Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET. működéséről
|
|
- Miklós Fodor
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET működéséről A Segélyszervezettel kapcsolatos fontosabb adatok, információk Székhely 1055 Budapest, Alkotmány u. 12. Jogi forma egyesület Jelleg közhasznú Alakulás dátuma január 28. Bejegyzés dátuma március 23. Elnökség Zoltán Csaba (elnök), Léta Sándor (alelnök), Fekete Réka (ügyvezető elnök), Demján Sándor, Abonyi György, Kászoni József, Dr. Bardócz András (elnökségi tagok) Tagok száma 25 fő Éves tagdíj 5.000,-Ft Drótposta cím gondviseles.segelyszervezet@gmail.com Honlap Facebook Gondviselés Segélyszervezet (160 ismerős) Bankszámlaszám A magyarországi Gondviselés Segélyszervezet a vele azonos nevű erdélyi ikerszervezet mintájára és vele együttműködésben jött létre. A két szervezet céljai közösek. Az unitárius egyházi alapokon nyugvó, felekezeti korlátok nélkül működő segélyszervezet küldetése az Unitárius Egyház ember- és közösségszolgáló hivatásának kiteljesítése, a szükségben és bajban lévők segítése a Kárpát-medencében.
2 A Segélyszervezet általános céljai A Segélyszervezet céljait annak Alapszabálya az alábbiak szerint határozza meg: a. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása; b. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; c. kulturális tevékenység; d. kulturális örökség megóvása; e. környezetvédelem; f. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet. Az Alapszabály a Segélyszervezet feladatait az alábbiak szerint sorolja fel: a. jótékonysági, szociális, katasztrófavédelmi és mentési tevékenység; b. közművelődési, ifjúsági, vallásos, lelki, szellemi, sport- és más szabadidős tevékenységek szervezése és támogatása; c. környezetvédelmi programok szervezése és támogatása; d. közösségszervezési és közösségfejlesztési programok támogatása; e. az iskolai oktatás, felnőttképzési tanfolyamok és más oktatási nevelési formák (szakképzések, népfőiskolai tanfolyamok) támogatása; f. ösztöndíjrendszer működtetése; g. a Kárpát-medencei természeti, kulturális, vallási, néprajzi, építészeti örökségünk és más jellegű közösségi értékeink népszerűsítése, ápolása; h. a faluturizmus, vidékfejlesztés és általában az idegenforgalom elősegítése; i. a hasonló célokért tevékenykedő társadalmi szervezetek, szociális és egyházi intézmények, önkormányzatok, közintézmények és más szerveződések együttműködésének szorgalmazása a Kárpát-medencében és világszerte; j. a fenti célokat szolgáló kiadói tevékenység folytatása. A Segélyszervezet eddigi tevékenysége Tekintettel arra, hogy a Segélyszervezet alig több mint fél éves, tagjainak és önkénteseinek száma alacsony, minimális anyagi forrással rendelkezik, jelenleg csak fenti céljainak egy kis részét tudja felelősen felvállalni.
3 Már a megalakulás előtt, 2010 decemberében karácsonyi ajándékcsomagokat állítottunk össze és juttattunk el 17, rászoruló unitárius családnak, az egyházközségi lelkészek által megadott igények szerint. Mivel a hívek, felhívásunk ellenére sem segítették élelmiszer adományokkal a segélyakciót, a Duna-Tisza Menti Unitárius Szórványközség 300 ezer forintos adománya tette lehetővé, hogy segítsünk a rászorulókon. Segélyszervezetünk egy tragikus sorsú családról szerzett tudomást, amelyet kisebb mértékben anyagilag, illetve tárgyi adományokkal segítettünk. A munkanélküli családfőt tanácsainkkal is segítettük, ennek eredményeként jutott el a Heltai Kft-hez és jelenleg ő látja el a Nagy Ignác utcai épület gondnoki feladatait. Köszönet illeti meg Kelemen Attilát, a Heltai Kft. ügyvezetőjét és Gergely Évát, hogy a családfő munkalehetőséghez és ez által rendszeres jövedelemhez jutott. Sok más igény is jelentkezett, főleg anyagi támogatást kértek magyarországi személyek, akik kérésüket az erdélyi testvérszervezethez juttatták el és erdélyi barátainkon keresztül szereztünk róluk tudomást. Ezeknek a kéréseknek nem tudtunk eleget tenni, anyagi forrás hiányában. A Segélyszervezet megismertetése az egyházi közvéleménnyel Az elmúlt hónapokban számos csatornán keresztül adtunk hírt a Segélyszervezet megalakulásáról, céljairól, karácsonyi segélyakciójáról és a tagtoborzásról. A Segélyszervezettel kapcsolatos hírek az alábbi helyeken jelentek meg: Unitárius Életben Budapesti Unitárius Hírlevélben Unitárius internetes portálokon, levelező listákon Egyházközségi hirdetésekben Szórólapokon. A Segélyszervezet önálló facebook-os profilt regisztrált, melynek jelenleg már 160 tagja van, többségében erdélyi unitárius fiatalok, akik az erdélyi segélyszervezet tagjai vagy munkatársai. A Segélyszervezet rövidtávú tervei
4 A fentiekben már említett okok miatt a Segélyszervezet csak egyszerűbb és alacsonyabb költséggel járó akciókat tud felvállalni. Az év végéig szóló tervek szerint ismét gyűjtünk élelmiszereket a karácsonyi ajándékcsomagokhoz, amelyben számítunk egyházunk híveinek támogatására. Ebben kérjük lelkészeink segítéségét, mellyel kapcsolatban külön tájékoztatást fogunk küldeni. Tervünk, hogy budapesti élelmiszer-kiskereskedelmi boltokkal megállapodást kötünk, hogy boltjaik előtt a boltban vásárolt élelmiszereket gyűjthessük az adományozó kedvű vásárlóktól. Ehhez természetesen olyan önkéntesekre van szükség, akik vállalják, hogy a boltok előtt felhívják a vásárlók figyelmét az adományozás lehetőségére és az adományokat átveszik. Terveink között szerepel továbbá egy állandó jelleggel működő élelmiszerbank felállítása, valamint ruhagyűjtés. Elképzeléseink szerint a tartós élelmiszer és ruha adományokat folyamatosan gyűjtjük, szortírozzuk és raktározzuk, amelyeket szükség esetén gyorsan el lehet juttatni a rászorulóknak, például árvíz, vagy más természeti katasztrófa esetén. A karácsonyi ünnepkörben meleg étel osztását is tervezzük Budapesten. Az ősz folyamán elkezdjük az egyházközségi igények felmérését, az egyházközségi lelkészek és világi vezetők bevonásával. Az igények felmérését szolgáló adatlapot, kérdőívet a jelen beszámolóhoz mellékeljük és kérjük, hogy azokat az egyházközségek lelkészei töltsék ki, majd juttassák el a Segélyszervezethez. Ezt követően személyes megbeszélésen határozzuk meg a konkrét igényeket és a feladatokat. A Segélyszervezet anyagi helyzete A Segélyszervezetnek egyelőre csak tagdíj bevétele van, szerény összegben. A karácsonyi segélyezéshez céladományokat fogunk gyűjteni, magánszemélyektől, vállalkozásoktól. A Segélyszervezet továbbra is számíthat a Duna-Tisza Menti Unitárius Szórványegyházközség támogatására. Reméljük és számítunk a Magyarországi Unitárius Egyházkerület, valamint az Unitárius Alapítvány anyagi támogatására is.
5 Pályázati források igénybevételét egyelőre akadályozza, hogy a Segélyszervezet az idén alakult meg és a legtöbb pályázaton legalább kétéves működést írnak elő feltételként, így a Gondviselés nem tud pályázni. Az Egyházközségektől, egyházi és egyházközségi tisztségviselőktől várt támogatás A Segélyszervezet elsősorban erkölcsi és szervezési támogatást kér az Egyházkerület egyházközségeitől elsősorban azok lelkészeitől. Konkrétan a mellékelt felhívás egyházközségi terjesztését, minél több tag és önkéntes csatlakozásának elősegítését kérjük. Másodsorban az egyházközségi igények pontos felmérésében kérjük a segítséget, a mellékelt adatlap kitöltésével és személyes konzultációval. Természetesen a karácsonyi adománygyűjtésben (anyagi és tárgyi) és az egyházközségi igények meghatározásában is számítunk lelkészeinkre. Kérjük továbbá, hogy amennyiben lelkészeink tudomást szereznek olyan helyi, elsősorban önkormányzati, pályázatokról, amelyeken a Segélyszervezet részt tudna venni, azáltal, hogy jogi személy, akkor kérjük az információk továbbítását. Természetesen az így elnyert támogatást abban az egyházközségben fogjuk felhasználni, ahonnan a forrás származik. A Segélyszervezettel kapcsolatos további kérdések esetén az alábbi elérhetőségeken keresztül szívesen adok tájékoztatást: Zoltán Csaba, elnök Telefon: gondviseles.segelyszervezet@gmail.com Budapest, szeptember 28. Zoltán Csaba, elnök Gondviselés Segélyszervezet
REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE
REGISZTRÁCIÓS LAP FOGADÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE AZ ÖNKÉNTESSÉG ELTERJESZTÉSE BIHARBAN ALAPINFORMÁCIÓK 1. Szervezet neve: 2. (Rövidítése: ) 3. Szervezet közhasznúsági besorolása: nem közhasznú közhasznú kiemelkedően
NEA szakmai támogatások (2014)
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai célú támogatása NEA-14 Pályázati célok Közösségi környezet (KK), Társadalmi
K É R D Ő Í V. 2. Civil szervezet formája. Alapítvány Közalapítvány Egyesület Civil társaság Egyház Egyéb:...
K É R D Ő Í V 1. Civil szervezet adatai Név:.. Székhely:.. Képviselő neve: Képviselő e-mail címe:. Képviselő telefonszáma:... Civil szervezet honlapja:... 2. Civil szervezet formája Alapítvány Közalapítvány
Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.
Éves beszámoló 2010 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2010. évre 5. A cél szerinti
Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés
Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés Készítette: Wünsch Kft. 2012.02.18. Virtuális Plébánia Alapítvány 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 38/a 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.
Közhasznúsági melléklet 2012
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2012 -1-1. Tárgyévben
A civil törvény végrehajtásának és a Nemzeti Együttműködési Alap működési tapasztalatai
A civil törvény végrehajtásának és a Nemzeti Együttműködési Alap működési tapasztalatai Emberi Erőforrások Minisztériuma Civil Kapcsolatok Főosztálya Jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési
Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.
Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti
Éves beszámoló 2013. Tartalom
Éves beszámoló 2013 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2013. évre 5. A cél szerinti
Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)
Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás
Közhasznúsági jelentés 2011
Adószám: 18174432-1-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 8273 Mozdonyvezetők A Biztonságos És Egészséges Életért Alapítvány 1145 Budapest, Bácskai utca 11. 2011 Fordulónap: 2011. december
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2013.május 24. Surányi Gábor elnök Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2014..május 14. Szabó János elnök Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.
Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1100 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2099. Dobogókő, Fény utca 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Fordulónap: 2003. december
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.
Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 60086/2000/3 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Fordulónap:
Közhasznúsági melléklet 2014
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: TPK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/ 01 /2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2014 Debrecen,
Kutatás a gyülekezetben 2018.
Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, Igazságos a tiszta szívűekhez (Zsolt.36,11) Kutatás a gyülekezetben 2018. Alap adatok Felmérés neve Kérdőív nyelve magyar hu Első válasz Utolsó válaszok Időtartam 2018.02.28.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2011-es évről
SEGÍTSÉG KÖVE ALAPÍTVÁNY 1214 BUDAPEST BÁNYA UTCA 17. FSZ. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2011-es évről 2007. február 13-n a Fővárosi Bíróság a Segítség Köve Alapítványt 10146. sorszám alatt nyilvántartásba
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február 25. 15. óra 40.
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Készítette: KÖRNYÉSZ Oktató, Környezeti Nevelő és Hagyományőrző közhasznú Egyesület 2011.03.15. 1 I. Általános kiegészítések 1.Az Egyesület bemutatása elnevezése: KÖRNYÉSZ Oktató,
Statisztikai adatok a teleházakról
Statisztikai adatok a teleházakról A teleházak megoszlása működtetői kör szerint Működtető db Valós % 1,00 civil szervezet 78 55,7 2,00 önkormányzat vagy önkormányzati intézmény 55 39,3 3,00 vállalkozás
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ. Országúti Keselyűk Motorkerékpáros Klub Sportegyesület 5144 Jászboldogháza, Rózsa u. 10.
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ A hatályos 222/200...(XII.19.) Korm. Rendelet- a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámoló készítési kötelezettségeinek sajátosságairól Országúti Keselyűk Motorkerékpáros
Közhasznúsági melléklet 2012
Adószám: 18689156-1-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK / / Nyilvántartási szám: 01/01/2898 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. 2012 -1-1.
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út évi Közhasznúsági jelentése
Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2012.március 4 Surányi Gábor elnök Közhasznúsági jelentés a 2011-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2001 Budapest, 2002. május 2 1. A szervezet alapadatai: Elnevezés: Bejegyzett nevén: Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány Ma-holnap
SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM
Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.
Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk
Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005.
Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18559334-2-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 62 121/2000 Fordulónap:
Közhasznúsági Jelentés Mezei Menedék KHA ASZ:18210668-1-14. MEZEI MENEDÉK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 2011. évi Közhasznúsági jelentése
Közhasznúsági Jelentés Mezei Menedék KHA ASZ:18210668-1-14 MEZEI MENEDÉK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 5. Mezei Erzsébet Bevezető A Mezei Menedék Közhasznú
Pénzügyi beszámoló 2012
Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2012 Fordulónap: 2012. december 31. Beszámolási
PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA
PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2018. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: PÁLYÁZTATÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY BIATORBÁGY SZENTHÁROMSÁG TÉR 3. 2051 BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési
Közhasznúsági jelentés 2011
Adószám: 18690431-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk.60079/2000/4 Gyermekmosoly Közhasznú Alapítvány 2142 Nagytarcsa, Sport utca 6. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási
Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei civil szervezetek számára
Nemzeti Együttműködési Alap pályázati lehetőségei civil szervezetek számára 1 Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai Civil szervezetek szakmai programjainak támogatása 2015 Pályázat kiírás kódja:
Közhasznúsági jelentés 2010.
Adószám: 18930191-1-19 Bejegyző szerv: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK. 60 010/2000 EGYÜTT A KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY 8420 Zirc, JÓZSEF A. utca 1 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Tartalom
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Vándor Sándor és Révész László Emlékére Alapítvány Székhely: 1112 Budapest, Méra utca 3/a/6. Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2.
CIVIL PÁLYÁZAT PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY
CIVIL PÁLYÁZAT 2014. PÁLYÁZAT A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZÓ: BIAI SZENT ANNA KARITATÍV ALAPÍTVÁNY Biatorbágy Szentháromság tér 3. 2051 PÁLYÁZTATÓ: BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
MOZGÁSSÉRÜLTEK VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE (8200 Veszprém, Budapest út 16.) KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. december 31. Kelt: Pápa, 2012. május 4. Glück Ferenc György gazdálkodó képviselője A közhasznú szervezetről
Közhasznúsági jelentés
Adószám: Bejegyző szerv: Regisztrációs szám: 18160525-1-42 FŐVÁROSI BÍRÓSÁG PK.60.991/1997 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, GORDONKA utca 7. 2011 Fordulónap: Beszámolási időszak: 2011.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
MURASZEMENYE KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 8872 MURASZEMENYE, BÉKE U. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli
AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Az alapszabály V. fejezete rögzíti, hogy a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik t között az éves költségvetés elfogadása. Az Elnökség az alapszabályban meghatározott
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL
A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.
Összesítő jelentés a magyarországi és erdélyi árvízkárosultak, valamint a vörösiszap-katasztrófa kárvallottjainak 2010. évi segélyezéséről
Összesítő jelentés a magyarországi és erdélyi árvízkárosultak, valamint a vörösiszap-katasztrófa kárvallottjainak 2010. évi segélyezéséről Az anyaországi árvízkárosultak segélyezése céljából a Gondviselés
a. Gyermek- és ifjúságvédelem, szociális tevékenység, családsegítés:
I. Általános rész Az alapítvány a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. 26. C/10. pontja alapján gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, valamint a tv. 26. C/2. pontja
Közhasznúsági jelentés 2010.
Adószám: 18188394-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 60953/2005 EgÉszsség, PRevenció, BizTonság, Életmód, Közbiztonság (ÉRTÉK-REND) Alapítvány 1161 Budapest, Baross utca 191 A Közhasznúsági
Pénzügyi beszámoló 2013
Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2013 Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2012-es évről
SEGÍTSÉG KÖVE ALAPÍTVÁNY 1214 BUDAPEST BÁNYA UTCA 17. FSZ. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2012-es évről 2007. február 13-n a Fővárosi Bíróság a Segítség Köve Alapítványt 10146. sorszám alatt nyilvántartásba
FORRÁSTEREMTÉS. Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ
FORRÁSTEREMTÉS Helyi ifjúsági munka (I. modul) Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ Közéletre Nevelésért Alapítvány www.kozeletre.hu KÓSA András László Révfülöp, 2011. február 22-25. A forrásteremtés
KEREK VILÁG JÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év
KEREK VILÁG JÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. év A közhasznúsági jelentés tartalmazza: 1, a számviteli beszámolót 2, költségvetési támogatás felhasználását 3, a vagyon felhasználásával
Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető szervezetek részére
Adószám: 19661414-1-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány 1171 Budapest, Borsfa u. 55. Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető szervezetek
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2002. év
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2002. év A közhasznúsági jelentés tartalmazza: 1, a számviteli beszámolót 2, költségvetési támogatás felhasználását 3, a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, 4, a cél
Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről
Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről Alapító okirat kelte: 2010.02.15 Kuratórium elnöke: Molnár Béláné ( 8552 Vanyola, Petőfi út. 37) Kuratórium tagjai: Árvai Nagy Zsuzsanna ( 8552 Vanyola,
2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló
Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás Szolnok, 2012. május 20. Szegedi György a Kuratórium elnöke
CSESZT REGÉLŐ Térségfejlesztési, és Felnőttoktatási Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 1. A TÁRSASÁG BEMUTATÁSA
CSESZT REGÉLŐ Térségfejlesztési, és Felnőttoktatási Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 1. A TÁRSASÁG BEMUTATÁSA 1.1. A társaság adatai A/ A társaság: neve: CSESZT REGÉLŐ Térségfejlesztési, és Felnőttoktatási
Közhasznúsági melléklet 2015.
Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18206490-1-13 13 Budapest Környéki Törvényszék 04 PK 60504/2010/04 13/01/0003390 2141 Csömör, Erzsébet utca 29. 2015. Oldal: 2 1. Tárgyévben
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA
Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2013 Bírósági nyilvántartási szám: 7.PK.60669/2005/3 Adószám: 18187616-1-42 Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány
Közhasznúsági jelentés 2003. évről
Közhasznúsági jelentés 2003. évről LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2006. Szent András Evangelizációs Alapítvány
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2006. Szent András Evangelizációs Alapítvány Szent András Evangelizációs Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. C, fsz 35. Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank: 12011148 00130975
2013. évi Közhasznúsági jelentése
REGINA Közhasznú Alapítvány 2100 Gödöllő, Röges utca 66. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Gödöllő, 2014. május 15. Pilcsik Tünde sk. Kuratóriumi elnök 1. A szervezet adatai Név: REGINA Közhasznú Alapítvány
Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),
Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző
Szöveges közhasznú beszámolója a 2009 évi tevékenységéről
HAJDÚSÁGI JELNYELVI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Szöveges közhasznú beszámolója a 2009 évi tevékenységéről A Hajdúsági Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület a Hajdú-Bihar
MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány
18168815-8511-552-01 MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 53. 2013-12-31 Budapest, 2014. február 28 A vállalkozás képviselője Dr. Deutsch Zsuzsanna MERLEG 'A' változat
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2013-as évről
SEGÍTSÉG KÖVE ALAPÍTVÁNY 1214 BUDAPEST BÁNYA UTCA 17. FSZ. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2013-as évről 2007. február 13-n a Fővárosi Bíróság a Segítség Köve Alapítványt 10146. sorszám alatt nyilvántartásba
MATASZ NŐI TAGOZAT
1 MATASZ NŐI TAGOZAT 2015-2016 Tisztelt Elnökség! Tisztelt Elnök Úr! A 2015. év értékelését, illetve a 2016 évre vonatkozó elképzeléseinket az alábbiak szerint terjesztjük be. 1.) 2015. év feladatai végrehajtásának
BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV
BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:
Aktuális pályázatok. Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása 2013
Aktuális pályázatok Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása 2013 NEA-13-M Pályázat célja: A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának
KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA
81 82 83 8485 86 87 2. számú melléklet a 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 1. Pályázó (közművelődési, sport
ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27.
Budapest, 2014. január 27. ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. 1. Mi a www.tetalap.hu címen elérhető
Autisták Országos Szövetsége 1053 Budapest Fejér György u. 10. Tel.: (1) 354-1073 E-mail: elnok@esoember.hu
A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! CSAK AZ AOSZ TAGSZERVEZETEITŐL KÉRDEZHETŐ! Tisztelt Válaszadó! A kérdőíves felmérés az NCTA-2014-8316-C azonosítószámú Vidéki tagszervezetek országos
Közhasznúsági jelentés 2011.
Adószám: 18693599-1-13 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: TE 3210 Újhartyáni Ifjúsági Sportegyesület 2367 Újhartyán, Fõ utca 21. 2011. Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány 5054 Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 15. Adószám: 18829723-1-16 Számviteli beszámoló Jászalsószentgyörgy, 2012. május 31. 18829723949956916
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Készítette: Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány 2012. május 14. Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány Kiskunmajsa Csontos Károly utca 2. 2011. évi Közhasznúsági
A civil területet érintő jogszabályi változások február
A civil területet érintő jogszabályi változások 2019. február 12-13. Fontos információk NEA 2019 pályázatok megjelenése 2019. január 16-án A kiíró már nem az EMET, hanem a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
1/10/2012. számú pályázati kiírás
1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv
ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2015.
ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 2015. Készült az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány közhasznú szervezet 2015. évi működéséről, a közhasznú szervezetekről
Fasori Gyermekekért Alapítvány Adószám:
A Fasori Gyermekekért közhasznú szervezet 2010. évi Közhasznúsági beszámolójának tartalmi része Az alapítvány közhasznú tevékenysége: 1. Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés (1997.
Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesület
FAKULT Egyesület 2023 Dunabogdány, Hegy u.7. Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesület 2008. ÉVI K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 1 Dunabogdány, 2009. május 20. Tóth László FAKULT Egyesület
A Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évi működési pályázatai
A Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évi működési pályázatai Készítette: Palik Zoltán 1. Működési pályázatok 2. Szakmai pályázatok 3. Egységes gyakorlatok MŰKÖDÉSI PÁLYÁZATOK Működési pályázatok: cél, támogatási
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Adószám: 18954887-1-20 Bejegyző szerv: Zala Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Apk.60.065/1995/4 Nagykapornaki Iskoláért és Óvodáért Közhasznú Alapítvány 8935 Nagykapornak Kisfaludy u.2. KÖZHASZNÚSÁGI
Közhasznúsági jelentés 2009.
Adószám: 18997659-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs Pk. 60173/2007/4/I., 2007.12.14. szám: 4028, Debrecen, Damjanich u. 23. 2/9. 2009. Fordulónap: 2009. december 31. Beszámolási
ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM
ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM FELHÍVÁS AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM HALLGATÓI RÉSZÉRE A PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatók számára a munkatapasztalat-szerzésre,
TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei
TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak
A REGINA NőHáz története - múlt, jelen, jövő
A REGINA NőHáz története - múlt, jelen, jövő 2014 október 3. Gödöllő A hazai nőházak fejlesztése Női terek hálózatosodása I. Műhelytalálkozó Háttér, előzmények REGINA Alapítvány 2002-ben alakult az első
A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2013.01.01.-TŐL 2013.12.31-IG TARTÓ BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKRÓL
A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2013.01.01.-TŐL 2013.12.31-IG TARTÓ BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKRÓL TARTALOM: I. AZ ALAPÍTVÁNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI, CÉLJA ÉS FELADATAI (ALAPADATOK) II. A VAGYON
Közhasznúsági jelentés 2011.
1 Adószám: 18447051-1-05 Bejegyző szerv: BAZ. Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk.2152/2004/4 Megyei nyilvántartási szám: 2152/2005 Országos nyilvántartásbeli azonosító: 37226/2004 Az Észak-magyarországi
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület 4025 DEBRECEN, Török Bálint u. 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENÉS 2005 Tartalom I. A szervezet általános adatai, szervezet céljának
Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft.
1/3. sz. melléklet Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. Üzleti terv 2011. -3. módosítás/kiegészítés - Készítette: Becskei Kovács Barbara Ügyvezető igazgató 1 A Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit
Közhasznúsági jelentés 2009.
Adószám: 18259089-1-43 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12215. Hallássérültek Identitásáért Egyesület 1222 Budapest, Zentai utca 22. A. Közhasznúsági jelentés 2009. Fordulónap: 2009.
KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése
KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS
CSENGŐSZÓ CSÁSZÁRTÖLTÉSI ISKOLAI ALAPÍTVÁNY 6239, Császártöltés, Kossuth u évi közhasznúsági jelentés. Az Alapítvány Kuratóriumának elnöke
CSENGŐSZÓ CSÁSZÁRTÖLTÉSI ISKOLAI ALAPÍTVÁNY 6239, Császártöltés, Kossuth u. 1. 2012. évi közhasznúsági jelentés Császártöltés, 2013. május 15. Dóráné Heibl Anikó Az Alapítvány Kuratóriumának elnöke 1.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető
HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.
HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. évi 1 Tartalom 1. Számviteli beszámoló - egyéb szervezetek közhasznú
SZAKMAI ANYAG. LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz. Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése
SZAKMAI ANYAG LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése Támogatási határozat azonosító: 1624604603 Készítette: Nagykarácsony Gyermeksportjáért Alapítvány
Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról
{(é{;. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati
a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók
1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan
Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről
Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen
ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve
9. Napirend 2017. évi munkaterv 9. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési
TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről
Székhely: H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephely: H-2740 Abony, Vasút út 15. Tel./Fax: (53) 562-070 Adószám: 20244075-2-13 E-mail: abokom@pr.hu Pest Megyei Cégbíróság Cg.: 13-09-118514 Az előterjesztés