Mezőgazdaság nélkül megbénulna régiónk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mezőgazdaság nélkül megbénulna régiónk"

Átírás

1 Az érsekújvári polgárok kétheti lapja XXV. évfolyam 18. szám szeptember 4. díjmentes Mezőgazdaság nélkül megbénulna régiónk A szerző felvétele Tudták, hogy az aratási koszorúnak három jelképes jelentése van? Az első a mezőgazdász és a gazda egész éves nehéz munkáját jelképezi a földeken, a második az, hogy neki és családjának egész évben volt mi ennie, a harmadik pedig kulturális: a fiatalok énekkel és tánccal kísérték az aratási koszorút, amit ők fontak. Ebből is látszik, hogy milyen közel állt hozzájuk a művészet, a szépérzék. Június végén megkezdődött a mezőgazdászok egyik legnagyobb feladata, a terménybetakarítás. Városunk környékén is szorgosan dolgoztak az aratógépek, és július derekán már be is fejezték a munkát. Július 30-án délelőtt az aratók a Matičiarik népi zenekar és a néptáncosok kíséretében adták át a mezőgazdászok a 2015-ös aratási koszorút a gazdának, Klein Ottokár polgármesternek. Sőt, rögtön kettőt az egyiket a régió mezőgazdászai, a másikat a helyi mezőgazdászok fonták. Azonkívül, hogy példásan gondoskodnak termőföldjeinkről, embereket foglalkoztatnak, mindennapi kenyerünket biztosítják asztalainkra. Bízom benne, hogy az alacsonyabb termés ellenére az anyatermészet pontosan annyit biztosít mindenből, amennyire szükségünk van. Remélem, hogy a jövőben is találkozhatunk itt, hiszen az azt fogja jelenti, hogy sikeresek, és ha a mezőgazdászaink sikeresek lesznek, akkor mi mindnyájan azok leszünk. mondta el a polgármester üdvözlő köszöntésében. Az élelmiszeripart és a pékeket Orémus Juraj képviselete, aki jelképesen egy kenyeret adott át a polgármesternek. Jó pék nélkül a liszt se fogy. jegyezte meg a polgármester. Az aratási koszorút jó érzéssel hoztuk, habár a termés a tavalyi évhez képest 10 százalékkal alacsonyabb volt. Szerencsénk volt, hiszen a nagy szárasságot megelőzően sikerült befejeznünk az aratást. Idén 6,5 tonna búzát, 5,5 tonna árpát, 5,3 tonna rozst és 3,98 tonna repcét takarítottunk be. Most pedig következnek a kemény tárgyalások, hogy a termelők minél jobb áron tudják eladni a termést. tudtuk meg Šimunek Jántól, az érsekújvári Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnökétől. Moravčík Ladislav lapunknak elmondta, hogy idén a 45. aratásán van túl, szakmai élete utolsó előttijén. Szerinte régiónkban a mezőgazdaságnak komoly esélyei vannak, hiszen egyre többen vannak, akik beleszeretnek ebbe a munkába, a földbe, ahol mindenki megtalálhatja számítását a fiatal emberek személyiségfejlődésétől kezdve egészen a szép öregkorig. Hiszen vegyük csak azt, hány ágazata van a mezőgazdaságnak. Mi a legfontosabb egy mezőgazdász számára? Hogy legyen kinek átadni a gyeplőt, egy olyan generációnak, aki szívvel-lélekkel végzi ezt a nehéz munkát. Egy év alatt nem lehet ezt a munkát megszeretni, hiszen minden év más, de alapjában véve minden évben ugyanazt a munkát végezzük, csak picit másképp. tette hozzá Moravčík. -vi- Az ünnephez mindenki hozzájárult Augusztus 20-án emlékezünk meg I. István királyról, aki augusztus 15-én hunyt el. Szent Istvánnak köszönhetjük többek közt a kereszténység felvételét, de az államalapító nagy tetteinek felsorolására kevés az újság terjedelme. Tekintsünk vissza az augusztusi ünnepségekre. Szent István király napi ünnepség Szent István király napi ünnepséget rendeztek Érsekújvárban a Csemadok székházában augusztus 19-én, amit a nagykéri Csemadok Alapszervezet mellett működő vegyes éneklőcsoport nyitott meg, majd Ruzsík Zsófia szavalatával és Száraz Márk klarinét játékával folytatódott. Az ünnepi beszédet Berényi József, a MKP országos elnökétől hallhatták a jelenlévők. A rendezvényen részt vett Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke is. Az új kenyeret Ďurčo Zoltán, a Nyitra Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke és Nátek Sándor református lelkész áldotta meg. Az új kenyeret a város polgármestere, Klein Ottokár szelte meg. Bolya Szabolcs Hagyomány Augusztus 20-án az ünnep szentmisével kezdődött a Ferenc-rendi templomban, amit Ďurčo Zoltán püspöki helynök és Kovalcsik Zoltán Cirill OFM celebráltak. A mise végén megáldották az új kenyeret, amit jelképesen minden újvári nevében Klein Ottokár polgármester tartott. Az MKP helyi szervezetének tagjai idén is meghirdették Széchényi György szobrának megkoszorúzást e jeles ünnep alkalmából. Annak ellenére, hogy este fél nyolcra újra esni kezdett, több tízen részt vettek a koszorúzáson. Az ünnepi hangulatot Peternai Zsuzsanna István király életéről és uralkodásáról szóló beszéde, valamint Pekarik Katica Anna és Demo Szilveszter fellépése fokozta. A koszorúzáson résztvevők, de az ünnepelni vágyók apraja nagyja is a Millennium Sportcsarnokba indult a Bánfalvi Ági International Stúdió Abigél c. színművének megnézésére. Mielőtt azonban a közönséget magával ragadta volna a színmű története, Stugel Tibor a KultúrKorzó PT elnöke röviden ismertette a társulás széles kínálatú programját, valamint többek között elmondta: Itt élünk több mint ezer éve, s itt is szeretnénk még legalább ennyi ideig ünnepelni. Ez mindannyiunkon múlik. Múlik rajtunk szervezőkön, s múlik Önökön, velünk együtt ünneplőkön. Hiszen Fotó: Nagy D. egy-egy ilyen ünnepet nem elsősorban a múltnak tisztelegve ünneplünk meg, hanem mindenekelőtt a jövő érdekében tesszük. Hogy ezeken az ünnepeken rámutatva elődeinkre, nagyjainkra, azok céljaira, öszszefogására, példát és jelet mutatva mutassunk erkölcsi utat önmagunknak, s a következő nemzedéknek. Ezután átadta a szót Klein Ottokár polgármesternek, akinek ünnepi felszólalása Szent István király Imre herceghez címzett intelmeinek hatodik fejezetére alapult. Hangsúlyozta, hogy Érsekújvár egy több nemzetiségű város és kölcsönösen tisztelnünk kell szokásainkat, hagyományainkat. Varga Ildikó

2 2 KÖZLEMÉNY Érsekújvár Városa közli, hogy a Tt. 215/2015-ös sz., a címek jegyzékéről szóló törvénye, valamint annak módosításainak és kiegészítésének értelmében, mely július 1-jétől hatályos, új kötelezettségeket von maga után a házszámok és tájékozódási számok meghatározása, változása vagy megszüntetése terén. - Amennyiben olyan épületről van szó, amelynek június 30-ig nem határoztak meg házszámot és tájékozódási számot, az épület tulajdonosa köteles kérvényt benyújtani a házszám és a tájékozódási szám meghatározására, ha erre december 31-ig kerül sor. Amennyiben az épület tulajdonosa a meghatározott határidőn belül nem nyújtott be kérvényt, a község kérvény nélkül határoz a házszámról és a tájékozódási számról. Abban az esetben, ha a jogi vagy természetes személy vállalkozó elmulasztotta e kötelességét, a község euróig büntetést róhat ki. - A kolaudációs határozatban kijelölt személy 30 napon belül a kolaudációs határozat jogérvényességétől számítva köteles kérvényt benyújtani a házszám és a tájékozódási szám meghatározására; amennyiben nem tesz így, a község kérvény nélkül határoz a házszámról és a tájékozódási számról. - Az épület tulajdonosa köteles jól látható helyen elhelyezni a házszámot és a tájékozódási számmal ellátott táblát. Amennyiben a házkezelőség a lakástulajdonosok közösségén alapszik, az első mondat értelmében, a kötelesség a közösségre vonatkozik. Ha a tulajdonosok házkezelőségi szolgáltatásról szóló szerződést kötöttek, az első mondat értelmében, a kötelesség a házkezelőt érinti. Villámhírek Augusztus elején a születési, házassági és a halotti anyakönyv elköltözött a városi hivatal I. emeletéről. Az anyakönyvvel kapcsolatos ügyeiket az új, akadálymentesített helyiségben intézhetik balra a városi hivatal főbejáratától (valamikori könyvtár). HÍREK A város válaszol a minisztérium felhívására Klein Ottokár polgármester augusztus 7-re rendkívüli testületi ülésre hívta össze a városatyákat. Az ülés oka a SZK Gazdasági Minisztériumának aktuális felhívása volt, mivel vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni az Európai Unió strukturális alapjaiból a közvilágítás felújítására és modernizálására a városokban és községekben. A projekt a közvilágítás technikai állapotának javítására és energiamegtakarításra összpontosul. Az Érsekújvár közvilágításának modernizálása projekt keretében 422 db lámpát fognak korszerűsíteni. A projekt becsült költségvetése euró a technológiákat, komponenseket és a szerelést is beleértve. Az építési-műszaki számítás, amely szintén a projekt része, eurót tesz ki, ez azonban a vissza nem térítendő támogatás visszakövetelhető része. A projekt maximális költsége összesen euró. A városi közvilágítás modernizálásával a lámpák karbantartásán évente 6 ezer eurót, az energiaköltségeken 25 ezer eurót takarítanánk meg, ami évente 31 ezer eurós megtakarítást jelentene. A városi képviselő-testület jóváhagyta a pályázat benyújtását, a projekt megvalósítását összhangban a támogatási feltételekkel, valamint a pénzeszközök biztosítását a projekt társfinanszírozására a projekt összköltségeinek, és a vissza nem térítendő támogatás különbözetét összhangban a támogatás feltételeivel. -vh- Közlemény A Nyugat-szlovákiai Villamosművek Rt., mely meghatározott területű regionális energiaelosztórendszer-üzemeltető és szolgáltató, értesíti villamosenergia-fogyasztóit, hogy Érsekújvár területén felszámolja a csatlakozási pontokon illegálisan elhelyezett tárgyakat. A társaság köteles biztosítani az elosztórendszer biztonságos, megbízható és hatékony működését, annak karbantartását és felújítását. Ezt akadályozzák azok a tárgyak, amelyek reklám, marketing és promóció céljából kerültek illegálisan kihelyezésre a társaság regionális elosztórendszer villanyvezetékeinek csatlakozási pontjain. Az illetéktelenül kihelyezett tárgyak tulajdonosai a fent írottakkal kapcsolatban felvehetik a kapcsolatot a Nyugat-szlovákiai Villamosművek Részvénytársasággal az alábbi címen: podperne.body@zsdis.sk. Ezek is mi vagyunk, érsekújváriak - a nemrég üzembe helyezett tájékoztató touch boxot augusztus közepén megrongálták és a már másodszor kicserélt új táblákat a Bereknél kidöntötték. A vandálokat, akik a touch boxot tönkretették a városi rendőrség elfogta. A városi rendőrség éppen az ilyen esetek elkerülése érdekében növelte a járőrözések számát a Berekben. Mi mindannyian Érsekújvár vagyunk! Ne legyünk közömbösek, óvjuk meg azt, amink van. Augusztus 19-én emlékeztek meg a török uralom alóli felszabadulás 330. évfordulójáról a Czuczor Gergely Alapiskola parkjában álló emlékműnél. A megemlékezésen politikai pártok, kulturális és társadalmi egyesületek képviselői vettek részt.

3 3 HÍREK Az ország egyik legszebb menhelye városunkban található Felejthetetlen élményben volt részük azoknak, akik augusztus derekán ellátogattak a macskamenhely első nyílt napjára. Vanya Denisza a menhely alapítója aki jelenleg több mint száz árva, sorsára hagyott cicának nyújt menedéket elárulta, hogy néhány állatkát még aznap örökbe fogadtak. A menhely alapítója a nap huszonnégy órájában gondozza védenceit ben nyitotta meg a macskamenhelyet, és az állatbarátoktól kapott támogatásból külön lakrészt és hálófülkét épített az örökbefogadásra váró állatoknak. Nem véletlenül tartották a nyílt napot augusztusban, a menhely üzemeltetője egyfajta megemlékezésnek is szánta az akciót. Éppen egy éve történt a tragédia, amikor porig égett a macskák kültéri kifutója, és több cica is elpusztult a tűzben. Nagyon nehéz volt ezek után talpra állni és folytatni a munkát. Szerencsére nem maradtam magamra ebben a helyzetben sem, az emberek megmozdultak a jó ügy érdekében mondta Vanya Denisza. A nyílt napon bemutatták a vadonatúj, korszerűen berendezett kifutót és megvendégelték az állatbarátokat. A négylábúak szeretettel, ragaszkodással fogadták a látogatókat és hálával fogadtak minden simogatást. Nagy sikere volt Eva Čankyová képkiállításának, illetve Marta Zelinková és Jelka Školková cicákról készített fényképeinek, a nyílt nap vendége volt továbbá Foto: autor A szerző felvétele Janka Krajčovičová szerző, a Mačacie Spektrum közösségi oldal alapítója. A gyerekeket arcfestésre várták, és az állatmenhely megsegítésére létrehozott börzén mindenki talált kedvére való ajándékot. A vendégek nem érkeztek üres kézzel, állateledelt, játékokat hoztak a cicáknak, volt, aki anyagilag támogatta a menhelyet. Denisza elmondta, komoly kiadást jelent az állattartás, és jelentős összeget emészt fel a beteg állatok orvosi kezelése, ivartalanítása. Limonádéval, marcipánból gyúrt cicákkal ajándékozta meg a jótevőit a nap háziasszonya. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatják a munkámat, és akik mellettem álltak a nehéz percekben. Az igazi barátok osztoznak velem a bánatban és az örömben, a cicáktól kapott rengeteg szeretetben mondta Vanya Denisza. Száz Ildikó Tánciskola TANC MINDENKINEK BEIRATKOZAS a VIVA Tánciskola termeiben koszorucska /J. Krá u. 35, Érsekújvár/ án és10-én Társastánc-tanfolyamok Társastánc tanfolyamok alap- és középiskolák részére rész helyben az iskolában vag vagy településen. 16-tól 19 óráig Min Minii Dance Zumbácska Társastáncok Lady Style Argentín tangó Salsa HIP - HOP Break Dance Hastáncok Power Joga Jóga Jóga gyerekeknek cn-r elérhet ség:

4 4 Ahogy arról már tájékoztattunk, július 23-án városunk mozijának történetében új fejezet kezdődött. Jön az ősz és vele a legjobb időszak arra, hogy meglátogassuk a mozit, ahol az Audiovizuális Alap 25 ezer eurós támogatásának is köszönhetően kicseréltek 368 széket, az emelkedő minden szintjén a világítást, a padlóburkolatot, kiegyenlítették a padlóburkolat egyenlőtlenségeit, felújították a szellőzőrendszert, megtisztították KULTÚRA Jön az ősz, ideje meglátogatni a felújított mozit a falakat, felcsiszolták és újralakkozták a színpadot. A 3D technológiával vetített filmeket 24 dupla férőhelyes székből is élvezhetik, kár volna nem elmenni a Béke moziba! -vi- Ajanló , óra Sokol söröző, M.R.Štefánik u. 54. KultúrKorzó-ArtMozi: válogatás a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál kísérleti filmjeiből ig Művészeti Galéria, Björnson u. 1. Igor Grossman: Hétköznapi és ünnepi pillanatok , 17 ó Czuczor Gergely AI klubhelyisége Gyöngyösök klubjának új tanfolyama, jelentkezni az alicastancz123@gmail.com címen lehet , 17 óra Művészeti Galéria, Björnson u. 1. PERTU No11: MILAN DOBEŠ FAJÓ JÁNOS kiállítás megnyitó , 18 óra Irish Castle Pub KultúrKorzó: Jóvilágvan koncert + Foxies, Egy pohár citrom. Igazi felvidéki bulizenekarok, egy kis alternatív beütéssel. Kötelező! Jegyek elővételben a KultúrKorzó irodájában, de majd a helyszínen is kaphatók. R. 1. rész Potyára Juttat Kelet Tetőkészítő szakember R. 2. rész Üdvözöl valakit Az akció közepe Nitrogén Sír-rí Nyírfaerdők Az inga közepe Nóra, Sára R. 3. rész A A Toldalék Haza fele Római egy Nyílás Férfinév Carbonium, nobélium Cifrázat...tett kézzel, tétlenül Folyik Béke - szlovákul A mosoda közepe Ugrás - szlovákul Szerda, röviden Béla Gléda Mennyei atya Neutron...irón, filctoll Kérdőszó Zérus Én,..., ő Római 1500 Föld - szlovákul Kérdő - szócska Derékszög jele Fülközép! Idegen férfinév M KERESZTREJTVÉNY Az Augusztusi magazinunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: Sorsát senki sem kerülheti el. A helyes megfejtőink közül a Novofruct Kft. ajándékcsomagját Fodor Edit nyerte. Gratulálunk! E heti rejtvényünkben POPPER Péter magyar pszichológus egyik gondolatát rejtettünk el. A megfejtéseiket szeptember 14-ig küldjék szerkesztőségünk postai címére: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10., Érsekújvár, ben: castrum.novum2015@gmail.com. Az ben ne felejtsék el feltüntetni nevüket és posta címüket. A megfejtők között a Novofruct Kft. ajándékcsomagot sorsolunk ki. Készítette: Lőrincz László Észak Bérc Magyar labdarúgó (Zoltán) N Németországi város , 18 óra Irish Castle Pub KultúrKorzó-IrodalmiKorzó: Miért vágyik az ember a jóra, vendégünk Schäffer Erzsébet, magyar Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista. Jegyek elővételben a KultúrKorzó irodájában, de majd a helyszínen is kaphatók ig Thain János Múzeum, M.R.Štefánik u. 59. A pipa története Gyógyszertári ügyelet Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! Na prednádraží Ľ. Štúr u Svätej Alžbety Czuczor G. u Selia Sznf u. 42./A Dr. Max Aquario, Nyitrai út Starbec J. Kráľa u Dr. Max Nyárhíd u Claudia Gúg u Zenit Szlovák u Sagittarius Flenger M. u Centrum Medical Andódi u Na prednádraží Ľ. Štúr u Na námestí Fő tér Na nábreží Vágóhíd u ES Komáromi u Salvia Andódi u. 9./C MAGÁNBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT TANFOLYAMOK SURÁNYBAN. Tel.: 0905/ cn-r54-15

5 INGATLANOK Apróhirdetés Veszek lakást Újvárban. Készpénz. Csak komoly ajánlatokkal keressenek. Tel.: 0903/ Eladó kert téglaépítésű hétvégi házzal az Elsvit területén. Tel.: 0907/ Eladó lakás négylakásos házban, a Rózsavölgyben, felújított, 85 m 2, két pince, garázs, befüvesített kert. Tel.: 0907/ Eladó garázs Prednádražie. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0915/ Eladó 1-szobás lakás a Lovas utcában. Tel.: 0907/ Eladó családi ház Dedinka községben. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0915/ Veszek 1-szobás lakást Újvárban. Tel.: 0915/ Veszek eladósodott lakást, házat. Továbbra lakható. Újvár. Tel.: 0944/ Veszek telket, családi házat, kertet. Újvár. Tel.: 0903/ Örökség likvidálása Eladó 2-szobás lakás, Érsekújvár, Cirill-Metód u. 25., földszint. Ár: , megtekintés, eladás én, 9 ó, jana. elzerova@notar.sk, tel.: 035/ Szoba kiadó diákok részére Újvárban. Tel.: 035/ , 0914/ Eladó 3-szobás lakás Prednádražie Ľ. Štúr u. Újvár. Tel.: 0908/ Veszek 1-szobás lakást, emelet, az újvári állomás szélesebb környékén. Tel.: 0902/ Eladó 3-szobás családi ház a Murgaš utcában. Telek 918 m 2. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0902/ Eladó családi ház Újvárban, Vadász utca. Ár: Tel.: 0907/ FIZETETT HIRDETÉS / SPORT Eladó többcélú épület Párkányban. Tel.: 0908/ Eladó felújított 1-szobás lakás a Bethlen G. utcában. Ár: Tel.: 0940/ Bérbe adok berendezett 3-szobás lakást. Tel.: 0903/ Az Érsekújvári Gimnázium, M.R. Štefánik u. 16., a Tt. 446/2001-es sz., a megyei vagyonról szóló törvény 9.a -ának (5). és (9). bekezdésének későbbi előírásai értelmében közzéteszi, hogy bérbe adja az iskola kezelőségében lévő helyiségek egy részét: 1. a 2662-es sz. épületben, 18 m 2, mely alkalmas gyorsétkezdei szolgáltatások céljára, bérbe vehető nem meghatározott időre, a bérleti díj minimálisan 25 /m 2 évente, (kivéve július és augusztus) 2. az iskola kerítésén reklámtábla elhelyezése, bérelhető nem meghatározott időre, a bérleti díj minimálisan évente 100, amennyiben nyiben kisméretű reklámtábláról van szó 5 m 2 -ig. A kérvényhez csatolni kell az igazolást, hogy a kérvényező olyan személy, akire nem vonatkozik a Tt. 446/2001- es sz., a megyei vagyonról szóló módosított törvény 9.a -ának (6). és (7). bekezdése. Érdeklődés esetén az árajánlatokat küldjék az alábbi címre: Gymnázium, Ul. M.R. Štefánika 16, Nové Zámky legkésőbb szeptember 29-én, 13 óráig NÁJOM - neotvárať felirattal megjelölt borítékban. Megtekintés: telefonos egyeztetés szerint. Az ajánlatnak tartalmaznia kell: teljes név, a 5 fizikai személy címét, ill. megnevezés, székhely, a jogi személy IČO számát, képviseletet, aktuális cégnyilvántartási kivonatot, árajánlatot és a bérlet célját. Közelebbi információk: a honlapon, a hivatali táblán, a 035/ es számon. HÁZTARTÁS Eladó irodabútor 1 db PC asztal, 1 db irodaszék, 3 kárpitozott szék, komód, konferencia asztal 180. Újvár. Tel.: 0908/ SZOLGÁLTATÁSOK Elvégzem az elektromos készülékek felülvizsgálatát. Tel.: 0905/ Velem született látnoki és gyógyító képességekkel rendelkezem, foglalkozom jóslással fényképről is, bármikor segítek a délutáni órákban. Tel.: 0918/ Hiteleket nyújtok. Tel.: 0915/ JÉGKORONG Javában zajlik az érsekújvári HC csapatának felkészülése az új idényre. Ľubomír Hurtaj edző legénysége túl van néhány felkészülési mérkőzésen. Ezeken a találkozókon nem a számszerű eredmény fontos, de a kazah Pavlodar elleni 7:5-ös győzelem sikernek számít. Felkészülési mérkőzések eredményei: HC Érsekújvár HF Irtyš Pavlodar 7:5 (1:3, 4:1, 2:1), a HC gólszerzői: Podstavek 2, Bašič, Mamonovs, Hegyi, Čaládi, Koutník HC 07 Detva s.r.o. HC Érsekújvár 7:6 bü. (3:1, 1:4, 2:1-1:0), a HC gólszerzői: Belovič 4, Púchovský, Kramárik HC Érsekújvár BEIBARYS Atyrau 1:5 (0:3, 0:1, 1:1), a HC gólszerzője: Čaládi HK Nagyszombat Gladiators HC Érsekújvár 3:6 ( 0:1, 1:2, 2:4), ahc gólszerzői: Bašič 2, Mamonovs 2, Belovič, Štefanka HK 36 Skalica HC Érsekújvár 7:4 (2:1, 3:2, 2:1), a HC gólszerzői: Bašič 2, Frolík, Dubec HC Érsekújvár HK 36 Skalica 0:5 (0:0, 0:1, 0:4) ŠHK 37 Pőstyén HC Érsekújvár 4:2 (1:0, 2:2, 1:0), a HC gólszerzői: Dubec, Štefanka -rg- KÉZILABDA HOZTECH CUP 2015 a HC Štart diadalával Nemzetközi tornát nyert a HC Štart csapata, amely augusztus én zajlott a Millennium Sportcsarnokban. Eredmények: Augusztus 14.: Szentendre KC (HUN) HK Agro Tapolcsány 34:25 (19:15); HC Štart Érsekújvár ETO SZESE Győr (HUN) 29:24 (14:13) Augusztus 15.: Tapolcsány Győr 24:24 (13:10); Érsekújvár Szentendre 34:32 (16:15); Szentendre Győr 34:38 (16:24); Érsekújvár Tapolcsány 30:28 (17:10) Végső sorrend: 1. HC Štart Érsekújvár 6 p, 2. SZESE ETO Győr 3 p, 3. Szentendre KC 2 p, 4. HK Agro Tapolcsány 1 p A torna legjobb játékosa: Koncz András (Szentendre KC); a torna legjobb kapusa: Patrik Králik (HK Agro Tapolcsány); a torna legjobb góllövője: Martin Briatka (HK Agro Tapolcsány). A győztes HC Štart csapatának összeállítása: Marek Paulovič, Lukáš Šebík, Peter Košč Filip Polgár, Matúš Kocák, Jozef Borka, Daniel Mizere, Vojtech Gyurics, Emil Mokryš, Alex Sporni, Tomáš Straňovský, Radoslav Demovič, Filip Ficza, Erik Ľoch, Marek Tilandy, Ivan Veréb, Lukáš Barus. Edző: Peter Sporni. -rg- A szerző felvétele Az érsekújvári polgárok kétheti lapja. Kiadja Érsekújvár Városa, Fő tér 10., Érsekújvár, IČO * Főszerkesztő: Varga Ildikó, Fordító: Bernáth Petronela * A szerkesztőség címe: castrum.novum2015@gmail.com * Apróhirdetés, megemlékezés, köszönetnyilvánítás: Kultúrház-Turisztikai Információs Iroda, Fő tér 7., Érsekújvár * Nyomtatás: Marketing and Business Group, s.r.o., Tomášikova 26, Bratislava * Regisztrációs szám: EV 401/08, ISSN: * A szerkesztőség címe: Érsekújvári Városi Hivatal, Fő tér 10., Érsekújvár, 035/ , * Megjelenik minden második pénteken. * A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. A nem kért kéziratokat nem adjuk vissza. Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A reklámok nyelvi helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.

6 6 KULTÚRA

7 7 ZDRAVÉ JEDLO Škola zdravého varenia. ZDRAVÝ SMIECH Zóna, kde si užijete kopec dobrej zábavy. Príďte sa zdravo zabaviť na ZDRAVÝ POHYB Správne a zdravé cvičenie. ZDRAVÁ PREVENCIA Všetko o zdravej prevencii. Nasmerujte svoj život za zdravím v našich zónach ZDRAVÁ MYSEĽ Tipy pre lepší spánok a zdravú myseľ o 19,00 h. - ŠH Milénium Nové Zámky HANA ZAGOROVÁ Petr Rezek BOOM!BAND Ji ího Dvo áka Info a predpredaj: Dom kultúry, Hlavné nám. 7, tel.: 035/ , 0905/ a cn-r NOVÉ ZÁMKY Hlavné námestie /pešia zóna/10:00 18:00 cn-r69-15 cn-r66-15 cn-r64-15

8 8 MEGHÍVÓ / POZVÁNKA Program / Musor: 18. septembra (piatok),, Srdečne Vás pozývame do Vínnej uličky,kde za tónov rómskej cimbalovky budete mať možnosť degustovať to najlepšie a najvzácnejšie z produkcie miestnych vinárov. Szeretettel várjuk Önöket a Borutcába,ahol a kellemes cigányzene mellett a helyi borászok legjobb és legértékesebb borait kóstolhatják meg.

V. évfolyam 2.szám február

V. évfolyam 2.szám február V. évfolyam 2.szám - 2019. február XV. SAJÓBÁBONYI PÁLINKA ÉS POGÁCSASÜTŐ VERSENY Nagy érdeklődés kísérte február 02-án a XV. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt. Összesen 301 pálinkát, párlatot

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a reklámhordozók utáni építményadó bevezetéséről

TÁJÉKOZTATÓ a reklámhordozók utáni építményadó bevezetéséről Sopron Megyei Jogú Város PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sopron Megyei Jogú Város pályázatot hirdet szociális helyzet alapján meghirdetett önkormányzati lakások bérbevételére Pályázni lehet: 1. Sopron, Baross u. 22/A

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 101/2018. (IX.20.) számú ÖKT határozata

Részletesebben

9/ sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 9. üléséről

9/ sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 9. üléséről 9/16122015 sz. H A T Á R O Z A T Muzsla Község képviselőtestülete 9. üléséről 2015. 12. 16. Muzsla község képviselőtestülete a jóváhagyott napirend alapján ülésezett és hozta meg az alábbi határozatot.

Részletesebben

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON A határmenti együttműködés jegyében 2008. decemberében pályázatot nyújtott be Kozárd Község Önkormányzata a Palóc Út Egyesület tagjaként és a fejlesztési

Részletesebben

14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v 14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete T a r t a l o m 2014. augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v Határozat száma Tárgya 71/2014.(VIII.26.) Helyi választási bizottság

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

H a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, szeptember 17-én megtartott 26. rendes üléséről

H a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, szeptember 17-én megtartott 26. rendes üléséről Szepsi Város Önkormányzata H a t á r o z a t Szepsi Város Képviselő-testületének, 2013. szeptember 17-én megtartott 26. rendes üléséről Szepsi Város Képviselő-testülete rendes ülésén megvitatta: Szám:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Ikt.sz.: 1/893-1/2013/I Tárgy: Pályázat kiírása a Rudnay utca

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

8/ sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 8. üléséről

8/ sz. H A T Á R O Z A T. Muzsla Község képviselőtestülete 8. üléséről 8/11112015 sz. H A T Á R O Z A T Muzsla Község képviselőtestülete 8. üléséről 2015. 11. 11. Muzsla község képviselőtestülete a jóváhagyott napirend alapján ülésezett és hozta meg az alábbi határozatot.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. november 8-án 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete november 29-én órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-12/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2011. november 29-én 18.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek

2019. M ÁRCIUS :14, PÉNTEK HELYI. lengyel alfréd. honismereti versenyt rendeztek HÍREK 2019. M ÁRCIUS 29. 08:14, PÉNTEK HELYI lengyel alfréd honismereti versenyt rendeztek Általános iskolások számára harmadszor, a középiskolásoknak 9. alkalommal rendezték meg a napokban, a Dr. Kovács

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült február 17-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült február 17-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. február 17-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány  Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG

3. oldal. 2. oldal VÁROSI MIKULÁS. Karácsonyi juttatás 2013-ban. Választási eredmények 10 ÉVES A BYTKOMFORT, S.R.O. TÁRSASÁG AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA XXIII. évfolyam 41. szám 2013. november 28. Díjmentes VÁROSI MIKULÁS Érsekújvár Városának jó szokása, hogy minden esztendőben vendégül látja tájainkon a fehér szakállas,

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, Dunaszerdahely. Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely,

DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, Dunaszerdahely. Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely, DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, 929 01 Dunaszerdahely Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely, 2017.03.22. Jegyzőkönyv a 20. üléséről, amelyre 2017. március 21-én került sor a Dunaszerdahelyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének december 15-i ülésére

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének december 15-i ülésére DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 79-81. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés Dorog Város Képviselő-testületének 2017. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Pozsony, Egyetemi Könyvtár, Ventúr utca 11.

Pozsony, Egyetemi Könyvtár, Ventúr utca 11. MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

XVI. évfolyam - 1. szám Január

XVI. évfolyam - 1. szám Január XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január 5 XVI. évfolyam - 2. szám 2015. Február Programajánló február 20. (Péntek) Farsang az iskolában február 25. (szerda) 16:00 Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója február

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2017. október 19. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG 2014-ben a Berzsenyi Dániel Könyvtár által NKA-hoz benyújtott támogatásból ismét részesült könyvtárunk. A kapott támogatást jutalmazásra, meghívó plakátkészítésre

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Albertirsai híres evangélikus évfordulók

Albertirsai híres evangélikus évfordulók Albertirsai híres evangélikus évfordulók Fél évszázad a közösségben. Erős várunknak Albertirsán erős alapjai vannak. Koszorú Michalko Pál sírjára. Aszlovák nyelvet itt már kevesen beszélik, mégis meglepően

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 3-i ülésére. Tárgy:

ELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 3-i ülésére. Tárgy: Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 3-i ülésére Tárgy: A városi rendezvénynaptár módosítása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette:

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dombóvár város 2012. évi rendezvénynaptárával kapcsolatos

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Előterjesztés. Pályázati kiírás állati hulladék ártalmatlanításáról, kóbor állatok begyűjtéséről

Előterjesztés. Pályázati kiírás állati hulladék ártalmatlanításáról, kóbor állatok begyűjtéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142, 244 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Pályázati kiírás

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben