Vitorlás Vendégház. Bonita ApartmanHotel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vitorlás Vendégház. Bonita ApartmanHotel"

Átírás

1 Abádszalók Vitorlás Vendégház A Tisza-tó egyszerre ad meg mindent a kalandvágynak, a szemnek, az érzékeknek, s a gyomornak. A zsibongó strand, a természeti ritkaságok, a horgászat, a vízi sportok, kulturális és szórakoztató programok valamint a gasztronómia felejthetetlen élményt nyújtanak. A 127 km 2 nagyságú Tisza-tó egyedisége abból adódik, hogy egy időben más-más arcát mutatja az idelátogató, pihenni, kikapcsolódni, élményekben gazdagodni vágyó turistáknak. Az abádszalóki Attila-öböl közvetlen közelében, a horgászok által kedvelt Nagykunsági-főcsatornától és a ma már egyedül megmaradt ártéri erdőt szegélyező Erzsébet ligettől néhány lépésre, az üdülőövezetben található a Vitorlás Panzió és Étterem. Elhelyezés: 2 vagy 3 ágyas fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, hűtő, klíma, 2 ágyasokhoz erkély) vagy 2 ágyas apartmanokban (szoba, teakonyha, fürdőszoba) vagy 4+2 fős faházakban (két hálószoba 2-2 ággyal, nappali étkező szétnyitható ággyal +2 főre, tv, klíma, teljesen felszerelt konyhával, zuhanyzó WC, terasz kerti bútorrai). Étkezés: reggeli vagy önellátás (vacsora kérhető). A vendégház szolgáltatásai: étterem, nagy kert, fakultatív programlehetőségek: lovaskocsikázás, kenutúra túravezetővel, csónak-kirándulás. Részvételi díj Ft/fő/éj - R v. ÖE III.14-XI.4. 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy fős apartman/apartman fős apartman/apartman VII.1-VIII.25. között 1 éjre nem lehet foglalni. HABVIT Cserkeszőlő Bonita ApartmanHotel Az apartmanhotel a Gyógy- és Strandfürdő közvetlen szomszédságában található, a főút túloldalán. Távol a városok zajától négycsillagos kényelem, testi-lelki feltöltődés a kikapcsolódásra vágyóknak 67 teljesen felszerelt apartmanban. Az Apartmanház célja, hogy minden vendég számára meghatározó élmény és kellemes emlék legyen a szálloda apartmanjaiban, hangulatos kertjében, valamint wellness részlegében töltött idő. Egyedülálló műszaki megoldással minden apartmanba bevezetésre került a termálvíz, így közvetlenül élvezhetik Cserkeszőlő páratlan gyógyvizét. Elhelyezés: 2 fős, 2+2 fős vagy 4+2 fős apartmanokban (1 vagy 2 hálószoba, amerikai konyhás nappali, fürdőszoba, terasz vagy erkély. Az apartmanok felszereléséhez 2 főzőlapos tűzhely, hűtő, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, vízforraló, kávéfőző, színes tv és légkondicionáló tartozik). Étkezés: önellátás (reggeli és vacsora kérhető). Az apartman hotel szolgáltatásai, melyeket a részvételi díj tartalmaz: parkoló, feszített víztükrű felnőtt fűtött medence, feszített víztükrű fűtött élménymedence, gyermekmedence, 6 személyes jakuzzi TVvel, DVD-vel, finn szaunák, napozóteraszok, gyermekjátszótér, parkoló. Egyéb szolgáltatások: étterem, Kemenceház, rendezvényterem, szépségápolás, masszázs, grillezési és bográcsozási lehetőség, kinti mediterrán koktélbár, teremgarázs. Részvételi díj Ft/fő/éj - ÖE I.1-III.14., III , IV IX.1-X.31., XI.3-XII.22. HCSERBON V.1-V.17., V.20-VIII.16., VIII fős apartmanban fős apartmanban fős apartmanban gyerekár 6-12 éves korig gyerekár éves korig reggeli felár vacsora felár éves korig ingyenes. 138

2 Aqua-Lux Wellness Hotel HHH A szálloda a Gyógy- és Termálfürdő és Fürdőkomplexum közvetlen szomszédságában helyezkedik el. ÉSZAK-alföld Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár, rádió, széf, légkondi, WiFi). Apartman és sarokkádas lakosztály felár ellenében kérhető. Étkezés: svédasztalos reggeli (svédasztalos vacsora felár ellenében kérhető). tartalmaz: szauna, pezsgőfürdő, gőzkabin, fitness terem, zárt parkoló használata. Egyéb szolgáltatások: étterem, drinkbár, automata bowling-pálya, konferenciatermek, infraszauna, szolárium, masszázsok, aromafürdő, kozmetika, manikűr, pedikűr, fodrászat. Bababarát szolgáltatások: babaágy, etetőszék, fürdetőkád. Háziállat felár ellenében vihető. HCSERLUX Részvételi díj Ft/fő/éj - R I.1-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VIII.16., VIII.20-X.31., XI.3-XII ágyas szobában ágyas szobában pótágy 16 éves kortól pótágy 6-16 éves korig vacsora felár Szülőkkel egy szobában 6 éves korig reggelivel ingyenes, félpanzió: Ft/fő/alkalom. Debrecen Hunguest Hotel Nagyerdő HHH A két épületből álló szálloda a város zöldövezeti részén, a Nagyerdőben található. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás classic (kádas) és standard (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, hűtő, erkély). A classic szárnyban nincs lift! Étkezés: félpanzió (svédasztalos reggeli, büfé- vagy menüválasztásos vacsora). tartalmaz: fedett termálvizes medence és szauna használat, parkolás, WiFi. Egyéb szolgáltatások: étterem, saját gyógyászati részleg, frissítő- és aromaterápiás masszázs, ajándéküzlet, központi széf. Az egész évben üzemelő fedett Mediterrán Élményfürdő a szállodától 120 m-re található. Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VI.17., VIII.26-X.31., XI.3-XII.22. VI.17-VIII.16., VIII éj 4 éj 5 éj-től 2-3 éj 4 éj 5 éj-től 2 ágyas classic szobában ágyas classic szobában ágyas standard szobában ágyas standard szobában HDEBNAGY pótágy éves korig ingyenes, 7 éves korig 75%, 14 éves korig 50% kedvezmény pótágyon az alapágy árából. Alapágyon 4 éves korig ingyenes, 14 éves korig 30% kedvezmény. Ünnepi időszakok esetében más gyermekkedvezmények érvényesek! 139

3 Aquaticum Termál és Wellness Hotel HHHH A hotel az ország első természetvédelmi területén, a Nagyerdő szívében helyezkedik el. Csodálatos termál-, strand- és fedett mediterrán élményfürdő valamint negyvenféle, gyógyvízre alapozott kezelés és wellness programok várják a vendégeket egész évben. A szálloda szomszédságában (közvetlen átjárással) található a Városi Gyógyfürdő, valamint az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (fedett) 11 csúszdával, sodrófolyóval, pezsgőfürdőkkel, hullámmedencével, gyermekmedencével, mászófallal, barlangfürdővel, gombazuhannyal, dögönyözővel, szaunaparkkal. Elhelyezés: 2 ágyas fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, pay-tv, mozicsatorna, minibár, széf, hajszárító, fürdőköpeny). Családok részére apartmanok (fürdőkádas) kérhetőek. tartalmaz: belépő a városi termálfürdőbe, fedett uszodába, a mediterrán élményfürdő üzemelő medencéinek korlátlan használata, felnőttek részére mediterrán szauna, gőzkamra-, fürdőköpeny használat, fitness terem, érkezéskor üdvözlőital. Négy éjszakás foglalás esetén 1 frissítő masszázs vitaminos masszázskrémmel (25 ). Egyéb szolgáltatások: étterem, drinkbár, parkoló, széf, ajándékbolt, fodrász, kozmetika, manikűr, pedikűr, szolárium, napozóterasz, saját gyógyászat, gyógyszertár, gyermek-animáció. Gyermek- és bababarát szolgáltatások: etetőszék, bébiétel melegítési lehetőség a recepción, cumisterilizáló, babakád, kiságy, kiságyra tehető pelenkázó, orrszívó, gyermekjátszó óvónői felügyelettel, esti/éjszakai felügyelet, gyermekmenü, fellépő zsámoly, wc-szűkítő. HDEBTER Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VI.14., IX.1-X.31., XI.3-XII.22. VI.14-VIII.16., VIII.21-IX éj 4-7 éj 2-3 éj 4-7 éj 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy 3-7 éves korig pótágy 7-14 éves korig A tól-ig áraknál az alacsonyabb árak hétköznapokra vonatkoznak. 3 éves korig szülőkkel egy szobában ingyenes. Hotel Lycium HHHH A szálloda a belváros szívében, közvetlenül a Nagytemplom és a Főtér szomszédságában található, a főbb nevezetességektől csupán egy karnyújtásnyira. Valódi városközponti szálloda, mely nemcsak az üzleti utazók, hanem a pihenni vágyó turisták igényeit is maximálisan kielégíti. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyzós) szobákban (tv, minibár, vezetékes Internet, klíma, hajszárító, széf). Apartman (nappali, hálószoba, dolgozószoba, zuhanyzós és kádas fürdőszoba) felár ellenében kérhető. Étkezés: reggeli (menüválasztásos vacsora felár ellenében kérhető). tartalmaz: fürdőköpeny használat, wellness központ (szauna, jakuzzi, úszómedence, hagyományos és aromaterápiás szaunakabin, infrakabin, merülőmedence, Fitness terem), programszervezés. Egyéb szolgáltatások: mélygarázs, étterem, konferenciatermek, business szolgáltatások, szolárium. Bababarát szolgáltatások: babaágy, babakád, az étteremben etetőszék. HDEBLYC Részvételi díj Ft/fő/éj - R I.3-III.14., III , VI.1-VIII.16., IV.1-V.17., V , VIII , XI.3-XII.22. IX.1-X ágyas szobában ágyas szobában pótágy vacsora felár Pótágyon 3 éves korig szállás reggelivel ingyenes. 140

4 Hotel Óbester HHHH Az egyedülálló négycsillagos hotel Debrecen történelmi belvárosában található, Magyarország és a világ első olyan szállodája, amely a Huszárságnak állít emléket, igazi kuriózum. Egyedi berendezéseivel, kiállított tárgyaival a régmúlt huszárvilágát idézi. ÉSZAK-alföld Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) superior szobákban (légkondicionáló, LCD tv, Pay-Tv, telefon, széf, minibár, hajszárító, WiFi hozzáférés). Étkezés: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhető). tartalmaz: finn szauna, infrakabin, jakuzzi, fényterápiás sóbarlang, fitness terem, fürdőköntös, zárt parkoló. Egyéb szolgáltatások: étterem, pub, konferenciaterem, szolárium. Háziállat felár ellenében vihető. Hajdúszoboszló Részvételi díj Ft/fő/éj - R Enter Center Apartmanház A különböző apartmanházak m-re találhatóak a városi gyógyfürdőtől. I.2-III.1. HDEBOBE III.1-14., III , IV.1-V.17., V.20-VIII.16., VIII.20-X.31., XI.3-XII ágyas szobában ágyas szobában pótágy vacsora felár éves korig pótágyon reggelivel ingyenes, 12 éves korig 50% kedvezmény a főágy árából. Elhelyezés: 2-15 fős fürdőszobás (zuhanyozós) apartmanokban (felszerelt konyha, tv). Étkezés: önellátás. Az apartmanházak szolgáltatásai, melyeket a részvételi díj tartalmaz: bográcsozási, szalonnasütési lehetőség, parkolás, transzfer a vasútállomásról előre egyeztetett időpontban. Egyéb szolgáltatások: a közelben éttermek, fodrász, kozmetika, masszázs, kerékpárkölcsönzés. Az apartmanokat mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Háziállat felár ellenében vihető. Részvételi díj Ft/fő/éj - ÖE HHAJEN I.2-III.14., III , IV.1-V.16., V.20-X.31., XI.3-XII fős apartmanban fős apartmanban 1 fő pótágy 5-10 éves korig pótágy 5 éves korig IBUSZ PLUSZ Sári Major Ebes, Tel: 52/ A csendes, tiszta, baráti hangulatú major tökéletesen alkalmas a szabadidő tartalmas eltöltésére. Vendégeink betekintést nyerhetnek egy lovas major mindennapi életébe. Néhány szolgáltatás: csikós bemutató, lovaglás, íjászat. Utasaink 10% kedvezményt kapnak az étkezés árából! 141

5 Anita Panzió HH Hajdúszoboszló üdülőnegyedében, nyugodt, csendes környezetben, a Strandfürdőtől 50 m-re, a Gyógyfürdőtől 500 m-re található. A panzió várja a gyógyulni, pihenni, felfrissülni vágyó vendégeit az év bármely időszakában. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár). Étkezés: bővített kontinentális reggeli (menüválasztásos vacsora kérhető egy közeli étteremben). Részvételi díj Ft/fő/éj - R I.3-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VI.15., IX.15-X.31., XI.3-XII.20. VI.15-IX éj 5-6 éj 7 éjtől 5 éjtől 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy vacsora felár Ünnepekre a főszezoni árak érvényesek min. 3 éjre. Hotel Járja HHH A hotel közvetlenül a gyógyfürdő mellett, az Aqua Palace szomszédságában helyezkedik el. A panzió szolgáltatásai: zárt parkoló (ingyenes), 25 fős társalgókonyha, pihenőkert, grillezési lehetőség. HHAJANI Elhelyezés: 2 ágyas, fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (légkondicionálás, tv, hűtő). Étkezés: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora a helyszínen kérhető). tartalmaz: infraszauna, finn szauna, pezsgőfürdő, fitness terem, Ceragem masszázságy, játéksarok, WiFi, teremgarázs (a kapu távirányítójáért érkezéskor Ft kaució fizetendő, melyet távozás napján a távirányító ellenében a hotel visszafizet), etetőszék, babaágy, babakád. Egyéb szolgáltatások: étterem, kávézó. HJARJA Részvételi díj Ft/fő/éj - R I.2-III.14., III , IV.1-V.17., VI.14-VIII.16., V.20-VI.14., IX.15-X.31., XI.3-XII.22. VIII.20-IX ágyas szobában ágyas szobában Előszezonban az alacsonyabb ár hétköznapokra érvényes, főszezonban pedig minimum 3 éjszaka foglalása esetén. 5 éves korig szülőkkel egy ágyban ingyenes, 10 éves korig 30% kedvezmény a szállás árából. Elő- és utószezonban Ft/fő/5 éj félpanzióval vasárnapi váltással és Ft/fő/7 éj. IBUSZ PLUSZ Barabás Étterem Debrecen, Vár u.11. Tel: 52/ Ha megéhezett, keresse fel a Barabás Éttermet, ahol 10% kedvezményt kap a fogyasztásból! Stereo Cafe Bár: Debrecen, Piac u. 28. Tel: 70/ A Stereo Cafe Bár 10% kedvezményt ad vendégeink részére! 142

6 HHH superior Hungarospa Thermal Hotel A szálloda Hajdúszoboszló üdülőnegyedében fekszik, Európa legnagyobb fürdőkomplexumának szélén. ÉSZAK-alföld Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár, széf, fürdőköpeny, légkondicionálás, Internet csatlakozási lehetőség). tartalmaz: 3 fedett és 1 nyitott gyógyvizes medence, Európa legnagyobb fürdőkomplexuma: gyógyfürdő, Árpád fedett uszoda, májustól szeptember végéig a strand, napi egyszeri belépő az Aqua-Palace élményfürdőbe (kivéve elutazás napja), hajszárító (recepción kérhető), szauna, infraszauna, gőzkabin, zárt parkoló, fürdőköpeny. Egyéb szolgáltatások: étterem, konferenciaterem, terasz, drinkbár, gyógy- és wellness kezelések, sókamra, szolárium, masszázs, pedikűr, manikűr, fodrászat, fogászat, játékterem, sportcentrum. Baba- és gyermekbarát szolgáltatások: babaágy, etetőszék, babakád. HHAJHUN Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., XI.3-XII.23. III , IV.1-V.17., V.20-VI.10., IX.16-X.31. VI.10-VIII.16., VIII.20-IX éj 4-6 éj 7 éj 2-3 éj 4-6 éj 7 éj 2-3 éj 4-6 éj 7 éj 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy éves korig ingyenes, 12 éves korig főágyon 25%, pótágyon 10% kedvezmény. Hunguest Hotel Hőforrás HHH A szálloda a fürdőváros kiemelt övezetében várja vendégeit. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, minibár, telefon). tartalmaz: gyógymedence, pezsgőfürdő, szauna, V.1-IX.30-ig kültéri úszó- és gyógymedence használat. Egyéb szolgáltatások: étterem, drinkbár, biliárd, szolárium, büfé, ajándékbolt, reumatológiai szakrendelés, gyógyászati részleg, fürdőköpenybérlés, parkolás. HHAJHOF Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.3-III.14., III , IV IV.14-V.17., V.20-VI.16. VI.16-VIII.16., VIII.20-IX.15. IX.15-X.31., XI.3-XII éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy éves korig ingyenes, 10 éves korig 50%, 14 éves korig 30% kedvezmény. 4=5 akció vasárnaptól péntekig: Ft/fő. 143

7 In Hotel HHH A szálloda Európa legnagyobb fürdőkomplexuma mellett található, a nyüzsgő szállodasor elején. Elhelyezés: 2 ágyas pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) standard szobákban (tv, minibár). Étkezés: félpanzió (svédasztalos reggeli és menüválasztásos vacsora). tartalmaz: finn szauna, ingyenes WiFi használat a szálloda földszintjén, hétvégén 2 éj esetén személyenként egy Ft-os masszázs kupon, mely felhasználható az Ambrózia masszázscentrumban, 3-6 éjszaka foglalása esetén egy palack tokaji bor, min. 4 éjszakás foglalás esetén ingyenes reumatológia szakvizsgálat vagy 1 db Ft értékű masszázskupon, 7 éjszaka foglalása esetén ingyenes reumatológiai szakvizsgálat, gyógykezelések esetén ingyenesen igénybe vehető a Hotel Aurum wellness- és termálrészlege valamint a városi gyógyfürdő a gyógykezeléseken résztvevő személy részére a gyógykezelések napján. Etetőszék, babaágy. Egyéb szolgáltatások: étterem, kávéház, konferenciaterem, parkolás, fürdőköpeny kölcsönzés. Kistestű háziállat felár ellenében vihető. Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VI.24., VIII.26-X.31., XI.3-XII.22. VI.24-VIII.16., VIII éj 3-6 éj 7 éjtől 2 éj 3-6 éj 7 éjtől 2 ágyas szobában ágyas szobában éves korig ingyenes, 14 éves korig 50% kedvezmény. HHAJIN HHH superior Barátság Gyógy- és Wellness Szálloda A város pihenőövezetében fekvő szálloda a hajdúszoboszlói gyógyvíz erejére épülő minőség díjas egészségmegőrző, gyógy- és wellness szolgáltatásokkal várja vendégeit. 144 Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, nemdohányzó, fürdőszobás (zuhanyozós vagy kádas) standard szobákban (tv, telefon, minibár, hajszárító, szobaszéf, erkély). Felár ellenében légkondicionálás. Étkezés: félpanzió (svédasztalos reggeli, ajándék fitness ebéd és menüválasztásos vagy svédasztalos vacsora). tartalmaz: gyógy-, váltó-, pezsgőfürdő, szauna, infraszauna, gőzfürdő, nyáron uszodahasználat, fürdőköpeny használat, fitness gépek, animációs programok. Egyéb szolgáltatások: gyógykezelések, masszázsok, sókamra, alakformáló testkezelések, napozóágy, hintaágy, szépségszalon (fodrászat, pedikűr, manikűr, kozmetika, alakformáló testkezelések), étterem, biliárd, szolárium, konferenciaterem, parkolás, bowling, játszóház, babakád, kiságy, etetőszék. Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.3-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VI.1. VI.1-VIII.16., VIII.20-IX.17. IX.17-X.31., XI.3-XII.22. HHAJBAR 2-4 éj 5 éjtől 2-4 éj 5 éjtől 2-4 éj 5 éjtől 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy Az alacsonyabb árak a menüválasztásos vacsorás árak. Péntek és szombat éjszakákra 600 Ft/fő/éj felár fizetendő 4 éjszakás foglalás alatt. Nyugdíjasoknak min. 5 éj foglalása esetén 800 Ft/ fő/éj kedvezmény. Április végéig, júniusban, novemberben és decemberben 4=5 akció kivéve ünnepi időszakok. 3 éves korig ingyenes szülökkel egy ágyban, 7 éves korig 50%, 14 éves korig 20% kedvezmény.

8 Park Hotel Ambrózia HHH A szálloda a város frekventált helyén, a szállodasor elején, a fürdő mellett található. Elhelyezés: 2 ágyas fürdőszobás (kádas vagy zuhanyozós) standard szobákban (tv, minibár) vagy felár ellenében 2 fős, pótágyazható, fürdőszobás (kádas, zuhanyozós) apartmanokban (teakonyha, tv). tartalmaz: az Ambrózia Wellness korlátlan használata (hydromasszázs medence, élménymedence, finn szauna, nyáron kültéri jakuzzi), fürdőköntös, WiFi használat a szálloda közös helyiségeiben, üdvözlő ital, min. 4 éjszaka esetén ingyenes reumatológia vizsgálat vagy Ft értékű maszszázskupon, egy üveg tokaji bor, 7 éjszaka esetén: ingyenes reumatológia szakvizsgálat, gyógykezelések igénybevétele esetén a városi gyógyfürdő és az Árpád Uszoda ingyenesen látogatható a gyógykezelések napján a kezelésen résztvevő személynek, egy palack tokaji bor. Egyéb szolgáltatások: étterem, konferenciaterem, masszázsok, szolárium, parkoló, aromafürdő, szépségkezelések. Kistestű háziállat felár ellenében vihető. Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VI.24., VIII.26-X.31., XI.3-XII.22. VI.24-VIII.16., VIII éj 3-6 éj 7 éjtől 2 éj 3-6 éj 7 éjtől 2 ágyas szobában ágyas szobában éves korig ingyenes, 14 éves korig 50% kedvezmény. HHAJAMB HHHH superior Hotel Atlantis Medical Wellness & Conference 2011-ben nyílt meg a testi-lelki és mentális felfrissülés új szentélye, Hajdúszoboszló új gyöngyszeme, a Hotel Atlantis. A szálloda víziója, ma már stratégiája, egy új irányvonalat, a hazai igényekre adaptált atlantiszi szálloda kultúráját kívánja meghonosítani. A szálloda a gyógyfürdő, az Aqua Palace közvetlen közelségében épült. A létesítmény stílusa modern, formabontó kialakítása és eleganciája egy új látványt, egy új színfoltot képvisel. ÉSZAK-alföld Elhelyezés: 2 ágyas pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós/kádas) szobákban (tv, telefon, minibár, hajszárító, széf, vezetékes Internet, szabályozható hűtés-fűtés, erkély). Lakosztály felár ellenében kérhető. Étkezés: félpanzió (svédasztalos reggeli és vacsora, alacsony létszám esetén menüválasztásos). tartalmaz: úszómedence, gyógyvizes medence, gyermekmedence, fényés élményelemekkel ellátott medence, kültéri medence, finn szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, jégbarlang, sóbarlang, kardiogépekkel felszerelt fitness terem, fürdőköpeny. Egyéb szolgáltatások: étterem, konferenciatermek, WiFi, masszázsok, orvosi vizsgálat, gyógy- és wellnesskezelések, sorompóval zárt, őrzött parkoló. Baba- és gyermekbarát szolgáltatások: babaágy ágyneművel, fürdetőkád, pelenkázó, játszószoba, nyáron ugrálóvár, gyermekétlap, felár ellenében babysitter. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe. Háziállat felár ellenében vihető. Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VI.1., VIII.21-X.31., XI.3-XII.22. VI.1-VIII éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy éves korig ingyenes, 12 éves korig 50% kedvezmény. HHAJATL 145

9 Apollo Thermalhotel & Apartments HHHH A teljes körűen felújított, két épületből álló szálloda a város szállodasorán található. A város központja 5 perces sétával érhető el. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár, hajszárító, széf, légkondi, Internet csatlakozás). Apartman felár ellenében kérhető. tartalmaz: a szálloda wellness részlegének korlátlan használata (beltéri gyógy- és pezsgőmedence, fitness terem, finn szauna, infraszauna, sókamra, kültéri medence), zárt parkoló és fürdőköpeny használata. Egyéb szolgáltatások: étterem, masszázsok, kezelések, különterem technikai eszközökkel. Bababarát szolgáltatások: babaágy, etetőszék, játszótér. HHAJAP Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III , IV.1-29., IX.29-X.31., XI.3-XII.20. IV.29-V.17., V.20-VIII.16., VIII.20-IX ágyas szobában ágyas szobában pótágy éves korig ingyenes, 12 éves korig alapágyon 50% kedvezmény. Az árak min. 2 éjszaka foglalása esetén érvényesek. Az alacsonyabb árak hétköznapra, a magasabb árak hétvégére vonatkoznak. Hotel Délibáb HHHH Hajdúszoboszló szívében található az egyedi adottságokkal rendelkező és a mai kor igényeit kielégítő, magas színvonalú szálloda, mely három épületszárnyból áll. A 245 vadonatúj szoba, a stílusos megjelenés, vendégszerető személyzet igazi paradicsom a felhőtlen kikapcsolódást, nyugalmat és felfrissülést keresők számára. A hotel közvetlen átjárást biztosít Európa legnagyobb termálvizű fürdőkomplexumába. Elhelyezés: 2 ágyas, fürdőszobás (zuhanyozós) classic, standard (különágyas) vagy superior szobákban (egyedileg szabályozható klíma, LED tv rádióadóval, hajszárító, szobaszéf, minibár, fürdőköpeny és szobapapucs, WiFi). A szobák nem pótágyazhatóak. tartalmaz: a Délibáb Wellness Oázis és Thermal Spa használata (beltéri élménymedence fényjátékkal és zenével, osztott gyógymedence (34-36 és C), gyermekmedence, merülő medence, panoráma napozóterasz (májustól-októberig), szauna-sziget: bio és finn szauna, gőzkabin, sókamra, kardio erősítőgépekkel felszerelt fitness terem, városi fürdőbelépő közvetlen átjárással, ingyenes WiFi a hotel egész területén. Egyéb szolgáltatások: étterem, kávézó, bár, sörbár, konferenciatermek, gyógykezelések, biliárd, kerékpárkölcsönzés, speed body, asztalitenisz, csocsó, pedikűr, kozmetika, fodrászat, szolárium, mosoda, parkoló. Baba- és gyermekbarát szolgáltatások: gyerekágy, gyermekkád, etetőszék, játszóház, lázmérő. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe. Háziállat felár ellenében vihető. 146 HHSZHDE Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.1-II.2., XI.16-XII.20. II.2-III.2., XI III.2-14., III IV.1-V.17., V.20-VI.8., IX.14- X.31. VI VI.29-IX éj 7 éjtől 2 éjtől 2-6 éj 7 éjtől 2 éjtől 2-6 éj 7 éjtől 2 éjtől 2 ágyas standard szobában ágyas standard szobában ágyas classic szobában ágyas classic szobában ágyas superior szobában ágyas superior szobában éves korig ingyenes, 10 éves korig 50%, 14 éves korig 30% kedvezmény.

10 HHHH superior Hotel Silver A szálloda Hajdúszoboszló szállodanegyedében, a városi gyógyfürdő közelében található. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (kádas vagy zuhanyozós) standard szobában (tv, telefon, minibár, hajszárító, széf, klíma). Superior, Bio-Komfort szoba és standard vagy superior apartman (hydromasszázs káddal) felár ellenében kérhető. tartalmaz: üdvözlőital, fürdőköpeny használat, gőzfürdő, szauna, infrakabin, hidromasszázs, pezsgőfürdő, termálmedencék, fitness gépek, szabadtéri élménymedencék (tavasztól őszig), napozóágyak, sókamra, igény esetén sétakocsikázás és állatsimogatás a Silver MAJORBAN, Ft értékű kozmetikai kupon, a közös helyiségekben WiFi. Egyéb szolgáltatások: étterem, bár, konferenciaterem, szolárium, masszázs, fodrászat, manikűr, pedikűr, szépségszalon, testkezelések, TB által támogatott gyógykezelések, asztalitenisz, biliárd, csocsó, hotelszéf, szobaszerviz, őrzött parkoló. Baba- és gyermekbarát szolgáltatások: játszótér, játszóház, megfelelő létszám esetén az ünnepi időszakokban és a nyári szünetben gyermekprogramok animátorokkal, babaágy, babakád, etetőszék, gyerekétlap, nyáron gyermekmedence. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik (bio-komfort teakonyhás szoba). HHAJSIL Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III , X , XI.3-XII.22. IV.1-V.17., V.20-VI.14., VIII.23-X.25. VI.14-VIII.16., VIII éj 4-6 éj 7 éjtől 2-3 éj 4-6 éj 7 éjtől 2-3 éj 4-6 éj 7 éjtől 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy éves korig ingyenes, 12 éves korig 50% kedvezmény szülőkkel egy szobában. A magasabb árak péntek és szombat éjszakákra vonatkoznak. ÉSZAK-alföld Hunguest Hotel Aqua-Sol HHHH A 142 szobás szálloda Magyarország legnagyobb, dinamikusan fejlődő gyógy- és strandfürdőjének szomszédságában, a város üdülőövezetének központjában található. A város központja 3 perces sétával érhető el. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (kádas) szobákban (tv, telefon, minibár, légkondi, Internet, széf, hajszárító). Jakuzzis lakosztály és apartman felár ellenében kérhető. Minden szoba nemdohányzó. tartalmaz: a szálloda wellness részlegének korlátlan használata (9 m hosszú belső úszómedence, pezsgőfürdő, szauna), a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő üzemelő medencéinek használata a nyitva tartás függvényében (fedett és nyitott gyógyvizes medencék, nyáron nyitott úszómedence, hullám- és pezsgőmedence, gyerekmedence, mediterrán tengerpart), az Aqua-Palace fedett élményfürdő használata, délutáni kávé és sütemény, fürdőköpeny használat, WiFi. Egyéb szolgáltatások: étterem, drinkbár, különterem, zárt parkoló, fedett garázs, szivarszoba, ajándékbolt. A szálloda I. emeletét egy fedett, fűtött üvegfolyosó köti össze a gyógy- és strandfürdővel. A gyógyfürdőben reuma szakorvosi vizsgálat, masszázs, gyógytorna, balneoterápia, fizioterápia, lézerzuhany. HHAJAQUA Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III IV.1-V.17., V.20-VII.1., IX.1-X.31. VII.1-VIII.16., VIII.20-IX.1. XI.3-XII éj 4 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy éves korig: Ft/fő/éj, 12 éves korig 50% kedvezmény pótágyon az alapágy árából. 147

11 Hunguest Hotel Béke HHHH A felújítást követően egy négycsillagos, teljesen klimatizált szálloda várja a vendégeket új és megújuló szolgáltatásaival. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár, légkondi, erkély) vagy az újonnan épült apartmanházban: 2 fős Apartman Juniorban vagy 4 fős Apartman Familyban (nappali + háló) vagy 6 fős Apartman Premiumban (nappali + 2 háló). Minden apartmanban: felszerelt konyha, fürdőszoba. Az apartmanokban önellátás (reggeli vagy félpanzió a Hotel Békében felár ellenében kérhető). tartalmaz: a szálloda gyógy- és wellness részlegének korlátlan használata (élménymedence, szaunavilág 4 féle szauna típussal, fedett és szabadtéri, különböző hőmérsékletű gyógyvizes medencék, május és szeptember között úszómedence), fürdőköpeny használat (az apartmanokban felár ellenében), parkolás, WiFi. Egyéb szolgáltatások: étterem, drinkbár, fodrászat, kozmetika, manikűr, pedikűr, szolárium, széf, masszázs, gyógytorna, konferenciaterem. A szálloda saját gyógyászati részleggel rendelkezik. Bababarát szolgáltatások: babaágy, etetőszék, fürdetőkád, játszószoba. Részvételi díj Ft/fő/éj - FP I.2-III.14., III IV.1-V.17., V.20-VII.1., IX.1-X.31. VII.1-VIII.16., VIII.20-IX.1. XI.3-XII.22. HHAJBEK 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2-3 éj 4-6 éj 7 éj-től 2 ágyas szobában ágyas szobában pótágy éves korig ingyenes, 12 éves korig 50% kedvezmény pótágyon az alapágy árából. Részvételi díj Ft/apartman/éj - ÖE I.2-III.14., III IV.1-V.17., V.20-VIII.16., VIII.20-X.31. XI.3-XII éj 7 éj-től 2-6 éj 7 éj-től 2-6 éj 7 éj-től Junior Apartman (1-2 főre) Family Apartman (4 főig) Premium Apartman (6 főig) éves korig az étkezés ingyenes, 12 éves korig 50% kedvezménnyel. Egész évben 12=14 és 18=21 akció! Reggeli a Hotel Békében: Ft/fő/alkalom, félpanzió a Hotel Békében: Ft/fő/alkalom. IBUSZ PLUSZ City Taxi Debrecen, Sinai M. u. 1. Tel: 52/ Ha elfáradt a sétában, fogjon egy taxit. Utasainkat a legkedvezőbb tarifával szállítja a város legrégebbi, legmegbízhatóbb és leggyorsabb taxitársasága, a City Taxi. A társaság legfőbb ismérvei: utasközpontúság, pontosság, precizitás. Belga Éterem Debrecen, Piac u. Tel: 30/ Minden kedves utasunkat 10% kedvezménnyel várja a Belga Étterem! Lucullus Étterem Debrecen, Piac u. 43. Tel: 52/ Szolid árakkal, széles bor választékkal várja az étterem, ahol minden utasunk 10% kedvezményt kap. Szeged Utcai Szabadidőspark Debrecen, Lenc-telep Tel: 20/ Strand, sport, horgászat, étterem. Az étkezés árából 6% kedvezményt kapnak utasaink. Mátyás Pince Debrecen, Péterfia 61. Tel: 52/ Hangulatos, nagy múltú étterem várja kedvező árakkal, ahol a fogyasztásból 10% kedvezményt kap! Szil-Ko Lovasiskola Nyíregyháza, Bem J. u Tel: 42/ A Szil-Ko Lovasiskolában egy egyedülálló módszer segítségével órákon belül vágtázó lovassá válhat és életre szóló élményeket szerezhet. Lovaglás, sétakocsikázás, lovas oktatás, túralovaglás. 10% kedvezményt kap a szolgáltatásokból. Lagúna Étterem Nyíregyháza, Pazonyi tér 10. Tel: 42/ Családi, baráti és céges rendezvények lebonyolítása a Lagúna Söröző ás Bowling Klubban, ahol 10% kedvezményt kap az étel- és italfogyasztásból. Öreg Motoros Söröző Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 2. Tel: 20/ Hangulatos környezet, színvonalas kiszolgálás, olcsó árak, élőzenés esti programok várják az Öreg Motoros Sörözőben, ahol 10% kedvezményt kap fogyasztásából! Stella Rose Étterem Nyíregyháza, Lujza u.13/b. Tel: 42/ Magyar és interkontinentális konyha remekeivel, klimatizált vendégtérrel, kávézóval vár a Stella Rose Étterem. Utasaink 10% kedvezményt kapnak a végszámlából. Tüskevár Horgásztó és Tóparti Vendéglő Nyíregyháza, Jázmin u. Tel: 42/ Változatos ételkínálattal várja Kedves Vendégeinket a Tóparti Vendéglő, melynek teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a 7 hektáros Tüskevár Horgásztóra, ahol 5% kedvezményt kapnak utasaink az éttermi fogyasztásból. Zsindelyes Pálinkafőzde Érpatak, Zsindelyes tanya 1. Tel: 42/ A Zsindelyes Pálinkafőzde kóstolóháza egy igazi, hagyományos magyar paraszti kúria, ahol előzetes bejelentkezés alapján népi ételekkel, pálinkabemutatóval várják. Itt 10% kedvezményt kap! 148

12 tiszafüred Hotel Hableány HHH A szálloda közvetlenül a Tisza folyó partján, természetes környezetben várja a csendre és pihenésre vágyó vendégeket. ÉSZAK-alföld Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós) standard szobákban (tv, minibár, WiFi Internet, terasz). Standard apartman (nappali, ebből nyíló, függönnyel elválasztott 2 háló, kádas fürdőszoba) és lakosztály felár ellenében kérhető. Étkezés: svédasztalos reggeli (a la carte vacsora kérhető). tartalmaz: szauna, kerékpár kölcsönzés, programszervezés, Internet és zárt, őrzött parkoló használat. Egyéb szolgáltatások: étterem, társalgó, sportcentrum használata: kétpályás bowling, biliárd, darts, asztalifoci; konferenciaterem, masszázs, pedikűr, manikűr, fodrász, csónakbérlés, horgászás, lovaglás, fazekas foglalkozások, Tisza-tavi túrák szakképzett vezetővel. Bababarát szolgáltatások: gyerekágy, etetőszék, játszó sarok, WC szűkítő. Háziállat felár ellenében vihető. HTISZHAB Részvételi díj Ft/fő/éj - R I.2-III.14., III , IV.1-V.17., V.20-VIII.16., VIII.20-X.31., XI.3-XII ágyas szobában ágyas szobában pótágy felnőtt pótágy 3-10 éves korig Pótágyon 3 éves korig szállás reggelivel ingyenes. Pihenjen Ön is kikapcsolódva a nyíregyházi Hotel Fürdőházban! 2013 májusától szeretettel várjuk megújult, családbarát Hotelünkben! Fedezze fel Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő szépségeit, és élvezze gyógyvizünk jótékony hatásait! Gyógyszolgáltatási kínálatunk: -gyógy- és frissítő masszázsok -súlyfürdő -víz alatti vízsugármasszázs -medencefürdő -hévizi iszappakolás -víz alatti gyógytorna -szénsavfürdő Országos minősítésű gyógyfürdőnkben beutalt betegeinket is szeretettel várjuk! Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő Tel.: +36 (42) Foglalás az IBUSZ irodákban! ertekesites@sostort.hu; sostort@sostort.hu

Észak. kulturális látnivalók. Tisza tónál

Észak. kulturális látnivalók. Tisza tónál Észak Alföld VAS VESZPRÉM BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN Nyíregyháza-Sóstó SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG Ó HEVES A-T Tiszafüred TISZ A spa és wellness hazájaként számon tartott régió sok fesztivállal, gasztronómiai kínálattal

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje

Részletesebben

GYÓGYÍTÓ RÉGIÓ! Észak-aLFÖLD

GYÓGYÍTÓ RÉGIÓ! Észak-aLFÖLD Észak-aLFÖLD AHOL PIHENNI JÓ! A változatos helyszínekkel és programokkal teli Északalföldi régióba 2012-ben is érdemes ellátogatni. Színes és újszerű, kulturális, gasztronómiai és sport rendezvények várják

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

észak-alföld Nyíregyháza-Sóstó Tiszafüred DEBRECEN Hajdúszoboszló Kisújszállás Martfű

észak-alföld Nyíregyháza-Sóstó Tiszafüred DEBRECEN Hajdúszoboszló Kisújszállás Martfű észak-alföld Dióhéjban Észak-Alföldről: gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok,

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

Félpanziós ajánlatok. erdőtelek. 5.000- Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Felsőszölnök

Félpanziós ajánlatok. erdőtelek. 5.000- Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Felsőszölnök Félpanziós ajánlatok erdőtelek Pintér tanya Panzió Távol a város zajától, természetes, nyugodt környezetben található a fenyvesekkel, horgásztavakkal körülölelt panzió, mely kiválóan alkalmas pihenésre,

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Észak-Alföld Gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek,

Részletesebben

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja!

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! KIKELET SOMOGY KERTJE**** BONNYA Tavasz váró akció Somogy Kertjében Érvényes: 2015.04.30-ig Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! 16.065

Részletesebben

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik

Részletesebben

Belföldi ajánlatok 2011

Belföldi ajánlatok 2011 Belföldi ajánlatok 2011 Szállodák, panziók, apartmanok és IBUSZ szobák IBUSZ árgarancia, akciós ajánlatok, különleges kedvezmények! www.ibusz.hu 130 Észak-Alföld, Tisza-tó aktív nyugalom A változatos helyszínekkel

Részletesebben

Hotel Azúr **** Art Hotel Szeged **** Szilvásvárad. Félpanzió (Ft/fő/éj-től)

Hotel Azúr **** Art Hotel Szeged **** Szilvásvárad. Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Siófok Hotel Azúr **** A tágas, családias és komfortos szállodakomplexum Siófok központjában, s mégis csendes környezetben, közvetlen vízparton helyezkedik el, saját stranddal.

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,

Részletesebben

Észak-Alföld. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából

Észak-Alföld. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából Észak-Alföld Gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek,

Részletesebben

A szálloda festői környezetben, a vadregényes Magas-Bakony szívében, egy 4 hektáros ősparkban található.

A szálloda festői környezetben, a vadregényes Magas-Bakony szívében, egy 4 hektáros ősparkban található. Agárd Touring Hotel HH A Velencei tó közvetlen vízparti kétcsillagos szállodája saját stranddal, az agárdi termálfürdőtől 2 km-re, a velencei termálfürdőtől 6 km-re található. A sétahajók a szállodához

Részletesebben

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján A kedvezmények mértéke kiterjed: - Hotel Lycium **** - Aquaticum Termál és Wellness Hotel **** - Aquaticum

Részletesebben

Hárs Termál Hotel HH

Hárs Termál Hotel HH Gyomaendrőd Hárs Termál Hotel HH A szálloda a város egyik legszebb utcáján található, a városközponttól és a Liget Termálfürdőtől néhány percnyire. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom Bemutatkozás Összesen 82 szobával várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra. Szobáink: 17

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Somogy Kertje Üdülőfalu. Termál Kemping Harkány

Somogy Kertje Üdülőfalu. Termál Kemping Harkány Bonnya Somogy Kertje Üdülőfalu A Somogy Kertje üdülőfalu félúton található Szántód és Kaposvár között egy gyönyörű, kies völgyben. Legfőbb vonzereje egyedisége, különlegessége. A 7 ház szobái egyedileg

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016 HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra, fürdőköpeny használattal. A szobában

Részletesebben

48. Nyírbátori Zenei Napok. Nyírbátor, augusztus 2-20. VIDOR Fesztivál. Nyíregyháza, augusztus 29. szeptember 6. 16. Szolnoki Gulyásfesztivál

48. Nyírbátori Zenei Napok. Nyírbátor, augusztus 2-20. VIDOR Fesztivál. Nyíregyháza, augusztus 29. szeptember 6. 16. Szolnoki Gulyásfesztivál Gyógyító erejű vizek, családi élményparkok, a Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek, felejthetetlen vendégszeretet

Részletesebben

Rubin Wellness & Conference Hotel HHHH

Rubin Wellness & Conference Hotel HHHH Budapest Rubin Wellness & Conference Hotel HHHH A szálloda Budapest budai oldalán, a Sashegy lábánál jó tömegközlekedés mellett helyezkedik el. Saját belső kertje nyugodt, barátságos környezetet kínál

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH

Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH Alsóörs Európa Kemping Az alsóörsi és palóznaki kempingek egybenyitásával jött létre ez a nagy, mégis családias hangulatú nyaralóhely. Kiemelt gyermekbarát kemping. Elhelyezés: 4 fős, plusz 2 gyermek részére

Részletesebben

Kolping Hotel Spa & Family Resort HHHH

Kolping Hotel Spa & Family Resort HHHH Alsópáhok Kolping Hotel Spa & Family Resort HHHH A Balaton és Hévíz közelében, Alsópáhokon a Kolping Hotelben a családok fogadására rendezkedtek be. A 10 hektáros, 450 férőhelyes szállodában a tartalmas

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUA SPA HOTEL**** Cserkeszőlő 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére standard szobában svédasztalos reggeli svédasztalos vacsora Az Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness szállodát méltán nevezhetjük

Részletesebben

TISZA-TÓ, AKTÍV NYUGALOM A Tisza-tó egyszerre különleges és

TISZA-TÓ, AKTÍV NYUGALOM A Tisza-tó egyszerre különleges és 138 Észak-Alföld, Tisza-tó aktív nyugalom A változatos helyszínekkel és programokkal teli Észak-alföldi és Tisza-tavi régióba 2010-ben, a Fesztiválok Évében is érdemes ellátogatni. Színes és újszerû, kulturális,

Részletesebben

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company SERVICE4YOU SZÁLLODÁK A Service 4 You Hotel Management által üzemeltetett szállodák Magyarország közkedvelt régióiban találhatók. Családbarát szállodáinkban várjuk gyermekekkel érkező vendégeinket, ahol

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Dél-Alföld A régió az ország területének egyötödét foglalja magába végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros

Részletesebben

Európa Kemping. Nereus Park Hotel HHH. Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH. Ramada Hotel & Resort Lake Balaton HHHH. BALATON - Északi part

Európa Kemping. Nereus Park Hotel HHH. Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH. Ramada Hotel & Resort Lake Balaton HHHH. BALATON - Északi part Alsóörs Európa Kemping Az alsóörsi és palóznaki kempingek egybenyitásával jött létre ez a nagy, mégis családias hangulatú nyaralóhely. Kiemelt gyermekbarát kemping. Elhelyezés: 4 fős, plusz 2 gyermek részére

Részletesebben

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás:

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás: 1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj 8.167 Ft/fő/éj-től* Mit szólna, ha egy varázsütésre mindenhol akár 2010-es árakon vásárolhatna. Nálunk 09.19 és 12.23 között kedvező csomagajánlatainkkal

Részletesebben

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE A tavasz még csak settenkedik a kert alatt, míg megmutatkozik teljes pompájában, az még odébb van. A tulipán, a tulipánfa már mutatja magát, a hegyoldalon

Részletesebben

Hotel Experience HHH

Hotel Experience HHH Dédestapolcsány Hotel Experience HHH A hotel a környék egyetlen wellness panziójaként néhány éve kezdte meg működését és 2011-ben egy elegáns háromcsillagos szállodával bővült. A hotel a település szélén

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással PIHENÉS ELŐSZEZONBAN FAMILIA HOTEL*** ZAMÁRDI Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással Szeretne túrázni, vagy kerékpározni? Zamárdiban kiváló

Részletesebben

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már HÚSVÉT A SZŐLŐSZEM TERMÁLBAN SZÉDÍTŐ KEDVEZMÉNNYEL! Érvényessége: 2013. március 29-április 01. Tartalma: - 3 éjszakai szállás kedvezményesen - elhelyezés szobában vagy apartmanban létszámtól függően -

Részletesebben

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ SIÓFOK Érvényes: 2015. 08. 31 2015. 10. 21. között min. 2 éjszaka igénybe vétele esetén. Az akció ára: 6.840,- Ft / fő / éjszaka, félpanzióval A csomagár tartalmazza: szállást

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

Kecskemét. XI. Európai Kenyérünnep. Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál

Kecskemét. XI. Európai Kenyérünnep. Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál A régió az ország területének egyötödét foglalja magába - végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti

Részletesebben

ŐSZIKÉK PIROSKA HOTEL**** BÜK Ft/fő/ 3 éj Standard kétágyas szobában

ŐSZIKÉK PIROSKA HOTEL**** BÜK Ft/fő/ 3 éj Standard kétágyas szobában ŐSZIKÉK SENIOR AJÁNLATOK Érvényes: 2016. december 23-ig, hétköznap (vasárnap és péntek között), minimum 3 éj foglalással, kivéve kiemelt- és ünnepi időszakokban. PIROSKA HOTEL**** BÜK Ára: 28.220 Ft/fő/

Részletesebben

kulturális látnivalók sztiválok,

kulturális látnivalók sztiválok, A főváros és környéke látnivalók tekintetében kiemelkedő vonzerővel rendelkezik. A fürdésre, sportolásra, kirándulásra is kiválóan alkalmas, valamint kulturális és történelmi nevezetességekben egyaránt

Részletesebben

Gerlitzen (1000-1911 m)

Gerlitzen (1000-1911 m) Gerlitzen Gerlitzen (1000-1911 m) A gerlitzeni sícentrumot a legjobb családi síterületként tartják számon. Karintiában ez az egyetlen olyan síközpont, amely bizonyítvánnyal rendelkezik arról, hogy kifejezetten

Részletesebben

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén!

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén! KIRÁNDULÁS ÖTLETEK HOTEL KITTY***+MISKOLCTAPOLCA A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. A két bástyaszerű torony

Részletesebben

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via***

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Fekvése: központi helyen, Madrid legnagyobb bevásárló utcáján, a Gran Vián fekszik. Ideális kiindulópont a történelmi Madrid felfedezéséhez, a

Részletesebben

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , ,

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , , TAVASZVÁRÓ Véget érnek a hideg, szürke téli hétköznapok... ébred a gyönyörű természet! Itt az idő, hogy felrázza magát és Családját, hogy feltöltődjön a friss tavaszi időben ERZSÉBET PARK*** HOTEL - PARÁDFÜRDŐ

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással Ár: 6.480 Ft / fő / éjszaka Egyágyas felár: + 1.500,- Ft / fő /éj Apartman felár: + 1.000,- Ft / fő /éj

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

kulturális látnivalók Fesztiválok

kulturális látnivalók Fesztiválok A nyugat-dunántúli turisztikai régió fő látnivalóit a műemlékek sokasága, a kisvárosok és falvak középkori és barokk templomai, kastélyai, a sok helyütt még érintetlen természet és a nagy kiterjedésű,

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

BÜKFÜRDŐ HUNGUEST HOTEL RÉPCE*** + RÉPCE PIHENÉS. 2013. 04. 01 07. 05. és 2013. 08. 21 10. 31. (kivéve kiemelt időszakok)

BÜKFÜRDŐ HUNGUEST HOTEL RÉPCE*** + RÉPCE PIHENÉS. 2013. 04. 01 07. 05. és 2013. 08. 21 10. 31. (kivéve kiemelt időszakok) KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK BÜKFÜRDŐ HUNGUEST HOTEL RÉPCE*** + RÉPCE PIHENÉS 2013. 04. 01 07. 05. és 2013. 08. 21-10. 31. (kivéve kiemelt időszakok) péntek - szombat vasárnap - csütörtök Kétágyas

Részletesebben

Kehida Termál. Árlista 2013. és Élményfürdô. Hotel HHHH. Élményfalu HHH. Gyógy- és Élményfürdô

Kehida Termál. Árlista 2013. és Élményfürdô. Hotel HHHH. Élményfalu HHH. Gyógy- és Élményfürdô Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdô Gyógy- Hotel HHHH és Élményfürdô Kehida Hertelendy Termál Ház Hotel HHHH HHHH Hertelendy Élményfalu Ház HHH HHHH Élményfalu HHH... gyógyító termálvíz... wellness...

Részletesebben

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM 1 Péter Pál Panzió Veszprém, Dózsa Gy. út 3. Tel/Fax: 88/328-091 www.peterpal.hu E-mail: info@peterpal.hu SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM Szobák száma:

Részletesebben

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén *

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Árlista 2014 Szobaárak 2014 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Fôszezon, kiemelt idôszak** 2014. 06. 13-08. 30. Kétágyas szoba 28 900 31 900 34 900

Részletesebben

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2.

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szálloda Mezőkövesd üdülőterületén, Zsóryfürdőn található. 134 szobával, minden igényt kielégítő

Részletesebben

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR A legjobb nyári üdülési ajánlatokat gyűjtöttük Önöknek egy csokorba. Egy-egy hétvégétől a hosszabb nyaralásig - a választék remek. Családosok, a nap szerelmesei, az egészségükért

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

Dél Alföld. kulturális látnivalók. Fesztiválok. A dél-alföldi régió turisztikai vonzerejét elsősorban VAS. a végtelen alföldi táj, a háborítatlan

Dél Alföld. kulturális látnivalók. Fesztiválok. A dél-alföldi régió turisztikai vonzerejét elsősorban VAS. a végtelen alföldi táj, a háborítatlan A dél-alföldi régió turisztikai vonzerejét elsősorban VAS VESZPRÉM természet és a a végtelen alföldi táj, a háborítatlan FEJÉR városok műemlékei jelentik. Az utóbbi időben a turisták a tanyákra is felfigyeltek,

Részletesebben

Ajánlatok önellátással

Ajánlatok önellátással Ajánlatok önellátással Alsószenterzsébet Sáfrány Magánház» Az Őrség Hetés tájegységek találkozásánál lévő alig 80 főt számláló faluban található ez a közel száz éves ház, amelyet tulajdonosai igyekeztek

Részletesebben

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY LUX* Hotel Gran Gaube (Legends)***** Mauritius / Grand Gaube Sokféle szolgáltatással rendelkező szálloda, az aktív pihenést keresők számára ideális. Fekvése A LUX* Island Resorts szállodalánc tagja Grand

Részletesebben

Érvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek)

Érvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek) TAVASZKÖSZÖNTŐ BALNEUM HOTEL **** TISZAFÜRED Érvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek) A TAVASZI SZÍNEKBEN POMPÁZÓ TISZA-TÓNÁL Ellátás: Félpanziós ellátás (bőséges büféreggelivel,

Részletesebben

Ajánlataink 2010!!!!!

Ajánlataink 2010!!!!! Ajánlataink 2010!!!!! 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a Tel.: 06 (24) 523 230, Fax: 06 (24) 523 250 Értékesítés: Tel.: 06 24 523 230, Fax: 06 24 523 250 E-mail: info@wellnesshotel.hu, sales@wellnesshotel.hu

Részletesebben

VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK

VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK HUNGUEST HOTEL FLÓRA *** EGER Töltsön egy meghitt, romantikus hétvégét szállodánkban 2018. 02.16-18 között Valentin nap alkalmából. Nincs ajándék ötlete? Lepje meg kedvesét egy

Részletesebben

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között GRANADA **** KECSKEMÉT Ár: 8.910 Ft / fő / éj, min. 2 éj foglalással Szállás 2 ágyas standard szobában Félpanzió ( svédasztalos

Részletesebben

Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd

Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd KIKELET SZIESZTA HOTEL *** SOPRON Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd Ár: 9.690 Ft / fő / éj kerékpáros programmal együtt A szobaárak tartalma: Szállás

Részletesebben

Corso Boutique Hotel****

Corso Boutique Hotel**** Corso Boutique Hotel**** 5700 Gyula, Megyeház u. 1. Gyula szívében egy álom valóra vált, amely most Önnek is felkínálja ez álom nyújtotta élmény lehetőségét. Mindaz, amit elvár egy modern, minden igényt

Részletesebben

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek KIKELET SOMOGY KERTJE ÜDÜLŐFALU BONNYA Érvényes: 2018.március 1. és 2018. április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek A csomag tartalma: szállás kétágyas elhelyezéssel üdvözlőital bőséges

Részletesebben

DÉL-ALFÖLD AZ ÉLMÉNYRÉGIÓ

DÉL-ALFÖLD AZ ÉLMÉNYRÉGIÓ AZ ÉLMÉNYRÉGIÓ Aki a Dél-Alföldön jár, annak mindenképp érdemes megmártóznia a fürdők vizében. Gyulán a négygenerációs fürdő a kisgyermekektől a senior korosztályig mindenki számára ideális pihenési, kikapcsolódási

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG Érvényes: 2013. február 28-ig Ár: 33.660 Ft / 2 fő / 2 éj /hétköznap Ár: 43.860 Ft / 2 fő / 2 éj / hétvégén Szállás exkluzív berendezésű kétágyas szobában Bőséges

Részletesebben

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group Magyarország Balatonfüred Győr BÜK Pécs Anglia London Directory danubius hotels group Tartalom Csatlakozzon törzsvendégprogramunkhoz, pontjai most forintot érnek! Gyűjtse a pontokat, és váltsa be változatos

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. A családias hangulat, munkatársaink vendégszeretete, a kellemes környezet és

Részletesebben

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03. Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300

Részletesebben

Gyermekkedvezmény: 6 éves korig ingyen 6 12 évig 50 % kedvezmény ( szülőkkel 1 szobában)

Gyermekkedvezmény: 6 éves korig ingyen 6 12 évig 50 % kedvezmény ( szülőkkel 1 szobában) VAKÁCIÓS ÖTLETEK Tervezze meg velünk nyári pihenését (vízparti szállás- és árajánlatok 2012. május 20. augusztus 20-ig) ALMÁDI NEREUS PARK HOTEL*** Balatonalmádiban a 71-es műútról jól megközelíthető helyen,

Részletesebben

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

Látogasson el a festői szépségű Balatonhoz és élvezze a kikapcsolódást a Nyugalom Szigetén!

Látogasson el a festői szépségű Balatonhoz és élvezze a kikapcsolódást a Nyugalom Szigetén! 2015-ben megújult szállodánk az FBVSZOSZ minden tagjának 15 % kedvezményt biztosít aktuális téli-, ünnepi- és évkezdő ajánlataiból, valamint a szálloda személyre szabott ajándékutalványaiból! A a Balaton

Részletesebben