BEDOLGOZÁSOS GYOMIRTÁSI TECHNOLÓGIA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEDOLGOZÁSOS GYOMIRTÁSI TECHNOLÓGIA"

Átírás

1 Napraforgó technológia növényvédelem tapasztalatok április A Dow AgroSciences információs magazinja napraforgó termesztőknek BEDOLGOZÁSOS GYOMIRTÁSI TECHNOLÓGIA Olyan készítmény kell, ami száraz időben is hatékony A napraforgó gyomirtási technológiája az elmúlt 10 év alatt teljesen átalakult óta 13 hatóanyagot vontak ki a forgalomból és csak 5 újat vezettek be. A kivonások érintették mind a kétszikűirtókat (6 hatóanyag), mind az egyszikűirtókat (7 hatóanyag). A haloxifop engedélyét 2008-ban visszavonták, majd 2014 nyarán újra engedélyt kapott. A kivonások alapvetően a tartamhatást biztosító hatóanyagokat éríntették. Leszűkült azon készítmények sora, amelyek a később kelő gyomok ellen is adtak hatékonyságot. Korábban engedéllyel rendelkezett több trifluralin hatóanyagú készítmény. A hatóanyag rendkívül illékony volt, ezért kijuttatás után 1 órán belül be kellett dolgozni. Nagy előnye volt, hogy olcsó volt és száraz, csapadékmentes időben is hatékony volt elsősorban a magról kelő egyszikű és néhány kétszikű gyom ellen. Azonban 2008-ban a hatóanyagot kivonták, így a bedolgozásos technológia gyakorlatilag megszűnt. Jelenleg csak olyan tartamhatású készítményeket használhatunk az egyszikűek ellen, amelyek csapadékfüggőek és gyakran okoznak fitotoxicitást a napraforgónak. Ez azért van, mert a készítmények alapvetően helyzeti szelektivitással rendelkeznek és ha a gyökérzónába mosódnak, akkor károsodik a kultúrnövény. A termelők jelentős része azóta is vár egy olyan készítményre, amely alkalmas a bedolgozásra és biztosítja a kiváló gyomirtó hatékonyságot száraz körülmények között is biztonságosan a napraforgóra. Folytatás a 2. oldalon A KUKORICA ÉS NAPRAFORGÓ FIATALKORI KÁROSÍTÓI ELLENI VÉDEKEZÉS NURELLE D-VEL A kukorica és napraforgó fiatalkori kártevői közül a két legjelentősebb faj a kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) és a fekete barkó (Psallidium maxillosum). A károsítás leginkább a kultúrnövény kelésével egy időben okoz jelentős problémát, olykor a növény pusztulását. Az imágók kezdetben U-alakú karéjos rágással csökkentik a növény asszimilációs felületét. Később a rágások szabálytalanokká válnak, különböző mélységűek és alakúak lesznek a karéjok. A tünetek általában először a táblaszélen jelentkeznek és onnan fokozatosan terjednek a tábla belseje felé. Az elmúlt években ezen károsítók elleni legjobb védelmet a vetőmagvak felszívódó rovarölő szerrel történő csávázása nyújtotta, mely bevált technológiai elem volt a kukorica- és napraforgótermesztésben. A fiatal növények a kelés időszakát követő pár hétben még olyan dózisban tartalmazták a rovarölő szert, hogy e fajok kártétele szinte teljesen kiküszöbölhető volt. A csávázásra használt neonikotinoid típusú szerek használatának és forgalmazásának betiltásával azonban csökkent az ellenük való vegyszeres védekezések tárháza, úgyhogy 2014-től kezdődően hosszabb távon kell számolnunk a két fentebb említett kártevő egyre gyakoribb megjelenésére és károsítására. Ez azt is vonja maga után, hogy a termelő nyitottabb szemmel kell vizsgálja a kelő állományt, hogy szükség esetén tudjon védekezni. Folytatás a 6. oldalon DOMINATOR EXTRA 608 SL A NAPRAFORGÓ TERMESZTÉS ELEJÉN ÉS VÉGÉN PRE/POSZT TECHNOLÓGIA Gyomos területeken, különösen mezei acattal erősen fertőzött táblákon lehetőség van arra, hogy ezeket a gyomokat hatékonyan tudjuk ritkítani. Ennek az alapvető feltétele, hogy a vetés előtt 2-3 héttel végleges magágyat kell készíteni. Az utolsó talajmunka után a gyomok csirázása és fejlődése megindul, így a vetéskor már egy kikelt gyomokkal rendelkező táblába történik a vetés. Folytatás a 8. oldalon

2 2 3 letve kiválóan kiegészíti a felülkezeléses technológiákat. A más kétszikű gyom közül a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), a pokolvar libatop (Chenopodium hybridum), a szulákkeserűfű (Fallopia convolvulus), a porcsin keserűfű (Polygonum aviculare), keserűfű fajok (Polygonum spp.), egynyári szélfű (Mercurialis annua) és a fekete csucsor (Solanum nigrum) ellen komoly mellékhatással rendelkea Balan 600 WDG zik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kétszikűirtó partnerrel 2,5 kg/ha-os dózisban kiváló kiegészítve vagy a felülkezeléses hatékonysággal rendelkezik technológiákkal együt ad tökéletes megoldást ezen gyomok ela magról kelő egyszikű len. A nehezen írtható, melegigégyomok és néhány nyes, mélyről csirázó gyomok ellen a felülkezeléses készítményekkel kétszikű gyom együtt ad tökéletes megoldást. ellen. HATÁSTARTAM A hatástartam vizsgálatok során során megállapítottuk, amikor a bedolgozás tökéletesen sikerült, akkor a Balan 600 WDG hatástartama a sorok záródásáig tökéletes volt. A kultúrnövény záródásától a betakarításig eltelt időszakban a napraforgó gyomelnyomó képesége és a készítmény hatástartama együttesen biztosította az elsősorban egyszikű gyomoktól való mentességet (3. kép). 1. kép Balan 600 WDG hatása egyszikűvel erősen fertőzött területen, előtérben kezeletlen Jászboldogháza 2012 A Balan 600 WDG benfluralin hatóanyagot tartalmaz 600 g/kg koncentrációban. A benfluralin dinitroanilin csoportba tartozó hatóanyag. Elsődlegesen növekedésgátló hatású, gátolja az RNS és DNS szintézist. Másodlagosan gátolja a hormonok indukálta enzimek képződését és a fotoszintetikus foszforilációt (Kádár, 2001). Jellemző a gyökércsúcs daganata. A toxikus tünetek a csirázás után, a kelést követően figyelhetők meg. A másodlagos gyökerek fejlődése gátolt. A hajtás növekedése lelassul, leáll, a sziklevelek bőrszerűek, a szár vagy a hipokotil vastag és törékeny, a színeződés élénkül, gyakori a vöröses-kék elszíneződés. A felvétel fő helye az egyszikűek gyökere és hajtása, a kétszikűek hipokotilja, hipokotil görbülete. A gyökérből a hajtásba történő transzlokáció minimális. A szelektivitás alapja a csirázó mag lipidkoncentrációja. Ha a mag sok endogén lipidet tartalmaz, kisebb a fitotoxikus hatás. A lipidekben gazdag magok toleránsabbak, mint a keményítőben gazdagok (Kádár, 2001). A hatóanyag szelektív napraforgóban, borsóban, szójában, csillagfürtben, lencsében, szarvaskerepben, babban, lucernában, repcében, dohányban, vörös herében, uborkában, tökben, dinnyefélékben, salátában. Látható, hogy amely kultúrákban szelektív, mindegyik magjának magas a lipid-tartalma (pillangósok, kabakosok, olajnövények, stb). A hatóanyag vízoldékonysága 70 ppm, míg gőznyomása 25 C-on 5, Illékonysága miatt a benfluralint tartalmazó Balan 600 WDG-t a kezelést követő 1 órán belül be kell dolgozni. pázsit (Alopecurus myosuroides) és a fenyércirok magról kelő változata (Sorghum halepense) ellen is jó hatékonysággal rendelkezik. A magról kelő kétszikű gyomok közül a libatop fajok (Chenopodium spp.), a disznóparéj fajok (Amaranthus spp. ) és a kövér porcsin (Portulaca oleracea) ellen jó hatékonysággal rendelkezik. Ezt azt jelenti hogy 85 % közötti hatékonysággal lehet számolni. A Balan 600 WDG alkalmazásával elérhetjük azt, hogy közepes fertözöttség mellet megoldást jelent önmagában is il1. táblázat: A Balan 600 WDG gyomirtó spektruma 2. kép Balan 600 WDG hatása kakaslábfűvel erősen fertőzött területen, jobbra kezeletlen Mezőtúr 2014 HATÁSSPEKTRUM A vizsgálatokból megállapítottuk, hogy a Balan 600 WDG 2,5 kg/ha-os dózisban kiváló hatékonysággal rendelkezik a magról kelő egyszikű gyomok és néhány kétszikű gyom ellen. Ezenkívül néhány kétszikű gyom ellen komoly mellékhatással bír. A kakaslábfű (Echinochloa crus-galli), a fakó muhar (Setaria pumila), a zöld muhar (Setaria viridis), a pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis) a vadköles (Panicum miliaceum) és a nagy széltippan (Apera spica-venti) ellen a Balan 600 WDG tökéletes megoldást jelent. A hatékonyság eléri a - %-ot (1-2 kép). Más egyszikű fajok közül a vadzab (Avena fatua), a parlagi ecset- Gyomirtó hatás Kakaslábfű (Echinochloa crus-galli) + Muhar fajok (Setaria spp.) + Pirók ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis) + Vadköles (Panicum miliaceum) + Nagy széltippan (Apera spica-venti) + Parlagi ecsetpázsit (Alopecurus myosuroides) Vadzab (Avena fauta) Fenyércirok (magról kelő) (Sorghum halepense) Libatop fajok (Chenopodium spp.) Disznóparéj fajok (Amaranthus spp.) Kövér porcsin (Portulaca oleracea) Porcsin keserűfű (Polygonum aviculare) Parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) Egynyári szélfű (Mercurialis annua) Ugari szulákpohánka (Fallopia convolvulus) Fekete csucsor (Solanum nigrum) Keserűfű fajok (Polygonum spp.) Forrás: DOW AgroSciences engedélyezési és hatékonysági vizsgálatok SZELEKTIVITÁS A Balan hatóanyaga, a benfluralin köszönhetően a napraforgó magjának nagy lipid tartalma miatt teljesen szelektív a kultúrnövényre mind a csirázást, kezdeti fejlődést és a virágzás-megtermékenyülés időszakát is beleértve (4. kép). Ezzel szemben a jelenleg alkalmazott egyéb hatóanyagú készítmények kisebb-nagyobb színelváltozásokat, növekedés-gátlást és deformitást okozhatnak a napraforgón. A Balan 600 WDG alkalmazható alacsony humusztartalmú, könnyű, laza homoktalajokon is a napraforgó bármilyen károsodása nélkül (5. kép). Felhasználható 0,5 és 5 Humusz% között. BEDOLGOZÁS IDEJE, MÉLYSÉGE ÉS A VETÉS IDEJE A készítmény hatásának kulcseleme a bedolgozás minősége és ideje. Mivel illékony anyagról van szó, ezért gondoskodni kell arról, hogy minél hamarabb bedolgozásra kerüljön a kipermetezett anyag. A készítményt 1 órán belül a kijuttatott hatóanyagot be kell dolgozni, ellenkező esetben a hatékonyság csökken az illékonyság miatt. A másik fontos tényező a bedolgozás mélysége illetve a vetés ideje. Az ideális bedolgozási mélység 6-10 cm. A bedolgozási mélység egyébként a vetés esetében is optimális, mivel a vetés mélységig kell talajművelő eszközzel magágyat készíteni. Az optimális vetésidő a vetést követő 3-4. nap. A bedolgozást követő azonnali vetés esetén azt tapasztaltuk, hogy a vetőgép csoroszlyája megnyitotta a lezárt talajréteget és ha nem tömörítette vissza, akkor ezeken a csíkokon a gyomok kikel- 3. kép Balra Balan 600 WDG, jobbra kezeletlen terület aratás előtt Kompolt kép Balan 600 WDG hatása homokos terüeleten 39. napon Nyíregyháza kép Balra Balan 600 WDG, jobbra standard készítménnyel kezelt terület Kompolt június 6. kép Balra Balan 600 WDG és felülkezeléses teljes technológia, jobbra kezeletlen terület Kompolt tek. Ha már 1-2 nap múlva történt a vetés, akkor ez a hatás már nem, vagy csak nagyon kis mértékben jelentkezett. A vetést követő 3-4. napon már egyetlen egy alkalommal sem tapasztaltunk hasonlót. tartalmú talajoltó készítményekkel (Phylazonit, Bactofil). Egy kivétel van, a Biorex, amelyet közvetlenül a kijuttatás előtt kell a permetlé tartályba tölteni és azonnal kipermetezni. BEDOLGOZÁSRA ALKALMAS TALAJMŰVELŐ ESZKÖZÖK A vizsgálatokba bevontuk a leginkább elterjedt magágykészítő gépeket. Ezek a kombinátor, germinátor, kompaktor, syncrogerm, talajmaró. A vizsgálatokból az derült ki, hogy azok a gépek alkalmasak a bedolgozásra, amelyek képesek egy állandó mélységben keverést végezni és megfelelő lezáró résszel rendelkeznek a gépkapcsolat végén. Így összességében megállapítottuk, hogy a kombinátorok és a mai korszerű, összetett munkafolyamatot elvégezni képes magágykészítő eszközök alkalmasak a bedolgozás elvégzésére. KOMBINÁCIÓS PARTNEREK A Balan 600 WDG hatásspektrumát magról kelő kétszikű gyomnövények ellen ki kell egészíteni. A bedolgozás miatt erre gyakorlatilag egy hatóanyag alkalmas. Ez a fluorkloridon tartalmú Racer*. Ezt a hatóanyagot szintén be lehet dolgozni, azonban arra kell vigyázni, hogy sekélyebb bedolgozást igényel, mint a benfluralin. Vizsgálatainkban megállapítottuk, hogy a benfluralin és a fluorkloridon tankkombinációban kijuttatható. A bedolgozás mély sége a 6-8 cm legyen. A Balan 600 WDG nem keverhető a legfontosabb baktérium Meglátásunk szerint a benfluralin hatóanyagú Balan 600 WDG nevű készítmény alkalmas azt az űrt kitölteni, amit korábban a hasonló tulajdonságokkal rendelkező trifluralin kivonása okozott a napraforgó gyomirtásában. A technológia szelektivitása és hatásbiztonsága révén javítja a termelők lehetőségeit a sikeres gyomirtás elvégzésére és a nagyobb terméseredmények elérésére. Mivel a Balan 600 WDG önmagában nem tudja megoldani minden esetben a teljes gyomirtást, ezért ki kell egészíteni. Erre 3 megoldás kínálkozik. Parlagfüves területeken kiváló megoldás a fluorkloridonnal (Racer*) történő egymenetes kijuttatás, majd bedolgozás. Költségtakarékos és biztonságos általános gyomokkal fertőzött területen a Balan bedolgozása, majd vetést követően oxifluorfen hatóanyagú (pl. Goal Duplo) készítmény alkalmazása. Mélyről csirázó és nehezen írtható kétszikűekkel (szerbtövis fajok, csattanó maszlag, selyemmályva) erősen fertőzött területen Balanos bedolgozás után állománykezeléssel imazamox (Pulsar**) vagy tribenuron-metil (Express**) tartalmú készítményekkel lehet kiegészíteni a technológiát (természetesen az adott gyomirtó szernek ellenálló hibridben) (6. kép). IDŐJÁRÁSBIZTOS ALAPGYOMÍRTÓ A biztos hatáshoz nincs szükség csapadékra Teljesen szelektív a kultúrnövényre Tartamhatás a betakarításig Költséghatékony Dow AgroSciences Hungary Kft. *Adama bejegyzett márkaneve **BASF bejegyzett márkaneve ***DuPont bejegyzett márkaneve BEDOLGOZÁSOS GYOMIRTÁSI TECHNOLÓGIA

3 4 5 PERENAL EGY LEGENDA VISSZATÉR Megbízható hatás a magról kelő és az évelő gyomok (a fenyércirok ellen is) ellen Rugalmas dózis a gyomnövény fenológiájának megfelelően A kultúrnövény fenológiájától függetlenül kijuttatható Költségtakarékos megoldás A Perenal szelektív egyszikű irtó készítmény bemutatásával szerencsére nem kell túl sok időt tölteni. A készítmény egy nagy visszatérő, amit a gazdálkodók a továbbiakban újult erővel és szeretettel fognak tudni felhasználni az olyan termesztett növénykultúrákban, mint a napraforgó, cukorrépa, őszi káposztarepce, vöröshagyma, valamint vörös csenkesz magtermesztésében. ben a szárcsomókig. Mindkét helyen a merisztémaszövetekben feldúsul, kifejti hatását és a fogékony növények elpusztulnak. Könnyű belátni, hogy ha a gyomnövények föld feletti része károsodik jelentős mértékben, ezek a gyomnövények el fognak pusztulni. Ez tipikusan így történik az egyéves egyszikű gyomnövények esetben, ahol tulajdonképpen nincs túl ményt, ezért a tulajdonságáért vásárolták és alkalmazták. Azok a gazdálkodók, akik 2015 tavaszától ismét bizalmat szavaznak a Perenalnak, ugyanezekért fogják megszeretni, hisz a fűféle gyomok továbbra is ugyanolyan érzékenyek, mint a korábbiakban, floem- és xilem-transzport változatlanul nagyon hatékony ( a gyökérirányú mozgása ennek a hatóanyagnak a legmagasabb, változatlanul), a hatóanyag ugyanúgy működik a szárcsomókban és a gyökércsúcsokban, mint korábban és a gyomnövények ugyanúgy leállnak fejlődésükben, majd elpusztulnak, éppen úgy, mint korábban (1-2. kép). Az egyéves fűfélék leginkább az első valódi levél és a gyökérváltás állapota közötta legérzékenyebbek a hatóanyaggal szemben, de ezt meghaladó állapotban is eredményesen védekezhetünk ellenük a hatékony dózis okszerű megválasztásával (3. kép). Még a nehezebben írtható pirók ujjasmuhar is megoldható a Perenal használatával (4. kép). Az évelő egyszikű gyomok esetében szükség van bizonyos levélfelület meglétére, amelyen keresztül a felszívódás megtörténhet. Ezért célszerű megvárni az évelők cm-es magasságát és csak ezután kijuttatni a készítményt. 1. táblázat. A Perenal felhasználásának, egyszerűsített, táblázatos bemutatása: Kultúrnövény Dózis (l/ha) károsító vízmenynyiség Kijuttatás ideje Napraforgó 0,5 1,0 Magról kelő és évelő Szikleveles csillagbimbós állapot Cukorrépa 0,5 1,0 egyszikű gyomok 2-8 leveles állapot Őszi káposztarepce 0,4 0,5 Vöröshagyma 0,5 1,0 Vörös csenkesz (magtermesztés) 0,75 1,0 Magról kelő egyszikű gyomok Magról kelő és évelő egyszikű gyomok l /ha Szikleveles állapot - tőlevélrózsa 3-9 leveles állapot Bokrosodás kezdete vége 5. kép Kezeletlen kontrol Szentes, július kép Perenal 1,0 l/ha hatása kakaslábfű ellen a kezelést követő 9. napon Szentes, július 14. A készítmény meleg, párás időben rendkívül gyorsan kifejti hatását. Már a napon látványos hatást tapasztalhatunk használatával (5-6. kép) A Perenal az egyik leghatékonyabb eszköz a fenyércirok-rezisztencia elleni harcban, mivel eltérő hatásmechanizmusa révén a kétszikű kultúrákban kiválóan írtható az ellenálló gyomváltozat is (7-8. kép). A tarackbúza ellen 1,0 l/ha-os dózisban kiváló eredményességgel használható (9. kép). A Perenal a speciális egyszikűirtók közül kiemelkedik szelektívitásával, mivel semmiféle fitotoxikus tünetet nem okoz a kétszikű kultúrnövényeken. 7. kép Perenal 0,8 l/ha hatása évelő fenyércirok ellen a kezelést követő 26. napon Mezőkovácsháza kép Perenal 1,0 l/ha hatása évelő fenyércirok ellen a kezelést követő 20. napon Sükösd június 28 1 Mivel a Perenal a talajon keresztül gyakorlatilag nem fejt ki hatást, ezért az utónövényekre gyakorolt káros következmények nem léteznek. A készítménnyel kezelt kultúrnövény betakarítása után bármilyen kultúra vethető. A főnövény kipusztulása esetében bármelyik kétszikű kultúra vethető, illetve kukorica és kalászosok a kezelés után 4 héttel, mély talajművelést követően vethetőek. A mindenkor érvényes Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat értelmében csak stresszmentes növényállományt javaslunk kezelni Perenallal. Herbicidtoleráns napraforgóban nem javasoljuk kijuttatását tankkombinációban a kétszikűirtó komponenssel. Napraforgóban kezelés elvégzését ja va soljuk a kétszikűek ellen irányzott POST kezelés elé 1-2 nappal időzíteni, amennyiben a kétszikűek ellen kelés után kívánnak védekezni. A tribenuronmethyl hatóanyagú készítmények után 5-7 nappal illetve az imazamox-hatóanyagú készítmények után nappal javasoljuk a Perenal kijuttatásást elvégezni. Cukorrépában hatásfokozó hozzáadasa nem javasolt. 9. kép Perenal 1,0 l/ha hatása tarackbúza ellene a kezelés után 31 nappal Ibrány 2014 Optimális kijuttatási időszak az esti vagy az éjszakai órák. Intenzív csapadék vagy öntézés után célszerű minimálisan egy napot várni. Hagymában a szelektivitást a viaszréteg megléte biztosítja, ezért öntözés vagy eső után 2-3 nap várakozás ajánlott kijuttatás előtt. Dughagyma estében a meggyökeresedés után kerülhet kijuttatásra. Hagymában egyéb készítménnyel nem keverhető. 1. kép Kezeletlen tarackbúza hajtását nagy erővel lehet csak kihúzni Ibrány, A szelektív egyszikűírtók, vagy ahogyan a hatóanyagok kémiai szerkezete után a növényvédelmi szakma nevezi őket: a FOP-ok és DIM-ek, csupán az egyszikű növnyekben fejtik ki hatásukat. Elsődlegesen egy acetil-koenzim-a karboxiláz (ACCáz) enzim működését gátolják, ami végeredményben a lipidek bioszintézisét akadályozza (ezen kívül több gátlást, elváltozást okoznak a növényen belül sejt és szerv szinten). Ez valamennyi FOP és DIM hatóanyagnál igaz, ugyanúgy, mint a felvétel helye, ami a zöld növényi felületre tehető, valamint az is közös, hogy a növényen belül egyaránt szállítódnak a floemben és a xylemben is, illetve az elsődleges hatásukat a szárcsomókban és a gyökércsúcsokban fejtik ki. Eltérés az egyes hatóanyagok között az, hogy melyik milyen ütemben képes a felvétel helyéről eljutni a szárcsomókba, illetve a hatóanyag mekkora hányadban tud a gyökércsúcsokba eljutni, feldúsulni; elegendő dózisban a hatáskifejtéshez, vagy sem. A Perenal készítmény 108 g/liter haloxifop-r-metilésztert tartalmaz, ami a FOP és DIM hatóanyagok közül a leginkább képes a gyökércsúcsi részek felé irányuló mozgásra. E mellett szintén kiválóan mozog a talaj feletti részek- 2. kép Perenal kezelést követő 15 nappal a tarackbúza hajtása kihúzható Ibrány, nagy szükség arra, hogy a hatóanyag eljusson a györékcsúcsokig és ott fejtse ki hatását, mert hisz a talaj feletti rész teljes pusztulása végső soron a gyomnövény teljes pusztulásához vezet. Ugyanakkor, látni kell azt is, hogyha a gyomnövény györkérzetét pusztítja el a készítmény, a teljes hatás szintén garantált az egyéves gyomnövények esetében is. Azonban az évelő egyszikű gyomoknál pontosan az a tulajdonság fogja meghozni a sikert, hogy a hatóanyag a gyökérben és a rizómákban is mozog és kifejti hatását. Az évelő fűféle gyomoknál, nem elegendő a talaj fölötti hajtásrész megállítása, leszárítása, elpusztítása, hanem a gyökérzetben is szükséges a lehető legnagyobb hatáskifejtés. Ehhez pedig a hatóanyagnak képesnek kell lenni oda transzlokálódnia és ott működésbe lépnie. Erre legjobb példa a haloxifop-r-metilészter, vagyis a Perenal. Összefoglalva az iménti részt: az egyéves fűféle gyomok esetében elegendő vagy a szár vagy a gyökérzet elpusztítása, ezzel szemben az évelő fűfélék esetében szükséges MIND a szárcsomókban, MIND a gyökércsúcsokban hatékonyságot biztosítani. Azok a gazdálkodók, akik korábban már ismerték és használták ezt a készít- 3. kép Perenal 0,5 l/ha kezelés hatására elpusztult kakaslábfű és fakó muhar gyomnövények a 32. napon Igrici, június táblázat. A Perenal javasolt felhasználási dózisai a különböző egyszikű gyomnövényekkel szemben. Gyomnövény Tudományos név Javasolt dózis Gabona árvakelés - 0,4 0,5 Nagy széltippan Apera spica-venti 0,4 0,5 Parlagi ecsetpázsit Alopecurus myosuroides 0,4 0,5 Rozsnok fajok Bromus sp. 0,4 0,5 Muhar fajok Setaria sp. 0,5 Kakaslábfű Echinochloa crus-galli 0,5 Vadzab Avena fatua 0,5 0,6 Köles fajok Panicum sp. 0,6 Pirók ujjasmuhar Digitaria sanguinalis 0,8 1,0 Fenyércirok Sorghum halepense 0,8 1,0 Tarackbúza Elymus repens 1,0 Perjefélék Poa sp. 1,0 A Perenal az egyik leghatékonyabb egyszikű irtó herbicid Dr. Kádár Aurél, Vegyszeres gyomirtás és termésszabályozás, oldal 4. kép Perenal hatása pirók ujasmuhar ellen a kezelést követő 39. napon Igrici július 19. LEGENDA AZ EGYSZIKŰ GYOMOK ELLEN Kiváló hatás az árvakelésű gabona, nagy széltippan, ecsetpázsit és rozsnok fajok ellen Hideg időben is hatékony Alacsony dózis (0,5 l/ha) Kiváló keverhetőség Dow AgroSciences Hungary Kft.

4 6 7 GOAL DUPLO HERBICID-TOLERÁNS NAPRAFORGÓ GYOMIRTÁSÁRA IS Kiváló tartamhatás nincs késői gyomosodás Hatékony a parlagfű, selyemmályva, libatop fajok, varjúmák, vadkender ellen is Gátolja, késlelteti a gyomok csirázását, fejlődését könnyebb és egyszerűbb a posztemergens kezelés időzítése Kiválóan alkalmas a hagyományos napraforgó alapkezelésére egyszikűirtó partnerrel kg/ha-ral növeli az átlagtermést a csak posztemergens kezelésekhez képest 1. kép Pre Goal Duplo, poszt Perenal hatása napraforgóban, háttérben kezeletlen Karcag, A napraforgó elérte a megkerülhetetlen növény jelzőt a XX század végére, a XXI. sz. elejére. Ez egyrészt igaz a termésének hasznosítására, de ugyanúgy a vetésforgóban betöltött szerepére, valamint a jövedelmezőséget biztosító voltára is. Így joggal nevezhetjük a legjelentősebb olajos növénynek Magyarországon. Vetésterülete enyhe mértékű ingadozást mutat, de ez stabililzálódott ha környékén. A év átlagtermése elérte a 2,653 t/ha, ami az elmúlt időszakhoz hasonlóan, vonzóvá teszi termesztését. Az ilyen és ettől magasabb termésátlagokhoz elengedhetelenül szükséges a növények jó kondiciójának, a wellness érzésének biztosítása, ami növényvédelmi szempontból elsősorban a betegségek megelőzésével és a gyomkonkurencia kikapcsolásával érhető el. A gyomok negatív hatásai: versengés a vízért, verseny a tápanyagért, a gyomok árnyékoló hatásai, allelopatikus anyagok termelése, a talaj hőmérsékletének csökkentése, vírusos és gombás betegségek illetve kártevők terjedésének elősegítése, a termelés költségeinek növelése, a termés értékének csökkenése Annak ellenére, hogy a napraforgó szerepe a vetésforgóban és a növénytermesztés eredményességében jelentős, az engedélyezett hatóanyagok száma igencsak korlátos. A gyomirtásban ismét megjelent és terjed a PPI technológia (Balan 600 WG), ami az egyéves egyszikű (és néhány kétszikű) gyomnövény hatástalanításáért felelős és mindezt az időjárástól a csapadéktól függetlenül, megbízhatóan teszi. A technológiák közül a PRE alkalmazások rendelkeznek a legkiterjedtebb termék- (és egyben hatóanyag-) listával. Ezek a készítmények nem igényelnek bedolgozást a hatásuk kifejtéséhez, viszont elengedhetetlen számukra a csapadék megérkezése és a hatóanyagok bemosódása a talaj fölső rétegébe. Azaz, majdnem mindegyik hatóanyag igényli a csapadékot: egy kivétel azonban van. Ez a hatóanyag az oxyfluorfen, ami megtalálható a Goal Duplo készítményben. VALAMIT VALAMIÉRT! A Goal Duplo nem igényli a csapadékot. Cserébe egyenletes talajfelszínre és aprómorzsás talajra kell kijuttatni a napraforgó vetését követő 3 napon belül. A gondos talajművelés egy jó gazda hatáskörében megoldható, míg a csapadék megérkezésére és annak mennyiségére a gazdálkodók ráhatása erősen korlátolt. A Goal Duplo egyenletes filmréteget képez a talaj felszínén és az ezen a rétegen áttörő, sekélyen csírázó egynyári gyomnövények jelentős többsége érintkezésbe kerülve a hatóanyaggal, azt felveszi, majd nagyon gyorsan befejezi az életciklusát, elpusztul. Fontos megjegyezni, hogy a hatékony védekezés alapja a meglévő filmréteg, ezért sorközművelés elvégzése csak abban az időszakban ajánlott, amikor már a napraforgó lombja beárnyékolja a talajt és ezáltal újabb jelentős gyomkeléstől már tartani nem kell. Ugyanakkor, a Goal Duplo kiválóan dolgozik csapadékos időjárási viszonyok között is. Nem kell attól tartani, hogy ha csapadékosra fordulna az időjárás, csökkenne a gyomirtó hatása. Ezért egyaránt technológiai partner lehet akár egy Balan 600 WG bedolgozás után elvetett napraforgóban, akár egy másik, vetés után kelés előtt kijuttatandó készítménynek, tankkeverékben. Természetesen, a technológia megválasztásakor figyelembe kell venni a helyi gyomviszonyokat és partner készítmény gyomirtási spektrumát. Szintén költségtakarékos megoldás, ha Goal Duplo preemergens használata után állományban az egyszikű gyomok ellen a Perenal-t használják 0,5-1,0 l/ha dózisban (1. kép). 2. kép Balra Goal Duploval, jobbra csak posztemergensen gyomirtott napraforgó betakarítás után Sülysáp, Hatékonyság % % Termés kg/ha Pre: Wing-P 4,0 L/ha Poszt: Pulsar 1,2 l/ha Pre: 1 szikű irtó Poszt: imazamox 80 GOAL DUPLO ÉS A POSZTEMERGENS KEZELÉS Az utóbbi 10 évben, az ALS-gátló heribci dekkel szemben ellenálló napraforgók termesztése elterjedt és beépült a gyakorlatba. Két hatóanyag használható fel az ilyen napraforgók állománykezelésére, szem előtt tartva, hogy csak a megfelelő toleranciával ellátott hibridek képesek túlélni az egyik vagy másik hatóanyag kijuttatását. Mivel mindkét esetben állománykezelésről beszélünk, az ilyen készítmények elsősorban a már kicsírázott és fiatal állapotban levő gyomnövények elpusztítására alkalmasak. A talajon keresztüli hatékonyságuk a későbben csírázó (de egyébként érzékeny) gyomfajok egyedei ellen kevésbé vagy szinte egyálatalán nem megfelelő. Ugyanúgy, jelentősen csökken a hatékonyságuk számos gyomnövény ellen, ha azok már túlnőttek egy bizonyos kritikus fenológiát. S itt gyakran csupán a 4-6 leveles állapotról beszél a gyakorlat. Ebből következik, hogy pusztán posztemeregens kezelésekre történő támaszkodás rizikót rejt magában olyan esetekben, amikor az eltérő gyomfajok kelése nem esik egybe (melyik gyom ellen célszerű ilyenkor időzíteni a kezelést?) illetve amikor azonos gyomfajok egyedei is több hullámban kelnek a területen. S nagyon sokszor tapasztalható, hogy olyan esettel találkozik a gazdálkodó. A Goal Duplo segítséget, sőt megoldást jelent ilyen esetekben is. Csapadékfüggetlen hatáskifejtése egyrészt üzembiztosan kikapcsolja az olyan gyomokat, mint a keserűfűfélék, libatopfélék, disznóparéj, varjúmák vagy éppen az egynyári szélfű, amelyek gondot okozhatnak egyik vagy másik posztemergens hatóanyagnak, illetve néhány jelentős gyom esetében, mint például a parlagfű, az első és második hullám csírázását gátolja. Ezáltal a gazdálkodó egyrészt sokkal kevesebb gyomot talál már eleve a napraforgó növények között, másrészt pedig a posztemergens kezelését ha a továbbiakban szükséges kényelmesen tudja időzíteni a 2-4 leveles gyomok ellen (hiszen nincs korai kelésből származó 8 leveles gyomnövény), amikor már a napraforgó elérte a 6 leveles állapotot és utána jelentős árnyékoló hatással tud bírni. Harmadsorban, a gazdálkodó figyelme és az optimális kijuttatási időpont csupán egy-két gyomra tud korlátozódni, mivel a többi gyomot a Goal Duplo már kikapcsolta a rendszerből. Az ilyen kezelésekben részesített napraforgó táblák messziről elárulják a gyomirtási technológiájukat, hisz még a betakarítás időszakában is gyommentesek maradnak (2. kép). Nincs tehát gyomkonkurencia, nincs betegségfelszaporító gyomnövény bent a táblában és szellősebb is az állomány a gyomoshoz képest, valamint, nincs a rovarkártevőknek egyéb táp-, gazda- és búvónövényük. Csupán wellness van. Maga a betakarítás is egyszerűsödik igy, hiszen nincs jelen a gyomok jelentős zöld tömege, a napraforgó gyorsabban szárad, sőt a deszikkálás néha okafogyottá is válhat ezáltal. A Goal Duplo javasolt dózisa napraforgóban 0,5 l/ha. Kijuttatása mindig preemergensen javasolt. A mindenkori gyomviszonyoktól függően a gazdálkodók bármelyik technológiai sorba könnyen és hatékonyan beilleszthetik. Felhasználható egyaránt a hagyományos és az ALS-toleráns napraforgókban is. A Goal Duplo tökéletesen kiegészíti a posztemergens kezelések hatását, mivel kiválóan dolgozik azon gyomok ellen, amelyeknél a posztemergens felülkezelés kevésbé hatékony. Ilyenek pl. a libatop fajok, a parlagfű, a selyemmályva, a vadkender és a varjúmák (1. ábra). A Goal Duplo alkalmazásával csökken a gyomnyomás és nő a termésátlag. Ennek mértéke mérések szerint elérheti a 300 kg/ha-t is (2. ábra). Ha a terület mezei acattal fertőzött, akkor ha ülepedett magágya vetjük a napraforgót, akkor a vetés után Goal Duplo-t tankkombinációban alkalmazhatjuk 2,25-3,0 l/ha Dominator Extrával. Az egyszikűeket állományban Perenal használatával gyorsan és olcsón lehet megoldani ebben az esetben. A Goal Duplo kontakt hatásmódjának köszönhetően vészhelyzetben, megkésett (a napraforgó 2-4 leveles korában elvégzett) kijuttatásra is alkalmas. 1. ábra A Goal Duplo 0,5 l/ha hatása a Clearfield technológiában kg/ha Pre: 1 szikű irtó + Goal Duplo Poszt: imazamox 2. ábra Goal Duplo hatása a termésre herbicidtoleráns napraforgóban Dombóvár 2008 KITE kísérlet + 97 Pre: Wing-P 4,0 L/ha + Goal Duplo 0,5 l/ha Poszt: Pulsar 1,2 l/ha Selyem mályva Fehér libatop Parlagfű Varjúmák Vadkender A KUKORICA ÉS NAPRAFORGÓ FIATALKORI KÁROSÍTÓI ELLENI VÉDEKEZÉS NURELLE D-VEL A Nurelle DTM 50/500 EC ebben az évben is megkapta a szükséghelyzeti engedélyt a kukorica fiatalkori kártevői elleni védekezésre. Ez a készítmény két hatóanyag - klórpirifosz és cipermetrin - gyári kombinációja, melyet széles körben és nagy megelégedéssel használnak a repcetermesztők is, a szintén az ebbe a családba tartozó ormányosbogarak ellen. Hármas hatása (taglozó, gázosodó és tartamhatás) miatt kiválóan alkalmazható a kelőfélben lévő kukoricában megjelenő barkók és a később megjelenő levéltetvek, bolhák ellen is. Taglozó hatása révén gyors és látványos eredményt érhetünk el, míg gázosodó és tartamhatása a később betelepülő kártevők ellen nyújt hatékony védelmet. A fiatalkori kártevők elleni védekezés esetén a Nurelle D-t 0,6 l/ha-os dózisban kell kijuttatni állománykezelés formájában. Minden esetben törekedni kell a növényállomány megfelelő fedettségére, mely l/ha permetlémennyiséggel könnyen elérhető. A permetezés szükségessége és időpontja csak a kukorica szik-4 leveles állapotában történő folyamatos, táblaszintű megfigyeléssel dönthető el. Napraforgó vagy cukorrépa szomszédságában lévő kukorica esetén fokozottan figyelni kell a barkókra, mert a barkók mindkét kultúrát károsíthatják. Négyzetméterenként 4-5 db barkó illetve az első levéltetű kolóniák észlelése esetén permetezni kell ben gyakori látvány volt, hogy már a 2-4 leveles napraforgóban torzult levelek jelentek meg. Ha ezeket kigöngyöltük, akkor a levelek védelmében néhány sárga illetve fekete levéltetűt találtunk. Azonban alacsony számuk mellett már ekkor jelentős kárt tudtak okozni. A kártétel később fokozódott és 6-8 leveles állapot környékén már gyakran akár az állományok %-án erősen torzult növényeket lehetett látni a felszaporodott levéltetvek miatt (1. kép). Minél korábban károsítanak a levéltetvek, annál nagyobb mérhető gazdasági kárt tudnak okozni. Ellenük a napraforgó 2-4 leveles állapotában a Nurelle D 0,6 l/ha dózisban történő alkalmazásával l/ha lémennyiség mellett hatékonyan védekezhetünk. A Nurelle D szükséghelyzeti engedéllyel használható fel, amelyre a címen lehet feliratkozni a kezelés adatainak megadásával. Részletes információval kapcsolatban keresse a Dow AgroSciences szaktanácsadóit, akik örömmel segítenek Önnek vagy keresse a Dow AgroSciences termékeiről szóló információs honlapot a címen az interneten!

5 8 DOMINATOR EXTRA 608 SL A NAPRAFORGÓ TERMESZTÉS ELEJÉN ÉS VÉGÉN Folytatás ez első oldalról Ekkor kell elvégezni a kezelést Dominator Extra-val. Magról kelő gyomok ellen 1,5-2,25 l/ha a dózis, míg évelő mezei acat ellen 2,5-3,5 l/ha. A kezelést a vetés után közvetlenül kell elvégezni. A kezelés feltétele, hogy az elvetett vetőmagot legalább 3 cm vastag talajréteg takarja. A Dominator Extra keverhető ebben a technológiában Goal Duplo 0,5 l/ha-os dózisával, amely a magról kelő kétszikű gyomok elleni tartamhatást biztosítja. Az egyszikűek elleni védelmet biztosítja a posztemergensen kijuttatható Perenal 0,5-1,0 l/ha dózisban. A három készítmény egy olcsó, de hatékony gyomirtási lehetőséget biztosít bármilyen napraforgó állományban. Deszikkálás A napraforgó deszikkálása során a zöld növényi részeket gyomirtó szerrel elpusztítjuk, a növény vízleadása felgyorsul. A beavatkozással végeredményben termést menthetünk meg, mivel csökken a pergés és gyommentes állományban könynyebb a betakarítás. A technológia legnagyobb előnye, hogy az aratás tervezhető, időpontja előbbre hozható, így lesz idő talajt készíteni a napraforgót követő őszi kalászos gabona alá. Miért kell elvégezni a kezelést? A kaszatok érése nem egyenletes Gyomos állományban szükséges gyomnövények leszárítása Kórokozókkal fertőzött állományban megállítjuk azok fejlődését és további fertőzését Tervezhető a betakarítás Nő a kombájnok teljesítménye Csökken a betakarítási veszteség (akár %-al is) Csökken a szárítás költsége A száraz szár és tányér nem nedvesíti vissza a kaszatokat Több idő marad a talajelőkészítésre az őszi gabonafélék vetéséig Kezelés Készítmény Dózis Hatásspektrum Pre/poszt Dominator Extra + Goal Duplo 1,5-3,5 l/ha + 0,5 l/ha Állománykezelés Perenal 0,5-1,0 l/ha Évelő és magról kelő kétszikű gyomok Évelő és magról kelő egyszikű gyomok ellen 33% TÖBB HATÓANYAG A napraforgó deszikkálását %-os kaszatnedvességnél kell elvégezni durva nagy cseppekben, RegloJet szórófejekkel l/ha lémennyiséggel. Az általunk ajánlott készítmény a Dominator Extra 1,5-3,75 l/ha dózisban. A kezelés után a napraforgó a betakarításra érett állapotot nap múlva éri el. A meteorológiai körülményeket figyelembe véve a glifozát hatóanyag C között és magas páratartalom mellett a leghatásosabb. A hatás kifejtéséhez fontos, hogy a kezelést követően 6 órán belül ne hulljon csapadék, és a hatóanyag maradéktalanul felszívódhasson a gyomnövényben. A deszikkálás nem csökkenti az olajtartalmat a kezeletlenhez képest. Dózis meghatározásánál FONTOS, hogy az állomány milyen mértékben fertőzött kórokozókkal. Abban esetben, ha az állomány fertőzöttsége magas (1 folt/tő<) akkor elegendőek az engedélyezett dózisok alsóbb értékei. Ha a fertőzöttség alacsony (1 folt/tő>), akkor a betegségek nem segítenek az állomány szárításába, ezért az előbbi dózisok nem elegendőek. Ebben az esetben a kellő hatékonyság eléréséhez célszerű növelni a kijuttatott vegyszer mennyiségeket: az engedélyezett dózisok felső határa és ki kell egészíteni adalékanyaggal (NH 4 NO 3 ). A betakarításkor nem szabad megvárni azt, hogy az egész szár leszáradjon. A legfontosabb, hogy a tányér és a szár felső 1/3-a legyen száraz. A betakarítás során a kombájn vágóasztalának emelésével csak ezt a részt kell levágni. Így a kaszat nem nedvesedik vissza. Keverési sorrend: törzsoldatot készítünk az állományszárító készítményből, majd a hatásfokozó adalékot adjuk hozzá, végül a cseppnehezítőt lassan, a tartályból kifolyó vízsugárba (ellenkező esetben kicsapódik) adjuk hozzá. A Dominator Extra továbbfejlesztett adalékanyaggal rendelkezik, tallow-amin mentes, így környzetebarát kivitelben áll a gazdák rendelkezésére. A nagyobb koncentrációnak köszönhetően alacsonyabb Hatóanyag tartalom (só forma) g/l Hatóanyag tartalom (savegyenérték) g/l a dózis és kisebb szállítási igénnyel bír. Légi kijuttatás: legalább 10 ha összefüggő táblaméret esetén, a permetlé elsodródását gátló cseppnehezítő adalékanyag kötelező hozzáadásával és elsodródást gátló szórófej alkalmazásával. Légi kijuttatásnál a 44/2005.(V.6.) FVM-GKM-KvVM együttes rendeletben meghatározott előírásokat maradéktalanul be kell tartani. Minden repülőgépes kijuttatáskor kötelező a cseppnehezítő használata szeptember 10.-ig. Permetlé mennyisége légi kijuttatás során: min l/ha Hidas traktorral végzett kijuttatás: nagy hasmagasságú (>150 cm) földi géppel történő kezelésnél a permetlé elsodródását gátló cseppnehezítő adalékanyag hozzáadását javasoljuk. A javasolt lémennyiség l/ha legyen. A Dominator Extra a piacon lévő legnagyobb koncentrációval rendelkező glifo zát tartalmű készítmény. A hatóanyagtartalma 608 g/l glifozát DMA só, ami 480 g/l glifozát savegyenértéknek felel meg. A piacon lévő hasonló termékeknél gyakran szerepel a nevük mögött a 480-as szám, azonban ez valamilyen só (DMA, IPA, K só) formára utal, ami nem a savegyenértéknek, tehát nem a tényleges glifozát hatóanyag tartalomnak felel meg. Tehát a 486 g/l IPA só tartalmú készítmény tényleges hatóanyag tartalma csak 360 g/l savegyenérték. Számos ellentmondásra ad lehetőséget az engedélyokiratokban és a Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok című kiadványban szereplő hatóanyag menynyiségek, amit bizonyos gyártók szemérmetlenül ki is használnak. A mellékelt táblázatban szeretnénk egy kis segítséget nyújtani abban, hogy a glifozát tartalmú készítmények milyen különféle hatóanyag összetételekben találhatók és ezeket hogyan kell pontosan összehasonlítani a napraforgó deszikkálása során. Dózis l/ha Kijuttatott glifozát mennyisége g/ha Dominator Extra ,5-3, standard I ,5-4, standard II ,0-5, Dow AgroSciences Hungary Kft. Növényvédelem Hotline Horváth Zsolt Telefon: (30) Győr-Moson-Sopron, és Vas megye Rajcsányi Máté Telefon: (30) Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megye Árgyelán Gábor Telefon: (30) Somogy és Zala megye Horváth Péter Telefon: (30) Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád, megye Pirgi Zoltán Telefon: (30) Tolna és Baranya megye Vízhányó Róbert Telefon: (30) Hajdú-Bihar megye Csávás László Telefon: (30) Békés és Csongrád megye Marosi Roland Telefon: (30) Bács-Kiskun és Pest megye Dankó Róbert Telefon: (30) Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Papp Zoltán Telefon: (30) Technológiai információk NÖVÉNYVÉDELMI SZAKTANÁCSADÓ MAGAZIN: Felelős szerkesztő: Sándorfy András Vizuális koncepció: V&V Design Studio Nyomdai kivitelezés: HVG Press Kft.

Színre lép. az új tengeri mentő

Színre lép. az új tengeri mentő Színre lép az új tengeri mentő Egyszerű, modern, hatékony Kétszikű gyomok Felhasználási javaslat Új posztemergens kukorica gyomirtószer felhasználható: Takarmány és vetőmag kukoricában. Az Elumis a mesotrion

Részletesebben

Célirányos hatékonyság

Célirányos hatékonyság A Bayer legújabb kukorica gyomirtó szere Célirányos hatékonyság Széles hatásspektrum Rezisztencia védelem Levél és talaj hatás Szezonhosszú hatástartam A Bayer CropScience legújabb fejlesztésû posztemergens

Részletesebben

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában 208 209 Tartalomjegyzék 2 0 9 209 Gyomnövények a szójában 210 A szója alapgyomirtása 210 az alapgyomirtásban 212 A szója állománygyomirtása Gyomnövények a szójában A keléstôl a lombzáródásig, valamint

Részletesebben

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen DuPont PRINCIPAL Kukorica gyomirtó szer ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az E. I. du Pont de Nemours and Company márkaneve

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában szőlő SZÓJA 342 Tartalomjegyzék 343 343 Gyomnövények a szójában 3 43 Gyomnövények a szójában 344 A szója alapgyomirtása 344 Wing-P az alapgyomirtásban A szója állománygyomirtása A keléstől a lombzáródásig,

Részletesebben

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal Ordax kukoricában Hatás Az Ordax kiválóan irtja a magról kelô egyszikû gyomnövényeket, a kakaslábfüvet, a muharféléket, a pirók ujjasmuhart, különösen erôsen a vadkölest. A kétszikû gyomnövények közül

Részletesebben

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk!

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Ha a kalászosok gyomirtásáról esik szó, bizonyára keveseknek jut eszébe az Arysta. Más lenne a helyzet, ha pl. a cukorrépa lenne a téma, ahol

Részletesebben

Principal Plus Principal Plus Gold

Principal Plus Principal Plus Gold DuPont Principal Plus Principal Plus Gold A kukorica eredményes gyomirtására, változó talaj-, csapadék- és gyomnövény viszonyok között is. az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az

Részletesebben

TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK

TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK A Cheminova Magyarország Kft. gyomirtó szer kínálatát megvizsgálva, jól látható, hogy kukoricában, kalászosokban vagy repcében is arra törekszik, hogy több választási lehetôséget

Részletesebben

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is!

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! már repcetermesztőknek is! Az őszi káposztarepcében a Clearfield gyomirtási rendszer az egyetlen nem transzgenikus (nem GMO) gyomirtószer-tűrő

Részletesebben

Kalászosokból egyszikût

Kalászosokból egyszikût Kalászosokból egyszikût Egyszikû gyomok kalászosokban A kalászosok gyomviszonyai az idôk során fokozatosan változnak. Néhány kétszikû gyomfaj mellett az egyszikû gyomok elôretörése figyelhetô meg az utóbbi

Részletesebben

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú ATHOS TM.

Részletesebben

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére BASF Hungária Kft. Agrodivízió 1132 Budapest, Váci út 30. Telefon: (06 1) 250 9700 Fax: (06 1) 250 9709 www.agro.basf.hu www.repcesz.basf.hu Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív

Részletesebben

Kukorica növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Basis Refine. Steward Titus Titus Plus DF

Kukorica növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Basis Refine. Steward Titus Titus Plus DF Basis Refine Kukorica növényvédelme DuPont technológiai összefoglaló Steward Titus Titus Plus DF Az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkanevei. 1 A kukorica legfontosabb gyomnövényei Egyszikûek

Részletesebben

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív

Részletesebben

Megoldások A-tól Z-ig. Kukorica

Megoldások A-tól Z-ig. Kukorica Megoldások A-tól Z-ig Kukorica A legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk, ezért a technológia sikere a legnagyobb mértékben befolyásolja a növénytermesztési ágazat eredményét. Melyek a technológiai

Részletesebben

GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 14. hét Előadás áttekintése A kukorica vegyszeres gyomirtása. A kukorica fontosabb gyomnövényei. A gyomok

Részletesebben

www.syngenta.hu Kukorica gyomirtási technológiai füzet

www.syngenta.hu Kukorica gyomirtási technológiai füzet www.syngenta.hu Kukorica gyomirtási technológiai füzet 2011 A sikeres kukoricatermesztés egyik fontos tényezője a hatékony, gyomflórához igazodó gyomirtás. A gyomirtószerek elsődleges választási szempontja

Részletesebben

www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag

www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag www.syngenta.hu kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag ProNik gyűjtőcsomag Összetétel: 2,5 kg Casper + 6x1 l Milagro Extra 6 OD + 2x0,5 l FixPro A csomag 8 ha kukorica gyomirtására elegendő. Amenynyiben a

Részletesebben

PERENAL BEDOLGOZÁSOS TECHNOLÓGIA NAPRAFORGÓBAN GOAL DUPLO A LEGENDA AZ EGYSZIKŰ GYOMOK ELLEN BALAN BIZTONSÁGOS HATÁS SZÁRAZ IDŐBEN IS

PERENAL BEDOLGOZÁSOS TECHNOLÓGIA NAPRAFORGÓBAN GOAL DUPLO A LEGENDA AZ EGYSZIKŰ GYOMOK ELLEN BALAN BIZTONSÁGOS HATÁS SZÁRAZ IDŐBEN IS Napraforgó technológia növényvédelem tapasztalatok 2016. március A Dow AgroSciences információs magazinja napraforgó termesztőknek BEDOLGOZÁSOS TECHNOLÓGIA NAPRAFORGÓBAN BALAN BIZTONSÁGOS HATÁS SZÁRAZ

Részletesebben

Paraj technológia évi őszi és évi tavaszi szezon

Paraj technológia évi őszi és évi tavaszi szezon 2017. évi őszi és 2018. évi tavaszi szezon Terület kiválasztás, elővetemény jó kultúrú, gyommentes terület, a korán lekerülő gabonafélék a legmegfelelőbbek, jó levegő- és vízgazdálkodású, könnyen melegedő

Részletesebben

A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai

A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai 2010. december A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai Egy kísérlet margójára Dr. Bónis Péter, Dr. Árendás Tamás, Dr. Berzsenyi Zoltán MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet, Martonvásár A fajták teljesítményének,

Részletesebben

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere.

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere. Két hatóanyag, széles hatásspektrum a burgonya gyomirtószere www.syngenta.hu 880 EC Két hatóanyagú, széles hatásspektrumú burgonya gyomirtószer. A korszerű burgonyatermesztés elképzelhetetlen vegyszeres

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

VETÉSTŐL ARATÁSIG, NAGY SZÉLTIPPANTÓL ÉS KÉTSZIKŰ GYOMOKTÓL MENTES ÁLLOMÁNY

VETÉSTŐL ARATÁSIG, NAGY SZÉLTIPPANTÓL ÉS KÉTSZIKŰ GYOMOKTÓL MENTES ÁLLOMÁNY technológia növényvédelem tapasztalatok 2015. augusztus A Dow AgroSciences információs magazinja repce- és gabonatermesztőknek RUNWAY VALÓDI TALAJ-ÉS LEVÉLEN KERESZTÜLI HATÁS A REPCE ŐSZI GYOMIRTÁSÁBAN

Részletesebben

A csemegekukorica védelme

A csemegekukorica védelme A csemegekukorica védelme Talajfertôtlenítés, gyomirtás Talajfertôtlenítés A kukoricabogár lárvája és egyéb talajlakó kártevôk ellen a Force 1,5 G nélkülözhetetlen. Dózisa: 12-15 kg/ha vetéssel egymenetben

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÍGH TÍMEA

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÍGH TÍMEA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÍGH TÍMEA Keszthely 2012 PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR, KESZTHELY Növénytermesztési és Kertészeti Tudományok Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. Kocsis László egyetemi tanár

Részletesebben

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú

Részletesebben

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok

Részletesebben

A kukorica. növényvédelme

A kukorica. növényvédelme A kukorica növényvédelme 2013 Sokasodó növényvédelmi problémák a kukoricában A kukoricatermesztés sikere sok tényezôn múlik. A kukorica növényvédelmi feladatai a sikeres termesztés-technológia elhagyhatatlan

Részletesebben

A kukorica. növényvédelme

A kukorica. növényvédelme A kukorica növényvédelme 2015 Sokasodó növényvédelmi problémák a kukoricában A kukoricatermesztés sikere sok tényezőn múlik. A kukorica növényvédelmi feladatai a sikeres termesztés-technológia elhagyhatatlan

Részletesebben

Követelmények. 2db ZH: max pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min.

Követelmények. 2db ZH: max pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min. Földműveléstan Követelmények Gyakorlatokon való aktív részvétel! 2db ZH: max.13-13 pont / ZH (kötelező min. 7 pont elérése / ZH) 1db Gyommag beszámoló max. 7 pont (kötelező min. 4 pont elérése) 1db Gyomnövény

Részletesebben

2008 Termékkatalógus

2008 Termékkatalógus 2008 Termékkatalógus Termékeinkkel kapcsolatos felvilágosítással és további információval szívesen állnak rendelkezésére területi képviselôink:. BAYinfo: 06-80-620-111 Észak-Veszprém Gyôr-Moson- Sopron

Részletesebben

n arian eth M ém : N tó Fo

n arian eth M ém : N tó Fo Fotó: Németh Mariann 218 219 Tartalomjegyzék 219 219 Gyomnövények a hüvelyesekben, lucernában 219 Borsó 219 Bab 219 Lucerna 220 A borsó gyomirtása 220 Alapkezelés 220 Állománykezelés 220 Javaslatunk a

Részletesebben

A cukorrépa. növényvédelme

A cukorrépa. növényvédelme A cukorrépa növényvédelme A cukorrépa védelme Amikor cukrot teszünk a teánkba, vagy a kávénkba, ritkán gondolunk arra, hogy abban mennyi munka van. Pedig a cukorrépa termesztés talán a legtöbb szakértelmet

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 223 Gyomirtás. 246 Gombabetegségek elleni védekezés. 230 Védekezési technológia. A hagyma gyomnövényei

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 223 Gyomirtás. 246 Gombabetegségek elleni védekezés. 230 Védekezési technológia. A hagyma gyomnövényei hagyma 222 Tartalomjegyzék Gyomirtás 223 223 Gyomirtás 223 A hagyma gyomnövényei 224 A hagyma gyomirtása 225 A Stomp Super a hagyma alapgyomirtásában 225 Javasolt technológia A hagyma gyomnövényei A hagyma

Részletesebben

Termékkatalógus 2015

Termékkatalógus 2015 Termékkatalógus 2015 Gyomirtó szerek Adengo Betanal expert Betanal maxxpro Dicopur Top Finale Gallant Super Huszár aktív Laudis Merlin flexx Monsoon Monsoon active Puma extra Sekator OD Sencor 600 SC Tropotox

Részletesebben

A napraforgó. növényvédelme

A napraforgó. növényvédelme A napraforgó növényvédelme 2015 A napraforgó A napraforgó a legfontosabb olajnövényünk. Fél millió hektár feletti vetésterületével a harmadik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény Magyarországon.

Részletesebben

Paraj technológia. 2015. évi szezon. Talaj-előkészítés apró morzsás szerkezetű, ülepedett, sima felszínű magágyat kell készíteni.

Paraj technológia. 2015. évi szezon. Talaj-előkészítés apró morzsás szerkezetű, ülepedett, sima felszínű magágyat kell készíteni. Paraj technológia 2015. évi szezon Terület kiválasztás, elővetemény jó kultúrú, gyommentes terület, a korán lekerülő gabonafélék a legmegfelelőbbek, jó levegő- és vízgazdálkodású, könnyen melegedő terület,

Részletesebben

Hat é k o n y g y o m i r tá s,

Hat é k o n y g y o m i r tá s, Gyomirtás 2 A gabona tipikus gyomnövényei Gabonaterületeink gyomflórájában az egyre nehezebben leküzdhető gyomok kerülnek túlsúlyba: az ebszékfű, a mezei acat, a ragadós galaj, kiritkult gabonában a parlagfű.

Részletesebben

Őszi sörárpa termesztéstechnológia

Őszi sörárpa termesztéstechnológia Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem

Részletesebben

Tartalom. Tisztelt Partnerünk!

Tartalom. Tisztelt Partnerünk! Termékkatalógus Tisztelt Partnerünk! Mindennapi életünkben egyre nagyobb hangsúlyt kap környezetünk megóvása, munkamódszereink és életvitelünk oly módon való megváltoztatása, amely nagyobb biztonsággal

Részletesebben

Principal DF. vízoldható granulátum (WG) N. környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól!

Principal DF. vízoldható granulátum (WG) N. környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól! DUPONT Principal DF formuláció: vízoldható granulátum (WG) N környezeti veszély hatóanyag:42.9% nikoszulfuron+ 10.7% rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az

Részletesebben

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával.

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával. DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám Dekalb repce Akadémia Müller Gábor Repce állományszárítás Roundup Mega használatával Czepó Mihály Hasznos információk Árutőzsdei információk Agrometeorológia Szaktanácsadás

Részletesebben

Napraforgó. Az első naptól a betakarításig

Napraforgó. Az első naptól a betakarításig Napraforgó Az első naptól a betakarításig 2013-ban tovább emelkedett a napraforgó vetésterülete. A sikeres termesztést döntően meghatározzák a következő technológiai elemek: kezdeti gyors fejlődés biztosítása

Részletesebben

is légy ott! Kedves Partnerünk! Nem lehet kihagyni!

is légy ott! Kedves Partnerünk! Nem lehet kihagyni! Kedves Partnerünk! Te is légy Örömmel nyújtjuk át Önnek a Bayer CropScience megújult termékkatalógusát. Az elsô pillanatra szembetûnô új külsô egy könnyebben áttekinthetô és rendszerezettebb belsôt takar.

Részletesebben

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG)

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) DUPONT A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 360 g/kg, (36 % m/m) mezotrion 120 g/kg, (12 % m/m) nikoszulfuron 30 g/kg, (3 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó

Részletesebben

Principal DF. hatóanyag: 429 g/kg (42,9 % m/m) nikoszulfuron g/kg (10,7% m/m) rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól!

Principal DF. hatóanyag: 429 g/kg (42,9 % m/m) nikoszulfuron g/kg (10,7% m/m) rimszulfuron. Kizárólag a DuPont-tól! DUPONT Principal DF formuláció: vízoldható granulátum (WG) hatóanyag: 429 g/kg (42,9 % m/m) nikoszulfuron + 107 g/kg (10,7% m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására

Részletesebben

Muharfélék Kakaslábfű. 330 g/l pendimetalin. Anilidek III. 250 ml, 1 l, 10 l. 3 év. 0 nap. Kijuttatási idő szak / fejlettség.

Muharfélék Kakaslábfű. 330 g/l pendimetalin. Anilidek III. 250 ml, 1 l, 10 l. 3 év. 0 nap. Kijuttatási idő szak / fejlettség. 52 Szerkatalógus 2015 Gyomirtó szerek Legfontosabb irtható ek: Muharfélék Kakaslábfű Vadköles Libatopfélék Általános adatok Hatóanyag Hatóanyagcsoport Forgalmazási kategória 330 g/l pendimetalin Anilidek

Részletesebben

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást.

Kizárólag a DuPont-tól! Az ember és a környezet veszélyeztetésének elkerülése érdekében tartsa be a használati utasítást. DUPONT T i t u s 2 5 D F formuláció: vízben diszpergálható granulátum (WG) N hatóanyag: 25 % (m/m%) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer takarmány kukorica és silókukoricában, étkezési burgonyában

Részletesebben

A paradicsom védelme

A paradicsom védelme A paradicsom védelme Rovarkártevôk elleni védelem A paradicsom növényvédelmi szempontból az egyik legigényesebb kultúrnövény. A magvetéstôl a betakarításig-szedésig a károkozók egész sora veszélyeztet

Részletesebben

DuPont Granstar SuperStar

DuPont Granstar SuperStar DuPont Granstar SuperStar Kalászos gyomirtó szer kombináció Új, gyors hatású kalászos gyomirtó szer kombináció, amely hatékony az összes fontos kétszikû gabona gyomnövény ellen, beleértve a mezei acatot,

Részletesebben

n arian eth M ém : N tó Fo

n arian eth M ém : N tó Fo Fotó: Németh Mariann szőlő KUKORICA 220 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 221 223 223 Gyomnövények a kukoricatermesztésben 226 Védekezés a gyomnövények ellen 226 A gyomirtás időzítése 226 A gyomborítás kérdése

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek

Részletesebben

A kukorica vegyszeres gyomirtásának

A kukorica vegyszeres gyomirtásának A kukorica vegyszeres gyomirtása Szabó László Hajdú-Bihar Megyei MgSzH, Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Debrecen A kukorica vegyszeres gyomirtá sára rendelkezésre álló készítmények, kombinációk, technológiák

Részletesebben

A kukorica növényvédelme

A kukorica növényvédelme A kukorica növényvédelme Gyomirtás Kukorica vetésterületünk gyomösszetétele folyamatosan változik. Az utóbbi években fôként a magról kelô és évelô egyszikû gyom növények borítási sorrendjének átalakulása

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

Fotó: Németh Mariann. szőlő

Fotó: Németh Mariann. szőlő Fotó: Németh Mariann szőlő hüvelyesek és lucerna 352 Tartalomjegyzék 353 353 353 Gyomnövények a hüvelyesekben, lucernában 353 Borsó 353 Bab 353 Lucerna 354 A borsó gyomirtása 354 Alapkezelés 354 Állománykezelés

Részletesebben

Különböző fúvókák vizsgálata kukorica gyomszabályozási kísérletekben

Különböző fúvókák vizsgálata kukorica gyomszabályozási kísérletekben Különböző fúvókák vizsgálata kukorica gyomszabályozási kísérletekben Bevezetés Az elmúlt időszakban a gazdálkodók és a növényvédelmi szakemberek részéről is egyre sürgetőbb igény, hogy a kémiai növényvédelmi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Lázár Nelli HATÁROZATSZÁM: 04.2/502-1/2012.

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 E-mail: nti@nebih.gov.hu; ppp..registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

A hörcsög érzékelhető jelenléte csak Jászfelsőszentgyörgy-Pusztamonostor térségében figyelhető meg (1 kotorék/ha).

A hörcsög érzékelhető jelenléte csak Jászfelsőszentgyörgy-Pusztamonostor térségében figyelhető meg (1 kotorék/ha). Jász-Nagykun-Szolnok megye növény-egészségügyi helyzetkép 2014. 09. 15. - 2014. 09.30. között Időjárás 2014. szeptember második felének időjárása változást hozott térségünkbe. A csapadékos periódus után

Részletesebben

Kedves Partnerünk! Cégismertetô

Kedves Partnerünk! Cégismertetô 2015 Kedves Partnerünk! Üdvözlöm az Euralis csapata nevében a repce szezon küszöbén. Megszokhatta tôlünk, hogy minden évben valamilyen újdonsággal állunk elô. Az elmúlt évben nagy sikerrel vezettük be

Részletesebben

Pioneer napraforgóhibridek

Pioneer napraforgóhibridek 2012.12.07. AKTUALITÁSOK Pioneer napraforgóhibridek HASZNOS INFORMÁCIÓK Pioneer.com/hungary Árutızsdei hírek Pioneer sajtófigyelı Idıjáráselırejelzés Agrometeorológia Ha segítségre, szaktanácsadásra van

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt.

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt. A Trifender alkalmazása a burgonyában. Készítette: Osváth Zoltán email:osvathz@enternet.hu A Trifender egy hiper parazita gomba, amely készítmény a Trihoderma asperellum gomba egy agresszív törzsét tartalmazza.

Részletesebben

A kalászos gabonák. növényvédelme

A kalászos gabonák. növényvédelme A kalászos gabonák További információért hívja területi képviselôinket: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar megye: Borbély Béla, 20/519-2741 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megye: Pocsai Béla, 20/956-0385

Részletesebben

Fotó: Németh Mariann. szőlő

Fotó: Németh Mariann. szőlő Fotó: Németh Mariann szőlő napraforgó 272 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 273 275 288 Gyommentes állomány a betakarításig 275 Gyomnövények a napraforgóban 276 A Clearfield gyomirtási rendszer előnyei 277

Részletesebben

SZÓJA termesztéstechnológia

SZÓJA termesztéstechnológia SZÓJA termesztéstechnológia Klimatikus- és talajviszonyok A szója az éghajlatra - a hőmérsékletre és a csapadékra - igényes növény. Nyáron szereti az egyenletes meleget, virágzáskor és magkötéskor pedig

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 367 Gyomirtás. 374 Gombabetegségek elleni védekezés. 379 Rovarkártevők elleni védekezés. A cukorrépa gyomnövényei

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 367 Gyomirtás. 374 Gombabetegségek elleni védekezés. 379 Rovarkártevők elleni védekezés. A cukorrépa gyomnövényei szőlő cukorrépa 366 Tartalomjegyzék 367 367 367 A cukorrépa gyomnövényei 368 A cukorrépa gyomirtása 368 Az állománykezeléses technológia 368 Az alapgyomirtásos technológia A cukorrépa gyomnövényei A kétszikű

Részletesebben

Fotó: Ragács Tamás. A DuPont kiemelt ajánlata

Fotó: Ragács Tamás. A DuPont kiemelt ajánlata Fotó: Ragács Tamás A DuPont kiemelt ajánlata Bevezetô A korszerű termesztéstechnológiákban a növényvédelem komoly jelentôséggel bír. Komplex egysége az elôrejelzésnek, a károkozók ismeretének, a kártételek

Részletesebben

Új, hatékony lehetôség a kukorica állomány gyomirtásában a kétszikû gyomfajok és a magról kelô egyszikûek ellen

Új, hatékony lehetôség a kukorica állomány gyomirtásában a kétszikû gyomfajok és a magról kelô egyszikûek ellen Új, hatékony lehetôség a kukorica állomány gyomirtásában a kétszikû gyomfajok és a magról kelô egyszikûek ellen Magról kelô egy- és kétszikû + évelô kétszikû gyomok ellen A kukorica Magyarországon a legnagyobb

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály. Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L.

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály. Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L. Tárgy: MUSTANG SE gyomirtó permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási

Részletesebben

Quick 5 EC Gyomirtó permetezőszer őszi káposztarepce, napraforgó és cukorrépa magról kelő- és évelő egyszikű gyomnövényei ellen

Quick 5 EC Gyomirtó permetezőszer őszi káposztarepce, napraforgó és cukorrépa magról kelő- és évelő egyszikű gyomnövényei ellen Quick 5 EC Gyomirtó permetezőszer őszi káposztarepce, napraforgó és cukorrépa magról kelő- és évelő gyomnövényei ellen Hatóanyag tartalom: Szerforma: 50,0 g/l quizalofop-p-etil (5,32 % m/m) EC emulzióképző

Részletesebben

Partnere a fejlôdésben

Partnere a fejlôdésben Partnere a fejlôdésben Mester Az igazán széles hatásspektrumú kukorica gyomirtó szer Mester: Valamely szakmában, mûvészetben, tudományban, iparágban jártas egyén; tudományra, mûvészetre oktató; céhbeli

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Termékkatalógus 2014

Termékkatalógus 2014 Termékkatalógus 2014 Bevezető BEVEZETŐ A Föld népessége töretlenül növekszik. Óvatos elő - rejelzések szerint a világ élelmiszertermelésének 2050-ben már 9 milliárd ember folyamatos élelmezését kell fedeznie.

Részletesebben

Pergés veszteség csökkentés minıség javítás. Forgalmazza:

Pergés veszteség csökkentés minıség javítás. Forgalmazza: SPODNAM Pergés veszteség csökkentés minıség javítás Forgalmazza: Csökkentett dózisú kijuttatás deszikkáló szerrel Diqvát (Reglon) vagy más hatóanyagú deszikkáló szerrel csökkentett dózisú kijuttatás lehetséges

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.

Részletesebben

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi

Részletesebben

Sharpen 330 EC. Széles körben felhasználható gyomirtó permetezőszer

Sharpen 330 EC. Széles körben felhasználható gyomirtó permetezőszer Sharpen 330 EC Gyomirtó szer (330 g/l pendimetalin) Széles körben felhasználható gyomirtó permetezőszer A Sharpen 330 EC gyomirtó permetezőszer hatóanyaga a pendimetalin, a dinitroanilin gyomirtószerek

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2015

TERMÉKKATALÓGUS 2015 TERMÉKKATALÓGUS 2015 Bevezető BEVEZETŐ A fenntartható agrárgazdasággal kapcsolatban azaz alapvető kérdés, hogy miként növelhető a mezőgazdasági termelés, úgy, hogy közben óvjuk és erősítjük a természeti

Részletesebben

Burgonya növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Coragen 20 SC Curzate R Tanos 50 DF Titus 25 DF Vydate 10 G

Burgonya növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Coragen 20 SC Curzate R Tanos 50 DF Titus 25 DF Vydate 10 G Coragen 20 SC Curzate R Tanos 50 DF Titus 25 DF Vydate 10 G Burgonya növényvédelme DuPont technológiai összefoglaló Az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkanevei. A burgonya (Solanum tuberosum)

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1537 Budapest, Pf. 407 Telefon: +36 (1) 309 1000 ppp.registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG)

A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) DUPONT A R I G O 5 1 W G vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 360 g/kg, (36 % m/m) mezotrion 120 g/kg, (12 % m/m) nikoszulfuron 30 g/kg, (3 % m/m) rimszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó

Részletesebben

Repce őszi technológia. Egy jó szezonhoz biztos kezdés kell

Repce őszi technológia. Egy jó szezonhoz biztos kezdés kell Repce őszi technológia Egy jó szezonhoz biztos kezdés kell A termelők általános véleménye szerint a repce az egyik legkockázatosabban termeszthető szántóföldi növény, ugyanakkor magas jövedelmezőséget

Részletesebben

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/ Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Csaba Eszter, Tőkés Gábor HATÁROZATSZÁM: 02.5/1837/2/2009

Részletesebben

Kalászos gabonák. növényvédelme

Kalászos gabonák. növényvédelme Kalászos gabonák növényvédelme Szántóterületünk több mint egyharmadán termesztünk kalászosokat, túlnyomórészt ôszi búzát és árpát. A kalászosok termesztés-technológiájának meghatározó eleme a növényvédelem,

Részletesebben

Napraforgó növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Alert Sun Express 50 SX Tanos 50 DF

Napraforgó növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Alert Sun Express 50 SX Tanos 50 DF Alert Sun Express 50 SX Tanos 50 DF Napraforgó növényvédelme DuPont technológiai összefoglaló Az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkanevei. Express 50 SX : kizárólag Express toleráns napraforgóban

Részletesebben

Amega. Gyökerestôl megszünteti a gyomproblémát

Amega. Gyökerestôl megszünteti a gyomproblémát Amega Gyökerestôl megszünteti a gyomproblémát A totális hatású gyomirtószer-hatóanyagok között vezet a glifozát A glifozát a világ vezetô agrokemikáliája, 1972 óta alkalmazzák. Az eltelt idôben a gyomirtók

Részletesebben

Barclay Crop Protection. Gallup Hi-Aktiv. Barclay. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/1582-1/2012; 04.2/251-1/2013; 04.2/3332-1/2014

Barclay Crop Protection. Gallup Hi-Aktiv. Barclay. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/1582-1/2012; 04.2/251-1/2013; 04.2/3332-1/2014 gyomirtó permetezőszer Barclay Gallup Hi-Aktiv felszívódó (szisztemikus) gyomirtó szer egyéves és évelő egyszikű és kétszikű ellen: Szőlő Almatermésűek Csonthéjasok Héjas gyümölcsűek Szántóföld, tarló

Részletesebben

Csávázás. Védelem a csíra-, a gyökér- és a korai lombkártevők ellen. Gombabetegségek ellen az Apron XL tartós védelmet nyújt. A napraforgó védelme

Csávázás. Védelem a csíra-, a gyökér- és a korai lombkártevők ellen. Gombabetegségek ellen az Apron XL tartós védelmet nyújt. A napraforgó védelme Csávázás Védelem a csíra-, a gyökér- és a korai lombkártevők ellen A vetőmag-forgalmazók a napraforgó-vetőmagot a csírakori kórokozók és a peronoszpórás kártétel elleni megelőző védelem érdekében általában

Részletesebben

Barclay Crop Protection. Trustee Hi-Aktiv. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/2237-1/2012, 04.2/2541-1/2013;

Barclay Crop Protection. Trustee Hi-Aktiv. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/2237-1/2012, 04.2/2541-1/2013; Trustee Hi-Aktiv felszívódó (szisztemikus) gyomirtó szer egyéves és évelő egyszikű és kétszikű ellen: Szőlő Almatermésűek Csonthéjasok Héjas gyümölcsűek Szántóföld, tarló Lucerna Erdészet összes fafaj

Részletesebben

Principal Plus vízben diszpergálható granulátum (WG)

Principal Plus vízben diszpergálható granulátum (WG) DUPONT Principal Plus vízben diszpergálható granulátum (WG) hatóanyag: 92 g/kg (9,2 % m/m ) nikoszulfuron, 23 g/kg (2,3 % m/m) rimszulfuron, 550 g/kg (55 % m/m ) dikamba Széles hatásspektrumú gyomirtó

Részletesebben

A gyomkonkurencia a kukorica termésének 20-90 százalékát is képes elvinni, száraz években többet, csapadékos időjárás mellett kevesebbet.

A gyomkonkurencia a kukorica termésének 20-90 százalékát is képes elvinni, száraz években többet, csapadékos időjárás mellett kevesebbet. legnagyobb termésveszteséget a gyomok akkor okozzák, amikor a kukoricával együtt kelnek, és vele azonos talajrétegből veszik fel a vizet és a tápanyagokat, tehát keléstől a kukorica állapotáig. gyomirtás

Részletesebben

Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós gyomirtó szere 1. Rugalmas időzítés 2. Időjárásfüggetlen megoldás 3. Jó keverhetőség 4. Széles hatásspektrum

Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós gyomirtó szere 1. Rugalmas időzítés 2. Időjárásfüggetlen megoldás 3. Jó keverhetőség 4. Széles hatásspektrum Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós gyomirtó szere 1. Rugalmas időzítés 2. Időjárásfüggetlen megoldás 3. Jó keverhetőség 4. Széles hatásspektrum 2 Biathlon 4D Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós

Részletesebben

Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az évelő és magról kelő egyszikű, valamint számos kétszikű gyomnövény ellen.

Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az évelő és magról kelő egyszikű, valamint számos kétszikű gyomnövény ellen. Last update: 2016.12.22. DUPONT VICTUS 40 OD olajos diszperzió (OD) hatóanyag: 40 g/l ( 4,2 % m/m) nikoszulfuron Széles hatásspektrumú gyomirtó szer áru- és silókukorica gyomirtására az évelő és magról

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása

Részletesebben

Avaunt 150 EC. rovarölő szer. Új, hatékony megoldás a repcefénybogár ellen. A káposztarepce, olajretek és a mustár védelmére

Avaunt 150 EC. rovarölő szer. Új, hatékony megoldás a repcefénybogár ellen. A káposztarepce, olajretek és a mustár védelmére Avaunt 150 EC rovarölő szer Új, hatékony megoldás a repcefénybogár ellen A káposztarepce, olajretek és a mustár védelmére az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve A repcefénybogár elleni

Részletesebben

Széles spektrumú rovarölő szer a szőlő. védelmében

Széles spektrumú rovarölő szer a szőlő. védelmében Széles spektrumú rovarölő szer a szőlő védelmében Rovarölő szer molyok és kabócák ellen A Luzindo egy új, széles spektrumú, hosszú tartamhatású rovarölő szer lepkefélék és egyéb szúró-szívó szájszervű

Részletesebben