Kiegészítés a 239. sz. elıterjesztéshez. 4. melléklet a 20/2005. (X. 3.) önkormányzati rendelethez
|
|
- Amanda Nagy
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kiegészítés a 239. sz. elıterjesztéshez 1. melléklet a /2013..(.) önkormányzati rendelethez 4. melléklet a 20/2005. (X. 3.) önkormányzati rendelethez 1. Szekszárd Város Díszpolgára oklevél és igazolvány 1.1. A díszpolgári oklevél szövege a következı: Mi Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése számba véve mindazon személyeket, akik városunk felvirágoztatásáért, gazdasági, tudományos és kulturális fejlıdéséért kiemelkedıt alkottak, városunk iránt érzett szeretetüknek és jóindulatuknak cselekvı tanúbizonyságát tették, választottuk eme személyek közül a legkiválóbbat -t akit érdemesnek találván e cím viselésére a mai napon a közgyőlés számú határozata alapján Szekszárd város díszpolgárává választottuk. Ennek emlékezetére nagyrabecsülésünk és szeretetünk jeléül kiadjuk városunk pecsétjével megerısített jelen oklevelünket Az igazolvány az oklevél kicsinyített másolata Az oklevelet és az igazolványt a polgármester írja alá, mindkét okmányt a városi pecséttel kell ellátni. 2. Pro Urbe Szekszárd tanúsítvány 2.1. A tanúsítvány szövege a következı: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése városunk fejlıdéséért végzett kimagasló munkája elismeréseként nagyrabecsülése jeléül...részére Pro Urbe Szekszárd emlékplakettet adományoz. Kelt, Szekszárd, (dátum) Az oklevelet a polgármester az oklevél bal oldalán, a jegyzı az oklevél jobb oldalán írja alá. A két aláírás között középen szerepel a város színes címere. Az aláírásoknál nyomtatott formában a polgármester és a jegyzı nevét, tisztségét is meg kell jeleníteni. 3. Közjóért oklevél 3.1. Az oklevél szövege a következı: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Szekszárd városért végzett kiemelkedı jelentıségő tevékenységének elismeréseként.. részére Közjóért kitüntetı díjat és a vele járó emlékplakettet adományozza. A fenti tartalom középen szedetten jelenik meg.
2 3.2. Az oklevelet a polgármester az oklevél bal oldalán, a jegyzı az oklevél jobb oldalán írja alá. A két aláírás között középen szerepel a város színes címere. A címer egy hosszanti ovális alakban található. Az aláírásoknál nyomtatott formában a polgármester és a jegyzı nevét, tisztségét is meg kell jeleníteni. 4. Szekszárd városért a mővészet erejével oklevél 4.1. Az oklevél szövege a következı: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése a SZEKSZÁRD VÁROSÉRT A MŐVÉSZET EREJÉVEL elismerı címet adományozza részére Szekszárd városában kifejtett. éves mővészeti tevékenységéért Az oklevelet a polgármester az oklevél bal oldalán, a jegyzı az oklevél jobb oldalán írja alá. A két aláírás között közepén szerepel a város színes címere. Az aláírásoknál nyomtatott 5. Szekszárd javáért oklevél 5.1. Az oklevél szövege a következı: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése Szekszárd városért végzett kiemelkedı jelentıségő vállalkozói tevékenysége elismeréseként. (székhelye: ) részére nagyvállalkozás/középvállalkozás/kisvállalkozás/mikrovállalkozás kategóriában a Szekszárd javáért kitüntetı címet adományozza Az oklevelet a polgármester az oklevél bal oldalán, a jegyzı az oklevél jobb oldalán írja alá. A két aláírás között középen szerepel a város színes címere. Az aláírásoknál nyomtatott 6. Szekszárd Év Rendıre okirat 6.1. Az okirat szövege a következı: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata azon elhatározásától vezérelve, hogy a bőnügyi és közbiztonsági szakterületen az adott évben kiváló eredményt nyújtó és Szekszárd Megyei Jogú Város területén kiemelkedı rendıri munkát végzı személynek az állampolgárok érdekében végzett munkáját elismerje, kitüntetı cím adományozásáról határozott. Szekszárdi Önkormányzat 20/2005.(X.3.) rendelete alapján. évben. szakterületen végzett kiemelkedı munkájának elismeréseként.. részére a SZEKSZÁRD ÉV RENDİRE kitüntetı címet adományozza. Ezzel egyidejőleg elrendeli az elismerésben részesített nevének az önkormányzat és a város eseményeit megörökítı Aranykönyvbe történı bejegyzését.
3 6.2. Az okirat szövege felett középen a város címere található. Az oklevelet a polgármester az oklevél bal oldalán, a jegyzı az oklevél jobb oldalán írja alá. Az aláírásoknál nyomtatott 7. Szekszárd Év Tőzoltója okirat 7.1. Az okirat szövege a következı: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata azon elhatározásától vezérelve, hogy a tőzmegelızés, tőzoltás, mőszaki mentés és katasztrófa elhárítás területén az adott évben kiváló eredményt nyújtó és Szekszárd Megyei Jogú Város területén kiemelkedı tőzoltói munkát végzı személynek az állampolgárok érdekében végzett munkáját elismerje, kitüntetı cím adományozásáról határozott. Szekszárdi Önkormányzat 20/2005.(X.3.) rendelete alapján. évben tőzvédelmi területen végzett kiemelkedı munkájának elismeréseként.. részére a SZEKSZÁRD ÉV TŐZOLTÓJA kitüntetı címet adományozza. Ezzel egyidejőleg elrendeli az elismerésben részesített nevének az önkormányzat és a város eseményeit megörökítı Aranykönyvbe történı bejegyzését Az okirat szövege felett középen a város címere található. Az oklevelet a polgármester az oklevél bal oldalán, a jegyzı az oklevél jobb oldalán írja alá. Az aláírásoknál nyomtatott formában a jegyzı és a polgármester tisztségét is meg kell jeleníteni. 8. Hirling Ádám oklevél 8.1. Az oklevél szövege a következı: A rendelet 23. (1) bek. a) pontja alapján adott kitüntetı díj esetén:.-nál/nél. éven keresztül végzett kimagasló szakmai munkája elismeréseként Hirling Ádám kitüntetı díjat adományoz. Az oklevelet a polgármester az oklevél bal is meg kell jeleníteni A rendelet 23. (1) bek. b) pontja alapján adott kitüntetı díj esetén:.-nál/nél feladat megvalósítása során szerzett jelentıs érdemeinek elismeréseként Hirling Ádám kitüntetı díjat adományoz. Az oklevelet a polgármester az oklevél bal
4 is meg kell jeleníteni. Megosztva adományozott kitüntetı díj esetén az oklevél szövegében a kitüntetés alapjául szolgáló tevékenységben, együttesen elért eredményben érintett valamennyi személy nevét, munkacsoport megnevezését fel kell tüntetni, utalva a megosztás tényére A rendelet 23. (1) bek. c) pontja alapján adott kitüntetı díj esetén:.-nál/nél eltöltött példaképként szolgáló életpályája elismeréseként Hirling Ádám kitüntetı díjat adományoz. Az oklevelet a polgármester az oklevél bal is meg kell jeleníteni. 9. Szabadságért Szekszárd kitüntetı cím 9.1. Az oklevél szövege a következı: SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSE OS SZABADSÁGHARCOS RÉSZÉRE AKI PÉLDAÉRTÉKŐ MAGATARTÁSÁVAL/ EMBERI HELYTÁLLÁSÁVAL/ ELHIVATOTT MŐVÉSZETI ÉS/ KÖZÉLETI MUNKÁSSÁGÁVAL HITET TETT A NEMZETI SZABADSÁG ESZMÉJE MELLETT A SZABADSÁGÉRT SZEKSZÁRD KITÜNTETİ CÍMET ADOMÁNYOZZA. Kelt, Szekszárd, (dátum). A változat: 9.2. Az oklevél Schubert Péter grafikus mővész alkotása. Az oklevél kerete világos barna színő, négy sarkán világoskék és világos barna színő motívumok helyezkednek el. Az oklevél szövege felett középen a város címere található. Az oklevelen a SZABADSÁGÉRT SZEKSZÁRD felirat vörösbarna színő. Az oklevelet a polgármester írja alá az oklevél jobb alsó sarkán. Az aláírásnál nyomtatott formában a polgármester nevét, tisztségét is meg kell jeleníteni. Az oklevél alsó részét középen az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképévé vált lyukas nemzeti zászló díszíti. B változat: 9.2. Az oklevél Schubert Péter grafikus mővész alkotása. Az oklevél kerete szürke színő, négy sarkán fekete színnel rajzolt motívumok helyezkednek el. Az oklevél szövege felett középen a város címere található. Az oklevelen a SZABADSÁGÉRT SZEKSZÁRD felirat vörösbarna színő. Az oklevelet a polgármester írja alá az oklevél jobb alsó sarkán. Az aláírásnál nyomtatott formában a polgármester nevét, tisztségét is meg kell jeleníteni. Az oklevél alsó részét középen az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképévé vált lyukas nemzeti zászló díszíti.
5 C változat: 9.2. Az oklevél Schubert Péter grafikus mővész alkotása. Az oklevél keretét világoskék színő mintázat díszíti, négy sarkán világosszürkés árnyalatú motívumok helyezkednek el. Az oklevél szövege felett középen a város címere található. Az oklevelen a SZABADSÁGÉRT SZEKSZÁRD felirat vörösbarna színő. Az oklevelet a dátum fölött egy hajtogatott nemzeti színő lobogó díszíti. Az oklevelet a polgármester írja alá az oklevél jobb alsó sarkán. Az aláírásnál nyomtatott formában a polgármester nevét, tisztségét is meg kell jeleníteni. Az oklevél alsó részét középen az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképévé vált lyukas nemzeti zászló díszíti.
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 5/2010. (III. 30.) önkormányzati rendelete
1 Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 5/2010. (III. 30.) önkormányzati rendelete helyi kitüntetés és elismerı cím alapításáról és adományozásának rendjérıl Alap Község Önkormányzat Képviselı-testülete
Általános rendelkezések
Szekszárdi Önkormányzat 20/2005.(X.3.) rendelete a helyi kitüntetések és elismerı címek alapításáról és adományozásának rendjérıl * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 1. MELLÉKLET:1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések és elismerı címek alapításáról és adományozásának
Általános rendelkezések
Szekszárdi Önkormányzat 20/2005.(X.3.) rendelete a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Általános rendelkezések
A Szálkai Önkormányzat 4/2007. (II.13.) rendelete a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának
KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete
KEMECSE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 24/2005.(XI.25.) rendelete A Kitüntetı díjak és címek alapításáról és adományozásának eljárási rendjérıl Kemecse Város Képviselıtestülete a társadalmi
I. Fejezet Szekszárd Város Napjának megállapítása. (2) E nap tiszteletére a város közintézményeit és közterületeit fel kell lobogózni.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 11/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelete a Szekszárd Város Napjának megállapításáról és a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 165. MELLÉKLET: -
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 165. MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat közgyűlésének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásának
A "Hajdúszoboszló Város Díszpolgára" cím 2..
Hajdúszoboszló Város Képviselıtestülete 10/1996. (V.30.) Ör.számú rendelete a városi önkormányzati elismerı címrıl, kitüntetésekrıl és díjakról (Egységes szerkezetben a módosító 2/1997. (II.20.), 11/2000.
Fejér Megye Közgyőlése. 14/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete. (egységes szerkezetben a 12/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelettel)
Fejér Megye Közgyőlése 14/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által alapított kitüntetı címrıl és díjakról (egységes szerkezetben a 12/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelettel) A Fejér
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..
Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete
FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK NOVEMBER 29-EI ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-EI ÜLÉSÉRE 6. IKTATÓSZÁM:2-14 /2012. MELLÉKLET: DB. TÁRGY: Javaslat az önkormányzat által alapított kitüntetı címrıl és díjakról szóló rendelet
PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 7/1993.(VI.09.) sz. önkormányzati rendelete
PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 7/1993.(VI.09.) sz. önkormányzati rendelete Helyi címer- és zászló alkotásáról, használatáról, a díszpolgári cím és az Önkormányzat által adományozható
A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA
TOMORI PÁL FİISKOLA A TOMORI PÁL FİISKOLA ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEK, ELISMERÉSEK SZABÁLYZATA Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2007. január 3. Határozat száma: 2007/1/3. Hatályos: 2007. január
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 39/2014.(IV.09.) határozata közcsatornára történı rákötésre vonatkozó pályázat kiírásáráról
Kivonat! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 39/2014.(IV.09.) közcsatornára történı rákötésre vonatkozó pályázat kiírásáráról Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése
4/2013.(II.26.) önkormányzati rendelet. a helyi elismerésekrıl
4/2013.(II.26.) önkormányzati rendelet a helyi elismerésekrıl Mezıberény Város Képviselı-testülete Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseirıl szóló 2011. évi CCII.
I. Pátka Község Díszpolgára cím alapítása
Pátka Község Önkormányzat Képviselı-testülete 9/2007 (VI. 27.) számú rendelete Az önkormányzat által alapított kitüntetések adományozásáról, valamint a kitüntetések adományozásának és visszavonásának rendjérıl
25/2011.(IX.16.), a 41/2011.(XII.16.) Ör. és a 46/2012. (IX.14.) Ör.-rel módosított
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 25/2011.(IX.16.), a 41/2011.(XII.16.) Ör. és a 46/2012. (IX.14.) Ör.-rel módosított 1/2011. (I.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által
1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 37/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a városi önkormányzati jelképekrıl és a Szekszárd név használatáról * a módosításokkal egységes szerkezetben
KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK. 3./2012.(III. 30. ) önkormányzati R E N D E L E T E
KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 3./2012.(III. 30. ) önkormányzati R E N D E L E T E A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETİ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK
K I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
K I V O N A T Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2011. (..) önkormányzati
1 Módosította a 15/2012. Gárdonyi önkormányzat rendelet
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/1991. (II. 12.) a városi címer és zászló használatáról, valamint a díszpolgári intézményről 1 (az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) I.
1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím
Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010.(IV.21.) számú önkormányzati rendelete a díszpolgári cím, a kitüntető díjak, valamint Sásd aranykönyvének alapításáról szóló 4/1994. (VIII.20.) számú
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ.
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE egységes szerkezetben a tiszteletbeli polgári
Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete
Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások
Sajószentpéter Város Díszpolgára
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2008. (IV. 29.) rendelete kitüntető díjak alapításáról, valamint adományozásának szabályozásáról (egységes szerkezetben a 12/2009. (IV.28.),
I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet.
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (X.3.) Önkormányzati rendelete a kitüntető címek, díjak és elismerő oklevél alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendelet / egységes
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 33/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI.
1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 288/2013.(XII.19.) határozatát visszavonja.
Kivonat! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 155/2014.(VII.25.) az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Program keretében hitel felvétele tárgyában új döntés meghozataláról 1. Szekszárd
a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2000. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjérıl A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
ELSİ RÉSZ BÉKÉS VÁROS JELKÉPEIRİL
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 23/2011. (VIII. 26.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Békés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Magyar Köztársaság kitüntetéseirıl szóló
12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel A díszpolgári cím, valamint a Pro-urbe kitüntetés alapításáról és adományozásáról
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Javaslat - a Képviselı- testületnek a helyi kitüntetések adományozásáról
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.
Díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapítása 1..
Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2004. (V.26.) KT.számú rendelete a községi díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapításáról és adományozásáról. Csabacsüd Nagyközség Képviselő-testülete
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete. a díszpolgári cím adományozásáról
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete a díszpolgári cím adományozásáról Gölle Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 47. MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a városi önkormányzati jelképekrıl és a Szekszárd név használatáról
13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról
BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
1. Megyei kitüntető díjak és cím. a) a megye rangját emelő, fejlődését elősegítő kiemelkedő tevékenység elismerésére Pro Comitatu Baranya;
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 9/2011. (V. 6.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A Baranya Megyei Önkormányzat
A RENDELET CÉLJA I. FEJEZET A "DÍSZPOLGÁRI CÍM" ADOMÁNYOZÁSA "TISZACSEGE VÁROS DÍSZPOLGÁRA"
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT ELISMERÖ CÍMRÖL, KITÜNTETÉSEKRÖL ÉS DÍJAKRÓL SZÓLÓ 3/2001.(II. 01.) KT. SZ. RENDELETÉNEK A 4/2002.(I.
(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése
3. Az Ör. 14. (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki: d) a Pécs Városi Rendőrkapitányságon működő szakszervezetek véleményét.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2016. (.....) önkormányzati rendelete a kitüntetések és szakmai kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 5/2002. (III.5.) önkormányzati
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet a díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe díj, a Karcagért Emlékérem 1 és a Karitatív tevékenységért díj 2, valamint a Karcag Város Közszolgálatáért díj
TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET:
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Városi Bölcsıde dolgozói létszámának bıvítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. február 20-i
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: Kitüntető cím és díj alapításáról Módosított rendelet azonosítója:
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Mőködési Szabályzatának 16 számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Mőködési Szabályzatának 16 számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2006. (2008. december 18. napjától
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.11.) számú rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS EGYÉB KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL, ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/
1 Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat 7/2009./VI. 29./Ör. rendelettel módosított 1/2005. /I.31./Ör. rendelete /egységes szerkezet/ a helyi kitüntető címek, díjak és elismerések alapításáról és adományozásának
Általános rendelkezések 1.
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 28/2007. (VIII.29.) rendelete az önkormányzat által adományozható kitüntetésekrıl és díjakról, valamint
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2012. (X.30.) önkormányzati rendelete Helyi kitüntetések és elismerések alapításáról és adományozásáról Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete
A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
a díszpolgári cím adományozásáról és a Szatymaz Községért kitüntetés alapításáról és adományozásáról 1
Szatymaz Község Képviselőtestületének 16/2000. (IX.14.) KT.sz. r e n d e l e t e a díszpolgári cím adományozásáról és a Szatymaz Községért kitüntetés alapításáról és adományozásáról 1 a módosításáról szóló
Az önkormányzat jelképei
Szálka Község Önkormányzatának 3/2000.(VI.07.) sz. rendelete a község jelképeinek alapításáról és használatuk rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A Mohácsi Önkormányzat 3/2002.(II.4.) r e n d e l e t e 1 az önkormányzati elismerésekről és a tiszteletbeli polgár cím adományozásáról
A Mohácsi Önkormányzat 3/2002.(II.4.) r e n d e l e t e 1 az önkormányzati elismerésekről és a tiszteletbeli polgár cím adományozásáról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 22/2011.(VI.27.), 15/2007.(V.29.),
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete. a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről I.
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.
12/2014. ( ) Kgy. rendelet
12/2014. (04. 28.) Kgy. rendelet A nevelési, közművelődési, kulturális területen dolgozók illetve a város közszolgálatáért végzett munka elismerésének szabályozásáról A Magyarország címerének és zászlajának
1. A díszpolgári cím. (3) A díszpolgári címmel díszoklevél és a város címerével díszített emlékplakett jár.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/1992. (X.13.) önkormányzati rendelete a Pápa Város Díszpolgára cím alapításáról és adományozása rendjéről 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (IV.1.) számú rendelete Tolna Város Önkormányzata kitüntető díjainak adományozásáról
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (IV.1.) számú rendelete Tolna Város Önkormányzata kitüntető díjainak adományozásáról Tolna város Önkormányzata elismerését és nagyrabecsülését
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat által adományozható elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
1 GALAMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E
NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E városi kitüntetés és elismerés alapításáról, adományozásáról A többször módosított 1990 évi LXV. törvény
2. Az adományozással járó tárgyi elismerések leírása 3.
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012.(V.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati elismerések alapításáról és adományozásának rendjéről Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete A díszpolgári címről és a városi önkormányzati elismerő címről, kitüntetésekről és díjakról Nádudvar Város Önkormányzat
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete A rákóczifalvai kitüntető címek és díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Rákóczifalva Város Önkormányzata
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2005.(IX. 21.), a 11/2006.(IV. 28.) a 12/2007.(IV. 27.) a 9/2009.(IV.29.) a 15/2009.(IX.04.) a 16/2009.(IX.29.) a 9/2011. (VI. 24.) és a
I. Fejezet Szekszárd Város Napjának megállapítása
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 11/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelete a Szekszárd Város Napjának megállapításáról és a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és
Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről
Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Harkány Város Önkormányzatának az 1990. évi LXV. törvény
L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 27/2014. (XII.
2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben
Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros IX.
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ----------------------------------------------------------------------------------
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/1992. (V.27.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21/1992. (V.27.) számú r e n d e l e t e a díszpolgári cím alapításáról, adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 24/1997.(III.3.) számú, a 17/2000.
XIX. 41/2011. (XI.30.), 16/2010. (VI.18.), 17/2009. (V.22.), 22/2008. (VI.20.), 6/2007. (II.23.), 17/2004. (IV.13.), 3/1998. (II.20.), 27/1995.(VI.
Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának Kispest Díszpolgára cím alapításáról és adományozásáról szóló 41/2011. (XI.30.), 16/2010. (VI.18.), 17/2009. (V.22.), 22/2008. (VI.20.), 6/2007. (II.23.),
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar
PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós
MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről
A külügyminiszter./2008. (..) KüM rendelete a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 10. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
I. Fejezet. Díszpolgári cím
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Kunszentmárton Város Önkormányzata képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata képviselő-testületének 22/2013.(V.31.) önkormányzati rendelete Kunszentmárton Város Önkormányzata kitüntető díjainak alapításáról, adományozásának rendjéről Kunszentmárton
Jánoshalma Város Képviselő-testület 19 / 2008. (IX.12.) Ör.sz. rendelete a kitüntető címek alapításáról és adományozásáról. Egységes szerkezetben
Jánoshalma Város Képviselő-testület 19 / 2008. (IX.12.) Ör.sz. rendelete a kitüntető címek alapításáról és adományozásáról Egységes szerkezetben Jánoshalma Város Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
1. PÁPA VÁROS DÍSZPOLGÁRA cím alapítása. (3) A díszpolgári címmel pénzjutalom, a polgármester és a jegyző által aláírt díszoklevél és plakett jár.
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 27/2014. (XI.20.) önkormányzati rendelete a díszpolgári cím és az egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Pápa Város Önkormányzatának
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 26-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. április 26-ai ülésére 76/2018. Tárgy: Javaslat a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 7 /1998. ( IX.21.) valamint. 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7 /1998. ( IX.21.) valamint 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 6 /1998.( VIII.24.) számú rendelete Pro Civitate Hantos kitüntetés