Termékkatalógus 2014

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Termékkatalógus 2014"

Átírás

1 Termékkatalógus 2014

2 Bevezető BEVEZETŐ A Föld népessége töretlenül növekszik. Óvatos elő - rejelzések szerint a világ élelmiszertermelésének 2050-ben már 9 milliárd ember folyamatos élelmezését kell fedeznie. A legjobb növényvédelmi technológiák használatára van szükség ahhoz, hogy az agrárium az évszázad közepén is el tudja látni megfelelő minőségű és kellő mennyiségű élelmiszerrel a Föld minden országát. A The Dow Chemical Company a világ második legnagyobb vegyipari vállalata, amely több mint embernek ad munkát világszerte. Az 1897-ben alapított Dow Chemical termékei az elmúlt évszázad során a mindennapi életünk részévé váltak. Megtalálhatjuk a házfalak szigetelésében, az autók lökhárítójában, éppúgy, mint az elektromos készülékek félvezetőiben. A vállalat 2012 óta az Olimpiai Játékok hivatalos támogatója. A világcég leányvállalata, a Dow AgroSciences az ötvenes évek elején kezdte meg működését. Jelenleg negyedik a növényvédőszer gyártók világranglistáján. A folyamatos innovációra épülő vállalat munkatársának több mint 20 százaléka kutatás-fejlesztéssel foglalkozik. 3

3 BEVEZETŐ A mezőgazdasági termelés állandó versenyfutás az idővel. A növények akkor fejlődnek szépen, ha jól kapjuk el a rajtot és végig az élen haladunk az időjárás viszontagságaival, a gyomokkal, a kórokozókkal és a kártevőkkel vívott versenyben. A magas szintű gazdálkodási ismeretek mellett a siker titka a gyors helyzetfelismerés, vagyis, hogy a leghatékonyabb megoldást válasszuk ki a milliónyi lehetőség közül. A folyamatos termékfejlesztésnek köszönhetően a Dow AgroSciences mindig a leg elő nyösebb megoldást kínálja az agrárgazdálkodók nak a változó környezethez való alkalmazkodásban. Termékeink segítik az agrárium szereplőit, hogy minden helyzetben jó döntést hozzanak, a rajttól kezdve egészen a célba érkezésig. A Dow AgroSciences folyamatosan megújuló termékei, növényvédő szerei szakszerű felhasználás mellett meghálálják a termelők bizalmát a gazdálkodás során. Munkánkat az innováció és a hazai piaci szereplőkkel történő szoros együttműködés határozza meg. Célunk, hogy olyan csúcstechnológiát kínáljunk a termelőknek Magyarországon és a nagyvilágban, amely biztosítja a sikeres és eredményes gazdálkodást. Társaságunk négy tartópilléren nyugszik, amely biztosítja a vállalat stabilitását: 1. Az emberi erőforrás: Olyan új megoldásokra törekszünk, amelyek kedvezően hatnak a mindennapi életünkre és átformálják a mezőgazdaságot. A világ tudóstársadalmával együttműködve azért dolgozunk, hogy hosszú távon biztosított legyen bolygónk élelmiszer-, takarmány-, energiaés nyersanyag igénye. 2. Kutatás-fejlesztés: Kutatásaink, fejlesztéseink középpontjában azok a megoldások állnak, amelyek fenntartható módon igazodnak a világ változó és növekvő igényeihez. Ennek eredményeként cégünk eddigi történetének legerősebb portfólióját és legígéretesebb fejlesztés alatt álló termékjelöltjeit tudjuk felmutatni. 3. Növekedés: A Dow AgroSciences a mezőgazdaságot kiszolgáló vállalkozások sorában a leggyorsabban növekvő vállalatok közé tartozik. A technológia-vezérelt innováció és a szilárd pénzügyi fegyelem a gyors növekedés biztosítéka ezt a vállalati filozófiát követve tudja felülmúlni versenytársait a Dow AgroSciences. A cég kimagasló teljesítményével párhuzamosan 25 százalékkal nőtt munkatársaink száma az utóbbi 3 évben. 4. Fenntarthatóság: Olyan új technológiákat fejlesztünk ki, amelyek egyaránt figyelembe veszik az ember igényeit és a környezet megóvásának szempontjait. Arra törekszünk, hogy a termelés és a szállítás során minimálisra csökkentsük a környezetre gyakorolt hatást. Cégünk 2012-ben kijelölt egy irányt, amelyről bebizonyosodott, hogy helyes és hosszú távra biztosítja a folyamatos fejlődést, megújulást. Új termékek, új szakemberek és egyre bővülő vevőkör igazolja, hogy a gondosan megválasztott irány jó, ezért fejlesztéseinket ehhez igazítjuk a jövőben is. Az elmúlt 12 hónap során új területi szaktanácsadókkal erősítettük vállalatunkat. Munkába lépett: Rajcsányi Máté (Fejér, Komárom,Veszprém), Dankó Róbert (Borsod, Szabolcs, Hajdu), Horváth Zsolt (Zala, Vas, Győr), Horváth Péter (Nógrád, Heves, Szolnok) és Marosi Roland (Pest, Bács). Sándorfy András személyében új munkatárs koordinálja a Dow AgroSciences marketing tevékenységét. A 2014-es szezonban a meglévő portfóliót szervesen kiegészítő új termékekkel indulunk el, amely nagy kihívás, de egyben komoly lehetőség is arra, hogy a Dow AgroSciences márkanév továbbra is a minőségi megoldásokat fémjelezze a mezőgazdasági termelésben. Hisszük, hogy céljaink megvalósítása csak partnereink megelégedettségén keresztül és a bennünket körülvevő világ növekvő igényeinek figyelembevételével válik lehetővé. Ezt a hitvallást tükrözi a Dow AgroSciences jelmondata: Solutions for the Growing World - Megoldások a bővülő világnak. Amennyiben további információkra, növényvédelmi szaktanácsra lenne szüksége, keresse kollégáinkat! Örömmel segítünk Önnek! Üdvözlettel a Dow AgroSciences munkatársai A kézirat lezárva: november 10. A kiadványban szereplő esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk! A kiadványban leírtak tájékoztató jellegűek. Kérjük, hogy felhasználás előtt mindig olvassa el és tartsa be a termékeken található címke utasításait! Termékkínálat Gyomirtó szerek Colombus EC DMA-6 Dominator Extra SL Esteron Galera Genius WG Goal Duplo Ikarus Lontrel 300 SL és 72 DG Mustang SE Mustang Forte SE Perenal Python Optima Python Duplo Runway Starane 250 EC Taltos 450 WG Rovarölő szerek Laser Nurelle D Reldan 22 EC Runner 2 F SpinTor Gombaölő szerek Dithane DG Neotec és M45 WP Gett Karathane Star Rally Q Systhane duplo Egyéb készítmények Polyglycol 26-2N 24. oldal 28. oldal 30. oldal 34. oldal 36. oldal 38. oldal 40. oldal 42. oldal 44. oldal 46. oldal 48. oldal 52. oldal 54. oldal 56. oldal 58. oldal 60. oldal 62. oldal 64. oldal 66. oldal 70. oldal 72. oldal 75. oldal 76. oldal 78. oldal 80. oldal 82. oldal 83. oldal 85. oldal BEVEZETŐ 4 5

4 A Dow AgroSciences kalászos gyomirtási technológiája 2014 Legszélessebb hatásspektrumú gyomirtó szer egy- és kétszikűek ellen Legszélesebb hatásspektrum a kétszikű gyomok ellen Rugalmasan felhasználható, prémium gyomirtó szer. Az igazi hatás Kedvező hektárköltségű gyomirtó szer Genius WG 200 g/ha Mustang Forte 0,8-1,0 l/ha Colombus EC 1,0-1,5 l/ha Taltos 450 WG 33 g/ha TECHNOLÓGIA 0 BBCH J TECHNOLÓGIA A kalászosok gyomirtásának minden szegmensében olyan, ún. prémium megoldásokat kínálunk a felhasználóknak, amelyek minden gyomhelyzetben a lehető legjobb hatékonyságot és hatásbiztonságot kínálják. Ezek a következők: GENIUS WG Legszélessebb hatásspektrumú gyomirtó szer egy- és kétszikűek ellen Kiemelkedő hatékonyság a nagy széltippan és a vadzab ellen Az évelő mezei acat ellen is kiváló hatással rendelkezik Az árvácska és veronika fajok ellen is hatékony GENIUS KEZELÉS UTÁN az őszi káposztarepce korlátozás nélkül vethető MUSTANG FORTE Legszélesebb hatásspektrum a kétszikű gyomok ellen Kiemelkedő hatás mezei acat, ragadós galaj, herbicid-toleráns napraforgó, szarkaláb fajok, árvácska fajok, imidazolinon repce árvakelés és parlagfű ellen Háromszoros hatás: állományban, tarlón és a következő évi kultúrában is érzékelhető a gyomosodásra gyakorolt hatása (különösen igaz ez mezei acat esetén) Biztonságos és szelektív minden gabonafélében Biztonsággal vethető utána őszi káposztarepce és a napraforgó is Gyors hatás COLOMBUS EC Rugalmasan felhasználható, prémium gyomirtószer (Az igazi hatás) Kiváló hatás fejlett gabonában túlfejlett, kétszikű gyomok ellen (mezei acat, ragadós galaj, szikfű fajok, apró szulák) Zászlóslevél megjelenésig használható Felhasználás után bármilyen utónövény vethető Valamennyi gabona félében használható TALTOS 450 WG Kedvező hektárköltségű 2,4-D mentes termék Széles hatásspektrum A mezei acat rizómáiba is lejut, ezért nagymértékben csökkenti annak újrahajtását Minden kalászosban felhasználható (sörárpában is) Taltossal végzett gyomirtás után napraforgó vagy repce is vethető 6 7

5 A Dow AgroSciences kukorica növényvédelmi technológiája 2014 A prémium megoldás magról kelő egy- és kétszikű és évelő kétszikűek ellen Költséghatékony megoldás, a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen Prémium megoldás a nehezen írtható kétszikű gyomok ellen Python Optima Python Duplo Colombus EC 1,0-1,5 l/ha TECHNOLÓGIA 0 BBCH J TECHNOLÓGIA A kukorica gyomirtása napjainkra átalakult. A kezelések célja a hatásbiztonság, a gyomkonkurencia gyors kiiktatása, a tartamhatás, a szelektivitás, a fejlett gyomok elleni hatékonyság. PYTHON OPTIMA A prémium megoldás magról kelő egy- és kétszikű és évelő kétszikű gyomok ellen A technológiai csomag a legszélesebb hatásspektrumban nyújt megoldást a korai posztemergens gyomirtásban. Egyedi összetétel: 5 különböző hatásmódú hatóanyagot tartalmaz Széles hatásspektrum: Több mint 60 féle egy- és kétszikű, a kukoricában előforduló legfontosabb gyom ellen hatékony Hosszú tartamhatás: gyommentes állomány a tenyészidőszak végéig Gyors hatás: teljes gyompusztulás 5-7 napon belül Rugalmas: a kukorica 6 leveles állapotáig kijuttatható Biztonságos: a hatóanyagok kukoricára nézve szelektívek, a kezelést követő ősszel bármilyen kalászos gabona, míg tavasszal tavaszi kalászos, kukorica és napraforgó vethető PYTHON DUPLO Költséghatékony megoldás, a magról kelő egyés kétszikű gyomok ellen Hatásspektruma: lefedi a kukorica egyéves gyomosító fajait Hosszú tartamhatás: gyommentes álllomány a tenyészidőszak végéig Gyors hatás: teljes gyompusztulás 5-7 napon belül Költséghatékony Biztonságos: hatóanyagok kukoricára nézve szelektívek Utónövény: bármilyen növény korlátozás nélkül vethető COLOMBUS EC Prémium megoldás a nehezen írtható kétszikű gyomok ellen Kiváló hatékonyság: mezei acat, szulák-, keserűfű-, szeder-, szerbtövis fajok és parlagfű ellen Fejlett gyomok ellen is hatékony Rugalmas: a kukorica 6 leveles állapotáig kijuttatható Biztonságos: a hatóanyagok kukoricára nézve szelektívek Utónövény: korlátozás nélkül alkalmazható RUNNER 2F Egyedi hatásmechanizmusú készítmény kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke ellen, elősegíti az aflatoxin fertőzés megelőzését Gyors hatás: mivel kijuttatást követően a lárvák táplálkozása 1-2 óra alatt leáll Hosszú hatástartam: a környezeti tényezőktől függően eléri a napot Környezetbarát: sem a méhekre, sem a vizekre, sem az emberre és a környezetre nem veszélyes készítmény Rezisztencia törésre vagy annak elkerülésére tökéletesen alkalmas, mivel a piacon leggyakrabban alkamazott hatóanyagoktól teljesen eltérő a hatásmechanizmusa Szabad forgalmú termék (III. kategória) Kedvező költségszint 8 9

6 A Dow AgroSciences repce növényvédelmi technológiája 2014 tökéletes védelem a kártevők ellen Nurelle D 0,6 l/ha tavaszi gyomirtás Galera 0,3-0,35 l/ha valódi posztemergens gyomirtás legenda az egyszikű gyomok ellen valódi talaj- és levélen keresztüli hatás Runway 1,2-1,5 l/ha Perenal 0,5 l/ha Ikarus 0,3 l/ha TECHNOLÓGIA ŐSZ 0 BBCH J TAVASZ TECHNOLÓGIA NURELLE D Tökéletes védelem a kártevők ellen Kiváló hatás ősszel repcebolha, repcedarázs, kis káposztalégy és mocskospajor lárvák ellen Legjobb hatás mindkét szárormányos faj ellen csökkenti a fóma fertőzést Megalapozza a védelmet a később betelepülő repcefénybogarak ellen Hosszú tartamhatás hideg időben is (10 ºC alatt) kiváló gázhatás AKG programokban ősszel egy alkalommal felhasználható és ne felejtsük el: Minden rovarölő technológia annyit ér, amennyi Nurelle D van benne. ŐSZI GYOMIRTÁS RUNWAY Valódi talaj- és levélen keresztüli hatás Széles hatásspektrum a repcében előforduló leggyakoribb kétszikű gyomnövények ellen (keresztesek, árvácska, veronika, árvacsalán fajok és mezei acat) Rugalmas kijuttatási lehetőség: preermegensen és korai posztemergensen is Kiváló keverhetőségi lehetőségek (Perenal, Nurelle D, regulátorok, stb.) IKARUS Valódi posztemergens gyomirtás Kiváló pipacs, árvácska, galaj, szikfű és pipitér fajok illetve mezei acat elleni hatás Hatékony a melegigényes gyomok ellen is (libatop-, disznóparéj-, keserűfű fajok, csattanó maszlag, stb.) Hatásához nincs szükség csapadékra Rendkívül alacsony dózis (0,3 l/ha) PERENAL Legenda az egyszikű gyomok ellen Kiváló hatás az árvakelésű gabona, nagy széltippan, ecsetpázsit és rozsnok fajok ellen Hideg időben is hatékony Alacsony dózis (0,5 l/ha) Kiváló keverhetőség GALERA Tavaszi gyomirtás Hatékony galaj, szikfű-, pipitér és aggófű fajok illetve mezei acat ellen Rugalmas kijuttathatóság: zöldbimbós állapotig Rendkívül alacsony dózis (0,35 l/ha) Kiváló keverhetőség: Nurelle D, regulátorok, levéltrágyák 10 11

7 A Dow AgroSciences napraforgó gyomirtási technológiája 2014 Magról kelő kétszikű gyomok ellen Goal Duplo 0,5 l/ha Egyszikű gyomok ellen Perenal 0,5-1,0 l/ha TECHNOLÓGIA 0 BBCH J GOAL DUPLO Magról kelő kétszikű gyomok ellen alapgyomirtásra Kiváló tartamhatás nincs késői gyomosodás Széles hatásspektrum, hatékony a csattanó maszlag, parlagfű, selyemmályva, libatop fajok, varjúmák, vadkender ellen is Gátolja, késlelteti a gyomok csírázását, fejlődését könnyebb és egyszerűbb a posztemergens kezelés időzítése Kiválóan alkalmas a hagyományos napraforgó alapkezelésére egyszikűirtó partnerrel Herbicid-toleráns napraforgó alapgyomirtására is alkalmazható kg/ha-ral növelheti az átlagtermést a csak posztemergens kezelésekhez képest TECHNOLÓGIA PERENAL Legenda az egyszikű gyomok ellen Megbízható hatás a magról kelő és az évelő gyomok (a fenyércirok ellen is) ellen Rugalmas dózis a gyomnövény fenológiájának megfelelően A kultúrnövény fenológiájától függetlenül kijuttatható Költségtakarékos megoldás 12 13

8 TECHNOLÓGIA A Dow AgroSciences szőlő növényvédelmi technológiája 2014 GETT Kiváló hatás peronoszpóra ellen Rendkívül gyors transzlamináris hatásának köszönhetően a gomba fejlődése 1 órán belül leáll 1 órán belüli védelem az extra esőállóságának köszönhetően Preventív és kuratív hatás Jó hatás a feketerothadás és orbánc ellen is A készítményben lévő mangán és cink hatóanyag a mikroelem ellátásban vesz részt A LISZTHARMAT ELLENI KLASSZIKUSOK KARATHANE STAR Kontakt sztár 3 időszakban javasoljuk felhasználását A szőlő első kezelései között erős kuratív hatása miatt akár alacsony hőmérsékleten is hatékony A bogyók kötődése után a bogyók védelme mellett a levélzet tisztán tartására Systhane Duplo-val kombinálva A szüret előtt (várakozási időt betartva) vagy után a lisztharmat ivaros, áttelelő képleteinek számának csökkentésére RALLY Q A legveszélyesebb időszakban (fürtmegnyúlástól virágzás végéig illetve fürtzáródás idején) Preventív és kuratív hatás Hosszú hatástartam a viaszrétegben megkötődő hatóanyagnak köszönhetően Gázosodó hatása miatt a fürtzáródásban is hatékony Jó hatékonyság a feketerothadás ellen is SYSTHANE DUPLO Kisbogyós állapot után biztosít védelmet Preventív és kuratív hatás A megindult bogyófertőzést is leállítja Felszívódó hatás új hajtások védelme Jó hatékonyság a feketerothadás ellen is A SZŐLŐMOLYOK ÉS A TRIPSZEK ELLENI VÉDELEM RUNNER 2F Megbízható hatás a szőlőmolyok ellen Egyedülálló hatásmód, idő előtti vedlést indít el. Bármilyen lárvastádiumban hatékony (még a legfejlettebb hernyók ellen is) Rendkívül gyors hatás Hosszú tartamhatás (2 hét) Tojásölő hatás Környezetkímélő, emberre, vizekre, halakra, környezetre nem veszélyes Méhekre nem veszélyes: virágzó gyom vagy fasor közelében is használható RELDAN 22 EC Hármat egy csapásra Széles hatásspektrum - Szőlőmolyok - Pajzstetvek - Amerikai szőlőkabóca (szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma vektora) Markáns gázosodó és taglózó hatás a lombon és a fürtön belül lévő kártevőket is elpusztítja Melegebb időben is hatékony LASER A biotermesztésben is Kiváló hatás szőlőmolyok lárvái ellen Egyedülálló hatás tripszek ellen Egyedi hatásmód rezisztencia törés GOAL DUPLO ÉS DOMINATOR EXTRA Tankkombinációban levélen és talajon keresztüli hosszú tartamhatás 1. GOAL DUPLO: magról kelő gyomok ellen hoszszú tartamhatással a. Hajtásnövekedés kezdetéig b. Gyümölcskötődéstől 2. DOMINATOR EXTRA: magról kelő és évelő gyomok ellen levélen keresztüli hatásmód a. Hajtásnövekedés kezdetéig b. Szüret után fürtvirágzat megnyúlása Virágzás Kisbogyós állapot Zöldborsó állapot Fürtzáródás zsendülés érés Lémennyiség l/ha Peronoszpóra Lisztharmat Szőlőmolyok, tripszek Kontakt Felszívódó és kontakt Vegyszer Dithane DG NEO-TEC Karathane Star + kén Dózis l,kg/ha 2, ,0 Laser 0,2 Peronoszpóra Felszívódó Gett 2,5 Lisztharmat Felszívódó és kontakt Rally Q SC+ Karathane Star Szürkepenész Kontakt folpet 1,25 Szőlőmolyok Runner 0,3 Megjegyzés Tripszek ellen olajos nedvesítő szer ajánlott 2+1 blokk kezdése (2 hetes fordulókban) szőlő orbánc ellen is hatékony A Rally Q az első blokkokban menjen Peronoszpóra Felszívódó Gett 2,5 2 hetes forduló Lisztharmat Felszívódó és kontakt Szőlőmolyok Reldan 22 EC 2,7 Peronoszpóra Kontakt réz 2,0-3,0 Lisztharmat Felszívódó és kontakt Rally Q SC+kén ,0 Karathane-t törni kell Systhane Duplo+ Karathane Star Peronoszpóra Felszívódó Gett 2,5 Amerikai szőlőkabóca és pajzstetvek ellen is hatékony Erős fertőzés esetén felszívódó hatóanyagú, Gettől eltérő hatásmódú készítmény 2 hetes forduló (fekete rothadás ellen is van hatása) Lisztharmat Felszívódó és kontakt Rally Q + kén 1,25+3,0 Feketerothadás ellen is (azol rész) Szürkepenész kontakt folpet 1,0 Peronoszpóra Kontakt réz 2,0-3,0 Lisztharmat Felszívódó és kontakt Systhane Duplo +kén Szőlőmolyok Runner 0,3 Normál időjárásban a kontakt elegendő. Erős fertőzési nyomás esetén Gett alkalmazása javasolt 0,13+3,0 Feketerothadás ellen is. Peronoszpóra Kontakt réz 2,0-3,0 Normál időjárásban a kontakt elegendő Lisztharmat Kontakt Karathane Star 0,6 Szürkepenész Felszívódó boszkalid Radikális hatású az áttelelő lisztharmat termőtestek ellen Hosszú tartamhatás és mellékhatás a lisztharmat ellen TECHNOLÓGIA 14 15

9 TECHNOLÓGIA A Dow AgroSciences alma növényvédelmi technológiája 2014 RUNNER 2F Megbízható hatás a molykártevők ellen Egyedülálló hatásmód, idő előtti vedlést indít el Bármilyen lárvastádiumban hatékony (a legfejlettebb hernyók ellen is) Rendkívül gyors hatás Hosszú tartamhatás (2 hét)- napfényes, meleg időjárásban is Tojásölő hatás Környezetkímélő, nem veszélyes a méhekre, a vizekre, az emberre, és a környezetre RELDAN 22 EC Hármat egy csapásra Rendkívül széles hatásspektrum - Molykártevők (gyümölcs-, sodró- és levélaknázó molyok imágói és lárvái) - Tetvek (levéltetvek és pajzstetvek), - Bogár kártevők (bimbólikasztó- és cserebogarak, stb.) Markáns taglózó és gázosodó hatás Meleg időben is hatékony LASER Biotermesztésben is Almában almamolyok és a levélaknázó molyok ellen Körtében a körtemoly és a körtelevélbolha ellen ad kiváló hatást (olajos kiegészítéssel) Biotermesztésben az egyetlen igazán hatékony megoldás a fenti kártevők ellen Bimbólikasztó bogár ellen is Szüret előtti kezelésre is (É.V.I. 7 nap) GOAL DUPLO ÉS DOMINATOR EXTRA Tankkombinációban levélen és talajon keresztüli hosszú tartamhatás GOAL DUPLO Magról kelő gyomok ellen hosszú tartamhatással Hajtásnövekedés kezdetéig Gyümölcskötődéstől DOMINATOR EXTRA Magról kelő és évelő gyomok ellen levélen keresztüli hatásmód Hajtásnövekedés kezdetéig Szüret után Újdonságaink 2014-ben Python Duplo A kukorica gyomirtó portfólió bő vítése érdekében alkottuk meg a Python Duplo csomagot, amelyet olyan helyekre javaslunk, ahol a magról kelő gyomok az uralkodók. A Python Optimához hasonlóan széles és hosszú hatásspekrummal, gyors hatáskifejtés sel rendelkezik. Emellett még kedvezőbb ár-/érték arány jellemzi a terméket. Perenal Egy legenda visszatérésének vagyunk tanúi. A Perenal visszahozza a speciális egyszikűirtók világába a megbízhatóságot, a biztonságot és a megelégedést. Ahol a készítményt használjuk, ott az egyszikű gyomoknak nincs esélyük a kultúrnövénnyel szemben től napraforgóban, repcében, cukorrépában és hagymában engedélyt a felhasználásra. Gett A Python Duplo csomagot olyan helyekre javaslunk, ahol a magról kelő gyomok az uralkodók Cégünk termékei a szőlő lisztharmat ellen általános megelégedésre szolgálnak már régóta től szőlő technológiánk bővül egy hosszú hatásspektrumú, lokálszisztemikus és kontakt hatóanyag kombinációjából álló gyári készítménnyel. A hatóanyagok preventív és kuratív hatással is rendelkeznek. Alkalmazásával akár érzékeny fajták is megvédhetők kritikus időjárási körülmények esetén. A későbbiekben szá míthatunk burgonyában, paradicsomban és uborkában való bevezetésére is. Runway A repce gyomirtása alap- vagy állománykezeléssel oldható meg őszén piacra hozunk egy olyan terméket, amellyel ötvözzük ezen technológiák előnyeit. Mind levélen, mind talajon keresztüli hatással rendelkezik és bármilyen típusú repcében felhasználható (hagyományos, vagy IMI repcében is). Rendkívül széles hatásspektrumának kö szönhetően a repcében előforduló, jelentős kárt okozó gyomnövény fajok ellen kiváló hatással rendelkezik. TECHNOLÓGIA 16 17

10 A betároláskori terményfertőtlenítés technológiája A Dow AgroSciences gabona gyomirtóival a tarló tisztaságáért TECHNOLÓGIA A terménytárolók takarítása és fertőtlenítése a védekezés első eleme. A kitakarított tárolóban szórópisztolylyal vagy kerti permetező gépekkel a Reldan 22 EC 2 ml dózisát juttatjuk ki négyzetméterenként. A tárolót a kezelés után egy napra le kell zárni, majd jól kiszellőztetni. A permetlé mennyiségének kiszámításakor 10 l/100 m² permetlével számolhatunk. A terményvédelemben legfontosabb szempont a megelőzés. A tiszta termény betároláskori rovarölőszeres kezelése a raktári kártevők károkozását a lehető legalacsonyabb mértékűre csökkenti. A permetlevet betároláskor a termény felületére juttatjuk ki a Relditox 125/10 kispermetező gép segítségével. A gép szórófejét általában a betároló szalag fölé, vagy (siló tárolók esetében) egy vízszintes rédler fölé helyezhetjük a géphez való felfogató keret segítségével. Ilyen módon biztosíthatjuk az egyenletes permetlé borítottságot. A pontos beállításhoz ismerni kell a betároló szalag, rédler teljesítményét tonnában óránként. Ezt egy egyszerű méréssel meg lehet határozni. A táblázatban kikeressük azt a szórófejet, mely a mért teljesítmény esetén 0,3 liter lémennyiséget juttat a terményre tonnánként. A bemérő próbánál erre a nyomásértékre állítjuk be a gépet. A kispermetező tartálya 125 literes. A tartályba adagolt Reldan 22 EC mennyiségét úgy számoljuk ki, hogy a 0,75 értéket elosztjuk a kijuttatandó lémennyiség liter/tonna értékével. A terményfertőtlenítést a Reldan 22 EC gázosodó rovarölő szerrel végezzük el. A Reldan 22 EC dó - zisa 10 ml/t, amelyet a lehető legkissebb, 0,3 l/t lémennyiséggel juttasuna terményre. Ez a Reldan dózis 6 pos időtartamra biztosítja a termény kártevő mentessé- gét. A Reldan 22 EC élelme- hónazési várakozási ideje 21 nap, az egy hónapnál hamarabb értékesítésre kerülő tételeket ne kezeljük! A Reldan 22 EC-vel történő terményfertőtlenítés szerköltsége kevesebb, mint 20 Ft/t, a 6 hónapos védelem pedig azt jelenti, hogy a betárolás évében nem kell többet a termény védelmére költeni. A kezelt terményeket folyamatosan ellenőrizni kell és a fertőzés észlelésekor, vagy esetleg az értékesítés előtt gázosítani kell. A Reldanos kezelést követően, a 6 hónapos tartamhatás után, a fertőzött termények kezelésére biztonságosan a gázosítás vagy az áttárolás közbeni újbóli fertőtlenítés használható. A Relditox 125/10 kispermetező segítségével, az engedélyezett növényvédő szerekkel (pl. Reldan 22 EC) gond nélkül elvégezhető a betárolandó termények, illetve az üres magtárak fertőtlenítése. A Relditox 125/10 kispermetező kiválóan alkamas állattartó telepeken különböző fertőtlenítések, légyirtások elvégzésére is. A szórópisztoly használatával a nehezen elérhető felületek is kezelhetők. A Relditox 125/10 kispermetező segítségével zárt térben a hajtató házakban, növényházakban a növényvédelmi beavatkozások kényelmesebben és pontosabban elvégezhetők. A mezei acattal erősen fertőzött területre nem célszerű olyan kultúrnövényt vetni, amelyben megfelelő gyomirtó szer hiánya miatt nincs lehetőségünk védekezni ellene. Ezt a veszélyes gyomot leghatékonyabban a kalászos gabonában irthatjuk. Az acat (mint évelő kétszikű gyomnövény) esetében azonban nem mindegy, hogyan értelmezzük a hatékonyságot! Egy adott kultúrában megoldhatjuk az acat problémáját úgy, hogy az nem okoz gondot betakarításig, de a kiirtásától ez még messze áll. Számos hatóanyagcsoport (pl. ALS gátlók) csak látszat megoldást adnak. A föld feletti részeket ugyan elpusztítják, de a gyökérzetet szinte érintetlenül hagyják. Ha a kezelést követően a május és a június csapadékos, akkor még betakarítás előtt nagyon komoly újrahajtásokat tapasztalhatunk, a tarlón pedig gyomtenger alakul ki. Sajnos ez a következő évi kultúrában (pl. napraforgó, pillangós növények) komoly problémát jelent. A mezei acat hatalmas tápanyag- és vízkonkurenciát jelent a kultúrnövény számára, emellett rizómája allelopatikus anyagokat is termel. A gyökerei a talaj felső fél méteres rétegét teljesen átszövik és képesek lehatolni 5-7 méter mélyre is. A magvak 20 %-a már a gabonafélék aratása előtt beérik és kihullik. A tárcsázás során felaprított rizóma egy 2,5 cm hosszú és 0,5 cm vastag darabjából már új növény alakul ki. Még 50 cm mélyről is képes kihajtani. A mezei acat sarjtelepe évente akár 0,5-1 m-t képes terjeszkedni. A mezei acat ellen gabonában ezért csak olyan készítményeket javasolhatunk, amelyek a rizómáját is képesek hatékonyan pusztítani. Ha júniusban kiássuk (pl. a Mustang Forte-val vagy a Taltos-sal kezelt) mezei acat növényeket, akkor a gyö kérzet pusztulását, elfeketedését, a hajszálgyökérzet hiányát tapasztalhatjuk (ellentétben pl. az olyan hatóanyagtartalmú gyomirtókkal, ahol a gyökérzet egészséges, fehér és rajta élő hajszálgyökerek vannak). A sérült rizómáról a betakarítás után a tarlón alig vagy kevés kihajtó gyomnövényt találhatunk és még a következő évben, pl. egy nap raforgó állományban is nagyságrendekkel ala - csonyabb a mezei acat egyedszáma más területekhez képest. Ezzel a technológiával a jelenleg alkalmazott leghatékonyabb mezei acat elleni gyom - irtást tudjuk elvégezni a kalászos gabonákban. TECHNOLÓGIA 18 19

11 ÚJDONSÁGOK Új és pontosabb előrejelzési módszer a repce korai kártevői ellen A repce kártevőinek betelepedését jellemzően az úgynevezett sárgatálak segítségével figyeljük meg. Különösen tavasszal fontos a szárkárosító ormányosok betelepedési idejének megállapítása, mivel a védekezés időzítését erre alapozzuk. Gyakran találkozunk azzal, hogy a sárgatálak még nem fognak semmit, de a kártevők megjelenésének első tünetei, nyomai már megmutatkoznak a repcén. Mi az oka? 1. A kártevők a tél végi vagy kora tavaszi rövid, napos időszakban már előjönnek a telelőhelyekről és betelepednek a repce táblára. Ekkor a sárgatálak gyakran még nincsenek kint. 2. Bár napközben már süt a nap, de a sárgatálakban lévő víz megfagy reggelre, ezért nem fogja meg a kártevőt. 3. A sárgatálak vizébe nem mászik bele a kártevő, csak annak szélén mászkál, majd elrepül. A fentiek következtében a csapdák nem jeleznek pontosan, vagyis a kártevő már megjelent, de a csapda nem fogja meg. A megkésett védekezés miatt a kiváló hatékonyságú készítmény megbízhatatlannak tűnik, holott a gondot a pontos időzítés hiánya idézte elő. E problémák kiküszöbölését tűztük ki célul az új típusú csapda kifejlesztésével, amelyet 2013-ban már nagy számban teszteltünk Magyarországon. ÚJDONSÁGOK Milyen elven működik és hogyan néz ki a csapda? Tervezésekor arra törekedtünk, hogy olyan eszközt fejlesszünk ki, amely hideg időszakokban is hatékonyan alkalmazható. Az ötlet, az újítás lényege: a sárga színre repülő bogarak, ha leszállnak a felületre akkor onnan ne tudjanak elrepülni. Tartóeszközként egy leszúrható vasrudat használunk. Gyűrűk segítségével a két oldalára egyegy fémlapot erősítünk, és ezekhez rögzítjük sárgalapokat. A fémlapok magassága tetszés szerint állítható, így mindig az állomány felett tartható a rovarfogó felület. Fontos, hogy az egyik felület mindig dél felé nézzen, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy erre az oldalra nagyobb számban repülnek a kártevők. Mennyire hatékony az új típusú csapda, és milyenek az eddigi tapasztalatok? A csapda már az első egyedek betelepülését jelezte a kihelyezést követően, mivel amelyik egyed rárepült a sárga ragacslapra, az onnan nem tudott elrepülni. A hagyományos sárgatálak ekkor még semmit sem fogtak. Tömeges betelepülésnél a ragacslapok napi fogása elérte a darabot, miközben a sárgatálak még csak néhány darab kártevőt fogtak. Ekkor már javában védekezni kell, viszont a tálak fogási eredménye ezt még nem indokolná. A kezelés késése miatt az állomány gyorsan fertőződik és ezután már csak alacsony hatékonysággal védekezhetünk. Milyen előnyökkel jár a ragacslapos csapda alkalmazása? Hideg időben is hatékony (nincs befagyás) Az első egyedek betelepülését is jelzi A tömeges betelepülést pontosan jelzi (pontosítja a kezelés idejét) A később betelepülő repcefénybogár megjelenését is jelzi 20 21

12 ÚJDONSÁGOK A Dow AgroSciences innováció a jövőért A Dow AgroSciences a világ élvonalába tartozik a növényvédelem és a biotechnológia területén végzett kutatás-fejlesztés terén. Ennek eredményeképpen az elkövetkezendő években a világvállalat számos új készítményt és technológiai megoldást tervez bevezetni a magyar növényvédő szer piacra. 1. A bedolgozásos gyomirtási technológia rendkívül visszaszorult, mivel folyamatosan kivonták a felhasználható készítményeket. Terveink szerint 2015-től újra költségtakarékosan, és száraz időjárásban is hatékonyan védekezhetünk a magról kelő egyszikű gyomok ellen a napraforgó, majd később a repce, a szója és a kabakos növények termesztése során. A benfluralin hatóanyag (amely abba a hatóanyag csoportba tartozik, mint a korábban kedvelt trifluralin) kiváló hatékonyságú a kakaslábfű és a muhar fajok ellen, míg a parlagfű, a libatop és a disznóparéj fajok ellen markáns mellékhatással rendelkezik. Bármilyen típusú napraforgóban felhasználható, kiváló partnere lesz a jelenlegi technológiáknak. A legnagyobb előnye, hogy száraz időjárásban is hatékony, amit a as évek kísérletei is igazoltak. bedolgozva vagy állománykezeléssel, míg a repcénél és a búzánál állománykezeléssel a tél végén vagy kora tavasszal tól piacra kerül egy új, levélbetegségek elleni, széles hatásspektrumú gabona gombaölő szer. Hatékonyságát számos kísérletben kiválóan bizonyította Magyarországon és Nyugat-Európában is lisztharmat, rozsdabetegségek, szeptória és helmintospóriumos levélfoltossság ellen. A terméket 2014-ben fogjuk széles körben bemutatni. 4. Cégünk kiváló rovarölő szer palettáján kap majd helyet 2016-tól egy teljesen új hatóanyagú rovarölő készítmény. Az alma és körte kultúrában kiváló hatékonysággal rendelkezik az alma- és a körtemoly, illetve a körtelevélbolha ellen. ÚJDONSÁGOK ben tervezünk bevezetni egy olyan készítményt Magyarországon, amely kuriózum a magyar növénytermesztés technológiájában. Az úgynevezett nitrogén inhibitor megakadályozza a kijuttatott nitrogén tartalmú szerves vagy műtrágya kimosódását, kilugozódását a talajban. Ezáltal jobban hasznosul a növény számára a rendelkezésre álló tápanyag és ez jelentős termésnövekedéshez vezet. Alkalmazása azokban a kultúrákban ajánlott, ahol intenzív nitrogén visszapótlásra van szükség, például a kukorica, a repce, az őszi búza esetében. Hígtrágya vagy más szerves trágya használatánál egyaránt nagy jelentőséggel bír környezetvédelmi szempontból. Kijuttatása történhet kukorica esetében vetés előtt Aktív hatóanyagának köszönhetően ö rendkívüli gyorsan fejti ki hatását. Egy szezonban 2 alkalommal lehet felhasználni és arra számítunk, hogy az integrált termesztésben elfogadott lesz ban a levéltetvek elleni védekezés lehetőségeit bővítjük. Egy teljesen új hatóanyag családba tartozó, új hatásmechanizmusú hatóanyaggal tervezünk megjelenni a csonthéjas, almatermésű gyümölcskultúrákban és a borsó piacon. Az ezt követő években további számos új hatóanyagot tartalmazó készítménnyel fogunk megjelenni a szántóföldi valamint a szőlő, a gyümölcs és a zöldség kultúrákban. 23

13 Colombus EC Prémium gyomirtó szer a magról kelő és évelő kétszikű gyomnövények ellen kalászosban és kukoricában Hatóanyagai szelektívek a kultúrnövényre a zászlóslevélig használható Nincs vetésváltás korlátozás, bármilyen utónövény vethető vagy ültethető Legfejlettebb nehezen irtható gyomnövényekkel is elbánik Gyomirtó spektrum 1,0 l/ha 1,25 l/ha 1,5 l/ha Őszi-kora tavaszi áttelelő gyomok ebszikfű orvosi szikfű ragadós galaj mezei szarkaláb ,0 l/ha 1,25 l/ha 1,5 l/ha Melegigényes nyári gyomok disznóparéj fajok varjúmák tarló tisztesfű árvakelésű napraforgó (IMI és SU is) Javasolt növényvédelmi technológia A készítményt a gabona bokrosodásának kezdetétől a zászlós levél megjelenéséig lehet kijuttatni. A kijuttatás időpontját elsősorban a gyomnövények fenológiai állapota határozza meg. A magról kelő kétszikű gyomfajok 2-4 valódi leveles korukban, a ragadós galaj (Galium aparine) 2-4 levélörvös; az évelő kétszikű gyomfajok, az apró szulák (Convolvulus arvensis) cm-es fejlettségnél, a mezei acat (Cirsium arvense) tőlevélrózsás állapotában a legérzékenyebb a készítményre. Erős ragadós galaj, mezei acat fertőzés esetén, valamint fejlettebb gyomnövények ellen az engedélyokiratban megjelölt magasabb dózisban kell alkalmazni. Parlagfű fertőzöttsége tavaszi Colombus kezelést követően műveletlen tarlón (db/m²) Szolnok, Jászboldogháza, augusztus közepe db/m² ,84 Colombus 1,25 l/ha 7,35 3 Szulfonil-ksrbsmid kezelés átlaga 22,04 Kezeletlen keleti szarkaláb mezei tarsóka pipacs sebforrasztó zsombor parlagi pipitér szöszös pipitér mezei zsázsa bükköny fajok árvakelésű repce (normál) magiszák mezei tikszem kék búzavirág betyárkóró vetési hérics poloskafű mezei gyöngyköles parlagi nefelejcs szelid csorbóka kicsiny gombvirág kövér porcsin fekete ebszőlő egynyári szélfű parlagi kunkor keszegsaláta mályva fajok napraforgó kutyatej kenderkefű félék Évelők csicsóka mezei acat apró szulák sövény szulák fekete üröm vidrakeserűfű vetési boglárka mogyorós lednek gólyaorr fajok Kora őszi, áttelelő gyomok hamvas szeder mezei csorbóka pásztortáska mezei zsurló tyúkhúr útszéli zsázsa mezei árvácska lórom fajok Colombus hatása túlfejlett ragadós galaj ellen 46. napon Nádudvar, 2008 Felhasználható Kultúra Colombus hatása mezei acat ellen az 56. napon Tiszakeszi, 2011 Károsító A kijuttatáshoz szükséges vízmennyiség (l/ha) szer (l/ha) víz (l/ha) Colombus hatása apró szulák ellen 63. napon Csorvás, 2011 Kezelések maximális száma Az utolsó kezelési fenostádium aggófű fajok Kora tavaszi, nem áttelelő gyomok vadrepce repcsényretek Melegigényes nyári gyomok parlagfű csattanó maszlag selyemmályva utifű fajok közönséges bojtorján pitypang aranyvessző fajok közönséges cickafark foltos bürök farkas kutyatej lucerna (árvakelésű) Kalászosok (őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, rozs, tritikálé, zab) Magról kelő és évelő kétszikű gyomok 1,0-1, Zászlóslevél megjelenése szerbtövis fajok vadkender parlagi rézgyom (iva) lapulevelű keserűfű csalán félék farkasalma % % % %< Takarmánykukorica (silókukorica is) Magról kelő és évelő kétszikű gyomok 1,0-1, A kukorica 5-6 leveles korában (BBCH 15-16) baracklevelű keserűfű porcsin keserűfű szulák keserűfű

14 Colombus EC 1. ábra A Colombus hatása a nehezen irtható magról kelő kétszikűek ellen (5 év 42 kísérlet átlaga) % hatékonyság 96 % 100 % Parlagfű 97 % 100 % Selyemmályva 98 % 100 % Szerbtövis fajok Colombus 1,0 l/ha Colombus 1,5 l/ha Forrás: KITE 98 % 99 % Csattanó maszlag 95 % 98 % Vadkender 97 % 99 % Keserűfű fajok 2. ábra A Colombus hatása a nehezen irtható évelő kétszikűek ellen % hatékonyság 95 % 99 % Mezei acat Colombus 1,0 l/ha 92 % 97 % Apró szulák 95 % 100 % Sövény szulák Colombus 1,5 l/ha 90 % 95 % Vidra keserűfű 95 % 100 % Fekete üröm 90 % 95 % Hamvas szeder 98 % 100 % Árvakelésű napraforgó 100 % 100 % Mogyorós lednek Forrás: KITE Kukoricában a kijuttatást első - sorban a gyomnövények érzékeny fenológiai állapotához kell igazítani. A magról kelő kétszikű gyomfajok 2-4 leveles, a mezei acat (Cirsium arvense) tőlevélrózsás, az aprószulák (Convolvulus ar ven sis), a sövényszulák (Ca lystega sepium) cm-es fejlettségüknél a legérzékenyebbek a készítményre. Erős gyomfertőzés, valamint fej let tebb gyomnövények ellen az en ge dély okiratban meghatáro zott ma gasabb dózisban kell kijuttatni. Gyakorlati felhasználási javaslatok Gabonában a készítmény hatáskifejtéséhez legalább 10 C hőmérséklet szükséges. A készítmény más növényvédő sze rekkel és folyékony műtrágyákkal, lombtrágyákkal jól keverhető. A készítmény hatóanyagai nem növelik a szemtermések fehérjetartalmát, ezért a Colombus EC sörárpában is felhasználható. Colombus hatása vidrakeserűfű ellen az 56. napon Törökszentmiklós, 2011 A Colombus EC hatékonyságát 5 éven keresztül vizsgálták a KITE szakemberei kukoricában és gabonában. A kukoricában végzett vizsgálatainkban a Colombus dózisa az 1,0 l/ha dózistól a 1,5 l/ha dózisig változott (1-2. ábra). A magról kelő gyomok ellen általában az 1,0 l/ha dózis elegendőnek bizonyult. A szer kiválóan irtja a gyomok 6-8 leveles stádiumáig (az optimális fejlettség a 2-4 levél) a parlagfüvet, a szerbtövis fajokat és az árvakelésű napraforgót. 4-6 levélig a selyemmályva, a csattanó maszlag, a vadkender és a keserűfű fajok sem jelentenek problémát. Az évelő gyomok közül 1,0 l/ha dózisban kiválóan írtja a sövényszulákot és a mogyorós ledneket. Ha kevés egyedszámban van jelen a mezei acat, az apró szulák, a hamvas szeder és a vidrakeserűfű, akkor szintén elegendő az 1,0 l/ha. Ha ez utóbbi gyomokból több van vagy nagyobb fejlettségűek, akkor szükség lehet az 1,25-1,5 l/ ha dózis alkalmazására. Így olyan gyomirtó hatást tapasztalhatunk, amellyel más gyomirtó sze rek nem rendelkeznek. A készítmény hatóanyagai ráadásul felszívódnak a gyökerekbe, ezért azoknak a pusztulását is okozza. A Colombust ezenkívül rugalmasabban le het felhasználni kukoricában, az 1 levelestől egészen a 7 leve les fejlettségig. A Colom - bus EC kukoricában szelektív egy szi kű ir tó készítményekkel tank keverékben is kijuttatható. A kezelés évében betakarítást követően dózistól függetlenül ősszel és a következő év tavaszán bármi vethető Hatóanyag: 2,5 g/l floraszulam; 144 g/l fluroxipir-meptil; 80 g/l klopiralid Formuláció: emulzióképző koncentrátum (EC) Forgalmazási kategória: II. (alapfokú növényvédelmi képesítéshez kötött) Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: Előírás szerinti felhasználás esetén nem szükséges. Kiszerelés: 1,5 literes műanyag palack illetve kanna 26 27

15 DMA-6 Gabonafélék és kukorica posztemergens gyomirtására, valamint rét, legelő gyomirtására Javasolt növényvédelmi technológia A készítmény kalászos gabonában (sörárpa kivételével) posztemergensen a növények 3-4 leveles fejlettségétől a a bokrosodás végéig, a gyomok 2-4 leveles fejlettségénél, a mezei acat tőlevélrózsás állapotában használható fel. Kukoricában a kezelést a kukorica 2-4 leveles fejlettségénél lehet végrehajtani. Rét, legelőn az évelő kétszikű gyomok intenzív növekedési időszakában kell a kezelést elvégezni. Gyomirtó spektrum Őszi-kora tavaszi áttelelő gyomok 1,0 l/ha mezei szarkaláb +++ keleti szarkaláb +++ pipacs ++++ árvakelésű repce (normál) ++++ árvakelésű repce (IMI) ++++ kék búzavirág ++++ betyárkóró ++++ Gyakorlati felhasználási javaslatok A szer hatáskiegészítés céljából a gabonában engedélyezett készítményekkel (pl. Starane, Lontrel, Mustang, Taltos, szulfonil ureák, izoproturon, továbbá rovarölő pl.: Nurelle D, és gombaölő szerekkel) kombinálható. Kukoricában a készítmény keverhető bármilyen szulfonil-karbamid vagy triketon típusú gyomirtó szerrel. A kezelést C közötti hőmérsékletnél javasolt elvégezni. Várható fagyok előtt és fagyos napok után 1-2 napig ne permetezzünk! A kezelés évében betakarítást követően dózistól függetlenül őszszel és a következő év tavaszán bármi vethető. vetési hérics ++++ Kora őszi, áttelelő gyomok pásztortáska ++++ Kora tavaszi, nem áttelelő gyomok vadrepce ++++ repcsényretek ++++ Melegigényes nyári gyomok parlagfű +++ csattanó maszlag ++++ selyemmályva ++ szerbtövis fajok ++++ vadkender +++ lapulevelű keserűfű +++ baracklevelű keserűfű +++ szulák keserűfű +++ Hatóanyag: 825 g/l 2,4-D amin só, Formuláció: vízoldható koncentrátum (SL) Forgalmazási kategória: I. (felsőfokú növényvédelmi képesítéshez kötött) Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: Előírás szerinti felhasználás esetén nem szükséges Kiszerelés: 1 és 5 literes műanyag palack Felhasználható Kultúra Károsító A kijuttatáshoz szükséges mennyiségek (l/ha) szer (l/ha) víz (l/ha) Kalászosok 0,9-1,2 kétszikű Kukorica 1, gyomok Rét, legelő 1,2 Gabonafélékben légi úton is kijuttatható, l/ha vízmennyiséggel. libatop fajok ++++ laboda fajok ++++ disznóparéj fajok ++++ varjúmák ++++ árvakelésű napraforgó (IMI és SU is) ++++ kicsiny gombvirág ++++ kövér porcsin ++++ fekete ebszőlő ++++ egynyári szélfű +++ Évelők mezei acat ++++ apró szulák ++ sövény szulák +++ mogyorós lednek ++++ útszéli zsázsa ++ utifű fajok ++++ lucerna (árvakelésű) % % % %< 28 29

16 Dominator Extra SL Továbbfejlesztett hatásfokozó adalékanyaggal ellátott, magas koncentrációjú totális gyomirtó szer Felhasználható Kultúra Károsító ill. felhasználás Kezelés ideje Kezelések maximális száma Két kezelés közti min. időtartam Szer l/ha Javasolt növényvédelmi technológia Magról kelő gyomnövények esetében az enge délyokiratban meghatározott alacsonyabb dózisban kell alkalmazni. Magról kelő kétszikűek ese tében azok 4-8 valódi leveles fenológiájában, magról kelő egyszikű gyomnövényeknél 3-5 leveles állapotban kell a kezelést elvégezni. Évelő kétszikű, valamint évelő egyszikű gyomnövények esetében azok intenzív növekedési szakaszában kell a készítményt kijuttatni, hogy a hatóanyag a gyomnövény föld alatti szaporító képleteibe is lejusson. Tarackbúza, fenyércirok és nád ellen kedvezőbb hatás érhető el ősszel, amikor a tápanyag áramlása a rizómák felé a legintenzívebb. Szulák-félék ellen a virágzás idején, mezei acat ellen annak tőlevélrózsás állapotában van a kezelés optimális időpontja. Az apró szulák ellen a hatékonyságot javítja, ha tankkombinációban Starane 250 EC-t használunk 0,6-1,0 l/ha dózisban. A meteorológiai körülményeket figyelembe véve a glifozát hatóanyag C között és magas páratartalom mellett a leghatásosabb. A hatás kifejtéséhez fontos, hogy a kezelést követően 6 órán belül ne hulljon csapadék, és a hatóanyag maradéktalanul felszívódhasson a gyomnövényben A készítmény nem szelektív, a gyomnövényektől megvédendő kultúrnövényre nem kerülhet a hatóanyag, mert azt károsíthatja. Gyakorlati felhasználási javaslatok Szőlő- és gyümölcsültetvényekben csemegesző lő, borszőlő, almatermésű (alma, körte, birs, nas polya), csonthéjas (cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin, kajszibarack, ringló, szilva) és héjas gyümölcsű (dió, mandula, mogyoró, gesztenye) kultúrákban csak 3 évesnél idősebb telepítésekben, védőlemezzel felszerelt szórófejekkel vagy egyéb speciális permetező technikával juttatható ki. A kezelést célszerű a gyümölcsszüret után őszszel, illetve a hajtásnövekedés kezdetéig tavasszal elvégezni. Amennyiben a gyomborítottság indokolja, a két időpont között is lehet kezelni, fokozott elővigyázatossággal. Az alkalmazás során ügyelni kell arra, hogy a permetlé a kultúrnövény zöld növényi részeire (hajtások, levelek) ne kerüljön, mert azokat maradandóan károsítja. A 3 évesnél fiatalabb, még nem elfásodott törzsű csemetéket szintén károsítja a hatóanyag. Őszi búzában, őszi és tavaszi árpában aratás előtti gyomirtásra, a betakarítás megkönnyítésére kizárólag szántóföldi géppel, elsősorban évelő gyomokkal (tarackbúza, nád, folyondár szulák, stb.) erősen fertőzött területen, a tervezett betakarítás előtt legalább 14 nappal kell kijuttatni a készítményt. Szántóföldi kultúrákban, azok vetése előtt, illetve után a csírázás megindulásáig, akkor, ha az elvetett magvakat legalább 3 cm vastag aprómorzsás talajréteg takarja. Tarlókezelésre évelő gyomnövények ellen tarlóhántás után azok cm-es nagyságakor. A tar - lóművelést sekélyen kell végezni, oly módon, hogy a tarackok feldarabolódjanak, és ezáltal az alvó rügyek is kihajtsanak. Lucernában arankával erősen fertőzött területeken foltkezelés, vagy teljes felületkezelés formájában. Foltkezelés esetén 0,15-0,25%-os koncentrációban kell felhasználni. Teljes felületkezelés esetén 0,38-0,5 l/ha a Dominator Extra dózisa. Szőlő, almatermésűek, csonthéjasok és héjas gyümölcsűek (3 évnél idősebb) Őszi búza, őszi és tavaszi árpa Szántóföld (pre-poszt kezelés) Szántóföld, tarló Lucerna Legelő, gyep Mezőgazdaságilag nem művelt területek csatornák, árokpartok, vasúti pályatestek Lakott területek, kiskertek Erdészet összes fafaj (erdőtelepítés előtt) Erdészet (két évesnél idősebb luc, erdei, duglasz fenyő) Magról kelő egyés kétszikű gyomok Évelő egy- és kétszikű gyomok Évelő egy- és kétszikű gyomok Magról kelő egy- és kétszikű gyomok Évelő egy- és kétszikű gyomok Magról kelő egyés kétszikű gyomok Évelő egyés kétszikű gyomok Arankairtás Totális gyomirtás Totális gyomés cserjeirtás Magról kelő egyés kétszikű gyomok Évelő egy- és kétszikű gyomok Totális gyom- és cserjeirtás Totális gyomés cserjeirtás hajtásnövekedés kezdetéig, szüret után 2 héttel betakarítás előtt kelés előtt, ha a még nem csírázó magokat min. 3 cm aprómorzsás földréteg borítja a gyomnövények intenzív növekedésekor kaszálást követő 5-7 nap múlva a gyep feltörését megelőzően a gyomnövények intenzív növekedésekor a gyomnövények intenzív növekedésekor telepítés előtt 1-2 héttel telepítés után 2 évvel 2 60 nap 1,5-2,25 3,0-4,5 1-3,0-4, nap 2 60 nap 1,5-2,25 3,0-4,5 1,5-2,25 3,0-4,5 0,15-0,25 % 0,38-0, nap 3,0-4, nap 3,75-5, nap 1,5-2,25 3,0-4,5 1-2,25-3, nap 2,25-3,75 Fakitermelés Sarjhajtások sarjhajtások ellen 2 60 nap 2,5 % Napraforgó, Kukorica (takarmány) Állományszárítás Állományszárítás % nedvesség tartalomnál % nedvesség tartalomnál 1-1,5-3,75 1-1,5-3,75 Repce Állományszárítás 60% magbarnulásnál 1-2,25-3,0 Szója Állományszárítás 30 % nedvességtartalomnál 1-2,25-3,75 DOW AGROSCIENCES 2014 J J DMA

17 Dominator Extra SL A kezelés kis mértékben visszavetheti a lucerna fejlődését a következő kaszálásig, ezért teljes felületkezelés csak erősen fertőzött területeken javasolható. A kezelést a lucerna kaszálását követő 5-7 nap múlva kell elvégezni. Magtermő lucernában vagy a magfogás szakaszában alkalmazása nem javasolt. Legelő és gyepterületek gyommentesítésére azok felújításakor a feltörést vagy az újravetést megelőzően. Mezőgazdaságilag nem művelt területek: utak, útpadkák, vízmentes állapotú vízelvezető árkok, ipari létesítmények, üzemanyagtöltő állomások, repülőterek, vasúti pályatestek totális gyomirtására, ahol azt helyi rendelet nem tiltja. Lakott területek: kiskertek, temetők totális gyomirtására, ahol azt helyi rendelet nem tiltja. Vízzel nem borított csatornák, árokpartok, halastavak, mocsaras területek gyomirtására nád, gyékény és egyéb nehezen irtható, évelő gyomfajok ellen vegetációs időben használható. Erdészeti kultúrákban erdőtelepítés előtt bármely fafaj esetén használható gyom- és cserjeirtásra. Fakitermelés után a tuskók sarjhajtásai ellen 2,5% koncentrációban alkalmazható. Erdészeti gyomirtásra csak két évesnél idősebb luc-, erdei- és duglászfenyő telepítésekben használható. A fenyőtelepítések védelme érdekében a készítményt akkor lehet teljes felületkezeléssel kijuttatni, amikor a tűleveleken kialakult a védettséget biztosító viaszréteg. szemek nedvességtartalma 30% körül van. Repcében, szójában a kijuttatás kizárólag szántóföldi géppel (hidas traktorral) történhet. Alkalmazása vetőmagtermesztésben nem javasolt. Légi kijuttatás: kizárólag napraforgóban és kukoricában, legalább 10 ha összefüggő táblaméret esetén, a permetlé elsodródását gátló cseppnehezítő adalékanyag kötelező hozzáadásával és elsodródást gátló szórófej alkalmazásával. Légi kijuttatásnál a 44/2005.(V.6.) FVM-GKM-KvVM együttes rendeletben meghatározott előírásokat maradéktalanul be kell tartani. Permetlémennyiség: l/ha Hidas traktorral végzett kijuttatás: nagy hasmagasságú (>150 cm) földi géppel csak a permetlé elsodródását gátló cseppnehezítő adalékanyag hozzáadásával juttatható ki a készítmény. Hatóanyag: 480 g/l glifozát = 608 g/l glifozát dimetilammónium só Formuláció: vízoldható koncentrátum (SL) Forgalmazási kategória: III. (szabadforgalmú) Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Kiszerelés: 1 és 5 literes műanyag palack, 20 literes műanyag kanna, Élelmezés-egészségügyi várakozási idő Kultúra várakozási idő (nap) napraforgó (max. 1,5 l/ha dózis alkalmazása esetén) 10 napraforgó (max. 3,75 l/ha dózis alkalmazása esetén) 14 kukorica 14 repce 10 szója (max. 2,25 l/ha dózis alkalmazása esetén) 10 szója (max. 3,75 l/ha dózis alkalmazása esetén) 14 őszi búza, őszi és tavaszi árpa 14 Állományszárítás napraforgó, repce, kukorica, szója kultúrákban Napraforgóban kezelést a kaszatok 20-30%-os, kukoricában a szemek 30-40%-os nedvességtartalmánál kell elvégezni. Gyommentes kultúrában az alacsonyabb, évelő gyomnövényekkel erősen fertőzött kultúrában a magasabb dózisban célszerű alkalmazni. Repcében a kezelést akkor kell elvégezni, amikor a becő szint középső harmadában a magvak legalább 60%-a barna színű, a becők ekkor még zöldek. Szójában a hüvely sárga-sárgásbarna elszíneződését követően alkalmazható, amikor a szója bab- A többi kultúra esetében élelmezés-egészségügyi várakozási idő előírása nem szükséges, amennyiben a növényvédelmi technológia az engedélyokiratban előírtak szerint történik

18 Esteron Kalászosok és kukorica költségtakarékos gyomirtására Javasolt növényvédelmi technológia Őszi és tavaszi kalászosokban (sörárpa kivételével) a kultúrnövény 4-6 leveles korától a bokrosodás végéig alkalmazható. A mag ról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 leveles fejlettségüknél, a mezei acat (Cirsium arvense) tőlevélrózsás állapotban a legérzékenyebb a készítményre. Gyomirtó spektrum 0,8 l/ha Őszi-kora tavaszi áttelelő gyomok mezei szarkaláb +++ keleti szarkaláb +++ pipacs ++++ árvakelésű repce (normál) ++++ árvakelésű repce (IMI) ++++ Kukoricában a kultúrnövény 2-4 leveles fejlettségénél, a magról kelő kétszikű gyomnövények 2-4 valódi leveles, a mezei acat tőlevélrózsás állapotában kell kijuttatni a készítményt. A kukorica vetése ill. kelése előtt már kikelt mezei acat ellen 1-2 l/ha dózisban alkalmazva az egyik legolcsóbb, megfelelő gyökérirtó hatással rendelkező készítmény. Rét, legelőn az évelő kétszikű gyomnövények intenzív növekedési szakaszában kell a kezelést elvégezni. kék búzavirág ++++ betyárkóró ++++ vetési hérics ++++ Kora őszi, áttelelő gyomok pásztortáska ++++ Kora tavaszi, nem áttelelő gyomok vadrepce ++++ repcsényretek ++++ Melegigényes nyári gyomok Gyakorlati felhasználási javaslatok Gabonafélékben és kukoricában bármely készítmény acat (gyökér)- irtó hatékonyságát növeli! Jól kombinálható egyéb gyomirtó szerekkel, egyszikű irtókkal, rovarölő pl. Nurelle D és gombaölő szerekkel. parlagfű +++ csattanó maszlag ++++ selyemmályva ++ szerbtövis fajok ++++ vadkender +++ lapulevelű keserűfű +++ A kezelés évében betakarítást követően dózistól függetlenül ősszel és a következő év tavaszán bármi vethető. baracklevelű keserűfű +++ szulák keserűfű +++ libatop fajok ++++ Hatóanyag: 850 g/l 2,4-D etil-hexil észter Formuláció: emulzióképző koncentrátum (EC) Forgalmazási kategória: I. (felsőfokú növényvédelmi képesítéshez kötött) Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: Előírás szerinti felhasználás esetén nem szükséges Kiszerelés: 5 literes műanyag palack laboda fajok ++++ disznóparéj fajok ++++ varjúmák ++++ árvakelésű napraforgó (IMI és SU is) ++++ kicsiny gombvirág ++++ kövér porcsin ++++ fekete ebszőlő ++++ egynyári szélfű +++ Évelők Felhasználható Kultúra Károsító A kijuttatáshoz szükséges mennyiségek (l/ha) szer (l/ha) víz (l/ha) Kalászosok magról kelő és 0,6-0,8 Kukorica évelő két szikű 0, Rét, legelő gyom növények 1,0 Kalászosokban légi úton is kijuttatható, 60 l/ha vízmennyiséggel. mezei acat ++++ apró szulák ++ sövény szulák +++ mogyorós lednek ++++ útszéli zsázsa ++ utifű fajok ++++ lucerna (árvakelésű) % % % %< 34 35

19 Galera Állományban használható gyomirtó szer őszi és tavaszi káposztarepcében, valamint mustárban a leggyakoribb kétszikű gyomok ellen Hatékony galaj, szikfű-, pipitér és aggófű fajok illetve mezei acat ellen Rugalmas kijuttathatóság repcében: tavasszal zöldbimbós állapotig Rendkívül alacsony dózis (0,35 l/ha) Kiváló keverhetőség: Nurelle D, regulátorok, levéltrágyák Javasolt növényvédelmi technológia A repce 2 valódi leveles állapotától a virágbimbók megjelenéséig lehet kijuttatni ősszel és tavasszal, 12 C feletti hőmérsékleten. A magról kelő kétszikű gyomnövények 2(-4) leveles, a ragadós galaj (Galium aparine) 3-6 örvös, a mezei acat (Cirsium arvense) tőlevélrózsás állapotban legyenek a kezelés idején. Kukoricában a felhasználása erős mezei acat (Cirsium arvense) fertőzés esetén javasolt. A Galera a mezei acat mellett számos magról kelő és évelő gyomot is kiirt. Felhasználható 0,4 l/ha dózisban a kukorica 5-6 leveles fejlettségi állapotáig. A fajtakísérletek eredményei szerint a Galera csemegekukoricában is szelektív. Energia fűz és energia nyár termesztés esetén a készítményt az évelő gyomnövények intenzív növekedési szakaszában kell kijuttatni. A mezei acat (Cirsium arvense) tőlevélrózsás állapotban, a magról kelő kétszikű gyomfajok 4-6 leveles fejlettségűek legyenek a kijuttatáskor. A magról kelő és évelő kétszikű gyomnövények közül elsősorban a fészkesvirágzatúak, burgonyafélék és a keserűfűfélék családjába tartozó gyomfajok ellen hatékony. Erős gyomosodás, fejlettebb gyomnövények esetében az engedélyokiratban meghatározott magasabb dózisban kell alkalmazni. Felhasználható Kultúra Őszi- és tavaszi káposzta repce, mustár, olajretek, facélia* Gyakorlati felhasználási javaslatok A Galera őszi felhasználása minden olyan területen indokolt, ahol az áttelelő gyomok tavaszra úgy megerősödnek, hogy vegyszeres irtásuk már nem lehetséges vagy a tavaszi gyomirtási időszakra túl sok tápanyagot és vizet vonnak el a kultúrnövénytől (pl. ragadós galaj, ebszikfű, pipitér fajok, pipacs, mezei acat). Akkor alkalmazzuk, amikor a repce min. 2 valódi leveles, a gyomok maximum 2-4 valódi leveles állapotban vannak. Ősszel ott érdemes gyomirtani a Galerával, ahol a libatop (Chenopodium spp.) és a csattanó maszlag (Datura stramonium) tömegesen kelnek és a tél beállta előtt nagyon meggyengítenék a repcét. Ezek a gyomnövények ősszel magot hozhatnak, ami a talaj gyommagkészletét tovább növeli. Őszszel a Galera széles hatásspektrumú készítményként a kétszikű gyomok jelentős részét elpusztítja vagy a fagyok beálltáig megállítja a fejlődésben. Tavasszal a nyugalmi időszak után, +12 C feletti hőmérsékletnél végezzük el a Galera kezelést. A készítmény a virágbimbók megjelenéséig juttatható ki. A túlfejlett gyomok ellen alkalmazva a Galera megállítja azok növekedését és elpusztítja a csúcsrügyeket, így a gyomnövény jól beállt, intenzíven növekvő állományban nem jelent már konkurenciát a repce számára. Károsító Magról kelő és évelő két szikű gyom növények A kijuttatáshoz szükséges mennyiségek szer (l/ha) víz (l/ha) 0, Kukorica Magról kelő és évelő kétszikű gyomok 0, Energia fűz és -nyár Magról kelő és évelő kétszikű gyomok 0,3-0, * eseti engedéllyel Őszi kijuttatás és normál vetésváltás esetén a betakarítást követő ősszel vagy a következő év tavaszán bármi vethető Őszi kijuttatás és a repce téli pusztulása esetén a következő év tavaszán tavaszi kalászos, kukorica, napraforgó, olajretek, mustár, tavaszi repce, cirok, köles, fénymag, hagymaféle, mák, facélia, kender, len, cukorrépa vethető, káposztaféle palántázható Tavaszi kijuttatás és normál vetésváltás esetében a betakarítást követő ősszel vagy a következő év tavaszán bármi vethető Tavaszi kijuttatás és repce későbbi kiművelése esetén tavasszal tavaszi kalászos, kukorica, olajretek, mustár, tavaszi repce, cirok, fénymag, köles, len, hagymaféle vethető, káposztaféle palántázható Extrém száraz időjárási viszonyok fokozzák az utóhatás kockázatát Galera hatása ebszikfű ellen a 9. napon Nagyhalász, Galera hatása ragadós galaj ellen az 50. napon Ostoros, 2012 Keverhetőség A Galera rovarirtó szerekkel (Nurelle D), szelektív egyszikű irtókkal (Perenal), regulátorokkal illetve folyékony műtrágyával keverhető. Egyszerre 4-5 hatóanyagnál többet ne juttasson ki. Keverési próba elvégzése javasolt! Technikai adatok A készítmény elsősorban levélen keresztül szívódik fel és korlátozott talajhatással is rendelkezik. Hőmérséklet: a kezelés idején min. 12 C szükséges, illetve ne permetezzünk fagyos napok után és várható fagyok előtt. Esőállóság: 2 óra. Hatóanyag: 267 g/l klopiralid; 67 g/l pikloram Formuláció: vízoldható koncentrátum (SL) Forgalmazási kategória: I. (felsőfokú növényvédelmi képesítéshez kötött) Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: Előírás szerinti felhasználás esetén nem szükséges. Kiszerelés: 1 és 5 literes műanyag palack Gyomirtó spektrum Őszi-kora tavaszi áttelelő gyomok 0,35 l/ha ebszikfű ++++ orvosi szikfű ++++ ragadós galaj +++ parlagi pipitér ++++ szöszös pipitér ++++ bükköny fajok ++++ kék búzavirág ++++ betyárkóró +++ Kora őszi, áttelelő gyomok aggófű fajok ++++ Melegigényes nyári gyomok parlagfű +++ csattanó maszlag +++ selyemmályva ++ szerbtövis fajok ++++ parlagi rézgyom (iva) ++++ lapulevelű keserűfű ++++ baracklevelű keserűfű ++++ porcsin keserűfű +++ szulák keserűfű +++ libatop fajok ++ laboda fajok ++ disznóparéj fajok ++ árvakelésű napraforgó (IMI és SU is) ++++ szelid csorbóka ++++ kicsiny gombvirág ++++ fekete ebszőlő +++ keszegsaláta ++++ Évelők mezei acat ++++ fekete üröm +++ vidrakeserűfű +++ mogyorós lednek ++++ mezei csorbóka ++++ közönséges bojtorján +++ pitypang +++ aranyvessző fajok +++ közönséges cickafark +++ lucerna (árvakelésű) % % % %< 36 37

20 Genius WG A legszélesebb hatásspektrumú gyomírtószer egy és kétszikűek ellen Kiemelkedő hatás nagy széltippan és vadzab ellen Az évelő mezei acat ellen is kiváló a hatása Az árvácska és veronika-fajok ellen is hatékony Genius WG kezelés után az őszi káposztarepce korlátozás nélkül vethető Gyomirtó spektrum Őszi-kora tavaszi áttelelő gyomok 200 g/ha ebszikfű ++++ orvosi szikfű ++++ ragadós galaj ++++ mezei szarkaláb g/ha Melegigényes nyári gyomok parlagfű ++++ csattanó maszlag +++ selyemmályva +++ szerbtövis fajok ++++ Hatásmechanizmus A piroxszulam a Dow AgroSciences által kifejlesztett szisztémikus hatóanyag, amely egy- és kétszikű irtó hatású. Levélen és gyökéren keresztül is felszívódik, a hajtástenyészőcsúcsban halmozódik fel. Javasolt növényvédelmi technológia A készítményt a kultúrnövény bokrosodásának kezdetétől a két nóduszos állapotáig lehet kijuttatni tavasszal. A kijuttatás időpontját elsősorban a gyomnövények fenológiai állapota határozza meg. A magról kelő kétszikű gyomfajok 2-4 valódi leveles, a ragadós galaj (Galium aparine) 2 4 levélörvös, az évelő kétszikű gyomfajok, így pl. a mezei acat (Cirsium arvense) tőlevélrózsás állapotában a legérzékenyebb a készítményre. A magról kelő egyszikű gyomnövények ellen, pl. nagy széltippan (Apera spica-ventis), hélazab (Ave - na fatua) azok 1-3 leveles állapotában a leghatékonyabb. Balra Genius-szal kezelt terület, jobbra kezeletlen terület rozsnokkal erősen fertőzve a 66. napon Furta, 2012 Felhasználható Génius hatása a legfontosabb egyszikű gyomok ellen kísérlet átlaga % Genius 200 g/ha + Polyglicol 0,5 l/ha Standard I. 1,0 l/ha Standard II. 1,0 l/ha+adjuváns Nagy széltipan Vadzab Parlagi ecsetpázsit Fedél rozsnok Hatásfokozás céljából a készítményhez nedvesí tőszer (pl. Polyglycol 26-2N) hozzáadása szük - séges 0,5 l/ha dózisban. Folyékony műtrágyával egy menetben kijuttatható, de ebben az esetben nedvesítőszer hozzáadása tilos! Szártörpítő regulátor kezelés a gyomirtószer kijuttatását követő 2 hét múlva végezhető. Gyakorlati felhasználási javaslatok A készítmény már 5 C feletti hőmérsékleten hatékony. A parlagi ecsetpázsit (Alopecu rus myosuroides) és a rozsnok fajok (Bromus ssp.) ellen korán, a gyomnövény 5 cm-es fejlettségénél alkalmazzuk, a későbbiekben a gyérítő hatás kevésbé érvényesül. Balra Genius-szal kezelt, jobbra kezeletlen nagy széltippanal erősen fertőzött területen az 56. napon Ibráyn, 2013 Genius-szal kezelt terület, középen kontrol vadzabbal erősen fertőzött területen a 66. napon Furta, 2012 Hatóanyaga a mezei acat (Cirsium arvense) rizómáiba jutva komoly gyökérpusztulást okoz, így gátolja az acat újrahajtását. A készítmény hatékony a nehezen irtható árvácska és veronika fajok ellen is (virágbimbós állapotig). A kezelés évében a betakarítást kö vetően ősszel káposztarepce és kalászos gabona, míg ta vasszal napraforgó, kukorica, cukorrépa, tavaszi kalászos, rizs, mustár, olajretek, kender, len, mák, hagymaféle, cirok, köles, fénymag vethető, káposztaféle palántázható. Extrém száraz időjárási viszonyok fokozzák az utóhatás kockázatát. keleti szarkaláb ++++ mezei tarsóka ++++ pipacs ++++ sebforrasztó zsombor ++++ parlagi pipitér ++++ szöszös pipitér ++++ mezei zsázsa ++++ bükköny fajok ++++ árvakelésű repce (normál) ++++ árvakelésű repce (IMI) ++ magiszák ++++ mezei tikszem ++++ kék búzavirág ++++ betyárkóró ++++ vetési hérics ++++ poloskafű ++++ mezei gyöngyköles ++++ parlagi nefelejcs ++++ vetési boglárka +++ gólyaorr fajok ++++ Kora őszi, áttelelő gyomok pásztortáska ++++ tyúkhúr ++++ mezei árvácska ++++ árvacsalán fajok ++ veronika fajok ++++ aggófű fajok ++++ Kora tavaszi, nem áttelelő gyomok vadrepce ++++ repcsényretek ++++ füstike fajok ++++ vadkender ++++ parlagi rézgyom (iva) ++++ lapulevelű keserűfű ++++ baracklevelű keserűfű ++++ porcsin keserűfű ++++ szulák keserűfű ++++ árvakelésű napraforgó (IMI és SU is) ++++ szelid csorbóka ++++ kicsiny gombvirág ++++ fekete ebszőlő ++++ keszegsaláta ++++ Évelő kétszikű mezei acat ++++ apró szulák ++ mogyorós lednek ++++ mezei csorbóka ++++ útszéli zsázsa +++ lórom fajok ++++ utifű fajok ++++ közönséges bojtorján ++++ pitypang ++++ közönséges cickafark ++++ lucerna (árvakelésű) ++++ Magról kelő egyszikű gabona rozsnok +++ meddő rozsnok +++ vadzab ++++ nagy széltippan ++++ parlagi ecsetpázsit % % % %< Kultúra Őszi- és tavaszi búza, rozs, tritikálé Károsító Magról kelő és évelő kétszikű valamint magról kelő egyszikű gyomok A kijuttatáshoz szükséges vízmennyiség szer 200 g/ha+ Polyglycol 26-2N 0,5 l/ha víz (l/ha) Kezelések maximális száma Az utolsó kezelési fenostádium Két nódusz (BBCH 32) Hatóanyag: 50 g/kg aminopiralid; 50 g/kg piroxszulam; 25 g/kg floraszulam; 50g/kg kloquintocet-mexil Formuláció: vízben diszpergálható granulátum (WG) Forgalmazási kategória: II. (alapfokú növényvédelmi képesítéshez kötött) Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: Előírás szerintifelhasználás esetén nem szükséges Kiszerelés: 10 hektáros csomag: 2 1 kilogram mos műanyag palack +10 0,5 l Polyglycol 26-2N 38 39

Barclay Crop Protection. Trustee Hi-Aktiv. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/2237-1/2012, 04.2/2541-1/2013;

Barclay Crop Protection. Trustee Hi-Aktiv. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/2237-1/2012, 04.2/2541-1/2013; Trustee Hi-Aktiv felszívódó (szisztemikus) gyomirtó szer egyéves és évelő egyszikű és kétszikű ellen: Szőlő Almatermésűek Csonthéjasok Héjas gyümölcsűek Szántóföld, tarló Lucerna Erdészet összes fafaj

Részletesebben

Célirányos hatékonyság

Célirányos hatékonyság A Bayer legújabb kukorica gyomirtó szere Célirányos hatékonyság Széles hatásspektrum Rezisztencia védelem Levél és talaj hatás Szezonhosszú hatástartam A Bayer CropScience legújabb fejlesztésû posztemergens

Részletesebben

Barclay Crop Protection. Gallup Hi-Aktiv. Barclay. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/1582-1/2012; 04.2/251-1/2013; 04.2/3332-1/2014

Barclay Crop Protection. Gallup Hi-Aktiv. Barclay. Engedély. szám: NÉBIH 04.2/1582-1/2012; 04.2/251-1/2013; 04.2/3332-1/2014 gyomirtó permetezőszer Barclay Gallup Hi-Aktiv felszívódó (szisztemikus) gyomirtó szer egyéves és évelő egyszikű és kétszikű ellen: Szőlő Almatermésűek Csonthéjasok Héjas gyümölcsűek Szántóföld, tarló

Részletesebben

Barclay Crop Protection. Barclay Gallup Biograde 360. Forgalomba hozatali engedély száma: 04.2/5211-1/2015. NÉBIH. Forgalmazási kategória: III.

Barclay Crop Protection. Barclay Gallup Biograde 360. Forgalomba hozatali engedély száma: 04.2/5211-1/2015. NÉBIH. Forgalmazási kategória: III. gyomirtó permetezőszer Barclay Gallup Biograde 360 felszívódó (szisztemikus) gyomirtó szer egyéves és évelő egyszikű és kétszikű gyomnövények ellen: Szántóföld Tarló Mezőgazdaságilag nem művelt területek,

Részletesebben

Faggyúamin nélkül. Forgalomba hozatali engedély száma:02.5/1146/1/2008. MgSzHK

Faggyúamin nélkül. Forgalomba hozatali engedély száma:02.5/1146/1/2008. MgSzHK Forgalomba hozatali engedély száma:02.5/1146/1/2008. MgSzHK Faggyúamin nélkül BOOM EFEKT - gyomirtó permetezőszer, Folyékony vízoldható koncentrátum (SL), 360 g/l glifozát (30,8 m/m %) 485,8 g/l glifozát

Részletesebben

CÍMKESZÖVEG. AZONOSÍTÁSI ADATOK Növényvédő szer neve

CÍMKESZÖVEG. AZONOSÍTÁSI ADATOK Növényvédő szer neve CÍMKESZÖVEG AZONOSÍTÁSI ADATOK Növényvédő szer neve Szerforma (formuláció) Hatóanyag megnevezése, koncentrációja (g/l, vagy g/kg és ez tömegszázalékban is kifejezve) Rendeltetése a felhasználás célja szerint

Részletesebben

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk!

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Ha a kalászosok gyomirtásáról esik szó, bizonyára keveseknek jut eszébe az Arysta. Más lenne a helyzet, ha pl. a cukorrépa lenne a téma, ahol

Részletesebben

TKI-HU_Dominator_Extra_608SL_LBL_

TKI-HU_Dominator_Extra_608SL_LBL_ Dominator Extra 608 SL - Vízoldható koncentrátum (SL) glifozát 480 g/l (39,4 % m/m) = glifozát dimetilammónium só 608 g/l Forgalomba hozatali engedély száma: 04.2/4156-1/2012 - FORGALMAZÁSI KATEGÓRIA:

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

h a t á r o z a t o t.

h a t á r o z a t o t. Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Lázár Nelli HATÁROZATSZÁM: 04.2/2382-2/2011.

Részletesebben

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/ Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Tőkés Gábor HATÁROZATSZÁM: 02.5/10493-1/2010 OLDALAK

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2015

TERMÉKKATALÓGUS 2015 TERMÉKKATALÓGUS 2015 Bevezető BEVEZETŐ A fenntartható agrárgazdasággal kapcsolatban azaz alapvető kérdés, hogy miként növelhető a mezőgazdasági termelés, úgy, hogy közben óvjuk és erősítjük a természeti

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út / ; Fax: 1/ Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Tőkés Gábor HATÁROZATSZÁM: 02.5/10139-1/2010 OLDALAK

Részletesebben

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal Ordax kukoricában Hatás Az Ordax kiválóan irtja a magról kelô egyszikû gyomnövényeket, a kakaslábfüvet, a muharféléket, a pirók ujjasmuhart, különösen erôsen a vadkölest. A kétszikû gyomnövények közül

Részletesebben

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában 208 209 Tartalomjegyzék 2 0 9 209 Gyomnövények a szójában 210 A szója alapgyomirtása 210 az alapgyomirtásban 212 A szója állománygyomirtása Gyomnövények a szójában A keléstôl a lombzáródásig, valamint

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában szőlő SZÓJA 342 Tartalomjegyzék 343 343 Gyomnövények a szójában 3 43 Gyomnövények a szójában 344 A szója alapgyomirtása 344 Wing-P az alapgyomirtásban A szója állománygyomirtása A keléstől a lombzáródásig,

Részletesebben

Színre lép. az új tengeri mentő

Színre lép. az új tengeri mentő Színre lép az új tengeri mentő Egyszerű, modern, hatékony Kétszikű gyomok Felhasználási javaslat Új posztemergens kukorica gyomirtószer felhasználható: Takarmány és vetőmag kukoricában. Az Elumis a mesotrion

Részletesebben

H a t á r o z a t o t:

H a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 E-mail: nti@nebih.gov.hu; ppp.registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen DuPont PRINCIPAL Kukorica gyomirtó szer ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az E. I. du Pont de Nemours and Company márkaneve

Részletesebben

H a t á r o z a t o t:

H a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 E-mail: nti@nebih.gov.hu; ppp.registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 E-mail: nti@nebih.gov.hu; ppp.registration@nebih.gov.hu

Részletesebben

Termékkatalógus 2019

Termékkatalógus 2019 Termékkatalógus 2019 Tisztelt Partnerei! 2018 márciusában vált ismertté, hogy egyesült államokbeli székhellyel (Wilmington, Delaware) megalakult a Corteva Agriscience, A DowDuPont Mezőgazdasági Üzletága,

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály. Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L.

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály. Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Növény- és Talajvédelmi Főosztály Szám: 15259/2003. Előadó: Andrásfalvy P. Szentey L. Tárgy: MUSTANG SE gyomirtó permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási

Részletesebben

2013 Termékkatalógus

2013 Termékkatalógus 2013 Termékkatalógus Solutions for the Growing World Termékkínálat BEVEZETŐ 2012. október 1. óta új logóval és új arculattal áll partnerei rendelkezésére a Dow AgroSciences. A megújulás többek között az

Részletesebben

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere.

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere. Két hatóanyag, széles hatásspektrum a burgonya gyomirtószere www.syngenta.hu 880 EC Két hatóanyagú, széles hatásspektrumú burgonya gyomirtószer. A korszerű burgonyatermesztés elképzelhetetlen vegyszeres

Részletesebben

Ideális hőmérséklet 10 20 C, a megcélzott kártevő legintenzívebb táplálkozási időszaka előtt, lehetőleg délelőtt. Hatásnövelő körülmény nincs.

Ideális hőmérséklet 10 20 C, a megcélzott kártevő legintenzívebb táplálkozási időszaka előtt, lehetőleg délelőtt. Hatásnövelő körülmény nincs. . Általános Név Formuláció Hatóanyag FENDONA 10 EC Emulzióképző koncentrátum (SC) 100 g/l alfametrin Hatás A Fendona 10 EC kontakt és gyomorméreg; rágó kártevők lárvái és kifejlett alakjai ellen hatékony.

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2017

TERMÉKKATALÓGUS 2017 TERMÉKKATALÓGUS 17 BEVEZETŐ BEVEZETŐ A Kárpát-medence egyre gyorsabb iramban változó klímája komoly kihívást jelent a mezőgazdaság számára. Nemcsak az időjárási szélsőségekkel kell megküzdeni, új, vagy

Részletesebben

VETÉSTŐL ARATÁSIG, NAGY SZÉLTIPPANTÓL ÉS KÉTSZIKŰ GYOMOKTÓL MENTES ÁLLOMÁNY

VETÉSTŐL ARATÁSIG, NAGY SZÉLTIPPANTÓL ÉS KÉTSZIKŰ GYOMOKTÓL MENTES ÁLLOMÁNY technológia növényvédelem tapasztalatok 2015. augusztus A Dow AgroSciences információs magazinja repce- és gabonatermesztőknek RUNWAY VALÓDI TALAJ-ÉS LEVÉLEN KERESZTÜLI HATÁS A REPCE ŐSZI GYOMIRTÁSÁBAN

Részletesebben

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is!

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! már repcetermesztőknek is! Az őszi káposztarepcében a Clearfield gyomirtási rendszer az egyetlen nem transzgenikus (nem GMO) gyomirtószer-tűrő

Részletesebben

Termékkatalógus 2012

Termékkatalógus 2012 Termékkatalógus 202 A fejlesztés élvonala Dow AgroSciences Termékkínálat A Dow AgroSciences fejlesztő laboratóriumaiban az elmúlt évtizedekben olyan kiváló készítmények hatóanyagait fejlesztettek ki, mint

Részletesebben

Kalászosokból egyszikût

Kalászosokból egyszikût Kalászosokból egyszikût Egyszikû gyomok kalászosokban A kalászosok gyomviszonyai az idôk során fokozatosan változnak. Néhány kétszikû gyomfaj mellett az egyszikû gyomok elôretörése figyelhetô meg az utóbbi

Részletesebben

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív

Részletesebben

DuPont Granstar SuperStar

DuPont Granstar SuperStar DuPont Granstar SuperStar Kalászos gyomirtó szer kombináció Új, gyors hatású kalászos gyomirtó szer kombináció, amely hatékony az összes fontos kétszikû gabona gyomnövény ellen, beleértve a mezei acatot,

Részletesebben

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú ATHOS TM.

Részletesebben

Paraj technológia évi őszi és évi tavaszi szezon

Paraj technológia évi őszi és évi tavaszi szezon 2017. évi őszi és 2018. évi tavaszi szezon Terület kiválasztás, elővetemény jó kultúrú, gyommentes terület, a korán lekerülő gabonafélék a legmegfelelőbbek, jó levegő- és vízgazdálkodású, könnyen melegedő

Részletesebben

Növényvédőszer kalauz

Növényvédőszer kalauz 2013 Növényvédőszer kalauz Solutions for the Growing World BEVEZETŐ 2012. október 1. óta új logóval és új arculattal áll partnerei rendelkezésére a Dow AgroSciences. A megújulás többek között az anyacéghez,

Részletesebben

Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942.

Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942. Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELİADÓ: Tıkés Gábor, Csaba Eszter HATÁROZATSZÁM:

Részletesebben

Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós gyomirtó szere 1. Rugalmas időzítés 2. Időjárásfüggetlen megoldás 3. Jó keverhetőség 4. Széles hatásspektrum

Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós gyomirtó szere 1. Rugalmas időzítés 2. Időjárásfüggetlen megoldás 3. Jó keverhetőség 4. Széles hatásspektrum Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós gyomirtó szere 1. Rugalmas időzítés 2. Időjárásfüggetlen megoldás 3. Jó keverhetőség 4. Széles hatásspektrum 2 Biathlon 4D Biathlon 4D A kalászosok új, 4-dimenziós

Részletesebben

Fotó: Ragács Tamás. A DuPont kiemelt ajánlata

Fotó: Ragács Tamás. A DuPont kiemelt ajánlata Fotó: Ragács Tamás A DuPont kiemelt ajánlata Bevezetô A korszerű termesztéstechnológiákban a növényvédelem komoly jelentôséggel bír. Komplex egysége az elôrejelzésnek, a károkozók ismeretének, a kártételek

Részletesebben

DuPont termékek a kiskertekben

DuPont termékek a kiskertekben DuPont termékek a kiskertekben Tanos 50 DF Tanos 50 DF szôlôben Különleges tulajdonsággal rendelkezô, kombinált hatóanyagú gombaölô szer szôlôperonoszpóra ellen. A Tanos a DuPont kutatás egyik gombaölô

Részletesebben

Principal Plus Principal Plus Gold

Principal Plus Principal Plus Gold DuPont Principal Plus Principal Plus Gold A kukorica eredményes gyomirtására, változó talaj-, csapadék- és gyomnövény viszonyok között is. az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2016

TERMÉKKATALÓGUS 2016 TERMÉKKATALÓGUS 2016 Üdvözlet az Olvasónak! Lectori Salutem! BEVEZETŐ A régi római mondással köszöntjük a Tisztelt Olvasót és invitáljuk a Gazdálkodókat, a szakmai érdeklődők széles táborát, legelsőként

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek

Részletesebben

Megoldások. gyomokkal erősen fertőzött területen. Kórokozók elleni védelem. gabona technológia növényvédelem tapasztalatok

Megoldások. gyomokkal erősen fertőzött területen. Kórokozók elleni védelem. gabona technológia növényvédelem tapasztalatok gabona technológia növényvédelem tapasztalatok A Dow AgroSciences információs magazinja gabonatermesztőknek Megoldások gyomokkal erősen fertőzött területen A kalászosokban előforduló gyomnövények összes

Részletesebben

Muharfélék Kakaslábfű. 330 g/l pendimetalin. Anilidek III. 250 ml, 1 l, 10 l. 3 év. 0 nap. Kijuttatási idő szak / fejlettség.

Muharfélék Kakaslábfű. 330 g/l pendimetalin. Anilidek III. 250 ml, 1 l, 10 l. 3 év. 0 nap. Kijuttatási idő szak / fejlettség. 52 Szerkatalógus 2015 Gyomirtó szerek Legfontosabb irtható ek: Muharfélék Kakaslábfű Vadköles Libatopfélék Általános adatok Hatóanyag Hatóanyagcsoport Forgalmazási kategória 330 g/l pendimetalin Anilidek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Lázár Nelli HATÁROZATSZÁM: 04.2/502-1/2012.

Részletesebben

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok

Részletesebben

Amega. Gyökerestôl megszünteti a gyomproblémát

Amega. Gyökerestôl megszünteti a gyomproblémát Amega Gyökerestôl megszünteti a gyomproblémát A totális hatású gyomirtószer-hatóanyagok között vezet a glifozát A glifozát a világ vezetô agrokemikáliája, 1972 óta alkalmazzák. Az eltelt idôben a gyomirtók

Részletesebben

Széles spektrumú rovarölő szer a szőlő. védelmében

Széles spektrumú rovarölő szer a szőlő. védelmében Széles spektrumú rovarölő szer a szőlő védelmében Rovarölő szer molyok és kabócák ellen A Luzindo egy új, széles spektrumú, hosszú tartamhatású rovarölő szer lepkefélék és egyéb szúró-szívó szájszervű

Részletesebben

n arian eth M ém : N tó Fo

n arian eth M ém : N tó Fo Fotó: Németh Mariann 218 219 Tartalomjegyzék 219 219 Gyomnövények a hüvelyesekben, lucernában 219 Borsó 219 Bab 219 Lucerna 220 A borsó gyomirtása 220 Alapkezelés 220 Állománykezelés 220 Javaslatunk a

Részletesebben

Ajánlatunk gyümölcsösökben

Ajánlatunk gyümölcsösökben Ajánlatunk gyümölcsösökben FruitBrochure-HU-2017.indd 1 19/01/2017 8:41:07 2 Bevezetés Tisztelt Gyümölcstermesztő Kollégák! A Belchim Crop Protection Kft. gyümölcsös kiadványának első példányát tartja

Részletesebben

w w w. i k r a g r a r. h u TermékkaTalógus Növényvédő szerek 2017

w w w. i k r a g r a r. h u TermékkaTalógus Növényvédő szerek 2017 w w w. i k r a g r a r. h u Termékkatalógus Növényvédő 2017 Hogy a legjobb még jobb legyen! T e r m é k k a t a l ó g u s 2 0 1 7 + Magas cinktartalmú, melegen granulált komplex starter műtrágya 500 kg

Részletesebben

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére BASF Hungária Kft. Agrodivízió 1132 Budapest, Váci út 30. Telefon: (06 1) 250 9700 Fax: (06 1) 250 9709 www.agro.basf.hu www.repcesz.basf.hu Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív

Részletesebben

Granstar Super SX A jobb Granstar!

Granstar Super SX A jobb Granstar! Granstar Super SX A jobb Granstar! Kombinált hatóanyagú, gyors és széles hatásspektrumú, valamennyi kalászos gabonában rugalmasan felhasználható gyomirtó szer az E.I. du Pont de Nemours & Co.(Inc.) bejegyzett

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.19. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.26-ig. Várható frissítés: 2014.06.26. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Kalászos gabonák. növényvédelme

Kalászos gabonák. növényvédelme Kalászos gabonák növényvédelme Szántóterületünk több mint egyharmadán termesztünk kalászosokat, túlnyomórészt ôszi búzát és árpát. A kalászosok termesztés-technológiájának meghatározó eleme a növényvédelem,

Részletesebben

Őszi sörárpa termesztéstechnológia

Őszi sörárpa termesztéstechnológia Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem

Részletesebben

E N G E D É L Y O K I R A T. Magyar Kwizda Kft. Budapest

E N G E D É L Y O K I R A T. Magyar Kwizda Kft. Budapest ENGEDÉLYEZÉSI IGAZGATÓSÁG ELŐADÓ: Mészáros Ferencné ENGEDÉLYSZÁM: 492/2005. TÁRGY: TITUS MTG ikercsomagolású gyomirtó permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási engedélye OLDALAK SZÁMA: 3 E N G

Részletesebben

A paradicsom védelme

A paradicsom védelme A paradicsom védelme Rovarkártevôk elleni védelem A paradicsom növényvédelmi szempontból az egyik legigényesebb kultúrnövény. A magvetéstôl a betakarításig-szedésig a károkozók egész sora veszélyeztet

Részletesebben

Szántóföldi növényvédő szerek

Szántóföldi növényvédő szerek Szántóföldi növényvédő szerek DuPont Növényvédelmi Üzletág 2016 Tartalomjegyzék DuPont megoldások a kalászosok védelmére Granstar Super gyomirtó szer... 6 Granstar SuperStar gyomirtó szer... 8 Pointer

Részletesebben

Python Optima és Duplo

Python Optima és Duplo Kukorica. napraforgó technológia növényvédelem tapasztalatok A Dow AgroSciences információs magazinja kukorica-, és napraforgó termesztőknek Python Optima és Duplo Prémium és költséghatékony megoldások

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.30. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.07-ig. Várható frissítés: 2011.07.07. 12:00-kor.

Részletesebben

Grajski trg Rače Szlovénia Agrosol 2000 Kft Gödöllő, Szabadság út 60. (Szlovénia) (Szlovénia)

Grajski trg Rače Szlovénia Agrosol 2000 Kft Gödöllő, Szabadság út 60. (Szlovénia) (Szlovénia) ELŐADÓ: Tőkés Gábor, Csaba Eszter HATÁROZATSZÁM: 0.5/1146/1/008 OLDALAK SZÁMA: 6 MELLÉKLET: címkeszöveg TÁRGY: BOOM EFEKT gyomirtó permetezőszer forgalomba hozatali és felhasználási engedélye A Mezőgazdasági

Részletesebben

Nurelle D. Megoldások a Dow AgroSciences részéről. Tökéletes védelem a kártevők ellen,

Nurelle D. Megoldások a Dow AgroSciences részéről. Tökéletes védelem a kártevők ellen, repce technológia növényvédelem tapasztalatok A Dow AgroSciences információs magazinja repcetermesztőknek A repce tavaszi gyomosodásának problémái Megoldások a Dow AgroSciences részéről 2013 ősz végén,

Részletesebben

2008 Termékkatalógus

2008 Termékkatalógus 2008 Termékkatalógus Termékeinkkel kapcsolatos felvilágosítással és további információval szívesen állnak rendelkezésére területi képviselôink:. BAYinfo: 06-80-620-111 Észak-Veszprém Gyôr-Moson- Sopron

Részletesebben

Növényvédelmi termékkatalógus

Növényvédelmi termékkatalógus Növényvédelmi termékkatalógus Életre kelt(ő) védelem 2 Az FMC Corporation bemutatása Az FMC Corporation több, mint egy évszázada szolgálja a világ mezőgazdasági, ipari és fogyasztói piacait innovatív megoldásokkal

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.26. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.03-ig. Várható frissítés: 2014.07.03. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Kukorica növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Basis Refine. Steward Titus Titus Plus DF

Kukorica növényvédelme. DuPont technológiai összefoglaló. Basis Refine. Steward Titus Titus Plus DF Basis Refine Kukorica növényvédelme DuPont technológiai összefoglaló Steward Titus Titus Plus DF Az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkanevei. 1 A kukorica legfontosabb gyomnövényei Egyszikûek

Részletesebben

Bevezető FARMMIX A MEGBÍZHATÓ PARTNER!

Bevezető FARMMIX A MEGBÍZHATÓ PARTNER! Bevezető A Farmmix Kft. már 1991-től jelen van Magyarországon és azóta egyet jelent a megbízhatósággal és a szakszerű, pontos kiszolgálással. Társaságunk fő profilja a növényvédőszer-, vetőmag-, műtrágya-kereskedelem,

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 ELŐADÓ: Lázár Nelli HATÁROZATSZÁM: 04.2/7198-1/2011.

Részletesebben

Termékkatalógus 2015

Termékkatalógus 2015 Termékkatalógus 2015 Gyomirtó szerek Adengo Betanal expert Betanal maxxpro Dicopur Top Finale Gallant Super Huszár aktív Laudis Merlin flexx Monsoon Monsoon active Puma extra Sekator OD Sencor 600 SC Tropotox

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2011.06.23-ig. Várható frissítés: 2011.06.23. 12:00-kor.

Részletesebben

A káposztafélék védelme

A káposztafélék védelme A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket

Részletesebben

Növényvédelmi. termékkatalógus

Növényvédelmi. termékkatalógus Növényvédelmi termékkatalógus 2018 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Gyomirtó szerek Készítmény Kultúra Károsító Oldalszám Agrichem Bentazon bab 12. oldal borsó magról kelő kétszikű gyomnövények szója

Részletesebben

Topas 100 EC. Topas 100 EC. Gombaölő szer. Növényvédő szer. Magyarország Published on Syngenta ( Fõoldal > Topas 100 EC

Topas 100 EC. Topas 100 EC. Gombaölő szer. Növényvédő szer. Magyarország Published on Syngenta (  Fõoldal > Topas 100 EC Magyarország Published on Syngenta (https://www.syngenta.hu) Fõoldal > Topas 100 EC Topas 100 EC Topas 100 EC módosítás: 2019.08.02. Gombaölő szer Növényvédő szer Munkaegészségügyi : 0 nap Kiszerelés:

Részletesebben

Irtható kártevők: Szőlőmolyok Sodrómolyok Kukoricamoly Borsómoly Gyapottokbagolylepke

Irtható kártevők: Szőlőmolyok Sodrómolyok Kukoricamoly Borsómoly Gyapottokbagolylepke 148 Szerkatalógus 2015 Rovarölő szerek Vetésfehérítő bogarak lárvái Gabonafutrinka-lárvák Repcefénybogár Repcebolha Irtható kártevők: Szőlőmolyok Sodrómolyok Kukoricamoly Borsómoly Gyapottokbagolylepke

Részletesebben

Megoldások A-tól Z-ig. Kukorica

Megoldások A-tól Z-ig. Kukorica Megoldások A-tól Z-ig Kukorica A legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk, ezért a technológia sikere a legnagyobb mértékben befolyásolja a növénytermesztési ágazat eredményét. Melyek a technológiai

Részletesebben

Acord 500 SC. Gyomirtó permetezõszer. Engedélyszám: FVM 48249/2000 Hatóanyag-tartalom: 500 g/l etofumezát.

Acord 500 SC. Gyomirtó permetezõszer. Engedélyszám: FVM 48249/2000 Hatóanyag-tartalom: 500 g/l etofumezát. Acord 500 SC Gyomirtó permetezõszer. Felhasználás elõtt mindig olvassa el a címkét! Engedélyszám: FVM 48249/2000 Hatóanyag-tartalom: 500 g/l etofumezát. Hatásmechanizmus: Benzofurán származék. Az osztódó

Részletesebben

Fotó: Németh Mariann. szőlő

Fotó: Németh Mariann. szőlő Fotó: Németh Mariann szőlő hüvelyesek és lucerna 352 Tartalomjegyzék 353 353 353 Gyomnövények a hüvelyesekben, lucernában 353 Borsó 353 Bab 353 Lucerna 354 A borsó gyomirtása 354 Alapkezelés 354 Állománykezelés

Részletesebben

Új, két hatóanyagot tartalmazó totális hatású gyomirtó szer

Új, két hatóanyagot tartalmazó totális hatású gyomirtó szer Új, két hatóanyagot tartalmazó totális hatású gyomirtó szer Kyleo Új, két hatóanyagot tartalmazó totális hatású gyomirtó szer A Kyleo a magról kelô gyomok kelése és az évelô gyom növények, továbbá fiatal

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

Granstar Super 50 SX

Granstar Super 50 SX formuláció: vízoldható granulátum (SG) hatóanyag: 256 g/kg (25 m/m%) tribenuron-metil és 254 g/kg (25 m/m%)tifenszulfuron-metil DUPONT Granstar Super 50 SX Gyomirtó permetező szer, őszi és tavaszi kalászosokban

Részletesebben

A kalászos gabonák. növényvédelme

A kalászos gabonák. növényvédelme A kalászos gabonák További információért hívja területi képviselôinket: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar megye: Borbély Béla, 20/519-2741 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megye: Pocsai Béla, 20/956-0385

Részletesebben

Hat é k o n y g y o m i r tá s,

Hat é k o n y g y o m i r tá s, Gyomirtás 2 A gabona tipikus gyomnövényei Gabonaterületeink gyomflórájában az egyre nehezebben leküzdhető gyomok kerülnek túlsúlyba: az ebszékfű, a mezei acat, a ragadós galaj, kiritkult gabonában a parlagfű.

Részletesebben

is légy ott! Kedves Partnerünk! Nem lehet kihagyni!

is légy ott! Kedves Partnerünk! Nem lehet kihagyni! Kedves Partnerünk! Te is légy Örömmel nyújtjuk át Önnek a Bayer CropScience megújult termékkatalógusát. Az elsô pillanatra szembetûnô új külsô egy könnyebben áttekinthetô és rendszerezettebb belsôt takar.

Részletesebben

A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai

A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai 2010. december A kukorica gyomirtásának ez évi viszontagságai Egy kísérlet margójára Dr. Bónis Péter, Dr. Árendás Tamás, Dr. Berzsenyi Zoltán MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet, Martonvásár A fajták teljesítményének,

Részletesebben

A dísznövények védelme

A dísznövények védelme A dísznövények védelme A dísznövénytermesztés a növénytermesztés speciális ága. Sokféle faj és fajta termesztését végzik nagyon eltérô körülmények között, van szabadföldi, üveg alatti, fóliás és hideghajtatott

Részletesebben

Repce. Újdonságok a növénytermesztésében és a növényvédelmében

Repce. Újdonságok a növénytermesztésében és a növényvédelmében Repce Újdonságok a növénytermesztésében és a növényvédelmében Tisztelt partnerünk! A Corteva Agriscience örömmel mutatja be őszi káposztarepce technológiai ajánlatát, mely az idei évben is tartalmaz újdonságokat

Részletesebben

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról

Részletesebben

A kukorica. növényvédelme

A kukorica. növényvédelme A kukorica növényvédelme 2013 Sokasodó növényvédelmi problémák a kukoricában A kukoricatermesztés sikere sok tényezôn múlik. A kukorica növényvédelmi feladatai a sikeres termesztés-technológia elhagyhatatlan

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

Nufarmer Termékkatalógus 2013

Nufarmer Termékkatalógus 2013 Területi képviselôink Nufarm Hungária Kft. 1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3. Telefon: 06-1-248-2140 Fa: 06-1-319-1299 www.nufarm.hu Nufarmer Termékkatalógus 2013 Dancs Tibor Gyôr-Moson-Sopron, Veszprém,

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) NYÁR-UPDATE...ÉGNEK A SAVAK!

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) NYÁR-UPDATE...ÉGNEK A SAVAK! Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2018.07.29.) NYÁR-UPDATE...ÉGNEK A SAVAK! Az elmúlt időszakban a Borvidéken 5-10 mm csapadék esett. Folyamatosan melegedett az idő, eltűnőben a reggeli harmatok. A szél

Részletesebben

A kukorica növényvédelme

A kukorica növényvédelme A kukorica növényvédelme Gyomirtás Kukorica vetésterületünk gyomösszetétele folyamatosan változik. Az utóbbi években fôként a magról kelô és évelô egyszikû gyom növények borítási sorrendjének átalakulása

Részletesebben

A szőlő. növényvédelme

A szőlő. növényvédelme A szőlő növényvédelme 2015 A sikeres növényvédelem komoly szakértelmet, jó gyakorlati érzéket és sokszor (főleg az időjárás miatt) szerencsét is igényel. A szőlő növényvédelmét az adott év időjárása, azon

Részletesebben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Dr. Ripka Géza MgSzH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Monor, 2012. Mezőgazdaság az új évezredben Oly

Részletesebben

A szôlô. növényvédelme

A szôlô. növényvédelme A szôlô növényvédelme 2013 A sikeres növényvédelem komoly szakértelmet, jó gyakorlati érzéket és sokszor (fôleg az idôjárás miatt) szerencsét is igényel. A szôlô növényvédelmét az adott év idôjárása, azon

Részletesebben