Önkormányzati hírek:
|
|
- Karola Takács
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2014. március 3. K Á R Á S Z I független havilap Önkormányzati hírek: XVII. évfolyam 3. szám A képviselőtestület február 18-án tartotta soron következő ülését. A képviselők elfogadták a 2014-es önkormányzati költségvetést, a közösen működtetett intézmények (mezőőrség, védőnők, labor, óvoda, iskolai, és óvodai étkeztetés) számai a tavalyi szinten lettek tervezve. Azóta kiderült, hogy majdnem mindegyik szolgáltatáshoz sokkal többet kell az önkormányzati költségvetésből hozzá tenni, mint az elmúlt esztendőben. A testület elfogadta az Egyházaskozári Közös Önkormányzati Hivatal 2014-es költségvetését is, az állam idén jól finanszírozza a közös hivatalunkat. Tárgyalták továbbá a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló rendeletről is. A képviselők az otthonában köszöntötték Németh Károlyt kilencvenedik születésnapja alkalmából Az állam február 28-án maradéktalanul rendezte településünk csatorna beruházás miatt képződő adósságát Március 4-én kezdődik a 2014-es START közfoglalkoztatás, ebben az évben is 11 fő fogja elősegíteni az önkormányzati elképzelések megvalósítását, és dolgozik a település szebbé tételén. Hamarosan kezdetét veszi a térfigyelő rendszeres pályázat megvalósítása, jelenleg a tervezés, és az EON engedélyeztetés szakaszában tart a projekt Kárász, március 1. Lép Péter polgármester
2 FALUSZÉPÍTŐ EGYESÜLETI HÍREI - Pályázatokkal kapcsolatos tevékenység: - öt pályázatunk monitoringja készült el a napokban - működésünk támogatására ,Ft-ot nyertünk az erre szolgáló alapból Egyesületi megbeszélés: Annak ellenére, hogy alacsony volt az érdeklődés, körvonalazódott éves programunk. - Március 15-én természetesen sétálunk egyet, ez lesz az ünnepi túra Arany János emlékére, hiszen Arany nemzetőr volt, éppen Arad várában. - Tervezünk egy vajdasági utazást is a Szabadka - Topolya Orahovo Mórahalom útvonalon. - Erdélybe május 29-én indulunk, terveim szerint egy eddig még nem járt útvonalon - A Gombásznapok június között lesznek, megszervezzük az első gombásztábort és Szemere Lászlóra emlékezünk majd. - A nyáron megemlékezünk az I. világháború kitörésének századik évfordulójáról is. - A szeptemberi Kulturális Örökség Napját a Herman Ottó emlékévnek szenteljük. Tisztelettel kérjük az alap minden olvasóját, hogy adója 1%-val támogassa a jövőre 25 éves, Kós Károly-díjas Faluszépítő Egyesületet! Adószámunk: Mezei Attila, elnök A HÓNAP GOMBÁJA A JÚDÁSFÜL (Auricularia Auricula-Judae) Ennek a szépségnek van egy szinonim latin neve is, mégpedig az A. Sambucina. Az erdész, gyógynövényes érzelműek tudják, hogy a Sambucina a bodzára enged következetni. Bizony nagyon gyakran a pusztuló bodzákon található, persze nem csak ott, gyűjtögethetjük keménylombos fajokon, például tölgyön is. Mitől júdásfül a neve ennek a sokszor fafülnek is hívott, nem éppen bizalomgerjesztő gombácskának? A hiedelem szerint Iskarióti Júdás egy bodzára akasztotta fel magát. Lehet, hogy néhányan felkapják fejüket, hiszen a júdásfáról is ez a kétes hír járja. Csak ezt a tudományos széljegyzetet tenném, hogy a fene tudja! A gomba fülszerű, porcos, kocsonyás állagú, vörösesbarna, egész évben előforduló, gyakori faj. Gyógygomba is, mivel bizonyítottan véralvadásgátló anyagokat tartalmaz. Távol-keleti rokonait évezredek óta termesztik az ottaniak, mivel ehető gomba. A komlói piacon nem szoktak ölre menni érte, de lassan a megújuló magyar konyha is befogadja. Mártások, saláták, krémek, levesek készülhetnek belőle. Egy próbát mindenképpen megér! Mezei Attila
3 KÖNYVAJÁNLÓ Benedek István: Csineva Ha valakinek szeretnénk megmutatni, milyen volt a XX. század magyar szemmel úgy a hatvanas évekig, az I. világháború kora, az azt követő évek, aztán hogyan élték meg a hitleri őrültség kezdeteit az osztrákok, a németek, az olaszok milyen volt ez a világ Venezuelából nézve, hogyan hangolódtak az emberek hol erre, hol arra ahogy a lehetőségeik, érdekeik, vagy egyszerűen csak az életük engedte ezt a könyvet kell elolvasni. Ha arra lennénk kíváncsiak, ki lehet-e maradni a dolgokból, a társadalmi változásokból, az emberi közösségekből, meg lehet-e őrizni a becsületet, lehet-e hazugság nélkül élni, ki tudnak-e békülni a generációk akkor is azt a könyvet kell kézbe venni. De ha a boldogság titkára vagyunk kíváncsiak, hogy a gazdagság fontos-e, vagy a siker, a személyes függetlenség vagy a kapcsolat, vagy a szeretet? Hogy mások-e az emberek a világ más-más tájain még mindig jól választottunk olvasni valót. És ha szeretjük a mesét, a nagy ívű, színes és kerek történetet akkor választottunk igazán jól! Benedek István háromkötetes könyvének bátran ugorjunk neki, nem fogjuk tudni letenni! Volt honnan örökölnie a meseszövés titkait, a jó tollat Benedek Elek unokája (aki mellesleg együtt született a századdal) hol csodás tájképet fest, hol filozófiai értekezést folytat, hol pedig egy elmeszanatórium betegeivel ismertet meg, hol egy egymást szinte lehetetlenül szerető család életébe kukkantunk be (hogy aztán persze azt is lássuk, hogyan bomlik minden, még ez is darabjaira ) S a végére mégis tartogat valamit, ami melenget. Olvassuk el! Mezei Zsuzsa. KÖSZÖNÖ LEVÉL Megköszönöm a polgármesternek és a képviselőknek, hogy a 90. születésnapomra eljöttek köszönteni és rajtuk kívül a borbaráti egyesület tagjainak is. Feleségemmel az idén leszünk 68 éves házasok, így a messzi családtagok is eljöttek. Még egyszer köszönöm és kívánom, hogy mindenki megérje ezt a kort! Sok üdvözlettel: Németh Károly. MEGHÍVÓ ROM-RKT-13 pályázat keretében a Szalatnaki Roma Nemzetiségi Önkormányzat án Roma napot rendez. A szalatnaki rendezvényteremben 13 órától programok várják az érdeklődőket. Mindenkit szeretettel várunk! RNÖ Szalatnak
4 KERÉKPÁROZÓ ANGYALOK Az Úr megteremtette annak idején a világot, azon belül a Földet, meg a többit. De, mint napjainkban, akkor is közbeszólt az ellenzék- az ördög személyében. Ők hozták a bolygónkra a betegséget, a viszálykodást, a becstelenséget, a hazugságot, a gyűlölködést és még sok más negatív dolgot. De hála az Úrnak, kétpólusúnak álmodta meg lakóhelyünket, így törvényszerű, hogy a Rossz mellett ott kell lennie a Jónak is. Hogy amíg a világ a világ, van a jó és rossz, ezt elfogadjuk, mert változtatni kicsik vagyunk hozzá. Mégis el kell töprengenünk arról, hogy hosszú távon ki a győztes? Nem vagyok egy megrögzött hívő ember, de a vallás tanításaiban, többek között a szeretetben mégis hiszek. Nemcsak szóban, hanem annak gyakorlásában is. Aki néz, az lát is. A szeretetet nemcsak kívánni kell, hanem nézni is. És meg is látjuk! Van kis falunkban is négy Angyal! Ezt csak azok tudják, akikkel követlen kapcsolatot létesítenek nap, mint nap. Mint az Úr lányai, szolgái, nem parancsra, hanem a beléjük ültetett szeretetből is vizsgáznak. Ez a vizsga évek óta jeles, kitűnő eredményt hoz annak a négy biciklis Angyalnak, akik fáradságot, szabadidőt nem kímélve, esőben, sárban, hóban, jeges úton csúszkálva, prüszkölve, köhögve (vagy pöfékelve) teszik a dolgukat mélységes elhivatottsággal. Nem akarom személyes tapasztalatomat ecsetelni a fentiek bizonyítására, de talán nem is kell. Az a tény, hogy vannak, dolgoznak, vigasztalnak, ápolnak (testet és lelket), felemelő érzést válthat ki mindenkiből, akikben szunnyad némi szeretet az elesettek, rászorulók iránt. Lányok, Angyalkák! Kívánom, hogy ahogy eddig is- erőben, egészségben folytassátok a szeretet parancsát! Ami szerintem már nem felső mennyei parancs, hanem mélységes EMBERI elhivatottság, SZERETET! (De mi lesz Veletek, ha betegek lesztek?) ÁGI, VALI, ÉVA, MÁRTA! Köszönjük! Sz.Jani. Tisztelt Kárásziak! Nemzeti ünnepünk alkalmából ünnepi túrára indulunk Arany János emlékére. Részleteket a plakátokon olvashatják. Az ünnep alkalmából egy TOTÓ-t is készítünk az es események történéseiről, fontos személyiségekről, amelyet a túrán osztunk ki, illetve a Faluházban kitölthetik március 25-éig. Eredményhirdetés a következő alap-ban. PJE-IKSZT
5 A Kárászi Faluház márciusi programjai 4. kedd TORNA Bradács Máriával 5. szerda MVHE fogadóóra Hirt Balázzsal 6. csütörtök Agrárkamarai fogadóóra Nemes Balázzsal Gerincjóga Bálintné Nagy Zsófiával 7. péntek Nőnapi Háziasszony Találka 11. kedd TORNA Bradács Máriával 13. csütörtök Agrárkamarai fogadóóra Nemes Balázzsal Gerincjóga Bálintné Nagy Zsófiával 15. szombat Nemzeti ünnepi túra 17. hétfő tól a Faluház foglalt 18. kedd Tanuljunk együtt! (Általános és középiskolások számára) TORNA Bradács Máriával 19. szerda Háziasszony Találka 20. csütörtök Gerincjóga Bálintné Nagy Zsófiával 25. kedd TORNA Bradács Máriával 26. szerda Kézművesség gyermekeknek és fiataloknak 27. csütörtök Agrárkamarai fogadóóra Nemes Balázzsal Gerincjóga Bálintné Nagy Zsófiával 29. szombat től Faluház foglalt 31. hétfő Biblia délelőtt Szombatonként zenekari próba illetve alkalmazkodva az aznapi programokhoz TELEHÁZ nyitva tartás ebben a hónapban: kedden: szerda: csütörtökön péntek: A változtatás jogát fenntartjuk. Egyéni megbeszélés alapján lehetőség nyílik egyeztetésre is! Pap Judit Elza-30/
6 Tisztelt Klub Tagunk! Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Mázai Idősek Klubjának március havi programját, melyre szeretettel várjuk! 03. hétfő Jeles napok, népszokások, márciusban 04. kedd Kézimunka / papírvirágok 05. szerda GYÓGYFÜRDŐZÉS TAMÁSIBAN /Indulás Kárász - vasútállomás 8 órakor/ 06. csütörtök Gyógy masszázs / mázaiaknak / 07. péntek Ajándék készítés 10. hétfő Térítési díj beszedés Takács Gábor Őrnagy előadása: 10 órakor Az idősek védelmében címmel 11. kedd Nőnapi és névnapi köszöntők 12. szerda Kérdezz - felelek Szeretettel várjuk klubtagjainkat du. 14 órakor kezdődő Zenés - táncos rendezvényünkre. 13. csütörtök Gyógytorna / ülőtorna 14. péntek Vers és zenehallgatás / március 15 emlékére/ 17. hétfő Jó idő esetén kertészkedés 18. kedd Kézimunka / Origami 19. szerda Szójáték 20. csütörtök Gyógy masszázs / kárásziaknak 21. péntek Tavaszi napforduló 24. hétfő Egészséges életmód - séta a faluban 25. kedd Kézimunka 26. szerda Kártya játék 27. csütörtök Gyógytorna / ülőtorna 28. péntek Piaclátogatás Bonyhádon 31. hétfő Bibliai délelőtt séta a kárászi KÁLVÁRIÁ- ra 10 órakor M á z a, február 27. Szívélyes üdvözlettel: Éva, Erika és Piroska Telefonszámunk: 72 / ; 06 20/
K Á R Á S Z I független havilap
2014. február 3. Önkormányzati hírek: K Á R Á S Z I független havilap XVII. évfolyam 2. szám A testület január 30-án tartotta soron következő ülését. A képviselőtestület döntött többek között területvásárlásról,
Önkormányzati hírek:
2014.április 30. K Á R Á S Z I független havilap XVII. évfolyam 5. szám Önkormányzati hírek: Az országgyűlési választások rendben lezajlottak, Kárászon a következő eredmény született: Listás eredmények:
független havilap Önkormányzati hírek:
2013.március 31. K Á R Á S Z I független havilap XVI. évfolyam 3. szám Önkormányzati hírek: A testület március hónapban nem ülésezett Március 1-től a kárászi hivatal reggel fél 8-tól délután 4 óráig várja
AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS A MAGAM NEVÉBEN KÍVÁNOK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT, ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET!
2013. december 3. K Á R Á S Z I független havilap Önkormányzati hírek: XVI. évfolyam 11. szám A testület novemberben három alkalommal ülésezett. A képviselők támogatták a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázatra
független havilap Önkormányzati hírek
2013.május 2. K Á R Á S Z I független havilap XVI. évfolyam 4. szám Önkormányzati hírek A testület április 30-án ülésezett, a testület elfogadta a 2012-es zárszámadást, a kistérségi megállapodás módosítását,
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja
K Á R Á S Z I független havilap ÖNKORMÁNYZAT HÍREK
2015. október 1. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 10. szám ÖNKORMÁNYZAT HÍREK A testület szeptember 22-én tartotta soron következő ülését. Egyhangú döntéssel lett elfogadva az önkormányzat
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
IKSZT Szolgáltatási és Programterv
Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász
február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet
XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők
ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:
2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai
XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,
2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje
Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
kárászi K á r á s z i független havilap 2012. június 28. Lép Péter polgármester Választások/k 2014
kárászi alap 2012. június.30. Önkormányzati hírek: K á r á s z i független havilap XV. évfolyam 6. szám Június 28-án, Szászváron a Szent István Közösségi Házban Polics József Országgyűlési képviselő tájékoztatta
független havilap Önkormányzati hírek:
2013.október 31. K Á R Á S Z I független havilap XVI. évfolyam 10. szám Önkormányzati hírek: A testület októberben két alkalommal is ülésezett. A képviselők tárgyaltak a Bursa Hungarica ösztöndíjról, amelynek
Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola
2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -
Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
független havilap Önkormányzati hírek:
2013.szeptember 2. K Á R Á S Z I független havilap XVI. évfolyam 8. szám Önkormányzati hírek: A testület augusztus hónapban nem ülésezett Elkészült a volt focipálya mellett található istálló, a malacok
PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap
Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
SZEPTEMBER
AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök
K Á R Á S Z I független havilap. A testület januárban több alkalommal informálisan tanácskozott.
2015. február 3. Önkormányzat hírek: K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 2. szám A testület januárban több alkalommal informálisan tanácskozott. Megvoltak az első körös egyeztetések a közösen
Eü-int. hulladék nyilvántartó lap megküldés PMKH RJH
JANUÁR FEBRUÁR 1. Péntek Január 1. - FIZETETT ÜNNEP 1. Hétfő Vezetői 2. Szombat 2. Kedd gondozói gondozói gondozói védőnői 3. Vasárnap 3. Szerda 4. Hétfő Vezetői 4. Csütörtök 5. Kedd gondozói gondozói
kárászi K á r á s z i független havilap
kárászi alap 2012. május.31. K á r á s z i független havilap XV. évfolyam 5. szám Önkormányzati hírek: A csatorna beruházás elszámolásával, és hitelfelvétellel kapcsolatban, valamint a T-Mobile torony
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2016/2017. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8 óra Endrefalva 2016. augusztus 31. (szerda) Homoki
A as tanév rendje
2017-2018-as tanév rendje Tanévnyitó értekezlet: 2017. augusztus 31. 14 óra Tanévnyitó ünnepség: 2017. augusztus 31. 17 óra Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június
Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény
Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik
Eseménynaptár 2014/2015
Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program
Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
2018/2019. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCSI KÖRZETI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR TERVEZET
2018/2019. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCSI KÖRZETI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR TERVEZET SZEPTEMBER MEGYEI KÖRZETI 3. Hétfő 4. Kedd 5. Szerda 6. Csütörtök 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 10. Hétfő 11. Kedd 12. Szerda
tanítási nap sorszáma 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 28. kedd 8.00 Javítóvizsgák augusztus 29.
2018. augusztus 21. kedd Tankönyvszállítás 2018. augusztus 27. hétfő 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák 2018. augusztus 28. kedd 8.00 Javítóvizsgák 2018. augusztus 29. szerda Gólyatábor - Velence
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. évi munkaterve Testületi ülés január 30. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő 1. Az önkormányzat 2018 évi költségvetési rendelet-tervezetének
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise
PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.
Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf.
A szept. 3. hétfő 8.00, 3 tanítási óra alsóban, ebéd 11-től folyamatosan Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap 17.00 Szülői ért. 1. évf. szept. 4. kedd szept. 5. szerda szept. 6. csüt. szept. 7. péntek
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK
TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK 2018-2019 A nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző emléknapok, valamint az iskolai élethez
A es tanév rendje:
2018-2019-es tanév rendje: Tanévnyitó értekezlet: Tanévnyitó ünnepség: Első tanítási nap: Utolsó tanítási nap: /Összesen 181 tanítási nap/ Első félév: Félévi értesítők kiadása: 2018. augusztus 31. 14 óra
Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.
5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:
Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék
Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-
2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak
2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..
2016/2017 tanév rendje
2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.
December havi programok
December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017
RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret
2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim!
1 2018 Idősek Napja Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! Taktaszada Község Önkormányzata és a faluközösség nevében minden kedves jelenlévőt szeretettel köszöntök az idősek világnapja alkalmából rendezett
alap K á r á s z i független havilap XV. évfolyam 11. szám 2012. november.30. Önkormányzati hírek: kárászi
kárászi alap 2012. november.30. Önkormányzati hírek: K á r á s z i független havilap XV. évfolyam 11. szám A testület november 27-én tartotta soron következő ülését, amelyen többek között elfogadták a
Rendezvénynaptár 2016/2017-es tanév
Dátum Nap Tan. Óra Feladat Megjegyzés 31 Szerda 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Csütörtök 2 2 Péntek 3 Szombat 4 Vasár 5 Hétfő 3 4 6 Kedd Őszi érettségire jelentkezés határideje 7 Szerda 5 6 8 Csütörtök
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019
TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019 A Idősek Otthona és Klubja A/1 Cím: Rádi út 4-6. / Burgundia utca Kapcsolattartó: Barcza Csillag tanárnő Feladat:
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév
Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló
MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.
A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a
A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai
A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai JANUÁR január 20. kedd 18:00 Ünnepi est a Magyar Kultúra Napja alkalmából Árny az árnyban versszínházi előadás Radnóti Miklós életéről és költészetéről
2012.március 1 június szeptember 1-december 20. Kétágyas szoba / fő / fő. Tóra néző felár / szoba
TISZA BALNEUM NAPI ÁRAK 2012 már 1 éjszakától is 2012.március 1 június 15. 2012.szeptember 1-december 20. 2012.június 16 augusztus 31. 2012.december 20-2013.január 02. 19.000.- / fő 21.000.- / fő Max 6
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterv-tervezete
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. évi munkaterv-tervezete javasolt február 05. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő 1. Az önkormányzat 2019.évi költségvetési rendelet-tervezetének
Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten
Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán Üdvözöljük Budapesten 1 Kedves Hallgató! Munkatársaink, Romanoczki Ildikó, a kar Erasmus+ koordinátora és Nemes Zsófia, a kar
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.
A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,
értekezlet a tanév feladatai
dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi ek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00 Előadás munka- és
Szekszárdi Garay János Gimnázium
Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.
Eseménynaptár. első tanítási nap. Tanköny pótrendelés. Egészségnap Erdei iskola Erdei iskola
Hónap SZEPTEMBER Tanítási napok neve Tanítási napok száma Napok sorszáma 1. kedd 1. 2. szerda 2. 3. csütörtök 3. 4. péntek 4. 5. szombat 6. vasárnap 7. hétfő 5. 8. kedd 6. 9. szerda 7. 10. csütörtök 8.
Beszámoló az Iskolai és Gyermekkönyvtár munkájáról. 2011/12
Készítette: Berze Lászlóné könyvtáros oldal 1 A könyvtár feladata Az iskolában a nevelő-oktató munka és a tanulók önálló ismeretszerzésének elősegítése érdekében könyvtár működik. A könyvtár feladata a
KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.
KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való
Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.) 2015. december 14. (hétfő) 14.00 óra: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tisztelettel
A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.
Tanév, tanítási év A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember
SZEPTEMBER SZOMBAT. 2016/ félév ESTI TAGOZAT SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK. 6/13 E Gyakorló ápoló O.f.: Páczi Andrea
2016/2017 1. félév ESTI TAGOZAT SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK 6/13 E Gyakorló ápoló O.f.: Páczi Andrea SZEPTEMBER 09.24. SZOMBAT 1. 8.00.-8.45. Anatómia élettan (1-7) 2. 8.55.-9.40. Anatómia - élettan 3. 9.55.-10.40.
A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31.
A tanév rendje Első tanítási nap: 2019. szeptember 2. Utolsó tanítási nap: 2020. június 15. Tanítási napok száma: 180 nap /36 hét/ Az első félév 2020. január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje 2020.
2018/2019. tanév ütemterve
2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi
K Á R Á S Z I független havilap
2014. június 2. K Á R Á S Z I független havilap XVII. évfolyam 5. szám Önkormányzati hírek: Kárász Község Önkormányzata, mint az EURÓPA PARK SZÖVETSÉG EGYESÜLET tagja, és a Faluszépítő Egyesület Gombászköre
Rendezvénynaptár 2017/2018-as tanév
31 Csütörtök 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Péntek Első tanítási nap 2 Szombat 3 Vasárnap 2 4 Hétfő 5 Kedd 3 4 6 Szerda 5 7 Csütörtök 6 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 7 11 Hétfő 8 12 Kedd 9 13 Szerda 10
Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember
Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16
1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai megemlékezés. Dr Feldmann-Németh Krisztina
TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK 2017-2018 A nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző emléknapok, valamint az iskolai élethez
Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
: 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. július 24- én megtartott soron következő
December havi programok
December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.
A 2018/2019-es tanév rendje
A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás
Éves munkaterv 2011/2012
Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő
Rendezvénynaptár 2016/2017-es tanév
Rendezvénytár 2016/2017-es tanév Dátum Nap Tan. Óra Feladat Megjegyzés 31 Szerda 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Csütörtök 2 2 Péntek 3 Szombat 4 Vasár 5 Hétfő 3 4 6 Kedd Őszi érettségire jelentkezés határideje
Személyes Jókívánságok
- Házasság Gratulálok! Nagyon sok boldogságot kívánok! Friss házaspárnak gratulációkor Gratulálok és a legjobbakat kívánom mindkettőtöknek az esküvőtök napján. Frissen összeházasodott párnak gratulációkor
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány "Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid. " Benjamin Elijah Mays 2011. március- május
IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek
Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést