Környezetbarát vendégfogadók. Ökoporták a Dél-Dunántúlon
|
|
- Irma Nagy
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Környezetbarát vendégfogadók Ökoporták a Dél-Dunántúlon
2 Környezetbarát vendégfogadók, ökoporták a Dél-Dunántúlon Kedves Vendégeink! A Dél-Dunántúlt alkotó három megye Somogy, Tolna és Baranya szelíd dombvidékeivel, a föléjük barátságos szigetként emelkedő középhegységeivel, a Mecsekkel és a Villányi-hegységgel, valamint a Dunát és a Drávát kísérő folyómenti lapályaival számos, különleges természeti érték lelőhelyei. Nagy örömünkre érzékelhető, hogy a Dél-Dunántúlt felkereső vendégek érdeklődése egyre inkább a természeti különlegességek, a táji szépségek felé fordul. Ez beleillik a természet iránt érdeklődő, élmény és tudásszerző, a környezet iránt felelősséget érző utazások, az ökoturizmus nemzetközileg is meghatározó keresleti trendjeibe. Az ilyen utazó a természet élmény mellé, önmaga is szeretne valamint tenni az értékek fennmaradásáért, környezetünk megóvásáért. A megszokott városi, kereskedelmi szálláshelyek helyett, a védett terület közelében keres szállást. Olyat, amelyik energia és víztakarékos, elkötelezett a hulladékok újrahasznosításában. Képes a helyi, falusi-vidéki hagyományok bemutatására, tájbaillő és őrzi a tradicionális termelési hagyományokat. Az ilyen szálláshelyeket a helyi vendégfogadók működtetik, étkezésben a helyi ízekre és termékekre támaszkodnak. Mindezek mellett, a szívélyes vendégfogadók ismerik a környék természeti értékeit és tudják is ezeket ajánlani vendégeiknek. A Dél-Dunántúlon 2010 őszétől, egy ilyen igényeknek megfelelő szállásadói hálózat kezdi meg működését. Ezek a falusi vendégfogadók egy új minősítési rendszerben, Környezetbarát vendégfogadó -ként, más néven Ökoporta -ként fogadják vendégeiket. A külön védjeggyel jelölt, közel félszáz minősített vendégfogadót a látogatók megtalálhatják a legértékesebb, természetvédelmi oltalom alatt álló területeket övező falvakban. A Duna-Dráva Nemzeti Park dunai és drávai védett értékei mellett, Dunaszekcsőtől Erdőfűig, Sellyétől Drávasztáráig összesen kilenc településen találhatnak jól felszerelt és környezetbarát szálláshelyeket. A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetet övező falvakban Mecseknádasdtól Hosszúhetényen át Vékényig öt településen, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet Jakab-hegy lábánál fekvő falvai közül pedig Cserkúton és Kővágószőlősön várják minősített gazdáink a környezet iránt elkötelezett vendégeket. A Somogy megyét Baranyával összekötő Zselici Tájvédelmi Körzet nyolc településén, Gyűrűfűtől Kánon át Szennáig és Bárdudvarnokig tucatnyi vendégfogadó készült fel Környezetbarát vendégfogadó -ként, az ökoturisták, természetkedvelők fogadására. Ismerje meg a Dél-Dunántúl természeti szépségeit, töltse üdülését a hagyományőrző és környezetbarát vendégfogadóinknál! Tartalmas üdülést és sok élményt! Keresse a védjegyet! Dr. Szabó Géza elnök Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség
3 Mi az Ökoporta? Olyan falusi vendégfogadóhely, amely kényelmes és jól felszerelt, szálláshelyként a 3, vagy 4 napraforgós minőségi kategóriába tartozik. A szálláshely természetvédelmi értékek közelében fekszik, a vendégfogadó felkészült a környék látnivalóinak a bemutatására. A szálláshely és környezete környezetbarát és hagyományőrző kialakítású, energia és víztakarékos, hulladékát komposztálja és szelektív módon gyűjti. A vendégfogadók ragaszkodnak kulturális tradícióikhoz, őrzik a táji, termelési hagyományokat. Helyi élelmiszer és/vagy kézműves termékeik vannak, amelyeket szívesen mutatnak be vendégeiknek, kóstoltatják meg a helyi ízeket. A vendégfogadók ismerik a környék túraútvonalait, kulturális programjait, ezeket vendégeiknek is ajánlják. Tehát: természet élmény + helyi ízek és kultúra + vendégbarátság a falusi portán = Ökoporta 4 napraforgós: Elkülönített, saját fürdőszobával és WC-vel felszerelt lakóegység, ahol jól felszerelt szoba, étkező, társalgó, konyha és kerti bútorokkal ellátott pihenőkert várja a vendégeket, parkolási lehetőséggel. 3 napraforgós: A vendégek számára elkülönített fürdőszoba és WC, rendelkezésükre bocsátott étkező, konyha és társalgó, valamint pihenőkert, parkolási lehetőséggel. Szobaszám / férőhely Jelmagyarázat 3
4 duna mente 4 Az 1996 tavaszán felavatott, közel 50 ezer hektáros területű Duna-Dráva Nemzeti Park alapvetően folyómenti, vizes élőhelyek védelmére szolgál. Két fő területi egysége a Duna és a Dráva menti ártéri erdők, amelyek természeti értékeit kijelölt tanösvényeken járva, látogatóközpontjaikat, természeti múzeumaikat felkeresve csodálhat és érthet meg a látogató. GEMENC A Duna-menti Sárköz területén található Gemenc festői szépségű ártéri világa. Területét átszövik a fokok, melyek részben természetes eredetű keskeny csatornák. Ezeken keresztül biztosították hajdan a belső területek elárasztását, mely az erdőnek és az ott élő gazdálkodóknak segítette megélhetését. A folyó ártéri növényvilágát a bokorfüzesek, puha- és keményfa ligeterdők jellemzik. Találkozhatunk itt nyári tőzikével, dunai csillagvirággal, ligeti szőlővel. Állatvilágának kiemelkedő értékei a védett jégmadár, a fokozottan védett rétisas, a fekete gólya és a kerecsensólyom. Gemenc híres kiváló gímszarvas és vaddisznó állományairól, ezért hazánk egyik legjelentősebb vadászterülete. Gemenc a kijelölt turistautakon, tanösvényeken szabadon látogatható. Itt húzódik az országos jelentőségű Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonala. A tájegység alaposabb megismerése végett célszerű szakvezetést igénybe venni. Egynapos programajánlat Gemencben Délelőtt kenutúra a Vén-Dunán szakvezetéssel, ahol megismerhetjük a Duna egykori főágának élővilágát és kis szerencsével láthatjuk a közel egy évtizede viszszatelepített hódok rágásnyomait a fákon. Fakultatív ebéd Baja-Dunafürdőn a Potyka csárdában itt érdemes egy igazi dunai halászlevet elfogyasztani! Délután a Nyéki-Holt-Duna tanösvényen szakvezető segítségével betekintést nyerhetünk az ártéri világ működésébe és a hagyományos ártéri gazdálkodás titkaiba. A programok ára a résztvevők létszámától és a választott programoktól függ. Hódító hód túrák a Vén-Dunán A szakvezetéses kenutúrán bejárjuk a vadregényes Vén-Dunát, mely egykor a Duna főága volt. Megismerkedhetünk a területen élő hódok életmódjával, megcsodálhatjuk a folyóparti ártéri erdőt, és az itt élő vízimadarakat. Az egykori folyóág végén, egy nagyobbacska szigetet megkerülve indulunk vissza a túra kiindulási pontjára. A túra hossza kb. 6 km. Ár: 5000 Ft/ kenu. Az ár tartalmazza a négyszemélyes kenu és az evezők bérlését, a szállítást, a mellények bérlését, valamint a szakvezetést. A túrák minimum 3 kenu bérlésével indulnak. Az ártér felfedezése A Bárányfoki tanösvényen tett szakvezetéses túrán megismerkedhetünk az alacsony és magas ártér jellegzetes növényvilágával. A vaddisznók jellegzetes túrásának nyomával mindenhol találkozhatunk. Ha elég óvatosak vagyunk, akkor vadászó, vagy szomjukat oltó vadakat is megpillanthatunk, de szürke gémet, nagy kócsagot szinte mindig látni. A túra az Élet az ártéren kiállítás megtekintésével zárul. A programokon való részvételhez előzetes egyeztetés szükséges: DDNPI Turisztikai és Közkapcsolati Osztály / , / BÉDA-KARAPANCSA Béda-Karapancsa a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értéket képviselő élőhelyeit foglalja magába. Ez hazánk rétisasok és a fekete gólyák által egyik legsűrűbben lakott területe. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a vízimadarak, a ligeterdőkben szebbnél szebb virágok bontják szirmaikat. A réten szürkemarha gulya legelészik, a vizeken tündérrózsák pompáznak. Az itt kialakult sajátságos élővilágnak, mint életközösségnek beleértve az erdőket, rovarokat, madarakat, halakat, még magát az embert is, egyszóval mindent legfőbb mozgatórugója, lelke a Duna folyó, ezen alapszik az ártéri élet.
5 Rendezvények Busójárás február Mohács Emmaus Húsvét Bóly Országos Kékfestő Fesztivál július Nagynyárád Csirkepaprikás-főző Fesztivál szeptember Bóly Kézművesek Tárnoky Csaba mézeskalácsos, gyertyaöntő Bóly Englert Antal busómaszk-faragó népi iparművész Mohács Szilágyi Ágnes fazekas Mohács Kékfestő Műhely Falumúzeum Fehér Gólya Múzeum Kanizsai Dorottya Múzeum Kulturális emlékek Nagynyárád Nagynyárád Kölked Mohács duna mente 5 Fehér Gólya Múzeum A Kölked egykori iskolaépületében berendezett Fehér Gólya Múzeumban megismerhetjük a világ gólyáit, vándorlási útvonalaikat, életkörülményeiket, betekintést nyerhetünk a gólyagyűrűzés mikéntjébe. Költési időben egy beépített kamera segítségével nyomon követhetjük egy gólyacsaládnál a tojásrakást, költést, fiókanevelést; az udvaron és a környező villanyoszlopokon élőben is megtekinthetjük a gyönyörű madarakat. A Fehér Gólya Múzeum élményt adó terepi és múzeumi oktatási programjai segítik a természeti értékek megismerését. Honlap: info@fehergolyamuzeum.hu Tel.: / , / Mohácsi Történelmi Emlékhely Az 1526-ban lezajlott csata helyszínén kialakított sírkert Sátorhely határában tekinthető meg. A park területe 1700 katona végső nyughelye. A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrait láthatjuk. Az emlékhely kialakítása rengeteg szimbólumot hordoz, melyek idegenvezető segítségével tárulnak fel a látogatók előtt. Tel.: / , / emlekhely@fre .hu Üdülési csekk elfogadóhely Ízelítő a programlehetőségekből (választható és tetszés szerint kombinálható) Tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban Erdei iskolai programok, kézműves foglalkozások Oktatási programok: A Fehér Gólya, A Béda-Karapancsa élővilága Idegenvezetés a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen Íjászkodás a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen Terepi szakvezetés a Nagypartosi tanösvényen Kenuzás a Külső-Bédán Kenuzás a Ferenc-csatornán Lovaskocsikázás Kerékpárkölcsönzés Étkezés
6 duna mente 6 Bóly Edit Vendégház Vendégfogadó: Rongéné Juhász Edit 7754 Bóly, Alsótukár 3. Levélcím: 7754 Bóly, Bánki D. u. 15. Tel.: juhaszedit@boly.hu Internet: 4+4/2+2 Nyelvismeret: német, angol, francia Ellátás: reggeli Szolgáltatások: borkóstolás, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, kerékpártúrák szervezése, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, antiallergén ágynemű, autóparkoló, kerékpártároló. Erdőfű Erdőfi Major Vendégház Vendégfogadó: Omachtné Vidács Krisztina 7717 Kölked-Erdőfű Tel.: erdofu@erdofu.hu, kvidacs@fre .hu Internet: 12/3 Nyelvismeret: angol, francia Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás, tájjellegű ételek, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, gyermekfelügyelet, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, portán állatok is vannak, kisállat bemutató, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, sátorhely, turistainformációk, zárt parkoló. * A vendégház 130 éves épület és nyugodt, rendezett környezete. Színvonalas ellátás. Őshonos háziállatok, kultúr-, tájtörténeti és természeti ismeretek. Liptód Gizi Néni Vendégház Vendégfogadó: Markesz István 7758 Liptód, Petőfi u. 13. Levélcím: 7758 Liptód, Dobó I. u. 21. Tel.: pistimarkesz@fre .hu 7/3 Üzemelés időszaka egész évben. Nyelvismeret: német Ellátás: önellátás, tájjellegű ételek. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, kenyérsütés, fűszerkert, borkóstolás, grillező/ nyársalóhely, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, kézműves foglalkozások, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, portán állatok is vannak, túravezetés, lovaskocsikázási lehetőség, hagyományos zenét vagy táncot tartalmazó program, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, antiallergén ágynemű, zárt parkoló.
7 duna mente Nagynyárád Muskátlis Ház Vendégfogadó: Zsifkovics Józsefné 7784 Nagynyárád, Zalka M. u. 29. Tel.: , Internet: /1+1 apartman Nyelvismeret: német Ellátás: teljes panzió, önellátás, kímélő ételek, tájjellegű ételek, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: biogazdálkodás, házi készítésű helyi termékek, borkóstolás, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, gyermekfelügyelet, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/ sporteszközök, kézműves foglalkozások, a portán állatok is vannak, kisállat bemutató/simogató, kerékpárkölcsönzés, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, sátorhely, turistainformációk, antiallergén ágynemű, zárt parkoló.
8 Keleti-Mecsek duna mente 8 MECSEK A Duna és a Dráva árteréből, valamint a dombsági területekből kiemelkedő, K-NY-i kiterjedésű Mecsek hegység szubmediterrán hatásokat tükröző élővilága, a déli oldalakra felhúzódó gyümölcsösök, szőlők, szelídgesztenyések és a szerény, de mégis tiszteletet parancsoló megjelenésű középkori templomok sajátos, mással összetéveszthetetlen délvidéki hangulatot kölcsönöznek a tájnak. A hegység keleti és nyugati területeit két egymástól elkülönülő tájvédelmi körzetben kerültek védelem alá. Közéjük ékelődik be Pécs, amely a Misina lábánál egyedi természeti különlegességekkel is rendelkezik. Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet Földrajzi, geológiai adottságai miatt természetes növény- és állatvilága fajokban igen gazdag, emellett műemlékekben, kultúrtörténeti és néprajzi emlékekben is bővelkedik. Legjelentősebb növénytani értéke a bánáti bazsarózsa. A vadregényes területet túraútvonalak hálózzák be, így gyalogosan is jól bejárható. Útba ejthetjük az üveghutákat Pusztabányán, a Máré-várat, a fokozottan védett Óbányai-völgyet a Csepegősziklával és a Ferde-vízeséssel. A Mecsek legmagasabb pontján A pécsváradi vár megtekintése után a Mecsek legmagasabb csúcsát, a 682 méter magas Zengőt hódítjuk meg, majd a Szelídgesztenyésen át Zengővárkonyba érkezünk, ahol lehetőség van fakultatív alapon a falu kulturális nevezetességeit megtekinteni: a Tájházat, a Míves Tojás Múzeumot, a Szalmakincstárat. Tettye Oktatási Központ Változatos természetismereti programok mindenkinek az óvodás korcsoporttól a felnőttekig! A résztvevők szakképzett oktatóink segítségével ismerkedhetnek meg környezetünk természeti értékeivel és a természetvédelem legfontosabb kérdéseivel. Az élményszerű foglalkozások kapcsolódnak a tantervi követelményekhez. A programok időtartama és szakmai tartalma igazodik a résztvevők életkorához és egyéni igényeihez. A tanárokat, óvópedagógusokat különféle foglalkozásokkal várjuk növendékeikkel. A tantermi programok mellett lehetőség van terepi foglalkozásokon, szakvezetéses kirándulásokon részt venni. Az óvódások, kisdiákok mellett szeretettel várjuk a kötelező szakmai gyakorlatokra a közép- és felsőfokú intézmények hallgatóit is! A természetvédelmi Jeles Napok alkalmával természetismereti programokkal várjuk a diákokat, segítünk szakmai versenyek szervezése és lebonyolításában. Oktatási intézmények részére szakmai segítséget nyújtunk. Pintér-kert Arborétum Az arborétum Pintér János nyugalmazott pécsi banktisztviselőről kapta nevét, aki az 1920-as években kezdte el itt a növények telepítését. Halála után a kert nagy részét visszahódították a természetes erdőtársulások, növelve ezzel az arborétum fajgazdagságát. Így napjainkban az eredeti társulások és a díszfajok érdekes elegye alkotja a kert növényzetét. Tartalmas szakvezetéseken ismerhetjük meg a szépen gondozott kertben élő örökzöldeket és a sok ritka, védett növényfajt, köztük pl. a fokozottan védett bánáti bazsarózsát is. Nyitva tartás május 1-szeptember 30.: munkanapokon H-Cs: , P: Szo-V és ünnepnapokon: október 1-április 30.: munkanapokon H-Cs: , P: Üdülési csekk elfogadóhely Tettyei Mésztufa-barlang A Tettyei Mésztufa-barlang egyedülálló geológiai képződmény, mely részben a természet, részben az ember munkája nyomán nyerte el mai formáját. A hegy belsejében az évszázadok alatt létrejött kisebbfajta labirintusrendszer egyes részei egykor lakóhelyként is funkcionáltak. Az 1900-as évek elején igazi turista-
9 Hutzelsonntag - Tüzeskerék gurítás Rendezvények február Óbánya Falusi Ízek Fesztiválja május Magyaregregy Hetényi Talicskaolimpia május Hosszúhetény Kakaspaprikás Főző Verseny Pünkösd Mecseknádasd Gombafesztivál július Kárász Kézművesek Gradwohl Zsolt fazekas népi iparművész Mecseknádasd Mezei Ottó fazekas Mecseknádasd Bérces Attiláné csuhé és bábkészítő Nagypall Czipó Ernőné tűzzománcozó Hosszúhetény Polyák Lászlóné csuhé és bábkészítő Hosszúhetény Abonyi Bea üvegfestés, papírmerítés, kavicsfestés, batikolás, gyertyadiszítés Hosszúhetény Teimel Rezső fazekas népművészet ifjú mestere Magyaregregy Német Nemzetiségi Tájház Kulturális emlékek Zengővárkonyi Tojásmúzeum és Szalmakincstár Fazekas Kiállítás és Helytörténeti Gyűjtemény Üvegmúzeum Máré Vára Pajtaszínház Ófalu Zengővárkony Óbánya Hosszúhetény Magyaregregy Kárász attrakció volt az akkor pokol kapujaként emlegetett Tettye-barlang, belsejében egy félelmetes sárkánnyal. A misztikus, föld alatti üregrendszer a berendezett interaktív kiállítással élményt adó idegenvezetés keretében tekinthető meg. Nyitva tartás november 1-március 14. H-P: , Szo-V: március 15-április 30. H-P: , Szo-V: május 1-október naponta Vezetések fél óránként indulnak, az utolsó vezetés zárás előtt 30 perccel. Csoport létszám: maximum 30 fő. Bejelentkezés csoportoknak / , / , / Ízelítő a programlehetőségekből: Pintér-kerti séta szakvezetéses látogatás az arborétumban Szöszmötölés színes kézműves foglalkozások (nemezelés, tojáshímzés, viaszöntés, csuhébaba, ökopénztárca készítés, csipeszfigurák készítése, üdvözlőkártyák készítése, gipszfestés, papírmasé készítés, termés figura és farönk figura készítés). Nem szeretem állatok a méltatlanul rossz hírben álló, hasznos állatok megismertetése áll a program középpontjában Diavetítéses előadás a Duna-Dráva Nemzeti Parkról Élet a vízben a vízben élő apró élőlények világának megismerése, gyakorlati megfigyeléseken keresztül Erdei iskola igény szerint félnapos, egynapos programok kirándulásokkal egybekötve Napközis tábor nyáron Szakvezetés a parkerdőben Az Irma-út természeti értékei Látogatás a Tettyei Mésztufa-barlangban duna Keleti-Mecsek mente 9
10 Keleti-Mecsek duna mente 10 Hosszúhetény Dömös Ház Vendégfogadó: Dömös Tiborné 7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló 13. Levélcím: 7694 Hosszúhetény, Kossuth u. 33. Tel.: , /3 Üzemelés időszaka egész évben. Ellátás: önellátás. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, borkóstolás, grillező/nyársalóhely, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, kerékpárkölcsönzés, túravezetés, lovaglási lehetőség, lovaskocsikázási lehetőség, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk. Hosszúhetény Mackólak Vendégház Vendégfogadó: Abonyi Bea és Mészöly Gábor 7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló 10. Tel.: Internet: mackolak.freeweb.hu 12/3 Nyelvismeret: német, angol, francia, olasz Ellátás: önellátás. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, kézműves termékek árusítása, lovaskocsikázási lehetőség, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, személyszállítás, turistainformációk. * Házigazda kézműves termékeinek vásárlási lehetősége, biolekvárok, szárított gyógy és fűszernövények, finn szauna, kemence és kenyérlepénysütés tönkölybúzából, tönköly pelyvakispárnák, panorámás faterasz, torna jóga napkelténél napnyugtánál, jógatábor, böjttábor. Hosszúhetény Menedék Ház Vendégfogadó: dr. Müller Zsuzsanna 7694 Hosszúhetény, Zengő u. 6. Tel.: , mullerzsuzsa@gmail.com 4+2/2+1 Nyelvismeret: német Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás,tájjellegű ételek. Szolgáltatások: biogazdálkodás, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, gyermekfelügyelet, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, a portán állatok is vannak, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, Kisállat vihető, személyszállítás, turistainformációk, kerékpártároló, autóparkoló.
11 duna Keleti-Mecsek mente Hosszúhetény Zengő Vendégház Vendégfogadó: Molnárné Fuchs Erika 7694 Hosszúhetény, Fő u. 57. Levélcím: 7694 Hosszúhetény, Fő u. 61. Tel.: , Fax: Internet: 4+2/2 Ellátás: önellátás. Szolgáltatások: kenyérsütés, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, kisállat bemutató/simogató, felszerelt saját konyha, kisállat vihető, antiallergén ágynemű, autóparkoló. * A Zengő vendégház a település egyik legidősebb épülete. Felújításakor a házigazdák törekedtek arra, hogy minden magában hordozott építészeti értéke és adottsága megmaradjon. Külsőleg mindenben, egy 1970-ben készült fotón látható formájában került felújításra, a házbelsőt pedig a mai kor igényeinek megfelelően korhűen rendezték be, hogy a régi kor hangulatát idézze. A ház közelében megismerkedhetnek őshonos magyar állatokkal: mangalicákkal, racka juhokkal, különféle tyúkokkal, libákkal, kacsákkal, nyulakkal. Hosszúhetény Zengőlak Vendégház Vendégfogadó: Farády László 7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló 22. Levélcím: 6500 Baja, Szántó u. 8/b. Tel.: , zengolak@zengolak.hu Internet: 8/2 Ellátás: önellátás. Szolgáltatások: borkóstolás, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek, sporteszközök, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, antiallergén ágyneműk, autóparkoló, kerékpártároló, zárt parkoló. * biofűszerek, bioaszaltgyümölcsök 11
12 Keleti-Mecsek duna mente 12 Mecseknádasd Arnold Vendégház 7695 Mecseknádasd, Rékavölgyi út 15. Levélcím: 7695 Mecseknádasd, Kossuth L. u. 23. Tel.: , /5 Nyelvismeret: német, angol Ellátás: reggeli, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, borkóstoló, grillező/nyársalóhely, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, garázs. * Nyugodt környezetben a természet lágy ölén kényelmes szobákban, családias hangulatú szálláson pihenhet és kóstolhatja a házigazda zamatos borait. Mecseknádasd Bechli Vendégház 7695 Mecseknádasd, Mecsek u. 9/b. Levélcím: 7695 Mecseknádasd, Hegyalja u. 52. Tel.: bechlijozsi@citromail.hu 13/4+1 apartman Nyelvismeret: német Ellátás: reggeli, félpanzió, teljes panzió, önellátás, tájjellegű ételek, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, borkóstolás, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, gyermekfelügyelet, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, felszerelt saját konyha, turistainformációk, antiallergén ágynemű, zárt parkoló. Mecseknádasd Erzsébet Vendégház Vendégfogadó: Gungl Erzsébet 7695 Mecseknádasd Trieb Levélcím: 7695 Mecseknádasd, Bercsényi u. 1/a. Tel.: , gungle@fre .hu Internet: 4/1 Nyelvismeret: német, angol Ellátás: reggeli, félpanzió, tájjellegű ételek. Szolgáltatások: borkóstolás, grillező/nyársalóhely, kerékpárkölcsönzés, túravezetés, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, kisállat vihető, sátorhely, turistainformációk, antiallergén ágynemű, autóparkoló.
13 duna Keleti-Mecsek mente Mecseknádasd Mecseknádasd Óbánya 13 Hajdú Vendégház Vendégfogadó: Hajdú Józsefné 7695 Mecseknádasd, Kossuth u Tel.: , Internet: 4/2 Nyelvismeret: német Ellátás: önellátás. Szolgáltatások: fűszerkert, borkóstolás, grillező/ nyársalóhely, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, autóparkoló. * A vendégház teraszáról csodálatos a kilátás a Mecsek hegyeire, erdeire! Pataki Vendégház Vendégfogadó: Pataki József 7695 Mecseknádasd Trieb Levélcím: 7695 Mecseknádasd, Árpád u. 9. Tel.: , patakivendeghaz@fre .hu Internet: 3+1/1 Nyelvismeret: angol, német Ellátás: reggeli. Szolgáltatások: borkóstolás, grillező/nyársalóhely, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, antiallergén ágynemű, autó parkoló. Illatosház Vendégfogadó: Éliás-Mezey Erzsébet 7695 Óbánya, Fő u. 20. Tel.: , emerzsi@gmail.com Internet: 5/2 Ellátás: reggeli, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: házi készítésű termékek, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, kézműves foglalkozások, kézműves termékek árusítása, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, személyszállítás, turistainformációk, antiallergén ágyneműk, autó parkoló. * Illatkamra és aromaterápia.
14 Keleti-Mecsek duna mente 14 Erdősmecske Erdősmecske Vadászcsárda Vendégfogadó: Zsók Antal Erdősmecske-Kültelek, hrsz. 058/10 Levélcím: 7150 Bonyhád, Mátyás kir. u Tel.: , Internet: /3+1 Nyelvismeret: német Üdülési csekket fogad. Ellátás: önellátás, tájjellegű ételek. Szolgáltatások: borkóstolás, grillező/nyársalóhely, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/ sporteszközök, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, zárt parkoló, garázs. * A Mecsek erdejében található Vendégház természeti szépségekben minden évben gazdag környezet ideális körülményeket biztosít a csendet és nyugalmat kedvelő családoknak, baráti társaságoknak. A szálláshelyhez tartozó 3,5 ezer négyzetméteres füves területet virágok, díszcserjék, valamint gyümölcsfák teszik színesebbé. Kozármisleny Horhaus Vendégház Vendégfogadó: Horváthné Hauschl Edit 7761 Kozármisleny, Petőfi u. 16. Levélcím: 7761 Kozármisleny, Székely B. u. 32. Tel.: , hauschl.edit@gmail.com Internet: 5/1 Üzemelés időszaka: egész évben. Nyelvismeret: német, angol Ellátás: önellátás. Szolgáltatások: fűszerkert, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, kézműves foglalkozások, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, kerékpárkölcsönzés, túravezetés, hagyományos zenét vagy táncot tartalmazó program, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, antiallergén ágynemű, kerékpártároló, zárt parkoló. * Természetes anyagokkal, igényesen berendezett új vendégház, a múlt emlékeivel egy udvarban.
15 nyugati-mecsek Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet A Tájvédelmi Körzet legmagasabbra emelkedő része, a Jakab-hegy elsősorban geológiai és kultúrtörténeti értékeiről nevezetes. A hegyet felépítő kavics-konglomerátum és vörös homokkő legszebb kifejlődései a Babás-szerköveknél, illetve a Zsongor-kő kilátónál tanulmányozhatók. A szép panoráma mellett figyelmet érdemel a korai vaskorból származó földvár, a körülötte elhelyezkedő halomsírokkal és a XIII. században épült pálos kolostor maradványa. A területen található Nyugat- Mecseki karszt felszíni látványosságai a víznyelők, töbrök, források, valamint a Melegmányi- és a Nagy-mélyvölgyben található mésztufa lépcsősorok. A mélyben több mint száz barlang helyezkedik el, a leghosszabb és egyben legismertebb a turisták számára is kiépített Abaligeti-barlang. A Tájvédelmi Körzet része a Pécs közvetlen közelében elhelyezkedő Mecseki Parkerdő. Abaligeti-barlang 7678 Abaliget, Tel.: / A Mecsek egyik legismertebb és legnépszerűbb természeti látnivalója az Abaligeti-barlang. Gyalogosan, kényelmesen járható végig 466 méteres főága, óránként induló barlangi túravezetés keretében. A barlang az emberi szem számára láthatatlanul ma is változik. Erről a járat teljes hosszában folyó patak gondoskodik. Klímája a légúti, allergiás és asztmatikus betegségekben szenvedőknek hoz enyhülést. Nyitva tartás március 15-október 15.: naponta október 16-március 14.: naponta Az utolsó vezetés zárás előtt egy órával indul. Üdülési csekk elfogadóhely Denevérmúzeum - Abaliget 7678 Abaliget, Tel.: / Az abaligeti Denevérmúzeumban a denevérek kevéssé ismert és misztikusnak tűnő világával ismerkedhetünk meg. A repülő emlősök életmódja, vándorlási útvonalai mellett a denevérkutatás történetét és eszközeit is megtekinthetjük. Nyitva tartás március 15-október 15.: naponta október 16-március 14.: naponta Üdülési csekk elfogadóhely Barlangi kalandtúra Az Orfűn található Mészégető-források barlangja változatos méretű, aktív patakos barlang, egyediségét az oldásos formák, vízesések adják, jellegzetessége a kőzet felszínét borító mangán-kiválás okozta fekete bevonat. A kiépítetlen vad barlang vezetéssel, előzetes bejelentkezést követően, térítés ellenében látogatható. A túra hossza 400 méter. A szükséges felszerelést a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság biztosítja a látogatók részére. Részvételi feltételek A barlangtúrákon 14 év felettiek vehetnek részt, év közöttiek esetében írásos szülői engedély szükséges. A résztvevőket szakképzett túravezető kíséri. Túrák indulnak: kedd, csütörtök, szombat délután. Részvételi díj: 5300 Ft/fő, mely tartalmazza a túravezetést, az overál, a kobak és a fejlámpa használati díját, valamint a biztosítást. Résztvevők létszáma: minimum 4, maximum 8 fő, Ízelítő a programlehetőségekből Az Abaligeti-barlang és a Denevérmúzeum megtekintése Szakvezetés a Denevér tanösvényen Oktatási programok rendhagyó földrajz- és biológiaórák a barlangban és környezetében Barlangi manótúrák Abaligeten Szakvezetések a Mecsek tanösvényein és túraútvonalain Barlangi kalandtúra Szálláslehetőség 15
16 nyugati-mecsek 16 rendezvények Medvehagyma nap április Orfű Országos Gyermeklovas Találkozó Új kenyér Ünnepe augusztus Cserkút július kézművesek Bakonyi Gáborné hímző, gobelinkészítő Kővágószőlős Hajda György Zsigmond fafaragó Cserkút Árpád-kori templom Árpád-kori templom Pálosok kolostor romjai kulturális emlékek Orfű Cserkút Kővágószőlős Jakab-hely A barlang és ami fölötte van A program első eleme az Abaligeti-barlang megtekintése barlangi túravezetéssel. A barlanglátogatást követően a Denevérmúzeumban, tárlatvezető kalauzolásával ismerkedhetünk meg a denevérek titokzatos világával. A programot túra zárja a Denevér-tanösvényen, ahol szakvezető segítségével fedezhetjük fel a barlang fölötti terület természeti és kultúrtörténeti értékeit. A Jakab-hegy természeti és kultúrtörténeti értékei A túrán a Jakab-hegy és környéke geológiájáról, valamint az ember őskortól a közelmúltig tartó jelenlétének nyomairól kapunk tájékoztatást. A Babás-szerkövek és a Zsongor-kő megmászása után a földvár körüli halomsírokat, a pálos kolostor romjait láthatjuk.
17 nyugati-mecsek Cserkút Cserkút Cserkút 17 Kőkapu Vendégház Vendégfogadó: Mérész Miklós Iván 7673 Cserkút, József A. u. 12. Levélcím: 7673 Cserkút, Árpád köz 11. Tel.: , Internet: 8/3 Nyelvismeret: angol Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás. Szolgáltatások: kenyérsütés, fűszerkert, grillező, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, kisállat vihető, sátorhely, személyszállítás, turistainformációk, antiallergén ágynemű, autó parkoló, zárt parkoló. Vackor Vendégház Vendégfogadó: Somogyváriné Koncz Margit 7673 Cserkút, Petőfi u. 18. Levélcím: 7673 Cserkút, Petőfi u. 27. Tel.: , Internet: /9 Szolgáltatások: fűszerkert, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek, sporteszközök, kézműves termékek árusítása, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, kisállat vihető, személyszállítás/transzfer, turistainformációk, antiallergén ágynemű, autóparkoló. Vörösdombi Vendégház Vendégfogadó: Szakács Gyuláné (Éva) 7673 Cserkút, József A. u. 5. Tel.: , tiszold@t-online.hu Internet: 10/5 Nyelvismeret: angol Ellátás: reggeli, félpanzió, teljes panzió, tájjellegű ételek, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, kenyérsütés, borkóstoló, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, túravezetés, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, kisállat vihető, sátorhely, kisállat vihető, személyszállítás, turistainformációk, zárt parkoló. * Kemencés vacsora, előzetes egyeztetéssel borkóstoló, félpanzió házias ízekkel, saját készítésű naturális jellegű textil termékek, széleskörű információ a helyi és a környék turisztikai kínálatáról, idegenvezetés Pécsen.
18 nyugati-mecsek 18 Kővágószőlős Kemencés Vendégház Vendégfogadó: Ivánné Sándor Ildikó 7673 Kővágószőlős, Széchenyi u. 4 Tel.: , info@kemenceshazak.hu Internet: 4+1/2 Nyelvismeret: német Üdülési csekket elfogadnak. Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás, tájjellegű ételek. Szolgáltatás: biogazdálkodás, házi készítésű helyi termékek, kenyérsütés, fűszerkert, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, kézműves foglalkozások, kézműves bemutatóhelyet működtet, kézműves termékek árusítása, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, a portán állatok is vannak, kisállat bemutató/simogató, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, antiallergén ágynemű. Kővágószőlős Kemencés Vendégház Vendégfogadó: Ivánné Sándor Ildikó 7673 Kővágószőlős, Széchenyi u. 2. Tel.: , info@kemenceshazak.hu Internet: 4+2/2 Nyelvismeret: német Üdülési csekket elfogadnak. Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás, tájjellegű ételek Szolgáltatás: biogazdálkodás, házi készítésű helyi termékek, kenyérsütés, fűszerkert, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, kézműves foglalkozások, kézműves bemutatóhelyet működtet, kézműves termékek árusítása, házi gyűjtemény, a paraszti kultúra emlékeiből, a portán állatok is vannak, kisállat bemutató/simogató, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, turistainformációk, antiallergén ágynemű, zárt parkoló.
19 rendezvények Dinnyefesztivál augusztus Sellye kézművesek Szatyor Győző faműves, a népművészet mestere Bogdása Fábián László fafaragó, faesztergályozó Csányoszró Falumúzeum kulturális emlékek Festett kazettás református templomok Horvát Nemzetiségi Tájház Tájház, Kiss Géza Ormánsági Múzeum Kodolányi János Emlékmúzeum és Ormánsági Múzeum Dráva Múzeum DRÁVA A Dráva a Tiroli-Alpokban ered, hazánk területét Őrtilosnál éri el. Árterét, a folyó menti holtágakat galériaerdők kísérik. A folyó halállománya rendkívül gazdag, közöttük ritka fajokkal. A Dráva homok- és kavicspadjainak kiemelkedő jelentősége van, hiszen a part mentén élő madarak kedvelt tartózkodási és költési helyei. A lefűzött morotvák nádasaiban népes szürkegém, bakcsó, kis kócsag telepek húzódnak meg. A dús lombú erdőkben fekete gólyák, rétisasok fészkelnek. A Dráva-mente hazánkban egyedülálló növényfajoknak és társulásoknak ad otthont. Itt él a hármaslevelű szellőrózsa, a hármaslevelű fogasír, a pofók árvacsalán és még számos különleges faj. Bogdása Adorjás, Drávaiványi, Kórós, Kovácshida, Lakócsa Sellye Vajszló Barcs Dráva Kapu Bemutatóközpont A Barcs-Drávaszentesen található Dráva Kapu Bemutatóközpont a Dráva-menti védett területek természeti és kultúrtörténeti értékeivel ismerteti meg a látogatókat, mindemellett igazi kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára. Munkatársaink külön programokkal várják az óvodás csoportokat, iskolásokat, vagy cégek kollektíváit. A bemutatóközpontban megtekinthető a Dráva folyó természeti értékeit bemutató kiállítás. A központ programjait elsősorban a éves korosztálynak hirdetjük, az előadások tartalma, felépítése a résztvevő csoportok igényeihez alkalmazkodik. Ár: Csoport 20 főig: Ft/csoport. Csoport 20 fő felett: 500 Ft/fő Ízelítő a programlehetőségekből (választható és tetszés szerint kombinálható): A Dráva élővilága kiállítás (igény esetén szakvezetéssel) Őshonos háziállat bemutató (igény esetén szakvezetéssel) Üde rétek tanösvény (igény esetén szakvezetéssel) Multimédiás előadások Erdei iskolai programok, kézműves foglalkozások Oktatási programok Drávaszentesen és Drávatamásiban: A Dráva, madarászat, vízminőség-vizsgálat, filmvetítések, diavetítések, fafaragás és fatárgyak készítése, erdészeti ökológia Táborok Terepi szakvezetések a Dráva menti tanösvényeken Egynapos kenuzás Egyhetes kenuzás Kenubérlés Konferenciák, rendezvények helyszíne Kerékpárkölcsönzés Étkezés Szállás Kirándulások, programok Félnapos természetismereti program Drávaszentesen A Bemutatóközpontban található kiállítás megtekintése után szakvezetéses túrára indulunk a Drávaszentesi Üde rétre. A túrát követően látogatás a régi magyar háziállatok farmjára. A programot ebéd zárja. Egésznapos természetismereti program Drávaszentesen A program első része megegyezik a félnapos természetismereti programéval. Ebéd után a Barcsi Borókásba látogatunk, ahol a nyári időszakban tartott rackajuhokat tekintjük meg és sok érdekességet tudhatunk meg a gyepfenntartásáról. Ahol a Mura és a Dráva találkozik A túrán Őrtilos környékének természeti és történelmi értékeivel ismerkedhetnek a résztvevők. Megtekintjük a Mura-Dráva folyók összefolyását, a Dráva-árteret, a Fesztungot, az 1848-as emlékművet. ormánság 19
20 ormánság 20 Egynapos kenutúrák a Dráván Diósviszló A túrázók egy 10 km-es (Barcs-Drávatamási) és egy 20 km-es (Barcs-Szentborbás) szakasz közül választhatnak igény szerint. Minden esetben előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés szükséges! Ár: 10 km Ft/4 személyes kenu Ft alapdíj * 20 km Ft/4 személyes kenu Ft alapdíj. Kenuzás a Dráván kerékpározással egybekötve Barcsról igény szerint Drávatamásiba, vagy Szentborbásra evezünk a Dráván, majd a folyóparton kerékpárral jutunk vissza a túra kiindulópontjára, Barcsra. Ár: 10 km Ft/4 személyes kenu Ft alapdíj * 20 km Ft/4 személyes kenu Ft alapdíj. A kerékpárkölcsönzés ára: 800 Ft/nap Többnapos kenutúrák a Dráván A drávai vízitúrák lebonyolításához szükséges engedélyeket a DDNPI-től kell beszerezni az adott év március 31-ig. Kis Csicseri Vendégház Vendégfogadó: Császár Lászlóné 7817 Diósviszló, Petőfi u. 76/b Tel.: , csicseriv.haz@fre .hu Internet: 6/3 Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás. Szolgáltatások: kenyérsütés, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, a portán állatok is vannak, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, kisállat vihető, autóparkoló. Diósviszló Nefelejcs Vendégház Vendégfogadó: Csankó Istvánné 7817 Diósviszló, Petőfi u. 74. Tel.: , nefelejcsvh@fre .hu 8/3 Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás, kímélő ételek, tájjellegű ételek. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, a portán állatok is vannak, kisállat bemutató/simogató, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, kisállat vihető, sátorhely, turistainformációk, antiallergén ágynemű, autó parkoló, zárt parkoló.
21 ormánság Drávasztára Öreg Dráva Vendégház és Béres Udvar Vendégfogadó: Béres Tamás, Papp Zsuzsanna 7965 Drávasztára, Zrínyi u. 6. Tel.: , Internet: 8/4 Nyelvismeret: német, angol, horvát Ellátás: reggeli, félpanzió, teljes panzió, tájjellegű ételek, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek, sporteszközök, a portán állatok is vannak, kisállat bemutató/simogató, sportszerkölcsönzés, kerékpárkölcsönzés, lovaskocsikázási lehetőség, internet hozzáférés, turistainformációk, antiallergén ágynemű. Sellye Petra Vendégház Vendégfogadó: Simon Józsefné 7960 Sellye, Vár út 4. Tel.: , petravendeghaz@citromail.hu 8/3 Nyelvismeret: német Ellátás: reggeli, önellátás. Szolgáltatások: grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, gyermekfelügyelet, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, kerékpárkölcsönzés, kerékpártúrák szervezése, főzési lehetőség, kisállat vihető, turistainformációk. 21
22 nyugati-mecsek zselic 22 rendezvények Vendel-napi Búcsú október Óbánya Hurkafesztivál november Szenna Magyarlukafai Néprajzi Műhely kézművesek szövés, fonás, fazekasság, fafaragás, bőrművesség, kosárkötés, nemezelés, papírmerítés, csuhéfonás, gyöngyfűzés Magyarlukafa Horváth Antónia népi gyermekjáték készítő Szentlászló Czékmány Vera keramikus Gorica Nemzetközi Üveg Alkotó Telep Falusiné Terjék Éva Nemzetközi Üveg Szimpózionok anyagából válogatott kiállítás fazekas népi iparművész, a népművészet mestere Bárdudvarnok Szenna Orosz Adél nemezelés, faművesség Szenna Csima Tibor fafaragó Zselickislak Kassai Lajos íjkészítő Kaposmérő Duga Ilona nemzelés, szövés, gyöngyözés Kán Pipamúzeum Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény kulturális emlékek Ibafa Szenna Zselici Tájvédelmi Körzet A Zselic természeti értékét a széles, lapos dombhátakat borító erdőségek adják, ahol egyedülálló erdővadon alakult ki. Különlegességnek számít az ezüsthársas bükkös, valamint az ezüsthársas-gyergyános-tölgyes erdőtársulás. A Töröcske határában, 2010-ben átadott Fekete Harkály Tanösvényen az erdei élővilágot, az erdő természetes működését lehet megismerni. Az év folyamán a DDNPI több szakvezetéses túrát szervez a Tájvédelmi Körzetbe, ahol az élővilág értékeinek megismerése mellett lehetőség lesz a csillagos égbolt tanulmányozására is. Zselici Csillagoségbolt-park A lakott területektől és azok közeléből a csillagos égbolt legtöbb látványossága eltűnt napjainkra a fényszennyezés miatt. Egyre kevesebb hely található a Földön és Magyarországon is, ahol a sötét éjszakai égbolt természetes állapotában megmaradt ezek egyike a Zselic, Európa első Csillagoségbolt-parkja. A park területéről felhőmentes, holdtalan éjszakákon szabad szemmel is több ezer csillag látható. Derült nyári éjjeleken a Tejút derengése jelent meghatározó látványt. Tavaszi estéken naplemente után, illetve őszi hajnalokon napkelte előtt megpillantható a bolygóközi porról visszaverődő napfény, az állatövi fény. Több, könnyen elérhető pontja van a Csillagoségbolt-parknak, ahol zavaró fényektől távol figyelhetjük meg az égbolt csodáit. Rendszeresen szerveznek éjszakai csillagnéző túrákat, melyeknek időpontjai megtalálhatók a honlapon. Ízelítő a programlehetőségekből Szakvezetéses túrák Esti-éjszakai csillagnéző programok Információ, időpont egyeztetés: DDNPI Turisztikai és Közkapcsolati Osztály 30/ , 30/
23 nyugati-mecsek zselic Gyűrűfű Gorica Kán 23 Lovastanya Vendégház Vendégfogadó: Fridrich Ágnes 7935 Gyűrűfű ökofalu, 086/4 Levélcím: 7683 Gyűrűfű 9. Tel.: , Fax: Internet: /4 Nyelvismeret: német, angol Ellátás: reggeli, félpanzió, teljes panzió, önellátás, kímélő ételek, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: biogazdálkodás, házi készítésű helyi termékek, kenyérsütés, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, gyermekfelügyelet, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek, sporteszközök, kézműves foglalkozások, portán állatok is vannak, kisállat bemutató/simogató, sportszerkölcsönzés, kerékpártúrák szervezése, túravezetés, lovaglási lehetőség, lovasoktatás, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, kisállat vihető, személyszállítás, turistainformációk, antiallergén ágynemű, autó parkoló, kerékpártároló. Gorica Kultúrház Vendégfogadó: Mátrai Judit 7682 Bükkösd, Gorica u. 14. Levélcím: 7624 Pécs, Jakabhegyi út 8/c. Tel.: Internet: 3/1 Üzemelés: március 1- október 30. Nyelvismeret: angol, orosz Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: biogazdálkodás, házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, kézműves termékek árusítása, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, sátorhely, személyszállítás, autóparkoló, kerékpártároló, zárt parkoló. * saját biotermékből készült ételek, fűszerek, teák. Ágnes-Porta Sopi-Ház Vendégfogadó: Soponyai István 7681 Kán, Arany J. u. 27. Levélcím: 7633 Pécs, Bihari J. u. 5. Tel.: sopi.istvan@citromail.hu 8/2 Ellátás: reggeli, félpanzió, teljes panzió, önellátás, kímélő ételek, tájjellegű ételek Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, borkóstolás, grillező/nyársalóhely, bababarát szolgáltatások, gyermekfelügyelet, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, kerékpárkölcsönzés, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, kisállat vihető, sátorhely, személyszállítás/transzfer, turistainformációk, antiallergén ágyneműk.
24 nyugati-mecsek zselic 24 Szenna Ágnes Vendégház Vendégfogadó: Miszlang Jánosné 7477 Szenna, Kossuth u. 1. Tel.: , Fax: Internet: 14/4+1 apartman Nyelvismeret: német Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás, tájjellegű ételek, falusi vendégasztal. Szolgáltatások: biogazdálkodás, házi készítésű helyi termékek, fűszerkert, kenyérsütés, borkóstolás, grillező/nyársalóhely, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, a portán állatok is vannak, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés, kisállat vihető, sátorhely, személyszállítás, turistainformációk, antiallergén ágyneműk, zárt parkoló. * Szennai népviselet bemutatása, langallósütés kemencében, bogaáldos leves készítése. Bárdudvarnok Mag Tanya Vendégfogadó: Mag Attila 7478 Bárdudvarnok, Olajhegy 57. Tel.: , mag@somogy.hu Internet: 10/5 Nyelvismeret: angol Ellátás: reggeli, félpanzió, önellátás, tájjellegű ételek Szolgáltatások: biogazdálkodás, házi készítésű helyi termékek, kenyérsütés, grillező/nyársalóhely, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/ sporteszközök, kézműves foglalkozások, a portán állatok is vannak, kerékpárkölcsönzés, túravezetés, pónilovaglási lehetőség, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, kisállat vihető, turistainformációk, autóparkoló. Mosdós Keresztes Vendégház Vendégfogadó: Keresztes Józsefné 7257 Mosdós, Vörösmarty 2. Tel.: keresztesvendegh@fre .hu 9/2 faház Ellátás: félpanzió, önellátás, tájjellegű ételek. Szolgáltatások: házi készítésű helyi termékek, kenyérsütés, fűszerkert, borkóstolás, grillező/ nyársalóhely, felszerelt pihenőkert és játszóudvar, játékszerek/sporteszközök, házi gyűjtemény a paraszti kultúra emlékeiből, kerékpárkölcsönzés, felszerelt saját konyha, főzési lehetőség, Internet hozzáférés.
25 nyugati-mecsek zselic 25
26 26
27 A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyei: 1. Mohácsi Történelmi Emlékhely Mohács-Sátorhely 2. Élet az ártéren kiállítás Gemenc, Szekszárd-Bárányfok 3. Abaligeti-barlang és Denevérmúzeum Abaliget 4. Pintér-kert Arborétum és Tettye Oktatási Központ Pécs 5. Tettyei Mésztufa-barlang Pécs 6. Dráva Kapu Bemutatóközpont Barcs-Drávaszentes 7. Drávatamási Oktatási Központ Drávatamási 8. Fehér Gólya Múzeum Kölked 9. Mészégető-források barlangja Orfű 10. Szársomlyó Nagyharsány Természetvédelmi Területek: 1. Babócsai Basakert TT 2. Baláta-tó TT 3. Bölcskei Nőszirmos-rét TT 4. Bükkhát Erdőrezervátum TT 5. Csokonyavisontai fás legelő TT 6. Csombárdi-rét TT 7. Dávodi Földvári-tó TT 8. Dunaszekcsői löszfal TT 9. Fekete-hegy TT 10. Kapszeg-tó TT 11. Mohácsi Történelmi Emlékhely TT 12. Nagy-mező - Arany-hegy TT 13. Pacsmagi-tavak TT 14. Rinyaszentkirályi-erdő TT 15. Szakadáti legelő TT 16. Szentegáti-erdő TT 17. Szársomlyó TT 18. Villányi Templom-hegy TT Jelmagyarázat: Ökoporta Nemzeti Park Tájvédelmi Körzet Természetvédelmi Terület Bemutatóhely Határátkelő
28 Információ: Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség 7623 Pécs, József Attila út 10. Tel.: , Szerkesztette: Dr. Szabó Géza, Endrédi Melinda Grafika: MarkCon Kommunikációs Kft. Térkép: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Fotók: Bogdan Tomozei, Buchert Eszter, Komlós Attila, Dr. Szabó Géza, Temesi Andrea, Völgyi Sándor, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság fotóállománya Nyomda: Molnár Nyomda és Kiadó Kft., Pécs Pécs, 2010.
Ökoporták BARANYA. Elérhetőségek/Információkérés Cím Telefonszám E-mail cím Weboldal Kapcsolattartó
Fotó Ökoporta megnevezése Edit Vendégház 7754 Bóly, Alsótukár u. 3. Elérhetőségek/Információkérés Cím Telefonszám E-mail cím Weboldal Kapcsolattartó 69/368-618, 30/235-6071 Ökoporták BARANYA juhaszedit@boly.hu
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai március 1-től
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2019. március 1-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:
Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től
Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2015. február 1-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS: 8.00-16.00, P: 8.00-14.00 Szo-V és
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai július 7.-től
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2017. július 7.-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN Mohács környéke kulturális és gasztronómiai értékei mellett természeti kincsekben is igen gazdag. A Duna-Dráva
A Magyar Tudomány Ünnepe
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most. S égve honért bizton nézzen előre szemünk. És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében, Nemzeti nagylétünk hajdani sírja, Mohács! (Kisfaludy
Japán természetvédők a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2012. június AKTUÁLIS HÍREINK Japán természetvédők a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben Japán legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, az Ecosystem
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai február 20-tól
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2017. február 20-tól Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS:
ökoturisztikai programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
ökoturisztikai programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2011 ÜDVÖZLÖM! É n a széncinege vagyok, az Önök útikalauza. Fénylő szénfekete fejem és a rajta lévő fehér arcfolt összetéveszthetetlenné
A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -
A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén - A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe és védett területei 1. Boronka melléki
PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS
PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS Június 5. Környezetvédelmi Világnap A jeles nap alkalmából környezetünk, természetünk védelmével kapcsolatos játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Időpont: 10.00, 11.00, 12.00,
Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!
Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva
Györköny szálláshelyek
Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek
Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd
Jó gyakorlatok Arnold Vendégház Mecseknádasd Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület és a Dél- Dunántúli Falusi Turizmus
Az ökoportáktól a Baranya Zöldútig
Az ökoportáktól a Baranya Zöldútig vidéki turizmus termékmárkák és turisztikai klaszterek a Dél-Dunántúlon Dr. Szabó Géza elnök A turizmusfejlesztés dimenziói Termékfejlesztés Látszólagos termékdömping
Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,
Választható erdei iskola foglalkozások
Sorsz. Foglalkozás megnevezése Foglalkozás jellege 1 Csillagászat és távcsöves Előadás és terepi égboltvizsgálat 2 Vászoly földrajzi elhelyezkedése, története és építészeti emlékei 3 Pécselyi-medence földtana,
ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek
ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km
programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2014 natúra kódex A kirándulásra, természetjárásra készüljünk fel, előrelátóan gondoljuk végig, mire lehet szükségünk! Öltözetünk praktikus legyen, így
2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság
"A turista messze földekre a gőz segélyével is elutazhat, hogy azonban a valódi turista nevet kiérdemelje, gyalogtúrákat kell tennie akár a havasok legmagasabb csúcsára, akár pedig a legmélyebb fekvésű
HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS
HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. február AKTUÁLIS Március: Barlangok Hónapja A márciusban ismét megrendezésre kerülő Barlangok Hónapja kampány célja hazánk különleges barlangjainak
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Eseménynaptár 2012
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Eseménynaptár 2012 Munkatársaink a 2012. évben is szakvezetéses túrákkal, aktív természetvédelmi programokkal, előadásokkal, a gyerekeknek szóló Kis Természetbúvárok
ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.
ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM
Dráva-medence fejlődésének lehetőségei
EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR-HORVÁT TERÜLETFEJLESZTÉSBEN című konferencia 2018. február 5-6., Eszék Dráva-medence fejlődésének lehetőségei Előadó: Szászfalvi László országgyűlési képviselő És a
Nyers ételkészítő Tábor
Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat
UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV
Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december
Pomáz, Nagykovácsi puszta
Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az
SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület
SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású
GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK
GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön
Kisbetyárok a Bakonyban
Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei
KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ
KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre
A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása
A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása Gonda Tibor 2014. augusztus 30. Vörösmart/Zmajevac A Baranya Zöldút települései A GoGreen projekt keretében kialakított zöldút által lefedett 19 magyarországi
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai a DRÁVA mentén
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai a DRÁVA mentén Legtisztább viző nagy folyónk, a Dráva Zákány-İrtilos térségében lép be Magyarországra, és Drávaszabolcsnál hagyja el az országot.
Lombkorona tanösvény - Pannonhalma
1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban
A BÉKALENCSE minden kedves olvasójának kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai!
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. március HÚSVÉT A BÉKALENCSE minden kedves olvasójának kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai! HÍREK
Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/
" Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. május AKTUÁLIS Új szoborral gazdagodott a Pintér-kert Arborétum Május 15-én avatták fel a pécsi Pintér-kert Arborétumban Kígyós Sándor Madár című szobrát.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2011. június AKTUÁLIS HÍREINK MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 2011
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2011. június AKTUÁLIS HÍREINK MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 2011 Idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvény. Az
Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2016. április 1-től
Bemutatóhelyeink nyitva tartása és árai 2016. április 1-től Pintér-kert Arborétum, Pécs 7625 Pécs, Tettye tér 9., 72-517-200 Március 1-október 31.: munkanapokon: H-CS: 8.00-16.00, P: 8.00-14.00 Szo-V és
A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása
A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet
4. számú melléklet. Véleményező szerv
4. számú melléklet Ssz. Véleményező szerv Vélemény Vélemény érkezett-e beérkezésének 2014.02.04- dátuma ig (I/N) 1 Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség I 2014.02.06
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működteti a Nagyharsányi Szoborparkot
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2012. május AKTUÁLIS HÍREINK A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működteti a Nagyharsányi Szoborparkot A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a közelmúltban
TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD
TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd
Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.
Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről
Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés
Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik
2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok
PANGEA KULTURÁLIS ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok ISMERJ MEG MINKET! A Pangea szó tagjainknak
Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott.
Kiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult
Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába
Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába I. A javaslattevő adatai 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tolnai Erdőkért Alapítvány
Pannon Egyetem Gazdálkodás-és Szervezéstudományok Doktori Iskola. Válasz Dr. Kóródi Márta és Dr. Péter Erzsébet opponensi véleményére.
Pannon Egyetem Gazdálkodás-és Szervezéstudományok Doktori Iskola Válasz Dr. Kóródi Márta és Dr. Péter Erzsébet opponensi véleményére Tóth Éva AZ ÖKOTURIZMUS KERESLETÉNEK ELEMZÉSE A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. szeptember HÍREK. DanubeParks - folytatódik a szakmai együttműködés
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2014. szeptember HÍREK DanubeParks - folytatódik a szakmai együttműködés A Duna menti védett területeket összefogó hálózat, a DanubeParks step 2.0 projektjének
2014. január. PROGRAMAJÁNLÓ Február hónapra. Gyertyaszentel napok Id pont: 2014.02.01-2014.02.02 (10:30-17:00) Helyszín: Katica Tanya, Patca
2014. január PROGRAMAJÁNLÓ Február hónapra Gyertyaszentel napok Id pont: 2014.02.01-2014.02.02 (10:30-17:00) Programok: gyertyasodrás méhviasz lapokból; díszített, öntött, illatos, jeges gyertya és mécses
45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ
45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel
Osztálykirándulások családi programok Orfűn
Osztálykirándulások családi programok Orfűn (célcsoport: pécsi iskolák, családok) Orfű a Nyugat-Mecsek vonulatai által ölet, festői szépségű község. Hírnevét a hatvanas években felduzzasztott tavainak,
A Mecsek Egyesület 2016. évi programja
A Mecsek Egyesület 2016. évi programja JANUÁR Január 1. péntek: évnyitó túra a Jakab-hegyre Útvonal: Patacs Bika-domb Jakab-hegy Pálos-kolostor romjai Zsongor-kő Égertetői-kilátó Mohosi-kis-kút Éger-völgy
Kis csacsi született a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpontban
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. május HÍREK Immár 10 éve gyűrűzzük a rétisas fiókákat nemzeti parkunk működési területén A rétisasok színes gyűrűzése egy európai program keretében
PÖRBÖLY. egyéb.140.7319
PÖRBÖLY 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1111.1208 Ebből szántó 597.8635 gazdasági erdő..362.5254 védett terület 362.5254 ipari hasznosítású..10.0000 terület egyéb.140.7319
BESZÁMOLÓ 2015 TOURINFORM Keleti-Mecsek
BESZÁMOLÓ 2015 TOURINFORM Keleti-Mecsek Az iroda tárgyi- és személyi feltételei Tárgyi eszközök: - 5 db számítógép - 1 db multifunkciós készülék (nyomtató, szkenner, fénymásoló, fax) - 1 db telefon - Szélessávú
Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés
Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés info@nngeopark.eu Terepi vezetés Amennyiben szeretné megismerni a Medves vidékét, örömmel segítünk. Túravezetőink már 2500 Ft/óra díjtól akár személyre
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. június AKTUÁLIS 57 gólyafióka kapott gyűrűt Baja térségében Idén június 7-én ismét megszervezésre és lebonyolításra került a fehér gólyák nyilvános
Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00
Hóvirágos túra a hédervári Vadaskerti-erdőben Egykoron a Szigetköz magasabb ártéri szintjeit a tölgy-kőris-szil ligeterdők uralták. A keményfás ligeterdő az otthona számos jól ismert lágyszárú növényfajnak
Miért érdemes a Manó Vendégházat választani:
M a nai V e n d é g h á z P á z m á n d P á z m á n d F e j é r m e g y e ka z e p é n, a V e l e-nh ce eg iy s é g k e l e t i n yaz l v á n y a i a l a t t, a z M 7 ( a u tai p á l y a ) ka z e f e k
Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900
Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programajánlatai MOHÁCS környékén és BÉDA-KARAPANCSÁN Mohács környéke kulturális és gasztronómiai értékei mellett természeti kincsekben is igen gazdag. A Duna-Dráva
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. november AZ ELMÚLT HÓNAPBAN TÖRTÉNT. Megújult a Pintér-kert Arborétum
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. november AZ ELMÚLT HÓNAPBAN TÖRTÉNT Megújult a Pintér-kert Arborétum A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hatvanmillió forint KEOP pályázati támogatás
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2015. június HÍREK 41 gólyafiókát győrőztek meg Baja térségében Idén június 18-án, nyolcadik alkalommal szerveztük meg együttmőködı partnereinkkel a fehér
58/2007. (X. 18.) KvVM rendelet. a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról
58/2007. (X. 18.) KvVM rendelet a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény
Konferencia szállás ajánlataink*
Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso
1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a
1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba
Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA
AZ ISKOLA Neve: Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2541 Lábatlan Rákóczi út 112. Résztvevő diákok száma: 40 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 6 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó
Komlói kistérség. Turisztikai kínálata
Komlói kistérség Turisztikai kínálata Egyházaskozár Szuppi Ifjúsági Szálló Erdei Iskola és Lovasudvar 7347 Egyházaskozár, Béke u. 19. tel.szám: (72) 459-797 e-mail: info@szuppi.hu Hosszúhetény EMESE Ház,
Területtel védett természeti értékek
Természetvédelem Területtel védett természeti értékek Területtel védett természeti értékek: Nemzeti parkok I. A NEMZETI PARK FOGALMA 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről: 28. (2): Nemzeti park
Szállásaink. Vendégszoba, apartman
Szállásaink Vendégszoba, apartman Az apartmant 2 felnõtt és 1 kisgyermek üdülésére alakítottuk ki. A nyári hõségben légkondícionáló berendezés mûködtethetõ külön térítés mellett. Az apartmanban elérhetõ
2014. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.
" Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. /Benedek István: Csavargás az Alpokban/ 2014. Pécsi Sport Nonprofit
Tel.: 06-70/426-7686. Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2015. július 17-19. További információk: Honlap: www.magyarfold-falu.hu, www.kalakazenebolt.
Őrállók kézműves és katonai hagyományőrző táborok és vándortábor az Őrségben és az Őrvidéken Időpontok: 2015. július 1-5. 2015. július 14-19. 2015. július 27-31. 2015. augusztus 10-14. Információ: Őrállók
ökoturisztikai programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
ökoturisztikai programajánló Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2012 ÜDVÖZLÖM! Tartalomjegyzék Köszöntő 3 Programajánlatok 4 Eseménynaptár 2012 12 Térkép 46 Impresszum Felelős kiadó: Duna-Dráva Nemzeti
TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor
TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821
FALUHÁZ- ERDEI ISKOLA
FALUHÁZ- ERDEI ISKOLA ÁRJEGYZÉK SZOLGÁLTATÁSOK PROGRAMKÍNÁLAT MESZTEGNYŐ 2019. ÉV KÖVESDINÉ PANYI ANTÓNIA FALUHÁZ VEZETŐ 1 FALUHÁZ ERDEI ISKOLA Elérhetőségeink: Cím: 8716 Mesztegnyő, Ladi János u. 55.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2018. augusztus AKTUÁLIS Ifjú Kócsagőrök a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnál Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnál is lezajlott az Ifjú Kócsagőr Program
ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk:
ALSÓNYÉK 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 3204 ha 6302 m2 Ebből szántó 2486 ha 2422 m2 gazdasági erdő 131 ha 8569 m2 védett terület - ipari hasznosítású - terület egyéb 586
A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele
A Duna-Dráva Nemzei Park Igazgatóság hírlevele 2019. január AKTUÁLIS Vörös kányák működési területünkön Január első hétvégéjén zajlott a nemzetközi vörös kánya számlálás. Ezen esemény alkalmával egy időben
APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ
APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ (Ft/fő/éj) Szállás teljes panzióval * félpanzióval* Reggeli* Ebéd*
Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/
" Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért
Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN
Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE
Fényképek a házról Fényképek a nyílt napról SZÁZADOS-UDVAR VENDÉGHÁZ Cserhátszentiván, Kossuth u. 64. A Százados-udvar vendégház Cserhátszentivánban, falusias környezetben kínál családok, szűkebb
3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN Bank László Pécs, 2013. november 26. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: Tájvédelmi körzet:
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:
MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY
MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók
2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE
1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.
Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület
Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre
Több helyszín, végtelen sok látnivaló
A legtöbben ismerik a Gólya, gólya, gilice kezdetű mondókát, és sokan nem tudják, hogy a gilice nem a gólya, hanem a gerle népies neve. Miért kapta ezt a nevet az erdei iskola és óvoda? Ez a szelíd madár
Összefoglaló a Baja térségében megrendezett Gólya Road Show-ról
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hírlevele 2013. június HÍREK Összefoglaló a Baja térségében megrendezett Gólya Road Show-ról Az előző évekhez hasonlóan, idén június 18-án is megszervezésre és lebonyolításra
A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka
A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai
www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu
www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság
CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN
CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN Ablakot nyitunk a végtelen világegyetem felé! Időpont: április 17-18. Helyszín: országszerte számos helyszínen Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak
Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu
Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107
Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt
Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni