Autókölcsönzés - Általános szerződési feltételek
|
|
- Lídia Fülöp
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Autókölcsönzés - Általános szerződési feltételek 1. A jelen Mellékletben, vagy a Bérleti szerződésben foglaltak nem teljesítése, illetve megszegése esetén Bérbeadó jogosult a gépjármű bérbeadására létrejött bérleti szerződést ("Bérleti szerződés") azonnali hatállyal felmondani és a Bérleti szerződés tárgyát képező gépjárművet ("Gépjármű") előzetes figyelmeztetés nélkül a birtokába venni. Bérbeadó előbbi eljárásával összefüggésben Bérlőt, illetve a Gépjármű használatára jogosult személyt ("Használó") birtokvédelem nem illeti meg, továbbá Bérbeadó ezen eljárása nem tekinthető tilos önhatalomnak. Bérbeadó nem tartozik felelősséggel a Gépjárműben az előzőek szerinti birtokbavételkor fellelhető, a Bérlő, a Használó, avagy valamely harmadik személy tulajdonát képező dolgokban bekövetkezett károkért. A Bérbeadó felmondását nem köteles írásban megküldeni a Bérlőnek, a felmondás a Gépjármű előzőek szerinti birtokbavételére irányuló bérbeadói cselekménnyel, mint ráutaló magatartással jogszerűen közöltnek minősül. 2. Bérlő és Használó a Gépjárművet kizárólag a Magyar Köztársaság területén belül jogosult használni; a Gépjármű Magyar Köztársaság területén kívül történő használatához Bérbeadó előzetes külön írásbeli engedélye szükséges. 3. A Gépjárművet kizárólag olyan személy jogosult használni, aki a használat megkezdése időpontjában a 21. életévét már betöltötte, továbbá érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, és ezen engedélyt legalább egy éve szerezte. 4. Bérlő és Használó semmilyen körülmények között nem jogosult: a) a Gépjármű vezetését a Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye hiányában harmadik személynek átengedni; b) a Gépjárművel bármilyen típusú versenyen, illetve vetélkedőn, vagy hasonló eseményen részt venni; c) a Gépjárművet üzletszerűen személyszállításra használni, illetőleg azt albérletbe adni; d) a Gépjárművet szeszesitaltól befolyásolt állapotban, avagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt, továbbá járművezetésre egyébként alkalmatlan állapotban vezetni. A szerződésbe ütköző használat esetén Bérlő, illetve Használó az ebből eredő valamennyi következményért teljes körűen felel. 5. Az ún. bérleti nap a Gépjármű átvételének órájában kezdődő, folytatólagos, 24 órából álló időszak. A legrövidebb bérleti időtartam a bérleti díj megfizetése szempontjából egy bérleti nap. Abban az esetben, ha Használó a Gépjárművet előre nem bejelentetten a Bérbeadó és a Bérlő ("Szerződő Felek") által megállapodottnál egy órával később, vagy azt meghaladó késéssel szolgáltatja vissza, Bérbeadó a késedelem nyomán egy-egy újabb teljes bérleti napot számít fel; az egy órát el nem érő késedelem esetén Bérbeadó többletdíjat nem számít fel. Ha a késedelem a három bérleti napot meghaladja, Bérbeadó Bérlő, illetve Használó ellen haladéktalanul rendőrségi feljelentést tesz.
2 6. Az ún. nap+kilométer alapú bérlet esetén a Bérbeadó a Bérlő, illetve a Használó által megtett út hosszát a Gépjármű kilométer számlálója segítségével állapítja meg. Az előbbi műszer meghibásodása esetén a vonatkozó számítás alapja a Bérleti szerződés értelmében alkalmazott díjszabás ún. korlátlan kilométeres változata. 7. A Hosszú Távú Bérlet és a Tartós Bérlet (amennyiben a Bérleti szerződés aláíráskor meghatározott időtartama eléri a 13 (tizenhárom) hónapot) esetében amennyiben a Bérleti szerződés eltérően nem rendelkezik - a havidíj megállapítása 30 napos egységekben történik. Ilyen esetben a havidíj 3000 km futásteljesítményt foglal magában. Az esetleges többlet kilométer-felhasználás ellenértékét a Bérlő a bérlet lezárásakor köteles megtéríteni. 8. Bérbeadó Hosszú Távú Bérlet (amennyiben a Bérleti szerződés aláíráskor meghatározott időtartama meghaladja a 28 napot) esetében jogosult a Bérlőnek előzetesen jelzett időpontban, 2 havonta megállapítani és felszámítani a Túlfutás (amennyiben a Bérleti szerződés megszűnéséig, vagy egy adott időszak végéig teljesült tényleges futás a Tervezett futás időarányos részét meghaladja) mértékét, amelyet Bérlő köteles megtéríteni a Bérleti szerződés mellékletében (ennek hiányában a Bérleti szerződésben, vagy a Bérbeadó honlapján) szereplő díjtételeknek megfelelően. Szerződő Felek a többlet kilométer felhasználásból eredő költségek vonatkozásában különös tekintettel a már korábban megtérített tételekre a Bérleti szerződés megszűnésekor tételesen elszámolnak. Amennyiben a Bérleti szerződés megszűnésének időpontjában megállapítást nyer, hogy a Bérlő, illetve Használó által, a Bérleti jogviszony fennállta alatt megtérített többlet kilométer felhasználás után járó ellenérték meghaladja a Bérleti szerződés idejének egészére eső kumulált futásteljesítmény alapján esetlegesen felmerülő ellenértéket, akkor Bérbeadó köteles az ebből eredő különbözet Bérlő, illetve Használó részére történő visszafizetésére, vagy az utolsó bérleti díjban való kompenzálásra. 9. Bérlő, illetőleg Használó köteles megtéríteni Bérbeadónak minden olyan rendőrség, vagy más hatóság által kiszabott bírság, büntetés, illetve pótdíj ideértve a meg nem fizetett parkolási díjat, illetve az autópálya-használattal kapcsolatos díjak megfizetésének elmulasztását is következményeképpen előállott kárát, amelyet a Gépjárművel azon időszak alatt elkövetett valamely szabályszegés nyomán róttak ki, amely időszakban Bérlő a Gépjármű bérleti jogosultja volt, beleértve a tényleges visszaszolgáltatásig fennálló időszakot. Bérlő, illetve Használó terhére esik továbbá a Gépjárműben hagyott, a Bérlő, a Használó, vagy pedig valamely harmadik személy tulajdonát képező bármely dolog, illetve a Gépjármű járulékos tartozékainak, valamint iratainak elvesztése, illetve megrongálódása is. Bérbeadó jogosult a Bérleti szerződés megszűnését követően a tudomására jutott bármely bírság, büntetés, vagy egyéb fizetési kötelezettséggel együtt járó marasztalás nyomán előállott kárát teljes egészében választása szerint - a Bérlőre, illetőleg Használóra hárítani. Amennyiben a Bérlő, illetőleg a Használó a jelen pontban foglalt bírság, büntetés, illetve pótdíj megfizetésére vonatkozó kötelezettségének a Gépjármű Bérbeadó részére történő visszaadásáig nem tesz eleget, akkor a Bérlő, illetőleg a Használó köteles a Bérbeadónak a meg nem fizetett parkolási díjon, illetve az autópálya-használattal kapcsolatos pótdíjon felül minden egyes bírságra, büntetésre, illetve pótdíjra vonatkozó felszólítás után 2000 Ft + ÁFA adminisztrációs díjat is megfizetni.
3 10.Bérbeadó a Bérlővel, illetve a Használóval szemben a Bérleti szerződés alapján fennálló, a Gépjármű szolgáltatására irányuló kötelezettségének a tőle elvárható legnagyobb gondossággal igyekszik eleget tenni, ugyanakkor még előzetesen egyeztetett járműátadás esetén sem tehető felelőssé az átadás esetleges késedelme, illetőleg a Bérbeadónak fel nem róható okból történő meghiúsulása esetén. Bérlő a bérlet lejártát legalább 24 órával megelőzően köteles Bérbeadó számára jelezni, ha a bérletet meg kívánja hosszabbítani, illetve, ha azt az eredetileg megállapodottnál korábban kívánja lezárni. Ellenkező esetben Bérbeadó a megfelelően meg nem hosszabbított bérlet nyomán előállott veszteséget teljes egészében Bérlőre hárítja, illetve a bérleti díjat a bérlet eredetileg megállapított teljes időtartamára felszámítja. 11.A Hosszú Távú Bérlet esetében, amennyiben a Bérlő (Használó) az egy hónapnál hosszabb időtartam lejártát megelőzően bármely okból a Gépjármű használatával felhagy, köteles a Bérbeadó által számára biztosított kedvezményes bérleti díj, illetve a Gépjármű(vek) kedvezmény nélküli rendes bérleti díja közti, a teljes bérleti időszakra vetített különbözet összegét Bérbeadó számára bánatpénzt címén megfizetni. 12.A Gépjárművet kizárólag a Bérleti szerződésben megjelölt, vezetői engedéllyel igazolt személyek vezethetik. Bérbeadó a Gépjármű vezetésére jogosultként kettőnél több személyt a Bérleti szerződés ún. kiegészítésén engedélyezhet. A Bérleti szerződést és a jelen Általános szerződési Feltételeket aláíró személy azzal a személlyel, illetve gazdasági társasággal, vagy más entitással, amelynek nevében a Bérleti szerződést aláírja, Bérbeadóval szemben teljes körűen és egyetemlegesen felel. 13.Bérlő a bérlet lezárultakor a Gépjárművel az átvételkori állapotnak megfelelő, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles Bérbeadó számára visszaszolgáltatni. Bérbeadó, mind a Gépjármű kiadásakor, mind pedig annak visszavételekor ún. állapotlapot állít ki, amelyet a Bérlő, valamint a Bérbeadó arra feljogosított alkalmazottja aláírásával lát el. Bérlő felelősséggel tartozik a bérlet során keletkezett sérülésekért abban az esetben is, ha a Gépjármű visszaszolgáltatásakor a Gépjármű ún. visszavételi állapotlapjának aláírását elmulasztja (pl. Gépjárművet félfogadási időn kívül adja le, vagy félfogadási időn belül történő leadás esetén a szemlét nem várja meg), illetve megtagadja. A Gépjárművet a Bérbeadó üzemanyaggal teljesen feltöltve adja át a Bérlőnek; a Gépjármű visszaszolgáltatásakor, amennyiben azt nem teljesen feltöltött üzemanyagtartállyal szolgáltatja vissza, Bérlő köteles a hiányzó üzemanyag értékét megtéríteni (ún. feltöltési díj) A Gépjármű visszavételekor hiányzó üzemanyag újratöltésével összefüggő díj megállapítása a Bérbeadó kiszolgáló pontjain megtalálható, Bérbeadó által meghatározott ártáblázat alapján történik. 14.A Gépjárműben dohányozni tilos, ennek megsértése esetében a Bérlő (illetve Használó) köteles a Bérbeadónak Ft + ÁFA összeget haladéktalanul megfizetni. 15.Bérlő és Használó köteles a Gépjárművet a közlekedés szabályainak betartása mellett a tőle elvárható legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel vezetni. Köteles továbbá a Gépjárművet, ha azt magára hagyja, megfelelő módon leparkolni, illetve lezárni, továbbá a jármű iratait minden körülmények között magánál tartani. Bérlő és Használó semmilyen körülmények között nem jogosult a szállítható személyek forgalmi engedélyben meghatározott számát meghaladó számú személyt a Gépjárműben szállítani. Abban az esetben, ha a Gépjárművet hivatalos intézkedése keretében valamely hatóság elszállította, Használó, illetve Bérlő erről haladéktalanul köteles Bérbeadót értesíteni; ilyen esetben a felmerült költségek ideértve a bírság összegét is Bérlőt, illetve Használót terhelik. Bérbeadó fenntartja a jogot arra, hogy egyes gépjárműveit műholdas védelmi rendszerrel lássa el. A Bérlő hozzájárul, hogy a Bérbeadó személyes adatait (beleértve a műholdas védelmi rendszer által nyert adatokat) a közöttük fennálló jogviszonnyal összefüggésben kezelje, beleértve azok hatóság, vagy a Gépjármű használata során bármely
4 jogkövetkezmény kiszabására jogosult egyéb jogalany részére történő kiadását is. 16.A Bérlet jogviszony során felmerülő bármely meghibásodás esetén a bérlőnek haladéktalanul értesítenie kell a bérbeadót oly módon, hogy az alábbi telefonszámot felhívva tájékoztatja a bérbeadót a meghibásodással kapcsolatos minden általa ismert körülményről. A 0-24 óráig hívható telefonszám az alábbi: 30/ Bérlő minden tekintetben köteles teljes mértékben eleget tenni a bérbeadó a bejelentést követően adott utasításainak. Bérlő jelen szerződés aláírásával vállalja, hogy a bérelt gépkocsi használata során állandóan és folyamatosan biztosítja annak lehetőségét, hogy a gépjármű meghibásodása esetén a bérbeadót haladéktalanul fel tudja hívni. Bérlőnek tudomása van arról, hogy a gépjármű meghibásodása esetén a bérbeadó elsődlegesen saját üzleti érdekeltségébe tartozó műhelyek javítását kívánja igénybe venni, függetlenül a gépjármű meghibásodásának helyétől. Ebből következően a bérbeadó erre vonatkozó utasítását a bérlő feltétlenül betartani köteles, s attól eltérnie semmilyen indokkal nem lehet. Bérlő tudomásul veszi, hogy a gépjármű bármely helyen és bármely időpontban történő meghibásodása esetén azt onnan el nem szállíthatja, illetve a gépjárművel a meghibásodás helyét kizárólag a bérbeadó kifejezett hozzájárulása esetén, és az általa meghatározott feltételekkel hagyhatja el. Kivételt képez ez alól a gépjármű olyan minimális elmozdítása üzemképtelenség esetén, melyet a forgalom veszélyeztetése, akadályoztatása indokol. Bérlő tudomásul veszi, hogy a gépjárművet meghibásodása, üzemképtelensége esetén nem hagyhatja el, illetve őrzéséről személyesen, folyamatosan gondoskodni köteles. A gépjármű meghibásodásából eredően a bérlőt esetlegesen ért kár bérbeadói megtérítését a felek ezúton kizárják. 17.Amennyiben a Gépjármű az M1; M3; M5; M6 és M7 autópályák korlátlan igénybevételére jogosító matricával van ellátva, a matrica, vagy az ellenőrző szelvény elvesztése illetve megrongálódása esetén Bérlő kötbérként Ft + ÁFA összeget köteles a Bérbeadónak megfizetni. 18.Abban az esetben, ha a Bérlő a Bérleti szerződés alapján bármely címen fennálló fizetési kötelezettségének késedelmesen tesz eleget, az így keletkezett tartozás összege után köteles a késedelem teljes idejére a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresével megegyező mértékű késedelmi kamatot fizetni. Amennyiben a Bérlő az esedékes fizetési kötelezettségének a fizetési határidő lejártát követő 60 napon belül sem tesz eleget, Bérbeadó jogosulttá válik a tartozás tényét nyilvánosságra hozni. Baleset esetén szükséges teendők 19.Baleset esetén Bérlő (Használó) köteles gondoskodni az ún. Európai Baleseti Bejelentő nyomtatvány hiánytalan kitöltéséről, továbbá köteles haladéktalanul rendőri intézkedést kérni, valamint arról az eljáró rendőrtől igazolást kérni. 20.A személyi sérüléssel együtt járó baleset helyszínének elhagyása törvénybe ütközik. 21.Bérlő, illetve Használó köteles a baleset bekövetkeztéről Bérbeadót telefonon, vagy más alkalmas módon haladéktalanul értesíteni. Az értesítésben közölni kell, hogy a Gépjármű milyen műszaki állapotban van, valamint Bérbeadó kérésére a baleset körülményeit az esetleges tanúk megjelölésével részletesen le kell írni. Bérlő (Használó) köteles továbbá a Bérbeadó által biztosított ún. kárbejelentő nyomtatványt és baleseti bejelentőlapot megfelelően kitölteni, a jelen pont szerinti általa kitöltendő dokumentumokat, a balesetet követő egy napon belül Bérbeadónak megküldeni.
5 22.A baleset nyomán mozgásképtelenné vált Gépjárművet Bérlő (Használó) semmilyen körülmények között nem jogosult magára hagyni, illetve szükség esetén köteles a Gépjármű megfelelő és kellően biztonságos őrzéséről gondoskodni. 23.A Bérlő (Használó) a kárérvényesítési eljárás és/vagy a szükséges javítások elvégzése érdekében köteles a Gépjárművet a Bérbeadó és/vagy a biztosító rendelkezésére bocsátani. 24.A kárbejelentést követően a kárrendezés érdekében Bérbeadó jár el az érintett biztosítónál. 25.Amennyiben Bérlő, illetve Használó a fentiekben meghatározottakat megszegi, így pl. a balesetet késedelmesen, vagy hamis adatokat közölve jelenti, felelőssé tehető a baleset nyomán felmerült teljes kárért, illetve egyéb következményekért. Lopás és egyéb káresemény esetén szükséges teendők 26.A Gépjármű, vagy tartozékai ellopása esetén a Bérlő (Használó) köteles a rendőrséget és a Bérbeadót haladéktalanul értesíteni, feljelentést tenni, valamint a feljelentést, a kárbejelentőt, a Gépjármű forgalmi engedélyét és kulcsait haladéktalanul Bérbeadó rendelkezésére bocsátani. Bérlő a Gépjármű eltulajdonítása esetén, ha a Gépjármű kulcsaival és/vagy irataival nem tud elszámolni, függetlenül attól, hogy a Bérleti szerződés megkötésekor a lopás elleni biztosítást megváltotta-e, a Gépjármű teljes értéke erejéig felelőssé tehető. 27.Bérlő a Gépjárművel kapcsolatos bármely káresemény (beleértve tartozékok elvesztését is) a Bérlő (Használó) köteles a Bérbeadót haladéktalanul, lehetőleg írásban értesíteni. Felelősség 28.A jelen Mellékletben és a Szerződő Felek közti szerződésben meghatározott kötelezettségek teljesítéséért Bérlő és Használó Bérbeadóval szemben egyetemlegesen felel. 29. A jelen Melléklet aláírásával Bérlő hozzájárul, hogy a Bérbeadó a Bérlőnek a Bérleti szerződéssel összefüggésben tudomására jutott személyes adatait a közöttük fennálló jogviszonnyal összefüggésben, annak teljesítésével kapcsolatos célból rögzítse és kezelje, beleértve azoknak a Bérbeadó tulajdonosa, illetve Bérbeadóval jogviszonyban álló, Bérbeadó, vagy Bérbeadó üzleti partnerei felé reklám- vagy marketing-tevékenységet kifejtő személy részére történő átadását. 30.A jelen Melléklet aláírásával Szerződő Felek kijelentik, hogy annak valamennyi pontját és feltételét egyedileg megtárgyalták. Bérlő ezen túl kijelenti, hogy őt Bérbeadó tájékoztatta a jelen Melléklet azon feltételeiről, melyek a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen, vagy valamely korábban, a Felek között alkalmazott kikötéstől eltér, és hogy ezen feltételeket a jelen Melléklet aláírásával kifejezetten elfogadja.
6 Biztosítás 31.A Gépjármű bérleti díja magában foglalja a kötelező felelősségbiztosítást arra az esetre, ha Bérlő, illetve Használó bérlet során a Gépjárművel harmadik személynek kárt okoz. A Bérlő, illetve Használó saját hibájából bekövetkező ún. töréskár esetén, illetve ha a Gépjárművet eltulajdonítják a Bérlő (illetve Használó) káreseményenként a Gépjármű kategóriájának függvényében megállapított biztosítási önrész mértékiéig tartozik felelősséggel, melyet a bérbeadó által meghatározott időpontban köteles megfizetni. A Szerződő Felek rögzítik, hogy Gépjárművel kapcsolatban felmerült bármely, Ft-ot meg nem haladó kár esetén Bérbeadó nem köteles számlával igazolni a Gépjárművel kapcsolatos javítási költségként megjelölt összeget. Bérlő, illetve használó felelősséggel tartozik azokért a Bérlet során a Gépjárműben keletkezett sérülésekért, illetve egyéb károkért is, amelyek keletkezésének körülményeiről nem rendelkezik ismeretekkel (pl. ismeretlen károkozó által okozott sérülés.) Ha a Gépjárműbe dolog elleni erőszakkal behatolnak, illetve azt ilyen módon megrongálják, a rendőrségi feljelentést Bérlő (illetve Használó) köteles megtenni. Abban ez esetben, ha a Bérbeadóval szerződött biztosító társaság a bérlet alatt elő állott biztosítási eseménnyel összefüggő körülmények Bérlőnek (illetve Használónak) felróható felderíthetetlensége, illetve valamely, a Bérlő érdekkörében felmerült egyéb körülmény miatt (például de nem kizárólag ittas vezetés, bódult állapotban történő gépjárművezetés) a keletkezett kár megtérítést megtagadja, Bérbeadó jogosulttá válik az ilyen módon meg nem térült kárát Bérlővel (illetve Használóval) érvényesíteni. Bérlő (illetve Használó) a Gépjárművel azonos típusú új gépjármű mindenkori bruttó beszerzési ára erejéig tartozik felelősséggel a következő esetekben: a) ha a Gépjárműben a Bérlő (illetve Használó) saját hibájából adódóan bekövetkezett baleset során kár keletkezik, illetve a Gépjárművet eltulajdonítják. b) ha a Gépjárművet eltulajdonítják és a Bérlő (illetve Használó) a Gépjármű forgalmi engedélyével és/vagy indítókulcsával nem tud elszámolni. 32.A jelen Általános Szerződési Feltételek egy vagy több pontjának érvénytelensége nem hat ki a fennmaradó pontoknak, illetve a szerződés egészének érvényességére.
A bérleti idő lejárata után a Bérlő jogtalanul birtokolja a Gépjárművet.
Bérleti szerződés részletes feltételei A jelen Mellékletben vagy a Bérleti szerződésben foglaltak nem teljesítése, illetve megszegése esetén Bérbeadó jogosult a gépjármű bérbeadására létrejött bérleti
ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK. Bérlő és Használó semmilyen körülmények között nem jogosult:
ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK A jelen Mellékletben vagy a Bérleti szerződésben foglaltak nem teljesítése, illetve megszegése esetén Bérbeadó jogosult a gépjármű bérbeadására létrejött bérleti szerződést ( Bérleti
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (melléklet)
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (melléklet) A jelen Mellékletben vagy a Bérleti szerződésben foglaltak nem teljesítése, illetve megszegése esetén Bérbeadó ( Bérbeadó ) jogosult a gépjármű bérbeadására
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek 1. A jelen Mellékletben, vagy a Bérleti szerződésben foglaltak nem teljesítése, illetve megszegése esetén Bérbeadó jogosult a gépjármű bérbeadására létrejött bérleti szerződést
1. Bérlő, illetve a gépjármű bérbeadására létrejött bérleti szerződés ( Bérleti Szerződés ) tárgyát képező
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. Bérlő, illetve a gépjármű bérbeadására létrejött bérleti szerződés ( Bérleti Szerződés ) tárgyát képező gépjármű ( Gépjármű ) használatára jogosult személy ( Használó
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Az Autotelikus Kft. (székhely: 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 10. 1. em. 3, Cégjegyzékszám 01-09-971217,.a továbbiakban: Bérbeadó) bérbe adja a Bérleti Szerződésben (a továbbiakban: Bérleti Szerződés)
BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám
Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető
PREMIUM AUTO HUNGARY
PREMIUM AUTO HUNGARY ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Bérlő kötelezettségei-vállalásai A bérleti idő tartama alatt a Bérlő köteles a gépkocsit saját költségén karbantartani, köteles kívül-belül kitakarított
BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S
BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyfelől - képviselője: - székhely: - számlaszám: - adószám: - cégjegyzékszám: mint Bérlő, másfelől a M6 L.O.G Járműkereskedelmi és Szolgáltató Kft. - képviselője:.
INGÓ BÉRLETI SZERZŐDÉS
INGÓ BÉRLETI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről /név, személyi igazolvány szám, lakcím, telefonszám/ mint Bérbeadó (továbbiakban Bérbeadó) másrészről mint Bérbevevő (továbbiakban Bérbevevő) Bérbeadó
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin
BEERIDES BÉRLETI SZERZŐDÉS
BEERIDES BÉRLETI SZERZŐDÉS BÉRLETI SZERZŐDÉS 1. BEVEZETÉS 1.1 A jelen általános szerződési feltételek a BeeRides Gépjármű-kölcsönző Korlátolt Felelősségű Társasággal (székhely: 1134 Budapest, Róbert Károly
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek Vég Roland egyéni vállalkozó (Plaza del Molar 3, La Marina, Alicante, 03194, NIE/NIF: Y-3281011-Y) a www.costablancacar.com tulajdonosaként és kizárólagos képviseletében
G É P J Á R M Ű H A S Z N Á L A T S Z A B Á L Y Z A T A. Magyar Evezős Szövetség
G É P J Á R M Ű H A S Z N Á L A T S Z A B Á L Y Z A T A Magyar Evezős Szövetség 1) A Magyar Evezős Szövetség (a továbbiakban: MESZ) abból a célból, hogy a saját tulajdonú gépjármű(vek) használatának feltételeit
Általános Bérleti Szerződés
Általános Bérleti Szerződés amely létrejött egyrészről a PEICHL Kft. (2096 Üröm, Kőhegy u. 73/21; adószám: 14337644-2-13, Tel.: 70/77-40-777) a továbbiakban, mint Bérbeadó, valamint a Bérlő magánszemély/társaság
BKV Zrt. BÉRLETI SZERZŐDÉS
BKV Zrt. BÉRLETI SZERZŐDÉS A jelen bérleti szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa utca 15.
AUTÓBÉRLETI SZERZŐDÉS
AUTÓBÉRLETI SZERZŐDÉS 1. Amely létrejött az alábbi Szerződő felek között: egyrészről: Név / Cégnév: Lakcím / Székhely: IX/27. Anyja neve / Adószám: 24386326-2-41 Cégjegyzék szám: 01-09-174482 Bankszámlaszám:
BEERIDES BÉRLETI SZERZŐDÉS
BEERIDES BÉRLETI SZERZŐDÉS BÉRLETI SZERZŐDÉS 1. BEVEZETÉS 1.1 A jelen általános szerződési feltételek a BeeRides Gépjármű-kölcsönző Korlátolt Felelősségű Társasággal (székhely: 8000 Székesfehérvár, Király
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin
Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására
14253058 S algó Vagyon Kft. Salgótarján SV/2.411-2/2015 Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város
LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉS
LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az 1. pontban nevezett bérbeadó (a továbbiakban: Bérbeadó), másrészről pedig a 2. pontban nevezett bérlő (a továbbiakban: Bérlő) együttesen a továbbiakban:
Mire kell figyelni a bérlés előtt?
Külföldi nyaralásaik során sokan választják azt a megoldást a helyi látnivalók és nevezetességek megtekintéséhez, hogy gépkocsit bérlenek a tömegközlekedés használata helyett. Ennek előnye, hogy kényelmesebb,
Új Szöveges dokumentum
BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Miskolci Egyetem (székhelye: 3515 Miskolc, Egyetemváros; képviseli: Dr. Patkó Gyula rektor) - mint bérbeadó, a továbbiakban bérbeadó, másrészről a Bartók
Magyar Evezős Szövetség G É P J Á R M Ű H A S Z N Á L A T S Z A B Á L Y Z A T A
Magyar Evezős Szövetség G É P J Á R M Ű H A S Z N Á L A T S Z A B Á L Y Z A T A 1) A Magyar Evezős Szövetség (a továbbiakban: MESZ) abból a célból, hogy a saját tulajdonú gépjármű(vek) használatának feltételeit
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről (módosításokkal egységes
Tisztelt Előfizetőink!
Tisztelt Előfizetőink! A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Társaságunk) Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF) 2013. február 1. napjától hatályba lépő módosításait
INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei
AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve
Általános Szerződési Feltételek Bérleti szerződés 1. sz. melléklete
Általános Szerződési Feltételek Bérleti szerződés 1. sz. melléklete Udvardy Miklós Ferenc egyéni vállalkozó, továbbiakban, mint Bérbeadó, Bérbeadja a bérleti szerződésben megnevezett gépjárművet, a továbbiakban,
I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása:
Tisztelt Flotta Ügyfelünk! I. Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük a flotta tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük a Üzleti Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről (módosításokkal egységes
201...év...hó...nap...perctől - 201...év...hó...nap...percig.
AUTÓBÉRLETI SZERZŐDÉS Egyrészről Cégnév: CMO 69 Kft. Telephely: 1151 Budapest, Közvágóhíd u. 27. Adószám: 11942919-1-42 Tel: 06-70-294-73-73; E-mail: buszpluszauto@gmail.com Nyitva tartás: H-P : 09:00-17:00
Dorogi József Attila Művelődési Ház közösségi rendezvények infrastruktúra- és eszközhasználatának feltételeiről szóló szabályzat
Dorogi József Attila Művelődési Ház közösségi rendezvények infrastruktúra- és eszközhasználatának feltételeiről szóló szabályzat. 1. A szabályzat hatálya A szabályzat a Dorogi József Attila Művelődési
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Hallgatói Hangszerkölcsönzési Szabályzata. (a továbbiakban: a Szabályzat )
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Hangszerkölcsönzési Szabályzata (a továbbiakban: a Szabályzat ) 1. (1) Az Egyetemen működő tanulmányi és művészeti élet feltételeinek minél magasabb szintű
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. (Bérleti szerződés 1. sz. melléklete)
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (Bérleti szerződés 1. sz. melléklete) A Rado Central Kft. a továbbiakban, mint Bérbeadó, bérbe adja a bérleti szerződésben megnevezett gépjárművet, a továbbiakban, mint
TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15.
Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15. Módosítás időpontja Módosítás készítője Módosítások összefoglalója Módosítás hatályba lépése 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1.
Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)
Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a
Utazási szerződés Érvényes 2016. január 1. napjátol visszavonásig.
EUPOLISZ UTAZÁSSZERVEZŐ KFT. Székhely: 8200 Veszprém, Szeglethy u. 1. II/15. Tel: (+36) 88 871728, (+36) 88 871729 Cégjegyzékszám: 01-09-694366 Adószám: 12600229-2-19 Engedélyszám: U-000463 Vagyoni biztosíték:
(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.
Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 46/2012. (VII.10.) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel.
SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Cím: 6728. Szeged, Bajai út. 14., 6701. Szeged Pf. 495. Telefon: (62) 559-577, (30) 394 8958 Fax: (62) 559-579, BM tel.: 33/1397, Fax: 33/1162 E-mail:iskola@szrszg.hu Web:
HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZATA
HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZATA Hajdúhadház, 2012. június 18. A VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A rendszerhasználati szerződés tartalmi elemeinek minden rendszerhasználóra általánosan irányadó részét a jelen általános szerződési feltételek
ÁLTALÁNOS BÉRLETI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS BÉRLETI FELTÉTELEK 1.) A bérlő köteles minden bel- és külföldi jogszabályt, hatósági előírást (pld. menetlevéltömböt szabályosan vezetni, valamint a menetíró korongot a menetíró készülékbe az
TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS
TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt, Név: Baranya Megyei Önkormányzat Székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Képviseli: Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke Adószám:15724007-2-02 Bankszámlaszám:
Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
K I V O N A T SZŰCS IMRE EV. hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980
B rész ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉS FELTÉTELEI
B rész ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉS FELTÉTELEI A City Gold Rent Kft. által bérbeadott gépjárművekre I. ÁTADÁS-ÁTVÉTEL, A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, A JÁRMŰ VISSZASZOLGÁLTATÁSA 1. BÉRBEADÓ a járművet a bérlet kezdő időpontjában
ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése
30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:
Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár
szerződés száma :./... MUNKÁLTATÓI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Budapest Országos Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár (1138 Budapest, Váci út 193.) továbbiakban a Pénztár, valamint Név:... Cím:...
VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet)
Amely létrejött egyrészről: VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS (Tervezet) Név: Országos Egészségfejlesztési Intézet Székhely: 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. PIR szám: 630061 Adószám: 16606416-2-43 Statisztikai
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS A jelen vállalkozási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980
Secret Control GPS Kft. Mobil parkolási szolgáltatási szabályzat
MOBIL PARKOLÁSI SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT I. FEJEZET A SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT ALAPFOGALMAI 1.1 Alapfogalmak 1.1.1 Szolgáltatás A Szolgáltató, mint a 356/2012. (XII.13.) Korm. rendeletben meghatározott
BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS cégnév BKV Zrt. 15/T-408/10. BKV Zrt.
BKV Zrt. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS A jelen megbízási szerződés (a továbbiakban: Szerződés) az alulírott helyen és időpontban jött létre egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely:
Repülőtéren történő átvétel/leadás esetén pótdíjat számolnak fel 13,70 USD/ 50 AED. 25 év a P,I, V kategóriás autók esetén
Gépkocsivezető Repülőtéren történő átvétel/leadás esetén pótdíjat számolnak fel 13,70 USD/ 50 AED Korhatár/min 21 év, 25 év a P,I, V kategóriás autók esetén Korhatár/max. Második gkv. vezető nincs felső
TSC Kft. 1091 Budapest, Üllői út 19.. Cg. 01-09-871569 MKEH reg.szám: U00726
TSC Kft. 1091 Budapest, Üllői út 19.. Cg. 01-09-871569 MKEH reg.szám: U00726 Biztosító:QBE Biztosító Tel.: 06 1 427 27 27 Honlap:www.tescotravel.hu E-mail:foglalas@tescotravel.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakás eladásának feltételeiről 16/2005. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet
Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról
Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 13. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában
TVK-ERŐMŰ TERMELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA KERESKEDŐI ENGEDÉLYESI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA
A TVK-ERŐMŰ TERMELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA KERESKEDŐI ENGEDÉLYESI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZATÁNAK MELLÉKLETE Tartalomjegyzék Tartalom Oldalszám
Lakásbérleti szerződés
Lakásbérleti szerződés amely létrejött egyrészről Veres Zoltán (szül: 1988-07-18 Csajki (Szovjetunió); an: Cimbal Tamara ; lakhely: 1118 Budapest, Rétköz utca 45/c ) mint bérbeadó (továbbiakban Bérbeadó
Az üzemanyag vételezés szabályai
Az üzemanyag vételezés szabályai Fenti témakör az Országos Mentőszolgálat(továbbiakban :OMSz)-nál 2006-ban lett kidolgozva Minőségügyi Kézikönyv-ben Az Országos Mentőszolgálat üzemanyag ellátási,üzemanyagkártya-kezelési,valamint
AUTO SECURIT Zrt. SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT PARKOLÁS ÉS E-MATRICA VÁSÁRLÁS
AUTO SECURIT Zrt. SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT PARKOLÁS ÉS E-MATRICA VÁSÁRLÁS I. FEJEZET A SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT ALAPFOGALMAI 1.1 Alapfogalmak 1.1.1 Szolgáltatás A Szolgáltató, mint a 356/2012. (XII.13.)
TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Dual-Plus Kft. TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos: 2011.júius 01 Utolsó módosítás: 2010. május 24 Az Ügyfélszolgálat címe: 3780 Edelény Tóth Árpád út 14. Az Ügyfélszolgálat elérhetősége:
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. március 30-i ülésére
Tárgy: Hulladékszállító jármű ingyenes használatba adása Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14. Döntéshozatal módja: egyszerű
Javaslat a Salgótarján, Rákóczi út 18. (hrsz: 3750/A/2) szám alatti üzlethelyiség bérbeadására
14049385 r Salgó Vagyon Kft. Salgótarján SV/.i.'fc ;../2 0 1 4. Javaslat a Salgótarján, Rákóczi út 18. (hrsz: 3750/A/2) szám alatti üzlethelyiség bérbeadására Tisztelt Közgyűlés! Társaságunk bérleti szerződést
Megbízási Szerződés Lakás kezelésre
Megbízási Szerződés Lakás kezelésre amely létrejött egyrészről,....sz alatti lakos, anyja neve... ig.sz..mint Megbízó és Tulajdonos a továbbiakban: Megbízó, vagy Tulajdonos-, másrészről.... szélhely:...adószám:...,
BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS KONSZIGNÁCIÓS KÉSZLET KERETÉBEN FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE
BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS KONSZIGNÁCIÓS KÉSZLET KERETÉBEN FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE (a továbbiakban: Keretszerződés), amely létrejött egyrészről a Székhely:
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2006. (VI.1.) KGY r e n d e l e t e a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezéséről valamint közzétételéről szóló 68/2003. (XII. 22.) KGY rendelet módosításáról
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Vargáné
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró
Készülék kölcsönzésére és használatára vonatkozó szerződés természetes személy felhasználók számára
Készülék kölcsönzésére és használatára vonatkozó szerződés természetes személy felhasználók számára mely létrejött egyrészről az alább megjelölt Tulajdonos Elnevezése: Siketek és Nagyothallók Országos
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A Phantasy Bt. (székhely: 1158 Budapest, Késmárk u. 1., adószám: 20179063-2-42, EU-adószám: HU20179063) mint "Szolgáltató", a felhasználói (továbbiakban: "Felhasználó")
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. február 22-i ülésére Tárgy: A MSZP Zirc és Térsége Szervezeteinek Szövetsége kérelme Előadó: dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés
3. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita Előterjeszti:Mezőfi
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS DABAS VÁROS ÁTFOGÓ ÚTREKONSTRUKCIÓS MUNKÁI (B CSOMAG) amely létrejött egyrészről egyik részről: Név: Dabas Város Önkormányzata Székhelye: 2370 Dabas, Szent István tér 1/b. Telefon,
VÁLLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
Veolia Water Solutions & Technologies Zrt. VÁLLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Tartalomjegyzék 1. FEJEZET SZERZŐDŐ FELEK - MEGHATÁROZÁSOK... 2 2. FEJEZET A SZERZŐDÉS TÁRGYA... 3 3. FEJEZET
ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület 2013. augusztus 8-i ülésére
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 27-i ülésére Tárgy: A Zirc, Kossuth u. 18. szám alatti 996/3/C helyrajzi számú garázs ingatlan bérleti úton történő
Mi a teendő kár esetén?
Mi a teendő baleset esetén? Mi a teendő kár esetén? Közúti baleset bekövetkezése esetén a gépjárművel azonnal meg kell állni és meg kell győződni arról, hogy történt-e személyi sérülés. Személyi sérülés
Mit jelent az elállási jog?
Megszüntethetjük-e egyoldalúan a már megkötött, általunk aláírt üdülőhasználatra, hosszú távra szóló üdülési termékre vagy üdülési jog cseréjére vonatkozó szerződésünket? Igen, a hatályos jogszabályok
Általános szerződés feltételei
Általános szerződés feltételei A Gameport Hungary Kft által bérbeadót gépjárművekre I.Átadás-átvétel, a szerződés megszűnése, a jármű visszaszolgáltatása 1.Bérbeadó a járművet a bérlet kezdő időpontjában
BÉRLETI SZERZŐDÉS TERVEZET
BKV Zrt. BÉRLETI SZERZŐDÉS TERVEZET (a továbbiakban: Bérleti szerződés), amely létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa utca 15. Cégjegyzékszám:
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Hatály: 2018. november 1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) szabályozza a BETO Kft. (a továbbiakban: Megbízott ) és a vele szerződő partner
Általános üzletszabályzat kivonat
Általános üzletszabályzat kivonat a Magyar Telekom Nyrt. Nyilvánosan elérhető integrált GSM900/DCS1800/IMT-2000/UMTS mobil rádiótelefon szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Kivonat
9/2017. (XI.20.) MÜK szabályzata az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről és követelményeiről 1
9/2017. (XI.20.) MÜK szabályzata az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről és követelményeiről 1 A Magyar Ügyvédi Kamara teljes ülése az ügyvédi tevékenységről szóló
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterejszti Vargáné Fodor Rita pénzügyi
Belföldi kiküldetési szabályzat
Testnevelési Egyetem Belföldi kiküldetési szabályzat Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 43/2015. sz. határozatával 1 ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A szabályzat célja, tartalma A Testnevelési Egyetem (továbbiakban:
A KBT ÉRTELMEZÉSE
A KBT. 305. ÉRTELMEZÉSE A szerződés teljesítésére a Kbt. 305. -ában foglaltak az irányadók, mely szabályozás 2010. szeptember 15-én módosításra került. Az előírások az ajánlattevőként és az ajánlatkérőként
mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató),
KERESKEDELMI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a a jelen megállapodást továbbiakban: Megállapodás a Megállapodás feltételei szerint elfogadó (239/2009. (X.20.) IKIM rendeletben
E-ÚTDÍJ ÁSZF. 1/8 oldal FIGYELMEZTETÉS
FIGYELMEZTETÉS A jelen dokumentum az e-útdíj adatszolgáltatás előfizetői szolgáltatási szabályzatnak a lábjegyzetben megjelölt időpont szerint hatályos rendelkezéseit tartalmazza. A mindenkor hatályos
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS
BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980
Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium megbízásából az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda mint Szerződő Hatóság Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen
BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE
BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE (a továbbiakban: Keretszerződés), amely létrejött egyrészről a. Székhely:..; Cégjegyzékszám:..; Adószám:.;
MÁV Szolgáltató Központ Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.III. emelet 305.. szoba
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Egyszer használatos ágyneműk beszerzése tárgyú nyílt pályázathoz Budapest, 2014. február Tartalomjegyzék I. Pályázati felhívás II. Felolvasólap
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,
PARKOLÁSI SZABÁLYZAT
PARKOLÁSI SZABÁLYZAT LEHEL CSARNOK 1134 Budapest, Váci út 9-15. 1. A parkolási szabályzat hatálya Jelen parkolási rend területi hatálya kiterjed a 1134 Budapest, Váci út 9-15. alatt működő Lehel Csarnok
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától)
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére (hatályos: 2017. január 1. napjától) 1 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nagykezdőbetűvel
Magyar joganyagok - 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - az ügyvédi felelősségbiztosít 2. oldal 3. Az ügyvédi tevékenység gyakorlása keretében kiegészít
Magyar joganyagok - 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - az ügyvédi felelősségbiztosít 1. oldal 9/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat az ügyvédi felelősségbiztosítás évenként számított legalacsonyabb összegéről
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben) 1 Budapest
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám: