URUNK MENNYBEMENETELE
|
|
- Fanni Vass
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 III. évfolyam 4. szám május URUNK MENNYBEMENETELE A húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják. Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E hetekben az Egyház Jézus Krisztus kereszthalálára, feltámadására és végül dicsőséges mennybemenetelére emlékezik. Jézus valójában húsvétkor már testében is megdicsőülve átment az Atyához, de negyven napon át megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben; megmagyarázza nekik az ószövetségi Írásokat, a róla szóló jövendöléseket. Jézus feltámadásával átment az új, isteni létrendbe, nem tért vissza ebbe az életbe: a jelenések az Úr csodatételei, leereszkedései (pl. amikor az apostolokkal eszik, vagy a hitetlen Tamásnak megmutatja oldalsebét). Lukács evangéliuma végén röviden leírja Jézus mennybemenetelét: Jézus itt búcsúbeszédében mondja: Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát. A Szentlélek majd megnyitja elméjüket, hogy megértsék az Írásokat. Csakugyan, pünkösdkor minden világos lesz az apostolok számára, ahogy Péter beszédeiből láthatjuk. Lukács evangélista az Apostolok Cselekedetei elején, ahol folytatja Jézus üdvözítő művének hatástörténetét, hosszabban, szemléletesebben írta le az Olajfák hegyi mennybemenetelt. Jézus előbb küldetést ad az apostoloknak, hogy az elküldendő Szentlélek erejében hirdessék az egész világon az örömhírt. E szavak után szemük láttára fölemelkedett és felhő takarta el szemük elől. Miközben merően nézték, miként száll az égbe, egyszerre csak két fehérruhás férfi termett mellettük: Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a menybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybeszállt. E szemléletes leírás értelmét kell megragadnunk: Jézus megdicsőülése, átmenete az Atyához a másik létrendbe már feltámadásával megtörtént. Most végleg eltűnik az apostolok szeme elől. Valójában nem úgy emelkedik fel az égbe, mint ahogy a helikopter felszáll. Ma már tudjuk, hogy a felhők felett nyílik a világűr, amelyet az űrhajósok bejárnak. Isten nem ott fenn lakik, a felhők feletti égben, ott a világűrben az űrhajósok nem találkozhattak vele. Hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele. Az ég nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz (ahogy Szent Ágoston mondja). Az ég, a menny szellemvilág Istennél, akit körülvesznek a megdicsőültek. A vasárnapi olvasmány az Efezusi levél elejéről (1, 17-23) a legjobb kommentárja a mennybemenetel misztériumának, ahogy ezt egy francia domonkos szentírástudós, Pierre Benoit magyarázta: A feltámadás után a negyvenedik napra tett és az Olajfák hegyére lokalizált mennybemenetel érzékletesen írja le Jézus megdicsőülését: A halálon győzedelmeskedő Krisztus új életformát kezdett Isten mellett. Ő elsőnek lépett be a feltámadott életbe, hogy helyet készítsen választottainak: egyszer majd eljön újra, hogy megdicsőült híveit bevezesse magával az örök életbe. Az első keresztények hite számára tehát nem az ősi kozmológia a lényeges, nem a mennybeszállás érzékletes leírása, hanem annak az igazságnak állítása, hogy a feltámadt Krisztust az Atya felmagasztalta, és Úrrá tette minden teremtmény, az egész kozmosz felett. A mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya jobbján ül, vagyis vele együtt a mindenségen uralkodik. Végleg megvonta látható jelenlétét övéitől, de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén. (forrás:
2 Nyári Oratóriumi Tábor 2015 Idén is megtartjuk a Nyári Oratóriumi Tábort az első osztályt már befejező általános iskolás gyerekek számára. (A 15 év feletti diákokat segíteni várjuk.) Helyszín: Római Katolikus Plébánia Kazincbarcika, Dózsa György utca 35. Jelentkezés: június 15-ig illetve, amíg van szabad hely. Első körben a templomba járó hittanos gyerekek jelentkezhetnek a templomokban, ill. a plébánián kitett jelentkezési lapokon. A többieknek a jelentkezés internetes formában fog zajlani. Ide a plébánia honlapjáról ( lehet majd eljutni. A napközis tábor 2 turnusból áll: 1. HÉT /június / 2. HÉT /június 29-július 3./ A tábor költségét a szolidaritás jegyében idén a következőképpen állapítottuk meg: a részvételi díj személyes belátásra bízva Ft/fő/hét. A magasabb összeg megfizetésével támogatják a szerényebb körülmények között élők táborozását! Ez magában foglalja az előkészületek, a kellékek, az étkezés, az esetleges utazások és a belépők árát. Testvérek esetén kedvezmény! Két testvér esetén: /fő/hét, három vagy több testvér esetén /fő/hét. Anyagi nehézségek esetén forduljanak felénk bizalommal. A turnusok maximális befogadóképessége 120 fő, ennek betelése után semmilyen formában sem tudunk több jelentkezést elfogadni, ugyanis az internetes jelentkezés automatikusan lezárul. A tábor minden reggel 8 órakor kezdődik, és délután 5 óra körül ér véget. Kérjük, tiszteljék meg a programot azzal, hogy megvárják velünk a napi záróimát a másnapi információkkal kiegészítve, és nem viszik el idő előtt a gyerekeket. a foglalkozásnak. A tábor keresztény ajánlat: az ima percei és a szentmise is szerves része A tábor, nevelő foglalkozás: a szervezőknek a családok együttműködésére is szükség van ahhoz, hogy jól sikerülhessen. A tábor önkéntesek szervezésében jön létre, akik felismervén az ifjúság nevelésének fontosságát, szabadidejüket és képességeiket ellenszolgáltatás nélkül bocsátják rendelkezésre. Rajtuk kívül is minden felnőtt és fiatal segítségét szívesen fogadjuk. A hét programja nagyrészt a plébánia területén belül zajlik. Az animátorok és nevelők felelőssége nem terjed ki a plébánia területén, illetve az azon kívül esedékes programok helyszínein túlra. Ha bármely oknál fogva a gyermeknek a program vége előtt el kell mennie, illetve bármi egyéb különleges igénye van (gyógyszer-ételérzékenység, allergia stb ), kérjük ezt - a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében - előre jelezni. Egyéb felmerülő kérdésekben keressenek minket bizalommal személyesen, vagy az rkkazincbarcika@fre .hu címen, illetve a 48/ , vagy a 20/ es telefonszámon. Jó készülődést kívánunk!
3 Családos tábor 2015 Idén hagyományteremtő szándékkal családos nyári tábort szervezünk A Kazincbarcikai Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia és a Hittanulók Avilai Szent Teréz Alapítványa szervezésében Tokajban, július között. Nagy szeretettel hívjuk és várjuk a táborba Plébániánk közösségének tagjait, de mivel a táborban maximum 90-en férünk el, főleg a családokat kisebb és nagyobb gyermekekkel, valamint mindazokat, akik nyitottak a többiekre, akik szívesen találkoznak, s nyaralnak együtt e nagy közösség tagjaival, akik szívesen alakítanak, s mélyítenek személyes kapcsolatokat a plébánián és nem utolsó sorban mindazokat, akik az évközi futó találkozásokon, udvarias párbeszédeken túli részletekre is kíváncsiak a másikból. A tábor költsége 3-4 fős család esetén 15,000 Ft/hétvége, 5 fős család esetén 18,000 Ft/hétvége, 6 fős család esetén 20,000 Ft/hétvége. A programok között szerepel: kirándulás, vízitúra kenuval, lovaskocsizás a kisebbeknek, játszótér a legkisebbeknek, borkóstolás a felnőtteknek, beszélgetések, előadás, szentmise, lelki programok stb. Összefoglalva, kicsik és nagyok egyaránt változatos és izgalmas, igazi közösségépítő hétvégén vehetnek részt, amennyiben kitöltik a Csilingelőhöz mellékelt jelentkezési lapot és visszajuttatják legkésőbb május 31-ig a plébániára. Kérjük a családokat, hogy a jelentkezési lapok leadásával egy időben, szíveskedjenek Ft foglalót befizetni. További információk Vitális Gábor atyánál (20/ ), vagy Szabó Zsolt (20/ ) világi elnöknél. Búcsú Péliföldszentkereszten A hagyományos májusi nagybúcsú május között lesz Péliföldszentkereszten. Idén, Bosco Szent János születésének bicentenáriumi évében a szaléziak ezt az ünnepet a Szalézi Család hangsúlyos jelenlétével szeretnék gazdagítani, ezért újdonságként a kegytemplom körül Szalézi utcát terveznek, ahol bemutatkoznak majd a Szalézi Család intézményei. Jelen lesz a Don Bosco Kiadó is, a szalézi kiadványok és emléktárgyak gazdag kínálatával május 09., szombat: Májusi litánia a lourdes-i barlangnál (forrás); Szabadtéri nagymise a lourdes-i barlangnál P. Ábrahám Béla SDB tartományfőnök vezetésével Segítő Szűz Mária áldás; 16,00 Gyermekek fénye rockopera Don Bosco élete nyomán, ősbemutató a nagyszínpadon. Egész nap folyamatosan lehetőség lesz gyónásra, kérni lehet a családok és a kegytárgyak megáldását. A nagybúcsún egyházközségünk is képviselteti magát egy buszos zarándoklat keretében. Az autóbusz május 9-én, szombaton reggel 7 órakor indul a Szent Család templomtól. Visszaérkezés a késő esti órákban. Részvételi díj Ft, akad még néhány hely, lehet érdeklődni Vitális Gábor atyánál. Templomfelújítás Az Avilai Szent Teréz templom 2013-ban ünnepelte fennállásának 100 éves évfordulóját. Szerettük volna már abban az évben elvégezni a plébániatemplomunk teljes külső felújítását, de sajnos akkor az anyagi feltételek hiánya miatt ez nem volt lehetséges. Az elmúlt évek megtakarításai miatt idén lehetőség nyílt a templomunk teljes külső felújítására, melyhez az Érsek atya is engedélyét adta. A munkálatok még május elején elkezdődnek, először a templomtoronnyal, majd a nyári oratóriumi tábor miatt, rövid szünetet beiktatva júliusban fognak folytatódni. Terveink szerint a felújítás augusztus végén fejeződik be. Plébániakerítés felújítás Hogy a plébániatemplom és a plébánia környezete teljesen rendezett legyen, szükséges, a plébániánkat körbefogó és látványilag meghatározó tönkrement, elöregedett, megrongálódott kerítést megfelelő módon felújítani, újra cserélni. A kerítéselemeket a mostanihoz hasonlóan fából szeretnénk elkészíteni és megfelelően kezelni. Mivel a templomfelújítást teljes mértékben saját anyagi fedezettel fogja megoldani a plébánia, a kerítés cseréjéhez várjuk a kedves hívek, családok, jótevők nagylelkű felajánlásait, adományait. Megközelítőleg 100 db kerítéselemet kell lecserélnünk. A kerítéselemenkénti költség Ft/kerítéselem. Egy-egy magánszemély, vagy család számára talán nem megterhelő egy-egy kerítéselem finanszírozása, összköltségileg viszont a plébánia ezt most nem tudja vállalni. Ezért várjuk nagylelkű adományaikat, akár egy, akár több kerítéselem finanszírozására.
4 MÁJUS Egyetemes imaszándék: Hogy elutasítva a közömbösség kultúráját, törődni tudjunk felebarátaink szenvedésével, főként a betegekkel és a szegényekkel. 3. Vasárnap Húsvét 5. vasárnapja 4. Hétfő Szent Flórián Szentmise a kórház kápolnájában 5. Kedd Cursillo 6. Szerda Savio Szent Domonkos Hittanórák 7. Csütörtök Boldog Gizella A Bazilika-főszékesegyház felszentelése - Eger 8. Péntek 9. Szombat Búcsú Péliföldszentkereszten 10. Vasárnap Húsvét 6. vasárnapja Tömegtájékoztatási világnap Jn 15, Szentségimádás (Szt. Teréz-t.) Májusi litánia (Május minden napján) Egyháztanács Kazincbarcika Jn 15, Hétfő Boldog Salkaházi Sára 12. Kedd Cursillo 13. Szerda A Fatimai Boldogságos Szűz Mária Mazzarello Szent Mária Hittanórák Dominika 14. Csütörtök Az első 22 szalézi fogadalomtétele (1862) Bánhorváti hittanóra 15. Péntek Kezdődik a Szűz Mária, Keresztények Segítsége kilenced Keresztút 16. Szombat Nepomuki Szt. János, Országos Szent Mónika Orione Szent Alajos találkozó Gyöngyös Ifjúsági találkozó Nagymaros 17. Vasárnap Urunk mennybemenetele Húsvét 7. vasárnapja Mk 16, Hétfő Murialdo szent Leonardo 19. Kedd Cursillo 20. Szerda Hittanórák 21. Csütörtök 24 órás Szentségimádás (Szt. Teréz- t.) 22. Péntek Szent Rita 23. Szombat Boldog Apor Vilmos Bánhorváti: Szűz Jn 20,19-23 vagy 24. Vasárnap Pünkösdvasárnap Mária szobor elhelyezése és Jn 15,26-27;12-15 Szűz Mária Keresztények segítsége Kulcsár István emléktábla Segítő Szűz áldás minden avatása szentmise után 25. Hétfő 26. Kedd Néri Szent Fülöp Cursillo 27. Szerda Hittanórák 28. Csütörtök Bánhorváti hittanóra 29. Péntek Boldog Kowalski József 30. Szombat Szent István ereklyéinek átvitele 31. Vasárnap Szentháromság vasárnapja Évközi 9.vasárnap Hősök napja Mt 28,16-20 Segítő Szűz Mária körmenet Május 22-én, pénteken, idén is megtartjuk a Segítő Szűz Körmenetet, Segítő Szűz Mária ünnepén. A körmenet a szokott módon Herbolyáról indul, délután kor. Azokat a diákokat és híveket, akik igénylik, autóbusszal visszük ki Herbolyára. A busz 15,00-kor indul a Don Bosco iskola elől. Az ünnepi szentmisét, 18 órakor Tran Dinh Biet Pál tartja a Szent Család-templomban. Hívunk és várunk mindenkit! Csilingelő, a kazincbarcikai Római Katolikus Egyházközség értesítője. Megjelenik havonta 650 példányban. Felelős kiadó: Vitális Gábor SDB plébános. Szerkesztő: Szabó Zsolt A szerkesztőség címe: 3700 Kazincbarcika, Dózsa Gy. út 35. Tel: 48/ rkkazincbarcika@fre .hu;
5 Családos tábor Tokaj, július Jelentkezési lap Érvényes: kitöltve, a foglaló kifizetésével együtt, legkésőbb május 31-ig 1. Név Életkor Telefonszám cím Családos tábor Tokaj, július Jelentkezési lap Érvényes: kitöltve, a foglaló kifizetésével együtt, legkésőbb május 31-ig 1. Név Életkor Telefonszám cím
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS
2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja
A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink
2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás
CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor
Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Hittan tanmenet 3. osztály
Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.
MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András
Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet
Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban
SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI
HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.
H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet
Magyar. Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8)
Magyar Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8) Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
938. szám 2013. május 19.
A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan
Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben
KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg
KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Új Pünkösd Az Atya szeretet végtelen, Mindig segít az embereken. Már Ádámnak megmondta: Ember küzdj, és bízva bízzál Én nem hagylak el téged
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
Szeptember. 1. csütörtök Tanévnyitó ünnepély 10 és 11 órai kezdettel
Szeptember 1. csütörtök Tanévnyitó ünnepély 10 és 11 órai kezdettel 2. péntek Osztályfőnöki órák, az esti tagozat hallgatói számára általános tájékoztató 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 6. kedd 7. szerda
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!
XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában
Január hónap kezdetével belépünk
XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan
keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
Az apostolok szinte mindig böjtöltek
XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK
Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz
BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS
HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig
Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise
A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11
2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek
1 V Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) - főünnep 2 H Nagy Szt. Vazul és Naziánzi Szt. Gergely püspökök és egyháztanítók 3 K 4 Sze Bayley Seton Szt. Erzsébet Anna 5 Cs 6 P Urunk megjelenése (Vízkereszt) - főünnep
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség
KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XI. évfolyam 8. szám 2011. szeptember KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT Amikor e sorok megjelennek már épp befejeződött a Hétkápolnai zarándoklat, és amire a következő
Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember
Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak
2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.
Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,
A tanév II. félévi programterve
1 Hétfő 95. 2 Kedd 96. 2009-2010. tanév Jelentkezés az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Honvédelmi M. által fenntartott iskolákba páczai kiadó bemutatója (csak az iskolánknak), alsós, felsős
Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)
Az Aszódi Római Katolikus Egyházközség időszaki tájékoztatója 2015. április Szent György hava XVIII. évf. 58. szám NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6) Amikor az asszonyok vasárnap hajnalban a sírhoz siettek,
BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova
BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát
2016/2017-es tanév rendje (programok)
Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.
Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK
Egyházaink hírei Katolikus egyházközségeink F Gyóni Katolikus Egyházközség Nagyböjt hétfőin a szentmise után lehetőség a szentgyónásra 18.15-ig (26-án, nagyhétfőn 19.15-ig). 14-én, 21-én és 28-án a szentmisék
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.
Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott
Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -
Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd