12 napos utazás Korzikán 399 Euro/ fö. Részletes program
|
|
- Nóra Bognárné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 12 napos utazás Korzikán 399 Euro/ fö A Görögök Kalliste-nek, a legszebbnek nevezték. Tengerpartjai, hegyiösvényei, vadvízi patakjai megannyi változatos kikapcsolódást ígérnek, hihetetlen változatosságú tájainak köszönhetően kalandprogramunk igazi csemege minden felfedezőnek és természetkedvelőnek egyaránt. Ódon hangulatú történelmi városkáiban bolyonghatunk, megízlelhetjük a helyi finomságokat, kortyolhatjuk gesztenyés italaikat. Felejthetetlen élmény ezen a vad, csodálatos mediterrán szigeten Részletes program 1.nap:Budapest,Szlovénia,Olaszország,Savona/Livorno A kora hajnalban indulunk Budapestről (találkozó 1.45-kor a Március 15. téren, indulás 2.00 órakor!). Szlovénia keresztül, majd a déli óráktól már Olaszországban utazunk. Velence, majd a Garda-tó mellett elhaladva késő este érkezünk meg Livornoba/Savonába, ahol az éjszakai kompra szállunk. A hajón saját hálózsákjainkban kényelmesen kipihenhetjük az utazás fáradalmait, hogy reggel újult erővel szállhassunk partra Korzikán. Szállás: a komp zárt, kényelmes fedélzetén. 2.nap:Bastia,Nonza,Porto A kora reggeli kikötést követően Nonza festői szépségű kis faluja felé vesszük az irányt. A településen megnézhetjük a híres Pascal Paoli tornyot, és Korzika védőszentjének Szent Júliának az emlékhelyét. A csodatévő Szent Júlia forráshoz 54 lépcsőn juthatunk le. Rövid ejtőzésünk végeztével ismét buszra szállunk és és a Desert des Agriates kopár, csupán macchiával borított sziklasivatagán átkelve utazunk a nyugati perton található Porto felé, ahol a kempingünkben három éjszakára rendezkedünk be. Napnyugtára besétálunk a városba, ahol a tengerpartról gyönyörködhetünk a naplementében vagy beülhetünk egy hangulatos étterembe. táv 2km, szintkülönbség 150 méter le/fel, gyalogtúra. Szállás: Porto, kemping.
2 3. nap: Porto, Capu Rossu túra Reggel újra buszra pattanunk és rövid utazással érkezünk a híres Les Calanches sziklavilágához. Itt kicsit barangolunk a különös formavilágú sziklaképződmények között majd továbbutazunk Plage d' Aronne fehér homokos strandjához ahol fürdőzhetünk vagy akár a sziklákról ugrálhatunk a tengerbe. A délutáni órákban rövid buszozással érkezünk esti túránk a Capu Rossu kiindulópontjához. Kezdetben lefelé gyalogolunk, gyönyörű öblök mentén, majd a sziklafal peremén elidulunk a tenger fölé 331 méterrel magasodó őrtoronyhoz. Innen jól látszik a Portoi öböl, a kétezres hegycsúcsok gyűrűjében. A napnyugta fenséges pillanatai után, fejlámpáink fényénél indulunk vissza. A kempingünkbe a késő esti órákban érkezünk. Túratáv 6,5 km, szintkülönbség: 510 méter, gyalogtúra 1,5 óra oda, 1,5 óra vissza. Szállás: Porto, kemping. 4. nap: Porto, Capo d Ortu Reggel gyalogtúrára indulunk a kempingünkből. A közeli Piana faluba utazunk, innen indul túraösvényünk a Capo d Ortu 1294 méter magas csúcsára. Gyönyörű fenyveseken erdőkön halad utunk első szakasza, majd kiérünk a fák közül és fantasztikus színű és formájú sziklák mellet haladva kanyargunk egyre feljebb. Ösvényünk felső szakasza már a gránit sziklavilágban vezet ahol néha még a kezünket is használnunk kell az előrejutáshoz. A csúcsról elénk táruló látvány mindenért kárpótol, elképesztő panoráma tárul elénk a Portoi öbölre és a környező hegycsúcsokra. Rövid pihenő után elindulunk a völgyben várakozó autóbuszunkhoz. A délutáni, esti órákban fürdőzhetünk a Portoi strandon vagy a kemping melletti folyó hűsítő vizében. Túratáv: 14 km, szintkülönbség: 850 méter, gyalogtúra:6 6,5 óra. Szállás: Porto, kemping. 5. nap: Porto, Nino-tó, Scala di Santa Regina, Tattone Korán reggel összepakoljuk felszereléseinket buszra szállunk és kb. 1,5 órás utazással érkezünk a a Col d Verghiohágóra (1404 méter), ahonnan a GR 20 hegyi túra útvonalán keressük fel a sziget egyik legszebb pontját, a Ninotavat. Eleinte kellemes erdős szakaszokon haladunk, majd a Col de St-Pierre (1450 méter) hágóra érve kitárul a látóhatár. Kis pihenés után, újabb lendülettel jutunk fel a Col de Reta (1880 méter) hágóra, ahonnan már látszik a célpontunk, ahol pónik, vadlovak legelésznek mindenfelé az idilli környezetben. A táj hangulatát a pozzik (pázsitos terület apró tavakkal) emelik még tovább. Megpihenni itt páratlan élmény! Visszafelé, a sárga jelzést követve ereszkedünk le a völgybe, innen Cortéba utazunk ahol két éjszakát töltünk. Túratáv 12 km szintkülönbség: 490 méter fel, 900 méter le, gyalogtúra 6-7 óra oda. Szállás: Tattone, kemping.
3 6. nap: Tattone, Restonica völgy, Corte, Tattone Mivel másnap utunk legnagyobb túrájára indulunk, a napot pihenéssel töltjük a Corte melletti Restonica völgyben. Rövid sétával érkezünk a folyómeder sziklamedencéihez, ahol tábort verünk. Itt lehet fürdeni, napozni és a vállalkozó kedvűekkel egy rövid medertúrára is indulunk. Hatalmas sziklákról ugrálhatunk, úszkálhatunk a természetes gránitmedencék hűs vizébe. Délután városnézésre indulunk Korzika volt fővárosába. Bebarangolhatjuk hangulatos utcáit, meglátogathatjuk hangulatos, vad ételeit kínáló éttermeit. Este térünk vissza szállásunkra. Szállás: Tattone kemping. 7. nap: Tattone, Vizzavona (980 m), Monte d Oro (2389 m), Vizzavona (980 m), Tattone Egész napos gyalogtúrára indulunk a 2389 m magas Monte d Oro csúcsára, mely egyike Korzika legszebb és legmagasabb hegyeinek. Korán reggel indulunk busszal a kempingünkből és a gyönyörű fenyőerdőben épült piciny faluba, Vizzavonába érkezünk. A vasútállomástól (980 m) gyalog folytatjuk utunkat és csodás fenyőfák közt, a Vizzavonaerdőben túrázunk egyre feljebb. Az útvonalunk első szakasza fizikailag a legnehezebb és a legmeredekebb; majd könnyebb szakasz következik. Később azonban túránk technikailag legnehezebb szakasza következik, ahol kis mértékben a kezünket is használni kell az előrejutáshoz. Jutalmul egy szép havasi rétre érkezünk, ahol megpihenünk. Innen egy sziklás útvonalon jutunk fel a 2389 m magas Monte d Oro csúcsára, ahol nagyszerű látvány tárul a szemünk elé. Szinte madártávlatból láthatjuk a környező hegyeket és tiszta időben akár a tengerig is elláthatunk. Némi pihenés és a csúcscsokik elfogyasztása után indulunk vissza a már megismert útvonalon a buszunkhoz. Táv: 13 km, szint: fel 1410 m, le 1410 m. Szállás: Tattone, kemping. 8. nap: Tattone, Sartène, Pianottoli Calderello, Bonifacio A mai napon a sziget déli része felé folytatódik körutazásunk. A déli órákban érkezünk Sartène középkori hangulatú városkájába. Megtekintjük a híres húsvéti Catenacciu körmenet relikviáit, a 14 kg-os láncot és a 31,5 kg súlyú hatalmas tölgyfa keresztet a városka templomában, majd elvegyülhetünk a legkorzikaibb város szűk utcácskáin. Nem meglepő, hogy itt található a sziget legszűkebb utcája is, ahol egy ember épp csak elfér. A városka hangulatos főterén ebédelhetünk, vagy kávézhatunk is a számtalan étterem valamelyikében. Innen továbbindúlva Pianottoli Calderello település mellett található kempingünkbe, a kora délutáni órákba érkezünk. Sátorállítás után élvezhetjük a tenger hullámait a közeli strand homokos tengerpartján. Szállás: Pianottoli Calderello, kemping.
4 9. nap: Pianottili Caldarello, Uomo di Cagna ingókő, Bonifacio Mai napunkon az Uomo di Cagna (1217 méter) ingókőhöz túrázunk. Régen a hajósoknak is tájékozódási pontként szolgáló több tonnás gránitkő a fizikát meghazudtoló módon mered a táj fölé, fantasztikus látványt nyújtva. Buszunkkal egy hegyi szerpentinen kanyarogva érkezünk Gianucció (467 méter) nevű kisfaluba ami túránk kiindulópontja lesz. Utunk hatalmas sziklákkal teleszórt fenyves erdőn keresztül kanyarog, majd kiérve egy panorámás hegygerincre, elképesztő sziklaformák között érünk fel a csúcs alá. Itt felszerelésünket lerakva hatalmas sima gránittömbökön felkapaszkodva jutunk az ingó kő mellé amelyet innen tudunk a legjobban lefotózni. Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásban visszaereszkedünk kiindulópontunkra a kis faluba és visszatérünk kempingünkbe. A délután hátralévő részét és az estét Bonifacio csodálatos városában töltjük ahol többek között ellátogatunk, ahol egy izgalmas fakultatív- hajókirándulásra is. Kapitányunk bepillantást enged a Sárkánybarlangba (ahová jó idő esetén be is hajózunk), a Kalózok öblébe, valamit a tenger felől is megnézzük a mészkőszirtre épült várost sok más látnivalóját. Ezután gyalogosan fedezzük fel a citadellát. Felérve, rögtön szembetűnnek az erődszerű házak, a szűk utcák, és a vízelvezető rendszer jól megtervezett középkori védelmi láncolata. Elsétálunk a város szélén lévő Tengerésztemetőbe, majd a szirtvégi ágyútalpaknál fejezzük be az ismerkedésünket a sziget legszebb városával. A szabadprogram során lehetőségünk lesz megvacsorázni a számtalan étterem valamelyikében, a késő esti órákban térünk vissza.szállásunkra. Túratáv 12 km, szintkülönbség: 800 méter fel, 800 méter le, gyalogtúra 5,5-6 óra. Szállás: Pianottoli Calderello, kemping. 10. nap:pianotolli Caldarello, Ospedale-tó, Piscia di Gallo, Trou de la Bombe, Pianotolli Caldarello Egész napos túrára indulunk Korzika egyik legnagyobb hegyvidéki területére a Bavella hegységbe. Útközben megállunk a csodálatos környezetben elterülő Ospedale tónál, majd tovább utazva elérjük első túra célpontunk kiinduló pontját. A Piscia di Gallo Korzika egyik legszebb, leglátványosabb vízesése, amit egy vadregényes erdei ösvényen közelítünk meg. Miután felfrissültünk a vízesés feletti folyómeder gránitmedencéiben, visszatérünk autóbuszunkhoz és rövid utazás követően érkezünk meg az 1218 méter magas hágóba. Felejthetetlen látvány a Bavella tornyok hatalmas sziklafalai, csipkés gerincei, és az alatta húzódó völgyek. Innen indul túránk ami hatalmas fenyveseken keresztül kanyarog a Trou de la Bombe tövébe. A látványos sziklaablakhoz kezes-lábas mászással jutunk fel, de megéri mert nagyszerű kilátás a jutalmunk. Egy kényelmes erdei ösvényen térünk vissza a parkolóban várakozó autóbuszunkhoz, majd onnan szállásunkra. Este a tengerparton megtartjuk zenével, borral füszerezett búcsúestünket. napi táv: 13 km. menetidő össz: 6 óra Szállás: Pianottoli Calderello, kemping. 11. nap: Pianottoli Calderello, Solenzara, Bastia A reggeli összepakolást követően Bastia - a kikőtő - felé vesszük az irányt. Megállunk Porto Vechio hangulatos tengerparti városánál. Itt még aki szeretne meg tud mártózni utóljára a tengerben vagy barangolhat egyett a városka utcácskáin. Tovább indúlva a délutáni órákban érkezünk Bastiába, ahol komp indulásáig felfedezhetjük a várost, régi ódon kikötőjét, vásárolhatunk, vagy vacsorázhatunk. A késő esti órákban intünk végső búcsút a Szépség szigetének. A fedélzeten kényelmesen elnyújtózhatunk és kipihenhetjük fáradalmainkat, felkészülve a hosszú hazabuszozásra. Szállás: a komp zárt, kényelmes fedélzetén.
5 12. nap: Livorno, Szlovénia, Budapest Kikötés után rövid pihenőkkel átutazunk Olaszországon és Szlovénián. Budapestre a késő esti órákban érkezünk. Ár & Jelentkezés Alapár tartalmazza: az utazást busszal, a kompjegyet, a szállásokat kempingben, saját sátorban, a magyar nyelvű túravezetést valamit az útlemondási biztosítást. Alapár nem tartalmazza: az étkezéseket, a belépőket, a fakultatív hajókirándulás árát, valamint a személyes költségeket és az utasbiztosítást. Helyszíni költségek leírása: Az árak magasak, nyugat-európai színvonalúak. Egy átlagos vacsora Euro. Ajánlott költőpénz: Euro/fő, amely az eltérő egyéni igényektől függően változhat. Belépők (2012-es árak): Napóleon ház: 9 Euro /fő Motorcsónak bérlése Portóban kb Euro/fő Hajókirándulás Portóban: 45 Euro/fő Hajókirándulás Bonifacioban kb. 17 Euro/fő (Az árak tájékoztató jellegűek, a belépők teljes árú felnőtt árak.) Kiutazási forma: busz Egyéb részletek Kiutazás: Autóbusszal utazunk, amelyet két gyakorlott gépkocsivezető irányít. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk rövid pihenőket benzinkutaknál vagy nagyobb parkolókban. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson. Szállás: Utazásunk során jól felszerelt kempingekben fogunk aludni. Néhány esetben lesz lehetőség medencés fürdőzésre is a szálláshelyen belül. Telefonok, és kamerák töltésére a mosdókban van lehetőség. Közös főzőhelység nincs, így ajánlott kis gázfőzőt hozni. Nyári időpontban a kempingekben esetlegesen zsúfoltságra számíthatunk. Két éjszakát töltünk kompon, zárt (vagy igény estén nyitott) fedélzeten. Célszerű hálózsákot a kényelmes pihenésre érdekében a fedélzetre felvinni. Étkezés: Az útra pakolj néhány szendvicset, gyümölcsöt, innivalót. Útközben van lehetőség vásárolni a benzinkutaknál alapélelmiszereket. Kempingjeinkben legtöbbször kis bolt vagy pékség is üzemel. Általában kétnaponta nagyobb szupermarketnél van lehetőség bevásárolni,a magyarországi áraknál esetenként olcsóbban is. Időjárás: Az éghajlat a partvidéken mediterrán jellegű, míg beljebb kontinentális. A partvidéken általában C fok a nappali hőmérséklet, a hegyekben viszont már a magashegyi hatások érvényesülhetnek. A túrák során eső, rövid jégeső és vihar is előfordulhat, így készülj vízálló ruházattal (esőkabáttal). Csomagolás: Buszos útjaink esetében él a csomagokra vonatkozó súlykorlát. A határ 25 kg/fő, az ennél nehezebb
6 csomagok szállítását a busz vezetői megtagadhatják (nem kerülhetnek a busz csomagterébe: kartonos ásványvizek, hűtőtáskák, kempingasztalok és székek ). A nagy csomagokat csak a szálláshelyekre megérkezve tudjuk elővenni a buszunk csomagtartójából. Javasoljuk két csomag összeállítását, egy nagyobb, ruhákkal és napi használatra nem szükséges dolgokkal, illetve egy "kézipoggyász" iratokkal, s olyan dolgokkal, melyek jó, ha kéznél vannak. Vízum: Magyar és Román állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak Franciaországba. Biztosítás: Az út teljes időtartamát lefedő, sportbalesetre is kiterjedő biztosítás megkötése kötelező. A biztosítást túravezetőink az indulás előtt ellenőrizhetik és nem érvényes, vagy nem megfelelő biztosítás kötvény hiányában jogukban áll az utazáson való részvételt megtagadni. Irodánkban van lehetőség kedvezményes biztosítás megkötésére. Az utazás ára tartalmazza az útlemondási biztosítást. Egészségügyi tudnivalók: Láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára. Felszerelés ajánló: Utazótáska/bőrönd vagy hátizsák (ebbe kerül a felszerelésed azon része, ami az aznapi túrákra nem szükséges), kis hátizsák (mindazon felszeléssel, vízzel, elemózsiával, amit a napi túrára magunkkal viszünk), lehetőleg vízálló túrabakancs, kamásli, sapka, túraöltözet, esőruha, meleg ruha, elemlámpa, kulacs, egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg, fürdőruha, fejfedő. A komolyabb ereszkedések és a sziklás terep miatt javasolt a túrabot használata is. A gyengébb térdízületek érdekében jó hasznát veheted egy sport térdvédőnek vagy fáslinak, valamint a túrabotnak! Célszerű kétrétegű iglu sátrat hozni, derékaljat, valamit hálózsákot. Ezen kívül műanyag evőeszköz, kis gázfőző edénnyel, pohár, étkészlet valamit némi tartós élelem szükséges. Fellszereleseidet beszerezheted a partnerunk webaruhazaban is!
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat
A Mont Blanc és festői városok - június (6 nap) Iranyar: Ft/fő
A Mont Blanc és festői városok - június (6 nap) Iranyar: 94.900.-Ft/fő Mont Blanc és festői városok 1.nap Indulás Békéscsabáról, a Evangélikus Nagytemplom mögötti parkolóból 13.00 h-kor, Kecskemét-Budapest
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc
A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő
A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás
UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016
UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni
- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója
Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Az év vége közeledtével beköszöntött a fagy is, de ez nem szegi kedvünket, sőt, idén is megtartjuk hagyományos évzáró gyűlésünket, melynek keretében egyesek
TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN
TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN 2017. július 13-16. Szervező: Csuka István túravezető (Győri Vasutas Természetjáró Egyesület) Utazás: 50 személyes modern autóbusszal Időpont: 2017. július
Planet Hungary Utazásszervező iroda H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com
Planet Hungary Utazásszervező iroda H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com Bali röviden, majd hajóút Komodo szigetéig 1. nap: Budapest Indulás Budapestről átszállással
Időpont: március (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban
Időpont: 2019. március 14-17. (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban Étkezés: étterem lehetőség Szarajevóban, reggeli szálláson
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,
S C.F.
Ref. 0955 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Livorno Livornói luxushotel eladó LEIRÁS Livornoban,
London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo
London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: 109.900.-Ft/fo London-Windsor-Oxford-Stonhenge-Salisbury / 6 nap 2016. augusztus 30-szeptember 04. 1. nap Békéscsaba-Budapest-Bécs-Köln Találkozás:
Nyári tábor Szigetköz / július (6 nap / 5 éj)
Nyári tábor Szigetköz / 2016. július 18. 23. (6 nap / 5 éj) 1 nap (érkezési nap / hétfő / július 18.) Odautazás 7 45 Gyülekezés Veszprém vasútállomáson 8 15 Indulás Győr felé (vonatszám: 39517) 10 17 Érkezés
Júliai-Alpok átkelés, via ferrata
Júliai-Alpok átkelés, via ferrata 2017. augusztus 09-13 Normál ár: 84.900 Ft Törzsutas ár: 79.900 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást autóbusszal Budapestről. 4 éjszaka szállást alpesi menedékházakban.
10. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely
10. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely Európa egyik legszebb, szigetekkel, félszigetekkel tagolt tengerpartja a horvát partszakasz. A közép-dalmáciai részre, az Adriai-tenger partjára invitálja immár
S C.F.
Ref. 1140 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Monte Argentario Luxusvilla eladó az olasz Monte Argentario
8. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely
8. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely Európa egyik legszebb, szigetekkel, félszigetekkel tagolt tengerpartja a horvát partszakasz. A közép-dalmáciai részre, az Adriai-tenger partjára invitálja immár
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:
5/2009. számú körlevél
5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap
Időpontok Indulás-érkezés* Telítettség Jelentkezési határidő. Ár: 159 000 Ft 10% törzsutas kedvezménnyel: 143 100 Ft
Korzika - GR20 A Túra. Átlényegülsz, ha megcsinálod :) Időpontok Indulás-érkezés* Telítettség Jelentkezési határidő 2015. július 16. - 2015. július 28. A jelentkezés lezárult. 2015. május 10. Ár: 159 000
11. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely 2 fotómodellel május 30-június 3
11. Dalmáciai Fotóművészeti Mesterműhely 2 fotómodellel 2011. május 30-június 3 Európa egyik legszebb, szigetekkel, félszigetekkel tagolt tengerpartja a horvát partszakasz. A közép-dalmáciai részre, az
a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere
A Kefallinia.hu Partnere a Personal Tours A 24. sikeres szezonja elé néző Personal Tours az elmúlt évtizedekben több, mint százezer pihenni vágyó, jelentős részben visszatérő vendéget utaztatott nyaralásukra.
Korzika kalandnyaralás
Korzika kalandnyaralás 2017. június 30. - július 09. Normál ár: 99.900 Ft Törzsutas ár: 82.900 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást autóbusszal Budapestről. Az utazást komppal Olaszország és Korzika
túravezetővel szeretnéd legyőzni a zúgókat. A képek a tavalyi raftingon készültek.
Vogalonga Olaszország varázslatos Velencéjében és Raffting a Socán Szlovéniában útközben 2015. május 22-25. (Péntek, szombat, vasárnap; hétfő), Pünkösd hétvégén Különleges lehetőségre egy igazi vízi-hétvégére
Korzika tengeri kajakkal
Korzika tengeri kajakkal 2017. június 16-25 Normál ár: 149.900 Ft Törzsutas ár: 129.900 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást autóbusszal Budapestről. Az utazást komppal Olaszország és Korzika
Szállás. Időpontok: ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő ,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában
Időpontok: 2014.03.12. 111.000,-Ft/Fő 2014.04.02. 117.400,-Ft/Fő 2014.04.16. 123.900,-Ft/Fő (húsvét) Szállás : 3-4*-os szállodában Ellátás : félpanzió Utazás: Autóbusszal Szállás 1 / 5 Szállás: 1-1 éjszaka
PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Kárpátok Bércein Vándorút
PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET Tájékoztató Kárpátok Bércein Vándorút 2013. július 19 augusztus 4. Általános tudnivalók: A Kárpátok Bércein Vándorút programunk keretében idén a Kárpátkanyar és a Keleti-Kárpátok
Macedónia, Albánia, Montenegro
Macedónia, Albánia, Montenegro Nyugat-balkáni kalandozás három ország nemzeti parkjai és világörökségei között Időpontok Indulás-érkezés* Telítettség Jelentkezési határidő 2012. augusztus 02. - 2012. augusztus
UTASTÁJÉKOZTATÓ A HORVÁTORSZÁGI NYARALÁS ÉS KÖRUTAZÁSHOZ
UTASTÁJÉKOZTATÓ A HORVÁTORSZÁGI NYARALÁS ÉS KÖRUTAZÁSHOZ Indulás: péntek este 23.50-kor Budapestről, a Planetárium bejáratától, amely a Népligetnél található, a helyközi buszpályaudvartól pár perc gyaloglásra.
Leonardo szülőföldjén
Leonardo szülőföldjén A festői toscan vidék és a Ligur-tenger Hajózás és séta a mesés Cinque Terre vidékén Olasz luxus a Ferrari gyár múzeumában Impozáns reneszánsz városok: Firenze és Pisa Utazás időpontja
Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal.
Időpont: 2017. szeptember 22-24.(péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: panzióban, Boga-telepen, 2-3-4 személyes zuhanyzós szobákban. Étkezés: közös boltolás, félpanzió a szálláson.
Zakopane szilveszter. Részletes program december január 02. Normál ár: Ft Törzsutas ár: Ft
Zakopane szilveszter 2017. december 28. - január 02. Normál ár: 129.900 Ft Törzsutas ár: 119.900 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást autóbusszal Budapestről. 5 éjszaka szállást Zakopanéban, háromcsillagos
tel: web:
- 2017 - Merry Christmas, your Lordship! Exkluzív adventi HOSSZÚ HÉTVÉGE Angliában Utazás időpontja: 2017. december 7-10. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Létszám (min-max): 10-12 fő Részletes program 1. nap
Kerala, a földi Paradicsom - 9 nap / 8 éjszaka
Kerala, a földi Paradicsom - 9 nap / 8 éjszaka Kerala India dél-nyugati részén fekvı állam, a Kókuszpálmák Földje-ként is emlegetik. A Backwaters a tengertıl a szárazföldbe nyúló lagúnák, csatornák, folyók,
AHOL AZ ÉLMÉNY AZ UTAZÁSSAL KEZDŐDIK. TERMÉSZET, KULTÚRA ÉS TECHNIKA EGYEDÜLÁLLÓ ÉLMÉNYEK EGY HELYEN.
HU AHOL AZ ÉLMÉNY AZ UTAZÁSSAL KEZDŐDIK. TERMÉSZET, KULTÚRA ÉS TECHNIKA EGYEDÜLÁLLÓ ÉLMÉNYEK EGY HELYEN. LENYŰGÖZŐ LÁTVÁNY ÉS FELEJTHETETLEN ÉLMÉNYEK PÁRATLAN SZÉPSÉGŰ TÁJON Salzkammergut térségben a WolfgangseeSchifffahrt
2019. július 1-je után induló utjaink programtervezete a tavaszi program alatt olvasható. 1. NAP: SZEGED (PÉCS, DEBRECEN) BUDAPEST AUSZTRIA (800 km)
Nagy svájci körút Svájc legszebb városai és a Pilatus Mesés tájak, miközben átszeljük Svájcot 4 éjszaka (két helyszínen) Svájcban Csokoládé- és sajtvásárlás, kóstolással Utazás időpontja Alapár Utazás
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN Bali az indonéz szigetvilág gyönyörű szigete, egyedi, színes, spirituális kultúrájáról ismert. Számos szertartása és szokása, ami több
Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál
Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál INDULÁS: 2016/04/20 UTAZÁS HOSSZA: 20 nap UTAZÁS TÍPUSA: Gyalogtúra LÉTSZÁM: 10-16 fő ÁR: 1200 USD 1. nap: KATHMANDU A katmandui repülőtéren találkozunk túravezetőnkkel,
EGYIPTOM 30.000 Ft/fő KEDVEZMÉNNYEL
EGYIPTOM 30.000 Ft/fő KEDVEZMÉNNYEL 2015. NOVEMBE 32+10 kg POGGYÁSZ SÚLYHATÁAL! észvételi díjak kétágyas szobában Ft/fő: Triton Empire Hotel 3* Shams Safaga esort Hotel 4* Safaga Minamark Beach esort Hotel
S C.F.
Ref. 0897 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Capri Tengerparti luxushotel Capri szigetén LEIRÁS A
MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt
MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt 2016.05.13-05.21. További információk 1.nap: Budapest-Genova Indulás a kora esti órákban Budapestről Genovába. Útközben
A programok egymást követik, nincsenek párhuzamos szervezések így csak Rajtad áll mihez van kedved Pünkösd hétvégén!
Vogalonga Olaszország varázslatos Velencéjében és Raffting a Socán Szlovéniában útközben 2014. június 6-7-8. (Péntek, szombat, vasárnap), Pünkösd hétvégén Különleges lehetőségre egy igazi vízi-hétvégére
Dolomitok gyalogtúra, Val di Fassa és a Marmolada
Dolomitok gyalogtúra, Val di Fassa és a Marmolada 2019. július 24-28 Normál ár: 70.000 Ft Törzsutas ár: 65.000 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást autóbusszal Budapestről. 4 éjszaka szállást
SCnet Hajóút. 2015.09.19. - 2015.09.26. Olaszország, Elba. Szeptember 19. (szombat): Országos szeminárium, ahonnét nagy ünneplés közepette elindulunk!
SCnet Hajóút 2015.09.19. - 2015.09.26. Olaszország, Elba Szeptember 19. (szombat): Országos szeminárium, ahonnét nagy ünneplés közepette elindulunk! Utazás: ~ 10-12 óra. Útvonal: Budapest M7 autópálya
Időpont: 2016. augusztus 13-17. (szombat-szerda) 3 NAP SZABI! Utazás: légkondis különbusszal
Időpont: 2016. augusztus 13-17. (szombat-szerda) 3 NAP SZABI! Utazás: légkondis különbusszal Szállás: igényes panzióban Nagyszebenben, 2-3 ágyas szobákban Étkezés: az étkezéseket nappal, egyénileg kell
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
S C.F.
Ref. 1331 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Campiglia Marittima Gyönyörű Luxury Villa Campiglia
Szardínia és Korzika. Részletes program augusztus Normál ár: Ft Törzsutas ár: Ft. Részvételi költség tartalmazza:
Szardínia és Korzika 2018. augusztus 16-28 Normál ár: 159.900 Ft Törzsutas ár: 144.900 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást autóbusszal Budapestről Az utazást komppal az olasz szárazföld, Szardínia
Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál
Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál 1. nap: KATHMANDU A kathmandui repülőtérről a Thamel városrészben lévő hotelünkbe utazunk egy bérelt autóbusszal. Érkezés után átbeszéljük a gyalogtúra részleteit,
55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes. A zarándoklat jelmondata:
55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes A zarándoklat jelmondata: Lourdes, a hit egy kapuja Lourdes, une porte de la Foi A zarándoklat nem számít szolgálati útnak, egyéni,
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül
Tartalom. Bemutatkozás
Tartalom Bemutatkozás 5 nap / 4 éj Incentive vitorlázás - Horvátország Biograd Žut Dugi Otok, Otok Kornati - Biograd 8-9 5 nap / 4 éj Incentive vitorlázás - Horvátország Kaštela Trogir Rogoznica - Kaštela
Ausztria téli túra hótalpakkal
Ausztria téli túra hótalpakkal 2018. január 20-21 Normál ár: 39.900 Ft Törzsutas ár: 37.900 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást autóbusszal Budapestről. 1 éjszaka szállást háromcsillagos hotelben,
MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY
A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.
Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak
Balatonszőlősi kirándulások Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak 1. útvonal A falu nyugati végén, a 2. számú fotótúra- ponttól indulunk.
1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)
1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt
Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016
Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Indulás: Indulás 18:00 órakor Budapest Planetárium bejáratától, amely a Népligetnél található, a helyközi buszpályaudvartól pár perc gyaloglásra. Térképen itt tudod
Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel
Azték Mexikó - Acapulco üdüléssel AZ AZTÉK KULTÚRA NYOMÁBAN Acapulco üdüléssel 2017. április 9 18.(10 nap, 8 éjszaka) 389.000.-Ft/fő + járulékos költség 145.000.-Ft/fő Az ősi maják egy varázslatos világot
FEDEZZE FEL ITÁLIÁT VELÜNK!
FEDEZZE FEL ITÁLIÁT VELÜNK! PONTOSSÁG, SZAKÉRTELEM, ALACSONY ÁRAK OLASZ SZÁLLÁS AJÁNLATAINK A következő akciós kempingeket ajánljuk az utószezonban: AZ ÁRAK MAXIMUM 4 FŐ/MOBILHOME ESETÉN ÉRVÉNYESEK! MINIMUM
Portugál repülős június
Portugál repülős 2020. június Az egykori hatalmas gyarmatbirodalom Európa nyugati szélén található, ahová busszal bizony nagy megpróbáltatás eljutni. Ezért repülünk mi is és töltünk 6 napot az Ibériai-félsziget
Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál
Annapurna alaptábor gyalogtúra Nepál 1. nap: KATHMANDU A kathmandui repülőtérről a Thamel városrészben lévő hotelünkbe utazunk egy bérelt autóbusszal. Érkezés után átbeszéljük a gyalogtúra részleteit,
Via Ferrata: Dachstein, Lienzi-Dolomitok
Via Ferrata: Dachstein, Lienzi-Dolomitok Izgalmas látványferráták haladóknak. Időpontok Indulás-érkezés* Telítettség Jelentkezési határidő 2014. szeptember 04. - 2014. szeptember 07. A jelentkezés lezárult.
Örményország - Tudnivalók. A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei
Örményország - Tudnivalók A korai keresztény világ kultúrája és természeti értékei ÚT ÁRA TARTALMAZZA: A helyi utazásokat bérelt buszunkkal végig. Transzfert a reptérre. A szállások vendégházakban, szállókban,
A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft
A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia
Rafting - vadvízi evezés az Olt-folyón. Helyszín: Olt-folyó, Tusnádi-szoros. Program időtartartama (felkészítővel együtt): 3-4 óra
Rafting - vadvízi evezés az Olt-folyón. Helyszín: Olt-folyó, Tusnádi-szoros. Program időtartartama (felkészítővel együtt): 3-4 óra A túrát nemzetközileg elismert engedéllyel rendelkező, gyakorlott vezetők
25.Útvonal: Csobot-bükk-tisztás (1170 m) - Rakottyás-völgy - Leonte-domb - Bélbor község (880 m)
Bélbor útvonalai 24.Útvonal: Bükk-havas (1309 m) - Csobot-bükk-csúcs (1254 m) - a Rakottyás telep alatti út (900 m) - Obcsina-csúcs (1387 m) - Malom-bérc (1380 m) - Köves-mező (1380 m) - Kistoplica-mező
1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára
1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a
1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti
Sítábor es tanévben
Sítábor 2016-2017-es tanévben Ideje: 2016. január 31-február 3. (4 nap, 3 éjszaka) Helye: Zdiar, Szlovákia Sípályák: 31-én Bistra, 1-3-án Bachledova Dolina Szállás: Zdiar, a panzióban a 4-6 ágyas a szobákhoz
Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem.
Időpont: 2016. július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Felszerelés: jókedv, bakancs, esőkabát. Biztosítás: egyénileg történik. Találkozó:
Észak-Spanyolország, Portugália
Észak-Spanyolország, Portugália Andorrától Észak-Spanyolországon át Portóig Időpontok Indulás-érkezés* Telítettség Jelentkezési határidő 2013. június 29. - 2013. július 17. A jelentkezés lezárult. 2013.
ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka
ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,
Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.)
Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Ebben az évben a külföldi bibliatáborunkat Észak-Olaszországban szervezzük meg. Táborunk során
tel: web:
- 2016 - Ireland off the beaten track Nyelvtanfolyam és kirándulás Írországban Utazás időpontja: 2017. március 27.-április 3. Utazás hossza: 8 nap/7 éj Létszám: 10-12 fő Korosztály: 16+ Részletes program
4/2009. számú körlevél
4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink
Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru
INDULÁS: 2016/06/17 Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru UTAZÁS HOSSZA: 11 nap UTAZÁS TÍPUSA: Tailormade kaland 1. nap: LIMA Az időeltolódás miatt indulásunk napján megérkezünk Peruba.
tel: web:
- 2017 - Andiamo in Toscana! Kirándulás és interaktív workshopok Toszkánában Utazás időpontja: 2017. március 10-14. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám: 8-10 fő Részletes program 1. nap Érkezés Pisába, a
Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru
Inti Raymi Fesztivál, az inka kultúra élő öröksége Peru 1. nap: LIMA Az időeltolódás miatt indulásunk napján megérkezünk Peruba. Az esti órákban érkezünk Limába. Szállásunkra utazunk, aminek közelében
Ausztria csodái ( ig, vagy ig) Kedves IPA tagok, és családtagjaitok!
Ausztria csodái (2019.07.24-28-ig, vagy 2019.09.18-22-ig) Kedves IPA tagok, és családtagjaitok! A Veszprém Megyei IPA budapesti tagozatának szervezésében szeretettel invitállak Titeket az Ausztria csodái
CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA
CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA SZEMÉLYES ELŐNYÖK Helyben élő magyar kapcsolat non-stop elérhetőséggel, csoportkísérettel és az alábbiak ismeretével: Az igényeknek legmegfelelőbb szállás biztosítása Az attrakciókat
2014. szeptember 5-10. (péntektől-szerdáig) 6 nap 5 éjszaka
2014. szeptember 5-10. (péntektől-szerdáig) 6 nap 5 éjszaka Tölts velünk 6 gyönyörű napot Horvátországban! A 6 nap alatt bejárjuk a csodás Plitvicei tavakat, megnézzük Trogír, Split, és Omiš, gyönyörű
S C.F.
Ref. 0400 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Livorno Exkluzív villa eladó a livornoi tengerparton
tel: web:
- 2018 - Coldplay Kulináris élményutazás Délkelet-Angliában Utazás időpontja: 2018. november 23-26. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Minimum létszám: 10 fő Mert kicsit olyan, mintha egy videóklipben lennél -
Új-Zéland, Északi-sziget
Új-Zéland, Északi-sziget 2018. február 18-25 Normál ár: 289.900 Ft Törzsutas ár: 264.900 Ft Részvételi költség tartalmazza: Az utazást különjáratú autóbusszal. 5 éjszaka szállást szállodákban és motelben,
Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára
Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Átlagos csoportlétszám: 15 30 fő esetén. Célmeghatározás: Ismerkedés Magyarország egyik leghíresebb iskolavárosával,
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat A természetvédelmi mérnök MSc szak megújult tanterve a nemzetközi irányba való nyitás jegyében külföldi terepgyakorlattal bővült. A másodéves hallgatók
tel: web:
- 2017 - Andiamo in Toscana! Húsvéti kirándulás és gasztro workshopok Toszkánában Utazás dátuma: 2017. április 14-18. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám (min-max): 6-8 fő Szakadj ki a mindennapokból egy
1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel:
1 COCOON MALDIVES 4-5 csillagos sziget Lhaviyani atoll, 30 perc hidroplán transzfer Maléról, 700 m hosszú, 100 m széles sziget, 145 lakrésszel. Új építésű DESIGN modern stílusú resort, meghagyva az eredeti
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO VILÁGÍTÁSTECHNIKAI KIÁLLÍTÁS 2018.05.07 05.12. (6 NAP / 4 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (május 7.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2
Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény
Mont Saint Michel Normandia D-Day Zarándoklat, Kaland, Élmény Társadalmi kapcsolatok Cseh és magyar fegyver barátság Légiparádé Falaiseban Fiatal érdeklődő Helyi hagyományőrzők Normandiai csendéletek
MANTA 10 NAPOS CSOMAG
MANTA 10 NAPOS CSOMAG 5 NAP / 10 MERÜLÉS / 7 ÉJ WASINI SZIGET 3 NAP / 2 ÉJ SZAFARI: KELET TSAVO AMBOSELI 1 ÉJ NAIROBIBAN Érkezés: Mombasába, transzferünk a reptéren vár minket és elindulunk Mombasán keresztül
MSC LUXUS HAJÓUTAK transzferrel és magyar kísérővel
MSC LUXUS HAJÓUTAK transzferrel és magyar kísérővel 03.11., MSC Musica, 1 éj Dubai + 7 éj hajó, Dubai REPÜLŐVEL! AKCIÓ! Fényűző városok és sivatagi dűnék 2 ágyas bella belső, 1049 EUR/fő helyett 949 EUR
Az Olympos hegy lábánál található ez a folyamatosan fejlődő falu, amely a több kilométer hosszan húzódó lassan mélyülő finomhomokos tengerpartjával
OLYMPOSZI riviéra Észak Görögország legnagyobb idegenforgalmi célpontja a Chalkidiki-félsziget, Thessalonikitől D-K-i irányban található meg. A görögök Posseidon vasvillájának nevezik a területet, mivel
Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról
Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról Mi a Mária Maraton szakasz futózarándoklat? Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaraton-futók és kerékpárosok teljesítik a Mariazelltől
Fotó és művészetterápiás tábor
Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,
PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN
PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN Az 58 m 2 alapterületű két szintes 43. számú apartman Tribergben, a Feketeerdő szívében, egy szálloda komplexum 2. emeletén
MANTA CSOMAG 10 NAP AMBOSELI, KELET TSAVO
MANTA CSOMAG 10 NAP 4 NAP / 3 ÉJSZAKA SZAFARI KALAND 5 NAP / 7 ÉJSZAKA BÚVÁRKODÁS WASINI SZIGET AMBOSELI, KELET TSAVO 1 Nap: Amboseli Kora reggel találkozunk a Nairobi Nemzetközi repterén, ahonnan elindulunk
THE NYÁRI KALANDTÁBOR
THE NYÁRI KALANDTÁBOR Tudás-Buli-Kaland-Szórakozás 2010 A táborról röviden A nyár a kikapcsolódás és az új élmények időszaka. A THE program abszolút újdonsággal jelentkezik: természettudományos alapokra
PlanetHungary Travel Agency
PlanetHungary Travel Agency H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com Izland nagykörút csoporthoz csatlakozva Izland számtalan látnivalóval várja a szigetre utazókat