Pocsaj Nagyközségi Önkormányzat
|
|
- Rebeka Horváth
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pocsaj Nagyközségi Önkormányzat 9/2010. (X.13) számú r e n d e l e t Pocsaj Nagyözség Önkormányzata képviselô-testületének Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról Preambulum A Magyar Köztársaság Országgyûlése az Alkotmányban három kiemelkedôen fontos jogot biztosít az önkormányzatoknak: az autonómiához való jogot, a demokratikus helyi hatalomgyakorlás, valamint az önkormányzati jogok bírósági védelmét. E jogok biztosításával olyan önszervezôdô helyi hatalomgyakorlás valósult meg, amelyben a lakosság közvetlenül, illetve választott helyi képviselôi útján a törvények keretei között önállóan intézheti a helyi közügyek széles körét. A helyi önkormányzat széles feladat- és hatáskörükben eljárva kifejezi a helyi közakaratot, megjelenítik a helyi érdekeket. Pocsaj község története a bronzkorig vezethető vissza ie körül trák, illir és kelta törzsek éltek e tájon a népvándorlás idején avarok telepedtek le, védelmi célból valószínűleg ők építették az első földvárat ezen a vidéken. Egyes feltevések szerint itt kereshető a Lányvár eredete is. A honfoglalók gyér lakosságot találtak itt, főként töredék szláv népet. Írásos forrásainkban 1291-ben bukkant fel először Puchey néven. Neve alapján szláv település lehetett, de a középkorból ismert lakossága már mind magyar ban a települést a törökök lerombolták, lakosságát elpusztították as években I. Rákóczi György hajdúkat telepített ide a falu benépesítésére. Az uradalmat majorgazdálkodásra szervezte át, malom működött a Berettyón ben az erdélyi fejedelem udvarházat épít, mert a Debrecent Nagyváraddal összekötő kereskedelmi és hadi utat védeni kellett. A Rákócziak kedvenc tartózkodási helye volt a kastély, 1653-ban itt tartották Bornemissza Anna és az utolsó erdélyi fejedelem Apaffy Mihály esküvőjét. A Rákóczi szabadságharc bukása után a nagyváradi püspökség és gróf Dietrichstein birtokába jutott, aki a XIX. sz. elején a Zichy családnak adták el ben került sor a Rákóczi vár maradványainak újjáépítésére vámház, majd vendégfogadó céljából. Több évtizedig tartó török uralom és a súlyos adóterhek miatt a falu a XVII. sz.-ban majdnem elnéptelenedett. A XIX. sz. derekán a helyi hagyomány egyébként 4 várról tudott, nevezetesen a Lányvárról, a Hosszúzugi várról, a Hídközi várról és a Rákóczi várról. Az 1860-as évektől kezdve nagyobb fejlődés figyelhető meg a falu életében, megkezdődött a közutak építése, elkészült a Berettyó-part, postahivatal épült, 1910-ben kezdődött el a vasútvonal építése. Az I. világháború és a román csapatok azt követő bevonulása a falu számára sok szenvedést hozott. A 119 hősi halott emlékét és nevét emlék őrzi. A háború után betonhidat emeltek a Berettyó és az ér folyón, tűzoltóegylet alakult, 1929-ben felépült a Népház. A II. Világháborút a polgári lakosság is megsinylette, sok érték elpusztult, az elhunytak nevét az új köztemetőben kopjafa őrzi.
2 A település önálló címerrel rendelkezik. A Berettyó és az Ér folyót átszelő híd oly annyira jelentős volt a község életében, hogy ez adta címerképét is. Pecsétjének legrégibb lenyomata 1631-ben készült ban új címeres pecsétnyomót készítettek. A címer képe egy karfával ellátott hidat mutat, melyen egy lány megy. A címerkép különös érdekessége a köznapi életből ellesett jelenség. Pocsaj község Hajdú - Bihar megye Bihari peremén helyezkedik el. 35 km- re Debrecentől a román határ mellett. A lakosság egy része görög katolikus hitű, a magyarság többi része a református felekezethez tartozik, a cigányság újabban a baptista felekezethez csatlakozott. A település földrajzi elhelyezkedése nem kedvez az ipartelepítésre, a vállalkozók tőkebefektetésének, ugyanis megközelíthetősége igen körülményes és költséges. A lakosság szinte egyedüli jövedelemforrása a mezőgazdaságból, állattenyésztésből származó jövedelem, mely a szövetkezetek felszámolásával szintén jelentősen csökkent. Nem csak a földrajzi elhelyezkedés okozza a térség halmozottan hátrányos helyzetét. A közgazdasági mutatók (gazdasági, társadalmi, munkanélküliségi) is ezt az eredményt jelzik. A cigányság és a munkanélküliség magas arányszáma feszítő társadalmi problémát jelent a pocsaji önkormányzatnak. Mindezeket alapul véve és szem elôtt tartva Pocsaj nagyközség önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széles körû nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról, a helyi hatalom önkormányzati típusú gyakorlásáról. Pocsaj Nagyközség Önkormányzata Képviselô-testülete (továbbiakban: Képviselô-testület) a helyi önkormányzatokról szóló és módosított évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 18. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a szervezeti és mûködési rendjére (a továbbiakban: SZMSZ) a következô rendelet alkotja: I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A Képviselô-testület és szervei számára az Ötv.-ben és más jogszabályokban meghatározott feladat- és hatásköri, szervezeti és mûködési elôírásokat az SZMSZ ben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni. 2. (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Pocsaj Nagyközség Önkormányzata (2) Az önkormányzat székhelye: 4125.Pocsaj, Nagy utca 51. (3) Az önkormányzati jogok gyakorlásával felruházott szervezet: Pocsaj Nagyközség Önkormányzatának Képviselô-testülete (4) Illetékességi területe: Pocsaj község közigazgatási területe. A település fontosabb adatait az 1. számú melléklet tartalmazza.
3 II. Fejezet AZ ÖNKORMÁNYZAT JELKÉPEI 3 (1) Az önkormányzat jelképei a címer és a zászló a) A címer leírása :Kék címerpajzsban három-három cölöpön nyugvó, karfával ellátott híd (a híd alatt a víz ábrázolva), amelyen heraldikailag jobbra fekete ruhás leány megy, aki a jobb kezével tartott,s vállára fektetett bot végén hosszúkás alakú korsót visz. b) A zászló leírása: A zászló 1 m széles, 2 m hosszú fehér színű selyem, szélén fehér zsinórral díszített. A zászló mértani közepén, mindkét oldalon a címert ismétli meg az a) pontban leírtak szerint. (2) A címer és a zászló használata (1) A címer díszítő és utaló jelképként használtató - képviselő-testületi ülés meghívóján - a képviselő-testület által alapított okleveleken, emléklapokon, kitüntető vagy emlékérmeken, jelvényeken - a hivatal tevékenysége során használt levélpapírokon, borítékokon - az önkormányzati hivatal épületének falán, valamint az épület tanácskozótermében, a település történetével, életével, fejlődésével kapcsolatos kiadványokon - települési ünnepségeken - az önkormányzat felügyelete, irányítása alatt álló intézmények emblémájaként. (2) A címer hatósági tevékenység során nem használható. (3) A címert kizárólag hiteles alakban szabad ábrázolni. (4) Nyomdai sokszorosítás esetén a címer fekete-fehér színben is ábrázolható. (5) A címer csak hiteles ábrázolás sérelme nélkül kicsinyíthető. (6) A címer előállítására, használatára irányuló kérelmet a polgármesteri hivatalnál kell benyújtani. A kérelem elbírálásának hatáskörét a polgármester átruházott hatáskörben gyakorolja. (7) A zászlót az önkormányzati hivatal épületében lévő tanácskozó teremben (házasságkötő teremben) kell elhelyezni. (8) A zászló lobogóként is használható. (9) A zászló különösen a következő esetekben használható - a település életében kiemelkedő események alkalmával - önkormányzati ünnepségeken, rendezvényeken - több település részvételével tartott rendezvényeken. (3)Jelképekkel összefüggő szabálysértési rendelkezések Szabálysértést követ el, és Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki az önkormányzat jelképeit engedély nélkül, vagy engedélytől eltérő módon használja vagy állítja elő. 4. A helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásának ellátáshoz, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak [Ötv. 1. (2) bek.].
4 5. (1) A képviselô-testület véleményt nyilvánít az alábbi esetekben: a feladat- és hatáskörébe közvetlen nem tartozó, de a helyi közösséget érintô ügyekben, országos vagy területi kihatású intézkedések, települést érintô vonatkozásában, Ilyen ügyekben vélemény nyilvánítás, illetve kezdeményezés elôtt az érintett lakosság réteget, érdekképviseleti vagy társadalmi szervezet is meg kell hallgatni. (2) Önkormányzati döntést a: a) a képviselô-testület, b) a képviselô-testület felhatalmazása alapján bizottság, c) a polgármester, d) a helyi népszavazás hozhat. [Ötv. 2. (2) bek.] 6.. (1) A képviselô-testület a helyi közszolgáltatások szervezésében, a területfejlesztésben, és gazdaságszervezô munkában együttmûködik a megyei önkormányzattal, valamint a szûkebb kistérség önkormányzataival. Az együttmûködés célja a megyei és kistérségi tervek, koncepciók, elképzelések kidolgozásában való közvetlen részvétel, valamint azok egyeztetése a helyi elképzelésekkel. (2) A folyamatos és rendszeres kapcsolattartás a polgármester, illetve a jegyzô feladata, akik rendszeresen tájékoztatják a képviselô-testületet. III. Fejezet A KÉPVISELÔ-TESTÜLET FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE 7. A helyi önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselô-testületet illetik meg. E hatásköröket ha jogszabály lehetôvé teszi rendeletben, vagy más önkormányzati intézkedéssel a polgármesterre, illetve állandó bizottságára átruházhatja. 8. (1) A települési önkormányzat képviselô-testületének törvények által elôírt kötelezô önkormányzati feladat- és hatáskörei: a) Az önkormányzat feladatai a közszolgáltatások körében: a településrendezés és településfejlesztés, az épített és természeti környezet védelme, a lakásgazdálkodás, a vízrendezés, csapadékvíz-elvezetés és csatornázás, a köztemetôk fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása,
5 a helyi tömegközlekedés és köztisztaság biztosítása [Ötv. 8. (1) bek.], gondoskodás a helyi tûzvédelemrôl és a közbiztonság helyi feladatairól, közremûködés az energia szolgáltatásban, közremûködés a foglalkoztatás megoldásában, gondoskodás az óvodai nevelésrôl, az egészségügyi és szociális ellátásról, valamint a gyermek- és ifjúsági feladatokról [Ötv. 8. (4) bek.], a közmûvelôdési, tudományos, mûvészeti tevékenység és a sport támogatása, a nemzetiségi és etnikai kisebbség jogai érvényesítésének biztosítása, az egészséges életmód közösségi feltételeinek az elôsegítése. b) Az önkormányzat köteles gondoskodni: az egészséges ivóvízellátásról, az óvodai nevelésrôl, az általános iskolai oktatásról és nevelésrôl, az egészségügyi és szociális alapellátásról, a közvilágításról, a helyi közutak és köztemetô fenntartásáról, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesülésérôl. 9. A képviselô-testület tevékenységének és a település fejlesztésének irányvonalát, valamint a kiemelt célokat az önkormányzat munkaprogramja tartalmazza, amely négy évre szól. 10. (1) Helyi közügy megoldásának felvállalása elôtt elôkészítô eljárását kell lefolytatni, amelynek során meg kell vizsgálni a feladat ellátásának anyagi, személyi és technikai feltételeit. Az eljárás során a képviselô-testület a vizsgálat lefolytatatásával megbízhatja bizottságát, illetve a polgármestert is. (2) Az eljárás eredményét összegezô elôterjesztés akkor terjeszthetô a képviselôtestület elé, ha az minden tekintetben tisztázott. 11. (1) Az önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselô-testületet illetik meg. (2) A képviselô-testület a településfejlesztéssel, a helyi közszolgáltatásokkal, az alapvetô intézményhálózat létrehozásával és mûködtetésével szorosan összefüggô hatásköreinek gyakorlását nem ruházhatja át. Ennek megfelelôen és ezen túlmenôen a képviselô-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik: az önkormányzati rendeletalkotás, az önkormányzat szervezetének és mûködésének meghatározása, a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés, megbízás és felmentés, a helyi népszavazás kiírása, az önkormányzati jelképek, kitüntetések és elismerô címek meghatározása, használatuk szabályozása, a díszpolgári cím adományozása, a gazdasági program megállapítása és végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása, megállapodás külföldi önkormányzattal való együttmûködésrôl, nemzetközi önkormányzati szervhez való csatlakozás, a településrendezési terv jóváhagyása,
6 hitel felvétele, kötvénykibocsátás, továbbá a közösségi célú alapítvány és alapítványi forrás átvétele és átadása, önkormányzati társulás létrehozása, társuláshoz, érdekképviseleti szervezethez való csatlakozás, intézmény, vállalkozás, gazdasági társaság alapítása, közterület elnevezése, emlékmû és köztéri szobor állítása, eljárás kezdeményezése az Alkotmánybíróságnál, felterjesztési jog gyakorlása, a népi ülnökök megválasztása, állásfoglalás megyei önkormányzati intézmény átszervezésérôl, megszüntetésérôl, ellátási, szolgáltatási körzeteirôl, ha az általa nyújtott szolgáltatás a települést is érinti, 12. (1) A képviselô-testület az Ötv. 18. (3) bekezdésében meghatározott feltételek alapján mondhatja ki az önfeloszlatását. 13. (1) A képviselô-testület, hatáskörének átruházásáról, illetôleg az átruházott hatáskör gyakorlásának visszavonásáról egyedileg dönt. (2) A képviselô-testület az átruházott hatásköre gyakorlójának utasításokat adhat, döntését megsemmisítheti és megváltoztathatja. Az átruházott hatáskörben eljáró minden testületi ülésen beszámol az átruházott hatáskörben hozott döntésekrôl (3) A képviselô-testület által átruházott hatáskörök tovább nem ruházhatók. 14. A képviselô-testület feladat- és hatáskörét érintô törvényi változásokról a jegyzô a képviselô-testületet írásban rendszeresen tájékoztatja. IV. Fejezet A KÉPVISELÔ-TESTÜLET MÛKÖDÉSE 15. (1) A képviselô-testület tagjainak száma: 7 fô. (2) A képviselô-testület évente 8 ülést tart. Rendkívüli esetben soron kívül össze kell hívni a képviselô-testület ülését. (3) A képviselô-testület összehívását a megyei közigazgatási hivatal vezetôje, valamint népi kezdeményezés is indítványozhatja. (4) A képviselô-testület ülésére meg kell hívni: a képviselôket, a bizottságok nem képviselô tagjait, a jegyzôt, az illetékes országgyûlési képviselôt, a kisebbségi önkormányzat elnökét, (5) Tanácskozási jog illeti meg az ülés valamennyi napirendi pontjához kapcsolódóan: az illetékes országgyûlési képviselôt, a bizottságok nem képviselô tagjait, a jegyzôt, akit a polgármester meghívott, (6) Az képviselô-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi pontok elôterjesztéseit a képviselôknek, a tanácskozási joggal meghívottaknak és a részvételi joggal jelenlévôknek olyan idôpontban kell megküldeni, hogy azok azt az ülés elôtt legalább 5 nappal megkapják.
7 (7) A képviselô-testületi ülések idôpontjáról a lakosságot hírdetőtábla útján kell tájékoztatni. A tájékoztatásnak tartalmazni kell: a testületi ülések idôpontját, helyét és napirendjét, valamint azt, hogy a napirendek anyagát hol lehet megtekinteni a polgármesteri hivatalban. (8) A polgármester rendkívüli testületi ülést köteles összehívni a képviselôk legalább 1/4- ének vagy bizottságának a napirendet is tartalmazó indítványára. Halasztást nem tûrô esetben az ülés elôtt 24 órával is kiküldhetô a meghívó. Erre bármilyen értesítési mód igénybe vehetô, a sürgôsség okát azonban mindenképpen közölni kell. (9) A közmeghallgatást igénylô napirendeket tárgyaló ülések idôpontját, helyét legalább 8.nappal az ülés elôtt közszemlére tétel útján nyilvánosságra kell hozni. 16. (1) A képviselô-testület saját, tevékenységének fontosabb kérdéseirôl, a prioritásairól, a fejlesztési céljairól egységes programot alkot. A program a képviselô -testület megbízatásának idôtartamára szól. (2) A program tervezetének elôkészítésérôl és a képviselô-testület elé terjesztésérôl a polgármester gondoskodik. (3) A program képviselô-testületi tárgyalását és elfogadását közmeghallgatás elôzi meg. 17. (1) A képviselô-testület a programon alapuló jóváhagyott ülésterv szerint végzi munkáját. (2) Az üléstervet a program alapján évente december 31-ig, a polgármester állítja össze. Elsô alkalommal az ülésterv a programmal együtt kerül elôterjesztésre. (3) A program végrehajtásának üléstervére javaslatot tehetnek: a települési képviselôk, a bizottságok, az alpolgármester, a jegyzô, intézmények vezetôi, társadalmi csoportosulások (4) Az ülésterv-javaslat elôterjesztésekor a polgármester tájékoztatást ad a tervezet összeállításánál figyelmen kívül hagyott javaslatokról, azok indokáról. (5) Az ülésterv tartalmazza: a képviselô-testület üléseinek tervezett idôpontjait és napirendjét, a tervezett napirendi pont elôterjesztôjének nevét, a tervezett napirendi ponthoz meghívandók felsorolását. (6) A programot, továbbá a jóváhagyott üléstervet közé kell tenni az önkormányzat hivatalos lapjában. A képviselô-testület ülése 18. (1) A képviselô-testület ülése nyilvános. (2) A képviselô-testület: a) zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetôi megbízás adása, illetôleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylô személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele, továbbá önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi és kitüntetési ügy tárgyalásakor. b) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdekeit sértene. (3) A zárt ülésen a képviselô-testület tagjai, a kisebbségi önkormányzat elnöke és a jegyzô,továbbá meghívása esetén az érintett és a szakértô vesz részt. Törvény által elôírt
8 esetben kötelezô az érintett meghívása [Ötv. 12. (5) bek.]. (4) A képviselô-testület ülését a polgármester vezeti. Akadályoztatása esetén az alpolgármester vagy a képviselôtestület által arra kijelölt képviselô vezeti a testületi ülést. (5) A polgármester a testületi ülés vezetése során: megállapítja, hogy a képviselô-testület ülését milyen minôségben hívták össze, megállapítja az ülés határozatképességét, elôterjeszti az ülés napirendjét, (6) A képviselô-testület a napirendrôl vita nélkül határoz. Az elôterjesztés 19. (1) Elôterjesztésnek minôsül: minden a munkatervbe felvett és új, tervezett napirenden kívüli anyag, a képviselô-testület vagy a képviselô-testület bizottsága által elôzetesen javasolt rendelet-tervezet, határozat-tervezet, beszámoló és tájékoztató. (2) A testületi ülésre az elôterjesztés írásban vagy szóban kerül benyújtásra. A határozati javaslatot akkor is írásban kell benyújtani, ha az elôterjesztésre szóban történt. Halaszthatatlan esetben a polgármester engedélyezheti az írásban foglalt elôterjesztésnek és határozati javaslatnak az ülésen történô kiosztását. (3) Az elôterjesztés tartalmi és alaki követelményei: a) Az elôterjesztés elsô része tartalmazza a: címet vagy tárgyat, az elôzmények ismertetetését, a tárgykört érintô jogszabályokat, az elôkészítésben részt vevôk (bizottságok, szakértôk, más közigazgatási szervek stb.) véleményét, mindazokat a tényeket, adatokat, körülményeket, összefüggéseket, amelyek lehetôvé teszik a minôsítést s a döntést indokolják. b) Az elôterjesztés második része tartalmazza: az egyértelmûen megfogalmazott határozati javaslatot a végrehajtásért felelôsök megnevezését és a végrehajtás határidejét, részhatáridejét. A sürgôsségi indítvány 20. (1) A képviselô-testület a sürgôsségi indítvány elfogadásáról, annak azonnali megtárgyalásáról, vagy elvetésérôl minősített szótöbbséggel, soron kívül dönt. (2) A sürgôsségi indítvány benyújtásának a feltételei: a) Sürgôsségi indítványt- a sürgôsség tényének rövid indokolásával legkésôbb az ülést megelôzô nap 14 óráig írásban nyújtandó be a polgármesternél. Sürgôsségi indítványt nyújthat be: a polgármester, az alpolgármester, a bizottságok elnökei, a képviselôk, a jegyzô. b) Ha a polgármester vagy valamely sürgôsségi indítvány elôterjesztésére jogosult ellenzi az azonnali tárgyalást, akkor a sürgôsség kérdését vitára kell bocsátani. A polgármester ismerteti az indítványt, majd alkalmat ad az indítványozónak a sürgôsség tényének rövid indokolására.
9 c) Ha a képviselô-testület nem ismeri el a sürgôsséget, úgy az indítványt egyszerû napirendi javaslatként kell kezelni, s a napirendek meghatározásakor kell állást foglalni arról, hányadik napirendként tárgyalják. A napirendek vitája, döntéshozatal 21. (1) A polgármester a napirendek sorrendjében minden elôterjesztés felett különkülön nyit vitát, melynek során: a) az elôterjesztô a napirendhez a vita elôtt szóban kiegészítést tehet, b) az elôterjesztés elôadójához a képviselô-testület tagjai, a tanácskozási joggal résztvevôk kérdéseket intézhetnek. (2) A felszólalásokra a jelentkezés sorrendjében kerül sor. A felszólalás idôtartama legfeljebb 10 perc. Ugyanazon napirend keretében az ismételt felszólalás idôtartama az 5 percet nem haladhatja meg. Az idô túllépése miatt a polgármester megvonhatja a szót a felszólalótól. (3) A polgármester soron kívül felszólalást is engedélyezhet. (4) Az önkormányzat bizottsága bármely elôterjesztéshez ajánlást nyújthat be a képviselôtestülethez. (5) Az elôterjesztô figyelemmel a vitában elhangzottakra a javaslatot, illetve a települési képviselô a módosító javaslatát a vita bezárásáig megváltoztathatja, és azt szavazás megkezdéséig visszavonhatja. Ha a képviselô a módosító javaslatát megváltoztatja, akkor az elnök azt újabb javaslatként véleményezésre az érintett bizottságnak átadja. (6) A vita lezárására, a hozzászólások idôtartamának a korlátozására a testület bármely tagja tehet javaslatot. A javaslatról a testület vita nélkül határoz. A vita lezárása utána napirend elôadója válaszol a hozzászólásokra. (7) A vita bármelyik szakaszában, illetve annak lezárása után, a jegyzô törvényességi észrevételt tehet. (8) Az elôterjesztésben szereplô és a vitában elhangzott határozati javaslatokat egyenként kell szavazásra bocsátani. Elôször a módosító és kiegészítô indítványokról dönt a testület az elhangzás sorrendjében majd a végleges határozat döntésrôl (9) A javaslat elfogadásához a jelenlévô települési képviselôk több mint felének igen szavazata szükséges [Ötv. 14. (1) bek.]. A képviselô-testület döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A képviselô köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A kizárásról az érintett települési képviselô kezdeményezésére vagy bármely települési képviselô javaslatára a képviselô-testület dönt. A kizárt települési képviselôt a határozatképesség szempontjából jelenlévônek kell tekinteni. [Ötv. 14. (2) bek.] (10) Szavazategyenlôség esetén az elnök szünetet rendel el, majd újra elrendeli a szavazást. (11) minősített többség szükséges: önkormányzati rendeletalkotáshoz [Ötv. 10. a) pont], az önkormányzat szervezetének kialakításához és mûködésének meghatározásához, továbbá a törvény által hatáskörébe utalt választáshoz, kinevezéshez, megbízáshoz [Ötv. 10. b) pont], önkormányzati társulás létrehozásához, társuláshoz, érdekképviseleti szervezethez való csatlakozáshoz [Ötv. 10. e) pont],
10 külföldi önkormányzattal való együttmûködést rögzítô megállapodáshoz, nemzetközi önkormányzati szervezethez való csatlakozáshoz [Ötv. 10. f) pont], intézmény alapításához [Ötv. 10. a) pont], zárt ülés elrendeléséhez [Ötv. 12. (4) bek. b) pont], a képviselô-testület megbízatásának lejárta elôtti önfeloszlatásához [Ötv. 18. (3) bek.], a polgármester elleni kereset benyújtásához [Ötv. 33/B. (19 bek.], (12) A képviselô-testület a döntéseit nyílt szavazással hozza. [Ötv. 12. (6) bek.] Titkos szavazást tarthat mindazokban az ügyekben, amelyekben zárt ülést köteles tartani, illetve zárt ülést tarthat. A képviselô-testület tagjait titoktartási kötelezettség terheli a tudomásukra jutott személyes adatok és információk tekintetében. (13) Zárt ülésen hozott döntést nyilvános ülésen ismertetni kell. (14) Név szerinti szavazást kell elrendelni, ha: törvény írja elô, a polgármester és a képviselôk 1/2-e kéri. (15) Ügyrendi kérdésben név szerinti szavazást kell elrendelni, ha: törvény írja elô, a polgármester és a képviselôk 1/2- e kéri. (16) A név szerinti szavazást úgy kell lefolytatni, hogy a jegyzô felolvassa a tagok nevét, jelenlévô tagok pedig a nevük felolvasásakor érthetôen az igen, nem, vagy tartózkodom szavak használatával szavaznak. (17) A név szerinti szavazásról kötelezô jegyzôkönyvet készíteni, amelyet hitelesítve a jegyzôkönyvhöz kell csatolni. (18) A szavazatok csoportosított összeszámlálásáról a szavazást levezetô elnök gondoskodik. Kétség esetén a szavazást meg kell ismételni. (19) A képviselô-testület határozatait évenként folyamatos sorszámmal és évszámmal, valamint a határozat keltének napjával kell ellátni az alábbi minta szerint: Pocsaj Nagyközség Önkormányzatának 1/2003.(I.21.).KT.sz. határozata. (20) A testületi határozatokról a jegyzô sorszám szerinti, valamint betûrendes és határidôs nyilvántartást vezet, amely alkalmas a gyors keresésére, ellenôrzésre. (21) A határozatokat a jegyzôkönyv elkészítését követô 8 napon belül el kell küldeni a végrehajtásért felelôs személyeknek és szerveknek. (22) A határozatok végrehajtásával kapcsolatos elôterjesztéseket, jelentéseket a polgármester készíti elô és terjeszti a képviselô-testület elé. A titkos szavazás 22. (1) A testület titkos szavazással dönt: választás, kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárást lezáró érdemi döntés esetén (2) A titkos szavazás borítékba helyezett szavazólapon történik. A titkos szavazás körülményeinek és eredményének rögzítése a jegyzôkönyv feladata. (3) A titkos szavazásnál szavazategyenlôség esetén a szavazás megismétlésérôl, elhalasztásáról annak konkrét idejérôl azonnal dönteni kell.
11 Kérdés és interpelláció 23. (1) Kérdést az önkormányzati képviselôtestület, valamint a polgármesteri hivatal hatáskörbe tartozó bármely ügyben fel lehet tenni. (2) A kérdésre lehetôleg a képviselô-testület ülésén kell választ adni a megkérdezettnek. A válaszadásnak lényegre törônek kell lenni. Amennyiben összetett problémáról van szó 15.napon belül, írásban kell a választ megadni. (3) A képviselô a képviselô-testület ülésén a napirendek lezárása után: polgármestertôl, alpolgármestertôl, az önkormányzati bizottságok elnökeitôl, a jegyzôtôl önkormányzati ügyben felvilágosítást kérhet (interpellálhat), amelyre az ülésen de legkésôbb 15. napon belül írásban érdemi választ kell adni. (4) Ha az interpelláció benyújtására a képviselô-testület ülését megelôzôen legalább 15. nappal került sor, akkor arra az ülésen kell érdemi választ adni. (5) Az interpelláció tárgyának kivizsgálásában az interpelláló képviselôt is be lehet vonni. (6) Ha az interpellációra adott választ az interpelláló nem fogadja el, vita nélkül a testület dönt az elfogadásról vagy a további napirenden tartásáról. (7) Az interpellációkról a jegyzô nyilvántartást vezet. A tanácskozás rendje 24. (1) A tanácskozás rendjének fenntartásáról a polgármester illetve a mindenkori levezetô elnök gondoskodik. (2) A rend és az ülés méltóságának fenntartása érdekében a következô intézkedéseket teheti, illetve kell megtennie: a) Figyelmezteti azt a hozzászólót, aki eltért a tárgytól, vagy a tanácskozáshoz nem illô, sértô kifejezéseket használ. b) Rendre utasíthatja azt a személyt, aki a tanácskozás rendjét megzavarja. (3) A nyilvános ülésen megjelent állampolgárok a számukra kijelölt helyet foglalják el. A tanácskozás rendjének megzavarása esetén a polgármester rendreutasíthatja a rendzavarót, ismétlôdô rendzavarás esetén pedig az érintettet a terem elhagyására is kötelezheti. (4) A polgármesternek a rendfenntartás érdekében tett intézkedései ellen felszólalni, azokat visszautasítani, velük vitába szállni nem lehet A jegyzôkönyv 25. (1) A képviselô-testület ülésérôl jegyzôkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza: képviselôk és meghívottak nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a tanácskozás lényegét, a szavazás számszerû eredményét a hozott döntéseket A jegyzôkönyv elkészítésérôl a jegyzô gondoskodik. [Ötv. 17. (1) bek.]. (2) A testületi ülésrôl 3 példányban kell jegyzôkönyvet készíteni, melybôl: az eredeti példányt a jegyzô kezeli. az egyik példányt meg kell küldeni 15 napon belül a megyei Közigazgatási Hivatal vezetôjének [Ötv. 17. (2) bek.].
12 egy példányát a könyvtár kapja, aki biztosítja a hozzáférhetôséget a képviselôk és az érdeklôdô állampolgárok számára. (3) A képviselô-testület ülésérôl készített jegyzôkönyvhöz csatolni kell a meghívót és mellékleteit, az elfogadott rendeleteket, és a jelenléti ívet. Ha a képviselô hozzászólását írásban nyújtotta be azt kell mellékelni kell a jegyzôkönyvhöz. (4) A jegyzôkönyv tartalmazza: az ülés helyét, idôpontját, a megjelent, a távol maradt képviselôk nevét, a tanácskozási joggal megjelent résztvevôk nevét, az elfogadott napirendet, napirendenként az elôadó és a felszólalók nevét, a hozzászólások rövid tartalmát, a határozathozatal módját és érdemét, a szavazás részletes eredményét és a meghozott határozat szövegét, külön indítványra a kisebbségi véleményt, a polgármester intézkedéseit a rend fenntartására, az elhangzott kérdéseket, interpellációkat, valamint az azokkal kapcsolatos döntéseket, intézkedéseket a vonatkozó szabályok szerint, az ülés bezárásának az idôpontját, (5) A képviselô-testület ülésének a jegyzôkönyvét a polgármester és a jegyzô írja alá. [Ötv. 17. (2) bek.]. (6) A választópolgárok a zárt ülés kivételével betekinthetnek a képviselô-testület elôterjesztésébe és ülésének a jegyzôkönyvébe. A zárt ülésrôl külön jegyzôkönyvet kell készíteni, ahol a választópolgár csak a hozott döntést ismerheti meg. [Ötv. 17. (3) bek.] V. FEJEZET AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETALKOTÁS 26. (1) A képviselô-testület jogszabály felhatalmazás alapján a nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján annak végrehajtására normatív önkormányzati rendeletet alkot az állampolgárokat érintô egyes ügyek szabályairól (2) Az Ötv. értelmében rendeletet kell alkotni a következô ügyekben: az önkormányzat szervezetérôl és mûködési szabályairól [Ötv. 18. (1) bek], a települési képviselôknek, a bizottságok elnökeinek, a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról, egyéb juttatásainak megállapításáról. [Ötv. 20. (2) bek.], bizottság részére önkormányzati hatáskör, hatósági jogkör megállapításáról [Ötv. 23. (2) bek.], helyi népszavazás és népi kezdeményezés feltételeinek, eljárási rendjének a megállapításáról [Ötv. 50. (2) bek.], a helyi önkormányzat meghatározott vagyontárgya vagy vagyonrésze elidegenítésérôl, megterhelésérôl, vállalkozásba való bevitelérôl, illetôleg más célú hasznosításáról [Ötv. 80. (2) bek.]. (3) Rendeletet kell alkotni továbbá más törvényekben és jogszabályokban meghatározott feladatok végzésére, illetve jog által nem szabályozott helyi feladatok és társadalmi viszonyok rendezésére. A jogszabály alkotás és tájékoztatás
13 27. (1) Az önkormányzati rendelet alkotását kezdeményezhetik: a települési képviselôk, az önkormányzat bizottságai, a polgármester, az alpolgármester, a jegyzô, (2) Az önkormányzati rendelet-tervezet elkészítése a jegyzô feladata, aki belátása szerint külsô segítséget is igénybe vehet. (3) A rendelet tervezet képviselô-testület elfogadása: A jegyzô a polgármester, és a bizottságok egyetértése esetén a rendelettervezetet indokolással együtt a képviselô-testület elé terjeszti. Tájékoztatni kell a testületet az elôkészítés és véleményeztetés során javasolt, de a tervezetbe be nem épített javaslatokról, utalva a mellôzés indokaira. A rendelet hiteles, végleges szövegét a jegyzô szerkeszti meg. Az önkormányzati rendeletet a polgármester és a jegyzô írja alá. (4) Az önkormányzati rendeletet kihirdetésének módja: Az önkormányzati rendeletet a polgármesteri hivatalban, a közművelődési könyvtárban jól látható helyen el kell helyezni. Errôl a polgármesteri hivatal hirdetôtábláján tájékoztatni kell a település lakosságát. A jegyzô gondoskodik arról is, hogy a hatályos rendeletek évenként gyûjteményes formában is megjelenjenek. (5) A Képviselőtestület által alkotott rendeletek jelölése minden évben elölről kezdve, növekvő rendben arab számmal történik, törve az évszámmal, zárójelben feltüntetve a rendelet hatályba lépésének időpontját (a hónapot római számmal, a napot arab számmal). Ezt követően a "KT." rövidítést kell használni, mely után pontosan meg kell fogalmazni a rendelet tárgyát. VI. FEJEZET A TELEPÜLÉSI KÉPVISELÔ (Ötv ) 28. A képviselôt az Ötv. ben és az SZMSZ ben rögzített jogok és kötelezettségek illetik meg, illetôleg terhelik. 29. A települési képviselô az alakuló ülésen, illetve a megválasztását követô ülésen a 32. szerinti esküt tesz. [Ötv. 19. (1) bek.] 30. A képviselô önkormányzati tevékenysége során hivatalos személyként jár el. A képviselôk jogai 31. (1) Részt vehet a képviselô-testület döntéseinek elôkészítésében, végrehajtásuk megszervezésében és ellenôrzésében. (2) Kezdeményezheti, hogy a képviselô-testület vizsgálja felül bizottságának, a polgármesternek a képviselô-testület által átruházott önkormányzati ügyben hozott döntését. [Ötv. 19. (2) bek. c) pont] (3) A képviselô-testület hivatalától igényelheti a képviselôi munkájához szükséges tájékoztatást, illetôleg ügyviteli közremûködést. (4) Sürgôs, azonnali intézkedést igénylô közérdekû ügyekben kezdeményezheti a polgármesteri hivatal intézkedését, a hivatal érintett dolgozója erre 15 napon belül köteles érdemi választ adni. (5) Bármely bizottsági ülésen tanácskozási joggal részt vehet. (6) A képviselô-testület a települési képviselônek, a bizottsági elnöknek, a bizottság tagjainak külön rendeletében meghatározott tiszteletdíjat, természetbeni juttatást állapít
14 meg. [Ötv. 20. (2) bek.] A képviselô kötelezettségei 32. A képviselônek kötelessége: részt venni a képviselô-testület munkájában. olyan magatartás tanúsítani, amely méltóvá teszi a közéleti tevékenységre, a választók bizalmára. felkérés alapján részt venni a testületi ülések elôkészítésében, valamint a különbözô vizsgálatokban. a tudomására jutott állami, szolgálati, üzleti titkot megôrizni. Titoktartási kötelezettsége a megbízatásának lejárta után is fennáll. kapcsolatot tartani a választópolgárokkal, a személyes érintettségét bejelenteni. VII. FEJEZET A KÉPVISELÔ-TESTÜLET BIZOTTSÁGAI A bizottságok 33. (1) A képviselô-testület meghatározott önkormányzati feladatok ellátására állandó vagy ideiglenes bizottságokat választhat. (2) A képviselô-testület a következô állandó bizottságot hozza létre: - Pénzügyi és Ellenőrző és Vagyonnyilatkozat tételi Bizottság, létszáma: 3 fô, - Szociális Bizottság. Létszáma 3 fő Egy képviselô több bizottság tagjának is megválasztható. (3) Az egyes bizottságok által ellátandó feladatok részletes jegyzékét az SZMSZ melléklete rögzíti. (4) A bizottság a belsô mûködési szabályait az Ötv. és az SZMSZ keretei között maga állapítja meg. (5) A képviselô-testület ideiglenes jelleggel meghatározott szakmai feladat ellátására albizottságot alakíthat. Az albizottság mûködésének szabályait az érdekelt bizottság állapítja meg. A bizottságok mûködése 34. (1) A bizottság elnökét és tagjainak több mint a felét a települési képviselôk közül kell választani. A képviselô-testület hivatalának köztisztviselôje nem lehet tagja bizottságnak. [Ötv. 24. (1) bek.] (2) A bizottság határozatképességére és határozathozatalára a képviselô-testületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. [Ötv. 23. (3) bek.] (3) A képviselô-testület a munkatervében meghatározza azokat az elôterjesztéseket, amelyeket bizottság nyújt be, illetve azokat, amelyek csak a bizottság állásfoglalásával nyújthatók be a képviselô-testülethez. E meghatározott elôterjesztéseket az adott bizottságnak kötelessége megtárgyalni és álláspontját ismertetni a képviselô-testületi ülésen. (4) A bizottság ülését az elnök hívja össze és vezeti le. (5) Bármely képviselô javaslatot tehet bizottságnak valamely témakör megtárgyalására. A bizottság elnöke az indítványt a bizottság legközelebbi ülése elé terjeszti, melyekre köteles meghívni az indítványozó képviselôt. (6) A bizottsági döntéshozatalból kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját személyesen érinti az ügy. A személyes érintettséget az érdekelt köteles bejelenteni. A
15 kizárásról az elnök esetén a polgármester, bizottsági tag esetén a bizottság dönt. (7) A bizottság ülése nyilvános, zárt ülést a testületre vonatkozó szabályok szerint tarthat. A bizottság döntéseirôl annak elnöke adhat tájékoztatást. (8) A bizottság minden tagja köteles az ülésen tudomására jutott szolgálati titkot és személyes adatot megôrizni. (9) A bizottság üléseirôl jegyzôkönyvet kell készíteni, amely az elhangzott felszólalások rövid ismertetését, a hozott döntést, valamint a kisebbségi véleményeket tartalmazza A jegyzôkönyvet a bizottság elnöke és az ülésen kijelölt egy tagja írja alá. (10) A jegyzôkönyv elkészítésére a képviselô-testület ülésére vonatkozó szabályokat kell megfelelôen alkalmazni. (11) A bizottság a tevékenységrôl ciklusonként beszámol a képviselô-testületnek. VIII. FEJEZET A TISZTSÉGVISELÔK 35. (1) A polgármester a megbízatását főállásban látja el. (2) A polgármester tagja a képviselô-testületnek, a képviselő-testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából települési képviselőnek tekintendő. A polgármester a megválasztást követôen az alakuló ülésen esküt tesz a képviselôtestület elôtt. (Ötv. 32. ) (3) A polgármester illetményére az alakuló ülésen a korelnök bérfejlesztésére a pénzügyi bizottság tesz javaslatot. (4) A polgármesternek a képviselô-testület mûködésével összefüggô feladatai: összehívja és vezeti a testület üléseit, képviseli az önkormányzatot. (5) A polgármester a jogszabályokban és az e rendeletben meghatározott hatáskörein túlmenôen: fogadja az önkormányzat nemzetközi kapcsolatai képviselôit és véleményt nyilvánít a település életét érintô kérdésekben, nyilatkozatot ad a hírközlô szerveknek, meghatározott munkáltatói jogok tekintetében egyetértési jogot gyakorol, irányítja az önkormányzat nemzetközi tevékenységét, ellátja a törvényben megfogalmazott honvédelmi és polgári védelmi feladatokat, (6) A polgármesternek a bizottságok mûködésével összefüggô feladatai különösen: indítványozhatja a bizottság összehívását, felfüggesztheti a bizottság döntésének a végrehajtását, ha az ellentétes a képviselôtestület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit. A felfüggesztett döntésrôl a képviselô-testület a következô ülésén határoz. [Ötv. 25. (2) bek.] (7) A polgármesteri hivatallal összefüggô polgármesteri feladatok: a) a képviselô-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében eljárva irányítja a hivatalt, b) a jegyzô javaslatainak figyelembevételével meghatározza a hivatal feladatait az önkormányzat munkájának a szervezésében, a döntések elôkészítésében és
16 végrehajtásában, c) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági jogkörökben, egyes hatásköreinek a gyakorlását átruházhatja, d) a jegyzô javaslatára elôterjesztést nyújt be a képviselô-testületnek a hivatal belsô szervezeti tagozódásnak, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének a meghatározására, e) szabályozza a hatáskörébe tartozó ügyekben a kiadmányozás rendjét, e) gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester, a jegyzô és az önkormányzati intézményvezetôk tekintetében. [Ötv. 35. (2) bek.] Az alpolgármester 36. (1) A képviselô-testület a saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással, a képviselô-testület megbízatásának idôtartamára a polgármester helyettesítésére, munkájának a segítségére 1 fô alpolgármestert választ. (Ötv. 34. ) (2) Az alpolgármester megbízatásában látja el feladatait. (3) Az alpolgármesterre megfelelôen irányadók a polgármesterre vonatkozó szabályok. (4) Az alpolgármester feladatai jellegüket, tartalmukat tekintve, a polgármester utasításainak megfelelôen elôkészítô, összehangoló jellegûek. (5) Az alpolgármestert külön rendeletben megállapított tiszteletdíj, természetbeni juttatás illeti meg. Részt vesz: a képviselô-testület ülésére kerülô elôterjesztések kidolgozásában, a gazdasági, társadalmi és közszolgáltatást végzô szervezetekkel, továbbá a lakossággal való kapcsolattartásban, a bizottságok és a képviselôk munkájának segítésében, a kinevezési és a testület hatáskörébe tartozó választási ügyek elôkészítésében. Polgármester, alpolgármester helyettesítése 37. (1) Ha a polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség egyidejûleg nincs betöltve, illetve tartósan akadályozva vannak tisztségük ellátásában, ez esetben a képviselôtestület összehívására, mûködésére, az ülés vezetésére vonatkozóan a hatáskört a korelnök gyakorolja. (2) Tartós akadályoztatásnak minôsül: 3 hónapot meghaladó betegség, külszolgálat, büntetô vagy egyéb eljárás miatti tisztségbôl való felfüggesztés, 3 hónapot meghaladó fizetés nélküli szabadság. IX. FEJEZET A POLGÁRMESTERI HIVATAL 38. (1) A Képviselő-testület egységes hivatalt hoz létre Polgármesteri Hivatal elnevezéssel az Önkormányzat működésével valamint a közigazgatási hatósági ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása érdekében.
17 (2) A képviselô-testület a polgármesteri hivatal irányítását döntésein keresztül látja el. (3) A polgármesteri hivatalt a jegyzô vezeti. a jegyző: a) igény szerint tájékoztatja a Képviselő-testületet a hivatal munkájáról, a közigazgatási hatósági ügyintézés helyzetéről b) A hét minden napján de 8.00 h-tól h-ig fogadóórát tart. c) folyamatosan vizsgálja a közigazgatási eljárás, szolgáltatás egyszerűsítésének, korszerűsítésének, az ügyintézés gyorsításának, színvonalasabbá tételének lehetőségét (4) A képviselô-testület a polgármester elôterjesztése alapján meghatározza az egységes hivatal belô szervezeti tagozódását, munka- és ügyfélfogadásának rendjét, valamint a bértömeget. (5) A polgármester a (4) bekezdésre vonatkozó elôterjesztését a jegyzô ajánlásainak messzemenô figyelembevételével teszi meg. (6) A hivatal a jegyzô által elkészített és a képviselőtestület által jóváhagyott ügyrend szerint mûködik, amely a hivatal feladatait és dolgozók közötti munkamegosztás részletes szabályait tartalmazza. (7) A hivatal ügyrendjét 3. számú melléklet tartalmazza. (8) A kiadmányozás szabályait a 4. számú melléklet tartalmazza. (9) A képviselô-testület által létrehozott bizottságok döntései nem terjednek ki a polgármesteri hivatal szervezeti tagozódására, munkarendjére, valamint az ügyfélfogadás rendjére. (10) A hivatal köteles ellátni a bizottságok mûködésével kapcsolatos, a képviselô-testület és a polgármester által meghatározott feladatokat, különös tekintettel azokban az esetekben, amikor a képviselô-testülettôl átruházott hatáskörben jár el a bizottság. (11) A települési képviselô a polgármesteri hivataltól a jegyzô útján igényelheti a képviselôi munkához szükséges tájékoztatást, és egyéb közremûködését. A lakosságot közvetlenül érintő ügyben kezdeményezheti a képviselô-testület hivatalának az intézkedését, amelyre a hivatal intézkedni, illetve 8 napon belül érdemi választ köteles adni. (12) A polgármesteri hivatal önálló költségvetési szerv. (13) A polgármesteri hivatal belsô szervezeti egységre nem tagozódik. (14) A jegyzô döntése alapján az érdemi ügyintézôk kiadmányozási jogot kapnak. A kiadmányozási jogot a jegyzô bármikor visszavonhatja. (15) A polgármesteri hivatal hivatali munkarendje: hétfőtől-csütörtökig munkanapokon: 7,30 órától óráig a pénteki munkanapon: 7,30 órától óráig A munkanapokon ügyfélfogadást 8 órától 12. óráig kell tartani. (16) A polgármesteri hivatal részletes ügyrendjét, az ügyfélfogadás rendjét, a polgármester és a jegyzô fogadóóráit az SZMSZ 3. számú melléklete tartalmazza. (17) A polgármesteri hivatal igény és szükség szerint köteles az önkormányzat és a hivatal mûködésével, a község életével kapcsolatban adatokat szolgáltatni és jelentést készíteni a képviselô-testületnek, valamint a bizottságoknak. (18) A hivatali köztisztviselôjét a tudomására jutott szolgálati és üzleti titok, valamint személyes adat tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. E titoktartási kötelezettség az adatvédelemrôl szóló törvény rendelkezéseinek alapulvételével kiterjed az ügyfél személyiségi jogainak a védelmére is. A titoktartási kötelezettség a közhivatal betöltése után is fennáll.
18 X. FEJEZET AZ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS 39. (1) Az önkormányzat a feladatainak hatékonyabb, célszerûbb, gazdaságosabb és ésszerûbb megoldása érdekében társulásokban vehet részt. A képviselô-testület a megyei közgyûléssel, más települések képviselô-testületeivel, gazdasági, szolgáltató szervezetekkel, közszolgáltatásokat nyújtó intézményekkel alakít társulásokat. (2) A képviselô-testület a rendelkezésre álló (szellemi és anyagi) eszközökkel támogatja a választópolgárok olyan öntevékeny társulásait is, amelyek céljuk és rendeltetésük szerint a helyi önkormányzati feladatok (közügyek) megoldására irányulnak. (3) A társulások célja és rendeltetése: Tervek, fejlesztési koncepciók, programok egyeztetése, A lakossági szükségletek kielégítésére szolgáló beruházási és településfejlesztési tervek összehangolása, A lakosság közügyek intézésébe való bevonása, a jogi felvilágosító munkával kapcsolatos tapasztalatok, módszerek közös konzultációkon történô megvitatása. (4) A koordináció fôbb módszerei A polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzôk szakmai tanácskozásai, Testületi ülések együttes tartása Közös bizottságok szervezése, (5) A társulások létrehozását, szervezeti és mûködési rendjét rögzítô együttmûködési megállapodások az SZMSZ mellékletét képezik. XI. Fejezet Helyi népszavazás, népi kezdeményezés, lakossági fórumok 40. (1) A képviselô-testület önálló rendeletben szabályozza a helyi népszavazás és a népi kezdeményezés rendjét. (2) A képviselô-testület az Ötv ában foglaltakon túlmenôen a következô ügyekben ír ki helyi népszavazást: adott község egyesítése más községgel vagy várossal, korábbi községegyesítés megszüntetése, meghatározott településrészből új község kialakítása. Minden olyan képviselô-testületi hatáskörbe tartozó ügy, amelynél a helyi népszavazást az Ötv. 46. (4) bekezdése nem zárja ki. (3) A (2) bekezdésben foglaltak a helyi népszavazás, népi kezdeményezés rendjérôl alkotandó önkormányzati rendelet kötelezô tartalmi elemei. (4) Népi kezdeményezés útján a képviselô-testület elé terjeszthetô minden olyan ügy, amelynek eldöntése a képviselô-testület hatáskörébe tartozik. [Ötv. 49. (1) bek.] Lakossági fórumok 41. (1) A képviselô-testület szükség szerint, de legalább évente egy esetben közmeghallgatást tart, az alábbi szempontok szerint: a) A közmeghallgatás alkalmával az állampolgárok és a településen mûködô társadalmi szervezetek képviselői kérdéseket intézhetnek, illetôleg közérdekû javaslatokat tehetnek. b) A közmeghallgatás helyérôl, idejérôl, a tárgykörökrôl a meghatározott módon kell tájékoztatni a lakosságot a rendezvény elôtt legalább 8 nappal. c) A közmeghallgatást a polgármester vezeti.
19 d) A közmeghallgatásról jegyzôkönyv készül, amelyre értelemszerûen vonatkozik a képviselô-testület jegyzôkönyvére irányadó szabályok. A jegyzôkönyv összeállításáról a jegyzô gondoskodik. (2) A polgármester elôre meghatározott közérdekû ügybenben, illetôleg a jelentôsebb döntések elôkészítése érdekében az állampolgárok és a társadalmi szervezôdések közvetlen tájékoztatása céljából falugyûlést hívhat össze. Fontosabb szabályai: a) A gyûlés helyérôl, idejérôl, az esetleges ismertetésre vagy tárgyalásra kerülô tárgykörökrôl a községháza hirdetôtábláján, a helyi újság útján kell tájékoztatást adni a rendezvény elôtt legalább 8 nappal. b) A gyûlést a polgármester vezeti, erre meg kell hívni a képviselôket, a jegyzôt, a polgármesteri hivatal belsô szervezeti egységeinek vezetôit. c) A gyûlésrôl jegyzôkönyv készül, amelyeknek vezetésérôl a jegyzô gondoskodik. XII. Fejezet Az önkormányzat vagyona 42. (1) A képviselô-testület az önkormányzat vagyona fölött való rendelkezésrôl külön rendeletet kell alkotni. (2) Az önkormányzat tulajdonával kapcsolatos rendelkezésrôl, az azzal való gazdálkodásról szóló részletes szabályokat külön önkormányzati rendelet határozza meg. Ebben a rendeletben kell megállapítani: a forgalomképtelen vagyontárgyak körét, a törzsvagyon korlátozottan forgalomképtelen tárgyait és azokat a feltételeket, amelyekre figyelemmel kell lenni a vagyontárgyakról való rendelkezés során, azoknak a vagyontárgyaknak, vagyoni részeknek és jogoknak a körét, amelyek elidegenítésérôl, megterhelésérôl, vállalkozásba való bevitelérôl, illetôleg más célú hasznosításáról lehet dönteni. (3) Az önkormányzat törzsvagyonát 5/1997.(IV. 28.) számú számú rendelet tartalmazza. (4) Az önkormányzat vagyonának növelése érdekében az alábbi korlátozásokkal vehet részt különbözô gazdasági vállalkozásokban: vállalkozása a kötelező feladatainak ellátását nem veszélyeztetheti, olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét. (7) A polgármester az önkormányzati vagyon helyzetének alakulásáról köteles tájékoztatni az állampolgárokat. Az önkormányzat költségvetése 43. (1) A képviselô-testület a költségvetését önkormányzati rendeletben határozza meg. (2) A költségvetési rendelet elfogadása két fordulóban történik. a) Az elsô forduló: A költségvetési irányelvek tartalmának egybevetése az önkormányzat alapellátási kötelezettségével, a vállalható feladatokkal, a bevételi források, a lehetôségek és a célok egybevetése, sorrend meghatározása, hatásvizsgálat, a helyi közösség véleményének igényeinek felmérése.
20 b) A második forduló: A költségvetési rendelet-tervezet legalább alternatív részletezô elkészítése: (3) A költségvetési rendelet tervezetét szakmailag a jegyzô készíti el, a polgármester terjeszti a képviselô-testület elé. Az elôterjesztést a Pénzügyi és Ellenörző bizottság köteles megtárgyalni. (4) A zárszámadásról szóló rendelet elkészítése és elôterjesztésére a (3) bekezdésben foglaltak szerint történik Az önkormányzati gazdálkodás szabályai 44. (1) A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselô-testület, a gazdálkodás végrehajtásáért a polgármester, a szabályszerûségéért a jegyzô felelôs. (2) A mérleghiány helyreállítása érdekében az önkormányzat köteles felfüggeszteni a hatósági és az alapvetô lakossági szolgáltatások kivételével a feladatok finanszírozását. (3) A képviselô-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az SZMSZ szabályai szerint, járjon el a testületet folyamatos tájékoztatása mellett. (4) Az önkormányzat gazdálkodási operatív feladatait a polgármesteri hivatal látja el, a jogszabályi elôírások alapján. (5) Az önkormányzat által létesített és fenntartott intézmények részben önállóan gazdálkodnak. Az önkormányzat gazdálkodásának ellenôrzése 45. (1) Az önkormányzat gazdálkodását az Állami Számvevôszék ellenôrzi [Ötv. 92. (2) bek.] (2) A saját intézmények pénzügyi ellenôrzését a képviselô-testület látja el. [Ötv. 92. (2) bek.] (3) A képviselô-testület gazdálkodásának belsô ellenôrzésérôl jogszabályban meghatározott képesítésû ellenôr útján gondoskodik. [Ötv. 92. (2) bek.] Felterjesztési jog 46. A képviselô-testület az önkormányzati jogokat, illetôleg a helyi önkormányzat feladat- és hatáskörét érintô bármely kérdésekben közvetlenül vagy érdekképviseleti szervezete útján az adott kérdésben hatáskörrel rendelkezô állami szerv vezetôjéhez fordulhat és a jogszabályokban elôírt lehetôségekkel élhet. XIII. Fejezet Záró rendelkezések 47. (1) A szervezeti és mûködési szabályzat (SZMSZ) megalkotásáról szóló rendelet a kihirdetés napján, 2010.év október 13.-én lép hatályba. (2) Az SZMSZ hatálybalépésével hatályát veszti az 3/2003. (III.27.)ÖKT rendelet.
Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete
Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2007.(X.01.) számú rendeletének módosítása Bag
2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi
1 Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10 /2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4 /2011. (IV.15.) önkormányzati rendelet módosításáról
PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Pereszteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. Fejezet Általános Rendelkezések
NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Német Nemzetiségi Önkormányzat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 113. a) pontjában kapott
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Okány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007 ( II. 1. ) ÖK. sz RENDELETE a képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyűlésének döntése
Pusztavacs Községi Önkormányzat Jegyzőjétől : 2378 Pusztavacs, Béke tér 10., Pf.: 17. : 06-29/315-101; 315-122; 515-370
Pusztavacs Községi Önkormányzat Jegyzőjétől : 2378 Pusztavacs, Béke tér 10., Pf.: 17. : 06-29/315-101; 315-122; 515-370 ELŐTERJESZTÉS A Pusztavacs Községi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS. Az önkormányzat
Levél Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2011. (V. 30.) rendelete az önkormányzat képviselő-testülete és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 Bevezető A Magyar Köztársaság Országgyűlésének
1. Az SZMSZ 2.. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 3.. Az SZMSZ 10.. (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul:
Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(I.21.)önkormányzati rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2003.(V.01.)ÖR. sz. rendelet módosításról
Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról
Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
7/2003. (IV.9.) sz. r e n d e l e t Onga Község Önkormányzati Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról
7/2003. (IV.9.) sz. r e n d e l e t Onga Község Önkormányzati Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Preambulum A Magyar Köztársaság
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2007. (IV.15.) ÖR. számú rendelete
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007. (IV.15.) ÖR. számú rendelete az Önkormányzat Képviselő-testülete és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról Hajdúbagos Község Önkormányzat
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/2011.(II.14.) Önkormányzati Rendelete Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2011.(II.14.) Önkormányzati Rendelete Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestülete az 1990. évi
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ádánd Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (továbbiakban: Nj. tv.) 113. a) pontjában kapott
Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE
1/1. sz. függelék Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A bizottság a helyi önkormányzatokról szóló
ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2012. május 2-i ülésére. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság Ügyrendje
Iktató szám: Sz-288/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2012. május 2-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Pénzügyi és
Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222
Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222 Tisztelt Képviselő testület! Sajóvámos községi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról
BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE
BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE A képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyűlésének döntése alapján
A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT
A KÉPVISELŐ-TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T A FÜZESGYARMAT 2 0 1 3. 2 Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület
Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének. Szervezeti és Működési Szabályzata. Általános rendelkezések
Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény
Egységes szerkezetben. Bevezetés
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a többszörösen módosított 22/2008.(XII.23.) számú a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról szóló rendelete Egységes szerkezetben Bevezetés A Magyar
I. Általános rendelkezések 13/2007. (IV.19.) rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról
MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 13/2007. (IV.19.) rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról Markotabödöge község önkormányzati képviselő-testülete
POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 7/2010. (X. 28.) rendelete. A képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról FEJEZET
POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 7/2010. (X. 28.) rendelete A képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az önkormányzat megnevezése:
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.
Szervezeti és Működési Szabályzat rendelete Egységes szerkezetben 1
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a többszörösen módosított 22/2008.(XII.23.) számú Szervezeti és Működési Szabályzat rendelete Egységes szerkezetben 1 Bevezetés A Magyar Köztársaság Országgyűlése
ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésétől szóló rendelet
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 14/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelet
Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete napján tartandó testületi ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.. napján tartandó testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő
I. fejezet. Az önkormányzat hivatalos megnevezése, székhelye, a hatáskör átruházás szabályai. 1. Az önkormányzat megnevezése és kapcsolatai
Héreg Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(II.15.) önkormányzati rendelete Héreg Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Héreg Község Önkormányzat Képviselő-testülete a
Önkormányzati SZMSZ módosítása
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:
Előterjesztés. Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása
Előterjesztés A 3. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása a polgármester Előzmények: - Rendelet - tervezet: az előterjesztés melléklete I. A téma ismertetése:
I.FEJEZET BEVEZETÉS. 1. Dorog Város Önkormányzata
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2011.(III.25.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉSEK RENDJE 1
A TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉSEK RENDJE 1 A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) 25. (10) bekezdésében foglaltak szerint az előterjesztések rendjének további szabályait és a benyújtásukhoz
Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2013.(V.30.) önkormányzati rendelete
Szendrő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013.(V.30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995.(VI.28.) rendelet módosításáról Szendrő Város
A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Egységes szerkezetben az 53/2016. (IV.28.), 91/2016.(VI.16.)sz. KT. határozattal 1 Polgár Város Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek
I. Fejezet 1. Általános rendelkezések
A Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 4/2015. (I. 26.) SHNÖ határozata a Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (továbbiakban:
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2006./X.15./rendelete. Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról.
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2006./X.15./rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról. H e g y e s d község Önkormányzati Képviselőtestülete a Helyi Önkormányzatokról
HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ - TESTÜLETE
HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ - TESTÜLETE 13/2008. (XII. 30.) SZÁMÚ RENDELETE Hangony Község Önkormányzatának Képviselõ Testülete és szerveinek Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról alkotott 9/2001.
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának ÜGYRENDJE 1,2. Általános rendelkezések
1./ A bizottság jogállása: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának ÜGYRENDJE 1,2 I. Általános rendelkezések A bizottság feladat- és hatáskörét a
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
1) A nemzetiségi önkormányzat neve: SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS NÉMET ÖNKORMÁNYZATA DEUTSCHE SELBSTVERWALTUNG DER STADT STEINAMANGER
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS NÉMET ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - a 36/2014. (X. 21.) és a 6/2015. (I. 22.) sz. határozatokkal módosított 27/2012. (VII. 5.) sz. határozat alapján
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. A KÉPVISELŐ TESTÜLET SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE
Kerecseny Község Képviselő-testületének a 8/2002./X.30./, a 8/1999./V.4./ számú rendeletekkel módosított 7/1995./VI.26./ sz. rendelete / egységes szerkezetben/ a SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATRÓL Az
Bevezető. A helyi önkormányzatok széles feladat- és hatáskörükben eljárva kifejezik a helyi közakaratot, megjelenítik a helyi érdekeket.
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003./III.15./ számú rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról (Egységes szerkezetbe foglalva a: 4/2004.(III.02.), 11/2005.(IV.10.),
A régió helyi önkormányzatainak Szervezeti és Működési Szabályzatait érintő évi felülvizsgálat eredményei
A régió helyi önkormányzatainak Szervezeti és Működési Szabályzatait érintő 2007. évi felülvizsgálat eredményei A helyi önkormányzatok SzMSz-eit tartalmazó rendeletek felülvizsgálatára az Önkormányzati
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2006 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Fejezet... 4 AZ ÖNKORMÁNYZAT... 4 Általános rendelkezések... 4 Az önkormányzat... 4 Az önkormányzat jelképei, az
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont
E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő - testületének 2011. március 23-án, szerdán 17 órakor tartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő - testületének 2011. március 23-án, szerdán 17 órakor tartott üléséről. Az ülés helye: Tokorcs Faluház Jelen vannak: Lengyelné Csizmazia
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottságának ÜGYRENDJE. Általános rendelkezések
1./ A bizottság jogállása: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottságának ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések A bizottság feladat- és hatáskörét
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi
SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG Iktatószám: VI/B. 186/2017. Iktatószám: VI/B. /2018. A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR
Röjtökmuzsaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2014.(XII.12.) önkormányzati rendelete
Röjtökmuzsaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014.(XII.12.) önkormányzati rendelete Röjtökmuzsaj község Önkormányzata szervezeti és működési szabályzatról Röjtökmuzsaj község Önkormányzatának
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Szervezeti és Működési Szabályzatáról Az Alkotmány 44/A. (1). bekezdés e) pontjában és a helyi önkormányzatokról
Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.18.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.18.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról Porpác Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003./III.15./ számú rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003./III.15./ számú rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról (Egységes szerkezetbe foglalva a: 4/2004.(III.02.), 11/2005.(IV.10.),
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az önkormányzati jogok
Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011. ( V. 27.) önkormányzati rendelete Rudabánya Város Önkormányzata képviselő-testülete és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyar
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Szervezeti és működési szabályzat
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 7/2007.(III.28.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Szervezeti és Működési Szabályzat Módosított rendelet azonosítója:
1.. AZ ÖNKORMÁNYZAT JELKÉPEI. Tiszacsege Város Önkormányzati Képviselő-testülete az alábbi jelképeket alapítja:
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZAT JJELKÉPEIIRÖL SSZÓLÓ 4/11995..((IIIIII.. 011..)) KT.. SSZ.. RENDELETÉNEK A 16/ /2005.(IX.. 01..)) RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES
Németbánya Község Önkormányzata képviselő-testülete 4/2011.(IV.15.) rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Németbánya Község Önkormányzata képviselő-testülete 4/2011.(IV.15.) rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyűlése a több pártrendszerű jogállam kiépülésével
I. Fejezet Általános rendelkezések 1. Az önkormányzat hivatalos megnevezése, székhelye, területe
TERVEZET PORVA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. (.) önkormányzati rendelete A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról Porva Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Jogi- és Ügyrendi Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Jogi- és Ügyrendi Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. 1 I. Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi- és Ügyrendi Bizottsága tevékenységét
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE
A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM
NÉMETBÁNYA NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
NÉMETBÁNYA NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2 Németbánya Német Nemzetiségi Önkormányzat (a továbbiakban: nemzetiségi önkormányzat) a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi
I. fejezet. Általános rendelkezések
FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2006. (XI.10) számú R E N D E L E T E a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyűlésének
A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya
A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet 10. (6) bekezdésébe alapján a Magyar Corvin-lánc Testület
2/2003. (I. 31.) számú rendelete *
2/2003. (I. 31.) számú rendelete * A Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról egységes szerkezetben a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvénnyel szóló 38/2002. (XI.7.)
Moha Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. Szervezeti és Működési Szabályzata
Moha Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzata - 1 - Moha Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2007. (IV.1.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Moha Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról
Moha Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Moha Község Önkormányzata Képviselőtestülete az Alaptörvény 32.
I. Fejezet. Az önkormányzat hivatalos megnevezése, a hatáskör átruházás szabályai. 1. Az önkormányzat megnevezése
Neszmély Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010.(X. 21.) önkormányzati rendelete Neszmély Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Neszmély Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Javaslat a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítására
Öttevény Község Polgármesterétől Öttevény, Fő u. 100. 5. napirend Javaslat a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítására Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület előtt ismert okok miatt a képviselő-testület
A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK
A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK Az alábbi lista azokat az általános jellegű polgármesteri jogköröket és hatásköröket tartalmazza, amelyeket jogszabályok a polgármesterhez
2. Az SZMSZ 19. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének./... (....) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 25/2014. (XI.14.) önkormányzati
10. (2) A Megyei Közgyűlés egyes hatásköreinek gyakorlását a kizárólagos hatáskörébe tartozók kivételével átruházhatja:
A Tolna Megyei Önkormányzat 11/2007. (IV. 19.) önkormányzati rendelete a Tolna megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2003. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról A
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje
Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)
Nemesszalók Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 3/2014.(X.22.) határozatával elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzata. Fejezet
Nemesszalók Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 3/2014.(X.22.) határozatával elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzata Nemesszalók Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzetiségek
6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre
6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban
Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete
Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: 5/2013.(IV.26.) alap A Képviselő-testület és szervei
Preambulum. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Az önkormányzat és jelképei
Szigetszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007. (VI.1.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról a 12/2007.(X.12.), 15/2007.(XI.28.), 4/2008. (II.15.) és a 17/2009.(XII.18.)
6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére
6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört
Helesfa Község Önkormányzatának 2/1999(II.15) sz. r e n d e l e t e SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS
Helesfa Község Önkormányzatának 2/1999(II.15) sz. r e n d e l e t e SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS Az önkormányzat és jelképei 1.. A képviselő-testület és szervei
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014.
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2015. (VIII.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 19/2011. (XII.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Márkó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (XII. 3.) számú RENDELETE a Szervezeti és Működési Szabályzatról
Márkó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (XII. 3.) számú RENDELETE a Szervezeti és Működési Szabályzatról Márkó Község önkormányzatának képviselő testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Szervezeti és működési szabályzatát
A Német Nemzetiségi Önkormányzat Pápateszér (a továbbiakban: Önkormányzat) a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 113. a) pontja alapján az Önkormányzat Szervezeti és működési szabályzatát
A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAINAK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE
4. melléklet az 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelethez 1 2 3 4 5 6 A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAINAK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE 1 Módosította: a 11/2013 (VII. 3.) önkormányzati rendelet 4. -a. Hatályos 2013. július
Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése ÁROP-3.A.1/2008-0018 5. részfeladat Pályázati kiírás 5. területe A hivatal belső szervezeti egységei közötti együttműködés javítása Szervezeti
Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.
Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa
HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV. 03.) rendelete Csemő Község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV. 03.) rendelete Csemő Község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyarország Országgyűlése a többpártrendszerű jogállam,
Magyarszerdahely községi Önkormányzat 6/2007.( IV. 5.) sz. rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról
. sz. melléklet Magyarszerdahely községi Önkormányzat 6/2007.( IV. 5.) sz. rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról Magyarszerdahely Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló módosított
Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje
Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,
Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2011./IV.14./ önkormányzati. rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2011./IV.14./ önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestülete (a továbbiakban:
Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról
Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról 1. előterjesztés száma: 266/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő
(2) Az Önkormányzat székhelye: 2897 Dunaszentmiklós, Petőfi Sándor utca Hatáskör átruházás
Dunaszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (XI.10.) önkormányzati rendelete Dunaszentmiklós önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Dunaszentmiklós Község Önkormányzat
A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-i rendes ülésére
Ikt.szám: 1210-3/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-i rendes ülésére Tárgy: Kerekegyházi Értéktár Bizottság SZMSZ-ének elfogadása Előterjesztő:
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Az önkormányzat és jelképei
Bajna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6 /2011.(V.25) önkormányzati rendelete Bajna Község önkormányzata szervezeti és működési szabályzatáról Bajna Község Önkormányzat Képviselő-testülete a
A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 2012. évi XXX. törvény