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. július 22., hétfő Tartalomjegyzék 294/2019. (VII. 22.) KE határozat Közigazgatási államtitkári kinevezésről 4896 295/2019. (VII. 22.) KE határozat
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! Tárgy: az Oktatási és Kulturális Minisztérium szolgálati titokkörének megállapításáról Budapest, 2007. február 2 Az államtitkoktól és szolgálati titkokról
A kormányzati struktúra reformja
Franczel Richárd A kormányzati struktúra reformja A kormányzati struktúra tervezett reformja jelentősen át fogja szabni a felelősségi viszonyokat. A több részterületet átfogó miniszterek hatalma és egyben
I. Fejezet. Általános rendelkezések. Alapelvek
Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete a 16/2004.(IV.30.) és az 5/2009. (III.02.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege az Önkormányzat művelődési
Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március
Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói
Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek
Magyar joganyagok - 1997. évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 19921. oldal 1997. évi LVI. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 1 1.
Együttműködési Megállapodás
Együttműködési Megállapodás A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, mint munkáltató és a Külügyminisztériumi Dolgozók Önálló Szakszervezete, mint munkahelyi érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet
Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai
Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával
PEDAGÓGIAI MUNKA TÁMOGATÁSA AZ INNOVÁCIÓ ÉS TUDÁSMENEDZSMENT ESZKÖZEIVEL
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 PEDAGÓGIAI MUNKA TÁMOGATÁSA AZ INNOVÁCIÓ ÉS TUDÁSMENEDZSMENT ESZKÖZEIVEL KERBER ZOLTÁN TÁMOP 3.1.15 SZAKMAI VEZETŐ TÁMOP 3.1.15 projekt
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016.
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2016. június 1-én. TERVEZET az eljárási illetékek