A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
|
|
- Lóránd Budai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a 3. (2) bekezdésében és a 9. -ában foglaltakra, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletre, továbbá a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvényben foglaltakra, a Kereskedelemügyi Minisztérium által 1896-ban alapított Közlekedési Múzeum és a Minisztertanács 1043/1972. (XI.9.) sz. határozatával létesített Országos Műszaki Múzeum összevonásával 2009-ben létrehozott Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum központi költségvetési szerv Alapító Okiratát az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben módosítom és egységes szerkezetbe foglalt szövegét az alábbiak szerint állapítom meg. I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv 1.1. neve: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 1.2. rövidített neve: MMKM 1.3. idegen nyelvű elnevezése: angol nyelven: Hungarian Museum of Science, Technology and Transport francia nyelven: Musée Hongrois des Sciences, Technologies et des Transports német nyelven: Ungarisches Museum für Technik und Verkehr olasz nyelven: Museo Ungherese della Scienza Technologia e Trasporti orosz nyelven: Венгерский музей техники и транспорта 2. Székhelye: 1146 Budapest, Városligeti krt A költségvetési szerv besorolása: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézet. Szakmai besorolása: országos múzeum 4. A létrehozásáról rendelkező jogszabályra (határozatra) való hivatkozás: fennállását deklarálja az évi CXL. törvény 2. sz. melléklete. 5. Működési köre: országos Gyűjtőköre kiterjed a műszaki tudományok, benne hangsúlyosan a közlekedéstudomány általános haladásával, annak társadalomformáló szerepével összefüggő, az ember, a 1
2 technika és a környezet egységéről tanúskodó muzeális forrás- és emlékanyagra, a hazai, a régiós és az egyetemes műszaki kultúra tárgyi, valamint szellemi alkotásaira. Gyűjtőterülete az egész ország, illetve a nemzetközi egyezmények figyelembe vételével a világ valamennyi országa. 6. Irányító szerv neve, székhelye: Oktatási és Kulturális Minisztérium; 1055 Budapest, Szalay u Az intézmény működési helye Telephelyek: - Archívum és Raktár, 1142 Budapest, Tatai u Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás, 1146 Budapest, Zichy Mihály út Műszaki Tanulmánytár és Raktár, 1117 Budapest, Kaposvár u Alumíniumipari Múzeum, 8000 Székesfehérvár, Zombori u Elektrotechnikai Múzeum, 1075 Budapest, Kazinczy u Kohászati Múzeum, 3517 Miskolc, Palota u Kohászati Múzeum Massa Múzeum, 3517 Miskolc-Újmassa - Öntödei Múzeum, 1027 Budapest, Bem J. u Vegyészeti Múzeum, 8100 Várpalota, Thury-vár 8. Közvetlen jogelőd megnevezése, székhelye: Országos Műszaki Múzeum, 1117 Budapest, Kaposvár u Közlekedési Múzeum, 1146 Budapest, Városligeti krt Jogszabályban meghatározott közfeladata: örökségvédelem múzeumi tevékenység a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 38., 42. és 43. -a értelmében. II. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum alap-, kiegészítő-, kisegítő és vállalkozási tevékenysége 1. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Alapfeladata a gyűjtőkörébe tartozó kulturális javak (tárgyi, képi, írásos, hang- és egyéb forrásanyag) és az ehhez kapcsolódó kulturális értékkel bíró információk felkutatása, gyűjtése, őrzése, nyilvántartása, kezelése, állagmegóvása és védelme; továbbá tudományos feldolgozása, a tudományos eredmények közzététele. Kulturális szolgáltatásaival, az állandó és időszaki kiállításokkal, valamint a hozzájuk kapcsolódó múzeumpedagógiai tevékenységgel, családi- és közösségi programokkal, szakmai rendezvényekkel a minél szélesebb körű hozzáférés érdekében szolgálni a társadalom tagjainak művelődését, a formális és nem formális oktatás céljait, és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségével segíteni az egész életen át tartó tanulás folyamatát. A gyűjtőkörét illetően, valamint a muzeológia területén tudományos, módszertani kutató- és publikációs munkát végez, szakmai támogatást nyújt a külső kutatók részére, kutatószolgálatot működtet. 2
3 Fenntartja és fejleszti a technika- és közlekedéstörténet központi Adattárát, továbbá gyűjtőköréhez kapcsolódó nyilvános szakkönyvtárat működtet. Részt vesz a gyűjtőkörével összefüggő köz- és felsőfokú oktatásban, valamint a szakmuzeológus képzésben, továbbképzésben; támogatja a műszaki és közlekedéstudományi szakoktatást, valamint a közlekedési ismeretekre nevelés módszertani fejlesztését. Jogszabályok alapján közreműködik az intézmény gyűjtőkörébe tartozó kulturális javakkal összefüggő örökségvédelmi hatósági feladatokban: szakvéleményt ad a kulturális javak védetté nyilvánítási eljárásaiban és a kulturális javak külföldre történő kivitelének hatósági engedélyezési eljárásai során, adatokat szolgáltat a kulturális örökségvédelem hatósági nyilvántartása számára, és felkérésre közreműködik a védetté nyilvánított kulturális javak ellenőrzésében. Az intézmény gyűjtőkörébe tartozó kulturális javak esetében a jogszabályok, illetve a felügyeleti szerv felkérése alapján végzett, a tudomány adott ismeretanyagára támaszkodó és annak eredményeit felhasználó szakértői tevékenységet folytat. Az intézmény alaptevékenységei között kiemelt feladatai az alábbiak: - A műszaki muzeológia, illetve a műszaki-technikatörténeti gyűjtőkörű múzeumok, gyűjtemények szakági együttműködésének országos koordinálása; szakmai tanácsadás, segítségnyújtás. - A gyűjtőköréhez kapcsolódó digitális tartalmak fejlesztési és közzétételi módszertanának kidolgozása, irányítása, országos koordinálása. - A gyűjtőkörét érintő tudományok történetének kutatása és erre alapozott tudományos ismeretterjesztő feladatok ellátása. - Ellátja a műszaki tárgyak konzerválása, restaurálása, működőképessé tétele, valamint a műszaki modellépítés elvi és gyakorlati kérdéseinek kutatásával, új módszerek kidolgozásával és bevezetésével összefüggő feladatokat, közzéteszi és alkalmazza ezek eredményeit. - Részt vesz az ipari, közlekedési ingó és ingatlan örökségvédelemmel foglalkozó alapelvek, ajánlások, egyezmények stb. kidolgozásában. A felsoroltakon kívül ellátja az oktatási és kulturális miniszter által meghatározott, alapfeladatai körébe tartozó további feladatokat. A fenti alaptevékenységek magukba foglalják az azokat közvetlenül támogató szellemi és fizikai (technikai) jellegű tevékenységeket is. 2. A költségvetési szerv kisegítő tevékenysége: A kisegítő tevékenységből származó éves kiadás nem haladhatja meg a költségvetési szerv összkiadásának 20 %-át. 3. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége: A vállalkozási tevékenységből származó éves kiadás nem haladhatja meg a költségvetési szerv összkiadásának 5 %-át. 3
4 4. Az alaptevékenység államháztartási szakfeladatrend szerinti megjelölése: Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése Könyvkiadás Egyéb kiadói tevékenység M.n.s. egyéb szakmai, tudományos műszaki tevékenység Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Szakmai továbbképzések Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység Múzeumi kiállítási tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása 5. Az intézmény államháztartási szakágazati besorolása: múzeumi tevékenység III. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum működése 1. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum élén főigazgató áll, akit nyilvános pályázat alapján - az oktatási és kulturális miniszter (a továbbiakban: miniszter) a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján határozott időre bíz meg, illetve vonja vissza megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel), valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 2. A gazdasági vezetőt a Kt. 8. (2) bekezdése alapján a főigazgató javaslatára a miniszter pályázat útján, határozatlan időre bízza meg, valamint vonja vissza megbízását (szükség esetén nevezi ki és menti fel), és gyakorolja felette a fegyelmi jogkört. Az egyéb munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja felette. 3. A főigazgató-helyetteseket a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján, pályázat útján, határozott időre a főigazgató a miniszter egyetértésével bízza meg, illetve vonja vissza megbízásukat (szükség esetén nevezi ki és menti fel őket), valamint gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat. 4. A foglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonya: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum alkalmazottai a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII törvény, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó közalkalmazottak. 5. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szervezeti felépítését és működésének rendjét, a vezetők közötti feladatmegosztást, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó további 4
5 jogszabályok által előírt rendelkezéseket a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: SzMSz) határozza meg. A főigazgató köteles az SzMSz-t és mellékleteit, továbbá annak módosításait az Alapító Okirat hatályba lépését követő 60 napon belül elkészíteni és a miniszterhez jóváhagyás céljából felterjeszteni. 6. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum alaptevékenységét az Oktatási és Kulturális Minisztérium belső szabályzata szerint jóváhagyott munkaterv alapján végzi. IV. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gazdálkodása A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv. V. Záró rendelkezések Jelen Alapító Okirat a Magyar Államkincstár általi bejegyzés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a július 1-jén kelt, /2009. iktatószámú Alapító Okirat a hatályát veszti. Budapest, május 4. Oktatási és Kulturális Minisztérium mint az Alapító képviselője átruházott jogkörében eljárva Arató Gergely államtitkár s.k. 5
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
A Szépművészeti Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Szépművészeti Múzeum
A Szépművészeti Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA
Iktatószám: 31487-7/2007 A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. -ának és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.
A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA
Iktatószám: 9429/2008. A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. -ának és az államháztartás működési rendjéről
AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA. Országos Idegennyelvű Könyvtár
AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár ALAPÍTÓ OKIRATA. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében
AZ ORSZÁGOS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI MÚZEUM ÉS INTÉZET ALAPÍTÓ OKIRATA
Iktatószám: 9441/2008. AZ ORSZÁGOS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI MÚZEUM ÉS INTÉZET ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény. (a továbbiakban: Áht.) 88. -ának és az államháztartás működési
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA
Iktatószám: 9427/2008. A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. -ának, és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.
AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA
Iktatószám: 9435/2008. AZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. -ának és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.
A Közgyűjteményi Ellátó Szervezet ALAPÍTÓ OKIRATA. Közgyűjteményi Ellátó Szervezet
A Közgyűjteményi Ellátó Szervezet ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
A Petőfi Irodalmi Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Petőfi Irodalmi Múzeum
A Petőfi Irodalmi Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,
Magyar joganyagok - Magyar Nemzeti Múzeum - alapító okirata, a módosításokkal eg 2. oldal 8. Az intézmény működési helye Telephelyek: 8.1. Gazdasági i
Magyar joganyagok - Magyar Nemzeti Múzeum - alapító okirata, a módosításokkal eg 1. oldal Magyar Nemzeti Múzeum alapító okirata, a módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 1992.
A MAGYAR NEMZETI GALÉRIA ALAPÍTÓ OKIRATA
Iktatószám: 9430/2008. A MAGYAR NEMZETI GALÉRIA ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. -ának és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.
Tisztelt Képviselő-testület!
4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata
Iktatószám: 7712/2008. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága Alapító Okirata Az oktatási és kulturális miniszter az államháztartásról szóló 1992. XXXVIII. törvény (a továbbiakban:
KÖZGYŰJTEMÉNYI ELLÁTÓ SZERVEZET ALAPÍTÓ OKIRATA
11683/2008. KÖZGYŰJTEMÉNYI ELLÁTÓ SZERVEZET ALAPÍTÓ OKIRATA Az oktatási és kulturális miniszter az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (a továbbiakban: Áht.) 89. -ának (1) bekezdésében foglaltak
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Az Országos Széchényi Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA
Az Országos Széchényi Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA Tiszteletben tartva a gróf Széchényi Ferenc által 1802. november 25-én aláírt és II. Ferenc király által megerősített adományozó nyilatkozatot, a költségvetési
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító
Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum. Költségvetési alapokmánya. 2008. évre
A Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum Költségvetési alapokmánya 2008. évre Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium Szektor: 1051 Cím / alcím: 300 PIR törszszám: 329134 Intézmény
Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus ALAPÍTÓ OKIRATA. Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
A Közgyűlés VII-107/14.49/016. számú határozatának. melléklete Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján
~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata
I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület
AZ OKTATÁSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
AZ OKTATÁSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Ktj.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ
Dunaharaszti Város Önkormányzata VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 117/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának
A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA
Iktatószám: 9439/2008. A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. -ának és az államháztartás működési rendjéről szóló
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal
Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: OKT-46149-4/2019. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Déri Múzeum alapító okiratát a következők
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata
határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 6448-1/2015/XIII. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési
KÖZLEMÉNYEK. LII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Ára: 945 Ft JÚNIUS 26. TARTALOM. A Magyar Nemzeti Múzeum alapító okirata
LII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM Ára: 945 Ft 2008. JÚNIUS 26. TARTALOM oldal KÖZLEMÉNYEK A Magyar Nemzeti Múzeum alapító okirata... 721 A Magyar Nemzeti Galéria alapító okirata... 725 A Szépmûvészeti Múzeum alapító
Módosító okirat. 1 Gárdonyi Géza Emlékház 3300 Eger, Gárdonyi u. 28. (5491 hrsz.)
372/2016. (VIII. 25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli a Dobó István Vármúzeum alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház alapító okiratának módosítása. Előadó: Ottó Péter polgármester
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát
A Petőfi Irodalmi Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Petőfi Irodalmi Múzeum
A Petőfi Irodalmi Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,
Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.
303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
Az Országos Széchényi Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA
Az Országos Széchényi Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA Tiszteletben tartva a gróf Széchényi Ferenc által 1802. november 25-én aláírt és II. Ferenc király által megerősített adományozó nyilatkozatot, a költségvetési
Magyar joganyagok - Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus - alap 2. oldal 9. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A muzeális intéz
Magyar joganyagok - Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus - alap 1. oldal Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 1/2014. (I. 21.) BVKt határozat 2/2014. (I. 21.) BVKt határozat A Városi Művelődési
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális
TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 32. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
Módosító okirat. 1. Az Alapító okirat 4. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel - a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: A Közgyűlés VII-107/314.492/2016. számú határozatának 1. melléklete Módosító okirat A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 3298/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 735/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nyilvános könyvtári
ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.
5/A. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCv. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2013. évi 57. szám 20401 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata Az Oktatási Hivatal Alapító Okirata (a módosításokkal egységes
A 140/1997 es törvény változásai, és hatása a múzeumok tevékenységére. Matskási István címzetes főigazgató
A 140/1997 es törvény változásai, és hatása a múzeumok tevékenységére Matskási István címzetes főigazgató Természettudományos szakmuzeológusok továbbképzése 2017 Magyar Természettudományi Múzeum 1 Az 1997.
A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA
A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA Egy kisvárosi önkormányzat önállóan tartja fenn művelődési házát és könyvtárát.
15213-89/2009. A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009.
A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2009. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapító okirata A felsőoktatásról szóló 2005. évi CI. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 16. -ának (1) bekezdése és a 115.
[ 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése
Sorszám: Ji Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Véleményező Bizottság: Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Alapító Okiratának módosítása Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető Bereezki Ivett pénzügyi ügyintéző
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv:
ALAPÍTÓ OKIRAT Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:
332/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 31-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Alapító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
Okirat száma: 1 4 2 2 5 /2 0 1 6 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Petőfi Irodalmi Múzeum alapító okiratát
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 30407-19/2015. Melléklet: 10 db határozati
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (Segédanyag) 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. hatályba lépésével
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár 1.1. Rövidített névalakja: Művelődési Ház és Könyvtár 2. A költségvetési szerv székhelye: 9721 Gencsapáti, Szentegyház
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Bródy Sándor
3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.
192/2009. (XII. 17.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról és
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és
ALAPÍTÓ OKIRATA. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 121/2011.(VI.23.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 1. oldal Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére
Döntéshozatal: minősített többség V-3/2014. Nyü. Ügyiratszám: /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat
333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Alapító okiratot módosító okirat
324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester
Fogyatékosok Otthona Zsira
Okiratszám: 48944-46/2013. Fogyatékosok Otthona Zsira Alapító Okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -ában foglaltak és az államháztartásról
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA Zalakomár Község Önkormányzatának Képviselő - testülete a Művelődési Ház alapító okiratát a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén
1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés
KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2011. (I.27.) Határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok. - Intézményi adatok. - A legfontosabb működési feltételek
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék: - Irányadó jogszabályok - Intézményi adatok - A legfontosabb működési feltételek - A könyvtár bélyegzői - Az intézmény típusa és helye a könyvtári rendszerben
A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ BUDAPEST ALAPÍTÓ OKIRATA MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ BUDAPEST
A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ BUDAPEST ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.
Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény
JAVASLAT. Intézményi alapító okirat javítására
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-35/2013. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító
ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum
ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére
10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester