JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 27- én 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén
|
|
- Győző Mészáros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 15/2011 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/ Fax: 68/ JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 27- én 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén Ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Jelen vannak: Sódarné Varga Gyöngyi polgármester, Frank Lajos, Dr. Szikszai József, Szikszai László, Tamás József, Tóth Gyöngyi képviselők Távollétét előre jelezte: Oláh Zoltán képviselő Meghívottak: dr. Zelenyánszi Miklós jegyző, Evanics Jánosné Humán Szolgáltató Központ vezetője, Fajó Jánosné élelmezésvezető, Kalmár Mihály Magyarbánhegyes-Nagykamarás Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Kovács Ferencné Magyarbánhegyes-Nagykamarás Általános Iskola és Óvoda tagintézmény-vezetője, Pozsárné Nagy Ilona művelődésszervező, Szász Károlyné óvodavezető, Pribela Tamás, Darida Ágnes, Zacsek György, László Zoltán Jelen volt még: 5 fő érdeklődő Sódarné Varga Gyöngyi Magyarbánhegyes polgármestere köszönti a megjelenteket és megállapítja, hogy Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete határozatképes, a megválasztott 7 képviselőből 6 jelen van. Ismerteti a napirendi pontokat. Napirend előtt: A Magyarbánhegyes Község szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep kiépítése projektben résztevő cégek bemutatkozása. (PIU, Mérnök, PR) Napirend: 1. Beszámoló a Magyarbánhegyes-Nagykamarás Általános Iskola és Óvoda Közokatási Társulás 2010/2011. évi munkájáról Előterjesztő: Kalmár Mihály igazgató 2. Magyarbánhegyes-Nagykamarás Álatlános Iskola és Óvoda SzMSz és Pedagógia program módosítása Előterjesztő: Kalmár Mihály igazgató 3. Beszámoló a Művelődési Ház és a könyvtár munkájáról Előterjesztő: Pozsárné Nagy Ilona műv. szervező és Farkas Ildikó könyvtáros 1
2 4. Pusztaföldvár Község Önkormányzatának kérelme jegyzői feladatok ellátására helyettesítés keretében Előterjesztő: Sódarné Varga Gyöngyi polgármester 5. Bejelentések Sódarné Varga Gyöngyi polgármester szavazásra teszi fel a napirendi pontokat, melyet a Képviselő-testület 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadott. NAPIREND ELŐTT Megkéri Pribela Tamás Urat, a Tiszta Víz Konzorcium képviselőjét, hogy a szennyvízprojekt kivitelezésében részt vevő vállalkozások képviselőit mutassa be. Pribela Tamás a Tiszta Víz Konzorcium képviselője: Két magyar vállalkozás összefogásával jött létre. A szegedi székhelyű Folyammérnöki Kft-t, akik víziközmű tervezésben, műszaki ellenőrzésben járatosak és a részben budapesti, részben békéscsabai, szarvasi lábbal rendelkező kft, akik pályázati adminisztrációs, projektmenedzsment feladatokkal foglalkozik. Ez a cg nyerte el azt a feladatot, hogy az önkormányzatot segítheti a pályázat lebonyolításában. Fontosnak tartják azt a feladatot, hogy nemcsak adminisztratív támogatást nyújtanak, hanem a projekthez műszaki vezetési támogatást is adnak, mert egy ilyen fajsúlyos projektet nem lehet máshogy lebonyolítani. Ez a projekt nem valósulhat meg nagyon kemény helyi jelenlét nélkül. Az elektronikus nyilvántartást ők vezetik, az egész projektnek lesz egy helyi irodája, ahol bármely résztvevő a helyi feladatokat el tudja látni. Amikor beindul a kivitelezési munka, heti rendszerességgel tartanak majd koordinációkat. Erre épülnek a pénzügyi, kommunikációs feladatok is. A projekt elindulásáig kialakítják a projekt belső működési adminisztrációs szabályait, létrehoznak egy olyan honlapot, ahol minden érintettet megfelelően tájékoztatnak arról, hogyan állnak a dolgok. A műszaki terveket is átvizsgálják és megteszik a javításhoz szükséges javaslatokat. Fontosnak tartják a Képviselő-testület két-háromhavonkénti tájékoztatását. Megkéri a műszaki ellenőrt, kommunikációs céget és a többi műszaki kollégát, hogy mutatkozzanak be a képviselő-testületnek. Darida Ágnes Premium Route Kft. képviselője: A projekt kommunikációját ellátó Premium Route Kft. egyik fő pillére az EU-s pályázatok kommunikációja illetve a pályázatok beadásától a pályázat sikeres lebonyolításáig felöleti a tevékenységet. Legutóbb a békéscsabai kórházban és a II. számú Általános Iskolában lebonyolított pályázathoz kapcsolódva végezték tevékenységüket illetve a Vöröskeresztnek is dolgoznak több pályázat lebonyolításában. A szennyvízpályázathoz kapcsolódva a feladatuk a lakosság megfelelő módón való tájékoztatása. Ehhez különféle eszközöket vesznek igénybe, honlapot készítenek, szórólapok, rendezvények tartása, televíziós szereplések. Zacsek György műszaki ellenőr: A szennyvízprojekthez kapcsolódóan műszaki ellenőri tevékenységet végeznek. Cégük műszaki tervezéssel, ellenőrzéssel. Jelentősebb munkáik a békéscsabai könyvtár, a speciális iskola új épületének műszaki ellenőrzési munkáit végezték. Mélyépítési munkáik jelenleg a békéscsabai szennyvíztisztító telep műszaki ellenőrzési, a kunágotai szennyvízhálózat műszaki ellenőrzése. 2
3 1. NAPIREND Felkéri Kalmár Mihály igazgatót, hogy ismertesse az iskola beszámolójával kapcsolatos előterjesztést. A Képviselő-testületnek az írásos előterjesztés megküldésre került, így az anyagot megismerték. Szóban azt a kiegészítést szeretné tenni, hogy Nagykamarás anyaga még nem szerepel a beszámolóban, mert még nem adták le. Szikszai László alpolgármester: Kérdése, hogy véget ért-e az ellenőrzés az iskolában? Mit lehet róla tudni? Eddig kétszer találkozott a szakértővel, en az általa kért anyagok megküldésre kerültek. A legutóbbi telefonos beszélgetésük alkalmával a szakértő úgy nyilatkozott, hogy nagyjából mindent rendben talált. A szakértői vizsgálat még nem fejeződött be teljesen. Az elmúlt héten megérkezett a vélemény, de időközben visszakérték több okból kifolyólag. A fenntartó részéről találtak hiányosságokat, mert például két pontot egyáltalán nem tudtak vizsgálni, mivel a szakértőnek nem kompetenciája ezeket vizsgálni. A 200 ezer forint vizsgálati díj ezért csökkentésre kerül. A szakértői vélemény több ponton kiegészítésre került. Pénteken Szabó Ágnes szakértő és Tamás József képviselő részvételével történt egy jegyzőkönyv felvétel. Ez alapján készül majd el a vizsgálat végleges anyaga, ami az érintetteknek megküldésre kerül. Tamás József képviselő: Kérdése, hogy azok a módosítások, amik az SZMSZ és a Pedagógiai Program módosításával kapcsolatban beterjesztésre kerültek a képviselő-testület elé, már szerepeltek-e a vizsgált anyagban? A kiegészítések nem szerepelnek az anyagban. A módosítások az IPR miatt váltak szükségessé. Tamás József képviselő: Úgy gondolja, hogy a beszámoló iskolára vonatkozó része nem elfogadható. Kérdése, hogy a szülők és a nevelők közötti kapcsolatot hogyan lehetne jellemezni és van-e kötelező családlátogatás? Nincs, mert csak abban az esetben lehetséges, ha a szülő fogadóképes. Fogadóórát rendszeresen lehet látogatni, 3 havonta kötelező szülői értekezletet tartani. Tamás József képviselő: Kérdése, hogy hány kezdeményezés történt családlátogatásra és hányan utasították vissza. 3
4 Nem kötelező a kezdeményezés. Telefonon, személyesen megkeresik a szülőket. Dr. Szikszai József a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnöke: Úgy tudja, hogy a Tassy János Alapítvány az iskola és a tanulók érdekében lett létrehozva. Hogyan és milyen módon támogatják az iskolát, a tanulókat? Az iskolai rendezvényeknél nyújtanak segítséget, erdei iskolánál, jutalmazásnál. Sódarné Varga Gyöngyi képviselő: Elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a Magyarbánhegyes-Nagykamarás Általános Iskola és Óvoda beszámolóját. Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen, 1 nem szavazattal és 0 tartózkodással a következő határozatot hozta. 58/2011. (VI.27.) Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Magyarbánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarbánhegyes- Nagykamarás Általános Iskola és Óvoda 2010/2011. tanévre vonatkozó szakmai beszámolóját elfogadja. Felelős: Kalmár Mihály igazgató 2. NAPIREND Sódarné Varga Gyöngyi képviselő: Felkéri Kalmár Mihály igazgatót, hogy ismertesse az iskola SZMSZ-nek és Pedagógiai Programjának módosításával kapcsolatos előterjesztést. A Képviselő-testületnek az írásos előterjesztés megküldésre került, így az anyagot megismerték. Nem kíván szóbeli kiegészítést tenni. Sódarné Varga Gyöngyi képviselő: Hozzászólás nem volt, ezért szavazásra teszi fel az iskola SZMSZ-nek módosításával kapcsolatos határozati javaslatot. 4
5 59/2011. (VI.27) Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Magyarbánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarbánhegyes- Nagykamarás Általános Iskola és Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását az előterjesztés mellékletében szereplő tartalommal elfogadja. Felelős: Kalmár Mihály igazgató Sódarné Varga Gyöngyi képviselő: Szavazásra teszi fel az iskola Pedagógiai Programjának módosításával kapcsolatos határozati javaslatot. 60/2011. (VI.27.) Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Magyarbánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarbánhegyes- Nagykamarás Általános Iskola és Óvoda pedagógiai programjának módosítását az előterjesztés mellékletében szereplő tartalommal elfogadja. Felelős: Kalmár Mihály igazgató 3.NAPIREND Ismerteti a napirendi ponthoz kapcsolódó előterjesztést. Szóbeli kiegészítést az érintettek nem kívántak tenni, így elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a Művelődési Ház és Könyvtár 2010/2011. évre vonatkozó szakmai beszámolóját. Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. 61/2011. (VI.27.) Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Magyarbánhegyes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Művelődési Ház és Könyvtár évre vonatkozó szakmai beszámolóját elfogadja. Felelős: Pozsárné Nagy Ilona művelődésszervező Farkas Ildikó könyvtáros 5
6 4. NAPIREND Ismerteti a jegyzői helyettesítéssel kapcsolatos előterjesztést. Dr. Szikszai József a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnöke: Kérdése, hogy hogyan oszlik meg a havi 32 óra? Dr. Zelenyánszki Miklós jegyző: Valószínűleg heti egy nap lesz. Elfogadásra javasolja és szavazásra teszi fel a napirendi ponttal kapcsolatos határozati javaslatot. 62/2011. (VI.27.) Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Magyarbánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy Pusztaföldvár Község Önkormányzatánál a jegyzői feladatokat július 1-től augusztus 31-ig, de legkésőbb az állás betöltéséig Dr. Zelenyánszki Miklós jegyző lássa el. Felhatalmazza Sódarné Varga Gyöngyi polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Sódarné Varga Gyöngyi polgármester 5. NAPIREND Beszámol a két ülés között történt eseményekről: - útfelújítás megtörtént; - a közmunkások folyamatosan füvet nyírnak, sok az elhanyagolt porta, de a lakosság érdektelen ezzel kapcsolatban, a felszólítások folyamatosan kerülnek kiküldésre; - a MOL a kiásott földet kihordta és elegyengette a földutakon; - a polgármesteri hivatal udvara a lehetőségekhez mérten rendezésre került; - a játszótérre két ivókút kerül felszerelésre lakossági kérésre; - a hétvégén a Minden gyermek lakjon jól! program keretében leszállításra és kiosztásra kerültek az elmaradt csibék és kacsák; - a Humán Szolgáltató Központ átadása megtörtént, a beruházás befejeződött; - ATM kihelyezésével kapcsolatban született szerződést aláírták, előreláthatólag 1-2 hónapon belül felszerelésre kerül a Művelődési Ház oldalánál. Rátódi István a magyarbánhegyesi Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület Elnöke: Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a polgárőrség számára megvásárolták a gépjárművel. Egy 18 éves, jó állapotban lévő, Suzuki márkájú autó. Jó állapotban van, biztosítást 6
7 megkötötték rá. Az vezetheti, aki polgárőr és jogosítvánnyal rendelkezik. Ismét megköszöni az önkormányzat által nyújtott támogatást. Úgy gondolja, hogy a football helyzetéről beszélniük kell. Utólag jutott tudomására, hogy új elnök került megválasztásra. Nem kapott meghívót. Tudja, hogy nehéz helyzetben vannak, de vannak dolgok, amit a fő szponzorral meg kellene beszélni. Az új elnök már kérte a segítségét. Tóth Gyöngyi képviselő: Véleménye szerint a Football Klubtól elvárható lenne, hogy legalább a polgármestert meghívják az ülésekre. Szikszai László alpolgármester: A klubnak jelenleg 800 ezer forint áll rendelkezésére. 600 ezer forint az edző fizetése és az új szezonban nevezési díjat is kell fizetni. Tóth Gyöngyi képviselő: Úgy gondolja, ha ilyen pénzügyi zűrzavarok vannak, akkor az elnöktől elvárható lenne, hogy beszámol a képviselő-testületi ülésen. Egy civil szervezet sem engedheti meg ezt magának. Kérte a beszámolót, amit a jövő hétre ígért a régi elnök. Úgy gondolja, hogy ezzel együtt referálni fog arról is, hogy lemondott az elnöki posztról. Az alakuló ülésre meghívták. Ott elmondja az aggályait és azt, hogy mennyi támogatást tud adni az önkormányzat. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a támogatást kifejezetten működésre adja az önkormányzat. Frank Lajos képviselő: Többen megkeresték, hogy a dinnye helyzetével kapcsolatban tud-e a Polgármester Asszony, a Képviselő-testület segíteni a termelőknek? Már alacsony ára van a dinnyének és nem is akarják venni. Lehetséges-e, hogy a környező települések polgármestereivel és a felvásárlókkal felveszik a kapcsolatot és leülnek megtárgyalni a helyzetet? Ha ez marad a helyzet, akkor a település tönkremegy. Az előbbieket azzal egészíti ki, hogy össze kellene fogni. Nemcsak a dinnyéért, hanem az egész mezőgazdaságért, mert az előbb elmondottak az összes zöldségfélére igazak. Nem tudja, hogyan lehetne a termelők jogait érvényesíteni. Egy közös petíciót lehetne a miniszter úrnak vagy az államtitkár úrnak eljuttatni, de úgy gondolja, hogy nem sok értelme van. A megélhetés lesz elvéve az emberektől. Felhívja a környező települések polgármestereit, hogy találjanak valamilyen megoldást a problémára. Lakos: Úgy gondolja, hogy az önkormányzat tudna valamit tenni a termelők kizsákmányolása ellen. Dr. Zelenyánszki Miklós jegyző: Sajnos az önkormányzat nem tud tenni semmit ez ellen. 7
8 Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy az Iványi féle földelhordással csak probléma van, nem akarják elhordani a dombot az iskola udvaráról. Ráadásul tele van vassal, törmelékkel. Szeretné kérni a Bán-Kun Szövetkezet segítségét, mert több veszélyes ingatlan van a településen, ami lebontásra ítélt. A temetőben új gondnok van, fejlődés tapasztalható. A tűzoltóság segítséget nyújtott a fák gallyazásában, ami ezúton is megköszön. Tóth Gyöngyi képviselő: A júliusi és augusztusi tiszteletdíjáról lemond a Civil Alap javára, amit Czifra Róbert gyógykezelésére illetve a polgárőrség számára ajánl fel. Elfogadásra javasolja és szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. 63/2011. (VI.27.) Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Magyarbánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja Tóth Gyöngyi képviselő tiszteletdíjról való lemondását a Civil Alap javára. Utasítja hivatalát, hogy ft-ot Czifra Róbert gyógykezelésére nyitott számlára illetve ft-ot a magyarbánhegyesi Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület számlájára utaljon át. Felelős: Sódarné Varga Gyöngyi polgármester Dr. Szikszai József a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elnöke: A júliusi tiszteletdíjáról lemond a Civil Alap javára, amit Czifra Róbert gyógykezelésére ajánl fel. Elfogadásra javasolja és szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. 64/2011. (VI.27.) Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Magyarbánhegyes Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja Dr. Szikszai József képviselő tiszteletdíjról való lemondását a Civil Alap javára. Utasítja hivatalát, hogy ft-ot Czifra Róbert gyógykezelésére nyitott számlára utaljon át. Felelős: Sódarné Varga Gyöngyi polgármester 8
9 A polgármester az ülést 14:30-kor bezárta. Sódarné Varga Gyöngyi polgármester dr. Zelenyánszki Miklós jegyző 9
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 19-én 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén
22/2011 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 28- án 14:00 órakor tartott nyilvános ülésén
7/2011 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 20-án 13:30 órakor tartott nyilvános ülésén
27/2010 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@mbanhegyes.t-online.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 18-án 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén
18/2011 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása
Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/
Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.
1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.
Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és
d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 39/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 40/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 41/2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.
Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és
J e g y z ő k ö n y v
Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 18/2014. (III.17.) 19/2014. (III. 17.) 20/2014. (III.17.) 21/2014. (III.17.) A lejárt határidejű
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.
Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2017. június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 30-34/2017. (VI.20.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság
Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.
1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen
Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV
Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. május 11-én 11:15 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről. Helye: Kékkút
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.
Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád
J e g y z ő k ö n y v
Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:
JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata
A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:
Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.
Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JANUÁR 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 2/2014. (I. 29.) TKt 3/2014. (I. 29.) TKt 4/2014. (I. 29.) TKt 5/2014. (I. 29.) TKt 6/2014. (I.
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.
Ügyszám: 87-79/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 18. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 26.-án (hétfőn) 10 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 14/2013. 14. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,
j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez
TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 103/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat 104/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-10//2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 03-án 14.30 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés
Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor
2. Tájékoztató a település lakosságának szociális helyzetéről, Zarudnaja Krisztina a munkanélküliség alakulásáról
Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 28-ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Csörögi
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása
1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:
Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 147/2018. (XI. 16.) BKt. határozat a közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9 Jegyzőkönyv
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének
1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök
Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika
Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L
Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott
/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember
Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.
Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott üléséről Hozott döntések: 64/2014. számú határozat PATRIA Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit
b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
J e g y z ő k ö n y v
Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye: Révfülöp Általános
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő
ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 08. (szerda) 12:00 órai kezdettel megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 08. (szerda) 12:00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Verőcei Művelődési Ház díszterme (2621
a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-9/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,
Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u. 1.