Alkotmányjogi Tanszék- Lőrincz Lajos Kutatóműhely 2012/13 tanév
|
|
- Renáta Kisné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BESZÁMOLÓ A 2012/13-AS TANÉVBEN ELÉRT TUDOMÁNYOS, SZAKMAI ÉS TEHETSÉGGONDOZÁSI EREDMÉNYEKRŐL Alkotmányjogi Tanszék- Lőrincz Lajos Kutatóműhely 2012/13 tanév I. Tehetséggondozás, Tudományos Diákkör Az OTDK-n való szereplésünk (ld. tételes eredmények) sikeresnek tekinthető. A közjogi témájú indulók felkészítése a Lőrincz Lajos Kutatóműhely berkein belül történt, a Közigazgatási Jogi Tanszékkel együttműködve. Nagyon tehetséges versenyzőnk volt Rimaszécsi János. A szűk értelemben vett közjogi témák mellett segítettük Pohl Ákos szereplését is, aki a jogos védelem tárgykörében vett részt a megmérettetésen. Örömteli, hogy bár jelenleg szünetel a PhD-képzésünk korábbi károlis hallgatókat sikerült bevonni az oktatásba. Ők a későbbiekben esetlegesen a mi doktori képzésünkre térhetnek vissza. Alkotmányjogi területen kiemelhetjük Kovács Júliát és Gulyás Dávidot. Újjászerveztük az Alkotmányjogi Diákkört. Ezt követően volt vendégünk Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke. (Korábban Polt Péter legfőbb ügyész, valamint Kilényi Géza, az MTA Közigazgatástudományi Bizottságának elnöke.) Kiemelkedő tehetségű demonstrátorral működünk együtt, Farkas Györggyel. Ő köztársasági ösztöndíjra is pályázik. II. Konferencia részvétel, konferencia szervezés Nagy sikerrel tudtuk megrendezni május 10-én a népszavazás tárgykörében nemzetközi konferenciánkat, svájci, német és osztrák meghívottakkal. Olyan nagynevű hazai professzorok is részt vettek rajta, mint Hamza Gábor és Kukorelli István. Az elhangzott előadásokról egy tanulmánykötet, magyar és német tükörfordításban. Magam az egyetem képviseletében két további rangos konferencián vettem részt. Témájuk a választójog reformja volt. Április 19-én, illetőleg június 7-én került rájuk sor. Utóbbin többek között részt vett Paczolay Péter, Trócsányi László, Szalay Péter is. Oldal 1 / 10
2 III. Kutatóműhely tagjainak tudományos tevékenysége 1. Cservák Csaba Választójog In: Sztárayné Kézdy Éva (szerk.) Jogi alapismeretek: Bölcsészeknek és társadalomtudósoknak. 302 p. Budapest: Patrocinium Kiadó, pp (Bethlen) (ISBN: ) 2. Cservák Csaba Az ombudsmantól az Alkotmánybíróságig - az alapvető jogok védelmének rendszere Debrecen: Licium - Art, p. 3. Cservák Csaba Államszervezet, Hatalommegosztás, Államtipológia In: Sztárayné Kézdy Éva (szerk.) Jogi alapismeretek: Bölcsészeknek és társadalomtudósoknak. 302 p. Budapest: Patrocinium Kiadó, pp (Bethlen) (ISBN: ) 4. Cservák Csaba A nép által kezdeményezett népszavazás - elméletben és a legújabb magyar gyakorlatban In: Szabó Zsolt (szerk.) Szabadság és felelősség, Freiheit und Verantwortung. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, pp Cservák Csaba A kormány parlament előtti felelősségének egyes kérdéseiről In: Antalóczy Péter (szerk.) Hagyomány és érték: állam- és jogtudományi tanulmányok a Károli Gáspár Református Egyetem fennállásának 20. évfordulójára. 370 p. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, pp (ISBN: ) Oldal 2 / 10
3 6.Cservák Csaba Választási rendszerek és az új magyar megoldás In: Rixer Ádám (szerk.) Állam és közösség: Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. 426 p. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, pp (ISBN: ) 1. Szabó Zsolt Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához Budapest: Patrocinium Kiadó, p. (Werbőczy) (ISBN: ) 2. Szabó Zsolt EU Cohesion Policy: Hungarian experiences and future perspectives: Univerza Primorska, Koper (2013) 3. Szabó Zsolt Alkotmány és alkotmányosság protestáns szemmel In: Antalóczy Péter (szerk.) Hagyomány és érték: állam- és jogtudományi tanulmányok a Károli Gáspár Református Egyetem fennállásának 20. évfordulójára. 370 p. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, pp (ISBN: ) 4. ó Szabó Zsolt A közvetlen demokrácia helyzete Magyarországon és külföldön JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY 68:(10) pp (2013) 5. Szabó Zsolt Uniós támogatások: támogatás-politikából befektetési politika? A magyar uniós elnökség tevékenysége a kohéziós politika területén STUDIA IURIDICA CAROLIENSIA 7: pp (2012) 6. Szabó Zsolt Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához Budapest: Patrocinium Kiadó, p. Oldal 3 / 10
4 (ISBN: ) 7. Szabó Zsolt Szabadság és felelősség közvetlen demokrácia Magyarországban és külföldön Hanns Seidel alapítvány támogatásával, német és magyar nyelven, Budapest, május 10 (2012) 8. Szabó Zsolt Bevezetés az európai uniós támogatások rendszerébe Budapest: Patrocinium Kiadó, p. 9. Szabó Zsolt Az EU-elnökség értékelése FERENCVÁROSI KALENDÁRIUM 12: pp (2012) 10. Szabó Zsolt (szerk.) Alkotmányjogi jogszabálygyűjtemény Budapest: Patrocinium Kiadó, p. (ISBN: ) 11. Szabó Zsolt A vizsgálóbizottságok új szabályozása In: Rixer Ádám (szerk.) Állam és közösség: Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. 426 p. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, pp (ISBN: ) 12. Szabó Zsolt A magyar előadó-művészet közjogi környezete In: Rixer Ádám (szerk.) Állam és közösség: Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. 426 p. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, pp (ISBN: ) Budapest, július 20. Dr. Cservák Csaba tanszékvezető Oldal 4 / 10
5 Dr. Kincses Áron tudományos munkatárs Publikációk Folyóirat cikkek: 1. Vágó Szabolcs Kincses Áron Petőné Varga Éva (2012): A Mezőgazdasági Számlarendszer módszertani jellemzői, a mezőgazdaság eredményességének nemzetközi összehasonlítása képzett mutatók alapján, Statisztikai Szemle 90. évfolyam 7-8. szám, pp Sándor Illés Áron Kincses (2012): Hungary as receiving country for circulars, Hungarian Geographical Bulletin 61 (3) (2012) Kincses Áron Langerné Dr. Rédei Mária (2012): Budapest térszerkezetéről, Településföldrajzi tanulmányok, 2012/1 (ISSN ) pp Kincses Áron Tóth Géza (2012): Gravitációs modell alkalmazása a térszerkezet vizsgálatára, Területi Statisztika, 15. (52.) évfolyam 5. szám, pp Kincses Áron - Rédei Mária (2012): Szerb és ukrán állampolgárok Magyarországon, pp Afrika Tanulmányok 2012.VI. évf. különszám, ISSN Publikon kiadó. 6. Kincses Áron Bóday Pál Lengyel György Valkó Gábor (2012): Az egyéni gazdaságok tipizálása a mezőgazdaságban a évi Általános Mezőgazdasági Összeírás adatai alapján, Statisztikai Szemle 90. évfolyam 10. szám, pp Kincses Áron, Nagy Zoltán, Tóth Géza: THE SPATIAL STRUCTURES OF EUROPE: PROSTORSKE STRUKTURE V EVROPI ACTA GEOGRAPHICA SLOVENICA 53:(1) pp (2013) IF: Takács Zoltán Kincses Áron (2013): A Magyarországra érkező külföldi hallgatók területi jellegzetességei, Területi Statisztika, 53. évfolyam 1. szám, pp Aron Kincses Geza Toth (2013): Geometry of Potential Models, Regional Statistics Volume Special number pp Konferencián előadás: The economic spatial structure of Europe considered by a modelling approach ISI Bernoulli Társaság, július ig. Részvétel kutatásokban: 1, Mezőgazdasági számlarendszer továbbfejlesztése 2, Európa térszerkezetének vizsgálata 3, Nemzetközi vándorlás Oldal 5 / 10
6 Egyéb: Területi statisztika, Nívódíj. Gravitációs modell alkalmazása a térszerkezet vizsgálatára, 1. hely, 2013 Dr. Pulay Gyula egyetemi docens Publikációk Folyóiratcikk: Pulay Gyula, Máté János, Németh Ildikó, Zelei Andrásné: Milyen kockázatokat hordoz a monetáris politika az államadósság-szabály teljesülésére nézve? PÉNZÜGYI SZEMLE 58:(1) pp (2013) Könyvben fejezet: A keresztyén vezetői eszménykép korszerűsége In. Hagyomány és érték Állam és jogtudományi tanulmányok a Károli Gáspár Református Egyetem fennállásának 20. évfordulójára (Szerkesztette: dr. Antalóczy Péter) Budapest oldal Konferencia-előadások: Mennyiben segíti az integritás felmérése a belső kontrollok működését az önkormányzatoknál Budapest április 15. Elhangzott a Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál című az Állami Számvevőszék és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közös szemináriumán Analysis of opportunities on the use of KNI for international comparisons in the context of sustainable development and recommendations (A fenntartható fejlődéssel összefüggő nemzeti kulcsindikátorok alkalmazási lehetőségének nemzetközi összehasonlítás céljából történő elemzése és javaslatok) Elhangzott INTOSAI Nemzeti Kulcsindikátorok Munkacsoport 6. ülésén Krakkó április Konferencia szervezés: Költségvetési politika és gazdasági növekedés A Költségvetési Tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság közös konferenciája, Budapest július 16. Tudományos ismeretterjesztés: A Versenyképes-e a Jó Pásztor? Vezetői eszményképek a Bibliában és napjainkban című rádió műsor-sorozat (Magyar Katolikus Rádió) folytatásaként két-két adás szerkesztése Sztehlo Gábor evangélikus lelkész és dr. Batthyány Strattmann László, a szegények orvosa mai vezetőknek szóló üzeneteiről Oldal 6 / 10
7 Dr. Tomka János főiskolai tanár Publikációk: Könyvben fejezet: 7 főbűn a menedzsmentben In. Hagyomány és érték Állam és jogtudományi tanulmányok a Károli Gáspár Református Egyetem fennállásának 20. évfordulójára (Szerkesztette: dr. Antalóczy Péter) Budapest oldal Konferencia-előadások: Talentumok és szolgálat; Budapest-Pasaréti Református Egyházközség, március 2. Tudásmegosztás etika nélkül?; MTA Tudásmenedzsment Munkabizottság Konferenciája, Győr, március 13. Az értékek kereszttüzében; Budapest-Pasaréti Református Egyházközség, Világ-egyetemi előadások, április 5. A (menedzsment)innováció akadályai avagy 7 főbűn a menedzsmentben; XXV. Vezérigazgató Találkozó, Sárvár, április Helytállás a konfliktusokban; Budapest-Pasaréti Református Egyházközség, május 18. Hazai konferencia szervezésében való részvétel Harvard Fórum - A felső vezetőknek vagy a középszintű menedzsereknek stresszesebb az élete? április 17. Budapest, július 24. Dr. Pulay Gyula, tanszékvezető Oldal 7 / 10
8 Közigazgatási Jogi Tanszék Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely (a továbbiakban LLKKM) 2012/13. tanév A Kutatóműhely 2010 megalakulása óta folyamatosan tesz szert egyre nagyobb ismertségre és elismertségre. A legutóbbi tanévben a Kutatóműhely az aktuális kérdéseket feldolgozó Vitasorozat keretében két kiadványt (monográfiát) is közzétett (Móré Sándor, illetve Rixer Ádám munkáit), így az Alaptörvényt köszöntő korábbi kötet mellett a Vitasorozat is három kötetessé bővült. Tananyagfejlesztés is történt [Menyhárt Szabolcs Móré Sándor Rixer Ádám: Komplex jegyzet a jogi szakokleveles lelkész szakirányú továbbképzési szak hallgatóinak 2012/2013. I.félév (Bp., KRE ÁJK, 2012.)]. A Kutatóműhely több kutatójának aktív részvételével zajlott az ÁROP program keretében megvalósuló kutatás, melynek záró konferenciáján Rixer Ádám is felszólalt (előadásának címe: A roma érdekek megjelenítése a jogalkotási folyamatokban). A két Tanszék személyi állományának A helyes főállású jogviszonyban keretében foglalkoztatott tagjainak összes tudományos teljesítménye a vizsgált időszakban mintegy 40. Ezek témáikat tekintve igen nagy szórást mutatnak, ám két gondolati csomópont körül jól elrendezhetőek: az egyik a Felelősség és Szabadság témaköre, a másik padig a kisebbségi tematika. A Kutatóműhely mint az Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék által létrehozott szervezet - bonyolította le a évi OTDK kari előkészületeinek egy részét is összesen 8 hallgató számára biztosítva a felkészülést, felkészítést. Ennek keretében három előzetes fordulót, meghallgatást tartottunk (október 25., november 5. március 3.), ahol oktatók és hallgatótársak előtt nyilatkozhattak meg a majdani résztvevők és egyúttal folyamatos megerősítésben, illetve korrigáló visszajelzésben is részesültek. A szegedi OTDK sikeres volt, amennyiben helyezés és különdíj is jutott hallgatóinknak, illetve demonstrátoraink is a résztvevők között voltak. A Kutatóműhely hivatalosan 8 alkalommal tartott ülést, részben Tanszéki értekezletek keretében, részben OTDK ülés formájában. A legjelentősebb projekt a Hungarian Public Administration and Administrative Law c. kötet előkészítése, amely az NKE és a KRE szerződéses együttműködésében jön létre, s a Kar részéről a Kutatóműhely és tagjai tevőleges részvételével zajlik majd. Oldal 8 / 10
9 A projekt egy, a magyar közigazgatás egészét bemutató, angol nyelvű mintegy 1,5 millió karakteres kötet 2014 tavaszáig történő megvalósítását tűzte ki célként, mintegy 30 szerző, lektor, szerkesztő és egyéb közreműködő részvételével. Rixer Ádám publikációi február 1. és június 15. között 1. Rixer Ádám (szerk.): Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. LLLLM KRE ÁJK, Budapest, p. Ehhez kapcsolódóan könyvbemutató Salamon László és Kukorelli István közreműködésével. Utóbbi kiadványhoz a LLKKM forint TÁMOP-os forráshoz jutott október 25. Kari OTDK forduló LLKKM keretében szervezett első felvonása (a dolgozatok közbülső szűrése, dolgozatok értékelése) november 5. Kari OTDK forduló LLKKM keretében szervezett második felvonása (indulók meghallgatása, véglegesítése és rangsorolása) 4. A Kar más szervezeti egységeivel közösen szervezett Kegyeleti konferencia november 5. Részvétel az ÁROP program keretében megvalósuló (és a KRE ÁJK kutatóinak aktív részvételével zajló) kutatás zárókonferenciáján (Rixer Ádám előadásának címe: A roma érdekek megjelenítése a jogalkotási folyamatokban) 6. Tananyagfejlesztés: a) Menyhárt Szabolcs Móré Sándor Rixer Ádám: Komplex jegyzet a jogi szakokleveles lelkész szakirányú továbbképzési szak hallgatóinak 2012/2013. I.félév b) Rixer Ádám: A magyar jogrendszer jellegzetességei 2010 után. Patrocinium, Budapest, p. Monográfia 1. A roma érdekek megjelenítése a jogalkotásban. Budapest, Patrocinium, p. Idegen nyelvű könyvrészlet külhoni tanulmánykötetben 2. Historical Background of the Relationship between the State and Churches in Hungary. In: Religions and Churches in a Common Europe. (J. Wildman, ed.).europaeischer Hochschulverlag GmbH, Bremen, pp Oldal 9 / 10
10 Idegen nyelvű tanulmány külhoni folyóiratban 3. Hungary's Fundamental Law and the Concept of the Historical Constitution. Journal on European History of Law Vol. 4/2013. pp Magyar nyelvű fejezet tankönyvben 4. Jogérvényesülés. In: Sztárayné Kézdy Éva (szerk.): Jogi alapismeretek. Budapest, Patrocinium, pp Magyar nyelvű tanulmány tanulmánykötetben 5. A jogászelit léte és szerepe mint a kormányzati kapacitás egyik kulcskérdése. In: Antalóczy Péter (szerk.): Hagyomány és érték. KRE ÁJK, Budapest, pp Magyar nyelvű tanulmány folyóiratban: 6. Az újabb jogalkotás jellegzetességei. Kodifikáció 2012/2. pp A roma érdekek megjelenítésének intézményes csatornái, különös tekintettel egyes koordinatív és javaslattevő szervekre. Kodifikáció és Közigazgatás 2013/1. pp Budapest, július 20. Rixer Ádám tanszékvezető a LLKKM vezetője Oldal 10 / 10
Dr. Szabó Zsolt Ph.D
Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe: A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BESZÁMOLÓ A 2012/13-AS TANÉVBEN ELÉRT TUDOMÁNYOS, SZAKMAI ÉS TEHETSÉGGONDOZÁSI EREDMÉNYEKRŐL Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék Dósa
elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
1. Személyi adatok 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Vezetéknév/Utónév: Prof. Dr. Patyi András Születési név: Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ÉS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Ph.D
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ÉS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Ph.D egyetemi docens Szoba: B42 Tel: - E-mail cím: csakihatalovics.gyula@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 Állam- és jogtudomány
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Móré Sándor Ph.D.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Móré Sándor Ph.D. európai jogi szakjogász egyetemi adjunktus Közigazgatási Jogi Tanszék Szoba: B/22 E-mai cím: more.sandor@kre.hu Tudományos minősítés: 2012 Állam- és jogtudomány,
Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.
Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Adatlap törzstagok számára
Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és
Dr. Szabó Zsolt Ph.D
Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe: A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége
(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV: 1. Kis Norbert- Nagy Marianna: Európai közigazgatási büntetőjog HVG-ORAC 2007. 300 p. 2. Nagy Marianna: A közigazgatási jogi szankciórendszer Doktori mestermunkák sorozat Osris
Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék 2014/2015. tanév I. félév beszámolója
Jogtörténeti, Jogelméleti és Egyházjogi Tanszék 2014/2015. tanév I. félév beszámolója A tanszék főállású oktatói: Dr. Tóth J. Zoltán tszv. egy. docens Prof. Dr. Stipta István egy. tanár Dr. Antalóczy Péter
Dr. Deres Petronella Ph.D
Dr. Deres Petronella Ph.D tanszékvezető egyetemi docens Tudományos minősítés: 2008. PhD, állam- és jogtudományok, summa cum laude Erőszakos bűnözés, különös tekintettel az alkohol hatása alatt elkövetett
Dr. Rixer Ádám Ph.D. Egyetemi docens Közigazgatási Jogi Tanszék tanszékvezető Szoba: B/22. Tel: 370-8601/322 Email cím: rixer.adam@kre.
Dr. Rixer Ádám Ph.D. Egyetemi docens Közigazgatási Jogi Tanszék tanszékvezető Szoba: B/22. Tel: 370-8601/322 Email cím: rixer.adam@kre.hu Tudományos minősítés: 2006 - Ph.D. fokozat (summa cum laude eredménnyel)
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai
TANULMÁNYOK nappali tagozatos PhD hallgató Debreceni Egyetem Marton Géza Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola
EUROPASS ÖNELETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK Név dr. Zákány Judit PhD E-mail zakany.judit@gmail.com Születési dátum 1985. 09. 19. TANULMÁNYOK 2009-2012 nappali tagozatos PhD hallgató Debreceni Egyetem Marton Géza
feladat felelős határidő Intézetigazgató Bácskainé Dr. Pristyák Erika Dr. Vass Róbert intézeti oktatók
Turizmus és Földrajztudományi Intézet Intézeti minőségfejlesztési terv 2018-2019. tanév I. Oktatás, kutatás, képzés feladat felelős határidő 1. A beiskolázási rendszer fejlesztése, a képzés népszerűsítése
Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2014-2015. tanév I. félév tudományos beszámolója
Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 2014-2015. tanév I. félév tudományos beszámolója 3 főállású oktató: 1. Dr. Deres Petronella tanszékvezető egyetemi docens 2. Prof.
SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK-16-0069 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2017. NTP-HHTDK-16-0069 SZIE GTK TDK
ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )
1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (2006-2011) Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Fojtik János fojtik@ktk.pte.hu +36 72 501599 / 23276
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (2006-2011) Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Fojtik János fojtik@ktk.pte.hu +36 72 501599 / 23276 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: intézeti tanszékvezető adjunktus
Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter
Nemzeti Közszolgálat Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból LEVELEZŐ MUNKAREND részére 2012 tavaszi szemeszter
SZEMPONTRENDSZER A KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES FIATALOK ELISMERÉSÉRE A SPORTTUDOMÁNYOK TERÜLETÉN
SZEMPONTRENDSZER A KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES FIATALOK ELISMERÉSÉRE A SPORTTUDOMÁNYOK TERÜLETÉN ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dr. Balogh László Dr. Győri Ferenc Dr. Molnár Andor javított - átdolgozott kiadás Készült a
KULTURÁLIS TANULMÁNYOK TANSZÉK
KULTURÁLIS TANULMÁNYOK TANSZÉK 1. A Kodolányi János Főiskolán végzett kutatások Tananyagfejlesztés Várható eredmények vagy célok; részeredmények Kutatás kezdete és várható befejezési ideje Cseke Henrietta
Dr. Móré Sándor PhD egyetemi docens, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola
Dr. Móré Sándor PhD egyetemi docens, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola Email: more.sandor@kre.hu Tudományos minősítés: 2012 PhD fokozat (summa cum laude eredménnyel)
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév Név: Születési dátum: Elérhetőség (tel., e-mail): NEPTUN kód: OM azonosító: Szak, évfolyam megnevezése: Költségviselés formája
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA. KÉPZÉSI TERV (Érvényes: tanév I. félévétől, felmenő rendszerben)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERV (Érvényes: 2012-2013. tanév I. félévétől, felmenő rendszerben) Az SZTE Közgazdaságtani Doktori Iskolában a szervezett képzésben részt
Dr. Móré Sándor PhD egyetemi adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola
Dr. Móré Sándor PhD egyetemi adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola Email: more.sandor@kre.hu Tudományos minősítés: 2012 PhD (summa cum laude eredménnyel)
Publikációs Jegyzék. iii. Some Aspects on the Education of the Law of Financial Industries. in Stoltpin-Volga Univer-sity Press 2008.
Publikációs Jegyzék 6. Publikációk 6.1. Idegen nyelvű i. The Hungarian Debtor List and Its Problems. in Studia Iuridica Caroliensia 2., KRE-ÁJK 2007. http://www.kre.hu/ajkfiles/sic_2.pdf ii. The Place
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TEMATIKA ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR SZAKIGAZGATÁSI ÉS SZAKPOLITIKAI INTÉZET. (tárgykód: KKS7B17)
ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR SZAKIGAZGATÁSI ÉS SZAKPOLITIKAI INTÉZET HELYI ÖNKORMÁNYZATOK (tárgykód: KKS7B17) TEMATIKA 2017/2018. tanév II. félév ELŐADÁSOK IDŐPONTJA ÉS TÉMAKÖRE 1. előadás Időpontja:
Molnár Csilla: Health tourism in Hungary: history, its revaluation and tendencies Journal of Tourism Changes and Trends 3.2.2010. pp. 101-114.
PUBLIKÁCIÓS LISTA I. FOLYÓIRATCIKK: I/1. Magyar nyelvű hazai lapban: Molnár, Cs. Tóth, G. Kincses, Á.: A fürdőfejlesztések hatásai Kelet-: Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és Orosháza összehasonlítása. Turizmus
Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi
Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely 2014/2015. beszámolója
Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely 2014/2015. beszámolója Csáki-Hatalovics Gyula publikációs tevékenysége Magyar nyelven megjelent publikációk Magyar nyelvű konferencia részvételek Csáki-Hatalovics Gyula
Dr. Móré Sándor PhD egyetemi adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola
Dr. Móré Sándor PhD egyetemi adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék titkár, Állam- és Jogtudományági Doktori Iskola Email: more.sandor@kre.hu Tudományos minősítés: 2012 PhD fokozat (summa cum laude eredménnyel)
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között
KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi
SZAKMAI ÉLETRAJZ. Felsőfokú tanulmányok és végzettség: Budapesti Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki Kar
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Fabricius-Ferke György PhD, MBA, egyetemi docens E-mail cím: fabricius.ferke.gyorgy@kre.hu Tudományos minősítés: PhD, Gazdálkodás és Szervezetéstudományi Doktori Iskola, Gödöllői Szent
Dr. Szabó Zsolt Ph.D
Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2017 állam- és jogtudomány - habilitáció 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe:
SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium
SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia Születési helye, ideje Budapest, 1965 Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium Egyetem 1985 1990 ELTE
SZAKMAI ÉLETRAJZ Szociális jog PhD Summa cum laude A disszertáció címe: A magyar egészségügyi szolgáltatások nyújtásának jogi szabályozása
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér Ph.D habilitált egyetemi docens, főállású egyetemi oktató Nemzetközi és Tudományos Dékánhelyettes Szoba: A épület, Magasföldszint 9. Email cím: homicsko.arpad@kre.hu
Kiadvány adatlap. az Nemzeti Közszolgálati Egyetem gondozásában megjelenő kiadványok Egyetemi Kiadói Tanács elé való beterjesztéshez
Kiadvány adatlap az Nemzeti Közszolgálati Egyetem gondozásában megjelenő kiadványok Egyetemi Kiadói Tanács elé való beterjesztéshez Tisztelt Kitöltő! Kérjük, a fekete kerettel ellátott részeket mindenképpen
Határozatok
1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott
Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.
Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).
EGRI IMRE főiskolai tanár, NYF GTK Üzleti Tudományok Intézet
PUBLIKÁCIÓS LISTA EGRI IMRE főiskolai tanár, NYF GTK Üzleti Tudományok Intézet I. Könyv, könyvrészlet, jegyzet 1. Egri I. (1991): Üzletkötők kézikönyve. Stúdium Kiadó, Nyíregyháza ISBN: 963 7988 25 2.
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KUTATÁSI BESZÁMOLÓ 2013/14-ES TANÉV Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Bűnügyi tudományok Kutatóműhelye Magyar
SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK-17-0036 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2018. NTP-HHTDK-17-0036 SZIEGTK
Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1
Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Tartalom A.) Közgyűlés B.) Elnökségi ülések C.) Rendezvények C1.) Agrárinformatikai
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János indian@ktk.pte.hu 72-501-599/23148 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: tudományos ösztöndíjas gyakornok
Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd
Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012)
DR. CSÉCSY ANDREA PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012) I. MAGYAR NYELVŰ PUBLIKÁCIÓK I/1. MONOGRÁFIÁK, MONOGRÁFIÁBAN ÍRT FEJEZETEK, KÖNYVEK, KÖNYVRÉSZLETEK 1. Szerződésszegés. In: Osztovics András (szerk.):
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BESZÁMOLÓ A 2012/13-AS TANÉVBEN ELÉRT TUDOMÁNYOS, SZAKMAI ÉS TEHETSÉGGONDOZÁSI EREDMÉNYEKRŐL Büntetőjogi, Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási
nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24.
nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. tudományos diákkör ProGrAmFÜZEt program 10:00-12:00 1. panel 12:00-12:30
A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére
A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére 2010. december 23. http://majt.hu/ A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákköre
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi
A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
2018. évi határozatok kivonata
2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.
A munkáltató neve és címe Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 4028 Debrecen, Kassai út 26.
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) dr. Csűrös Gabriella Klára Születési dátum Mátészalka, 1982. Telefonszám(ok) (52) 438-033/ 77119 Fax(ok) (52) 446-919 E-mail(ek) csuros.gabriella@law.unideb.hu
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BESZÁMOLÓ A 2012/13-AS TANÉVBEN ELÉRT TUDOMÁNYOS, SZAKMAI ÉS TEHETSÉGGONDOZÁSI EREDMÉNYEKRŐL Infokommunikációs jogi Tanszék - Infokommunikációs-
ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek
ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név: Váry Miklós Születési hely és idő: Baja, 1991. március 21. Lakcím: 6500 Baja, Darázs u. 40. Telefonszám: 70/419-7208 E-mail cím: varym@ktk.pte.hu Szakmai eredmények, tevékenységek
Bűnügyi Tudományok Kutatóműhelye 2014/2015. tanév beszámolója
Bűnügyi Tudományok Kutatóműhelye 2014/2015. tanév beszámolója Deres Petronella publikációs tevékenysége Magyar nyelven megjelent publikációk Deres Petronella Domokos Andrea (2014): Büntető anyagi jog III.
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,
Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében
Szakmai önéletrajz Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest Jogász
Szakmai önéletrajz Név: Dr. Tóth Nikolett Ágnes r. őrnagy PhD Munkahely: Testnevelési Egyetem Sportjogi Csoport vezetője, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Rendészetelméleti és Történeti
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Keresztély Tibor. Tanulmányok. Tanítási tapasztalat. Kutatási tevékenység
Keresztély Tibor Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Statisztika Tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8. Telefon: 06-1-482-5183, 06-1-373-7027, 06-20-776-1152 Email: tibor.keresztely@uni-corvinus.hu,
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA TUDOMÁNYOS KONFERENCIA A ÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA SZERVEZÉSÉBEN. 2013. JÚNIUS 14-15. SZÉCHENYI
a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve
BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG KATASZTRÓFAVÉDELMI TUDOMÁNYOS TANÁCS Jóváhagyom! Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy tűzoltósági főtanácsos főigazgató a BM OKF Katasztrófavédelmi
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
feladat felelős határidő
A Turizmus és Földrajztudományi Intézet Minőségfejlesztési terve a 2016/2017-es tanévre I. Oktatás, kutatás, képzés feladat határidő 1. A beiskolázási rendszer fejlesztése, a képzés népszerűsítése (pl.
2016. évi határozatok kivonata
2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Nyilas Anna
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Nyilas Anna Személyes adatok, elérhetőség Születési hely, idő: Debrecen, 1982. július 13. Telefon: 52/512-700/77114 E-mail: nyilas.anna@law.unideb.hu Betöltött munkakörök 2012 -
KRE TAVASZI TRÉNINGHÉT ÁPRILIS ÖSSZEGYETEMI PROGRAMTERVEZET (frissítve: március. 28.)
KRE TAVASZI TRÉNINGHÉT - 2014. ÁPRILIS 7-11. (frissítve: március. 28.) 2014.04.07. HÉTFŐ 9.30 - Reggeli áhítat - Nagykőrös Hősök tere 5. ISTENTISZTELET Kálvin téri református templom 1091 Budapest, Kálvin
AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE
TÉT XVII. évf. 2003 1 Konferencia beszámoló 221 AZ MTA REGIONÁLIS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG IRÁNYELVEI AZ AKADÉMIAI DOKTORI CÍM HABITUS VIZSGÁLATÁNÁL A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY SZÁMBAVÉTELÉRE A Bizottság tagjaihoz
A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére
A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére 2011. május 18. http://majt.hu/ A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákköre
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?
a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM Tanulmányi modul: nappali tagozaton kötelezően megszerzendő kredit: 72 kredit, legalább 11 kurzus (4 kötelező előadás, 2 kötelező
Repertórium 2014/40-ig
MTA Law Working Papers Repertórium 2014/40-ig 2014/01 Ződi Zsolt 2014/02 Pálné Kovács Ilona 2014/03 Balázs István 2014/04 Horváth M. Tamás 2014/05 Varga Zs. András 2014/06 Ziegler Dezső Tamás A korábbi
Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter
TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:
Tekla Papp: Group Interest in Connection with Corporate Groups in Hungary (Jahrbuch für Ostrecht; 2/2015.; pp.)
Civilisztikai Intézet Jogi Szekció I./ Prof.Dr. Papp Tekla - Intézetvezető Publikáció Tekla Papp: Group Interest in Connection with Corporate Groups in Hungary (Jahrbuch für Ostrecht; 2/2015.; 433-466.
Oktatói önéletrajz Kutasi Gábor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2008 Budapesti Corvinus Egyetem, PhD, Közgazdaságtudományok doktora, Budapesti
Dr. Szabó Zsolt Ph.D
Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2017 állam- és jogtudomány - habilitáció 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe:
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
A kötet szerkesztői. Ábel István
A kötet szerkesztői Ábel István A Marx Károly Közgazdasági Egyetem gazdaságmatematika szakán végzet 1978- ban. A közgazdaság-tudomány kandidátusa (CSc) címet 1989-ben a vállalati viselkedés, a nyereségérdekeltség
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET Személyi adatok: Név: Gácsi Anett Erzsébet Születési hely, idő: Mezőtúr, 1987. 05. 01. Állampolgárság: magyar Levelezési cím: Szegedi Tudományegyetem, Állam-
Szemelvények a gépírás elméletének és történetének köréből - Nyíregyházi Főiskola, 2015.
Dankó Márta publikációs jegyzéke Főiskolai jegyzetek, gyakorló feladatgyűjtemények: Szöveggyűjtemény a gépírás elméletéhez - főiskolai jegyzet, 2000. február Ügyviteli ismeretek - főiskolai jegyzet, 2002.
K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő
RENDŐRTISZTI FŐISKOLA ALKOTMÁNYJOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK T Á J É K O Z T A T Ó a KÖZIGAZGATÁSI JOGI ÉS POLGÁRI JOGI ISMERETEK tantárgyakból K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő SZAKIRÁNYÚ
BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS
BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS KÖNYV, MONOGRÁFIA 2000 Jany János: A Szaszanida birodalom magánjogának rendszere és továbbélése a 1 Közel-Keleten. Bibliotheca Facultatis Iuris Universitas Catholicae De Petro Pázmány