Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY"

Átírás

1 Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY Az Alapszabály 1. sz. mellékletében felsoroltak az évi IV. törvény VI. fejezetének 8. pontjában és az évi II. törvényben foglalt rendelkezések szerint június 3-án egyesületet hoztak létre. A Fővárosi Bíróság hiánypótló végzésének megfelelően a szervezet tagjai az június 3-án keltezett alapszabályt július 23-án módosították, és az eredeti alapszabállyal egységes szerkezetbe foglalták. Az egyesület közgyűlése december 10-én, január 15-én, május 18-án, április 22-én és július 11.-én tartott közgyűlésen elfogadott határozatokkal az alapszabályt módosította, és egységes szerkezetbe foglalta. 1 I. 1./ Az egyesület neve: Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete Rövidített neve: Generikus Egyesület 2./ Az egyesület székhelye: 1114 Budapest, Bartók Béla út / Az egyesület működési területe: Magyarország Az egyesület a tagok által önkéntesen létrehozott, nyilvántartott tagsággal és önkormányzattal rendelkező szervezet, amely önálló jogi személy. II. Az egyesület célja Az egyesület célja a generikus gyógyszergyártók és forgalmazók közös érdekeinek a képviselete, a hatóságok, intézmények és társadalmi szervezetek felé. Többek között a kiszámítható, versenysemleges támogatási- és szabályozási rendszer kialakításában és fenntartásában történő közreműködés, valamint a generikus gyógyszerkészítmények gyorsított, szabályozott piacra jutásának elősegítése. III. Az egyesület vagyona Az egyesületi tagok az egyesület céljának megvalósításához szükséges vagyont az alábbiak szerint bocsátják az egyesület rendelkezésére: a./ egyesületi tagdíj, melynek mértékét a közgyűlés határozza meg; 1 A legutóbbi módosítások a szövegben dőlt betűvel szedve kerülnek feltüntetésre. 1

2 b./ az egyesületi tagdíj körébe nem tartozó egyesületi támogatások, felajánlások, akár az egyesület tagjai, akár más kívülállók részéről; c./ amennyiben az a-b./ pontokban meghatározott befizetések az egyesület céljainak és feladatainak ellátásához nem elégségesek, az elnökség javaslata és a közgyűlés határozata alapján esetlegesen rendkívüli befizetések is elrendelhetők. Az egyesület alapító tagjai az egyesület bírósági nyilvántartásba vételét követő 5 napon belül személyenként ,- Ft-ot, azaz Kettőszázezer Forintot, összesen ,- Ft-ot, azaz Kettőmillió Forintot bocsátanak az egyesület rendelkezésére tagdíjbefizetés jogcímén. Az egyesület induló vagyona fentiek alapján ,- Ft, azaz Kettőmillió Forint. Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok a teljesített vagyoni hozzájáruláson túlmenően saját vagyonukkal nem felelnek. A már teljesített vagyoni hozzájárulás az egyesület tulajdonába kerül, azt az alapszabály rendelkezései szerint lehet a tagok részére visszafizetni. IV. Tagsági viszony Az egyesület tagja lehet minden olyan természetes személy vagy gazdálkodó szervezet, aki az egyesület alapszabályát elfogadja és az alapszabály, valamint a közgyűlés által meg határozott vagyoni hozzájárulást (tagdíj befizetési kötelezettségét) teljesítette. Nem alapító tagok esetében a tagsági felvételi kérelmet az elnökséghez írásban kell benyújtani. A felvételről az elnökség a kérelem benyújtását követő elnökségi ülésen határoz, a közgyűlés 75 %-os mértékű egyetértését követően. A tagsági jogviszony alapján a tagok által fizetett éves tagdíj mértékének arányában egyes tagokat eltérő szavazati mérték illeti meg, azzal, hogy minden tagnak legalább 1, továbbá a fizetett tagdíj egységének többszörözésével több, de tagonként maximum 4 szavazat illeti. Tagsági viszony megszűnik, ha a: - tag meghal, cselekvőképességét elveszíti, korlátozottan cselekvőképtelenné válik, vagy jogutód nélkül megszűnik, - tag kilép, vagy az alapszabály, illetőleg a közgyűlés határozatainak írásbeli felszólítása ellenére nem tesz eleget, és ezért kizárják. A tag kilépését a közgyűlés egyszerű szótöbbségű határozattal veszi tudomásul. A meghalt tag örökösét (a megszűnt tag jogutódját) az elnökségnek fel kell venni, ha az örökös az örökség megnyíltától számított 90 napon belül írásban az elnökség felé tagfelvételi kérelmét bejelenti és a III. pont első bekezdésben foglaltaknak eleget tesz. A kizárás kérdésében az elnökség dönt, amelyről a legközelebbi közgyűlésen köteles beszámolni. A kizárásról a tagot az elnökség írásban értesíti. 2

3 V. A tagok jogai és kötelességei Az egyesület tagjai választásuk szerint rendes tagsági és információs tagsági viszonyban állhatnak az egyesülettel. 1./ A tagok jogai: a./ részt vehet az egyesület tevékenységében és rendezvényein, b./ választhat és választható az egyesület szerveibe (jogi személy tag esetén képviselő útján) c./ minden kérdésben véleményt nyilváníthat a közgyűlésen, az elnökség felé észrevételeket tehet, d./ a közgyűlés valamely szervének törvénysértő határozatát - a tudomására jutásától számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja. 2./ A tag köteles eleget tenni az alapszabályban, a szabályzatokban és az elnökségi határozatokban meghatározott kötelezettségeinek, valamint tudásának és szakmai képzettségének megfelelően lehetőleg személyes közreműködéssel is segítenie kell az egyesület céljának elérését. A jogi személy tagok a kötelezettségeiket is a bejegyzett képviselőik útján teljesíthetik. VI. Az egyesület szervezete 1./ Közgyűlés: Az egyesület legfőbb döntést hozó szerve a tagok összességéből álló közgyűlés. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok 75 %-a megjelent. Ha a közgyűlés határozatképtelen, a meghívóban szereplő napirendi pontok tekintetében a - 8 napon belül - megismételt közgyűlés a jelenlévő tagok számától függetlenül határozatképes, ha a fentiekről a tagokat a meghívóban már előre tájékoztatták. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés időpontját és helyét az első alkalommal összehívott közgyűlés meghívójában kell feltüntetni. A közgyűlés határozatait - az ügyintéző és képviseleti szervek megválasztására is kiterjedően - nyílt szavazással, 75 %-os szavazattöbbséggel hozza. Írásbeli és titkos szavazásról a közgyűlés külön, nyílt szavazással, előzetesen határoz. A határozat meghozható rövid úton - visszaigazolt - fax vagy útján, ha azok az elnökség részére a határozathozatalra előírt határidőn belül érkeznek. A közgyűlést az elnök hívja össze írásban. A meghívó elküldése és a közgyűlés napja között legalább 15 napnak kell lennie. 3

4 A közgyűlést legalább évente egyszer, minden év május 20. napjáig össze kell hívni. Két közgyűlés összehívása között a közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben az elnökség dönt, kivéve a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdéseket. A tagok 10 %-a írásban - az ok és a cél megjelölésével - kezdeményezhetik a közgyűlés összehívását. Ha a megkeresés átvételétől számított 30 napon belül az elnökség a közgyűlést nem hívja össze, a kezdeményező tagok a közgyűlést az alapszabályban meghatározott módon összehívják, vagy a közgyűlés összehívása érdekében a törvényességi felügyeletet gyakorló szervet megkereshetik. Az elnökség megkeresésén az elnökhöz küldött megkeresést kell érteni. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: - az alapszabály, szabályzatok megállapítása és módosítása, - a társadalmi szervezet más társadalmi szervezettel való egyesülésének, úgyszintén feloszlásának kimondása, - az elnökség tagjainak megválasztása és tiszteletdíjuk megállapítása, - az elnökség beszámolójának elfogadása, - az éves költségvetés megállapítása, - döntés minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a közgyűlés hatáskörébe utal, illetőleg amely kérdéseket a közgyűlés saját hatáskörébe von. 2./ Elnökség: Az egyesületet háromtagú elnökség irányítja. Más ügyintéző szerv felállításáig az egyesület ügyintéző szerve az elnökség. Az egyesület elnökségének tagjait az alakuló közgyűlés választja egy naptári évi időtartamra. Az egyesület elnöke egyben az egyesület képviselője. Az elnökség ügyrendjét maga határozza meg, és szükség szerint ülésezik. Az elnökség határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Az elnökségi ülés határozatképes, ha azon a mindenkori elnök és egy elnökségi tag jelen van. Ha a későbbiekben a közgyűlés nagyobb létszámú elnökség felállítását határozza el, az elnökségi ülés akkor határozatképes, ha azon az elnökségi tagok fele plusz egy fő jelen van. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. 3./ Az elnök: Az egyesületet az elnök önállóan képviseli. Az elnök meghatározott feladatok elvégzésére elnökségi tagot vagy más személyt hatalmazhat meg. A meghatalmazott kötelezettségvállalásához az elnök ellenjegyzése szükséges. Az egyesület bankszámlája felett az elnök és egy elnökségi tag együttesen vagy az általuk adott meghatalmazás alapján két személy együttesen jogosult rendelkezni. Az elnök feladata különösen: 4

5 - képviseli az egyesületet jogi és magánszemélyek, továbbá hatóságok előtt, - vezeti és irányítja az elnökség üléseit, - összehívja a közgyűlést és az elnökségi ülést, - a közgyűlés felhatalmazása alapján az egyesület nevében szerződéseket köthet, és kötelezettségeket vállalhat, - azon feladatok ellátása, melyre a közgyűlés vagy az elnökség felhatalmazza. 4./ Az egyesület tisztségviselői: - elnök, vagy társelnökök - elnökség tagjai. Tisztségviselővé kizárólag a tag vagy a gazdálkodó szervezet tag képviselője választható. A tisztségviselők feladataikat díjazás nélkül, társadalmi munkában látják el. A közgyűlés a tisztségviselők részére tiszteletdíjat állapíthat meg. A tisztségviselőket a közgyűlés egy éves határozott időre választja meg. A megválasztáshoz a közgyűlés háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. A közgyűlés a tisztségviselőket háromnegyedes szótöbbségi határozattal hívhatja vissza. 5./ A közgyűlés az elnökválasztás során, háromnegyedes szótöbbséggel két jelöltet társelnökké választhat meg. A társelnökök az elnök hatáskörében járnak el. Ahol az Alapszabály elnököt említ, társelnökök választása esetén a társelnököket kell érteni. A társelnökök együttesen képviselik az egyesületet, együttes aláírási joggal. 6./ Az elnökség az egyesület céljainak megvalósítása érdekében más ügyintéző szerveket hozhat létre. Az ügyintéző szervek feladataik ellátásáról az elnökségnek tartoznak beszámolni. Az ügyintéző szervekben speciális szakértelmet igénylő kérdéskör esetén nem csak egyesületi vagy elnökségi tagok vehetnek részt. 7./ A közgyűlés az egyesület döntés-előkészítő, operatív ügyintéző és végrehajtó feladatkör ellátására 1 éves időtartamra igazgatót választhat. Az elnök az elnökség tevékenységét elősegítve a folyamatos működést hivatott biztosítani. Az igazgató tevékenysége nyilvántartja az egyesület tagságát, figyelemmel kíséri a tagdíjak befizetését, folyamatosan figyelemmel kíséri az egyesület működésének gazdasági és jogi feltételeit, 5

6 előkészíti és szervezi a közgyűlés és az elnökség üléseit, az egyesület képviselőjeként eljár a hatóságok felé, jóváhagyásra előkészíti az egyesület éves költségvetését, vezeti a közgyűlés és az elnökség üléseinek jegyzőkönyvét, nyilvántartja határozataikat, ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a közgyűlés és az elnökség megbízzák. Az igazgató a közgyűlésen és az elnökség ülésein tanácskozási joggal vesz részt, tevékenységéért díjazás illeti meg, melyet az elnökség állapít meg. Az egyesület megszűnik, ha: VII. Egyesület megszűnése - feloszlását, vagy más egyesülettel való egyesülését a közgyűlés háromnegyedes szótöbbséggel kimondja, - az arra jogosult szerv feloszlatja, ill. megszűnését megállapítja. Az egyesület megszűnése esetén az egyesület megmaradó vagyonának felosztásáról a közgyűlés háromnegyedes szótöbbséggel határoz. Érvényes közgyűlési határozat hiányában a vagyont - a megszűnéskor fennálló tagsági viszonyra tekintettel - egyenlő arányban kell felosztani. Amennyiben a megszűnés évében valamely tag az egyesületi tagdíjon, illetőleg a közgyűlés által meghatározott egyéb rendkívüli befizetésen felül külön vagyoni hozzájárulást teljesített, az esetleges tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyonból először a többletet teljesítő tag többletbefizetését kell teljesíteni, majd ezután kell a fennmaradó vagyont a tagok között egyenlő arányban megosztani. Az egyesületi vagyon tényleges felosztására a bírósági nyilvántartásból történő törlés időpontját követő 15 napon belül kerülhet sor. VIII. Egyéb rendelkezések 1./ Az egyesület bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. 2./ Az alapszabályban nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk. és az évi II. törvény rendelkezései az irányadók. 6

7 Budapest, szeptember Brázay André elnök dr. Széles László ügyvéd jegyzőkönyv vezető Kükedi András Mylan Kft. hitelesítő tag képviseletében Brázay André Sandoz Hungária Kft. hitelesítő tag képviseletében Ellenjegyezte: dr. Széles László ügyvéd 7

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály Újpalota Sportegyesület Alapszabály Az Újpalota Sportegyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:

Részletesebben

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA melyet a Gyömrő 2000 Kör tagjai a 2010. május 14. napján megtartott közgyűlésen az alábbiak szerint fogadtak el. 1. AZ EGYESÜLET ELNEVEZÉSE: Gyömrő 2000

Részletesebben

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA ALAPSZABÁLY I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI 1. Megnevezése: Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Székhelye: 8200 Veszprém, Füredi utca 12. 2. Működési területe: működése kiterjed az ország egész területére.

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: 1 ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. A sportegyesület neve: Jeet Kune Do / Kali Nagykanizsa Sportegyesület 2. Székhelye:

Részletesebben

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1.

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1. MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA Budapest, 2005. április 1. Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben (a továbbiakban:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint

Részletesebben

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Mátraalmásért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 3154 Szuha-Mátraalmás, Bem u. 1. 3. Az Egyesület önkormányzati elven

Részletesebben

Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben

Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Általános rendelkezések: A Tiszaújvárosban működő társasházak, lakásszövetkezetek képviselői

Részletesebben

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza

Részletesebben

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE A L A P S Z A B Á L Y 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve, székhelye, működése 1.1.1 Az egyesület neve: Hajóipari Vállalkozók Egylete 1.1.2 Az egyesület székhelye:

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése ALAPSZABÁLY 1. Az egyesület neve Pozsonyi Piknik Egyesület 2. Az egyesület célja Az egyesület célja: 2.1. Az Egyesület célja a magyar kultúra megismerése és megismertetése, a hagyományok és az anyanyelv

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják.

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják. MHE tagsági adatok frissítése Kérjük, az alábbi űrlapon frissítse tagsági adatait annak érdekében, hogy könnyebben el tudjuk érni Önt! Frissítem a tagsági adataim Az alapszabályunk III. fejezete: Az Egyesület

Részletesebben

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete Alapszabálya Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Egyesület Alapszabálya

Egyesület Alapszabálya Egyesület Alapszabálya Az Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület alakuló közgyûlésén alapszabályát a következõkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület neve: Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület

Részletesebben

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE. Alapszabály

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE. Alapszabály SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE Alapszabály A Sopron-Fertőd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a

Részletesebben

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA SALGÓTARJÁNI FORGÁCS FÉNY EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE ÉS JOGÁLLÁSA 1.) Az Egyesület neve: Forgács - Fény Egyesület 2.) Székhelye: 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 1. 3.) Levelezési

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN A MÓDOSÍTÁSOKKAL

ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN A MÓDOSÍTÁSOKKAL ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN A MÓDOSÍTÁSOKKAL (A MÓDOSÍTÁSOK A TAGOK 2014/3., 2014/4., 2014/6. ÉS 2014/7.SZÁMÚ HATÁROZATAIN ALAPULNAK. A MÓDOSÍTÁSOKAT DŐLT BETŰS SZEDÉS JELZI.) Franciaországi Ösztöndíjasok

Részletesebben

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége ALAPSZABÁLYA

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége ALAPSZABÁLYA Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének ALAPSZABÁLYA Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 1. -ban írt felhatalmazás alapján a 2001. év október 13. napján tartott alakuló közgyűlésen

Részletesebben

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetséget.

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése Frankelos és Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baráti Kör ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Frankelos

Részletesebben

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12.

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12. Hegyhát ifjúságáért Egyesület Alapszabálya ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések: 1. A szervezet neve: Hegyhát Ifjúságáért Egyesület /a továbbiakban Egyesület/ Rövid neve: HI Egyesület Székhelye: 7370

Részletesebben

(1) Az Egyesület neve: Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület. (4) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

(1) Az Egyesület neve: Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület. (4) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. s Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület Alapszabály A Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről

Részletesebben

A Magyar Regionális Tudományi Társaság alapszabálya

A Magyar Regionális Tudományi Társaság alapszabálya A Magyar Regionális Tudományi Társaság alapszabálya A 2011. november 24-i közgyűlésen módosított szöveg vastag betűvel jelölve 1. Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: Magyar Regionális Tudományi

Részletesebben

SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE

SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ A 2018. MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE EBT. VEZETŐSÉGE 2018. ÁPRILIS 24. 1 1/1 A közgyűlés hatáskörébe tartozik:

Részletesebben

Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok

Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd ALAPSZABÁLYA Általános Rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd 2. Az egyesület rövidített neve: GY.K.S.E. Szekszárd 3.

Részletesebben

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA Készült az egyesület 2006. 11. 29-én megtartott közgyűlésén elfogadott módosításokkal. Az egyesület neve: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Az Universitas

Részletesebben

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az egyesület alapító tagjai a 2006. JANUÁR 19.-én megtartott alakuló taggyűlésén a szabadidő kultúrált eltöltése, valamint a darts sport gyakorlása, fejlesztése és

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

A Magyar Ultisok Országos Egyesülete Alapszabálya

A Magyar Ultisok Országos Egyesülete Alapszabálya A Magyar Ultisok Országos Egyesülete Alapszabálya 1.Általános rendelkezések 1.1.Alapítás A jelen alapszabály (továbbiakban: Alapszabály) 1. sz. mellékletében megjelölt személyek az egyesülési jogról szóló

Részletesebben

A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. 2005. április 27.

A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. 2005. április 27. A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA 2005. április 27. 1. A Szövetség adatai Neve: GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Rövidített elnevezése: GOSZ Székhelye: 1054 Budapest, Akadémia u.

Részletesebben

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET - 1 - NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) 2005. október 3. - 2-1. A sportegyesület neve: NK. TEKE SE ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések

Részletesebben

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19. A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület

Részletesebben

A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola 1068 Budapest, Felső erdősor u. 20. A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje Készítette: a Budapest VI.

Részletesebben

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. Az Egyesület neve: Etyeki Futók Egyesülete Az Egyesület jogi személy. 2. Az Egyesület székhelye: 2091 Etyek, Magyar utca 50. 3. Az Egyesület célja: Az Etyeken

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Alapszabály módosítását a közgyűlés 2011.01.28. napján jóváhagyta, egyben megbízza az Elnököt, hogy a módosított Alapszabályt az illetékes bírósághoz beterjessze. A módosítások

Részletesebben

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. Egyesületi Alapszabály A Törökbálinti Kamarakórus Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

A 40-es Cirkáló Osztály Osztályszövetségének Szervezeti és Működési Szabályzata 1.. 2.. 3.. Az Osztályszövetség célja: 4.. Az Osztályszövetség tagja:

A 40-es Cirkáló Osztály Osztályszövetségének Szervezeti és Működési Szabályzata 1.. 2.. 3.. Az Osztályszövetség célja: 4.. Az Osztályszövetség tagja: A 40-es Cirkáló Osztály Osztályszövetségének Szervezeti és Működési Szabályzata 1.. Az Osztályszövetség arra törekszik, hogy a magyar 40-es hajóflotta önálló versenyosztályként az MVSZ-szel együttműködve,

Részletesebben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya

A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya melyet az alulírott tagok az 1989. évi II. tv. 1.. szerint fogadtak el az alulírott helyen és időben.. 1. Az Egyesület adatai: (1) Az egyesület

Részletesebben

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben 1./ Az Egyesület neve: Magyar Anyagtudományi Egyesület (Rövidítve: MAE) Angol nyelvű

Részletesebben

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77.

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77. Alapszabály A Sopronkövesd Fejlődéséért Egyesület tagjai a mai napon a Polgári Törvénykönyv 1 és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

NAGYATÁDÉRT. Egyesület. Alapszabálya

NAGYATÁDÉRT. Egyesület. Alapszabálya NAGYATÁDÉRT Egyesület Alapszabálya Alapítva: 1994. 10. 18. Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva: 2003. 01. 27. Nagyatád Jelen egyesület alapító tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen

Részletesebben

Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET

Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTTATOTT: SZIGETHALMON, 2011. MÁJUS 2. NAPJÁN Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Bevezető rendelkezések 1. Az Összefogás Szigethalomért

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Dunaújváros, 2006. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Sportegyesület neve: Dunaújvárosi Vitorlás Sport Egyesület Rövidített neve: DVSE 1.2. Sportegyesület

Részletesebben

A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2005 ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Gödi Sport Egyesület, rövidített neve: G.S.E. 2. Az egyesület székhelye:

Részletesebben

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése Cégbírósági nyilvántartási szám: 1. 482/1999 Alapszabály I. Az egyesület megjelölése (1) Az egyesület elnevezése: Zalai Borút Egyesület (2) Az egyesület székhelye: 8790 Zalaszentgrót, Bocskai u. 1. (3)

Részletesebben

NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. számú módosítás

NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. számú módosítás NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. számú módosítás 2016.03.15. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az Osztályszövetség neve: Nautic370Run Osztályszövetség. Az osztály kommunikációs

Részletesebben

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül,

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül, ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1. A szervezet megnevezése: a./ magyar: Magyar Szalmaépítők Egyesülete b./ nemzetközi: Hungarian Strawbuilders Association 2. A szervezet alapítási éve: 2009. 3.

Részletesebben

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesület az 1912-ben alapított Szombathelyi M. Kir. Állami Főreáliskola (később Faludi Ferenc Gimnázium)

Részletesebben

III. Az Egyesület Szervei

III. Az Egyesület Szervei III. Az Egyesület Szervei Az Egyesület szervei: 1. Közgyűlés 2. Választmány 3. Elnökség 4. Regionális szervezetek, Régiók 5. Felügyelő Bizottság 6. Etikai Bizottság 7.Munkabizottságok 1. KÖZGYŰLÉS 1.1.

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály

Részletesebben

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya Egységes szerkezetbe foglalva a Csongrád Megyei Bíróság Pk.60.107/2008/2. számú végzése alapján történt módosításokkal azzal, hogy a módosításra került

Részletesebben

A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY. I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia.

A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY. I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia. A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia Preambulum A PTE Állam- és Jogtudományi Kara (a továbbiakban. ÁJK)

Részletesebben

Bull & Mastiff Sportkutyás Klub Egyesület Alapszabálya (Dőlt betűs módosításokkal, egységes szerkezetben.)

Bull & Mastiff Sportkutyás Klub Egyesület Alapszabálya (Dőlt betűs módosításokkal, egységes szerkezetben.) Bull & Mastiff Sportkutyás Klub Egyesület Alapszabálya (Dőlt betűs módosításokkal, egységes szerkezetben.) Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése szerint elhatározták

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y A L A P S Z A B Á L Y amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete alakuló közgyűlésén megjelentek a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályai, valamint az 1989. évi II. tv. alapján egyesületet hoznak

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY

LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Lőrinci Város Sport Club Sportegyesület Rövidített neve: LVSC 1.2. Az egyesület székhelye: 3024

Részletesebben

LENDÜLETBEN AZ IFJÚSÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

LENDÜLETBEN AZ IFJÚSÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA LENDÜLETBEN AZ IFJÚSÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Lendületben az Ifjúság Egyesületet. A Lendületben

Részletesebben

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A kecskeméti Puszta Német Magyar Kulturális Egyesület tevékenységébe bekapcsolódó személyek - felismerve a közös Európa megteremtése érdekében

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja ALAPSZABÁLY melyet a tagok az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján 1994. szeptember 30. napján elfogadtak, majd többször módosítottak, legutoljára 2013. február 16. napján,

Részletesebben

Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete. Alapszabálya. (egységes szerkezetbe foglalt)

Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete. Alapszabálya. (egységes szerkezetbe foglalt) 1 Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete Alapszabálya (egységes szerkezetbe foglalt) 2 Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete - Alapszabály Mi, alulírott közjegyzőhelyettesek,

Részletesebben

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) Alapszabály A csatolt jelenléti ívvel igazolt tagok az 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján az alábbi egyesületet hozzák létre (A 2006. december 12-én és 2007. február 28-án. kelt módosításokkal

Részletesebben

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Rákosmente Kerékpáros Sport és Szabadidő Egyesület (továbbiakban: Egyesület) alakuló Közgyűlése az Egyesülési jogról szóló 1989. évi

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

* *

* * KIR Intézménytörzs Intézményi tanács ügyrend bejelentése Beküldendő: Oktatási Hivatal KIR 9001 Győr, Pf. 646 *140069147* 140069147 Intézmény adatai OM azonosító: 035292 Név: Kanizsay Dorottya Egészségügyi

Részletesebben

Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrehozták az Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások

Részletesebben

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat 2.2. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DOKTORANDUSZ ÖNKORMÁNYZAT ALAPSZABÁLYA A Miskolci Egyetem Szenátusának 379/2012. sz. határozata. - 1 - A Miskolci Egyetem Doktorandusz Önkormányzat Alapszabálya

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása 1 ALAPSZABÁLY I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása 1. Az egyesület Neve: Magyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület 2. Az egyesület rövidített neve: MOVKE 3. Az egyesület székhelye: 2000.

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG 1036 Budapest Bécsi út 85. Telefon/Fax: (1) 363-8720 E-mail: kozpont@mavesz.hu Honlap: www.mavesz.hu A L A P S Z A B Á L Y - a 2006.május 9.-i közgyűlés 1/2006. (V.9.) sz. határozatával

Részletesebben

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Békatutaj Szabadidősport Egyesület (továbbiakban: egyesület) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján működő,

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY

Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY 2 ALAPSZABÁLY 1. Név: Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi

Részletesebben

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA Kelt, Dunaszeg, 2011. július 8. 1 Alapszabály Az egyesület az alapszabályát a 2011. július 8. napján tartott közgyűlésen hozott határozatok alapján, az alábbiak szerint módosítja

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1 ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1. Általános rendelkezések 1.1 1 Az egyesület neve: Bolgár Kulturális Fórum. 1.2 Az egyesület székhelye: 1112 Budapest, Cirmos u. 1-3., B lépcsőház, VIII. em. 47.

Részletesebben

A MAGYAR HANGFELVÉTEL-KIADÓK SZÖVETSÉGE KÖZÖS JOGKEZELŐ EGYESÜLET (MAHASZ) ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR HANGFELVÉTEL-KIADÓK SZÖVETSÉGE KÖZÖS JOGKEZELŐ EGYESÜLET (MAHASZ) ALAPSZABÁLYA A MAGYAR HANGFELVÉTEL-KIADÓK SZÖVETSÉGE KÖZÖS JOGKEZELŐ EGYESÜLET (MAHASZ) ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben, a 2012. április hó 18. napján, valamint 2012. december 14. napján a Taggyűlés által jóváhagyott

Részletesebben

SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Egységes szerkezetben Budapest, 2010. január 20. 1 Színház- és Művészetpártoló Egyesület ALAPSZABÁLY Amelyet az egyesületalapító tagjai az 1999. március

Részletesebben

A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület Alapszabálya

A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület Alapszabálya A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület Alapszabálya I. Név Somogy Megyei Népművészeti Egyesület 7400 Kaposvár Egyenesi u. 83. Alapítási éve: 1997. Az egyesület bélyegzője: köralakban, Somogy Megyei Népművészeti

Részletesebben

Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA *

Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA * Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA * 1. NÉV Az egyesület neve: Hamahama Természetjáró Egyesület Az egyesület rövidített neve: HATE Az egyesület a nevét ( HAMAHAMA ) - a sokéves hagyományoknak

Részletesebben

INTERNET SZOLGÁLTATÓK TANÁCSA EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

INTERNET SZOLGÁLTATÓK TANÁCSA EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA INTERNET SZOLGÁLTATÓK TANÁCSA EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Magyarországi Internet Szolgáltatók Tanácsa Tudományos Egyesület Alapítói (BankNet Kft., DataNet Kft., E-Net Kft., Elender Kft., EuNet Kft., Hungarnet

Részletesebben

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület 1.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy

Részletesebben