Komplex, egyedi, integrált szoftver fejlesztése
|
|
- Zsolt Illés
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége által kezdeményezett Komplex, egyedi, integrált szoftver fejlesztése tárgyú nemzeti eljárásrendben lefolytatandó nyílt eljárás a Kbt (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően Ajánlati felhívás 1134 Budapest, Lőportár utca 16. Tel: Fax: info@mlosz.hu 1
2 AJÁNLATI FELHÍVÁS 1 Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma: Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 1134 Budapest, Lőportár utca 16. Telefon: , telefax: A közbeszerzési eljárás fajtája, tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indoklása: Nyílt eljárás a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Harmadik Rész 113. (1) bekezdésben foglalt szabályozásnak megfelelően. 3 A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja, határideje, annak beszerzési helye, pénzügyi feltételei: 3.1 Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentációt térítésmentesen biztosítja az ajánlattevőknek. 3.2 A dokumentációt ajánlatkérő elektronikusan ( útján) fokozott biztonságú elektronikus aláírást alkalmazva küldi meg az érdeklődésüket az összefoglaló tájékoztatóban jelzett határideig jelző ajánlattevőknek, illetve adott esetben az általa kiválasztott legalább három ajánlattevőnek. Ezt követően a dokumentáció elérhető a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége honlapján a címen. 3.3 A dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. Az ajánlat összeállításának költségét az ajánlattevő viseli. 4 A közbeszerzés tárgya, illetőleg mennyisége 4.1 Ajánlatkérő részére meglévő adatbázisra épülő adatbázis kialakítása, komplex, integrált, egyedi webes portál alapú szoftver fejlesztése fizikai rendszerterv készítése, megvalósítása ajánlatkérő által a vonatkozó jogszabályok alapján meghatározott követelmények figyelembe vételével, a fejlesztés dokumentálása, a tesztelés és bevezetés támogatása. 4.2 A lófélék adatainak nyilvántartását végző rendszernek webservice-en keresztül kapcsolódnia kell Ajánlatkérő által meghatározott egyéb adatbázisokhoz, különösen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által üzemeltetett központi adatbázishoz. 4.3 Alapfunkciói tekintetében képesnek kell lenni adatgyűjtésre, (SQL) riportok készítésére, sablon alapján dokumentumok generálására, űrlapok kitöltésére, valamint kifinomult jogosultságkezelésre. 4.4 Ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Műszaki Leírásban részletesen definiált követelményrendszernek megfelelő szoftver fejlesztése - tervezése és fizikai megvalósítása - a fejlesztés dokumentálása, a tesztelés és bevezetés támogatása. 2
3 4.5 A Kbt.-ben foglaltak szerint a műszaki szakmai leírás esetében, ha a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a leírásnak tartalmaznia kell, hogy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a vagy azzal egyenértékű kifejezést kell szerepeltetni. 5 A szerződés meghatározása: Vállalkozási szerződés 6 Annak feltüntetése, ha keretmegállapodás kötésére, dinamikus beszerzési rendszer alkalmazására, elektronikus árlejtés alkalmazására kerül sor: Nem kerül sor az említett módszerek alkalmazására. 7 A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A szerződés teljesítés határideje április A teljesítés helye MLOSZ Központ, 1134 Budapest, Lőportár u Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: 9.1 Ajánlatkérő a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítés alapján kiállított és teljesítésigazolással ellátott részszámlák illetve végszámla összegét a számlák kézhezvételét követő 30 napos fizetési határidővel egyenlíti ki figyelemmel a Ptk. 6:130. (1) (2) bekezdéseire a nyertes ajánlattevő részére a szolgáltatási szerződésben megjelölt forint bankszámlájára történő átutalással. 9.2 Ajánlatkérő részszámlázási lehetőséget biztosít a következőképpen: négy fázisra lett osztva a teljesítés, mely fázisok végén az R0, R1, R2, R3 jelölésű, a műszaki leírásban meghatározott paraméterekkel rendelkező szoftverkiadást kell a nyertes ajánlattevőnek az átadás-átvételi folyamatot követően prezentálnia ajánlatkérő részére. 9.3 A rész-, illetve végszámlázás lehetősége ezekhez a kiadásokhoz van kötve a következőképpen: az R0 kiadást követően a teljes nettó vállalkozói díj 10%-ról, az R1 kiadást követően a teljes nettó vállalkozói díj 15%-ról, az R2 kiadást követően a teljes nettó vállalkozói díj 25%-ról ajánlatkérő általi teljesítés igazolások kiállítását követően állítható ki részszámla. Az R3 kiadás átadás-átvételét követően a kiállított teljesítésigazolás birtokában állítható ki a végszámla, mely a teljes nettó vállalkozási díj 50%-a. 9.4 Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 36/A. -ában foglaltakat kötelesek alkalmazni. 9.5 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). 9.6 Ajánlatkérő előleget nem fizet. 3
4 10 Az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot Az ajánlatban többváltozatú ajánlat megtételére nincs lehetőség. 11 Részajánlati lehetőség vagy annak kizárása Ajánlatkérő a részajánlati lehetőséget kizárja. A szoftverfejlesztést komplex rendszerként szükséges kezelni, részekre bontása műszakilag és gazdaságilag egyaránt indokolatlan. 12 Az ajánlat értékelési szempontja 12.1 A Kbt. 76. (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár érték arány Szempont rendszer Első részszempont Egyösszegű nettó ajánlati ár (HUF) 27% ÁFA (HUF) Egyösszegű bruttó ajánlati ár (HUF) Súlyozás 6 A kapható pontszámok: minimum 1, maximum 10 pont. Az 1. részszempont pontszámainak számítása fordított arányosítással történik Második részszempont, alszempontok Követelmény P1 vállalás P2 vállalás Alszempontok súlyozása Vállalás (P1/P2) 2.1 Új mező felvitele (entitáshoz) Pontérték: 1 Pontérték: 10 admin kód/konfig felhasználói szinten (GUI) szinten 2.2 Megváltozott adatok automatikus frissítése nem támogatott támogatott Riport formai megjelenése, sablonok egyszerű konfig összetett konfig Dokumentumok online megjelenítése egyszerű fejlett Nyomtató nem támogatott támogatott Szkenner nem támogatott támogatott Kamera/fényképező nem támogatott támogatott Böngészőkompatibilitás 1 böngésző több böngésző Webtartalom-frissítés újratöltéskor automatikus Adatbázis-technológia nem Postgres Postgres Operációs rendszer Windows Linux 10 5 Össz-súly az alszempontok súlyozással számított teljes összesített pontszámára vonatkozóan 4 A 2.1, 2.2, 2, alszempontok virtuális pontszámainak számítása egyenes arányosítással történik, a dokumentációban leírt módszer alkalmazásával. Kérjük ajánlattevőket, alaposan nézzék át a módszert. 4
5 Az egyes alszempontokra vonatkozó követelmények (beleértve a P1, P2 vállalásokra vonatkozó követelményeket is), valamint a számítás részletes leírását a dokumentáció tartalmazza Fontos! Amennyiben ajánlattevő valamely tételsorra (1. részszempont vagy a 2. részszempont alszempontjait tekintve) nem tesz ajánlatot, illetve vállalást (a vonatkozó cellát kitöltetlenül hagyja), az az ajánlata érvénytelenségéhez vezet. 13 Kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód: 13.1 Lsd. Egyéb információk pontot is, melynek értelmében az ajánlat benyújtásakor elegendő Ajánlattevőnek az előírás szerint nyilatkozni, hogy megfelel az előírt kizáró okoknak. Erre vonatkozó nyilatkozatmintát (Kbt. 67. (1) bekezdés szerint) tartalmaz a közbeszerzési dokumentáció Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. (1) bekezdés g) k) pontjaiban illetve m) pontjában előírt kizáró okok hatálya alá tartozik. Igazolás módja - melyet Ajánlattevő Ajánlatkérő részére köteles benyújtani - a Kbt. 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet alapján a) a Kbt. 62. (1) bekezdés g) pontja tekintetében az ajánlatkérő ellenőrzi; b) a Kbt. 62. (1) bekezdés h) pontja tekintetében az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott, a kizáró okokkal kapcsolatos nyilatkozatot; c) a Kbt. 62. (1) bekezdés i) pontja tekintetében annak megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; d) a Kbt. 62. (1) bekezdés j) pontja tekintetében a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; korábbi közbeszerzési eljárásra vonatkozóan pedig az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott nyilatkozatot; e) a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pontjára vonatkozóan ea) a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont ka) az ajánlatkérő azt ellenőrzi, hogy valóban Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplőről van szó; eb) a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében elegendő az ajánlattevő Kbt. 67. (1) bekezdés szerinti, a nyilatkozatmintában foglalt részletes nyilatkozata; ec) a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan elegendő az ajánlattevő eljárásban benyújtott nyilatkozata; f) a Kbt. 62. (1) bekezdés m) pontja tekintetében nem szükséges igazolás benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; 14 Az alkalmassági követelmények, az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 14.1 Lsd. Egyéb információk pontot is, melynek értelmében az ajánlat benyújtásakor elegendő Ajánlattevőnek az előírás szerint nyilatkozni, hogy megfelel az előírt alkalmassági feltételeknek. Erre vonatkozó nyilatkozatmintát (Kbt. 67. (1) bekezdés szerint) tartalmaz a közbeszerzési dokumentáció Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények tekintetében a kapcsolatos pontokban a közbeszerzés tárgya alatt a következőt érti: adatbázis alapú egyedi fejlesztésű webes szoftverfejlesztés. 5
6 14.3 Pénzügyi és gazdasági alkalmasság a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek a fentiekkel összhangban Ajánlatkérő külön felkérésére - csatolnia kell: P1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. (1) bekezdés b) pontja alapján saját vagy jogelődje számviteli szabályok szerinti beszámolójának mérleg és eredménykimutatását az ajánlati felhívás megküldésétől számított előző három üzleti évre vonatkozóan (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait onnan az ajánlatkérő ellenőrzi, a beszámoló beküldése nem szükséges. Ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja az ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket. P2.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. (1) bekezdés c) pontja alapján az előző két lezárt üzleti évben teljesített teljes, illetve a közbeszerzés tárgya szerinti (adatbázis alapú egyedi fejlesztésű webes szoftverfejlesztés) általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha ajánlattevő a P1) vagy P2) pontban meghatározott irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. P3.) Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatot az összes érvényes számlaszámmal rendelkező számlájáról a számláját vezető pénzügyi intézménytől, valamint a pénzügyi intézmény nyilatkozatát arról, hogy az ajánlati felhívás feladását megelőző 6 (hat) hónapra vonatkozóan volt-e sorbaállítás 1 bármely számláján ebben az időszakban. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha: 1 Sorbaállítás fogalma A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló évi LXXXV. törvényben meghatározott fogalom: a pénzforgalmi szolgáltató által vezetett fizetési számlára érkező fizetési megbízás fedezethiány miatt történő nem teljesítése (függőben tartása) és várakozási sorba helyezése a jövőbeni teljesítés céljából. 6
7 P1.) Ha az ajánlati felhívás megküldésétől visszamenőlegesen számított három évre benyújtott számviteli jogszabályok szerinti mérlegében a mérleg szerinti eredmény legalább két évben nem nulla, vagy pozitív. Az az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező, amely azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban a beszámolójának mérleg- illetve eredménykimutatásával, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, abban az esetben alkalmatlan, amennyiben a közbeszerzés tárgyából (adatbázis alapú egyedi fejlesztésű webes szoftverfejlesztés) származó árbevétele a megalakulástól számítva nem éri el a HUF-t. P2.) Ha az általános forgalmi adó nélkül számított, az előző két lezárt üzleti év összességében: a teljes árbevételt tekintve nem éri el a nettó HUF - ot, illetve a közbeszerzés tárgyából (adatbázis alapú egyedi fejlesztésű webes szoftverfejlesztés) származó árbevétele nem éri el a nettó HUF-ot, több fejlesztés értéke összevonható, ajánlatkérő azonban csak a szerződésszerűen befejezett fejlesztéseket veszi figyelembe. P3.) Ha számláján az ajánlati felhívás feladását megelőző 6 (hat) hónapban harminc napot meghaladó sorbaállítás volt Műszaki, illetve szakmai alkalmasság - a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek Ajánlatkérő külön felkérésére - csatolnia kell: M1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 36 hónapban teljesített legjelentősebb, a közbeszerzés tárgyának megfelelő referenciáinak bemutatását, megadva a teljesítés idejét (év/hó), helyét, a szolgáltatás tárgyát, a szerződést kötő fél nevét és elérhetőségét, az ellenszolgáltatás összegét, valamint nyilatkozatot, hogy a szerződés teljesítése az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A referencia igazolásakor szükséges vagy az ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozata, vagy pedig a szerződést kötő másik fél által kiadott igazolás arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az Ajánlatkérő csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt (9) bekezdésében meghatározottakra is. (Kérjük emiatt a teljesítés bemutatásáról szóló nyilatkozatban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban vagy forintban). Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás, vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot. 7
8 M2.) Ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. (3) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően mutassa be azokat a szakembereket (szervezeteket) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöket - a megnevezésével, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat; a szakember szakmai tapasztalatát ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az M2. pontban előírt alkalmassági feltétel(ek) teljesülése; végzettséget igazoló dokumentumok; a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik: M1.) Az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 36 hónapban összesen legalább: egy darab nettó HUF értékű, a közbeszerzés tárgya szerinti referenciával. M2.) az alábbi szakemberekkel: Szerepkör Végzettség Elvárt képesség, tapasztalat Vezető tervező / fejlesztő (IT architekt) 2 fő Adatbázis / migrációs szakértő 1 fő Fejlesztő(k) legalább 3 fő szakirányú felsőfokú (főiskolai, egyetemi) 1 fő: legalább 5 éves tapasztalat 1 fő: legalább 3 éves tapasztalat szakmai Java/J2EE tervezői tapasztalat portál fejlesztés, webes-tartalom-kezelés tervezési tapasztalat webes portál interfésszel kapcsolatban GUI és interfész-automatizáló eszköz/megoldás ismerete legalább 5 éves tapasztalat SQL adatbázisok migrálása migrációs (pl. ETL) céleszköz ismerete komplex SQL-lekérdezések készítése legalább 3 év Java/J2EE fejlesztői tapasztalat teszt-automatizálási tapasztalat (open source eszközzel) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a beszerzés jellege miatt a minősített ajánlattevők kiválasztására irányuló felhívásnál szigorúbb feltételeket határozott meg. (P1., P2., P3., M1., M2) 8
9 Az előírt kizáró okokra vonatkozóan, valamint részletesen a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai, továbbá az előírt alkalmassági feltételekről való előzetes nyilatkozat tekintetében a közbeszerzési dokumentáció tartalmaz nyilatkozatmintát. 15 Az ajánlati határidő: :00 óra 16 Az ajánlat benyújtásának címe, benyújtás módja Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (1245 Budapest, Pf , 1134 Budapest, Lőportár utca em. Titkárság). Az ajánlatot egy példányban, írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlati határidő lejártáig. A csomagon szerepelnie kell: Komplex, egyedi integrált szoftver fejlesztése Határidő előtt felbontani tilos! Ajánlatkérő előírja egy db elektronikus másolati példány benyújtását nem módosítható.pdf formátumban, melynek az írásban benyújtott, aláírt ajánlattal kell megegyeznie. 17 Az ajánlattétel nyelve, annak feltüntetése, hogy a magyar nyelven kívül más nyelven is benyújtható-e az ajánlat Az ajánlatot csak magyar nyelven lehet benyújtani. 18 Az ajánlatok felbontásának helye, dátuma, ideje, az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak: Helye: Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (1134 Budapest, Lőportár utca 16.,) I. emeleti tárgyaló Dátum és idő: :00 óra Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 68. (3) bekezdésben meghatározott szervezetek, személyek lehetnek jelen. A bontási eljárás egyebekben a Kbt. 68. rendelkezései szerint történik. 19 Ajánlati kötöttség minimális időtartama A bontástól számított 30 nap. 20 Ajánlati biztosíték előírására vonatkozó információ: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot. 21 A szerződés teljesítésére vonatkozó különleges feltételek A szerződés teljesítésére nem vonatkoznak különleges feltételek. 9
10 22 Az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzés esetén az érintett projektre (programra) vonatkozó adatok Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 17/2012. (II. 29.) VM rendelet alapján. 23 Egyéb információk Kizáró okok és alkalmasság igazolása: az ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények, a kizáró okok előzetes ellenőrzésére köteles elfogadni ajánlattevő nyilatkozatát, melyben ajánlattevő nyilatkozik, hogy az alkalmassági követelményeknek valamint a kizáró okoknak megfelel. Ezzel kapcsolatos nyilatkozatminta szerepel a kiadott közbeszerzési dokumentációban. Az eljárás eredményéről szóló döntést megelőzően ajánlatkérő köteles felhívni öt munkanapos határidő kitűzésével a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt (illetve döntése alapján az értékelési sorrendben következő meghatározott számú legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevőt is) a kizáró okok és alkalmassági követelmények igazolására, azok benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania Kbt. 35. (1) bekezdése szerint több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot A Kbt. 65. (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ez a feltétel teljesíthető az előírt kizáró okokra illetve alkalmassági feltételekre vonatkozó előzetes nyilatkozat(minta) vonatkozó részének kitöltésével Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért (lsd a) pont) Az előző pontban foglalt esettől eltekintve - azaz a szakmai-műszaki alkalmasság igazolása esetén - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek alá kell támasztania, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt (lsd b) pont) Ajánlattevők számára biztosított a kiegészítő tájékoztatás kérésének lehetősége Szerződést biztosító mellékkötelezettségek 10
11 Késedelemi kötbér: A Vállalkozó határidőhöz kötött kötelezettsége végső késedelmes teljesítése esetén a késedelem minden egyes naptári napjára késedelmi kötbérként a nettó Szerződéses ár 0,5 %-át köteles megfizetni naponta. Hibás teljesítésre vonatkozó kötbér A hibás teljesítésről beszélünk, amennyiben a Vállalkozó által a végső átadás átvétel során átadott munkatermékek nem felelnek meg a Szerződésben előírt minőségi követelményeknek. Kötbérként a nettó Szerződéses ár 0,5 %-át köteles megfizetni naponta. Meghiúsulási kötbér: Vállalkozó meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, amennyiben a jelen Szerződésben a meghatározott Szoftver Szállítása és Bevezetése teljesítésére előírt véghatáridőt, április 17-t elmulasztja, valamint a Szerződés Megrendelő részéről történő a Vállalkozónak felróható okra alapozott azonnali hatályú felmondása esetén. A meghiúsulási kötbér mértéke a teljes Vállalkozói díj 50 %-a. A mellékkötelezettségeket részletesen a szerződés tervezet tartalmazza A Szerződés biztosítéka: Ajánlatkérő nem köt ki biztosítékot a szerződéssel kapcsolatban Egyéb csatolandó iratok: Az ajánlatot aláíró, az adott gazdasági szervnél cégszerű aláírásra jogosult személy(ek) aláírási címpéldányának vagy a évi V. tv. 9. szerinti aláírás mintájának egyszerű másolati példányát. Az ajánlat meghatalmazott általi aláírása esetén a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kéri ajánlatkérő becsatolni a meghatalmazást Amennyiben a cégkivonat szerint cégügyében el nem bírált módosítás van folyamatban, csatolni kell a cég jogi képviselője által a Cégszolgálat útján az illetékes cégbíróság részére megküldött változásbejegyzési kérelmet és a Cégszolgálat részéről a jogi képviselőnek megküldött, elektronikus aláírással ellátott visszaigazolást is (mindkettőt papír alapú nyomtatott formában), valamint a KIM OCCR-hez történő beérkezésről szóló igazolást A közös ajánlattevőknek be kell nyújtani egy nyilatkozatot (erre vonatkozó nyilatkozatmintát tartalmaz a közbeszerzési dokumentáció), melyben megnevezik képviselőjüket és nyilatkoznak a közbeszerzési szerződés teljesítésére vonatkozó egyetemleges kötelezettségvállalásról, valamint együttműködési megállapodásukat, melynek részletezettségét tartalmazza a közbeszerzési dokumentáció Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését A Kbt. 66. (2) bekezdése alapján előírja a dokumentációban megadott minta szerinti nyilatkozat megtételét az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 11
12 A Kbt. 66. (4) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e A Kbt. 66. (5) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapot, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. (4) 2 bekezdés szerinti információkat Nyilatkozatot a szerződés tervezetről, az abban foglalt szerződéses feltételek elfogadásáról Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (nem módosítható pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik Nyilatkozatot adott esetben a kiegészítő tájékoztatás átvételéről Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy a nyertes visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésben megjelölte Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az erre vonatkozó nyilatkozatot: a) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása esetén nyilatkozatot, melynek értelmében a Ptk. 6: ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. b) Egyéb esetben olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Adott esetben az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést Az ajánlathoz csatolni kell azokat az iratokat is, melyek nem lettek külön megnevezve, azonban a dokumentáció (illetve annak mellékletei) tartalmazzák, vagy amelyeket a Kbt. előír Ajánlatkérő a közös ajánlatot tevő nyertesek esetében nem teszi lehetővé gazdasági társaság illetve jogi személy létrehozatalát Ahol e törvény vagy e törvény, illetve a felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum 2 ajánlattevők neve, címe (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek 3 Ptk. 6:419. [A sortartás kifogása] A kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, ameddig a jogosult nem igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre. Ez a szabály a kötelezett és a kezesek együttes perlését nem gátolja. 12
13 benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik egyszerű másolatban is benyújtható Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy adott esetben alkalmazza a Kbt. 81. (5) (6) bekezdésében előírtakat A nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés hatályba lépésekor rendelkeznie kell informatikai szakmai felelősségbiztosítással, mely kiterjed egyedi szoftver fejlesztésére, informatikai tanácsadásra, összege éves szinten minimum HUF, káreseményenként minimum HUF. Az ajánlatok munkanapokon 9 15 óra, pénteki munkarend esetében 9 12 óra, az ajánlati határidő napján 9 14 óra között nyújtható be az ajánlati felhívás 16. pontjában megadott címre. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény előírásai szerint kell eljárni. Egyebekben az eljárásra illetve a megkötendő közbeszerzési szerződésre különösen a Polgári törvénykönyvről szóló évi V. törvény illetve Magyarország hatályos jogszabályai érvényesek. 24 Az előzetes összesített tájékoztató közzététele a Közbeszerzési Adatbázisban Az ajánlati felhívás és a teljes közbeszerzési dokumentáció megküldésének, illetve az elektronikus elérhetősége biztosításának napja:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás TIOP-1.2.1.A-15/1-2015-0006 azonosító számú projekthez kapcsolódó Komplex intézményi fejlesztési stratégia kidolgozása, kínálattervezés kialakítása, valamint térségi együttműködés
I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám, elektronikus levelezési címe: Veresegyház Város Önkormányzata Címe: 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: +36 28 588-629 E-mail:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata 2014 Tisztelt Ajánlattevő! 1 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély földszinti ajándékbolt és kávézó bútorainak gyártása és szállítása tárgyban indított közbeszerzési eljáráshoz A) Ajánlatkérő: Neve: Gyulai
HU-Budapest: Közúti és egyéb járművek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 2013/S 086-144988
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:144988-2013:text:hu:html HU-Budapest: Közúti és egyéb járművek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 2013/S
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Komló Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 7300 Komló, Városház tér 3. Kapcsolattartó (címzett):
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Az ELTE Biológiai Múzeum hűtés-fűtés korszerűsítése. Mennyiség: 22 db FC készülék
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax +36-1
MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS
MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő a) neve: Marcali Város Önkormányzata b) címe: 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. c) telefonszáma: +36 85 501-022; telefax száma: +36 85 501-055 d) e-mail címe: domjan.bernadett@marcali.hu;
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail):
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Tel: (+36) 1-279-2180 Fax: (+36) 1-279-2176 e-mail:
10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.
2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre
2. A közbeszerzés tárgya, mennyisége: A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁSA A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele tárgyban a Kbt. 122 /A pontja alapján 1. Ajánlatkérő kapcsolattartási
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
Szécsény Város Önkormányzata ajánlatkérő Ajánlattételi felhívása hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására
Laczkóné Dénes Orsolya e.v. 3100 Salgótarján, Hunyadi krt. 14. Tel/fax.: 32/784-140 E-mail: denesorsi@gmail.com Szécsény Város Önkormányzata ajánlatkérő Ajánlattételi felhívása hirdetmény nélküli egyszerű
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Adásvételi szerződés.
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
Ajánlattételi felhívás (A Kbt (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz)
Ajánlattételi felhívás (A Kbt. 115. (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz) 1. Az ajánlatkérő neve: Marcali Város Önkormányzata Címe: 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefonszám: 85/501-001
Magyarország-Budapest: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2016/S
1 / 6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:71838-2016:text:hu:html Magyarország-Budapest: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2016/S 043-071838 Budapesti
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E10 - Előkészítés szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Felhívás Ajánlattételi felhívás I. szakasz:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
Magyarország-Budapest: Hídtervezési szolgáltatások 2015/S 018-028895. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 7.1.2015, 2015/S 4-004429)
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:28895-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Hídtervezési szolgáltatások 2015/S 018-028895 Magyar Közút Nonprofit Zrt., AK15427,
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Dr. Hubai Ágnes
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. alapján]
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. alapján] Az ajánlatkérő neve: ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. Címe: 3700 Kazincbarcika, Munkácsy tér 1. Telefonszám: 48/799-301 E-mail cím: drkovacs.laszlo@zoldvolgy.hu
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem
I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlatkérő honlapja: Ajánlatkérői hatósági azonosító:
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Az Eötvös Collegium délnyugati földszinti szárnyának részleges átalakítása, felújítása.
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax +36-1
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Barcika
I. Ajánlattételi felhívás
I. Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály, 1139
HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:127809-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 85-127809 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés
Magyarország-Budapest: Hulladékgyűjtő konténerek 2016/S Korrigendum. Változásokat vagy további információt tartalmazó hirdetmény
1 / 17 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:394949-2016:text:hu:html Magyarország-Budapest: Hulladékgyűjtő konténerek 2016/S 217-394949 Korrigendum Változásokat vagy
EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Árubeszerzés X Nyilvántartási szám: E-001/2011 I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Országos Onkológiai Intézet
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma: Ajánlatkérő: Neve: Gyula Város Önkormányzata Címe: 5700 Gyula, Petőfi tér 3. Telefonszáma: 66/526-800 Telefaxszáma: 66/463-056 E-mail
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,
FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT
FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT ÉPÍTÉSI műszaki ellenőr beszerzésre "A Közép-Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve" c. KMOP-4.3.1/C-2009-0001 számú pályázathoz kapcsolódó kivitelezési
Onga Város Önkormányzata Cím: 3562 Onga, Rózsa utca 18.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 115. (1) bek. szerinti hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalás nélküli eljárásra 1. Az ajánlatkérő adatai Név: Onga Város Önkormányzata
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Hivatalos név: Baranya Megyei Kormányhivatal Postai cím: József Attila út 10. Város/Község: Pécs Kapcsolattartási
Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe:
Eljárást megindító felhívás a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Oroszlány Város Önkormányzata, 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.,
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS
1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, fax száma, e-mail címe: Neve: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Cím: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kapcsolattartó: Ötvös Anikó Telefon: 32/522-911
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 251. (2) alkalmazásával 1) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe: Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, távirati címe, telefon-, és telefaxszámai: Sásd Város Önkormányzata 7370 Sásd, Rákóczi út 41. Telefon: 06/72/576-520 Fax: 06/72/576-522 2. A közbeszerzés
AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Postai cím: Havashalom u. 43. Város/Község:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság címe: 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A. telefonszám: +36/30/280-6877 faxszám: +36/94/428-791 kapcsolattartó: Dr. Németh
Ajánlattételi felhívás a Kbt (7) bekezdés a) pontja szerint
Ajánlattételi felhívás a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerint 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Név: Győri Ítélőtábla Cím: 9021 Győr, Domb u. 1. Telefonszám: 96 520-520
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés c) pontja szerint
Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztálya 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4148 f. 06 1 373 0079 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATKÉRŐ: Kölcsey Televízió Műsorszolgáltató Kft. ELJÁRÁS TÁRGYA: Turisztikai szolgáltatási adatbázis beszerzése a Kbt. 122. (7) bekezdése a) pontja alapján Belső ügyszám: 4.12.01.31.01.01
Központosított közbeszerzés Keretmegállapodásos eljárás 2. része konzultációra szóló felhívás
Központosított közbeszerzés Keretmegállapodásos eljárás 2. része konzultációra szóló felhívás SAP vagy azzal egyenértékű szoftverek, fejlesztőeszközeik szállítása, valamint kapcsolódó szolgáltatások nyújtása
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt. 251. (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe /Kbt. 249. (2) bek. a.) pont/: Fővárosi Önkormányzat
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
HU-Budapest: Számítógépes archiválási szolgáltatások 2010/S
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:210071-2010:text:hu:html HU-Budapest: Számítógépes archiválási szolgáltatások 2010/S 137-210071 Országgyűlés Hivatala, Kossuth
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe;
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe; Hivatalos név: Pécsi Tudományegyetem Postai cím: Vasvári Pál u. 4. Város/Község: Pécs Kapcsolattartási
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS l. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefax számai, e-mail címe: Neve: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Címe: ll 02 Budapest Szent László tér 29. Címzettje: dr.
HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:261949-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S 171-261949 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
Döntés-előkészítő javaslat
Döntés-előkészítő javaslat " Balatonakali Község Önkormányzata Művelődési Ház (főépület) korszerűsítése, Szabadtéri közösségi színtér és technikai épület felújítása, továbbá belső út kialakítása, kerítés
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, fax száma, e-mail és honlap címe: Neve: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Cím: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: 06-32/422-35
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Kapcsolattartó (címzett):
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Jogi adatbázis használati jogának beszerzése
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Jogi adatbázis használati jogának beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást Ajánlatkérő Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Napi takarítás mennyiségek:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Baranya Megyei Kormányhivatal Ajánlatkérő címe: 7623 Pécs József Attila u.10. Kapcsolattartó: Paróczi
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Tisztelt Ajánlattevő! A PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (továbbiakban: ajánlatkérő) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 251. (2) bekezdése alapján
HU-Budapest: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével 2009/S 169-243958
1/6 HU-Budapest: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével 2009/S 169-243958 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT
MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS AZ ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL, EGYÉB NYILATKOZATOK) 3. sz. melléklet:
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:141835-2011:text:hu:html HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 87-141835 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
A kapcsolódó szolgáltatások részletes leírását a szerződés VII. fejezete tartalmazza.
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 21. Kapcsolattartó:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Postai irányítószám 3700 Ország Magyarország Telefax 06 (48)
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet Kazincbarcika Város Önkormányzata Cím Fő tér 4. Város/Község Kazincbarcika Telefon 06 (48) 514-731
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Kazincbarcika Város Önkormányzata Postai cím: Fő tér 4. Város/Község:
Vállalkozási szerződés keretében a Győri Evangélikus Egyházközség Öregtemplomában lévő Angster orgona eredeti állapotának helyreállítása
Vállalkozási szerződés keretében a Győri Evangélikus Egyházközség Öregtemplomában lévő Angster orgona eredeti állapotának helyreállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/81 Vállalkozási szerződés keretében
RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. 1. Az ajánlatkérő neve, címe: Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, 1087 Budapest, Mosonyi utca 9.
RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe: Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, 1087 Budapest, Mosonyi utca 9. Kapcsolattartó neve, címe, telefon- és telefax száma, e-mail címe: Nagyné Juhász Klára
Árubeszerzések
Árubeszerzések - 464094-2016 30/12/2016 S252 - - Árubeszerzések - Ajánlati felhívás - Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. Magyarország-Budapest: Konyhai eszközök 2016/S 252-464094 Ajánlati/részvételi felhívás
a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. (a továbbiakban: Kbt.) Harmadik rész, 122/A. szerinti közbeszerzési eljáráshoz
BKK BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1075 BUDAPEST, RUMBACH SEBESTYÉN UTCA 19-21. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. (a
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Csolnoky Ferenc Kórház ajánlatkérő A Struktúraváltás a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt.-nél című TIOP-2.2.4-09/1-2010-0023 azonosítószámú projekt független
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás Gyula, Kossuth L. utca 24. sz. alatti ingatlan udvarán parkoló építése tárgyban indított közbeszerzési eljáráshoz A) Ajánlatkérő: Neve: Gyula Város Önkormányzata Címe: 5700 Gyula,
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. 2. A közbeszerzés eljárás fajtája: Kbt. 122. (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Cívis Ház Zrt. 4024 Debrecen, Iparkamara u. 2. Telefon: 52/503-111, 52/503-143, Telefax: 52/503-114 E-mail: kiralyne.aniko@civishaz.hu
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 6842/2016 CPV Kód:
A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes
AJÁNLATI FELHÍVÁS - módosításokkal egységes szerkezetben - a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására
I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATI FELHÍVÁS - módosításokkal egységes szerkezetben - a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlatkérő honlapja:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. Postai irányítószám: 3780
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Edelény Város Önkormányzata Postai cím: István király útja 52.
HIRDETMÉNY NÉLKÜLI EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
HIRDETMÉNY NÉLKÜLI EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Árubeszerzés X Nyilvántartási szám: E-004/2011 I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Országos
19/11/2009 S223 Európai Közösségek Szolgáltatás Nyílt eljárás. HU-Hódmezővásárhely: Marketingszolgáltatás 2009/S 223-320577
19/11/2009 S223 Európai Közösségek Szolgáltatás Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ HU-Hódmezővásárhely: Marketingszolgáltatás 2009/S 223-320577 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
HU-Miskolc: Gépek és készülékek tesztelésre és mérésre 2011/S 167-276157 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:276157-2011:text:hu:html HU-Miskolc: Gépek és készülékek tesztelésre és mérésre 2011/S 167-276157 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATI FELHÍVÁS. CPV: 1. rész: Épületátalakítási munka 2. rész: Szigetelési munka
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721
Tárgy: Felhívás igazolások benyújtására a Kbt. 69. (4) bekezdése alapján. Tisztelt Ajánlattevők!
Tárgy: Felhívás igazolások benyújtására a Kbt. 69. (4) bekezdése alapján Tisztelt Ajánlattevők! Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, mint Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII.
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/ 1. Az ajánlatkérő neve: Debreceni Hőszolgáltató Zrt. címe: 4028 Debrecen, Tüzér u. 4. telefonszáma: /52/ 509-480 telefaxszáma: /52/ 509-491
HU-Miskolc: Diffrakciós műszer 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés
1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:379245-2011:text:hu:html HU-Miskolc: Diffrakciós műszer 2011/S 234-379245 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2004/18/EK
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.
Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás
Nyilatkozatok, nyomtatványok
Nyilatkozatok, nyomtatványok Nyilatkozatok Ajánlattevők a nyilatkozatmintákat nem kötelesek alkalmazni ajánlatuk elkészítésekor. 1. 1 példány (papír alapú) + elektronikus adathordozó (nem bontható kötésben)