TA RCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁRÓL 1892/93-BAN.
|
|
- Adrián Gulyás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TA RCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁRÓL 1892/93-BAN. SZINNYEI JÓZSEFTŐL. Méltóságos Igazgató Úr! A nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatási miniszter úrnak január 26-án 204. elnöki sz. a kelt rendeletével ideiglenesen megbizatván a könyvtár vezetésével, a könyvtár állapotáról, gyarapodásáról, a látogatók számáról s a személyzet hivatalos és tudományos munkálkodásáról szeptember 1-től aug. 31-ig a következőkben van szerencsém jelentésemet összefoglalni : A könyvtárban még a múlt év végén fölmerült sajnos események szükségessé tették azon intézkedést, hogy a kézirattár, melyhez a codexek is tartoztak, tüzetesen átvizsgáltassék, mely műveletről alább részletesebben meg fogok emlékezni. Ezen vizsgálat a kívánt eredményre nem vezetett ugyan, de mégis volt annyi sikere, hogy az évek óta elmulasztott revideálás megtörtént és az eddigi hiányok megállapíttattak. Az erre márczius 3. felsőbb rendelet szerint következett fölülvizsgálat is csak azt eredményezte, hogy a levéltári és kézirattári személyzet által megejtett revízió helyességét konstatálhattuk. A fönnebb említett rendellenességek január 26-án 204. elnöki sz. a. Majláth Béla könyvtár-őrnek és Csontosi János segédőrnek hivatalukból való elmozdítását vonták maguk után. Egyszersmind szükségessé tették a könyvtári szervezet megváltoztatását. A vallás-
2 Szinnyei Józseftől. 303 és közoktatási miniszter úr ő nagyméltósága július 7-én 401. sz. a. kelt rendeletével a könyvtárt, könnyebb kezelhetőség czéljából, három csoportba osztotta, a mely csoportok mindegyikének feje egy-egy múzeumi őr és ezen őrök felett a múzeumi könyvtári igazgató őr fog állani. Előre bocsátom, hogy a rendkívüli vizsgálati teendők és a különben is fokozatosan növekedő gyarapodás fölöttébb megnehezítették a könyvtári személyzet munkálkodását. I. Nyomtatványok osztálya. 1. Gyarapodás. Ajándék útján 992 drb. Vétel útján 1124» Köteles példány 8491» Összesen 5607 drb. Nevezetesebb szerzemények : Lettres du Cardinal Mazarin T. VI. Comptes de bâtiments du roi sous le regne de Louis XIV. T. III. Lettres de Catharine de Médicis. T. IV. Revue de l'histoire des religions. T. XIII. XIV. (A francziaországi közoktatási miniszter ajándéka.) Tetraevangelium. Brassó, (A csernekhegyi gör. kath. sz. Vazul-rend aj.) Beliczay Gyula 47 zeneműve. (Özv. Beliczay Gyuláné aj.) Haller János Hármas Históriája. Pozsony, Balassa- Rimai Istenes Éneki Lőcse, 1730? (Beöthy Zsolt egyetemi tanár aj.) Vetus Hymnarium ecclesiasticum Hungáriáé. (Dankó József nagyprépost aj.) Calendarium historicum. (Kautz Gusztáv tanár aj.) Joann. Card Simor. Epistolarum pastoralium et instructionum selectarum T. I V. (Majer István püspök aj.) Wertner Mór. A magyar nemzetségek a XIV. században. (Szabó Ferencz aj.) Szendrei János. A képzőművészet remekei. Il-ik kiadás. (Szerző aj.) Kiss Bálint. Magyar régiségek. (Valkó László aj.)
3 304 Jelentés a M. N. Múzeum könyvtáráról. Mathiae Belii Notitia Hungáriáé novae geographico-historica. T. V. (Zichy Jenő gróf költségén eszközölt utánnyomás, a gróf ajándéka.) Zsilinszky Mihály. Csongrád vármegye főispánjai. (Szerző ajándéka.) Enyedi Molnár János. Az Isten igeretinek felnyittatott Arany Bányája. Szeben, (30 frtért vétetett Dobrowsky Ágosttól.) Arithmetiea (Practica) Az az Számvető Tábla. Lőcse, (8 frtért Csengeri Mártontól vétetett.) Hampel József egy. tanár 734 darab jelen századbeli nyomtatványt. Kandra Kabos könyvtáblákból kifejtett XVI. századi nyomtatványtöredékeket, özv. Kováts Mihályné 6 darab spanyol könyvel ajándékoztak könyvtárunknak. Könyvvásárlásra 2204 írt 35 kr. fordíttatott. 2. Használat 13,238 olvasó 25,350 darab könyvet használt. Könyvtári igazolvány 1325 egyénnek adatott ki. 3. Végzett munkák. A beérkezett könyvekből és a hátralékokból összesen 2935 munka osztályoztatott, repertorizáltatott s ezekről 3605 czímlap vétetett fel. A régi magyar irodalom 1711-ig teljesen revideáltatott s a könyvtár e gyűjteményéről 42 íves repertórium készült. Revideáltattak a Poetae et oratores Hungarici és Poetae et oratores Germanici szakok. Az évi magyar és idegen nyelvű naptárak 190 kötete beíratott a czím- és szak-katalogusba. Az évi összes magyarországi folyóiratok csekély kivétellel kiegészíttettek. Kötés alá adatott 621 munka, melynek bekötésére 737 frt 70 kr. fordíttatott. A házon kívül 1969 egyénnek 6352 kötet kölcsönöztetett ki. Az idejében be nem szállított könyvekért 210 egyén intetett meg. Az ügyiratok száma 600 volt.
4 Szinnyei Józseftől. 305 II. Kézirat- és levéltári osztály. A) Levéltár. 1. Gyarapodás. Ajándékozás útján 290 drb. Vétel útján » Örök letétemény útján 2951» Összesen 4268 drb. Ehhez számítandó még egy nagy gyűjteménynek, úgymint a néhai Wenzel Gusztáv vásárlás útján megszerzett gyűjteményének több ezer darabra tehető oklevél és levél-anyaga, melyek rendezés alatt lévén, állagukról pontos kimutatás nem adható. A levéltárat ajándékokkal a következők gazdagították : Bihály Ignácz, Bugly Gyula, Fejérpataky László, ismeretlen (Széll Farkas közvetítésével), Madarász Gyula, Majláth Béla, Pokoly József, Somogyi Mariska, Szinnyei József és Thaly Kálmán. Az oklevelek vásárlására (beleértve két nagy gyűjteménynek vételárát) 1612 frt fordíttatott. Ez összegből 1000 frt a Wenzel-féle gyűjtemény megvételére esik, a mely a Majláth-féle gyűjteménynyel egyetemben nemcsak a levéltárat, hanem a könyvtár egyéb osztályait is, ú. m. a kézirattárat, az incunabulumok és a nyomtatványok osztályát is gazdagította. A szerzemények közt minden tekintetben legkiválóbb néhai Wenzel Gusztáv kitűnő jogtudósunk és történetbúvárunk oklevélgyűjteménye, mely egymaga mintegy másfélezer darabbal ezek közt 256 darab középkori oklevéllel gyarapította levéltárunk állagát. A nagy gyűjtemény rendezése most lévén folyamatban, csak annak teljes befejezése után adhatunk felőle részletes kimutatást ; mindazonáltal megemlítésre méltó, hogy benne az Árpádok korát 15. a XIV. századot 114, a XV-iket 124 s a XVI. század első negyedét 22 oklevél képviseli. Belső értékére nézve kiváló becsű e gyűjtemény, mely az ország minden vidékére tartalmaz adatokat és különösen feltűnő sok benne a középkori városi életre vonatkozó művelődéstörténeti adat. Belső érték és mennyiség tekintetében tekintélyes helyet foglal el a Szent-Iványi-családnak a M. Nemz. Múzeumban örök letéteményként elhelyezett levéltára, melylyel a letéteményezett családi Magyar Könyv-Szemle j
5 306 Jelentés a M. N. Múzeum könyvtáráról. levéltárak száma immár 25-re emelkedett. A levéltár darabjainak száma 2947 és e számból 115 darab oklevél az évet megelőző időből való. Hasonlókép nagybecsű a Majláth Bélától vett 901 darabból álló oklevél-gyűjtemény, mely 114 darab középkori oklevelet tartalmaz. A gyűjtemény túlnyomó részben az ország északi vidékére, első sorban Liptómegyére tartalmaz felvilágosító adatokat, oly területre, melynek oklevelei levéltárunkban felette gyéren fordulnak elő. Csupán e két nagy gyűjtemény és a Szent-Tványi-család levéltára 504 darabbal gyarapította levéltárunk középkori oklevélanyagát. Egyéb szerzemények közül kiemelendő, nem ugyan szám, mint belső érték tekintetében Madarász Gyula nemz. múzeumi Őr ajándéka. Az általa adott 12 darab középkori oklevél közt a legnagyobb rész (10 drb) egykor a dunántúli Kisfaludyak levéltárához tartozott, de mikor múzeumunk 1884-ben e levéltárat őrzésképen átvette, abból hiányzottak. Ez ajándék egyrészt kiegészíti a Kisfaludy-levéltár hézagait, másrészt általa jutott levéltárunk Imre király évi gyönyörűen föntartott okleveléhez, mely levéltárunk legrégibb eredeti oklevele. (Eddig legrégibb oklevelünk évből szintén Imre királytól való volt, ugyancsak a Kisfaludy-család levéltárában.) Egy másik becses ajándék Pokoly Józsefé, mely 24 darab XIV., 66 drb XV.. 12 drb XVI. századi, tehát összesen 102 mohácsi vész előtti és 94 drb későbbi oklevelet tartalmaz. Ez oklevelek legnagyobbrészt Szatmár, Szabolcs és Bihar vármegyékre vonatkoznak. Ezekhez csatlakozik 43 drb mohácsi vész előtti és 7 drb későbbi oklevélből álló gyűjtemény (legrégibb darabja 1304-ből való), mely Fejérpataky László ajándékából került a levéltárba. Az újabb korból származó oklevelek közül kiemelendők azok. melyeket Thaly Kálmán orsz. képviselő ajándékából szerzett meg levéltárunk. Ilyen Drugeth János országbíró évi mandátuma, mely új, egészen ismeretlen adattal egészíti ki a Bákóczi-család nemzedékrendjét. Ugyancsak ő ezenkívül még 15 drb nagy érdekű XVII XIX. századi oklevéllel gazdagította levéltárunkat. A legújabb korbeli szerzemények közt kétségtelenül a legnagyobb érdekű Damjanich János tábornoknak decz. 28-án kelt tábornoki kinevezési okirata, melynek eredetije vétel útján
6 Szinnyei Józseftől. 307 kerüit a Múzeum tulajdonába ; továbbá Deák Ferencznek egy nov. 14-én kelt eredeti levele. Czímerlevél-gyűjteményünk a következő 16 darabbal gyarapodott: január 5. Szentmártoni János és Körmendy Márton czímerlevele I. Ferdinándtól (1745-iki átiratában.) szeptember 24. Kása István czímerlevele Báthory Gábortól. XVI. sz. vége. Zeke máskép Kovács Ferencz czímerkérő folyamodványa június 14. Vajda Márton és társai czímerlevele Báthory Gábortól (1764-iki másolat.) Becze János czímerkérő folyamodványa Madarász István czímerkérő folyamodványa június 27. Váradi Thury István czímerlevele II. Rákóczy Györgytől január 6. Demyen István czímerlevele III. Ferdinándtól január 10. Fazekas máskép Bulikovszky János czímerlevele I. Lipóttól Göncz György czímerkérő folyamodványa Göncz György czímerlevele I. Lipóttól márczius 16. Joó János czímerlevele június 25. Matavovszky Lajos czímerlevele. (Egyszerű másolat.) XVII. sz. év n. Gaál Márton czímerkérő folyamodványa október 8. Thonauer Máté czímerlevele május 10. Affolder Péter német czímerlevele, melyet Mária Teréziától főleg a budai Krisztinaváros telepítéseért nyert február 14. Mészáros István huszárkapitány czímerlevele. 2. Használat A kutatók száma a levéltárban 58 volt, kik 10,558 darab oklevelet, levelet stb. használtak. 3. Végzett munkák. A levéltár két tisztviselője a könyvtárban október havában elrendelt vizsgálat alkalmából a kézirattár revíziójával és egyéb a vizsgálattal összefüggő hivatalos teendők végzésével bízatván meg. a személyzetnek a levéltár gazdagságához és folytonos nagymérvű 20*
7 308 Jelentés a M. N. Múzeum könyvtáráról. szaporodásához mérve elégtelen száma mellett hosszú ideig nem volt módjában a levéltári felhalmozódott anyag rendezéséhez látni. E külön elfoglaltatás mellett azonban a személyzet módját ejtette annak, hogy a levéltárban a teendők felhalmozódása miatt nagyobb mérvű hátralékok elő ne álljanak. Maga a kézirattár revíziója a levéltári anyag jelentékeny részének átvizsgálását vonta maga után, a mennyiben az években a kézirattárból nagy mennyiségű oklevél, számadás és egyéb levéltári jelleggel bíró irat helyeztetvén át a levéltárba, szükségessé vált azoknak a kézirattár repertóriumaival lehetőleg darabról darabra való összehasonlítása. Egy régi mulasztás lőn ezzel helyrehozva, melynek alapján a levéltár anyagáról a régi kézirattári signaturákat feltűntető utalási jegyzékek fognak készülni. E kikeresési és konstatálási munka a levéltár személyzetét a hivatalos órákon kívül is hónapokig foglalkodtatta. A letéteményezett családi levéltárak közül a Beniczky családé végleg rendeztetett és a levéltár 20 fiókban felállíttatott. A levéltár 115 drb mohácsi vész előtti oklevelet és több ezer újabbkorit tartalmaz. Hasonlókép végleg rendeztetett, és 64 fiókban felállíttatott jelző czédulákkal ellátva a gr. Bethlen család levéltára, mely egyike a múzeumban elhelyezett családi levéltárak legnagyobbikának, a mennyiben darabjainak száma re rúg. A családi levéltárak közül a Dobos családé a család kívánatára lajstromoztatott. A két példányban készült terjedelmes jegyzék a levéltár egy alkalmazottját félévnél tovább foglalkoztatta. A családi levéltárak minden egyes darabja a család nevét feltűntető bélyegzővel levén ellátandó, e munka megszakítás nélkül folytattatott, úgy, hogy jelenleg 14 letéteményezett levéltárnak, u. m. a Kállay, Jeszenák, gr. Forgách, Hanvay, Máriássy, Kisfaludy, Dancs, Dobos, Soós, gr. Rhédey, Békássy, Görgey, Justh és Bónis családok levéltárainak minden egyes darabja el van látva az illető bélyeggel. A múzeum törzsgyűjteményéből rendeztetett és beosztatott mintegy 1300 darab levél és oklevél, s a Tunyogi-féle becses gyűjtemény a gyakori használat következtében új rendezésre szorulván, revízió alá vétetett és szigorú korrendben újra felállítatott. Jelentékeny időt, több teljes hónapot vett igénybe a megvételre felajánlott és részben még eldöntés alatt lévő nagy gyüjte-
8 Szinnyei Józseftől. 309 menyek átvizsgálása és megbecslése. Ilyenek a Majláth-, Wenzelés Kende-féle gyűjtemények, melyek részletes, darabról darabra kiterjedő áttekintése a rendes hivatalos munkák folyamát nagyban megakadályozta. Végűi nem hagyhatom felemlítés nélkül a kutatók és kérdezősködőknek havonkint átlag re menő nagy számát, kik főleg czímertani és genealógiai kérdésekben veszik a levéltári személyzetet igénybe. Minthogy az e kérdésekre feleletet adó segédeszközök, mint a múzeum czímerlevél-gyűjteménye, Nagy Iván munkája, a Siebmacher-féle nagy czímeres könyv, Gritzner munkája stb. a levéltári személyzet gondozása alatt állanak, ez hivatalos kötelességet teljesít a felvilágosítások megadásával és utánjárások megtételével, noha ez a levéltári személyzet elégtelen volta miatt nagy mértékben gátlólag hat a levéltári munkálatok folytatására. B) Kézirattár. 1. Gyarapodás. Vétel útján 142 drb. Ajándék, áthelyezés útján 13» Csere útján 1» Letétemény útján 6» Összesen 162 drb. E gyarapodásba néhai Wenzel Gusztáv egyetemi tanár gyűjteményének több száz kötetre menő kéziratai betudva nincsenek. A gyűjtemény már hónapok óta rendezés stádiumában levén, mely még hosszabb ideig fogja a kézirattár személyzetét foglalkodtatni. annakáliagáról részletes kimutatás csak később lesz adható. Kéziratok vásárlására a Wenzel-féle gyűjtemény vételárán kívül, (melyről a levéltárnál történt említés), 847 frt 50 kr. és 500 bir. márka fordíttatott. A kézirattárat ajándékokkal a következők gazdagították : Gyulay Pál, Majláth Béla, Molnár Mari, Pokoly József, Schönherr Gyula. Az új szerzemények között belső érték tekintetében első helyen áll néhai Wenzel Gusztáv kézirati hagyatéka, mely kis részben Dobrovszky Ágost könyvkereskedőtől, legnagyobb részben pedig az örökösöktől vétel útján szereztetett meg. A gyűjtemény különböző provenientiájú, jobbára jogi és történelmi tartalmú
9 31ü Jelentés a M. N. Múzeum könyvtáráról. XVIll XIX. századi kéziratokon s a kiváló tudós saját jegyzetein kívül mintegy 50 csomagot kitevő oklevélmásolatokból áll, melyek anyagát a kiváló tudós az ország és a külföld különböző levéltáraiból legnagyobb részt maga másolta le. Egy másik kiváló gyűjtemény Majláth Bélától szereztetett meg. Ez 39 drb. XVI XIX. századi kéziratot tartalmaz, melyek közt kiváló becsűek Lőcse városának a XVI. század derekán kezdődő számadásai több kötetben, és több várnak a XVII. századból való urbáriuma. Vétel útján szereztetett meg néhai Szlemenics Pál 26 kötetből álló jogi és szépirodalmi tartalmú kézirati hagyatéka. Rosenthal Lajos müncheni antiquartól egy magyarországi hártya-missale vétetett, melynek kora a XV. századra esik. Nyelvi tekintetben kiváló érdekűek a benne olvasható XV. századi horvát nyelvű bejegyzések, melyek dr. Asbóth Oszkár egy. tanár meghatározása szerint a magyar nyugati és délnyugati határszéleken divó horvát nyelvjárást tüntetik föl. Halle J. müncheni antiquartól egy spanyol nyelvű XVI. századi török krónika vétetett, melyet eddigelé ismeretlen magyar vonatkozásai kiváló történelmi kútfő jellegével ruháznak fel. Mint nyelvemlék nagyértékű egy XVI. századi eredeti magyar kézirat, mely az erdélyi és nagybányai aranyolvasztásra és bányászatra vonatkozó utasításokat és feljegyzéseket tartalmaz. Az újkori szerzemények közt kiemelendő azon rendkívül előnyös csere, melyet Gyulai Pál egyetemi tanár a nála elveszett Vitkovics-féle levélke fejében könyvtárunknak felajánlott és melyet ez kész örömmel elfogadott. Az elveszett érdektelen levélke helyett Gyulai Pál Kazinczynak Aranka Györgyhöz években írt 28 drb eredeti levelét juttatta könyvtárunk birtokába. Vétel útján szereztük meg Gáti Istvánnak, az első magyar gyorsirástan Írójának kéziratban maradt, 1824-ből származó Steganographiáját. Kende Zsigmond bécsi antiquartól 24 drb iratot szereztünk, meg, melyek Kossuth Lajosnak évi hütlenségi pőrére vonatkoznak. A becses szerzemény oly iratokat foglal magában, melyek a Vörös Antal-féle gyűjteményben nem találhatók. Végül Gyulai Pál egyetemi tanár letéteményként hat Petőfikéziratot helyezett el a kézirattárban, melyek a költőnek egyes verseit tartalmazzák, jobbára sajátkezű Írásával irva.
10 Szinnyei Józseftől. 3il 2. Használat. A lefolyt évben 312 kutató 966 kéziratot használt. 3. Végzett munkák. A M. Nemz. Múzeum könyvtárában konstatált visszaélések és rendetlenségek az egész kézirattár szigorú revízióját vonták maguk után. E munka keresztülvitelével a nemz. múzeumi vizsgálóbizottság által a levéltár és, a kézirattár három tisztviselője bízatott meg, kik az egész munka tartamára egyéb hivatalos foglalkozás alól felmentettek és jelentéseiket úgy a revízió eredményéről, mint egyéb a vizsgálattal összefüggő ügyekről közvetlenül a vizsgáló-bizottság elnökéhez intézték. A hónapokon át, hivatalos órákon kívül is folytatott revízió nemcsak a számot kitevő repertoriumi anyag konstatálására szorítkozott, hanem a kézirattárból a könyvtár vagy a múzeum más osztályaiba áthelyezett kéziratok hollétét is iparkodott megállapítani. E revízió eredménye a Nemzeti Múzeum és az egyetemi könyvtár egy-egy tisztviselője által felülvizsgáltatván, annak helyessége némi kisebb eltérések rektifikálása után konstatáltatott. Ez alkalommal a kézirattári anyagból hiányzóknak a követkevő darabok bizonyultak : a) Középkori kéziratok:, 1. Sancti Hieronymi et s. Augustini nonnullae epistolae. (XI. századi hártya-kézirat.) 2. Tractatus de substantiis. (XII XIII. századi hártya-kézirat). 3. S. Bonaventurae Summa veritatis Theologicae. (XIV. századi hártya-kézirat.) 4. Ciceronis Officiorum libri très, De senectute. De amicitia, et Paradoxa. (XIV. századi hártya-kézirat.) 5. Callimachi experientis ad Innocentium pontificem de bello inferendo Turcis oratio. (XV. századi papir-kézirat.) 6. Galeotti Mártii De egregie sapienter iocose dictis ac factis serenissimi régis Mathíae. (XV. századi hártya-kézirat.) 7. Liber precationum Hildesheimensis. (XV. századi hártyakézirat.) 8. luvenalis Iunii Satyrae. (XV. századi hártya-kézirat.) 9. Liber precatorius. (XV. századi hártya-kézirat.)
11 312 Jelentés a M N. Múzeum könyvtáráról. 10. Lucani Pharsalia. (XV. századi hártya-kézirat.) 11. loannis Platináé De honesta voluptate et valetudine. (XV. századi hártya-kézirat.) 12. Statuta ephippiariorum seu sellariorum Mediolanensium. (XV. száz. kézirat.) 13. Statuta civitatis Iustinopolis. (XV. századi hártya-kézirat.) 14. Bunds-Ordnung im landt zu Schwaben (kézirat a XVI. század elejéről). 15. Liber precum Conradi Mörlin abbatis (hártya-kézirat a XVI. sz. elejéről.) 16. Contareni, Capitulare. (Hártya-kézirat a XVI. sz. elejéről). 17. Suriano, Capitulare. (Hártya-kézirat a XVI. század elejéről). 18. Viario, Capitulare. (Hártya-kézirat a XVI. század elejéről). b) Üjabbkori kéziratok : 1. Flacci Illyrici Missa Latina. (XVI. századi latin kézirat.) 2. Dubinszky, Cantiones variae. (XVIII. századi latin kézirat.) 3. Dominii Sempte brevis notitia. (XVIII. századi latin kézirat.) 4. Anonymi Institutiones philosophiae (XVIII. századi latin kézirat.) 5. Philippi, Iohannis et Ludovici Camerarii Commercium litterarium. (XVI. századi levelek.) 6. Andreáé Glosii Meditationes verae spirituales. (XVII. századi latin kézirat. 7. Bethlen Miklós önéletirata. (XVIII. századi magyar kézirat.) 8. Losonczi Becze András, Vitézségünk fegyvere. (XVIII. századi magyar kézirat.) 9. Átzai Péter, Beggeli és estvéli könyörgések. (XVIII. századi magyar kézirat.) 10. Decrementum Bavariae. (XVIII. századi német kézirat.) 11. Bemerkungen über die Komposition der Ballette. (XIX. századi német kézirat.) 12. Cantaten über die Sonn- und Festtags-Evangelien. (XVII. századi német kézirat.) 18. Johannes Ebner,Itinerariummeum.(XVII. sz.német kézirat.) c) Keleti kéziratok : 1. De nativitate Mohamedis et de Kabsi Mustapha. (Török kézirat.) 2. Libellus precatorius cum pluribus Corani suris. (Arab kézirat.)
12 Szinnyei Józseftől. 813 A revízió alkalmával konstatáltatott az is, hogy 15 év óta egyetlenegy középkori codex sem vétetett föl, és hogy a többi megszerzett kéziratok legnagyobb része felvétetlen. Ezen száz és száz kötetet kitevő újabb accessiók rendbeszedése és lajstromozásának megkezdése foglalkodtatta első sorban a kézirattár tisztviselőit. Az 1859-ik év óta fel vetetlenül maradt kéziratok csomagonkint összeállíttattak, ezek közül 165 szerzemény meg volt határozható, de még mindig maradt hátra több száz kézirat, melyeknek provenientiája földeríthető nem volt. A legrégibb szerzemények ( ) közül 69 kötet vétetett fel, s ezekről az utaló lapokkal együtt 113 czédula készült. E kéziratok nemcsak a rekonstruált szerzemény könyvbe, repertóriumokba vezettettek be, hanem véglegesen rendeztettek és illető helyükre beosztattak. Hosszú időt vett igénybe néhai Horváth Mihály történetírónk irodalmi hagyatékának rendezése, mely 1879 óta úgyszólván felbontatlan állapotban volt. Az egyes kötetek anyagát lapról lapra kellett összeszedni, és több heti munkát vett igénybe, míg a teljesen rendetlen anyagot 24 kötetben csoportosítani lehetett. A kéziratok vásárlása a lefolyt évben nagy lendületet vévén, hosszú időt kellett fordítani a becslési procedúrára és a megszerzett nagy gyűjtemények előleges rendezésére, hogy azok a növedéknaplóba beiktathatok legyenek. C) ősnyomtatványok csoportja. A könyvtár uj szervezete alapján az ősnyomtatványok csoportja a kézirat- és levéltár őrének kezelésére bízatván, a csoport felöl e helyütt kell jelentésemet megtennem. A körülbelől 1000 kötetből álló gyűjtemény a Wenzel-féle vétel anyagából egy nagyérdekű incunabulummal egészíttetett ki, s ez Aeneas Sylvius Epistolae familiäres 1497-iki lyoni kiadása. A teljesen lajstromozott gyűjtemény az év folyamán revideáltatott, mely alkalommal Thúróczy 1488-iki brünni kiadásán kívül, melynek hiánya már néhány évvel ezelőtt konstatáltatott, újabb hiány nem merült fel. Az ősnyomtatványok katalógusa különben jelenleg készíttetik sajtó alá, s ennek közlését a Magyar Könyv- Szemle már legközelebbi kötetében meg fogja kezdeni.
13 314 Jelentés a M. N. Múzeum könyvtáráról. III. Hirlap-könyvtár. 1. Gyarapodás. Ajándék útján évfolyam 155 száma. Vétel útján 55» 4442» Kötelespéldány » 46,667 Összesen. 778 évfolyam 51,264 száma. Nevezetesebb szerzemények : Pressburger Wochenblatt évfolyama. Ephemerides Posonienses és 1836-iki évfolyamai. Múlt századi külföldi hírlapok egyes számai. (Sváby Frigyes ajándéka.) 1848/49-iki hírlapok egyes számai. A hirlap-könyvtárt ajándékaikkal gyarapították Bürger Gusztáv, Fazekas Sándor, Sváby Frigyes. ', Vásárlásra fordítattott 69 frt. 2. Használat kutató 2466 kötet hírlapot használt. 3. Végzett munkák. Köttetett 395 kötet hirlap; kötésre fordíttatott 558 frt 48 kr. Revideáltatott 757 hirlap 37,622 száma. Reklamáló levél szétküldetett 331 darab, s a reklamált 3399 hirlapszámból eddig beérkezett 1922 szám. IV. Tudományos összeköttetések. A lefolyt évben könyvtárunk a következő nevezetesebb külföldi tudományos intézetekkel állott összeköttetésben : bécsi udv. könyvtár, bécsi cs. és kir. hitbizományi könyvtár, bécsi egyetemi könyvtár, bécsi városi múzeum, bécsi udv. történelmi múzeum, bécsi cs. és kir. udv. állami levéltár, bécsi udvari kamarai
14 Szinnyei Józseftől. 315 levéltár, krakkói Jagelló-egyetemi könyvtár, prágai cseh múzeum könyvtára, boroszlói városi könyvtár, drezdai városi könyvtár stb. Résztvettünk ezenkívül az 1892-iki bécsi színészeti és zenetörténelmi kiállításon, úgyszintén az ugyanazon évben Budapesten rendezett méhészeti kongreszus alkalmával rendezett szakkiállításon, több száz kéziratot és nyomtatványt engedve át e kiállítások czéljaira. A könyvtárban megfordult nevezetesebb látogatók közül kiemelendők: Müller Miksa oxfordi egyetemi tanár, Dabisa Sándor herczeg (Icsnia, Oroszország), Mildenberg Alajos lovag (Prága), René de Cissey (Paris), Fermendzin Özséb (Róma), Dr. A. Hartmann (München), J. Wist és H. Kestel technikai tanár (Grácz) stb. V. Személyzetiek. A könyvtár tisztviselőire nézve örvendetes tényként kell kötelességszerűleg fölemlítenem a javulást, melyet az évi IV. t.-cz. végrehajtása fizetési viszonyaikban előidézett. A könyvtár az új fizetési fokozatok életbeléptetése kapcsán három csoportra osztatott, úgymint a nyomtatványok, a hírlapok, a kézirat- és levéltár s ősnyomtatványok csoportjaira. Mindegyik csoport élére a VIII. fizetési osztályba tartozó egy-egy múzeumi őr helyeztetett; ezen őrök fölött fog állani a kinevezendő igazgató-őr, ki az egész könyvtári administratio vezetéseért lesz felelős. A nyomtatványok őrévé a gróf Széchenyi-család kijelölése alapján Kollányi Ferencz neveztetett ki ; a kézirattár, levéltár és ősnyomtatványok élén, dr. Fejérpataky László ; a hirlapkönyvtár élén alulírott áll, ki egyszersmind miniszteri megbízásból az igazgató-őr teendőit végzi. A könyvtár többi tisztviselője megtartotta eddigi rangfokozatát, a gyakornokok kivételével, kik segéd (assistens) czímmel a X. fizetési osztályba soroztattak. Ez utóbbi osztályban még egy állás szerveztetett s erre folyó évi február 10-én dr. Sebestyén Gyula kézirattári napidíjas lett kinevezve. Váczy János könyvtári segédőr a fővárosi VII. ker. főgymnasiumhoz tanárrá neveztetvén ki, helyébe dr. Csuday Jenő, csornai premontrei kanonok lett segédőrré kinevezve ; de úgy Ő, mint a nyomtatványi osztály őre dr. Kollányi
15 316 Jelentés a M. N. Múzeum könyvtáráról. Ferencz csak a jelentésem határain kívül eső munkaév elején kezdték meg működésüket. A könyvtár tisztviselői közül a nagyméltóságú minisztériumtól a Nemzeti Múzeum illető alapjából támogattatva, a levéltár két tisztviselője tett tudományos utazásokat : Dr. Fejérpataky László múzeumi őr az év nyarán a veszprémi káptalani, a pannonhalmi főapátsági. a zágrábi káptalani, a horvát országos, a zárai helytartósági, a bécsi állami levéltárakban és az admonti apátság könyvtárában eszközölt tudományos kutatásokat. Búvárlatainak főczélja egyrészt a régi XI XII. századi oklevél-anyag tanulmányozása és a nevezetesebb daraboknak a múzeum levéltára részére fénykép-másolatban való megszerzése volt, másrészt pedig Zsigmond király korának okleveles emlékeit tette tanulmányozás tárgyává. Dr. Schönherr Gyula múzeumi assistens Troppauban a városi és tartományi levéltárakban, és Boroszlóban a városi könyvtárban s az állami levéltárban Corvin Jánosra vonatkozó adatok után kutatott s utóbbi helyen, a városi könyvtárban beható vizsgálat tárgyává tette a városháza padlásán talált Mátyás-kori oklevelek és levelek gyűjteményét, regestákban kivonatolva ezek magyar vonatkozásait. Tanulmányozta továbbá a berlini királyi, a lipcsei városi és a drezdai udvari könyvtárak berendezését, szervezetét s Magyarországot érdeklő anyagát, s a két utóbbi helyen megvizsgálta az ott levő Corvin-codexeket : a lipcsei városi könyvtár görög Constantinus Porphyrogenitusát, s a drezdai udvari könyvtár Valturius- és Ciceró-kéziratait. A könyvtári személyzet irodalmi működéséről a következő jegyzék nyújt felvilágosítást: Szinnyei József. a hírlapkönyvtár őre. 1. Magyar irók élete és munkái, füzet. (II. kötet, 6 9. és III. k füzet). Budapest, Tartalmaz összesen 1294 életrajzot. 2. Rózsán Mátyás Visszaemlékezés. Budapesti Hirlap, szám.
16 Szinnyei Józseftől. 317 Fejérpataky László, a kézirat- és levéltár őre. 1. Béla király Névtelen jegyzőjének krónikája. Facsimile kiadás. A szöveg megoldásával és a fordítás javított kiadásával. Budapest, Három királyi pecsét. (Szt. László, Kálmán király és II. Béla pecsétje). Turul, Titkári jelentés a M. Heraldikai és Genealógiai Társaság tíz éves működéséről. Turul, A M. T. Akadémia megbízásából szerkeszti a Zsigmond-kor oklevéltárat. 5. Szerkesztette a Turul évi folyamát. Horváth Ignácz, segédó'r. Magyarországi könyvészet (Melléklet a Magyar Könyv- Szemle XVI. évfolyamához.) Budapest, Kereszty István. assistens. 1. Önálló zenei czikkek a Magyar Szalon, Magyar Géniusz és Pesti Hirlap hasábjain. 2. Bírálatok az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület Közlönyében és az Egyetértésben. 3. Hazai és külföldi zenészek életrajzai a Pallas-féle Nagy Lexikonban. 4. Szerkesztette a Pesti Hirlap zenemellékletét. 5. Vezette a Pesti Hirlap művészeti rovatát. Dr. Erdélyi Pál, assistens. 1. Classicismus. I., II., III. Erdélyi Múzeum, Az énekes-könyv reformjához. Protestáns Naptár, A pogánykori költészet emlékei. Az «Athenaeum» Irodalomtörténete. Budapest, Adalékok a XVI XVII. sz. egyházi költészetéhez. (Jancsó-. Mihál Farkas-codexek és a pozsonyi kézirat.) Egyetemes Philologiai Közlöny, Irodalmi, művészeti és színészeti czikkek, könyvbirálatok és szini kritikák a Fővárosi Lapokban.
17 ,318 Jelentés a M. N. Múzeum könyvtáráról. Dr. Schönherr Gyula, assistens. 1. A Somkereki Erdélyi család évi czímeres levele és nemzedékrendje. Turul, III. 2. Magyar heraldikai emlékek külföldi czímeres-könyvekben. I. A magyar király czímeres tornaöltözete a XV. században. II. A Manesse-codex magyar lobogója. Turul, IV. 3. A nagybányai Szent-István-templom. Archaeologiai Értesítő, IV. és V., és külön kiadásban: Budapest, r Olaszországi történelmi kutatások. II. és III. közlemény. Századok, VII. és II., s az egész különnyomatban: Budapest, r Könyvismertetések, kisebb közlemények a Századok, Archaeologiai Értesítő és Turul egyes füzeteiben. 6. Magyar történelmi czikkek az Athenaeum Kézi Lexikonában. Dr. Sebestyén Gyula, assistens. 1. Csokonai kiadatlan versei a M. Nemz. Múzeum könyvtárában. (M. Könyv-Szemle, XVI. évf. I II. füz.) 2. Gróf Széchenyi Ferencz levelezése könyvtári ügyekben. (U. o. III IV. füz.) 3. Részt vesz a Beöthy által szerkesztett illusztrált irodalomtörténet írásában, s a már kiadott első kötetben «Királymondák és énekmondók» s «Középkori könyvtáraink és a Corvina» czímmel két fejezetet írt. 4. Mint a Pesti Napló tudományos-rovatának vezetője külön czikkeket írt az Akadémia heti s a Történelmi Társulat havi felolvasóüléseiről. Ugyanitt jelentek még meg névvel, név nélkül és jegyekkel ellátott tárczái és petit czikkei az irodalom, képzőművészet és paedagogia köréből. (A nép költői levelei, Irodalmi felsülések, De Gubernatis Angelo székfoglalója, Milleniumi gondolatok, Gyulai Aranyról, Ujabb apróságok Aranyról, Révai Miklós stb.) 5. A Kisfaludy-Társaság megbízásából szerkeszti az Arany- Gyulai-féle népköltési gyűjtemény IV. kötetét. *
18 Szinnyei Józseftől, 319 A Magyar Könyv-Szemléből az év lefolyása alatt megjelenvén az évi folyam befejező része, a nagyméltóságú minisztérium elérkezettnek látta az időt, hogy e folyóiratnak a könyvtárhoz való viszonyát rendezze s elejét vegye az eddigi késedelmek következtében beállott zavarok ismétlődésének. Ehhez képest a könyvtár vezetői részéről bekért tervezet alapján akként határozott, hogy a folyó évben új sorozat indíttassék meg, melynek egyes évfolyamai 1894-től évnegyedes füzetekben fognak megjelenni ; a szerkesztéssel alúlirott és dr. Fejérpataky László múzeumi őr felügyelete mellett ideiglenesen dr. Schönherr Gyula tiszttársunkat bízta meg, s a felől is intézkedett, hogy jövőben a folyóirat összes pénzügyei házilag kezeltessenek. Végül kötelességszerűleg föl kell említnem, hogy a hírlapkönyvtár túltömöttsége a hírlapok kezelését most is jelentékenyen megnehezíti, a további gyarapodást pedig a mostani helyiség már a legközelebbi években alig lesz képes befogadni. Ugyanez áll a levéltárra nézve, a hol a családi levéltárak helyisége a letétemények örvendetes szaporodása következtében immár annyira megtelt, hogy esetleg érkezendő nagyobb levéltárak abba elhelyezhetők nem lesznek. Ezzel van szerencsém jelentésemet benyújtani, s mély tiszteletem nyilvánítása mellett maradtam Budapesten, október 1-én. Méltóságodnak alázatos szolgája Szinnyei József, a múzeumi könyvtár vezetésével megbízott hirlapkönyvtári őr.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL OKTÓBER 1-TÓL DECZEMBER 31-IG.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL 1893. OKTÓBER 1-TÓL DECZEMBER 31-IG. (Felolvastatott a Magyar Nemzeti Múzeum 1894. január 8-iki igazgatósági ülésén.) A lefolyt
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÁPRILIS 1-TöL JÜNIUS 31-IG.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL 1894. ÁPRILIS 1-TöL JÜNIUS 31-IG. (Felolvastatott a Magyar Nemzeti Múzeum 1894. június 2-iki igazgatósági ülésén.) I. A nyomtatványok
IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE
IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
IRODALOM. emlékei a külföldön és a hazában czímen. A hivatalos jelleg. építési korai czímű. Möller tanulmánya tulajdonképpen nekünk,
IRODALOM Magyarország műemlékei. III. kötet. Szerkeszti báró Forster Gyula. Budapest. Franklin-Társulat. 1913. 4-rétű 314 lap. A Műemlékek Országos Bizottságának ez a kiadványa is rendkívül becses tartalommal
TARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 190&. ÉV I. NEGYEDÉBEN.
TARCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZ. MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 190&. ÉV I. NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványok osztályának anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 2245. ajándék útján
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL 1895 ÁPRIL 1-TÖL JÚNIUS 30-IG. (Felolvastatott a Magyar Nemzeti Múzeum 1895 július 1-én tartott igazgatósági ülésén.) A lefolyt
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye. /Acta post advocatos/
IV. 86. Ügyvédek után maradt iratok levéltári gyűjteménye /Acta post advocatos/ 1627 1835 Terjedelme: 14,80 ifm 92 (14,73 fm) doboz 2 (0,07 fm) kötet 94 rakt egys. Raktári helye: Mester utca, 2 emelet,
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Mátyás Melinda ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály V K K V I I. T U D O M Á
XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY
ÖSSZEHASONLÍTÓ KÖNYVTÁRTUDOMÁNY A MKOT és a MKOF szervezésében megvalósuló könyvtárosképző tanfolyamok bemutatása Összeállította: Molnár Andrea Informatikus-könyvtáros MA Wlassics Gyula (1852-1932) miniszter
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik
Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm
A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának állapotáról 167
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának állapotáról 167 Czímeresleveleink és egyéb nemesi irataink gyűjteményének gyarapodása a következő : 1. 1623 január 16. Regensburg. II. Ferdinand birodalmi czímereslevele
TANULMÁNYOK: TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BOGDÁNDI ZSOLT 407062 Szucság 244. sz. Románia Tel: 004-0729-39-65-64 e-mail: zsbogdandi@yahoo.com TANULMÁNYOK: 2011: doktori fokozat megszerzése a Debreceni Egyetemen, summa cum laude
Vállalkozás, kultúra, polgárosodás
2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK 1.-4. TÉRKÉPEK ÉS JEGYZÉKEK 1. számú melléklet ÖVEZETI TERVLAP 2. számú melléklet AZ ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG MEGENGEDETT LEGNAGYOBB ÉRTÉKE AZ EGYES UTCÁKBAN TERVLAP
A TUDÓS, KONYVTARALAPITO KULTÚRAKÖZVETÍTŐ KULTSAR ISTVÁN
A TUDÓS, KONYVTARALAPITO KULTÚRAKÖZVETÍTŐ KULTSAR ISTVÁN TATABÁNYA, 2001 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ. AZ UTÓKOR KULTSÁRRÓL Bausz Teodorik: Kultsár István élete és működése 11 Alapi Gyula: Kultsár István 22
XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939. 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely:
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely: Az iratok 1992-ben vétel útján kerültek
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca
Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám Tervezett időpont 1051 Október 6 utca 6 2017.01.04 1051 Október 6 utca 8 2017.07.10 1051 Október 6 utca 11 2017.01.06 1051 Október 6 utca 19 2017.01.09
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
2. A tordai középtanodáröl.
2 3 4 ISKOLAI ÉRTESÍTŐ. 234 lóknak a mivelődlietésre s az önerején való kiképzésre szép alkalom van nyílva. Vajha az ifjúság kellően tudná méltányolni e kedvező körülményt s teljes erejökből egyen-egyen
JELENTÉS A M. N. MÜZEUM KÖNYVTÁRÁNAK
Jelentés a m. n. Múzeum könyvtáráról. 221 f) ugyanez az Akadémia könyvtárában; g) ugyanez a marosvásárhelyi főisk. könyvtárában. Azonban megjegyzendő, hogy mindezek egy és ugyanazon példányról vett másolatok
XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)
XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári
Jelentés a Magy Nemzeti Múzeum könyvtá A M Jelentés a budapesti tud. egyet, könyvtárának rende zéséről, gyarapodásáról ós fo 1883-ban.
Vegyes közlemények. Jelentés a Magy. Nemzeti Múzeum könyvtáráról. A M. Nemzeti Múzeum könyvtára az 1883. év második felében, 2043 kötet és füzet nyomtatványnyal, 94 kézirattal, 396 oklevéllel és és levéllel,
REPERTÓRIUM. Benkó Imre, Arany János tanársága N.-Kőrösön. Ism. dr. :ilázár Béla. Nemzet 194. sz.., r,
REPERTÓRIUM. Abonyi Lajos. (1843-1898.) (Képpel). Vasár, Ujs., 18. sz.' t /,... Ábrányi Emil, Garay János emlékezete. Budap. Napló "155. -sz. Ábrányi Emil. Abonyi Lajos. Budáp. Napló 118. sz, Ambrus Zoltán.
A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke
Irodalom: A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke - Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770-1970. Repertórium. Budapest, 1982. - Molnár László Szögi László: A Semmelweis
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem saját kezű aláírásával ellátott latin nyelvű oklevele. Kelt:
,-... < ;l'y \ <47 ' Az 1869-dik vi april SOdikára hirdetett ORSZÁGGYŰLÉS NYOMTATVÁNYA. Ki EPYISELOHAZ DHAZ. N APLÓ. VI.
,-... < ;l'y \
Művei 1851 *Tündérek a magyar ősvallásban. Új Magyar Múzeum 1851. 589-613., 642-662. p.
2015. július 25. Ipolyi Arnold gyűjteménye Ipolyi Arnold (Ipolykeszi, Hont vármegye 1823. X. 18. Nagyvárad, Bihar vármegye 1886. XII. 2.) nagyváradi püspök, történész, gyűjtő 1861 Magyar Tudományos Akadémia
r r JONAS KAROLY VEREDY KATALIN rr r TÖRTÉNETE Budapest
r r JONAS KAROLY VEREDY KATALIN AZ rr r ORSZÁGGYŰLÉSI TÖRTÉNETE KÖNYVTÁR 1870 1995 Budapest 1995 TARTALOMJEGYZÉK A szerkesztő előszava '. 11 Rövidítések jegyzéke.14 l. AKONYVTAR ELSŐ ÉVSZÁZADA 15 1. A
Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben
2015/01/23 Galambos Ferenc sok más irodalomtörténeti munkája mellett élete végéig ötvennél több bibliográfiát is készített, köztük a Nyugat, az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti Közlemények, a Magyar
Évnegyedes jelentés a M. Nemz. Múzeum könyvtárának állapotáról. 297
Évnegyedes jelentés a M. Nemz. Múzeum könyvtárának állapotáról. 297 részéről, hogy az elől el nem zárkózhattam s a legkedvezőbb megoldásnak tartottam azt, hogy a sajtórendészeti köteles példánynak felhasználását
Magyar Könyvszemle T. füzet. 1
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRA AZ 1897. ÉVBEN. Az 1897. év nevezetes gyarapodásokkal gazdagította a könyvtár anyagát. A nyomtatványok osztálya az 1896. évben ajándék útján idekerült Horvát Árpád-féle
Könyvtárosképzés Németországban.*
KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Könyvtárosképzés Németországban.* A könyvtári alkalmazottaknak Németországban három csoportjuk van: felső, középső és alsófokú, a mi fogalmazásunk szerint tudományos tisztviselő, segédszemélyzet
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
FŐKÉTÜSZ Kft évi kéményellenőrzés sormunka ütemezése V. kerület
Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Akadémia utca 1 3 2016.01.11 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7
A királyi József-műegyetem személyzete.
A királyi József-műegyetem személyzete. Rektor. Vész János Ármin, okleveles mérnök, a felsőbb mennyiségtan rendes tanára, egyszersmind tanár a középtanodai tanárképezdén, a magyar tud. akademia rendes-,
XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat
4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése.
4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése. Tisztelt Közgyűlés! Szakosztályunknak elmúlt évi működéséről szóló jelentésemnek elkészítése be kell vallanom nehéz feladatot teremtett részemre.
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRA AZ 1898. ÉVBEN.
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRA AZ 1898. ÉVBEN. A könyvtár történetében korszakot alkot a lefolyt év. Az 1848. évi XVIII. törvényczikk helyébe a törvényhozás megalkotta a nyomdai köteles-példányok beküldéséről
VI EGYHÁZI SAJTÓ. Tartalomjegyzék: VI/b Egyéb egyházi sajtó ügyek 5. VI/c Klisék /24 db/ 5
VI EGYHÁZI SAJTÓ Tartalomjegyzék: VI/a Unitárius Élet ügyei - 1921-1990 2 VI/b Egyéb egyházi sajtó ügyek 5 VI/c Klisék /24 db/ 5 VI/a - Unitárius Élet ügyei - 1988-2000 6-2006 után begyőjtött anyagok -
1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)
A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK
30 éves a papírrestaurátor képzés
2011/09/23-2011/10/24 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) [1]A magyarországi könyv és papírrestaurátorok idén ünneplik 30. évfordulóját annak, hogy elindult ez a képzési forma a Nemzeti Könyvtárban.
MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT ÉVRŐL.
4 MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT AZ 1893. ÉVRŐL. Bevétel Mérleg az Országos Állatvédő- Újhelyi Sándor,, mint közgyölésileg megar íny Áthozat 1892. évről (10 darab arany)... Tagsági díjak fejében Államsegély földmivelési
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,
TÁRCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRA
TÁRCZA. JELENTÉS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRA ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1909 ÉV I. NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványi osztály anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 2827 drb, ajándék
Kulturális Javak Bizottsága 2011. február 9-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2011. február 9-i ülés Az ülés napirendje 1. Pontormo, Jacopo (Pontormo, 1494 1557)-nak tulajdonítva: Mária gyermekével, Keresztelő Szent Jánossal és két angyallal, 1523 körül
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye 1856. XI. 7. Koppány-Szántó 1920. VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató
2014. április 28. Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye 1856. XI. 7. Koppány-Szántó 1920. VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató Névváltozata Marius Oszkár Budapesti egyetemen jogi
BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY
Illendő dolog az, sőt szükség, hogy az, ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja az maga Hazáját. Bod Péter BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY MEGYEI DÖNTŐ I. kategória 2006/2007 A versenyző
Horváth Mihály középiskolai törté ele verse y Második forduló esszé ered é yei
Horváth Mihály középiskolai törté ele verse y forduló esszé ered é yei Há orúk, hadszervezet, külpolitika a Hu yadiak korá a 204 Kiss Csilla Új udai József Attila Gi áziu 41 205 Birizdó Á el Budapest XIV.
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott
Határtalanul a Felvidéken
Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 41. Kozáry család iratai 1848-1885 Terjedelme: 1 doboz = 0,11 ifm Helyrajzi jelzete: Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, Széchenyi tér
ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED
366 Közlemények Magyar Szociográfiai Intézetbe kerültek, amelyet a Fővárosi Könyvtárból végleg távozott Krisztics vezetett. 13 A lemondás a Teleki által felkínált feladatokról, a humaniórák közé való visszavonulás
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére
331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló
3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet
Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
A nyugalom szigetei(?) Múzeumi könyvtárak Győr-Moson-Sopron megyében
A nyugalom szigetei(?) Múzeumi könyvtárak Győr-Moson-Sopron megyében Stabilitás Innováció Inspiráció Magyar Könyvtárosok Egyesülete 44. vándorgyűlése Múzeumi és mezőgazdasági szekció Győr, 2012. június
A MAGYAR NEMZETI MŰZEUM KÖNYVTÁRA AZ 1891/92. MUNKAÉVBEN.
320 A M. Nemz. Múzeum könyvtára A MAGYAR NEMZETI MŰZEUM KÖNYVTÁRA AZ 1891/92. MUNKAÉVBEN. (Kivonat Majláth Béla könyvtárőr 1892-ik évi jeíentésébó'l.) A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának 1891/92-iki munkaévéről
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN
AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN ÓZER ÁGNES Szűkebb pátriánk több mint egy évszázaddal ezelőtt sem szűkölködött a múlt iránti tudományos érdeklődésben, annak magas szintű
A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI
A TANÁROK ÉVKÖNYVEKBEN MEGJELENT ÍRÁSAI Balás Imre: Eszmetöredékek a történelem oktatásának módszeréről. A szabadkai Városi Főgymnasium értesítvénye az 1873 74. tanévben. 3 4. Bölcskey Lajos: Van-e a középiskolában
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A M AGY. NEMZ. MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ ÉV ELSŐ NEGYEDÉBEN.
TÁRCZA. ÉVNEGYEDES JELENTÉS A M AGY. NEMZ. MÚZEUM SZÉCHÉNYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL AZ 1908. ÉV ELSŐ NEGYEDÉBEN. I. A nyomtatványi osztály anyaga a lefolyt évnegyedben köteles példányokban 3360
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA
MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27
Országos Széchényi Könyvtár 1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6. Tel.: +36 1 224-3845,487-86-52 www.oszk.hu; pr@oszk.hu; facebook.com/nemzetikonyvtar; twitter.com/nemzetikonyvtar INTERPRETÁCIÓK INTERPRETÁCIÓJA
A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY
A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2004. évről Jelen közhasznúsági jelentést az alapítvány 2005. május 24-i kuratóriumi ülésén a kuratórium elfogadta, és a felügyelő
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege
Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012
Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás
V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások
V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások 66.-68. Az ember tragédiája (Budapest, 1958, Magyar Helikon) (2) +188 l + 20 t + 34 l, 28 cm, Révai József tanulmányával.
SZAKOSZTÁLYI ÉRTESÍTŐ.
SZAKOSZTÁLYI ÉRTESÍTŐ. VU. szakülés 1S89. november 16-án. Elnökölt: Dr. Szamosi János, szakosztályi elnök. A szakülés tárgyai: 1. Dr. Széchy Károly szakoszt tag felolvadta: Kazinczy és Döbrentei, régi
EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.
EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések
1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Problémafelvetés
1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Számlákkal a német sajtóba Problémafelvetés A számla az egyik legkorábban selejtezhető, értéktelen iratfajta. Nem így, ha a számlák 19. századiak. Pl. a reformkori
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár NKA Közgyűjtemények Kollégiuma 3508/01131
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A hagyaték. Konferencia a Nádasdy család mecénási tevékenységének eredményeiről Pályázati azonosító: 3508/01131 A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum pályázatot nyújtott be az NKA Közgyűjtemények
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm.
3. fond TANULMÁNYI OSZTÁLY IRATAI 1868-2007 71 doboz, 269 kötet, = 18,23 ifm. A főiskola Tanulmányi Osztálya 1950-ben alakult meg. Az osztály feladatai fokozatosan növekedtek. 1960-tól a tanári szak nappali
Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019
Tulipánkert Székhelyóvoda - Hunyadi u.14. Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019 Északon a Vásárhelyi Pál utca, az Ipolyi térig. A Kossuth
Sorszám Pályázattal érintett lakások száma
Sorszám Pályázat száma Pályázó Pályázattal érintett lakások száma Pályázott állami támogatás 1 LFP-2009-LA-9-10-04-01 Mosonmagyaróvár, Magyar út 17-21. Társasház 50 3 696 000 Ft 2 LFP-2009-LA-9-10-06-02
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-69/2008/537. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa - a Réczicza White & Case Ügyvédi Iroda és a Pallos Ügyvédi Iroda által képviselt Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi