Mende története 1200-tól 1945-ig

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mende története 1200-tól 1945-ig"

Átírás

1 Balogh Gábor Mende története 1200-tól 1945-ig Mende a honfoglalás után a mindenkori magyar király birtoka volt. Az akkori viszonyok között a határt ún. határjelekkel húzták meg. A környező tulajdonosok, haszonbérlők például egy-egy család kihalásakor, háborús, különösen a tatárjárást követő időkben sokszor elbirtoklásokkal növelték possessioikat. Az uralkodók ezt azzal igyekeztek megelőzni, hogy az elődeik és általuk korábban adományozott földeket oklevelekben megerősítették, az egyházi szervezetek pedig rendszeres határjárásokat tartottak: renoválták, felújították a határjeleket, szükség esetén pedig eljárást kezdeményeztek az elbirtoklókkal szemben. Mende korai elnevezése: Apáti Hasonló történt Mende esetében is. Az a földterület, amelyet ma Mendének 1 nevezünk, részben a környező nemesek művelése alatt állott, részben adomány formájában a pannonhalmi apát birtoka lett. IV. Béla király oklevélben ismerte el, amit elődei a pannonhalmi apátnak adományoztak; sőt egy általa 1252-ben adományozott föld nyugati határaként a pannonhalmi apát birtokát jelölte meg: ab oriente sunt due mete, quarum altera separat terras Becha et Prich filiorum Georgii; inde uergit ad terras Johannis filii Yllw, in qua terra transit stratam publicam, et ascendit in ualle inter duos montes, ibi perueniet a plaga meridionali ad terras Abbatis de Pankutha nomine Wry; deinde perueniet hereditariam terram Oltumani supradicti; ex parte autem occidentalis plage separat terra Abbatis Sancti Martini de Sacro Monte Pannonie, ubi sunt tres mete capitales, et perueniet ad empticias terras Oltumani sepius memorati; de qua tendit ad metas priores. Forrás: Wenzel Gusztáv VII. 1869: (235.) Keletről két határ található, a második György fiai Becha és Prich földjeit választja el; innen Yllw [Üllő] fia János földjei felé fordul, amely földet nyilvános út [közút, országút] szel át, és a két hegy között a völgybe megy le, ott dél felől a Pankutha-i [pankotai] apátnak Wri [úri] földjét éri el; azután fentnevezett Oltuman örökös földjét éri el. Nyugat felől pedig Pannonia szent hegyén lévő Szent Márton apátjának [pannonhalmi apátnak] a földje választja el, ahol három fő határpont található, és innen jut el a gyakran emlegetett Oltuman vásárolt földjeihez, amelytől az előbbi határok [=kiindulási pont] felé tart. A birtokot 1274-ben Apátinak (Apáthy) nevezték ( ad terram Apati uocatam ). Az oklevél tanúsága szerint lakott volt, falunak számított ( uille Apati antedicte ), és a határa Oszlár faluig nyúlt. Egy 1283 körül kelt oklevél szintén említést tett róla: az egyik királyi adomány Apáti, Belugd és Sáp hármas határig ért. Henrik pannonhalmi apát február 26-án Apátit özvegy Gychi Istvánné (Bana nemzetségbeli nemes Banai Pál Pendyth nevű leányának) birtokára cserélte, miután Pendyth asszony a Veszprém megyében található Gicz nevű birtokát Szent István templomával együtt a pannonhalmi apátnak ajánlotta fel. Apáti 1326-ban a zerindi Buda nevű nemes tulajdonába került ( Buda filius Salánk Salánk fia Buda). 1 A mai Mende a történelem folyamán három részre tagolódott: Bille, Mende, Szentistván. A három hely csak a XIX. század végén lett Mende néven egyház- és közigazgatási egység! Vö.: A katolikus Mende című fejezetet.

2 2 APÁTI FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE A XIII XIV. SZÁZADBAN: Észak GALANCH SALANCH FIAI A P Á T I Oszlár apácák A pankotai apát úri nevű földje A Mende birtok A XIV. század elején valamennyi környező település (Oszlár, Sáp, Süly, Locsod, Tuzberek, Bille, Gyömrő, Péteri, Gomba, Úri stb.) neve megtalálható az oklevelekben. A Mende név először 1324-ben családnévként tűnt fel, majd közel száz év múlva, május 25-én már mint birtok képezte a Naraasapath-i (Nyársapáti) család hagyatékának tárgyát. A terület től a Werbőczy [Verböczi] család tulajdonába került január 9-én Werbőczy István más birtokokért cserébe visszajuttatta I. János királynak. Mende a török időkben Minde néven lakott birtoknak számított, és adót fizetett. A név újból a XVII. század közepén fordult elő: Billével, valamint Szentistvánnal együtt Bosnyák Tamás és mindkét nembeli leszármazottainak tulajdonaként. A mai Mendét a XVIII. századtól nem csak egy család birtokolta. Főként beházasodások révén a Bosnyák, a Koháry, az Eszterházy és az Illésházy családok birtokrészeit képezte. Koháry Istvánnak tett szívességért cserébe az 1720-as években egy ideig a sógora, Károlyi Sándor révén a Károlyi család is mint tulajdonos jelenhetett meg. A Keglevich család szintén komoly hányadot szerzett magának. Például 1787-ben a mai Pusztaszentistvánon a gróf Keglevich, a gróf Eszterházy és a gróf Stirom (=Styrum) család osztozott. A Koháryak helyi tekintélyét növelte, hogy szeptember 3-án VI. Károly király gróf Koháry Andrásnak Mende felett pallosjogot adott Miután a Szász-Coburg hercegi család katolizált, és egyik leszármazottja, Ferdinánd a Koháry családba beházasodott (1816-ban Antóniát vette el), az 1831-ben kelt királyi adománylevél nyomán örökösödési jogot szerzett a Koháry birtokok felett

3 3 Forrás: MNL OL P Koháry István végrendeletének végrehajtása Mendére vonatkozó részlet Az 1930-as években már a Szász-Coburg-Gothai herceg leszármazottai, a református gróf Teleki László, valamint a katolizált Baumgarten Ignác számítottak Mende legnagyobb birtokosainak Honnan származik és mit jelent Mende neve? A Mende jelentése a történelem homályába vész. Sokan törekedtek már, hogy meghatározzák, honnan kapta a falu a nevét. Mindegyik törekvés komoly hiányosságokkal járt. A jelenleg legelterjedtebb etimológiai kísérlet a tót med (=méz) vagy a török mendöle (=bárány, juh) szóra vezeti vissza. A tót szó újkori eredetű, tehát nem tekinthető névadó -nak. A mendöle ellen szól, hogy a település már évszázadokkal a török hódoltság előtt is létezett. Az újabb kutatások szerint személyről nevezték el a birtokot A mende ősi szó, amely személynév eredetű nemzetségnevet jelöl, például Qudaymende Isten szolgája szóösszetételben a mende szolgát jelent. [Ezt látszik erősíteni egyrészt az az 1700-as évekből származó latin szöveg, amely Mendével kapcsolatban a tribust (törzset) használja, másrészt a mende és a servus jelentésbeli hasonlósága: mende mendikálás (köszöntés-, üdvözlésforma), illetőleg servus szervusz (köszönésforma).] Egy másik feltételezés szerint a mende török-tatár eredetű szó, és lándzsát, kopját jelent De vannak, akik a mentával (növénynév görög változat vö. görögországi Mende), mások a mantl (jelentése: kétfülű kosár francia-holland változat vö. a franciaországi Mende), illetőleg az Emmanuel önállósodott alakjával (Mendel német változat) hozzák összefüggésbe.

4 4 Apáti Mende birtokosai az oklevelek alapján Év Birtok neve Birtokos Megjegyzés n. a. n. a. a magyar király királyi tulajdon?? (Jenő?) pannonhalmi apát adományozás 1252 n. a. pannonhalmi apát tulajdon 1274 Apáti pannonhalmi apát tulajdon 1306 Apáty Gyczi Istvánné (Pendyth asszony) cserebirtok (Gych Apáti) n. a. Apáti(?) Salánk(?) szerzett birtok(?) 1326 Apáthy Salánk fia Buda szerzett birtok örököse n. a.? Nyársapáti Sebestyén(?) szerzett birtok(?) 1411 Mende Nyársapáti Miklós öröklött birtok 1505 Mende Werbőczy István és fia, Imre ajándékozás (cserebirtok) 1531 Mende I. János királyé cserebirtok n. a. Mende Zeuwch [Szőcs] András? 1561 Mende Mátyus Demeter és Péczely László királyi adományozás n. a. Mende Toldiak [Toldi Miklós leszármazottai]? [1580-ban a Dorogffyak tiltakoznak az eladása ellen] Mende Mindé néven a török időkben, különösen 1546 és 1590 között török birtok is!? Mende Bosnyák család? 1657 Mende Bosnyák Judit örökség 17?? Mende Koháry család királyi adományozás(?) 1726(?) Mende Károlyi Sándor szívességért 1731 Mende Koháry András és rokonai öröklés 1770(?) Mende Keglevich család öröklés/bérlés(?)? Mende Koháry Coburg család? Jelölések:? A rendelkezésre álló adatok nem egyértelműek BG. n. a. Nincs adat

5 5 A nagybirtokos családok rokonsági hálója a XVII XIX. században Bosnyák-család ANDRÁS GRÓF BALASSA IMRE Eszterházy-család ZSIGMOND Balassa-család MIKLÓS Illésházy-család GRÓF KOHÁRY I. ISTVÁN Károlyi-család SÁNDOR Koháry-család Limburg Styrum-család KÁROLY HERCEG COBURG FERDINÁND ZSIGMOND Koháry Coburg-család Keglevich-család A nyíl a beházasodás irányát mutatja. A fölé írt keresztnév azt a személyt jelöli, aki az adott családból a másik család női tagját elsőként feleségül vette.

6 6 A rokonsági háló értelmezése Bosnyák II. Tamásnak ( ) Kenderessy Máriával (1576?) kötött házasságából született Bosnyák Judit, aki Mendét, Szentistvánt és Billét örökölte. Bosnyák Judit ( után) gróf Balassa Imrével (? kb. 1633) kötött házasságot. Három gyermekük született: - gróf Balassa Emerencia (1630 kb. 1699), aki gróf Eszterházy Zsigmondnak ( ) lett a felesége; - ifj. gróf Balassa Imre (? 1683), akinek Erzsébet (1674?) nevű leányát 1695-ben gróf Illésházy Miklós ( ) vette feleségül és - gróf Balassa Judit (1592? 1684). Ő gróf Koháry I. István (? 1664) második felesége volt. 6 gyermekük született: 5 fiú és 1 leány (Judit). Ebből a házasságból származott gróf Koháry II. István ( ), aki gyermektelenül halt meg, illetőleg Farkas ( ), akinek fia gróf Koháry András ( ). Mind II. István, mind András Mende jövője szempontjából meghatározó birtokosnak bizonyult. Gróf Koháry Juditot ( ) gróf Barkóczy György (? 1688) vette el. Lányuk, Barkóczy Katalin ( ) gróf Károlyi Sándor ( ) felesége lett. Gróf Koháry Borbála (1688? 1762) gróf Keglevich Zsigmondhoz ( ) ment feleségül. Lányuk, gróf Keglevich Teréz (1701? 1728) 1722-ben gróf Lymburg Styrum Károly Lajossal? (1685? 1739?) kötött házasságot. Miután gróf Koháry Ferenccel ( ) a Koháry-család férfiága kihalt, gróf Koháry Antóniával ( ) án (más adatok szerint án) házasságot kötő és a Koháry nevet felvevő Koháry-Coburg Ferdinánd ( ) lett az én kelt latin nyelvű királyi adománylevél szerint a Koháry-birtokok örököse. Mende ebben az időben a Keglevich-család birtokát képezte Mende birtok sorsa a Koháry Coburg ágon a következőképpen alakult: először Coburg Gothai Fülöp ( ), majd fia, Fülöp Józsiás ( ) tulajdonába került, akik bérlőknek adták ki. A Coburg birtokokat 1945-ben államosították és a földosztás keretében felosztották. ***

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.

Részletesebben

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot.

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot. Településünkről Magyarország Észak Alföldi Régiójához tartozó Jász Nagykun Szolnok megye észak keleti csücskében, a Tiszafüredi Kistérségben található Tiszaigar települése. A község Tiszafüred Városától

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.11.25. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 185; Összesen: 465

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat. Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos

Részletesebben

Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez . 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez Felújított templom lépcső Készítette: Csepregi Ferenc Kisszékelyi kulturális

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny

Részletesebben

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:

Részletesebben

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 2016. június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 1. 2. 3. 4. 5. Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok D csoport Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok Gy D V Pontszám Gólarány Helyezés Paks 6:2 3:2 3:4 6:0

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM.

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. Közismert tény, hogy a magyar vezetéknevek kialakulása a XIV. században kezdödött ; először fó1eg a nemeseknél, de a XV. század folyamán már gyakori az öröklődő név a jobbágyok

Részletesebben

XIII. 11. Jalsoviczky család iratai

XIII. 11. Jalsoviczky család iratai XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,

Részletesebben

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965

XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965 Terjedelem: 0,73 fm, 7 doboz (0,70 fm), 1 kötet (0,03 fm), 8 raktári egység 1 ; 101. állvány, 3. polc a) Balogh család iratai 1724-1841 0,03 ifm b) Boronkay család iratai 1569-1786 0,20 ifm c) Lukanyényei

Részletesebben

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke 0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános

Részletesebben

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály 2013. évi Balaton Szupermaraton futóverseny katonai eredmények Helyezés Egyéni futó (k) Férfi korosztály -25 évig korosztály Rajtszám Név/csapat név Összesen idő 1 IV. 301 Bódis Tamás 17:56:57 Egyéni futók

Részletesebben

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő 634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi

Részletesebben

Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1

Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1 188 TÓTH ZSÓKA HALÁSZ PÉTER Nemzeti színeink a moldvai csángómagyaroknál 1 A közelmúltban kezembe került egy csángó népdal, vagy legalábbis annak tulajdonított daltöredék, ami a maga módján a csángók pirosfehér-zöld

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 Vívó (jelen, abc sorrendben - 31 vívó) vezetéknév keresztnév ANTAL Katalin Ildikó ÁNYOS Izabella BARTUS Claudia BÓDIS Vanda ERŐS Réka FARKAS Lilla HARONI Agapi

Részletesebben

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható

Részletesebben

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest

Részletesebben

0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám

0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 72156642585 Gloriett Sportiskolai Általános Iskola 65 2 72167903106 Szigetújfalui Móra Ferenc

Részletesebben

KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT

KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású

Részletesebben

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN Készítette: Rozovics Ferenc Hornyák Ferenc Csaba Faragó Péter István 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Emlékhelyek és emlékművek felsorolása

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére

Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Nyírbogát a 700 éves település Kiadvány a Bogáthy család emlékére Bogáthy család címere, festette: Bilku Tibor Tisztelt Olvasó! A szülőföld múltjának ismerete minden nyírbogáti lakos számára fontos. Fontosnak

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24.

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24. Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában Leányvár, 2017. június 24. Az MNL KEM Levéltára Esztergom vármegye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárainak

Részletesebben

Pankotay Jósa György vázlatos életútja

Pankotay Jósa György vázlatos életútja vázlatos életútja Dr. Vadász István múzeumigazgató, a földrajztudomány kandidátusa Emléknap Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred, 2007. október 20. 1 1. Életrajzi adatai (Füredi Pankotay György, Jósa György) 1789-ben

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról

Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Nyitra felől Turóc-völgyébe Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma

Részletesebben

2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban.

2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban. Eredményjegyzék 2009.-i Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban. Verseny ideje: 2009.09.25 Verseny hejszíne: Budapest XXI. Ker. Csepel Lövész Egylet lőtere Lőlap típusa: 1a Résztvevők száma:

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,

Részletesebben

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Déli pályaudvar peron asztal RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel

A házasság társadalom által elismert és jóváhagyott szexuális közösség két ember között. házaspárt házaspárt gyermekkel egy szülőt gyermekkel CSALÁDTÖRTÉNELEM Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportokat, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval rokoni, vérségi (kivételes esetben örökbefogadási)

Részletesebben

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 2. Auriga Erdei Futóverseny sorozat Második forduló 2015.04.12 Leány 1.6km 1. Kalocsai Klaudia 20 6:49 T.várkony, Endre Király Ált.Isk. SE2 / 1, 10 2. Gál Kitti 19 7:10 T.várkony, Endre Király Ált.Isk.

Részletesebben

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20.

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. Lányok - 25 m-es gyorsúszás elıfutam 1. Sárközy Bori Jókai 18,29 2. Bíró Krisztina Kós 18,74 3. Ryan Noémi Jókai 19,66 4. Kampós Blanka

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Egyetem.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Egyetem. 1. évfolyam AP-010122 AP-010121 AP-010219 Első olvasókönyvem 1. Az én ábécém 1. Nagybetűs írásfüzetem 1. a nagybetűk tanításához - Olvasásfüzet 1. AP-010201 Gyöngybetűk munkafüzet 1. Szépen, helyesen!

Részletesebben

2 / :17

2 / :17 2 / 16 2017.03.10. 0:17 ***A 4 évfolyamos gimnáziumok adatai még feltöltés alatt!! *** Iskola ker. OM az. tanulmányi terület évf. Kód Szóbeli ponthatár/pontok Felvételi ponthatár/pontok KIFIR adatok 2017

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17 Iratjegyzék 1. d. I. sorozat

Részletesebben

XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942

XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942 XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942 Terjedelem: 0,40 fm, 4 doboz, 4 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, II. emeleti folyosó Amint az a mellékelt genealógiai táblázatból is kitetszik,

Részletesebben

1. Kérdés. Gyakorlat. Mit tudunk a praetori törvényes öröklési rendről, melyek voltak a fő osztályok? Öröklési jog 1.

1. Kérdés. Gyakorlat. Mit tudunk a praetori törvényes öröklési rendről, melyek voltak a fő osztályok? Öröklési jog 1. 1. Kérdés Gyakorlat Mit tudunk a praetori törvényes öröklési rendről, melyek voltak a fő osztályok? Öröklési jog 1. bonorum possessio A bonorum possessorok négy osztályba voltak sorolva. Mindegyik osztály

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

NKM ENERGIA ZRT. FÖLDGÁZ ELŐREFIZETŐS MÉRŐ KÁRTYAFELTÖLTÉSI HELYEK A LAPKER HÁLÓZATÁBAN

NKM ENERGIA ZRT. FÖLDGÁZ ELŐREFIZETŐS MÉRŐ KÁRTYAFELTÖLTÉSI HELYEK A LAPKER HÁLÓZATÁBAN I. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: 437-43-00, fax: 437-02-85

elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: 437-43-00, fax: 437-02-85 Tisztelt Ügyfelek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. CXXII. törvény rendelkezései alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és Vám- és Pénzügyőrség összeolvadásával

Részletesebben

A MAGYAR SZENT KORONA

A MAGYAR SZENT KORONA NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR SZENT KORONA [ II ] A SZENT KORONA AZ EURÓPAI KORONÁK SORÁBAN A koronázásnak és a koronák viselésének világszerte különböző hagyományai vannak, de még Európán belül is számos

Részletesebben

Élő rokonok felkutatása nov. 20 Koltai András

Élő rokonok felkutatása nov. 20 Koltai András Élő rokonok felkutatása 2012. nov. 20 Koltai András Bemutatkozás Tíz éve foglalkozom családfakutatással, az interneten januárban lesz kilenc éve, hogy jelen vagyok (www.jewishroots.hu) Zsidó családok kutatására

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat

Részletesebben

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése tanulmányok Készült: a NEA-NO-15-SZ-0262 jelű pályázat támogatásával Möller István Alapítvány A szerzők # # # # # # # # # # # # # #

Részletesebben

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00 05 9 Tamás, Tamara 0 Dávid, Zoárd Szilveszter, Darinka Újév, Fruzsina Ábel Genovéva, Benjámin, Titusz, Leona 0. December December Dezember 05. Január January Januar. hét Week Woche 6 Vanda, Paula, Titanilla

Részletesebben

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. IDÉZETEK Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! ( elemenként 1 pont, összesen 8 pont ) 1. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő 14:10 1. nap 1 Putsay Zoltán 1974 Psn Zrt 3 3.20 2 Brunner Hugó 2004 Psn Zrt 2 3.10 =PB 3 Fülöp Zsombor Noel 2005 AC 1 2.50 PB A győztes edzője Béliné Fekete

Részletesebben

JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL

JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL I. KUTATÁS ADATAI 1. Kutató neve: munkahelye (név, cím): munkaköre, beosztása: elérhetősége: Szepessyné Judik Dorottya Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára, 3100,

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

Sulivívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr "A" kategória V. korcsoport ( ) Budapest, április 14.

Sulivívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr A kategória V. korcsoport ( ) Budapest, április 14. Sulivívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr "A" kategória Főbíró: Bartóki-Gönczy Balázs Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Orvos: Versenybírók: Dr. Fülöp Csaba Babos Péter Bakó Tamás Bencze Attila

Részletesebben

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ előrefizetős Mérő KÁrTyAFeLTÖLTéSi helyek A LApKer hálózatában

NKM FÖLDGÁZSZOLGÁLTATÓ előrefizetős Mérő KÁrTyAFeLTÖLTéSi helyek A LApKer hálózatában címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 2018. 04. 14. oldal 1/2 Vívó (jelen, struktúrált sorrendben - 53 vívó) vezetéknév keresztnév egyesület lic. GASZNER Ádám László IKLADI TASNÁDI LAJOS NÉMET

Részletesebben

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból. Ezen a lapon a magyar uralkodók listája található. Árpád-ház Fejedelmek kora Álmos szül. kb. 820-ban Egyek és Emese fia (?) Árpád kb. 895 907

Részletesebben

I. Külföldi szórványemlékek

I. Külföldi szórványemlékek Szórványemlékek I. Külföldi szórványemlékek 1) mohamedán források útleírások (10 11. sz.) Ibn Ruszta: A becses drágaságok könyve Al Gardízi: A híradások ékessége Al Bakrí: Az utak és országok könyve magyar,

Részletesebben

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez 1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9

Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9 Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9 Jelmagyarázat: A korlátozások forgalmi hatását ötfokú skálán jelöltük. 1 = nincs érdemi forgalmi hatása, 5 = jelentős forgalomkorlátozással jár. 1 2 3 4 5 I. kerület

Részletesebben

TestLine - Pedigped tesztje-06 Minta feladatsor

TestLine - Pedigped tesztje-06 Minta feladatsor Történelem a 10. évfolyam számára IV. témakör: Az újjáépítés kora Magyarországon A magyar országgyűlés. 1. 2:42 Normál Válaszolj a táblázat és saját ismereteid alapján a kérdésekre! A magyar országgyűlés...

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

A 2012-es MSTSZ Nemzeti Bajnokság végeredménye

A 2012-es MSTSZ Nemzeti Bajnokság végeredménye NB I. férfi ifjúsági 9 Mészáros Ádám Galga TE 73,5 férfi felnőtt 1 Barta László MKE 267,5 2 Rudolf István Szent Jakab ZE 248 3 Boros László Alföld TE 221,5 Fejes Gábor Alföld TE 221,5 5 Bódi István Szent

Részletesebben

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

Sulivívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr "A" kategória IV. korcsoport ( ) Budapest, április 14.

Sulivívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr A kategória IV. korcsoport ( ) Budapest, április 14. Sulivívó Diákolimpia Országos Döntő Férfi Tőr "A" kategória Főbíró: Bartóki-Gönczy Balázs Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Orvos: Versenybírók: Dr. Fülöp Csaba Babos Péter Bakó Tamás Bencze Attila

Részletesebben

Tanóra / modul címe: A MAGYAR İSTÖRTÉNET PROBLÉMÁI

Tanóra / modul címe: A MAGYAR İSTÖRTÉNET PROBLÉMÁI Tanóra / modul címe: A MAGYAR İSTÖRTÉNET PROBLÉMÁI A tanóra célja: Az óra a őstörténet és az annak kutatásával kapcsolatos problémákra hívja fel a figyelmet. Az őstörténet fogalmának feltárásával összefüggésben

Részletesebben

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai 72332609070 András Anikó végzettség 74350268240 András Istvánné főiskola 78444637868 Argat Rita Mária főiskola 72481668200 Bagó Henrietta főiskola

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

KISTÉRSÉGI KITEKINTÕ

KISTÉRSÉGI KITEKINTÕ SZERENCSI KISTÉRSÉGI KITEKINTÕ Hegyalja-Taktaköz-Harangod vidéke Idõszaki lap I. évfolyam/1. szám Megjelenik a kistérség településein. ALSÓDOBSZA BEKECS GOLOP LEGYESBÉNYE MÁD MEGYASZÓ MEZÕZOMBOR MONOK

Részletesebben

E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/42109/

E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/42109/ 2400 Dunaújváros Vasmû út 39. 1. 101. Oldal: 1 / 13 2457 Kossuth Lajos utca 20. "felülvizsgálat alatt" Széljegy: 46514/2016 Végrehajtási jog törlése iránti kérelem, BUDAPESTI XIX.K.KISPEST ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben