A képviselő-testület az alábbi napirend tárgyalását egyhangúlag elfogadta.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A képviselő-testület az alábbi napirend tárgyalását egyhangúlag elfogadta."

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében, október 27. napján megtartott rendkívüli üléséről Stayer László polgármester 4 települési képviselő: Dr. Harikné dr. Havasi Beáta alpolgármester, Borda Tamás, Makovinyi Sándor, Smelkó István Dr. Bagó József jegyző Benyusné Pál Katalin jegyzőkönyvvezető Dr. Végh Adrienn Hatósági és Igazgatási Osztály osztályvezetője Rajkó Győzőné Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője Vanyáné Zámbó Beáta Pénzügyi és Vagyonkezelői Osztály csoportvezetője Tisztelettel köszöntöm képviselő-testületünk megjelent tagjait mai rendkívüli ülésünkön, melynek összehívását határidős döntések meghozatala indokolja. Megállapítom, hogy a megjelent 5 fővel határozatképesek vagyunk, a mai ülést megnyitom (14 00 órakor). Kérem, hogy az írásban kiküldött napirendi pontokat tárgyaljuk, illetve sürgősségi előterjesztésként kérem felvenni két további napirendi pontnak az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében benyújtandó pályázatról, illetve a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló tornaterem és sportpálya építéséhez szükséges telkek összevonásáról szóló előterjesztéseket. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, igennel és kézfenntartással jelezze! A képviselő-testület az alábbi napirend tárgyalását egyhangúlag elfogadta. Napirend: 1. Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról szóló rendelet módosítására 2. Előterjesztés a START program hűtőkapacitás növelésére irányuló kiegészítő pályázatának keretében hűtőkonténer beszerzésére indított eljárás eredményének megállapítására 3. Előterjesztés a Szécsény Város Turisztikai attrakciófejlesztése pályázat háttértanulmányának elkészítésére és pályázatmenedzsmentre kötött megbízási szerződés megszüntetéséről 4. Előterjesztés a VP kódszámú, Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése című pályázat dokumentációjára kiírt beszerzési eljárás eredményének megállapítására

2 2 5. Előterjesztés az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében, A határterület vonzerejének fokozása vonatkozásában Szlovák- Magyar Partnerség Háza című pályázatról 6. Előterjesztés a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló tornaterem és sportpálya építéséhez szükséges telkek összevonásáról 1. Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról szóló rendelet módosítására Előterjesztő: Stayer László polgármester Szécsény Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP számú program keretében bölcsőde-óvoda kialakítása végett. Az érintett ingatlan jelenleg forgalomképtelen törzsvagyonba tartozik, és át kell sorolni forgalomképes vagyonba a területet. Kérdése van-e ezzel kapcsolatban valakinek? Mivel hozzászóló nem jelentkezett, az előterjesztés szerinti rendelet-tervezetet bocsátja szavazásra. Kéri, aki elfogadja, igennel és kézfenntartással jelezze. A képviselő-testület a rendelet-tervezetet elfogadva, 5 igen szavazattal (ellenszavazat és tartózkodás nélkül) az alábbi rendeletet alkotta: 14/2016.(X.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról szóló 7/2005.(III.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Szécsény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 5. (2) bekezdésében, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény ában, 109. (4) bekezdésében és 143. (4) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdésében megállapított feladatkörében a következőket rendeli el: 1. Az önkormányzat vagyonáról szóló 7/2005.(III.26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) függelékét képező vagyonleltárban az 1306/1 hrsz-ú (terület: 2801 m 2 ) ingatlant Forgalomképtelen törzsvagyonból Forgalomképes vagyonba sorolja át. 2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Szécsény, október 27.

3 3 Stayer László s.k. polgármester Dr. Bagó József s.k. jegyző A fenti rendelet a mai napon órakor kihirdetésre került. 2. Előterjesztés a START program hűtőkapacitás növelésére irányuló kiegészítő pályázatának keretében hűtőkonténer beszerzésére indított eljárás eredményének megállapítására Előterjesztő: Dr. Bagó József jegyző Dr. Bagó József jegyzőnek átadja a szót. Dr. Bagó József jegyző: Tisztelt Képviselő-testület! Lehetőségünk nyílt arra, hogy kiegészítő pályázatot nyújtsunk be hűtőkonténer beszerzésére. Pályázatunk kedvező elbírálásban részesült. Ennek a megvalósítása jövő év február 28-a. A beszerzési eljárást elindítottuk. Három ajánlattevőt kértünk fel, a GABLER-MIRELTA Hungária Kft-t, a Kassai Klíma Kft-t és a TOPCOOL Hűtő és Klímatechnikai Kft-t. Az ajánlattételi felhívásban megjelölt ajánlattételi határidőre egy cég nyújtotta be ajánlatát. A beérkezett ajánlatot a Bíráló Bizottság tagjai az ajánlattételi felhívásokban foglalt feltételeknek megfelelően alaki, tartalmi, számszaki szempontok szerint ellenőrizték. A Bíráló Bizottság a beszerzési eljárást érvényesnek és eredményesnek nyilvánította, és az egyetlen ajánlatot tevő céget, a GABLER-MIRELTA Hungária Kft-t (2890 Tata, Barina u. 7.) javasolja Ft +ÁFA összegű ajánlattal nyertes ajánlattevőnek kihirdetni. Van-e kérdés? Dr. Harikné Dr. Havasi Beáta alpolgármester : Kijön az összegből? Dr. Bagó József jegyző: Ft önerőt kell biztosítanunk hozzá. Mivel további hozzászóló nem jelentkezett, az előterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri, aki elfogadja, igennel és kézfenntartással jelezze.

4 4 206/2016.(X.27.) határozata 1) Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint döntéshozó testület megállapítja, hogy a START program hűtőkapacitás növelésére irányuló kiegészítő pályázatának keretében hűtőkonténer beszerzésére indított beszerzési eljárás eredményes. 2) A Képviselő-testület, mint döntéshozó testület megállapítja, hogy a GABLER-MIRELTA Hungária Kft. (2890 Tata, Barina u. 7.) ajánlattevő ajánlata érvényes, az ajánlat az ajánlattételi felhívásban szereplő feltételeknek megfelel, az ajánlattevő alkalmas a beszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés teljesítésére. 3) A Képviselő-testület, mint döntéshozó testület megállapítja, hogy a hűtőkonténer beszerzésére indított beszerzési eljárás nyertes ajánlattevője a GABLER-MIRELTA Hungária Kft. (2890 Tata, Barina u. 7.). A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel az adásvételi szerződést Ft + áfa összegben megkösse. Határidő: azonnal Felelős: Stayer László 3. Előterjesztés a Szécsény Város Turisztikai attrakciófejlesztése pályázat háttértanulmányának elkészítésére és pályázatmenedzsmentre kötött megbízási szerződés megszüntetéséről Előterjesztő: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselő-testület! A Magyar Kastély Program Nonprofit Kft-vel kötöttünk egy szerződést. Objektív okok miatt a kastélyunk abból a pályázati lehetőségből kiesett, így a Kft. a tanulmány elkészítését nem végezte el. Javasoljuk a Magyar Kastély Program Nonprofit Kft-vel kötött megbízást közös megegyezéssel megszüntetni, úgy hogy a feleknek egymással szemben követelésük nincs. Kérdés? Vélemény? Mivel hozzászóló nem jelentkezett, az előterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri, aki elfogadja, igennel és kézfenntartással jelezze.

5 5 207/2016.(X.27.) határozata Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete dönt a Magyar Kastélyprogram Kft-vel - Szécsény Város Turisztikai attrakciófejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges háttértanulmány elkészítésére és pályázatmenedzsmenti szolgáltatásra - kötött megbízás megszüntetéséről. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a október 12-én kelt megbízási szerződés megszüntetésére vonatkozó dokumentumot írja alá. Határidő: azonnal Felelős: Stayer László polgármester 4. Előterjesztés a a VP kódszámú, Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése című pályázat dokumentációjára kiírt beszerzési eljárás eredményének megállapítására Előterjesztő: Dr. Bagó József jegyző Dr. Bagó József jegyzőnek átadja a szót. Dr. Bagó József jegyző: Három ajánlattevőt kértünk fel ajánlattételre a HOUSE WORLD Kft-t, a Sansz Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Bt-t és a Tempo-Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Kft-t. Az ajánlattételi határidő: október 19-én 10 óra volt. A felkért ajánlattevők közül mindhárom benyújtotta ajánlatát, a HOUSE WORLD Kft Ft + Áfa összegben, a Sansz Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Bt Ft + Áfa összegben és a Tempo-Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Kft Ft + Áfa összegben. A Bizottság megállapította, hogy valamennyi ajánlat érvényes, a feltételeknek megfelelnek, szerződéskötésre alkalmasak. Az ajánlattételi felhívásban szereplő bírálati szempont a legalacsonyabb ellenszolgáltatás elve - alapján a Bizottság megállapította, hogy a Tempo-Consulting Kft. (2194 Tura, Erdész u. 8.) ajánlattevő ajánlata tartalmazta a legkedvezőbb ajánlatot. Javasoljuk a képviselő-testületnek elfogadásra. Tisztelt Képviselő-testület! Megismerve az összeget utána érdeklődtem más településeknél. Az ő elmondásuk szerint ez egy kicsit magas összeg. Más pályázatuknál azt is megnéztem, hogy egy ilyen jellegű tevékenység a teljes projekt

6 összegét tekintve milyen százalékos arányban jelenik meg. Egy 100 milliós pályázatról beszélünk, 95%-os támogatottsággal. Jelen esetben csak két gép beszerzésére vonatkozik a pályázati dokumentáció elkészítése. Ettől lényegesen bonyolultabb pályázatok előkészítései is kisebb százalékot igényelnek. Javasolnám, hogy a november 8-i testületi ülésen fussunk még egy kört, adjunk még egy lehetőséget, kérjünk másoktól is ajánlatot, hátha esetleg tudunk spórolni. Érdemes lenne ezt még egyszer végiggondolni. Dr. Végh Adrienn osztályvezető: Eredménytelennek kell nyilvánítani akkor ezt az eljárást, és új eljárást kell indítani. Dr. Harikné dr. Havasi Beáta alpolgármester: 6 Ha a következő ajánlattételi felhívások kimennek, akkor kérjük, hogy bontsák már meg az ajánlattevők az ajánlatot arra, hogy mi az, amit mindjárt az elkészítéskor kell fizetni és mennyi az az összeg, amikor már sikerült a pályázat. Nem mindegy, hogy hogyan tervezzük ezeket a dolgokat, pláne azért nem, mert a beadás ebben az évben történik és az az a évi költségvetésünket terheli és nem mindegy, hogy milyen összeggel terheljük meg a költségvetésünket. Mivel további hozzászóló nem jelentkezett, a megfogalmazott határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri, aki elfogadja, igennel és kézfenntartással jelezze. 208/2016.(X.27.) határozata Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint döntéshozó testület megállapítja, hogy a VP kódszámú, Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erőés munkagépek beszerzése célterület vonatkozásában benyújtandó pályázati dokumentáció és megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére indított beszerzési eljárás eredménytelen. Szécsény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete arról dönt, hogy VP kódszámú, Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése célterület vonatkozásában benyújtandó pályázati dokumentáció és megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére az újabb beszerzési eljárást megindítja. Határidő: azonnal Felelős: Stayer László polgármester

7 5. Előterjesztés az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében, A határterület vonzerejének fokozása vonatkozásában Szlovák-Magyar Partnerség Háza című pályázatról Előterjesztő: Stayer László polgármester Szécsénykovácsi településsel (testvértelepülésünkkel) együttműködve pályázat beadását szeretnénk kezdeményezni. A cél, az országhatáron átnyúló konferencia, kiállítás, rendezvény, üzleti megbeszélések, képzések és kutatások megvalósítása a volt járásbíróság épületében kialakítandó Szlovák-Magyar Partnerség Háza létrehozásával. A pályázat keretében igényelhető támogatási összeg maximum 900 millió Ft. Előzetes költségbecslés alapján a tervezett beruházás kb. 600 millió Ft támogatást igényel. A pályázat során 5%-os önerő biztosítása szükséges. A pályázat beadási határideje november 3. A benyújtási határidő rövidségére tekintettel beszerzési eljárást indítottunk szakmai program és a költségvetés kidolgozására, pályázati szaktanácsadásra a pályázat benyújtásához és a hiánypótlás összeállításához kötődően a pályázati útmutató és annak mellékletében, segédleteiben foglaltak szerint. Négy gazdasági társaságot kértük fel az eljárás során, a BEST OF PLAN Kft-t, a TENDORG Universal Kft-t, a Pala Produkt Kft-t és a Fit-Plan Bt-t. Az ajánlattételi határidő: október 3-a 10:00 óra volt. A megadott határidőre mind a négy ajánlattevő benyújtotta az ajánlatát. Kérem Jegyző urat, hogy ismertesse a Bíráló Bizottság véleményét. Dr. Bagó József jegyző: A Bíráló Bizottság a beérkezett ajánlatokat átvizsgálta, az ajánlatokat érvényeseknek nyilvánította. Az ajánlattételi felhívás szerint az ajánlatokat a Bíráló Bizottság a legalacsonyabb ellenszolgáltatás elve alapján értékelte, melynek értelmében a BEST OF PLAN Kft. ajánlattevőt javasolja szerződéskötésre a testületnek. 7 A határozati javaslat egyészt szól arról, hogy a pályázatot benyújtjuk, a szükséges önerőt a évi költségvetés terhére biztosítjuk, a beszerzési eljárást eredményesnek nyilvánítjuk, az ajánlatokat érvényesnek tekintjük és a BEST OF PLAN Kft-t hirdetjük ki nyertesnek. Kérdés ezzel kapcsolatban? Mivel hozzászóló nem jelentkezett, az előterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri, aki elfogadja, igennel és kézfenntartással jelezze. 209/2016.(X.27.) határozata 1) Szécsény Város Önkormányzata pályázatot nyújt be az Interreg V-A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Program keretében az 1. prioritás Természet és

8 Kultúra ; 1.1 Specifikus cél: A határterület vonzerejének fokozása vonatkozásában Szlovák-Magyar Partnerség Háza címmel. A pályázathoz szükséges önerőt az önkormányzat évi költségvetéséből biztosítja. 2) Képviselő-testülete, mint döntéshozó testület megállapítja, hogy a Szlovák- Magyar Partnerség Háza című pályázat keretében szakmai program és a költségvetés kidolgozására, pályázati szaktanácsadásra indított beszerzési eljárás eredményes. 3) A Képviselő-testület, mint döntéshozó testület megállapítja, hogy a BEST OF PLAN Kft., a TENDORG Universal Kft., Pala Produkt Kft. és a Fit-Plan Bt. ajánlata érvényes, az ajánlattevők alkalmasak a beszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő megbízási szerződés teljesítésére. 4) A Képviselő-testület, mint döntéshozó testület megállapítja, hogy a Szlovák- Magyar Partnerség Háza című pályázat keretében szakmai program és a költségvetés kidolgozására, pályázati szaktanácsadásra indított beszerzési eljárás nyertes ajánlattevője a BEST OF PLAN Kft. (4225 Debrecen, Északi sor 128/b), akinek ajánlata tartalmazta a legkedvezőbb ellenszolgáltatást. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel Ft+Áfa összegű megbízási szerződést írja alá. Határidő: azonnal Felelős: Stayer László polgármester 8 6. Előterjesztés a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló tornaterem és sportpálya építéséhez szükséges telkek összevonásáról Előterjesztő: Stayer László polgármester Reményeink szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében a tornaterem megépül, legalábbis hamarosan elkezdődnek a munkálatok. A Nemzeti Sportközpont megkereste önkormányzatunkat és jelezte, hogy lehetőségünk van a tornaterem és egy 18x28m-es sportpálya együttes megépítésére, ehhez azonban a telkek összevonása szükséges oly módon, hogy valamennyi projektelem egy helyrajzi számon valósuljon meg. Javasoljuk az 551 hrsz-ú telekből kb. 500 nm területű részt az 549/1 hrsz-ú ingatlanhoz csatolni és ily módon kezdeményezni a Földhivatalnál a belterületi ingatlanok összevonását telekrendezési eljárás keretében. Korábban már a 184/2016. (VIII.30.) határozatunkkal döntöttünk az 549/1 (Rákóczi út 90.) és az 549/2 (Hársfa u. 4.) helyrajzi számú ingatlanok összevonásáról. A fentiekre tekintettel a korábbi telek összevonásról szóló határozatot javaslom visszavonni. Kérdés? Vélemény?

9 9 Mivel hozzászóló nem jelentkezett, az előterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri, aki elfogadja, igennel és kézfenntartással jelezze. 210/2016.(X.27.) határozata Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében A típusú tornaterem és rekontán pálya kiépítése céljából, hozzájárul az önkormányzat tulajdonában álló, Szécsény 549/1 és 549/2 hrsz.-ú ingatlanok összevonásához, valamint az 551 hrsz. alatti ingatlanból a rekontán pálya megépítéséhez szükséges méretű telekrész átcsatolásához az 549/1 hrsz.-ú ingatlanhoz. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 184/2016. (VIII.30.) határozatát visszavonja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a telekalakításhoz szükséges feladatok ellátására. Határidő: azonnal, illetve értelemszerűen Felelős: Polgármester Jegyző A képviselő-testület valamennyi napirendet megtárgyalta, megköszöni mindenki munkáját, és az ülést bezárja (14 40 órakor). Stayer László polgármester Dr. Bagó József jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2014. június 26-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 4 települési képviselő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Bagó József jegyző Benyusné Pál Katalin jegyzőkönyvvezető Rajkó Győzőné Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Bagó József jegyző Benyusné Pál Katalin jegyzőkönyvvezető Rajkó Győzőné Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében, 2016. június 23. napján megtartott rendkívüli üléséről Stayer László polgármester 4 települési képviselő: Dr. Harikné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében, 2016. október 10. napján megtartott rendkívüli üléséről Stayer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 18-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 7 települési

Részletesebben

Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 10-i rendkívüli ülésére. Előterjesztő: Stayer László polgármester

Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 10-i rendkívüli ülésére. Előterjesztő: Stayer László polgármester E LŐTERJESZTÉS Szécsény pályázat tervezési, műszaki ellenőrzési és kötelező tájékoztatási szolgáltatásokkal kapcsolatos ajánlattételi felhívásokra beérkezett ajánlatok bírálatához Készült: Szécsény Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Bagó József jegyző Benyusné Pál Katalin jegyzőkönyvvezető Rajkó Győzőné Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dr. Bagó József jegyző Benyusné Pál Katalin jegyzőkönyvvezető Rajkó Győzőné Városüzemeltetési Osztály osztályvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében, 2016. szeptember 21. napján megtartott rendkívüli üléséről Stayer László polgármester 5 települési képviselő: Dr.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2017. (I.25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. január 25-i ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Haynald Lajos termében, 2012. július 12-én tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 5 települési képviselő:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Haynald Lajos termében, 2012. március 1-jén tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 6 települési képviselő:

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről.

TÁRGYMUTATÓ. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről. TÁRGYMUTATÓ Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 83/2019.(VIII.6.) 84/2019.(VIII.6.) Rendelet száma: Tárgya:

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Szécsényi Tamás termében tartott, 2015. június 23-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 7 települési

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. J e g y z ő k ö n y v

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. J e g y z ő k ö n y v Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. június 22-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám.: SER/62-15/2019 J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testülete 2019. június 20.-i üléséről Döntések: Határozatok: 90/2019.(VI.20.)...A -testület 2019. június 20.-i ülésének napirendjéről 91/2019.(VI.20.)...Pályázat

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

1. napirend Előterjesztés

1. napirend Előterjesztés 1. napirend Előterjesztés Tárgy: Kulcs község közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatás ellátása tárgyú koncessziós beszerzési

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 18. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Pályázat egészségügyi alapellátást szolgáló (háziorvosi, házi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete július 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete július 19-én megtartott rendkívüli üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2018. július 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey utca 35. Jelen vannak: Dömsödi Gábor polgármester, Volek György, alpolgármester,

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat, Felsőcsatár képviselő-testületének 2017. január 31-én megtartott

Részletesebben

7/2016. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója.

7/2016. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak. mutatója. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a. 7/2016 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 17-én megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak mutatója.

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 6-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat, Könyvtár 2064 Csabdi, Szabadság

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/556-010 Meghívó FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. SZEPTEMBER 6-án CSÜTÖRTÖKÖN 9,00 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI

Részletesebben

7/2012. számú április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E /2012. (IV.05.sz. Kth.)

7/2012. számú április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E /2012. (IV.05.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 3168-2/2012. 7/2012. számú 2012. április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 49-50/2012. (IV.05.sz. Kth.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 27-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 17-én megtartott rendkívüli üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal 2473. Vál, Vajda János u. 2. Jelen vannak:

Részletesebben

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2018. (IX.17.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 16-án megtartott, soron kívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 16-án megtartott, soron kívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. január 16-án megtartott, soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött. 8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor

Részletesebben

6/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének március 18-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

6/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének március 18-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 6/2014 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. március 18-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv

Részletesebben

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK a./ JEGYZŐKÖNYV, b./ TÁRGYSOROZATA c./ HATÁROZATA 1-5/2013.(I.30.) ÖK. sz. d./ RENDELETE 1 /2013. (II.6.) ÖK.

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL. 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL. 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz. HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Városi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 6-i rendkívüli nyílt üléséről 202/2015.(XI.06.) ÖK Döntés a szennyvízberuházás keretében

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta: Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. augusztus 01-jén megtartott rendkívüli nyilvános ülésének

Részletesebben

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 14/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 7-én, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szécsényi Városháza tanácskozótermében tartott, 2011. május 31-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 6 települési képviselő:

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 7. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében, 2016. december 13. napján megtartott rendkívüli üléséről Stayer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 10-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 10-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 10-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről Határozat:178-179 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2014. augusztus 18-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/138-12/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 4-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/138-12/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 4-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/138-12/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. május 4-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Döntés laktanyai ingatlanok adásvétel

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2016. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2016. október 7-én 10.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Ikt. Szám: 22-13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselőtestületének (a továbbiakban: képviselő-testület) 2013. április 19-én a Városháza nagytermében megtartott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 17-ei, rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 17-ei, rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00

Részletesebben

Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-i rendkívüli ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester

Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-i rendkívüli ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester E LŐTERJESZTÉS a KEOP-2014-4.10.0/F kódszámú - Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban - megnevezésű pályázathoz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Könyvtár helyisége 2064 Csabdi, Szabadság

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

J a v a s l a t. tulajdonosi hozzájárulás megadására a Kazincbarcikai Tankerületi Központ által benyújtandó EFOP-4.1.

J a v a s l a t. tulajdonosi hozzájárulás megadására a Kazincbarcikai Tankerületi Központ által benyújtandó EFOP-4.1. J a v a s l a t tulajdonosi hozzájárulás megadására a Kazincbarcikai Tankerületi Központ által benyújtandó EFOP-4.1.2-17 pályázathoz Ó z d, 2017. április 20. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

J E GY Z K Ö N Y V. Felcsút Községi Önkormányzat Képvisel -testületének rendkívüli ülésér l május óra

J E GY Z K Ö N Y V. Felcsút Községi Önkormányzat Képvisel -testületének rendkívüli ülésér l május óra J E GY Z K Ö N Y V Felcsút Községi Önkormányzat Képvisel -testületének rendkívüli ülésér l Az ülés helye: Az ülés id pontja: Polgármesteri Hivatal 2017. május 5. 8.00 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 28. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. május 7-én 17.30 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott rendkívüli

Részletesebben

2015. június 19-én (csütörtök) du órára

2015. június 19-én (csütörtök) du órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 30-án (csütörtök) 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. április 30.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal - Pusztavám Pusztavám

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 15/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2015. május 6-án 9.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 34-4/2013. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés község Képviselő-testületének 2013. június 4-én 8,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben