A lány hirtelen egy másik jelenlétet is érzékelt a szobában. Természetesen ebben a zseniális világban is előfordulnak hibák.

Átírás

1 Ébredj! Még nem is olyan rég a szakadék szélén állt., hatalmas széllökések ostromolták, de figyelemre se méltatta őket...csak állt, ált és nézett le a feneketlen mélységbe... az árnyékban pillanatnyi örömök vágyak és gazdagság hívogató ígéretei kavarogtak... tudta, hogy ez nem igazi boldogság, de saját önzésé nem tudta legyőzni...vonzotta, hihetetlenül vonzotta... még egy lépést tett a peremjelé...repedések apró kis repedések amelyeket saját maga teremtett...kapzsisága okozta vesztét.. észre sem vette mikor történt... csak zuhan lefelé... zuhanunk... mi, az emberek rontottunk el mindent... csak mi dönthetjük el, hogy megkapaszkodunk-e vagy sem... - Na mi a baj? Nem éred el?- a fiú gonoszan mosolyogva nézett le a nála majdnem két fejjel alacsonyabb lányra. Magasra emelt kezében lévő tárgyon megcsillant a levelek közt átszűrődő fény. - Ne szemétkedj már! Légyszi, add vissza a mobilom... Kérlek!- sziszegte a lány mérgesen, majd inkább könyörgőn, miközben pipiskedve próbálta elérni a feltartott kezet, de nem sikerült neki A fiú lenézett a szerencsétlenkedő lányra, ezután társaira, akik körbeállták őket, majd még szélesebb vigyorra húzta ajkait Lerázta magáról a lányt, majd teljes erejéből elhajította a mobiltelefont. Az szép röppályát leírva egy fát éppen csak elkerülve esett le jó messzire egy cserjés közepébe. - Ne!- sikított a lány, majd a sárban és gyökerekben bukdácsolva elindult szeretett mobilja irányába - Hoppá' Kicsúszott a kezemből. - mondta gúnyosan a fiú, majd haverjaival röhögve elindultak az ösvényen osztályuk után, akik már jócskán eltávolodtak tőlük és valószínűleg semmit sem hallottak az előbbi kis incidensből. A lány arcát egy bokor ága csúnyán megkarcolta szinte bokáig cuppogott a sárban, jó néhányszor elesett már a nyálkás avaron Igazából semmi kedve nem volt itt lenni. Főleg így, az osztályával. A természetet sem kedvelte túlzottan, neki bőven elég volt az a néhány fa, amit a biztonságos városában látott. Most meg itt van, ebben a nyamvadt erdőben, véresre tört sarkakkal, fáradtan, egyéb, előbb részletezett bajokkal és keresi vadiúj mobilját. Amit amúgy imádott Elért a cserjéshez, vagy legalábbis reménykedett benne, mert nem igazán ismerte ki magát az erdőben M is az erdő szerinte? Fa fa, fa, bokor, hangya sok sár, fa, csúszós avar, kis kövek, amik belemennek a cipőjébe, fa, szúnyog, tócsa Úgy nagyjából, bár ha még egyszer belegondol, hozzátehetné az állandóan útban lévő faágakat is. Miközben ezen gondolkozott, elkezdte félrehajtogatni a vizes ágakat, minden egyes mozdulatával újabb szúnyograjokat felriasztva és pulóvere ujját mindinkább eláztatva Ahogy egyre beljebb haladt, egyre ingerültebb lett Mi lesz, ha nem találja meg? Minden kétséget kizáróan alapos fejmosást kap, hogy miért nem tudott vigyázni a cuccaira Mintha rajta múlott volna.. de ez nem fogja szüleit meghatni. Még ha meg is találja sem valószínű, hogy a készülék sérülés nélkül megúszta volna a landolást Elkeseredetten keresett tovább, majd észrevett egy csillogó, félig földbe süllyedt valamit Közelebb mászott A mobilja volt az. Persze, hogy a sárba kellett beleesnie, nehogy valamiben szerencséje legyen Morogva előhúzott egy papírzsebkendőt és óvatosan törölgetni kezdte a szerencsétlenül járt tárgyat Nagyjából meg tudta tisztítani, de a sár a billentyűzet alá is befolyt, ami valószínűleg tönkretette a készüléket, mert hiába nyomkodta a gombokat, a telefon semmi életjelet nem adott -Ó, nagyszerű!- motyogta elkeseredve. - A mai nap megkoronázása. Ennél rosszabb már nem lehet...hegem van!- pattant fel és elkezdett futni arra, amerre az ösvényt sejtette. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem tudta mennyi ideje, vagy merre megy. Ennek következményeképp egy nagyobb letörött faágban elesett és elkezdett gurulni egy meredekebb lejtőn. Szerencséjére hamar észbekapott és megkapaszkodott egy kiálló gyökérben, mielőtt komolyabb baja lett volna Keservesen felhúzta magát a fáig, majd azt átölelve, a lejtövei ellentétes oldalán felállva nekidőlt Kifújta magát, kissé megijedt Körbenézett, és rájött hogy eltévedt Dühösen belebokszolt az előtte álló ártatlan fába Nem jól mondta, az előbbi helyzetnél igenis van rosszabb. A mostani: eltévedve az erdőben, egyedül, a mobilja elromlott és a hátizsákban már csak egy szendvics és egy fél literes üdítő van. Sóhajtott Nem tudta hogyan tovább, így ismét szétnézett, majd megakadt a szeme a lejtő aljában lévő tisztáson, amin egy kis patak folyt keresztül. Megvolt a következő lépés. A fát lassan elengedve óvatosan, lépésről lépésre kezdett ereszkedni a lejtőn. Egy örökkévalósággal később, néhány megcsúszás után lent állt a tisztáson és ülőhelyet keresett magának. Talált is egy szimpatikus kicsi sziklát, amit még meg tudott emelni és kivinni egy kisebb napfényes foltra. Nem akart tovább keresgélni az "ösvény után, úgy döntött megpihen itt egy kicsit. Úgy döntött leveszi hátizsákját. Miután megszabadult a szövetpántok vágásától és a nehéz súlytól a hátán, sokkal kellemesebben érezte magát. Kinyújtózott, majd odasétált a patak partjára, hogy megmossa a kezeit és az arcát. Két tenyerével egy kis vizet emelt arcához, és leöblítette azt, a hűs folyadék nagyon jól esett az izgalmaktól kimelegedett bőrének. Miután kezeit is megmosta, hagyta, hogy a víz szelíden átfolyjon az ujjai között. Milyen szép."- gondolta miközben a kristálytiszta vizet és az alatta lévő színes kavicsokat figyelte. Lassan felállt, visszament a sziklához és leült rá Ez a hely egészen megnyugtatta Most, hogy nem kellett az osztálya után sietnie, jobban szétnézhetett maga körül. A fák levelein átütő fény az egész erdőt zöldessé színezte, kissé sejtelmessé, de a lányt ez a szín éppen hogy megnyugtatta. Ahol a fény akadálytalanul áthatolt a lombkoronán, a talajig elérve fátyolos fénycsíkokat hozott létre, majd mikor a szél megmozgatta a fák ágait, a fénycsíkok lassú, ringatózó táncba kezdtek. A lány becsukta szemeit és csak a hangokra koncentrált. A legerőteljesebben a közeli patak csobogása hallatszott és a szél monoton susogása a fák közt, amit néha megtört egy-egy madár trillázó hangja. Kinyitotta a szemét és a patakra nézett, amin ebben a pillanatban úszott le egy üres műanyagpalack neki-neki ütődve a vízből kiálló köveknek Nem sokkal utána egy üres nejlonzacskó sodródott lomhán, majd egy vízbe lógó ágra ráakadva lebegett tovább.

2 Hát az ember keze ide, az erdő legmélyére is elért, és nem éppen jó értelemben. Valamiért úgy érezte, hogy muszáj tennie valamit, hogy ez a csodás hely olyan maradjon, mint volt, ezért odafutott és kihalászta a szemetet a patakból Kezdte úgy érezni, hogy az emberiség túl messzire ment Nap, mint nap olvashatta az újságokban: környezetszennyezés, globális felmelegedés, erdőirtások és még milliónyi dolog, amit a természet az emberiség számlájára írhat. És mind ez miért? Csak azért, mert magának akarja egyre jobbé, tökéletesebbé, kényelmesebbé és nyereségesebbé tenni az életet. Az már szinte nem is számít, hogy ehhez mit kell eltipornia, vagy eltörölnie a Föld színéről. Persze, vannak olyan emberek is, akik tisztelik a természetet és próbálják védeni, ahogy telik az idő, és romlik a helyzet egyre többen lesznek. De vajon nem lesz-e késő? Vajon milyen lesz a jövő? Már régebben is gondolkozott ezen. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lehemperedett egy füvei benőtt foltra, becsukta a szemét, és elképzelte a különböző lehetőségeket. Egy kisfiú rohant lélekszakadva a forró, rögös talajon, kezével egy ősrégi, ütött-kopott kannát szorított vékony mellkasához. Igyekezett minél gyorsabban futni a halálos napsugarak elől, mert bár testét tetőtől talpig egy könnyű ruha fedte, tudta, hogy még ezen is áthatolnak valamennyire. Szétnézett. A hatalmas kihalt, csontszáraz területen csak néhány aszott fűcsomó, csontváz és kiszáradt fa adott tanúbizonyságot arról, hogy valaha itt élet volt Újra futni kezdett, majd végül az egyik domb tetejéről meglátta hevenyészett táborukat, amit előző nap építettek fel. Néhány perc múlva odaért és nagyot szusszantva, a leplet félrehajtva belépett a kör alakú építménybe. Ez volt az egyetlen menedékük, egy könnyű, speciális anyagból készült, több szobára osztott sátor, amely felfogta a napsugarakat és ellenállt a gyakran hulló savas esőnek is, ami egyike volt az őseiktől rájuk maradt problémáknak. A fiú hátrahajtotta a fejéről a kapucnit, levette a védőszemüveget és lassan elindult a következő lakrész felé. - Te vagy az, kisfiam?- hallotta meg anyja kérdését. A háttérből egy vékony hang hallatszott, Anyu, szomjas vagyok!", majd egy rekedtes, tiszteletet parancsoló is: Sssh, maradj csöndben, már itt van a bátyád. - Igen. Meghoztam a vizet - Belépett és szétnézett a helyiségben. Anyja éppen a tűz fölött sütötte az ebédet a fiú kishúgával az oldalán, nagyapjuk pedig a szoba falának dőlve nézegetett valamit. A kisfiú úgy emlékezett, hogy könyvnek hívják. A kannát odaadta anyjának, aki rögtön adott a lánynak a tiszta ivóvízből, ami nagy kincsnek számított, mivel a talált víz általában sós vagy szennyezett volt, ami ellen egy letűnt korból maradt napelemes víztisztítót használtak Az asszony felpillantott fiára, majd folytatta az étel készítését - Apád elment a többi férfival élelmet szerezni, azt mondták, estére visszaérnek. Nagyon remélem, nem mennek semmilyen elpusztult régi városba, tudod milyen veszélyesek lehetnek az ott rejtőzködő rablók. Meg amúgy is, pár nap múlva indulnunk kéne tovább északra, hátha ott találunk több vizet. - A fiú bólintott, majd odasétált nagyapjához, leült mellé, és nézte a könyvben lévő színes képeket, mivel olvasni nem nagyon tudott. A könyv egy világtérképnél volt kinyitva. - Nagyapa, mi most hol vagyunk? - Körülbelül Európa közepén, itt,- odarakta a papírlaphoz az ujját- ebben a medencében, amelyet hegyláncok vesznek körül. Látod? Itt, emellett a nagy kék vonal mellett- mutatott egy nagy síkságot átszelő folyóra - Igen. Az régebben nagy vízfolyam volt? - Igen. Egy folyó, még a nagyapám gyermekkorában nem száradt ki teljesen, mesélt nekem róla De hát, az már régen volt - sóhajtott szomorúan. A fiú közben átvette a könyvet és lapozgatta, a képeken folyók voltak hatalmas fák és zöldellő mezők Csupa olyan dolog, amit ők már soha nem tapasztalhatnak meg könnyelmű és önmagukért élő őseik miatt A fiatal nő elgondolkodva lépett luxus apartmanjuk egyik hatalmas ablakához Innen, a város egyik legmagasabb pontjáról szinte mindent belátott Látta az alacsonyabb felhőharcolók ablakain a lemenő nap megcsillanó fényét, de még azt is, ahogyan egy messzi háztömb tetején kialakított játszótéren két kicsi lány fogócskázik esetleg ha még jobban megerőlteti magát, még a légszűrőjükön lévő mintákat is ki tudná vermi. Kétségtelen, hogy ő volt a modem tudomány egyik remeke, hiszen - bár minden embert génmódosítottak születésük előtt - ő a város vezetőjének elsőszülött lánya, mégiscsak különlegesnek kellett lennie. Elégedett, hűvös mosolyra húzta tökéletes ajkait Szerette ezt az életet, az ember elérte legtökéletesebb formáját; a termelés a maximumon van, hiszen nem kell aggódni a beosztottak esetleges gondjai miatt, mivel minden társadalmi réteg a maga intelligenciaszintjén van, elégedettek az életükkel. Azzal az életükkel, amit a génmódosításkor kiválasztottak nekik Elég, ha csak a vezetőréteg okos, ez a brilliánsan kialakított hierarchia juttatta az emberiséget erre a fejlettségi szintre. A lány hirtelen egy másik jelenlétet is érzékelt a szobában. Természetesen ebben a zseniális világban is előfordulnak hibák. - Már megint milyen őrült ötleten töri a fejét az én kicsi öcsém? - kérdezte gúnyosan a még mindig az ablak előtt álló nő. - Nem őrült ötletek! Igenis, vissza kéne tömünk a fák ültetéséhez és az állatok visszatelepítéséhez, hogy a folyók és tengerek tisztításáról ne is beszéljek... - emelte fel a hangját a fiatal fiú, mérgesen nézve nővérét. Az csak egy lesújtó pillantást vetett rá félig leeresztett szemhéjai alól; majd, mint akit teljesen hidegen hagy, visszafordult az ablak felé. -A terveid nevetségesek, pont mint te vagy. Minek ültetnénk fákat, várnánk éveket, és locsolnánk őket, amíg azok valamennyire megnőnek és biztosítani tudnak némi oxigént, miközben ugyanannyi vízből akár rögtön elő is tudjuk állítani? Bár, beismerem, hogy a légszennyezettség nagy, de ezt is ki tudjuk küszöbölni, ahogy eddig is tettük. Vagy az állatok, minek eresztenénk őket szabadon, mikor a tenyésztőhelyen is tökéletesen jól megvannak, amíg felhasználásra nem kerülnek? A folyókat és tengereket pedig minek tisztítanánk, ha abból semmi hasznunk nincs? Nem sokára 13 éves leszel, jobb terme, ha nem ilyen felesleges dolgokkal vesztegetnéd az idődet. Fogd fel, ha továbbra is hasznavehetetlen leszel, apánkat nem érdekli hogy a fia vagy, mehetsz valami középosztálybeli gyermektelen családhoz, persze csak egy kiadós butítás" után, nehogy aztán valami meggondolatlanságot csinálj. - mondta érzelemmentes

3 hangon A fiú remegni kezdett dühében - Nem érdekel! De S2étnéztél már jobban? Hogy milyen undorító is a te imádott világod?!- ordította elkeseredetten. - A levegő annyira szennyezett, hogy légszűrő nélkül fél óra alatt megöl, az óriási viharokban egész falvak pusztulnak el, egyes helyeken a magas tengerszint, máshol a szárazság gyilkolja az embereket. A bolygót teljesen tönkretettük és még büszkék is vagyunk magunkra! Inkább te fogd fel. Fogd fel, hogy a természet nem azért van, hogy az emberek eltiporják! Könnyű tavaszi szellő borzongatta meg a virágzó fák ágait, a szirmok lágyan hullottak alá a puha fűre. A fiatal férfi végignézett a fáktól övezett úton, majd a közeli mezőn álló megannyi gyerekkori emléket eszébe juttató szélturbinákra emelte tekintetét. Milyen régen volt itt utoljára, mennyit szaladgált erre barátaival kiskorában. Szép gyermekkora volt, mindent megkapott, amit csak szeretett volna és mégis hálátlan kamasz lett belőle, elhagyta azt a helyet, ahol a legjobban szerették. Felrémlett az utolsó otthontöltött napja, anyja teljesen kétségbe volt esve fia hirtelen elhatározása miatt és nem akarta ' elengedni. Végül mégis elment és magával vitte majdnem az összes megtakarított pénzüket, éppen csak annyit hagyva nekik, hogy amíg meg nem érkezik anyja fizetése, ne haljanak éhen Kezdetben élvezte a szabadságot, hogy azt tehet, amit akar, meggondolatlanul szórta a pénzt, megvett mindent, amire abban a pillanatban vágyott Csakhogy öt év sok idő, és ahogy teltek a hónapok fogyott a pénz, egyre kevésbé élvezte a helyzetet Rossz természete miatt mások nem akarták megismerni, magányos volt, a pénz többé nem tette boldoggá és már bánta, hogy elment otthonról. Természetesen, ahogy nagyanyja is megmondta, visszatért és azt kívánja, hogy bárcsak visszapörgethetné az idő kerekét Sóhajtott és lassan továbbindult, maga után húzva könnyű, újrahasznosított szövetből készült bőröndjét Néhány perc után elért régi otthonához Az ódon kőkerítést szinte teljesen eltakarta a mögötte álló hatalmas zöld bokor és a ráfuttatott borostyán és rózsa A férfi odalépett a kapu azonosítójához, majd engedte, hogy az leolvassa a szemét Rövid pittyenés, majd kattanás hallatszott, jelezve, hogy a történtek után mégsem törölték őt az adatbázisból. Belépett a kapun, halkan becsukta, majd ment volna tovább az ösvényen, ha meg nem hallja kisebb testvérei nevetését. Óvatosan kipillantott a bokor jótékony takarása mögül és meglátta a két gyereket, ahogy a fűben fekve a felhőket bámulják és izgatottan elemezgetik a fámájukat. Elmosolyodott, hogy megnőttek, talán már nem is emlékeznek rá Lassan odasétált melléjük, majd föléjük hajolt Két kissé rémült szempárral találta szembe magát A hosszú szőke hajú kislány megkapaszkodott a mellette fekvő fiú karjában. - Bátyus, ki ő? Hogy jutott be?- a fiú csak töprengve nézett fel az idősebbre, ismerős volt neki. - Nem tudom... Várj! Csak nem...? Anya!- kiáltott fel mikor felismerte. - Visszajött! Visszajött! - ekkor a férfi mozgolódást vett észre a veteményeskertben, odakapta a fejét. - Tessék? Mondtál valamit, kicsim?- a középkorú nő lassan egyenesedett fel a derékig érő paradicsom-lugas mögül, majd gyermekei irányába fordította fejét Mikor észrevette a jövevényt, fáradt arcán döbbenet és öröm furcsa keveréke jelent meg - Hát mégis hazajöttél- suttogta elhalón. A férfi csak némán odasétált, majd átölelte. Egy nappal később a ház konyhájában ültek és teáztak Anyja és fia nagyon jól megértették egymást újabban. A fiú iszonyatosan sajnálta, amit az asszonnyal, sőt egész családjával tett Mikor először meglátta anyját, el sem hitte, hogy ő az Túl sápadt és sovány volt, a megtört tekintete pedig teljesen elborzasztotta a fiút Utálta magát Meglepő módon, tegnap óta az asszonynak sokkal jobb kedve lett Vidáman nézte fiát és együtt nevetett vele. A konyha egyik távolabbi sarkában a férfi nagyanyja mosolygott mindent tudóan, majd reszelős hangján megszólalt - Amint rátok nézek a természet és az ember kapcsolatát látom a ti kapcsolatotokban Ti is ismeritek a történelmet, az ősidőkben az emberek egyensúlyban éltek a természettel. Szerették tisztelték s felnéztek rá, mint egy kisgyermek. Aztán, ahogy az emberiség felnyitotta a szemét, saját elképzeléseket valósított meg kezdett egyre jobban eltávolodni a természettől pont, mint egy gyermek, aki éppen kezdi felfedezni a világot és megformálni a saját véleményét. Tegyük hozzá, hogy az emberiség önző és gonosz gyermek azt szeretné, ha a természettől minden javat megkapna. Ezután jött az a korszak, amikor egyre okosabbá, de egyben erőszakosabbá vált, és lázad, mint egy rossz tinédzser. Önfeledten pusztított, elvett, nyomorba döntött, kiaknázott, de cserébe semmit nem adott. Miután már szinte semmi sem maradt, amit a maga hasznára fordíthatna, ráeszmélt tette borzalmára és meglátta mit tett a természettel, amit régebben mindennél jobban tisztelt. Az utolsó pillanatban fékezte meg magát és kezdett el azon dolgozni, hogy a Föld jobb hely legyen és hogy ő maga is békében éljen Igen, a történetben itt tartunk most, a befejezés a jövő kiváltsága Fiam, nagyon jól tetted, hogy visszajöttél. Halk zene riasztotta fel. Lassan nyitogatta a szemeit Először csak homályos barna és zöld foltokat látott, majd ahogy megszokta a fényt, kitisztult a kép. Még mindig a tisztáson feküdt, a zene pedig a fülhallgatójából szólt Valószínűleg rágurult alvás közben az ipodjára Lassan benyúlt pulóvere zsebébe és kikapcsolta, közben különös álmán gondolkozott Eddig nem így képzelte el a jövőt... ez valahogy más volt... valahogy jobban felnyitotta a szemét Megmutatta, hogy eddig ő is egy volt a milliók közül, akik látnak és mégis vakok Ezután az álom után észrevette, hogy a bolygónkra mért legnagyobb csapások egyike mi magunk vagyunk. Lassan ássuk, mélyítjük a természettel - akit könyörtelenül magunkkal rántottunk- közös sírgödrünket melybe, ha eljön az idő, szépen belefektetjük őt, mi pedig a sorsunkkal hadakozva próbálunk majd kimászni. Akárhogy is próbálkozunk majd egyedül már nem fog sikerülni De most még van remény, ha összefogunk és védjük a természetet, közösen még sikerülhet egy jobb jövőt létrehozni.