Dunántúli Postás Sportegyesület. Soproni Postás Természetjáró Szakosztály (Alapítva 1946 évben) Kedves Turista társunk!
|
|
- Natália Anna Halász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dunántúli Postás Sportegyesület Soproni Postás Természetjáró Szakosztály (Alapítva 1946 évben) Kedves Turista társunk! T Ú R AT E R V 2015 évre. A 2015 évi túratervünk összeállításánál igyekeztünk a jó hagyományokat követni. Túraterveink kapcsolódnak a városi, a nemzetközi (IVV) és más egyesületek terveihez. Figyelembe kellett vennünk az egyre magasabb költségeket is. Autóbuszos túráink önköltségesek, előleg, vagy teljes összeg befizetésével lehet jelentkezni. A túra lemondása esetén a már befizetett pénz vagy lekötött szállás ellenértékének visszafizetése nem áll módunkban. Elkésés vagy akadályoztatás esetén a részvételi költséget nem tudjuk visszatéríteni! Vonatos és távolsági buszos kirándulás esetén a jegyváltás miatt a találkozás időpontjára kell beérkezni, a menetjegyet mindenki magának veszi meg. Túljelentkezés esetén a buszos és a többnapos túráknál a jelentkezés ideje és a túrákon való részvételi aktivitás befolyásolhatja a jelentkezés elfogadását. Természetesen döntő a szállás befogadóképessége. Fegyelmezett jelentkezést kérünk a túravezető által meghatározott jelentkezési és fizetési határidők betartásához. A Szakosztály vezetése a rendelkezésre álló anyagiak erejéig tud csak hozzájárulni az utakhoz. A támogató tagok részvétele a buszos túrákon a külsős tagok díjával megegyező, de a jelentkezésnél elsőbbséget élveznek. A túrákon mindenki a saját felelősségére vesz részt! Túra alatt (gyülekezéstől a visszaérkezésig) a túravezető utasításai mindenkire nézve kötelezőek a saját testi épsége és a csoport érdekében. Kártérítés semmiért sem követelhető! A szerdai napokon a Nyugdíjas Barátok túrák SZENYUBA jelenleg zajlanak. A túrák időpontjának a változási lehetőségét fenntartjuk, a Postaigazgatóság kapualjában elhelyezett hirdető táblán az aktuális túra kiírások megtalálhatóak.
2 Minden negyedév első csütörtökén Szakosztályi megbeszélést tartunk a Magyar Telekom Nyrt. video konferenciatermében (Széchenyi tér 7-10 I. emelet 1.20), ahol a következő negyedévi túrák előzetes tájékoztatása lesz a túravezetőkkel és a csoportvezetőkkel: án 15:00 17: án 15:00 17: én 15:00 17: án 15:00 17:00 a évi túraterv összeállítása. Jobb egyszer látni valamit, mint arról tízszer olvasni. Eötvös Lóránd JANUÁR a fergeteg hava 01. Évnyitó és Béke Világnapi túra Csatlakozás a Vasutas Sportegyesület programjához. Találkozás: Hotel Lővér buszmegálló, 10:00 Túratáv: 4 km 24. DPSE Soproni Természetjáró Szakosztálya Utószilveszter Időpont: 16:00 22:00 Helyszín: Postaigazgatóság I. emeleti Tanácsterem. Batyus jellegű vendéglátás élőzenével. FEBRUÁR a jégbontó hava 21. Téli séta Brennbergbányán Útvonal: Brennbergbánya - Ilona akna - Ritzingi tó - Ilona akna -Brennbergbánya Túravezető: Jakatics Magdolna 22. Idegenvezetők Világnapi séta a városban Sopron város bemutatása idegenvezetők kíséretével. Találkozás: Máriaszobor Időpont: 10:00, 11:00 csoport
3 MÁRCIUS a kikelet hava 08. Nőnapi túra Túravezető: Beke Attila 13. Bányász helytörténeti túra Soproni Természetbarát Szövetség és a Lővér TE szervezéséhez csatlakozunk Találkozás: 8:35-kor induló 3 sz. brennbergbányai autóbusz, Lackner Kristóf u. Részletes kiírás folyamatban ÁPRILIS a szelek hava 06. Tojáskereső séta az Egyetem botanikus kertjében Túravezető: Varga Jenő Varga Jenőné Találkozás: 9:00 órakor az Ady E. 5.sz. előtt 13. XXVII. Nemzetközi IVV Túranap Nevezési díjas (a Szakosztály fizeti) Túratáv: km 18. Soproni messzelátók körtúra Találkozás: 9:00 Erzsébet kert "Bözsi büfé" Útvonal: Erzsébet kert Nándor-magaslat Cserkész kápolna Alom-hegyi páholy Gloriette-kilátó Vas-hegyi páholy Károly-magaslati parkoló Károly-magaslat Dalos-hegyi páholy Hotel Lővér Sörház-dombi kilátó Erzsébet kert Túratáv: 15,4 km Szintkülönbség: 200 m Túravezető: Horváth Zsolt 26. Földnapja környezetvédelmi túra Soproni Természetbarát Szövetség és a TAEG szervezéséhez csatlakozunk MÁJUS a pünkösd hava 09. Madarak és Fák napja Soproni Természetbarát Szövetség és a TAEG szervezéséhez csatlakozunk Túratáv: 7 km 16. Gulyásparti Fertőbozon Utazás egyénileg: autóbusz, vonat, gépkocsi, kerékpár, stb önköltséges, batyus jellegű Kezdete: 9:00 óra. Gulyásosztás: 12:00 órakor Vendéglátó: Beke házaspár
4 Pünkösd Plitvicei-tavaknál Autóbuszos túra, 3 nap Kellő számú jelentkező esetén indul. Séta a Plitvicei-tavaknál, kirándulás Zágráb környékén Túravezető:Horváth Zsolt JÚNIUS a Napisten hava 06. Tómalmi séta Kiírás alatt: program Tómalmi nyárindító, gulyás főzőverseny, zene-tánc Túravezető: Rosta Edit 13. Barangolás a Balatonfelvidéken Autóbuszos kirándulás kellő számú jelentkező esetén indul. Útvonal: Balatonfüred - Hegyestű - Csobánc vára - Badacsony Túravezető: Dr. Hargitai Lajosné 27. Ágfalva - Lépésfalva Útvonal: Ágfalva - Lépésfalva (Ikva-part Ausztriában) - Ágfalva Túravezető: Jakatics Magdolna JÚLIUS az Áldás hava 04. III. Soproni Ünnepi Hetek IVV. és kupa túra Nevezési díjas (a Szakosztály fizeti) Túratáv: km Sopron, Alsólőver u. 2 Sport Söröző 11. Ausztriai vártúrák Autóbuszos kirándulás kellő számú jelentkező esetén indul. Útvonal: Landsee Lánzsér vára - Bernstein Borostyánkő vára - Schlainingi Szalónak vára - Kornberg vára - Güssing vára Túravezető: Kirchner Ferencné 26. Fertőtó - Meggyes hajóút Útvonal: Fertő-tó strandolás - hajóval Meggyesre - Mitras barlang - Tóka farm - Fertőrákos Kőfejtő Túravezető: Jakatics Magdolna
5 AUGUSZTUS az Új kenyérhava 08. Kópháza - kilátó Túravezető: Török Jánosné Szent István király ünnepe Pécsen Autóbuszos kirándulás 4 nap Pécsen Kellő számú jelentkező esetén indul, túrázás a Mecsekben, Villányban Részletes kiírás folyamatban 29. Nyár búcsúztató Természetbarát forrásnál Útvonal: Deák-kút - Fáberrét - Természetbarát forrás Túravezető: Rosta Ernőné lehetőség szerint szalonnasütés, bográcsban főzés SZEPTEMBER a Földanya hava 05. Séta Bánfalván Túravezető: Gömöri János régész 13. XIV. Lővér IVV Nemzetközi Teljesítmény túra Nevezési díjas (a Szakosztály fizeti) Túratáv: km Sopron, Lõvér u. 52. Kiskakukk vendéglő 19. Őrségi barangolás Autóbuszos kirándulás kellő számú jelentkező esetén indul. Túravezető: Bakk Judit OKTÓBER a Magvető hava 03. Barangolás Soprontól északra Találkozás: 8:30 Fertőrákosi busszal Tómalom megállóig Útvonal: Tómalom - Kecskehegyi kilátó - Pinty tető - Balf temető - Szerb Antal emlékmű - Halászcsárda Túratáv: km Szintkülönbség: m Kecskehegy és a Pinty tető Túravezető: Beke Attila 10. Gyalogló Világnap Soproni Természetbarát Szövetség szervezéséhez csatlakozunk! Koronázó domb
6 17. Brennbergbánya Urak asztala Útvonal: Brennbergbánya templom Ilona akna Magas-bérc Urak asztala Róth Gyula emlék Hidegvíz-forrás Hidegvíz-völgy Vadkan-árok Újhermes Brennbergbánya templom Túratáv 15,4 km, Túravezető:Horváth Zsolt 29. Temetőtúra Tisztelgés a halott Túratársaink emlékéért Találkozás: az Evangélikus temető előtt 14:00 órakor NOVEMBER az Enyészet hava 07. Kegyeleti túra Soproni Természetbarát Szövetség szervezéséhez csatlakozunk 14. Várfal séta Túravezető: Gömöri János régész 28. SZAKOSZTÁLYEST Beszámoló, vacsora, tombola, tánc DECEMBER az Álom hava évi túraterv összeállítása Magyar Telekom Nyrt. I. emeleti videokonferencia terem 15:00-tól 05. Mikulás túra Soproni Természetbarát Szövetség és a TAEG szervezéséhez csatlakozunk 13. Séta a téli erdőben - Óévbúcsúztató Találkozás: 9:35-kor induló 3 autóbusznál, Lackner Kristóf u. Útvonal: Séta a Tolvajárokban, év végi köszöntés a volt kulcsos háznál, batyus megvendégelés 16. SzENyUBA Karácsony 31. Szilveszteri Fúvószenei hangverseny Találkozás és kezdés: meghirdetés szerint Évnyitó és Béke Világnapi túra Találkozás: Hotel Lővér buszmegálló, 10:00 Túratáv: 4 km
Dunántúli Postás Sportegyesület. Soproni Postás Természetjáró Szakosztály (Alapítva 1946-ban) T Ú R AT E R V. 2016. évre. Kedves Turistatársak!
Dunántúli Postás Sportegyesület Soproni Postás Természetjáró Szakosztály (Alapítva 1946-ban) T Ú R AT E R V 2016. évre Kedves Turistatársak! A 2016. évi túratervünk összeállításánál igyekeztünk a jó hagyományokat
Soproni Postás Természetjáró Szakosztály. (Alapítva 1946 évben)
Soproni Postás Természetjáró Szakosztály (Alapítva 1946 évben) T Ú R AT E R V 2018. évre. Kedves Turistatársak! A 2018. évi túratervünk összeállításánál igyekeztünk a jó hagyományokat követni: kapcsolódni
1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára
IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ
IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.
Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.
Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu
1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető
1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)
1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt
IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ
IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:
5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek
IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mátra Kupa. Heves megyei TbSZ Információ: www.tajbpbajn.fw.hu
IV. NEGYEDÉV 10.03-05. Túra a Ausztriába Helyszín: Ausztria Váci Síiskola SE Ferihegyi Természetjáró Szakosztály Információ: Keszte Zsuzsa 06 (30) 272-2762 Takács Sándor, Kustra Attila, www.brtsz.hu 10.05.
4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.
2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság
"A turista messze földekre a gőz segélyével is elutazhat, hogy azonban a valódi turista nevet kiérdemelje, gyalogtúrákat kell tennie akár a havasok legmagasabb csúcsára, akár pedig a legmélyebb fekvésű
SOPRON AUTÓBUSZVONALAI (9720)
Jöjjön, utazzon velünk városunkban! SOPRON AUTÓBUSZVONALAI (9720) Érvényes: 2016. július 9-től www.enykk.hu Helyi járatok forgalomirányítása, információ: 99 / 313 130 Regionális és országos járatok forgalomirányítása,
KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE
AUTÓBUSZ-MENETREND SOPRON KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE Érvényes: 2014. december 14-től Jöjjön, utazzon velünk városunkban! SOPRON AUTÓBUSZVONALAI (9720) Személyszállítási Üzletág Sopron: 99 / 311 130 Helyi
5/2009. számú körlevél
5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap
4/2009. számú körlevél
4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002
II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:
II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra
Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/
" Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért
Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület évi túranaptár
Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület 2019 évi túranaptár VÉRTES METEOR TERMÉSZETBARÁT SPORT EGYESÜLET 2019 évi túravezetői programok BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN TÚRÁZÓNAK! Dátum Program Túravezető
2011. szeptember október havi programkiírás
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2011. számú körlevél 2011. szeptember október havi programkiírás 2011. szeptember
6/2009. számú körlevél
Dachstein - 2009 6/2009. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu 2 FONTOS! Olvassátok el az utolsó oldalt!
Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN
Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE
Találkozó Programterve
Részvételi díj mindkettő esetében: 300Ft Találkozó Programterve A részvételi költségekben a január havi buszköltség és belépő ajánlatok szerepelnek. 10 órától a vendégek fogadása, regisztrációk, szállás
BOLDOGASSZONY PAPUCSA
BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége
IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)
IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2015. számú körlevél 2015. szeptember október havi programkiírás Elnöki
GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: /2012.
GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 1/2012. számú körlevél 2012. januári februári programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:
Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára. 2014. évre
Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára 2014. évre ok Szakosztályi megbeszélést minden hónap első i napján tartunk 17.00 órai kezdettel a tatabányai Vértes Agoraja kamaratermében.
CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA
2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:
2014. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.
" Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. /Benedek István: Csavargás az Alpokban/ 2014. Pécsi Sport Nonprofit
III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.
III. NEGYEDÉV Július első hetében a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSz Információ: www.tfsz.hu 07.03-16. Alföldi
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet
Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,
Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/
" Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért
GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2012.
GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 3/2012. számú körlevél 2012. május június havi programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:
A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER
A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2019. II. félévi és a 2020. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE 1 SZEPTEMBER 01., 08., 15., 22., 29. Vasárnap. KÖNNYŰ TÚRÁK A BUDAI HEGYSÉGBEN 01. Vasárnap. TÚRA
Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben
Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és
GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2013.
GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 3/2013. számú körlevél 2013. május június havi programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.08. Sítúra Helyszín: Budai-hegység Útvonal: Normafa Libegő Budakeszi
Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye
Április 01. Normafa,Makkosmária,Budakeszi Mezei Mária háza Himnusz Emlékmű(az út megszakitható)szép Juhászné 033. Kb.. Tel:319-4265 04. (szombat)űröm: (Kápolna,Katolikus templom)és a déli tanösvény szakvezetéssel.
III. NEGYEDÉV. 07.04-05. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.
III. NEGYEDÉV Július első hetén a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Balatonszántód TFSz Információ: www.tfsz.hu
II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467
II. NEGYEDÉV 04.05-06. Húsvéti tekergés Helyszín: Csepel A gyerekekkel közös ajándékozás, főzés. Időjárástól függően lehet, hogy két nap. Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555
6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás Felhívás, értesítés,
XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS
XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI TATA, 2017. AUGUSZTUS 23 25. TÉMA MOTTÓ RÉSZLETEK A VÁROSBAN OTTHONUNK KŐBŐL, VÍZBŐL, SZERETETBŐL www.foepiteszek.hu; www.fok.tata.hu PROGRAM 1.NAP 2016. augusztus 23. szerda
II. NEGYEDÉV.
II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia
KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE
AUTÓBUSZ-MENETREND SOPRON KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉRE Érvényes: 2010. április 12-t l Menetrendi naptár a 2010. évre 2010 Január Február Március hétf 4 11 18 25 1 8 15 22 1 8 15 22 29 kedd 5 12 19 26 2 9 16
Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.
Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola
Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet
Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét CsihákLaci és barátai biztosítják
TELEFONOS INFO: Blaskó István Káldi Géza
A BÁNKI DONÁT TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET, KÖZHASZNÚ SZERVEZET, (AJKA, BRÓDY U. 2) 2017. FEBRUÁRI TÚRÁI HONLAPUNK: www.bdte.hu E-MAIL: bankite@freemail.hu TELEFONOS INFO: Blaskó István +36-20-578-7168. Káldi
FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA
A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető
Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás megállóhelyről indul:
3 LACKNER KRISTÓF UTCA BÁNFALVI ÚT KERTVÁROS BRENNBERGBÁNYA 0 Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás... O 21 1 Táncsics utca, templom... 20 2 Kossuth Lajos utca, Vadász utca... 19 4 Bánfalvi út, Falco
Július TUDNIVALÓK. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. (m) Ideje Helye. Dát. Részletes útvonal
K i rá n d u l á so k 2 0 0 9. I II I. n eg y e d é v b e n Július Dát. Részletes útvonal Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 01. (szerda)budai hegyek:budakeszi Korányi szanatórium,szilfa
AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre
Dalszöveg. Megyen a hegyen a turista, a turista, a turista, És meggörnyedve cipeli a cókmókját.
" Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó
2012. szeptember október havi programkiírás
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2012. számú körlevél 2012. szeptember október havi programkiírás 2012. szeptember
Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig
Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE
III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság
III. NEGYEDÉV 07.03-08. Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Pusztamarót TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.06-09. Szlovák turisták nemzetközi
Tájékoztatás: 06 (1)
Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.
TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások
TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ 2017 évi túrák és kirándulások FIGYELEM! Szakosztályunk hagyományos évzáró-évnyitó értekezletét 2017. február 27-én hétfőn 16,30 órakor rendezzük az ELMŰ Sporttelepén. (1138 Budapest,
XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, AUGUSZTUS
XXII. ORSZÁGOS FŐÉPÍTÉSZI KONFERENCIA TATA, 2017. AUGUSZTUS 23-25. TÉMA CSALÁD A VÁROSBAN MOTTÓ OTTHONUNK KŐBŐL, VÍZBŐL, SZERETETBŐL RÉSZLETEK www.foepiteszek.hu; www.fok.tata.hu PROGRAM 1.NAP 2016. augusztus
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:
FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA
FKF ZRT SPORTKÖR TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA A természetjáró szakosztály vezetősége Vezetés Tisztség Név E-mail
A tanév helyi rendje
A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT
2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT Táv: 7km Útvonal: Halászlak Szarvas Kirándulás a Téli Arborétumba Útv.: Mezőberény - Liget - Laposi kertek - Nagy-Zug - Petőfi Emlékmű - (Koszorúzás) Boldishát Tücsökhalom
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)
II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra
Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!
Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél
2/2015. számú körlevél. 2015. március április havi programkiírás
2/2015. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 2015. március április havi programkiírás Figyelemfelhívás néhány
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGŰ HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL ÉS KÖRZETHATÁROKRÓL SZÓLÓ 26/2002.(VI.28.)
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év Január 17. Január 31. Budai hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Apáti-szikla Pasarét Táv: 4,5 km Szintkülönbség: 60 m
Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár
Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár A Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság túráin kirándulásain Természetismereti felvilágosító, út és létesítményellenőrző
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január
Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat
Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat 8/24/2015 hétfő 8/25/2015 kedd Javítóvizsga írásbeli Szakképzős felvételi Gólyatábor 8/26/2015 szerda Javítóvizsga szóbeli Szakképzős beiratkozás Gólyatábor 8/27/2015
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés
2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT
2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 1. 02.08. Téli Túra az Alföldi Kéken Táv: 7km Útvonal: Halászlak Szarvas Kirándulás a Téli Arborétumba 2. 03.15. Petőfi Emléktúra Mezőberény Útv.: Mezőberény - Liget - Laposi
MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.
A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a
A VASÚTI ÉS AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSI
A VASÚTI ÉS AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS ÖSSZEHANGOLÁSI LEHETŐSÉGEI SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN A címben megfogalmazott vizsgálat előzménye 2011 januárjában Sopron Megyei
TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 2. EGÉSZSÉGNAP
TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák című konstrukcióra 2. EGÉSZSÉGNAP SOPRONI - HEGYSÉG TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 2. EGÉSZSÉGNAP
csodálatos vizeink ÉR EM S Z ER ZŐ K ER ÉK PÁ R T Ú R A / IGA ZO LÓ FÜZ E T 2 0 1 4-2 0 1 6
csodálatos vizeink ÉR EM S Z ER ZŐ K ER ÉK PÁ R T Ú R A / IGA ZO LÓ FÜZ E T 2 0 1 4-2 0 1 6 CSODÁLATOS VIZEINK éremszerző kerékpártúra sorozat Célja: Magyarország természetes vizeinek és környező vidékeinek
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR
KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE
Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség
JEGYZETEK. Vulkán Tömegsport Egyesület. Tisztviselők és szakosztályok Elnökség /
Vulkán Tömegsport Egyesület Tisztviselők és szakosztályok Elnökség JEGYZETEK (dátum, esemény, telefonszám) Elnök Vadóc László -20/318-2897 vadoc@tbsport.hu Elnök helyettes Ilóczkiné Sipos Márta -20/349-4633
Közhasznúsági jelentés január december 31.
Adószám: 18016385-1-08 Bírósági bejegyzés száma: Pk.T. 60.180/2009/4. Fokozat: Közhasznú Egyesület Nyilvántartási szám: 62285/2010 Közhasznúsági jelentés 2012. január 1-2012. december 31. Győr, 2012. február
Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt
Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni
B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között
B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program
Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)
Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:
IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mindenszentek vetélkedô. Gémes TE Információ: www.tajbpbajn.fw.hu
IV. NEGYEDÉV 10.03-04. Lombhullató túra Helyszín: Szentendrei Duna Vízitúra Bizottsága Információ: Kis János 06 (20) 989-0384, kis.janos@chello.hu 10.04. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus
Bakancsban, vasparipával!
Bakancsban, vasparipával! Vasutas Természetjárók Szövetsége, 1113 Budapest, Villányi út 48/b. 2/1. Asz.: 19021887-1-43 3/2016. VTSZ. Kapják: valamennyi szakosztály, önálló egyesület, felügyelő bizottság,
Sopron Régió Programok 2015. szeptember
Régió Programok 2015. szeptember Drescher Hajózási Kft. Május 1-től szeptember Tel.: 99/355-361 Fertőrákos - Fertőrákos 30-ig naponta: 10.40, Fertő-tavi sétahajózás fertotavihajoutakgmail.com Mörbisch
IVV Túrák Magyarországon 2011.
IVV Túrák Magyarországon 2011. Komárom-Esztergom megyei Természetbarát Szövetség 2800 Tatabánya 510-503, Fax : 06-34/510-502 E mail: ivvtata@gmail.com Elnök: Horváth Zoltán H-2890 TATA Móra F. u. 27. Tel./Fax
XXVI.SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY
XXVI.SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY 2014. AUGUSZTUS 20(SZERDA) 10:00 ÓRA ÖNKORMÁNYZATI ÜDÜLŐ SZARVAS, ÜDÜLŐSÉTÁNY 2 SZARVAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZARVAS, SZABADSÁG U. 25-27. XXVI. SZENT ISTVÁN
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.10. Természetismereti kirándulás Helyszín: Tabáni tanösvény Gellérthegyi séta Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság
Október: 063. Kb. 064. 16 km. 250m 8.20 Batthányi tér- 065. Kb. 066. 10 km 50 m. 9.00 Moszkva tér. 067. 8 km. - 9.00 Moszkva tér
Október: Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 01. Szépjuhászné-Hárshegyi krt.-makovecz Imre tervezte Kishárshegyi kilátó- Hűvösvölgy 061. 8 km. 50