Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat"

Átírás

1 Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat Az Erste Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban Társaság vagy Erste Alapkezelő Zrt.) a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló évi XVI. törvény (Kbftv.), a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról és az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló évi CXXXVIII. törvény (Bszt.), a Kbftv. és a Bszt. felhatalmazása alapján kiadott, a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról szóló, a Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII. 23.) MNB rendeletében, továbbá az MNB által kiadott ajánlásokban foglaltak alapján az alábbiak szerint rendelkezik az ügyfelei részéről érkező panaszok kezeléséről. Célunk, hogy az ügyfél minden szempontból elégedett legyen szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Tudjuk azonban, hogy minden szervezet működése során előfordulhatnak olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban ügyfeleink megalapozott panasszal élhetnek. Üzleti gyakorlatunk alapkövetelménye, hogy ügyfeleink felvetéseit haladéktalanul kivizsgáljuk, és a feltárt hibákat orvosoljuk. Ezért a panaszbejelentéseket rögzítjük, és rendezésüket kiemelt feladatként kezeljük. Emellett a beérkezett észrevételeket rendszeresen elemezzük, és ennek eredményeit felhasználjuk szolgáltatásaink és ügyfélkezelési rendünk továbbfejlesztéséhez is. Az alábbiakban összefoglaljuk az ügyfél által igénybe vehető panaszbejelentés rendjét. I. A panasz Panasz a Társaság tevékenységével, szolgáltatásával, termékével szemben felmerülő minden olyan egyedi kérelem vagy reklamáció, amelyben a panaszos az Erste Alapkezelő Zrt. eljárását kifogásolja és azzal kapcsolatban konkrét, egyértelmű igényét megfogalmazza. Panasznak minősül különösen a szerződéskötést megelőző, vagy a szerződés megkötésével, az Erste Alapkezelő Zrt. a szerződés fennállása alatti, az Erste Alapkezelő Zrt. részéről történő teljesítéssel, valamint a szerződéses jogviszony megszűnésével, illetve azt követően a szerződéssel, összefüggő - tevékenységét vagy mulasztását érintő kifogás. Nem minősül panasznak, ha a fogyasztó/ügyfél a Társaságtól általános tájékoztatást, véleményt vagy állásfoglalást igényel. II. A panaszos A panaszos az a természetes személy vagy jogi személy (az az ügyfél, aki nem természetes személy, függetlenül attól, hogy a jogszabályok jogi személynek minősítik vagy sem, különösen, de nem kizárólagosan: egyesület, gazdasági társaság, alapítvány, egyház, szövetkezet, egyesülés, önkormányzat, nyugdíjpénztár) ügyfél, aki az Erste Alapkezelő Zrt. szolgáltatását igénybe veszi, vagy a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. Ügyfél: aki a Kbftv. alapján a befektetési alapkezelőtől szolgáltatást vesz igénybe, ide nem értve a befektetőt. A panasz képviselő vagy meghatalmazott útján történő benyújtása esetén a Társaságunk vizsgálja a benyújtási jogosultságot, amelyet a benyújtó meghatalmazással igazol.

2 Amennyiben a panaszos meghatalmazott útján jár el, úgy a meghatalmazásnak a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvényben foglalt követelményeknek kell megfelelnie. Bejelentésre szolgáló nyomtatvány alkalmazása esetén a panaszos neve mellett fel kell tüntetni a panaszos törvényes, illetve meghatalmazotti képviselőjeként eljáró, panaszbenyújtó természetes személy nevét is (pl. vállalat képviselője, természetes személy meghatalmazottja, stb.). Meghatalmazás hiányában az Erste Alapkezelő Zrt. közvetlenül a panaszoshoz fordul az ügyintézés gyorsítása érdekében. Panaszosnak tekintendő az a személy is, aki az Erste Alapkezelő Zrt. eljárását nem valamely konkrét szolgáltatással, hanem egyéb, a szolgáltatással összefüggő tevékenységével (pl. hirdetés) kapcsolatban kifogásolja. III. A panasz bejelentésének módja A panasz benyújtására a következő lehetőségeket biztosítja Társaságunk: Szóbeli panasz: a) személyesen: a Társaság székhelyén: 1138 Budapest, Népfürdő u emelet minden munkanapon 8-tól 16 óráig b) telefonon: a telefonos ügyfélszolgálat száma: hívásfogadási idő: minden munkanapon 8-tól 16 óráig, minden hétfőn 8-tól 20 óráig a 06 30/ os telefonszámon. Írásbeli panasz: a) személyesen vagy más által átadott irat útján a Társaság székhelyén b) postai úton: levelezési cím: 1138 Budapest, Népfürdő u emelet c) telefaxon: d) elektronikus levélben: zsuzsanna.toreky@erstealapkezelo.hu Ha a panaszos írásban kívánja a Társaságnak a panaszát benyújtani, - lehetőség szerint - a panaszt alátámasztó dokumentumok másolata a beadványhoz mellékletétként kerüljön becsatolásra. A Társaság által forgalmazott befektetési jegyekkel kapcsolatos panaszokat a befektetési jegyek forgalmazóinál kell benyújtani. A panasz írásbeli benyújtása esetén a Magyar Nemzeti Bank által a honlapján közzétett formanyomtatvány is alkalmazható, amelynek elérhetősége:

3 IV. A panasz kivizsgálása A panasz kivizsgálásának általános rendje: A panasz kivizsgálása térítésmentes, azért külön díj nem számolható fel. A panasz kivizsgálása az összes vonatkozó körülmény figyelembevételével történik. Minden beérkezett panaszos, reklamáló és felszólító, valamint vizsgálati célból küldött levél másolatát a vezérigazgató továbbítja a megfelelő terület vezetőjéhez. Ezzel egy időben minősíti a levelet és meghatározza a megfelelő eljárást. Amennyiben nem a vezérigazgató folytatja le a vizsgálatot, rendelkezik, hogy a megfelelő terület vezetője kivizsgálja, ellenőrizze, intézkedjen és válaszlevélben értesítse az ügyfelet. Panaszkezelés során a Társaság különösen a következő adatokat kérheti a panaszostól: a) panaszos neve b) szerződésszám, ügyfélszám, c) lakcíme, székhelye, levelezési címe, d) telefonszáma, e) értesítés módja, f) panasszal érintett szolgáltatás g) panasz leírása, oka h) panaszos igénye i) a panasz alátámasztásához szükséges, a panaszos birtokában lévő dokumentumok másolata j) meghatalmazott útján eljáró panaszos esetében érvényes meghatalmazás, k) a panasz kivizsgálásához, megvizsgálásához szükséges egyéb adat. A panaszos adatait a Társaság az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeli. A válaszlevelet a panasz közlését követő 30 naptári napon belül meg kell küldeni a panaszosnak. A válaszlevelet iktatva küldi el Társaságunk. A válaszlevél postára adásának Társaság által igazolt időpontjában a panaszlevél megválaszoltnak minősül. A válaszlevél másolati példányát, illetve a bejövő levelet és a levélhez kapcsolódó dokumentációt a vezérigazgató által erre a feladatra kijelölt személynek át kell adni, aki helyben irattárazza azokat. Írásban és elektronikusan beérkezett panaszok esetében a Társaság a panaszok fogadását folyamatosan biztosítja. Az elektronikus panasz fogadására nyitva álló rendszer üzemzavara esetén a Társaság a panasz felvételét üzleti időben minden egyéb csatornáján biztosítja. Egyebekben az elektronikusan és írásban beérkezett panaszokra a panaszügyintézés általános szabályai mindenben irányadóak. Az Ügyfél az írásbeli panaszát a Társaság székhelyén személyes átvétel céljából munkanapokon 8-tól 16 óráig nyújthatja be.

4 Szóbeli panaszok: A szóban előadott panaszokat a Társaság székhelyén, munkanapokon 8-tól 16 óráig fogadja. A Társaság szóbeli ideértve a személyesen és a telefonon tett panaszt azonnal megvizsgálja, és lehetőség szerint orvosolja. Ha az Ügyfél a szóbeli panasz kezelésével nem ért egyet, a panaszról és az azzal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontjáról - ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges - a Társaság jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyv egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az Ügyfélnek át kell adni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén a panaszra adott válasszal együtt az Ügyfélnek meg kell küldeni. Ebben az esetben a panaszra adott, indokolással ellátott választ a közlést követő 30 naptári napon belül kell megküldeni. A jegyzőkönyv a következőket tartalmazza: a) a panaszos neve, b) a panaszos lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe, c) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, d) a panaszos panaszának részletes leírása a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítésével annak érdekében, hogy a panaszos panaszában foglalt valamennyi kifogás teljes körűen kivizsgálásra kerüljön, e) a panasszal érintett szerződés száma, ügytől függően ügyfélszáma, f) a panaszos által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke g) amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a jegyzőkönyvet felvevő személy és a panaszos aláírása h) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje Egyebekben a Társaság a személyesen benyújtott szóbeli panaszokkal kapcsolatban az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el. Telefonon beérkező panaszok közlésére a telefonos ügyfélszolgálat fenti számain van lehetőség. Telefonon közölt panasz esetén a Társaság biztosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. Telefonon közölt panasz esetén a Társaság és az Ügyfél közötti telefonos kommunikációt a Társaság hangfelvétellel rögzíti és a hangfelvételt öt évig megőrzi. Erről az Ügyfelet a Társaság az ügyintézés kezdetekor tájékoztatja. Az Ügyfél kérésére a Társaság biztosítja a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre bocsátja a hangfelvételről készült hitelesített jegyzőkönyvet. V. Panaszkezeléshez fűződő tájékoztatási kötelezettség A Társaság köteles tájékoztatni a panaszost, hogy a panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén az alábbi hatóságokhoz, illetve testülethez fordulhat: a) fogyasztóvédelmi ügyekben: Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja (levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777, telefon: , Fax: , cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu)

5 b) szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogviták esetén: ba) Pénzügyi Békéltető Testület (székhely: 1133 Budapest, Váci út 76.; levelezési címe: H-1525 Budapest BKKP Pf. 172, telefon: , internetes elérhetőség: és/vagy bb) bíróság. A Társaság általánosan alávetette magát a Pénzügyi Békéltető Testület határozatainak a jogvita tárgyának értékére vonatkozó alábbi korlátozással: - egyedi ügyekben 3 M Ft (hárommillió forint) alatti ügyérték, - egyedi ügyekben a fogyasztónak bármely jogcímen előterjesztett, 1 M Ft (egymillió forint) alatti pénzkövetelése esetén. A Pénzügyi Békéltető Testület, illetve a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ előtt megindítható eljárás alapjául szolgáló kérelem nyomtatványok elérhetősége: Az ügyfél a formanyomtatványt a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezéséhez - ( benyújthatja: a. Elektronikus formában az Ügyfélkapun keresztül b. Írásban (postai úton vagy személyesen) - A kérelmet a Pénzügyi Békéltető Testülethez Budapest, Krisztina krt. 39., levelezési cím: H-1525 Budapest BKKP Pf.: 172. (közvetlenül a Déli pályaudvar mellett) nyújthatja be.. Az Ügyfél a Társaságtól igényelheti a Pénzügyi Békéltető Testület, illetve a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ előtt megindítható eljárás alapjául szolgáló kérelem nyomtatványok megküldését. VI. A panasz nyilvántartása A Társaság az ügyfél panaszairól, valamint az azok rendezését, megoldását szolgáló intézkedésekről belső nyilvántartást vezet. E nyilvántartás tartalmazza: a) az ügyfél által tett panasz leírását, a tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését, b) a panasz benyújtásának időpontját, c) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát, d) a c) pontban megjelölt intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, e) a panaszra adott válaszlevél postára adásának időpontját. A Társaság jelen panaszkezelési szabályzatot székhelyén kifüggeszti és honlapján ( közzéteszi. A Társaság a panaszt és az arra adott választ 5 évig őrzi és azt a Felügyelet 1 kérésére bemutatja. 1 a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank

Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat. Hatályos: október 16. napjától

Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat. Hatályos: október 16. napjától Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat Hatályos: 2018. október 16. napjától Az Erste Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban Társaság vagy Erste Alapkezelő Zrt.) a kollektív befektetési formákról és kezelőikről,

Részletesebben

Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat

Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat - Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg - Hatályba lépés: 2011. július 1. Az Erste Befektetési Zrt. a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról

Részletesebben

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély). A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes

Részletesebben

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig

Részletesebben

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12. A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az

Részletesebben

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely

Részletesebben

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az

Részletesebben

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.

Részletesebben

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2014. február

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató

Részletesebben

AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,

Részletesebben

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Golden Gate Global Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2017. 1 Bevezetés A Golden Gate Global Zrt. (továbbiakban: GGGL Zrt.) tevékenységére, magatartására vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,

Részletesebben

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 1 MNB 6/C.5 1 Az AG Credit Hungary Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1. ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Risk Partners Kft. Ügyfelei részére I. Panasz bejelentésének módjai 1) Szóbeli panasz a. Személyesen - Panaszügyintézés helye: 2120 Dunakeszi, Kertész u. 12. - Nyitva tartás:

Részletesebben

A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól

A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke

Részletesebben

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2

Részletesebben

Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság

Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s.

PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s. NOVIS Poisťovňa, a.s. I. BEVEZETÉS Társaságunk kiemelt célja, hogy az ügyfelek elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét. Jelen szabályzat célja,

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján

Részletesebben

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3

Részletesebben

VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó

Részletesebben

MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz

Részletesebben

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A

Részletesebben

A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól

A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 1/2017. számú vezérigazgatói utasítás PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 Szervezet neve: Agrikusz Agrár Alkusz Zrt. Címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 45. 1/3. Adószáma: 24373953-1-06 Kiadó: Előkészítő:

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013.

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013. Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) az irányadó hatályos jogszabályok

Részletesebben

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok

Részletesebben

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2019. március 01 Tartalom 1. A panasz bejelentésének módjai... 3 1.1 Az ügyfél szóbeli panasza... 3 1.2 Az ügyfél írásbeli

Részletesebben

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénzkibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár,

Részletesebben

AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban: a Szabályzat ) célja, hogy biztosítsa az American Express

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat 2018. március 20. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. október 1. napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. Bevezetés... 3 1.2. A Panaszkezelési szabályzat kiadásának

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: január 15-tõl visszavonásig. Bevezetõ

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: január 15-tõl visszavonásig. Bevezetõ ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. január 15-tõl visszavonásig Bevezetõ A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsõdleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,

Részletesebben

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe. 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe. 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2014. augusztus 1. Kibocsátó: Szirtesi György

Részletesebben

Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: az Oney) a hozzá benyújtott panaszok ügyintézésének

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére

Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére I. Bevezetés A CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe (a továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai

Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2018. április 23. Hatályba lépés napja: 2018. április 24. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:

Részletesebben

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,

Részletesebben

28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról

28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 79. -ában, a magánnyugdíjról és

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény (továbbiakban: FNYSZ) biztosítja, hogy a tag és csatlakozott munkáltató (továbbiakban: Ügyfél) az FNYSZ magatartására, tevékenységére

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2019. január 13-tól Panaszkezelési szabályzat Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: FNYSZ) köteles teljes körűen kivizsgálni és megválaszolni

Részletesebben

QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület

QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület Panaszkezelési szabályzat Dokumentum azonosító: QUANTIS Consulting Zrt. - Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Végrehajtásért

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat 2017. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu Panaszkezelési

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék.

(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék. Panaszkezelési Ügyféltájékoztató I. Bevezetés I.1. Jelen Panaszkezelési ügyféltájékoztató (a továbbiakban: Ügyféltájékoztató) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Lajvér Biztosítási Alkusz Kft. (7121 Szálka, Petőfi Sándor utca 25., adószám: 10621710-1-17, Cg.: 17-09-001296) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Biztosításkötés. Top Kft. A Biztosításkötés. Top Kft. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013 évi CCXXXVII törvény 288. rendelkezéseinek, valamint a

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz.

AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz. AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2018. sz. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., mint MKB Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátó intézmény

Részletesebben

Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről

Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. október 1. Kibocsátó:

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: május 6.

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: május 6. Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2016. május 6. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről

01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről MetLife Biztosító Zrt. 01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. január 04. Kibocsátó: Bartók János vezérigazgató Készítette: Harkácsi Gábor, compliance

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL 1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Ügyfelünk! Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Az IBG Alkusz Kft. (7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 2., adószám: 11546252-1-14, Cg.: 14-09- 306272; Számlasz.: 17000019-11482130) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: augusztus 22-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: augusztus 22-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2018. augusztus 22-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u. 14. Levelezési cím: 1398 Budapest, Pf.: 576. Elektronikus levelezési

Részletesebben

BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT módosításokkal egységes szerkezetben 2014. szeptember 1. Panaszkezelési

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2016. augusztus

Részletesebben

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:

Részletesebben