4.2. Az eljövetel Beteljesedtek az ígéretek?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4.2. Az eljövetel Beteljesedtek az ígéretek?"

Átírás

1 Az eljövetel Beteljesedtek az ígéretek? Évszázadokon át minden betlehemi zsidó nő, aki Dávid leszármazottja volt, azt remélhette, hogy ő szüli meg a Messiást. Ez időszámításunk kezdete körül végre meg is történt, de a Messiás szolgálata vegyes fogadtatásra talált, és végül elutasította a "sajátja", azaz a saját népe (Jn 1:10-11) és annak vallási vezetősége (Mt 26:65-66) elutasították a "világ fejedelmei" (1Kor 2:6-9), azaz a Római Birodalom képviseletében Pilátus. Kérdés, hogy hogyan történhetett meg ez, és Isten akarata szerint történt-e, ami történt? A válasz dönti el, hogy Jézus valóban a Messiás volt, vagy csak egy a sok korabeli álmessiás közül? 1. Az ószövetségi messiási ígéretek, ek és váradalmak Isten a prófétáin keresztül mindig előre megmondta, mit fog tenni (Ám 3:7 vö. Ézs 46:9-10), így a Messiás eljövetelét próféciák sora előzte meg: a próféciák két csoportra oszthatók: az egyik egy szenvedő, áldozatként megjelenő messiási alakról szól, a másik egy hatalmas és győzedelmes, királyi messiási alakról (lásd később) a próféták számára sem volt világos, hogy ezek a váradalmak milyen sorrendben és összefüggésben fognak beteljesedni (1Pt 1:10-11) az 1. századi zsidóság a gyűlölt római elnyomás alatt érthető módon a győzedelmes, királyi Messiást várta (vö. Jn 6:15), ezért figyelmen kívül hagyta a szenvedő Messiásról szóló eket, és amikor mégis így jelent meg, így egyszerűen nem akarta elfogadni (vö. Mt 16:21-23). Isten nem az emberek elvárásait, hanem a szükségeit akarta betölteni; a szenvedő Messiásról szóló részleteket ma a rabbik többsége úgy érti, hogy kollektíve Izraelről szólnak (pl. Ézs 53, de vö. Csel 8:34-35). 2. Az ószövetségi próféciák "beteljesedése" A próféciák az Újszövetség szóhasználatában négyféle értelemben "teljesedtek be". A Mt 2-ben mindegyikre találunk példát, a többit is ezek alapján lehet értelmezni: amikor az író szerint egy ószövetségi szó szerint beteljesedett egy újszövetségi eseményben Mt 2:5-6 vö. Mik 5:2 (bár Betlehem kicsiny falu, maga a Messiás fog itt megszületni) előkép amikor az író egy ószövetségi eseményt, személyt vagy dolgot képletesen azonosít egy újszövetségi eseménnyel, személlyel vagy dologgal Mt 2:15 vö. Hós 11:1, 2Móz 4:22-23 (Hóseás nem a Messiásról jövendölt, hanem Izraelről beszélt, de Máté Izraelnek Egyiptomból való szabadulásában a megszületett Messiás kényszerű menekülésének előképét látja, hiszen a Messiás Izraellel azonosult) amikor az író egy ószövetségi eseményt egy vagy néhány hasonló pont alapján ba állít egy újszövetségi eseménnyel Mt 2:17-18 vö. Jer 31:15 (Máté a gyermekgyilkosságot az asszír és a babiloni fogságba vitel szörnyűségeivel állítja ba, ui. Rámából kiindulva hurcolták el Júda gyermekeit i. e. 586-ban, és i. e. 722-ben Ráhel gyermekeit, azaz József és Benjámin leszármazottaiként Izrael gyermekeit; további os részletek: Ráhel sírja Betlehem közelében volt, az asszír-babiloni mészárlások és a Heródes idején történt gyermekmészárlás is idegen uralkodó műve) összefoglalás amikor az író egy bizonyos témával kapcsolatban az egész Ószövetség tanítását tömören összefoglalja, anélkül, hogy konkrétan idézne valahonnan Mt 2:23 (a próféták a szenvedő Messiásról lényegében azt tanították, hogy meg fogják vetni, és ezt a "názáreti" gúnynév jól összefoglalja, vö. Jn 1:45-46); más példa: Lk 18:31-33, Mt 26: A már beteljesedett próféciák (válogatás időrendi sorrendben): A prófécia Ószövetség Újszövetség Típus Útkészítő előfutára van Ézs 40:3, Mal 3:1 Mt 3:3, Lk 1:5-17,76-80, Jn 1:6-8,19-36, 3:22-30 Júda törzséből származik 1Móz 49:10 Mt 1:1-3,6, Lk 3:31,33-34 Betlehemben születik Mik 5:2 Mt 2:1-6, Lk 2:1-20 Szűztől születik, Immánuelnek nevezik Ézs 7:14 Mt 1:18-25, Lk 1:26-38 előkép Isten Fia, akit Egyiptomból hoz ki 2Móz 4:22-23, Hós 11:1 Mt 2:15 előkép Mózeshez hasonló próféta 5Móz 18:15-19 Jn 7: , ApCsel 3:22-26 Melkizédekhez hasonló főpap Zsolt 110:4 Zsid 5:5-6, 6:20, 7:15-17 előkép Izrael jó pásztora Ez 34. fejezet Jn 10:1-30, 1Pt 2:25 Isten Lelkének kenete van rajta Ézs 42:1, Ézs 61:1 Lk 4:18, ApCsel 10:38 A lelki szenvedések enyhítője Ézs 61:1 Lk 4:14-21

2 52 A prófécia Ószövetség Újszövetség Típus A testi szenvedések gyógyítója Ézs 35:6 Lk 7:18-23 Világosság hozója Ézs 8:23, 9:1 Mt 4:16, Jn 1:4-5,9, 8:12 Alázatos és irgalmas Ézs 42:2-3 Mt 12:16-21 A Sátán legyőzője 1Móz 3:15 Mt 4:10, 16:23, Lk 10:18, Kol 2:15, ApCsel 26:18 Örök bűnbocsánatot és megigazulást hoz Dán 9:24 Róm 3:21-26 Szamárháton vonul be Jeruzsálembe Zak 9:9 Mt 21:1-9, Jn 12:12-16 Elutasítják Ézs 53:3 Mt 26:3-4, Jn 1:10-11, 12:37-43, ApCsel 4:1-12 Meg- és elvetik mint egy használhatatlan építőelemet Zsolt 118:22-23 Mt 21:42-44, ApCsel 4:11, 13:46, Róm 9:33, 1Pt 2:6-8 A barátja árulja el Zsolt 41:10 Mt 26:14-16,21-25, Jn 13:21-30 előkép Elítélik Ézs 53:8 Mt 27:1-2, Lk 23:1-25 Vádlói előt néma marad Ézs 53:7 Mt 27:12-14, Mk 15:3-4, Lk 23:8-10 Megverik, leköpik Ézs 50:6 Mt 26:67, 27:30, Mk 14:65, 15:19, Lk 22:63-64, Jn 19:1-3 Csúfot űznek belőle Zsolt 22:8-9 Mt 27:39-43, Lk 18:31-32, 23:11-35 Keresztre feszítik Zsolt 22:15-17 Mt 27:31, Mk 15:21-25, Jn 19:15-18, ApCsel 2:23 Szenvedései közben is gúnyolják Zsolt 22:8 Mt 27:43 Gonosztevőkkel együtt szenved Ézs 53:12 Mt 27:38, Mk 15:27-28, Lk 23:32-34 Ecetet adnak neki inni Zsolt 69:22 Mt 27:34, Jn 19:28-30 Ruhájára sorsot vetnek Zsolt 22:19 Mt 27:35, Mk 15:24, Jn 19:23-24 Átszúrják vagy átszegzik Zak 12:10 Jn 19:37, Jel 1:7 Megölik Dán 9:26 Lk 18:33, ApCsel 2:23, 3:15, 1Kor 15:3 Csontját nem törik meg 2Móz 12:46, Zsolt 34:21 Jn 19:31-36 előkép Halála helyettes engesztelő áldozat Ézs 53:6,8,10-12 Jn 1:29, 14:49-52, ApCsel 10:43, 13:38-39, 1Kor 15:3, Ef 1:7, 1Pt 2:24-25, 1Jn 1:7-9 Gazdagok közt adnak neki sírt Ézs 53:9 Mt 27:57-60 Feltámad a halálból Zsolt 16:8-11 Mt 17:23, 28:1-10, Jn 20:1-31, ApCsel 2:24-32, 1Kor 15:4-8 Isten jobbjára ül Zsolt 110:1 Mk 16:9, Lk 24:50-51, ApCsel 2:30-36, Zsid 10:12-13 Megöletése után Jeruzsálemet és a Szentélyt lerombolják Dán 9:26 Kr. u. 70-ben megtörtént Általa minden nép áldást nyer 1Móz 18:18, Ézs 55:5 ApCsel 3:25, Ef 2:11-22, Róm 15: A még beteljesedésre váró próféciák (válogatott ek): A prófécia Ószövetség Újszövetség Az ég felhőiben dicsőségben, hatalommal jelenik meg Dán 7:13-14 Mt 24:30, 25:31, 26:64, Mk 14:61, ApCsel 1:9-11, Jel 1:7

3 53 Júda uralkodó utódaként Dávid trónjára ül A prófécia Ószövetség Újszövetség 1Móz 49:10, Ézs 9:6, 11:1, Jer 23:5-6 Lk 1:32-33 Igazságosan uralkodik a népeken, az egész világon Ézs 9:5-6, 11:3-5 Mt 28:18-20, Fil 2:9-11, Zsid 1:8-9, Jel 19: A próféciák beteljesedésének jelentősége Minden Isten akarata szerint történt (Mt 3:15, 16:21, ApCsel 2:23, Zsid 10:8-10, Ef 1:11-12), méghozzá úgy, hogy Isten felhasználta az emberek gonoszságát és tudatlanságát (Lk 23:34, 1Kor 2:6-9). A Jézusban beteljesedett ek száma az emberi történelem egyszeri, példátlan csodája, ami azt tanúsítja, hogy Jézus a megígért, eljött, és egy napon visszatérő Messiás. Annak a matematikai esélye ugyanis, hogy valakinek az életében akárcsak néhány olyan is beteljesedjen, amelyet ő maga nem tud befolyásolni, csak csillagászati számokban kifejezhető (pl. hogy hol születik, hogy melyik családba, hogy mások mit művelnek vele kivégzésekor stb.). Ezért, ahogy Isten a eket betöltötte a múltban, illetve ígéreteit betartja a jelenben, úgy az eljövendőket is a kezében tudhatjuk. Ellenőrző kérdések a leckéhez A messiási ek milyen két csoportra oszthatók? Mit vártak el Jézus korában a Messiástól? Mi miatt? Milyen értelemben "teljesedtek be" Jézus életében a próféciák? Minden prófécia beteljesedett már? Honnan tudhatjuk, hogy a többi is be fog teljesedni?

4 Jézus, az ember Miket tett, és állított magáról? Jézus az evangéliumokban emberként jelenik meg, aki ugyanakkor nyilvánvalóan emberfeletti tulajdonságokkal és képességekkel is rendelkezik, sőt, olyan példátlan, emberfeletti tekintélyigénnyel lép fel, amely mindenképpen magyarázatra szorul. Kérdés tehát, hogy Jézus hogyan tehetett és mondhatott olyasmit, amit tett és mondott, illetve hogy a saját szavain kívül még ki vagy mi igazolja mindezt? 1. Példátlan dolgokat tett Rendkívüli, csodás jeleivel megmutatta, hogy uralkodik a természet erői (Mt 8:26-27, Lk 5:4-11), az anyag törvényei (Mt 14:19, Jn 2:1-11), a tér korlátai (Jn 4:46-54), a démoni hatalmak (Mt 8:16-17,28-32, Mk 1:27,34, Lk 4:35 vö. Kol 2:15), a betegségek (Mt 9:20-22, 32-33, 12:9-21, Lk 4:39-40, 5:12-15 stb.) és a halál (Mt 9: , Lk 7:11-17, Jn 11:1-44) fölött. A prófétákkal ellentétben azonban "kenetét" (felhatalmazását) részben a tanítványaival is megosztotta, hogy azok is jeleket tegyenek "az ő nevében", tehát a tőle kapott küldetésként és az ő igazolásaként (Mt 10:1, Lk 10:17-19, Mk 9:38-40, 16:15-20). Mózes és Illés is tettek nagy csodákat, de ezek végső soron nem őket, hanem az Istent igazolták Izrael és a népek előtt. Jézus csodái azonban olyan "jelek", amelyek Jézusról tanúskodtak, arról, hogy ő az, akinek mondja magát, hogy róla szóltak a messiási ek. 2. Példátlan tekintéllyel lépett fel Nincs ember vagy (ark)angyal, aki joggal követelhetett volna magának olyan tekintélyt, amilyet Jézus követelt magának. Azt állította, hogy az Atya az ő kezébe adta a végső ítéletet (Jn 5:22,27), és hogy az emberek az alapján fognak megítéltetni, hogy elfogadják-e az ő tanítását (Jn 12:48-50). Azt hirdette, hogy aki benne bízik, az nem megy ítéletre, hanem már most átment a halálból az életbe (Jn 5:24). Kijelentette, hogy ő itt és most, még ebben az életben képes megszabadítani embereket a bűn rabságából (Jn 8:34,36). Egyeseknek megbocsátotta a bűneit, pedig ezt egyedül Isten teheti meg (Lk 5:19-26, 7:36-50, Jn 8:1-11). Egy embernek a másik ember elleni bűnét ugyanis csak a sértett fél bocsáthatja meg; mivel azonban minden ember elleni bűn egyúttal Isten elleni bűn is (1Móz 39:9, Lk 15:21), Isten a maga részéről azt a bűnt is megbocsáthatja, amiért a vétkes már nem tudott bocsánatot kérni, vagy a sértett nem akart megbocsátani. (Ezzel összefüggésben tanította azt, hogy aki nem bocsát meg másoknak, annak Isten sem bocsát meg, Mt 6:14-15). Tudni kell, hogy akkoriban még működött a Templomban az állatáldozati rendszer, az isteni bűnbocsánat elnyerésének egyetlen, törvény szerint járható útja (Zsid 10:1-10). Jézus szerint azonban őbenne még "a Templomnál is nagyobb" volt jelen (Mt 12:6), Ábrahám is előre látta "az ő napjait" (Jn 8:56-58), és a próféták és a királyok is őt szerették volna látni (Lk 10:23-24). Azt állította, hogy csak ő látta az Atyát (Jn 6:46), és aki őt látja, az látta az Atyát (Jn 14:8-10 vö. 1:18), és csak aki őt ismeri, az ismerheti meg az Atyát (Jn 8:19). Kijelentette, hogy őt is úgy kell tisztelni, mint az Atyát (Jn 5:23). Elfogadta emberek imádatát (Mt 4:10 vö. Jn 9:38, Mt 28:9, Lk 24:52), pedig az imádat csak Istennek jár, azt nem fogadhatja el sem ember (ApCsel 10:25-26), sem angyal (Jel 19:10). Sőt, kijelentette, hogy hozzá lehet imádkozni, mert aki majd az ő nevében őtőle kér valamit, azt ő megadja neki (Jn 14:14 vö. ApCsel 7:59). Jézus nem egyszerűen beszélt az Istenhez vezető útról, az igazságról és az életről, a feltámadásról, a helyes erkölcsről és gyümölcsöző szolgálatról ezeket mind saját magával azonosította ("Én vagyok..." mondások). Ő az Atyához vezető út, a való igazság és az élet (Jn 14:6), az egész világ számára ő maga a világosság, azaz a helyes erkölcsi mérce (Jn 8:12, 9:39-41), nélküle nem lehet gyümölcsöző módon szolgálni Istent (Jn 15:1-8), és aki benne bízik, annak örök élete van, mert azt ő fogja feltámasztani, aki maga a feltámadás és az élet (Jn 5:21, 6:40, 11:25-26). 3. A Messiásnak vallotta magát, de nem engedett a kortárs messiási elvárásoknak Jézus többször Messiásnak vallotta magát (Jn 4:25-26, 10:22-26, Mt 26:63-66), és elfogadta, hogy az Atya ihletésére a tanítványai annak nevezzék (Mt 16:16-17). Messiás voltának védelmében azonban megválogatta, hogy mikor ki előtt fedi fel magát, és ki tanúskodhat róla. Az általa meggyógyítottak egy részének hallgatást parancsolt, nehogy "csodarabbinak" véljék (Mk 1:40-45 vö. Lk 23:8), amikor pedig az általa megvendégelt tömeg "királlyá" akarta tenni, elrejtőzött előlük (Jn 6:1-15,26). Amikor virágvasárnap Jeruzsálembe bevonult, nem lóra ült, hanem szamárra, és nem az Antónia erőd felé vonult, hanem a Templomba ment (Mt 21:1-7,12 vö. Zak 9:9). Jézus tehát nem volt hajlandó megfelelni a kortárs zsidók vallási, politikai és gazdasági elvárásainak. A démonokat is elhallgattatta, mert tisztátalan forrásból nem fogadott el tanúságtételt (Mk 1:24-25 vö. ApCsel 16:16-18). Jézus sosem tett csodát a csoda kedvéért, a "jelek" (görög szémeion) mindig túlmutattak önmagukon: igazolták a felhatalmazását (Jn 2:18, 6:30), és hogy Isten ígéretei őbenne teljesedtek be (pl. Lk 4:21). 4. A kortársak reakciói A vér szerinti testvérei nem hittek benne, azt hitték, csak minden áron feltűnősködik (Jn 7:2-8), ugyanakor féltették is (Mt 12:46). Ellenségei úgy vélték, hogy ember létére Istenné akarja magát tenni (vö. Jn 10:33, 19:7),

5 55 hogy bűnös ember (Jn 9:24), sőt, démonizált samáriai (Jn 8:48, 10:20), egyes írástudók szerint pedig a csodái mögött is démonok állnak (Mt 12:22-24). Jézus jeleiben mégis sokan Isten munkálkodását ismerték fel (Jn 3:1-2), és rámutattak tetteinek jó gyümölcsére (Jn 9:16-17,25,30-33 stb.). Elismerték, hogy úgy tanított, ahogy ember még sohasem: mint akinek az állandóan mások tekintélyére hivatkozó rabbikkal szemben saját felhatalmazása van (Lk 2:46-47, Mt 7:29, Jn 3:1-2, 6:45-47, 7:46). 5. Ami Jézus mellett tanúskodott Jézus szavait a saját kijelentésein kívül igazolta a teljes ószövetségi Szentírás (Jn 5:45-47, 6:39 vö. Lk 24:27,44-47). Mellette tanúskodott Keresztelő János (Jn 1:19-36), akiről a legtöbb kortárs elismerte, hogy a Messiás előhírnöke volt (Mt 21:23-27), és hogy amit Jézusról mondott, az igaz (Jn 10:41). Mellette tanúskodott az Atya (Jn 5:36-38, 6:27), aki mások mellett is kiállt (pl. Mózes vagy Illés mellett), de senkiben sem gyönyörködött úgy, mint a saját Fiában (Mt 3:17). Végül a tettei is az üzenetét és a kivoltát igazolták (Jn 10:37-38). Jézus kortársai tehát sok bizonyító "jelet" láthattak, és sokan hittek benne ideig-óráig (Jn 2:23), de Jézus szerint annak "a gonosz és parázna nemzedéknek" semmi sem volt elég (Mt 12:38-39, 1Kor 1:22); ha más "a maga nevében" (ti. saját magát felhatalmazva) jött volna, azt befogadták volna (Jn 5:30-31,43). 6. Jézus bűntelensége Még az ellenségei sem tudtak bűnt rábizonyítani (Jn 8:46, Mt 26:59-60, Lk 23:1-5). Végső soron csak azért ítélték el, mert nem hitték el, hogy az, akinek mondja magát (Jn 10:33, 19:7). Az emberekkel ellentétben ő mindig engedelmeskedett az Atyának (Lk 2:49, Jn 8:29, 15:10 vö. Zsid 5:8). Bár a Vádló mindent elkövetett, hogy bűnre csábítsa, ő sosem vétkezett (Mt 4:1-11, Lk 2:40, 23:41, Jn 8:46, 18:38, 2Kor 5:21, Zsid 2:10-18, 4:15, 7:26, 1Pt 1:19, 2:22, 3:18, 1Jn 2:1, 3:5). Ha Jézus csak ember lett volna, ugyanúgy vétkezett volna, mint bárki más (Róm 3:23), ha csak Isten lett volna, a kísértés nem hatott volna rá (Jak 1:13); a kísértés azonban mindig valóságos volt, ugyanakkor Jézus mindvégig bűntelen maradt. 7. Jézus feltámadása Jézust keresztre feszítették, valóban meghalt (Mt 27:50), majd eltemették (27:59-60,66). Ígéretének megfelelően (ti. "fel kell támadnia" Mt 16:21, 17:23, 20:19 vö. 28:6) azonban fel is támadt a halálból (1Kor 15:4). Tanítványai többször is találkoztak is vele (Mt 28:1-7, Lk 24:1-49, Jn 20:11-29, 21:1-19, 1Kor 15:4-8), utána a szemük láttára felemelkedett a mennybe (Lk 24:50-51, ApCsel 1:9). Tudni kell, hogy a Biblia szerint egyedül Isten halhatatlan (Róm 1:23, 1Tim 1:17, 6:16 vö. Zsid 7:14-28), és ezt Jézus is tudta, amikor bejelentette, hogy ő maga a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Nem csak másokat támasztott fel (pl. Jn 12:17), hanem megígérte, hogy ő maga is feltámad a halálból (pl. Mk 8:31). Nem csupán arról van szó, hogy az Atya feltámasztotta őt (pl. 1Kor 6:14), hanem arról, hogy ő maga támadt fel, mert ahogy az Atyának, úgy neki is "élete van önmagában" (Jn 5:26), sőt, őbenne maga az élet jelent meg köztünk (1Jn 1:2). Ezért hatalmában állt az életét odaadni és visszavenni (Jn 10:17-18), és összetört testét harmadrapra immár megdicsőült formában "felépíteni" (Jn 2:18-22). 8. Jézus története közismert volt és mindig választás elé állított Jézus története nem a világtól elzárva, valami rejtett zugban történt, hanem nagy nyilvánosságot kapott. A tanítványok Jézus életének, halálának és feltámadásának a közvetlen tanúiként (Jn 19:35, 1Jn 1:1-3, ApCsel 3:13-15) minderről mindig abban a tudatban beszélhettek kortársaiknak, hogy azok ismerték Jézus történetét (Lk 1:1-3, 24:18, ApCsel 2:22-23, 26:25-26, 2Pt 1:16). Jézus nem hagyott lehetőséget arra, hogy csupán "nagy tanítónak" tarthassuk. Ha hatalmi igényei, kijelentései és tettei ellenére csak ember lett volna, akkor gonosz, hazug vagy őrült lett volna! Ez azonban ellentmondana csodálatos jellemének és az emberiségre gyakorolt pozitív hatásának. Ugyanez igaz tanítványai tanúságtételére is: ha csak ők találták volna ki az egészet, az ellentmondana tanításuknak, életüknek, mártírhaláluknak. Ellenőrző kérdések a leckéhez Miket állított Jézus magáról? Melyek voltak Jézus példátlan tettei? Mire mutatnak rá Jézus kijelentései és tettei? Mit láttak Jézusban a kortársak?

6 Isten emberi testben Mi bizonyítja ezt, és miért fontos? Jézus lényét illetően a legfontosabb kérdés mindig is az volt, hogy ő csak nagyszerű, csodálandó ember, vagy annál sokkal több: Isten lett benne emberré? Jézus lényét ezért kezdettől fogva ebből a két irányból támadták. Vagy az Isten voltát, vagy ember voltát kérdőjelezték meg, illetve tagadták: sok zsidó úgy vélte, hogy csak Jézus akarja magát Istenné tenni, és tagadta, hogy Isten Fia, azaz Isten lett volna (vö. Jn 10:33) sok görög eleve nem tudta elképzelni, hogy a tisztán szellemi Istenség hús-vér emberi testet öltsön, és úgy vélte, Jézus emberi teste csupán "látszattest" volt (vö. Jn 1:14, 1Jn 1:1-2). 1. Egyfelől valóságos, hús-vér ember volt Ezt soha senki sem vitatta, hiszen embernek született (Mt 1:18-25, Lk 1:35, 2:7,40,52, 3:23, Jn 1:14, Gal 4:4-5), és kortársai is embernek látták (Mt 13:54-57, Mk 6:3, Lk 2:52, Jn 7:5, 19:5). Volt saját akarata, döntési képessége (Mt 8:3, 23:37, Lk 22:42, Jn 14:25, 17:24, Zsid 5:7-9). Érzett örömöt, bánatot és haragot (Mt 8:10, 26:38, Mk 3:5, Lk 10:21, 19:41, Jn 2:13-17, 11:33,38, 12:27, 13:21, Zsid 5:7, 12:2), és másokkal is együtt tudott érezni (Mt 9:22-23,36, 14:14, 15:32, Mk 1:41, 5:19, Lk 7:13). El tudott fáradni (Jn 4:6, Lk 23:26), meg tudott éhezni (Mt 4:2) és szomjazni (Jn 4:7, 19:28). Tudta, mi a szenvedés, valóban meghalt (Mt 27:27-44, Mk 8:31, Lk 23:46, Jn 19:30), és el is temették (Mt 27:57-66, Mk 15:42-47, Lk 23:50-56). 2. Isten előre megmondta, hogy emberré lesz Jézusból nem utólag "csináltak Istent", hanem már az Ószövetség is azt jövendölte, hogy a Messiásban Isten lesz emberré. Keresztelő János az ÚR számára készített utat. Ezt Isten először Ézsaiással (40:3) ígérte meg: "Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!" Ki érkezik? Az Úr. Kinek kell egyenes ösvényt készíteni? Istenünknek (vö. Mt 3:3). Végül az utolsó számon tartott prófétával, Malakiással (3:1) is megígérte: "Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! mondja a Seregek Ura." (Mal 3:1 vö. Mt 11:10). Kinek a követe lesz János? Az Úré. Ki előtt egyengeti az utat? Az Úr előtt. Ki jön el templomába? Az Úr. Az Úr azonban Zakariással azt is előre megmondta, hogy mi fog történni vele a földön [pontos fordításban]: "néznek majd rám, akit átszegeztek, és siratják őt, mint egyetlen fiút" (Zak 12:10 vö. Jn 19:37, Jel 1:7). 3. Jézus nem hétköznapi csecsemő volt Jézusnak nem volt emberi apja. Édesanyja, Mária szerint Istentől fogant (Lk 1:32,35 vö. 2:19,51). Keresztelő János anyja, Erzsébet a Szentlélek ihletésére úgy szólította Máriát, hogy "az én Uram anyja" (Lk 1:41-43), és az "Ura" alatt nyilvánvalóan nem az anyósára gondolt, hanem Istenére vagy Messiására, ami a fentiek alapján ugyanaz. Férje, Zakariás azt jövendölte Keresztelő Jánosról, hogy "az Úr előtt" fog járni (Lk 1:76). Az Úr angyala is azt jövendölte Zakariásnak születendő fiáról, Jánosról: "Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével hogy felkészült népet állítson az Úr elé." Egyértelmű volt, hogy ki érkezett meg közénk az első karácsonykor. 4. Jézus már a születése előtt is létezett Jézus maga utalt rá, hogy már születése előtt is létezett (Jn 6:62), hogy "nem evilágból" származik, hanem "fentről" jött (Jn 8:23), az Atyától (Jn 16:28). Kijelentette, hogy már Ábrahám előtt (Jn 8:56-58), sőt a világ kezdete előtt is létezett, dicsőségben az Atyánál (Jn 17:5). 5. Jézus az Isten és ember közötti közvetítőnek tartotta magát A jeruzsálemi Templom az Isten és ember közötti kapcsolat egyetlen földi helye volt, de Jézus szerint az ő személyében még a Templomnál is nagyobb volt jelen (Mt 12:6). Úgy tekintett magára, mint aki a látható és a láthatatlan világ között közvetít, mint aki Jákób lajtorjája (Jn 1:51 vö. 1Móz 28:12). Kijelentette, hogy az Atyához nem juthat senki, csak általa, mert ő az út (Jn 14:6). Tanítványai is így látták (ApCsel 4:12). 6. Jézus szerint Isten őbenne ismerhető meg és látható Jézus szerint senki sem ismeri az Atyát, csak ő, a Fiú (Mt 11:27, Jn 10:15), az Atyát csak általa lehet megismerni (Lk 10:22), és csak aki őt ismeri, az ismeri az Atyát (Jn 8:19). Nincs ember, aki az Atyát valaha is látta volna vagy láthatná (1Tim 6:16), Jézus mégis azt állította, hogy ő látta az Atyát (Jn 6:46, 1:18). Sőt, boldog az, aki őt láthatja (Lk 10:23), mert aki őt látja, látta az Atyát (Jn 14:9), hiszen ő az Atyában van, és az Atya őbenne (14:10).

7 57 7. Jézus kijelentette, hogy ő a "Vagyok" Kijelentette, hogy ő nem evilágból származik, és aki nem hiszi, hogy ő a "Vagyok", az a bűneiben hal meg (Jn 8:23-24), ahogy saját elárultatását is azzal az indokkal jövendöli meg, hogy amikor az megtörténik, tanítványai elhiggyék, ő a "Vagyok". Ez a kifejezés nem más, mint Isten ószövetségi önmegnevezése: "Vagyok, aki vagyok", "A Vagyok" (2Móz 3:14, héber ehjeh, LXX görög egó eimi). Isten az Ézs 43:10-ben is így fogalmazza meg Izrael kiválasztásának célját: "hogy tudjátok, és higgyétek, és megértsétek, hogy én vagyok [az] (héber aní hú, LXX görög egó eimi), előttem nem lett Isten, és utánam sem lesz". Jézus a Jn 8:24-ben és a 13:19-ben szó szerint ugyanezt mondja saját magáról ("hogy én vagyok [az]", hoti egó eimi). A Gecsemáné kertben a Jézust kereső katonák megkérdezték, hogy melyikük Jézus, és amikor ő megszólalt: "Én Vagyok [Az]" (egó eimi), azok hanyatt estek (Jn 18:5-6). 8. Jézus mint a Fiú, Isten Fia és Emberfia A Biblia "istenfiaknak" (héber b'né Elohim) nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot mint egész népet (Hós 11:1). Ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent személyesen az ő saját apjának, mint aki magától Istentől származik, mert ezzel magát is Istenné tette volna (vö. Jn 10:33). Jézus két nem héber anyanyelvűek számára furcsa és félreérthető kifejezéssel utalt önmagára, ti. hogy ő az "Isten Fia" és az "Ember Fia". A " fia" szerkezet más nyelvekhez hasonlóan többnyire a héberben is rokoni viszonyt fejez ki (pl. Jóna fia, Simon); de sajátos héber nyelvtani jelenség is, amely nem rokonít, hanem minősít, például "az engedetlenség fiai" (Ef 2:2) azok, akik engedetlenek, ahogy a "halál fia" pedig halott. 1 Egyrészt tehát amikor Jézus "az Ember Fiának" vallotta magát (Mt 16:13), ez először is azt jelenti: "aki Ember". Másodszor, ez a kifejezés egy ószövetségi apokaliptikus látomás alakja, aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki a földre visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31). A reakciókból ítélve Jézus kortársai pontosan értették, hogy az Ember Fia címmel Jézus milyen hatalmat igényel magának. Másrészt Jézus "az Isten Fiának" is vallotta magát, ami azt jelenti: "aki Isten". Az Atyához való viszonyát tekintve ő Isten egyetlen Fia (Jn 3:16; "egyszülött" = egyetlen), ezért ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a saját Atyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11). Mint mondta: "minden, ami az Atyáé, az enyém" (Jn 16:15), hiszen "én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30). Jézus önmagáról tett kijelentéseit a zsidók azért értették úgy, hogy "ember létére Istenné teszi magát" (Jn 10:33), mert a szavait ószövetségi füllel nem is lehetett másként érteni. Megjegyzendő, hogy az Úsz. szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54). 9. A tanítványai is hitték, hogy benne Isten lett emberré Ő az "egyszülött Isten" (monogenész = egyszülött, azaz egyetlen, Jn 1:18), aki "Istennél" volt és "Isten" volt (Jn 1:1-2), aki "Isten formájában" volt (morphé = az alak, amelyről valaki felismerhető) és "Istennel egyenlő" volt (Fil 2:6, iszosz = egyenlő, mint a mérleg két karja). Előbb létezett mindennél, minden általa lett teremtve, és minden általa áll fenn (Jn 1:3, Zsid 1:3, Kol 1:16-17), tehát ő a Teremtő és Megtartó Isten (vö. Ézs 44:24, 45:12). Mégis "testté lett" (Jn 1:14, 1Tim 3:16), mindenben az "emberekhez hasonlóvá" lett (Fil 2:7, Zsid 2:14). Közben nem adta fel Isten voltát, hanem felvette emberségünket, ezzel önmagát mintegy "megüresítve" (Fil 2:7) ideiglenesen lemondott például dicsőségének állandó sugárzásáról (Mt 17:1-8) és mindentudásáról (Mt 24:36). Tanítványai a feltámadása után "az Istenükre és az Urukra" ismertek benne (Jn 20:28), és később így is írtak róla (Jn 1:1,18, Róm 9:5, Ef 5:5, Tit 2:13, Zsid 1:3, 1Jn 5:20). A Jézusban megjelent Fiú a láthatatlan Isten látható "képe" (eikón = látható kép, Kol 1:15, 2Kor 4:4), az Isten lényének (hüposztaszisz) a "képmása" (kharaktér = bevésés, lenyomat; mint pénzen a kép), és az Isten dicsőségének a "kisugárzása" (apaugaszma, Zsid 1:3), ezért Isten dicsőségének ismerete a hívő számára Krisztus "arcán" ragyog fel (proszópon, 2Kor 4:6). Őbenne valóban "az Isten" volt és van velünk (met'hémón ho theosz, Mt 1:23). 10. Mindezt a teljes Biblia összefüggései igazolják Az Úr Isten, Jahve Elohim mindenütt jelenlevő szellemi lény (Zsolt 139, Jn 4:20-26, ApCsel 17:28). Jézusban mégis maga az Úr, az "Első és Utolsó", azaz Egyetlen Isten halt kínhalált megváltásunkért (Ézs 44:6 vö. Jel 1:8, 22:13 és 1:17-18, 2:8), tehát Isten valóban "a saját vérével" váltotta meg egyházát (ApCsel 20:28). Ezért Jézus a mi "nagy Istenünk és üdvözítőnk" (Tit 2:13 vö. 3:4-6), és ahogy "nincs más üdvözítő", csak Jahve (Ézs 43:11), úgy "nincs üdvösség más névben" (azaz másban), mint Jézusban (ApCsel 4:12), akinek a neve azt jelenti: "Jahve az üdvösség" vagy "Jahve üdvözít". Egyedül az Úr "nevére", azaz előtte hajol meg minden térd (Ézs 45:23), és Jézusnak ez a "minden név fölött való név" (ti. a Legnagyobb Név: JHVH) adatott, hogy előtte hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és a föld alatt, elismerve, hogy Jézus Krisztus Úr (Fil 2:6-11, Róm 14:11 vö. Jn 20:28). Az ószövetségi ígéret (Jóel 3:1-5) is úgy szólt, hogy Isten kiönti a Lelkét; ezt a 1 Az Újszövetség szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54).

8 58 Messiás tette meg (ApCsel 2:7 vö. Jn 14:16-17, 16:7), akinek a feladata a Szentlélekkel keresztelés (Mk 1:8, ApCsel 1:8, 2:4). 11. Jézus isteni és emberi természete paradoxon A paradoxon látszólag egymást kizáró tények együttese, és Jézus lénye is annak tűnhet. Bár emberként kb. harmincéves volt (Lk 3:23), Istenként mégis örökkévaló (Jn 1:1-2, 17:5, Zsid 13:8). Bár emberként gyenge volt (Mt 4:2, 8:24, Mk 15:21, Jn 4:6), Istenként mégis mindenható volt (Mt 8:26-27, Kol 1:17, Zsid 1:3). Bár emberként nem tudott mindent (Mt 24:36, Mk 13:32, Lk 2:52), Istenként mégis mindentudó volt (Jn 2:25, 16:30, 21:17). Bár emberként mindenben megkísértetett (Zsid 4:15), Istenként mégsem lehetett bűnre csábítani (Jak 1:13). Bár emberként meghalt (Mt 27:50, Lk 23:46, Jn 19:30), Istenként mégis ő maga a feltámadás és az élet (Jn 10:17-18, 11:25-26). Bár emberként már nincs velünk (Jn 16:28, 17:11, ApCsel 1:9-11), Istenként Lelke által mégis mindig velünk van (Mt 18:20, 28:20), sőt bennünk él (2Kor 13:5, 2Jn 9, Kol 1:27 pontosítva: "Krisztus bennetek"). Képtelenek vagyunk Jézusban egyszerre látni az Istent és az embert: hol így, hol úgy jelenik meg előttünk. Amikor ugyanis Isten "leleplezi" önmagát, akkor pontosan az, amin, illetve akin keresztül ezt teszi, az takarja el őt magát. Isten Jézusban, az ő személyében, lényében, életében, szavaiban, tetteiben leplezte le előttünk önmagát (Jn 1:18, Zsid 1:1-3, 1Jn 1:1-3). Emberként jelent meg közöttünk, az emberek szemébe nézett, emberi hangon szólt hozzájuk mégis éppen ember volta miatt értették félre az emberek az emberré lett Istent (Jn 1:10-11). Ellenőrző kérdések a leckéhez Mi Jézus lényében az egyedülálló? Mit szoktak Jézus lényével kapcsolatban megkérdőjelezni? Mi bizonyítja, hogy Jézus valóságos ember volt? Mi utalt arra, hogy Jézus több volt, mint ember? Tudnál példákat hozni Jézus emberfeletti tekintélyigényére? A tanítványai kinek látták és hitték őt?

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

4. A Krisztus Tartalom

4. A Krisztus Tartalom 4. A Krisztus mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett megalázta magát, és engedelmeskedett

Részletesebben

Egy év alatt végig a Biblián 1

Egy év alatt végig a Biblián 1 Egy év alatt végig a Biblián 1 I. 1. 1Móz 1 2 Zsolt 8 Mk 1,1 20 I. 2. 1Móz 3 5 Mk 1,21 45 I. 3. 1Móz 6 8 Zsolt 43 Mk 2,1 17 I. 4. 1Móz 9 10 Zsolt 9 Mk 2,18 28 I. 5. 1Móz 11 13 Mk 3,1 19 I. 6. 1Móz 14 16

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába TEOLÓGIAI ALAPVETÉS JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Gyülekezeti óraszám, 1. Egyházi iskolák

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

12+30 bizonyíték arra, hogy Jézus a Messiás

12+30 bizonyíték arra, hogy Jézus a Messiás 12+30 bizonyíték arra, hogy Jézus a Messiás A keresztények egy első századi zsidó rabbit követnek, akinek tanítói és vezetői képességeit még az ellenségei is elismerték. Korának vallási vezetői így nyilatkoztak

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014

BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................

Részletesebben

2. Az Isten. Tartalom 2.1. Isten lénye és tulajdonságai Milyen az Isten? 2.2. Isten mint Háromság Hogy lehet? Miért fontos?

2. Az Isten. Tartalom 2.1. Isten lénye és tulajdonságai Milyen az Isten? 2.2. Isten mint Háromság Hogy lehet? Miért fontos? 2. Az Isten most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. 1Korinthus 13:12 Tartalom 2.1.

Részletesebben

ISTENI CÍM A BIBLIÁBAN

ISTENI CÍM A BIBLIÁBAN 5 5 5 ISTENI CÍM A BIBLIÁBAN Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17:3) 1. A békesség Istene (Zsid 13:20) 2. A dicsőség Lelke és

Részletesebben

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az

Részletesebben

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés

Részletesebben

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera

4 sztori a 4 adventi Fehér Vera 4 sztori a 4 adventi gyertyához @2018 Fehér Vera Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119 Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2016. március 13. Bálintbokor Istentisztelet 11 Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. 12 Nem

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14. Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ

BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ Az alábbi táblázat segítséget nyújt Önnek, hogy két vagy akár egy év alatt elolvassa a teljes bibliát. A táblázat első oszlopát akkor kövesse, ha egy év alatt szeretné a bibliát elolvasni.

Részletesebben

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival V. JÉZUS FÖLDI ÉLETÉNEK MISZTÉRIUMAI 1 Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

HAGYOMÁNYOS FORDÍTÁSI HIBÁK

HAGYOMÁNYOS FORDÍTÁSI HIBÁK HAGYOMÁNYOS FORDÍTÁSI HIBÁK dr. Szalai András, Apológia Kutatóközpont, www.apologia.hu (v.4. 2016.01.08.) A Biblia kb. nyolcezer versnyi szövegében van néhány tucat olyan mondat, amely nehezen fordítható

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző

Részletesebben

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal (Jn 1:14).

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal (Jn 1:14). hit4.qxd 2007.11.06. 21:30 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 4. hitelv A Fiú Isten Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn

ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn . ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn A BIBLIA LEGSZEBB SZÖVEGEI Összeállította és jegyzetekkel ellátta: SZABÓ FERENC és PUSKELY MÁRIA '. r-- ', ::, ".' '.: :. i'.:'. Michelangelo: Pieta, részlet. Firenzei dóm.

Részletesebben

Tévtanítások, tévhitek

Tévtanítások, tévhitek Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

bibliai felfedező B12 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Bibliai Feladatlap Haladóknak

bibliai felfedező B12 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Bibliai Feladatlap Haladóknak Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliai Feladatlap Haladóknak bibliai felfedező 1. TörTÉNeT: Karácsony öröme Isten ígéretei Olvasd

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki.

25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Irgalmas volt az Úr Erzsébethez. Együtt örült vele mindenki. Biblia-kor 2011-2012 1 BB 25. alkalom 2012. június 21. Keresztelő János születése Lk 1,57-66. 80 Átismételni mindazt, amit János családjáról tudunk. LÁSD Biblia-kör 3. Jegyzet. A megjelölt szakasz elemzése

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én

Az Új. Tanítás 2015. június 14-én Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Isten az Atya Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL

Isten az Atya Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL MBS051 ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK Isten az Atya Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalom BEVEZETÉS I. ISTEN ATYASÁGA A. A Messiás Atyja 1. Az Atya

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

HISZEK AZ EGY ÚRBAN, JÉZUS KIRSZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

HISZEK AZ EGY ÚRBAN, JÉZUS KIRSZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN FELNŐTT HITTAN CREDO / HISZEK AZ EGY ÚRBAN, JÉZUS KIRSZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Hiszek az egy Úrban: Az Úr név az isteni hatalmat jelenti. Megvallani vagy segítségül hívni Jézust, mint Urat, annyi,

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

1.6. A Biblia értelmezése Hogyan szabad, és hogyan nem?

1.6. A Biblia értelmezése Hogyan szabad, és hogyan nem? 18 1.6. A Biblia értelmezése Hogyan szabad, és hogyan nem? Közismert dolog, hogy ugyanazt a Bibliát olvasva eltérő módon értelmezünk egyes részleteket. Kérdés tehát, hogy mi alapján dönthetjük el, melyik

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom

Részletesebben

bibliai felfedező C12 1. RÉSZ: Krisztus születése Bibliatanulmányozó Feladatlap A korábbi ígéretek

bibliai felfedező C12 1. RÉSZ: Krisztus születése Bibliatanulmányozó Feladatlap A korábbi ígéretek Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Krisztus születése A korábbi ígéretek

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint!

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint! Kedves Olvasó! Ez az írás nem a katolikus emberek bántására született. Az Isten mentő szeretete hozta létre. Jézusnak fáj, hogy Máriát követő milliók nem ismerik az Isten valódi beszédét, a bibliát. Fáj

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben