Nekrológ. NAGY István
|
|
- Hunor Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Földtani Közlöny 134/3, (2004) Budapest Nekrológ NAGY István NAGY István augusztus 1.-én Budapesten született. Apja, az 1905-ben Tácon született NAGY István szegényparaszt, aki 1982-ben halt meg, anyja a szintén Táci születésű (1911) KÁTAI Lídia napszámos, majd háztartásbeli, 1968-ban halt meg. Testvére, Margit 1940-ben született ben házasságot kötött TATÁR Anikóval, akitfl 1980-ban elvált. Iskoláit 1942-ben Budapesten kezdte, majd a háború alatt a Fejér megyei Tác községben folytatta, az 1946/47. tanévre a székesfehérvári Táncsics Mihály Népi Kollégiumba nyert felvételt, ahonnan apja hadifogságból történő hazatérése után Budapesten a Református Gimnáziumban és a Vörösmarty Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol 1954-ben érettségizett. Ugyanebben az évben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem geológus szakára, ahol geológusi oklevelét januárjában kapta meg. Szakdolgozatát a váci Nagyszál triász képződményeiről írta. Mint önéletrajzában megírta, egyetemista korában katonai szolgálatot teljesített, ahonnan tizedesi rendfokozattal szerelték le. Iskolai tanulmányai közben dolgoznia kellett: a mezőgazdaságban részaratóként, voltam temetői munkás, dolgoztam az építőiparban, tanácsnál, a Központi Statisztikai Hivatalban, 1955 nyarán pedig az Intézet [MÁFI] múzeumában" február 1-vel minisztériumi ösztöndíjjal került a Magyar Állami Földtani Intézetbe, ahol előbb tudományos gyakornok, majd segédmunkatárs (1960), munkatárs (1962), és főmunkatárs (1974) lett január 1-től június 30-ig a Gyűjteményi Osztály osztályvezetője, közben január 1-től december 31-ig a Dokumentációs Főosztály vezetője volt. A Magyar Állami Földtani Intézetbe kerülésekor, 1959-ben belecsöppent a Nemzetközi Mezozoos Konferencia előkészítésébe, majd lebonyolításába. Feladata a Dunántúli-középhegység jura. és kréta időszaki képződményeinek vizsgálata volt márciusában a Mecseki Osztályra került, ahol kezdetben a felső-jura alapszelvények felvétele, majd 1962-től a hegység felső-jura-berriasi képződményekkel jellemzett területeinek es méretarányú földtani térképezése, valamint a mecseki felső-jura képződmények átfogó és részletes földtani vizsgálata volt a feladata. A munka eredményeként több térképlapot szerkesztett, kidolgozta a Cadosina-Stomiosphaera csoport biosztratigráfiai alkalmazásának módszerét, és elkészítette a felső-jura képződmények monografikus feldolgozását tól bekapcsolódott a Déldunántúli Osztály gazdaságföldtani célú munkálataiba, a mecseki homok-prognózis, a dél-baranyai kőszén- és olaj-tartalmú karbon korú alaphegység vizsgálatába, majd 1969 és 1971 között jelentős részt vállalt a Villányi-hegység nemesépítőkő prognózisának elkészítésében. A villányi triász képződményekről NAGY Elemér társszerzővel monografikus leírást publikált ben részt vett a Nemzetközi Mediterrán Jura Kollokvium szakmai előkészítésében és lebonyolításában, és az Intézet centennáriumi központi rendezvényén a lebonyolításokért felelős vezető volt.
2 452 Földtani Közlöny 134/ január 1-től tudományos-vezetői életében jelentős változás következett be, mert megbízták az akkor Gyűjteményi Osztálynak nevezett Múzeum vezetésével január 1-től december 31-ig a Dokumentációs Főosztály vezetője volt. Tíz évig tartó irányítói feladatai sorában megtörtént a Múzeum átépítése és költöztetése és megkezdődtek a számítógépes nyilvántartási rendszerre történő áttérés első kísérletei. Mint főosztályvezetőnek tíz szervezeti egység munkáját kellett összehangolnia, így az adattári mikrofilmtechnika bevezetését, az ásványvagyon-nyilvántartás számítógépes előállításának megszervezését, az egységes térképtár kialakítását, a számítástechnikai információs rendszer létrehozását stb júliusában a Mecsekben, terepbejárás közben szívinfarktust kapott, amiből 10 hónap betegállomány után ugyan felgyógyult, de egészsége és munkaképessége megőrzése érdekében a vezetői feladatok csökkenésével 1984-től újult erővel folytatta a kutatómunkát. Megkezdte a mecseki jura-kréta Calpionellidae vizsgálatait, új taxonokat írt le, a biozónák számát megduplázta, kimutatta a reverz reszedimentáció" jelenségét, kialakította a mecseki felső-jura-berriasi képződmények litosztratigráfiai tagolásának rendszerét, majd tanulmányait kiterjesztette a Mecseken kívüli területekre is ben, egy veszélytelennek tűnő epekő-műtét alatt kapott agyvérzése megszakította tudományos kiteljesedését februárjában, 31 évi, a Földtani Intézetben eltöltött első és utolsó munkahelyéről nyugdíjba kényszerül. Elete utolsó, több mint egy évtizedében már csak a gondoskodás és baráti kollégáinak támogatása éltette. Sajtó alá rendezték a Földtani Intézet 2002-ben megjelent, az évről szóló Jelentésében a mecseki új calpionellida taxon-leírásait tartalmazó dolgozatát. NAGY István a Magyarhoni Földtani Társulatnak egyetemista kora óta tagja volt, 1982 és 1986 között a Fegyelmi Bizottság elnöki feladatát látta el. Tagja volt a Magyar Rétegtani Bizottság Jura albizottságának, 1977-ben delegálták a Központi Földtani Hivatal (KFH) Közművelődési Bizottságába. Elkötelezett közéleti emberként 1959-ben a Közalkalmazottak Szakszervezetének ( Budapesti Bizottság tagja, között ugyanitt a Munkaszervezési Bizottság tagja), 1966-ban az MSZMP tagja lett. A Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója" kitüntetést 1969-ben, a Munka Érdemrend bronz fokozatát" ben kapta meg. NAGY Istvánt a hozzátartozók, barátok és kollégák december 16.-án kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. KORDOS László Nagy István publikációi Nyomtatásban megjelent tudományos közlemények 1964: A Zengővárkonynál feltárt maim rétegösszlet mikrobiofácies-vizsgálata. - Földtani Intézet Évi Jelentése 1961/1, KNAUER J., 1964: Lorenziella nov. gen. új Calpionellidea nemzetség (Lorenziella nov. gen., nouveau genre des Calpiondellidés; Lorenziella nov. gen - Novüj rod Calpionellidae). - Földtani Intézet Evi Jelentése 1961/2,
3 Nekrológ 453 NAGY E., 1965: Völgyirány-statisztikai vizsgálatok a Mecsekben. - Földrajzi Értesítő 14/1, : A mikrofácies vizsgálatok szerepe a mecseki felsőjura tagolásában. - Földtani Intézet Évi Jelentése 1964, : A Stomiosphaera és a Cadosina nemzetség rétegtani szerepe a mecseki felsőjúrában (Sur le rôle stratigraphique des genres Stomiosphaera et Cadosina dans le Jurassique supérieur de la Montagne Mecsek). - Földtani Közlöny 96/1, : A felsőjura képződmények és a kréta vulkánitok viszonya a Mecsekben. - Földtani Intézet Évi Jelentése 1965, HÁMOR G., HETÉNYI R., 1967: Pécsvárad. Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez es sorozat. - MÁFI, Budapest, 57 p. HETÉNYI R., HÁMOR G., 1968: Apátvarasd. Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez es sorozat. - MÁFI, Budapest, 55 p. HETÉNYI R., HÁMOR G., 1969: Földtani alapadtok a Mecsek hegység 1: es földtani térképsorozatához. - MÁFI, Budapest, 319 p. 1970: On the Role of Planktonic Organisms in the Pelagic Upper Jurassic. - II. Planktonic Conference, Rome, Abstracts of papers p : A Paleotrix kérdés. A fonalasalgák rétegtani szerepe a mecseki felsőjurában. - Földtani Intézet Évi Jelentése 1969, : Raszcslenenie verhnejurszkih otolozsenij gor Mecsek po iszkopaemüm organizman (A Mecsek-hegység felsőjura képződményeinek tagolása mikrofosszilia alapján). - Földtani Intézet Évkönyve 54/2, HÁMOR G., FÖLDI M., BILIK I., HETÉNYI R., 1974: Magyaregregy. Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez es sorozat. - MÁFI, Budapest, 51 p. HETÉNYI R., FÖLDI M., HÁMOR G.,, BILIK I., JANTSKY B. 1976: Ófalu. Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez es sorozat. - MÁFI, Budapest, 74 p., NAGY E. 1976: À Villányi-hegység triász képződményei (Triasbildungen des Villanyer Gebirges). - Geologica Hungarica ser. Geologica 17, FÖLDI M., HETÉNYI R., BILIK I., HÁMOR G. 1977: Hosszúhetény-É. Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez es sorozat. - MÁFI, Budapest, 71 p., HÁMOR G., HETÉNYI R., BILIK I., FÖLDI M. 1978: Kisújbánya. Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez es sorozat., MÁFI, Budapest, 88 p. BILIK I., HÁMOR G., HETÉNYI R., 1978: Kisbattyán. Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez es sorozat. - MÁFI, Budapest,.82 p. NAGY, I. 1984: Oxfordian - Szársomlyó Limestone Formation. - Int. Geol. Congr. XVII., Excurs., 104., Guidebook REMANE, ]., BAKALOVA-IVANOVA, D., BORZA, K., KNAUER, J., POP, G., TARDI-FILÁCZ, E. 1986: Agreement on the subdivision of the standard calpionellid zones defined at the Und Planctonic Conference, Rome Acta Geologica Hungarica 29/1-2, : Investigation of Calpionellides from the Mecsek Mountains (S. Hungary). - Acta Geologica Hungarica 29/1-2, : Micritinoidea nov. forma Superfam.: Rock-Forming Hypothetic Microfossil Group from the Upper Jurassic - Lower Cretasceous Formations of South Hungary. - Acta Geologica Hungarica 32/1-2, : Investigation of Calpionellides from the Mecsek Mountains (S Hungary), Part II.(Mecsek hegységi Calpionellideák vizsgálata - második rész). - Földtani Intézet Évi Jelentése , Kéziratos munkák az Országos Földtani és Geofizikai Adattárban (?) 1954: Conellák előfordulása Phyllocerasokban. - Egyéb : Földtani megfigyelések a Mecsekhegység maimképződményein (Jelentés az évről). -13 szelvény, 1 faunalista. Ter : Előzetes jelentés a zengővárkonyi maim alapszelvény földtani vizsgálatáról lap, 1 diagram, 1 szelvény. Ter NAGY E., 1960: Völgyiránystatisztikai vizsgálatok a Mecsekhegységben. - 2 lap, 6 diagram. Ter. 893.
4 454 Földtani Közlöny 134/3 1965: A Stomiosphaera és Cadosina nemzetség rétegtani szerepe a felső-jurában lap. Ter CSALAGOVTTS I., 1967: Beszámoló a jugoszláviai tanulnányút tapasztalatairól október 1-5.), 18 lap, 2 térkép. Ter : A karbonátos kifejlődésű jura néhány faciológiai kérdése. - 4 lap. Ter : A planktonszervezetek rétegtani szerepe a pelágikus felsőjurában. - 4 lap. Ter : A mecseki felsőjúra szintezése mikrofosszffiáival lap. Ter : Fontosabb litofácies típusok és fáciesviszonyok a mecseki felsőjúrában. - 6 lap.ter HETÉNYI R., FÖLDI, M, 1968: A Keleti-Mecsek homokjainak prognózisa. - 6 füzet (1. füzet 251 lap, 1 térkép; 2. füzet 178 lap; 3. füzet 151 lap; 4. füzet 213 lap, 1 térkép; 5. füzet 178 lap; 6. füzet 143 lap. T FÖLDI M., HETÉNYI R., 1969: A Villányi hegység nemes építőkő vizsgálata (mészkő, dolomit).-29 lap., 10 táblázat, 5 melléklet. T HETÉNYI R., HÁMOR G., 1969: Pécsvárad. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához, 165 lap. Ter : Jelentés az évben végzett munkáról. - 8 lap. Ter FÖLDI M., HETÉNYI R., 1970: A Villányi-hegység nemes-építőkő vizsgálata. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái I-IV, 574 lap. Ter FÖLDI M., HETÉNYI R., 1970: A Villányi-hegység nemes-építőkő típusai. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái I-IV, 889 lap. Ter FÖLDI M., HETÉNYI R., 1971: A Villányi-hegység nemes-építőkő típusai II. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái 2, 230, Щ. 235 lap. Ter FÖLDI M., HETÉNYI R., 1971: A Villányi-hegység nemes-építőkő prognózisa III. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái 3, 581 lap, 3 szelvény., Ter FÖLDI M., HETÉNYI R., 1971: Zárójelentés a siklósi Rózsa-bánya környéki nemesépítőkő kutatásról. Felderítő fázis. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái 3, Ter FÖLDI M., HETÉNYI, R., 1971: Zárójelentés a siklósi Zuhánya-bánya környéki nemesépítőkő kutatástól. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái 3 lap., Ter HÁMOR G., BILIK I.,, FÖLDI M., HETÉNYI R. 1971: Magyaregregy. - Földtani alapadatok a Mecsekhegység 1: es méretarányú térképsorozatához, 132 lap. Ter NAGY E., DETRE CS., FÖLDI M., HETÉNYI R., 1971: A Villányi hegység triász időszaki képződményei lap. Ter FÖLDI M., HETÉNYI R.,, TÓTH A. 1972: Zárójelentés a Siklós Legelő-dűlő" területi felső-júra nemes építőkő kutatásról. Felderítő fázis. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái 3, Ter FÖLDI M., HETÉNYI R., TÓTH A., 1972: Zárójelentés a Nagytótfalu (Vokány) területi középső-triász nemesépítőkő-kutatásról. Felderítő fázis. - A Villányi-hegység nemesépítőkő prognózismunkái 3, lap, 15 szelvény, 4 térkép, 2 diagram, 2 jelmagyarázat. Ter FÖLDI M., HETÉNYI R.,, BILIK I., HÁMOR G. 1972: Hosszúhetény É. - A Mecsek-hegység 1: es földtani térképei és mellékletei., 2 dosszié, 3 térkép, 3 szelvény, 4 jelkulcs, 88 lap magyarázó. Ter FÖLDI M., HETÉNYI R.,, BILIK I., HÁMOR G. 1972: Hosszúhetény É. - Földtani alapadatok a Mecsekhegység 1: es méretarányú térképsorozatához 5/10,1211 lap. Ter FÖLDI M., HÁMOR G., HETÉNYI R., 1972: Szászvár. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához 2, 244 lap. Ter FÖLDI M., HÁMOR G., HETÉNYI R., 1972: Kárász. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához 3/6, 573 lap. Ter FÖLDI M., HÁMOR G., HETÉNYI R., 1973: Kárász. - A Mecsek-hegység 1: es földtani térképei és mellékletei, 3 térkép, 3 szelvény, 4 jelkulcs, 47 lap magyarázó. Ter HETÉNYI R., BILIK I., HÁMOR G., Í973: Zengővárkony. - A Mecsek-hegység 1: es földtani térképei és mellékletei, 3 térkép, 3 szelvény, 4 jelkulcs, 44 lap magyarázó. Ter HETÉNYI R., FÖLDI M.,, BILIK I., JANTSKY B. 1973: Ófalu. - A Mecsek-hegység 1: es földtani térképei és mellékletei, 3 térkép, 3 szelvény, 4 jelkulcs, 74 lap. Ter FÖLDI M., HÁMOR G.,, HETÉNYI R., BILIK I. 1973: Óbánya. - A Mecsek-hegység 1: es földtani térképei és mellékletei, 3 térkép, 3 szelvény, 4 jelkulcs, 34 lap magyarázó. Ter FÖLDI M., HÁMOR G., HETÉNYI R., 1973: Szászvár. - A Mecsek-hegység 1: es földtani térképei és mellékletei, 3 térkép, 3 szelvény, 4 jelkulcs, 39 lap magyarázó. Ter HETÉNYI R., BILIK, I.,, HÁMOR G. 1973: Zengővárkony. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához 3/6, 803 lap. Ter
5 Nekrológ 455 FÖ L D I M., HÁ M O R G., HE T É N Y I R., BILIK I., 1973: Komló. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához 12, Ter BILIK I., HÁMOR G. HETÉNYI R., 1973: Kisbattyán. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához 2, 506 lap. Ter HÁMOR G., HETÉNYI R.,, BILIK I., FÖLDI M. 1973: Kisújbánya. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához 6, Ter FÖLDI M, HÁMOR G., HETÉNYI R., BILIK I., 1973: Óbánya. - Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1: es méretarányú térképsorozatához 4,122 lap, 1 szelvény. Ter HETÉNYI R., HÁMOR G.,, FÖLDI M., JANTSKY В., BILIK I. 1973: Ófalu. - Földtani alapadatok a Mecsekhegység 1: es méretarányú térképsorozatához 6/11, 1394 lap. Ter : A Mecsek hegység felső-jura képződményei. - 2 füzet, 200 lap, 3 fényképtábla, 1 térkép. Ter : Vélemény dr. LOVÁSZ György és dr. WEIN György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése" c. munkájáról lap. Ter KONDA Т., NAGY. I. 1976: MÁFI újítási szabályzata lap., Ter : Javaslat a Mecsek hegység felső-júra képződményeinek alapszelvényeire. 3 lap. Ter : A hárskúti Közöskúti-árok Ammonoidea-gazdag alsó-kréta szelvényének (Bakony, Hk-12(l- 45)) áttekintő mikropaleontológiai vizsgálata. - 7 lap. Ter : Mit nyújt a földtani kutatás lap. T B. NAGY J., ERDÉLYI G.-né, 1981: Utijelentés lap. Ter : A sárospataki riolittufa mészkőzárványainak kora. - 5 lap. Ter PAPP ]., 1983: A Villányi-hegységben 1970-ben végzett geoelektromos mérések szakmai tapasztalatai lap. Ter : A nagybaracskai mélyfúrások (Mohács-sziget) júra-kréta rétegsorainak újraértékelése lap. Ter : A Doboz-I. fúrásban harántolt alsókréta képződmények mikrofácies és mikropaleontológiai vizsgálata. - 8 lap. Ter HETÉNYI R., KASSAI M.,, NAGY Е. 1984: Szakmai útmutató a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytan-Rétegtani Szakosztályának mecsekhegységi terepbejárásához lap. Ter : Vékonycsiszolatban észlelt gerinces maradványok (? áthalmozott bone bed") a Villányihegység felsőtriász-alsójúra (?) képződményeiből lap. Ter : Calpionellidea-vizsgálatok a Mecsek-hegységből. - 5 füzet (1. füzet 8 lap; 2. füzet 4 lap, 3 táblázat, 9 ábra; 3. füzet 29 lap ábra; 4. füzet 5 lap.; 5. füzet 10 lap). Tér : Előzetes jelentés a Márévári Mészkő Formáció két alapszelvényének biosztratigráfiai vizsgálatáról. (OFKFV 1985: Földtani alapszelvények kőzetmintáinak laboratóriumi vizsgálata, Hosszúhetény XX. sz. fúrás, Magyaregregy, Barnakő, Mészkemence-horhos). - 6 lap. T : Jelentés a zirci márványbánya néhány mintája Calpionelliodea- és Cadosina vizsgálatáról. - 8 lap. Ter HÁMOR G., 1986: Utijelentés dr. Hámor Géza lengyelországi útjáról. Varsó, VI lap magyar, 4 lap orosz, 2 táblázat. - Ter : A Vékényi Márga Formáció földtani vizsgálatának problematikája. - 7 lap, 1 ábra. Ter : Jelentés az új gyűjtésű Olaszfalu eperkéshegyi szelvények anyagának áttekintő vékonycsiszolati vizsgálatáról. - 1 lap, 2 melléklet. Ter : Márévári Mészkő Formáció. - 3 lap. Ter CSÁSZÁR G.,, TARDINÉ FILÁCZ E. 1988: Jelentés az olaszfalui Eperkés-hegy jura szelvényeinek vizsgálatáról lap, 2 szelvény, 4 ábra. Tér : Calpionellidae-vizsgálatok a Mecsek-hegységből lap, 2 táblázat, 4 fototábla. Ter : Micritinoidea nov. seperfam.; új kőzetalkotó hypotethicus Protozoa inc. sed. csoport a délmagyarországi felsú-júra - alsó-kréta képződményekből. (Boly, Nagyharsány, Doboz, Hosszúhetény, Pécsvárad) lap, 1 táblázat, 6 fototábla, 1 ábra. Ter : A dél-dunántúli felső-júra formációk rövid leírása. Dorogói Mészmárga Formáció. - 3 lap. Ter : A dél-dunántúli felső-júra formációk rövid leírása. Várkonyi Mészkő Formáció. - 3 lap. Ter : A dél-dunántúli felső-júra formációk rövid leírása. Szársomlyói Mészkő Formáció. - 3 lap. Ter
6 456 Földtani Közlöny 134/3 1988: A dél-dunántúli felső-júra formációk rövid leírása. Fonyászói Mészkő Formáció. - 3 lap. Ter : A dél-dunántúli felső-júra formációk rövid leírása. Kisújbányai Mészkő Formáció. - 3 lap. Ter : Calpionellidea-vizsgálatok a Mecsekből lap., Ter : A dél-dunántúli felső-júra formációk rövid leírása. Császti Mészkő Réteg. - 1 lap. Ter : Jelentés a mecseki felső-júra - alsó-kréta litosztratigráfiai egységek leírásának helyzetéről. - 3 lap. Ter : A Mecsek Északi Pikkelyöve harántirányú szerkezeti tagolhatósága. - 3 lap. Ter.: : Jelentés a mecseki felső-júra/kréta reszedimentációs jelenségek vizsgálatáról lap. Ter : Jelentés a mecseki felső-júra - alsó-kréta mészkő formációk sztratigráfiai tagolásának helyzetéről. - 3 lap, 7 táblázat, 6 ábra. Ter : Jelentés a spanyolországi Carayaca Formáció szelvényei és a bulgáriai Sl-szelvények Calpionellidea-vizsgálatáról. - 2 lap. Ter.:
7 Nekrológ 457 In memóriám Kedves Miklós A hazai palinológia világszerte ismert kutatója, KEDVES Miklós professzor, a biológiai tudomány doktora, november 6-án váratlanul elhunyt szegedi otthonában. Szegeden született, március 21-én, és itt is végezte tanulmányait. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán 1955-ben szerzett biológia-kémia szakos középiskolai tanári oklevelet. Munkáját, még ebben az évben a siófoki Perczel Mór Általános Gimnáziumban kezdte meg, mint középiskolai tanár. Három év múlva, 1958-ban egyetemi doktori címet szerez summa cum laude" minősítéssel, és ezután visszakerül a szegedi egyetemre, mint tanársegéd ban adjunktusnak nevezik ki, majd két évre rá, 1965-ben amikor megszerzi a biológiai tudomány kandidátusa" címet, docens lesz, egészen 1975-ig. Közben, 1974-ben megszerzi a legmagasabb tudományos fokozatot az MTA-n, a biológiai tudomány doktora lesz. Ettől kezdve, mint főállású minisztériumi kutató, tudományos tanácsadó kutat és oktat az egyetemen. Az egyetemre kényszerített létszámcsökkentés miatt május 1-vel megszűnik munkaviszonya, nyugdíjazzák. Ezt azonban a szakma sem itthon, sem külföldön szinte nem is érzékeli, hiszen továbbra is hatalmas lendülettel dolgozik, oktat, szervez, utazik Spanyolországtól Indiáig. Létrehoz egy laboratóriumot, amely Sejtbiológiai és Evolúciós Mikropaleontológiai laboratórium néven világszerte ismert lesz a szakmában. Pályázatok útján finanszírozott, rendszeres kiadványfüzetet jelentet meg Plant Cell Biology and Development" néven. Közben az ELTE Őslénytan Tanszékén óraadóként palinológiát oktat, és március 7-én az ELTE rektora és Habilitációs Bizottsága habilitált doktorrá nyilvánítja. Tudományos közéleti tevékenysége rendkívül szerteágazó. Tagja volt a Magyar Biológiai Társaságnak, a Magyarhoni Földtani Társulatnak, az American Association of Stratigraphie Palynologists-nek, az Association des Palynologues de Langue Francaise-nek, az Association Internationale de Palynologie Africaine-nek, a New York Academy of Science-nek, a Research Fellow of the American Biographical Institute USA-nak, valamint az ICSU International Geosphere - Biosphere Program Magyar Nemzeti Bizottságának az alábbi témák felelőseként: Techniques for Extracting Environmental Data of the Past; Evolutions of the biopolymer system of the cell walls; Adaption mechanisms of plants and the paleophytogeographical changes based on micro-and macro-remains. Az egyes szervezetekben betöltött tisztség az ő esetében mindig aktív részvétellel, munkával párosult. A Magyar Tudományos Akadémia több tudományos bizottságának is tagja volt, így a Citológiai Bizottságnak, Botanikai Bizottságnak. Ez utóbbinak egy három éves ciklusban titkára is volt. A Botanikai Bizottság keretein belül működő Palaeobotanikai Albizottság vezetője, majd a Palaeontológiai Tudományos Bizottság alelnöke két ciklusban, ig pedig a
8 458 Földtani Közlöny 134/3 bizottság elnöke volt. Haláláig tagja három tudományos MTA bizottságnak: Mikrobiológiai, Palaeontológiai, Geonómiai. Szerkesztői munkájából a már korábban említett "Plant Cell Biology and Development" sorozatot ő hozta létre, és ig 15 kötetet jelentetett meg. Szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Botanicának (MTA kiadvány, Budapest), a Geologijának (Ljubljana, Szlovénia), valamint a Taiwaniának (Taipei, Taiwan). Külföldi tanulmányútjai, előadásai számosak, így közülük csak a legjelentősebbeket említjük. Pályája kezdetén, ben, egy évet töltött Párizsban CNRS ösztöndíjjal ben 3 hónapot kutatott Kairóban egyezményes tanulmányút keretében ban az NSF és KKI közös kutatási program keretében 3 hónapot töltött az USA Georgia Állambeli Athens-ben. Hosszabb tanulmányútjain kívül évente több alkolommal 1-3 hetet töltött külföldön meghívással vagy MTA támogatással. Nemzetközi rendezvényeken tartott előadásai közül három alkalommal volt meghívott, plenáris nyitó előadása ban Salamancában (Spanyolország), a VI Simposio de Palinologia, APLE-n, "Dégradation expérimentale de la paroi pollinique", 1989-ben Madridban a II. European Palaeobotanical Conference-n New trends in micropaleontological researches", valamint 2000-ben Nanjingban (Kína), a 10th International Palynological Congressen Trends and new aspects of the basic and applied palynology" c. előadásaival. A Savitri Sahni Smarak Lecture-Series" évi ünnepi rendezvényen Lucknow-ban (Uttar Pradesh, India) Aspects and prospects in Paleobotany" címmel tartotta meg előadását, mint meghívott előadó. Tudományos teljesítményét kimagasló számú publikációja jellemzi. 474 nyomtatásban megjelent publikációjából 7 kötet angolul jelent meg az Akadémiai Kiadónál, 1 angol nyelvű monográfia Németországban, 4 angol monográfia hazai kiadásban OTKA támogatással, 2 könyvfejezet az Oxford University Press-nél jelent meg, valamint 1 könyvfejezet társszerzőjeként az American Association of Stratigraphie Palynologists Foundationnél is publikált. Hazai folyóiratokon kívül Argentínában, Ausztráliában, Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Dél-Afriában, Egyiptomban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Indiában, Japánban, Kanadában, a Kínai Köztársaságban (Taiwan), a Kínai Népköztársaságban, Kolumbiában, Kubában, Marokkóban, Németországban (volt NDK és NSZK), Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovéniában, a volt Szovjetunióban, Tunéziában és az Egyesült Államokban jelentek meg tudományos dolgozatai. Már a fenti felsorolás is jelzi, milyen intenzív volt tudományos együttműködése, milyen szélesek voltak külföldi kapcsolatai! A teljesség igénye nélkül felsoroljuk azokat az országokat és kutatókat, akikkel több évig, vagy akár évtizedig is együtt dolgozott. Egyiptomban: Aboul Ela, MOSTAFA, R. M., El SAADAWI, YOUSSEF, S. G. M., Franciaország: RUSSEL, D. E., Grúzia: KVAVADZE, E., Hollandia: BRINKHUIS, H., BURNETT, J. A., HERNGREEN, G. F. W, FELDER, W. E., MEESSEN, J. E M. T., SCHUURMAN, H. A. H. M., VERBEEK, J. W, India: TRIPATHI, S. К. M., MADHAV KUMAR, Németország: WINTER, ]., Olaszország: PITTAU, R, Oroszország: ROVNINA, L. V, SMIRNOVA, S. В., Portugália: DINIZ, E, Spanyolország: ALVAREZ RAMIS, C, CÍVIS, J., CLÉMENTE BELMONTE, E, GOMEZ PORTER, F, DE PORTA, J., FERNANDEZ MÁRRÓN, M. T., Martin ALGARRA, SOLÉ DE PORTA, N., Szalvador: LAGOS, J.
9 Nekrológ 459 A., Szlovénia: ANCIC, В., BREZIGAR, A., BUSER, В., CIMERMAN, F., DROBNE, K., JELEN, В., PAVSIC, J., SKABERNE, D., Szovjetunió: ZAKLINSKAYA, E. D., USA: STANLEY, E. A. Tudományos munkája elismeréséül kétszer részesült külföldön kitüntetésben. Először 1986-ban Spanyolországban a Salamancai Egyetem Medália universitaria con el sellő del estudio que se entrega en conmemoraciones о en atención a servicios distinguidos", majd 1995-ben Indiában a lucknowi intézet Birbal Sahni Centenary Medal" kitüntetésében részesült. KEDVES Miklós gazdag tudományos munkásságát nehéz lett volna összefoglalni segítség nélkül. Ezért köszönetemet fejezem ki GILYÉN Elemérnének és az OTKA iroda munkatársainak, akik kézségesen rendelkezésemre bocsátottak tudományos életrajzi adatokat, és az utolsó tíz év publikációs listáját. Köszönet illeti JÁRMI Istvánnét a teljes publikációs lista elkészítésében nyújtott segítségéért. HABLY Lilla Nemzetközi tudományos rendezvényeken meghívott előadó Berlin (Nyugat-), XIV International Botanical Congress : Degradation of the sporoderm under natural and in vitro conditions Reading (U. K.), Evolution Systematics and Fossil History of the Hamamelidae, An International Symposium: Evolution and Biology of the Normapolles Aix-en-Provance (Franciaország), 8th International Palynological Congress. Upper Cretaceous Paleophytogeography on Palynological basis: Experimental investigations of the biopolymer organization of the sporoderm (recent and fossil). Társszerzők: TÓTH A. és FARKAS E Yokohama (Japán), XVth International Botanical Congress, Sect. S , Contribution of Pollen and Spore Studies to Systematic and Evolutionary Biology (St. Blackmore, U. К. - M. Takahashi, Japán): Radial Fivefold Rotation: A New Method for the Study of the Biopolymer Organization of the Sporoderm. Társszerzők: TÓTH A. és VÉR, A Buenos Aires, VII International Symposium on Mesozoic Terrestrial Ecosystems: Transmission electron microscopy of Mesozoic terrestrial microfloras. Kedves Miklós összegyűjtött tudományos publikációi 1955: Egy kovásodott fatörzsmaradvány xylotomiai vizsgálata. - Tudományos Diákköri Dolgozatok Il/b SIMONCSICS, P, 1957: Eine neue Sequoia-Reste aus dem Pannon der Balaton-See-Gegend. - Acta Biologica (Szeged) 3, : Az Equisetum fajok epidermiszének vizsgálata. - Egyetemi doktori értekezés, Szeged. 1958: Untersuchung der Spaltöffnungsapparaten von Equisetum. - Acta Biologica (Szeged) 4, : Xylitbestimmungen aus den Bohrungen bei Ganna und Herend. - Acta Biologica (Szeged) 5, : Morphologische Variationen der waagrechten Wand des Längsparenhyms im Holz von Taxodium ascendens Brongn. - Acta Biologica (Szeged) 5, : Palynologische Untersuchungen der miozänen Braunkohlen der Herend 13 Bohrung. - Acta Biologica (Szeged) 5, GREGUSS, E, 1959: Adatok a hazai mezozóos fatörzsek ismeretéhez. - MAPI. Évi Jel ,
10 460 Földtani Közlöny 134/ : Études palynologiques dans le Bassin de Dorog Pollen et Spores 2, : Palynologische Untersuchungen an der Braunkohlen von Várpalota. - Acta Biologica (Szeged) 6, : Zur palynologischen Kenntnis des unteren Eozän von Halimba. - Acta Biologica (Szeged) 7, : Études palynologiques dans le bassin de Dorog - П. - Pollen et Spores 2, : Beobachtungen den Pollen des rezenten Ginkgo biloba L. mit besonderer Hinsicht auf die Fragen der Determination der fossilen Pollen der Ginkgoinae. - Acta Biologica (Szeged) 7, GREGUSS, Е, 1961: Contributions à la connaissance des troncs d'arbe mésozoïques de la Hongrie (en Hongrois résumé en Francais et en Russe). - MAFI Évi Jel , SiMONCSics, P, 1961: Paleobotanical examinations on manganese series in Úrkút (Hungary, Transdanubia). - Acta Miner.-Petr. Szeged. 14, : Palynological Investigations on the freshwater limestone layer of Lábatlan, and an attempt to divide the Hungarian Lower Eocene floras on palynologie basis. - Acta Biologica (Szeged) 8, : Palynologie investigations on the Lower Eocene layers in the sourrounding country of Iszkaszentgyörgy I. - Acta Biologica (Szeged) 8, : Palynological investigations on coals of the Upper Pannonian I. - Acta Biologica (Szeged) 8, : NAGYipollis, a new pollen fgen. from the Hungarian Lower Eocene. - Acta Biologica (Szeged) 8, : Études palynologiques de quelques échantillons du bassin de Tatabánya. - Pollen et Spores 4, : Noremia, a new microfossil genus from the Hungarian Eocene, and systematical and stratigraphical problems about the Crassosphaeridae. - Acta Miner.-Petr. Szeged. 15, SÍPOS É., 1962: Einige Fragen betreffs des Bitumen- und Huminsäuregehaltes von ungarländischen tertiären Braunkohlen. (Ungarisch mit russische und deutsche Zusammenfassung). - Szegedi Pedagógiai Főiskola Évkönyve : Complexes sporo-polliniques des couches tertiaires inférieures du sondage V No. 133 de Várpalota (Rapport préalable). - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 9, : Contribution à la flore éconène inférieure de la Hongrie sur la base des examens palynologiques des couches houillères du puits III d'oroszlány et du puits XV/b de Tatabánya. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 9, : Stratigraphie palynologique des couches éoenènes de Hongrie. - Pollen et Spores 5, , SOLÉ DE PORTA, N. 1963: Comparación de las esporas del género Cicatricosisporites R. Pot. y Gell de Hungria y Columbia. Algunos Problémás referente a su significado estratigráfico. - Bol. de Geol. Univ. Ind. de Santander 12, SÍPOS, É.,, ENDRÉDI, L. 1963: Untersuchungen über den Bitumen- und Huminsäuregehalt der die aus dem unteren Eozän stammenden Kohlenhaltigen Deckschichten der Bauxitfelder bei Iszkaszentgyörgy bildenden Vegetationstypen. (Ungarisch mit russische und deutsche Zusammenfassung). - Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiből SIPOS, É.,, SIPOS, S. 1963: Komplexuntersuchungen an den Kohlenschichten aus dem unteren Eozän im III. Schacht des Bergwerkes Oroszlány. (Ungarisch mit russische und deutsche Zusammenfassung). - Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiből : Pollensrratigraphie der eoeänen Schichten der Bohrung Nr. L-4. von Lábatlan. (Ungarisch mit russische und deutsche Zusammenfassung). - MAFI Évi Jel 1962, : Sporomorphes nouveaux des couches éocènes de Hongrie. - Pollen et Spores 6, : Présence des couches paléocènes en Hongrie d'après les résultats des études palynologiques. - Pollen et Spores 6, : Palinológiai vizsgálatok dunántúli paleogén rétegeken. - Kandidátusi Értekezés Tézisei, 3-5.
11 Nekrológ 461, RÁKOSY, J. 1964: Intrabaeulisporis n. fgen. du Pannonién supérieur de Hongrie. - Pollen et Spores 6, , SiMONCSics, P 1964: Spores nouvelles extraites de minerai de manganèse jurassique de la Région d'úrkút (Hongrie). - Pollen et Spores 6, , SIMONCSICS, P 1964: Microstatigraphy of the carbonate manganese ore layers of the Shaft III of Úrkút on the basis of palynological investigations. - Acta Miner.-Petr. Szeged. 16, : A new Restionaceae pollen type from de Hungarian lower Tertiary layers. - Advancing Frontiers of Plant Sciences 13, : Contribution à la connaissance palynologique de l'éocène Hongrois. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 11, : Ein neuer retikulater Sporen-Typ aus dem Eozän des Braunkohlenbeckens von Dorog (Ungarn). -Paläont. Z. 39, : Palynological investigations on the Lower Eocene layers in the surrounding country of Iszkaszentgyörgy, III. - Acta Bioiogica (Szeged) 11, : Beiträge zur Kenntnis der oberpaläozoischen und untermesozoischen Sporen- Pollengesellschaften in Ungarn. - Acta Miner.-Petr. Szeged. 17,19-27., BOHONY, E. 1965: Kurzer Uberblick über die palynologischen Ergebnisse aus dem Praequartär Ungarns mit besonderer Berücksichtigung der stratigraphischen Stellung des urkuter Manganerze. - Acta Miner.-Petr. Szeged. 17, , ENDRÉDI, L. 1965: Palynologie investigations on the Lower Eocene layers in the surroundig country of Iszkaszentgyörgy, IV - Acta Bioiogica (Szeged) 11, , KOLOSVÁRY, G. 1965: Eozän-Korallen und faziesökologisch-biostratigraphisch bemerkenswerte Sporomorphen aus dem Bakony-Gebirge betrachtet. - Acta Bioiogica (Szeged) 12, , RÁKOSY, J. 1965: Palynological investigations on the Eocene layers of boring 39. in Eplény. - Acta Bioiogica (Szeged) 11, , RÁKOSY, J. 1965: Zonotrilete microspores from the Eocene bauxite layers of Gánt in Hungary. - Acta Bioiogica (Szeged) 11, : Palynological data concerning the Eocene brown coal complex of Solymár (Buda-Pilis Mountain) (Hungarian, summary in English and in Russian). - MAPI Évi Jel. 1964, : Palynologische Untersuchungen der Eozän-Braunkohlenschichten des Doroger Beckens im Gebiet von Csolnok. - Grana Palynologica 6, : Contributions sporo-polliniques à la connaissance paléobotanique des couches fossilifères de la marnière de Tatabánya. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 12, , ADORIÂN, A. M. 1966: Pollens fossiles de la famille des Onagraceae des couches paléogènes de la Hongrie. - Acta Bioiogica (Szeged) 12, , BOHONY, E. 1966: Observations sur quelques pollens de palmiers provenant des couches tertiaires de Hongrie. - Pollen et Spores 8, , BOHONY, E. 1966: Kurzer Überblick über die palynologischen Ergebnisse aus dem Praequartär Ungarns mit besonderer Berücksichtigung der stratigraphischen Stellung der urkuter Manganerze. - Acta Miner.-Petr. 17, , ENDRÉDI, L., SZELEY, ZS. 1966: Problèmes palynologiques concernant le remaniement des sédiments paléo- et mésozoïques dans des Bassins du Pannonién supérieur de Hongrie. - Pollen et Spores 8, , JUHÁSZ, M. 1966: Spore-pollen data of the Eocene brown coal layers from the Bükk Mountain (Hungary). - Advancing Frontiers of Plant Sciences 17, , KEREPECZKY, J. 1966: Variation-statistical examinations on Eocene trilete spores. - Advancing Frontiers of Plant Sciences 17, , KOLOSVÁRY, J. 1966: Eozän-Korallen und faziesökologisch-biostratigraphisch bemerkenswerte Sporomorphen aus dem Bakony-Gebirge betrachtet. - Acta Bioiogica (Szeged) 12, : Sur quelques problèmes de stratigraphie appliquée au Tertiaire inférieur en Europe. - Pollen et Spores 9,
12 462 Földtani Közlöny 134/3 1967: Études palynologiques des couches de Tertiaire inférieur de la Région Parisienne. I. Spores. - Pollen et Spores 9, : Quelques types de sporomorphes du bassin lignitfère de Menât. - Acta Biologica (Szeged) 13, : Spore pollen data from the London Clay. - Acta Biologica (Szeged) 13, , DINIZ, F. 1967: Quelques types de sporomorphes de sediments crétacés d'aveiro, Portugal. - Serv. Geol. de Portugal 52,17-27., KARÁCSONYI, M. 1967: The recycled sporomorphs of the boring No. Ny-1 in Kecskemét. - Ada Biologica (Szeged) 13,11-13., RÁKOSY, J. 1967: Evaluation of the spore-pollen assemblage of the bauxite in Gánt. - Acta Biologica (Szeged) 13, : Études palynologiques des couches de Tertiaire inférieur de la Région Parisienne. II. Tableau de quelques espèces et types de sporomorphes. - Pollen et Spores 10, : Études palynologiques des couches de Tertiaire inférieur de la Région Parisienne. III. Pollens inaperturés, à ballonnets, polypliqués, monocolpés, disulqués, trichotomosulqués, et proxaperturés. - Pollen et Spores 10, : Übersicht über die Fossil-Flora des Bakony-Gebirges auf Grund palynologischer Ergebnisse. (Ungarisch mit russische, franzözische und deutsche Zusammenfassung). - Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7, , ENDRÉDI, L. 1968): Palynologie investigations in the strata of "Buda Marl" with plant remains. - Acta Biologica (Szeged) 14,11-18., JURAY, M. 1968: L'importance de la sculpture et des dimensions à la séparation de certaines spores trilètes de Schizaeaceae. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 14, , KIRÁLY, E. 1968: A propos des régions paléophytogéographiques du Crétacé et du Paléogène d'après lés données palynologiques, I. - Acta Biologica (Szeged) 14,19-28., SIMONCSICS, P 1968: Reconstruction relying on results of palynology of a plant assembly forming a young tertiary Angolan brown-coal layer. - Botanikai Közlemények 55, , URI KISS, I. 1968: Etudes comparatives sur les pollens du genre Alnus du Tertiaire de Hongrie. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 14, : Palynological Studies on Hungarian Early Teriary Deposits. - Akadémiai Kiadó, Budapest. 84 pp. 1969: Études palynologiques des couches de Tertiaire inférieur de la Région Parisienne. IV Pollens des Normapolles. - Pollen et Spores 11, SIMONCSICS, E, 1969: The pollen grains of the Carbonate Manganese ore of the shaft III. in Úrkút. - Acta Miner.-Petr. Szeged. 19, : Études palynologiques des couches du Tertiaire inférieur de la Région Pariseienne V Pollens triporés subtriporés et intratriporés. - Pollen et Spores 12, , KIRÁLY, E. 1970: Problems of Cretaceous-Palaeogene palaeophytogeographical regions based on palynological results II. - Acta Biologica (Szeged) 16, , PÁRDUTZ, A. 1970: Die Bedeutung ultrastruktureller Untersuchungen bei der Lösung entwicklungsgeschichtlicher Fragen der fossilen Angiospermatophyten Pollen. (Ungarisch mit deutsche Zusammenfassung). - Botanikai Közlemények 57, , PÁRDUTZ, A. 1970: Études palynologiques des couches du Tertiaire inférieur de la Région Pariseienne VI. Ultrastructure de quelques pollen d'angiospermes de l'eocène inférieur (Sparnacien). - Pollen et Spores 12, , ZSIVIN, Zs. 1970: Spore-pollen data from the marl layers of Mte Bolca. - Acta Biologica (Szeged) 16, : Présence de types sporomorphes importants dans les sédiments préquaternaires Égyptiens. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 17,
13 Nekrológ 463, HEGEDŰS, M., BOHONY, E. 1971: Normapolles taxa from Palaeocene sediments. - Acta Biologica (Szeged) 17, , SIMONCSICS, Е 1971: Investigation of spores and pollen grains of the carbonate manganese ore bore samples from Úrkút. - Acta Miner. Petr. Szeged. 21, HEGEDÚS, M.,, PÁRDUTZ, A. 1971: Ultrastructural investigations on fossil Angiosperms exines of Upper Cretaceous. - Advancing Frontiers of Plant Sciences 28, : Fosszilis sporomorfák ultrasruktúrája. - Doktori értekezés tézisei, 1-13., HEGEDŰS, M. 1972: Periporat-Pollenkörner aus den oberkretazischen Ablagerungen Portugals (Ungarisch mit deutsche Zusammenfassung). - Botanikai Közlemények 58,19-21., PÁRDUTZ, A. 1972: Elektromikroszkópos vizsgálatok fosszilis zárvatermő polleneken. - Őslénytani Viták (Discussiones Paleontologicae) 20, HEGEDŰS, M.,, PÁRDUTZ, Á. 1972: Ultrastructural investigations of Upper Cretaceous Angiosperms exines II. - Acta Biologica (Szeged), 18, Zaklinskaia, E.,, HEGEDŰS, M., PÁRDUTZ, Á. 1972: Étude de l'ultrastructure du genre de forme Betpakdalina. - Pollen et Spores 14, , PÁRDUTZ, Á. 1972: Fosszilis Pteridophyta spórák és Gymnosprematophyta pollenszemek ultrastruktúra vizsgálata. - X. Biol. Vándorgy. Előad. Ism : Paleogene fossil sporomorphs of the Bakony Mountains. Part Studia Biol. Acad. Sei. Hung. 12, : The present state of ultrastructural research into fossil sporomorphs. - Acta Biologica (Szeged) 18,13-18., PÁRDUTZ, A. 1973: Ultrastructural studies on Amentiflorae pollen grains, I. - Acta Biologica (Szeged) 19,19-32., PÁRDUTZ, A. 1973: Ultrastructure investigations of Angiospermatophyta pollens from the Lower Eocene. -Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 18, , PÁRDUTZ, Á. 1973: Ultrastructure examination of fossil Pteridophyta spores and Gymnospermatophyta pollens. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 18, , HEGEDŰS, M., PÁRDUTZ, A. 1973: L'étude de l'ultrastructure des pollens fossiles des Angiospermes du Crétacé supérieur et du Tertiaire inférieur. - Proc. III. IPC, Morphology and systematics of fossil pollen and spores, : Electron microscopic examinations in pollen grains of fossil Angiosperm. (Hungarian, with English summary) - Botanikai Közlemények 61, : Paleogene fossil sporomorphs of the Bakony Mountains. Part. II. - Studia Biol. Acad. Sei. Hung. 13,1-124., PÁRDUTZ, A. 1974: Ultrastructural studies on Amentiflorae pollen grains, II. - Acta Biologica (Szeged) 20, , PÁRDUTZ, A. 1974: Ultrastructural studies on Mesozoic inaperturate Gymnospermatophyta pollen grains. - Acta Biologica (Szeged) 20, , STANLEY, E. A., ROJIK, I. 1974: Observations nouvelles sur l'ectexine des pollens fossiles des Angiospermes de I'Eocène inférieur. - Pollen et Spores 16, DINIZ, E,, SIMONCSICS, E 1974: Les sporomorph.es principaux de sédiments crétacés de Vila Flor et de Carrajâo, Portugal. - Corn. Serv. Geol. Portugal 58, PÁRDUTZ, Á., JUHÁSZ, M., DINIZ, F., 1974: Teixeiraipollenites globosus n. igen, et fsp. du Crétacé supérieur de Portugal et étude de l'ultrastructure de son exine. - Com. Serv. Geol. Portugal 58, : Sur les problèmes de la structure et de la nomenclature de l'exine des pollens des Angiospermes fossiles. - Soc. bot. Fr, Coll. Palynologie 122, , ANTUNOVICS, J. 1975: New characteristics in the submicroscopic exine structure of the pollen grains of Nymphaeaceae from an evolutionary point view. - Acta Biologica (Szeged) 21,
14 464 Földtani Közlöny 334/3, HEGEDŰS, M. 1975: Pollen grains of the Interporopollenites fgen. from sediments of the Upper Cretaceous period in Portugal. - Acta Biologica (Szeged) 21, , RADVÁNSZKI M. 1975: The application of scanning electron microscopical method in some plant microfossils. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 21,1-2., STANLEY, E. A., 1975: Electronmicroscopical investigations of the Mormapolles group and some other selected European and North American Angiosperm pollen I. - Pollen et Spores 17, KEDVES M. 1976: Scanning electron microscopic investigations on the pollen grains of the Operculati VENK. et Gócz Acta Biologica (Szeged) 22, , STANLEY, E. A. 1976: Electronmicroscopical investigations of the Normapolles group and some other selected European and North American Angiosperm pollens II. - Pollen et Spores 18, , STANLEY, E. A. 1976: Electronmicroscopical investigations of the form-genus Pentapollenites KRUTZSCH 1958, and its re-establishment as a valid genus. - Pollen et Spores 18, : Contribution de l'ornamentation en shies concentriques à la connaissance des microfossiles. - Pollen et Spores 19, : Electronmicroscopical examinations of fossil Angiospermatophyta pollen grains from the Paleocene and the Middle Eocene. -Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 23, : Paleogene fossil sporomorphs of the Bakony Mountains. Part III. - Studia. Biol. Acad. Sei. Hung. 15, : Ultrastructure investigations into fossil Salviniaceae spores. -Acta Biologica (Szeged) 24, : Palynological investigations into sediments of the Lower Palaeogene period in Bulgaria. - Acta Biologica (Szeged) 24, : Electronmicroscopical examinations of fossil Angiospermatophyta pollen grains from the Paleocene and the Middle Eocene. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 23, : On nomenclature problems of the Prequarter fossil sporomorphs. - IV Int. Palynol. Conf., Lucknow ) 1, , SIMONCSICS, R 1978: The sporomorphae of an Angolan brown coal. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 24, : Palynological investigations on sediments of the Lower Danian (Fish Clay, Denmark) I.-Acta Miner.-Petr. Szeged. 24, : Scanning electron microscopy of some selected recent Amentiflorae pollens I. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 25, : Scanning electron-microscopical investigations into the sporomorphes of tje coal layers in the Dorog Basin. - Acta Biologica (Szeged) 25, : Intraspecific morphological variations at recent Angiospermatophyta pollen grains. - Acta Biologica (Szeged) 25, : Testing of the spores in the Equisetum genus (In Hungarian, summary in English). - Botanikai Közlemények 66, : Palynological investigations on sediments of the Lower Danian (Fish Clay, Denmark) I. - Acta Miner.-Petr. Szeged. 24, , DINIZ, F. 1979: Les pollens d'angiospermes du Crétecé de Vila Flor, Portugal. Genres de forme Atlantopollis et Limaipollenites. - Bol. Soc. Geol. de Portugal, 21, , DINIZ, F. 1979: Étude au microscope électronique à balayage de quelques espèces du genre de forme Interporpollenites du Crétacé d'arada, Portugal. - Bol. Soc. Geol. de Portugal, 21, , PITTAU, P 1979: Contribution à la connaissance des pollens des Normapolles du "groupe papilloide" du Crétacé supérieur du Portugal. - Pollen et Spores 21, : Morphological investigation on recent Palmae pollen grains. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 26, : Palynological investigations on Austrian Upper Cretaceous and Lower Tertiary sediments. - Acta Biologica (Szeged) 26,
15 Nekrológ : Palynological investigations on sediments of the Lower Danian (Fich Clay, Denmark) II. - Acta Miner. - Petr. Szeged. 24, : Les pollens du genre de forme Complexiopollis W. KR em. TSUDY1973 du Cenomanien supérieur de Vila Flor (Portugal). - Revista Espanola de Micropaleontologia 12, , HERNGREEN, G. F. W. 1980: Palynology of the stratotype of the Maestrichtian and the Gulpen Formation, ENCI section, Maastricht, The Netherlands. - Pollen et Spores 22, : Evolutionary problems of Early Brevaxones pollen grains Internat. Palynol. Conf., Abstracts, p : Etudes palynologiques sur les sédiments préquaternaires de l'egypte. Néogène. I. - Grana 20, : The evolutionary significance of the Angiospermous exine ultrastructure and sculpture. - Intern. Symp. Concept and Method in Paleontology, Barcelona, : Definitions of evolutionary trends within and classification of Early Brevaxonate pollen. - Rev. Palaeobotan. Palynol. 35, : Scanning electron-microscopic investigations on the sporomorphs of the Upper Pannonian in Hungary. - Acta Biologica (Szeged) 27, : Letter of Hungarian Palynologist. - Japanese Journal of Palynology 27, 70., DINIZ, F. 1981: Probrevaxones, a new pollen group for the first Brevaxones form-genera from the Upper Cenomanian of Portugal. - Acta Bot. Acad. Sei. Hung. 27, , DINIZ, F Contribution à la connaissance des pollens d'angiospermes du Crétacé supérieur du Portugal. - Bol. Soc. Geol. Portugal 22, , PÁRDUTZ, A. 1981: Études au micriscope électronique à transmission des exines des premiers Brevaxones. - Revista Espanola de Micropaleontologia 13, , PÁRDUTZ, A. 1981: Transmission electron microscopic (ТЕМ) investigations on Upper Cretaceous spores from Vila Flor (Portugal). -Acta Biologica (Szeged) 27, : History of the paleophytogeografical regions based on plant micrifossils. - Japanese Journal of Palynology 28, : Studies on the pollen grains of recent Castaneoideae. I. - Acta Biologica (Szeged) 28,1-4., PÁRDUTZ, A. 1982: Complex studies on the pollen grains of Elaeagnus angustifolia L. - Acta Biologica (Szeged) 28, , PÁRDUTZ, A. 1982: Ultrastructural investigations of the early Normapolles taxa Complexiopollis and Limaipollenites. - Palynology 6, , RÜSSEL, D. A. 1982: Palynology of the Thanetian layers of Menât. - Paleontographica B, 182, : História de las regiones paleofitogeograficas a partir de los datos palinologicos. - IV Simposio de Palinologia, Programa, Resumenes y liste de participantes, : Études paléobotanique sur les schistes pétrolifères du Tertiaere supérieur de Hongrie. - Rev. de Micropaléont. 26, : Études palynologiques sur les sédiments préquaternaires de l'egypte. Néogène. II. - Grana 22, : La stratification de l'exine et la morphologie des Normapolles. - Physio-Géo 6, : Development of the European Brevaxones pollen grains and the main stages of their evolution during the Lower and Middle Senonian. - Pollen et Spores 25, : The phylogenetic and taxonomic questions of the pollen grains of Angiospermatophyta. (In Hungarian, summary in English) - Botanikai Közlemények 70, : Beszámoló az APLE IV Palinológiai Szimpóziumáról (Barcelona, október 7-9). - Botanikai Közlemények 70, : A paleofitogeográfiai régiók fejlődéstörténete a növényi mikrofosszíliák alapján. - MTA Biol. Oszt. Közi. 25, : Endoinfundibulapollis distinctus R. Tschudy 1975, from the Upper Cretaceous from the southern part of Hungary. First occurrence of this form-genus from Europe. - Acta Biologica (Szeged) 29,
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) Neme Nő Születési dátum Állampolgárság magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) 06705809730 csoma.vivien7@gmail.com Neme Nő Születési dátum 1993. 04. 07. Állampolgárság magyar BETÖLTENI KÍVÁNT MUNKAKÖR Geológus
műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem
Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó
DÉL-BAKONYI NÖVÉNYI EREDETŰ MIKROFOSSZILIÁK VIZSGÁLATAI. KEDVES Miklós2
Őslénytani Viták (Discussiones Palaeontologicae) 38 47-57 Budapest, 1992. október DÉL-BAKONY NÖVÉNY EREDETŰ MKROFOSSZLÁK VZSGÁLATA Studies of the plánt microfossil remnants of the Southern Bakony KEDVES
CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor
CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda Munkahelyek: Munkahely: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék Munkahely címe:
DR. LENNER TIBOR PhD.
DR. LENNER TIBOR PhD. FŐISKOLAI DOCENS SZEMÉLYI ADATOK ISKOLÁK MUNKAHELYEK Családi állapot: nős Születési év: 1966 Születési hely: Celldömölk 1984/1989 JATE TTK Szeged földrajz/történelem szakos középiskolai
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 BKÁE, közgazdász nemzetközi kapcsolatok szakon 1994-1998 Kereskedelmi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék
Név: Szabó Szabolcs Születési hely: Gyula Születési idő: 1979. február 11. Végzettségek: Általános Iskola: Középiskola: Egyetem: Doktori Iskola: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1986-1993, 4. sz. (Bay Zoltán) Általános
Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya. banyai.orsolya@law.unideb.hu
SZEMÉLYI ADATOK Dr. Bányai Orsolya 52/512-700/74808 banyai.orsolya@law.unideb.hu Születési dátum 1982.06.11. Állampolgárság Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT 2014-2008-2014 Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd
A kötet szerkesztői. Ábel István
A kötet szerkesztői Ábel István A Marx Károly Közgazdasági Egyetem gazdaságmatematika szakán végzet 1978- ban. A közgazdaság-tudomány kandidátusa (CSc) címet 1989-ben a vállalati viselkedés, a nyereségérdekeltség
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő)
A tanszékünk első 93 éve bevezető gondolatok egy rendhagyó emlék- és köszöntő konferenciához, egy emlékező és köszöntő kötethez, mert a 2014-es esztendő a tanszéki kozmológiában egy különös bolygóegyüttállást
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Zsámba Renáta
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Zsámba Renáta Személyi adatok Név: Munkahely címe: Zsámba Renáta Eszterházy Károly Főiskola Amerikanisztika Tanszék 3300 Eger, Egészségház u. 4. Telefon: munkahely: 36/ 520 400/3131
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom
Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685
SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTERMESZTÉSI INTÉZET 2103 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522-000 EXT. 1671 E-MAIL: NOVENYTERMESZTES@MKK.SZIE.HU Életrajz Dr. Máté
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és
Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi
Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz
Prof. Dr. Gál István László telefon: +3630-471-0922 tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. jogász, okleveles közgazdász e-mail: gal.istvan@ajk.pte.hu Szakmai önéletrajz
PARASITOLOGY HUNGARICA
PARASITOLOGY HUNGARICA PARASITOLOGY HUNGARICA 8. kötet Tomus 8. Szerkeszti Dr. KASSAI Tibor és Dr. MURAI Éva A Magyar P a r a z i t o l ó g u s o k Társasága és a Természettudományi M ú z e u m folyóirata
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt
ANNALES MUSEI N A T I O N A LIS H Ü N G A R I C I
ANNALES I l I S T O l U C O - N A T U R A L ES MUSEI N A T I O N A LIS H Ü N G A R I C I VOL. X X X I I I. 1940. PARS Z O O L O G I C A. AZ ORSZÁGOS M A G Y A R TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM FOLYÓIRATA. X
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001
Dr. Masszi András PhD
CURRICULUM VITAE Dr. Masszi András PhD Születési hely és idő: Budapest; 1975. 05. 13. Állampolgárság: magyar Jelen beosztás: Egyetemi tanársegéd III. számú Belgyógyászati Klinika Kezdés dátuma 2010. jún.
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
Oktatói önéletrajz Dr. Pogány Ágnes
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, pénzügy Tudományos
Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár
A Baranya megyei Mérnöki Kamara Örökös tagja Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár Budapesten 1933. május 25-én született. A Moszkvai Építészmérnöki Egyetem Szerkezetépítő Szakán 1956-ban végzett. Diplomája
Oktatói önéletrajz Dr. Udvardy László
egyetemi docens Kertészettudományi Kar Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (KÉE), Termesztési Kar, nappali
Publikációs lista Szabó Szilárd
Publikációs lista Szabó Szilárd Tanulmányok Börcsök Áron - Bernáth Zsolt - Kircsi Andrea - Kiss Márta - Kósa Beatrix - Szabó Szilárd 1998. A Kisgyőri - medence és galya egyedi tájértékei - A "Nem védett
DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13.
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. Tudományos folyóiratokban megjelent közlemény 1. E. Zajácz, Á. Zaják, E. M. Szalai, T. Szalai (2006): Nectar production of some sunflower hybrids. Journal of Apicultural
SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium
SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia Születési helye, ideje Budapest, 1965 Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium Egyetem 1985 1990 ELTE
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?
Ősnövények titkai. Dr. Erdei Boglárka. Magyar Természettudományi Múzeum, Növénytár
Ősnövények titkai Dr. Erdei Boglárka Magyar Természettudományi Múzeum, Növénytár Denver Museum of Nature and Science Denver Museum of Nature and Science Denver Museum of Nature and Science A Természettudományi
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,
Részletes Önéletrajz
Részletes Önéletrajz Név: Dr. Simon Károly Születési év: 1961 Jelenlegi pozíció: Tanszékvezető egyetemi tanár a BME Matematikai Intézet Sztochasztika Tanszékén Vendég Professzor, Lengyel Tudumányos Akadémia
Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971
név születési év intézmény neve doktori iskola Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971 Wesley János Lelkészképző Főiskola Most kezdeményezés alatt álló theológiai doktori iskola adott-e már oktatóként
A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények
Gergely Attila: A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények (Megjelenés nyelve: H magyar, E angol, J japán) 1. TANULMÁNYOK A. Egyéni közlemények A politikai kéregmozgások külső eredői Japánban
2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,
SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat
Babics András tudományos munkássága
Babics András tudományos munkássága Ádámné Babics Anna bibliográfiájának felhasználásával szerkesztette Sziráki Zsuzsanna Monográfiák, önálló kiadványok BABICS ANDRÁS: A kamarai igazgatás Pécs városában
Oktatói önéletrajz Melegh Attila László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy 1982-1987
TUDOMÁNYTÖRTÉNET. A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza
TUDOMÁNYTÖRTÉNET Voigt Vilmos A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza 80 éve (1924-ben) született a mai magyar etnológia megszervező és vezető egyénisége, Bodrogi Tibor (eredeti családi nevén Fradi),
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
Dr. Szabó Zsolt Ph.D
Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe: A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége
TALIS 2018 eredmények
TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching
Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627
Őslénytan előadás II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Időbeosztás 1 Hétfő du. 2-5 3 x 45 perc Mikor kezdjünk?
Szakmai önéletrajz. Tanulmányok: Tudományos minısítés:
Dr. Benyó Zoltán, Egyetemi Tanári Pályázat 2009, Szakmai Önéletrajz, 1. oldal Szakmai önéletrajz Név: Dr. Benyó Zoltán Születési hely, idı: Budapest, 1967. június 15. Családi állapot: nıs, 2 gyermek (Barnabás,
Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2
MELLÉKLET 1. táblázat A különböző képzési formákban tanulók idősoros adatsora nappali és részidős bontásban Tanév Nappali Esti Levelező Összes 1937/38 11 747 - - 11 747 1946/47 24 036 1 216-25 252 1950/51
A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül.
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 7. évfolyam félévi vizsga 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid 1.) Szóbeli felelet: Jónás-Dr. Kovács-Dr. Mészáros-Vízvári:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar
Oktatói önéletrajz Dr. Lőrinc Alajosné
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1965-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Külkereskedelmi szak
Oktatói adatlap Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi szakon 1995-2000 BKÁE,
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,
Nagykövetségek March 13.
Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi
Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula
habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003
SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a
Publikációs Jegyzék Dr. Papp László
Publikációs Jegyzék Dr. Papp László Jegyzetek, tankönyvek 3. [2015] Betegvezetés az ápolásban. e-tankönyv. elérhető: www.tankonyvtar.hu 2. [2013] Neurológiai szakápolástan (2. átdolgozott kiadás) Juhász
Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.
Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu
Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:
SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:
magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:
Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)
Publikációs lista - References Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) 1. Szabó, Á., Molnár A., Győrfi J. and Pénzes B. 2009: New Data on the Mite Fauna of Hungary (Acari:
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA
Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: dr. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA (lánykori név: Rausch Petra) Családi állapot: házas Születési hely, idő: Komló, 1984.03.04. Cím: 7300 Komló, Damjanich u. 13. Telefonszám:
Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv
Bokor Judit PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Pannon Egyetem Georgikon Kar Festetics Doktori Iskola
Pannon Egyetem Georgikon Kar Festetics Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. Anda Angéla, DSc egyetemi tanár Témavezető: Dr. Kondorosy Előd, CSc egyetemi docens Az édesvízi planáriák (Platyhelminthes: Tricladida)
A kolozsvári egyetem tanárai és a sport
Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később
Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén
ELTE TTK, Környezettudományi Doktori Iskola, Doktori beszámoló 2010. június 7. Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén Szabó Katalin Zsuzsanna Környezettudományi Doktori Iskola
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és
Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos
Adatlap törzstagok számára
Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár
CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005.
CV - Dr. Nagy Enikõ Dr. Nagy Enikõegyetemi tanársegéd Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet Iroda: A épület, 315. irodatelefon: 74/528-300/1304Email: neniko@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Nagy Enikõ
Oktatói önéletrajz Csató László
tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi