ÚJ KÖNYVEK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA
|
|
- Endre Hajdu
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÚJ KÖNYVEK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA negyedév Összeállította: Kusztor Éva Lezárva: november 18. JOG, JOGTUDOMÁNY SALÁT Gergely (szerk.): A kínai alkotmány. Budapest, Typotex, p. (Pázmány Nemzetközi Tanulmányok) SÁRKÖZY Tamás: Gazdasági civiljog, kormányzástan, sportpolitika. Budapest, HVG-Orac, p. SZABÓ Miklós (szerk): A jog nyelvi dimenziója. Miskolci Egyetem Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék, p. TAKÁCS Péter: A rózsa neve: Magyar Köztársaság. Az államok nevéről és a magyar állam átnevezéséről. Budapest, Gondolat K., p. (Recta ratio) POLITIKA, POLITIKATUDOMÁNY BÁRDOS-FÉLTORONYI Miklós: A nagyhatalmak harca Eurázsiában. Geopolitikai esettanulmányok. Budapest, L Harmattan, p. BIRKÁS, Antal (szerk.): Luther és Kálvin politika, jog, világi felsőbbség. Esszégyűjtemény. Budapest, KDNP Protestáns Műhely BORDÁS Mária: Iszlám kalifátus a 21. században (?) Az állami hatékonyság kérdései a Közel-Keleten és Afrikában. Budapest, Dialóg Campus, p. (Dialóg Campus Szakkönyvek Institutiones Juris) 154
2 KÖNYVFIGYELŐ CSÁNYI Vilmos [et al.], LENDVAI Zsóka (szerk.): Köszönjük Elnök Úr! Budapest, Kossuth, p. FABER, David: München. A megbékélési politika válsága, Budapest, Park Kiadó, p. FRIEDMAN, George: A következő 100 év. Előrejelzés a 21. századra. Budapest, DryCom, p. GERŐ Márton, SZABÓ Andrea: Politikai tükör. Jelentés a magyar társadalom politikai gondolkodásmódjáról, politikai integráltságáról és részvételéről, Budapest, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, p. JOHNSON, Boris: A Churchill tényező. Hogy csinál egy ember történelmet? Budapest, Akadémiai K., p. KISS Álmos Péter (szerk.): Afrikai terrorista- és szakadárszervezetek. Budapest, Honvéd Vezérkar Tud. Kutatóhely, p. KONCZ Katalin: Nők a politikai hatalomban. Budapesti Corvinus Egyetem, p. KONDOROSI Ferenc: A világ végveszélyben! A nemzetközi jog és politika új kérdései. Budapest, Alexandra, p. KÖRÖSÉNYI András (szerk.): A magyar politikai rendszer negyedszázad után. Budapest Osiris, p. MARTONYI János: Mi és a világ. Írások Budapest, Magyar Szemle, p. (Magyar Szemle Könyvek) STANDEISKY Éva: Demokrácia negyvenötben. Budapest, Napvilág, p. PUBLICISZTIKA DÉSI János: Árpi bácsi. Történetek, emlékek, anekdoták. Budapest, Noran Libro, p. 155
3 KÖNYVFIGYELŐ KÁLMÁN Olga: Álomország. Hol a határ? Budapest, Libri, p. LENGYEL László: Új magyar bestiárium. Budapest, Helikon, p. NÓGRÁDI György: 40 év alatt a Föld körül. Budapest, Kossuth, p. NYÁRY Krisztián: Merész magyarok. 30 emberi történet. Budapest, Corvina, p. RÓNAI Egon: Húzós 3. Közérzeti beszélgetések. Budapest, XXI. Század K., p. ROZGONYI Tamás: Karcolatok (epizódok életem élményeiből). Dunakeszi Szentendre, szerzői kiadás, p. BÖCSKEI Balázs, SEBŐK Miklós: 50 könyv amit minden baloldalinak ismerni kell. Budapest, Noran Libro, p. POLITIKATÖRTÉNET BALOGH Margit: Mindszenty József ( ) 1-2. köt. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, p. BARÁTH Magdolna, GECSÉNYI Lajos: Főkonzulok, követek és nagykövetek, Budapest, MTA BTK Történettudományi Intézete, p. (Magyar Történelmi Emlékek Adattárak) ifj. BERTÉNYI Iván: Törvény, jog, igazság. Széll Kálmán életműve. Budapest, Mathias Corvinus Coll.; Tihanyi Alapítv.; Széll Kálmán Alapítv., p. EVANS, Richard J.: A Harmadik Birodalom születése. Hogyan verték szét a nácik a demokráciát és kerültek hatalomra Németországban. Budapest, Park Kiadó, p. FEDINEC Csilla: Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja, Budapest, Jaffa Kiadó, p. 156
4 KÖNYVFIGYELŐ FENYVES Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom. A Facebook-csoport történeteiből. Budapest, Park K., p. HORTHY Miklósné: Napló Budapest, Libri, p. M. KISS Sándor: Csalogányvadászok. Három tételben a Tóth Ilona ügyről ; Kádár Jánostól Kádár Jánosig. Budapest, Éghajlat K., p. MISKOLCZY Ambrus: A Vasgárda ( ) Antiszemitizmus, mitológia, vallás. Budapest, Gondolat, p. VARGA Krisztián: Ellenség a baloldalon. Politikai rendőrség a Horthy-korszakban. Budapest, Jaffa K., p. SZOCIOLÓGIA, TÁRSADALOMELMÉLET ALBERT Fruzsina (szerk.): Életkeretek a börtönön innen és túl. Szubjektív reszocializációs esélyek. Budapest, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, p. HAJDU Gábor, KRISTÓF Luca: Társadalmi tükör: Jelentés a magyar társadalom munkaerő-piaci és társas integráltságáról, Budapest, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, p. HARGITTAI Magdolna: Nők a tudományban Határok nélkül. Budapest, Akadémiai K., p. LEHOTKA Gábor (szerk.): Megélni, megvallani. A párbeszéd fóruma. Budapest, Századvég, p. (Kommentár) TOMKA Béla: Szociálpolitika. Fejlődés, formák, összehasonlítások. Budapest, Osiris, p. TÓTH Zoltán: Társadalomfogalmak az osztrák és magyar társadalomstatisztikában. Budapest, Balassi K., VIRÁG Tünde (szerk.): Törésvonalak. Szegénység és etnicitás vidéki terekben. Budapest, Argumentum, p.
5 ABSTRACTS János Tóth I. POLITICS AS TRANSCENDING THE PRISONER S DILEMMA Under the conditions of non-cooperative game theory the mutual defection that is the Pareto inferior Nash equilibrium is necessary in the two and multiperson prisoner s dilemma. Using the terminology of political philosophy the state of nature is characterized by the common bad, and this is unacceptable for the community. John Elster (1976) is right when defining politics as the study of ways of transcending the Prisoner s Dilemma. Several authors (Olson 1965, Ostrom 1990, Boda 2013) also emphasize that politics is essentially nothing else than to prevent failures of collective action. The cooperative game theory can help point out that there is no opportunity either for the spontaneous cooperation, or the social contract in the prisoner s dilemma. Evolutionary game theory offers opportunities for the spontaneous formation of the conditional cooperation only in special cases. In the same time, the evolution gives possibility for external transcending of the prisoner s dilemma by new types of agents and new types of institutions associated. Using the terminology of political philosophy this paper examines how a population from the bad state of nature gets to a better and better social status by evolutionary processes. My argumentation is that the new form of cooperative solutions also has serious deficiencies that require more and more answers. Keywords: Game theory, free rider, violation, altruism, common good and bad Miklós Sebők Bálint Kubik Csaba Molnár Gábor Szendi FACTORS OF SUBMITTING INTERPELLATIONS IN HUNGARY ( ) The paper investigates the factors shaping the number and content of interpellations, a form of parliamentary questions by MPs in post-regime change Hungary. A number of hypotheses are drawn from four theoretical propositions: political control; policy-oriented information seeking; parliamentary group leadership and constituency service. A new database consisted of 4096 observations for the period of the Comparative Agendas Project is compiled in order to analyse these hypotheses and to better understand the legis- 158
6 ABSTRACTS lative activity of MPs. Count data regressions are utilized in order to gauge the impact of government and opposition position; the source of the mandate in a mixed electoral system; and the position in the parliamentary faction on the number of interpellations presented. We find that opposition MPs interpellate more, whereas representatives of single-member districts and regional lists interpellate less than their peers. Computer-assisted content analysis techniques and regressions are used to describe the text of interpellations in terms of their geographical and policy content. Our results show that representatives from single member districts and regional lists make more reference to local issues, although these references are not necessarily aimed at their own district or county. Furthermore, policy specialization (as measured by committee membership) increases the likelihood of submitting pertinent parliamentary questions. Keywords: Legislative studies, parliamentary questions, electoral connection, policy specialization Zsolt Boda Veronika Patkós POLITICAL GOVERNANCE AS REFLECTED BY THE MEDIA AND POLICY AGENDAS, A general assumption about the policy-making process in Hungary is that in the past four years it has been largely dominated by political initiatives originating from the government and the ruling party. That is, policy change has been primarily driven by political initiatives of the power centre, instead of being responsive to the concerns of the public. In our study, we are empirically testing the hypothesis about the politically driven policy change, using the media agenda and legislative agendas of the Hungarian Comparative Agendas Project. We identified the important policy changes as those topics to which the media has provided a larger-than-average coverage on a yearly basis. Outstanding coverage has been usually linked to one policy issue, and in most of the cases, we found some kind of policy decision related to the issue. However, locating the policy decision or the first interpellation related to the given issue we found that they usually preceded the media coverage that is, instead of the media agenda pulling the policy agenda, the general logic is just the opposite: media is talking about the policy initiatives of the government. Only a few cases show the textbook case of increased media coverage spurring political interest. This is explained by both the style of governance and the weak policy capacities of Hungary Keywords: Media agenda, policy agenda, media effect, policy change 159
7 ABSTRACTS Balázs Bölcskei OVERHEAD REDUCTION: POLICY CHANGE AS POLITICAL INNOVATION The study analyses the overhead reduction initiative, the leading issue of public policy in Hungary between 2013 and 2014 in the face of the punctuated equilibrium theory. The case is examined from the perspective of how the punctuated equilibrium theory and the associated concepts (as policy image, policy monopoly and stream) can be applied to the overhead reduction initiative, a significant change in public policy. After clarifying the terminology, the study presents that the increase of the expenditure of the domestic energy plus the rising numbers of the those who are in arrears have already been issues as a real societal problem for years. Nevertheless, the intermittent character and the emergence of the policy image and monopoly can be justified with the priority of political aspects and the aspiration for bigger popularity. The series of provisions of the overhead reduction initiative perfectly matches the governmental narrative. Between the discourse of the overhead reduction initiative generated by the government and the punctuated equilibrium provisions and the climax of popularity of Fidesz, a close interrelation can be detected. However, the widespread support of Fidesz cannot exclusively be attributed to the overhead reduction initiative. Keywords: Overhead reduction, punctuated equilibrium theory, societal problem Viktor Szép THE POLITICAL EFFECTIVENESS OF ECONOMIC SANCTIONS There has been a debate for decades among scholars and policymakers whether economic sanctions are effective or not. The effectiveness of restrictive measures are often disparaged and regarded as an unproductive foreign policy tool. Despite this pessimism in the literature, states around the world, especially the United States, have been increasingly applying economic statecraft against other countries in order to achieve their foreign political objectives. The European Union has also become active in imposing sanctions for the last couple of years. Nevertheless, the overall perception of restrictive measures has not changed much since most of the authors still argue that economic sanctions have its own limit, therefore, they cannot achieve breakthrough results in world politics. Keywords: Economic sanctions; restrictive measures; coercive measures
8 CONTENTS GAME THEORY Tóth I., János: Politics as Transcending the Prisoner s Dilemma THE HUNGARIAN COMPARATIVE AGENDAS PROJECT Boda, Zsolt Sebők, Miklós: Foreword: Presentation of the Hungarian Comparative Agendas Project Sebők, Miklós Kubik, Bálint György Molnár, Csaba Szendi, Gábor: Factors of Submitting Interpellations in Hungary ( ) Boda, Zsolt Patkós, Veronika: Political Governance as Reflected by the Media and Policy Agendas, Böcskei, Balázs: Overhead Reduction: Policy Change as Political Innovation REVIEW ARTICLE Szép, Viktor: The Political Effectiveness of Economic Sanctions BOOK REVIEW Vásárhelyi, Árpád: What Is to Be Done? (István Stumpf: Erős állam alkotmányos korlátok / Strong State Constitutional Limitations) Szabó, Gabriella: Colonies and Colonizers (Péter Bajomi-Lázár: Party Colonisation of the Media in Central and Eastern Europe) BOOK WATCH ABSTRACTS
9
10
11 SZERZŐINKHEZ (A PUBLIKÁLÁS FELTÉTELEI) 1. A Politikatudományi Szemle referált folyóirat magyar nyelven beküldött kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad el. 2. A kéziratok minimális terjedelme tanulmányok esetén , legfeljebb karakter, kivételes esetekben a felső határ karakter. Recenziók esetén a terjedelem karakter lehet. 3. A kéziratokat Word formátumban kérjük a posze@mtapti.hu címre elküldeni. A kéziratnak tartalmaznia kell egy magyar és egy angol nyelvű szöveg-összefoglalót, a kulcsszavakat, valamint a szerző titulusát és pontos munkahelyi adatait. A szerző neve a tanulmány felett szerepeljen. 4. Szöveg közbeni kiemelésként dőlt betű alkalmazható; ritkítás, aláhúzás, vastag betű, csupa nagybetű csak egészen kivételes esetben fogadható el. 5. A közvetlen hivatkozásokat a szövegtörzs tartalmazza, ezek ne jegyzetekben szerepeljenek. Minden idézetet, hivatkozást igénylő állítást vagy kifejezést követően zárójelben tüntessék fel a szerző vezetéknevét, az idézett vagy hivatkozott mű publikálásának évszámát és ha szükséges az idézett oldalakat a következő formában: (Arendt, 1992: 25.) vagy (Arendt, 1992: ). 6. A jegyzetek a főszöveg kiegészítéseit tartalmazzák (tehát nem hivatkozásokat). A jegyzetek helyét a tanulmányon belül felső indexben lévő arab számmal jelöljék (így: ¹), a jegyzeteket pedig kérjük a szöveg végén számozott formában elhelyezni. Indokolt esetben lábjegyzet alkalmazható, amelyet ha csak kis számban fordul elő a szövegben csillaggal (*) kell jelölni, s az oldal alján kell elhelyezni. 7. Kérjük, hogy a felhasznált irodalom jegyzéke csak a ténylegesen hivatkozott publikációkat tartalmazza. Az explicit módon hivatkozott forrásokon kívül az irodalomjegyzék legfeljebb még forrásmegjelölést tartalmazhat. 8. Az irodalomjegyzéket a tanulmány végén közöljük, a következőképpen oldva fel a szöveg közti utalásokat:
12 a. Könyveknél: Arendt, Hannah (1992): A totalitarizmus gyökerei. Budapest, Európa. b. Tanulmánykötetben, gyűjteményes kötetben megjelent szövegek esetében: Mickiewicz, Ellen (2000): Institutional Incapacity, the Attentive Public, and Media Pluralism in Russia. In: Richard Gunther and Anthony Mughan (eds): Democracy and the Media. Cambridge University Press. c. Folyóiratban megjelent tanulmány esetében: Selck, J. Torsten (2004): On the Dimensionality of European Union Le gisla tive. Journal of Theoretical Politics, vol. 16., no. 2. April, A táblázatokat és az ábrákat megfelelően formázva, az eredetüket is feltüntetve a szövegbe építve kérjük. 10. A szerkesztőségbe beérkezett formailag megfelelő kéziratokat a szerkesztőség előzetes szűrése után két opponensnek küldjük ki. Az opponensek a szerzők nevének feltüntetése nélkül kapják meg a kéziratokat. A közlés feltétele a két opponens támogató véleménye. Az opponensek által javítandónak értékelt kéziratokat átdolgozásra visszajuttatjuk a szerzőkhöz. A két opponens egybehangzó elutasítása esetén a kéziratot nem publikáljuk. 11. A szerkesztőség a beérkezett kéziratokért honoráriumot nem fizet. Köszönjük, hogy megfelelően előkészített kézirat beküldésével segítik munkánkat.
13 Folyóiratunk megvásárolható az alábbi könyvesboltokban, ára 750 forint, előfizetőknek 650 forint. Előfizethető a szerkesztőség postacímén (Budapest, Pf. 694/115), valamint a posze@mtapti.hu címen. Az előfizetés ára egy évre: 2600 forint. L HARMATTAN KÖNYVESBOLT, Bp., V., Kossuth Lajos u PÁRBESZÉD KÖNYVESBOLT, Bp., VIII., Horánszky u. 20. ELTE TáTK HALLGATÓI BOLT, Bp., XI., Pázmány Péter sétány 1/a. ELTE BTK Könyv- és Jegyzetbolt, Bp., V., Múzeum krt GONDOLAT KÖNYVESHÁZ, Bp., V., Károlyi Mihály u. 16. ÍRÓK BOLTJA, Bp., VI., Andrássy út 45. NYITOTT MŰHELY, Bp., XII. kerület Ráth György u. 4. MTA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT, Bp., I., Országház u. 30. ANTIK KFT., Pécs, Ferencesek utcája 1.
A parlamenti munka szövegbányászati elemzése
Sebők Miklós Tudományos munkatárs, MTA TK PTI A parlamenti munka szövegbányászati elemzése PTE Big Data konferencia, 2017.11.30. Comparative Agendas Project - CAP Honlap: cap.tk.mta.hu Támogatók: OTKA,
István Micsinai Csaba Molnár: Analysing Parliamentary Data in Hungarian
István Micsinai Csaba Molnár: Analysing Parliamentary Data in Hungarian The Hungarian Comparative Agendas Project Participant of international Comparative Agendas Project Datasets on: Laws (1949-2014)
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
Correlation & Linear Regression in SPSS
Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which
Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary
Curriculum Vitae Csaba Toth, PhD Born: October 7, 1979; Miskolc, Hungary Studies concluded: PhD in Political Science ELTE, Faculty of Law and Political Science, Budapest, Hungary (2012) MA in Sociology
EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment
22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification
24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market
24th October, 2005 Budapest, Hungary Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok With Equal Opportunities on the Labour Market Equal Opportunities for the Roma Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok The government
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter DOI: http://doi.org/10.13140/rg.2.2.28994.22721 A tudományos közlemények írása minden szakma művelésének
Publikációs felhívás
Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot
STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:
STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read
Debreceni S Z E M L E. tudomány kultúra
Debreceni S Z E M L E tudomány kultúra 2 0 1 4 1 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László A szerkesztőség címe: Debreceni Szemle,
UNIVERSITY OF PUBLIC SERVICE Doctoral School of Military Sciences. AUTHOR S SUMMARY (Thesis) Balázs Laufer
DOI azonosító: 10.17625/NKE.2013.021 UNIVERSITY OF PUBLIC SERVICE Doctoral School of Military Sciences AUTHOR S SUMMARY (Thesis) Balázs Laufer LAW ENFORCEMENT AND NATIONAL SECURITY CHALLENGES POSED BY
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli
ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű
már mindenben úgy kell eljárnunk, mint bármilyen viaszveszejtéses öntés esetén. A kapott öntvény kidolgozásánál még mindig van lehetőségünk
Budapest Régiségei XLII-XLIII. 2009-2010. Vecsey Ádám Fémeszterga versus viaszesztergálás Bev e z e t é s A méhviaszt, mint alapanyagot nehéz besorolni a műtárgyalkotó anyagok különböző csoportjaiba, mert
Construction of a cube given with its centre and a sideline
Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections
Correlation & Linear Regression in SPSS
Correlation & Linear Regression in SPSS Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Exercise 1 - Correlation File / Open
EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES
EEA, Eionet and Country visits Bernt Röndell - SES Európai Környezetvédelmi Ügynökség Küldetésünk Annak elősegítése, hogy az EU és a tagállamok a szükséges információk alapján hozhassák meg a környezet
Tudomány és kultúra 2018/1
Tudomány és kultúra 2018/1 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Szerkesztőbizottság: Bazsa György elnök, tagok: Angi János Baráth Béla, Csorba Péter, Pallai László, Papp
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet. Correlation & Linear. Petra Petrovics.
Correlation & Linear Regression in SPSS Petra Petrovics PhD Student Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Exercise
Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel
Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start
ABSTRACTS. Balázs Kiss INTEGRATIVE ACTIVITIES OF POLITICAL LEADERS AT THE TIME OF THE MIGRATION CRISIS
ABSTRACTS Balázs Kiss INTEGRATIVE ACTIVITIES OF POLITICAL LEADERS AT THE TIME OF THE MIGRATION CRISIS The paper presents the behaviours of Viktor Orbán, Gábor Vona and Ferenc Gyurcsány in 2014 and 2015
Tudományos munkatárs (MTA TK PTI)
Papp Zsófia Tudományos munkatárs (MTA TK PTI) Osztály: Politikai Viselkedés Osztály Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: papp.zsofia@tk.mta.hu Telefonszám: +36 1 224-6700 / 211 Épület: PTI (Emelet,
EN United in diversity EN A8-0206/445. Amendment
21.3.2019 A8-0206/445 445 Title Proposal for a DIRECTIVE OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL amending Directive 2006/22/EC as regards enforcement requirements and laying down specific rules with
ÚJ KÖNYVEK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA NEGYEDÉV ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KUSZTOR ÉVA LEZÁRVA: FEBRUÁR 19.
ÚJ KÖNYVEK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA 2015. 1. NEGYEDÉV ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KUSZTOR ÉVA LEZÁRVA: 2015. FEBRUÁR 19. KOMMUNIKÁCIÓ, MÉDIA DEMETER Márton (szerk.): Konstruált világok A jelenségek kommunikatív leírása
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Ister-Granum EGTC. Istvan FERENCSIK Project manager. The Local Action Plans to improve project partners crossborder
Expertising Governance for Transfrontier Conurbations Ister-Granum EGTC Istvan FERENCSIK Project manager The Local Action Plans to improve project partners crossborder governance «EGTC» URBACT Final conference
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Despite enormous challenges many developing countries are service exporters Besides traditional activities such as tourism;
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Factor Analysis
Factor Analysis Factor analysis is a multiple statistical method, which analyzes the correlation relation between data, and it is for data reduction, dimension reduction and to explore the structure. Aim
FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK
Szakkönyvtár FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK 2013. szeptember Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Élet és Irodalom Figyelő Gazdaság és Jog Határozatok Tára HVG Közgazdasági Szemle Külgazdaság Magyar Hírlap
Regional Expert Meeting Livestock based Geographical Indication chains as an entry point to maintain agro-biodiversity
How Code of Practice can address the question of biodiversity (indigenous breeds, peculiarities of feeding, rearing traditional or marginalized systems)? Rendek Olga, Kerekegyháza 2009 október 20. 1 2
Professional competence, autonomy and their effects
ENIRDELM 2014, Vantaa Professional competence, autonomy and their effects Mária Szabó szabo.maria@ofi.hu www.of.hu The aim and the planned activities at this workshop Aim: To take a European survey on
PIACI HIRDETMÉNY / MARKET NOTICE
PIACI HIRDETMÉNY / MARKET NOTICE HUPX DAM Másnapi Aukció / HUPX DAM Day-Ahead Auction Iktatási szám / Notice #: Dátum / Of: 18/11/2014 HUPX-MN-DAM-2014-0023 Tárgy / Subject: Változások a HUPX másnapi piac
Az egészségügyi munkaerő toborzása és megtartása Európában
Az egészségügyi munkaerő toborzása és megtartása Európában Vezetői összefoglaló Európai Egészségügyi Menedzsment Társaság. április Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség
OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA ÁGH TAMÁS DR., MÉSZÁROS ÁGNES DR.
ALL RIGHTS RESERVED SOKSZOROSÍTÁSI CSAK A MTT ÉS A KIADÓ ENGEDÉLYÉVEL Az asthmás és COPD-s betegek életminõségét befolyásoló tényezõk OROSZ MÁRTA DR., GÁLFFY GABRIELLA DR., KOVÁCS DOROTTYA Semmelweis Egyetem
A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Szabó Zsolt Roland: A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA VERSENYBEN A VILÁGGAL 2004 2006 GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGÜNK VÁLLALATI
2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda
Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban
Védősisak viselés és a kerékpáros fejsérülések összefüggése gyermekkorban
A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinika, Sebészeti Osztály, Pécs 1 és az LKH Gyermekklinika, Sebészeti Osztály, Graz 2 közleménye Védősisak viselés és a kerékpáros fejsérülések összefüggése gyermekkorban
Tudomány és kultúra 2018/2
Tudomány és kultúra 2018/2 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Szerkesztőbizottság: Bazsa György elnök, tagok: Angi János Baráth Béla, Csorba Péter, Pallai László, Papp
Tudomány és kultúra 2017/1
Tudomány és kultúra 2017/1 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Bazsa György szerkesztőbizottsági elnök Virágos Márta Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László Pusztai
A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON
Bevezetés A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Abayné Hamar Enikő Marselek Sándor GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös A Magyarországon zajló társadalmi-gazdasági
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
PETER PAZMANY CATHOLIC UNIVERSITY Consortium members SEMMELWEIS UNIVERSITY, DIALOG CAMPUS PUBLISHER
SEMMELWEIS UNIVERSITY PETER PAMANY CATLIC UNIVERSITY Development of Complex Curricula for Molecular Bionics and Infobionics Programs within a consortial* framework** Consortium leader PETER PAMANY CATLIC
KORRÓZIÓS FIGYELÕ korrózióvédelmi mûszaki tudományos folyóirat. Szerkeszti: a szerkesztõbizottság. A szerkesztõbizottság elnöke: Zanathy Valéria
LIII. évfolyam 3. szám 2013 KORRÓZIÓS FIGYELÕ korrózióvédelmi mûszaki tudományos folyóirat Szerkeszti: a szerkesztõbizottság A szerkesztõbizottság elnöke: Zanathy Valéria Dalmay Gábor Dr. Haskó Ferenc
Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek
Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek Egynyelvű angol nagyszótár haladó nyelvtanulóknak és nyelvvizsgázóknak 212,000 szócikkel A szótárban minden definíció egyszerű
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes
FOSS4G-CEE Prágra, 2012 május. Márta Gergely Sándor Csaba
FOSS4G-CEE Prágra, 2012 május Márta Gergely Sándor Csaba Reklám helye 2009 óta Intergraph szoftverek felől jöttünk FOSS4G felé megyünk Békés egymás mellett élés több helyen: Geoshop.hu Terkep.torokbalint.hu
Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno
Oldal: 1/6 A feladat során megismerkedünk a C# és a LabVIEW összekapcsolásának egy lehetőségével, pontosabban nagyon egyszerű C#- ban írt kódból fordítunk DLL-t, amit meghívunk LabVIEW-ból. Az eljárás
On The Number Of Slim Semimodular Lattices
On The Number Of Slim Semimodular Lattices Gábor Czédli, Tamás Dékány, László Ozsvárt, Nóra Szakács, Balázs Udvari Bolyai Institute, University of Szeged Conference on Universal Algebra and Lattice Theory
T utudomány és kultúra d o
T Tudomány és kultúra Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Bazsa György szerkesztőbizottsági elnök Virágos Márta Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László Pusztai Gábor
Debreceni S Z E M L E. tudomány kultúra
Debreceni S Z E M L E tudomány kultúra 2 0 1 4 2 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László A szerkesztőség címe: Debreceni Szemle,
Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI
Myocardial Infarction Registry Pilot Study Hungarian Myocardial Infarction Register Gottsegen National Institute of Cardiology Prof. A. JÁNOSI A https://ir.kardio.hu A Web based study with quality assurance
Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László
Tudomány és kultúra Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László A szerkesztőség címe: Debreceni Szemle, Szerkesztőségi titkárság Debrecen,
FORGÁCS ANNA 1 LISÁNYI ENDRÉNÉ BEKE JUDIT 2
FORGÁCS ANNA 1 LISÁNYI ENDRÉNÉ BEKE JUDIT 2 Hátrányos-e az új tagállamok számára a KAP támogatások disztribúciója? Can the CAP fund distribution system be considered unfair to the new Member States? A
Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné
Utolsó frissítés / Last update: 2016. február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI TAGBÉLYEGEK
Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA"
Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA" Bevezetés Kutatásunkat a témában azért kezdtük meg, mert ez egy speciális
General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting
General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting Currency is Hungarian Forint (HUF). 1 EUR 310 HUF, 1000 HUF 3.20 EUR. Climate is continental, which means cold and dry in February
Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László
Tudomány és kultúra Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László A szerkesztőség címe: Debreceni Szemle, Szerkesztőségi titkárság Debrecen,
Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László
Tudomány és kultúra Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László A szerkesztőség címe: Debreceni Szemle, Szerkesztőségi titkárság Debrecen,
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA Keywords: unemployment, employment policy, education system. The most dramatic socio-economic change
Phenotype. Genotype. It is like any other experiment! What is a bioinformatics experiment? Remember the Goal. Infectious Disease Paradigm
It is like any other experiment! What is a bioinformatics experiment? You need to know your data/input sources You need to understand your methods and their assumptions You need a plan to get from point
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Unió intézmény- és döntéshozatali rendszere Alapszakosoknak.
2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje
2012/2013. tanév II. félév Politikatudományi PhD program órarendje Csütörtök III. emelet 321. szoba PhD szoba Február 14 10.00-12.00 Dr. Arató Krisztina: Az Európai Unió válsága 12.00-14.00 Dr. Bíró Gáspár:
A Magyar Honvédség hírrendszerének továbbfejlesztése
A Magyar Honvédség hírrendszerének továbbfejlesztése Pándi Balázs 1 A zártcélú távközlõ hálózatokról szóló hatályos jogszabályban megfogalmazottak alapján a Magyar Honvédség Hálózata 2 mentesített az Elektronikus
- Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány
HUNGARY - Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány (Blue booklet form or card format issued for permanent residents - from 1 January 2000 a new card format has been introduced and issued)
INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD. Quality label system
INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD WP4: Deliverable 4.5 Development of voluntary qualification system Quality label system 1 INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS
Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója
Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója Osztovits András publikációs tevékenysége Osztovits András (2014): 6:1. - 6:57. -ok magyarázata In: Osztovits András (szerk.) A Polgári
N É H Á N Y A D A T A BUDAPESTI ÜGYVÉDEKRŐ L
K Ö Z L E M É N Y E K N É H Á N Y A D A T A BUDAPESTI ÜGYVÉDEKRŐ L DR. HEINZ ERVIN A népesedésstatisztika igen fontos mutatószámai a népesség kormegoszlására és annak változására vonatkozó adatok. Ezért
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)
FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július
Magyar ügyek az Európai Unió Bírósága előtt Hungarian cases before the European Court of Justice
Magyar ügyek az Európai Unió Bírósága előtt Hungarian cases before the European Court of Justice FEHÉR Miklós Zoltán Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztály Ministry of Public
NYOMÁSOS ÖNTÉS KÖZBEN ÉBREDŐ NYOMÁSVISZONYOK MÉRÉTECHNOLÓGIAI TERVEZÉSE DEVELOPMENT OF CAVITY PRESSURE MEASUREMENT FOR HIGH PRESURE DIE CASTING
Anyagmérnöki Tudományok, 39/1 (2016) pp. 82 86. NYOMÁSOS ÖNTÉS KÖZBEN ÉBREDŐ NYOMÁSVISZONYOK MÉRÉTECHNOLÓGIAI TERVEZÉSE DEVELOPMENT OF CAVITY PRESSURE MEASUREMENT FOR HIGH PRESURE DIE CASTING LEDNICZKY
Tudomány és kultúra 2019/1
T Tudomány és kultúra 2019/1 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Szerkesztőbizottság: Bazsa György elnök, tagok: Angi János Baráth Béla, Csorba Péter, Pallai László,
Expansion of Red Deer and afforestation in Hungary
Expansion of Red Deer and afforestation in Hungary László Szemethy, Róbert Lehoczki, Krisztián Katona, Norbert Bleier, Sándor Csányi www.vmi.szie.hu Background and importance large herbivores are overpopulated
Tudomány és kultúra 2017/4
T Tudomány és kultúra 2017/4 Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Bazsa György szerkesztőbizottsági elnök Angi János, Baráth Béla, Pallai László, Papp Gábor, Pusztai Gábor,
Publikációs lista. Monográfiák:
Monográfiák: Publikációs lista Kovács Klára (2015): A sportolás mint támogató faktor a felsőoktatásban. Oktatáskutatók könyvtára 2. Debrecen, CHERD. 267 o. (ISBN: 978-963-473-810-7) Szerkesztett kötetek:
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Nonparametric Tests
Nonparametric Tests Petra Petrovics Hypothesis Testing Parametric Tests Mean of a population Population proportion Population Standard Deviation Nonparametric Tests Test for Independence Analysis of Variance
One of the economical and political aims of the Hungarian government and the European Union (EU) is improving and supporting the micro, small and
Közgazdász Fórum Forum on Economics and Business 16 (1), 21 35. 2013/1 7 The activity of chambers of commerce an international perspective ERIKA SZILÁGYINÉ DR. FÜLÖP One of the economical and political
TestLine - Angol teszt Minta feladatsor
Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés
Az Open Data jogi háttere. Dr. Telek Eszter
Az Open Data jogi háttere Dr. Telek Eszter Egy kis ismétlés Open Data/Open Access/Open Knowledge gyökerei Open Source Software FLOSS (Free Libre Open Source Software) Szoftver esetében egyszerű alapok:
Ismeri Magyarországot?
instrukciók Instrukciók angolul Preparation: print out the worksheets You will need: a dictionary Time: 25-30 minutes With this worksheet, you will learn and share basic information about the location
Hasznos és kártevő rovarok monitorozása innovatív szenzorokkal (LIFE13 ENV/HU/001092)
Hasznos és kártevő rovarok monitorozása innovatív szenzorokkal (LIFE13 ENV/HU/001092) www.zoolog.hu Dr. Dombos Miklós Tudományos főmunkatárs MTA ATK TAKI Innovative Real-time Monitoring and Pest control
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.
30. évfolyam 2015. 4. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT. A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN
30. évfolyam 2015. 4. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN Tartalom Tanulmányok TAKÁCS TIBOR A Weidemann-ügy, 1961. Sport, hatalom és állambiztonság a korai Kádár-korszakban...
Skills Development at the National University of Public Service
Skills Development at the National University of Public Service Presented by Ágnes Jenei National University of Public Service Faculty of Public Administration Public Ethics and Communication 13. 12. 2013
COOPERATION IN THE CEREAL SECTOR OF THE SOUTH PLAINS REGIONS STRÉN, BERTALAN. Keywords: cooperation, competitiveness, cereal sector, region, market.
COOPERATION IN THE CEREAL SECTOR OF THE SOUTH PLAINS REGIONS STRÉN, BERTALAN Keywords: cooperation, competitiveness, cereal sector, region, market. Using a questionnaire, we determined the nature and strength
KELER KSZF Zrt. bankgarancia-befogadási kondíciói. Hatályos: 2014. július 8.
KELER KSZF Zrt. bankgarancia-befogadási kondíciói Hatályos: 2014. július 8. A KELER KSZF a nem-pénzügyi klíringtagjaitól, és az energiapiaci alklíringtagjaitól a KELER KSZF Általános Üzletszabályzata szerinti
Szakértők és emberek. German Health Team Prof. Armin Nassehi Dr. Demszky Alma LMU München
Szakértők és emberek German Health Team Prof. Armin Nassehi Dr. Demszky Alma LMU München 1 Szakértők és közpolitika viszonya 3 modell: Racionális: szakértő megmondja, mi a helyes megoldás Probabilisztikus:
RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43.
RECOMMENDED HOTELS In this document you can find 7 recommended hotels in Budapest. While making your reservations, please refer to the Budapest University of Technology and Economics! Apart from list of
A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE
KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 137-146. A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE ANALYSIS OF HYDROMETEOROLIGYCAL DATA OF BÜKK WATER LEVEL
Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION
Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő). Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,
FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN
Földrajz angol nyelven középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Paper
This document has been provided by the International Center for Not-for-Profit Law (ICNL).
This document has been provided by the International Center for Not-for-Profit Law (ICNL). ICNL is the leading source for information on the legal environment for civil society and public participation.
T utudomány és kultúra d o
T Tudomány és kultúra Szerkesztik: ifj. Barta János főszerkesztő Kovách Ádám főszerkesztő-h. Bazsa György szerkesztőbizottsági elnök Virágos Márta Angi János Kerepeszki Róbert Pallai László Pusztai Gábor
Irodalomjegyzék. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: http://www.un.org/en/documents/udhr/ a letöltés napja: {2009.11.30.
Irodalomjegyzék ENSZ (hivatalos) dokumentumok Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: http://www.un.org/en/documents/udhr/ a letöltés napja: {2009.11.30.} Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április
Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április
A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS
A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A hazai tógazdasági haltermelés a 90-es évek közepén tapasztalt mélypontról elmozdult és az utóbbi három
Önkiszolgáló BI infrastruktúra az adatvezérelt teljesítménymenedzsmentben
Önkiszolgáló BI infrastruktúra az adatvezérelt teljesítménymenedzsmentben Microsoft Future Decoded 2018.03.21. Krizsanovich Péter Ügyvezető igazgató, Stratégiai-, Tervezési és Controlling Igazgatóság Horváth