B e s z á m o l ó a. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző
|
|
- Marika Fehérné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 B e s z á m o l ó a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző
2 2 Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény, valamint a Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás 8.4. pontja előírja, hogy a jegyző a hivatal tevékenységéről évente beszámol a fenntartó önkormányzatok képviselőtestülete ülése előtt. A hivatal határozatlan idejű köztisztviselőinek létszáma 11 fő, melyből 2 fő állandó jelleggel a Taliándörögdi Kirendeltségen tart ügyfélfogadást. Ebben az évben 2 fő vette igénybe a 40 éves jogviszony után a nyugdíjat. Az álláshelyek betöltésére január 1-től kerül sor. Hivatalt fenntartó önkormányzatoknál ügyfélfogadást tartunk alábbiak szerint: Sáska az ügyintéző minden csütörtökön 14 órától 16 óráig, a jegyző pedig minden hónap páratlan keddjén 8 órától 10 óráig tart ügyfélfogadást. Kapolcson és Vigántpetenden az ügyintéző hétfőn 8-10 illetve óráig, a jegyző pedig minden hónap első szerdáján szerdán 8-10 illetve óráig tart ügyfélfogadást. Hegyesden péntek 9 órától 10 óráig állunk az ügyfelek rendelkezésére. Taliándörögdön a jegyző minden hónap első hétfőjén 8 órától 10 óráig tart ügyfélfogadást. A tárgyi feltételek számítógépek, berendezések megfelelőek. A hivatal dolgozói évi két alkalommal kötelező képzésen vesznek részt, számítógépen kapják a tananyagot és a vizsgákat is azon kell teljesíteniük. Hivatal feladatai ágazatonként: Anyakönyvi igazgatás: Jelenleg három fő rendelkezik ezzel a jogosultsággal, egy kolléganő sikeresen elvégezte az anyakönyvi tanfolyamot, egy fő pedig nyugdíjba ment. Születés anyakönyvezésére nem került sor, mivel a gyermekek zömében Ajkán, Veszprémben és Keszthelyen születnek, így ott történik az anyakönyvezésük. Házasságkötés Hegyesden 2 (ebből egy külső helyszínen és munkaidőn túl), Monostorapátiban 10 volt, ebből 8 munkaidőn kívül (szombaton) és egy külső helyszínen. Kapolcson 2 esküvő volt (munkaidőn kívül). Taliándörögdön 4 házasságkötés volt, 3 hivatali munkaidőn túl, 1 esküvő külső helyszínen. Vigántpetenden és Sáskán nem volt. A munkaidőn túli és a külső helyszínen történő házasságkötésre díjazás ellenében van lehetőség, önkormányzatok által alkotott helyi rendelet alapján. A külső helyszínen történő házasságkötésért Ft, a munkaidőn kívüli házasságkötésért Ft összeget kell fizetni, a pénz az önkormányzatok költségvetésébe kerül. Halotti anyakönyvezésre Hegyesden 1 esetben, Vigántpetenden 2 esetben, Kapolcson 2 esetben, Sáskán 1 esetben, Monostorapátiban 4 esetben, Taliándörögdön 2 esetben volt szükség. Családi jogállás rendezésére - apai elismerő nyilatkozat felvételére 3 esetben 2 születendő, 2 megszületett) került sor. Taliándörögdön 2 apai elismerő nyilatkozat került felvételre, mindegyik születendő gyermekre. A beszámolási időszakban - az anyakönyvi eseményekkor kötelezően kiadottakon túl, kérelemre - 10 db anyakönyvi kivonatot adtunk ki, (házassági 4, születési 4, halotti 2). Taliándörögdön 1 születési és 1 halott anyakönyvi kivonat kiadása történt. Házassági névviselés megváltoztatása iránt ez évben 6 kérelmet nyújtottak be. Anyakönyvi adatközlésre gondnokság alá helyezéshez, özvegyi nyugellátás megállapításához 3 esetben került sor.
3 3 Két, külföldön született magyar állampolgár újszülött hazai anyakönyvezéséhez szükséges adatfelvételt végeztünk el. Taliándörögdön egy magyar állampolgár külföldön történt házasságkötésének hazai anyakönyvezésével kapcsolatosan történt adatrögzítés az EAK rendszerben évi népszavazás október 2-án országos népszavazás volt. A népszavazással kapcsolatos feladatokat eredményesen elvégeztük. Gyámügyi igazgatás A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság feltételei: a jövedelmi értékhatár a nyugdíjminimum 130 %-a (jelenleg Ft), egyedül élő, tartósan beteg gyermeket nevelő valamint nagykorú esetében 140 %-a (jelenleg Ft), ami elég kedvezőnek mondható. Monostorapátiban jelenleg 25 család 58 gyermeke, Hegyesden 3 család 12 gyermeke, Vigántpetenden 8 család 18 gyermeke, Kapolcson 15 család 26 gyermeke és Sáskán 2 család 6 gyermeke, Taliándörögdön 14 család 21 gyermeke veheti igénybe a különböző jogszabályok által biztosított kedvezményeket; pl. ingyenes tankönyv, óvodai, általános iskola 8 osztályig ingyenes étkezés, a középiskolában 50 %-os étkezési térítési díjkedvezmény stb. Évente két alkalommal augusztusban és novemberben forint pénzbeli támogatást is biztosít az állam ezeknek a gyerekeknek. Ez évben ezt a támogatást már Erzsébet utalvány formájában kellett nyújtani aminek a felhasználási lehetősége erősen korlátozott, még élelmiszer esetében is csak szűk körben használható fel így valószínűbb, hogy arra használják fel, amire a rendelet alkotó szánta szeptember 1-től változott a hátrányos helyzet és a halmozottan hátrányos helyzet megállapításának feltételrendszere. Az új szabályok szerint hátrányos helyzetéről Hegyesden 1 család 2 gyermeke, Kapolcson 8 család 14 gyermeke, Sáskán 1 család 3 gyermeke, Vigántpetenden 4 család 8 gyermeke, Monostorapátiban 11 család 26 gyermeke, halmozottan hátrányos helyzetéről 1 monostorapáti család 1 gyermeke, 1 kapolcsi család 1 gyermeke és 1 vigántpetendi család 2 gyermeke esetében került sor határozat elkészítésére. Taliándörögdön 1 család 3 gyermekére vonatkozóan a múlt évben készült határozat a halmozottan hátrányos helyzet megállapításáról, ami ez év októberben lejárt, a család időközben elköltözött a településről, új megállapítása ebben az évben nem történt. Főleg bíróság (váláshoz, gyermek elhelyezési perhez), de gyámhivatalok, a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, az Államkincstár kérésére környezettanulmány elkészítése (Monostorapáti 3, Vigántpetend 1 esetben, Taliándörögdön 1 esetben), valamint a gyámhivatal által hozott határozatok végrehajtása, egyéb gyámügyi feladatok ellátása tartozik még a feladataink közé. Külső szervek APEH, pénzintézetek részére 8 esetben teljesítettünk adatközlést. A gyámhatóság minden év május 31-ig az önkormányzat gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékeléséhez beszámolót készít melyet a képviselő-testület tárgyal meg és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala is véleményez.
4 4 Mind a hat település önkormányzata a gyermekjóléti szolgálati feladatait - a gyermekek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése /felkérésre környezettanulmány készítése, ellátási formák bevezetésének kezdeményezése, hivatalos ügyek intézésének segítése, szabadidős programok szervezése stb./- a Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Balaton-felvidéki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálata keretében oldja meg a képesítési feltételeknek megfelelő Varga Lajosné személyében. Hivatalunk szakmai anyagok, jogszabályok biztosításával, gyakorlati tapasztalatok átadásával, adminisztrációval igyekszik segíteni munkáját. Szociális igazgatás: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvény alapján a feladatok a jegyzői vagy képviselő-testületi hatáskörbe tartoznak a képviselő-testület a hatáskörét átruházhatja a polgármesterre, a bizottságára és a jegyzőre. A képviselő-testületi (természetesen az átruházott is) hatáskörbe tartozó kérelmek döntésre való előkészítése és a döntés végrehajtása is a hivatal feladata. Hozzátartozó ápolása címén jelenleg Monostorapátiban 5, Hegyesden 1 fő, Vigántpetenden 1 fő, részesül ellátásban. Taliándörögdön 4 fő részesül ellátásban. Monostorapátiban 3 fő, Hegyesden 1 fő ápolási díja az ápolt halála miatt szűnt meg, új megállapítás Hegyesden és Monostorapátiban is 1-1 fő részére volt. Valamennyi településen a polgármesterek hatásköre a települési támogatások megállapítása. Ezt elsősorban az indokolja, hogy az ügyintézési határidő azonnali vagy maximum 15 napos. Rendkívüli települési támogatás Monostorapátiban 38, Hegyesden 14, Vigántpetenden 1, Kapolcson 7, Sáskán 6, Taliándörögdön 20 (3 személy kamatmentes kölcsön formájában) esetben került megállapításra. Vigántpetenden 2 fő, Monostorapátiban 2 fő kérelme került elutasításra jövedelmi értékhatár túllépése miatt. Gyógyszersegélyben Monostorapátiban 1 fő részesült. A temetési költséghez való hozzájárulás megállapítása: Monostorapáti község polgármestere 10, Hegyesd község polgármestere 2, Vigántpetend község polgármestere 2, Kapolcs polgármestere 2, Taliándörögd polgármestere 1 esetben élt ezzel a jogkörével. Kapolcson 3, Monostorapátiban 4, Hegyesden 1, Taliándörögdön 3 újszülött gyermek szülei részesültek támogatásban. Köztemetésre ez évben Hegyesden és Sáskán volt 1-1 esetben szükség. A méltányossági közgyógyellátási igazolvány megszűnt, a helyette bevezetett gyógyszertámogatás Monostorapátiban 7 fő, (1 fő elutasítás jövedelmi értékhatár túllépése miatt), Hegyesden 1 fő, Sáskán 4 fő, Taliándörögdön 1 fő részére került megállapításra. A szintén megszűnt lakásfenntartási támogatás helyett bevezetett lakhatással kapcsolatos támogatás megállapítására Hegyesden 2 fő áramszámla és 1 fő tüzelőbeszerzés, Monostorapátiban 19 fő áramszámla, Vigántpetenden 2 fő áramszámla, 1 fő tűzifa, Kapolcson 5 fő áramszámla, Sáskán 2 fő áramszámla, Taliándörögdön 14 fő (13 fő áramszámla, 1 fő vízdíj) esetében került sor. Ehhez az ellátási formához már nem igényelhető a központi költségvetéstől támogatás.
5 5 Taliándörögdön 2 fő ez irányú kérelme került elutasításra jövedelem határ túllépése miatt. Védett fogyasztói igazolást Monostorapátiban 6, Sáskán 1, Vigántpetenden 4, Taliándörögdön 9 esetben adtunk ki. A Belügyminiszter által az önkormányzatok részére meghirdetett szociális célú tűzifa beszerzéséhez nyújtandó támogatás iránti pályázaton nyert összegből 2015 decemberében az erről szóló helyi rendeletekben meghatározott feltételek alapján - Hegyesd községben 4 család kapott 1-1 m3 tűzifát, Vigántpetend községben 16 család összesen 18 m3 tűzifát kapott, Kapolcs községben 26 család összesen 36 m3 tűzifát kapott, Sáska községben 9 család 29 m3 tűzifát kapott. Monostorapáti község nem nyújtott be pályázatot erre a célra, Taliándörögdön 29 családnak 42 m3 tűzifát osztottak szét (a rászoruló családok december 18-án megkapták a fát). A Járási Hivatal ügysegédje minden hétfőn Taliándörögdön 8-9 óráig Monostorapátiban pedig 9-10 óráig tart ügyfélfogadást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az általunk átvett, előkészített, de a járás hatáskörébe tartozó ügyiratokat elviszi, konkrét ügyintézést nem végez. Szociális ellátásokkal kapcsolatban hozott határozatok esetében fellebbezés ez évben nem volt. Minden évben elvégezzük a Központi Statisztikai Hivatal által előírt jelentési kötelezettségeket ban a M tételes, átfogó helyszíni ellenőrzéssel vizsgálta: Hegyesd község falugondnoki szolgálat; Sáska község falugondnoki szolgálat; Vigántpetend község falugondnoki szolgálat; részére 2015 évben biztosított költségvetési normatíva felhasználását. Fizetési kötelezettség megállapítását előíró ellenőrzési észrevétel nem volt. Közfoglalkoztatás: A közfoglalkoztatás bővítése, a pályázatok elkészítése, munkaszerződések, pályázatok elszámolása többletfeladatot jelentenek Hivatalunknak. A támogatások megállapítása ebben az évben is csak 2-3 hónapra történt, ezért folyamatosan adtuk be a kérelmeket. A Tapolcai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályával munka kapcsolatunk jó. A közfoglalkoztatási kérelmet ebben az évben február végéig kellett beadni március 1- től-2017.február 28-ig tartó időszakra, elsősorban foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőket közvetített ki a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya. Az éves igényt kellett időszakokra bontani, hogy az önkormányzatok meghatározott időszakokban mennyi embert akarnak foglalkoztatni. A foglalkoztatás nyolc órás munkaviszonyban történik, a havi bruttó jövedelem ,-Ft, a dolgozók bére 90, illetve 100 %-ban támogatott. Hegyesd Önkormányzat 1 alkalommal nyújtott be pályázatot közfoglalkoztatásra a Munkaügyi Központhoz, 1 fő lett alkalmazva, 8 órában, 4 hónap időtartamra, a szerződés 90%-ban támogatott volt. Nyári diákmunkásként 2 személy lett foglalkoztatva 1 hónapra.
6 6 Monostorapáti Önkormányzat 4 pályázattal 10 főt foglalkoztatott. Az elnyert támogatások 90 és 100% támogatást kaptak, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra. Park gondozó képzésen 3 fő vett részt. Jelenleg 7 fő dolgozik, 5 fővel február 28.-ig kötöttünk munkaszerződést. Közvetlen költségekre is pályázott az Önkormányzat, gépekre 253 ezer forintot kaptunk. Nyáron 3 diákot alkalmaztunk, 2 hónap időtartamra, 100% támogatással. Sáska Önkormányzata 2 pályázattal, 2 főt foglalkoztatott 2016 évben, teljes munkaidőben. Kapolcs község Önkormányzata a következők szerint foglalkoztatja a dolgozóit: november június 30-ig 2 fő, az ő szerződésük nem szűnt meg, mert két hónapig képzésben vesznek részt, a jogviszonyuk november 30-ig tart március 1-től február 28-ig 2 fő, május 1-oktőber 31-ig 4 fő 2 fő dolgozik. Ebben az évben is volt lehetőség diákmunkások foglalkoztatására, az önkormányzatnál júliusban 1 fő, augusztusban 2 fő dolgozott 6 órás munkaviszonyban, júliusban még 2 diákot 4 órában alkalmazott az önkormányzat. Taliándörögd község Önkormányzata a következők szerint foglalkoztatja a dolgozóit: november június 30-ig 2 fő, a szerződés nem szűnt meg, két hónapig az egyik dolgozó képzésben vesz részt, a jogviszonya november 30-ig tart, a másik dolgozó nem vállalta a képzést, ezért az ő jogviszonya június 30-al megszűnt március február 28-ig 1 fő, március február 28-ig 1 fő, március 16-május 31-ig 1 fő, június 1-november 30-ig 5 fő. Diákmunkában júliusban 2 főt foglalkoztatott az önkormányzat 6 órában, a bruttó bérük ,-Ft volt. Vigántpetend község Önkormányzata a következők szerint foglalkoztatja a dolgozóit: március február 28-ig 1 fő, április 1-május 31-ig 1 fő, március február 28-ig 1 fő, március 16-augusztus 31-ig 1 fő, március 16-május 31-ig 1 fő, szeptember 1- november 30-ig 1 fő. Diákmunkában 1 főt alkalmazott az önkormányzat augusztusban hat órás munkaviszonyban. A közfoglalkoztatottak, teljes munkaidőben ,-Ft-ért kötelesek dolgozni, amennyiben megtagadják a munkát, kiesnek a szociális ellátásból. Sajnos a foglalkoztatottakkal elég sok probléma van. Az Egészségbiztosítási Pénztár felé az ápolási díjban részesülőkről kell jelentést készítenünk a változást követő 10 napon belül. Tüdőszűrő vizsgálatot ez évben nem szerveztek. Hagyatéki ügyintézés: Elhalt személy hagyatékának, pót-hagyatékának felvétele, a szükséges mellékletek elkészítése, majd az illetékes közjegyző részére történő megküldése a hivatal hatáskörébe tartozik. Ebben az évben sajnos nagyon sok haláleset történt, 23 esetben volt hagyatéki eljárás, 5 esetben pót-hagyatéki eljárás: Monostorapáti községben 11, Hegyesden 1, Kapolcson 3, Vigántpetenden 5, Taliándörögdön 6, Sáskán 2 esetben került sor hagyatéki leltár felvételére, illetve a hagyatékhoz kapcsolódó adó-és értékbizonyítvány kiállítására. Vidéki elhalt személy hagyatéki eljárásához, végrehajtási, gyámhivatali eljárás lefolytatásához szükséges adó- és értékbizonyítvány kiállítására Monostorapáti községben 10,
7 7 Kapolcson 9, Taliándörögdön 10, Vigántpetenden 5, Hegyesden 4, Sáska községben 3 esetben került sor. Népesség nyilvántartás: januárja óta, a lakcímváltozások rögzítésére a Járási Okmányirodában és a hivatalunkban is lehetőség van. Hivatalunk Kapolcs község vonatkozásában 11 alkalommal, Monostorapáti község vonatkozásában 52 alkalommal, Sáska község vonatkozásában 3 alkalommal, Kapolcs község vonatkozásában 10 alkalommal, Hegyesd község vonatkozásában 1 alkalommal, Taliándörögd község vonatkozásában 17 alkalommal vezetett át lakcímváltozást. A Helyi Vizuál program amit hetente frissítenek nagyon sokat segít, hogy meg tudjuk állapítani egyáltalán jogosultak vagyunk-e valamilyen kérelem elbírálására (pl. az illetőnek van-e lakóhelye, tartózkodási helye a településen). A községekben lévő utcák és házszámok nyilvántartása is számítógépen történik egy országos központi rendszerhez kapcsolódóan. Az országos adatbázist folyamatosan frissítjük, karbantartjuk. A tervek szerint januártól ez a rendszer úgy változott volna, hogy az ország valamennyi településére vonatkozóan hozzáférhetünk az adatokhoz, sőt több egyéb hivatal pl. a Földhivatalok is betekinthetnek a rendszerbe de ez sajnos még mindig nem valósult meg. Kereskedelmi igazgatás, szálláshely engedélyek és nyilvántartások, telephelyengedélyek: Kereskedelmi igazgatással kapcsolatos hatásköröket továbbra is ellátjuk. Monostorapátiban 12 kereskedelmi egység működik a Postával együtt. Hegyesd községben kereskedelmi egység nincs, Sáskán sajnos az üzlet bezárt és nincs kereskedelmi egység a településen. Kapolcs községben 4 kereskedelmi egység van, Vigántpetenden 3 kereskedelmi egység, ebből egy időszakosan van nyitva. Taliándörögdön 5 kereskedelmi egység működik, a Postával együtt évtől létrehozták az országos kereskedelmi nyilvántartást, mely a Zalaegerszegi Kormányhivatalhoz tartozik. A változásokat elektronikus úton rögzítjük a rendszerben. A Művészeti Napokra Kapolcson 78 kereskedelmi vállalkozás jelentkezett be, Taliándörögdön 5 fő, / vendéglátósok, élelmiszert árusítók/ akik részére engedélyt adtunk ki. A szakhatóságokkal egyeztettünk, részükre adatokat szolgáltattunk. Egyéb szálláshely: Monostorapátiban 31 fő rendelkezik engedéllyel. Hegyesden 2 fő foglalkozik szállásadással. Sáskán 3 fő. Kapolcson 22 fő, 1 megszűnt. Vigántpetenden 7 fő. Taliándörögdön 22 fő, 1 megszűnt, 1 kérte a nyilvántartásba vételét. A Művészetek Völgye rendezvény idejére, Kapolcson 2 ideiglenes kemping létesítésére kértek engedélyt. A szállásadók nyilvántartása mindegyik község honlapjára feltöltésre került. Az 57/2013.(II.27.) Kormányrendelet alapján a telepengedélyezési eljárás visszakerült Hivatalunkhoz. Telepengedély kiadására 1 esetben került sor Taliándörögdön
8 8 Földművelésügyi igazgatás, állattenyésztés Vadkárbecslési eljárás kezdeményezésére Monostorapátiban 1 esetben került sor, ez az ügy eljáró hatóság kijelölésével még folyamatban van. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVII. tv. módosítása január 1- től ismét előírja az önkormányzati feladatként az ebek összeírását, melyet három évenként kell elvégezni. Az ebek összeírása mind a hat településen megtörtént. Az új állatvédelmi törvény előírja, az állatorvosoknak, hogy minden vizsgálat elején ellenőrizzék a kutya transzponderét, vagyis a chip meglétét. A chipezett állatok és gazdáik adatait mostantól kötelező egy országos adatbázisban nyilvántartani, az ide való regisztráció elvégzése az állatorvos kötelezettsége. Az idei évben is sor került az összevezetéses eb oltásra, mind a hat településen. Az oltás lebonyolításában, megszervezésében segítettünk az oltásra kijelölt állatorvosnak. Monostorapátiban 131 db, Kapolcson 61 db, Vigántpetenden 48 db, Sáskán 55 db, Hegyesden 26 db, Taliándörögdön 98 eb lett beoltva. Továbbra is gondot okoz a kóbor kutyák elhelyezése, az állatmenhelybe történő szállításig a raktár mellett készített kennelben tartjuk az állatokat. Rendszeresen felszólítjuk az eb tulajdonosokat a kutyatartás szabályainak betartására. A bejelentkezett méhészek száma Monostorapátiban 4, Hegyesden 2 fő, Taliándörögdön 2 fő. Összesen 12 vándorméhész jelentkezett be az év folyamán. Évek óta először méhbetegséget észleltek Zalahalápon, így 20 km-es körzetben méhzárlatot rendeltek el, erről a méhészeket értesítettük. Ugyancsak évek óta először méhekre veszélyes szer permetezésére adtak ki engedélyt erről is kiküldtük az értesítést. Gombamérgezés megelőzéséről szóló felhívást is közzétettünk a községekben. A növényvédelemről szóló évi XXXV. tv. alapján a külterület növényvédelmi, parlagfű elleni védekezés ellenőrzése a Körzeti Földhivatalhoz, a belterület ellenőrzése pedig a jegyző hatáskörébe tartozik. A jegyző köteles hatósági eljárást kezdeni azon földhasználókkal szemben, akik elmulasztották a növényvédelmi kötelezettségüket teljesíteni. Eljárás megindítására Sáskán 1, Kapolcson 4, Hegyesden 1 és Monostorapátiban 4 esetben került sor. Változott a falugazdász ügyfélfogadása január 1-től minden szerdán óráig Borbély-Kiss Barbara a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatban nyújt segítséget. Mivel az őstermelők, családi gazdálkodók bejelentéseit, adatváltozásait csak számítógépen lehet rögzíteni, illetve módosítani, a településeken már nem tartanak ügyfélfogadást. A gazdálkodók Tapolcán tudják ügyeiket intézni szeptemberétől minden kedden Némethné Kopházi Valéria hegybíró tart ügyfélfogadást a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében 8-12 óráig. A hirdetményi úton való közlemények kifüggesztéssel kapcsolatos teendői, december 15-vel kezdődően, a 2014-es évvel folytatólagosan nagymértékben változtak. Az adás-vétellel kapcsolatban keletkezett iratokat 60 napra, míg a haszonbérleti szerződéseket 15 napra kell kifüggeszteni az illetékes önkormányzat hirdetőtábláján, ezzel egyidejűleg a közös Önkormányzat székhelyén Monostorapátiban is évtől elektronikusan a Kormányzati Portálon is közzé kell tenni a hirdetményeket, melyekhez márciusától az adás-vételi szerződést, scannelve - az érintett felek (eladó-vevő) személyes adatait olvashatatlanná téve - hozzá is kell csatolni. A 2015-ös jogszabályi változások miatt, a kifüggesztéssel kapcsolatos iratok jóváhagyását/megtagadását követően, a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Veszprém Megyei Elnökségének (továbbiakban: helyi földbizottságként eljáró szerv) állásfoglalását, 5 napra kell kifüggeszteni, illetve az adás-vétel
9 9 érintettjeit - eladó(k), vevő(k), elfogadó jognyilatkozatot tevő(k) - tértivevényes levél formájában értesíteni kell, az ügyintézési határidő mindössze 3 nap. Mivel a földekkel kapcsolatos kifüggesztésnek már anyagi vonzata nincs, így a Hivatal kiadásai elég magasak lettek. Adott esetben akár ,- Ft postaköltséget jelent egy-egy adás-vétel lebonyolítása!! Az idei évben szeptemberrel bezárólag összesen: 213 esetben kértek kifüggesztést. Monostorapáti községben 19 adás-vétel, a hegyesdi ingatlanokra vonatkozólag 6 adás-vétel, 1 haszonbérlet, Kapolcs esetében 4 adás-vétel, 2 haszonbérlet, Vigántpetenden 37 adás-vétel, 1 haszonbérlet, Taliándörögd községben 16 adás-vétel, és Sáska községben 34 adás-vétel, és 1 haszonbérlet esetében. Az idei évben elővásárlási jogosultságával 4 személy élt, összesen 8 esetben. A helyi földbizottságként eljáró szerv által megküldött elutasító állásfoglalások ellen, összesen 25 esetben érkezett kifogás. Egyéb közlemények, hirdetmények kifüggesztésére 92 alkalommal került sor (ingatlan árverés, végrehajtási ügyek; ismeretlen lakcím miatti megkeresés; rendőrségi, bírósági ügyek). Pénzügyi igazgatás: Az adóhatóság hatáskörébe tartozik a kommunális, iparűzési adó, talajterhelési díj és a gépjárműadó előírása, beszedése, jövedelemadó, késedelmi pótlék, mulasztási birság behajtása, továbbá az idegen helyről kimutatott tartozás behajtása, melynek nagyobb részét közlekedési szabálysértések, közigazgatási bírságok be nem fizetése teszi ki október 20-i állapot szerint az adóbevételek alakulása az alábbiak szerint alakult: Monostorapáti Hegyesd Sáska Helyi adóknál az adózók 722 fő 127 fő 176 fő száma: Módosított folyó évi előírás: Ft Ft Ft Befizetés Ft Ft Ft Hátralék: Ft Ft Ft Teljesítés: 84,2 % 85,3 % 77,3 % Kapolcs Taliándörögd Vigántpetend Helyi adóknál az adózók 426 fő 592 fő 234 fő száma: Módosított folyó évi előírás: Ft Ft Ft Befizetés Ft Ft Ft Hátralék: Ft Ft Ft Teljesítés: 78 % 80 % 83 % Monostorapátiban az építményadó teljesítés 76,9 %-os, magánszemélyek kommunális adója 67 %-os, iparűzési adó teljesítés 97,3 %-os. Lényeges az elmaradás a talajterhelési díjnál, a befizetés teljesítése 1,5 %-os, valamint a késedelmi pótléknál is, a teljesítés 6,4 %-os. Hegyesden a magánszemélyek kommunális adója 83 %-os, iparűzési adó teljesítés 95,9 %-os. Lényeges az elmaradás a késedelmi pótléknál, a teljesítés 5 %. Talajterhelési díj befizetés az év során még nem történt.
10 10 Sáskán a magánszemélyek kommunális adója 70,9 %-os, iparűzési adó teljesítés 85 %-os, talajterhelési díj befizetés még nem történt az év során, késedelmi pótlék befizetés teljesítése 5,9 %. Kapolcson az építményadó teljesítés 32 %-os, magánszemélyek kommunális adója 73 %-os, iparűzési adó teljesítés 90 %-os, késedelmi pótléknál a teljesítés 10 %-os. Vigántpetend a magánszemélyek kommunális adója 73 %-os, iparűzési adó teljesítés 88 %-os, a késedelmi pótléknál a teljesítés 20 %-os. Taliándörögdön az építményadó teljesítés 100 %-os, magánszemélyek kommunális adója 80 %-os, helyi iparűzési adó teljesítés 67 %-os, késedelmi pótléknál, a teljesítés 10 %-os. A befolyt gépjárműadó összegét január 1-től meg kell osztani. Az adó 60 %-a az állami költségvetés bevétele, 40 %-a marad az önkormányzatnál. Monostorapáti Hegyesd Sáska Gépjárműadónál az adózók 336 fő 64 fő 100 fő száma: Módosított folyó évi előírás: Ft Ft Ft Befizetés Ft Ft Ft Hátralék: Ft Ft Ft Teljesítés: 77,2 % 83,3 % 76,8 % Kapolcs Taliándörögd Vigántpetend Gépjárműadónál az adózók 214 fő 434 fő 116 fő száma: Módosított folyó évi előírás: Ft Ft Ft Befizetés Ft Ft Ft Hátralék: Ft Ft Ft Teljesítés: 89 % 56 % 77 % A tartozások összege 2016-ban csökkent, a befizetések teljesülésének aránya minden településen emelkedett az elmúlt évekhez viszonyítva. A hátralékok leküzdése érdekében többen kértek és kaptak részletfizetési kedvezményt, így több éves kintlévőségeket sikerült rendezni. A behajtási eljárások is egyre eredményesebbek, mivel az adóalanyok döntő többsége rendelkezik végrehajtható jövedelemmel. Az adóhatóság a továbbiakban is élni fog a törvények adta lehetőségekkel a települések adópolitikájának érvényesítése érdekében. A Hivatalunk látja el a hat település mellett a Közös Fenntartású Napközi Otthonos Óvoda valamint a Taliándörögdi Napköziotthonos Óvoda gazdálkodási, pénzügyi és munkaügyi feladatait is. A Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal elkészíti az önkormányzatok gazdasági programját, költségvetési koncepcióját, megalkotta a költségvetési rendelettervezetet. Az elfogadott költségvetésről információt szolgáltat a negyedéves, féléves, háromnegyed-éves, éves beszámolókon kívül havonta, minden hó 20-ig az államháztartási törvényben meghatározottak alapján, mely előírja a késedelmes teljesítés szankcióit is. Az adatszolgáltatások minden önkormányzat és intézmény esetében határidőben hibátlanul
11 11 feladásra kerültek az erre kialakított adatszolgáltató rendszerben, ezzel is biztosítva a naprakész könyvelést. Gondoskodik a költségvetési szervek pénzellátásáról. Elkészíti a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót. Évente rendszeresen elvégezzük a leltározást. Analitikus nyilvántartásokat felfektettük / lakásbérleti díj, lakásépítési támogatás, kölcsöntörlesztések, szociális kölcsönök, gondozási díj/. Az állóeszközöket nyilvántartjuk, az értékcsökkenéseket átvezetjük, biztosítjuk az ingatlanvagyon-kataszter és a főkönyvi kivonat egyezőségét. 9 házipénztárt vezetünk. A bérgazdálkodással kapcsolatos feladatokat ellátjuk. Az átutalások banki terminálon keresztül történnek, ez az OTP-vel, Budapesttel való összeköttetést jelenti internetes kapcsolattal. A rendszerben a 3 település 4 bankszámlával és ehhez tartozó 30 alszámlával rendelkezik. Lehetőség van a számlaforgalmak napi és visszamenőleges megtekintésére. Az átutalások, pénzmozgás gyorsabbá vált. Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd községek, valamint a Taliándörögdi Napköziotthonos Óvoda a Kinizsi Takarékszövetkezetnél vezetik számláikat, szintén terminál segítségével. Sor került az Ingatlankataszter-leltár felfektetésére, és értékbecslésére. Lakásgazdálkodás: A lakásépítés, vásárlás, felújítás során nyújtott lakástámogatás visszafizetésére vonatkozólag nyilvántartást vezetünk. Eddig folyósított támogatásokat Monostorapátiban 16 fő, Hegyesden 1 fő, Kapolcson 7 fő, Taliándörögdön 3 fő törleszti, vannak sajnos olyan személyek, akiket állandó jelleggel figyelmeztetni kell a fizetési kötelezettségükre, hátralékuk jelentős, a kölcsönt nem tudják fizetni. Bevétel növelése érdekében az önkormányzat tulajdonát képező lakásokat bérbe adtuk. Monostorapáti önkormányzat lakótelkei elfogytak, egy telek van a Radnóti utca végén. Hegyesden sincs lakótelek. Kapolcson 2, Vigántpetenden 15 lakótelek áll az önkormányzat rendelkezésére. Helyi lakáscélú támogatást szintén szerződésbe kell foglalni, ebben az évben Monostorapátiban 2 fő kérte támogatás megállapítását. A támogatás bejegyzésre kerül az ingatlan-nyilvántartásba, amennyiben a támogatást kiegyenlítik, úgy a jelzálogjog törléséről intézkedünk. Ebben az évben 5 esetben jártunk el ilyen ügyben Monostorapátiban. Hegyesden nem volt. Taliándörögdön 3 fő kapott első lakáshoz jutás jogcímen vissza nem térítendő támogatást. Kommunális igazgatás A települési folyékony hulladék a szennyvízhálózaton keresztül érkezik a szennyvíztisztító telepre. Azok a személyek, akik nem kötöttek rá a hálózatra vállalkozóval szállíttatják el a szennyvizet. Még mindig vannak olyan személyek, akik a csatornahálózatra nem kötöttek rá, annak ellenére, hogy talajterhelési díj mértéke február 1-től 3600,-Ft/m 3 re emelkedett. Munkaügyi feladatok: Köztisztviselők, közalkalmazottak és közcélú foglalkoztatás keretében felvett dolgozók alkalmazásával kapcsolatos feladatokat ellátjuk. A munkaügyi feladatok ellátása a Magyar Államkincstár internetes Központi Irányítási Rendszere /KIRA/ segítségével történik.
12 12 Ügyiratkezelés: október 31-ig főszámon iktatott ügyirat száma: 3559, alszámon iktatott ügyiratok száma 2049, összesen Polgárvédelem, honvédelmi igazgatás: A polgárvédelemről szóló évi XXXVII. tv. alapján mind a 6 településre vonatkozóan elkészültek a települések tervei. Minden önkormányzatnak van Veszélyelhárítási terve, Megalakítási Terve Mozgósítási Terve, illetve minden évben a rendkívüli téli időjárási viszonyok esetére vonatkozó intézkedési tervet kell elkészíteni. A meglévő terveket minden év február 28-ig kell aktualizálni, át kell vezetni a változásokat. A korábbi katasztrófavédelmi igazgatási feladatokat ellátó kolléganők -Bati Istvánné és Márvány Gyuláné- nyugdíjazása miatt ezt a feladatot Szaller Zoltánné vette át, aki ez év szeptember hónapban részt vett az Ajkai Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében egy felkészítő tanfolyamon, és októberben sikeres vizsgát tett, közbiztonsági referens végzettségről kapott bizonyítványt. Képviselő-testültek működésével kapcsolatos feladatok: Képviselő-testületek működését az SZMSZ. szabályozza. Jogszabályi előírásnak megfelelően 5 nappal előtt kiküldjük az előterjesztéseket, melyet a honlapokon is közzé tesszük, elektronikusan megküldjük a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak, valamint a rendeleteket feltöltjük a nemzeti jogszabálytárba október 31-ig települések alábbiak szerint üléseztek, és hoztak döntéseket: Monostorapáti: 23 ülés 101 határozat 6 rendelet, együttes ülés: 3 társulási tanács ülés: 2 Hegyesd: 8 ülés 38 határozat 5 rendelet, együttes ülés: 3 társulási tanács ülés 2 Kapolcs: 13 ülés 74 határozat 5 rendelet, együttes ülés: 3 társulási tanács ülés 2 Vigántpetend: 9 ülés 45 határozat 6 rendelet, együttes ülés: 3 társulási tanács ülés 2 Taliándörögd: 11 ülés 45 határozat 5 rendelet, együttes ülés: 3 Nem tagja az óvodai társ. Sáska: 16 ülés 108 határozat 5 rendelet, együttes ülés: 6 Zalahalápi Óvodafenntartó Társulás tagja 3 társulási tanács ülésen vettek részt, és hoztak döntéseket. Összesen: 80 testületi ülésre került sor, 411 határozatot hoztak, 32 rendeletet alkottak a képviselő-testületek. Az ülések számából is látható, hogy az ülések előkészítése, azokon történő részvétel, döntések végrehajtása nem kis feladatot jelent. Egyéb feladatok: Bevételek növelése érdekében pályázatokat szerkesztünk, nyújtunk be. Ebben az évben is több pályázatot készítettünk, illetve más pályázatírók igényei szerint készítettük el a pályázatokat alátámasztó dokumentációt. Pályáztunk a VM. Önkormányzat által kiírt Tiszta, virágos Veszprém megyéért versenyhez csatlakoztunk Monostorapáti község esetében. Monostorapáti elismerésben részesült.
13 13 A Roma Nemzetiségi Önkormányzat feladatalapú finanszírozására is benyújtottuk a pályázatot, Monostorapáti Ft, Kapolcs Ft támogatásban részesült. Pályáztunk a Monostorapáti óvoda étkező felújítására, orvosi rendelő felújítására, utak fejújítására. A pályázat nem részesült támogatásban. Hegyesd község önkormányzata pályázott az adósságkonszolidációban részt nem vett önkormányzatok fejlesztési támogatása keretében a művelődési ház felújítására. A pályázat elbírálása folyamatban van. Monostorapáti és Vigántpetend község önkormányzata vis maior pályázatot nyújtott be a i viharkárra. A pályázat elbírálása folyamatban van. Taliándörögdön pályázatot nyújtottunk be az önkormányzati fejlesztések jogcímen belterületi utak felújítás céljából, az elbírálás folyamatban van. Az érdekeltségnövelő pályázaton a Közösségi Ház nyílászáróinak cseréjéhez kértünk támogatást, azonban az elnyert támogatás a kért összegnek töredéke volt, ezért a település lemondott a támogatásról. Pályáztunk az adósságkonszolidációban részt nem vett önkormányzatok fejlesztési támogatása keretében is a belterületi utak felújítására. Idén is pályáztunk a szociális tűzifa támogatásra. A pályázatok elbírálása folyamatban van. Kedvező elbírálást kapott Sáska község önkormányzata a Közművelődési érdekeltségnövelő pályázaton, melynek támogatói okiratát már meg is kaptuk, ft. támogatásban részesült az önkormányzat. Taliándörögd, Kapolcs és Vigántpetend konzorciumban pályázott a taliándörögdi orvosi rendelő felújítására és a kapolcsi védőnői helyiség kialakítására. Monostorapáti, Taliándörögd, Kapolcs és Vigántpetend szintén közösen pályázott turisztikai fejlesztésekre. Nagyvázsony, Pulával, Vigántpetenddel, Kapolccsal, Taliándörögddel, Monostorapátival nyújtott be pályázatot napelem park létesítésére. Ezeket a TOP pályázatokat külsős pályázatírók készítették, de Hivatalunk igény szerint szolgáltatott adatot, szerzett be különböző engedélyeket, készített kimutatásokat, szöveges elemzéseket. Munkánkkal jelentős mértékben hozzájárultunk a pályázatok sikeres beadásához, településeink fejlődése érdekében. Tisztelt Képviselőtestület! Kérem, beszámolómat szíveskedjenek megvitatni és elfogadni. Monostorapáti, november 2. Határozati javaslat T a k á c s Lászlóné jegyző község Önkormányzata Képviselő-testülete Beszámoló a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról című előterjesztést elfogadja.
B e s z á m o l ó a. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal. 2015. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző
B e s z á m o l ó a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző 2 Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
B e s z á m o l ó a. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal. 2014. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző
B e s z á m o l ó a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző 2 Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
B e s z á m o l ó a. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző
B e s z á m o l ó a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző 2 Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
B e s z á m o l ó a. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal. 2013. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző
B e s z á m o l ó a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző 2 Tisztelt Képviselő-testület! 2013. január 1-től változás állott be a hivatal működésében.
B e s z á m o l ó a. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról. jegyző
B e s z á m o l ó a Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné jegyző 2 Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-020 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
Monostorapáti, november 8. T a k á cs Lászlóné jegyző
MONOSTORAPÁTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 8296 Monostorapáti Petőfi u. 123. Telefon; 87/435-055, 87/535-005; Fax: 87/435-055 E-mail: mapatik@hu.inter.net Hirdetmény Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének
Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről
Az előterjesztés száma: 43/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a 2012.
Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján
Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során
T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről
T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről Előadó: Göntér Gyula polgármester Előterjesztést készítette:
T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről
T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről Előadó: Göntér Gyula polgármester Előterjesztést készítette:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
T á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről
T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről,fontosabb intézkedésekről Előadó: Győriványi Dániel polgármester Készítette: Domonkos Istvánné
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. április 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2012. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. április 28-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
B e s z á m o l ó a. K ö r j e g y z ő s é g 2011. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné körjegyző
B e s z á m o l ó a K ö r j e g y z ő s é g 2011. évi munkájáról. Előadó: Takács Lászlóné körjegyző 2 Tisztelt Képviselőtestület! Az 1990. évi LXV. tv. 40.. /4/ bekezdése alapján a Körjegyzőség munkájáról
K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához
Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,
Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012. Ügyintézési határidők:
Szociális ügyintéző: Szociális ügyek Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012 Ügyfélfogadási időpontok:. hétfő: 08:00-12:00; 13:00-16:00 kedd 13:00-15:30 szerda: 08:00-12:00
Beszámoló A Nőtincsi Közös Önkormányzati Hivatal évi munkájáról
8. számú napirendi pont Beszámoló A Nőtincsi Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi munkájáról Előterjesztő: Dr. Császár Károlyné jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól
10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása HATÁROZAT Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Város
- 2014. évben 143 adóalany adózott, a folyó évi kivetés 3.271.320 Ft volt, ezzel szemben 3.082.764 Ft volt a befolyt építményadó.
6. NAPIREND Ügyiratszám: 2/162-6/2015. ELŐTERJESZTÉS Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása
Kővágóörsi Közös Hivatal
Kővágóörsi Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 22 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 2 fő: kereskedelmi
Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra
Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: i csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző
3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr.
3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása a helyi adók 2013.
Előterjesztés. Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete,
Előterjesztés Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, 2014. április hónapban tartandó együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Kunágotai Közös
A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai
A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai TITKÁRSÁG (osztály) képviselőtestület, városrészi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, bizottságok tevékenységével kapcsolatos
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 7-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2014. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1102-1/2012/I. Tárgy: Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának Üi.: dr. Dobó A. módosítása Melléklet: Módosító okirat Makó Város Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére Tárgy: Beszámoló 2011. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(..)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2018. (XI.05.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (XI.05.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete eredeti
Határozathozatal: egyszerű többség TÁJÉKOZTATÁS. Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 31.
Határozathozatal: egyszerű többség /2016. NYÜ Ügyiratszám: 177-7/2016. TÁJÉKOZTATÁS Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 31. ülésére Tárgy: Tájékoztató az Önkormányzat
- Szervezeti struktúra
- Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző -
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról
Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!
Paulovicsné Takács Mária, Bézi Mária
Cserkeszőlői Polgármesteri Hivatal A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai Szervezeti egység Egység feladatai Vezető
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a. 17/2018. (IX. 27.) önkormányzati rendelete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 17/2018. (IX. 27.) önkormányzati rendelete A természetben nyújtott kiegészítő, szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Szajol Községi
9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának
Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés
Tisztelt Képviselő-testület! Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának 2014. 01. 01. 2014. 06. 30-ig terjedő gazdálkodásáról I.) Bevezetés Tengelic Község Önkormányzatának gazdálkodása, könyvvezetése
Az előterjesztés száma: 156/2016.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 156/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember
1. Hatásköri és eljárási szabályok. (2) Az e rendeletben meghatározott pénzbeli ellátások esetén a jövedelem igazolásához csatolni kell:
Dunaszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Dunaszentmiklós Község Önkormányzatának
Jászjákóhalma Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(XII..) rendelete. Szociális célú tűzifa juttatásáról. Általános rendelkezések
Jászjákóhalma Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(XII..) rendelete Szociális célú tűzifa juttatásáról Jászjákóhalma község Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról és
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 23.) önkormányzati. Rendelete. A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 23.) önkormányzati Rendelete A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Szakoly Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.
1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita
E LŐ T E R J E S Z T É S
5. napirendi pont E LŐ T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29. napjára összehívott ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással
(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni.
Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Báránd Község Önkormányzat
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Az önkormányzat és szervei évi költségvetés végrehajtása 2. napirend. B1. Müködési célú támogatások államháztartásról belülről.
Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Percze Szilvia jegyző Hamar Tünde pü. előadó
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére
6. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok
21. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 27-i rendes ülésére
21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatásról Előterjesztő: Dr.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2018. (V.2.) önkormányzati rendelete
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2018 (V2) önkormányzati rendelete a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséhez kapcsolódó szociális célú tűzifa-támogatás helyi szabályairól Letenye Város
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2016.(XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális célú tűzifa támogatásról
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2016.(XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális célú tűzifa támogatásról Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési önkormányzatok
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. május 23. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
Záró rendelkezések 6. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. (2) E rendelet május 31-én hatályát veszti.
Koppányszántó Község Önkormányzati Képviselő-testület 10/2018. (XI.05) önkormányzati rendelete a 2017. évi szociális célú tűzelőanyag vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásról Koppányszántó Község
Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014 évben összesen 25 testületi ülést tartott.
ELŐTERJESZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó rendkívüli ülésének, 2. számú Beszámoló a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi tevékenységéről tárgyú
Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.
Ásotthalom Község Jegyzőjétől 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékeléséhez a 2008. évi önkormányzati célok meghatározása Mell.:
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete
Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt
Ipolydamásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2018.(XI.12.) önkormányzat rendelete
Ipolydamásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018.(XI.12.) önkormányzat rendelete a szociális célú tűzifa támogatási ellátás helyi szabályairól Ipolydamásd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól
Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Borszörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása
Mikebuda Község Önkormányzata képviselő-testületének 11/2013. (XII. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő rendeletmódosításokról Mikebuda Község Önkormányzatának
E l ő t e r j e s z t é s
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről
Az előterjesztés száma: 81/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. április 29-én, 19 órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a
1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére.
1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. Tárgy: Előadó: Döntés: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. április 25-i ülésére. Tárgy: Beszámoló Dorog Város Gyámhatóságának 2007.
EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG E L N Ö K E E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. április 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló Dorog Város Gyámhatóságának 2007. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület!
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság
Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet Titkárság a tevékenységének társadalmi szintű szervezési és koordinatív támogatásával, adatgyűjtéssel és elemzéssel kapcsolatos, valamint az előkészítő és
Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. A rendelet hatálya kiterjed Döbrönte községben lakóhellyel rendelkező, szociálisan rászorult személyekre.
Döbrönte Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás igényléséről és felhasználásáról Döbrönte Község Önkormányzata a szociális igazgatásról
Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete
Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének
BŐCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2017. (I.16.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁSI ELLÁTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL
BŐCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2017. (I.16.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁSI ELLÁTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról
Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. Cikk
Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(....) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól
Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.
Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület i nyilvános ülésére. Horváthné Kiss Ildikó. Dr. Gelencsér Ottó jegyző
1. NAPIREND Ügyiratszám ZHL/371-2/2018 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása a helyi adók 2017. évi befizetésének
Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa helyi szabályairól
Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa helyi szabályairól Balatonakarattya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. a Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről egységes szerkezetben
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 27/2004. (VIII.23.) Kt. számú rendelettel módosított 35/2003. (XI.26.) Kt. számú rendelete a Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről egységes szerkezetben Ercsi
I. Fejezet Bevezető rendelkezések
Csomád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004. (XII.06.) számú rendelete A Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői, közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről A 9/2005.(XII.06.)
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.
1. A rendelet célja, hatálya
Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (XII..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifára való jogosultságról, és az igénylés feltételeiről Ecsegfalva Község Önkormányzat képviselő-testülete
Értény Község Önkormányzati Képviselő-testület 8/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendelete
Értény Község Önkormányzati Képviselő-testület 8/2015. (XI.26.) számú önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa vásárlásához kapcsolódó támogatásról Értény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról
Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Várgesztes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális
ELŐTERJESZTÉS. Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő-testületének augusztus 28-ai soron következő nyilvános ülésére
Nagyvázsony Község Önkormányzata H-8291 Nagyvázsony, Kinizsi u. 96. T./fax: 88/264-011; info@nagyvazsony.hu www.nagyvazsony.hu Szám:.. / 2018. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő-testületének
Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata
Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv a) Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban:hivatal) b) székhelye:
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
A Rendelet 15. (2) bekezdése az alábbiakra módosul: 15. (2) Rendszeres települési gyógyszertámogatás a kérelmezőnek akkor lehet megállapítani,
Zalaszentmihály Község Önkormányzati képviselő-testületének 6/2015 (V.08.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 2/2015(II.27.) önkormányzati rendelet