VI./ 2. szám, május
|
|
- Virág Kisné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VI./ 2. szám, május Tartalomjegyzék: Köszöntő 1. oldal Évzáró csapatgyűlés, kiscserkész ígérettétel és felnőttcserkész fogadalomtétel 1. old. Programjaink nyár végéig 2. oldal Beszámolóink 3. oldal Ajánlj Te is könyvet! 6. oldal Kattintásra fel! Ez itt a Profilverseny! 7. oldal Adó 1% - 8. oldal Tábori tájékoztatók 8. oldal Köszöntő Kedves Cserkészek, Szülők, Ismerősök és Támogatók! Alig 2 hónap van hátra táboraink megkezdéséig. Most már minden vezetőnk lázasan dolgozik a nyári programjaink, a 4 korosztályi táborunk megvalósításán. Pályázati segítséggel és cserkész kapcsolataink révén a cserkész, a kósza és a vándor táborok Felvidéken lesznek megtartva, a Kárpátok lábainál. Szeretnénk, ha az élményeken túl fiataljaink a határontúli magyarsággal, annak történelmével és helyzetével is megismerkednének. Csömöri cserkésztestvéreink is velünk tartanak Palástra, ahol reményeink szerint közel 70 cserkész (Szentmihályról, Csömörről és Palástról) 10 napon keresztül együtt munkálkodik majd egy jobb világ építésén. Hisszük, hogy nemcsak a keretmesés építményeket fogjuk majd felépíteni, hanem olyan hidakat és kapcsolatokat is, melyeket az emberek közötti párbeszédek, megpróbáltatások és közösen átélt élmények tartanak majd össze hosszú évtizedeken keresztül. Kérünk minden csapattagot és családját, hogy figyelmesen olvassátok át a tábori információs lapokat és kezdjetek el készülni táborainkra! A magyar cserkészet második évszázadának küszöbén legyetek résen, álljatok készen erre a méltó kihívásra és életre szóló kalandra! Olvassátok szeretettel májusi hírlevelünket, amely reményünk szerint segít feleleveníteni a közösen átélt élményeinket és kellő tájékoztatást nyújt év végi programjainkról! Jó készülődést, Jó Munkát! Téglás Gergely Tegger st. csapatparancsnok Évzáró csapatgyűlés és kiscserkész ígérettétel és felnőttcserkész fogadalomtétel (június 15.) Szeretettel hívunk minden Kedves Csapattagot, Szülőt Ismerőst és Támogatót hagyományos évzáró rendezvényünkre, melyet június 15-én (vasárnap) tartunk a Rákosszentmihályi Plébánián. A rendezvény menete: 8:30 - Találkozó a plébánián szabályos egyenruhában 9:00 - Szentmise 1
2 10:15 - Kiscserkész ígérettétel és felnőttcserkész fogadalomtétel 11:00 - Évzáró csapatgyűlés Agapé Utána Tábori szülői értekezletet tartunk Kik tesznek ígéretet? Azok a kiscserkész-jelöltek, akik őszén csatlakoztak csapatunkhoz és jelenlétük és tudásuk alapján felkészültek az ígérettételre (teljesítették a korosztályuknak megfelelő pajzs próbát). Kik tesznek felnőttcserkész fogadalmat? Azok a felnőttcserkész-jelöltjeink, akik szeptembere óta készülnek a felnőttcserkész életre. Mit kell tenni annak aki ígéretet/fogadalmat fog tenni? - lélekben felkészülni és megtanulni az ígéret / fogadalom szövegét - ha még nincs cserkészinge, akkor a Cserkészboltból kell vásárolni egyet (más egyenruhát nem kell venni nyakkendőt, nyakkendőgyűrűt és a megfelelő próbajelvényt a csapatvezetőség biztosít minden jelölt számára) - aki őszétől csatlakozott hozzánk és még nem adta le a hivatalos jelentkezési lapját a vezetőjének, kérjük minél előbb tegye meg! - időben érkezzen 8:30-ra, hogy át tudjuk beszélni a ceremónia menetét A cserkész, kósza, vándor korosztályú csapattagok mikor fognak fogadalmat tenni? Az ő fogadalomtételük a nyári táborok során lesz megtartva. Kérünk minden cserkész, kósza és vándor korosztályú csapattagot, hogy a rá vonatkozó próbát ne felejtse el június 15-ig teljesíteni és ha elkészült a próbalapjával, azt adja le a vezetőségnek! Kérjük akik részt vesznek a rendezvény szervezésében ITT tájékozódjanak és keressék Hajnát! Jó készülődést, Jó Munkát! Parancsnokság Programok nyár végéig Főbb programjaink láthatók összefoglalva az alábbi táblázatban. Május 23. (péntek) 18:00 Médiás tréning Minden Média munkacsoport tagnak kötelező (továbbképzés), benne rengeteg hasznos információ az új honlapunk kép- és fájlmenedzseléséről. Május 24. (szombat): Tábori helyszíni szemle 2. Táborparancsnokság és GH újra kimegy a táborhelyekre megbeszélni a GH-s és logisztikai teendőket. Május 24. (szombat): Kiállítás és Flashmob a magyar cserkészet 100 évéről Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt május 24-ére a Budai Várba, "A magyar cserkészet 100 éve" című kiállításunkra! Május 31. (szombat): Csapatnap 2. és Sarkad Udvar Nyílt Nap Délelőtt az 1. Csapatnaphoz hasonlóan folytatódnak a csapatotthon felújítási és karbantartási munkálatok főleg az érintett projektvezetők közreműködésével. Ezen kívül besegítünk a plébániai munkálatokba is. A nap során Médiás tréning is lesz a Média munkacsoport számára. Délután részt veszünk a Sarkad Udvar Nyílt Napján. 2
3 Este Parancsnoksági és Tábori megbeszélés vezetőknek. Június 7. (szombat) 18:00 Tábori nagyvezetőségi megbeszélés Összes táborról utolsó nagy egyeztetések, kérdések megvitatása Vezetőknek szóló program! Június 8. (vasárnap): 1031-esek fogadalomtétele Június 8-án, ünnepélyes mise és fogadalomtétel, utána ünnepség Csömörön. Vezetőségből aki tud jöjjön, hogy együtt ünnepeljünk csömöri cserkésztestvéreinkkel! Június 15-én (vasárnap) Évzáró csapatgyűlés, KCS ígérettétel és FCS fogadalomtétel Ünnepélyes mise és utána fogadalom/ígérettételek. Majd évzáró csapatgyűlés. Minden csapattagnak kötelező. Részleteket lásd a külön cikkben! Június 21. (szombat): Országos Íjászverseny Megjelenünk egy cserkész sátorral a mátyásföldi cserkészekkel közösen az Országos Íjászversenyen a Mátyásföldi Repülőtéren. Június 22. (vasárnap): Úrnapja Csömörön Június 22-én a csömöri Úrnapi misén és körmeneten vesz részt a csapat. Egy őrs lesz akik Szentmihályon maradnak, egyébként mindenki Csömörre megy szabályos egyenruhában. Június V. Komondor Vezetői Töltekező hétvége Vezetőknek szóló töltekező program XXV. Kárpát-medencei Regős Cserkésztábor Ajánlott program minden csapattagnak! Érdeklődni itt lehet: Július 2-6: Kiscserkész tanyázás Drégelypalánkon Minden Hunyadi Mátyás raj tagnak! Részletek a tábori információs levélben! Július 6-15: Kószatábor Felvidéken II. Rákóczi Ferenc raj tagjainak! Részletek a tábori információs levélben! Július 10-19: Cserkésztábor Paláston A cserkész korosztályú rajainknak, őrseinknek! Részletek a tábori információs levélben! Július 21- augusztus 1.: Vezetőképző táborok Idén is több csapattagunk megy VK-ba ebben az időszakban! Augusztus 8-14.: Vándor korosztályi tábor, Körmöci-hegység Zrínyi Miklós raj tagjainak szóló magashegyi tábor! Részletek a tábori információs levélben! Sarkad Udvar nyári tábora Egész nyáron várja az érdeklődőket a Sarkad Udvar, kicsiket és nagyokat egyaránt! Érdeklődni lehet: Cserkészhét Taizé-ben július augusztus 3 között! Augusztus 20-án gyere a Pálffy térre! Ahogy minden évben, idén is részt veszünk a Pálffy téri ünnepségen. Egyenruhában gyere! Beszámolók Cserkész kósza téli portya
4 A cserkész téli portya február án volt megtartva, egy derűs, napsugaras hétvégén. A keretmese alapjául a Karib-tenger kalózai című film szolgált. A csapat tagjai megismerhették Jack Sparrow kapitány történetét. Segíthettek kiszabadítani Elizabeth Swann-t, figyelemmel kísérhették Norrington és Jack viaskodását, és persze megkereshették a kincset is, ha elég leleményesek voltak és ha nem tértek le a helyes útról. Ezen a hétvégén tényleg volt minden; a játékok színes repertoárjában ugyanúgy megtalálható volt a nyakkendőharc mitikus lényekkel, az intelligens puff, a kincskeresés, bolyongás a faluban és pónizás. A reggeli tornák kellemesen felpezsdítették a szentmihályiak vérkeringését, valamint kellően előkészítették a korgó gyomrokat a reggeli befogadására. Szombat éjszaka pedig, a hangulatos tábortűz után minden cserkészt elszólított egy titkos megbízatás, mely sikerességének tétje Swann kisasszony szabadsága volt. Másnap pedig a fáradt kalandorokat hagyták egy órával tovább aludni ezúton is külön köszönet érte. Vasárnap pedig, mindenki nagy bánatára pakolnunk kellett, hiszen az új cél már nem a Fekete Gyöngy volt, hanem az Örs Vezér tere. A helyszínt makulátlanul tisztán hagytuk magunk mögött, és nemcsak azért, mert ez a jó cserkész kötelezettsége, hanem magunk miatt is, hogy az utánunk jövők ne úgy lépjenek be a szobákba, hogy szidják az előttük megszállókat a trehányságukért. Nem is lehetett ránk panasz tisztaság terén. Összességében én úgy vélem, ez a téli portya minden szempontból kielégítő volt. Kár, hogy mire kezdtünk belerázódni az együtt töltött idő ritmusába, addigra az egész program véget ért, és kisebb-nagyobb hátizsákjával mindenki szétszéledt az Örsön. Kiscserkész téli portya 2014 Börzsöny Bíró Gabriella Kolibri őrs március 8. reggel 7 óra, Örs vezér tere. Korai időpont, a járókelők mégsem érdektelenül és álomittasan haladnak át a téren, inkább kíváncsian és érdeklődve figyelik azt a kisgyerekekből álló és egyre csak bővülő csoportot, mely elszántan gyülekezik a Gombánál. A gyerekek vidámak és izgatottak, de inkább hasonlítanak kisrókákra, lévén rókafüleket hordanak. Végül elköszönnek szüleiktől és négy cserkészvezetővel az élen elindulnak De hová? 4
5 A Nyugatiból indult a vonatunk Kismarosba, ahonnan kezdetét vette a túra a Malom kulcsosházig. Csodálatos, napsütéses meleg időnk volt egész nap, a hegyről időnként kiláthattunk a Dunakanyarra is. Utunk során vezetőnk volt Karak, a bölcs róka, Íny és Kag, akik testvérek, és Hú, a bagoly. Szükség is volt a segítségükre, mert az út hosszú volt, sokszor keresztezték patakok, amelyeken át kellett kelnünk. Egyszer csak elérkeztünk egy táblához, amely a Simabőrű birtokának határát jelezte. Az út a birtokon keresztül vezetett, így néma csendben siettünk át rajta, a távolban felsejlett a Simabőrű háza is Szerencsénkre sem vele, sem a Vahúrokkal nem találkoztunk, és biztonságban eljutottunk a Malom-völgybe. Kora délutánra értünk a kulcsosházba, amit egy a szabad állatokkal szövetséget kötött ember felügyel. Az otthonról hozott szendvicsek és ebédek elfogyasztása után birtokba is vettük a házat fiúk az emeleten, lányok a földszinten. A földszinten volt a kályha, amiben Karak máris nagy tüzet rakott, a tűzhely és az étkező. Íny elindult vadászni, hogy hozzon vacsorának valót, mi pedig a délutánt játszással töltöttük a kinti melegben. Íny azonban nem tért vissza. Vártunk rá, de csak nem jött, ezért Karak és Kag elment megkeresni, de meghagyták, hogy ha nem térnének vissza, kettesével induljunk a keresésükre. Sokáig nem jöttek, így Hú vezényelte a mentőcsapatokat. Végül már csak ő maradt, mikor Íny és Kag, akik elkerülték a kisrókákat, megérkeztek. Kicsivel később Karak is hazaért a kisrókákkal, akik az izgalmaktól kimerülten és éhesen ültek a vacsoraasztalhoz. Vacsorára az Íny által fogott ínycsiklandózó csirkéket ettük, amiket a kemencében sütöttünk meg, valamint egyéb erdei finomságokat. Egy igen hosszú nap után tértünk nyugovóra az erdőmélyi házban. Másnap korai ébresztő után búcsút vettünk a kulcsosháztól, valamint Karaktól és Kagtól, akik a ház rendbe tétele után kívántak minket utolérni. Gyorsan haladtunk a kora reggeli, csodálatos erdőben, követve a Malomvölgyi-patak folyását, míg be nem értünk Zebegénybe, ahol elfogyasztottuk az este sütött kakaós 5
6 csigákat. Időben érkeztünk a híres zebegényi templomban tartott misére, ezt követően tanyát vertünk a közeli napsütötte füves téren, ahol kiadósan megreggeliztünk. A patakon a gyerekek által rendezett izgalmas hajóverseny lezajlása után kényelmes sétával értük el a budapesti vonatot. Az Örsre visszaérkező kipirult, büszke társaságot immár irigykedve figyelték a járókelők. Ha még tudnák is, miféle kalandokban volt részük az erdő állataival! Húsvétra készülődünk Szenes Orsolya Szén, kcsőv. Hiúz őrs Nagyszombaton, avagy minden évben idén is a Szentsír őrzését végezték csapatunk tagjai párosával, Reinisch Miki koordinálása alatt. Minden pár a cserkészbot mellé kapott egy kis elmélkednivalót is, hogy a Húsvétra való készülődéssel teljen el Jézus sírjánál töltött 20 percnyi őrség idő is. Akik várakoztak, több projektbe is besegíthettek, amelyek a plébánián egymással párhuzamosan zajlottak: Matyi vezetésével a könyvtárat és a Cserkész irodát rendezték (Könyvtár projekt keretében) Hajna vezetésével a Cserkész iroda adminisztrációs mappáit rendezték (Adminisztrációs projekt keretében) Tegger és Noncsi vezetésével a Média munkacsoport tréninget tartott Köszönjük szépen mindenkinek a részvételt és a lelkes munkát! Áldott Húsvétot kívánunk Minden Kedves Csapattagnak és Családjának! Ajánlj te is könyvet! Parancsnokság Kihagyhatatlan lehetőség minden csapattagnak!:) Mini pályázat, apró energiabefektetés, nagy segítség, maximális nyeremények. Most a ti kezetekben van az esély, hogy az alapítvány pénzéből építsétek csapatunk szellemi értékeit. Pályázatunk során az elsődleges célunk, hogy mindenkinek élvezetes és sokakat érdeklő olvasmányok is bekerülhessenek a jelenlegi könyvtáralkotó, régebbi könyvek mellé. 6
7 Akinek tehát van bármilyen ötlete, melyik könyvet olvasná szívesen (Leginkább cserkészettel kapcsolatos művekre, szakkönyvekre gondolunk!!!), kérjük jelezze az alábbi linken: 0/viewform Javaslataitokat május 31. szombatig várjuk. A könyvek a csapatkönyvtár tulajdonai lesznek (amelyet természetesen minden csapattag használhat), de akiknek a könyvajánlatai végül bekerülnek a keretbe, egy hónapig garantáltan tulajdonosai a példánynak. Ezen felül különféle nyereményekkel is gazdagodhattok, amiket az eredményhirdetés során (június 15-én, az évzáró csapatgyűlésen) osztunk majd ki a sikeres pályázók között. Várjuk ötleteiteket! Pákózdi Nóri Pályázati felelős Kattintásra fel! Ez itt a profilverseny! Kedves Cserkésztesvtérek! Profilversenyünk első köre lezárult!!:) Gratulálunk nyerteseinknek, akik kreativitásukkal és aktivitásukkal elnyerték az első helyeket. A nyertes profilok gazdái: Schopper Milán és Járó Zoltán. Lelkesedésetek viszont ne lankadjon, az újabb fordulóban ismételten lehetőségetek van gazdagítani csapatunk honlapját és ezzel együtt megnyerni a június 15-én kiosztásra kerülő ajándékokat is. Kattintásra fel!!! Fő szempontok továbbra is: cserkészies kép igényesen megírt cserkészönéletrajz (nem a hossza számít!) helyesírás fogalmazásmód (egy kis rafinéria soha nem árt;)) HATÁRIDŐ: május 18. vasárnap éjfél. Várjuk az igényesebbnél igényesebb profilokat! Jó Munkát! Profilverseny zsűrije (Dénes, JB, Nóri, Szén) 7
8 Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány Kérjük, támogassa a 929. sz. Szent Mihály Cserkészcsapatot személyi jövedelemadója 1%- ának felajánlásával! Alapítványunk évtizedek óta segíti munkánkat. Anyagi támogatásukkal az elmúlt 23 évben 21 nagytábor, számtalan kirándulás jöhetett létre; fedeztünk a hátrányos helyzetben lévő cserkészek táborozási költségeit, felújítottuk csapatotthonunkat, beszereztünk új eszközöket, egyenruhákat. Adományával Ön is hozzájárulhat a rákosszentmihályi fiatalok egészségesebb életéhez. Bővebb információ az alapítvány honlapján: 929szentmihaly.hu/alapitvany Az adó egy százalékáról rendelkező nyilatkozaton: a kedvezményezett adószáma: a kedvezményezett neve: Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány Köszönjük! Gál Tamás Zoltán (kuratóriumi elnök) Téglás Gergely (csapatparancsnok) Tábori tájékoztatók Kedves Cserkészek és Szülők! Nyári táborainkról szóló információkat alább láthatjátok! Kérünk Mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a Rá vonatkozó információs lapokat! Bármi kérdés felmerül keressetek minket a táborparancsnokok elérhetőségein (lásd az információs lapokban) vagy személyesen a Tábori szülői értekezleten, melyet június 15-én tartunk az Évzáró Csapatgyűlés után a Rákosszentmihályi Plébánián! Kívánunk tartalmas és lelkiismeretes készülődést a táborokra! Jó Munkát! Táborparancsnokság Az következő oldalakon az alábbi tábori információs lapok érhetők el nyomtatható formában: - Kicserkész tanyázás 2014 információs lapja (9-12. oldal) - Cserkésztábor 2014 információs lapja ( oldal) - Kósza tábor 2014 információs lapja ( oldal) - Vándor tábor 2014 információs lapja ( oldal) Információk, hasznos honlapok: 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat: X. Cserkészkerület: Magyar Cserkészszövetség: Rákosszentmihályi Plébánia: Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola: Megjelenik: 2-3 havonta nyomtatott és elektronikus formában is. Hírlevelünkre a 929hirlevel-subscribe@googlegroups.com címen lehet feliratkozni! Készítette: Kiss Noémi, Hírek munkacsoport vezető Kiadja: 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat vezetősége; kiadásért felel: Téglás Gergely Tegger st., cspk. 8
9 A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat 2014-es kiscserkész tanyázásának tudnivalói Általános információk A tavalyi Nemzeti Nagytábor utáni hatalmas lendülettel és sok tapasztalattal felvértezve állunk készen a várva várt kiscserkész tanyázásra melyet Drégelypalánkon, a Nepomuki Vendégházban tartunk Vuk keretmeséjével fűszerezve. Tábor helye: Nepomuki Vendégház (2646 Drégelypalánk, Honti út 23.) Ideje: július 2-6. Indulás: július 2-án (szerdán) 9:00-kor az Örs Vezér térről Kérünk, hogy szabályos egyenruhában gyere! Érkezés: július 6-án (vasárnap) 18:00-ra az Örs Vezér térre Leutazás rendje: Minden egyéni tábori felszerelést hátizsákjukban, maguk hozzák a kiscserkészek. Figyeljetek, hogy a tábori felszerelésnél könnyen elővehető helyen legyenek: egészségügyi igazolás (indulás előtt beszedjük), diákigazolvány, BKV jegy vagy bérlet, TAJ-kártya fénymásolata, ennivaló, innivaló, esőkabát, sapka. A leutazáshoz egyenruhában gyere! Látogatói nap: Idén egyik táborunkban sem lesz látogatói nap. További információk: - Honlapunkon mindig naprakész, friss információk jelennek meg a táborozással kapcsolatban: - Évzáró Csapatgyűlésen (június 15-én) tartandó tábori szülői értekezleten - Telefonon és drótpostán (egyeztetésre személyesen is) a táborparancsnokok a lenti elérhetőségen bármilyen felmerülő kérdésre válaszolnak Kívánunk jó készülődést a táborra és Jó Munkát! Budapest, május 15. Mit tartalmaz ez az információs lap? 1. Általános információk 2. Tennivalók a tanyázásig 3. Tábori felszereléslista 4. Mellékletek (EÜ-lap és HJ papír) Kérünk minden cserkészt és szülőt, hogy figyelmesen olvassák el az információs lap minden oldalát! Rezsabek Zsófia st. táborparancsnok 0630/ rezsofi94@gmail.com Szabó Balázs st. táborparancsnok-helyettes 9
10 Tennivalók a tanyázásig 1. A kiscserkészre vonatkozó próba teljesítése Minden csapattagnak a rá vonatkozó próbázási követelményekkel el kell készülnie az Évzáró csapatgyűlésig, hogy tanyázásra jöhessen velünk. 2. Éves jelenlét Év végéig minimum 50%-os Total Jelenlét szükséges, hogy valaki eljöhessen velünk tanyázni. 3. Tábordíj befizetése Tábordíj: Ft / kiscserkész rendezett tagdíjú csapattagoknak Ft / kiscserkész - tagdíjat nem fizetett csapattagoknak Milyen teendőim vannak a táborig? 1. Rám vonatkozó próba teljesítése 2. Év végéig minimum 50% jelenlét 3. Tábor befizetése június 30-ig 4. Hozzájárulási papír* szüleimmel való kitöltése és leadása 5. EÜ nyilatkozat* szüleimmel való kitöltése és leadása a táborba induláskor *A HJ papír és az EÜ nyilatkozat a Mellékletekben megtalálhatók. A kitöltéshez előbb ki kell nyomtatni! Honnan tudom, hogy fizettem tagdíjat? Tagsági státuszodról legegyszerűbben az új honlapunkon tudsz tájékozódni, ha belépsz a felhasználóneveddel és jelszavaddal majd a baloldali Felhasználói menüben a Profilom gombra kattintasz. Saját profiloldaladon a Tagság státusza jelzi, hogy aktív tag vagy (fizettél tagdíjat vagy újonc vagy) vagy inaktív tag vagy (nem fizettél tagdíjat). Támogatás: Ha támogatást szeretnél igényelni, kérünk a befizetési határidőig jelezd a Pénzügy munkacsoportnak Pénzügyi kérelem formájában ( oldalról is elérhető a kérelem űrlapja)! Vezetőknek tábordíj tudnivalók: Azok a vezetők, akik több korosztályi táborunkban is érintettek a nyáron (pl. cserkésztáborban őrsvezetők és kósza táborban résztvevők) a saját korosztályi táboruk tábordíját kell csak befizetniük. Azért a táborért, melyben az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként vesznek részt nem kell tábordíjat fizetniük. Azoknak a vezetőknek viszont, akik csak az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként táboroznak (nem vesznek részt a saját korosztályi táborukban) be kell fizetniük ennek a tábornak a tábordíját. Tábordíj befizetési határidő: június 30. Befizetés módja: Minden nyári táborunk díja kizárólag banki átutalással fizethető be június 30-ig a Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány OTP Banknál vezetett bankszámlaszámára. Kedvezményezett neve: Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány Kedvezményezett bankszámlaszáma: Közlemény rovatba kérjük írjátok be: *cserkész neve+ + tábordíj Az utalás egyben a táborba való jelentkezés is (a hozzájárulási papír mellett, melyet legkésőbb a táborba indulás napján kell leadni a táborvezetőknek). Június 30-ai utalási dátum után történt utalásokat nem fogadunk el és visszautaljuk. Készpénzes befizetést sem tudunk elfogadni. 4. Hozzájárulási papír (lásd Mellékletek) 18 éven aluli táborozók esetében kérjük kinyomtatni és szülőknek/törvényes képviselőnek kitölteni, aláírni és visszajuttatni hozzánk legkésőbb a táborba induláskor! 5. EÜ nyilatkozat (lásd Mellékletek) Minden táborozónak 4 nappal a tábor megkezdése előtti kitöltéssel és aláírással (18 éven aluliak esetében szülőknek/törvényes képviselőnek az aláírásával) kérjük visszajuttatni hozzánk legkésőbb a táborba induláskor! 10
11 Tábori felszereléslista Egyéni felszerelés 5 napra: első napra vacsoráig hideg élelem, innivaló diákigazolvány, cserkész tagkártya, TAJ- kártya fénymásolata, 4 db BKV jegy vagy bérlet cserkész egyenruha (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű) váltásruha a tanyázás hosszúságának megfelelő mennyiségben 2 hosszúnadrág/melegítő, 2 pulóver, 2 rövidnadrág 2 pár cipő és papucs (edzőcipő + túrabakancs + papucs + esetleg szandál) sapka napszúrás ellen hálóruha, fürdőruha vízhatlan, hosszú esőkabát (poncho) széldzseki elemlámpa vagy fejlámpa tartalék elemmel cserkészfüzet, írószer kisebb hátizsák kiránduláshoz hálózsák evőeszközök (kanál, villa, kenőkés), bögre, csajka (vagy műanyag/fém mélytányér), kulacs, törlőruha egészségügyi csomag (törülköző, szappan/tusfürdő, fogkefe, fogkrém, fésű, papír zsebkendő, szennyes zacskó, sebtapasz) szúnyogriasztó és naptej technikai csomag (kis varrókészlet, biztosítótű, madzag, ragasztószalag, műanyag zacskók, iránytű/tájoló) HA SZÜKSÉGES: RENDSZERESEN SZEDETT GYÓGYSZEREK HASZNÁLATI UTASÍTÁSSAL! Minden holmidat jelöld meg! Ha a kisebbek még nem is maguknak pakolnak, de jó, ha ott vannak a pakolásnál, és tudják mi hova kerül, nagyobbaknál meg a legcélszerűbb, ha mindent maguknak pakolnak a táskába. Tilos hozni: mobiltelefon, discman, rádió és minden ami szórakoztató elektronikai eszköz ékszerek kártya szükségesnél nagyobb szúró vagy vágóeszköz dugi-kaja: édesség, rágcsálni valók szeszes ital, dohány termék szükségen felüli szépségápoló szerek A cserkésztábor egyik célja és varázsa, hogy nomád körülmények között, kicsit elszakadva a világtól kerüljünk közelebb a természethez. Ez által megismerjük képességeinket, megtanulunk csapatban körletet építeni, sátrat állítani, tüzet rakni. A tábor hangulatát erősen zavarják a fent említett eszközök. Nincsen rájuk szükségünk a tábor folyamán. Aki ilyen tiltott eszközt hoz le magával, annak a tábor elsõ napján le kell adnia a vezetõségnek. Ha ezt nem teszi meg, akkor az illetõ haza lesz küldve! 11
12 Mellékletek (EÜ-lap és Hozzájárulási papír) Hozzájárulási lap: Alulírott..., mint... (gyermek*ek+) szülője, gondviselője hozzájárulok ahhoz, hogy gyermekem részt vegyen a 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat nyári tanyázásán július 2-6. között, és vállalom, hogy a tábori részvételi díját befizetem. Budapest, szülő, gondviselő 12
13 A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat és az sz. Hunyadi János cserkészcsapat 2014-es nyári táborának tudnivalói Általános információk A tavalyi Nemzeti Nagytábor utáni hatalmas lendülettel és sok tapasztalattal felvértezve állunk készen a várva várt cserkésztáborra melyet a Felvidéken, a Kárpátok lábainál fekvő Palást melletti cserkészparkban tartunk csömöri és palásti cserkésztestvéreinkkel közösen a Karib-tenger kalózainak keretmeséjével fűszerezve. Tábor helye: Beszédes Lajos Cserkészpark, Palást, Szlovákia Ideje: július Indulás: július 10-én (csütörtökön) 8:00-kor az Örs Vezér térről Kérünk, hogy szabályos egyenruhában gyere! Érkezés: július 19-én (szombaton) 18:00-ra az Örs Vezér térre Leutazás rendje: Minden egyéni tábori felszerelést hátizsákjukban, maguk hozzák a cserkészek. Aki tud hozni sátrat vagy egyéb közös használatra szánt felszerelést, kérjük, hogy juttassa el a plébániára július 5-én (szombat) 16:00 20:00 között. Figyeljetek, hogy a tábori felszerelésnél könnyen elővehető helyen legyenek: egészségügyi igazolás (indulás előtt beszedjük), útlevél vagy személyi igazolvány, diákigazolvány, BKV jegy vagy bérlet, TAJ-kártya fénymásolata, ennivaló, innivaló, esőkabát, sapka. A leutazáshoz egyenruhában gyere! Látogatói nap: Idén egyik táborunkban sem lesz látogatói nap. Biztosítás: Mivel határon túlra megyünk táborozni ezért a tábordíjban benne van egy alap utas- és balesetbiztosítás is, melynek megkötéséről gondoskodunk. Ennek részleteiről június végén tudunk bővebb tájékoztatást adni. Útlevél vagy személyi igazolvány: Európai Unión belül leszünk ezért a határátlépéshez nem lesz szükség ezen iratokra, viszont a kint tartózkodásnál a hatóságok ellenőrizhetik személyazonosságunkat. Ezért kérjük mindenkinél legyen érvényes személyi igazolvány vagy útlevél! További információk: - Honlapunkon mindig naprakész, friss információk jelennek meg a táborozással kapcsolatban: - Évzáró Csapatgyűlésen (június 15-én) tartandó tábori szülői értekezleten - Telefonon és drótpostán (egyeztetésre személyesen is) a táborparancsnokok a lenti elérhetőségen bármilyen felmerülő kérdésre válaszolnak Kívánunk jó készülődést a táborra és Jó Munkát! Budapest, május 15. Mit tartalmaz ez az információs lap? 5. Általános információk 6. Tennivalók a táborig 7. Tábori felszereléslista 8. Mellékletek (EÜ-lap és HJ papír) Kérünk minden cserkészt és szülőt, hogy figyelmesen olvassák el az információs lap minden oldalát! Téglás Gergely st. Soós Árpád cst. Handbauer Máté st. Szabó Balázs st. táborparancsnok csapatparancsnok táborparancsnok-helyettes táborparancsnok-helyettes 0670/ tegger@cserkesz.hu 13
14 Tennivalók a táborig 1. A cserkészre vonatkozó próba teljesítése Minden csapattagnak a rá vonatkozó próbázási követelményekkel el kell készülnie az Évzáró csapatgyűlésig, hogy táborba jöhessen velünk. 2. Éves jelenlét Év végéig minimum 50%-os Total Jelenlét szükséges, hogy valaki eljöhessen velünk táborozni. 3. Tábordíj befizetése Tábordíj: Ft / cserkész rendezett tagdíjú csapattagoknak Ft / cserkész - tagdíjat nem fizetett csapattagoknak Milyen teendőim vannak a táborig? 6. Rám vonatkozó próba teljesítése 7. Év végéig minimum 50% jelenlét 8. Tábor befizetése június 30-ig 9. Hozzájárulási papír* szüleimmel való kitöltése és leadása 10. EÜ nyilatkozat* szüleimmel való kitöltése és leadása a táborba induláskor *A HJ papír és az EÜ nyilatkozat a Mellékletekben megtalálhatók. A kitöltéshez előbb ki kell nyomtatni! Honnan tudom, hogy fizettem tagdíjat? Tagsági státuszodról legegyszerűbben az új honlapunkon tudsz tájékozódni, ha belépsz a felhasználóneveddel és jelszavaddal majd a baloldali Felhasználói menüben a Profilom gombra kattintasz. Saját profiloldaladon a Tagság státusza jelzi, hogy aktív tag vagy (fizettél tagdíjat vagy újonc vagy) vagy inaktív tag vagy (nem fizettél tagdíjat). Támogatás: Ha támogatást szeretnél igényelni, kérünk a befizetési határidőig jelezd a Pénzügy munkacsoportnak Pénzügyi kérelem formájában ( oldalról is elérhető a kérelem űrlapja)! Vezetőknek tábordíj tudnivalók: Azok a vezetők, akik több korosztályi táborunkban is érintettek a nyáron (pl. cserkésztáborban őrsvezetők és kósza táborban résztvevők) a saját korosztályi táboruk tábordíját kell csak befizetniük. Azért a táborért, melyben az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként vesznek részt nem kell tábordíjat fizetniük. Azoknak a vezetőknek viszont, akik csak az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként táboroznak (nem vesznek részt a saját korosztályi táborukban) be kell fizetniük ennek a tábornak a tábordíját. Tábordíj befizetési határidő: június 30. Befizetés módja: Minden nyári táborunk díja kizárólag banki átutalással fizethető be június 30-ig a Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány OTP Banknál vezetett bankszámlaszámára. Kedvezményezett neve: Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány Kedvezményezett bankszámlaszáma: Közlemény rovatba kérjük írjátok be: *cserkész neve+ + tábordíj Az utalás egyben a táborba való jelentkezés is (a hozzájárulási papír mellett, melyet legkésőbb a táborba indulás napján kell leadni a táborvezetőknek). Június 30-ai utalási dátum után történt utalásokat nem fogadunk el és visszautaljuk. Készpénzes befizetést sem tudunk elfogadni. 4. Hozzájárulási papír (lásd Mellékletek) 18 éven aluli táborozók esetében kérjük kinyomtatni és szülőknek/törvényes képviselőnek kitölteni, aláírni és visszajuttatni hozzánk legkésőbb a táborba induláskor! 5. EÜ nyilatkozat (lásd Mellékletek) Minden táborozónak 4 nappal a tábor megkezdése előtti kitöltéssel és aláírással (18 éven aluliak esetében szülőknek/törvényes képviselőnek az aláírásával) kérjük visszajuttatni hozzánk legkésőbb a táborba induláskor! 14
15 Tábori felszereléslista Egyéni felszerelés 10 napra: első napra vacsoráig hideg élelem, innivaló diákigazolvány, cserkész tagkártya, TAJ- kártya fénymásolata, 4 db BKV jegy vagy bérlet cserkész egyenruha és csapatpóló (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű) váltásruha a tábor hosszúságának megfelelő mennyiségben (10 póló, 10 zokni, 10 alsó) 2 hosszúnadrág/melegítő, 3 pulóver, 2 rövidnadrág 2 pár cipő és papucs (edzőcipő + túrabakancs + papucs + esetleg szandál) gumicsizma (ajánlott) sapka napszúrás ellen hálóruha, fürdőruha vízhatlan, hosszú esőkabát (poncho) széldzseki elemlámpa vagy fejlámpa tartalék elemmel cserkészfüzet, írószer kisebb hátizsák kiránduláshoz hálózsák izolír vagy polifoam (kispárna) evőeszközök (kanál, villa, kenőkés), bögre, csajka (vagy műanyag/fém mélytányér), kulacs, törlőruha egészségügyi csomag (törülköző, szappan/tusfürdő, fogkefe, fogkrém, fésű, papírzsebkendő, vécépapír, szennyes zacskó, sebtapasz, körömcsipesz, esetleg mosókrém) szúnyogriasztó és naptej bicska technikai csomag (kis varrókészlet, biztosítótű, madzag, ragasztószalag, műanyag zacskók, iránytű/tájoló) HA SZÜKSÉGES: RENDSZERESEN SZEDETT GYÓGYSZEREK HASZNÁLATI UTASÍTÁSSAL! sátor (jelezd, hogy tudsz-e hozni és azt is, hogy hány személyeset!) Minden holmidat jelöld meg! Ha a kisebbek még nem is maguknak pakolnak, de jó, ha ott vannak a pakolásnál, és tudják mi hova kerül, nagyobbaknál meg a legcélszerűbb, ha mindent maguknak pakolnak a táskába. Tilos hozni: mobiltelefon, discman, rádió és minden ami szórakoztató elektronikai eszköz ékszerek kártya szükségesnél nagyobb szúró vagy vágóeszköz dugi-kaja: édesség, rágcsálni valók szeszes ital, dohány termék szükségen felüli szépségápoló szerek A cserkésztábor egyik célja és varázsa, hogy nomád körülmények között, kicsit elszakadva a világtól kerüljünk közelebb a természethez. Ez által megismerjük képességeinket, megtanulunk csapatban körletet építeni, sátrat állítani, tüzet rakni. A tábor hangulatát erősen zavarják a fent említett eszközök. Nincsen rájuk szükségünk a tábor folyamán. Aki ilyen tiltott eszközt hoz le magával, annak a tábor elsõ napján le kell adnia a vezetõségnek. Ha ezt nem teszi meg, akkor az illetõ haza lesz küldve! 15
16 Mellékletek (EÜ-lap és Hozzájárulási papír) Hozzájárulási lap: Alulírott..., mint... (gyermek*ek+) szülője, gondviselője hozzájárulok ahhoz, hogy gyermekem részt vegyen a 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat és az sz. Hunyadi János cserkészcsapat nyári táborozásán július között, és vállalom, hogy a tábori részvételi díját befizetem. Budapest, szülő, gondviselő 16
17 A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat 2014-es nyári kósza táborának tudnivalói Általános információk A tavalyi Nemzeti Nagytábor utáni hatalmas lendülettel és sok tapasztalattal felvértezve állunk készen a várva várt kószatáborra melynek célállomása Felvidéken, a Kárpátok lábainál fekvő Palást melletti cserkészparkban lesz. Ide fogunk elportyázni a II. Rákóczi Ferenc rajjal és mi fogjuk felépíteni a cserkészek táborának legfontosabb építményeit. Tábor helye: Beszédes Lajos Cserkészpark, Palást, Szlovákia Ideje: július (-19-ig azoknak akik maradnak a cserkésztáborban). Indulás: július 6-án (vasárnap) 9:00-kor az Örs Vezér térről Kérünk, hogy szabályos egyenruhában gyere! Érkezés: július 15-én (kedden) 18:00-ra az Örs Vezér térre (2014. július 19-én 18:00-ra azoknak akik maradnak a cserkésztáborban) Mit tartalmaz ez az információs lap? 9. Általános információk 10. Tennivalók a táborig 11. Tábori felszereléslista 12. Mellékletek (EÜ-lap és HJ papír) Kérünk minden cserkészt és szülőt, hogy figyelmesen olvassák el az információs lap minden oldalát! Leutazás rendje: Minden egyéni tábori felszerelést hátizsákjukban, maguk hozzák a kószák. Aki tud hozni sátrat vagy egyéb közös használatra szánt felszerelést, kérjük, hogy juttassa el a plébániára július 5-én (szombat) 16:00 20:00 között. Figyeljetek, hogy a tábori felszerelésnél könnyen elővehető helyen legyenek: egészségügyi igazolás (indulás előtt beszedjük), útlevél vagy személyi igazolvány, diákigazolvány, BKV jegy vagy bérlet, TAJ-kártya fénymásolata, ennivaló, innivaló, esőkabát, sapka. A leutazáshoz egyenruhában gyere! Látogatói nap: Idén egyik táborunkban sem lesz látogatói nap. Biztosítás: Mivel határon túlra megyünk táborozni ezért a tábordíjban benne van egy alap utas- és balesetbiztosítás is, melynek megkötéséről gondoskodunk. Ennek részleteiről június végén tudunk bővebb tájékoztatást adni. Útlevél vagy személyi igazolvány: Európai Unión belül leszünk ezért a határátlépéshez nem lesz szükség ezen iratokra, viszont a kint tartózkodásnál a hatóságok ellenőrizhetik személyazonosságunkat. Ezért kérjük mindenkinél legyen érvényes személyi igazolvány vagy útlevél! További információk: - Honlapunkon mindig naprakész, friss információk jelennek meg a táborozással kapcsolatban: - Évzáró Csapatgyűlésen (június 15-én) tartandó tábori szülői értekezleten - Telefonon és drótpostán (egyeztetésre személyesen is) a táborparancsnokok a lenti elérhetőségen bármilyen felmerülő kérdésre válaszolnak Kívánok jó készülődést a táborra és Jó Munkát! Budapest, május 15. Subert Lilla őv. táborparancsnok subert.lilla@gmail.com 17
18 Tennivalók a táborig 1. A cserkészre vonatkozó próba teljesítése Minden csapattagnak a rá vonatkozó próbázási követelményekkel el kell készülnie az Évzáró csapatgyűlésig, hogy táborba jöhessen velünk. 2. Éves jelenlét Év végéig minimum 50%-os Total Jelenlét szükséges, hogy valaki eljöhessen velünk táborozni. 3. Tábordíj befizetése Tábordíj: Ft / cserkész rendezett tagdíjú csapattagoknak Ft / cserkész - tagdíjat nem fizetett csapattagoknak Milyen teendőim vannak a táborig? 11. Rám vonatkozó próba teljesítése 12. Év végéig minimum 50% jelenlét 13. Tábor befizetése június 30-ig 14. Hozzájárulási papír* szüleimmel való kitöltése és leadása 15. EÜ nyilatkozat* szüleimmel való kitöltése és leadása a táborba induláskor *A HJ papír és az EÜ nyilatkozat a Mellékletekben megtalálhatók. A kitöltéshez előbb ki kell nyomtatni! Honnan tudom, hogy fizettem tagdíjat? Tagsági státuszodról legegyszerűbben az új honlapunkon tudsz tájékozódni, ha belépsz a felhasználóneveddel és jelszavaddal majd a baloldali Felhasználói menüben a Profilom gombra kattintasz. Saját profiloldaladon a Tagság státusza jelzi, hogy aktív tag vagy (fizettél tagdíjat vagy újonc vagy) vagy inaktív tag vagy (nem fizettél tagdíjat). Támogatás: Ha támogatást szeretnél igényelni, kérünk a befizetési határidőig jelezd a Pénzügy munkacsoportnak Pénzügyi kérelem formájában ( oldalról is elérhető a kérelem űrlapja)! Vezetőknek tábordíj tudnivalók: Azok a vezetők, akik több korosztályi táborunkban is érintettek a nyáron (pl. cserkésztáborban őrsvezetők és kósza táborban résztvevők) a saját korosztályi táboruk tábordíját kell csak befizetniük. Azért a táborért, melyben az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként vesznek részt nem kell tábordíjat fizetniük. Azoknak a vezetőknek viszont, akik csak az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként táboroznak (nem vesznek részt a saját korosztályi táborukban) be kell fizetniük ennek a tábornak a tábordíját. Tábordíj befizetési határidő: június 30. Befizetés módja: Minden nyári táborunk díja kizárólag banki átutalással fizethető be június 30-ig a Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány OTP Banknál vezetett bankszámlaszámára. Kedvezményezett neve: Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány Kedvezményezett bankszámlaszáma: Közlemény rovatba kérjük írjátok be: *cserkész neve+ + tábordíj Az utalás egyben a táborba való jelentkezés is (a hozzájárulási papír mellett, melyet legkésőbb a táborba indulás napján kell leadni a táborvezetőknek). Június 30-ai utalási dátum után történt utalásokat nem fogadunk el és visszautaljuk. Készpénzes befizetést sem tudunk elfogadni. 4. Hozzájárulási papír (lásd Mellékletek) 18 éven aluli táborozók esetében kérjük kinyomtatni és szülőknek/törvényes képviselőnek kitölteni, aláírni és visszajuttatni hozzánk legkésőbb a táborba induláskor! 5. EÜ nyilatkozat (lásd Mellékletek) Minden táborozónak 4 nappal a tábor megkezdése előtti kitöltéssel és aláírással (18 éven aluliak esetében szülőknek/törvényes képviselőnek az aláírásával) kérjük visszajuttatni hozzánk legkésőbb a táborba induláskor! 18
19 Tábori felszereléslista Egyéni felszerelés 10 napra: első napra vacsoráig hideg élelem, innivaló diákigazolvány, cserkész tagkártya, TAJ- kártya fénymásolata, 4 db BKV jegy vagy bérlet cserkész egyenruha és csapatpóló (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű) váltásruha a tábor hosszúságának megfelelő mennyiségben (10 póló, 10 zokni, 10 alsó) 2 hosszúnadrág/melegítő, 3 pulóver, 2 rövidnadrág 2 pár cipő és papucs (edzőcipő + túrabakancs + papucs + esetleg szandál) gumicsizma (ajánlott) sapka napszúrás ellen hálóruha, fürdőruha vízhatlan, hosszú esőkabát (poncho) széldzseki elemlámpa vagy fejlámpa tartalék elemmel cserkészfüzet, írószer kisebb hátizsák kiránduláshoz hálózsák izolír vagy polifoam (kispárna) evőeszközök (kanál, villa, kenőkés), bögre, csajka (vagy műanyag/fém mélytányér), kulacs, törlőruha egészségügyi csomag (törülköző, szappan/tusfürdő, fogkefe, fogkrém, fésű, papírzsebkendő, vécépapír, szennyes zacskó, sebtapasz, körömcsipesz, esetleg mosókrém) szúnyogriasztó és naptej bicska technikai csomag (kis varrókészlet, biztosítótű, madzag, ragasztószalag, műanyag zacskók, iránytű/tájoló) HA SZÜKSÉGES: RENDSZERESEN SZEDETT GYÓGYSZEREK HASZNÁLATI UTASÍTÁSSAL! sátor (jelezd, hogy tudsz-e hozni és azt is, hogy hány személyeset!) Minden holmidat jelöld meg! Ha a kisebbek még nem is maguknak pakolnak, de jó, ha ott vannak a pakolásnál, és tudják mi hova kerül, nagyobbaknál meg a legcélszerűbb, ha mindent maguknak pakolnak a táskába. Tilos hozni: mobiltelefon, discman, rádió és minden ami szórakoztató elektronikai eszköz ékszerek kártya szükségesnél nagyobb szúró vagy vágóeszköz dugi-kaja: édesség, rágcsálni valók szeszes ital, dohány termék szükségen felüli szépségápoló szerek A cserkésztábor egyik célja és varázsa, hogy nomád körülmények között, kicsit elszakadva a világtól kerüljünk közelebb a természethez. Ez által megismerjük képességeinket, megtanulunk csapatban körletet építeni, sátrat állítani, tüzet rakni. A tábor hangulatát erősen zavarják a fent említett eszközök. Nincsen rájuk szükségünk a tábor folyamán. Aki ilyen tiltott eszközt hoz le magával, annak a tábor elsõ napján le kell adnia a vezetõségnek. Ha ezt nem teszi meg, akkor az illetõ haza lesz küldve! 19
20 Mellékletek (EÜ-lap és Hozzájárulási papír) Hozzájárulási lap: Alulírott..., mint... (gyermek*ek+) szülője, gondviselője hozzájárulok ahhoz, hogy gyermekem részt vegyen a 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat nyári kósza táborozásán július. között, és vállalom, hogy a tábori részvételi díját befizetem. Budapest, szülő, gondviselő 20
21 A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat 2014-es nyári vándor táborának tudnivalói Általános információk A tavalyi Nemzeti Nagytábor utáni hatalmas lendülettel és sok tapasztalattal felvértezve állunk készen a csapat újjáalakulása óta először megrendezendő vándor korosztályi mozgótáborának. A felvidéki Körmöc-hegységben és a Nagy-Fátrában fogunk túrázni. Tábor helye: Gerinctúra Körmöc-hegység, Nagy-Fátra; Zvolen (Zólyom)/Badintól (Erdőbádony) Ruzomberokig (Rózsahegy) Ideje: augusztus Mit tartalmaz ez az információs lap? 1. Általános információk 2. Tennivalók a táborig 3. Tábori felszereléslista 4. Mellékletek (EÜ-lap) Indulás: augusztus 8-án reggel 8:00, Plébánia Érkezés: augusztus 15-én este Budapestre Kérünk minden cserkészt és szülőt, hogy figyelmesen olvassák el az információs lap minden oldalát! Leutazás rendje: Minden egyéni valamint közös tábori felszerelést elosztva hátizsákjukban, maguk viszik a vándorok. Figyeljetek, hogy a tábori felszerelésnél könnyen elővehető helyen legyenek: egészségügyi igazolás (indulás előtt beszedjük), útlevél vagy személyi igazolvány, diákigazolvány, BKV jegy vagy bérlet, TAJ-kártya fénymásolata, ennivaló, innivaló, esőkabát, sapka, vész-euró. A leutazáshoz egyenruhában gyere! Látogatói nap: Idén egyik táborunkban sem lesz látogatói nap. Biztosítás: Mivel határon túlra megyünk táborozni ezért a tábordíjban benne van egy alap utas- és balesetbiztosítás is, melynek megkötéséről gondoskodunk. Ennek részleteiről június végén tudunk bővebb tájékoztatást adni. Útlevél vagy személyi igazolvány: Európai Unión belül leszünk ezért a határátlépéshez nem lesz szükség ezen iratokra, viszont a kint tartózkodásnál a hatóságok ellenőrizhetik személyazonosságunkat. Ezért kérjük mindenkinél legyen érvényes személyi igazolvány vagy útlevél! További információk: - Honlapunkon mindig naprakész, friss információk jelennek meg a táborozással kapcsolatban: - Évzáró Csapatgyűlésen (június 15-én) tartandó tábori szülői értekezleten - Telefonon és drótpostán (egyeztetésre személyesen is) a táborparancsnokok a lenti elérhetőségen bármilyen felmerülő kérdésre válaszolnak Kívánok jó készülődést a táborra és Jó Munkát! Budapest, május 15. Handbauer Máté st. táborparancsnok 3630/ hmate7@gmail.com Gál Tamás Zoltán st. táborparancsnok-helyettes 21
22 Tennivalók a táborig 1. A cserkészre vonatkozó próba teljesítése Minden csapattagnak a rá vonatkozó próbázási követelményekkel el kell készülnie az Évzáró csapatgyűlésig, hogy táborba jöhessen velünk. 2. Éves jelenlét Év végéig minimum 50%-os Total Jelenlét szükséges, hogy valaki eljöhessen velünk táborozni. 3. Tábordíj befizetése Tábordíj: Ft / cserkész rendezett tagdíjú csapattagoknak Ft / cserkész - tagdíjat nem fizetett csapattagoknak Milyen teendőim vannak a táborig? 1. Rám vonatkozó próba teljesítése 2. Év végéig minimum 50% jelenlét 3. Tábor befizetése június 30-ig 4. EÜ nyilatkozat* kitöltése és leadása a táborba induláskor *A HJ papír és az EÜ nyilatkozat a Mellékletekben megtalálhatók. A kitöltéshez előbb ki kell nyomtatni! Honnan tudom, hogy fizettem tagdíjat? Tagsági státuszodról legegyszerűbben az új honlapunkon tudsz tájékozódni, ha belépsz a felhasználóneveddel és jelszavaddal majd a baloldali Felhasználói menüben a Profilom gombra kattintasz. Saját profiloldaladon a Tagság státusza jelzi, hogy aktív tag vagy (fizettél tagdíjat vagy újonc vagy) vagy inaktív tag vagy (nem fizettél tagdíjat). Támogatás: Ha támogatást szeretnél igényelni, kérünk a befizetési határidőig jelezd a Pénzügy munkacsoportnak Pénzügyi kérelem formájában ( oldalról is elérhető a kérelem űrlapja)! Vezetőknek tábordíj tudnivalók: Azok a vezetők, akik több korosztályi táborunkban is érintettek a nyáron (pl. cserkésztáborban őrsvezetők és kósza táborban résztvevők) a saját korosztályi táboruk tábordíját kell csak befizetniük. Azért a táborért, melyben az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként vesznek részt nem kell tábordíjat fizetniük. Azoknak a vezetőknek viszont, akik csak az általuk vezetett egység (őrs/raj) vezetőjeként táboroznak (nem vesznek részt a saját korosztályi táborukban) be kell fizetniük ennek a tábornak a tábordíját. Tábordíj befizetési határidő: június 30. Befizetés módja: Minden nyári táborunk díja kizárólag banki átutalással fizethető be június 30-ig a Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány OTP Banknál vezetett bankszámlaszámára. Kedvezményezett neve: Szent Mihály Cserkészekért Alapítvány Kedvezményezett bankszámlaszáma: Közlemény rovatba kérjük írjátok be: *cserkész neve+ + tábordíj Az utalás egyben a táborba való jelentkezés is (a hozzájárulási papír mellett, melyet legkésőbb a táborba indulás napján kell leadni a táborvezetőknek). Június 30-ai utalási dátum után történt utalásokat nem fogadunk el és visszautaljuk. Készpénzes befizetést sem tudunk elfogadni. 4. EÜ nyilatkozat (lásd Mellékletek) Minden táborozónak 4 nappal a tábor megkezdése előtti kitöltéssel és aláírással kérjük visszajuttatni hozzánk legkésőbb a táborba induláskor! 22
23 Tábori felszereléslista Figyelj oda pakolásnál, hogy csak a legszükségesebb felszerelést tedd be (saját súlyod 1/5-ét ne haladja meg a súly belekalkulálva a közös felszerelést is); a táskád egy héten keresztül magad viszed, valamint pakolásnál hagyj elég helyet a közös felszerelésnek is (mivel a hegyekben leszünk egy hétig ezért út közben meglehetősen korlátozott lehetőségeink lesznek csak bevásárlásra ezért az út során szükséges élelmet az elejétől magunk visszük). A tábor nagy részét 1000 méter feletti magasságban fogjuk tölteni, ne az itthoni nyári időjárási viszonyokra számíts! (Az időjárási körülmények hirtelen és drasztikusan is megváltozhatnak, átlagnál több csapadék várható.) A táborozást sátorban (bátrabbak bivakzsákkal) oldjuk meg, amit szintén saját felszerelésből közösen kell megoldanunk. Főzni magunkra fogunk (napi minimum 1 meleg étel, lehetőség szerint többször meleg ital) amit kemping-gázfőzővel oldunk meg, amit szintén jó ha tudsz hozni. A cserkésztábor egyik célja és varázsa, hogy nomád körülmények között, kicsit elszakadva a világtól kerüljünk közelebb a természethez. Nincs ez másként vándortáborban sem ahol a természet nehezebben elérhető szépségeire, próbálunk nyitott szívvel lélekkel figyelni. egy kényelmes jól beállított minimum 65 literes túrazsák első napra vacsoráig hideg élelem, innivaló diákigazolvány, cserkész tagkártya, TAJ- kártya fénymásolata, 4 db BKV jegy vagy bérlet, személyi ig., tartalékeuró cserkész egyenruha és csapatpóló (ing, nyakkendő, nyakkendőgyűrű) váltásruha a tábor hosszúságának, saját igényeknek megfelelő mennyiségben kényelmes több rétegű túrafelszerelés (kényelmes/túra zokni, aláöltöző, soft shell, túranadrág, kendő stb, preferáltak cipzáros/gombolható kivitelek) minimum egy kényelmes/bejáratott túracipő/bakancs sapka napszúrás ellen hálóruha, fürdőruha vízhatlan, hosszú esőkabát (poncho) elemlámpa és/vagy fejlámpa tartalék elemmel cserkészfüzet, írószer hálózsák (3 évszakos) izolír vagy polifoam (kispárna) evőeszközök (kanál, villa, kenőkés), bögre, csajka (vagy műanyag/fém mélytányér), kulacs, törlőruha egészségügyi csomag (törülköző, szappan/tusfürdő, fogkefe, fogkrém, fésű, papírzsebkendő, vécépapír, szennyes zacskó, sebtapasz, körömcsipesz, esetleg mosókrém, törlőkendő, szúnyogriasztó és naptej) bicska technikai csomag (kis varrókészlet, biztosítótű, madzag, ragasztószalag, műanyag zacskók, iránytű/tájoló, gyufa) HA SZÜKSÉGES: RENDSZERESEN SZEDETT GYÓGYSZEREK HASZNÁLATI UTASÍTÁSSAL! Jó ha tudsz hozni: sátor (jelezd, hogy tudsz-e hozni és azt is, hogy hány személyeset!) gázfőző (szintén jelezd ha tudsz hozni és milyet), tőr, balta, gyalásó, egyébb kemping felszerelés, sportkrém Ne hozz: discman, rádió és minden ami szórakoztató elektronikai eszköz, ékszerek, szükségesnél nagyobb szúró vagy vágóeszközök, szeszes ital, dohány termék, szükségen felüli szépségápoló szerek 23
24 Mellékletek (EÜ-lap) 24
III./ 2. szám, 2011. május
III./ 2. szám, 2011. május Tartalom Csapatparancsnok választás Táborozási mellékletek Év végi tudnivalók Csapatparancsnok választás A május 8-án tartott tisztigyőlésünkön a tisztikar Teggert választotta
IV./ 2. szám, május
IV./ 2. szám, 2012. május Tartalomjegyzék: - Csapatnap és a "85 éves a csapatunk!" emlékév fő eseményei - Év végi programok - Látogatói nap - Támogatási rendszerünk - Tábor 2012 - Tanyázás 2012 - Kósza
III. AZ ÓPERENCIÁN TÚL CSERKÉSZTÁBOR Kerettörténet: Gárdonyi Géza - Egri csillagok
III. AZ ÓPERENCIÁN TÚL CSERKÉSZTÁBOR Kerettörténet: Gárdonyi Géza - Egri csillagok Tábori Információk Angliai Magyar Cserkészet Nyári Csapattábor 2015. július 23-27. Etherley Farm, Leith Hill Lane, Ockley,
NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály)
1. Általános tudnivalók Időpont: 2013. augusztus 11-19. Helyszín: Ócsa NEMZETI NAGYTÁBOR Résztvevők: minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrs jelenléte magyar ajkú cserkészek világszerte kárpát-medencei
Külföldi Magyar Cserkészszövetség
2018. április 15. 2018 Akadályverseny Cs. III meghivó levél Kedves Cserkésztestvérem! Nagy örömet jelent az egész hun nép számára Atilla Urunk esketése leendő feleségéhez, a szépséges Mikolt hercegnőhöz.
Cserkésztábor Tábori értesítő
Cserkésztábor 2017. Tábori értesítő A világot négy nép lakja: a Víz, a Föld, a Levegő és a Tűz népe. Minden nép lakói között akadnak emberek, akik az adott néphez tartozó elemet hajlítani tudják. Van azonban
Tanya, Minta és Mozgótábor Meghívó Augusztus Kastl
Tanya, Minta és Mozgótábor Meghívó 2017 2017 Augusztus 3. 12. Kastl Kedves kiscserkész, cserkész, őrsvezető, vándor (rover) és vezető! Szeretettel hívunk a 2017-es VK tábor keretében a következő táborokba:
Külföldi Magyar Cserkészszövetség
2019. április 2018 Akadályverseny Cs. III Meghívó Levél Kedves Cserkésztestvéreim! Holdanyánk már ezerszer végigjárta a csillagos eget. A Napanyánk megannyiszor biztosította hosszú, küzdelmekkel teli utunk
Cselekedve tanulás. A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat pedagógusokhoz szóló bemutatkozó kiadványa
Cselekedve tanulás A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat pedagógusokhoz szóló bemutatkozó kiadványa Összeállította: Téglás Gergely cspk. Felelős kiadó: 929 Parancsnokság 2013 Tartalom Előszó...3 Mi a
Külföldi Magyar Cserkészszövetség
2018. április 15. 2018 Akadályverseny Cs. II meghivó levél Kedves Cserkésztestvérem! Nagy örömet jelent az egész hun nép számára Atilla Urunk esketése leendő feleségéhez, a szépséges Mikolt hercegnőhöz!
Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58
Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:
Úszó tábor április 23. kedd, 09:10. Kedves Szülők!
Kedves Szülők! Kérjük a jelentkezés előtt a táborról szóló információt alaposan olvassák át. A tájékoztató alatt található a jelentkezési felület, ahova kattintva tud a táborokra jelentkezni május elsejétől.
VI./1. szám, 2014. február
VI./1. szám, 2014. február Tartalomjegyzék: Köszöntő Új honlap Téli portya kiscserkész Téli portya cserkész, kósza Téli portya általános hoznivalók, tudnivalók Tábori előzetes Tagság és tagdíj Programajánló
KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017!
KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017! Helyszín: Hercegkúti Zemplén gyermek- és ifjúsági tábor Időpontja: július 16 július 21-ig. A tábor költsége 28.000 Ft, ami tartalmazza a: szállást + napi 3-szori étkezést
Idén a Gerecsébe megyünk, Tardos közelébe. Javasoljuk, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, Budapestről együtt utazzunk le vonattal.
1 HELLÁSZ TÁBOR Kedves Szülők, Táborozók! Kedves Táborozó, örülünk, hogy jelentkeztél a X. BIKA-táborba. Sokan régóta készülünk már, és mindent megteszünk azért, hogy minél több élményben legyen részed.
Sítábor es tanévben
Sítábor 2016-2017-es tanévben Ideje: 2016. január 31-február 3. (4 nap, 3 éjszaka) Helye: Zdiar, Szlovákia Sípályák: 31-én Bistra, 1-3-án Bachledova Dolina Szállás: Zdiar, a panzióban a 4-6 ágyas a szobákhoz
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sportegyesület Vitorlás- és Vízisport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor
Természetközeli sporttábor a TFG-vel a Börzsönyben!
Természetközeli sporttábor a TFG-vel a Börzsönyben! A a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012- 0236 kódszámú, című pályázat megvalósítási időszakában sporttábort szervez olyan TFG-s diákok számára, akik szeretnének egy
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsen, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye
KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG
Meghívó 2016 nyári tábor Kastl 2016 július 30 Augusztus 6. Kedves Cserkészek, Szülők és barátok, Szeretettel értesítelek benneteket, hogy a nyári tábort 2016-ban megtartjuk. Az időpont és helyszín: Kastl,
KEDVES LEENDŐ ELSŐÉVES HALLGATÓ!
KEDVES LEENDŐ ELSŐÉVES HALLGATÓ! Elsősorban gratulálunk, hogy felvételt nyertél, és sok sikert kívánunk egyetemi pályafutásodhoz! Mi, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának felsőbb éves
F11 Altábor 1703 junius 1.
F11 Altábor 1703 junius 1. Nyitrai Legények! Otthonotok, Nyitra üdvözletét küldöm Neked és családjaitoknak! Az utóbbi pár évtizedben sokat küzdöttünk. Édes atyáink és velük együtt sokan mások is elindultak
TÁJÉKOZTATÓ A KÉKMADÁR ÓVODA HÁZIRENDJÉRŐL 2014/2015
TÁJÉKOZTATÓ A KÉKMADÁR ÓVODA HÁZIRENDJÉRŐL 2014/2015 Címek telefonszámok: 1152 Budapest, Beller Imre u. 19. Telefon: Óvóda: +36 1 26601 88, Vezető: +36 20 573 9300 Honlap: aktualizálás alatt E-mail: aktualizálás
Budakeszi Cserkészekért Alapítvány 2092 Budakeszi, Rózsa u. 3.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Az egyéb szervezet megnevezése: Budakeszi Cserkészekért Alapítvány Az egyéb szervezet címe (székhely): Adószám: 18693805-1-13 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági
KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG
Kedves, Cserkészek, Vezetők és Szülők! Szeretettel meghívunk a 2018-as CSILLAGÖSVÉNYEN kerületi nyári táborba! A tábor időpontja 2018 július 26 csütörtök - 2018 augusztus 03 péntek. A tábor helyszíne,
Minek nekem Kolozsváron az élet, ha nincsen benne, akit én úgy szeretek. Búza felé nézek én, arra nézek én, Ott van, akit igazán szeretek én.
Makovi András cst., Glaeserweg 32, D- 64291 Darmstadt Tel.: +49-(0)6151-9511750, villámposta: makovi@tanchaz.net 41. Tinódi Lantos Sebestyén Kerületi Regöstábor Minek nekem Kolozsváron az élet, ha nincsen
Sporttábor a TFG-vel Erdélyben!
Sporttábor a TFG-vel Erdélyben! A a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012- 0236 kódszámú, című pályázat megvalósítási időszakában sporttábort szervez olyan TFG-s diákok számára, akik fejleszteni szeretnék egy tartalmas
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban
Nyárkezdő napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi
Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek!
Tábori Hírmondó Felsőtárkány, 2018. augusztus 18-22. Kedves Családok! Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tartalom: Kérdések és válaszok Várható költségek 2 4 A helyszínről 4 Jelentkezés
Természetközeli sporttábor a TFG-vel Erdélyben!
Természetközeli sporttábor a TFG-vel Erdélyben! A a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012- 0236 kódszámú, című pályázat megvalósítási időszakában sporttábort szervez olyan TFG-s diákok számára, akik fejleszteni szeretnék
2011.08.18. Fotográfia szak
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2011.08.18. Fotográfia szak Kérjük, a levelet figyelmesen olvassa el, mivel az alábbi feltételek maradéktalan teljesítése esetén vehet részt felvételi eljárásunkban!
XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest
XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:
Külföldi Magyar Cserkészszövetség
Kedves Cserkésztestvéreim! 2016 április 11 A szovjet csapatok kivonulása új reményt hozott hazánkba, de ahhoz, hogy életben tartsuk a reménység lángját, állandóan felkészülten, résen kell álljunk. Nyilván
REGISZTRÁLÁSI SZABÁLYZAT
REGISZTRÁLÁSI SZABÁLYZAT 1. Cél A TIENS népes családjának bővítése és adatainak rögzítése a Magyarországon mindenkor hatályos jogszabályok és a TIENS saját belső szabályainak figyelembe vételével. 2. Új
A tábor költsége: 79.000 Ft 1 Apa és 1 gyermek részére a második gyermek részére kedvezményt adunk 114.500 Ft 1 Apa és 2 gyermek.
APA-GYERMEK TÁBOR A tábor helyszíne: Törökmező Turistaház Távolság Budapesttől: 55 km. Megközelíthető Budapest felől autóval - az M2-es autópálya szobi kijáratánál Verőce felé, majd Kismarosnál Kóspallag
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi
Mozgással az Egészségért!
Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
Örményország - Tudnivalók. A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei
Örményország - Tudnivalók A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei ÚT ÁRA TARTALMAZZA: A helyi utazásokat bérelt buszunkkal végig. Transzfert a reptérre. A szállások vendégházakban, szállókban,
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban
KIS TERMÉSZETVÉDŐK napközis tábor a Tettye Oktatási Központban Érdekes természetismereti programokkal kitöltött tábor várja a 8-12 éves korú gyermekeket Pécsett, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye
CSALÁDTÁMOGATÁSI NYOMATATVÁNY Kérjük, nyomtatott betűkkel, OLVASHATÓAN töltse ki!
CSALÁDTÁMOGATÁSI NYOMATATVÁNY Kérjük, nyomtatott betűkkel, OLVASHATÓAN töltse ki! 1. SZEMÉLYI ADATOK BETEG GYERMEK ADATAI Név: Születési hely: Születési idő: Anyja születési neve: Testvérek száma: TAJ
Mikor lefekszel gyönyörűséges lesz az álmod. Péld. 3:24
Mikor lefekszel gyönyörűséges lesz az álmod. Péld. 3:24 1 pár táborlakó gondolataival: A tábor előtti hónapok álmodozásai (és persze szervezési munkálatai) már igencsak Kadarkút körül forogtak bennem.
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára
Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sport Egyesület Vitorlás és Vízi Sport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor
55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes. A zarándoklat jelmondata:
55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes A zarándoklat jelmondata: Lourdes, a hit egy kapuja Lourdes, une porte de la Foi A zarándoklat nem számít szolgálati útnak, egyéni,
PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Kárpátok Bércein Vándorút
PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET Tájékoztató Kárpátok Bércein Vándorút 2013. július 19 augusztus 4. Általános tudnivalók: A Kárpátok Bércein Vándorút programunk keretében idén a Kárpátkanyar és a Keleti-Kárpátok
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Jelentkezési lap. Az Új Akropolisz gyermektáborába 2015. augusztus 7-12. Iskolán kívüli tevékenységek, hobbik:...
Jelentkezési lap Az Új Akropolisz gyermektáborába 2015. augusztus 7-12. A táborozó neve... Születési dátuma... Lakcíme...... TAJ száma... Egyéb fontos tudnivalók (Gyógyszerhasználat, félelmek, kérések
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
II./ 2. szám, 2010. április
II./ 2. szám, 2010. április Tartalom Egyenruha hírek 2010. tavaszi-nyári programjaink Néhány program részletes leírása, meghirdetése Beszámolók az elmúlt hónapok eseményeiről Adó 1% Egyenruha hírek Egyenruhánk
ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
Családi utazás előtt mindig nyugodt vagyok! :-) A gyerekeknek bepakolnivalók listája Az utazáshoz:
Családi utazás előtt mindig nyugodt vagyok! :-) Hova utazunk? Mikor? Hány napra? Az hány éjszakát jelent? :-) A gyerekeknek bepakolnivalók listája Az utazáshoz: Kényelmes ruha az utazáshoz Zokni vagy cipő/szandál
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 14. Tel: 77/ OM:
1664 Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 14. Tel: 77/421-215 OM: 027956 E-mail:szilady@szilady.net F O N T O S T U D N I V A L Ó K Kedves beiratkozó diákunk,
JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/
JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ a 2009. szeptember 9-13 között a HUNGEXPO területén, a Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben a G pavilonban megrendezendő AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ /Expo
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május
Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról
Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.
CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY
CIVIL PÁLYÁZAT 2014. PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY Biatorbágy Szentháromság tér 3. 2051 PÁLYÁZTATÓ: BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.
H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk
VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok:
VII. PET Kupa 2019. augusztus 3-11. Napok, helyszínek, távolságok: 1. nap szombat (hajóépítés) Tivadar 2. nap vasárnap (hajóépítés) Tivadar 3. nap hétfő Tivadar Panyola 11.5 km 4. nap kedd Panyola Vásárosnamény-Gergelyiugornya
2015. március 28. Budapest
TAEKWONDO DIÁKbajnokság és ENGRICH MARIANN Emlékverseny 2015. március 28. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo
2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019
2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 A verseny időpontja: 2019. április 19-22. (4 játéknap) A verseny helyszíne: Balatonfüred és Alsóőrs sportcsarnokai (4 sportcsarnok) A
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018.
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. Egyesületünk ez éven 4 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, új programmal - Bükki TÚRA napközis tábor -
A Példa Családi Napközi Házirendje
Családi Napközi Nonprofit Kft. Példa Családi Napközi, 4324 Csanafalu, Napközi utca 4. Tel.: 063454332 e-mail: peldacsana@peldacsana.hu A Példa Családi Napközi Házirendje Budapest, 2013 A napközi adatai
ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására
FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban
K S É Z S Í Z TE T T E TE T : E : NG N U G Y U E Y NN N É N CS. E R E I R K I A
2015. október 16. OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÉSZÍTETTE: NGUYENNÉ CS. ERIKA Olvasás éjszakája Ideje: 2015. október 16. éjszaka (20.00 órától másnap reggel 8.00 óráig) Célja: Az olvasás népszerűsítése, az olvasni
23.KIDS KUPA mezei futóverseny Balassagyarmat (péntek) I-VI. korcsoport Versenykiírás
23.KIDS KUPA mezei futóverseny Balassagyarmat 2017. 03. 24. (péntek) I-VI. korcsoport Versenykiírás 1. A VERSENY RENDEZŐJE: A Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége megbízásából a Balassagyarmati Szent
THE NYÁRI KALANDTÁBOR
THE NYÁRI KALANDTÁBOR Tudás-Buli-Kaland-Szórakozás 2010 A táborról röviden A nyár a kikapcsolódás és az új élmények időszaka. A THE program abszolút újdonsággal jelentkezik: természettudományos alapokra
Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.
Tisztelt Szülők! Közeledik a nyári szünet! A tanévet 2017. június 15-én csütörtökön bezárjuk. Ezt követően 2017. június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen
A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba
1 A Hartyán Általános Iskola német és angol nyelvi tábor szervez Ausztriába, Obervellach-ba Időpont: 2017. augusztus 13-19. Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek! Ebben a tanévben ismét meghirdetjük hagyományos
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy
Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.
Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér
1. lépés: www.acneuro.com. Kattints ide!!
REGISZTRÁCIÓ 1. lépés: www.acneuro.com 2. lépés: 3. lépés: Bejentkezés írd be az ACN csoportazonosítódat! és jelszavadat! 4. lépés: Saját Üzletem 5. lépés: Üzleti Dokumentumok 6. lépés: Képviselők Jelentkezési
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor
BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis
112 Egységes európai segélyhívószám 166 Mentők. Az egész országban megtalálható turista rendőrség (angolul, németül, franciául, görögül)
Üdvözlünk! Az alábbiakban olyan telefonszámokat gyűjtöttünk össze, amelyek egy görögországi nyaralás ideje alatt szükségesek lehetnek. A listát nyomtasd ki még a bőröndbe pakolás előtt, és X el jelöld,
TURISZTIKA TÁBOR TÁJÉKOZTATÓ
Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Kar Sporttudományi Intézet TURISZTIKA TÁBOR TÁJÉKOZTATÓ Az Eszterházy Károly Főiskola Sporttudományi Intézete TURISZTIKA TÁBORT szervez NBT_TE892G2 és LBT_TE892G2
H Á Z I R E N D. I. A házirendet szabályozó jogszabályok
1 H Á Z I R E N D I. A házirendet szabályozó jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és köznevelési intézmények
Grúzia körutazás tudnivalók. A Kaukázus hegyvidéke és a korai kereszténység emlékei
Grúzia körutazás tudnivalók A Kaukázus hegyvidéke és a korai kereszténység emlékei Grúzia kiemelt látványosságai: - Tbiliszi és Kutaisi történelmi belvárosa - Mtskheta templomegyüttes) (UNESCO világörökség)
Kedves betegünk. Betegek felvétele a kórházba
Kedves betegünk Köszönjük, hogy gyógyulása, ápolása érdekében kórházunk segítségét veszi igénybe. A kórház személyzete arra törekszik, hogy figyelembe véve személyes jogait, emberi méltóságát, színvonalas
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia
I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia Budapesti Honvéd SE XIII. ker. Dózsa György út 53. 2015. május 5. kedd www.bpdiaksport.hu 1. A bajnokság célja: Budapest 2015. évi Diákolimpia Bajnoka cím. Az
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
XI. Nemzetközi GoldStars Kupa
XI. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2014. május 3. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS SE Kovács Miklós Benkő Norbert
1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.
1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport
VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi
XIV. ELŐZD MEG A FOGASKEREKŰT!
XIV. ELŐZD MEG A FOGASKEREKŰT! Budapest egyik legnagyobb szintkülönbségű versenyútvonalával Általános tudnivalók 1. Előzd meg a Fogaskerekűt futva! futóverseny: Az útvonal hossza: kb. 4,5 km Rajt: 10:01
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már
BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap
Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * BIZTONSÁGOS KALANDOK 100 tábor
V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34
Életmódtábor tájékoztató
Aryan 2004 Kft. Természetgyógyász Oktatóés Egészségfejlesztő Központ Budapest, XIV. Ker. Szőnyi út 3842. Kecskemét, Klapka u. 911. Szentes, Horváth Mihály u. 4/B. Életmódtábor tájékoztató Tábor helye:
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi