TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL
|
|
- Ervin Orbán
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL 1895 ÁPRIL 1-TÖL JÚNIUS 30-IG. (Felolvastatott a Magyar Nemzeti Múzeum 1895 július 1-én tartott igazgatósági ülésén.) A lefolyt negyedévet a szerzemények sokasága és becses volta jellemzi. A gróf Kreith Béla-féle 1848/9-es ereklye-múzeum iratai és proklamácziói, a lobrisi gróf Nostitz-könyvtárnak Münchenben árverés útján megszerzett hungarikumai, Lanfranconi Enea könyvtárának 4000 darabnál többre menő anyaga, egy 101 kötetből álló ősnyomtatványgyűjtemény jutottak e negyedévben egyéb becses szerzeményeken kivűl a könyvtár tulajdonába. Ezeken kivul egy olasz történelmi folyóiratnak csaknem teljes sorozatát, mely magyar vonatkozású dolgozatokkal telve van, szereztük meg. Hogy a szerzemények tekintetében ily rendkívüli becses és nagyterjedelmű anyagról számolhatunk be, azt a nagyméltóságú minisztérium kegyének köszönhetjük, mely lehetővé tette, hogy a könyvtár a nélkül, hogy ezzel saját, a legszükségesebbre is alig elégséges dotati óját megterhelné oly nagybecsű anyagnak jusson birtokába, melynek megszerzésére saját erejéből alig gondolhatott volna. A legnagyobb hálával kell megemlékeznünk a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő excellentiájának gondoskodásáról, melylyel úgy az ereklye-múzeum iratait, mint kivált a ritka szakértelemmel egybegyűjtött Lanfranconi-féle könyvtárt a Nemzeti Múzeumnak megszerzé. Mindezen nagymérvű gyarapodás a könyvtár alkalmazottjait sok tekintetben elvonta a könyvtári rendes belterjes munkálkodástól. Úgy a müncheni könyvárverés, mint a gr. Kreith-féle gyűjtemény átvétele, de különösen a Lanfranconi-könyvtár megbecslése és a megtörtént vétel végrehajtása többszörös hivatalos kiküldetéseket, a hivatali helyiségen kivül való munkálkodást vontak maguk
2 A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának állapotáról. 269 után; s ha a könyvtári csekély számú személyzet kivált a nyomtatványt osztályban nem is volt képes feldolgozni e negyedév alatt mindazt, a mivel a könyvtár egy negyedév alatt gyarapodott, s így annál kevesebbé gondolhatott a megelőző negyedévek hátralékainak feldolgozására: ezért bőven kárpótol a szerzemények becses és számos volta, melyekről az alábbi osztály jelentések részletesebben számolnak be és melyeknek megszerzéséhez maga a könyvtár a felkutatás, konstatálás és egyébb utánjárás által tetemes részben hozzájárult. A hivatalos ügyforgalomban az iktatókönyv 272 számra, á kézbesítőkönyv 700 számra növekedett. A könyvtár hivatalos kiadványának, a Magyar Könyv-Szemlének ez évi második füzete a pontos időben megjelent. A Münchenben őrzött Hunyadi-levéltár csereügye, mely már 1888 óta van folyamatban, a könyvtár, illetőleg a Nemzeti Múzeum igazgatóságának hozzájárulása folytán e negyedévben a nagym. minisztérium jóváhagyásával befejezésre jutott és már csak az általunk felajánlott csereanyag átadása, illetőleg az országos levéltártól nyerendő kárpótlás átvétele van hátra. A könyvtár egyes osztályainak állapotát feltüntető jelentések a következők: I. A nyomtatvány oh osztályának anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 581, ajándék útján 2(53, vétel úlján (2708 frt 42 kr értékben) 523 drb, összesen 1367 drb nyomtatványnyal s ezen kivűl 699 drb apró nyomtatványnyal gyarapodott. A könyvtár helyiségeiben 447 egyén, 950 kötet nyomtatványt, kölcsönzés útján pedig 210 egyén 538 kötetet haszált. Ezen negyedévben a könyvtár nyomtatványi osztályának anyaga több rendkívüli becses szerzeménynyel gyarapodott, a melyek közt első helyen áll a magyar bibliográfia szempontjából kiváló fontossággal biró glagol misekönyv, mely 1494-ben nyomatott Zenggben, tehát harmadik azon legrégibb nyomtatványok között, a melyek Magyarországban láttak napvilágot. Az ó-szláv irodalomnak ezen eddig egyetlen felmutatható teljesnek mondható példánya a Nostitz grófok lobrisi könyvtárának elárvereztetése alkalmával 1505 márkáért került a múzeumi könyvtár birtokába. Az ugyanezen alkalommal megvett 30 drb Magyarországra vonatkozó régi nyomtatvány közül felemlíthetjük még a következő munkákat: 1. Zenoi Dominico. 11 primo libro délie citta et fortezze principali del mondó. Velence (91 márka.) 2. Aeneas Sylvius. História Bohemica Roma (126 márka.) 3. Newe Zeitung von Komorn (53 márka.) 4. Türkische, Moscowitische, Tartarische Zeitung. Freyburg (56 márka.) 5. Oratio Leonardi (iorecii. Posnenia,
3 270 Évnegyedes jelentés (46 márka.) 6. Gontinuatio der zehenjährigen Historischen Relation. I=IV Band. (125 márka.) 7. Eygentlicher-Bericht-wie Schwarzenberg-in nider Hungern gezogen. Prag. (61 márka.) Megvettük ezen felül az Archivio Storico ez. vállalat 54 kötetét 200 lira értékben, továbbá Kende bécsi antiquariustól 101 drb ősnyomtatványt 295 frt 95 krért. Külön kiemelendő azon rendkivül becses anyag, a mely a Lanfranconi Enea gyűjteményét képező könyvtárból a nm. vallásés közoktatásügyi minisztérium intézkedése következtében szereztetett meg. Á könyvek még nem lévén teljesen feldolgozva és szétválasztva miután a gyűjteménynek a múzeumi könyvtárt nem érdeklő része előreláthatólag a többi hazai könyvtárak közt osztatik szét, csak általánosságban konstatálhatjuk, hogy a ritkaságokban gazdag könyvár megszerzése nagybecsű gyarapodást jelent a nyomtatványi osztály anyagában. Erről részletesebben, a legbecsesebb darabok felemlítésével a jövő évnegyedben számolunk be. Az ajándékok közül Tóth Mike kalocsai jézus-társasági atya küldeményét emeljük ki, a ki az Afrikában elhalt Zimmermann István hittérítő hazánkfiának kaffer nyelven írt hittani könyveit ajándékozta a könyvtárnak. Kívüle a következők járultak ajándékaikkal a könyvtár gyarapításához: Ambrus József (Kis-Oroszi), Áldásy Antal, Bubics Zsigmond kassai püspök, dr. C. Carecs (Buenos- Ayres.), ifj. Cholnoky Imre (Szatmár.), Dengi János (Lúgos.). Dékány Mihály min. osztálytanácsos, dr. Fehér Gyula (Esztergom), ifj. Jankovics Béla, Kereszty István, Kun S., Márki Sándor kolozsvári egy. tanár, Nemes Antal, Rotschild K. frankfurti könyvtára, dr. Schönherr Gyula, dr. Surányi János (Győr), Székely Aladár, id. Szinnyei József, Tagányi Károly, gróf Teleki Géza v. b. t. tanácsos, Ungváry Vilmos (Pozsony), továbbá Arad város polgármesteri hivatala, a budapesti tud. egyetem bölcsészeti karának dékáni hivatala és a kaliforniai kiállítás igazgatósága (San-Francisco.) A negyedév folyama alatt összesen 1048 drb nyomtatványról készült czímlap és 860 repertorizáltatott. E mellett a nyári szünet beállta előtt megreklamáltuk a tekintélyes számmal levő késedelmes kikölcsönzőknél maradt könyveket. A negyedév utolsó havában pedig úgyszólván a könyvtár összes munkaerejét a Lanfranconi gyűjteményből megvásárolt könyvek és térképekről készített czédulák megírása vette igénybe, annak megállapítása végett, hogy mit foglal magában a megvett könyvtár. Ily módon készült a 4228 drb könyvről és térképről összesen 1980 czédula, úgy hogy most már minden egyes könyv hiven és pontosan le van írva s nemcsak a könyvtár összes anyaga ismeretes, hanem könnyű szerrel kiválogatható lesz belőle mindaz, a mi a múzeumi könyvtár hiányait van hivatva pótolni.
4 A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának állapotáról. 271 II. A hirlapkönyvtár a lefolyt évnegyedben vásárlás utján a következő új szerzeménynyel gyarapodott: Kun S. antlquártól (6 frt 50 krért) Szépirodalmi Közlöny (1858 július-szept). Magyarország (az évf. egyes számai), Jókai (1894. évf. 1. fele bekötve) és hírlapmellékletek (9 csatakép, divatképek stb.j, ossz. 3 évf. 53 száma. Köteles példányként beérkezett 184 évf. 14,858 száma. Beköttetett 85 kötet, kötés alá adatott 233 kötet. A kötési számla 125 frt 36 krt tesz ki, ezen kívül az előző negyedév 82 frtnyí számlája is kiegyenlíttetett. Revideáltatott 580 hírlap 10,945 száma, czéduláztatott 22 új és 39 régi hírlap. Reklamáló levél 123 küldetett szét, az ezekben reklamált 1216 hirlapszámból eddig 251 szám érkezett be. Az olvasók száma 275 volt, ezek 731 kötetet használtak. A kézirattár ez évnegyedben 24 kézirattal s Thallóczy Lajos es. kir. kormánytanácsos úr adományából egy festett hasonmással gyarapodott. Umhauser Károly adományán, egy XV. századi latin kéziratnak (Christianus Umhauser, Artificiosa memoria etc.) modern másolatán kívül a többi kézirat mind vásárlás ulján került a múzeumba. Ezek közül nevezetesebbek a müncheni Rosent hal-féle árverésen a lobrisi könyvtárból vett»acta et décréta synodi provinciális anni 1638 Tyrnaviae celebratae«czímű latin, egykorú kézirat, mely a Pázmány P iki zsinatáról kiadott»pozsonyban hozott határozatok«-hoz kötve (Szabó K. II. 454 sz.) maradt ránk, Továbbá Frankenburg Adolf szerződése, melyet az»életképek«kiadásának biztosítására gróf Batthyány Kázmérral, Kossuth Lajossal, gróf Ráday Gedeonnal, Pulszky Ferenczczel és gróf Teleki Lászlóval kötött; továbbá. Dobay Székely Sámuel perjogi följegyzései 1659-ből; Egressy Béni Zsoltár átiratai 1849-ből; s végre a Lanfranconi-gyűjteményhek hat kézirata, melyek között a nagyszombati egyházkerület 1790-iki térképei, XV. századi egy velenczei olasz krónika s egy XVIII. századi olasz kézirat, melyben Németország földírati, történeti és politikai ismertetése van, a kiválóbbak. Mind e gyarapodások föl vannak dolgozva, minek következtében 1895-ről egy darab kézirat sincs hátralékban. Az évnegyed alati tovább folyt a növedéknapló rekonstruálására irányuló munka, az évek között érkezett bizonytalan proveniencziájú kéziratok feldolgoztattak, s az 1881-től kezdődő rész helyreállítására került a sor. Megkezdetett továbbá a latin kódexek inventáriumának elkészítése s a Hunyadi-levéltárért annak idején kiválasztott csereanyag gondos revízió alá vétetett. 68 kéz-
5 272 Évnegyedes jelentés íratnak 75 czédulával való beiktatásán kívül 124 új czédula készült a növedék-napló rekonstruálásakor, vagyis összesen 199 új czédula osztatott be a katalógusba. Megkezdetett a Pesty Frigyes levelezéseinek és Rómer Flóris irodalmi hagyatékának átnézése mindkét gyűjtemény megvásárlás czéljából ajánltatott fel a könyvtárnak. A kutatók száma 48 volt, ezek 122 kéziratot használtak. IV. A levéltár a lefolyt évnegyedben vétel útján 904, ajándék útján 8, összesen 912 darab irattal, nyomtatványnyal és pecsétlenyomattal gyarapodott. Ezek az osztály egyes csoportjai között következőkép oszlanak meg: középkori eredeti 8, másolat 2 db; újabbkori oklevél 83 db; levél 42 db; nemesi irat 6 db; az 1848/49-iki szabadságharcára, az emigratióra s azok szereplőire vonatkozó irat 536 db; 1848/49-iki kiáltvány 116 db; külföldi 112 db; genealógiai jegyzet 6 db; galvanoplasztikái pecsétlenyomat 1 db. Ajándékaikkal, illetve letéteménynyel Gerhárt György, Kammerer Ernő orsz. képviselő, gróf Kreith Béla, Szabó Sándor és Thallóczy Lajos es. kir. kormánytanácsos urak gyarapították az osztályt. Vásárlásra 1354 frt 50 kr, és 60 bir. márka fordíttatott; ide nem számítva a gr. Kreith Bélától megvásárolt 1848/49-es gyűjteményre fordított összeget, melynek fedezéséről a nm. vallás- és közoktatásügyi minisztérium külön alapból gondoskodott. A szerzemények között első helyen kell említenünk épen a gróf Kreith-féle gyűjteményt, mely a levéltárnak az 1848/49-iki szabadságharczra vonatkozó csoportját úgy számban, mint tartalomban igen gazdag és becses anyaggal szaporította. Magára a szabadságharczra vonatkozó iratok száma 170 dbra rúg, ehhez járul 262 emigrationalis irat és pedig a törökországi emigratio hivatalos iratai 1849 aug. 23-ától 1851 október 8-áig (162 db), Éber Nándorhoz intézett levelek gróf Csáky Tivadartól, Kiss Miklóstól, Klapka Györgytől, Kmety Györgytől, Komáromi Györgytől, Türr Istvántól s másoktól (96 db), Kossuth Lajos levele Lorberer Sándorhoz, deczember 14-iki kelettel stb. továbbá 23 db irat az abszolutizmus korából, Széchenyi István gróf egy év nélküli eredeti levele Klauzál Gáborhoz stb. Az 1848/49:iki kiáltványok s egyéb apró nyomtatványok csoportja 67 magyar, 15 osztrák kiáltvány nyal, 30 osztrák röpirattal gyarapodott e gyűjteményből. Az összes iratok száma 581 db. Ugyancsak e csoport anyagának kiegészítéséhez járul a néhai Tanárky Gyula, Kosssuth bizalmas embere örököseitől megvásárolt 1 iratgyűjtemény, mely Tanárkynak 1849 november 20-tól 1867 június 10-éig vezetett 25 kötetnyi naplóján s 36
6 A szegedi Somogyi-könyvtár állapota 1893/94-ben. 273 darabra menő levelezésén kívül a vöröstoronyi szoroson át menekültek úti naplóját (1849 július 20-tól a török terület elhagyásáig) a kutahiai emigránsok: Ács Gedeon, Berzenczey, Bíró Ede, Ihász Dániel, Kalapsza János, Katona Miklós, László Károly önéletrajzi jegyzeteit s Kossuthnak több eredeti levelét és fogalmazványát foglalja magában, A nemesi iratok gyűjteménye a következő 6 dbbal gyarapodott: márczius 12. Konstancz. Zsigmond német-birodalmi czímeres levele Bossányi Márton részére május 1. Kolozsvár. Várkony Mihály czímeres levele Bocskai Istvántól január 27. Bécs. Gerthard Orbán czímeres levele II. Mátyástól márczius 10. Bécs. Várkony Mihály, Borbély András s Kéczkely György és András czímeres levele II. Ferdinándtól. 5. Oláh János czímerkérő folyamodványa az november 24-én kelt megerősítési záradékkal. 6. Juhász Ferencz czímerkérő folyamodványa az ápril 21-én kelt megerősítési záradékkal. A kutatók száma 16 volt; ezek 3686 iratot használtak. Feldolgoztatott 1310 db, ezek között a negyedév összes új szerzeményei. A levéltár egyes csoportjaiba beosztatott 294 középkori, 1319 újabbkori irat, 6 nemesi irat, összesen 1619 darab. Rendezés alatt van az 1848/49-iki kiáltványok gyűjteménye és a báró Balassa család levéltára. A családi levéltárakból az iratok elenchusai kiválasztattak és külön csoportban egyesíttettek. Ilyen módon a Kállay, báró Jeszenák, gróf I^orgách, Hanvay, Dobos, Ibrányi, gróf Bethlen, Máriássy, Soós, Görgey, gróf Berényi, Motesiczky, Justh, Beniczky, gróf Esterházy, Kapy, Kisfaludy, Becsky, Sombory, Báró Dőry családok levéltárairól váltak a levéltári lajstromok hozzáférhetőkké, melyek jelentékenyen előmozdítják az egyes levéltárak használhatóságát és egyelőre sikerrel pótolhatják a múzeumi levéltár által tervbe vett részletes lajstromokat, miknek elkészítése az idő és az eszközök elégtelensége miatt még igen sok ideig aligha lesz keresztülvihető. A levéltár személyzete e munkák végzése mellett részt vett a müncheni levéltári csere anyagául szolgáló kéziratok revideálásában és a Lanfranconi Enea örököseitől megvásárolt nagy könyvgyűjtemény lajstromozásában. Magyar Könyv-Szemle. 18
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL OKTÓBER 1-TÓL DECZEMBER 31-IG.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL 1893. OKTÓBER 1-TÓL DECZEMBER 31-IG. (Felolvastatott a Magyar Nemzeti Múzeum 1894. január 8-iki igazgatósági ülésén.) A lefolyt
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÁPRILIS 1-TöL JÜNIUS 31-IG.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL 1894. ÁPRILIS 1-TöL JÜNIUS 31-IG. (Felolvastatott a Magyar Nemzeti Múzeum 1894. június 2-iki igazgatósági ülésén.) I. A nyomtatványok
Évnegyedes jelentés a M. Nemz. Múzeum könyvtárának állapotáról. 297
Évnegyedes jelentés a M. Nemz. Múzeum könyvtárának állapotáról. 297 részéről, hogy az elől el nem zárkózhattam s a legkedvezőbb megoldásnak tartottam azt, hogy a sajtórendészeti köteles példánynak felhasználását
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának állapotáról 167
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának állapotáról 167 Czímeresleveleink és egyéb nemesi irataink gyűjteményének gyarapodása a következő : 1. 1623 január 16. Regensburg. II. Ferdinand birodalmi czímereslevele
TARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 190&. ÉV I. NEGYEDÉBEN.
TARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 190&. ÉV I. NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványok osztályának anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 2245. ajándék útján
IRODALOM. emlékei a külföldön és a hazában czímen. A hivatalos jelleg. építési korai czímű. Möller tanulmánya tulajdonképpen nekünk,
IRODALOM Magyarország műemlékei. III. kötet. Szerkeszti báró Forster Gyula. Budapest. Franklin-Társulat. 1913. 4-rétű 314 lap. A Műemlékek Országos Bizottságának ez a kiadványa is rendkívül becses tartalommal
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÁPRILIS 1-TÓL JÚNIUS 30-ÁIG.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL. 1899 ÁPRILIS 1-TÓL JÚNIUS 30-ÁIG. I. A nyomtatványt osztály anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 3472 db., ajándék
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
TÁRCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRA
TÁRCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRA ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1909 ÉV I. NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványi osztály anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 2827 drb, ajándék
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára. A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik A könyvtár rövid története 19. századi források A könyvtár rövid
A nyugalom szigetei(?) Múzeumi könyvtárak Győr-Moson-Sopron megyében
A nyugalom szigetei(?) Múzeumi könyvtárak Győr-Moson-Sopron megyében Stabilitás Innováció Inspiráció Magyar Könyvtárosok Egyesülete 44. vándorgyűlése Múzeumi és mezőgazdasági szekció Győr, 2012. június
ÏARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A M. N. MÚZEUM SZÉCHÉNYI-ORSZÁGOS- KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ ÉV UTOLSÓ NEGYEDÉBEN.
ÏARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A M. N. MÚZEUM SZÉCHÉNYI-ORSZÁGOS- KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1904. ÉV UTOLSÓ NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványok osztályának anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 3707
ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL
Évnegyedes jelentés a M. Nemz. Múzeum könyvtárának állapotáról. 91 Az orsz. főfelügyelő irodáját a bizottsággal közös helyiségben rendezi be, de külön irattára van s hivatalos pecsétjét is csak hivatalos
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGY. NEMZ. MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ ÉV UTOLSÓ NEGYEDÉBEN.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGY. NEMZ. MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1906. ÉV UTOLSÓ NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványt osztály anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 2983
A Magyar Köztársaság külügyminiszterei IV. 7- től napjainkig
A Magyar Köztársaság külügyminiszterei 1848. IV. 7- től napjainkig Esterházy Pál herceg, a király személye körüli miniszter (külügyminiszter) (1848. IV. 7.-1848. IX. 9.) Pulszky Ferenc államtitkár, a király
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2012. április 11-i ülés Az ülés napirendje 1. Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810 Budapest, 1898): Eötvös József és Trefort Ágoston portréja, 1844. Papír, ceruza, akvarell,
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa
Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.
TÁRCA. JELENTÉS. A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁRA ÁLLAPOTÁRÓL AZ I916. ÉV HARMADIK NEGYEDÉBEN.
TÁRCA. JELENTÉS. A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁRA ÁLLAPOTÁRÓL AZ I916. ÉV HARMADIK NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványi osztály anyaga az elmúlt negyedévben köteles példányokban 1951 drb nyomtatvánnyal,
TARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL OKTÓBER 1-TÖL DECZEMBER 31-ÉIG.
TARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL. 1898 OKTÓBER 1-TÖL DECZEMBER 31-ÉIG. I. A nyomtatványt osztály anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokból 4530 db., áthelyezés
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,
r r JONAS KAROLY VEREDY KATALIN rr r TÖRTÉNETE Budapest
r r JONAS KAROLY VEREDY KATALIN AZ rr r ORSZÁGGYŰLÉSI TÖRTÉNETE KÖNYVTÁR 1870 1995 Budapest 1995 TARTALOMJEGYZÉK A szerkesztő előszava '. 11 Rövidítések jegyzéke.14 l. AKONYVTAR ELSŐ ÉVSZÁZADA 15 1. A
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A M AGY. NEMZ. MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ ÉV ELSŐ NEGYEDÉBEN.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A M AGY. NEMZ. MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1908. ÉV ELSŐ NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványi osztály anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 3360
ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY
ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY A MKOT és a MKOF szervezésében megvalósuló könyvtárosképző tanfolyamok bemutatása Összeállította: Molnár Andrea Informatikus-könyvtáros MA Wlassics Gyula (1852-1932) miniszter
Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)
MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)
XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939. 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely:
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely: Az iratok 1992-ben vétel útján kerültek
30 éves a papírrestaurátor képzés
2011/09/23-2011/10/24 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) [1]A magyarországi könyv és papírrestaurátorok idén ünneplik 30. évfordulóját annak, hogy elindult ez a képzési forma a Nemzeti Könyvtárban.
IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal
Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
Közterület neve tól ig tól ig XVIII. Aba utca 3 7 XVIII. Aba utca 4 8 XVIII. Abrudbánya utca 9 11 XVIII. Abrudbánya utca XVIII.
Ker. Közterület neve Házszám Helyrajzi szám tól ig tól ig XVIII. Aba utca 3 7 XVIII. Aba utca 4 8 XVIII. Abrudbánya utca 9 11 XVIII. Abrudbánya utca 10 10 XVIII. Áchim András utca 3 15 XVIII. Áchim András
XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)
XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ ÉV III. NEGYEDÉBEN.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1903. ÉV III. NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatvány oh osztályának anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 1831 drb, ajándék
Orvosné Dr. Kósa Ildikó
Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné
XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965
Terjedelem: 0,73 fm, 7 doboz (0,70 fm), 1 kötet (0,03 fm), 8 raktári egység 1 ; 101. állvány, 3. polc a) Balogh család iratai 1724-1841 0,03 ifm b) Boronkay család iratai 1569-1786 0,20 ifm c) Lukanyényei
FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK
FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 1. melléklet a 38/2012. (X. 25.) Önkormányzati Rendelethez E F G V. Körzet VI.
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
Közterület neve tól ig tól ig XVIII. Aba utca 3 7 XVIII. Aba utca 4 8 XVIII. Abrudbánya utca 9 11 XVIII. Abrudbánya utca XVIII.
Ker. Közterület neve Házszám Helyrajzi szám tól ig tól ig XVIII. Aba utca 3 7 XVIII. Aba utca 4 8 XVIII. Abrudbánya utca 9 11 XVIII. Abrudbánya utca 10 10 XVIII. Áchim András utca 3 15 XVIII. Áchim András
XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.
JELENTÉS A M. N. MÜZEUM KÖNYVTÁRÁNAK
Jelentés a m. n. Múzeum könyvtáráról. 221 f) ugyanez az Akadémia könyvtárában; g) ugyanez a marosvásárhelyi főisk. könyvtárában. Azonban megjegyzendő, hogy mindezek egy és ugyanazon példányról vett másolatok
Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba
Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba 50 éve történt. A Kádár-rendszer megszilárdulásának levéltári forrásai Magyar Országos
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Jelentés a Magy Nemzeti Múzeum könyvtá A M Jelentés a budapesti tud. egyet, könyvtárának rende zéséről, gyarapodásáról ós fo 1883-ban.
Vegyes közlemények. Jelentés a Magy. Nemzeti Múzeum könyvtáráról. A M. Nemzeti Múzeum könyvtára az 1883. év második felében, 2043 kötet és füzet nyomtatványnyal, 94 kézirattal, 396 oklevéllel és és levéllel,
(2) A közterület-használat csak a díjnak egy összegben, az önkormányzat számlájára történő megfizetését követően kezdhető meg.
Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2017. (VI. 30.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában álló közterület filmforgatás célú használatáról Esztergom Város Önkormányzat
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik
3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
TÁRCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÉCHÉNYI TÁRA ÁLLAPOTÁRÓL AZ ÉV MÁSODIK NEGYEDÉBEN.
TÁRCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYV TÁRA ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1911. ÉV MÁSODIK NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványi osztály anyaga ebben az évnegyedben köteles példányokban 3710 drb, ajándék
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bevezetés A Szervezeti és Működési Szabályzat a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek
Magyar Könyvszemle T. füzet. 1
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRA AZ 1897. ÉVBEN. Az 1897. év nevezetes gyarapodásokkal gazdagította a könyvtár anyagát. A nyomtatványok osztálya az 1896. évben ajándék útján idekerült Horvát Árpád-féle
35. ábra (folyt.) 36. ábra
41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről Tanulmányok, recenziók, cikkek, kéziratok, kiadványszerkesztés Barthó Zsuzsanna 1. A salgótarjáni házicselédek
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata
A Veszprém Megyei Levéltár Szakkönyvtárának gyűjtőköri szabályzata I. Az állománygyarapítás módja 1. A szakkönyvtár gyűjtőkörét és az állománygyarapítás módját a könyvtári szabályzatban megfogalmazott
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi
Közterület neve tól ig tól ig XVIII. Aba utca 3 7 XVIII. Aba utca 4 8 XVIII. Abrudbánya utca 9 11 XVIII. Abrudbánya utca XVIII.
Ker. Közterület neve Házszám Helyrajzi szám tól ig tól ig XVIII. Aba utca 3 7 XVIII. Aba utca 4 8 XVIII. Abrudbánya utca 9 11 XVIII. Abrudbánya utca 10 10 XVIII. Áchim András utca 3 15 XVIII. Áchim András
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED
366 Közlemények Magyar Szociográfiai Intézetbe kerültek, amelyet a Fővárosi Könyvtárból végleg távozott Krisztics vezetett. 13 A lemondás a Teleki által felkínált feladatokról, a humaniórák közé való visszavonulás
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2007. szeptember 12-i ülés Az ülés napirendje 1. Franz Schrotzberg (1811-1889): Ismeretlen nő (Mária Lujza) képmása, 1846, (Olaj, vászon, 127 cm x 94,5 cm, Védési száma: 63/94.
Könyvtárhasználat. Szerző: Sallai András, 2010 Sallai András 2010
Könyvtárhasználat Szerző: Sallai András, 2010 Sallai András 2010 Ez a mű Creative Commons Nevezd meg!-ne add el!-így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt van. A licenc szövegének megtekintéséhez látogasd
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Mátyás Melinda ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály V K K V I I. T U D O M Á
A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál
A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,
A Z E L S Ő M A G Y A R S Z Í N T Á R S U L A T S Z I N L A P J A I
SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FÜZETEK 15. szám Staud Géza A Z E L S Ő M A G Y A R S Z Í N T Á R S U L A T S Z I N L A P J A I Budapest, 1960 SZÍNHÁZTÖRTÉNETI FÜZETEK 15, szám. STAUB GÉZA Az első magyar színtársulat
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én.
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én. Oklevélben és ajándékban részesültek az 50, 60, 70, 75, 80, 90, 100, 110, és 130-szoros
SZERKESZTI TORMAY CECILE
NAPKELET SZERKESZTI TORMAY CECILE XV. KÖTET 1930 JANUÁR JÚNIUS 1 6. SZÁM A MAGYAR IRODALMI TÁRSASÁG KIADÁSA BUDAPEST TARTALOM. REGÉNY Török Sándor : Az idegen város 67, 157, 256, 362, 442, 563 ELBESZÉLÉSEK
1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László
1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László Idézet: Amíg az ember él, előre kell haladni (Che Guevara) Antal László Bakó Károly Búzás
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke
Irodalom: A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke - Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770-1970. Repertórium. Budapest, 1982. - Molnár László Szögi László: A Semmelweis
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,
4.2 Tárgyi eszközök pénzügyi listája (Főkönyvi szám szerint) Listázási paraméterek:
Listázási paraméterek:.09.01 7:27:49 1. oldal 11142 Korl.forgképs. szell.termékek állománya n107 Mago iratkezelő 4 504 000 504 000 421 040 82 960 33 % 2007.12.19 n108 Mago szoftver ép. ny.tart 2 720 000
Szóbeli felvételi vizsga: február 22-én (hétfő)
Sorszám: Azonosító száma Ált.Iskola neve Ált. Iskola címe Szóbeli felvételi vizsga: 2016. február 22-én (hétfő) 8 óra 15 perc 1. 71618711867 Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila u. 135. 2.
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
Házi gyermekorvosi körzetek
Házi gyermekorvosi körzetek Gyula 001. körzet Tól Ig Állandó lakosság Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 0-14 éves 48-as utca 000005 000013 Páratlan 2 Akácos utca 0 Bánom tanya
Vállalkozás, kultúra, polgárosodás
2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról 2013/04/05-2013/04/06 A Budapesti Történeti Múzeumban [1] április 5-én 16 órakor nyílik az 500 éves örmény könyvnyomtatás kulturális hatásait
Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt
Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
Magyarország sorsfordító esztendői:
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország
Átadás-átvételi jegyzıkönyv
Átadás-átvételi jegyzıkönyv 2. számú melléklet Készült: Jelenlévık:.. napján Lajosmizse Város Önkormányzat hivatalos helyiségében. Lajosmizse Város Önkormányzata (továbbiakban: Átadó) részérıl: Basky András
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRA ( ) BUDAPEST. AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNY TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRA (1802 1895 ) BUDAPEST. AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNY TÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA. 1890. A MAGYAR NEMZETI MUZEUM (1802 1895 ) BUDAPEST. AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNYTÁRSULAT KÖNYVNYOMDÁJA.