2016/5. Kaktusz-Világ Ajánló. Tisztelt Olvasóink! Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja
|
|
- Márk Nemes
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja Tisztelt Olvasóink! Lapunk több megelőző számában is felvetettem a 'merre tovább' problémát, melyet végül nyári ülésén egyesületünk vezetősége is megvitatott. E vita nyomán született elnökségi határozat értelmében a Kaktusz-Világ, mint az egyesület lapjának előfizethetősége megszűnik, és az egyesületi tagok a jövőben térítésmentesen, a tagdíj befizetése ellenében fogják megkapni. Ezzel együtt lapunk megjelenési gyakorisága lecsökken, válaszképpen a publikálandó írások csökkenőszámára. Így, a beérkező, közlésre váró írások mennyiségének a függvényében évi 4 szám megjelentetését vállalja szerkesztőségünk. A évtől az egyesület Közlemények című kiadványa a Kaktusz-Világ betét mellékleteként, színes oldalakon jelenik meg. Reméljük, a változtatások mindenki megelégedésére szolgálnak majd, és Önök a évben is megtisztelnek bizalmukkal! Dr. SOLTI Ádám, főszerkesztő Természetes élőhelyén az Echinocereus pectinatus március elején már nyíláshoz készülődik. Huizachétól keletre, San Luis Potosí állam, Mexikó. Fotó: VARGA Zoltán. 2016/5.
2 JOKHEL Csaba Aloë-k a kertemben JOKHEL Csaba gyűjteményében régóta megtalálhatóak az Aloë-fajok, más pozsgás növényekkel együtt. Korábban félárnyékban, tartotta őket, fejlődésük azonban nem volt kielégítő e körülmények között. Pár éve a sziklakertjébe ültette ki a növényeket, ahol először ugyan megégtek a leveleik, azonban új hajtásokat hajtva hamarosan túlnőtték e károsodást. Azóta nyáron a sziklakertjében, télen pedig szabad gyökérrel felszedve, a kaktuszai között telelteti azokat. Ez év júniusában először virágzásnak is indultak. JOKHEL Csaba A tavaszi kaktuszkiállítás és vásár legszebb és legérdekesebb kaktuszai A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete tavaszi kaktuszkiállításán és -vásárán a Notocactus nemzetséget állította a fókuszba. A kiállításon a független zsűri SZEIFERT Gábor Lobiviagyűjteményét találta méltónak a legmagasabb értékelésre. A kiállított növények közül többek között KÁDÁR I. Csaba egy Notocactus submammulosus-t mutatott be, amelynek magját 1986-ban az akkor még NDK-s Haage kertészettől vette egy 50 pfenninges magcsomagban. BENKE Péter makói gyűjtő a néhai SZIGETVÁRI József, Csoki bácsi egy idős Leuchtenbergia pricipis-ét állította ki. URAM László egy kevésbé ismert és populáris faj, a Tephrocactus mandragora egy egyedével lepte meg a látogatókat, TÓTH Norbert pedig virágzó Tephrocactus articulatus var. geometricus-t hozott a kiállításra. FÜLEKI József kiállított Mammillaria-fajai között megjelent többek között egy mintegy 30 éves Mammillaria herrerae, valamint egy SZUTORISZ Gyulától vásárolt, több fejes, közel 35 éves Mammillaria albiflora is.
3 A faj egyik populációjának élőhelye Huizachétől keletre, San Luis Potosí állam, Mexikó, 1470 m tszf. magasságban. Kaktusz-Világ Ajánló VARGA Zoltán Neolloydia matehualensis BACKEBERG 1948 Az 1948-ben Curt BACKEBERG által leírt Neolloydia matehualensis még ma is sok hazai gyűjtőnek a kívánságlistáján szerepel. Nem is csoda, hiszen ez a kékes-szürkés zöld, csillogóan fényes testű kaktusz igazán mutatós még virágok nélkül is. Sokakat az Ortegocactus macdougallii fajra emlékeztet kinézete, míg mások nem is különítik el a Neolloydia conoidea fajtól. A legújabb molekuláris kutatások pedig egy Coryphantha-hibrid eredetet sejtetnek. Természetes élőhelye Mexikóban található, San Luis Potosí állam Guadalcazar megyéjében, ami a Földön az egyik leginkább fajgazdag kaktuszvegetációval büszkélkedhet. A Neolloydia matehualensis virága közelről. A lilás rózsaszín hegyes lepellevelek töve vöröses árnyalatú, a fehér bibefej kiemelkedik a porzók gyűrűjéből. Neolloydia matehualensis közelről. Kékes-szürkés-zöldes szemölcsei és gyérebb tövisezettsége alapján jól elkülöníthető a Neolloydia conoidea fajtól. Huizachétől keletre, San Luis Potosí állam, Mexikó, 1470 m tszf. magasságban.
4 JOKHEL Csaba Ki kicsoda: Bemutatom SZABÓ Imrét SZABÓ Imre első kaktuszát 1971-ben kapta nászajándékba. Ettől a naptól kezdve érdeklődik e növények iránt, és gyűjti is őket. Hamarosan megismerkedett FARKAS János izsáki kaktuszgyűjtővel, majd BALOGH Lászlóval, akinek ekkor Már szintén nagy gyűjteménye volt. Belépett a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületébe, és az egyesület révén eljutott élete első kiállítására is, ahol további gyűjtőkkel ismerkedhetett meg. Ekkoriban több forrásból is rendszeresen szerzett magokat, gyűjteménye nagy részét magról nevelte. Kedvence az Astrophytum nemzetség lett. A botanikai fajok mellett a hibridek iránt is érdeklődik, maga is létrehozott egy érdekes, nagy virágú formát, az Astrophytum myriostigma 'Szabó Imre' néven ismert hibridet. Több évtizedes gyűjtői munkája elismeréseképpen 2011-ben megkapta az MKOE legmagasabb elismerését, az Anisits-díjat. 24 év kitartó szelektációs munkájának eredménye a létrehozott hibrid. Elöl a két ük-ükunoka, háttérben az ősszülők. Astrophytum myriostigma 'Szabó Imre' akár 16 cm-es virág átmérővel
5 Dr. SOLTI Ádám Xerofitonok a nagyvilágból: Cnidoscolus urens A Cnidoscolus nemzetséget Johann Baptist Emanuel POHL osztrák botanikus 1827-ben írta le, a korábban Jatropha nemzetségbe sorolt néhány szárazságtűrő növény újraosztályozásával. Az elkülönítés alapja a tüskeszerű szőrök jelenléte, melyek több alapi sejtből és egyetlen, megnyúlt, üreges csúcsi sejtből épülnek fel. A nemzetség a ma ismert 92 fajával Észak- és Dél-Amerika teljes területén elterjedt, beleértve a Karibtenger szigetvilágát is. A Cnidoscolus urens (L.) ANTH. cserjetermetű faja a nemzetségnek. Fiatal hajtásain is tüskéket hordoz, azonban idősebb hajtásain a tüskék csoportokba rendeződnek, megjelenésük a kaktuszok glochidatöviseihez hasonlatossá válik. Szemben az Euphorbiaceae család sok fajával, a Cnidoscolus urens egylaki, sőt öntermékeny növény, azonban külön nőivarú és hímivarú virágokkal rendelkezik VARGA Zoltán Echinocactus grusonii HILDMANN 1891 A szerző szerencsésnek mondhatja magát, hogy a típuslelőhelyen csodálhatta meg az Echinocactus grusonii fajt, a Querétaro állambeli Presa de Zimapán mellett, Mexikóvárostól kb. 140 km-re északra. Sajnos csak egyetlen példányt talált, de az egy igazán mutatós és idős egyed volt az út mellett meredő sziklafalon. Vélhetően a legnagyobb számban szaporított kaktuszfaj, és szinte minden gyűjteményben található pár egyed, ennek ellenére hazájában a veszélyeztetett fajok közé tartozik. A típuslelőhelyen több ritka kaktuszfaj tenyészik a közelben, úgymint Ariocarpus kotschoubeyanus, Mammillaria herrerae stb. A faj ritkaságán némileg enyhített, hogy 2005-ben német terepkutatók Zacatecas és Jalisco államok határán új elszigetelt populációt fedeztek fel. A korábban már emlegetett, elérhetetlen sziklafal és rajta az Echinocactus grusonii más pozsgás növények társaságában. Zimapán-víztározó, Querétaro állam, Mexikó, 1750 m tszf. magasságban.
6 Írta: dr. SOLTI Ádám Szerkesztette: dr. GYÚRÓ Zoltán Kaktusz-Világ Ajánló LUKOCZKI Zoltán Lewisia-k a sziklakertben Néhány éve ősszel egy kertészeti árudában két érdekes növényre lettem figyelmes, amelyeket az asztal alá tettek, mintha ott felejtette volna őket valaki. Cserepekben, de a szabadban teleltek, majd kora tavasszal átültettem őket és hamarosan mindegyik virágzott. Ekkor már tudatosan kerestem a kertészetekben és sikerült is beszereznem több példányt, különböző színű virágokkal. A következő évben 2015/16 telén úgy döntöttem, a télállóságukat a sziklakertbe kiültetve a szabadban tesztelem. Minden kiültetett növény túlélte a telet, de hazánkban nem teljes biztonságú a télállósága. A Lewisia nemzetséget 1814-ben írták le és felfedezőjéről, az amerikai Meriwether LEWIS-ről nevezték el. A keserűgyökér nevet nemcsak erre, hanem a nemzetség minden fajára alkalmazzák, mint ahogy gyógyító hatással is rendelkezik valamennyi. Dísznövény-kereskedésekben még csak a L. cotyledon fajjal találkoztam. A virágnyílás áprilisban kezdődik, a növények májusban borulnak teljes virágdíszbe. Szakirodalmi adatok szerint a növények a félárnyékot kedvelik, de tapasztalataim szerint a teljes napfényt is viszonylag jól viselik. Enyhén savanyú, legfeljebb semleges kémhatású talajt igényelnek, amely semmiképpen se lehet bázikus. NÉMETH Ottó Lapszemle Kellemes időtöltést kívánok az olvasáshoz! Dr. SOLTI Ádám főszerkesztő Fizessen elő Kaktusz-Világ magazinunkra (kattintson erre a linkre)!
2017/1. Kaktusz-Világ Ajánló. Tisztelt Olvasónk! S -S Hajnalka és dr. S Ádám Az Epiphyllum (Selenicereus) chrysocardium virágzása
Tisztelt Olvasónk! Kérem, fogadják szeretettel lapunk 2017. évi első számát! Ahogyan a tavalyi évben már jeleztük Önöknek, a Kaktusz-Világ kisebb ráncfelvarráson esett át. Mind közül, leginkább a megújult
2017/2. Kaktusz-Világ Ajánló. Tisztelt Olvasónk!
Tisztelt Olvasónk! Örömmel nyújtom át Önöknek lapunk idei ismertté, többet és többet tudunk meg második számát, abban a reményben, hogy k e d v e l t n ö v é n y e i n k t e r m é s z e t e s a változások,
Kaktusz-Világ Ajánló. Tisztelt Olvasónk! LIBNÁRNÉ HERCZEG Ilona: HUBAI István gyűjtőtársunktól búcsúzunk!
Kaktusz-Világ Ajánló A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja LIBNÁRNÉ HERCZEG Ilona: HUBAI István gyűjtőtársunktól búcsúzunk! Tisztelt Olvasónk! Idei harmadik lapszámunkban elsőként egy
Kaktusz-Világ Ajánló Dr. SOLTI Ádám Tisztelt Olvasóink!
Dr. SOLTI Ádám Tisztelt Olvasóink! Lapszámunkat egy örömteli hírrel indítjuk: megítélésre került a második, hivatalosan elismert szak-- gyűjteményi titulus a magyarországi kaktuszgyűjtemények között. A
Kaktusz-Világ Ajánló
Kaktusz-Világ Ajánló A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja 2018/4. Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasóink! Kicsit megkésve ugyan, de változatlanul gazdag tartalommal nyújtom át Önöknek a
2017/4. Kaktusz-Világ Ajánló. Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasónk! A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja
Kaktusz-Világ Ajánló A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasónk! Idei negyedik, utolsó lapszámunkban több, korábban megkezdett sorozatunkat is folytatjuk.
26. H í r l e v é l 2011. november Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja
26. H í r l e v é l 2011. november Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja (L390 és L391). A S. azurduyensishez hasonlóan a S. tarvitaensis előfordulása is elképesztő
M agyar K aktuszgyűjtők O rszágos E gyesülete
2014/6. M agyar K aktuszgyűjtők O rszágos E gyesülete Szerkeszti: Dr. GYÚRÓ Zoltán Közlemények Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Székhelye: 2030 Érd, Hernád utca 15/A Adószáma: 19576583-1-13 Számlaszáma:
2018/2. Kaktusz-Világ Ajánló. Dr. NEMES Lajos: A kaktuszok tápanyag-utánpótlásáról. Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasóink!
Kaktusz-Világ Ajánló A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasóink! Bizton állítom, soha annyira nehezen nem állt még össze újságunk tartalma, mint e lapszám
Közlemények 2016/4. Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak!
Közlemények 2016/4. Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak! Mikor e sorokat írom, már igazán benne vagyunk a nyárban, a kaktuszaink is pihennek egy kicsit a rekkenő
Közlemények 2015/4. Elnöki beköszönő. Tisztelt Tagtársak!
Közlemények 2015/4. Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak! Ismét eltelt a nyár gyűjteményeinkben sok szép virágzással, e mellett sok-sok munkával öntözéssel, szaporítással,
agyar aktuszgyűjtők rszágos gyesülete
2014/4. agyar aktuszgyűjtők rszágos gyesülete Szerkeszti: Dr. SOLTI Ádám Közlemények M K O E Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Székhelye: 2030 Érd, Hernád utca 15/A Adószáma: 19576583-1-13 Számlaszáma:
Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel
Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa
A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
2016/6. Elnöki beköszönő. Tisztelt Tagtársak! M a g y a r K a k t u s z g y ű j t ő k O r s z á g o s E g y e s ü l e t e
K ö z l e m é n y e k 2016/6. M a g y a r K a k t u s z g y ű j t ő k O r s z á g o s E g y e s ü l e t e Tisztelt Tagtársak! Elnöki beköszönő Ismét eltelt egy év, egyesületünk életében sok-sok programmal,
Hogyan jött létre a kiállítás?
Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az
A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény
A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez
16. H í r l e v é l. 2011. január. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja
16. H í r l e v é l 2011. január Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja A Debreceni Pozsgástár 2011. évi 1., februárban megjelenı számának címlapja és hátsó borítója:
Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete. Elnöki beköszönő
Közlemények Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete 2018/2. Tisztelt Tagtársak! Mikor e sorokat írom már javában benne vagyunk a nyárban, növényeink gazdag virágzással hálálják meg egész évi gondoskodásunkat.
2018/1. Kaktusz-Világ Ajánló. Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasónk! A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja
Kaktusz-Világ Ajánló A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasónk! Szomorú szívvel búcsúzunk egyesületünk tiszteletbeli elnökétől, prof. dr. MÉSZÁROS Zoltántól
2018/3. Kaktusz-Világ Ajánló
Kaktusz-Világ Ajánló A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének magazinja Dr. SOLTI Ádám: Tisztelt Olvasóink! Mindig öröm, ha egy új Kaktusz-Világ lapszámot tarthatunk kezünkben, hiszen nem mást jelent
18. H í r l e v é l 2011. március Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja
18. H í r l e v é l 2011. március Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja Kaktusz klub Felsőpetény Már megjelent 2011. 1. száma! Nincs külön tagdíj! A Debreceni Pozsgástár
42. H Í R L E V É L 2013. március. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja
42. H Í R L E V É L 2013. március Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja A Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Iskolaprogramja Alapszabályunkban leírtaknak megfelelően
2014/2. Közlemények M K O E. agyar aktuszgyűjtők rszágos gyesülete. Szerkeszti: Füleki József dr. Solti Ádám
Közlemények 2014/2. M K O E agyar aktuszgyűjtők rszágos gyesülete Szerkeszti: Füleki József dr. Solti Ádám 1 Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Székhelye: 2030 Érd, Hernád utca 15/A Adószáma: 19576583-1-13
Közlemények 2015/2. Elnöki beköszönő. Tisztelt Tagtársak!
Közlemények 2015/2. Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak! Végre itt a tavasz és a jó idővel mindegyikünknél megkezdődött a kaktuszos szezon. Gyűjteményeinkben már
Tavasz van, kikelet. Olvasószint: A. Megoldások:
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
Közlemények 2016/5. Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak!
Közlemények 2016/5. Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak! Itt az ősz, mely most, írásom pillanatában nem a legszebb arcát mutatja. Lassan fel kell készül nünk kedvenc
Közlemények. Elnöki beköszönő
Közlemények 2016/1. Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak! Lassan itt a várva várt tavasz, kaktuszaink fejlődésnek indultak a hosszú téli álmuk után, sőt néhány
19. H í r l e v é l. 2011. április. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja. Kaktusz klub Felsőpetény
19. H í r l e v é l 2011. április Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja Kaktusz klub Felsőpetény Már készül a 2. szám! Nincs külön tagdíj! A Debreceni Pozsgástár csak
2015/1. M a g y a r K a k t u s z g y ű j t ő k O r s z á g o s E g y e s ü l e t e
K ö z l e m é n y e k 2015/1. M a g y a r K a k t u s z g y ű j t ő k O r s z á g o s E g y e s ü l e t e Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak! Mint mindenki előtt ismert eddigi elnökünk, FÜLEKI József
Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen, teljes
Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények
Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények A macskák látogatása után a kertben nem csak a szétkapart ágyások és a kellemetlen szag marad, de négylábú kedvenceink előszeretettel öntözik
2014/1. Közlemények. Magyar K aktuszgyűjtők O rszágos E gyesülete. Szerkeszti: Füleki József, dr. Solti Ádám, Schipeck Gusztávné
Magyar K aktuszgyűjtők O rszágos E gyesülete Közlemények 2014/1. Szerkeszti: Füleki József, dr. Solti Ádám, Schipeck Gusztávné 1 Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Székhelye: 2030 Érd, Hernád utca
KERTRENDEZÉS TERVEZET ÁPRILIS 27.
KERTRENDEZÉS TERVEZET 2019. ÁPRILIS 27. Fűszerspirál frissítés oregano bazsalikom levendula menta citromfű kakukkfű Nagy-Magyarország növényültetés Fürtös kőtörőfű Hazánkban természetes körülmények közt
Mikulásvirág Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2010 december 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az alul zöld, felül gyönyörű bíborszínű leveleket növesztő cserepes virág eredetileg
Igényeim: Oszlopos japán díszcseresznye / Prunus serrulata Amanogawa Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. lama@zoldvilag.info.
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat
Közlemények 2016/3. Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak!
Közlemények 2016/3. Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete Elnöki beköszönő Tisztelt Tagtársak! A csapadékos és fagyot hozó május után, végre megjött a kora nyár, és a jó időnek nem csak mi, hanem növényeink
Magyar Rózsák Sétánya a Szent István parkban
Magyar Rózsák Sétánya a Szent István parkban Megbízó: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Kivitelező: Sopron Holding Zrt. Zöldterület-gazdálkodási divízió Átadás éve: 2013 Tusnád 1. 80 cm magas, lazán
Kaktuszgömbök kaktusztömbök TARTALOM IMPRESSZUM. 2 Tartalom / Impresszum KAKTUSZKÖR-KÉP VI. Kaktuszgömbök kaktusztömbök 3
TARTALOM Címlap A kocka el van vetve (Kiss Ármin)... 1 Impresszum... 2 Kaktuszgömbök kaktusztömbök (főszerkesztő)... 3 Gömbkaktuszok (Kiss Csaba)... 5 A Gömbkaktuszok naplója (Kiss Csaba)... 8 A legismertebb
Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület
Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület Az Egyesület életében 2017. évben három kiadvány is megjelent, amely a tenyésztőket szakmai információkkal látja el. Ezek
Kis pénzből komoly magyar gyűjtemény
beszélgetés Szarvasy Mihállyal Kis pénzből komoly magyar gyűjtemény beszélgetés Szarvasy Mihály New York-i művészeti szakértővel Mattis Teutsch János, Munkácsy Mihály, Moholy- Nagy László három példa olyan
58. H Í R L E V É L 2014. július. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja
58. H Í R L E V É L 2014. július Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja Elismerésünket fejezzük ki Társaságunk elnökének, Dr. habil Csajbók Józsefnek, aki megszerezte
Szőlő fajták. Vörös borszőlő fajták. Syrah. Turán
Szőlő fajták Vörös borszőlő fajták Syrah Október elején érik. Fürtje hosszúkáshengeres, tömött, középnagy (130 gr). Bogyója gömbölyű, kicsi, hamvas, kék, húsa puha. Középerős növekedésű, bőtermő. Talaj
Igényeim: Fehér virágú japán díszcseresznye / Prunus serrulata Shirotae Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. zoldvilag.info.
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat
Magyar tea?! Igen! Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
Varga Marianna a Kertészeti Egyetemen végzett gyümölcskertészként, majd a borászatba is belekóstolt, de végül mégis a teákba szeretett bele igazán, és Angliában teaszakértővé képezte magát. Tavaly itthon
Pesterzsébeti Vas&s Művelődési Háa Kaktuszkedvelők Szelekor
Pesterzsébeti Vas&s Művelődési Háa Kaktuszkedvelők Szelekor É R T S S I T Ű J E IV. évfolyaa 1967. j t stencilszám: 552 Példányszám: 26o Stencllszára; 553 Példány szán: 26o A Pereskiopsis oltásrój. tartott
Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai. Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény
Egy kiállítás képeire A lepkész felfedezései és a grafikus megvalósításai Bálint Zsolt Állattár Lepkegyűjtemény 2000 őszén kiállítást terveztünk Szappanos Albert rovarillusztrátorral. Én adtam a lepkéket
23. H í r l e v é l. 2011. augusztus. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja. Kaktusz klub Felsőpetény
23. H í r l e v é l 2011. augusztus Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja Kaktusz klub Felsőpetény A Debreceni Pozsgástár 2011. 3. számának tartalma: 1. Szerkesztőségi
UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV
Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december
PROGRAMTERV Helyszín: C-pavilon színpad
Construma Kert 2016 PROGRAMTERV Helyszín: C-pavilon színpad 10.00 Construma Kert MEGNYITÓ 2016. április 07. Csütörtök - VIII. Kertépítő Verseny Eredményhirdetése DÍJÁTADÁS - Az I-III. helyezett csapat
PROGRAMTERV Helyszín: C-pavilon színpad
Construma Kert 2016 PROGRAMTERV Helyszín: C-pavilon színpad 10.00 Construma Kert MEGNYITÓ 2016. április 07. Csütörtök - VII. Kertépítő Verseny Eredményhirdetése DÍJÁTADÁS - Az I-III. helyezett csapat bemutatása
1999.11. É V F O L V A M 1. S Z Á M DEBRECENI POZSGÁS-TÁR
1 1999.11. É V F O L V A M 1. S Z Á M DEBRECENI POZSGÁS-TÁR 1. kép Ferocactus fordii. Mexico, Alsókalifornia északi részén, El Rosalia falu fölött lévő tiegyen találtam. Fotó: Libnár Antal 2. kép Ferocactus
Áprilisi fotók Tavaszi szépítés: a MagHáz előtti parkolónál......a Trianon-emlékmű környezetében Makranczi Zalán és Perjés János a MagHáz kávézójában Bálint Klára református lelkész köszöntése a könyvtárban
Praktikus kertészeti tanácsok a virágkiültetésekről
Praktikus kertészeti tanácsok a virágkiültetésekről Így alakítsuk ki virágágyásunkat A hely megválasztása Vegyük figyelembe a hely adottságait, hol mutat legjobban, honnan a legjobban látható virágágyásunk
Látogatásunk az orchideák birodalmában
Látogatásunk az orchideák birodalmában.2014. november 14-én ellátogattunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba a Veres Péter Gimnázium 8.a, 8.b és a 10.c osztály biológia szakköröseivel Boncz Andrea és Őze
Javaslat. Mezókovácsháza és környéke élóvilága állandó kiállítás. települési értéktárba történó felvételéhez
l. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Mezókovácsháza és környéke élóvilága állandó kiállítás települési értéktárba történó felvételéhez Készítette: Sarkadi Lászlfr- A JAVASLATTEVÓ
A legtöbbet termő középérésű.
REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal
2015. DECEMBER. ZKI hírek. ALMAPAPRIKÁK - ZKI 10541 F1 - CARMA F1 - zki 0634 F1 CRETA F1 - KÁPIA PIAC
2015. DECEMBER ZKI hírek ALMAPAPRIKÁK - ZKI 10541 F1 - CARMA F1 - zki 0634 F1 CRETA F1 - KÁPIA PIAC Ha almapaprika, akkor ZKI! A ZKI Zrt. almapaprika nemesítéséből kikerülő hibridek mindig a legmagasabb
Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete
E Ü D SZ M Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete II. Közgyűlés Budapest, 2010. 12. 10. "Ha többek életét és munkáját összekapcsoljuk, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk,
20. H í r l e v é l. 2011. május. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja. Kaktusz klub Felsőpetény
20. H í r l e v é l 2011. május Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja Kaktusz klub Felsőpetény A Debreceni Pozsgástár csak 4.000,-Ft egy évre! Nincs külön tagdíj! A
Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére
9396-2/2010. ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: A helyi építési szabályzatról szóló 25/2003. (XII. 11.) sz. rendelet módosítása, Balatoni-Farkas János
A szegedi salátaboglárka (Ficaria verna) populációinak vizsgálata morfológiai jellemzők alapján
A szegedi salátaboglárka (Ficaria verna) populációinak vizsgálata morfológiai jellemzők alapján Szegeden sok helyen nyílik ez a kedves virág tavaszonként. Megtalálhatjuk parkokban, csendes kisutcákban,
1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Problémafelvetés
1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Számlákkal a német sajtóba Problémafelvetés A számla az egyik legkorábban selejtezhető, értéktelen iratfajta. Nem így, ha a számlák 19. századiak. Pl. a reformkori
Organikus szőlő növényvédelme
Organikus szőlő növényvédelme Rész 2: Növekedés és fejlődés Az Európai Unió Lifelong Learning Programme ja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány (közlemény)
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László
Zuzmóflorisztikai kutatások a Balkánon (Lőkös László)
Zuzmóflorisztikai kutatások a Balkánon (Lőkös László) Az elmúlt 10 15 évben számos közös briológiai-lichenológiai expedíción jártunk a Balkánfélszigeten, többek között Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária,
KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...
Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.
52. H Í R L E V É L 2014. január. Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja
52. H Í R L E V É L 2014. január Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság Közhasznú Egyesület Internetes Újságja A Földes Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület alig egy éve alakult Kaktuszkedvelők Köre 2013. november
Lakáskultúra. A Lakáskultúra magazin kvalitatív vizsgálata Készült a Szonda Ipsos októberében végzett kutatása alapján
Lakáskultúra Készült a Szonda Ipsos 2007. októberében végzett kutatása alapján A kutatás háttere A Szonda Ipsos piackutató cég 2007. októberében fókuszcsoportos kutatás keretében a lakberendezési lapokkal
XI. Hétördög Kupa. Összesített egyéni eredmények
XI. Hétördög Kupa. Összesített egyéni eredmények Megkezdve: 2015.05.02. Nincs befejezve! Helyezés Versenyző neve F.szam Pont Ft Csapatnév 1 Ujváry Imréné 1 14 416 2 Bangó István 1 13,5 123 3 Lipics Ferenc
Virág katalógus. Álló muskátli. Baldo. Emma. Fireworks Scarlet. Közepes növekedésű. Sötétzöld levelű fajta, előnye kevesebb vizet párologtat.
Virág katalógus Álló muskátli Baldo Közepes növekedésű. Sötétzöld levelű fajta, előnye kevesebb vizet párologtat. Emma Közepes növekedésű, világos rózsaszín. Világoszöld levelű fajta, nagyobb vízigényű.
Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu. Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor
A Führer titkai Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. Írta és szerkesztette: Johann Schulze www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor ISBN: 978-963-12-4051-1 A
Karácsonyi köszöntő. Csitári-Hock Tamás. Szalapa Község Képviselő-testülete nevében minden szalapai lakosnak és családjának kívánok:
Karácsonyi köszöntő Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt
Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak
Képviselőjelöltek bemutatkozása
Választási melléklet Tisztelt Választópolgárok! Választási tudnivalók A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2014. október 12-ére,
TURISZTIKAI BESZÁMOLÓ HELIKON KASTÉLYMÚZEUM KESZTHELY
10. sz. melléklet TURISZTIKAI BESZÁMOLÓ HELIKON KASTÉLYMÚZEUM KESZTHELY A Helikon Nonprofit Kft. a 2007-2013-as fejlesztési ciklusban 14 pályázat keretében összesen 2.774.461.942 Ft értékű fejlesztést
Interjú Virányi Zsófiával az mrns.hu portálon
Hírlevél 2012. április ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Program Szerkeszti: Turcsán Borbála és Kis Anna Hírek Interjú Virányi Zsófiával az mrns.hu portálon Tanszékünk volt munkatársával, Virányi Zsófiával
1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a
1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti
Kedves Gyerekek és Kedves, Lelkes Családok!
Kedves Gyerekek és Kedves, Lelkes Családok! Íme az ígért versenyről minden tudnivaló, olvassátok el figyelmesen és készüljetek! Külön feltételek olvashatók az alsó- és felső tagozatosok számára! MEGSZENTELT
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
Corylaceae mogyorófélék családja
Corylaceae mogyorófélék családja Corylus mogyoró Carpinus gyertyán Ostrya - komlógyertyán Corylus mogyoró nemzetség szimpodiális hajtásrendszer nagy termetű cserjék vagy fák váltakozó (szórt) levélállás
Levélfelületi index mérése és modellezése intenzív cseresznye ültetvényben. Készítette: Piblinger Brigitta Környezettan alapszakos hallgató
Levélfelületi index mérése és modellezése intenzív cseresznye ültetvényben Készítette: Piblinger Brigitta Környezettan alapszakos hallgató Levélfelületi index (Leaf Area Index) Növényállomány jellemzésére
A folyók és az ember
Honnan erednek a folyóvizek? A folyók és az ember A folyók járása A lehulló csapadék a kőzetek repedéseiben és a talajban összegyűlve a forrásokon keresztül tör a felszínre. Közben e közegek meg is szűrik,
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat A természetvédelmi mérnök MSc szak megújult tanterve a nemzetközi irányba való nyitás jegyében külföldi terepgyakorlattal bővült. A másodéves hallgatók
Nyári ültetésű paprika fajták palánta kínálata
Rijk Zwaan - Grow Group palánta akció 2017 Nyári ültetésű paprika fajták palánta kínálata A hideghajtatott előnövények utáni paprika másodültetések továbbra is nagy szerepet töltenek be elsősorban a dél-magyarországi
VADNÖVÉNYEK EX-SITU VÉDELMÉNEK KÖRNYEZETI KORLÁTAI
VADNÖVÉNYEK EX-SITU VÉDELMÉNEK KÖRNYEZETI KORLÁTAI Készítette: Gauland Ildikó ELTE-TTK Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Tóth Zoltán 2014. Június 25. BEVEZETÉS Amiről szó lesz: Az ex-situ védelem Ex-situ
RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban
RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban A Veszprém Megyei Földhivatal ingatlanjogi szakfolyóirata Megjelenik negyedévenként I. évfolyam, 2007/3-4. szám www.resimmobiles.hu
szükség esetén támasztékot igényel. Hosszú életű virágágyi dísznövény a nyári és az őszi virágágyba. Ideális vágott virág.
KERT Könnyen gondozható kerti növények Mivel minden kezdet nehéz, az újdonsült kertészek főleg olyan növényeket szeretnének, amelyeket egyszerű gondozni és az elvégzett munka után gyors eredményt látnánk.
Ballagók és kitüntetéseik 2017.
Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill)
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill) A Kárpátok, de főleg a Balkán álkérész-faunája Európa más részeihez képest igen gazdag, a balkáni fauna
T/17880/9. szám. Az Országgyűlés. Költségvetési és pénzügyi bizottságának. a j á n l á s a
T/17880/9. szám Az Országgyűlés Költségvetési és pénzügyi bizottságának Gazdasági bizottságának Számvevőszéki bizottságának a j á n l á s a a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról
Húsvét. Olvasószint: A. Megoldások:
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
Érzékszerveink. Olvasószint: A
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek
bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november
bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,
10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.
10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük
Kétszáz rózsa, öt kutya
Úgy kétszázra becsülöm a számukat elegyedünk szóba vendéglátónkkal, de valójában nem tudom pontosan, hány van. Pedig nem szaladnak el, mégsem jutottam még a számolás végére. Az idén tavasszal megijedtem,
RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI
Ebben a tanévben is részt vettünk rajzpályázatokon. 6 rajzpályázatra összesen 184 diák munkáját küldtünk el. Az iskola minden diákjának lehetősége nyílt pályamunka készítésére a rajz órán is, ezért nemcsak