Kitartás a kísértésben
|
|
- Piroska Vargané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kitartás a kísértésben október SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:1-6; Zsoltár 119:11; Róma 13:12; Efezus 4:22; Titusz 3:5-7; Jakab 1:12-21 Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek (Jak 1:12). Mindannyian megfogadtuk már, hogy nem engedünk a kísértésnek, de néha a küzdelem hevében elhatározásunk szertefoszlik és beleesünk a bűnbe, ami miatt aztán szörnyű szégyent érzünk, haragszunk magunkra. Úgy tűnhet, hogy minél jobban koncentrálunk a bűn elkerülésére, annál erőtlenebbnek érezzük magunkat a kísértésekkel szemben, egyre reménytelenebbnek találjuk a helyzetünket. Azon töprengünk, hogy üdvözülünk-e egyáltalán. Nehéz elképzelni, hogy egy őszinte keresztény ne aggódna az üdvössége miatt, főleg miután engedett a bűnnek. Szerencsénkre lehetséges győzni az oly könnyen csapdába ejtő kísértések felett! Egyikünk helyzete sem reménytelen, bármennyire körül is fogott a bűn, mert Atyánk, a világosságok Atyja (Jak 1:17) hatalmasabb a bűnre való hajlamunknál! Mi pedig csakis benne és Igéje által győzhetünk. Ez az üzenete a verseknek, amelyeket a héten fogunk tanulmányozni. Az biztos, hogy a kísértések valóságosak, mint ahogy a bűn is az, az énünkkel folytatott küzdelem pedig nagyon is valós! Viszont van Isten, aki által biztosan legyőzhetjük a bennünk forrongó, ránk lecsapni készülő kísértéseket! 22
2 október 12. A KÍSÉRTÉS GYÖKERE Olvassuk el Jak 1:13-14 verseit! Miért fontos tudni, hogy Isten senkit nem kísért meg? Honnan ered a kísértés? Hogyan segíthet a bűnnel folytatott harcunkban, ha ezzel tisztában vagyunk? Jakab nyomatékosan kijelenti: nem Istentől ered a gonoszság, mint ahogy a kísértés sem! A kísértés forrása a gonosz. E szakasz szerint bennünk van a probléma, ez a fő oka annak, hogy olyan nehéz az ellenállás. A bűn elleni harc a gondolatokban kezdődik. Még ha sokan nem is akarják meghallani, igazság szerint mi választjuk a bűnt. Senki sem kényszeríthet (Róm 6:16-18). Folyamatosan felkeltik a figyelmünket a bűnös vágyak és hajlamok, meg a hajlandóság. Jak 1:14 versében az apostol a vadászat és a halászat köréből vett hétköznapi képekkel érzékelteti a belső késztetést. Saját vágyaink csábítanak és csalogatnak, amikor pedig beadjuk a derekunkat, horogra akadunk, csapdába esünk. Mi a közös témája Zsolt 119:11, Lk 4:8 és Ef 6:17 verseinek? Hogyan kapcsolódik ez a kísértés feletti győzelem kérdéséhez? Az idézett szakaszokban Jakab egyértelműen különválasztja a kísértést a bűntől. Ha valaki kísértést érez, az nem bűn. Még Jézus is megkísértetett. Nem maga a kísértés a probléma, hanem az, ahogyan reagálunk rá. A bűnös természet még nem bűn önmagában, az viszont már igen, ha engedjük, hogy bűnös természetünk uralja a gondolatainkat és diktálja döntéseinket. Ezért adja Isten az Igében a biztos győzelmet kínáló ígéreteket, amelyekbe hittel belekapaszkodhatunk és hivatkozhatunk rájuk. Beszélgessünk arról, hogy a bűn mindig a saját választásunk eredménye! (Hiszen ha nem az volna, hogyan lehetne elítélni miatta?) Mit tehetünk meg naponta, a gyakorlatban, ami megőrizhet a helytelen döntésektől? 23
3 október 13. AMIKOR A KÍVÁNSÁG MEGFOGAN Olvassuk el ismét Jak 1:13-15 verseit! Mikor válik bűnné a kísértés? Ebben a szakaszban több görög szó szerepel, amelyek a bűn kezdetét írják le, de mindegyik kapcsolódik a szülés folyamatához. Amikor valaki helytelen vágyat dédelget, a bűn megfogan, mint az anyaméhben a magzat, a bűn pedig felnövekedve halált szül (Jak 1:15, a szerző szó szerinti fordítása). Ellentmondásos a kép. A folyamatnak életet kellene adnia, mégis halál a vége (vö. Róm 7:10-13). Elhatalmasodik a bűn, mint a rák, és felemészti azt, akiben megfogant. Tudjuk jól, mert mindannyiunkat megrontott a bűn. A szívünk gonosz, nem változtathatjuk meg. 1Móz 3:1-6 szakaszában Éva esete érzékletesen bemutatja a bűnnel folytatott küzdelmet. Milyen lépések vezették bűnbe az asszonyt? Ott indul a bűn gyökere, amikor valaki nem bízik Istenben. Sátán megint csak sikerrel használta azt a módszert, amivel az angyalok egyharmadát is megtévesztette (Jel 12:4, 7-9): kételyt ébresztett Évában Isten jellemét illetően (1Móz 3:1-5). Az még nem volt bűn, hogy az asszony megközelítette a tiltott fát, de amikor leszakította a gyümölcsöt és evett belőle, az már igen. Láthatjuk, hogy bűnös cselekedetét helytelen gondolatok előzték meg (1Móz 3:6): elfogadta, átvette a Sátán által felvetett gondolatokat. A bűn mindig az elménkben kezdődik. Évához hasonlóan talán a bűnös tett feltételezett előnyeire gondolunk, majd kezd hatalmába keríteni a képzeletünk, jönnek az érzéseink. Csakhamar ráharapunk a csalira és beleesünk a bűnbe. Gyakran tűnődünk rajta, hogyan is történhetett. A válasz egyszerű: mi hagytuk, hogy megtörténjen! Senki nem kényszerített a bűnbe. Ellenállhatunk Sátán támadásainak és megvédhetjük a szívünket a bűn szennyfoltjaitól, ha komolyan imádkozunk és hittel élünk. Nem mentség a bűnre a legerősebb kísértés sem! Bármilyen nagy nyomás is nehezedik ránk, mi magunk vétkezünk. Nincs olyan erő sem a földön, sem a pokolban, ami bárkit is bűnre kényszeríthetne. Az akaratnak kell belemennie, a szívnek kell megengednie, különben a szenvedély nem győzheti le az értelmet, a gonoszság nem diadalmaskodhat az igazság felett (Ellen G. White cikke, The Signs of the Times okt. 4.). 24
4 október 14. MINDEN JÓ ÉS TÖKÉLETES AJÁNDÉK Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai! Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka (Jak 1:16-17). A bűn halált szül, Isten azonban maga az élet forrása. Ő a világosságok Atyja (Jak 1:17) ami utalás a teremtésre (1Móz 1:14-18). Isten új életre szül, és ez a felülről kapható legnagyobb ajándék (vö. Jak 1:17; Jn 3:3). Pál azt mondja, hogy a megváltás Isten kegyelméből van (Róm 3:23-24; Ef 2:8; 2Tim 1:9), amit Jakab szintén ajándéknak nevez (Jak 1:17). Majd pedig a következő versben azt is egyértelműen kijelenti, hogy az üdvösség, az újjászületés azért lehetséges, mert ez Isten célja és akarata ránk nézve: Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk (Jak 1:18). Vagyis Isten meg akar menteni. Már a születésünk előtt is azt akarta, hogy üdvösségünk és új életünk legyen benne, most és mindörökké. Mit mondhatunk, ha összehasonlítjuk Jakab leírását az újjászületésről azzal, amit Pál és Péter írt (lásd Tit 3:5-7; 1Pt 1:23)? Jézus, Pál, Péter és Jakab is az újjászületéshez kapcsolja az üdvösséget. Istennek az a célja a megváltási tervvel, hogy a bűntől megtépázott és összetört embereket újból összeköttetésbe vonja a mennyel. Olyan hatalmas, széles a szakadék, hogy az ember soha, semmilyen módon nem lett volna képes áthidalni azt. Egyedül az emberi testben megjelent Isten Igéje, Jézus állíthatta helyre a kapcsolatot a menny és a föld között. Az ihletett Ige (2Tim 3:16) különleges módon képes lelki életet lehelni abba, aki kitárja szívét és elfogadja az ajándékot. Röviden, annyira szeret Atyánk, a világosságok Atyja, hogy még érdemtelenségünk dacára is megad minden jó ajándékot és tökéletes adományt (lásd Jak 1:17), amelyek közül a legjobb maga Jézus és az újjászületés, amit felkínál! Milyen ajándékokat kaptunk felülről? Miért olyan fontos sokat gondolni ezekre? Mi történik, ha nem ezt tesszük? 25
5 október 15. KÉSEDELMES A SZÓLÁSRA Milyen fontos gondolatot fogalmaz meg az apostol Jak 1:19-20 verseiben? Isten Igéje hatalmas erővel bír, de az emberi szó is. Hányszor megesett már, hogy kimondtunk valamit, amit később szívesen visszavontunk volna! Sajnos még az sem segít jobban uralkodni magunkon, ha tisztában vagyunk vele, milyen bántóak lehetnek a csúnya szavak és mennyit árthat a harag. Külső segítség nélkül soha nem lennénk képesek igazán megváltozni. Éppen ezért kell többet hallgatnunk Istenre, és engedni, hogy munkálkodjon bennünk! Amikor minden más zaj elül, és elcsendesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a csendben jobban megérti Isten szavát. Ezt mondja: Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten (Zsolt 46:11)! (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 34. o.). Viszont amikor nem figyelünk Istenre és egymásra, problémák adódnak. Akár otthon, akár a munkahelyen, akár a gyülekezetben vagyunk, ha nem hallgatjuk meg egymást, abból viták keletkeznek. Ilyenkor egyre hevesebb lesz a szó, mind jobban elharapózik a düh. A bűnterhes kommunikáció sikamlós lejtője pedig nem vezet el Isten igazságához, mint ahogy a szabadjára engedett belső vágyak sem, amelyekre Jak 1:14-15 versei utalnak. Jakab pontosan ezért említi itt Isten igazsága mellett az ember haragját. Ha arra hagyatkozunk, ami bűnös természetünkből természetes módon buzog fel, azzal elzárjuk az utat Isten Igéjének teremtő ereje előtt, és helyette csak a saját szavaink törnek elő, amelyek nem sokat segítenek vagy egyenesen ártanak. Ezért miután Jakab elmondja, mi mindent megtesz értünk a világosságok Atyja az új élet ajándéka által, figyelmeztet, hogy jól fontoljuk meg a szavainkat! A következő szövegek mit árulnak el a szavak hatásáról? Péld 15:1; Ézs 50:4; Ef 4:29; 5:4; Kol 4:6 Idézzük fel azt az esetet, amikor legutóbb valaki egészen feldúlt a szavaival! Az érzések mélysége mutatja, hogy milyen ereje van a szónak, úgy jó, mint rossz értelemben. Mit tehetünk, hogy valóban képesek legyünk uralni a beszédünket? Miért olyan fontos gondolkozni, mielőtt bármit is mondanánk? 26
6 október 16. AZ AJÁNDÉK, AMI MEGTART Milyen szerepe van az Igének abban, amit Jak 1:21 verse megfogalmaz? Ez a vers foglalja össze mindazt, ami eddig elhangzott a hittel és az üdvösséggel kapcsolatban. Az apostol kér, hogy tegyünk félre minden tisztátalanságot és forduljunk el a gonoszságtól. Elvetvén ez a felszólítás kilencszer fordul elő az Újszövetségben, amiből hétszer az olyan rossz szokásoktól való elszakadást jelöli, amelyeknek nincs helye a Krisztusnak átadott életben (Róm 13:12; Ef 4:22, 25; Kol 3:8; Zsid 12:1; 1Pt 2:1). Kifejezheti még ruha levételét (ApCsel 7:58), ami kapcsolatba hozható a bűn szennyes ruhájának levételével (vö. Ézs 64:5, új prot. ford.). A szennyes szó megjelenik Jakabnál is: a szegény szennyes ruhában (Jak 2:2). Ezt állítja szembe a gazdagok ragyogóan tiszta öltözetével. Jézussal egybecsengően Jakab is elítélően szól arról, hogy az ember hajlamos főként a külső megjelenésre, látszatra adni, Isten azonban mindenekelőtt a szívbéli állapotra figyel. Az Ószövetség görög fordításában a szennyes (rüparosz) szó csak egy helyen fordul elő: Zak 3:3-4 versében, ahol Jósua főpap a bűnös Izráel népét jelképezi. Isten elveszi a főpap szennyes ruháját, majd tiszta palástot ad rá, azt szimbolizálva, hogy megbocsát Izráelnek és megtisztítja. Ez a jelenet nagyon is eltér a bevett keresztény képtől, miszerint Jézus tiszta, fehér palástot borít a bűnös rongyos, piszkos öltözetére. Ki tenne ilyet a valóságban? Senki nem vesz tiszta ruhát a koszosra! Mint Zakariásnál is, a szennyes ruhát leveszik, mielőtt a tiszta palástot feladnák. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen bűntelenné kellene válnunk, mielőtt felöltözhetnénk Krisztus igazságát. Ebben az esetben vajon ki üdvözülhetne? De azt sem jelenti, hogy ha mégis visszaestünk a bűnbe, akkor már nem üdvözülhetünk, és nem térhetünk vissza Jézushoz. Inkább azt fejezi ki ez a kép, hogy maradéktalanul át kell adnunk magunkat Istennek. Naponta el kell döntenünk, hogy meghalunk a régi, bűnös dolgainknak. Engednünk kell, hogy Isten a saját képére formáljon át, és akkor borul ránk Krisztus igazságának tökéletes palástja. Olvassuk el újból Jak 1:21 versét! Milyen komolyan igyekszünk az életünkben megvalósítani azt, amire az apostol tanít? Mit jelent a szívbe beoltott Ige? Mit tehetünk azért, hogy ez megtörténjen? 27
7 október 17. TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. Bűnbánat c. fejezet, o. A megváltási terv Sátán hatalmából történő teljes szabadulásunkat tűzi ki. Krisztus mindig különbséget tesz a megtört lélek és a bűn között. Azért jött, hogy lerombolja a gonosz munkáit, s a Szentlélek kiáradhasson minden bűnbánó lélekre, megőrizhesse őket a bűntől (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó o.). Ha elfogadtad Krisztust személyes Megváltódnak, akkor igyekezz önmagadat elfelejtve másokon segíteni! Beszélj Krisztus szeretetéről és jóságáról! Végezz el minden kínálkozó feladatot! Érezz felelősséget másokért, és minden hatalmadban álló eszközzel igyekezz megmenteni az elveszetteket! Ha befogadod Krisztus Lelkét az önzetlen szeretet és másokért való szolgálat lelkét, magad is növekszel és gyümölcsöt teremsz. A Lélek ajándékai beérnek jellemedben. Hited nő, meggyőződésed elmélyül, szereteted tökéletes lesz. Egyre jobban tükrözöd Krisztust mindenben, ami tiszta, nemes és szép (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 40. o.). BESZÉLGESSÜNK RÓLA! 1. Gondolkodjunk még tovább a szavak erején! Miért bírnak olyan jelentős erővel? Hogyan lehet a beszéddel könnyen manipulálni? Általában legalább annyira fontos, ha nem még fontosabb, ahogyan elmondunk vagy leírunk valamit, mint az, amit mondunk vagy írunk! 2. Az összes felülről kapott ajándék közül melyik a legnagyobb? Miért? 3. Olvassuk el megint Jak 1:12-21 szakaszát! Mi az üzenetének a lényege? Milyen reménységet és ígéretet találunk benne? 4. A megfogant kívánság bűnbe visz, a bűn pedig halált szül. Tudjuk, hogy milyen sok forog kockán, mégis miért nem nyerjük el a győzelmeket, amelyeket meg kellene szereznünk? Hogyan mentegeti magában az ember a bűnt, és miért olyan veszélyes belemenni ebbe a gondolati játszmába? 5. Olvassuk el ismét az oldalon a második idézetet Ellen White-tól! Milyen lényeges tanácsot fogalmaz meg ez a rész, ami éppen akkor jelent a legtöbbet, amikor az ember hite meginog? 28
8 R. DÁNIEL IRÉN: HA RÁM NÉZEL, kérlek, áldd meg, mi megáldhatatlan; bocsásd, mi megbocsáthatatlan; értsd meg, mi érthetetlen; nézd el, mi nézhetetlen; tűrd el, mi tűrhetetlen; javítsd, mi javíthatatlan; gyógyítsd, mi gyógyíthatatlan; mosd le, mi lemoshatatlan; mentsed, mi menthetetlen azt add, mi láthatatlan, örök, kifogyhatatlan! 29
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.
Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Egy év alatt végig a Biblián 1
Egy év alatt végig a Biblián 1 I. 1. 1Móz 1 2 Zsolt 8 Mk 1,1 20 I. 2. 1Móz 3 5 Mk 1,21 45 I. 3. 1Móz 6 8 Zsolt 43 Mk 2,1 17 I. 4. 1Móz 9 10 Zsolt 9 Mk 2,18 28 I. 5. 1Móz 11 13 Mk 3,1 19 I. 6. 1Móz 14 16
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet
Mark A. Finley Tíz nap a felházban Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet ADVENT KIADÓ Budapest, 2011 www.adventkiado.hu Tartalom Elsõ nap Buzgó könyörgés...........................................
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
2014. október, november, december
Írta: Clinton Wahlen 2014. október, november, december Copyright Hetednapi Adventista Egyház, 2014 Copyright Clinton Wahlen, 2014 Felelős kiadó: Ócsai Tamás A Bibliatanulmányokat a Hetednapi Adventista
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)
BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
2016 Irgalmassággal belépve az új évbe
III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába
TEOLÓGIAI ALAPVETÉS JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Gyülekezeti óraszám, 1. Egyházi iskolák
Az emberi élet értelme
Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Az Úr megszabadít bennünket, így mi is megszabadíthatunk másokat.
Francis Frangipane: hogy..szabadon bocsássa a foglyokat.. Az Úr megszabadít bennünket, így mi is megszabadíthatunk másokat. Ennek a korszaknak az utolsó óráiban hatalmas hadsereg áll fel; sok olyan emberből
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
Királyi papság. 3. tanulmány Április 8 14.
3. tanulmány Április 8 14. Királyi papság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 19:3-6; Ézsaiás 28:16; Zsidók 4:12; 1Péter 2:1-10 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
A teremtés a Bibliában
4. tanulmány A teremtés a Bibliában január 19 25. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2; Jób 38:1-21; 42:1-6; Zsoltár 8; Ézsaiás 45:18; Máté 19:4-6; Apostolok cselekedetei 17:22-31 És láték más
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn
Mindennél fontosabb Istenre hallgatni! => Napi szentírásolvasás! - Miért? - Isten szava megvilágítja szívünket, lelkünket. o Isten szava => Szentírás. o RENDKÍVÜL FONTOS! Nem véletlenül támadja a gonosz.
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2013/4. A szentély BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2013 A tanulmányokat összeállította: Martin Pröbstle Fordította: Hegyes-Horváth Csilla Felelõs szerkesztõ: Zarkáné Teremy Krisztina A tanulmány
Szabadság Krisztusban
11. tanulmány Szabadság Krisztusban december 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
1. A SZENTÍRÁS ISTENI KINYILATKOZTATÁS ÁLTALÁNOS KINYILATKOZTATÁS.
1. A SZENTÍRÁS A Szentírás - az Ó- és Újtestamentum - Isten írott szava. Ő ihlette szent embereit, akik elmondták és leírták azt, amire a Szentlélek indította őket. Isten mindent közölt az emberrel Igéjében,
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon
A kegyelem és az ítélet Istene
4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Győzelem a gonosz erők felett
6. tanulmány november 3 9. Győzelem a gonosz erők felett SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 10:1-20; Apostolok cselekedetei 5:12-16; Róma 8:26-39; Efézus 1:18-22; Jakab 4:7; 1Péter 5:6-10 De mindezekben
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS
SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések
I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Utánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK
JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK szegénység evangéliuma bővölködés teológiája sáfárság a nekünk adott javak gonoszok jár nekem felelősséget jelent azért dolgozom szükségek betöltése meggazdagodjak szolgáljam
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
istvan@katoistvan.hu +36 (20) 5192822 petya1962 A skype konferenciák ezen túl
A Felkent helyett járunk tehát követségben, mintha Isten kérlelne titeket rajtunk keresztül, a Felkent helyett kérlelünk titeket: Béküljetek ki Istennel! 2Kor 5:19-20 BÉKÉLTETŐ HÍRLEVÉL 2012.november 4
Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27.
13. tanulmány Nők és bor március 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 29:15; Példabeszédek 8; 31; 1Korinthus 1:21; Jelenések 14:13 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
Tanítványok képzése hasonlatokkal
2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus
Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév
Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
Mit kell tudnunk Isten szereteté ről?
Mit kell tudnunk Isten szereteté ről? Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért (1.Ján.4:10). I sten
Keresztény értékeink
Keresztény értékeink NEW START 1. Táplálkozás 2. Testmozgás 3. Víz 4. Napsugár 5. Önuralom 6. Levegő 7. Pihenés 8. Lelki egyensúly Miért nehéz egészségesen élni? A keresztény öröm Örüljetek az Úrban mindenkor;