KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR"

Átírás

1 KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR TÁJÉKOZTATÓ A MÚLT A jogelőd Kandó Kálmán Műszaki Főiskola 1969-ben alakult, az iskola története azonban a múlt század végéig visszavezethető, amikor 1898-ban a Magyar Királyi Állami és Órásipari Szakiskola létrejött. A több mint 100 év történetéből ki kell emelni, hogy 1920-ban az iskola neve Magyar Királyi Állami Mechanikai és Elektromosipari Szakiskolára változott és ezzel Magyarországon az első intézmény volt, amelynek nevében az elektromos szó is megjelent. Az iskola a Kandó Kálmán nevet 1942-ben vette fel amikor megnyílt a Tavaszmező utcai intézmény falai között a villamosipari középiskola. Az 1969-ben alapított Kandó Főiskola feladata a villamos üzemmérnökök és műszaki tanárok képzése volt. A főiskola fennállásának 30 éve alatt folyamatosan bővítette oktatási profilját. A villamosmérnöki képzés mellett 1971-ben megkezdődött az oktatás a Számítástechnikai szakon, 1987-ben a Műszaki Informatika, 1993-ban a Műszaki Menedzser és a Biztonságtechnika, valamint az angol nyelvű integrált mérnök szakon ban kapta meg a főiskola a villamos-mérnökasszisztens képzésre a szakindítási engedélyt. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolát a Magyar Akkreditációs Bizottság 1998-ban akkreditálta. A Bizottság határozatában a Villamosmérnöki szakot kiválóra minősítette és rövid indoklásában többek között megállapította, hogy A Szak mind célkitűzéseiben, mind az óta folyó oktatási munkában a főiskolai szintű villamos mérnökképzés gyakorlati eredményeit tekintve mindig korszerű és alapos képzést képvisel. Nemzetközi összehasonlításban is elmondható, hogy a szakon szerzett szakismeret a fejlett országokban is konvertibilis... ÉS A JELEN A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar a Budapesti Műszaki Főiskola január 1-vel történt megalakulásakor a jogelőd Kandó Kálmán Műszaki Főiskola több évtizedes oktatási - szakmai hagyományaira építve felvette a Kandó Kálmán nevet és folytatja a főiskolai szintű villamosmérnöki alapképzést, szakirányú továbbképzést (szakmérnöki oklevelet adó továbbképzés) és villamos mérnökasszisztens képzést. MIT CSINÁL A MAI VILLAMOSMÉRNÖK? A szakon belül egy szűkebb szakmai területen elsajátított konkrét gyakorlati módszerek birtokában, illetőleg kellő gyakorlat megszerzése után a nálunk végzett villamosmérnökök alkalmassá válnak mérnöki feladatok megoldására. Hallgatóink tanulmányaik és egyéni szakmai érdeklődésüknek megfelelően a (mikro)elektronika, a híradástechnika, a mérés- és műszertechnika, az automatizálás, a villamosenergetika valamint a számítástechnika területén: berendezéseket, rendszereket tervezhetnek, ezek gyártásában bemérő, minősítő, ellenőrző feladatköröket láthatnak el, részt vehetnek üzembehelyezésükbe, üzemeltetésükbe, illetve szervizmérnöki, termékmenedzseri, stb. feladatokat végezhetnek.

2 MIT CSINÁL A MAI VILLAMOS MÉRNÖKTANÁR? A szak hallgatói a villamosmérnöki ismeretek mellett a műszaki tantárgyak elméleti és gyakorlati oktatásához szükséges elméleti és gyakorlati pedagógiai-módszertani studiumokat, valamint az iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésre vonatkozó szervezési és metodikai ismereteket is elsajátítják. Alap- és középfokú oktatási intézményekben és munkaerőpiaci képzőhelyeken taníthatnak és alkalmasak a villamosmérnöki és informatikus mérnöki munkakörök betöltésére. MIT CSINÁL A MAI VILLAMOS-MÉRNÖKASSZISZTENS? A villamos-mérnökasszisztens képzés az országban elsőként a Kandó Főiskolán indult, 1999-ben. Célunk, olyan szakemberek képzése, akik mérnöki tudást még nem igénylő, a villamosmérnöki szakterülethez kapcsolódó gyártási, telepítési, karbantartási üzemeltetési, stb. feladatkörök ellátására alkalmasak. KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK A villamosmérnöki szak első tanévben minden hallgató azonos alapozó tárgyakat tanul. A második félév végén villamosságtanból és matematikából kell szigorlatot tenni. Ezek sikeres letétele után a tanulmányok folytatására lehet választani egy szűkebb szakmai területet, szakirányt. A tanulmányok nappali, esti, levelező tagozaton, valamint távoktatási formában végezhetők el. VILLAMOS MÉRNÖKTANÁR SZAK A villamosmérnök hallgatók a harmadik félévtől választhatják a mérnöktanár képzést is. A második és a harmadik évben - szaktárgyaik tanulása mellett- heti 2-3 órában pedagógiai tárgyakat is tanulnak. A 7-8. félévben kizárólag pedagógiai tantárgyakat tanulnak és iskolai gyakorlaton vesznek részt. A hallgatók a 8. félév eredményes befejezése után a villamosmérnöki tanulmányaikhoz kapcsolódó szakdolgozatot elkészítve záróvizsgát tesznek, villamosmérnöki oklevelet kapnak és ezt követően a pedagógiai témában elkészített szakdolgozat és eredményes záróvizsga letétele után mérnöktanári oklevelet is kapnak. VILLAMOS-MÉRNÖKASSZISZTENS SZAK A villamos-mérnökasszisztens szak képzési ideje: nappali tagozaton 4 félév, levelező tagozaton 5 félév. Két félév sikeres befejezése után különböző szakirányokra lehet jelentkezni.

3 INTÉZETEINK HÍRADÁSTECHNIKA INTÉZET Híradástechnika szakirány A digitalizáció széleskörű elterjedése magával hozta, hogy a híradástechnika egésze közvetlen kapcsolatba került a számítástechnikával, annak mintegy alkalmazásává vált. Ennek szellemében alakította ki az Intézet szakmai irányokat megtestesítő oktatási moduljait, melyek a következők: Digitális átviteltechnika Mikrohullámú technika, digitális központtechnika Műszaki akusztika Távközlési informatika Rádiótávközlés technika Az Intézet által kidolgozott új szakmérnöki tanterv moduláris szerkezetével és korszerű ismeretek átadásával továbbképzési lehetőséget teremt villamosmérnököknek, elsősorban a híradástechnikai szakirányon végzetteknek. Ez az új továbbképzési tanterv egyidejűleg átképzési lehetőséget is nyújt például informatikai előképzettséggel rendelkezők részére. A szakmérnöki tanterv szakirányai a következők: Mobil távközlés Űrtávközlés Optikai hálózatok és technológiák IP alapú távközlés Digitális média MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET Elektronikus eszközök szakirány A graduális képzésen belül az intézetnek két fő feladata van: az Elektronikus eszközök szakirányú hallgatók képzése, valamint részvétel valamennyi józsefvárosi hallgató oktatásában (Fizika, Technológia, Műszaki dokumentáció és Elektronika tárgyak oktatásával). Az oktatást műhelyek és számítógépes laboratóriumok segítik. Az intézet gondozza a népszerű Open Learning Center-t is. Ez elektronikus könyvtárjelleggel működő számítógépes laboratórium, célja nem egy szűkebben vett szakterület kiszolgálása, hanem a legkülönbözőbb feladatok ellátására korszerű számítógépes háttér biztosítása, oktatóknak, hallgatóknak egyaránt. Az intézet az alábbi szakterületi modulokat kínálja hallgatóinak: Világítástechnika Környezetvédelem Szenzorok és mikroáramkörök Készülékek minőségfejlesztése

4 MŰSZERTECHNIKA ÉS AUTOMATIZÁLÁSI INTÉZET Műszer-automatika szakirány Az intézet fő feladata a műszer-automatika szakirányú hallgatók szakmai képzése a szakirány kettőssége miatt magas szintű az elektronika, automatika és informatikai alapképzés, mely nagyszámú laboratóriumi gyakorlattal egészül ki. A második évfolyamos hallgatóink jelenleg a következő hat szűkebb szakterület közül választhatnak: Digitális műszerek és mérőrendszerek Felügyeleti informatika és elektronikus vagyonvédelem Orvostechnikai készülékek és rendszerek Automatizálási-informatikai rendszerek Számítógépes folyamatautomatizálás Irodai informatika AUTOMATIKA INTÉZET Automatizálási szakirány A villamosmérnök képzésben az Automatika Intézet által gondozott Automatizálási szakirányon végzett hallgatók a tanult részterülettől függetlenül képesek a villamosmérnöki szakterületen a tervezési és számítási részfeladatokban a számítógép magabiztos alkalmazására, a számítógéppel segített tervezési és üzemeltetési feladatok teljesítésére. A szakirányon belül ezért kimagasló szintű az elektronika, automatika és az (alkalmazott) informatika oktatása, mivel ezek a tárgyak képezik a szakirány alapjait. Az érdeklődő hallgatók számára az Intézet az Automatizálási szakirányon belül bő választékot kínál az alkotó készség további fejlesztésére szolgáló, kötelezően választható tárgycsoportmodulokból. Ezek: Villamos gépek Ipari robotok és CNC gépek Hajtásszabályozás Teljesítmény-elektronika Számítógépes termelés-irányítás Autóelektronika Közmű- és épületfelügyelet VILLAMOSENERGETIKAI INTÉZET Villamosenergetika szakirány Az intézet fő feladata a villamosenergetika szakirányú hallgatók szakmai képzése. A szakirány elsősorban a villamosenergia-ipar szakember utánpótlását hivatott biztosítani, és éves óta a felsőfokú erősáramú villamosenergetikai szakemberképzés egyik fellegvára. A képzés eredményességét segíti a korszerű, árnyékolt szobával is felszerelt nagyfeszültségű laboratórium és az országban egyedinek számító erőmű modell is. A hallgatók az alábbi szűkebb szakterületen mélyíthetik el ismereteiket: Villamosenergia-rendszerek Energetikai informatika Villamos szigeteléstechnika Villamos készülékek Villamos fogyasztói berendezések SZÁMÍTÓGÉPTECHNIKAI INTÉZET Számítástechnika szakirány A székesfehérvári intézet a Kar egyik legnagyobb oktatási egysége, amelyhez önálló könyvtár és kollégium is tartozik. Az SZGTI egyik és legrégebbi oktatási profilja a villamosmérnök hallgatók képzése, ami jelenleg Számítástechnika és Műszaki-gazdasági informatika szakirányon folyik. A további specializálódást az alábbi szakterületi tömbök teszik lehetővé:

5 Hardver, Számítógép hálózatok, Hálózatok alkalmazástechnikája, Rendszerszervező, Internet technológia, Szoftverfejlesztő- és gyártó, Vállalati logisztika. HUMÁNGFEJLESZTÉSI ÉS MÓDSZERTANI INTÉZET Az Intézet oktatási területe a villamos- és informatikus szakirányban folyó mérnöktanárképzés, továbbá a szakoktató képzés. A speciális pedagógiai képzést laboratóriumi gyakorlatok is segítik: Oktatástechnológia és multimédia laboratórium Szakmódszertan laboratórium Analóg- és digitális videó stúdió Robotika laboratórium Fővárosi gyakorló iskolákban az intézet oktatói és szakvezetői irányításával pedagógiai- és tanítási gyakorlatokat is folytatnak a hallgatók két tanéven keresztül. Ezen kulcsfontosságú gyakorlati tevékenység során a mérnöktanár jelölteket felkészülnek az iskolarendszerű- és az iskolarendszeren kívüli szakképzésben folyó oktató - nevelő munkára. INFORMÁCIÓ KVK Tanulmányi Osztály 1084 Budapest, Tavaszmező u. 17. Tel.: ; Fax:

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak 2016/2017. tanév 1. félév 1. Matematika I. 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra 2.900,- 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. 2.200,-

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak 2018/2019. tanév 2. félév 1. Matematika II. 42438 Valószínűség számítás és Mat. statisztika 2.500,- 2. Informatika labor I. Nincs kötelezően előírt jegyzet 3. Villamosipari Nincs kötelezően előírt jegyzet

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak I EGYETEM JEGYZETBOLT I EGYETEM 2016/2017. tanév 1. félév 1. Matematika I. 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra 2.900,- 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I.

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak I EGYETEM E tanterv 2018/2019. tanév 1. félév 1. Matematika I. 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra 2.900,- ÓE-9000 Matematika I. 2.500,- 1190 Matematika feladatok 3.250,- 2. Informatika I. 1186/I.

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak 2016/2017. tanév 2. félév 1. Matematika II. 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. labor Nincs kötelezően előírt jegyzet 3. Villamosipari anyagismeret labor Nincs kötelezően

Részletesebben

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet S IQU IN Q UEEC C LESIE NS PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Műszaki Informatika és Villamos Intézet A VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE 2003. 1 A szak megnevezése:

Részletesebben

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu ÓBUDAI EGYETEM Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvár Akkor.. és Most KANDÓ 1971 Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 2013 Alba Regia Egyetemi Központ

Részletesebben

A szakirányú továbbképzés neve: Kórház- és Orvostechnikai Szakmérnök szakirányú továbbképzési szak

A szakirányú továbbképzés neve: Kórház- és Orvostechnikai Szakmérnök szakirányú továbbképzési szak A szakirányú továbbképzés neve: Kórház- és Orvostechnikai Szakmérnök szakirányú továbbképzési szak Rendeleti szám: OH-FNYF/1357-3/2018 A felsőoktatási intézmény/kar neve: Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki

Részletesebben

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak I EGYETEM 2017/2018. tanév 2. félév 1. Matematika II. 42438 Valószínűségszámítás és Mat. Statisztika 2.500,- 2. Informatika I. labor Nincs kötelezően előírt jegyzet 3. Villamosipari Nincs kötelezően előírt

Részletesebben

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest 2013 Nyomtatott kommunikáció

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak

ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak I EGYETEM 2016/2017. tanév 2. félév 1. Matematika II. 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. labor Nincs kötelezően előírt jegyzet 3. Villamosipari Nincs kötelezően

Részletesebben

A Kar rövid bemutatása

A Kar rövid bemutatása A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi

Részletesebben

KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR JEGYZETTERV Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. 2017/2018 tanév tavaszi félév (2JTV)

KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR JEGYZETTERV Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. 2017/2018 tanév tavaszi félév (2JTV) Aki még így veszi fel ÓE D 21 csoport Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. (2JTV) Matematika II. 17/2000 Útmutató KMEMA21TTD Feladat: tanártól kérdezni! DVD 2. félév Web: https://elearning.uni-obuda.hu

Részletesebben

Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1.

Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. és, szakos középiskolai tanár, közoktatási vezető, pedagógus szakvizsga szakos tanár; magyar - szakos 2. általános iskolai tanár; közoktatási vezető és pedagógus

Részletesebben

GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: gépészmérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint:

Részletesebben

JEGYZETTERV. 2016/2017 tanév tavaszi félév

JEGYZETTERV. 2016/2017 tanév tavaszi félév ÓE D 11 csoport Jv Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. (1JTV) Matematika I. 1190 Matematika feladatok KMEMA11TTD 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra Kalkulus 1. Thomas féle kalkulus 1.

Részletesebben

Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. Amíg a készlet tart! KMXIA1TBTE CD I. Amíg a készlet tart!

Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. Amíg a készlet tart! KMXIA1TBTE CD I. Amíg a készlet tart! ÓE E 11 csoport Jv Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. (1JTV) Matematika I. 1190 Matematika feladatok Amíg a készlet tart! NMXAN1HBTE 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra Amíg a készlet

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest, 2013. CSOMAGOLÁSTECHNOLÓGUS

Részletesebben

Mérnökinformatikus alapszak (BSc)

Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Tanulmányi Tájékoztató 2017 MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017 Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak

Részletesebben

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.

MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a Mérnökinformatikus alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat.

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai

Részletesebben

JEGYZETTERV. Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. 2017/2018 tanév tavaszi félév (2OTV)

JEGYZETTERV. Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. 2017/2018 tanév tavaszi félév (2OTV) Aki még így venné fel ÓE D 20 csoport Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. (2OTV) Matematika II. 17/2000 Útmutató KMEMA21OTD Feladat: tanártól kérdezni! DVD 2. félév Web: https://elearning.uni-obuda.hu

Részletesebben

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Dr. Bacsa-Bán Anetta 2014. 02.

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

Föld, víz, levegő, élettér

Föld, víz, levegő, élettér DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A környezetmérnöki MSc szak bemutatkozása Föld, víz, levegő, élettér DE DEBRECENI EGYETEM 15 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI KÉPZŐHELYE

Részletesebben

óraszám vizsga felelős tanszék tantárgy neve kódja kredit előtanulmányi rend kredit előtanulmányi rend

óraszám vizsga felelős tanszék tantárgy neve kódja kredit előtanulmányi rend kredit előtanulmányi rend Villamosmérnöki BSc szak Nappali tagozat tanterve Elfogadta a MIK Kari Tanácsa a 2006. április 24-i ülésén Érvényes: A 2006/07-es tanévtől kezdve felmenő szerben, valamint a tanulmányaikat a 2005/06-os

Részletesebben

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének

Részletesebben

10 csoport. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. Amíg a készlet tart! KMXIA1BBTE CD I. Amíg a készlet tart!

10 csoport. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. Amíg a készlet tart! KMXIA1BBTE CD I. Amíg a készlet tart! E ÓE 10 csoport Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. (1OTV) Matematika I. 1190 Matematika feladatok Amíg a készlet tart! NMXAN1HBTE 42439/1. Vektorgeom és lineáris algebra Amíg a készlet tart! 92/99

Részletesebben

Ssz Végzettség Tanított tantárgyak

Ssz Végzettség Tanított tantárgyak 1. magyar nyelv és irodalom, történelem, közoktatási vezetı, pedagógus szakvizsga magyar nyelv és irodalom tanulásmódszertan 2. fizika 3. 4 villamos üzemmérnök; okleveles mérnök; mérnöktanár; közoktatási

Részletesebben

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. I. A Képzésre vonatkozó információk

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. I. A Képzésre vonatkozó információk KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ I. A Képzésre vonatkozó információk 1.1. A Képzés megnevezése Reaktortechnika szakmérnöki szakirányú továbbképzés Az oklevélben szereplő szakirányú képzettség megnevezése: Reaktortechnikai

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR LOGISZTIKAI MÉRNÖKI. MESTER (MSc) SZAK

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR LOGISZTIKAI MÉRNÖKI. MESTER (MSc) SZAK BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR LOGISZTIKAI MÉRNÖKI MESTER (MSc) SZAK Budapest 2012 A felsőoktatási intézmény neve, címe: BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. 2. 3. 4 5. 6. 7. 8. magyar nyelv és irodalom - szakos középiskolai - szakos szakvizsga mérnök mérnök közoktatási vezető magyar nyelv és irodalom - szakos középiskolai, informatikus könyvtáros folyamatban:

Részletesebben

SZAKOK AZ ALBA REGIA MŰSZAKI KARON Felsőoktatási szakképzés (FOSZ) Mérnökinformatikus asszisztens Alapképzés (BSc) Földmérő és földrendező mérnök (angol nyelven is) Gépészmérnök Mérnök informatikus Műszaki

Részletesebben

Kecskeméti Főiskola GAMF Kar. Tanulmányi tájékoztató. Mérnök informatikus alapszak

Kecskeméti Főiskola GAMF Kar. Tanulmányi tájékoztató. Mérnök informatikus alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Mérnök informatikus alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK DR. SZAKÁCSNÉ DR. FÖLDÉNYI RITA EGYETEMI DOCENS TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0015 Felsőoktatási együttműködés

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30.

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30. DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP POGÁTSNIK MONIKA 2016. szeptember 30. ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Alba Regia Műszaki Kar Székesfehérvár

Részletesebben

Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök

Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Terméktervező Intézet Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, illetve Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Nyári pótfelvételi a Budapesti Műszaki Főiskolán

Nyári pótfelvételi a Budapesti Műszaki Főiskolán Nyári pótfelvételi a Budapesti Műszaki Főiskolán Azon jelentkezők számára, akik a 2005. évi főiskolai felvételi során nem nyertek felvételt, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, de ősztől

Részletesebben

OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60%

OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60% OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60% 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság Munkahelyi egészség és biztonság 0,5 0,5 0,5 11499-12 Foglalkoztatás

Részletesebben

Villamosmérnök alapszak (BSc)

Villamosmérnök alapszak (BSc) Villamosmérnök alapszak (BSc) Jó állást, versenyképes jövedelmet szeretnél? A villamosmérnök képesítés lehetőséget ad olyan területeken dolgozni, ahol elektromos,- számítógépes vagy kommunikációs hálózat,

Részletesebben

Felsőfokú pilótaképzés

Felsőfokú pilótaképzés A munkaerőpiacon ténylegesen alkalmazott készségek fejlesztése a Nyíregyházi Egyetem képzésein Felsőfokú pilótaképzés Dr. Kovács Zoltán mb. általános rektorhelyettes PROCSEE Projektzáró Konferencia 2018.

Részletesebben

ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye

ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye ÜZLETI INFORMATIKA SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelménye Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi

Részletesebben

Kredit tanfolyam a GEO-ban

Kredit tanfolyam a GEO-ban Kredit tanfolyam a GEO-ban IX. Tavaszi Mérnöknap, Nógrád 2017 Földmérő Szakmai Nap Salgótarján, 2017. április 04. ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai

Részletesebben

Az 1950-es évektől 2005-ig

Az 1950-es évektől 2005-ig Dr. Bihari Péter Az 1950-es évektől 2005-ig Gépészmérnök képzés keretein belül Gépgyártástechnológia szak (nincs ágazat) Mezőgazdasági gépész szak (nincs ágazat) Vegyipari gépész szak (2 ágazat) Textiltechnológia

Részletesebben

Mérnökinformatikus képzés a KF GAMF Karon ELŐADÁS CÍME

Mérnökinformatikus képzés a KF GAMF Karon ELŐADÁS CÍME Mérnökinformatikus képzés a KF GAMF Karon ELŐADÁS CÍME Helyi sajátosságok Célunk a gyakorlatorientált képzés nagyszámú jól felszerelt laboratórium max. 14 fős laborgyakorlatok jól képzett, széleskörű gyakorlati

Részletesebben

német szakos nyelvtanár, orosztörténelem szakos tanár főiskola, főiskola középiskolai tanár matematika-fizika szakos tanár, számítástechnika szakos

német szakos nyelvtanár, orosztörténelem szakos tanár főiskola, főiskola középiskolai tanár matematika-fizika szakos tanár, számítástechnika szakos sorszámszakok megnevezése végzettség(ek) szintje feladatkör 1. fizika szakos középiskolai tanár, tanár egyetem, egyetem középiskolai tanár 2. 3. 4. 5. 6. tesnevelés szakos középiskolai tanár, közoktatási

Részletesebben

Mérnök informatikus (BSc)

Mérnök informatikus (BSc) Mérnök informatikus (BSc) Az informatika dinamikusan fejlődő, a mindennapokat szorosan átszövő tudomány. Ha érdekel milyen módon lehet informatika rendszereket tervezni, üzemeltetni, szakunkon elsajátíthatod

Részletesebben

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA Teljes kreditértékkel Mesterszak beszámítható alapképzési szak GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Marketing Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 4. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI

Részletesebben

2019. szeptemberi képzések. Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

2019. szeptemberi képzések. Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK 2019. szeptemberi képzések Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Jelmagyarázat A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. szint Munka-

Részletesebben

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. 1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális

Részletesebben

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai Az intézmény neve: Székhely: Vezető: Nyíregyházi Főiskola 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B. Dr. habil. Balogh Árpád

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Web: Miskolc-Egyetemváros Tel.: 46/ , Fax: 46/

Web: Miskolc-Egyetemváros Tel.: 46/ , Fax: 46/ Nappali tagozat, 4 félév; Levelező tagozat, 4 félév; A szak képzési célja: olyan mérnökök képzése, akik képesek a gépek, gépészeti berendezések és folyamatok koncepciójának kidolgozására, modellezésére,

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK

A NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK KÉPZÉSI KÍNÁLATA, AGRÁR ÉS MŰSZAKI KÉPZÉSEK Elérhetőség: 4400 Nyíregyháza, Kótaji út 9-11. Tel: +36 42 599 434 www.nye.hu/mati NYÍREGYHÁZA 2017

Részletesebben

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés

Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Óbudai Egyetem. Óbuda University. Pro Sciencia et Futuro

Óbudai Egyetem. Óbuda University. Pro Sciencia et Futuro Óbudai Egyetem Óbuda University Pro Sciencia et Futuro Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Keleti Károly Gazdasági

Részletesebben

A képzési folyamatok megítélése a végzős hallgatók elégedettsége alapján

A képzési folyamatok megítélése a végzős hallgatók elégedettsége alapján [1-6] Végzett hallgatók elégedettsége Az oktatási tevékenység megítéslése összességében BGK KGK KVK NIK RKK AREK TMPK ÓE Célérték 2007/2008 2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/2012 Felmérésben résztvevők

Részletesebben

A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben

A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése Tóth Péter A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben

Részletesebben

JEGYZETTERV. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. KMAIA11OTD CD I.

JEGYZETTERV. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. KMAIA11OTD CD I. ÓE D 10 csoport Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. (1OTV) Matematika I. 1190 Matematika feladatok KMEMA11OTD 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra Kalkulus 1. Thomas féle kalkulus 1. Kalkulus

Részletesebben

TANTERV érvényes a as tanévtől kezdődően BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR

TANTERV érvényes a as tanévtől kezdődően BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR TANTERV érvényes a 2017-2018-as tanévtől kezdődően BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR Szakterület: MENEDZSMENT Szak/Oktatási program: MENEDZSMENT (magyar nyelven)

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR A A tanulás s az, amely mővel, m a munka az, amely gazdagít. t. Keleti KárolyK (1833-1892) 1892) Amit kínálunk. Amirıl szó lesz. Az infrastruktúra

Részletesebben

SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER

SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER SPORTLÉTESÍTMÉNY MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Sportlétesítmény menedzser szakirányú továbbképzési szak 2. A

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Képz. idő (félév) Kapacitás min. < max. matematika és 7 30 < < < 20

Képz. idő (félév) Kapacitás min. < max. matematika és 7 30 < < < 20 2018. szeptemberi képzések, OE-BGK : Nappali képzések Képzési szint: ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHRDETETT SZAKOK Fin.forma: A=Állami ösztöndíjas, K= es Képzési : =műszaki, PED= pedagógiai Szint

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

JEGYZETTERV. Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf.

JEGYZETTERV. Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. ÓE D 10 csoport Villamosmérnök távoktatási tagozat I. évf. (1OTV) Matematika I. 1190 Matematika feladatok KMEMA11OTD 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra 42440 Analízis 92/99 Lin. algebra alapjai

Részletesebben

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők! Debreceni Vegyipari Szakközépiskola szakmai ágazati alapozás, szakképzés Kedves Érdeklődők! Miért éppen a Vegyipari? Miért jó itt tanulni? Sokakban vetődnek fel ezek a kérdések a pályaválasztáskor. A válaszokhoz

Részletesebben

VILLAMOSMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE

VILLAMOSMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MŰSZAKI ÉS INFORMATIKAI KAR VILLAMOSMÉRNÖKI ALAPSZAK TANTERVE SZAKFELELŐS: Dr. habil Füzi János egyetemi tanár Érvényes: 2017/2018. tanév I. félévtől felmenő rendszerben. A tantervet

Részletesebben

Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak

Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak Informatikus és szakigazgatási agrármérnök BSc szak A képzés célja olyan szakigazgatási agrármérnökök képzése, akik az elsajátított elméleti és gyakorlati ismereteik birtokában képesek a termeléssel, szolgáltatással

Részletesebben

MŐSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS. OKJ száma: 55 810 01 0010 55 010

MŐSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS. OKJ száma: 55 810 01 0010 55 010 MŐSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS felsıfokú szakképzés OKJ száma: 55 810 01 0010 55 010 Érvényes: A 2009/10-es tanévtıl kezdve felmenı rendszerben. Dr. Skrop Adrienn szakvezetı Dr. Friedler Ferenc

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről

Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről Iktatószám: BMF-RH-2080/05 Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről A Budapesti Műszaki Főiskola tevékenysége második akkreditációs kör keretében kerül

Részletesebben

A 49. sorszámú Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 49. sorszámú Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 49. sorszámú Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés

Részletesebben

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves VI-178/3026/2012. sz. határozat melléklete 15. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (MGB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki 2. Az alapképzési

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI

Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI BMSZC Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKGIMNÁZIUMA Több mint 130 éve az érték a mérték! Kapcsolat 2 1146 Budapest, Thököly 48-54. Telefon: +36-1-343-4810

Részletesebben

Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12.

Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. Végzettség szintje 1. egyetem 2. főiskola 3. egyetem 4. egyetem 5. főiskola 6. főiskola 7. egyetem 8. egyetem 9. egyetem 10. egyetem 11. főiskola 12. egyetem 13. egyetem 14. egyetem 15. egyetem 16. mesterfokozat

Részletesebben

MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET

MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET Szenzor és minőség Világítás és környezet MIKROELEKTRONIKA ÉS TECHNOLÓGIA SPECIALIZÁCIÓ TÁRGYCSOPORTJAI Mikroelektronika I. Mikroelektronika II. Szenzorok és beavatkozók

Részletesebben

Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens

Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens Logisztikai műszaki menedzser-asszisztens Felsőfokú szakképzés OKJ 55 345 02 0010 55 01 Érettségi utáni 2 éves (4 félév) szakképzés, államilag finanszírozott és költségtérítéses formában, nappali tagozaton.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK

PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2014. 1 Tartalomjegyzék ÓRATERVEK A 2013. SZEPTEMBER 1. UTÁN INDULT OSZTÁLYOKNAK...3 Villamosipar és elektronika

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme

I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme I. Adatlap 3. Indítandó alapszak megnevezése: fizika alapképzési szak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: alapokleveles fizikus (szakiránnyal) 5. Az indítani tervezett szakirány megnevezése:

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS KREDITELOSZTÁS

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS KREDITELOSZTÁS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS KREDITELOSZTÁS PEDAGÓGIA- PSZICHOLÓGIA.. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 0. 4 4 6 4 4 ( kredit ( gyakorlat. gyakorlat. 0 0 TANÍTÁSI * 0 0 0 PORTFOLIÓ 0 SZABADON VÁLASZTHATÓ SZAKMAI KREDITEK

Részletesebben

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK Indított szakirányok: Szakigazgatási, Informatikai Képzési terület, képzési ág: Agrár képzési terület; Gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus agrármérnöki

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Az Egyetem oktatási egységei Műszaki Tudományi Kar (az egyetem hallgatóinak 2/3-a) Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR (NYF MMK) AGRÁR ÉS AGRÁRMŰSZAKI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2013

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR (NYF MMK) AGRÁR ÉS AGRÁRMŰSZAKI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2013 A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR (NYF MMK) AGRÁR ÉS AGRÁRMŰSZAKI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2013 NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR (Nyíregyháza, Kótaji

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2017/2018. tanévre Kedves Érettségiző! A Nyíregyházi SZC Széchenyi

Részletesebben

HELYZETKÉP - AZ EGÉSZSÉGÜGYI TANÁRKÉPZÉST MEGALAPOZÓ PROJEKTFELADATOK MEGVALÓSÍTÁSA A PTE ETK-N

HELYZETKÉP - AZ EGÉSZSÉGÜGYI TANÁRKÉPZÉST MEGALAPOZÓ PROJEKTFELADATOK MEGVALÓSÍTÁSA A PTE ETK-N HELYZETKÉP - AZ EGÉSZSÉGÜGYI TANÁRKÉPZÉST MEGALAPOZÓ PROJEKTFELADATOK MEGVALÓSÍTÁSA A PTE ETK-N DR. BETLEHEM JÓZSEF, DR. DEUTSCH KRISZTINA Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések Bármely tanári szakképzettség mellé vagy után választható kizárólag második tanári szakképzettségek magyar mint idegen nyelv tanára háztartásgazdálkodás-tanár életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségterületi

Részletesebben

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK A Debreceni Egyetem képzési programja 2007 INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK Indított szakirányok: Szakigazgatási, Informatikai Képzési terület, képzési ág: Agrár képzési terület; Gazdasági,

Részletesebben