ELŐTERJESZTÉS. Profi Gördeszka park kialakításáról
|
|
- Marcell Bognár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: /112, 113 Fax: ELŐTERJESZTÉS Profi Gördeszka park kialakításáról Az Oktatási és Kulturális bizottság novemberi ülésén tárgyalta a profi skate park kérésének ügyét. Most a lehetséges helyszíneket az ifjúsági koordinátor és a beruházási osztály két alternatívára csökkentette. A skate park létrehozására két lehetőséget ajánlunk a bizottság tagjainak megtárgyalásra. 1, A már meglévő park fejlesztése. A korábbi bizottsági ülésen született kérésnek eleget téve, megvizsgáltuk a meglévő skate park fejlesztésének a lehetőségét. Megvizsgálva a területet kiderült, hogy a beszerelendő eszközöknek a hely igénye nagyobb, mint amekkora terület jelenleg rendelkezésre áll a parkban.(mellékelve a helyszín képei) A mostani állapotok szerint. Oda csak nagy átalakítások árán férne el a park. Fákat kellene kivágni, illetve a meglévő járdákat kellene átépíteni, ami megnövelné a bekerülési költséget. Előnyök: A fiatalok már ismerik, a lakók pedig elfogadták már a meglévő skate parkot, így nem lenne változás ebben a tekintetben. A régi eszközökkel közösen is használva, kombináltabb gyakorlatokat lehetne bemutatni. Hátrány: A jelenlegi állapotban nem fér el, így költséges lenne az átépítés, és a jövőbeni fejlesztés sem lenne megoldható. Az átalakítások során a meglévő járdákat át kellene helyezni, s bokrokat fákat kivágni, hogy elférjen az új eszköz. 2, A lakópark szélén található három egymás melletti telek fejlesztése amúgy is napirendi kérdés. A nyertes futókör és szabadtéri kondipark létrehozásának egyik lehetséges helyszíne. A kettő fejlesztést összevonva egy szabadidő park lehetne a lakóparkban, amely terület amúgyis fejlesztésre szoruló terület. A kialakítási költség akkor egy lenne, s egy szép új parkja lenne Biatorbágynak. Előny: Egy összetett szabadidő park létesítése a lakóparkban, a nyertes pályázattal emelné a lakópark minőségét, s az ott lakók is kapnának a település fejlesztéséből. Együtt a 1
2 kondiparkkal, egy komplex felnőtt játszótér lenne a fiataloknak, ahol tudnak találkozni, s az időt hasznosan eltölteni, közösen, sportolással. A kialakítási költségek összevonódnának, s így olcsóbb lenne a kialakítás. Lehetne hagyni a területen a későbbi fejlesztésekhez is helyet, így a jövőben bővíthető lenne a pálya. Hátrány: A lakópark a többi település résztől kiesik közlekedése nem a legoptimálisabb. Mivel a fejlesztés a pályázati anyaggal együtt készülne, ezért függne annak az elkészülésétől, ütemezésétől. A két lehetőség közül a második azaz az új lakóparkba telepítés tűnik, most jobb megoldásnak, a jövőbeni fejlesztési lehetőség, és a komplex park kiépítése miatt. Kérem a Tisztelt Bizottságot, Képviselő-testületet, hogy foglaljon állást abban a kérdésben, hogy a két helyszín közül hol létesüljön az új skate park. 1, Meglévő park bővítése. ( hrsz: 1297/71) 2, A nyertes szabadidő park pályázattal közös helyre a lakópark területén. (hrsz:8743/ ) Biatorbágy, január 10. Tarjáni István s.k. polgármester Mellékletek: helyszín képek orange ramp árajánlat Előkészítésben résztvevők: Összeállította: Tóth Tamás ifjúsági koordinátor 2
3 Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (I. 26.) számú határozata Ifjúsági Skate park létrehozásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. kijelöli egy új skate park helyét a hrsz.. területen, 2. a megvalósításhoz a évi költségvetésben a következő összegeket betervezi: tervezés becsült értéke: ezer forint, kivitelezés becsült értéke: 12 millió forint. Felelős: polgármester Határidő: évi költségvetés elfogadása Végrehajtásért felelős: ifjúsági koordinátor 3
4 Ballay Bendegúz Úr részére Biatorbágy Orangeramp Egyedi árajánlat, részletes műszaki leírás Az elmúlt évek alatt igen nagy tapasztalatot szereztünk ilyen parkok kivitelezésében, tervezésében. Az általunk kínált elemek méretei, ívei már ismertek és keresettek a sportolók körében. Számos nagyobb rendezvény pályáját építettük, és színvonalas görpályákat szolgáltatunk a sikeres versenyek lebonyolításához. Pályáink állványszerűen szétbonthatók, szállíthatók. Szükség esetén átszerelhetők, mobilak. Felépítményként nem építési engedélyköteles. Az elmúlt 10 év munkájának, fejlesztéseinek eredményeképpen ettől az évtől egy olyan saját fejlesztésű termék családot ajánlunk, ami a megrendelők és a sportolók magas elvárásainak egyaránt megfelel. Színes elemeink egy fiatalos, dinamikus teret biztosítanak a fiatalok részére. Herceghalom 2013 OR 3.0 Dunakeszi 2013 OR 2.0 Székelyudvarhely 2009
5 OrangeRamp 2.0 Egy jól átgondolt, kiforrt moduláris pályarendszer, masszív fémszerkezettel. Szállítása, összeszerelése egyszerű, telepítése nem igényel külön gépeket. Összeszerelve egy rendkívül erős, tartós szerkezetű pálya. Költséghatékony megoldásainkkal nagy alapterületű, sokelemes görparkok ideális kedvelt rámpái lehetnek. Az elemek könnyűfém szerkezetből CNC élhajlítóval készített speciális profilokból készülnek, amik különböző méretű előre gyártott szelvények, U profilok, 3 5 mm vastag CNC élhajlítóval készített speciális acéllemezek A borításhoz használt lapok fa alapúak, UV-álló, vízálló, nagy kopásálló tulajdonságúak, ami megfelel a EN szabványoknak. A kialakított acéllemezes élvédelemmel igen tartósak. Acéllemezes élvédelem: A hosszabb élettartam miatt a pálya borítását acéllemezek közé süllyesztjük. A 3mm vastag acéllemezekből hajtott profilok veszik fel az ütéseket az elemek éleinél, széleinél. A borítás csak egy guruló felületet biztosít. 3 év garanciát biztosítunk rá! 2
6 ZAJ A pálya elemek szerkezeti kialakításától függetlenül a sportolással a sporteszközök által zaj keletkezik, ezek a pályák egyben a fiatalok gyülekező helyei is. A helyszín kiválasztása előtt érdemes tanulmányozni az adottságokat, hogy később a környező lakók nyugalmát ne zavarja a görpark használata. Pályáink TÜV minősítéssel rendelkeznek OrangeRamp 3.0 rampáink felületét rezgés és zajvédelmi szigeteléssel látjuk el, azáltal a zaj csökkenthető. EN szabvány 3
7 OrangeRamp 2.0 Biatorbágy pályafejlesztés egyedi árajánlat Alapterület: 30 m x 7.75 m Árajánlatunk: Ft + 27% ÁFA Az ár nem tartalmazza az alépítményt. Mennyisége: Árajánlatunk (Nettó) 1 db Görpálya Ft 27% ÁFA Ft Mindösszesen: (Bruttó) Ft (HUF) Árajánlatunk: december. 31. érvényes 4
8 Nr. Code asztal ma- széles hosz- Nettó ár/db db Nettó ár gas szú HUF összesen HUF 1 2orp mx 3.75m 2.5 m 3.75m 4.53 m db orjmb mx 3m 1.5 m 3.75 m 8.22 m db orp m x 3.75 m 2,2 m 3.75 m 4.11 m db Szállítás, üzembe helyezés tábla * * * * db összesen
9 TÜV minősítés A pálya egyszeri TÜV minősítés 2016-ig ( pálya minősítése 2 évre szól, 2 évente megkell újítani) Pálya használati szabályok, minősítési adatokat tartalmazó tábla elkészítése ( 1 m x 0.8 m méretű PE lemezre ragasztott laminált, nyomtatott, információs tábla.) Kivitelezés, szállítás, helyszíni összeszerelés, határidő Kivitelezés: A pályaelemek gyártása telephelyünkön történik. Az elemek több részre vannak szétbontva, a közúti szállítás maximális megengedett méreteihez igazítva. A nagyobb elemeket nem rögzítjük, a nagy önsúly miatt. Szállítás: Az elemek árai nem tartalmazzák a szállítási költségeket. Helyszíni összeszerelés: Az elemek árai nem tartalmazzák a helyszíni összeszerelés költséget, ezt cégünk szakemberei végzik. Határidő: A pálya legyártási ideje, egyúttal szállítási határideje szerződéskötéstől számítva 6 hét. Fizetési igény: 1 db részszámla (alkatrész gyártás) 1 db végszámla fizetési határidő 15 nap. 6
10 Alapterület részletes leírása : 1. Hengerelt aszfalt Egyoldalú csapadék elvezetés, szegélykő Felülete finom aszfalt (AC-8) gépi eldolgozással 5 cm vastagság Alap: tömörített kavics ágy 15 cm, 15 cm CKT betonkeverék tömörítve, utó kezelve 2. Öntött aszfalt Egyoldalú csapadék elvezetés, szegélykő Felülete finom aszfalt, egyenletes sík felület 3. Csiszolt beton Egyoldalú csapadék elvezetés 10 cm vastag gépi simítású c16-16(24) kk beton, utólag dilatált csiszolt beton, vasalat ( 6mm 20 x20 betonháló) Alap: 10 cm vastag kavicságy 7
11 Tulip-Play park bútorok Bringa pálya kiegészítők 2016 TP-p131 Pad Fémszerkezet alapú erős masszív vázzal rendelkezik. Alapja 60 mm-es hajlított horganyzott cső, üllő, támlafelülete lazúrral kezelt csiszolt, mart akácdeszka (90 mm x 40 mm). Rögzítése: lecsavarozással történik Pad méretei: 3 személyes, 80 cm magas, 170 cm hosszú, 80 cm széles Nr. Code Nettó ár/ db 27% ÁFA Bruttó ár/ 1. TP-p131 (pad)
12 Tulip-Play park bútorok Bringa pálya kiegészítők 2016 TP-sz131 Szemetes Hulladékgyűjtő, 40 literes 60 mm-es horganyzott hajlított fém tartószerkezetű vázzal rendelkezik. A hulladékgyűjtő kosár 1.2 mm vastag hengerelt acéllemez, felülete horganyzott. Rögzítése: lecsavarozással történik Szemetes méretei: 95 cm magas, 65 cm széles, hulladékgyűjtő kosár magassága 60 cm. A pad és a szemetes fémszerkezetére 3 év garanciát vállalunk. Nr. Code Nettó ár/ db HUF 27% ÁFA Bruttó ár/ összesen 2. TP-sz
13 Tulip-Play park bútorok Bringa pálya kiegészítők 2016 TP-kt Kerékpártartó 60 mm-es ívelt fém tartószerkezetű váz. Felülete: tüzihorganyzott, igény szerint porfestett Rögzítése: lecsavarozással történik A fémszerkezetére 3 év garanciát vállalunk. Nr. Code Nettó ár/ db HUF 27% ÁFA Bruttó ár/ összesen 3. TP-kt (kerékpártartó)
14 PÁLYAHASZNÁLATI SZABÁLYOK orangeramp.com A pályát az vehe igénybe, aki az alábbi szabályokat magára nézve érvényesnek tekin és betartja. A szabályok megszegése a pályáról való ki ltást eredményezhe. -A pályán görkorcsolya, gördeszka, roller, mountain bike és BMX kerékpár használata engedélyezett. Egyéb sport- és közlekedőeszközzel a pályára menni tilos! -A pályán más elemeket, ugratókat, tárgyakat elhelyezni tilos! -A görpálya elemei alá, közé bebújni, tilos! -A pályán történt balesetekért a tulajdonos/üzemeltető felelősséget nem vállal. Az esetleges sérülés, baleset minden felelőssége a felhasználó személyt, illetve annak kiskorú volta miatt a szülőt, gondviselőt terheli. -A felhasználó számára a védőfelszerelés kötelező! -Minden a pályára lépő felhasználónak kötelessége megvizsgálni a saját sporteszközét, védőfelszerelését. Azok elégtelen minősége miatt történő balesetek felelőssége is a felhasználót terheli. -A pályán lévő sportelemek használata 14 év alatt felnőtt felügyelete mellett ajánlott. 8 éven alul gyermekek a pályát nem vehetik igénybe! -Dohányzás és nyílt láng használata, valamint alkohol fogyasztása a pálya területén tilos! Alkohol vagy más bódító szerek hatása alatt a pályát használni tilos! -A pálya csak akkor vehető igénybe, ha azon legalább két személy jelen van, egyszerre viszont legfeljebb (15) használó személy tartózkodhat rajta! -A nézők csak az aszfaltozott pályán kívül tartózkodhatnak! -A pályára mobiltelefont, fejpánt nélküli szemüveget, italos üveget, hosszú sálat, és egyéb leeső, elguruló, zsebekből kihulló, ezáltal balesetveszélyt okozó tárgyat bevinni tilos! -Esős, havas, csúszós idő esetén a pálya nem használható! -A pályán lévő sportelemekben és az ott található más elemekben direkt módon okozott kár anyagi vonzatát a károkozónak kötelessége megtéríteni! -Felhívjuk a használók figyelmét, hogy az esetleges elhagyott tárgyakért, eszközökért felelősséget nem vállalunk. Amennyiben azonban elveszett, gazdátlan tárgyakra, eszközökre bukkannak, akkor az leadható a Salgótarjáni Rendőrkapitányság portáján. -A pálya területére állatot bevinni tilos! -A keletkező hulladékot kérjük a tárolóban elhelyezni. -Közérdekű telefonszámok: Mentők: 104, Tűzoltóság: 105, Rendőrség: 107, Orvosi ügyelet óra után: -Elsősegélyhely:.. Telefon:.. -Tulajdonos:. Tel.:.. 11
15 Garancia, szavatosság - Cégünk a görpályára 3 év garanciát vállal. - Garanciakönyvet vezetünk. (karbantartási napló) A cég adószáma, a görkorcsolya pálya SZJ száma - A HOVI-TECH Kft. közösségi adószáma: HU ; adószám: SZJ szám: '12 (Fémszerkezet gyártás/ sportszer gyártás) Bízunk benne, hogy ajánlatunk elnyerte az Önök tetszését. Nyírpazony, október 11. Tisztelettel: Horváth Zoltán ügyvezető 12
16
17
18
19
ELŐTERJESZTÉS. Profi Gördeszka park kialakításáról
Város Polgárestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-ail: polgarester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Profi Gördeszka park kialakításáról
Görpálya elemek 2014
Görpálya eleek 2014 Általános kondíciók: - az árak az ÁFÁ-t ne tartalazzák, - az árak az üzebehelyezést ne tartalazzák, - garanciális idő az üzebehelyezéstől száított 3 év, - szállítási határidő: a egrendeléstől
Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Grundfoci pálya építéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Grundfoci pálya építéséről
A tervezett győri extrémsport-pályák elemjegyzéke és becsült költségvetése
A tervezett győri extrémsport-pályák elemjegyzéke és becsült költségvetése Tóth Dénes elnök Utcai Sportok Egyesülete Győr, 2010. június 17. Összefoglaló A pályaterveket a triál és a görpálya tervét is
Marcalvárosi Extrémsport Pálya 9024 Győr, Orgona utca HÁZIREND
Marcalvárosi Extrémsport Pálya 9024 Győr, Orgona utca HÁZIREND A pályát az alábbi szabályok betartásával lehet igénybe venni: 1) A pálya üzemeltetője az Utcai Sportok Egyesülete. Kapcsolattartó személy,
A fentiekre figyelemmel javaslom az előterjesztés mellékletét képező szerződések módosítását!
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu "Funkcióbővítő rehabilitáció KMOP-2009-5.2.1/B
Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés
KALANDKERT. -co2. tulip-play.com. Ajánlo korcsoport: 3 14 év. Érvényes: 2015 december 31-ig
Érvényes: 2015 december 31-ig tulip-play.com - Az áraink nem tartalmazzák az alépítményt, szállítás és a beszerelés költségeit. - Tervezésnél kérje ki tanácsunkat az esetleges esésfelfogók kialakításáról
Város Polgármestere. Előterjesztés. Műfüves futballpálya építésére benyújtandó pályázatról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Műfüves futballpálya építésére
www.orangeramp.com - a feltüntetett árak a szállítási költségeket nem tartalmazzák
2014 www.orangeramp.com Általános kondíciók: - az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák, - az árak az üzembehelyezést nem tartalmazzák, - garanciális idő az üzembehelyezéstől számított 3-5 év, - szállítási határidő:
Város Polgármestere. Előterjesztés a Kutya-hegyi utcák elnevezéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Kutya-hegyi
Tisztelt Ügyfelünk! 40x40x3 mm zártszelvényből készül, horganyzo és szintereze, oldalak fenyőből, bükkből, tölgyből
Tisztelt Ügyfelünk! Cégünk már több éve gyárt és forgalmaz 100%-ig magyar tervezésű kültéri bútorokat. Termékeink változatos formavilágúak, megbízható minőségűek. Ha esetleg termékeink közö nem talál az
4.) "Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések évi támogatásra benyújtandó útfelújítási pályázat"
Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. április 16-án (hétfő)
Előterjesztés. Új óvoda kiviteli és egyéb terveiről
Tisztelt Képviselő-testület! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására kiírt pályázatról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzati étkeztetési
Előterjesztés. Az Országos Villamostávvezeték Zártkörűen Működő Részvénytársaság (OVIT) részvényeinek vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Az Országos Villamostávvezeték
CSOGUMI.EU
KȮ. ZVETLENU.. L A GYÁRTÓTÓL CSOGUMI.EU sales@csogumi.eu GUMI BURKOLÓLAPOK közvetlenül a gyártótól Cégünk, a C.S.O Kereskedelmi és Gumifeldolgozó Kft újrahasznosított gumiburkolatok gyártásával foglalkozik.
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-ei rendkívüli ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt köztéri szobor pályázatról (Juhász Ferenc)
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Nemzeti Kulturális Alap
Város Polgármestere. Ballay Zsolt nyilatkozata alapján megállapítható, hogy az ingatlanon nem biztosítható a törvény szerint előírt parkolóhely.
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Jávorka
Város Polgármestere. TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély iskola udvarának fejlesztéséről és kézilabda pálya megvalósíthatóságának lehetőségéről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély
A FARMOSI MŰFÜVES SPORTPÁLYA HASZNÁLATI SZABÁLYZATA
A FARMOSI MŰFÜVES SPORTPÁLYA HASZNÁLATI SZABÁLYZATA Farmos Község Önkormányzata ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ A sportpálya címe:2765 Farmos, Szelei út 3. A sportpálya ismérvei: 1. 20x40 méteres, mesterséges világítással
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Útfelújítási igényekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Útfelújítási
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-i ülésére Tárgy: A Rákóczi téri játszótér környezetében lévő kavicsos burkolatok fejlesztési lehetőségei Előadó: Ottó Péter
Város Polgármestere. Előterjesztés Kun László önéletrajzi regényének kiadásával összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213. Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés I. Kun László biatorbágyi lakos
ELŐTERJESZTÉS. Intézményi nyári karbantartási feladatokról Az önkormányzati vagyonelemek értékének megőrzéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Intézményi nyári karbantartási
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Szily-kastély alagsorának
ELŐTERJESZTÉS Középületeink energia felhasználásának optimalizálásáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Középületeink energia
Város Polgármestere. A tanulócsoportok elhelyezése az általános iskolák épületében szeptemberétől (megállapodás az osztálytermek használatáról)
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu A tanulócsoportok elhelyezése az általános
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/130 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Oktatásszervezési
Galgamácsa Község Polgármestere Napirendi pont: Előterjesztés Galgamácsa Község Önkormányzatának 2015. május 28- i rendkívüli ülésére Pályázat- Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása
Előre gyártott üvegház árlista
Előre gyártott üvegház árlista Üvegházak alap tartozékai: - elemekre bontott, szerelésre kész, 1-1,5 mm vastag horganyzott acéllemez profil vázszerkezet - 4 mm vastag (víztiszta, teljesen átlátszó Float,
Ne féljen attól, hogy kinövi a rendelkezésre álló helyet!
GreenX Houses üvegházak A munkavégzéshez szükséges optimális körülmények biztosítása sokszor rendkívül nehéz feladat. Hobbinkat - akár amatőr, akár félprofesszionális szinten végezzük - szeretnénk a lehető
Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu iktatószám: Tárgy: előterjesztés E l
PM_EUALAPELLATAS_2017)
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Az Önkormányzati tulajdonú
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A biai alapellátás decentrum
Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2019. évi lisztérzékenység
Város Polgármestere. Előterjesztés. A helyi ifjúság helyben maradásának elősegítését szolgáló csomag
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A helyi ifjúság helyben
DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS
DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS 1 TARTALOMJEGYZÉK MONITOROK 3 INFORMÁCIÓS OSZLOPOK * 4 FALRA SZERELHETŐ MONITOROK HAZÁNKBAN* 5 KIRAKATI MONITOROK 6 MEGÁLLÍTÓTÁBLÁK
L-TECHNIC Magyarország Kft. Székhely: 1188 Budapest, Péteri út 6. Telephely: 1201 Budapest, Torontál u. 1.
L-TECHNIC Magyarország Kft. Székhely: 1188 Budapest, Péteri út 6. Telephely: 1201 Budapest, Torontál u. 1. Telefon / Fax: +36 1 294 7460 E-mail: info@ltechnic.hu www.ltechnicmagyrorszag.hu Munkaasztal
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS AMOENITAS Biatorbágyi
9. Buszvárók megrendelése április 13. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 9.
9. Buszvárók megrendelése 2017. április 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. április 13-ai ülésére 9. napirend Tárgya: Buszvárók megrendelése. Előadó: Kérges László alpolgármester
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2341-8/2011. 17. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Karácsony
Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: Fax:
Város Polgármestere 310-174/112,113,142 www.biatorbagy.hu 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu Előterjesztés az élelmezési nyersanyagnormákról
Előterjesztés. A forgalmi helyzet és a gyalogosok áthaladását megfigyelve az alábbi helyszíneken a legfontosabb az átkelés biztosítása:
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Gyalogátkelőhelyek
Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2017. évi lisztérzékenység
3.0 GÖRPÁLYA ELEM LISTA 2014 *
NEGYEDÍVEK DOUBLE SPINE STREET SPINE SPINE HT-Orp 121 1,5 x 2 1,2 2 3,54 HT-Orp 122 1,5 x 2,5 1,2 2,5 3,54 HT-Orp 123 1,5 X 3,75 1,2 3,75 3,54 HT-Orp 151 1,5 x 2 1,5 2 3,71 HT-Orp 152 1,5 x 2,5 1,5 2,5
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ ,
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Lóczi László Ügyvezető
Biatorbágy Város Önkormányzata 2051 Biatorbágy Baross Gábor u. 2/a Mester László Tárgy: Árajánlat meghatározott termékre Tisztelt Mester Úr! Köszönjük bizalmát és érdeklődését termékeink iránt. Települése
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Sándor-Metternich kastélyba
1. G21 GAH 529. A termék leírása :
1. G21 GAH 529 A termék leírása : A G21 GAH 529 kerti házikó ideális tárolási lehetőséget nyújt egész évben a szerszámoknak, bútoroknak, motorkerékpároknak, fűnyíróknak, bozótvágónak, kerékpároknak, a
Az ár nem tartalmazza az alépítményt, a szállítás és a beszerelés költségeit.
Érvényes: 2018. december 31. KONDIKERT tulip-play.com Az ár nem tartalmazza az alépítményt, a szállítás és a beszerelés költségeit. Tervezésnél kérje ki a tanácsunkat az esetleges esésfelfogók kialakítása
Város Polgármestere. Előterjesztés a PMAMI tantermeinek kialakításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a PMAMI tantermeinek kialakításáról
Kerékpáros pálya / Játszótér
Sy-metric Tech KFT 1215 Budapest Vágóhíd u. 26 Cégjegyzékszám: 01-09-177572 Adószám: 23430460-2-43 Kerékpáros pálya / Játszótér (Pumptrack, Kresz, Trial, BMX, DIRT) A Kerékpársportok és a kerékpáros kultúra
KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161
SZERELÉSI- ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS : KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161 HINTAVÁZ HINTA 01/07-1 - READ THIS FIRST!!! Köszönjük, hogy termékünket választotta! Ha törött vagy hiányos a csomag tartalma,
Tisztelt Partnerünk!
Parkberendezések, Székhely: 1184.Budapest,Aranyeső u.8 adószám: 23272677-2-43 cégjegyzékszám: 01-09-957790 level cím: 5555 Hunya, Rákóczi út 26/1. Tel/fax:+ 36-66-899-071 E-mail: info@magyar-jatszoter.hu
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Az Összefogás Építési Alap pályázatainak elbírálásáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Az Összefogás Építési
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 98.
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 98. MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd város szemétgyűjtő kelyheinek elhelyezése, gyártása, javítása, egyéb lakatos munkák elvégzése tárgyú
ELŐTERJESZTÉS. A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről
ELŐTERJESZTÉS A Közösségi ház tetőterének beépítési lehetőségeiről Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási Bizottsága 2013. március 18-án tartott ülésén, a 2013. évi intézmény-felújítás
III/2. sz. melléklet VIII. 3. 2. Közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények fejlesztésének, ifjúsági parkok létrehozásának ütemezése
LÉTESÍTMÉNY ELFOGADOTT 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. III/2. sz. melléklet VIII. 3. 2. Közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények fejlesztésének, ifjúsági parkok létrehozásának ütemezése LÉTESÍTMÉNY
Előterjesztés Kun László önéletrajzi regényének kiadásával összefüggő kérdésekről
Előterjesztés I. Kun László biatorbágyi lakos A sötétség diadala című önéletrajzi regénye a közelmúlt magyarországi és biatorbágyi viszonyait ábrázolja, önéletrajzi köntösben. Kun László könyvének kiadását
Város Polgármestere. Vendel parkban parkoló kialakításról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Vendel parkban parkoló
ELŐTERJESZTÉS A fogorvosok feladat-ellátási szerződéseinek módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A fogorvosok feladat-ellátási
Város Polgármestere. Tájékoztatás A Herbrechtingen téri játszótérrel kapcsolatos együttműködési lehetőségekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztatás A Herbrechtingen
Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310 174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Járdaépítési keret
VENTUS A-P Műszaki adatok:
VENTUS A-P A berendezés - működési mód alapján - a áramlásának típusa szerint aktív és passzív kategóriába sorolható. Passzív típusú biofiltereink ventilátor nélkül működnek, a t a szűrőn a rendszer kényszeráramlása
ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágy hrsz-ú ingatlanokat érintő telepítési tanulmányterv HÉSZ módosítás iránti kérelméről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142, 244 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Az egészségügyi alapellátások
ENGEDÉLYEZÉSI TERV. Huba utcai 3 csoportos óvoda KÖZLEKEDÉSI MUNKARÉSZ. Tárnok belterület, Huba utca hrsz. 607/4.
ENGEDÉLYEZÉSI TERV Huba utcai 3 csoportos óvoda KÖZLEKEDÉSI MUNKARÉSZ Tárnok belterület, Huba utca hrsz. 607/4. Építtető: TÁRNOK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2461 Tárnok Dózsa György út 150. Tervező: PALÁDI
ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ
Lapszám: 1/6 ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ Termék: Halmozható gyümölcsszedő állványok Állványmagasság: 2000 mm (L=2000) Cikkszám: 92110004 Állványmagasság: 1650 mm (L=1650) Cikkszám: 92110005 Állványmagasság: 1200
K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S
GÁT-JA BT. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S Készült: Csengersima Község Önkormányzat Csengersima, Kossuth u. 60., a Csengersima külterületén a Hrsz: 0138/88 alatt meglévő
ÚS - József Attila sportpálya felújítás - Tájékoztató az eljárás eredményéről
ÚS - József Attila sportpálya felújítás - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/93 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nemzeti Kulturális Alap
Határozati javaslat. Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének /2014.( ) határozata
Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének /2014.( ) határozata A Funkcióbővítő rehabilitáció KMOP-2009-5.2.2/B kódszámú Pest megyei településközpontok fejlesztése integrált
Város Polgármestere. Előterjesztés a Fekete köz csapadékvíz elvezető csatorna újjáépítése
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Fekete
A termék MSZ EN :2008-as TÜV Rheinland játszótéri megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkezik.
2012. február 28. kedd, 16:01 Háromszög mászóka (H1212) Ajánlott: 014 évig Talán az egyik legismertebb formájú mászóka, a megdöntött oldalainak köszönhetően már a legkisebb gyermekek is könnyen felmászhatnak
FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS
FÜRDŐHELYI RENDTARTÁS A Balatonudvari Fizető Strand rendjéről és szolgáltatásairól Üdvözöljük Önöket a Balatonudvari Fizető Strandfürdő Vendégeiként! STRANDUNK FIZETŐ STRAND! Üzemeltető és tulajdonos:
Kerékpártárolók létesítésének általános műszaki leírása
Kerékpártárolók létesítésének általános műszaki leírása 1. Kerékpártámasz alapadatai, kiépítése 1.1. Alapadatok Kerékpártámaszok elhelyezése: A tervezendő kerékpárparkoló előre megadott helyszínen (a HÉV
Kötőelemek, talplemezet. Tájékoztató árlista Érvényes: 2013. április 01-től visszavonásig
SALGÓ csavarkötéses fém polcrendszer alkatrész anyagjegyzék (DEXION kompatibilis) Tájékoztató árlista Érvényes: 2013. április 01-től visszavonásig Profilok: Az L szelvényre hajlított hidegen hengerelt
Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2018. évi lisztérzékenység
ELŐTERJESZTÉS A Központi Orvosi Ügyelettel összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Központi Orvosi Ügyelettel
Árajánlat és TÜV megfelelőségi nyilatkozat
Zánka Község Önkormányzata 8251 Zánka, Iskola u. 11. Tel.: 06 70 276-8008 Email: str7104@gmail.com Árajánlat és TÜV megfelelőségi nyilatkozat - Zánka Község Önkormányzata finanszírozásában megépítésre
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A biai alapellátás decentrum
Nyílászáró árajánlat
Nyílászáró árajánlat Megrendelö: Készítette: Csizi-Ker Kft. 3300 Eger,Maklári út 54. 36/414-014, 20/315-1185 Kolman Gyula www.csiziker.hu Tisztelt! Köszönettel vettük érdeklödését termékeink iránt. Kérésére,
ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006 február 13-i ülésére Tárgy: A Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde udvari játékainak átalakítása, pótlása Előadó: Igmándyné Hebling
Magasépítési munkák műszaki ellenőri feladatainak ellátása.
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Paks Város
Előterjesztés. 092/1 hrsz-ú állami tulajdonú ingatlan megvásárlásáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142, 244 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés 092/1 hrsz-ú
Előterjesztés. Biatorbágy város forgalmi rendjének felülvizsgálatáról
Előterjesztés Biatorbágy város forgalmi rendjének felülvizsgálatáról Biatorbágy Város feladata, hogy közútjain, a közút kezelőjeként gondoskodjon arról, hogy a közút biztonságos közlekedésre alkalmas,
JAVASLAT. a Mátrakeresztesre telepítendő, új játszótéri eszközök beszerzésére
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Cím: 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám:1-169/2016. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel.
Előterjesztés. a Sándor-Metternich kastélyban tantermek és tornaterem tervezésére indított közbeszerzési eljárás elbírálásról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Sándor-Metternich kastélyban tantermek
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 31-i ülésére Tárgy: Zirc, Rákóczi téri járdafelújítás folytatása Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére
17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés gyakoriságának
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Karinthy utcai iskola körüli forgalmi rend módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Előzmények Karinthy
MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG
Változások az új IIHF szabálykönyvben A Nemzetközi Jégkorong Szövetség jelenlegi szabálykönyve 2014. június 30-án érvényét veszítette. A 2014. július 1-től érvényes új szabálykönyvet az IIHF májusi, Minszkben
Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Fax:
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy, 2319 hrsz-ú ingatlan hasznosításáról Az ingatlant
ÖNTVÉNYTISZTÍTÓ SZŰRŐASZTAL
070702-X-1/5 ÖNTVÉNYTISZTÍTÓ SZŰRŐASZTAL (Az alábbi adatok a képen bemutatott berendezésre érvényesek) TECHNOLÓGIAI MŰVELETEK Öntvények sorjázása, köszörülése. 070702-X-2/5 MÉRETEK Munkadarab: legnagyobb
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2013. augusztus 29. napján tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: feltételes szabadkézi beszerzések indítása közbeszerzési tanácsadó kiválasztására
Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan
Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon
Festési, mázolási munkák Répcelak város területén
AJÁNLATKÉRÉS Festési, mázolási munkák Répcelak város területén tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh