Dél-Dunántúl az újdonságok régiója
|
|
- Domokos Dobos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 58 Dél-Dunántúl az újdonságok régiója
2 5 Dél-Dunántúl Baranya-, Somogy- és Tolna megyéket magába foglaló régió idén leginkább arról nevezetes, hogy Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fôvárosa. Ennek alkalmából számos programot, rendezvényt tartogat a 2010-es év. DÉL-DUNÁNTÚL A mohácsi busójárás 200-ben elnyerte az Unesco Kulturális Világörökség címet. Kaposváron a vakok számára alakítottak ki különleges, a várost hanganyagon és tapintható térképen bemutató programot. Bikalon megnyitja kapuit a Reneszánsz Élménybirtok, ahol átélhetjük a középkori falu és város korabeli mindennapjait és ünnepeit, legyen szó kézmûvességrôl, asztali örömökrôl, lovas vagy solymász bemutatóról. A régió számos gyógyés termálfürdôje is megújulva várja vendégeit Harkányban, Kaposváron, Szigetváron, Barcson, Dombóváron, vagy Magyarhertelenden. Minden felmérés szerint Pécs a leghangulatosabb magyar város. Egyrészt, mert szubmediterrán klímája miatt márciustól novemberig a város terein, napsütötte kávéházi teraszain élnek a pécsiek, közöttük 30 ezer egyetemista. Másrészt, mert történelmébôl adódó építészeti adottságai páratlanok a világon: a római kori (Unesco Kulturális Világörökség) emlékek, az épen maradt törökkori épületek, a hegyre felkúszó, a bolgárok által kialakított aprócska utcák és kisházak (a Tettye) mellett a város egyedi jellegét a színes épületkerámia díszítésû belvárosi polgárházak adják. A 155 éve alapított, ma is a pécsiek büszkeségének számító pécsi Zsolnay Porcelán Manufaktúra neve egybefonódott a historizáló, szecessziós épületekkel. Pécs a múzeumok városa, melyek közül kiemelkednek a modern magyar mûvészek munkáit bemutató gyûjtemények. PÉCS, A HATÁRTALAN VÁROS Ez a címe a pályázati anyagnak, mellyel Dél-Dunántúl régió központja elnyerte az Európa Kulturális Fôvárosa címet a es évre. Multikulturális természete abból adódik, hogy nyitott, befogadó tere volt azon kultúrák találkozásának is, melyek kevéssé érintkeztek egymással: a nyugateurópaié és a balkánié, a németé és a töröké. Pécs egymás mellett ôriz az évezredek koraira, számos népre és nemzetiségre jellemzô építészeti emlékeket, amelyek együtt teszik olyan izgalmasan színessé a várost.
3 60 Program ajánlatok Dél-Dunántúl Busójárás FEBRUÁR HELYSZÍN: Mohács A Busójárás Európa egyik leglátványosabb tavaszköszöntô-télbúcsúztató ünnepe. A legenda szerint a sokac lakosság álarcba és állatbôrbe bújva, kereplôvel zajt csapva ûzte ki a törököket a városból. Pécsi Tavaszi Fesztivál MÁRCIUS 15 ÁPRILIS 12. HELYSZÍN: Pécs A fesztivál bemutatja a világ, s benne elsôsorban Európa és hazánk tradicionális kulturális és mûvészeti értékeinek javát, kortárs mûvészeti megnyilvánulásait, irányzatait, továbbá a pop kultúra értékes produkcióit. Pécsi Országos Színházi Találkozó JÚNIUS 3 JÚNIUS 12. HELYSZÍN: Pécs A hazai színjátszás legnagyobb seregszemléje, számos kísérô programmal kiegészülve. Táncházak a Belvárosban JÚNIUS 6 AUGUSZTUS 2. HELYSZÍN: Pécs, Színház tér A szerdai táncházak alkalmával a különbözô nemzetiségek népzenéjével és néptáncaival ismerkedhetnek meg a járókelôk, és aktív részesei is lehetnek a produkciónak. Térzenék a Belvárosban JÚNIUS 6 AUGUSZTUS 2. HELYSZÍN: Pécs, Színház tér Júniustól augusztus végéig hetente egy alkalommal a város és a régió legjobb fúvószenekarai adnak szabadtéri koncertet a pécsi Színház téren. Pécsi Szabadtéri Játékok JÚNIUS 12 AUGUSZTUS 10. HELYSZÍN: Pécs Népszerû zenés és prózai darabok, táncprodukciók a város szabadtéri színpadain. Fishing on Orfû JÚNIUS HELYSZÍN: Orfû Az alternatív könnyûzenei fesztiválon három nagyszínpadon és több kisszínpadon mintegy 80 zenekar lép fel. A koncertek mellett a programot fôzôverseny, workshopok, filmvetítések, stand up comedy, éjszakai túrák színesítik. X. Jubileumi Rockmaraton JÚLIUS HELYSZÍN: Pécs, Malomvölgyi Arborétum A fesztivál teret az underground zenei irányzatoknak, élôzenei stílusoknak hazai és külföldi zenekarok részvételével. Nemzetközi Cirkuszés Utcaszínházi Fesztivál JÚLIUS 25. HELYSZÍN: Pécs A tervezett utcaszínházi elôadások mintegy 4 6 nagyobb nemzetközi produkciót foglalnak magukba, amelyek a város sajátos adottságokkal rendelkezô helyszíneire készülnek, vagy azokhoz alakítják át ôket. Pécs Cantat AUGUSZTUS HELYSZÍN: Pécs Nemzetközi kórustalálkozó a világ minden tájáról. Magyar és külföldi karnagyok vezetésével az énekesek közös produkciókat hoznak létre, melyeket több pécsi és környékbeli helyszínen ismerhet meg a közönség. A rendezvényt mûhelykoncertek, közös éneklések gazdagítják. SZEKSZÁRD ORFÛ PÉCS 6. OLD MOHÁCS 68. OLD
4 március április május június DÉL-DUNÁNTÚL július augusztus szeptember október Magyarok a Bauhausban AUGUSZTUS 15 OKTÓBER 15. HELYSZÍN: Pécs Képzômûvészeti alkotások és építészeti tervek, makettek, fotók, bútorok, színpadkép- és jelmeztervek, fényképes és szöveges dokumentumok, filmrészletek együtt mutatják be a XX. század egyik legjelentôsebb mûvészeti iskoláját. Szekszárdi Szüreti Napok SZEPTEMBER HELYSZÍN: Szekszárd Megjelennek a rendezvényen a város körüli kistérségek saját kultúrájukkal, táncaikkal, ételeikkel éppúgy, mint az országban mûködô borrendek.
5 62 Bikal Puchner kastélyszálló Ár: 11. old. Szolgáltatás Bikali Reneszánsz Élménybirtok Bikal A lovagmesék óriásai és törpéi is otthonosan érezhetik magukat az áprilisban megnyíló Baranya megyei reneszánsz élménybirtokon, hiszen mindkét jelzô, a hatalmas és a kicsi is jellemzô az épülô parkra. Az élménybirtok a középkor hangulatát varázsolja Bikalra történelmi események, legendák felidézésével, korabeli mesterségek bemutatásával és vendéglátással. Utasaink a belépô árából 20% kedvezményt kapnak! Paksi Halászcsárda Paks A Paksi Halászcsárda minden kedves vendégünknek, aki készpénzzel fizet, 10% kedvezményt ad a fogyasztásból. Dunakömlôdi Halászcsárda Dunakömlôd A Dunakömlódi Halászcsárda minden kedves vendégünknek, aki készpénzzel fizet, 10% kedvezményt ad a fogyasztásból. Puszta Lovasudvar Paks-Cseresznyéspuszta Szeretettel vár mindenkit a Puszta Lovasudvar és Vendégház, ahol 5% kedvezménnyel lovagolhatnak utasaink és az éttermi fogyasztásból is 5% kedvezményt kapnak. Udvarház 3 A kastélyszállót egy több mint 6 hektáros, ôsfákkal övezett, parkosított terület veszi körbe. A parkban kanyargós sétányok mentén padok, gyermekjátszótér és egy kis tó is helyet kapott. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható korhû bútorokkal berendezett standard fürdôszobás (kádas) szobákban a kastély épületében (tv, telefon, minibár, széf, klíma, hajszárító) vagy 2 ágyas, modern bútorokkal berendezett fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban a fürdôház épületében (tv, telefon, minibár, klíma) vagy mediterrán hangulatú A hotel Szekszárd és Paks közelében, egy 15 hektáros parkban áll, melyet erdôk és természetvédelmi területek vesznek körül, ezért teljes kikapcsolódást és feltöltôdést biztosít a vendégek részére. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, fürdôszobás (zuhanyozós vagy kádas) balkonos vagy balkon nélküli szobákban (tv, telefon, minibár, szobaszéf, légkondicionálás, hajszárító). Apartmanok felár ellenében kérhetôek. A szállodához tartozó Parasztudvarban (rusztikus tornácos ház) és Vincellér házban további szobák foglalhatóak. ÉTKEZÉS: félpanzió (bôvített kontinentális reggeli és svédasztalos vacsora). 2 ágyas, fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban a vendégházakban, ahol szintenként (4 szoba) egy nappali is található (tv, telefon, klíma, nappaliban: széf és hûtô) illetve 2 ágyas, pótágyazható standard fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban a XVIII. századot idézô francia stílusú Udvarházban (tv, telefon, minibár, klíma, hajszárító, fürdôköpeny). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (létszámtól függôen menüválasztásos vagy svédasztalos vacsora kérhetô, hétvégén a félpanzió kötelezô). A KASTÉLYSZÁLLÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TAR- TALMAZ: francia stílusú és a marokkói hangulatú fürdôházban élményelemekkel felszerelt termálvizes medence, 3 pezsgôfürdô, ellenáramos medence, mélymerülô, gyermekmedence, finn szauna, gôzfürdô, fitness terem használatát, fürdôköntös és nyári idôszakban 10x25 m-es szabadtéri termálvizes medence igénybevételét. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: exkluzív étterem és bortrezor, grillterasz, konferenciaközpont szekciótermekkel. Sportközpontban bowling pályák, fallabda pályák, biliárd, asztali foci, darts, koktélbár. Fürdôházban: szolárium, infrakabin, koktélbár, kozmetika, manikûr, pedikûr, különbözô wellness ok: masszázsok, test- és arckezelések. Parkban kreatív játszótér, állatsimogató található. Lehetôség van kerékpárkölcsönzésre és a közelben mézkóstolásra. MÉZES NAPOK-CSOMAG (II.2 XII.20): 2, 3 v. 4 éjszaka félpanzióval kastély vagy az udvarház lakosztályaiban, érkezéskor pezsgôbekészítés, 1 gyertyafényes vacsora, arcvasalás vagy relaxáló masszázs, 10 szolárium, 1 óra bowling vagy fallabda. HOSSZÚ HÉTVÉGE BIKALON (II.1 XII.20.): 3 éjszaka félpanzióval csütörtöktôl vagy péntektôl, meglepetés bekészítés a szobába, wellness ok korlátlan használata. BikácS-kiStáPéliget Zichy Park Hotel Ár: 11. old. 3 A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: kültéri medence, belsô élménymedence, finn szauna, infrakabin, Kneipp taposó, sóbarlang, kondicionáló terem, Internet (wireless), asztalitenisz, lengôteke, strand-röplabda, tollaslabda, petanque, kártya- és társasjátékok, óriás sakk, zárt parkoló, igény esetén fürdôköpeny. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferenciaterem, sörözô, borospince, gyermekfelügyelet, horgászat, kerékpárkölcsönzés, lovaglás, hintózás, masszázs, szolárium, tószínpad, tenisz, biliárd, darts, baba- és gyermekbarát eszközök, játszóudvar, szabadtéri sütögetô.
6 BonyHád Villa Weber konferencia és Wellness Hotel Ár: 11. old. 63 A majorságot és a kastélyt az 1800-as években építették, a felújítási munkálatok után 2007-ben nyílt meg kastélyszállóként. A kastélyhoz, melyben deluxe kétágyas szobák, 1 Weber suite és 1 Weber junior suite található- további db Lodge apartman is tartozik egy külön épületben. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, antik bútorokkal berendezett, esetenként pótágyazható, fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (LCD tv, minibár, telefon, hajszárító, Internet). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: nyári szezonban kültéri- és gyermekmedence, napozóágyak, jakuzzi, finn szauna, játszótér, ôrzött parkoló, strandröplabda-pálya. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: konferenciaterem, étterem, masszázs, tenisz, kerékpárkölcsönzés, lovaskocsikázás, borkóstoló, a közelben horgászat és vadászat. DÉL-DUNÁNTÚL Bonnya Somogy kertje Üdülôfalu Ár: 11. old. 8 A Somogy Kertje üdülôfalu félúton található Szántód és Kaposvár között egy gyönyörû, kies völgyben. Legfôbb vonzereje egyedisége, különlegessége. A 7 ház szobái egyedileg tervezettek, mindegyik más és más bútort, stílust, színvilágot rejt magában. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, fürdôszobás (zuhanyozós vagy kádas) szobákban (tv, minibár, hajszárító, széf). Komfort és kúria szobák illetve 4 6 fôs kisházak (konyha, 2 db 2 ágyas szoba, nappali, étkezô, veranda) felár ellenében kérhetôk. ÉTKEZÉS: létszámtól függôen bôvített kontinentális vagy svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). AZ ÜDÜLÔFALU SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: szauna, pezsgôfürdô, szabadtéri medence, biliárd, darts, asztalitenisz, pe tangue, tollaslabda, kártya, mini fitness terem, WIFI Internet elérhetôség, zárt parkoló a házak udvarában, strandröplabda-pálya. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, kerékpárkölcsönzés, tenisz, lovaglás, lovaskocsikázás, íjászat, állatsimogató, masszázs, karaokee, quadozás, autós tereptúra, paintball, bográcspartik, 5 db fô befogadására alkalmas különterem, 150 fôs konferenciaterem. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: rácsoságy, etetôszék, partedli, gyermek evôeszköz, ülésmagasító, bili, babakocsi, gyermekpótágy, gyermekágynemû, diafilmvetítô, kisszék, játszótér, csúszda. dombóvár-gunaras apartmanok és nyaralóházak Ár: 11. old. Az apartmanok és a nyaralóházak méterre találhatóak a gyógyfürdôtôl. ELHELYEZÉS: 2 6 fôs önálló nyaralóházakban (nappali, 2-3 hálószoba, terasz, tv, felszerelt konyha, zuhanyozó/wc, zárt parkoló) illetve 2 4 fôs apartmanokban (1-2 szoba, terasz, tv, felszerelt konyha, fürdôkád/wc, zárt parkoló). ÉTKEZÉS: félpanzió. Önellátással és reggelivel is foglalható. 8 Szolgáltatás Corso Étterem Kaposvár A korabeli hangulatot idézô, elegáns bútorokkal berendezett Corso Étterem várja a vendégeket 5% kedvezménnyel. Jégcsarnok Kaposvár Az ország egyik legmodernebb fedett jégcsarnoka várja a sportolni, mozogni vágyókat. Korcsolyázás, jégdiszkó, jégszínház. Utasaink 10% kedvezményt kapnak a belépô árából. Virágfürdô Kaposvár Élményben virágelsô-kaposvár! A város büszkesége, a Virágfürdô 10% kedvezménnyel várja utasainkat! Igal Fürdô Igal Igal gyógyító vizét a múlt században fakasztották a régi vásártéren felállított fúrótorony segítségével. Utasaink a fürdôbelépôbôl 10% kedvezményt kapnak.
7 64 dombóvár-gunaras Hotel európa Ár: 11. old. Szolgáltatás Tourinform Iroda Kaposvár Amennyiben kerékpárt kölcsönzöl a Tourinform irodától Kaposváron, a kölcsönzési idô 1 óra grátisz idôtartammal hosszabbodik! Ugyanitt Kaposvár belvárosát önállóan megtekintheted egy elektronikus idegenvezetô segítségével (Audio Guide), Utasaink egyet fizet, kettôt vihet akcióban részesülnek! Neu Cukrászda Kaposvár A kaposvári séta során térj be a Neu Cukrászdába, ahol különleges süteményeket és fagylaltkülönlegességeket találsz. Itt fogyasztásod mellé ajándékba kapsz egy fagyit vagy egy forró csokit. Konrádó Étterem és Pizzéria Dombóvár Dombóvár szívében, kellemes környezetben vár Téged a Konrádó Étterem, ahol helyszíni fogyasztásodból 5% kedvezményt kapsz. Gábor Sarokház Cukrászda Dombóvár Itt minden természetesen édes! Fôleg természetes alapanyagokat tartalmazó édességekkel vár: sütemények, fagylaltok, melyek fogyasztása esetén 5% kedvezményt, Rapszódia bonbonkülönlegesség vásárlásakor pedig 10% kedvezményt kapsz! E szencia Bortéka és Teashop Szekszárd A történelmi borvidék borai, exkluzív kávék és teafüvek között válogathatsz 10% kedvezménnyel az E szencia Bortéka és Teashop-ban. Aranykulacs Kisvendéglô Szekszárd A város kiváló vendéglôje, az Aranykulacs Kisvendéglô 10% kedvezménnyel vár. A családias jellegû szálloda a gunarasi üdülôövezet központjában helyezkedik el, a gyógyfürdô bejáratótól 200 m-re, árnyat adó fákkal körülvéve. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, minibár, hajszárító). ÉTKEZÉS: félpanzió (svédasztalos reggeli, menüválasztásos vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A ELHELYEZÉS: a holtág partján épült, önálló, egyszerû berendezésû, 4 fôs, pótágyazható bungalókban (a tetôtérben két hálószoba, konyhasarok hûtôvel, nappali, tv, zuhanyozó/ WC) vagy a vízparttól 300 m- re található 4 fôs nyaralóházakban (konyha, fürdôszoba, 2 db 2 ágyas hálószoba, nappali, tv, kis kert). ÉTKEZÉS: önellátás vagy félpanziós ellátás az üdülôteleptôl kb. 800 m-re található Hotel Rencz & Kempingben (bôvített kontinentális reggeli, menüsoros vacsora). A BUNGALÓTELEP SZOLGÁLTA- TÁSAI: csónak, kenu- valamint horgászengedély bérlés, 50 m 2 stég, grillezési lehetôség és halfôzô hely, nagyméretû RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: zárt parkoló, játszótér, napozókert, napozóágy. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, társalgó, konferenciaterem, pingpong asztal, a közelben Mozgásszervi Rehabilitációs Központ, ahol beutalóval TB által támogatott gyógykezeléseket lehet igénybe venni. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Fadd-domBori Bungaló/nyaraló Ár: 11. old. 3 Bungaló Az üdülôterület Szekszárd és a Gemenci erdô szomszédságában található a Faddi Duna-holtág partján, a strandtól mindössze 150 méterre. 8 füves terület szabadtéri játékokhoz és sportoláshoz. Fadd, Volent öböl d&k center Panzió Ár: 11. old. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) nemdohányzó szobákban a panzió részben (tv, telefon, hûtô), illetve 4 fôs apartmanokban (lent: nappali, tv, felszerelt konyha, fürdôszoba, terasz, emeleten: 2 hálószoba). ÉTKEZÉS: a panzióban bôvített kontinentális reggeli (menüsoros vacsora kérhetô), az apartmanban önellátás (reggeli vagy félpanzió kérhetô). AZ ÜDÜLÔTERÜLET SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TAR- TALMAZ: udvari fürdômedence, asztalitenisz, kosárlabda. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: csónakés kajakbérlési lehetôség, horgászjegy, vizitúra szervezés az élô Dunán, holt Dunán, szauna, szolárium, hydromasszázs, étterem, konferencia terem. 3 szolgáltató
8 gyékényes Posseidon Panzió Ár: 11. old. 65 A panzió csodálatos természeti környezetben, a gyékényesi Kotró tó partján helyezkedik el. A nagyon jó vízminôségû tó jó fürdési, vízi sport, horgászati és búvárkodási lehetôségeket biztosít. ELHELYEZÉS: 4 fôs, pótágyazható kétszintes faházakban (földszinten: nappali étkezôvel, konyhasarok fôzôedények nélkül, hûtô, fürdôszoba, hálószoba, tv, terasz, emeleten: hálószoba, mosdó). A panzió épületben 2 ágyas szobák lekérhetôk. ÉTKEZÉS: bôvített kontinentális reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYE- KET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: saját part napozóágyakkal, csónakés kajak használat, salakos teniszpálya, strandröplabda pálya, pingpong, parkoló. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: búvárkodás, búvároktatás, horgászat, Internet. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: társasjáték kölcsönzés, tollaslabda, különterem. HarkányFÜrdô ametiszt Hotel Harkány Ár: 11. old. A szálloda Harkány legszebb részén, egy arborétum közepén épült, a Gyógy- és Strandfürdôtôl 700 m-re. Földszintjén gyógycentrum biztosítja a vendégek nyugodt pihenését és gyógyulását. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, hûtô, erkély). 3 ágyas szobák és 4 ágyas családi szobák (2 fürdôszobás) felár ellenében kérhetôk. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A kellemes hangulatú szálloda a város központjában, mégis csöndes, nyugodt helyen található, a gyógyés strandfürdôtôl 250 méterre. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, hûtô, széf, hajszárító, részben terasz). Összenyitható szobák kérhetôk. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (a la carte vacsora kuponrendszerben kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: üdvözlôital, napozóágy, WIFI Internet, parkoló használata. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, kerthelyiség, a közeli gyógy- és strandfürdôben SPA, wellness és gyógyok; a közelben lovaglás, tenisz és horgászási lehetôség. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: gyerekágy, etetôszék. FRISSÍTÔ KÚRA HARKÁNYBAN: 5 éjszaka szállás svéd - asztalos reggelivel, üdvözlôital, a la carte vacsora, gyógyfürdô bérlet, a gyógyfürdôben 4 alkalommal 2 órás wellness részleg használat (szauna, pezsgôfürdô, gôzkabin), 6 alkalommal masszázs vagy talpmasszázs, parkolási lehetôség. HarkányFÜrdô Hotel arborétum Ár: 11. old. A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI: étterem, frissítô maszszázsok, gyógy-reflex masszázs, kerékpárkölcsönzési lehetôség, fogászat, nôgyógyászat, reflexológia, rheumatológiai kezelések: elektroterápia, iszapkezelés, magnetoterápia, sorompóval zárt parkoló (ingyenes), WIFI Internet, központi széf. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, etetôszék, gyermekhinta, játszótér. Szolgáltatás Petrits Mézeskalács Múzeum Szekszárd Ha szívesen megnéznéd Mézédes emlékeinket a Petrits Mézeskalács Múzeumban megteheted 10% kedvezménnyel, amit a belépôjegy árából kapsz. Park Étterem Harkány Megéheztél? Szeretettel várnak Harkányban, a Park Étteremben, ahol vendégeink egy Park palacsintát és 2 dl üdítôt kapnak ajándékba. Viktória Cukrászda Harkány Mindenképpen látogass el a harkányi Viktória Cukrászdába, ahol fogyasztásod mellé ajándékba kapsz egy kávét! Drávai Sétahajózás Harkány Felejthetetlen élmény! Vegyél részt egy sétahajózáson a Dráván. Minden 2 teljes árat fizetô felnôttel együtt utazó 14 éven aluli gyermek ingyenesen vehet részt a programon! DÉL-DUNÁNTÚL
9 66 HarkányFÜrdô Well Hotel Ár: 11. old. A nyugodt fekvésû szálloda Harkány központjához közel található, a gyógyfürdô fôbejáratától 200 méterre. ELHELYEZÉS: 2 ágyas fürdôszobás (zuhanyozós) standard szobákban (tv, telefon, minibár, széf, hajszárító, erkély). Pezsgôfürdôkádas, pótágyazható szoba felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: félpanzió (svédasztalos reggeli, menüválasztásos vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: Internet használat, a szálloda elôtt, utcai parkolási lehetôség. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, kávézó, masszázsok, klímahasználat. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: etetôszék, társasjáték, tollaslabda. HarkányFÜrdô Wellness Hotel kager Ár: 11. old. A Wellness Hotel Kager Harkány egyik csendes mellékutcájában, a gyógyfürdôtôl kb. 450 m-re helyezkedik el. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (LCD-tv, telefon, minibár, széf, balkon, klíma, hajszárító, WIFI Internet). 3 ágyas szobák, 4 fôs apartman és lakosztály (2 háló, nappali, étkezô, konyha) felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (svédasztalos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: idegenforgalmi adó, külsô úszómedence élményelemekkel, gôzkabin, 2 nagyméretû pezsgôfürdô, finn-, infra- és aromaszauna, fitness terem, fürdôköpeny, fürdôlepedô, napozóágyak, kerékpár, asztalitenisz, minigolf, Internetsarok, homokozó, csocsó, hinták, csúszda, játszósarok, zárt parkoló használata. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, borospince, télikert, masszázs, szolárium, konferenciaterem. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, etetôszék, játszósarok, játszótér. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. HarkányFÜrdô dráva Hotel thermal resort Ár: 12. old. A szálloda a város központjában, csendes, nyugodt környezetben, a fürdô közvetlen szomszédságában található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, fürdôszobás (zuhanyozós) classic szobákban vagy 2 ágyas, esetenként pótágyazható fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) classic premium (nagyobb alapterület) szobákban vagy 2 ágyas, 2 fô részére is pótágyazható fürdôszobás (kádas) superior szobákban (tv, telefon, minibár, Internet, széf, klíma, hajszárító, classic premiumban vízforraló is, superiorban vízforraló is, térelválasztó fallal leválasztott nappaliban kihúzható kanapé). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (svédasztalos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: wellness központ használata (belsô medence élményelemekkel, jakuzzi, napozóterasz, fitness terem, finn szauna, infraszauna, gôzkabin, sószoba, Kneipp taposó), fürdôköpeny használat, játszótér, zárt kamerával megfigyelt parkoló, 7 éjszaka esetén: 1x10 hidroxeur kádfürdô, 2x20 frissítô masszázs, 2x25 frissítô talpmasszázs. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferenciaés különtermek, lobby bár, gyógyászat, masszázsok, teniszpályák (télen fedett-fûtött), strandröplabda pálya, kerékpárkölcsönzés, londiner, szobaszerviz. HÉTKÖZNAPI FELFRISSÜLÉS : 3 vagy 4 éjszaka hétfôtôl péntekig félpanzióval, üdvözlôital, választhatóan 20 frissítô masszázs vagy 20 aromaolajos vagy gyógyvizes kádfürdô. WELLNESS HÉTVÉGE : 2 éjszaka pénteki vagy szombati érkezéssel, félpanzió, üdvözlôital, választhatóan 20 frissítô masszázs vagy 20 aromaolajos vagy gyógyvizes kádfürdô. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik.
10 HarkányFÜrdô thermál Hotel Harkány Ár: 12. old. 67 A négycsillagos szálloda kb. 600 méterre található a fürdôtôl. Részleges felújítás után április 1-tôl várja vendégeit. ELHELYEZÉS: standard 2 ágyas, pótágyazható vagy 3 ágyas fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár, hajszárító, széf, részben a 2 ágyasokban erkély). Apartman ill. klímás superior szoba felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: félpanzió (svédasztalos reggeli és vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: 2 C-os fedett úszómedence élményelemekkel, nyáron külsô úszómedence napozórésszel, külsô gerendaházas szauna, törökfürdô, gôzfürdô, fürdôköpeny használat, babaágy 2 éves korig, zárt-ôrzött parkoló, vizitorna hétfôtôl péntekig, 4 éjnél (vasárnap és péntek között) 1 talpmasszázs, 7 éjnél 25 relaxáló masszázs. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: klimatizált étterem, kerthelyiség, presszó, szivarszoba, poolbár, sókabin, fitness terem, biliárd, sportpályák (strandröplabda pálya, mûfüves teniszpálya, közel 1000 m 2 -es füves golf green 8 lyukkal, lábtengó), asztalitenisz, kerékpárkölcsönzés, 3 hektáros pihenôpark, májusától rendezvény- és konferencia központ. Gyógycentrum: orvosi vizsgálat, beltéri és nyáron külsô gyógymedence, wellnessés gyógymasszázsok, elektroterápia, iszappakolás, víz alatti sugármasszázs, gyógypakolások, hydroxeur kád, parafinpakolás, mágnesterápia, gyógytorna, Kneipp-sétány. Szépségszalon: fodrászat, kozmetika, szolárium, pedikûr, manikûr. MASSZÁZS GYÓGYHATÁS CSOMAG (min. 2 éjtôl): 1x20 hydromasszázs, 1x15 frissítô masszázs, 1 nap gyógymedence használat. EZZEL JÓL JÁR CSOMAG (min. 2 éjtôl): 1x15 frissítô masszázs, 1x10 szolárium, pedikûr. AROMA VARÁZSLAT CSOMAG (min. 2 éjtôl): 1x20 hydromasszázs aromaterápiával, 1x25 aromaolajos masszázs, 1x20 talpmasszázs. KÉNYEZTESSE KEZÉT, LÁBÁT CSOMAG (min. 2 éjtôl): 1x25 paraffin pakolás, manikûr és pedikûr, 1x20 talpmasszázs. EGYHETES FRISSÍTÔ CSOMAG (min. 7 éjtôl): 3x25 masszázs, 2 örvényfürdô, 2x20 talpmasszázs, 3x15 szolárium, 6 óra kerékpárkölcsönzés. KIS SZÉPSÉGKÚRA (min. 7 éjtôl): 1 hajmosás, vágás, fejmasszázs, szárítás vagy berakás, 3x15 szolárium, 1 manikûr lakkal, 1 pedikûr lakkal, 1x50 aromaolajos masszázs, 1 kozmetikai nagykezelés. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. DÉL-DUNÁNTÚL HôgyéSZ gróf apponyi kastélyszálló Ár: 12. old. 2 Az Apponyi család XVIII. századi barokk kastélya Tolna festôi szépségû dombjai között fekszik Hôgyészen. A fôúri eleganciával berendezett kastély a nyugalom szigetét keresô vendég tökéletes választása, távol a világ zajától. A szálloda egyedülálló a magyar kastélyszállók között azáltal, hogy az 5,5 hektáros arborétumban álló 300 éves barokk kastély alagsorában saját gyógyvíz forrás táplálta termálmedencék várják a pihenésre vágyó vendégeket. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, esetenként pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós vagy kádas) standard szobákban az Elízium vagy a Kastély épületében (tv, telefon, minibár, hajszárító, széf). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (svédasztalos vagy a la carte vacsora kérhetô). Az étkezések a kastélyépületben vannak. A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: 2 gyógyvizes medence, belsô úszómedence, fény- és illatterápiás szaunák, infrakabin, konditerem, fürdôköpeny használat, gyermek játszósarok, darts, pingpong, társasjátékok, parkolás, Internet sarok. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, kávézó, pipaszoba, szépségszalon (manikûr, pedikûr), masszázs, szolárium, hidroxeurkád, kon fe - rencia terem, kerékpárkölcsönzés, biliárd, csocsó, fény- és aromaterápia, kozmetika, fodrászat, testkezelések, közelben vadászat és horgászat, horgászfelszerelés bérlése a kastélyban, borkóstoló, gyógyászati ok. A szálloda mellett teniszpálya üzemel. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, etetôszék, játszótér. STRESSZOLDÓ NAPOK: 2 éjszaka félpanzióval, 1 Shi Zen D-Tox méregtelenítô masszázs, 1 arcmasszázs, 1 relaxáló masszázsfürdô. MÉZES NAPOK: 4 éjszaka félpanzióval (1 alkalommal pezsgôs vacsora), érkezéskor virág- és gyümölcstál bekészítés, 1 kozmetikai kezelés, 1 lávaköves masszázs, 1 aromaterápiás pezsgôfürdô. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik.
11 68 lengyeltóti luxus Parasztház Ár: 12. old. A teljesen felújított parasztház hatalmas telken, a Kék tótól 1 km-re található. ELHELYEZÉS: 2 fôs, további 2 fô részére pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) parasztházban (hálószoba, nappali, tv, rádió, felszerelt konyha). ÉTKEZÉS: önellátás. A HÁZ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: télen-nyáron használható, fûthetô szabadtéri fadézsa, kert, udvarban parkolási lehetôség, transzfer a vasútállomásról. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: közelben étterem, strand (Kék tó: 1 km, Balaton: 12 km). 2 mánfa g&g Panzió és étterem Bánusz tanya Ár: 12. old. A családias panzió Dél-Magyarország egyik legszebb völgyében, a Mecsek lábainál helyezkedik el. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas fürdôszobás (zuhanyozós vagy kádas) szobákban (tv, légkondicionáló). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (a la carte vacsora kérhetô). A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: zárt parkoló, szabadtéri medence, teniszpálya, asztalitenisz, biliárd. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, szabadtéri fedett grillterasz, pihenôkert, szauna, a közelben horgászási lehetôség, különterem, kerékpár és kocogó pálya. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: kiságy, babakád, mosdóhoz fellépô, cumisüveg melegítô, etetôszék, játszótér. mohács Pegazus Panzió Ár: 12. old. A Panzió, mely Mohács szélén, jól megközelíthetô, csendes területen fekszik, a csendes és aktív pihenés otthona. ELHELYEZÉS: 2 ágyas fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv). 3 ágyas szobák és 4 ágyas (két szobás) apartmanok felár ellenében kérhetôk. ÉTKEZÉS: bôvített kontinentális reggeli (menüsoros vacsora kérhetô). A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: szabadtéri- és belsô fûtött medence, játszótér, ôrzött parkolási lehetôség. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, finn szauna, infrakabin, jakuzzi, gôzkabin, gyógy- és frissítô masszázsok, szolárium, homokos lovarda: sétakocsikázás, túra- és tereplovaglás. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: gyermek rész a külsô medencében, játszótér, gyermek lovagoltatás. PROGRAMAJÁNLAT 2 ÉJSZAKÁRA: 1. nap: érkezés Mohácsra, ebéd, majd mohácsi városnézés, majd wellness program a panzióban, vacsora. 2. nap: reggeli, ebédre hideg csomag, vacsora a panzióban, választható program: I., Kopácsi arborétum megtekintése sétahajókázással egybekötve, a batinai híd feletti II. világháborús emlékmû felkeresése.; II., Pécs idegenforgalmi nevezetességeinek megtekintése idegenvezetéssel, abaligeti cseppkôbarlang megtekintése, vacsora után igény szerint zene, tánc. 3. nap: reggeli, Gólyamúzeum, majd az emlékpark megtekintése, látogatás a nagynyárádi kékfestônél, ebéd a panzióban, utazás haza. A programajánlat 3 éjszakára is hosszabbítható. Hideg ebéd csomag helyett meleg étel igényelhetô. A panziót mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Szolgáltatás Sziget Csárda Harkány Mindenkit szeretettel vár a harkányi Sziget Csárda, ahol utasaink ajándékba kapnak 1 pohár Máriagyüd Kincse fehér bort. Kapitány Pizzéria Lengyeltóti Fonyódon finom pizzákkal, olasz tésztaételekkel, házias magyar ételekkel, gyrossal várják a vendégeket május végétôl szeptemberig. Utasaink 5% kedvezményt kapnak a fogyasztásból! Fordan Center Pécs Biliárdozni szeretnél? Szeretettel vár a Fordan Center, ahol 50% kedvezményt kapsz a biliárdasztal foglalásodból. Menta Étterem Pécs Pécs belvárosában, szívélyes kiszolgálással, mosolygós személyzettel vár a Menta Étterem, ahol fogyasztásodból 10% kedvezményt kapsz!
12 nagyatád Hotel Solar Ár: 12. old. 6 Az átriumos belsô kialakítású szálloda a város fôterén, a gyógyfürdôvel szemben található. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas fürdôszobás (kádas) szobákban (tv, telefon, minibár, részben balkon). Összenyitható szobák kérhetôk. ÉTKEZÉS: félpanzió (svéd asztalos reggeli és vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁL- TATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TAR- TALMAZ: széf, saját nyitott parkoló. Az 5 és a 7 éjnél fürdôbelépô. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem terasszal, kávézó, szépségszalon: fodrászat, kozmetika; konferenciaterem, masszázs, biliárd, kerékpárkölcsönzés. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, gyermekfelügyelet, játszóház. DÉL-DUNÁNTÚL PécS Hotel laterum Ár: 12. old. A szálloda Pécsett 2010 Európa kulturális fôvárosában, a nyugati városrészben található, közel a történelmi belvároshoz, kedvezô közlekedési feltételekkel. ELHELYEZÉS: 2 4 ágyas fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, hûtô). Lakosztály felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: félpanzió (bôvített kontinentális reggeli, menüválasztásos vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSA, MELYET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: nyitott parkoló. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferenciatermek, WIFI Internet, programszervezés. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁ- SOK: babaágy, gyermekszék. VÁROSNÉZÔ CSOMAG: 2 éj félpanzióval, 1 napos múzeum bérlet vagy városnézô kisvonat. ÁTUTAZÓ CSOMAG: 1 éj félpanzióval + 2 dl minôségi bor. VILLÁNYI BORKÓSTOLÓ CSOMAG: 2 éj félpanzióval (2 alkalommal egy borkóstolóval egybekötött villányi pincelátogatás), transzfer Villányba és vissza. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. PécS Hotel makártanya Sport & Wellness Ár: 12. old. A hotel Pécs történelmi belvárosától 2-3 km-re található zöldövezetben. A Makár-tanya Sport és Wellness részeként mûködik, így a vendégek számos sportolási lehetôséget vehetnek igénybe. ELHELYEZÉS: 2 ágyas pótágyazható, zuhanyozós, standard szobákban az I. épületben és superior szobákban a II-es épületben (tv, telefon, minibár, hajszárító, WIFI vagy ADSL Internet). ÉTKEZÉS: létszámtól függôen bôvített kontinentális vagy svédasztalos reggeli (a la carte vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: nyitott, sorompóval zárt parkoló, játszótér. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, wellness részleg használata (finn és infraszauna, pezsgôfürdô, gôzkabin, hidegvizes csobbanó), konferenciatermek, idegenvezetés, szolárium, masszázs, manikûr, pedikûr, squash, bowling, fitness, tenisz, aerobic, légkondi a szobákban. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, etetôszék, nyáron tenisznapközi 5 12 éveseknek. WELLNESS CSOMAG: 3 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlôital, érkezéskor gyümölcstál bekészítés a szobába, szobánként napi egy óra sportpálya használat (tenisz, squash, aerobic), wellness belépô, személyenként 1x30 frissítô masszázs és 2x6 szolárium. PÉCS FELFEDEZÔ CSOMAG: 3 éjszaka szállás reggelivel, üdvözlôital, érkezéskor 1 üveg bor és gyümölcs bekészítés a szobába, szobánként napi egy óra sportpálya használat (tenisz, squash, aerobic), wellness belépô, egy alkalommal 3 órás pécsi városnézés idegenvezetô kíséretében.
13 70 PécS Hotel Palatinus Ár: 12. old. A szálloda a város központjában, a sétálóutcában található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas fürdôszobás (kádas) economy szobákban (tv, rádió, telefon, minibár). ÉTKEZÉS: félpanzió (svédasztalos reggeli, menüválasztásos vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSA, MELYET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: szauna használat. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, gôzkabin, masszázs, manikûr, pedikûr, WIFI, mélygarázs. NYUGDÍJAS CSOMAG: 5 éjszaka szállás félpanzióval, érkezéskor a nyugdíjas igazolványt be kell mutatni. PécS Hotel Pátria Ár: 12. old. A szálloda a város központjától 10 percre található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, fürdôszobás (kádas) felújított standard szobákban (tv, rádió, telefon). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora a Hotel Palatinusban kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI: étterem, WIFI, parkoló. NYUGDÍJAS CSOMAG: 5 éjszaka szállás reggelivel, fejenként 1 alkalommal süteményfogyasztás kávéval vagy teával a Hotel Palatinus éttermében, érkezéskor a nyugdíjas igazolványt be kell mutatni. PécS art & Fit Hotel kikelet Ár: 12. old. A Mecsek-hegység egyik legszebb részén, közvetlenül Pécs központja felett található a felújított szálloda lélegzetelállító kilátással a városra. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) standard Mecsek oldali vagy Panoráma oldali szobákban (tv, telefon, minibár, széf, Internet). Superior szoba és apartman felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (létszámtól függôen menüválasztásos vagy svédasztalos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: wellness részleg használata (fitness cardio center, gôzkabin, infrakabin, finn szauna dézsazuhannyal, relaxációs szoba, napozó- és panoráma terasz, pezsgôfürdô, beltéri wellness medence és gyermekmedence élményelemekkel, kültéri úszómedence), strandtáska wellness törölközô vel, fürdôköpeny használat, heti ajánlat szerinti wellness és kulturális programok (vízi gimnasztika, kardio edzés, tízórai torna, szépségápolási tanácsadás), parkolás. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: 2 étterem, Panoráma terasz, wellness bár, szivarszoba, bor - trezor beépített kandallóval, szolárium, maszszázs, konferenciatermek. MECSEKI ÜDÜLÉS: 2 éjszaka félpanzióval, 1 x 25 relaxáló masszázs. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Szolgáltatás Pécsi Állatkert Pécs Mindenképpen látogass el a Pécsi Állatkertbe és Akvárium- Terráriumba, ahol belépôjegyed árából 10% kedvezményt kapsz! Fontányi Borászat Siklós Szeretettel vár a siklósi Fontányi Borászat, ahol minden kedves vendégünk a fogyasztása mellé 1 pohár tenkeshegyi olaszrizlinget kap ajándékba! Pécs
14 PécS Jókai utcai apartman Ár: 13. old szobás/37 m 2, max fô részére LEKÉRÉS: IBUSZ Pécs Árkád FEKVÉSE: a belvárosban, négyemeletes, lift nélküli téglaházban, az elsô emeleten található apartman. Buszpályaudvar, vasútállomás, be vá sár ló - központ, étterem, élelmiszerbolt, mozi és színház a közelben. ELHELYEZÉS: a szoba két heverôvel, egy fotelággyal, valamint TV-vel rendelkezik. Étkezôs konyha. Zuhanyozó/WC. PARKOLÁSI LEHETÔSÉG: az utcán, 1000 m-re ingyenesen. FIZETÔVENDÉGSZOLGÁLAT DÉL-DUNÁNTÚL SiklóS központi Hotel Ár: 13. old. A szálloda Dél-Baranya hangulatos, történelmi kisvárosában, Siklóson a Vár tövében található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, légkondiconálás). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYE- KET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: szauna, fitness terem, pezsgôfürdô, kamerával megfigyelt parkoló. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, pinceborozó, ajándékbolt. SZenna ágnes Vendégház/Falusi Ház Szobái Ár: 13. old. 2 x 2 ágyas szoba/max. 2 x 2 fô részére LEKÉRÉS: IBUSZ Kaposvár FEKVÉSE: a faluközpontban, a Skanzentôl 80 m-re, csendes utcában található vendégház szobái. Kemencében sütés-fôzés, grillezés, szalonnasütés az udvarban, ahol kis fürdômedence is rendelkezésre áll. A háznál kutyát, macskát tartanak, háziállat vihetô. Kerékpár kölcsönözhetô. Pinceszer, borkóstolási lehetôség a tulajdonos szôlôhegyén. Csónakázási, strandolási és horgászási lehetôség a közeli tavakon. Kirándulások tehetôk a községet körülölelô zselici erdôrengetegben, jelzett turistaútvonalakon. ELHELYEZÉS: kétágyas szobákban, melyekhez saját fürdôszoba/wc tartozik. A vendégházban közös helyiségként használható a nappali TV-vel (csak magyar adókkal), és a felszerelt konyha. ÉTKEZÉSI LEHETÔSÉG: félpanzió térítés ellenében a helyszínen intézhetô. PARKOLÁSI LEHETÔSÉG: az udvarban, lakókocsival is. FIZETÔVENDÉGSZOLGÁLAT Szolgáltatás Ágnes Vendégház Szenna Vendégeink megkóstolhatják az Ágnes Vendégházban a kemencében sült, házi készítésû langallót. Mellé ajándékba kapnak egy jó pohár bort. Blum Pincészet Villánykövesd Ha Villányban jársz, mindenképpen látogass el a Blum Pincészetbe, ahol 1 fônek egy pohár Cabernet Savignont adnak ajándékba. Jack Fall Borászat Kisjakabfalva Szeretettel vár a Jack Fall Borászat, ahol 1 fônek egy pohár Jackfall koktélt adnak ajándékba.
15 72 Villány Polgár Pincészet és Panzió Ár: 13. old. A mediterrán udvarral és külön étkezôvel ellátott panzió szépen berendezett igényes környezetben várja a borozgatástól megfáradt vagy a kellemes falusi környezetre vágyó vendégeket. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, hajszárító, klíma). Összenyitható szobák felár ellenében kérhetôk. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüsoros vacsora kérhetô). A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: üdvözlôital, pince- és trezorlátogatás, állatsimogatás, WIFI-Internet, nyitott parkolási lehetôség. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferenciaterem, lovaskocsikázás, traktoros túra, kerékpár kölcsönzési lehetôség, borkóstoló. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: etetôszék, babaágy. A panziót mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Villány crocus gere Bor Hotel Wine Spa Ár: 13. old. A Borvidék elsô négycsillagos családi borhotele ban nyílt Villány szívében. A pincesoron helyezkedik el. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) standard vagy superior szobákban (LCD tv, minibár, szobaszéf, telefon, légkondi). 2+2 ágyas családi szoba és superior apartman (2 háló, közös kádas fürdôszoba) felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: Crocus Wellness & Spa használat: úszómedence, hidromasszázs élménymedence, melegvizes pihenômedence, finn szauna, infraszauna, gôzfürdô, élményzuhanyok, jégkút; fürdôköpeny használat, saját, zárt parkoló és korlátlan Internet használat, 24 órás portaszolgálat, programszervezés, csomagmegôrzés. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: Mandula Étterem (kreatív konyha, belsô terasz kis tóval, télikert), Borozó, Szivar szalon és Látványtrezor, Vinotéka és Delikátesz, konferenciaterem, Vinoterápiás kezelések (arc- és testkezelések, masszázsok, kozmetikai kezelések, bor-, aroma- és teafürdôk), kerékpárkölcsönzés, Pincészetnél exkluzív kóstolóterem és látványpince. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, etetôszék, gyermekmenü, gyermekjátékok. ÉDES KETTES: 2 éjszaka szállás házias, gazdag választékú villás reggelivel, 3 fogásos gyertyafényes vacsora borkóstolóval, délutáni kávé és sütemény télen hangulatos kandallótûz mellett forralt borral, nyáron a kerti tóval ölelt belsô teraszon jeges kávéval, romantikus Vinoterápiás kezelések: 1 alkalommal Romantikus gyertyafényben csomag (privát jakuzzi és szauna 0 perces használata, pezsgô-, gyümölcs- és ásványvíz bekészítés), 1 alkalommal meghitt párhuzamos aromafürdô és aromamasszázs 1 pohár Ámor frissítô itallal kísérve, 1 óra romantikus lovaskocsikázás a Borúton télen forralt borral, nyáron frissítô roséval, érkezéskor 1 üveg bor bekészítés a szobába. BORBAN AZ EGÉSZSÉG CSAK AZ IBUSZNÁL: 3 éjszaka félpanzióval, üdvözlôital, Vinoterápiás fiatalító és kényeztetô kezelések 10 szôlôszem értékben kezelés utáni gyógyteával, 1 aromavagy borfürdô, 5 tételes borkóstoló a borozóban a Hotel borospincéjének megtekintésével, érkezéskor 1 üveg bor bekészítés a szobába, ajándék 2 palackos borcsomag 2 fôre. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik.
Somogy Kertje Üdülőfalu. Termál Kemping Harkány
Bonnya Somogy Kertje Üdülőfalu A Somogy Kertje üdülőfalu félúton található Szántód és Kaposvár között egy gyönyörű, kies völgyben. Legfőbb vonzereje egyedisége, különlegessége. A 7 ház szobái egyedileg
RészletesebbenKEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK
KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje
Részletesebben2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS
2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas
RészletesebbenHÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK
HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK
RészletesebbenHosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900
Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900
RészletesebbenBelföldi ajánlatok 2011
Belföldi ajánlatok 2011 Szállodák, panziók, apartmanok és IBUSZ szobák IBUSZ árgarancia, akciós ajánlatok, különleges kedvezmények! www.ibusz.hu 52 Dél-Dunántúl az újdonságok régiója A mohácsi busójárás
RészletesebbenBALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR
BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik
RészletesebbenHEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra
HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900
RészletesebbenHa élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja!
KIKELET SOMOGY KERTJE**** BONNYA Tavasz váró akció Somogy Kertjében Érvényes: 2015.04.30-ig Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! 16.065
RészletesebbenA HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL
A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában
RészletesebbenCSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!
CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /
RészletesebbenAZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI
AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges
Részletesebben*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***
2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től
RészletesebbenA KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA
A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK MUNKATÁRSAINAK KOMPETENCIAFEJLESZTÉSE ÁROP 2.2.23 Készítette: Szántó Krisztina, Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit
RészletesebbenTAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.
TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:
RészletesebbenKonferencia szállás ajánlataink*
Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso
RészletesebbenColosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom
Bemutatkozás Összesen 82 szobával várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra. Szobáink: 17
RészletesebbenÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Wellness és Romantika
ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUARELL HOTEL **** Cegléd 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli, svédasztalos vacsora) ajándék 1 üveg pezsgő és gyümölcs bekészítés a szobába késői
RészletesebbenÉrvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén!
KIRÁNDULÁS ÖTLETEK HOTEL KITTY***+MISKOLCTAPOLCA A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. A két bástyaszerű torony
RészletesebbenÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés
ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön
RészletesebbenBalatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu
Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107
RészletesebbenGerlitzen (1000-1911 m)
Gerlitzen Gerlitzen (1000-1911 m) A gerlitzeni sícentrumot a legjobb családi síterületként tartják számon. Karintiában ez az egyetlen olyan síközpont, amely bizonyítvánnyal rendelkezik arról, hogy kifejezetten
RészletesebbenTÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén
TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,
RészletesebbenVásároljon Residence élményt ajándékba!
Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes
RészletesebbenTÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG
TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG Érvényes: 2013. február 28-ig Ár: 33.660 Ft / 2 fő / 2 éj /hétköznap Ár: 43.860 Ft / 2 fő / 2 éj / hétvégén Szállás exkluzív berendezésű kétágyas szobában Bőséges
Részletesebben2012.06.08. / TENSI HOLIDAY
LUX* Hotel Gran Gaube (Legends)***** Mauritius / Grand Gaube Sokféle szolgáltatással rendelkező szálloda, az aktív pihenést keresők számára ideális. Fekvése A LUX* Island Resorts szállodalánc tagja Grand
RészletesebbenTrek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó
Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos
RészletesebbenCsalád, szórakozás és pihenés...
Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható
RészletesebbenDél-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából
Dél-Dunántúl Történelmi városok, fesztiválok, védett természeti értékek, ősi hagyományokat ápoló falvak, nemzetközi hírű borutak nyújtanak páratlan élményt Dél-Dunántúl vendégeinek. A múlt beszédes hírmondói
RészletesebbenGyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj
NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ SIÓFOK Érvényes: 2015. 08. 31 2015. 10. 21. között min. 2 éjszaka igénybe vétele esetén. Az akció ára: 6.840,- Ft / fő / éjszaka, félpanzióval A csomagár tartalmazza: szállást
Részletesebbenkulturális látnivalók Fesztiválok
VESZPRÉM Klímája mediterrán jellegű, mely erős hatással van a régió kiváló bortermelésére. Magyarországon itt a legtöbb a napsütéses órák száma, a szőlőn kívül megterem a füge vagy a gránátalma is. A régió
RészletesebbenÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014
ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,
RészletesebbenAjánlataink 2010!!!!!
Ajánlataink 2010!!!!! 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a Tel.: 06 (24) 523 230, Fax: 06 (24) 523 250 Értékesítés: Tel.: 06 24 523 230, Fax: 06 24 523 250 E-mail: info@wellnesshotel.hu, sales@wellnesshotel.hu
RészletesebbenÉrvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással
PIHENÉS ELŐSZEZONBAN FAMILIA HOTEL*** ZAMÁRDI Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással Szeretne túrázni, vagy kerékpározni? Zamárdiban kiváló
RészletesebbenGRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT
GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest
RészletesebbenII. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00
RészletesebbenVásároljon Residence élményt ajándékba!
Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes
RészletesebbenÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL
ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint
RészletesebbenÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness
ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUA SPA HOTEL**** Cserkeszőlő 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére standard szobában svédasztalos reggeli svédasztalos vacsora Az Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness szállodát méltán nevezhetjük
RészletesebbenIdőpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban
Üdülés Szicília szigetén Utazás: egyénileg Időpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban Catania környéke ( repülőtéri transzfer: Catania repülőtere) Santa Lucia α Le Sabbie d Oro
RészletesebbenDél-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából
Dél-Dunántúl Történelmi városok, fesztiválok, védett természeti értékek, ősi hagyományokat ápoló falvak, nemzetközi hírű borutak nyújtanak páratlan élményt Dél-Dunántúl vendégeinek. A múlt beszédes hírmondói
RészletesebbenDÉL-DUNÁNTÚL AZ ÚJDONSÁGOK RÉGIÓJA
AZ ÚJDONSÁGOK RÉGIÓJA Nekünk magyaroknak Dél-Dunántúl mindig különleges élmény. Itt jön el az országban leghamarabb a tavasz, és itt melengeti legtovább az őszi napsütés a lelket. Még novemberben is ingben
RészletesebbenFélpanziós ajánlatok. erdőtelek. 5.000- Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Felsőszölnök
Félpanziós ajánlatok erdőtelek Pintér tanya Panzió Távol a város zajától, természetes, nyugodt környezetben található a fenyvesekkel, horgásztavakkal körülölelt panzió, mely kiválóan alkalmas pihenésre,
RészletesebbenGyörköny szálláshelyek
Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek
RészletesebbenFoglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg
PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,
RészletesebbenA Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása
A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet
RészletesebbenHorvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI
HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.
RészletesebbenPIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK
PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény
RészletesebbenHotel Bonvino Wine & Spa HHHH
Alsóörs Európa Kemping Az alsóörsi és palóznaki kempingek egybenyitásával jött létre ez a nagy, mégis családias hangulatú nyaralóhely. Kiemelt gyermekbarát kemping. Elhelyezés: 4 fős, plusz 2 gyermek részére
RészletesebbenColosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/
http:///colosseumhotel/hu/ Bemutatkozás 2011 áprilisától várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra.
RészletesebbenÉrvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , ,
TAVASZVÁRÓ Véget érnek a hideg, szürke téli hétköznapok... ébred a gyönyörű természet! Itt az idő, hogy felrázza magát és Családját, hogy feltöltődjön a friss tavaszi időben ERZSÉBET PARK*** HOTEL - PARÁDFÜRDŐ
RészletesebbenMadrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via***
Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Fekvése: központi helyen, Madrid legnagyobb bevásárló utcáján, a Gran Vián fekszik. Ideális kiindulópont a történelmi Madrid felfedezéséhez, a
RészletesebbenBusiness csomagok. Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről!
Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről! M6 Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai
RészletesebbenZöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.
Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj
RészletesebbenSzobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.
Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300
RészletesebbenSZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM
1 Péter Pál Panzió Veszprém, Dózsa Gy. út 3. Tel/Fax: 88/328-091 www.peterpal.hu E-mail: info@peterpal.hu SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM Szobák száma:
RészletesebbenFesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából
Dél-Alföld A régió az ország területének egyötödét foglalja magába végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros
RészletesebbenHétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.
Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:
Részletesebben1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás:
1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj 8.167 Ft/fő/éj-től* Mit szólna, ha egy varázsütésre mindenhol akár 2010-es árakon vásárolhatna. Nálunk 09.19 és 12.23 között kedvező csomagajánlatainkkal
RészletesebbenFoglalható időszakok: 2014. április 22.-29. és 2014. május 4. 2014. június 5.
MÁJUSI ÁR-ESŐ HOTEL PIROSKA-BÜK Érvényesség: 2014. 05. 05.- 06.01. között, min. 2 éj foglalással Ár: 8.460 Ft / fő/ éj / Hétköznapokon 10.155 Ft/fő/ 2 éj / Hétvégéken Superior szoba felár: 1000 Ft/fő/éj
RészletesebbenTAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE
TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE A tavasz még csak settenkedik a kert alatt, míg megmutatkozik teljes pompájában, az még odébb van. A tulipán, a tulipánfa már mutatja magát, a hegyoldalon
RészletesebbenCampus Hotel Debrecen
Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,
RészletesebbenÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016
HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra, fürdőköpeny használattal. A szobában
RészletesebbenGyermekkedvezmény: 6 éves korig ingyen 6 12 évig 50 % kedvezmény ( szülőkkel 1 szobában)
VAKÁCIÓS ÖTLETEK Tervezze meg velünk nyári pihenését (vízparti szállás- és árajánlatok 2012. május 20. augusztus 20-ig) ALMÁDI NEREUS PARK HOTEL*** Balatonalmádiban a 71-es műútról jól megközelíthető helyen,
RészletesebbenÉrvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással
NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással Ár: 6.480 Ft / fő / éjszaka Egyágyas felár: + 1.500,- Ft / fő /éj Apartman felár: + 1.000,- Ft / fő /éj
RészletesebbenEurópa Kemping. Nereus Park Hotel HHH. Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH. Ramada Hotel & Resort Lake Balaton HHHH. BALATON - Északi part
Alsóörs Európa Kemping Az alsóörsi és palóznaki kempingek egybenyitásával jött létre ez a nagy, mégis családias hangulatú nyaralóhely. Kiemelt gyermekbarát kemping. Elhelyezés: 4 fős, plusz 2 gyermek részére
RészletesebbenHotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/
http:///hotel-helikon/hu/ Bemutatkozás Üdvözlet Napfény, víz, levegő... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között. Szobák A háromcsillagos
Részletesebbensuperior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.
Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400
RészletesebbenNovember 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure*****
November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA Hotel Falcon Hills*** FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** AI 143.000,- Ft/fő standard kétágyas szoba Hotel
RészletesebbenCSOMAGAJÁNLATOK Cím: 7666, Pogány, Falucska dűlő. Telefon: Web:
2016 Akciós alapcsomag Szállás 2 éjszakára a választott szobatípusban Wellness szolgáltatások használata (infra szauna, jakuzzi, kültéri medence, dézsa) Ingyenes parkolás a szálloda zárt magán parkolójában
RészletesebbenÉrvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek)
TAVASZKÖSZÖNTŐ BALNEUM HOTEL **** TISZAFÜRED Érvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek) A TAVASZI SZÍNEKBEN POMPÁZÓ TISZA-TÓNÁL Ellátás: Félpanziós ellátás (bőséges büféreggelivel,
RészletesebbenKedvezményes téli ajánlatok
KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450
RészletesebbenADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel:
Kihaa Maldives 4 csillagos, 600 m x 350 m -s sziget, zátony 50 m 200 m Csak ALL INCLUSIVE ellátással lehet igénybe venni. Az egyik legszebb partú sziget, főleg a SUNSET oldalon. 1 A 2012-ben nyitott Kihaa
RészletesebbenTAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ
TAVASZVÁRÓ ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ Érvényes: 2016. február 01. június 15. között (kivéve: kiemelt-és ünnepi időszakok) Ár hétköznap: Ár hétvégén: 7.435 Ft / fő / éj 8.715 Ft / fő / éj Tartalom:
Részletesebben2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK
BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a
RészletesebbenMEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON
MEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON Utazás: Budapest Larnaca Budapest útvonalon Malév menetrendszerinti járataival, egyénileg. Időpont: választott időpontban és időtartamra. Idegenvezetés: helyi magyar nyelvű
RészletesebbenWellness szolgáltatásaink: A Szarvaskút Spa a Bakony legszélesebb wellness kínálatával minden nap 7-22 óra között áll Vendégeink rendelkezésére.
Szállodánk A Hotel Szarvaskút**** Zirc külterületén helyezkedik el a Bakonybél felé vezet út mellett erdei környezetben. Szállodánk a Hotelstars nemzetközi szállodamin sít által min sített 4 csillagos
RészletesebbenÉrvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek
KIKELET SOMOGY KERTJE ÜDÜLŐFALU BONNYA Érvényes: 2018.március 1. és 2018. április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek A csomag tartalma: szállás kétágyas elhelyezéssel üdvözlőital bőséges
RészletesebbenKlubtravel előfoglalási kedvezmény 10 % (foglalás 04.30-ig, teljes összeg befizetése 05.15-ig)
TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK NAPOSPART Minden bolgár foglalásnál 12 éves kor fölött 4 400 Ft/fő, 12 éves kor alatt 2 200 Ft/fő üdülőhelyi díj fizetendő irodánkban. A díj egyszeri, és a teljes tartózkodásra értendő.
Részletesebben15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company
SERVICE4YOU SZÁLLODÁK A Service 4 You Hotel Management által üzemeltetett szállodák Magyarország közkedvelt régióiban találhatók. Családbarát szállodáinkban várjuk gyermekekkel érkező vendégeinket, ahol
RészletesebbenSzállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.
SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett
RészletesebbenEcho Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010
Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 01.03. 06.25. 06.26. 08.29. 08.30. 12.29. Deluxe 19.000.- 27.500.- 21.000.- Echo 24.000.- 32.500.- 26.000.- Echo Premium felár: (Echo lakosztály
RészletesebbenTisztelt Szakszervezeti Tag!
Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. A családias hangulat, munkatársaink vendégszeretete, a kellemes környezet és
RészletesebbenKecskemét. XI. Európai Kenyérünnep. Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál
A régió az ország területének egyötödét foglalja magába - végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti
RészletesebbenA 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már
HÚSVÉT A SZŐLŐSZEM TERMÁLBAN SZÉDÍTŐ KEDVEZMÉNNYEL! Érvényessége: 2013. március 29-április 01. Tartalma: - 3 éjszakai szállás kedvezményesen - elhelyezés szobában vagy apartmanban létszámtól függően -
RészletesebbenÉrvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd
KIKELET SZIESZTA HOTEL *** SOPRON Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd Ár: 9.690 Ft / fő / éj kerékpáros programmal együtt A szobaárak tartalma: Szállás
RészletesebbenHotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.
SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett
Részletesebben1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel:
1 CLUB MED FINOLHU VILLAS 5 csillagos luxus minőség. Észak Male atoll, 40 perces privát gyorshajó transzfer a reptértől a szállodáig. A sziget déli része kizárólag az ott nyaralóknak van fenntartva. Ezen
RészletesebbenKihaad Maldives Éttermek:
Kihaad Maldives 4,5 csillagos, 600 m x 350 m -s sziget, zátony 50 m 200 m Csak ALL INCLUSIVE ellátással lehet igénybe venni. Szobai minibár (sör+üdítők) és 1kirándulás is az árban Kiváló minőségű, szép
RészletesebbenHotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia
A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található
RészletesebbenBULGÁRIA. Napospart FLORA - ZVETE - RODOPI HOTELKOMPLEXUM **** HOTEL DIAMOND**** - Félpanzió
BULGÁRIA Napospart NAPOSPART Minden bolgár foglalásnál 12 éves kor fölött 3 600 Ft/fő, 12 éves kor alatt 1 800 Ft/fő üdülőhelyi díj fizetendő irodánkban. A díj egyszeri, és a teljes tartózkodásra értendő.
RészletesebbenVitorlás Vendégház. Bonita ApartmanHotel
Abádszalók Vitorlás Vendégház A Tisza-tó egyszerre ad meg mindent a kalandvágynak, a szemnek, az érzékeknek, s a gyomornak. A zsibongó strand, a természeti ritkaságok, a horgászat, a vízi sportok, kulturális
RészletesebbenMALDÍV-SZIGETEK SZÁLLODAAJÁNLATOK
MALDÍV-SZIGETEK SZÁLLODAAJÁNLATOK The Barefoot Eco Hotel 4* Fekvése: Hanimadhoo szigetén található kedves szálloda, Male repülőteréről kb. 1 órás belső repülő járattal érhető el. A sziget kb. 7 km hosszú
RészletesebbenMÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között
MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között GRANADA **** KECSKEMÉT Ár: 8.910 Ft / fő / éj, min. 2 éj foglalással Szállás 2 ágyas standard szobában Félpanzió ( svédasztalos
RészletesebbenMALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől,
MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, Ez a méltán népszerű sziget az egyik legrégebben átadott üdülőhely. Eredetileg
RészletesebbenÉlvezze a hétköznapok nyugalmát! Kőszeg kisvárosa és a környező hegyek csodálatos színekben tündökölnek az őszi hónapokban.
ŐSZI KALANDOZÁSOK IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG Élvezze a hétköznapok nyugalmát! Kőszeg kisvárosa és a környező hegyek csodálatos színekben tündökölnek az őszi hónapokban. Érvényes: 2017.08.27-10.31.min. 3 éj
RészletesebbenKedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére
Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a
Részletesebben