Az érdekképviseletek évi tevékenységei
|
|
- Balázs Bálint Kis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2012. JÚNIUS Tolna Megyei Vadász-Szövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezetének lapja VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Az érdekképviseletek évi tevékenységei Az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezete és a Tolna Megyei Vadász-Szövetség ben is a vonatkozó törvényeknek és hatályos Alapszabályának megfelelően működött. Feladatai ellátása során a központi szervezetek (OMVK és OMVV) munkájába is bekapcsolódott jogszabály-módosítások esetén javaslattételi és véleményezési munkával. Országos szinten az állam által ráruházott köztestületi feladatai mellett jelentősen előtérbe kerültek az érdekvédelmi feladatok. A kormányváltást követően megváltozott társadalmi és politikai viszonyok, a bürokrácia leépítésére irányuló törekvések felvetették annak lehetőségét, hogy az eddigi sikertelen változtatási törekvések biztató fordulatot vehettek. Ennek tudatában a Kamara a Védegylettel közösen, a területi szervezetek véleményeit is felhasználva, több a vadgazdálkodást, a vadászatot és a vadászokat érintő jogszabály változtatását kezdeményezte, melyhez a jogalkotók pozitív hozzáállása volt észlelhető. Az első, a vadászok életében nagyobb léptékű változásokat a fegyvertörvény és végrehajtási rendeletének módosítása hozta, amely mára már hatályos. Ezt követően megkezdődik a Nemzeti Vadgazdálkodási Program részletes összeállítása, majd ezzel párhuzamosan a vadászati törvény módosítására tett javaslatok megvitatása. Mindkét munkában megyénk is aktívan részt vállal. E két fontos téma várhatóan 2013-ban kerül a parlamentbe. A vadászati törvény módosítására azért is szükség van, mert a nélkül nem valósítható meg az Állami Vadászvizsgához szükséges kötelező tanfolyam bevezetése és az új vizsgaszabályzat rendeletben történő megjelenítése sem. Ez pedig előfeltétele az új vadászok kellő felkészítésének. Közfeladatok A Kamara elsődleges munkája, a hatóság által ráruházott közfeladatok ellátása. Mint minden évben, így 2011-ben is fennakadás nélkül végrehajtotta a vadászjegyek kiadását és érvényesítését, ezzel egy időben tagjai számára biztosította a kedvezményes baleset- és felelősségbiztosítást. Szervezetünk év végéig közel vadászjegyet adott ki, illetve érvényesített. Külföldi bérvadászok részére évről évre több balesetbiztosítást értékesítünk, 2011-ben több mint 813 darabot. A szervezet másik kiemelt feladata az állami vadászvizsgák lebonyolítása ben 84 jelentkező volt. Jelentős részük igénybe veszi a szövetség által szervezett felkészítő tanfolyamokat is, amely 2011-ben négy alkalommal indult. A Kormányhivatalok Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságával közösen végezzük a jogszabályi előírásoknak megfelelően a vadhúsvizsgálók képzését, 2011-ben 15 fő esetében. Év végén a kamara megállapodást írt alá az MGSzH-val, melynek értelmében a továbbiakban a területi szervezetek értékesítik a vadászatra jogosultak felé a vadkísérőjegyeket, valamint az apróvadgyűjtő igazolásokat. Érdekképviseleti tevékenység A Kamara megalakulása óta még soha nem volt olyan év, amelyben annyi a vadászatot érintő jogszabály érdemi módosítására nyílt lehetőség, mint az elmúlt év során januárjától az érintett minisztériumok befogadták számos a Védegylettel közösen előterjesztett, jogszabályt érintő módosítási javaslatunkat. Remélhetőleg a folyamat 2012-ben is töretlen lesz. Az országos szervezet által kezdeményezett módosításokkal hatályba lépett jogszabályok, illetve azon jogszabályok, amelyek előkészítése már befejeződött, és év első hónapjaiban várható a hatályba lépésük, a következők: 1. Módosítani kellett a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 175/2003. (X. 28.) számú kormányrendeletet, miután ezen jogszabály szabálysértéssel büntetni rendelte azt, ha egy rendőri ellenőrzés során az érintettnél olyan vágóeszközt találtak, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladta. 2. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól rendelkező évi XLVIII. törvény tiltotta a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök reklámozását. Ez a tilalom érintette a fentiekben leírt késeken túlmenően a vadászati célú lőfegyvereket is, miután azok is közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősülnek. A hatályos jogszabály ellentétes volt a civilizált országokban engedélyezett reklámtevékenységgel, így tárgyalást folytattunk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, akik érveinket elfogadva, az ellenőrzéseket leállították és kezdeményezték a jogszabály módosítását. 3. Az orvvadászat tapasztalataink szerint az elmúlt évek során egyre kezelhetetlenebb méreteket öltött, aminek egyik oka az volt, hogy a jogosulatlan vadászat (orvvadászat) csak a szabálysértési törvényben került meghatározásra. Ezen probléma megoldására kezdeményeztük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál azt, hogy az orvvadászat, mint önálló bűncselekmény épüljön be a Büntető Törvénykönyvbe, váljon szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekménnyé. Várhatóan 2012 áprilisában kerül a parlament elé a Btk. módosítása.
2 JÚNIUS 4. A vadászlőfegyverek megszerzését és tartásának körülményeit a évi XXIV. törvény, valamint a végrehajtásáról szóló 253/2004. (VIII. 31.) kormányrendelet tartalmazta. Mindkét jogszabály már hatálybalépésekor számos olyan indokolatlan, feleslegesen bürokratikus rendelkezést tartalmazott, amelyek módosítását 2005 januárjától folyamatosan kezdeményezték az országos szervezetek. A módosítások célja a megalapozatlan és értelmetlen előírások kiszűrésével az érintett állampolgárok (vadászok, sportlövők) terheinek, valamint a rendőrhatóságokra az indokolatlan eljárásokkal együtt járó anyagi és személyi kihatású terhek csökkentése. Ilyen módosítás lesz pl., hogy a fegyvertartási engedélyek visszavonásig lesznek érvényesek, jelentős könnyebbség lesz újabb lőfegyver vásárlása esetén, egyszerűsödnek a lőfegyverek szállításának, tárolásának, átengedésének szabályai stb. A módosított jogszabályok május 1-jén léptek hatályba. (Részletesebben a Megváltozott a fegyvertörvény című írásunkban a szerkesztő) A Kamara a korábbi évek gyakorlatát folytatva továbbra is fenntartja a vadászok és vadgazdálkodók részére térítésmentesen nyújtott rendszeres jogsegélyszolgálatát. Hivatásos vadászok A Vadászkamara érdekérvényesítő munkájának és szakmai képviseletének leginkább a kötelező tagságát képező hivatásos vadászok mindennapi, vadvédelmi feladatainak elősegítésére kellene fókuszálnia. Sajnálatos és mindenképpen kritikusan kell tekintenünk a hivatásos vadászi érdekképviseleti tevékenységünket mind megyei, mind országos szinten, hiszen a jogszabályokban és a kamarai alapszabályban foglalt kötelezettségeinket jelentő éves továbbképzésen túl nem tudtunk hatékonyan és érdemben fellépni a vadőri szakma presztízsének védelme érdekében. Tolna megyei kezdeményezésként körvonalazódott más szakterületek mintájára egy új, egységes továbbképzési rend, melyben a hivatásos vadászok kötelesek évente megújítani és bizonyítani szakmai felkészültségüket. A javaslat alapja egy, az éves továbbképzések alkalmával valóban kötelezően teljesítendő vizsga (kredit). Bizottságok, szakbizottságok tevékenysége Etikai bizottság Vadászkörökben sajnos elég sok helyről hallani etikátlan vadászokról és vadászatokról. Ennek ellenére a megyei etikai bizottságokhoz nagyon kevés bejelentés érkezik. Felügyelőbizottság A felügyelőbizottság az elmúlt évben is ügyrendjének megfelelően tartotta üléseit és végezte munkáját. Legfontosabb feladata a Kamara küldöttközgyűlése és az elnökség által hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzése, a pénzügyi beszámoló, a pénzügyi terv és költségvetés véleményezése, valamint az éves gazdálkodás felügyelete és ellenőrzése. Vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottság A bizottság az előírásoknak megfelelően végezte munkáját. Folytatta az előző években megkezdett szakmai munkájáit, amely során folyamatos a megye vadállományának monitorozása, a vadászati hatóság munkájának segítése érdekében. E feladatok során folytattuk a már több éve megkezdett őzállománymonitoring programot (állománybecslés, szaporodásbiológiai vizsgálatok stb.). De emellett megkezdtünk, egy a gímszarvasállományok kezelését szolgáló vizsgálatot is, amely főként bioindikátorként használható adatok gyűjtését jelenti. A vizsgálat eredményeiről későbbi számainkban adunk ismertetést. Megyénk bekapcsolódott az országos szervezet és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködési megállapodása alapján megkezdett ragadozómadár-monitoringba is. Jelenleg a Tolna Fácánkerti Vadásztársaság és a Dunagyöngye Vadásztársaság területén folyik a felmérés. A felmérések célja, hogy a két érdekcsoport közösen mérje fel a hazai ragadozómadár-állományok bizonyos fajainak előfordulását. Ezen túlmenően bizottság tagjai szakmai javaslatot tettek a vadászati törvény módosítására, valamint a Nemzeti Vadgazdálkodási Program összeállításához. Vadászkutya szakbizottság A szakbizottság szervezésében a megyében több helyszínen került sor VAV vizsgákra, valamint igény szerint a vizsgát megelőzően felkészítésre. A vizsgák és a felkészítések minden esetben magas színvonalon kerültek megrendezésre. A szakbizottság 2012-es célja, hogy rendezze a megye vadászatra jogosultjai által a vadászatokon alkalmazott vadászkutyák kötelező vizsgáinak megszerzését. Ennek a szakmai igényeken túlmenően jelentősége van abban is, hogy VAV vizsgával nem rendelkező kutya alkalmazása esetén a vadgazdálkodás szabályait sérti meg az adott vadászatra jogosult, amelynek súlyos pénzbírság lehet a következménye. Együttműködés A kamara érdekképviseleti munkájának eredményes végzéséhez rendszeres kapcsolatot kell fenntartani a vadgazdálkodási és vadászati szervezetekkel, valamint a szakmánkat érintő hatósági szervezetekkel. Állandó a kapcsolattartás a vadászati hatósággal, a rendőrhatóságokkal, a megyei közútkezelővel (vadriasztó prizmák). Ez utóbbi szervezettel történő együttműködés eredményeként a es évben bővítésre kerültek a megye vadriasztó prizmákkal védett útszakaszai, valamint szervezetünk 100 db prizmát adott át, a már védett szakaszok sérült prizmáinak cseréjére, pótlására. Együttműködési megállapodásunk alapján folyamatos a kapcsolattartás a megyei rendőrkapitányságokkal. Az állami vadászvizsga vizsgabizottságában való részvételen túl, jelentős segítséget kapunk az orvvadászat visszaszorítása, a területek ellenőrzése érdekében is a hatóságtól. Tájékoztatás, propaganda Rendezvények A két szervezet közösen 2011-ben is megrendezte a megyei vadásznapot Sióagárdon. A tervek és a kívülről jövő igények szerint 2012-ben új helyszínen kerül megrendezésre a megyei vadásznap. De nemcsak hogy új helyszínen, hanem együttműködő partnerek bevonásával (Gyulaj Zrt., Tamási Város Önkormányzata) valósul meg a rendezvény, így remélhetőleg az eddigieknél is színvonalasabb programot tudunk megvalósítani. Tájékoztatás Szervezetünk a megye vadásztársadalmán túlmenően a civil lakosságot is igyekszik oly módon tájékoztatni, ahogyan az a vadászok, vadászat társadalmi elfogadottságát növelheti. A vadászok tájékoztatását a félévente kiadásra kerülő Vadászinfó kiadványunkkal próbáljuk megvalósítani. Ezen túlmenően körlevelek útján tájékoztatjuk az aktualitásokról a vadgazdálkodási egységeket. A civil lakosság irányában a Tolnai Népújságban havonta megjelenő vadászoldal szerkesztésében, készítésében, PR-cikkek írásával próbálunk aktuális anyagokat megjelentetni. Reményeink szerint a vadásztársadalmat érintő pozitív változások a 2012-es évben is folytatódnak. A kamara és a szövetség vezetősége
3 2012. JÚNIUS Megváltozott a fegyvertörvény! május 1-jétől jelentősen módosultak a fegyverjogszabályok, a lőfegyverekről és lőszerekről szóló évi XXIV. törvény és a végrehajtására kiadott 253/ (VIII. 31.) kormányrendelet. A módosítás eredményeként lehetővé válik a házilagos lőszerszerelés és -újratöltés, kizárólag az engedéllyel tartott lőfegyverhez jogszerűen és rendeltetésszerűen használható kaliberjelű lőszerek vonatkozásában. Erre engedélyt a kérelmező lakóhelye, szervezet esetén a tevékenység helye szerint illetékes rendőrkapitányság, Budapesten a Budapesti Rendőr-főkapitányság adhat visszavonásig hatályos kártyaokmány formájában. Engedélyt kizárólag az kaphat, aki a lőfegyver, lőszer tartására jogosító engedéllyel, valamint e tevékenység végzéséhez szükséges vizsgabizonyítvánnyal rendelkezik, és az ehhez szükséges tárolóhely megfelel a jogszabályban előírtaknak. Elméleti és gyakorlati vizsgára írásban a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságon lehet jelentkezni. Nem megengedett azonban a peremgyújtású lőszerek házilagos készítése, továbbá a házilagosan gyártott lőszerek forgalmazása és átadása, valamint a lőpor és a csappantyú közforgalmú közlekedési eszközön történő szállítása. (A kamara megyei szervezete, a rendőrhatósággal együttműködve előzetes felmérést követően képzést kíván szervezni a házilagos lőszerszerelés és -újratöltéshez szükséges vizsga megszerzéséhez. A szerkesztő megjegyzése) Módosul az engedély kiadását kizáró bűncselekmények és szabálysértések köre. Az új szabályozás leszállítja az elítéléshez, illetve a szabálysértési hatóság döntéséhez kapcsolódó kizárások időtartamát. Például: szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a korábbi szabályozás a mentesítés beálltától számított öt évig zárta ki a kérelmezőt az engedélyezésből. A módosítás alapján ebben az esetben a mentesítés beálltáig áll fenn a korlátozás. Meghatározott szabálysértések elkövetése esetén a kizárás 2 évről 6 hónapra csökken. A kérelmező előéleti feltételeinek ellenőrzése során ( sárga csíkos boríték) az új szabályozás lehetőséget biztosít arra, hogy a kérelmező nyilatkozata alapján a fenti adatokat a nyilvántartó szerv az engedélyező hatóság részére annak az engedély iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján továbbítsa. Fenti adatok igazolására a jövőben a hatósági engedély első ízben történő megszerzésekor kerül sor. Megszűnik a megszerzési engedély jogintézménye. A rendőrhatóság az első lőfegyver megszerzéséhez határozatban ad engedélyt, mely 90 napig jogosítja fel az engedélyest az abban meghatározott eszköz megvásárlására. A megvásárolt lőfegyvert 8 napon belül be kell mutatnia a rendőrhatóságnak hatósági igazolvány kiállítása céljából. Ezt követően az azonos tartási célú lőfegyverek a hatósági igazolvány alapján külön eljárás nélkül megvásárolhatók, melyeket szintén 8 napon belül be kell jegyeztetni a hatósági igazolványba. A bejegyeztetéshez a jogszerű megszerzést igazoló dokumentum szükséges (pl. számla, adásvételi szerződés, ajándékozási okirat). A megszerzési engedély megszűnésével megnő a kereskedők felelőssége az engedélyek érvényességének ellenőrzésében. A sport- és vadászlőfegyver tartására kiállított hatósági igazolvány a korábbi öt év helyett visszavonásig lesz hatályos. Akinek a korábbi tartási engedélye május 1-jén még hatályos, annak az érvényességi ideje automatikusan meghoszszabbodik, vagyis megújítási eljárás lefolytatása nélkül visszavonásig hatályossá válik, az erre vonatkozó bejegyzési kötelezettség nélkül (az ügyfél önálló kezdeményezése alapján a hatóság azt igazgatási szolgáltatási díj ellenében bejegyzi). Ugyanakkor az önvédelmi és a vagyonvédelmi célból engedélyezett lőfegyvertartási engedély hatályossága továbbra is öt év marad. Megszűnik az engedély, valamint az európai lőfegyvertartási engedély viszszavonása esetén alkalmazott egyfokú szankciórendszer és kötelezettség megszegése esetén a visszavonás, mint szankció alkalmazása a rendőrhatóság mérlegelési jogkörébe kerül. A rendőrhatóság a cselekmény súlyát, jellegét, gyakoriságát, illetve következményeit mérlegelve dönt a visszavonás, mint szankció alkalmazásáról. Tisztelt Vadásztársak! 3 A lőfegyver, lőszer átadása során megszűnik az átadás írásbeli bejelentési kötelezettsége a rendőrhatóság felé. Az átadást annak várható időtartamának megjelölésével legkésőbb az átadást megelőző napon kiállított teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni (célszerűen 2 példányban), melyet a fegyverengedély hatályosságának teljes időtartama alatt mindkét fél által meg kell őrizni. Változnak a sport- és a vadászlőfegyverek szállítására vonatkozó szabályok, melynek során a folyamatos felügyelet helyett a kellő gondosság az elvárás. Ez azt jelenti, hogy a szállítás során minden szükséges intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy a lőfegyverhez, lőszerhez illetéktelen személy hozzá ne férjen. Társas vadászat során a vadászlőfegyver kizárólag a vadászterületen belül ha az nem a település közigazgatási belterületére esik, valamint nem közforgalmú közlekedési eszközön történik töltött állapotban, a tokban történő tartást mellőzve is szállítható. Lőfegyverének, hatósági igazolványának (engedélyének) elvesztése vagy eltulajdonítása esetén az engedélyest a korábbi öt nappal szemben haladéktalan (azonnali) bejelentési kötelezettség terheli, az elvesztés illetve az eltulajdonítás helye és a lakóhelye vagy a tevékenységének helye szerint illetékes rendőrkapitányságon. A lőfegyver tartására jogosult személy lőfegyverét és lőszereit az általa állandóan lakott lakás mellett a rendszeresen, illetve alkalmanként visszatérő módon látogatott lakásban is tárolhatja. A tárolóeszköz anyaga a korábbi szabályozással ellentétben nemcsak fém, hanem bármilyen számottevő mértékű külső erőhatásnak is ellenálló anyagból készült, biztonsági zárral ellátott szekrény, illetve rögzített doboz is lehet. A tartásra jogosult személy folyamatos jelenléte esetén lehetővé válik a lőfegyvernek és a hozzátartozó lőszernek az elzárás, illetve az elkülönítés nélkül történő tárolása is. Bognárné Sulyok Andrea osztályvezető TMRFK A megváltozott fegyverjogszabályok értelmében lehetőség nyílik a megfelelő vizsga letételét követően házilagos lőszerszerelés és -újratöltés végzésére. Szervezetünk a vizsgára felkészítő tanfolyamok szervezését előzetes jelentkezés alapján végzi. Ennek érdekében kérjük, hogy erre vonatkozó igényét szervezetünk felé az alábbi elérhetőségek valamelyikén jelezzék: Telefon: , kiralyistvan.hu@gmail.com A felkészítő tanfolyammal kapcsolatos részletekről a későbbiekben tájékoztatjuk az érdeklődőket.
4 JÚNIUS A vadászkutya fontos vadászati segédeszköz Ma senki nem vitatja, hogy a vadászkutya használata különböző vadászati módok gyakorlása során nélkülözhetetlen. Bármilyen vadászkutya betanítása folyamatos és elég hosszú időt vesz igénybe. Jó lenne a jó vadászkutya, csak kevés az időnk. Véleményem szerint az idő és fáradság megtérül. Mi, Tolna megyében több kezdeményezést tettünk az elmúlt évben és az év első felében ben öt helyre szerveztünk vizsga-előkészítőket és vizsgákat. Sajnos az érdeklődés alacsony volt. Paks és Tamási térsége öszszevontan, Dombóvár pedig önállóan rendezte. A megyei vadászkutya-állományhoz képest alacsony volt a vizsgákon megjelent kutyák száma. További előrelépés érdekében 2012 első felében vadászkutya-vezetők és kutyáik számára tanfolyamot hirdettünk, sajnos 1 fő jelentkező volt, ezért a tanfolyam elmaradt. Természetesen tudom, hogy ha az autóvezetéshez szükséges jogosítványt nem ellenőrizné senki, nem lenne szükség jogosítványra. Ezúton is felkérünk minden illetékes szervezetet rendőrséget, hatóságot hogy ellenőrizzék a kutyák VAV igazolványának meglétét a vadászati törvény szellemében. A VAV vizsgabizonyítvány hiánya a vadgazdálkodás szabályait sérti, amelynek súlyos pénzbírság lehet a következménye. AZ OMVK Tolna Megyei Területi Szervezetének vadászkutya szakbizottsága szeretné elősegíteni, hogy a Tolna megyei vadászok eleget tudjanak tenni a vadászati törvényben leírtaknak. Igény szerint egy-egy területen vizsga-előkészítőket tartunk. Ezzel kapcsolatosan további tájékoztatást a vadászkutya szakbizottság alábbi tagjai adnak: Tamásiban tartandó vizsgával kapcsolatban: Palánki Gábor Vérebek: Király Attila Decsen tartandó vizsgával kapcsolatban: Konyecsni Károly Dombóváron tartandó vizsgával kapcsolatban: Stemler József Bogyiszlón tartandó vizsgával kapcsolatban: Ezer Csaba Pakson tartandó vizsgával kapcsolatban: Záborszky Zoltán Általános információk: Eppel János ben több alkalommal tervezünk vizsgát: Decsen: augusztus 4. Tamásiban: szeptember 1. Dombóváron: október 15. Pakson: október 20. Bogyiszlón: (kopók, tacskók, terrierek részére megfelelő érdeklődés esetén) Jelentkezni lehet a vizsgát megelőzően 30 nappal az OMVK Tolna Megyei Területi Szervezetéhez beküldött jelentkezési lapon. A jelentkezési lap letölthető a kamara honlapjáról ( vagy beszerezhető a szervezet irodájában. A vizsga díja: 5000 Ft Származási lappal nem rendelkező kutyák esetében előzetesen kötelesek chipet behelyeztetni a kutyába. A chip számát igazoló papírcsíkot kötelesek magukkal hozni, amely a VAV igazolványba beragasztásra kerül, valamint az oltási igazolványt, amelyben a chip berakását az állatorvos igazolja. A vizsgára jelentkezés akkor érvényes, ha a vizsga díját a kamara számlájára befizették (átutalással, készpénzben vagy csekken). A vizsgán a befizetésről szóló számlát be kell mutatni. A jelentkezési határidők pontos betartását kérjük annak érdekében, hogy a helyi rendezők a legjobb feltételeket tudják biztosítani a vizsgák megrendezéséhez. Eppel János a vadászkutya szakbizottság elnöke A Tolna Megyei Vadászszövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezetének lapja KIADÓ: Kocsner Antal elnök SZERKESZTI: Dr. Király István, Acsádiné Varju Ildikó, Farkas Dénes CÍM: Szekszárd, Pollack Mihály u. 32/b TELEFON: 74/ postmaster@tolna-omvk.t-online.hu HONLAP:
5 2012. JÚNIUS Vadászbálon mulattunk március 3-án, Szekszárdon, az Ady étteremben megyei vadászbállal búcsúztattuk az elmúlt vadászati évet és a farsangi szezont. Az éttermet néhány trófeával varázsoltuk vadászbálhoz méltó hellyé. Kocsner Antal elnök úr ünnepi beszéddel nyitotta meg a Tolna megyei vadászbált. A Vadászkamara Kürtegyüttes játszotta el a megnyitón a Vadászhimnuszt, majd a megnyitó befejeztével színvonalas műsorral szolgáltak. A vacsora felszolgálása előtt a zenekar kicsit megmozgatta a vendégsereget, hogy aztán jó étvággyal ülhessünk asztalhoz, elfogyasztani az igazán élvezetes vadászbáli menüsort. A vacsorát követően kezdetét vette a mulatozás, a táncparkett megtelt párokkal, a hangulat fergeteges volt. A tombolán értékes ajándékok és számos vadászati lehetőség került kisorsolásra. A fődíjat, egy dámbikavadászatot Acsádi Gábor nyerte. Az éjféli svédasztalos vacsora után még hajnalig tartott a jókedv, a visszajelzések szerint érdemes volt erőt, energiát szánni erre a színvonalas rendezvényre. Irodánkban megvásárolható: Farkas Dénes: Nézd és lásd! Kézikönyv az őzről Szabolcs József: Megfigyeltem c. novelláskötete Keszthelyi Jenő: Csontszilánkok c. könyve Békés Sándor: Isten előszobájában c. könyve Vadászkamara Kürtegyüttes első önálló CD lemeze Diana5 fegyverszekrény megrendelésre Bármilyen kérdése, kérése, közlendője van irodánk felé, kereshet minket a Facebook közösségi oldalon keresztül, ahol a lehető legrövidebb időn belül reagálunk felvetéseire! Itt értesülhetnek leggyorsabban a napi információkról. Kérem, keresse fel a Tolna Megyei Vadászkamara és Vadászszövetség közös Facebook-csoportját a következő címen: Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóinknak azt a segítséget, amellyel az est színvonalához hozzájárultak. Támogatóink voltak: Gyulaj Zrt. Gemenc Zrt. Kisszékely Nagyszékely Hegyhát Vadásztársaság Felsőnánai Vadásztársaság Medina Dalmand Vadásztársaság Regölyi Kapos Koppány Vadásztársaság Stefán Vadászcentrum Naturhun Kft. Vadászkamara Kürtegyüttes M6 Expressz Zenekar Szücs és Társai Kft. Garabás Kft. Pintér Anita Judit Kékes Gábor Alföldi Mária Alföldi Zoltán Farkas Dénes, és mindenki, aki bármilyen aprósággal vagy munkájával hozzájárult a sikerhez. AVI
6 JÚNIUS Szépítkeztek a vadászhölgyek! A fenti cím alapján férfi vadásztársaink bizonyára nagy lendülettel állnak neki cikkem olvasásának, de a cím csak újságírói fogás volt részemről. Nem saját sminkelésünkről, esetleg ruhatárunkról Fotós siker! A megyei szervezetek közötti kitűnő kapcsolatot is jól szemlélteti az a fotópályázat, amelyet a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Dianák írtak ki, Kővári Ferencnek (egykoron Tolna megyei vadászati közéleti személy) emléket állítva. A pályázat az Őz a terítéken címet viselte, amelyre az ország több pontjáról remek fotók érkeztek, és amelynek eredményhirdetésére a Szolnok megyei Diana-bálon, február 18-án került vagy műkörmeinkről fogok írni. Mint vadászokat, ez esetben jobban érdekelt minket szűkebb lakókörnyezetünk tisztasága, gusztusos, szemet gyönyörködtető látványa. Részt vettünk ugyanis a Szépítsük Együtt Szekszárdot programban, amelynek célja, hogy Tolna megye székhelyét önkéntes munkaerő bevonásával minél szebb, látványosabb, rendezettebb várossá varázsolja. S a kérdésre, hogy hogyan kerültek a program közelébe a vadászhölgyek, egyszerű a válasz. Február óta Bodó Katalin, a Diana Vadászhölgy Klub tagja végzi a program irányítását, aki jelenleg ebben a munkakörben dolgozik. Az ő megkeresésére május 10- én, csütörtökön délután öt vadászhölgy részvételével a szekszárdi Garay udvarban elhelyezkedő szökőkút körül lévő padokat újítottuk fel, mázoltuk át. Az előzetes csiszolást a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának Hallgatói Önkormányzata vállalta magára, az általuk kezdeményezett Hallgatók a városért mozgalom segítségével. Miután megkeresték a Szépítsük Együtt Szekszárdot mozgalmat, együttműködést ajánlottak, amely nemcsak erre az egy alkalomra szólt, a továbbiakban is aktívan részt kívánnak venni a programban. A vadászhölgyeket tehát egy előkészített terep várta a helyszínen, így egy kis portalanítást és sepregetést követően kezdődött a mázolás. Nem volt nagy munka, és valószínűleg túlságosan nagy látványt sem nyújt ez a kétórás kis megmozdulás, mégis adtunk valamit önzetlenül. Nem utolsó sorban pedig élvezhettük egymás társaságát. A Dianák közül az önkéntes munkában részt vett Bodó Katalin, mint főszervező, Babos-Varga Klára kisfiával, Bencével, Csemez Gabriella, Acsádiné Varju Ildikó, valamint Dávid Ágnes. Többen is szívesen vállalták volna, de tekintettel a változékony időjárásra és a közeledő pünkösdi rendezvényre, mielőbb kellett cselekednünk. Stefán Vadászcentrum Szekszárd, Kossuth L. u. 32. Telefon: 74/ Fax: 74/ sor. Ezen a pályázaton megyénkből Hajas Krisztina indult, és a zsűri döntése alapján második helyezést ért el. A mellékelten látható fotót gyönyörű rámába foglalva küldte el a pályázatra. A fotón látható bakot Kriszti július 26-án, Mezőtúron hozta terítékre, a képnek A csergettyűi vén visszarakott Diána legszebb ajándéka címet adta. Az ezüstérmes helyezéshez egy nagyon értékes nyereménytárgyat vehetett át, amely egy, eredetileg az 1890-es években kiadott, Vadászati ismeretek kézikönyve 4 részes sorozat elegáns, reprint kiadása. Szeretettel gratulálunk a szép eredményhez!
7 2012. JÚNIUS A mi Ilikénk! Nagyon szívesen mutatom be a Tolna megyei vadászoknak Simonné Ilikét, aki férjével, Lajossal Iregszemcsén lakik. A házaspár három lányt nevelt fel, mindhárman elkerültek már a háztól, felnőttek, és három unokával ajándékozták meg őket. Az egész családra jellemző a természet szeretete, hiszen Lajos és Ilike is vadászik, a középső lányuk viszont szenvedélyes horgász. Az unokákat is természetszeretetre és környezetük tisztaságára, az élővilág tiszteletére tanítják. Bár Ilike csak öt éve lett hivatalosan is vadász, már több mint húsz éve aktívan segíti férje vadásztársaságát, szinte folyamatosan részt vett vadásszá válása előtt is a társasvadászatokon, a közösségi rendezvényeken, nem sajnálva időt, energiát a vadászokról való gondoskodásra. Ilike a Somogy megyei Sióvölgye Vadászegyesület tagja, férje ugyanitt, valamint az Iregszemcsei Kittenberger Vadásztársaságnál is tag. 7 Vadászatról faggattam kicsit Dianánkat, aki elmesélte, hogy nagyon szeret vaddisznóra vadászni, az egyik legszebb vadászélménye egy vadkanhoz kötődik. Az iregszemcsei társaságnál lőtte élete legszebb kanját 2010 augusztusában, amely a trófeabírálat során aranyérmet kapott. (Ez a vadászélmény szerepelt lapunk hasábjain a 2010 decemberi lapszámban.) Szívesen vadászik rókára, valamint az elmúlt évben kapott saját vadásztársaságánál egy őzbakvadászatot, amely sikerrel járt. Nem a trófea nagysága volt számára a fontos, hanem maga az élmény, így sikerült elejteni egy 210 grammos bakot. Igazi tyúkanyóként nagyon fontos szerepet vállal a vadászati közösségek összetartásában, mint például a Diana Klub, vagy a vadásztársaságok esetében is. Szívesen vesz részt baráti összejöveteleken, szabadtéri kulturális vagy szakmai rendezvényeken is. Több éve rendszeresen találkozhatunk vele a megyei vadásznapjainkon, a Kölesdi Diána Napi vadászvigadalom rendezvényen, koronglövészeteken ben tolmácsolta a Tolna megyei Dianák részére Kersák György, a Sióvölgye VE vadászmesterének meghívását a Kersák Lovasfarmra, ahol lovasbemutató, agrárbemutató és egyéb érdekes szabadtéri programok vártak minket. S hogy miért pont Ilikét mutattam be Önöknek? Büszkék vagyunk rá mi, Dianák, hogy Ilike nagymamakora ellenére ilyen aktív szerepet vállal a vadászati közéletben, a Diana Vadászhölgy Klub életében, amellyel 2011-ben kiérdemelte a Tolna megye legaktívabb Dianája elismerést! Ehhez szeretnénk ezúton is gratulálni, és kívánjuk, hogy sokáig sürögjön-forogjon körülöttünk jó egészségben! AVI Télen többet vadászunk! A Dianák életében, mint a férfi vadásztársaink életében is, az őszi-téli időszak a nagyvadvadászatok ideje. Ebben az időszakban a kulturális programok háttérbe kerülnek és a hideg téli estéken a vadászatok után a kályha mellett eltöltött baráti beszélgetések kerülnek előtérbe. Többen tagjaink sorából egy-egy trófeás vaddal büszkélkedtek és élményteli vadászatokról meséltek mikor találkoztunk. A gazdasági válság a vadászokat sem kerüli el, így a hagyományos kamarai vadászhölgyek vadászata elmaradt, de reméljük idén lehetőség lesz a pótlásra. Az idei országos Diana-bálnak Bugyi települése adott otthont, a Forster vadászkastélyban, ahol a bálban megyénk több Dianája is hajnalig mulatott. A megyei vadászbálon is többen részt vettünk a Dianák közül, a bálról részletes beszámolót olvashatnak a lapban. A tél végén, februárban az évnyitó közgyűlésnek az Ozorai Pipó várkastély adott otthont. A tárlatvezetést egy finom vacsora követte. A 2011-es évben a Legaktívabb Megyei Diana emléklapot idén Simon Lajosné Ilikének adtam át. Meglepetésként Bálint József agancsfaragó közreműködésével minden Diana egy Tolnai Diana feliratú kitűzőt kapott ajándékba. Önkéntes munkánkról bővebben olvashatnak a Szépítkeztek a vadászhölgyek c. cikkben. A találkozóinkat a megye másmás pontjain tartjuk, ezáltal lehetőségünk van megismerkedni megyénk gyöngyszemeivel. Az idei terveink között szerepel egy gemenci, erdei vasúttal egybekötött kirándulás, Tolna megyei Diana koronglövő verseny, megyei vadásznapon való részvétel. Gubritzky Mária megyei Diana-elnök Várjuk érdeklődő vadászhölgyek jelentkezését klubunkba, amely immár országos szinten a legnagyobb létszámban Tolna megyében működik. Biztatunk mindenkit a közös kikapcsolódásra és közéleti tevékenységre. Tekintsék meg a megyei klub életét, tevékenységét a weboldalon, vagy tájékozódjanak az országos szervezet munkájáról a oldalon. További elérhetőségeink: Gubritzky Mária: mariajagd@gmail.com, 30/ Acsádiné Varju Ildikó: avildiko@gmail.com, 30/
8 Az OMVK T o l n a M e g y e i t e r ü l e t i S z e r v e z e t e, a G y u l a j E r d é s z e t i é s V a d á s z a t i Z r t. é s a T a m á s i V á r o s Ö n k o r m á n y z a t a s z e r e t e t t e l meghívja Önt, a évi T o l n a M e g y e i V a d á s z n a p r a, m e l y j ú n i u s á n 1 0 : 0 0 ó r á t ó l a tamási Miklósvári Parkerdőben kerül megrendezésre. A RENDEZVÉNY FŐVÉDNÖKEI Dr. Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes, az OMVV elnöke Tóth Ferenc Kormánymegbízott Tolna megyei kormányhivatal vezetője VÉDNÖKÖK Gőbölös Péter Ribányi József Hamvas István vezérigazgató polgármester vezérigazgató Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Tamási Város Önkormányzata Paksi Atomerőmű Zrt. PROGRAMOK 10 00: Üdvözlés: Ribányi József Tamási Város Polgármestere Köszöntő: Kocsner Antal elnök OMVK TM-i Területi Szervezete Ünnepi megnyitó Köszöntőt mond Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az OMVV elnöke Kitüntetések átadása Hubertusz Szentmise A szentmisét celebrálja Dr. Mészáros István és Hegedűs János Új vadászok fogadalomtétele 12 00: Tamási Város Fúvószenekarának műsora 12 45: Dám trófea bemutató 13 10: Vadászkamara Kürt együttes műsora 13 50: Pántlika néptánc együttes 14 05: Kenderike citera együttes 14 20: Őszirózsák népdal együttes 14 35: Musette tangó-harmonika együttes 14 50: Vadászruházat divatbemutató 15 20: Vadászkutya fajta- és munkabemutató 16 20: Solymász bemutató (Lóki György Somogy megye fősolymásza 17 30: Eredményhirdetés, rendezvényzárás Időponthoz nem kötött programok Vadászvásárosok és kiállítók: Kiállítás és vásár Prihoda Judit festményeiből Kerecsen Íjász Csapat hagyományápoló csoport: Harcászati és berendezett jurta bemutató, íjászat, karikás ostor, ruházat, íjász párbaj, baranta, hétpróba-játék, kézműves foglakozás (sámánszövés, nemezelés, dobókarika készítés) Lézeres szituációs lövészet Fegyver bemutató Ifjúsági légpuska lövészet Főzőverseny Erdei Iskola (Lengyel-Annafürdői Erdei Iskola Munkatársaival) Erdei lovas kocsikázás (egész napos program) Kézműves udvar : viseletkészítő, keramikusok, csontfaragó, seprűkötő, ötvös és kovács (kés-fegyver), hímző és szőttes, szőrme és bőrös, valamint kékfestő Gyermek programok (légvár) Design: A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Szeretettel várjuk a tisztelt vadásztársakat, valamint civil érdeklődőket is rendezvényünkre! TÁMOGATÓINK: PAKSI ATOMERŐMŰ ZRT. TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GYULAJ ERDÉSZETI ÉS VADÁSZATI ZRT. STEFÁN VADÁSZCENTRUM MINERÁG KFT.
Frissítve: szeptember :51 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a
Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a fe 1. oldal 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer
A fegyvertartás szabályai
A fegyvertartás szabályai Milyen fegyverekre kell tartási engedélyt kérni? Milyen lőfegyvertartási célra kaphatunk fegyvertartási engedélyt? Ki nem kaphat fegyvertartási engedélyt? A fegyvertartási engedély
Tolna Megyei Vadásznap
2013. JÚNIUS Tolna Megyei Vadász-Szövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezetének lapja VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Tolna Megyei Vadásznap DOMBÓVÁR, SZIGETERDÕ 2013.06.22. 9.00
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a t á s r e n d é s z e t
Rendészeti Jogi és Igazgatási Tanszék Jóváhagyom: Dr. Nagy Judit r. ezredes PhD s.k. rendőrségi tanácsos mb. tanszékvezető, egyetemi docens nemzetközi rektorhelyettes FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a
Az eljárás az ügyfél kérelmére indul az okmányirodában. okmányirodában készül.
Gépjármű vezetői engedélyekkel kapcsolatos eljárások Ki kaphat vezetői engedélyt? 1. Magyar állampolgár, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye Magyarországon van. 2. Az Európai Gazdasági Térség
Főbb ügytípusok, és a kérelemhez szükséges benyújtandó dokumentumok
A védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) értelmében a solymászmadarakkal
A felelős személyre vonatkozó képesítési előírások
1. számú melléklet a 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez A felelős személyre vonatkozó képesítési előírások Felelős személy lehet, aki az alábbi egyetemi vagy főiskolai végzettségek valamelyikével és
2018. júniu Dombóvár, Szigeterdőések
2018. 2018. JÚNIUS JÚNIUS Tolna Megyei Vadászszövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Tolna Megyei Területi Szervezetének lapja XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM p a n z s á d a V i e y g e M Tolna s 23. 2018.
H Á Z I S Z A B Á L Y Z A T
H Á Z I S Z A B Á L Y Z A T Készült: 2010. október 16. 2 1.. /1/ A Nagycserkeszi Új Erő Vadásztársaság, (továbbiakban VT.) 2010. október 16-án tartott közgyűlése által módosított Házi Szabályzat. /2/ Jelen
23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére
23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója
EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap
Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008.
A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a
Igazságügyi szakértők jogi oktatása
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Igazságügyi szakértők jogi oktatása Tisztelt Érdeklődő! Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 18. (1)
2011/április (156. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus)
2011/április (156. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) Jog & Fegyver Ez a szám is olvasói kérdések feldolgozásával foglalkozik, de kissé tematikusabban, mint ahogy eddig megszokták.
Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról
1 Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói
FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR igazgatásrendészet
Jóváhagyom: Dr. habil Balla Zoltán ny. r. alezredes egyetemi docens, főiskolai tanár Alkalmazott Rendészettudományi Tanszék vezetője FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR igazgatásrendészet 2014. március 19. 2 Szabálysértés
21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére
21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről
Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont.
Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány Kutyamenhely Szekszárd Postacím: 7100 Szekszárd, Kilátó utca 31. Kutyamenhely: Szekszárd, Bogyiszlói út 8. E-mail:tmallatvedo @ gmail. com Telefonszám: 06-20-9810-558
Név: Alapnyilvántartási szám:
EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Működési nyilvántartás Orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok Kérelem Felhívjuk szíves figyelmét, hogy csak a hiánytalanul
Általános rendelkezések
Borsodszirák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(IX.14.) önkormányzati rendelete A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a közútkezelői hozzájárulás kiadásának
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM. Igazságügyi szakértők jogi oktatása
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Igazságügyi szakértők jogi oktatása Tisztelt Érdeklődő! Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 18. (1)
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2010. (XI.26.) önkormányzati rendelete a Human Papilloma Vírus (HPV) elleni védőoltás támogatásáról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 33/2010. (XI.26.) önkormányzati rendelete a Human Papilloma Vírus (HPV) elleni védőoltás támogatásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány
Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának. Szervezeti és Működési Szabályzata 2017.
Az Országos Magyar Vadászkamara Országos Szervezete Hivatali Apparátusának Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. I. AZ OMVK HIVATALI APPARÁTUSÁNAK JOGÁLLÁSA ÉS FELADATAI Az Országos Magyar Vadászkamaráról
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:
1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET
AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI
AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről Itt az egészségügyet részletesen szabályozó törvényből két területet emelünk ki, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeire
Döntés a Polgármesteri Konzultációs Fórum létrehozásáról
Az előterjesztés száma: 58/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. március 30. napján 18-órakor megtartandó ülésére Döntés a Polgármesteri
- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-220-5690 FAX: 00-(36)-1-220-8921. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
T O L N A I C I V I L
EMLÉKEZTETŐ Ptk. VÁLTOZÁSOK Korábban 2017. március 15. volt a végső határidő a civil szervezeteknek ara, hogy a létesítő okiratukat összhangba hozzák az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel,
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok
Átigazolási Szabályzat
Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége Átigazolási Szabályzat 1. A Szabályzat hatálya (1) A Szabályzat hatálya kiterjed a szeniornak tekintendő úszók versenyszerű hazai és nemzetközi versenyeken történő
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.
Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei
Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-12.00 és 13.00-16.00
Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV
Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV A közgyűlés a jelentést elfogadta. A szervezet adatai: Elnevezés: Viharsarok Néptáncszövetség Képviselő: Dombi Ildikó Székhely: 5600 Békéscsaba,
Küldöttgyűlés
SZEMÉLY-, VAGYONVÉDELMI ÉS MAGÁNNYOMOZÓI SZAKMAI KAMARA FEJÉR MEGYEI SZERVEZETE Küldöttgyűlés 2016.05.12. Kárpáti Zoltán megyei elnök A napirendi pontok: 1./ Elnöki beszámoló az elnökség 2015.04.29 i küldöttgyűlés
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:
Pályázati felhívás. - Egy pályázó több szakmacsoportban, de maximum 15 szakképesítésben nyújthatja be pályázatát.
Pályázati felhívás A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet megyei Szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre 1. A pályázati kiírás célja: A szakképzésről szóló,
Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október
354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről
354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér
Hírlevél A Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Területi Szövetsége tagszervezetei részére
Hírlevél A Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Területi Szövetsége tagszervezetei részére 2012. VI. szám Aktuális teendők Mint arról előző hírlevelünkben is szóltunk, a közelmúltban változott
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése
B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z
Pályázati felhívás. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, az a személy, aki
Pályázati felhívás A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége pályázatot hirdet megyei Szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre 1. A pályázati kiírás célja:
Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása
Iktsz.: 9. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása mely létrejött egyrészről név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselő: Dr. Kriza Ákos
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR A GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR ALUMNI SZERVEZETÉNEK SZABÁLYZATÁRÓL Elfogadta a Gépészmérnöki Kar Kari Tanácsa 2016. október 6-ai ülésén. Általános
2. E rendelet alkalmazásában civil szervezet - továbbiakban pályázó - a évi CLXX. törvény pontjában meghatározott civil szervezet.
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2012. (II.17.), 5/2013. (III.22.) és a 3/2016. (II.19.) önkormányzati rendelettel módosított 4/2011. (III.25.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek
KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT 1033 Budapest, Laktanya u. 33. Tel: 06(1)436-1500, BM: 27-500, Fax: 06(1)436-1505
Beépített tűzjelző és/vagy tűzoltó berendezéseket tervezők, a kivitelezésért felelős műszaki vezetők, valamint az üzembe helyező mérnökök tűzvédelmi szakvizsgára felkészítő tanfolyama és továbbképzése
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról (Egységes szerkezetben a 3/2018. (V.02.) önkormányzati rendelettel) Ózd Város
Segédlet a fogadó szervezetek számára az adminisztrációs kötelezettségekrõl
Segédlet a fogadó szervezetek számára az adminisztrációs kötelezettségekrõl Bejelentési kötelezettség 11. (1) A fogadó szervezet a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelõs miniszter által
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) működése során, az előtte folyamatban lévő
A tervezetek előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki
Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki
A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................
TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője
Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője megváltozik a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések köre; bizonyos esetekben a bírság kiszabására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 25.151 /2016 Javaslat a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyar családok támogatására megkötött megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés!
2015/27. SZÁM TARTALOM
2015/27. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 31/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 27.) sz. vezérigazgatói utasítás a típusszerződések alkalmazásáról szóló 36/2014. (III. 20. MÁV-START Ért. 17.) sz. vezérigazgatói
MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG
IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM IRM/CGKFO/481/2009 MUNKAANYAG a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról Budapest, 2009.
MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian
Hírlevél A Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Területi Szövetsége tagszervezetei részére
Hírlevél A Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Területi Szövetsége tagszervezetei részére 2011. III. szám Aktuális teendők 1. Március 20-a volt a határideje az éves vadkilövés dokumentálásának.
Települési támogatások
Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a
Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...
Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...
NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító:
A díjak megfizetésének összesítése: A kérelem elbírálási díja Ft; Az engedélyek díja Ft leróva NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító: ÁRUFUVAROZÓI ENGEDÉLY, KÖZÖSSÉGI
Kérelem. a 2012. évi CXXVII (VII. 24.) törvény 38.. szerinti Állategészségügyi szolgáltatói engedély (Praxis engedély) kiállítására 1......
1 Kérelem a 2012. évi CXXVII (VII. 24.) törvény 38.. szerinti Állategészségügyi szolgáltatói engedély (Praxis engedély) kiállítására 1 1. Az Praxis engedélyt kérelmező vállalkozás (önálló állategészségügyi
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 15-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: Bélmegyer község lakosai fogászati ellátásának biztosítása iránti kérelem elbírálása Tárnok Lászlóné jegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről
Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)
Földművelésügyi Minisztérium. a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet
Földművelésügyi Minisztérium a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Földművelésügyi Minisztérium Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályán
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről
Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből
Isaszeg Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Kivonat Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből 184/2013.
A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia. Vizsgaszabályzat
A TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia Vizsgaszabályzat TÜV Rheinland InterCert Kft. Akadémia üzleti terület Cím: 1132 Budapest, Váci út 48 / A - B. Telefon: 461-1240 Fax: 461-1199. E-mail: akademia@hu.tuv.com
TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások
TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az
4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére
4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás
2018. december 04. napján 16:45. órai kezdettel
MEGHÍVÓ a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területek szakmai tagozat tagozati ülésére A Magyar Igazságügy Szakértői Kamara Közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területek
Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek
Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek Érkezett feljelentések száma Szekszárd (ügyforgalmi) 32 31 3 29 28 27 26 25 3137 375 36 38 2778 28 29 21 211 212 Nyomozás elrendelések száma Szekszárd (ügyforgalmi)
Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)
Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2013 A Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Bp., Pesti út 117.) jelen
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE
XIII. évfolyam 12. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2012. OKTÓBER 11. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 158/2012. (X.10.) sz. hat. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének
ORSZÁGOS VADGAZDÁLKODÁSI ALAP MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
ORSZÁGOS VADGAZDÁLKODÁSI ALAP MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2017. PREAMBULUM A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló a 2015. évi CLXXXIII. törvénnyel módosított 1996.évi LV. törvény,
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma
ADATLAP Sárbogárd Város Önkormányzata SPORTCÉLÚ TÁMOGATÁSAIHOZ. A pályázat típusa, kódszáma (az Önkormányzat tölti ki): I. A (pályázó) szervezet
Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2005. (II. 14.) K t r. s z. rendelete a sportról Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestülete /továbbiakban: Képviselőtestület/ a Sportról szóló
I. fejezet A rendelet hatálya és általános szabályok
Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2005.(X.31.) számú rendelete a helyi önkormányzat címer, zászló és pecsét használatának rendjéről. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Békés Megyei Mérnöki Kamara
Békés Megyei Mérnöki Kamara Buzás Zoltán elnök 2016. június 8-10. OREMBIK '16 Országos Emelőgépes konferencia 1 A Békés Megyei Mérnöki Kamara szakmai köztestület, melyet 20 éve (1996. decemberében) 250
Cégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok
Cégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok Űrlapos regisztráció esetén az űrlaphoz (VI. Csatolandó dokumentumok) csatolni kell minden olyan hiteles dokumentumot, amely a cégkapu-regisztrációval
Név: Alapnyilvántartási szám:
EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Működési nyilvántartás Orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok Kérelem Felhívjuk szíves figyelmét, hogy csak a hiánytalanul
1. A helyi önkormányzati jelképek és a település neve használatának rendjéről szóló 36/1995. (XI. 23.) önkormányzati rendelet módosítása
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelete egyes szabálysértési tárgyú rendelkezéseket megállapító helyi rendeletek
253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet. a fegyverekről és lőszerekről
- 1-253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. -a (1) bekezdésének a) pontjában, valamint a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény (a továbbiakban:
Előterjesztés a Képviselő-testület november 23-án tartandó ülésére
Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. november 23-án tartandó ülésére Javaslat az üzletek és vendéglátóipari-egységek éjszakai nyitvatartási rendjének szabályozásáról szóló 8/2017. (III.24.)
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Reprezentációs kiadások szabályzata
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Reprezentációs kiadások szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától Érvényes visszavonásig A Budapesti Módszertani
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető
TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK