CREDO A NAGYBAJOMI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA. évfolyam 6. szám június hónap 140. szám
|
|
- Mariska Szalai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 CREDO 14. A NAGYBAJOMI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA évfolyam 6. szám június hónap 140. szám
2 BÉRMÁLÁS NAGYBAJOMBAN 2012
3 HELYTÖRTÉNET Marics József (Berzence) NAGYBAJOM KATOLIKUS PAPJAI 7. Újhelyi János atya, az első, név szerint ismert plébánosunk 1717 ben A XVI. század a Veszprémi Püspökség, Somogyország és a nagybajomi katolikusok életében szomorú, tragikus, könnyel és vérrel áztatott korszak volt után már nem volt lelkipásztora az árván maradt híveknek Nagybajomban után pedig teljesen megszűnt az intézményes hitélet a veszprémi Egyházmegyében. Az egykor virágzó apátságok, prépostságok, kolostorok, nevezetes plébániák romokban hevertek, vagy már a pontos helyüket sem ismerjük, mert a török az egyházi épületeket lebontatta és elszállítatta a használható anyagokat az elfoglalt várak megerősítésére. A szentmisék, a szentségek kiszolgáltatása tiltott cselekménynek számított a török által uralt hódoltsági területen. Az árván maradt lelkek közül sokan a reformáció hívei lettek. A katolikus egyház hűséges gyermekei a szívük mélyén őrizték az ősi hitet, és a maguk módján élték és gyakorolták a vallásukat. A rózsafüzér, a litánia, az ősi, szebbnél szebb egyházi énekünk több testvérünket is megtartotta Jézus Krisztus egyházában. A magyar püspökök, főpapok, akiknek az egyházmegyéjében megszűnt a hitélet, Nagyszombatban éltek, az ottani székesegyház kanonokjai voltak között a kinevezett megyéspüspökök csak képzeletben és mások elmondása alapján ismerkedtek az egyházmegyéjükkel ben, az akkor magyar katolikus püspöki kar megszervezte és engedélyezte a licenciátus intézményének működését. Ez azt jelentette, hogy az egyház által kiválasztott nőtlen, jámbor és tanult férfiak egyházi engedéllyel végezhettek: igeliturgiát, keresztelést, esketést, temetést, vezethették a közösségi istentiszteleteket és taníthattak, nevelhették a híveket, őrizték a lelkeket az egyházban. A püspöki kar később már azt is megengedte és szorgalmazta, hogy szentségi házasságban élő, jámbor, tanult és vezetésre termett férfiak is lehettek licenciátusok. A licenciátus intézményének bevezetése abban a korban az isteni Gondviselés alkalmas és hathatós eszközének bizonyult. A licenciátusok reményt vittek a csüggedt és elárvult lelkek szívébe. A hit őrzése mellett a jövő egyházképét is építették. Az áldásos lelkipásztori tevékenységük bátorítólag hatott a hódoltsági területen kívül élő szerzetesekre és egyházmegyés papokra, akik sokszor az életük kockáztatása által is vállalták az árván maradt katolikus testvérek látogatását és pasztorálását ban Turbékon (Szigetvár mellett) Vidacs István nevű, zágrábi egyházmegyés pap telepedett le, és látta el a főpásztora engedélyével a környék pasztorálását. Vaskán Petrovics György licenciátus működött, aki szintén püspöki megbízatással igen buzgón teljesítette a hivatását. A hitet védő és megőrző szerzetesek, a ferencesek és a jezsuiták már a XVII. század első felében eljutottak a többségében protestáns Somogyba. Áldozatos munkájukat a török félhold uralma alatt igen kevés siker koronázta, de jelenlétük és munkájuk a maradék katolikusok körében nagy lelki örömet jelentett ban Jakusics György veszprémi püspök kérésére a jezsuiták megerősítették az andocsi jezsuita népmiszsziós központjukat, és onnan járták be egész Dél Dunántúlt. Az atyák parasztruhába öltözve, sokszor végveszélyek közepette látogatták a településeket, és ápolták, őrizték a megmaradt katolikus életet. Horvát János jezsuita atya, az andocsi misszió vezetője igen siralmas képet fest a rendtársai áldozatvállalásáról, akik jobban féltették a maradék lelkeket, mint a saját életüket. Széchenyi György veszprémi püspök ( ) Sümegen letelepítette a ferences szerzeteseket. A főpásztor kolostor alapítása kiváltotta a protestánsok ellenszenvét és erőteljes támadását. 1686, Buda visszafoglalása után el- CREDO 2012 május 3
4 kezdődött a kegyetlen török hadsereg kiszorítása Dunántúlról, ezen belül a veszprémi püspökség és Somogyország területéről ben, ahogy Segesd és környéke keresztény uralom alá került, a ferencesek azonnal letelepedtek Segesden. Barchich Bernardin és Simoncsics Márton voltak az első atyák, akik elkezdték a ferences életet Somogyország ősi földjén ban Kőrösről jött Segesdre Mayr Izaiás. Ez a három atya az egész környék lelkipásztori feladatát látta el. Munkájuk igen nehéz, fáradságos volt, mert 50 kilométeres körzetben nem volt katolikus pap ben a zágrábi püspök betöltötte a berzencei plébániát ig Nagykanizsától Barcsig terjedő települések a Zágrábi Egyházmegye fönnhatósága alá tartoztak. A zágrábi egyházmegyés papok, bosnyák, horvát, majd a segesdi ferencesek látogatták és pasztorálták ezt a vidéket is ben újabb szerzetes érkezett Segesdre: Faniáncsics Péter, akit a rend házfőnökként állított rendtársai élére. Buzgó, tetterős, bátor, kiváló szervező és vezetésre termett pap volt, aki igen sokat tett a szerzetesi élet megszervezése és a környék módszeres lelkipásztori ellátottsága érdekében ben Krajlevics Tamás és Fabiáncsics Pál, 1699 ben Holusán Mátyás került a segesdi rendházba ban Fabiáncsics Pált és Holusán Mátyást elhelyezték Segesdről, de helyükbe Kralek Tamás és Lukanecz Paszkál lett a kolostor lakója. A jó ferences atyák és testvérek igen szerényen éltek Segesden. Szorgalmasan dolgoztak, művelték a háztájit és a konyhakeretet, állatokat tartottak és koldultak a megélhetésük érdekében. Segesd sohasem tartozott a legjobb somogyi plébániák közé. A városi lakosság zömében református volt. A Széchenyiek még nem nagyon segítették az áldozatot vállaló ferences szerzeteseket. Nem véletlenül foglalkoztunk egy kicsit bővebben a segesdi ferences kolostor és atyák életével. Tettük ezt azért, mert a valóságos első nagybajomi plébánost a nevezett atyák között kell keresnünk. Sajnos a bizonyosságot jelentő egyházi dokumentumok a történelem viharában megsemmisültek. 1686, a török kiűzése után a felszabadított területen kezdetét vette az ellenreformáció. III. Károly király április 28 án kelt rendelete a protestánsok vallásgyakorlatát csak az artikuláris helyeken engedélyezte, ahol 1681 előtt ismert volt a tényleges vallásgyakorlatuk. Nagybajom nem tartozott ezek közé. Ez azt jelentette, hogy a reformátusok igehirdetése, keresztelése, esketése és temetése tilos volt. Ezeket a feladatokat csak a katolikus pap, plébános láthatta el. A nagybajomi reformátusok felkereshették vallásuk gyakorlására a legközelebbi artikuláris helyet. Nagybajomban 1695 ben 25 családot és 52 gyermeket írtak öszsze. A lakosság zömében református volt, de a településünk földesurai többségében katolikusok voltak. Kovács István, Bácsmegyei János, Jámbor Mihály és Szili János megyei tisztséget is viseltek. Ahogy a ferences szerzetesek letelepedtek Segesden, az előbb említett katolikus földesuraink a veszprémi püspök engedélyével Segesdről hoztak Nagybajomba plébánost. Sajnos a dátum és a plébánosi teendőket ellátó ferences atya neve ismeretlen. Ezt a szomorú tényt támasztják alá a ferences rendtartomány irattára és levéltára, valamint a tudós Bozsóky Pál Gerő ferences történész gazdag munkássága. A nagybajomi ferences plébános igen szerényen élt. Nem volt sem temploma, sem parókiája. A lelkészünk egy jobbágyházban lakott, az istentisztelet pedig a Kovács István földesúr udvarán álló kis épületben végezte. Nagybajom katolikus földesurai 1717 tavaszán felszólították Körmendy Mihály prédikátort, hogy a jövőben a református templomban kívánják megtartani a katolikus istentiszteleteket. A katolikus követelés ellen a prédikátor, a Sárközi család és a református gyülekezet erőteljesen tiltakozott március 15 e után a nagybajomi földesurak a megyei közgyűlés határozata alapján elvették a reformátusok sövénytemplomát (1546 ban ők vették el a katolikusok templomát). Körmendy Mihály prédikátor Ács Mihály pajtájában tartotta az istentiszteleteket, de májusban a falunkat is kénytelen volt elhagyni. Szomajomba (a mai Kaposfőre) távozott. A reformátusok a birtokukban levő harangot nem adták át a katolikusoknak. Bosszúból Kovács Mihály kútjába dobták. Később, felsőbb utasításra kivették a kútból és közös használatba 4 CREDO 2012 május
5 került ben az uralkodó gróf Volkra Ottót nevezte ki veszprémi püspöknek. Beiktatásakor egész Somogyországban csak 5 plébánia működött. 10 éves püspöksége az egyházmegyében 18 plébániát alapított, 11 templomot és 24 kápolnát építtetett. Volkra püspök úr nevezte ki 1717 ben Nagybajom plébánosává ÚJHELYI JÁNOS atyát. Nagybajom első, név szerinti plébánosunk életéről aránylag keveset tudunk. A latin nyelvű dokumentum alapján, Jakab fia, Sátoraljaújhelyről származó, más néven MAHKER, akit Újhelyiként tart számon a veszprémi püspökség történelmi névtára. Nagybajomban 4 évig között látta el a lelkipásztori teendőkert. Joggal föltételezhetjük, hogy jeles és jó papja volt városunknak, mert 1721 ben kitüntetésként Siófokra helyezték át a település első plébánosának. 9 éven át volt Siófok lelkipásztora. Ezen idő alatt ő építette föl a torony nélküli fatemplomot és a plébániát. Lelkipásztori munkája elismeréseként a főpásztor a veszprémi püspökség kanonokjává nevezte ki ban halt meg. Újhelyi János atya plébánossága alatt Nagybajom lelkipásztori központ lett. Hozzánk tartozott: Sárd, Kutas, Mezőcsokonya, Csombárd, Vrácsik, Sörnye, Kak és a számtalan nagybajomi puszta. Újhelyi János atya első bejegyzése a kereszteltek Anyakönyvében 1717 május 30 án történt. A korábbi anyakönyvi bejegyzéseknél a ferences plébánosunk a neve helyett egy P betűt (Pater) rögzített az anyakönyvekben. Újhelyi János plébános ugyancsak szerényen, de tisztességesen élt. Megélhetését szolgálta: 1. párbér: minden házaspártól 7 krajcár és 31 l gabona. 2. akiknek igás állata volt, azoktól személyenként 1 kocsi tűzifát kapott. 3. a jobbágyok javították a templom és a paplakás épületét 4. A plébános művelte az egyházközség tulajdonában levő szántót és rétet. 5. Az esedékes stóladíj (temetés, esketés, keresztelés, szentmise után) Nagybajomban a plébános mellett működött a kántortanító is, akinek jövedelme szerényebb volt, mint a plébánosé, de biztosította számára a tisztességes megélhetést, és személye általában köztiszteletnek örvendett a lakosság és a hívek körében. ÉLETÜNK István atya BÉRMÁLÁS 2012 BEN Szomorú dologgal kezdeném. Idén hosszú idő óta nem volt bérmálkozó Nagybajomból. Persze ez azért is van, mert városi rangunkhoz híven évente tartunk bérmálást, hiszen a legtöbb helyen kétévente jön el bérmálni püspök atya. De eddig minden évben jelentkeztek annyian a bérmálásra, hogy szégyenkezés nélkül meghívhattuk az egyházmegye vezetését bérmálni. Idén azonban nem. Igaz, szeptemberben még egy tucatra való fiatal kezdte el a hittanra járást, de idővel megfogyatkozott a számuk. Úgy gondolom, figyelmeztető jel ez, gondolkodásra kellene serkenteni mindannyiunkat. Nem lehet az iskolás gyermekek számának csökkenésével magyarázni, amely általános tendencia Magyarországon. Idén is és jövőre is lett volna és lenne bérmálkozásra jelentkező a hetedikes osztályokból. A kérdés csupán az, hogy otthonról kapnak e megfelelő támogatást és ösztönzést ahhoz, hogy végig kitartsanak, és ne vonja el őket mindenféle program a szentségek felvételétől. A pálmajori felsősök számára nagy kísértés, hogy nincsen kötelező napközi és már a tanítás után a kettes busszal hazamehetnek falujukba. Bár a szülők elmondása szerint nem várja őket semmiféle program otthon, úgy látszik a barátságok ápolása, az utcai beszélgetés annyira nagy kísértést jelent, hogy nem marad idő a heti egy alkalommal történő áldozat hozatalra, nevezetesen csak a es busszal hazamenni. Sajnos a második félévben mind a 6. osztályosok, mind a hetedikes hittanosok létszáma megcsappant a fent említett okok miatt. A jövőben csak a pálmajori szülőkön múlik, lesz e változás, vagy sem. És akkor most térjünk át az örömökre. Két pálmajori fiatalunk is bérmálkozott idén. Mindketten a szorgalmasabb és a jó szülői háttérrel rendelkező fiatalok közé tartoznak. Nagy örömömre szolgált, hogy Zsani is és Zoli is eljutottak a bérmálásig. Mindketten jó helyen folytatják ballagásuk után tanulmányaikat. Sok sikert és örömet kívánunk nekik. A mellékelt fotók is őket mutatják. Idén is akadtak kolpingosok, akik szerették volna elmaradt szentségek felvételét bepótolni. Bár nem erőlte- CREDO 2012 május 5
6 tem, köszönet annak a néhány kolpingos tanárnak, akik a kollégiumos fiatalokra délutánonként ügyelnek, minden héten, csütörtökön elhozzák őket az esti szentmisére. Ma már egészen más vi- selkedést tapasztalnak részükről a Most a bérmálkozókról melléhétköznap is misére járó híveink. keltünk néhány fotót. Külön örömömre szolgált, hogy többen szentségi életet élnek, negyedévente gyónnak és ha tehetik, áldoznak. Bérmálkozók névsora (május 13 án): Kövesdi Zsanett Kövesdi István és Orsós Julianna leánya, Pálmajor, Bogdán Zoltán Bogdán Zoltán és Kalányos Ibolya fia, Pálmajor, A Kolping Szakiskola tanulói: Trapp Ákos Trapp György és Horváth Márta fia, Karád Horváth Kinga Horváth József és Németh Klára leánya, Nagybajom, Gyermekotthon Imre Sándor Imre Miklós és Schmidt Marianna fia, Nagybajom, Gyermekotthon István atya Néhány szó az elsőáldozásról lány nálunk gyónt meg és áldozott meg életében először. A beöltözést és az elsőáldozást a szülők kérésére együtt tartottuk meg. Ezért vasárnap a szentmise után szeretet lakomát, azaz agapét rendeztünk a közösségi házban. A fotók ezt az élményt szeretnék Az elsőáldozók felkészítése és visszaadni. az ünnep levezetése mindegyik plébános számára öröm, kitüntetés. Idén Nagybajomból 11-en, Pálmajorból 6-an készültek erre az ünnepre. Vidéki vendégeink is voltak, hiszen a nagybajomi iskolában sokan tanulnak Jákóból. Egy hatodikos és egy negyedikes jákói kis- 6 CREDO 2012 május
7 Elsőáldozók névsora: (május 27 én, Pünkösdvasárnap): A 9 órai szentmisén Nagybajomban: Balogh Nóra Balogh László és Gál Renáta gyermeke, Nagybajom, Huszár u. Bánfi Dávid Bánfi Miklós és Barabás Ildikó gyermeke, Nagybajom, Fő u. Dornacker Mihály Dornacker Gyula és Hőgye Emőke gyermeke, Nagybajom, Zrínyi u. Héjjas András Héjjas András és Horváth Anett gyermeke, Nagybajom, Táncsics u. Lovász Laura Lovász János és Lévai Szilvia gyermeke, Nagybajom, Dózsa u. Matesz Viktória Matesz Imre gyermeke, Nagybajom, Kunmajor u. Méhes Vivien Méhes gyermeke, Jákó, Miklai Martin Miklai Szilárd és Bácsi Györgyi gyermeke, Nagybajom, Sugár u. Németh Hanna Németh Gábor és Bunovácz Szilvia gyermeke, Nagybajom, Hársfa u. Németh Kincső Németh József és Péter Ildikó gyermeke, Nagybajom, Zrínyi u. Orsós Éva Orsós gyermeke, Jákó Pálfi Gábor Pálfi József Gábor és Balogh Katalin gyermeke, Nagybajom, Zrínyi u. Péter Lilla Péter Tibor és Huber Márta gyermeke, Nagybajom, Rózsa u. A 14 órai szentmisén Pálmajorban: Balogh Alexandra Balogh Imre és Ignácz Anna gyermeke, Pálmajor Orsós Bernadett Nelli Orsós Sándor és Orsós Erzsébet gyermeke, Pálmajor Orsós Éva Orsós István és Ignácz Éva gyermeke, Pálmajor Orsós Ferenc Orsós Ferenc és Orsós Mária gyermeke, Pálmajor Orsós Milán Orsós Ferenc és Orsós Mária gyermeke, Pálmajor Tölgyesi Dorina Tölgyesi Sándor és Orsós Erzsébet gyermeke, Pálmajor Anyakönyvi adatok a plébánián: Halottaink: május 11.: özv. Sóla József élt 77 évet. Gyászolják leányai: Márta és Erzsébet, veje: Lajos, unokája: Andrea, és annak vőlegénye: Tamás. május 24.: Beznicza József élt 56 évet. Gyászolja özvegye: Ilona, családtagok, közeli és távoli rokonok, barátok és munkatársak. Keresztelések: május 27.: Alexandra Balogh Imre és Ignácz Anna gyermeke, Pálmajor, május 27.: Éva Orsós István és Ignácz Éva gyermeke, Pálmajor, május 27.: Milán Orsós Ferenc és Bogdán Mária gyermeke, Pálmajor, Enzsöl Ellák ÚRNAPI SÁTRAK LELKISÉG Előttem van egy jelenet. Az a pillanat, amikor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét Jánost, és egyedül őket vitte föl egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük. Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt, mint a fény. Egyszerre csak megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: Uram, jó, hogy itt vagyunk. Ha akarod csinálunk itt három sátrat; Neked egyet, Mózesnek eget és Illésnek egyet (Mt 17,1 5) Mi négy sátrat is készítünk Neked, Uram! Az egyik csupa piros, a másik hófehér, a harmadik tarka, a negyedik rózsaszínű. Mindegyiket Neked készítjük Nem férünk a lelkünkbe, annyira szeretünk. Járjuk veled a körmenetet, visszük kiszolgáltatott, nekünk adott, kenyérré lényegült testedet, s csak szemünk és énekünk mutatja meg a körülöttünk állóknak, hogy valóban itt vagy! Sokan kísérünk Téged. Melletted van a helyünk, mert a törődött szegény emberek itt vannak, mind alázatosan, lehajtott fejjel, hogy üdvözülést nyerjenek. Legszebb ruhájukat öltötték fel, tiszta inget, tiszta gallérral és nyakkendőt, amiben egy smaragd van, rubin tű utánzata tündököl. Ezen a napon feladták a harcot, amit szívó- CREDO 2012 május 7
8 san vívnak a gonosz világ ellen. Szemeik befelé fordulnak, s mint a búvárok alászállnak a lélek mélyébe. A legegyügyübb előtt is világosnak tűnik, nem az ellenfél gyengeségén, hanem a mi erőnkön múlik a győzelem elérése. (Kassák Lajos. Úrnapja) Az első sátor a fölajánlott élet Mindenük amink van, a Tied, magunknak semmit sem tartogatunk. A föld termését és az emberi munka gyümölcsét ajánljuk neked, hogy asztalodon ahová meghívsz bennünket az élet kenyere és a lélek itala legyen. Magunkat adjuk, miközben Hozzád készülődünk és alázattal bevalljuk, hogy azt kapod vissza tőlünk, amit nekünk ajándékoztál. Minden kincs, ami bennünk rejtőzködik, öröktől fogva a Tied. De most azt is felajánljuk, amit sikeresen egyedül tettünk. Bemutatjuk a törődéseinket, eléd hozzuk félelmeinket, lábadhoz tesszük aggódásaink súlyos batyuját. Olyanok vagyunk, mint a paténára tett ostya, amint a kehelybe öntött misebor: egészen a tied szeretnénk lenni. Tőled tanultuk Jézusunk ezt a fölajánlást! Hiszen földi életed során soha semmit sem akartál magadnak megtartani, egész valód az Atyának adtad, csak az Atya akarata érdekelt., mindig csak arra vártál, hogy mit kért tőled az Atya, mit kíván tőled az ég, hogyan járhatsz Atyád kedvében. A fölajánlott élet piros virágai virítanak az úrnapi sátor oltárán, mint a szeretet jelzőlámpái, az égből táplált buzgóság izzó fényei, mutatván, hogy az élet csak akkor ér valamit, az életnek csak akkor van hitele ha: odaadott élet, ha másokra szentelt idő. Minden elvész, amit magunknak kuporgatunk, csak az elajándékozott élet tehet bennünket gazdaggá. Állok a második sátor előtt, leteszem az Oltáriszentséget. S hirtelen az jut eszembe; egyáltalán, hogy bírom el? Érzem a súlyát? Nincs a földön olyan szeretet, amely annyira kiszolgáltatott mint Jézusé. Mi is mondogatjuk egymásnak, hogy egészen a tiéd vagyok, suttogjuk, hogy csak téged szeretlek, s még magunk is elhisszük, hogy végtelen szeretettel ragaszkodunk ahhoz a véges csodához, aki szivközelünkbe került. Pedig akkor szeretnénk szívből igazán ha egészen átadnánk magunkat neki. Ha kenyere és bora, étele és itala lennénk Erre mi képtelenek vagyunk. Nekünk ez nem megy. Nem tudunk szentséggé válni! Nincs erőnk az önátadás ilyen fokozatára. Valamit mindig megtartunk magunknak a gondolatainkból, az érzelmeikből, a vágyainkból, a tudásunkból. Az odaadott élet fehér virágai bólogatnak az ünnepi sátor oltárán. Jelezve azt a csodát, hogy Jézus nem menekült el tőlünk, hogy az Oltáriszentség: a köztünk maradt élet. Isten szeretetének fogható boldogsága az Úr nem ment el, itt maradt. Őbelőle táplálkozunk. Óh különös, szent nagy titok! Az Istent esszük, mint az ősi törzsek borzongató lagzikon ették itták királyuk húsát vérét, hogy óriás halott királyok ereje szállna mellükbe, de a mi királyunk, Krisztus, nem halott! Mi királyunk eleven. A gyenge bárány nem totem A Megváltó nem törzsvezér (Babits Mihály: Eucharistia) Hogy lehetne halotti maszkban prédikálni az életről:? Ki mondana ünnepi beszéde az erényről, miközben pofozzák őt a hatalom pribékei? Hol van a halára ítélt, aki értelmesen vallja az életet? Pedig volt egy!... Jézusnak hívták! Ő még akkor is reménykedett, amikor az Atyától elhagyatottnak érezte magát. Még akkor is az esti imát mondta, s annak kezébe adta lelkét aki látszólag cserben hagyta a bajban. És ez a reménység húsvét hajnalán kivirágzott, valóság lett a negyedik sátor a halálon győztes élet a remény, kiirthatatlan optimizmus. A világ hatalmasságai folyvást mások vérén jutottak győzelemre. Jézus életét föláldozva szerezte meg szabadságunkat. Ő nem távolból vezényelt,nem azt mondta, hogy ott a kereszt, vegyétek vállatokra, hanem előttünk vitte. Így tette hitelessé a követés szót. De követném e, ha csak a halálba képes elvezetni?.,, Oda magamtól is eljutok. Ahhoz nem kell segítség! Jézust követni annyit jelent, mint vele tartani a feltámadás fényességébe, a megnyílt sír boldogságába. Jézus szíve lándzsával átdöfött szív, szeretetbe belehalt szív, mert mindhalálig engedelmes szív. De ugyanez a szív lett a Mindenség Királya a halálon győztes Élet, a Húsvét Diadala. Az Úr Napja: az örökké köztünk maradt isteni szeretet örömünnepe. 8 CREDO 2012 május
9 Ó, Uram Jézusom! Istennek szent Fia! Szeretet Embere, a bűn áldozata. Csillagos egedből lejöttél földünkre Vállalva szenvedést, mi megmentésünkre. Rongyos istállóban, dermesztő hidegben Érkeztél meg hozzánk, égi fényességben. Angyalok hódoltak, pásztorok imádtak Napkeleti Bölcsek tiszteletet adtak. Ám, már leng fölötted Heródes pallosa. Szűz Anyád, s szent József visznek Egyiptomba. Az üldözők elöl menekülni kellett. Égi Atyánk terve csak így teljesülhet. Később visszatértél Názáret városba, A nyugodt és csöndes szülőid házába. Ahol együtt éltél (a) kedves Nagyszülőkkel; Joachim, s szent Anna szent szeretetében. Názáreti Jézus neved innen ered Kereső emberek így ismertek Téged. Ahogy növekedtél korban bölcsességben, Nevelő Atyáddal dolgoztál serényen. Kétkezi munkával kerested kenyered, Ács munkát végeztél, kérges lett tenyered S a tervezett idő lassan elérkezett, Így néked Jézusom tanítani kellett. A Jordán vizébe megkeresztelkedtél S Magad mellé tanítványokat gyűjtöttél. Nap mint, nap hirdetted az Isten Országát S emellett míveltél sok isteni csodát. És Te beszéltél még, a nyolc boldogságról A dúsgazdagról és a szegény Lázárról. A szeretetről és a bűnbánatról És a megbocsátó, Isten irgalmáról. Néped tanítottad, etetted, itattad, Halottat támasztál, kit kellett gyógyítottál. Csak jót cselekedtél, mégis kivégeztek, Mint a rabló gyilkost, kereszthez szögeztek Ám mindezek előtt, mily sokat szenvedtél, Gecemáni kertben vért verejtékeztél. Hétágú korbáccsal agyon ostoroztak, S szent fejedre tövisből koszorút fontak. Horváth Józsefné Annuska JÉZUSOM, ÉN URAM! Háromszor elestél míg A helyre értél, Összetört szent Tested. Majdnem elvéreztél. Ütöttek, rángattak, cibáltak; fájlalom! Az én bűnöm miatt, ekkora fájdalom! És te ezt vállaltad; a kereszt nagy kínját. Én lelkem, magasztald világ megváltóját. Fájdalmas kínok közt lelked kilehelted, (A)jövendölések így beteljesedének. A harmadik napra dicsőn feltámadtál. Legyőzetett; pokol, s a keserű halál! Hála légyen érte a Mindenhatónak! Alle allelúja Isten szent Fiának! És feltámadásod után negyven napig Közelséged érzik hű tanítványaid. Ővelük étkeztél, s bátorítád Őket, (Majd) Érted halni képes tanúságtevőket. S negyvenedik napon szemeik láttára, Égbe emelkedtél, Ő nagy bánatukra, Ám nem hagytad Őket sokáig magukra, A Szentlelket küldted vigasztalásukra. És tüzes lángnyelvek alakját felvéve Apostolokra szállt, Őket erősítve. Akik már ezután hitben erősödve Hirdették az Igét; Istent dicsőítve: Dicsőség Atyának, Fiú, s Szentléleknek A Szentháromságban egy Igaz Istennek! Mi is énekelünk TE DEUM ot zengve Dícsőség Istennek a magas mennyekbe! Szent vagy, szent vagy, szent vagy! Szívünkből kö szöntünk. Gyermeki hálával, áldunk dicsőítünk! Ó Uram! Szent Fiad értünk lett áldozat, Megmentőnknek küldted, szűnjön a kárhozat. Most itt él közöttünk az Oltáriszentségben, Ki táplálékunk lett kenyér, s bor színében, Fehér szent ostyában elrejtette Magát, Dicsérünk Jézusom! Ég és föld királyát! Üdvözlégy, Áldott légy! Ó mennyei Kenyér! Mi megváltásunkért; áldozat, drága bér. Majd nehéz keresztfát tettek válladra; Vidd a vesztőhelyre, vidd a Golgotára! Szent vagy, szent vagy Jézus! Életünknek ára, Hódolunk előtted Mindenség Királya!. CREDO 2012 május 9
10 Böjte Csaba A Szentlélek Úristen jósága és szeretete a mi vigasztalónk A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és elnöke a polgári napilapban (5.o.) elmondta: Pünkösd előtt az apostolok látták Jézust, tapintották testét, beszéltek és ettek vele, meggyőződhettek róla, hogy bár meghalt, de dicsőséges testében mégis közéjük jött, látták, ahogy felment a mennybe, mégsem volt bátorságuk, hogy megvallják az emberek előtt. A Szentlélek adott nekik erőt, bölcsességet, lendületet, bátorságot, hogy hirdessék az evangéliumot, Krisztus örömhírét. Bár egyetlen nyelven beszéltek, szavaikat mégis megértette a Jeruzsálemben összegyűlt számtalan nemzetiségű nép. Szavaik hatására több százan megkeresztelkedtek, életüket megváltoztatták. Erre a maguk erejéből képtelenek lettek volna. A Szentlélek Úristen és maga Jézus Krisztus tehát a mi igazi vigasztalónk és az is marad Az első pünkösd napján az apostolokban elsősorban az öröm, a jókedv, az életerő fakadt és bontakozott ki. Azt gondolom, hogy nekünk is ezt kellene tennünk. Le kell hulljon a szemünkről a hályog, és rá kell döbbenjünk arra, hogy a Kárpát medencében nekünk, magyaroknak ilyen jó dolgunk az elmúlt ezer évben soha nem volt. Csaba testvér szerint Isten pontosan tudja, hogy teremtő munkája még nem ért célba, ami azt jelenti, hogy a világot mindig egy kicsit újra kell teremtenie. Az Isten tehát velünk van a világ újrateremtésében. Nem szabad tehát elkeserednünk, időről időre meg kell újulnunk. Gondoljunk csak arra, hogy a Szentlélek Úristen sem keseredett el, amikor kétezer évvel ezelőtt az emberek adták vették, öldösték egymást, folyamatosan háborúk voltak. Jézus örömmel élt harminc éven át csendes, egyszerű életet Názáretben, és utána is bizalommal nézett a holnap felé, mindig optimista volt. Még a kereszten is azt mondja: Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek! A Szentlélek Úristen szeretete és jósága a mai világunkra is kiterjed, amely ma is a remény és a vigasztalás Istene. A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője azt is elmondta: Eddig csaknem ötezer gyermek került alapítványunk gondozásába, közülük 2300 most is nálunk nevelkedik. Oktató és nevelőmunkánk során mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nálunk lévő fiatalok sikeres érettségi vizsgát tegyenek, és tisztességes, becsületes, művelt keresztény ember váljon belőlük. Így engedjük ki őket a nagybetűs Életbe. Ezt én az életbe ágyazásnak nevezem. Hiszen legalább olyan fontos az, hogy miután tőlünk elkerülnek, megmaradjanak ugyanilyen tisztességes, becsületes, munkavégző keresztény embernek. Létfontosságú, hogy családot tudjanak alapítani, a családi életet meg tudják tölteni boldogsággal, szeretettel és az élet egyéb terültén is boldogulni tudjanak. Én azt szeretném, ha képletesen szólva minél több fiam, leányom, menyem, vejem, unokám lenne, akik tőlünk indultak, itt nevelkedtek, oktattuk őket, és évek múltán visszatérve hozzánk, boldogan meséljék, hogy érvényesültek az életben. Számunkra nagyon fontos, hogy értelmesen sáfárkodjanak azzal az útravalóval, amit mi adtunk nekik. Ez ugyanis a bizonytéka annak, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Ian Higgins és Dominic Higgins filmjében a Mária-jelenések után húsz esztendővel Lúcia dos Santos mint kármelita szerzetesnővér idézi fel a történteket. A portugáliai Fatimában, az Iriai-völgyben május 13. és október 13. között Szűz Mária hat alkalommal jelent meg három kis pásztorgyermeknek, a tízéves Lúcia dos Santosnak és két unokatestvérének, a kilencéves Francisco Martónak és a hétéves Jácinta Martónak. A Szűzanya a bűnösökért való imádságot, áldozatot, engesztelést kért a gyermekektől. Ian Higgins és Dominic Higgins filmjében a Mária-jelenések után húsz esztendővel Lúcia dos Santos mint kármelita szerzetes nővér idézi fel a történteket. FATIMA A 13. NAPON 10 CREDO 2012 május 1917-ben még dúl a rettenetes véráldozatokkal járó I. világháború, Oroszországban a helyzet forradalmi, Portugáliában megdöntötték a monarchiát, s a létrejövő köztársaság kormányának egyik legfőbb célkitűzése, hogy két évtizeden belül kiiktatja a vallást az életből és az emberek szívéből. A templomban az oltár előtt térdeplő, imádkozó papot látunk. Két katona durván felszakítja Isten házának a kapuját, s elhurcolja a lelkipásztort, aki nem ellenkezik, nem is szidalmazza elrablóit, Krisztus tanítását követve Isten bocsánatát kéri a kormányt képviselő Arturo Oliviera Santosra. Miközben a nagyvilágban tombol az erőszak, anarchikus állapotok uralkodnak, a csöndes kis Fatimá-
11 ban viszonylagos nyugalom van. A három pásztorgyermek Lúcia és unokatestvérei, Francisco és Jácinta elválaszthatatlanok egymástól. Lúcia apjának nagyobb földbirtoka van a Cova da Irián, a gyermekek a jószágra vigyáznak. Életük nem sokban különbözik a falubeli gyermekekétől, de örökre megváltozik, miután Szűz Mária megjelenik előttük. A jelenések az egész falu életét felkavarják. Van, aki csalóknak tartja a gyermekeket, mások hisznek nekik. A konfliktusok középpontjába Lúcia kerül, akihez a Szűzanya minden egyes jelenéskor intézi a szavait, közvetítve az Úr üzenetét. Lúciának a saját anyja sem hisz, attól fél, hogy Isten megbünteti őket ezért a hazugságért. A kislánynak pillanatokon belül szembesülnie kell azzal, hogy az általa oly jól ismert és kedves világ az ellenségévé válik. A falu plébánosa, Ferreira atya ugyan elhiszi, hogy természetfeletti dolog történt, de azt nem, hogy a Mennyből érkezett az üzenet, mivel a jelenés nem szólította fel Lúciát, hogy keresse fel a plébánosát vagy a gyóntatóját. Lúcia kezdetben kételyekkel küszködik, rémálmok gyötrik, az ördög gyengíti az erejét, s mivel szinte mindenki ellene van, elhatározza, hogy többé nem megy el a jelenés helyszínére, ám azon a napon, amikor azt mondta, hogy visszatér, éreztem, valami a Cova felé húz, mint molylepkét a láng, olyan csodálatos volt, olyan jó, vissza kell mennem, hogy láthassam az arcát. A második jelenéstől kezdve egyre többen zarándokolnak a Covára. Egyesek gyógyulást kerestek, mások kérdéseket tettek fel, és mindannyiuk szívében új hit ébredt. És ez az újjászületett hit olyan bátorságot szült, ami korábban nem került felszínre. Az egyre nagyobb tömeg felkelti az ateista hatalom figyelmét is, amelynek eltökélt szándéka, hogy véget vet a babonás őrületnek, ami a saját szemszögéből veszedelmes folyamatokat indíthat el, Elég pár bajkeverő, egy nagyhangú pap, és könnyen lehet, hogy zendülés a vége. A fent említett kormánymegbízott, Arturo gyalázatos módon becsapja a gyermekeket, s a falu plébániája helyett a kormányzati központba viszi őket. Itt gátlástalan lelki terrort alkalmazva velük szemben bűnözők cellájába záratja és azzal fenyegeti őket, hogy forró olajjal teli üstben süti meg mindhármukat, ha nem árulják el a titkokat, melyeket a lebegő hölgy rájuk bízott. A hatalom kíméletlen képviselője áll szemben három védtelen gyermekkel, azt tehet velük, amit akar. Ennyire egyenlőtlen küzdelmet nehéz elképzelni. Ám a három gyermek Istenbe vetett hite mindennél erősebb, nem tagadják meg a jelenések valódiságát, a Máriától rájuk bízott titkokat sem árulják el, s hiába Arturo durva fenyegetőzése, a kicsinyek lelki erejével szemben tehetetlen. A film egyik legmegrázóbb jelenete, amikor Arturo durván üvöltözik Franciscóval, s a kilencéves kisfiú válaszul elimádkozza az Üdvözlégy Máriát. Arturo döbbenete határtalan, látszik a tekintetén, hogy egész lelkében megrendül, nem akarja elhinni, hogy ez a védtelen és neki teljesen kiszolgáltatott kisgyermek Máriához fordul, Krisztus anyjába vetve minden hitét, reményét. A hatalom erős képviselője erkölcsileg megsemmisül, míg a neki alávetett, látszólag erőtlen kisfiú felmagasztosul. Ugyanígy, a három gyermekből áradó krisztusi tisztaság megérinti a bűnözőket is, akik együtt imádkozzák velük a cellában a Miatyánkot. Lúcia, Francisco és Jácinta sziklaszilárd hitének hatására az egyik bűnöző megtér. Ő az, aki amikor a három gyermeket bezárják a cellába, gúnyosan nevet rajtuk, mondván, ez az egyetlen hely Portugáliában, ahol senki nem hallja meg az imáikat. Az Istentől elhagyatottság érzése tölti be a bűn útjára lépett férfi lelkét. Pedig a három gyermek eszköz az Úr kezében, hiszen Lúcia így vigasztalja Jácintát: Jaj, Jácinta! Mária megmondta, hogy sokat kell szenvednünk. De lelkeket mentünk vele. Ne sírj, nem kell félni. Az említett bűnöző arca először sötétben van, kifejezve lelkének állapotát. Később, amikor látja, hogy a gyermekek imádkoznak, már fény vonja be az arcát, s mintha a sírással küszködne. Végül pedig ő az, aki azt mondja a Fatimába utazó riporternek: Beszéltem a gyerekekkel. A kis látnokokkal. Hiszek nekik. Lúcia anyja pedig a teljes kétségbeeséstől jut el odáig, CREDO 2012 május 11
12 hogy a Szűzanya utolsó jelenése előtti este azt mondja Lúciának: Ha el kell menned, veled megyek, és veled halok meg, ha kell. S mintha még a hatalom kíméletlen képviselőjében, Arturóban is megkezdődne a lélek megtisztulásának folyamata, beismerve kudarcát, szabadon engedi a gyermekeket, mélyen magába száll, s talán felvetődik benne, hogy a belőlük áradó hit nem lenne lehetséges, ha nem állna mögöttük természetfeletti, Mennyből származó erő. A film tele van keresztény szimbólumokkal. Mária tündöklően hófehér ruhában jelenik meg, körülötte vakító fényesség, amely az egész teret betölti. A fény és a sötétség gyakran váltakozik egymással, attól függően, hogy a szereplők lelkében melyik rész kerekedik éppen felül, a jó vagy a gonosz. A pokol tüze lángvörös lávafolyamként hömpölyög. Montázsszerű képeken villannak fel a XX. század borzalmas, pusztító eseményei, háborúk, forradalmak, az atombomba ledobása által előidézett gombaszerű felhő, romba dőlt városok, éhségtől haldokló gyermekek. A híres napcsoda, amikor október 13-án a Nap elmozdulva helyéről tűzgolyóként táncol az égen, szolídan van ábrázolva, csak akkor válik dinamikussá a jelenet, amikor felgyorsul, s összevissza cikázik, mintha bámelyik pillanatban a tömegre zuhanhatna. A két rendező inkább a személyek reakciójára fókuszál, bemutatva az arcokat, tekinteteket, az érzések kavalkadjában alap az öröm, a boldogság, a csodálat Isten hatalmának végtelenségét látva, még ha mindez pillanatokra tölti is be csupán az emberek lelkét. Tudjuk, hogy Máriának az Úrtól küldött figyelmeztetése csak keveseknél talált meghallgatásra, az emberek többsége nem fordult Istenhez, a XX. század talán a világtörténelem legszörnyűségesebb százada volt. S az erőszak, az önérdek érvényesítése ma is meghatározó a világban. A film mégis a reménnyel zárul, s talán egyszer valósággá válik Fatima máriás lelkisége, amit a kármelita nővér Lúcia dos Santos, az egykori látnokgyermek így fogalmaz meg: Azt hallottam, létezik egy nyelv, amin a Fatima szó békét jelent. Abban reménykedem, hogy Fatima mindig ez marad: fénycsóva a sötétségben. Fénycsóva, ami elvezet a békéig. (Közismert tény, hogy II. János Pál pápa a fatimai Szűzanyának tulajdonította, hogy túlélte az ellene május 13-án a török terrorista, Ali Agca által elkövetett merényletet. Egy kéz lőtt, de a golyót egy másik irányította mondta a Szentatya. II. János Pál pápa 2000-ben, a jubileumi szentév egyik kiemelkedő eseményeként Fatimában boldoggá avatta a még gyermekkorukban elhunyt Jacintát és Franciscót. Az ünnepségen Lúcia is jelen volt, mint kármelita szerzetesnővér. A boldoggáavatási ügy posztulátora a hosszú évtizedek óta Fatimában élő magyar pap, Kondor Lajos SVD volt. Lúcia nővér 2005-ben, 98 éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek. Az ő boldoggáavatási folyamata is elkezdődött. A három fatimai titok közül kettőt a pokol látomása és azoknak a büntetéseknek a megjövendölése, melyek a világra várnak, ha az emberek nem hallgatnak Mária intésére, valamint Mária Szeplőtelen Szívének kinyilatkoztatása, mely reménycsillag a világ békéje és üdvössége számára 1942-ben hozta nyilvánosságra Alfred Schuster milánói bíboros (ma már Boldog). A harmadik titkot, amely az egyház és a pápa nagy szenvedéseiről szól, a vértanúságokról és hűséges hitvallásról, II. János Pál hozta nyilvánosságra 2002-ben. A lengyel pápa magára ismert a Golgota hegyére menő, keresztet vivő, fehérruhás alakban, aki meghal a merényletben, sok társával együtt. Végül is azonban az isteni kegyelem győzedelmeskedett, hiszen a Szentatya túlélte az ellene elkövetett merényletet B.D.). (Magyar Kurír) 12 CREDO 2012 május
13 HUMOR Az unoka kérdezi: Nagyi, nem láttad a tablettáimat? Az volt ráírva, hogy Extasy. Francba a tablettáiddal! Láttad azt az óriási sárkányt a konyhában? Mi volt ma az iskolában, kisfiam? Anya, ma én voltam az egyetlen, aki jelentkezett, amikor a tanító néni kérdést tett fel! Nagyon ügyes vagy Pistike! És mi volt a kérdés? Ki törte be az ablakot? Három sündisznó megy az erdőben, de eltévednek. Nagyon fáznak, de szerencsére arra jár egy tündér és azt mondja: Teljesítem három kívánságotokat, mivel hárman vagytok, mindegyikőtöknek egyet. Az első azt kéri a tündértől, hogy juttassa haza. A második is azt kéri: Nagyon fázom, juttass haza. A harmadik azt mondja: Nagyon fázom, ráadásul egyedül vagyok. Bárcsak itt lennének velem a testvéreim! Megdöglik az állatkerti gorilla. A botrány elkerülése miatt az ápolónak kell beöltöznie a hétvégi ünnepség idejére. Megy is a dolog szépen, eszi a banánt, döngeti a mellét, a kötélen himbálódzás közben azonban véletlenül átzuhan az oroszlán ketrecébe. Ijedtében kiabálni kezd: Segítség, engedjenek ki! Az oroszlán a közelébe húzódik, és halkan odaszól: Kussolj, már te marha, a végén még kirúgnak minket! Egy szőke pszichológusnő az iskolában kap állást. Rögtön az első nap meglát egy fiút, aki nem futkározik a többiekkel, csak áll magában. Odamegy hozzá és megkérdezi: Jól érzed magad? Jól. Akkor miért nem futkározol a többi fiúval? Mert én vagyok a kapus. Tanító néni az iskolában: Marika, mit fogsz csinálni, ha olyan nagy leszel, mint én? Fogyókúrázni! Két barát találkozik: Hát te hol voltál? A temetőben. Az anyósomat temettem el. És miért vagy így összekarmolászva? Nagyon védekezett... A kamionsofőr betér egy út menti étterembe, és rendel magának egy adag bécsi szeletet. Amikor épp nekifogna, három jól megtermett, bőrruhás motoros vagány lép be az étterembe. Egyikük se szó, se beszéd elragadja a sofőr tányérját, és átviszi a saját asztalukhoz. A férfi egyetlen mukkanás nélkül fizet és távozik. Figyelitek, srácok rikkant a legnagyobb hangú vagány, a pasas vagy teljesen beszari, vagy nem tud bunyózni. Valószínűleg vezetni sem tud szól közbe a pincér, nézzék, épp most lapított palacsintává három motorkerékpárt. A baromfiudvarban fél kilós tojást tojt az egyik tyúk. Megmondanád, hogy sikerült? kérdik tőle a többiek. Családi titok. Terveid a jövőre? Legközelebb egy kilós tojást fogok tojni. Sajnálják, hogy nem tudták meg a titkot, így megkérdezik a kakast is, hogy hozták össze ezt a hatalmas tojást? Családi titok. mondja a kakas is. És mik a terveid a jövőre? Szétverem a strucc pofáját! Japán turista megy ki a reptérre. Egyszer csak a taxit megelőzi egy Honda. Á, Honda, nagyon gyors, Japánban készült! kiált fel a japán. Mennek tovább, amikor egy Toyota előzi meg őket. Á, Toyota, nagyon gyors, Japánban készült! kiált fel ismét a japán. Harmadszorra egy Mitsubishi suhan el mellettük. Mitsubishi, nagyon gyors, Japánban készült! mondja ismét a japán. A sofőr nem szól semmit, hamarosan kiérnek a reptérre forint lesz mondja a taxis. Micsoda? Az nagyon sok hápog a japán. Taxióra, nagyon gyors, Magyarországon készült! válaszolja a sofőr. HIRDETÉS Tájékoztatjuk a kedves testvéreket, hogy egyházközségünkben minden hónap első pénteki napján este 19 órától szentségimaádással egybekötött közbenjáró imaszolgálatot végzünk. Szeretettel várjuk testvéreinket ezekre az alkalmakra! CREDO 2012 május 13
14 REJTVÉNY Kösd össze! Keresztelő Szent János születésére emlékezünk június 24 én. Az x eket úgy kössétek össze, hogy egy értelmes mondatot kapjatok Keresztelő János születésével kapcsolatban. Ha jól kötöttétek össze, egy alakzatot is kaptok, ami viszont a már felnőtt Keresztelő János tanúsága volt: ilyen alakban látta leszállni Jézusra a Szentlelket. (Jn 1) Összeállította: Lempach Gabriella Credo Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) , (30) Honlapunk: E -.mail címünk: bajom.plebania@fre .hu, Alapító kiadó Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelős kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztő: Dornacker Gyula Munkatársak: Lukács Istvánné, Lempach Gabriella (rejtvény) Bankszámla számunk: , Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár, Csokonai u. 8. Újságunk havonta jelenik meg, következő, júniusi számunk július elsejétől kapható. A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn! 14 CREDO 2012 május
15 ELSŐÁLDOZÁS NAGYBAJOMBAN 2012
16 ELSŐÁLDOZÁS PÁLMAJORBAN 2012
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
MARY WARD (1585-1645)
MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
2018. jún.3. Úrnapja 22.
2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János
TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP
TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
Mindszenty bíborossal
K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu
XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER
XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.
csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI
HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
Aki nélkül nem lehetne Karácsony
III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?
Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok
Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály
Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: 6-12. osztály 1. Mit jelent a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio)? 2. a, Ki volt Bódi Mária Magdolna?
Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban
Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!