Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-93/2014. számú ügyben
|
|
- Borbála Szekeres
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-93/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása Előadó: dr. Baksa Zsuzsanna A panaszos az Alba Volán Zrt. járatain ellenőrzést végző Hórusz-Global Kft. bírságolási gyakorlatát sérelmező panaszával fordult hozzám. A beadványozó lányát megbírságolták, mert jogosultságát diákigazolvány helyett az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerint kiállított igazolással igazolta, de a bérlet és az igazolás azonosító száma nem egyezett. A diákigazolvány kiállításának elhúzódó eljárásából eredő hátrányok, valamint az azt helyettesítő igazolások jogszabályi hátterének bizonytalanságával, ebből következően a közlekedési kedvezmények igénybevételére való jogosultság közlekedési vállalatok által történő eltérő elbírálásának gyakorlatával összefüggésben az alapvető jogok biztosa korábban már vizsgálatot folytatott, amelynek eredményeit az AJB-8040/2012. számú jelentésben összegezte. A panaszos egyedi ügye azonban a korábbi jelentésben megállapított visszásságokon túl a bizonytalan szabályozási környezet egy újabb aspektusát tárta fel, és így a sérelmezett jogalkalmazói gyakorlat kapcsán ismételten felmerült a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével, az érintettek tisztességes hatósági eljáráshoz való jogával összefüggő visszásság gyanúja. A vizsgálat eredményes lefolytatása érdekében az alapvető jogok biztosáról szóló évi CXI. törvény (Ajbt.) 21. (1) bekezdés a) pontja alapján a panasszal érintett Alba Volán vezérigazgatójától tájékoztatást kértem. Az érintett alapvető jogok a jogállamiság elve és a jogbiztonság követelménye: Magyarország független demokratikus jogállam. [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés] A hatósági ügyek tisztességes intézéséhez való jog: Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés] Az alkalmazott jogszabályok A személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvény (Szsztv.) A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény (Nft.) A szociálpolitikai menetdíj-támogatás megállapításának és igénybevételének szabályairól szóló 121/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet (Menetdíj-támogatási Kr.) Az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet (Oktatási igazolvány Kr.) A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet (Utazási kedvezmény Kr.) A menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés díjáról szóló 27/2003. (XII. 19.) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendelete (Önkormányzati rendelet)
2 I. A megállapított tényállás A panaszos lányát július 3-án az Alba Volán Zrt. járatán az ellenőrzést végző Hórusz-Global Kft. munkatársai megbírságolták és bevonták az érvényes negyedéves bérletét is. Ezt azzal indokolták, hogy az utazási kedvezményre való jogosultságát az érettségit követően bevont diákigazolvány helyett az iskola által kiállított igazolással igazolta, amelyen a bevont diákigazolvány OM azonosítója szerepelt, míg a bérletszelvényen a diákigazolvány vonalkódjának számát tüntették fel. Ezt az ellenőr nem fogadta el, holott az igazolás érvényességi ideje október 31-ig állt fenn. A panaszos a közlekedési társaság vizsgálatát kérte, mivel sem a társaság Üzletszabályzata, sem a bérletszelvény hátulján feltüntetett tájékoztató nem tartalmaz egyértelmű utalást arra vonatkozóan, hogy a bérletszelvényen a diákigazolványon szereplő számok közül melyiket kell feltüntetni, és erre vonatkozóan a közlekedési társaság jegypénztáraiban sem kaptak az évek során egyértelmű tájékoztatást. Kifejtette, hogy a negyedéves bérletre még az érvényes diákigazolvány birtokában írták rá annak vonalkód-számát. A bírságolást követő napon a panaszos az iskolában a megsemmisítésre váró igazolványok közül kikerestette lánya igazolványát, és a Hórusz-Global Kft. irodájában bemutatta a diákigazolvány fénymásolatát, amelyen jól látszott a bérletszelvényen is szereplő vonalkód szám. Az ügyintéző a bérletszelvényen az OM azonosítót kereste és nem fogadta el a bemutatott igazolást, egyúttal a kiszabott bírság befizetését és a társasághoz panasszal fordulás lehetőségét javasolta. Az ügyintéző a bemutatásról jegyzőkönyvet nem készített. Ezt követően a beadványozó írásban panasszal fordult a közlekedési társasághoz. A Volán társaság a panaszt kivizsgálás céljából megküldte az ellenőrzést végző Hórusz-Global Kft.-nek, amelynek vizsgálata megállapította, hogy a diáklány nem tudta igazolni a bérletszelvényen feltüntetett igazolványszámot, ezért bevonták a bérletjegyét. A pótdíj kiszabását a Volán társaság továbbra is megalapozottnak tartotta, mivel a Hórusz-Global Kft. tájékoztatása szerint, az érintett a jogosultságát igazoló dokumentumokat 3 munkanapon belül nem mutatta be. Miután a panaszos továbbra is sérelmezte az eljárást, kérelemmel fordult a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, ahol azonban kérelmét hatáskör hiánya miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Ezt követően, mivel nem fizette be a bírságot, további késedelmi díj megfizetésére szólították fel az ügyfelet. A beadványozó ezek után fordult az alapvető jogok biztosához. Beadványában megírta, hogy 15 éve előre megváltja a negyedéves bérleteket családtagjai számára, de a hiányos szabályozásból eredő, nem egyértelmű és eltérő ellenőrzési gyakorlat miatti kifogásait sorra elutasították az érintett hatóságok, ezért kérte panaszának vizsgálatát. A beadványhoz mellékelte az ügyben keletkezett iratok másolatát, köztük a bevont diákigazolványról készült fénymásolatot. II. Előzmények Az Alba Volán Zrt. vezérigazgatóját a konkrét ügy körülményeinek feltárására irányuló kérdéseket megelőzően tájékoztattam az AJB-8040/2012. számú jelentésben összegzett megállapításokról. A jelentés a diákigazolvány elhúzódó kiállításával, az azt helyettesítő igazolások jogszabályi hátterének bizonytalanságával, ebből következően a közlekedési kedvezmények igénybevételére való jogosultság közlekedési vállalatok által történő eltérő elbírálásának gyakorlatával összefüggésben indított vizsgálat eredményeit tartalmazza. 1
3 A jelentésben kezdeményeztem, hogy valamennyi, közösségi közlekedési szolgáltatást nyújtó közlekedési társaság vizsgálja felül a diákigazolvány hiányában bírságolt tanulók és hallgatók pótdíjazási eseteit, amelyekben az érintett tanulók és hallgatók rendelkeztek érvényes jeggyel, vagy bérlettel, továbbá az ellenőrzés időpontjában, a jelentés szerinti iratokkal igazolni tudták tanulói, illetve hallgatói jogviszonyuk fennállását. A megkeresett szerv válaszai Mivel az AJB-8040/2012. számú ügyben még nem merült fel a diákigazolványon szereplő számok szolgáltatók eltérő elfogadási gyakorlatának problémája, a jelentés és a konkrét eset egyidejű ismertetésével megkerestem az Alba Volán Zrt. vezérigazgatóját. Tájékoztatását kértem arról, hogy véleménye szerint van-e lehetőség az ellenőrzéskor a bérletszelvényen feltüntetett, a diákigazolványon szereplő vonalkód szám, vagy egyéb a személyazonosításra alkalmas igazolványban feltüntetett azonosító elfogadására. Az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója ismételt megkeresésemre adott válaszában arról informált, hogy maguk is tapasztalták a diákigazolványon szereplő több azonosító és a bérleteken feltüntetett számok összetartozásából eredő problémát, ezért az ebből adódó félreértések és bizonytalanságok miatt a Volán Egyesüléshez fordultak. Az Egyesülés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elé terjesztette a kérdést. A probléma kapcsán az Alba Volán Zrt. által becsatolt levél alapján március 20-án az NFM Közlekedési Szolgáltatási Főosztálya egyeztetést tartott az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős munkatársai, az Oktatási Hivatal, a MÁV-START Zrt., a GySEV Zrt., a BKK Zrt. és a Volán Egyesülés képviselőinek részvételével. Az egyeztetésen elhangzott, hogy korábban több közlekedési társaság is jelezte az NFM felé, hogy a tanulók kedvezményes bérletének ellenőrzése során sokszor problémát jelent, hogy a diákigazolványon két azonosításra alkalmas szám is szerepel; az igazolvány sorszáma és a tanuló személyhez kötött oktatási azonosítója. Az ebből adódó viták elkerülése, a szolgáltatók munkájának segítése és egyszerűsítése érdekében a jelenlévők egységesen elfogadták azt a javaslatot, hogy amennyiben a tanuló diákigazolványán szerepel az oktatási azonosító, úgy annak számát, amennyiben még régi típusú igazolványról van szó és ez nem szerepel rajta, akkor a diákigazolvány sorszámát kell, hogy a bérletszelvény tartalmazza. A közlekedési társaságoknál felmerült problémakör egységes megoldása és kezelése érdekében az intézkedést 2013 májusától javasolták bevezetni. Fentiek alapján az Alba Volán Zrt. is átvezette az egységes gyakorlatot, amelyről munkatársait (pénztárosok, ellenőrök stb.) teljes körben tájékoztatta. A vezérigazgató válaszlevelében kiemelte, hogy az Alba Volán Zrt. határozott kérésének megfelelően a Hórusz- Global Kft. ellenőrei is elfogadnak bármely olyan azonosító számot, amellyel az utas igazolni tudja jogosultsága és az érvényes bérlet összetartozását. A konkrét üggyel kapcsolatban az ellenőrzést végző Hórusz-Globál Kft. igazgatójának levele szolgált tájékoztatásul, mely szerint az utas július 3-án úgy vette igénybe a Volán társaság kérdéses buszjáratát, hogy a július havi bérletjegyére olyan igazolványszámot tüntetett fel, melyet a helyszínen igazolni nem tudott. A bérletszelvényt és a pótdíj fizetéséről szóló kötelezvény -t a Volán társaság a megkeresésemre küldött válaszhoz csatoltan másolatban megküldte, amelyen jól látszik, hogy az elvett bérlet negyedéves. A probléma a havi bérlet esetében is bekövetkezett volna, azaz hogy a negyedéves/havi bérlet megvásárlásakor még érvényes diákigazolványon feltüntetett azonosító került a bérletszelvényre, amelyet a diákigazolvány bevonását követő ellenőrzéskor már nem tudott igazolni a panaszos (mivel előre nem látta a problémát, a bevont diákigazolvány másolatát nem hordta magával). 2
4 A panaszos beadványa alapján évek óta próbált egyértelmű tájékoztatást kapni a számokkal kapcsolatban, de egymásnak ellentmondó információkat kapott. A méltányos eljárás lehetőségére vonatkozó kérdésemre az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója nemleges választ adott. Elmondta, hogy a szolgáltatást a Székesfehérvár Megyei Jogú Várossal kötött Közszolgáltatási Szerződés alapján végzi, az Önkormányzat által jóváhagyott menetrend és díjszabás alapján. A menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés díjáról szóló 27/2003. (XII. 19.) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendeletében foglaltaktól a Volán társaság nem térhet el. A rendelet 2. -a szerint amennyiben a felmutatáskor a bérletigazolvány száma a bérletszelvényre nem került rögzítésre, úgy azt a helyszínen pótolni lehet a gépkocsivezetőnél mindenkor megvásárolható helyi menetjegy árának lerovása mellett. Ennek megtagadása, vagy bármely ok miatti meghiúsulása esetén a bérlet bevonásra kerül. Pótdíjat köteles fizetni a 9. 1) c) és d) pontjai alapján az, aki olyan bérletjeggyel kísérli meg az utazást, amelyre az utazási igazolvány száma nincs tintával vagy írógéppel feltüntetve, illetve aki hamisított jeggyel, bérlettel, utazási igazolvánnyal kísérli meg az utazást. Méltányosság gyakorlására az ellátásért felelős Székesfehérvár Megyei Jogú Város nem adott felhatalmazást a szolgáltatónak. Álláspontjuk szerint a pótdíjazás és a késedelmi pótlék kiszabása jogszerű volt, mivel a panaszos nem élt a jogosultságát alátámasztó iratok három napon belül fennálló utólagos bemutatásának lehetőségével. Ugyanakkor a panaszos ügyben folytatott vizsgálatról az Alba Volán Zrt.-hez intézett tájékoztató levélben a Hórusz-Globál Kft. igazgatója kihangsúlyozta, hogy kollégáik a helyszínen méltányosságból bármely olyan igazolványszámot elfogadnak, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a bérletjegy felmutatója jogosan használja azt. Arra a kérdésre, hogy kezdeményezték-e a méltányossági eljárás beiktatását az Üzletszabályzatba, illetve tettek-e javaslatot az önkormányzat felé a hasonló problémák orvoslását szolgáló a közszolgáltatói szerződés ilyen irányú módosítására, a vezérigazgató arról tájékoztatott, hogy véleménye szerint ilyen javaslatokra nincs szükség, mivel a szakma jelezte a problémát az illetékes minisztérium felé, amelyre választ is kaptak. Az Utazási kormányrendelet és annak végrehajtása álláspontja szerint nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, ezért nem éltek felé ilyen irányú módosítási javaslattal. A Volán társaság üzletszabályzatát a jogszabályi és egyéb változások szükségességének függvényében, a Nemzeti Közlekedési Hatóság előzetes egyetértése mellett változtathatják csak meg, melyet a jelen eset nem indokolt. 5. Az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója a diákigazolvány helyettesítésére szolgáló, megfelelő igazolás hiánya miatt más esetekben kiszabott pótdíjakkal kapcsolatban adatokkal nem tudott szolgálni. Általánosságban elmondta, hogy a szolgáltatónak elsődleges érdeke a nyújtott szolgáltatásért jogos bevételeinek (jegy, bérlet ár) beszedése és nem a pótdíjazás. A vizsgálat megállapításai I. A hatáskör tekintetében A feladat- és hatáskörömet, valamint ennek ellátásához szükséges vizsgálati jogosultságaimat az Ajbt. határozza meg. A törvény 18. (1) bekezdése szerint az alapvető jogok biztosához bárki fordulhat, ha megítélése szerint közigazgatási ( ) vagy közszolgáltatást végző szerv tevékenysége vagy mulasztása a beadványt tevő személy alapvető jogát sérti vagy annak közvetlen veszélyével jár (a továbbiakban együtt: visszásság), feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. 3
5 Az Ajbt. 18. (2) a) pontja alapján közszolgáltatást végző szerv függetlenül attól, hogy milyen szervezeti formában működik az állami vagy önkormányzati feladatot ellátó, illetve e feladat ellátásában közreműködő szerv. A közszolgáltatást végző szerv kizárólag e tevékenységével összefüggésben vizsgálható. A személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvény (Szsztv.) alapján az Alba Volán Zrt. közforgalmú személyszállítási szolgáltatást teljesítő közlekedési szolgáltató, ezért eljárásának vizsgálatára az Ajbt. idézett rendelkezései alapján kiterjed a vizsgálati hatásköröm. Az egyedi ügy kapcsán felmerült probléma túlmutat a konkrét panaszos ügyben a közszolgáltató és a panaszos egymásnak ellentmondó nyilatkozatain; ezért az állampolgárok pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érintő problémakör vizsgálatát indokoltnak tartottam. II. Az érintett alapvető jogok és elvek tekintetében 1. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerint Magyarország független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, hogy a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. [9/1992. (I. 30.) AB határozat] 2. A hatósági ügyek tisztességes intézéséhez való jog az alkotmánybírósági gyakorlatban a független és pártatlan bírósághoz való jog, illetve a jogállam fogalmából eredő eljárási garanciák védelmének egymásra vonatkoztatásából tartalmilag levezetett alkotmányos alapjog [315/E/2003. AB határozat]. A tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. Álláspontom szerint a jogállamiság és az abból fakadó tisztességes eljárás követelményének nem csak a szabályozási szinten, hanem a jogalkalmazó szervek, tehát a közszolgáltatók így az Alba Volán Zrt. mindennapi gyakorlatában is folyamatosan érvényesülnie kell. III. Az ügy érdeme tekintetében 1. Az oktatási igazolvány a vizsgált probléma szempontjából releváns adatait az Oktatási igazolvány Kr. 2. bekezdése tartalmazza. Eszerint az oktatási igazolvány az Nftv.-ben, valamint az Nktv.-ben meghatározott adatok többek között az oktatási azonosító mellett tartalmazza az igazolvány egyedi azonosítására szolgáló adatchip (vonalkód) azonosítóját. A panaszos beadványában azt kifogásolta, hogy sem az Alba Volán Zrt. munkatársaitól, sem az üzletszabályzat vonatkozó részéből, sem bérletszelvényen szereplő tájékoztatóból nem kapott arra vonatkozó pontos tájékoztatást, hogy a diákigazolványon szereplő melyik számot kell feltüntetni a bérletszelvényen. Az egymásnak ellentmondó információk, illetve a korábbi ellenőrzések tapasztalatai vezették őt és gyermekeit arra a gyakorlatra, hogy az igazolványon szereplő vonalkód számot írták rá a bérletre. Az Alba Volán Zrt. Üzletszabályzatának pontja szerint a bérlettel történő első utazás megkezdése előtt arra a használójának nevét és/vagy az azzal való együttes érvényességre való utalásként a Szolgáltatónál kiváltott (érvényesített), a Szolgáltató által az Üzletszabályzatában erre meghatározott igazolvány, azonosító vagy jogosító kártya bérlettel való összetartozást kifejező megjelölését (sorszám, egyéb azonosító jel) tollal vagy golyóstollal fel kell tüntetni. 4
6 A bérletszelvény hátoldalán található Utazási Feltételek 3. pontja szerint: A bérlet csak akkor érvényes, ha azon az első utazás megkezdése előtt az igazolvány számát a tulajdonos tintával, olvashatóan feltüntette. Fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy az Alba Volán Zrt. üzletszabályzata és a bérletszelvényen található tájékoztató tartalma nem egyezik, illetve nem egyértelmű. Az eltérő, bizonytalan ellenőrzési gyakorlatot a megkeresésre adott válaszában a társaság is egyértelműen elismerte, illetve tájékoztatott az NFM Közlekedési Szolgáltatási Főosztálya által összehívott egyeztetésen megfogalmazott egységes ellenőrzési gyakorlatra vonatkozó javaslatáról, miszerint bármely a bérlet tulajdonosának az igazolvánnyal való összetartozását bizonyító, azonosításra alkalmas számot elfogadnak. Erről a gyakorlatról az ellenőrzést végző Hórusz-Global Kft. igazgatója is biztosította az Alba Volán Zrt. vezérigazgatóját, amikor a panasz vizsgálatát lezáró levelében leszögezte, hogy a társaság ellenőrei is elfogadnak bármely olyan azonosító számot, amellyel az Utas igazolni tudja jogosultsága és az érvényes bérlet összetartozását, amelyre az utasnak nem volt lehetősége az időközben bevont diákigazolvány miatt. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az Alba Volán Zrt. üzletszabályzatának 1. pontja szerint a Szolgáltató a közforgalmú menetrend szerinti autóbuszjáratok igénybevételi feltételei és az igénybe vehető egyéb szolgáltatásai tárgykörben tájékoztatást ad többek között a Szolgáltató és az utas között létrejövő személyszállítási szerződés feltételeiről (Utazási feltételek), az utazási kedvezményekről, azok mértékéről, a kedvezmények igénybevételi feltételeiről és a jogosultság igazolásáról, az egyes jegy- és bérletfajtákról, azok érvényességének és használatának feltételeiről. Fentiek alapján megállapítom, hogy az Alba Volán Zrt. nem gondoskodott arról, hogy egyértelmű szabályok kerüljenek az üzletszabályzatba és erről megfelelő módon informálja az utazókat. Az üzletszabályzat hiányosságai illetve a tájékoztatás elmulasztása eredményezte a gyakorlat bizonytalanságát, amelyből következően álláspontom szerint sérülnek az utazási kedvezményben részesülők jogbiztonsághoz és a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogai. 2. Vizsgálatomat kiterjesztettem arra, hogy más közlekedési társaság hogyan jár el hasonló esetben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) üzletszabályzatának 1 a tanulóbérletekre vonatkozó rendelkezései a következőképpen szólnak: Tanuló bérletekre május 1-jétől a diákigazolványon vagy az iskola által az igazolványrendelet melléklete szerint, diákigazolvány helyett kiadott igazoláson szereplő oktatási azonosítót kell ráírni. Akinek a diákigazolványán nincs oktatási azonosító, az a diákigazolványa számát kell, hogy feltüntesse a bérletszelvényen. A változás miatt nem kell kicserélni azokat a bérletszelvényeket, amelyeken a tanuló érvényes diákigazolványának sorszáma vagy érvényes igazolásának sorszáma szerepel, hanem azok a jogosultság fennállása alatt továbbra is használhatók. Az igazolás 14. életévét betöltött személy esetében csak személyi azonosításra alkalmas okmánnyal együtt érvényes. A tanuló kedvezményes bérletszelvényre felírandó számok tekintetében is kimerítő tájékoztatást nyújt a BKK internetes portáján 2 : A kedvezményes bérlet csak akkor érvényes, ha azon a diákigazolvány száma, vagy a 362/2011. (XII. 30.) számú kormányrendelet szerinti igazolás sorszáma, vagy a diák, hallgató OM azonosító száma szerepel. Ezek valamelyikét de csak az egyiket kell a bérletszelvényre olvashatóan, tintával felírni. Jegyellenőreink mindegyik azonosító számot elfogadják a bérletszelvényen, a lényeg, hogy egyértelműen köthető legyen a szelvény az utas által felmutatott, kedvezményre jogosító irathoz, és a felsorolt lehetőségek közül csak egy azonosító szám szerepeljen rajta. 1 Üzletszabályzat V.1.2. pont 2 5
7 Ha az utas nem a megfelelő számot írja rá bérletszelvényére, vagy a bérletszelvény érvényességi ideje alatt lejár az ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolás érvényessége, akkor lehetősége van kicseréltetni a szelvényt bármely hivatalos BKK jegy- és bérletpénztárban 250 Ft kezelési díj befizetése ellenében. A cserebérletet az előzőleg vásárolt bérleten feltüntetett érvényességi idővel adják ki pénztárosaink. Az utas az új bérletszelvényét már a saját választása szerint kitöltheti az új igazolása sorszámával vagy az oktatási azonosítójával is. Célszerűbb az oktatási azonosítót feltüntetni a bérletszelvényen, mert az egyrészt állandó, nem változik az igazolások cseréjével, illetve az elkészült diákigazolvány kézhezvételét vagy a diákigazolványt érvényesítő matrica felragasztását követően az oktatási azonosítóval kitöltött tanulóbérletszelvény továbbra is használható marad (ha a diákigazolványon szerepel az oktatási azonosító), így nincs szükség a bérletszelvény pluszköltséget jelentő cseréjére. Összegzésként tehát megállapítom, hogy a közlekedési társaságok a problémakört érintő szabályozási gyakorlata az egységesítésre irányuló minisztériumi javaslat ellenére, annak nem kellő hatékonysága, kötelező erejének hiánya miatt jelentősen eltér, a vizsgált Volán társaságnál az utasnak egyértelmű hátrányára, amely magában hordozza az utasok jogbiztonsághoz fűződő alapjogaival kapcsolatban a jövőben kialakuló visszás helyzetek veszélyét, különös tekintettel arra, hogy például a felsőoktatásban résztvevő hallgatók gyakran a középiskolához képest más városban folytatják tanulmányaikat, így az eltérő gyakorlat következtében önhibájukon kívül is hátrány érheti őket. 3. Az Utazási kedvezmény Kr. 3. (1) b) pontja szerint tanulói, hallgatói jogviszonya alapján kedvezményre jogosult az, aki az Oktatási igazolvány Kr. szerinti diákigazolvánnyal vagy az ott meghatározott igazolással rendelkezik. A panaszos lányának az Nkt. 53. (2) c) pontja alapján megszűnt a tanulói jogviszonya a gimnázium utolsó évfolyamának elvégzését követő első érettségi vizsgaidőszak utolsó napján. Ennek megfelelően az Oktatási igazolvány Kr. 38. (1) pontja alapján a közreműködő intézmény haladéktalanul köteles volt bevonni a diákigazolványát. A bevonással egyidejűleg az iskola a 21. (3) pont alapján az érintettnek október 31-ig érvényes igazolást adott ki, mivel tanulói jogviszonya a II. félévben szűnt meg, és így a jogviszonya megszűnését követően továbbra is jogosult lett volna a diákigazolványra, ha az érettségi miatt nem vonják be. A 12. (2) bekezdése értelmében kiállított igazolás az Utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szerinti ideiglenes diákigazolványnak minősül. A panaszos lánya tehát rendelkezett az utazási kedvezmény igénybevételéhez a jogszabályok által előírt, megfelelő igazolással és egy érvényes negyedéves bérletszelvénnyel, amelyen a pontos tájékoztatás hiánya miatt a fentiekben megállapított visszás helyzetből eredően az évek során az ellenőrzések alkalmával tapasztalt gyakorlat szerint a diákigazolványon szereplő vonalkód számot tüntette fel, amelyet másolatban be is mutatott. A kiállított igazolás természetesen egy új sorszámot is tartalmazott. A fentiekből egyértelműen megállapítható, hogy a szabályozás hiányosságaiból eredően az utas korábban érvényes negyedéves bérletszelvénye a diákigazolvány jogszabály szerinti bevonását követően vált érvénytelenné, így a panaszos önhibáján kívül, neki fel nem róható módon került lehetetlen helyzetbe. A Volán társaság azért tartotta jogszerűnek a bírság kiszabását, mert a panaszos nem élt a jogosultságát alátámasztó iratok három napon belül fennálló utólagos bemutatásának lehetőségével. A panaszos megírta, hogy másnap bemutatta a diákigazolvány másolatát, amelyet az ügyintéző nem fogadott el, és az eljárást sem foglalta jegyzőkönyvbe. Az Alba Volán Zrt augusztus 15-től érvényes üzletszabályzatának 3. fejezete rendelkezik a bérletek és kedvezményre jogosító igazolások utólagos bemutatásáról az alábbiak szerint: 6
8 Aki az utazásakor már korábban megváltott, az ellenőrzött utazásra jogosító nevére szóló bérlettel, más, hasonló, érvényes utazási igazolvánnyal, illetve kedvezményre jogosító jogszabály alapján kiadott, vagy a szolgáltató belső szabályzatában meghatározott igazolvánnyal, igazolással rendelkezik, de azt az utazás alkalmával az ellenőrzéskor felmutatni nem tudta, az utazásra, illetve a kedvezményre jogosító okmányának meglétét utólag igazolhatja. Ez annak az ellenőrzéstől számított 15 napon belül autóbusz-állomásokon az ellenőrzést végző által meghatározott helyen [ ] történő bemutatásával történhet. Amennyiben az utas ennek bemutatását a megjelölt helyen teljesíti, az esedékes pótdíj helyett bemutatási díjat kell fizetnie a bemutatáskor, annak helyszínén. Az utazási igazolvány, illetve kedvezményre jogosító igazolás, okmány bemutatásakor a Szolgáltató visszatéríti a már megfizetett menetdíj, pótdíj és a helyes menetdíj vagy a bemutatási díj különbözetét. A menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés díjáról szóló 27/2003. (XII. 19.) Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendelete (Önkormányzati rendelet) október 1-jétől hatályos 10. bekezdése szerint Aki az ellenőrzés idején rendelkezik érvényes bérletjeggyel, de az nem tudja felmutatni, illetve az igénybevett kedvezmény jogosságát a helyszínen nem tudja igazolni, mentesül a pótdíj megfizetése alól, ha 3 munkanapon belül a szolgáltató által kijelölt helyen azt bemutatja bemutatási díj ellenében. Ennek összege az autóbuszon változz menetjegy árának kétszerese. A hivatkozott szabályozás tehát nem áll összhangban egymással, illetve egyik sem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy az utólagos bemutatás megtörténtéről jegyzőkönyv készüljön. Az Önkormányzati rendelet és az Alba Volán Zrt. üzletszabályzatának az utólagos bemutatást eltérően szabályozó részei, valamint az utólagos bemutatás tényét rögzítő jegyzőkönyv felvételre irányuló szabályozás hiánya álláspontom szerint önmagában is alkalmas arra, hogy a jogállamiság elve és a jogbiztonság követelménye tekintetében visszás helyzetet okozzon. 4. A panaszos konkrét esete kapcsán az alábbiakat tartom fontosnak megjegyezni. A panaszos és a társaság tájékoztatása egymásnak ellentmondó, ezért e tekintetben a kétséget kizáró bizonyíthatóság hiánya miatt nincs lehetőségem egyértelműen megállapítani a panaszos sérelmére elkövetett visszásságot, azonban szeretném kiemelten felhívni a figyelmét az eljáró Hórusz Global Kft.-nek és az Alba Volán Zrt.-nek az alábbiakra: - A panaszos érvényes bérletszelvénnyel rajta az ellenőrzési gyakorlat szerint elfogadható azonosító számmal rendelkezett a diákigazolványa bevonásának napjáig; - jogosultságát az ellenőrzéskor is felmutatott jogviszony igazolással és az utólagos bemutatáskor a bevont diákigazolvány fénymásolatával tudta alátámasztani; - a korábbi időszakokra vonatkozó bérletszelvények bemutatása is alátámasztotta volna a vonalkód szám ellenőrzéskori elfogadását, a panaszos jogkövető magatartását. Álláspontom szerint a szabályozás hiányosságaiból eredő, a konkrét esetben felmerült probléma orvoslására úgy nyílt volna lehetőség, ha a diákigazolvány másolatának bemutatásakor az Alba Volán Zrt. méltányossági szempontok figyelembevételével biztosította volna az utas számára a bérletszelvény cseréjét, illetve annak érvényességi idejének közeli lejárata miatt már a következő negyedéves bérlet birtokában a társág méltányos eljárás keretében eltekintett volna a pótdíjtól és a késedelmi díjtól. A konkrét esetben ugyanis az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója által a szolgáltató elsődleges érdekeként meghatározott célja azaz a nyújtott szolgáltatásért jogos bevételeinek beszedése már teljesült. 7
9 Intézkedéseim A jelentésemben feltárt, alapvető jogokkal összefüggő visszásság jövőbeni bekövetkezése lehetőségének megelőzése érdekében - az Ajbt a alapján felkérem a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy fontolja meg a rendelkezésére álló szabályozó eszközökkel így különösen a közlekedési társaságok közszolgáltatói szerződéseinek megkötésénél a tanulói, hallgatói utazási kedvezmények igénybevételével kapcsolatos eljárási és ellenőrzési szabályok egységesítésének rendezését, illetve a szabályozáskor fordítson kiemelt figyelmet a végrehajtásért felelős szervek kijelölésére. - az Ajbt a alapján felkérem a szolgáltatás piacfelügyeletét ellátó Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökét, hogy fordítson kiemelt figyelmet a közlekedési társaságok üzletszabályzatainak jóváhagyásakor, tevékenységük ellenőrzésekor a jelentésben részletezett egységes gyakorlat megvalósítására, rögzítésének módjára. - az Ajbt a alapján felkérem az Alba Volán Zrt. vezérigazgatóját, hogy üzletszabályzatát módosítsa a jelentésben feltárt visszásság megszüntetése érdekében; - és felkérem, hogy a panaszos ügyében méltányosság alkalmazásával tekintsen el a bírságtól, valamint fontolja meg az eljárás miatt az utast ért kár megtérítését; - továbbá felkérem, hogy a szabályozási hiányosságokból eredő, hasonló jellegű panaszos ügyek vizsgálatakor biztosítson lehetőséget a méltányos eljárásra, és tegye meg az ehhez szükséges intézkedéseket. Budapest, április Székely László sk. 8
T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről
T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről I. Diákigazolvány Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2012. január
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-850/2017. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-850/2017. számú ügyben Az eljárás megindítása Előadó: dr. Németh Andrea Az érintett ügy előzményeként a Bejelentő 2015. június 8-án közérdekű bejelentéssel
Kazincbarcika helyi közlekedés díjai január 1-től. I. Fejezet Menetjegy
4. sz. melléklet Kazincbarcika helyi közlekedés díjai 2017. január 1-től I. Fejezet Menetjegy A menetjegyet bárki, bármilyen célú utazásra megválthatja. Annak az utasnak, aki utazásához más érvényes utazási
1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a pápai, várpalotai, zirci és balatonfűzfői városi (helyi) autóbuszjáratokon
2/3. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Veszprém megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Pápa, Várpalota, Zirc, Balatonfűzfő, Veszprém, Balatonfüred, Ajka) 1. A menetjegyek
VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE
108 VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE A Szolgáltató pénztáraiban megvásárolt bérletek minden adatot
Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain
Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain Érvényes: 2007. május 1-től Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a Volán társaságok menetrend szerinti regionális és országos autóbuszjáratain az alábbi
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4788/2016. számú ügyben (kapcsolódó ügy AJB-4785/2016.)
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4788/2016. számú ügyben (kapcsolódó ügy AJB-4785/2016.) Előadó: dr. Jászberényi Éva Az eljárás megindítása Az érintett ügy előzményeként egy nevének elhallgatását
JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KATOLIKUS ÓVODA, KÉTTANNYELVŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI SZABÁLYZATA
JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KATOLIKUS ÓVODA, KÉTTANNYELVŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI SZABÁLYZATA 2015. január 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 5. OM
A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től
A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től Utazási feltételek a KÖRÖS VOLÁN Zrt. menetrend szerinti autóbuszjáratainak belföldi országos, regionális és elővárosi,
Melléklet. 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez. a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés
Melléklet 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés legmagasabb díjairól 1 Tartalom 1. A belföldi helyközi (távolsági)
Általános rendelkezés 1.
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I.25.) számú rendelete a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok
A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Oktatási igazolványok kezelési szabályzata
A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Oktatási igazolványok kezelési szabályzata A szabályzat a szervezeti és működési szabályzat 5. sz. melléklete 1.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Ikt.szám: 20.049/2015. Javaslat Salgótarján megyei jogú város helyi közösségi autóbusz-közlekedésének biztosítását célzó közszolgáltatási
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/939-1/2013/I. Üi.: Varga Imre Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Helyi autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos
TÁJÉKOZTATÓ. az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE
TÁJÉKOZTATÓ az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE 2015 www.ajbh.hu Az Országgyűlés az alapjogok védelme érdekében
A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár)
2/1. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár) 1. A menetjegyek és bérletek fajtái
A menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak, pótdíjak, valamint a a helyi autóbusz különjáratok díjai
5. számú melléklet A menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak, pótdíjak, valamint a a helyi autóbusz különjáratok díjai 1. Utazási igazolványok érvényessége 1.1. A havi és negyedéves bérletek
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3796/2016. számú ügyben (kapcsolódó ügy AJB-4206/2016.)
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3796/2016. számú ügyben (kapcsolódó ügy AJB-4206/2016.) Előadó: dr. Baksa Zsuzsanna Az eljárás megindítása Az érintett ügy előzményeként a bejelentő 2014 decemberében
Transport-R Bt. Panaszkezelési szabályzat A közúti személyszállítási üzletszabályzatra vonatkozó szabályokról szóló 213/2012. (Vll. 30.) Korm. rendelet 26/A - ában foglaltak alapján a Transport-R Bt. mint
Változó kedvezmények és díjtételek
Változó kedvezmények és díjtételek 2007. május 1-jén lépett hatályba a közforgalmú személyszállítási kedvezményekről szóló 85/2007 (IV 25.) sz. Kormány rendelet, mely mind a helyi, mind a helyközi közlekedésben
OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI RENDJE
Szekszárdi SZC Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7150 Bonyhád, Széchenyi tér 18. Tel: +36-74/451-424; +36-74/451-918; OM: 203054 OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI RENDJE Érvényes: 2017. március
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-237/2012. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-237/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos 2011. április 27-én a Budapest VI. kerület, Káldy Gyula u. 13. szám előtt
OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI RENDJÉNEK SZABÁLYZATA
Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund- und Musikschule OM:027861 6326 Harta Bajcsy-Zs. u. 4. Telefon/fax: 06 78-407-020 www.radayiskola.hu,iskola@hartainfo.hu
E L Ő T E R J E S Z T É S
7. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 1096-2/2007. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2007. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A menetrend
Kazincbarcika helyi közlekedés díjai 2015. július 1-t l. I. Fejezet Menetjegy
4. sz. melléklet Kazincbarcika helyi közlekedés díjai 2015. július 1-tl I. Fejezet Menetjegy A menetjegyet bárki, bármilyen célú utazásra megválthatja. Annak az utasnak, aki utazásához más érvényes utazási
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-388/2016. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-388/2016. számú ügyben Az eljárás megindítása Előadó: dr. Baksa Zsuzsanna dr. Farkas Eszter A panaszos beadványában a közforgalmú személyszállítási utazási
Oktatási igazolványok kezelési rendjének szabályzata 2015
Oktatási igazolványok kezelési rendjének szabályzata 2015 Az intézmény neve: II. JÁNOS PÁL KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA Címe: 6237 KECEL, SZABADSÁG TÉR 17. OM azonosító: 201551 Adószáma: 18219306-2-03
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az árak megállapításáról
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 50/2009. (XII. 23.) számú rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 50/2009. (XII. 23.) számú rendelete a közösségi közlekedési szolgáltatások ellátásának alapvető feltételeiről szóló, módosított 45/2008. (XII. 22.) számú rendelet
OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI RENDJÉNEK SZABÁLYZATA
Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája 7020 Dunaföldvár, Templom utca 9. OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI RENDJÉNEK SZABÁLYZATA Dunaföldvár, 2017. február 2. Csizmadiáné Mihálovics Magdolna igazgató
Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 12/2002. (VIII.28.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl
Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 12/2002. (VIII.28.) r e n d e l e t e a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról
OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSÉNEK RENDJE
FM DUNÁNTÚLI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, CSAPÓ DÁNIEL MEZŐGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7100 SZEKSZÁRD, PALÁNK 19. OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSÉNEK RENDJE JÓVÁHAGYTA: SIMONNÉ SZERDAI
3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés)
Az utazási költségtérítést, az arra való jogosultság megállapításának, igazolásának módját több jogszabály együttesen határozza meg. Az alábbiak az igénybe vett közlekedési mód - közforgalmú személyszállítás
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3086/2016. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3086/2016. számú ügyben Előadó: dr. Jászberényi Éva Az eljárás megindítása Az érintett ügy előzményeként a bejelentő első ízben 2014. október 3-án több tárgykörben
Csorvás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2002. (VIII. 30.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl
Csorvás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2002. (VIII. 30.) r e n d e l e t e a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 18282/2016 Javaslat a helyi járati tanulói bérlettámogatásról szóló 21/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról 2 Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az árak megállapításáról
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6481/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6481/2013. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos segítségemet kérte a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. (a továbbiakban:
Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér Módosító indítvány
Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Módosító indítvány Tisztelt Közgyűlés! A 2013. december 20-i ülés napirendjének 13. pontjában szerepel a Tömegközlekedési
Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása
Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása a Közszolgáltatási szerződés V. számú melléklete, a Kereskedelmi szerződés módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.,
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3882/2016. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3882/2016. számú ügyben Előadó: dr. Szabó Orsolya Az eljárás megindítása A panaszos a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal elhúzódó másodfokú eljárását,
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1825/2017. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1825/2017. számú ügyben Előadó: dr. Németh Andrea Az eljárás megindítása Az érintett ügy előzményeként a Bejelentő 2015. április 1-jén közérdekű bejelentéssel
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS 5. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS 5. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA amely létrejött egyrészről: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatás ellátásáért felelős önkormányzat
TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!
1. NAPIREND Ügyiratszám: 14/650-10/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. július 19-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Helyijárati közszolgáltatási
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/1996. (XII. 31.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/1996. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Az 1997. évtől érvényes helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak megállapításáról.* (Egységes szerkezetben) 1..
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: VI 630/2012. Előadó: Petrovszki Zoltán Mell.: szerződésmódosítás Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-SOl
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és
Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal
Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása
Előterjesztő: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 6141-4/2010. Melléklet: 1 pld.
Hatályba lépés: január 20.
Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. január 20. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7891/2012. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-7873/2012. számú ügy)
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7891/2012. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-7873/2012. számú ügy) Előadó: dr. Kéri Szilvia Az eljárás megindítása A hivatalhoz érkezett beadvány szerint a
LENTI. Érvényes: től UTAZÁSI FELTÉTELEK LENTI VÁROS HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIN
LENTI Érvényes: 2018. 11. 01-től ZALA ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. UTAZÁSI FELTÉTELEK LENTI VÁROS HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIN A MENETDÍJ MEGFIZETÉSE - a menetdíj megfizetése előre váltott
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 28899/2015. Javaslat a helyi járati tanulói bérlettámogatásról szóló 21/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
Ózd helyi közlekedés díjai 2015. szeptember 1-t l
4. sz. melléklet Ózd helyi közlekedés díjai 2015. szeptember 1-tl I. Fejezet Menetjegy A menetjegyet bárki, bármilyen célú utazásra megválthatja. Annak az utasnak, aki utazásához más érvényes utazási igazolvánnyal
(2) A 30 napos bérlet a rajta feltüntetett tetszőleges időponttól 30 napon át érvényes.
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 41/2004.(12. 17.).sz. rendelete a menetrendszerinti helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak, valamint az iskolák és tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok
KIVONAT A HÉV ÜZLETSZABÁLYZATÁBÓL ÉS A MÁV APPLIKÁCIÓBÓL VÁSÁROLT HÉV JEGY FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEIBŐL
KIVONAT A HÉV ÜZLETSZABÁLYZATÁBÓL ÉS A MÁV APPLIKÁCIÓBÓL VÁSÁROLT HÉV JEGY FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEIBŐL Érvényes: 2019. május 1-től MENETJEGYVÁLTÁS Az utazás megkezdésekor az utasnak érvényes menetjeggyel
Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról
Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,
Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat. Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30.
Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30. Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (Ajbt.) 18. (1) Az alapvető jogok biztosához
A Configuro Válságkezelő és Tanácsadó Kft. Panaszkezelési Szabályzata
A Configuro Válságkezelő és Tanácsadó Kft. Panaszkezelési Szabályzata I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A Szabályzat célja A panaszkezelés szabályozásának célja a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1991. évi
(2) Átkelés csak érvényes bérlettel, menetjeggyel, szabadjeggyel lehetséges.
Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004.(VIII.19.) számú rendelete A Kisoroszi Kismaros, valamint a Kisoroszi Szentgyörgypuszta révátkelőhelyek használatával kapcsolatos általános
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5336/2016. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5336/2016. számú ügyben Előadó: dr. Vecsera Judit Az eljárás megindítása A panaszosok (adós és adóstársa) beadványukban sérelmezték az Erste Bank Hungary Nyrt.
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1170/2014. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1170/2014. számú ügyben Előadó: dr. Regényi Eszter Az eljárás megindítása A panaszost 2011. június 29-én a rendőrök előállították, rendőrségi fogdában helyezték
J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Va.24.707/2008. J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében Összeállította:... Börzsei Tibor
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5098/2014 számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5098/2014 számú ügyben Előadó: dr. Rigó Anett Az eljárás megindítása A panaszos Hivatalomhoz benyújtott beadványában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban:
VIS MAIOR - SZABÁLYZAT
VIS MAIOR - SZABÁLYZAT 1.) Hatáskör 1.1. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) hagyományosan látja el a vis maior hivatkozások érvényesítésének igazolására irányuló tevékenységét. A vis maior igazolások
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2784/2015. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2784/2015. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos nagyszülő beadványában a fia megbízásából a Pest Megyei Kormányhivatal
h a t á r o z a t o t hozom:
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2013. (XI.25.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2013. (XI.25.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 35/2014.(XII.19.) számú önkormányzati rendelettel.)
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/1996.(XII.27.) számú R E N D E L E T E
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 28/1996.(XII.27.) számú R E N D E L E T E 1-6 A barcsi menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés, valamint a helyi autóbusz külön járatok díjának és alkalmazási feltételeinek
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1466/2016. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1466/2016. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A panaszos civil szervezet azért fordult a hivatalomhoz, mert sérelmezte, hogy
UTAZÁSI FELTÉTELEK AZ ORANGEWAYS DÉL- ALFÖLD KFT. BAJA VÁROS HELYI MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZJÁRATAIN
UTAZÁSI FELTÉTELEK AZ ORANGEWAYS DÉL- ALFÖLD KFT. BAJA VÁROS HELYI MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZJÁRATAIN I. Utazási jogosultság 1. Helyi forgalomban az utasok elszállítása jelentkezésük sorrendjében történik.
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7661/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7661/2013. számú ügyben Előadó: dr. Szentkirályi-Harsányi Ágnes Az eljárás megindítása A panaszos azt sérelmezte, hogy a kommunális adó elengedésére irányuló
forgalomból történő kivonását rendelem el.
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.
A tervezetek előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület május 27-i nyilvános ülésére
3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 148-11 /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A városi menetrend
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Szerencs Kártyáról Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az
A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár)
A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár) 2/2. sz. melléklet 1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a szombathelyi
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4381/2016. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4381/2016. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos édesapa a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi
KÖZÖS JELENTÉSE. AJB-4992/2014. számú ügyben
ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE NAIH nyilvántartási szám: 40689 Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes
ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. A S z a b á l y z a t c é l j a : A Szabályzat az ÁRGUS-SECURITY Vagyonvédelmi Kft. (Továbbiakban: ÁRGUS-SECURITY) üzleti tevékenységével és működésével
h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Bankkal szemben - szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6077/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek
Diákigazolvány kisokos 2015
Diákigazolvány kisokos 2015 A Diákigazolványokról a 362/2011. (XII.30.) Korm. rendelet rendelkezik. A diákigazolvány típusai Az oktatási igazolvány a Nemzeti Egységes Kártyarendszer specifikációnak megfelelő
Adatvédelmi tájékoztató ügyfelek részére a szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozóan
Adatvédelmi tájékoztató ügyfelek részére a szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben kezelt személyes adatokra vonatkozóan Tájékoztatjuk, hogy a szolgáltatási tevékenység ellátásával összefüggésben személyes
AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október
NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE Elfogadva: 2012. május 22., hatályba lép: 2012. május 24-én Utolsó módosítás: 2016. június 14., hatályba lép: 2016. június 16-án Az oktatási
igénybevételére / VIII. Fejezet Az utas magatartása 10. pontja a következőre módosul:
Hivatkozással a 213/2012. (VII.30.) Korm. rendelet 10. (5) bekezdésében foglaltakra, a mai napon - 2015. augusztus 11. - közzétesszük az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közforgalmi menetrend
ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS ELŐVÁROSI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA (kivonat az Üzletszabályzatból)
ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS ELŐVÁROSI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA (kivonat az Üzletszabályzatból) a DAKK ZRT. közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra
A diákigazolvány elektronikus igénylési folyamata
10 2. számú melléklet A elektronikus igénylési folyamata Az INTÉZMÉNY ÜGYINTÉZŐJE a visszajelzett hiba alapján új igénylést indít el a javított adatokkal és a hibás igénylést törli Az INTÉZMÉNY ÜGYINTÉZŐJE
A KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL
A KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KEZELÉSÉNEK RENDJÉRŐL Jászberény Város Jegyzője tekintettel az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 141.
Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat, Bátonyterenye Jászberény, Karcag, Tiszafüred, Újszász, Mezőtúr
1 1. sz. M E L L É K L E T A közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat,
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3334/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3334/2013. számú ügyben Előadó: dr. Juhász Zoltán Az eljárás megindítása A panaszos beadványában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) eljárását
2013/2. SZÁM TARTALOM
2013/2. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 3/2013 (I. 09. MÁV-START Ért. 2.) sz. vezérigazgatói utasítás a 16/2012. (V. 07. MÁV-START Ért. 9.) sz. a Vasutas IC kártya használatáról szóló vezérigazgatói utasítás
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos beadványa szerint gépjármű tulajdonjogának megszerzése során téves számlaszámra
J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, február 23.
J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. között 2017. január 1-től 2021. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd,
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bódis Cecília Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult a hivatalomhoz, mert indokolatlannak tartja a gyorsvonati
2. sz. M E L L É K L E T VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA
218 2. sz. M E L L É K L E T a VOLÁNBUSZ Zrt. közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK
P A N A S Z N Y O M T A T V Á N Y
P A N A S Z N Y O M T A T V Á N Y A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. panasz formanyomtatványa, amely a Biztosító magatartására, tevékenységére, vagy mulasztására vonatkozik és ezek orvoslására irányul.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 20.047/2015. Javaslat a helyi járati tanulói bérlettámogatásról szóló 21/2014. (X. 2.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján