Nagykanizsa környékének látnivalói

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nagykanizsa környékének látnivalói"

Átírás

1 Nagykanizsa környékének látnivalói Nagykanizsa A város környékén gyalogosan járható turistautak rendszerét úgy alakították ki, hogy a városból elindulva különböző hosszúságú (10, 20, 30, 50 km) utakat lehessen megtenni túravezetővel, vagy akár önállóan is. Kirándulási, túrázási szándékunkat nagyban segíti a Cartographia gondozásában kiadott Dél - Zala turistatérképe. A környék több száz kilométer hosszúságú turistaútjainak jelzéseit a városban működő Természetbarát Egyesületek végzik saját szabadidejükben önkéntes munkával, amiért köszönet illeti őket. A térkép könyvesboltokban kapható. Szervezett túrákról, rendezvényekről ezen az oldalon vagy a Turinform irodában naprakész információhoz juthatunk. Csónakázó tó A Nagykanizsa központjától 4,5 km távolságra kialakított tó környékén minden évszakban találhatunk számunkra megfelelő szabadidős programot. Az ország egyik legszebb fekvésű kis taván, horgászáson kívül lehet vízibiciklizni, csónakázni. A szabadtűzön sütni, főzni kedvelők a Hét bükkfa forrásnál kialakított tűzrakó helyen élhetnek kedvenc hobbijuknak. Ugyanitt gyermekjátszótér várja az ifjabb nemzedéket. Télen szánkózni és korcsolyázni is lehet. A régi rönkvár felújításra vár ugyan, de a szomszédos erdőrészlet kihasználásával kitűnő számháborút lehet itt lefolytatni. A fúrótoronyból kialakított kilátóból csodálatos körpanoráma tárul elénk. A környező erdőben sétálhatunk, esetleg hosszabb túrát tehetünk. Romlottvár A városból elindulva szőlőhegyeken átsétálva több irányból turistaúton megközelíthető. Jelenleg csak részben feltárt, állagmegóvása nincs megoldva. A nagykanizsai honismereti füzetek sorozatban részletes leírást találhatunk történetéről. Miklósfai arborétum A Marek J. utcából leágazó köves úton lehet a bejáratig gépkocsival közlekedni. Az arborétumot Vass László erdész irányításával a Miklósfai Tsz alakította ki. A változatos domborzatú, vegyes faállományú erdőben kellemes sétautak biztosítják aktív pihenésünk feltételeit. A park felső részén pihenőház, tűzrakóhely, padok találhatók. Biztosított a vezetékes vízvétel is. A völgy alsó részében kis horgásztó várja a horgászni vágyókat. A piros sáv túrajelzésen Nagykanizsáról gyalogosan megközelíthető. Nagybakónak A falu említése 1428-ban Nagybakonok néven szerepel. Szláv eredetű, közszói jelentése bükkös. A falu szőlőhegyek karéjában egy katlanszerű szép völgyben fekszik, melyen keresztülhalad a Bakónaki patak. Lakóinak száma: 556 fő. A falu közelében található a rendkívül érdekes természeti képződmény, a Kőszikla-szurdok, valamint a kellemes pihenőhelyként számon tartott Árpád (Eszperantó) források. A községben kialakított falumúzemban régi paraszti eszközök kerülnek bemutatásra. A település több irányból turistaúton megközelíthető. Keresztülhalad a Rockenbauer Pálról elnevezett DDK turistaút, ami egyben az E7-es nemzetközi útvonal része.

2 Eszperantó források Szép erdei környezetben a kék sáv turistaút mentén található völgyben már a harmincas években is szívesen táboroztak a kanizsai cserkészek az itt megbúvó források mellett. A források első nevüket is a cserkészektől kapták. Ők az akkoriban hagyományos neveket adták, de ebből csupán az Árpád név maradt fenn. Ezek a források sokáig a feledés homályában maradtak, használhatatlanná váltak. Az 1970-es évek végén a turisztikai feltárás során született meg a kiépítés gondolata, melyet tett is követett. A Nagykanizsai Természetbarát Szövetség és az eszperantisták szervező munkájával kettő forrás kiépítésre került. A forrásokat 1980-ban már a két világhírű eszperantistáról (Baghy Gyula és Kalocsay Kálmán) nevezték el. Ezzel a névadással a forrásokat az eszperantó mozgalom egyedülálló zalai emlékhelyévé tették. Később az öregcserkészek még építettek egy víznélküli emlékforrást, hogy az Árpád forrás név esetleg újra használatba kerüljön. Igazából az lenne örvendetes, ha a források és környékük karbantartásban versengenének a különböző névadók, mert a természeti és többnyire az emberi erők következtében a mostani állapota nem teljesen méltó képet mutat. A szép és nyáron hűvös környezetben kellemesen frissít a kitűnő minőségű forrásvíz, s az ott elhelyezett ülőalkalmatosságokon meg lehet pihenni. Tűzrakóhely is található. Kőszikla szurdok A környéken egyedülálló vízmosta népiesen Kicikla szurdokot Nagybakónak irányából célszerű megközelíteni és benne a kék háromszög jelzésen végighaladva a legvégén vaslétrákon kijutva végigjárni. Elindulva egyre mélyülő meredek homokkő sziklafalak között találjuk magunkat, melyet a külső erők csodálatosan kidolgoztak. A meder vize a rétegesen elhelyezkedő homokkövek alól és az úgynevezett könnyező falak-ból szivárog. A sziklákat nagy telepekben borítja a májmoha. Orosztony Első írásos említése ben Vruztun néven található. Lakóinak száma: 541 fő. Örömhegyen szép környezetben a Nagykanizsai POSTÁS SE kulcsosháza várja a csendre, a természet közelségére vágyó turistákat. A falutól északra található Pogányvári szőlőhegy nem csak a kiváló boráról híres, hanem az itt megépített geodéziai toronyból látható fenséges panorámájáról. A faluban szolid domborművel állítottak emléket Thury György híres kanizsai várkapitánynak. A faluban keresztülhalad a nagyobb térséget is átölelő Z sáv és P sáv turistaút.

3 Örömhegy A valamikor még lakott szőlőhegyen kialakított kulcsosházat 1982-ben avatták. A nagykanizsai POSTÁS SE tagjai társadalmi munkások segítségével sok - sok munkaórával az utolsó ott lakó családtól megvásárolt házból lett alkalmassá téve csoportok fogadására. Az eltelt idő alatt gondoskodni kellett a fenntartásról, mert egy kulcsosház körül folyamatosan akad tennivaló. A házban villany, vezetékes víz nincs, autóval nehezen megközelíthető, így majdnem nomád körülmények között lehet élvezni a természet közelségét. Szép időben még a Balaton víztükre is látható a körülötte elhelyezkedő Keszthelyi hegységgel és pár tanúheggyel. A ház falai között sok vendég megfordult azóta már. Örökké emlékezetes marad az 1986-ban Rockenbauer Pál vezetésével készített Plusz egymillió lépés című film készítése, melynek bizonyos részleteit itt és a nagybakónaki Kőszikla szurdokban, valamint annak környékén forgatták. Megnyerő egyénisége, munkastílusa mély nyomokat hagyott a velük dolgozó és forgatást segítő személyekben. A ház falán helyezték el Dr. Cseke Ferenc tanár úr emléktábláját, akinek felejthetetlenül nagy érdemei vannak a Dél - Zala turista létesítmények kiépítésében. A kulcsosház jelzett turistaúton megközelíthető Orosztonyból, Nagybakónakról, Zalaújlakról, Gelséről, Zalakarosról, Zalamerenyéről. Bármelyik hosszúságú utat választjuk, nem fogunk csalódni, mert mindegyik más arcát mutatja a természetnek. Többnapos program esetén szállást foglalhatunk, és bejárhatjuk a környéket. A kulcsosház gondnoka Tomasics János. Az Örömhegyen felállított apró kápolnában láthatjuk a turistáknak, úton levőknek szentjeként ismert Szent Kristóf táblaképet (Németh Ferenc fafaragó készítette). A kápolna helyén valamikor harangláb állt, melynek harangját Orosztonyban őrzik. Ugyancsak Örömhegyen a kápolna szomszédságában a természetjárók munkájával és tiszteletéül 1979-ben került felállításra a Rockenbauer Pál tiszteletére készített kopjafa az itt elhaladó róla elnevezett DDK turistaút mellett. Thury György kopjafa Orosztony határában a hamuházi híd mellett került elhelyezésre a Nagykanizsai Mező Ferenc Gimnázium (Dr. Cseke Ferenc tanár úr szervezésével) által készített kopjafa. A helyszín megválasztásánál lényeges momentum volt az, hogy 1571-ben itt zajlott le a törökkel vívott csata, melynek során a magyar üldözőket tőrbe csalták a törökök és Thury György is elesett az egyenlőtlen küzdelemben. A csata színhelyére utal a harcrét elnevezés is. Újudvar Neve egyben magyarázatot is ad a falu keletkezési körülményeire. A magyar helységnév (1193, Vduor) annyit jelent, hogy ezen a helyen valaki új udvar-t, azaz udvarházat alapított. Ma 1038 fő a településen élők száma. Az as évekig a lakosság mezőgazdaságból, szőlő- és bortermelésből élt, míg az utóbbi időben a fő megélhetési forrást az ipar jelenti, hiszen Újudvaron olaj és gáztárolók épültek. Turisztikai szempontból érdekes a falu feletti dombtetőn található TV torony, valamint a közeli sí és szánkópálya, valamint a helyi védettséget élvező Csibiti völgy.

4 Sí és szánkópálya A 600 m hosszú és 95 m szintkülönbségű pálya 1988-ban készült el. A megyében, de a távolabbi környéken is az egyetlen sípálya. A lejtése ideális, kezdő síelők részére kellemes tanulópálya. Felvonó és melegedőház is rendelkezésre áll. A hóviszonyok sajnos nem a legideálisabbak. (Megjegyzés: az utóbbi években barbár kezek többször tönkretették, ellopták fém alkatrészeit, így pillanatnyilag üzemképtelen) TV torony A faluból szilárd burkolatú út vezet a 313 méter magas dombtetőre (Tukora) épített 200 m magas adótoronyig. Még a torony előtt találunk egy kőkeresztet, ahol érdemes megállni. Innen nagyon szép kilátás nyílik a Principális völgy felé, valamint nagybakónak irányába. A torony pillanatnyilag nem fogad turistákat, de reméljük hamarosan alkalmassá teszik kilátóhely céljára is. Csibiti völgy A kőkereszttől kék kereszt turistajelzés vezet bennünket a csibiti völgybe, ahol egy kicsi erdei tó mellett pihenőhelyet is kialakított az erdészet. A völgybe vezető erdei utunkon megcsodálhatjuk a homokkő szurdokot, amit a természet erői alkottak. Szomjunkat az egészséges vizű kiépített forrásból olthatjuk. Tűzrakóhely, pihenőpadok, esőbeálló áll rendelkezésünkre. Kálvária A faluból zöld kereszt turistajelzésen felmehetünk a szőlőhegy legmagasabb pontján felállított keresztig, majd a kálvária kacskaringós útján visszasétálhatunk a kiindulási helyre. A látvány, ami fenn vár bennünket minden fáradságot megér. Bázakerettye, Kistolmács környéke Erről a területről minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Zala megye egyik legszebb vidéke. Bázakerettye falu önmagában is egyedülálló jelenség a ligetes, kerítés nélküli olajos házakkal beépített domboldalak látványával, ahol még működő olajkutakat is láthatunk. Kellemes felüdülést találhatunk a szép környezetben megépített melegvizes termálfürdőben, de felkereshetjük az olajos emlékművet, ahol a Trianon utáni Magyarország első kőolajat adó kútja található. A faluból több irányba elindulva jelzéssel ellátott túrautak találhatók, melyekből kedvünk szerint választhatunk. Kirándulhatunk Budafára, vagy a közeli Kistolmácsi tó mellé, vagy egy kicsit távolabbra az ősbükkösbe. A faluban több helyen csoportokat is fogadó szálláshely található.

5 Budafai arborétum A kedvező adottságú területen, egy meglévő vadászház és park rendbetételével as években kezdődött a 46 hektáros arborétum kialakítása. Az erdészet célja az volt, hogy legyen egy olyan tudományos munka végzésére alkalmas terület, ahol figyelemmel lehet kísérni a világ különböző területeiről származó Magyarországon nem honos (egzóta) fafélék fejlődését az itteni viszonyok között. Másik célja pedig, biztosítani egy kellemes kikapcsolódásra, felüdülésre alkalmas helyet, ahol az ismeretszerzés mellett, békességet, nyugalmat is találhatnak az emberek. Az arborétum tavasztól őszig várja a kirándulókat. Bejelentkező csoportokat az év minden szakában fogadnak. Vétyemi ősbükkös Az ősbükkös tulajdonképpen kísérleti terület, ahol óriási másfél évszázados fák is vannak. Részletes adatokat az Erdészet kihelyezett tábláján olvashatjuk. Ezen az erdőségen vezet keresztül a piros sáv (olajos körút) turistaút. Az ősbükkös autóval erdészeti úton megközelíthető Kiscsehi, vagy Tormafölde felöl, de figyelembe kell venni a sorompók nyitva tartását, ezért célszerű ilyen esetben az Erdészetnél bejelentkezni. Kistolmácsi tó Gyönyörű természeti környezetben hozták létre a horgásztavat, melynek kijelölt részén ingyenes strandolási lehetőséget is biztosítottak. A tavat tápláló bővizű Kozár forrás kellemes iható vizével olthatjuk szomjunkat. A tógát alatti területen sátrazásra alkalmas kempinget üzemeltet a falu, ahol a gyerekek játékra, sportolásra alkalmas területet találnak. Liszó Nagykanizsához való közelsége és szép földrajzi fekvése, csendes környezet kínálja a gyalogos, kerékpáros kirándulás lehetőségét. A falut Dél felöl lezáró völgyben építik a víztárózót, ami a horgászok paradicsoma lehet. Liszói - Mórichelyi szőlőhegy Aki még nem járt fenn ezen a két szőlőhegyen, annak mindenképpen érdemes körbejárni mindkét dombgerincet. Aki járt itt, az bizonyára újra és újra felkeresi, mert nagyon felemelő tud lenni minden évszakban. A piros kereszt jelzésű turistaút végigvezet bennünket. Zalakaros - Parkerdő Zalakaros méltán európahírű termálfürdőjén kívül érdemes a környék erdeiben sétát tenni. A zalamerenyei szőlőhegy felső részéről szép idő esetén akár a Balaton környéki tanúhegyek is láthatjuk. Az Önkormányzat ebben az évben kívánja felújítani a sétautakat, pihenőhelyeket, valamint a kilátót. Télen szánkópálya várja a téli sport kedvelőit.

6 Belezna Zala megye déli részén, homokos talajon épült település békés nyugalma, és horgásztava kitűnő pihenést biztosít. Újzrínyivár A település határában a Visszafolyó patak és Principális összefolyásánál található az Újzrínyivár emlékhely. A híres költő és hadvezér Zrínyi Miklós Horvát bán itt építtetett várat, hogy ben vissza tudja foglalni Kanizsa várát a töröktől. A történelemből tudjuk, hogy kísérlete a közömbös császári seregek miatt kudarcba fulladt. A feladásra kényszerült várat császári seregek szeme láttára rombolta le a török, tégláit széthordta a környező lakosság. A vár helyét kopja jelzi (Dr. Cseke Ferenc segítségével). Később egy kőből készült építményen táblát is elhelyeztek. Beleznáról piros kereszt jelzésen tudjuk megközelíteni az emlékhelyet, de ezen továbbhaladva Őrtilos Szentmihályhegyen keresztül Gyékényes vasútállomásra mehetünk. Kiváló túracél lehet a Szent Mihály kápolna és a fesztung is. Az Őrtilosi vasútállomástól (a Dráva - Mura folyó találkozásánál) található egy-két kilométer úthosszúságú tanösvény, melyen végighaladva megismerhetjük az itteni egyedülálló faunát és flórát. Valkonya A faluban megszállva több irányba kellemes túrákat tehetünk. Rockenbauer Pál turistaház A turistaházat a helyi Önkormányzat és a Kanizsa Természetbarát Sportegyesület áldozatos munkával hozta létre ban. Az eltelt idő alatt az Önkormányzat jelentős fejlesztéseket hajtott végre, így ma már kiváló bázisa lett a kirándulóknak. Gurgóhegy Valkonya környékének legmagasabb pontján (323m) található geodézia toronyból teljes körpanoráma rajzolódik elénk. Szerencsések vagyunk, ha a torony tövében látjuk virágozni a védett kékszínű prémes tárnicsot. Tudjuk, a jóérzésű ember csak megcsodálja, és nem szedi le! Szuloki tó és forrás A 7 számú főközlekedési útról leágazó aszfaltúton autóval is megközelíthető, de Valkonyáról gyalogosan a kék sáv jelzésen haladva is elérhetünk. Az oda vezető erdei út önmagában is látványos. A tónál horgászhatunk, és megfigyelhetjük a vizes élővilágot. Az édesvízi medúza jelenléte kellő bizonyítéka a víz tisztaságának. Valaha a környéken hatalmas bükkösök voltak. A tervszerű erdőgazdálkodás garancia arra, hogy év múlva ismét a nagyra növő bükkfák között a természet templomában járhatunk majd. Az erdészet építette ki a meghagyott öreg bükkfákkal szegélyezett mély szurdokvölgyben található forrást, amit az aszfaltos úton észak irányba tovább haladva tudunk felkeresni.

7 Balatonmagyaród - Bivalyrezervátum A Zalakomár Balatonmagyaród közti műútról lekanyarodva juthatunk a rezervátum területére, ahol közvetlen közelről is megfigyelhetjük a bivalyokat. A Nemzeti Park belépőt kér, de cserébe nagyon érdekes kiállítási anyagot mutat be. Kányavári sziget A falutól északra haladva egy aszfaltos úton kanyarodhatunk a sziget bejáratához, ahol fizetett parkolóban hagyhatjuk autónkat. A Kisbalaton építésekor került előtérbe a szabadon látogatható sziget, ami kiválóan alkalmas arra, hogy viszonylag kis zavarással megismerhessük az Európában egyedülálló tó gazdag madárvilágát. A Balaton - felvidéki Nemzeti Park tanösvényt épített, melyen végighaladva a kevésbé jártas emberek is betekintést kaphatnak a látnivalókról. A szigeten belül szabad zöldterületen labdajátékok is űzhetők.

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni

Részletesebben

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak Balatonszőlősi kirándulások Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak 1. útvonal A falu nyugati végén, a 2. számú fotótúra- ponttól indulunk.

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán

Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán Újra látogatható az egykori fúrótoronyból lett kilátó Nagykanizsán Jelentős fejlesztési beruházás keretében újították fel a Csónakázó-tónál található kilátót, mely fontos jelképe ennek a tájnak - mondta

Részletesebben

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a 1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Bakonyerdő Zrt. Mindenünk a természet! Darnay-Dornyai Béla Bél Mátyás kilátó A polihisztor kutató keszthelyi halászcsalád leszármazottjaként született. Sokszínűségét

Részletesebben

tvonalak rendszere Gyalogos turistaútvonalak gon, - Magyarországon, ravezetője, kségi tagja, a Magyar Természetbar

tvonalak rendszere Gyalogos turistaútvonalak gon, - Magyarországon, ravezetője, kségi tagja, a Magyar Természetbar Gyalogos turistaútvonalak tvonalak rendszere - Magyarországon, gon, európai kitekintéssel - Összeállította: Dr. Molnár r András s JózsefJ a Műanyag M SC Természetj szetjáró Szo.. bronzjelvényes nyes túravezett

Részletesebben

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december

Részletesebben

róla 26.Könyvtári Levelezõ/Iap. 2003. július

róla 26.Könyvtári Levelezõ/Iap. 2003. július róla -~ A Kormány 73/2003.(Jl:28.} Korm. rendelete az Országos Dokumentumellátási Rendszerró1. (Magyar Közlöny 2003/58. szám) 1. Az Országos Dokumentumellátási Rendszer (a továbbiakban: ODR) a Nemzeti

Részletesebben

Hármashatár-hegyi kilátópont

Hármashatár-hegyi kilátópont 2016. áprilisától látogatható a Hármashatár-hegy legmagasabb pontján épült új kilátó. A fából készült szerkezet 8 méter magas, és tökéletes panoráma nyílik róla Budapestre. Csatapunk ezúttal a gömb alakot

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

BAKANCSOS BARANGOLÁS BAKONYTÓL A BALATONIG BAKONYERDŐ ZRT.

BAKANCSOS BARANGOLÁS BAKONYTÓL A BALATONIG BAKONYERDŐ ZRT. BAKANCSOS BARANGOLÁS BAKONYTÓL A BALATONIG BAKONYERDŐ ZRT. A Bakonyerdő Zrt. vagyonkezelésében lévő terület: 63.947 ha ebből Erdő: 60.023 ha Hét erdészet Zalahalápi Parkettagyár Franciavágási Fűrészárú

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába I. A javaslattevő adatai 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tolnai Erdőkért Alapítvány

Részletesebben

Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához

Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/496/elkeszult-a-rakparti-setany-a-duna-arenahoz Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához 2017.06.02. 19:33 CET Budapest kiemelt fekvésű és festői szépségű

Részletesebben

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Túra hossza: 76 km Nehézsége: Közepesen nehéz Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth

Részletesebben

HÉT VEZÉR IFJÚSÁGI ÉS TURISTASZÁLLÓ GELSE

HÉT VEZÉR IFJÚSÁGI ÉS TURISTASZÁLLÓ GELSE HÉT VEZÉR IFJÚSÁGI ÉS TURISTASZÁLLÓ GELSE Gelse Zala megye egyik legszebb települése. A Nagykanizsa felől közeledő enyhén kanyargós úton - a Principális-csatornával párhuzamosan - érkezik abba a völgybe,

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Bucsuta község településrendezési terve. Településfejlesztési koncepció

Bucsuta község településrendezési terve. Településfejlesztési koncepció 1. Előzmények Bucsuta község hatályban lévő rendezési terve 1986 -ban készült. Az időközben bekövetkezett társadalmi, gazdasági, műszaki, jogszabályi változások és az újabb településfejlesztési elképzelések

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

Dráva-medence fejlődésének lehetőségei

Dráva-medence fejlődésének lehetőségei EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-HORVÁT TERÜLETFEJLESZTÉSBEN című konferencia 2018. február 5-6., Eszék Dráva-medence fejlődésének lehetőségei Előadó: Szászfalvi László országgyűlési képviselő És a

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

Felsőpáhok Község Polgármestere

Felsőpáhok Község Polgármestere Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. ELŐTERJESZTÉS a Felsőpáhok Község Képviselő-testületének 2010. február 25-i ülésére Tárgy: A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM

Részletesebben

Körtvélyesi kilátó Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Körtvélyesi kilátó Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A Vértes északi része remek választás lehet egy könnyed túrához, csekély szintkülönbségekkel, de annál nagyobb élményekkel, izgalmas látnivalóival kecsegtet a Vértes. 1. oldal (összes: 7) 2. oldal (összes:

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650

Részletesebben

Prédikálószéki-kilátó

Prédikálószéki-kilátó Alatta kanyarog a Duna, innenső partján Visegrád látható a Salamon-toronnyal és a Fellegvárral, túlsó oldalán pedig a Börzsöny csúcsai, a Szent Mihály-hegy, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy magaslik. 2016

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Magyar Természetjáró Szövetség

Magyar Természetjáró Szövetség Összefoglaló a Magyar Természetjáró Szövetség 2018 évi tevékenységéről TÁBLÁZÁS JAVÍTÁS A 2018-as évben a Bükk-hegységben készült el a táblák javítása, amely összesen 213,4 km turistautat érintett. A nyomvonalak

Részletesebben

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015

KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 KIS-BALATON ÖKOTURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSAINK ISKOLÁKNAK 2015 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság +36-30-664-0404 A Kis-Balaton fokozottan védett területe, annak méltán híres, a Tüskevár hangulatát

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT.

GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. A PILISI PARKERDŐRŐL Pilisi Parkerdő Zrt. Budapest és környékének 65 ezer hektárján

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló

Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló 2016. március 13. Szentgáli Tiszafás tanösvény Majer Antal kilátó Útvonal: Márkó Bánd Essegvár Majer Antal kilátó Miklós-Pál-hegy Szentgáli tiszafás (medvehagyma?) Kőlik barlang - Bánd buszmegálló Táv:

Részletesebben

A kezdeményezések régiója

A kezdeményezések régiója A kezdeményezések régiója 1 2 Köszöntő A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 12 éve látja el a hazai és uniós fejlesztésekhez, pályázatokhoz kapcsolódó feladatokat. Az elmúlt években tett erőfeszítéseink

Részletesebben

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,

Részletesebben

Kisbetyárok a Bakonyban

Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem. Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Ökoturizmus, természetjárás és természetvédelem Dr. Kiss Gábor osztályvezető VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Az ökoturizmus és a természetvédelem kapcsolata A védett természeti területek bemutatásában

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán!

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! A teljesítménytúra távjai: 34,3 km, illetve 15,6 km. A távokhoz rendelt szintidők 10 óra, illetve 6 óra. Az ellenőrzőpontok 6 km/h sebességre nyitnak és az

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás

V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Kopasz-hegyi Futóverseny Tarcal, 2015. március 22. V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Idén először, hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Kopasz-hegyi futóverseny, amely az elmúlt

Részletesebben

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár A Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság túráin kirándulásain Természetismereti felvilágosító, út és létesítményellenőrző

Részletesebben

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak

Részletesebben

Pécselyi kirándulások

Pécselyi kirándulások Pécselyi kirándulások Pécselyről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak 1. útvonal Pécselyről Tótvázsony felé megyünk, és bal felé, tábla jelzi a letérőt,

Részletesebben

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban.

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Tisztelt Válaszadó! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációját tervezi, azzal a céllal, hogy a terület értékeinek fenntartható hasznosításával még inkább hozzájáruljon a lakosság

Részletesebben

Erdély Ivó völgye. Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak

Erdély Ivó völgye. Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak Erdély Ivó völgye Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak Az Aktív Relax Panzió 2008 tavaszán nyitotta meg kapuit a kikapcsolódni vágyó vendégek számára. A létesítmény hárommargarétás (háromcsillagosnak megfelelő)

Részletesebben

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget 2013 Kunsziget Termálfalu elhelyezkedése Kunsziget Győrtől 15 km-re, Hegyeshalom irányában található. A Budapest felől

Részletesebben

Kérdőív Somogyszentpál Települési Arculati Kézikönyvének elkészítéséhez október 25.

Kérdőív Somogyszentpál Települési Arculati Kézikönyvének elkészítéséhez október 25. Tisztelt Lakosok! Kérjük, az alábbi kérdőív kitöltésével segítsék Somogyszentpál Község Önkormányzatának munkáját a Településképi Arculati Kézikönyv elkészítésében. Lakókörnyezetünk értékeinek megőrzése

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 35 elnevezésű

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/ " Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért

Részletesebben

A Velencei Értéktár Bizottság január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a

A Velencei Értéktár Bizottság január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2016. január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a Bence-hegyi kilátóteraszt és környékét A döntés

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló Göcsej Sportegyesület 2009.

Közhasznúsági beszámoló Göcsej Sportegyesület 2009. Közhasznúsági beszámoló Göcsej Sportegyesület 2009. A Göcsej Sportegyesület közhasznú tevékenységét a Zala Megyei Bíróság Pk. 60.060/1989. számú nyilvántartási, valamint Pk.60.060./1989/15. közhasznúsági

Részletesebben

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00

Tavaszi tőzike túra , 10:00-12:00. Szerről-szerre Szalafőn , 10:00-13:00. Csörgőalma oltónap , 10:00-15:00 Tavaszi tőzike túra 2019-03-02, 10:00-12:00 Körmend - Horvátnádalja - Dobogó-erdő Találkozási pont: Horvátnádalja, Dobogó-erdő EOV : 461 285; 186 850 Szerről-szerre Szalafőn 2019-03-16, 10:00-13:00 Gyalogtúránk

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem.

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Időpont: 2016. július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Felszerelés: jókedv, bakancs, esőkabát. Biztosítás: egyénileg történik. Találkozó:

Részletesebben

Permanens IVV Vándorlás Vinye -35. Név: Lakcím: Egyesület: Időpont:

Permanens IVV Vándorlás Vinye -35. Név: Lakcím: Egyesület: Időpont: Név: Lakcím: Egyesület: Időpont: Permanens IVV Vándorlás Vinye -35 Kapcsolat: Orbán Imre 8523 Egyházaskesző Kossuth utca 7. Telefon: 06/70/942-4410 E-mail: bakonyturistaja@googlemail.com Hernády Endre:

Részletesebben

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1 Mátraverebély 918234 aszfalt keskeny műút A 145 m 0 m 0 m 1 T20_1 918235 aszfalt keskeny műút A 223 m 1 m 0 m 1 T20_1 354747 aszfalt keskeny műút A 123 m 1 m 0 m J (Ságvári Endre utca) 1 T20_1 Móricz kocsma

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság "A turista messze földekre a gőz segélyével is elutazhat, hogy azonban a valódi turista nevet kiérdemelje, gyalogtúrákat kell tennie akár a havasok legmagasabb csúcsára, akár pedig a legmélyebb fekvésű

Részletesebben

JELMAGYARÁZAT: lakóépület kereskedelmi épület középület

JELMAGYARÁZAT: lakóépület kereskedelmi épület középület ivó kút 01 Nyelvstúdió Iskola Nagykovácsi és térsége Nagykovácsi és főutcája Nagykovácsi Pest megye 3001 hektáros területén elterülő, legmagasabban fekvő községe, településszerkezetét tekintve zsáktelepülés.

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola A Velencei-hegység legdélebbi nyúlványának oldalában, a Velencei-tó egyik legszebb táján elterülő arborétum 96 hektáros terültén több mint 250 féle fa-

Részletesebben

A verseny megnevezése. A verseny időpontja. A verseny rendezője. A verseny hivatalos honlapja. Kapcsolatok

A verseny megnevezése. A verseny időpontja. A verseny rendezője. A verseny hivatalos honlapja. Kapcsolatok A verseny megnevezése Crosskovácsi `18 Columbia Montrail Terepfutó verseny A verseny időpontja 2018. június 10. vasárnap 11.00 A verseny rendezője Crosskovácsi Sport- és Környezetvédő Egyesület 2094 Nagykovácsi,

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Vízszintes "A turisztikailag fontosabb kiindulási pontokból más, hasonlóan sáv:

Vízszintes A turisztikailag fontosabb kiindulási pontokból más, hasonlóan sáv: Jelen Segédlet a MSZ 2058712-1988 számú Országos Szabvány (Általános turistatájékoztató jelképek - Gyalogos út- és irány jelzések, a továbbiakban: SZ) kivonata, kiegészülve a "Függőleges kettős sáv" és

Részletesebben

Tisztelt Dobossy Gáborné!

Tisztelt Dobossy Gáborné! Tárgy: Csapadékvíz gyűjtő árok átépítése a Madár-forrásnál Tisztelt! Az AQARIUS Bt. Felújítási tanulmánytervet készített az 1-es út melletti iparterületektől a Füzes-patakig tartó csapadékvíz elvezető

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.05.12. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.05.12. 8.10 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os HUF oda 420 vissza pedig 235; Összesen: 655

Részletesebben

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET 1. Húzz nyilakat a megfelelő helyre és a térkép mellett számmal jelöld az európai világörökség helyszínek nevét! Minden helyszínről találsz egy állítást, párosítsd össze! Olvasd le a helyszínek földrajzi

Részletesebben

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán

A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán Új, korszerű, magas színvonalú látogatóközpont épül Gyenesdiás Ny-i szélén, amely kiállító és rendezvénytér, s egyben

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA HÓD HONISMERETI TÚRAEGYLET közhasznú szervezet MTE SZENTENDREI OSZTÁLYA H 2000 Szentendre, Halász u. 1. H 2001 Szentendre, Pf. 188. drótposta beckhod@t-online.hu honlap www.hodhte.hu www.kohegyihaz.hu

Részletesebben

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság

Részletesebben

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még

Részletesebben

Üdülési lehetőség 2016

Üdülési lehetőség 2016 Üdülési lehetőség 2016 Kedves Kollégák! A PSZ Tolna Megyei Szervezete üdülői: 1. 2. 3. 4. 5. Balatonmáriafürdő, Dózsa György u. 95. Óbánya, Fő u. 67. Fadd-Dombori üdülőtelep, Ibolya u. 9. Harkány, Bartók

Részletesebben

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere A Kefallinia.hu Partnere a Personal Tours A 24. sikeres szezonja elé néző Personal Tours az elmúlt évtizedekben több, mint százezer pihenni vágyó, jelentős részben visszatérő vendéget utaztatott nyaralásukra.

Részletesebben

Szászi Értékek Értékőrzők javaslatai 2015.

Szászi Értékek Értékőrzők javaslatai 2015. Szászi Értékek Értékőrzők javaslatai 2015. Helyi értéktár bizottság (2013-ban alakult) tagság megújítása, új tagok felvétele, hivatalos Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotása- további hivatalos

Részletesebben

Kérdőív. Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez

Kérdőív. Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez Kérdőív Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez A kérdőív kitöltése maximum 15 percet vesz igénybe, kérem, hogy segítse a munkámat! A VÁLASZOKAT BÁRMILYEN MÓDOD JELÖLHETI,

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Gázláng utca, 3926 hrsz. 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 012 2011. július Rev.01 Page 1 of 7 Megye Régió Hajdú-Bihar Észak Alföld Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,

Részletesebben

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5.

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5. www.veszpremrallye.net www.larocosport.com Sóly - Gyártelep 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24 1. nézői pont 2-3. nézői pont 4. nézői pont 6. nézői pont 5. nézői pont 7. nézői pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47

Részletesebben

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés info@nngeopark.eu Terepi vezetés Amennyiben szeretné megismerni a Medves vidékét, örömmel segítünk. Túravezetőink már 2500 Ft/óra díjtól akár személyre

Részletesebben

Eötvös gyakorlósok Tokaji teszt - je

Eötvös gyakorlósok Tokaji teszt - je Eötvös gyakorlósok Tokaji teszt - je Mielőtt bárki is véletlenül arra gondolna, hogy a címben szereplő program a méltán világhírű tokaji borok iskolai programba illesztett kóstolásával függne össze, akkor

Részletesebben

2014. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.

2014.  Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. /Benedek István: Csavargás az Alpokban/ 2014. Pécsi Sport Nonprofit

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013.

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013. Jakabszállás elérhetősége 2 : I. Jakabszállás Községi Lovas Sportpálya teljes körű fejlesztése, kiépítése Jakabszállási Lovas Sportegyesület Konfár János elnök 20/54-111-66 - Jakabszállás és vonzáskörzete

Részletesebben

STUDIU DE DEZVOLTARE A LOCALITĂŢII BĂILE HOMOROD HOMORÓDFÜRDŐ FEJLESZTÉSI RENDEZÉSI TANULMÁNYA

STUDIU DE DEZVOLTARE A LOCALITĂŢII BĂILE HOMOROD HOMORÓDFÜRDŐ FEJLESZTÉSI RENDEZÉSI TANULMÁNYA STUDIU DE DEZVOLTARE A LOCALITĂŢII BĂILE HOMOROD HOMORÓDFÜRDŐ FEJLESZTÉSI RENDEZÉSI TANULMÁNYA BENEFICIAR/MEGRENDELŐ: ASOCIAŢIA DE DEZVOLTARE INTERCOMUNITARĂ MUNŢII HARGHITA HARGITA HEGYSÉG KÖZÖSSÉGI FEJLESZTÉSI

Részletesebben

GEMENCI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE

GEMENCI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Erdőtervezési és Természetvédelmi Osztály 1023 Budapest, Frankel Leó út 42-44. Tervszám: KT-5/2012 GEMENCI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE 2 0 1 3 Tervező:

Részletesebben

Scherg Lőrinc-kilátó. Scherg Lőrinc-kilátó Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Scherg Lőrinc-kilátó. Scherg Lőrinc-kilátó Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( (A Tűlevél és tölgylomb című írás elérhető ezen a linken) 1. oldal (összes: 6) 2. oldal (összes: 6) Scherg Lőrinc 1864-ben Bajorországban, a különleges erdőkezeléséről híres Spessartban, Lohr am Mainban

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben