514 i KERESZTÉNY MAGVETŐ 2009/1
|
|
- Dániel Tamás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 514 i KERESZTÉNY MAGVETŐ 2009/1 Herepei János: Művelődéstörténeti tanulmányok és adattárak. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta: Sas Péter. Művelődés, Kolozsvár, Tragikus tudós-sors jutott Herepei Jánosnak. Olyan, amelyhez hasonló csak a mi tájainkon érheti a szenvedélyes kutatót. Két ország felségterületén élt, de egyikben sem tudtak számára hosszasabban méltó munkahelyet biztosítani. Csodálták, elismerték, de nem becsülték meg. S most, halála után négy évtizeddel megállapíthatjuk, hogy mégis jelentős életművet alkotott. Pályája a kolozsvári Farkas utcai régi papilakból indult. Évszázadokon át laktak ott a város vezető református lelkészei, köztük a két Herepei Gergely, a nagyapa és az édesapa. Ha az ő nyomukon indul az 1891-ben született János is, bizonyára békésebb viszonyok közt űzhette volna szenvedélyét, a történelmi-régészeti kutatást. Ő azonban szakított a családi hagyományokkal, s a bölcsészetet választotta: magyart, történelmet, régészetet hallgatott a kolozsvári tudományegyetemen. S ha a világ nem fordul nagyot a világháborúval, bizonyára szép egyetemi vagy múzeumőri pálya várt volna rá. Hisz az egyetem Érem- és Régiségtárában alkalmazzák, még külföldi utakra is kiküldik. Az iskolateremtő Pósta Béla professzor irányításával jegyzi el magát a régészettel és a numizmatikával. Aztán elragadja a világháború forgataga, alighogy hazakerül, az egyetemet elfoglalja a román hatalom, Pósta professzor meghal. Ám a román kézbe került egyetemnek is szüksége van jól képzett régészre, de azt már nem tudják elviselni, hogy munkatársuk egy főtéri illemhely-kialakításnál Árpád-kori sírokra bukkanjon. így Herepei kénytelen más megélhetés után nézni. A Minerva Műintézet Rt., a magyar egyházak alapította nyomdaipari vállalat alkalmazza könyvelőként 1925-ben. Ettől fogva a hivatali munka mellett csak szabadidejében élhetett a kutatásnak. De állandóan jelen volt a lapok, folyóiratok hasábjain kis adatközlésekkel, néha egy-egy dolgozattal. Mert fáradhatatlanul gyűjtött: hol a temetőben sírköveket másolt le, hol a levéltárban vagy valamelyik könyvtárban jegyzett ki adatokat. S néha feladatokat is kapott. Az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumőrévé, egykori iskolája, a Református Kollégium levéltárosává választotta. Kutatómunkájának hátterében a családi hagyományok mellett a baráti kör állott, mindenekelőtt a nála másfél évtizeddel idősebb Kelemen Lajos, és a másfél évtizeddel fiatalabb Szabó T. Attila. Herepeivel együtt ők az erdélyi múlt leg-
2 KÖNYVSZEMLE 515 következetesebb feltárói. Kolozsvári viszonylatban még munkamegosztás is kitűnik: Kelemen Lajos inkább az unitárius, Herepei viszont a református örökséget kutatta. Egyházától Herepei minden támogatást, elismerést megkapott ben a Kalotaszegi Református Egyházmegye Kós Károlyt főgondnokául, Herepeit főjegyzőjéül választotta: ezzel Herepei kilépett szülővárosa bűvköréből, s érdeklődése a Kalotaszegre is kiterjedt. Igazi elismerést azonban a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumtól kapott, amikor ennek választmánya február l-jétől meghívta igazgatóul. Alig haladt a múzeum átszervezésével, amikor a második bécsi döntés 1940 őszén új feladatok elé állította: intézménye a Magyar Nemzeti Múzeum része lett, s megbízták egy Székely Tudományos és Közművelődési Intézet létrehozásával. Az intézet nem alakult meg, de 1944 őszén parancs jött a fővárosból, hogy a múzeum legértékesebb kincseit ládákba csomagolva el kell menekíteni. A 47 láda útnak indítása egyben Herepei kálváriájának kezdete lett. A ládákat a hadi helyzetnek megfelelően többször lerakták, átrakták, míg végül március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében porrá égtek. Összesen 44 darab apró fémtárgyat s 95 érmét sikerül a romokból kimenteni. A hatóságok ugyan felmentették Herepeit a felelősség alól, de sokan szemére hányták a parancs szolgai teljesítését, s hihetően az önvád is kínozta. Érthető, hogy nem mert visszatérni Romániába. A kálvária folytatódott. A Tolna megyei Bonyhádon létesült Székely Múzeum élére nevezték ki. Az államosítás után ezt beolvasztották a szekszárdi múzeumba. Egy darabig oda ingázott ben nyugdíjaztatta magát, majd 1953-ban lányához Kajdacsra költözött től fedezték őt fel a szegedi egyetem magyar tanszékének munkatársai, s 1961-ben feleségével és leányával együtt beköltözhetett a Tisza-parti városba. Itt alkalmilag a múzeumnál is dolgozhatott, de mindenekelőtt lehetőséget kapott tanulmányainak sajtó alá rendezésére. Adattár főcímmel három tekintélyes kötete (1965, 1966, 1971) jelent meg közel kétezer oldalon a szegediek kiadásában. A harmadik kötet közzétételét már nem érhette meg, mert 1970 októberében a szegedi temetőbe tért örök nyugalomra. Kegyeletes családja édesapja házsongárdi sírkövére is bevésette nevét. Egy ilyen hányatott életpálya semmiképpen sem kedvezhetett a nagy összegezéseknek. Adatközlések, kisebb adalékok s alig néhány kidolgozott, szakszerűen lezárt tanulmány maradt utána. Egyetlen tekintélyes kötetet kitevő, átfogó munkája a Bonyhádon véglegesített: A Házsongárdi temető régi sírkövei. Ez is gépiratban kerengett több intézetnél, amíg az Akadémiai Kiadó 1988-ban vállalta kinyomtatását. Hatodfélszáz lapján Kolozsvár sírkertjének 1750-ig terjedő történetét dolgozza fel 151 sírkő adatainak közlésével. De a kötet lényegében közel kétszáz év várostörténetét is felöleli. Lapjairól minduntalan kicsendül a
3 516 i KERESZTÉNY MAGVETŐ 2009/1 panasz, hogy kézikönyvek, elpusztult jegyzetei nélkül, falusi magányban kényszerül az összegzésre. Sokáig úgy tűnt, hogy a három kötet adattárral és a temető-monográfiával mindaz sajtó alá került, ami értéket jelent a Herepei életműből. Hírek ugyan még a 80-as években is szóltak arról, hogy Szegeden számos kézirata található Herepeinek, de azok befejezetlenek, közzétételük rengeteg előkészítő munkát igényelne. Akkoriban elképzelhetetlen volt csak úgy, jegyzetelés nélkül sajtó alá bocsátani adattárakat, nem lezárt tanulmányokat. Sas Péter budapesti történész kutatóé az érdem, hogy kézbe vette a Herepei-hagyatékot, s abból minden valamennyire is közölhető anyagot kötetekbe gyűjtött, sajtó alá bocsátott. Nem különben dicséret illeti a kolozsvári Művelődés folyóirat kiadóját, mindenekelőtt Szabó Zsolt főszerkesztőt, hogy ezt a sorozatot felvállalta, egymás után jelentette meg a köteteket. A ben indult sorozat most, a hatodik kötettel - úgy tűnik - végéhez érkezett. Ennek az előszavába illesztve Sas Péter közli Herepei kéziratainak es jegyzékét. Ebben tizenhárom témakörbe (Történelem, Régészet és éremtan, Néprajz, Művészet és iparművészet, Irodalomtörténet, Nyelvészet, Neveléstörténet, Egyháztörténet, Címertan és családtörténet, Könyvészet és könyvnyomtatás, Honismeret, természetjárás, természettudomány, Jelentések, Egyéb dolgozatok) sorolva több mint 175 címet említ. Közülük számos adatgyűjtés, feldolgozás, névmutató, vagy éppen csak elkezdett téma. Akkor még csak néhány került sajtó alá, mára többségük. Már ami eljutott Szegedre. Mert jó néhány a költözködések során elkallódott. Előfordulhat, hogy némelyik még előkerül. A most megjelent kötet a Művelődéstörténeti tanulmányok és adattárak címet viseli. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta Sas Péter (Művelődés, Kolozsvár, 2008). A 220 lapos kötet az előszón kívül tulajdonképpen adat- és okmánytárakat tartalmaz, egyik sem nevezhető tanulmánynak. Ezek a tárak sem a szélesebb olvasóközönségnek, hanem a kutatóknak, a témában jártas szakembereknek rejtenek kincseket. Mert a halottak jegyzékét nyilván az forgatja, aki valakinek az adatait keresi, vagy netán a névanyagot kutatja, esetleg a járványok pusztításait akarja felmérni. A társadalmi összetételre, sőt a későbbiekben az utca megjelölésével a területi eloszlásra is kap utalást. Herepeinek szüksége volt ezekre a századi jegyzékekre a Házsongárdi temető sírköveinek azonosításánál. Sok esetben ma már pótolhatatlanok, mert az akkori források elpusztultak vagy éppen lappanganak. Az egyik összeállítás az , a másik az , a harmadik az , a negyedik az közötti harangozások jövedelmét veszi nyilvántartásba - számos kihagyással. A harangozás napja mellett legtöbbször a halott vagy a családfő ( Lévai Pál fiacskája; László
4 KÖNYVSZEMLE 517 János anyósa") nevét tüntetik fel, néha azt, hogy többször is harangoztak. Néha a rang is kitűnik: Méltóságos Gróf Bánfi Dienesné asszony ő Méltóságának halálozása - 9 Harang". Ritkán sejteni lehet a halál okát: Egy szegény legény, akit megütött a malomkő", Mikó Albert, az kit megöltek", Az mely katonát hegyes tőrrel által vertek", Hideg megvett idegen legény Nagy Ferenc". Alaposabban kutatva néhány híres személyiség adatait is megtaláljuk. így március 22-én jelzik Tótfalusi Miklós úr koporsóbatétele'-t,, s csak egy jó hónap múlva, április 24-én Tótfalusi úr temetésé"-t. Szeptember 24-én már Tótfalusi Miklósné aszszonyom leánykája'-ért harangoznak. Ezek a református nyilvántartások. Herepei kézbe vette az Unitária Eklésia" számadásait is, hiszen a piaci (főtéri) templomban ők harangoztak közöttről írja ki az adatokat. Az utolsó jegyzék ból származik, a református papok vezette temetési jegyzék. A Kalotaszegi adattár eredetileg a tájegység falvainak református papjait szándékozott felsorolni életrajzi adatok kíséretében. Gyalu 1590-es évektől az 1930-as évekig működő 13 lelkészét veszi számba az elkészült rész. Az Okmánytár Bánffy huny ad múltjához Viski János ottani lelkipásztor 1746-tól 1760-ig néhány évről vezetett feljegyzéseit tartalmazza. Többnyire a keresztelések, esketések és temetések, néha a bevételek rögzítése található itt napi pontossággal. A legértékesebb Kolozsvár városának évi homagiális eskükönyve című másolat a pecsétek elemzésével. Az V. Ferdinánd király iránti hűségesküt Kolozsvár valamennyi tanácstagja és tisztségviselője letette, ezt aláírásával és pecsétjével bizonyította. Úgyhogy 155 vezető polgár (közülük több nemes) kézjegye és pecsétnyomójának rajzolatja látható itt. Megállapítható, hogy néha nagyon primitív vésetü pecsételőket is használtak, sőt néha kölcsönkérték egymástól a nyomót. Az aláírók között sok jeles személyiség neve bukkan elő. Ilyen Gyarmathi Sámuel, az ekkor még jegyző, 1848-as főbíró Grois Gusztáv, a későbbi királybíró Gyergyai Ferenc, Barra Imre, Judenhoffer Mihály orvosok, Schilling János mérnök. Az utolsó írás egy jegyzet a magyar-román nyelvi kölcsönhatásról. Végül a szerkesztő felsorolja a kötetben közölt kéziratok lelőhelyét. Illett volna megjelölni, hogy Herepei János hagyatéka, Bp." pontosabban kit vagy milyen intézményt jelöl, netán magát a sajtó alá rendezőt. Az ilyen jellegű adattár-kötet használatához nélkülözhetetlen a névmutató. Ez itt több mint 30 oldalt tesz ki, s 2600 nevet tartalmaz. Aki Kolozsvár régebbi múltját kutatja, nem nélkülözheti Herepei János adattárait. Ezek most már közkézen forognak, s így méltó elégtételt szolgáltatnak egy minden megpróbáltatás ellenére a célkitűzéseihez hű maradó történésznek. GAALGYÖRGY
5 Egyházi élet - Hírek Az Egyházi Főhatóság tevékenysége Az Egyházi Képviselő Tanács július 3-án tartotta II. évnegyedi rendes ülését Marosvásárhelyen, a Kövesdombi Unitárius Egyházközség tanácstermében. Napirenden szerepelt többek közt Bálint Benczédi Ferenc püspök beszámolója egyesült államokbeli útjáról, az egyházi stratégiai tervezés háttérdokumentuma, a felekezeti középiskolák beszámolója a frissen zárult tanévről, az egyházközségi közigazgatási és pénzügyviteli szabályzat, a szejkefürdői unitárius találkozó évi megszervezése, valamint beszámoló az államvédelmi szervek egyházi életbe való beavatkozásának feltárását előkészítő bizottság tevékenységéről. Az Egyházi Főtanács évi rendes ülésére július én került sor Kolozsváron az unitárius kollégiumban. A év egyházi megvalósításait számba vevő legfőbb kormányzó testület ülésén tartott istentiszteleten Vass Mózes kőhalmi lelkész prédikált, az énekvezéri teendőket Kiss Erika kolozsvár-belvárosi énekvezér végezte. A záróebéd pohárköszöntőjét a Berde-serleggel Varró Margit, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium igazgatója mondta. Lelkészképzés, énekvezér-képzés A Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán június 28-án tartották az évzáró ünnepélyt. A kolozsvári belvárosi unitárius templomban tartott istentiszteleten Nagy László főjegyző végezte a szószéki szolgálatot. Az évzáró keretében történt a három végzős hallgató egyházi szolgálatra való átadása és átvétele is. Vagyas Attila, Varró Bodoczi Barna és Vass Zsuzsánna gyakorló segédlelkészi kinevezését a Püspöki Hivatal az ősztől állítja ki. A Lelkészképesítő Bizottság július 7-én lelkészképesítő vizsgát tartott Kolozsváron. Bíró Attila kökösi, Finta Emese Erzsébet káinoki, Kis János Csaba aranyosrákosi, Kiss Sándor Loránd székelyudvarhelyi, Mikó Amália székelykeresztúri, Sipos László várfalvi, Szabó Adél sepsiszentgyörgyi és Újvárosi Katalin székelymuzsnai gyakorló segédlelkész unitárius lelkészi oklevelet szerzett. A Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán július 21-én tartották meg a felvételi vizsgát. A bejutott hallgatók: Szabó Csengele (Sepsiszentgyörgy), Dimény Zita Ágnes (Torockó), Keresztes Zsolt (Szentábrahám), Lurtz Zsolt (Sepsiszentgyörgy) és Jobbágy Mária Júlia (Kövend).
Egyházi élet - Hírek
363 Egyházi élet - Hírek Az Egyházi Főhatóság tevékenysége m Egyházunk legfőbb végrehajtó testülete, az Egyházi Képviselő Tanács július 6-án tartotta II. évnegyedi rendes ülését Kolozsváron. Napirenden
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház
A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK
1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár
Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
Egyházi élet - Hírek
481 Egyházi élet - Hírek Az Egyházi Főhatóság tevékenysége u November 30-án volt egyházunk legfőbb végrehajtó testülete, az Egyházi Képviselő Tanács 2007. évi utolsó rendes ülése Kolozsváron. A testület
Egyházi élet - Hírek
107 Egyházi élet - Hírek Az Egyházi Főhatóság tevékenysége m Egyházunk legfőbb végrehajtó testülete, az Egyházi Képviselő Tanács február 17-én rendkívüli tilést tartott Kolozsváron, amelynek tárgysorozatán
Egyházi élet - Hírek
Egyházi élet - Hírek Az Egyházi Főhatóság tevékenysége A 2003. év második felében az Egyházi Képviselő Tanács II. évnegyedi rendes ülését július 11-én tartotta, ahol a Főtanács ülésének előkészítése alkotta
Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.
Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska
A kolozsvári egyetem tanárai és a sport
Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 1. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 1. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 1. szám Szerkesztette Feld István, Szatlóczky Gábor, Domokos György Kiadja Castrum Bene Egyesület Historiaantik.hu
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége
Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború
Karácsony József, csendőr alezredes
Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.
Az interjúalany és családja
Az interjúalany és családja Interjúalany Dávid Lajos Születési hely és idő Árapatak 1938 február 22 Székelyudvarhely, Kolozsvár, Hármasfalu, Gógánváralja, Marosvásárhely Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,
Keresztény Magvető. Az Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Szerkesztettek: VÁRI ALBERT P. SZENTMÁRTONI KÁLMÁN. LXXIV. KÖTET. 1942. ÉVFOLYAM.
Keresztény Magvető. Az Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Szerkesztettek: VÁRI ALBERT és P. SZENTMÁRTONI KÁLMÁN. LXXIV. KÖTET. 1942. ÉVFOLYAM. 1 942. Lengyel-nyomda Kolozsvár, Bólyai-u. 7. Felelős
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2019. ÁPRILIS 9.. Küküllővár református templom ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2019. április 9., kedd
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos
Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása
Forrás: http://www.papp-szuleszet.hu/?p=semmelweis Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Dr. Papp Zoltán írása A fényképeket Dr. Csabay László készítette Talán nem mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész
A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron
Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról
Távol az Araráttól Kiállítás és konferencia az örmény kultúráról 2013/04/05-2013/04/06 A Budapesti Történeti Múzeumban [1] április 5-én 16 órakor nyílik az 500 éves örmény könyvnyomtatás kulturális hatásait
Vándorkiállítás 2010
Vándorkiállítás 2010 Szervező: Hargita Megye Tanácsa A katalógust összeállította: Mihály János Köszönetet mondunk a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak és munkatársainak, hogy a kiállítás szervezésében
TANULMÁNYOK: TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BOGDÁNDI ZSOLT 407062 Szucság 244. sz. Románia Tel: 004-0729-39-65-64 e-mail: zsbogdandi@yahoo.com TANULMÁNYOK: 2011: doktori fokozat megszerzése a Debreceni Egyetemen, summa cum laude
EGYHÁZI ÉLET HÍREK. Egyházi Képviselő
EGYHÁZI ÉLET HÍREK Egyházi Képviselő Tanács szeptember 29-én tartotta III. évnegyedi ülését. Tárgysorozatán szerepeltek az előző ülés óta elnökileg elintézett fontosabb közigazgatási és gazdasági ügyekről
Lakatos Sándor. Unitárius egyházi anyakönyvek a Kovászna megyei Állami Levéltárban
Lakatos Sándor Unitárius egyházi a Kovászna megyei Állami Levéltárban A Keresztény Magvető korábbi számaiban közöltük a Brassó, Hargita, Maros és Kolozs megyék Állami Levlétárban fellelhető unitárius egyházi
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó
Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó 2014. 06. 30. A Magyar Református Egyház minden hatodik évben szervez világtalálkozót. Az 5 évvel ezelőtt megalakult egységes Magyar Református
BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN
Főszervezők: BOD PÉTER Alapítvány Gyulafehérvár Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed Társszervezők: Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed; Magyarigeni Református Egyházközség; Bod Péter Megyei Könyvtár,
IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE
IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
EGYHÁZI ÉLET. a Hazaszeretet" kérdésével foglalkozott.
\ EGYHÁZI ÉLET Egyházi Képviselő Tanács második évnegyedi gyűlését június 1-én tartotta meg dr. Kovács Lajos püspök és dr. Barabássy László főgondnok elnöklete alatt. Egyházi Főtanács június 11 12. napjain
Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon
Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon II. Katolikus megújulás Északkelet-Magyarországon Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda
Lelkészi tájékoztató értekezlet. Lelkésznevelés
EGYHÁZI ÉLET Az Egyházi Képviselő Tanács első évnegyedi gyűlését f. év február 26-án tartotta, amikor Dr. Kiss Elek püspök és Dr. Barabássy László főgondnok elnöklete alatt különböző egyházközségi, egyházköri
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök
,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk.
1720-1995 2,11 ifm Székelyszentkirály első okleveles említése 1566-ban történt, azonban első szent királyunkról nevezett településeink alapítása még a 12-13. századra tehető. Ma is álló templomát 1796-1799
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541
10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko
9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második
XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942
XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942 Terjedelem: 0,40 fm, 4 doboz, 4 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, II. emeleti folyosó Amint az a mellékelt genealógiai táblázatból is kitetszik,
A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE
Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Hargita Körzet: Székelykeresztúr (+ Székelyudvarhely) S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve 5. osztály Az iskola neve Helység 1. Fodor
5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet
Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója
Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén
Iskolánk rövid története
1887 1979 2003 1 Iskolánk rövid története Korszakok, elnevezések: Iskolánk 1887-ben Református Felekezeti Elemi Népiskola néven kezdte meg működését egy 1927/28-as iskolai statisztikai jelentés szerint.
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
95. Kimutatás az ügynökhálózatot mûködtetõ és a Magyar Autonóm Tartományban dolgozó állambiztonsági tisztekrõl Marosvásárhely, február 5.
95. Kimutatás az ügynökhálózatot mûködtetõ és a Magyar Autonóm Tartományban állambiztonsági ekrõl Marosvásárhely, 1958. február 5. Fokozat Név Hálózati levõ 1. Alezredes Kovács Mihály 3 - - Tartományi
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről Tanulmányok, recenziók, cikkek, kéziratok, kiadványszerkesztés Barthó Zsuzsanna 1. A salgótarjáni házicselédek
MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló
SZAKMAI BESZÁMOLÓ PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3508/01095 TÉMA: Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában MEGVALÓSÍTÁS IDŐTARTAMA: 2013. 04.01. 2014. 11.30. MEGVALÓSÍTÁS HELYSZÍNE: MNM Palóc Múzeuma,
2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK
A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére 2017. november 9 10-én konferenciát szervez KÖLCSÖNHATÁSOK Magyarok
Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére
Dr. Kassai Miklós (1934-2018) emlékére Mély fájdalommal vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy Dr. Kassai Miklós főorvos életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatásán 2018. január 13-án vettünk részt a hódmezővásárhelyi
VII % A
4. Alfa és omega fizikaverseny - Székelyudvarhely 217-5-6 Végeredmény VII. osztály HozottDöntőDöntőDöntőDöntőDöntő Döntő Összpontsz. % A tanuló neve Település Iskola Felkészítő tanár I II IIIpontok A/1
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai
6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Iktatószám: E-21439-2/2011. Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész
amely felvételre került a Budapesti Unitárius Egyházközség (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.) közgyűlésén
J e g y z ő k ö n y v amely felvételre került a Budapesti Unitárius Egyházközség (1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.) közgyűlésén A közgyűlés helye: A közgyűlés időpontja: 1055 Budapest, Nagy Ignác u. 2-4.
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS www.njszt.hu/files/neumann/infotortenet Projektek Sántáné-Tóth Edit santane.edit@gmail.com NJSZT ITF 2010.03.11. A projekt indulásáról Kiindulásként
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
A Debreceni Református Hittudomány Egyetem által működtetett, illetve az egyetemet kedvezményezettként kezelő alapítványok Debrecen, 2014.
A Debreceni Református Hittudomány Egyetem által működtetett, illetve az egyetemet kedvezményezettként kezelő alapítványok Debrecen, 2014. A Debreceni Lelkészképzésért Alapítvány Az 1999 őszétől bejegyzett
Tartalmi összefoglaló
1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott
Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona
Workshop - Jó gyakorlat börze Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Orando et laborando Imádkozva és dolgozva A szolgálati tevékenység iskolai szervezésének folyamata diákok tájékoztatása
Téma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára
Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):
Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56
Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének!
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Arany János pályájának művelődéstörténeti olvasatai Szerkesztette: Cieger András MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Országos Széchényi Könyvtár Universitas Könyvkiadó
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm
Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.
Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László
Ugodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének első félévi munkaterve
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 501/2016. (XII. 22.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2017. január 12-én (csütörtökön)
Eredménylista Erdővidék
Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár
A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában
A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum megalakulásának 40. évfordulójára készített poszter képanyaga Készítette: dr. Vasas Ferencné 2014.
A Gubicza család találkozói, eseményei
A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi
T. Puskás Márta könyvtáros OMSZ március 6.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Könyvtára T. Puskás Márta könyvtáros OMSZ 2018. március 6. OMSZ története Ferenc József a Meteorológiai és földdelejességi magyar királyi központi intézet alapító okiratát
A debreceni m. kir. Tudományegyetem első rektora: Kiss Ferenc ( )
Arcképcsarnok 29 Virágos Márta A debreceni m. kir. Tudományegyetem első rektora: Kiss Ferenc (1862 1948) Professor Ferenc Kiss Was the First Rector of the Hungarian Royal University of Arts and Sciences
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
dr. Selinger Sándor 1 dr. Winkler Gusztáv 2 Erdélyi unitárius egyházközségek és egyházkörök változó közigazgatási térben és időben
dr. Selinger Sándor 1 dr. Winkler Gusztáv 2 Erdélyi unitárius egyházközségek és egyházkörök változó közigazgatási térben és időben Tanulmányunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy kimutatható-e
Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről
Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos
Közhasznúsági jelentés. A 2007. évről
Magyar Fotográfiai Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező u. 20. Statisztikai számjel 1965480391993310 Adószám 19654803 2-42 Közhasznúsági jelentés A 2007. évről A Magyar Fotográfiai Alapítvány alapítói: FÉNYSZÖV
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére
331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás
K Ü L Ö N F É L É K. Br. P. Horváth Arthur
KÜLÖNFÉLÉK. Br. P. Horváth Arthur a küküllői egyházkör 1929. évi közgyűlésén az új kultusztörvényről és az egyházi államsegélyről ezeket mondotta: A büntető törvénykönyv rendelkezései, minden román állampolgárra
Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése
Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN GULYÁS MIHÁLY A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán A Békés Megyei Múzeumok Közleményei
Kiállítás Goldmark Károly hagyatékából
2015/12/08-2016/03/05 Emlékek életemből címmel Goldmark Károly (1830 1915) pályáját felidéző kiállítás látható a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából a Zeneműtárban 1. oldal (összes: 8) 2.