J e g y z ő k ö n y v szeptember 24-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
|
|
- Imre Mészáros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: szeptember 24-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp Imréné Dr. Cserkúti Sándor a bizottság tagjai A Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szebényi Tibor a Jegyzői Iroda Szervezési Csoportjának vezetője Poncsák Ferenc gazdálkodási irodavezető Cziráki Zsolt a Műszaki és Kommunális Iroda vezetője Dobránszky Tímea a Műszaki és Kommunális Iroda ügyintézője Garlati Lászlóné az Igazgatási és Szociális Csoport vezetője Megjegyzés: Dr. Cserkúti Sándor az 1. napirendi pont tárgyalása közben érkezett. Poncsák Ferenc az 1. napirendi pont tárgyalásán vett részt. A következő meghívottak az ülésen nem jelentek meg: Stumpf Bálint a Német Nemzetiségi Önkormányzat Sárospatak elnöke, Budai Gyula Károly a Sárospataki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kozsnyánszky János a Sárospataki Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Az ülés meghívója a jegyzőkönyv 1. mellékletét képezi. Az ülésen készült jelenléti ív a jegyzőkönyv 2. mellékletét képezi. N a p i r e n d e l ő t t : Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Köszönti a bizottság tagjait és a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a bizottság ülése 4 fővel határozatképes, az ülést megnyitja. A jegyzőkönyv aláírójának Egyed Attila bizottsági tagot javasolja. Kéri a bizottság tagjait, aki a jegyzőkönyv aláírójára tett javaslattal egyetért, igennel szavazzon. Jelenlévő bizottsági tagok száma: 4 fő. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 4 igen szavazattal - egyhangúlag - a jegyzőkönyv aláírójára tett javaslattal egyetértett. Cziráki Zsolt a Műszaki és Kommunális Iroda vezetője: Nyílt ülés egyéb ügyek között szeretne tájékoztatást adni a határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező bérlők közüzemi díj tartozásaival kapcsolatban. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Kéri a bizottság tagjainak szavazását az elhangzott javaslatról.
2 2 Jelenlévő bizottsági tagok száma: 4 fő. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a Tájékoztató a határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező bérlők közüzemi díjtartozásairól című szóbeli tájékoztató napirendre vételével 4 igen szavazattal - egyhangúlag - egyetértett. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Kéri a bizottság tagjait, aki a módosítással együtt a napirendek tárgyalásával egyetért, igennel szavazzon. Jelenlévő bizottsági tagok száma: 4 fő. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság - fenti szavazásra is figyelemmel - 4 igen szavazattal - egyhangúlag az alábbi napirendi pontok tárgyalását elfogadta: Nyílt ülésen: 1. Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására 2. Beszámoló a Sárospataki Gondozási Központ szakmai munkájáról 3. Javaslat a Sárospataki Gondozási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint szakmai programjának módosítására 4. Javaslat megüresedett önkormányzati bérlakás bérbeadására vonatkozó pályázat kiírásáról 5. Egyéb ügy Tájékoztató a határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező bérlők közüzemi díjtartozásairól (szóbeli) Zárt ülésen: 1. Javaslat a Sárospatak, Pipacs u. 14. fsz. 1. ajtószám alatti bérlakásra beérkezett pályázatról 2. Javaslat Bányász Józsefné és Bányász József Sárospatak, Dobó Ferenc út 21. fsz. 1. ajtószám alatti lakosok lakásbérleti szerződésük meghosszabbítása iránti kérelemről 3. Javaslat Pusztai Károly Sárospatak, Dobó Ferenc út 40. fsz. 1. ajtószám alatti lakos lakásbérleti szerződésének meghosszabbítása iránti kérelméről 4. Javaslat Bártfai Éva és Sztankó Gábor Sárospatak, Bartók B. u. 7/A. I/1. ajtószám alatti lakosok lakásbérleti szerződésük meghosszabbítása iránti kérelemről 5. Javaslat Rácz Zoltánné Sárospatak, Sport u. 1/A. fsz. 1. ajtószám alatti lakos lakásbérleti szerződésének meghosszabbítása iránti kérelméről 6. Átmeneti segélyek elbírálása
3 3 Napirend tárgyalása: 1. NAPIRENDI PONT Tárgy: Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására Az előterjesztés a szeptember 27-ei Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvének mellékletét képezi. Poncsák Ferenc gazdálkodási irodavezető: Az önkormányzat mintegy 40 millió Ft-ot nyert többek közt iskolai étkeztetésre, a megyei intézményi fenntartású iskolák után ezen összegek a hiányt csökkentik. A pedagógusok béremelése következtében emelkedett az óvoda esetében a bér, ez várhatóan 8 millió Ft többletköltséget jelent majd az önkormányzatnak. Az önkormányzat vonatkozásában a júniusi képviselő-testületi ülésen elfogadott zárolás 26,6 millió Ft értékben beépítésre került a rendeletmódosításba, ez csökkenti a hiányt, ahogy csökkenti a szúnyogírtás költségének fele összegű megtérítése a Turizmus Zrt.-től 3,8 millió Ft-tal. Hiányt növelő tényező a Fürdő 1 millió Ft értékű felújítása, valamint a közutak javítása 3 millió Ft értékben a már elfogadott 20 millió Ft-on felül. A költségvetési rendeletbe 28 millió Ft volt betervezve hitel visszafizetésére, jelenleg 189 millió Ft a hitelkeret, ami ki is van használva. Ha ezt átvállalja valaki, akkor ez az összeg megmarad, mivel vannak ilyen irányú kezdeményezések szeptember 30-ig volt lehetőség, hogy 7 % befizetése mellett kezdeményezik a bankok, hogy az állam vállalja át a tartozást, ezzel a bankok nem igazán élnek. Remélhetőleg az állam átvállalja év végéig ezeket a hiteleket. Ha ez nem történik meg, akkor az ÖNHIKI támogatásból kell visszafizetni 189 millió Ft-ot. Ha egyik forrás sem nyújt erre fedezetet, akkor a Fürdő körüli telkek értékesítéséből származó bevételből lehetne kifizetni. December 20-ig mindenképpen rendezni kell a hitelt, mivel likvidhitelről van szó, és a következő évre nem vihető át. Szabó András a bizottság tagja: Kérdezi, hogy milyen munkálatokat végeztek el a Fürdő felújítása során 1 millió Ft értékben? Poncsák Ferenc gazdálkodási irodavezető: A számla tartalmazza az árajánlatot, amely alapján az ÉPSZER-rel szerződött az önkormányzat a Fürdő városi bejáratának statikai megerősítési és helyreállítási munkálatainak elvégzésére - a számla tartalmazza az elvégzett munkák megnevezését is. Szabó András a bizottság tagja: Kéri ennek felülvizsgálatát, mert úgy gondolja, hogy az ÉPSZER-nek garanciában kellene elvégeznie ezeket a munkálatokat. Egyed Attila a bizottság tagja: Tisztázni szeretné, hogy a Kormány szándéka az volt, hogy a bankok benyeljék a 7 %-ot és a 93 %-ot egy összegben megkapták volna az államtól. Poncsák Ferenc gazdálkodási irodavezető: Ha a bankok úgy látják, hogy képes fizetni az önkormányzat, akkor nem valószínű, hogy elenged 7 %-ot, ha viszont csőd szélén áll egy önkormányzat, akkor nyilván örülne 93 %-nak is az államtól. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Lehet-e tudni valamit az oktatási intézmények kiegészítésének mérsékléséről? Poncsák Ferenc gazdálkodási irodavezető: Nincs mód az összeg elengedésére, továbbra is fizetni kell havonta a 14,7 millió Ft-ot. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Kéri a bizottság szavazását a javaslat elfogadásáról.
4 4 Jelenlévő bizottsági tagok száma: 5 fő. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 5 igen szavazattal - egyhangúlag - a következő határozatot hozta: Egészségügyi és Szociális Bizottság 138/2013. (IX.24.) h a t á r o z a t a a évi költségvetési előirányzatok módosításáról Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a évi költségvetési előirányzatok módosításáról készült javaslatot megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Képviselőtestületnek. 2. NAPIRENDI PONT Tárgy: Beszámoló a Sárospataki Gondozási Központ szakmai munkájáról Az előterjesztés a szeptember 27-ei Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvének mellékletét képezi. Papp Imréné a bizottság tagja: A Sárospataki Gondozási Központ számára ez az év nagyon mozgalmas volt és jelenleg is mozgalmas, mivel a belső ellenőr vizsgálja az intézményt. Év elején a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat átkerült az intézményükbe, majd június hónapban az egész intézmény átköltözött a volt Esze Tamás Iskola épületébe. Az épület tervezésekor csak a Gondozási Központé lett volna az épület, ezért némi átalakítást kellett végrehajtani, mivel 5 irodát át kellett adnia a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak. Az irattárat is berendezték irodának, ezért az a probléma, hogy az elég nagy terjedelmű irattári anyagot nem tudja az intézményben elhelyezni. Nyáron a Gyermekjóléti Szolgálat lebonyolította naponta 70 gyermek étkezését, két dolgozója minden délután jelen volt, felügyelte és kiosztotta az ebédet. Javasolja, hogy jövőre az ebédek kiosztása az Idősek Klubjában legyen, ahol napközben ott van a gondozónő és a klubvezető, így neki nem esne ki két dolgozója a szakmai munkából. Ezenkívül javasolja az önkormányzat helyi rendeletének módosítását. Abban az esetben, ha egy idős személyt kirabolnak, rablás áldozata lesz, a Bizottságnak legyen lehetősége segíteni rajta, hogy amíg a következő havi nyugellátását megkapja, tudjon miből élni. A helyi rendeletet a helyi viszonyokhoz kell szabni, ez kizárólag rablás esetében élne. Volt már erre példa, és a jövedelemhatár túllépése miatt nem tudtak segíteni az illető személyen. Úgy érzi, hogy a helyi rendeletet aktualizálni szükséges a mindennapi élethez, mert egyre gyakoribb az idősek kifosztása. A szociális étkezés esetében csökkent az igények száma, drága lett az ebéd, az emberek nem tudják fizetni, inkább visszamondják az ebédet. Nyáron fő ellátottat veszített, emiatt normatíva visszamondására kerül sor. A házi segítségnyújtásban részesülők száma viszont nő, 100 főre van engedélyük, 98 fő ellátott van. A Fogyatékkal élők Nappali Intézményében 1 fő nyugdíjba vonul, helyét nem töltik be, így megtakarítják a fél éves bérét. A Támogató Szolgálat gépkocsiját fiatalabbra és jobb műszaki állapotúra cserélték. Intézményük fenntartása az önkormányzat feladata, melynek az önkormányzat maximálisan eleget is tesz. Szociális szakfeladatra kaptak ,-Ft plusz normatíva kiegészítést, ezt az összeget önkormányzati finanszírozásra le is vették tőlük, az önkormányzatnak zárolásra
5 5 odaadtak 2,5 millió Ft-ot. Az éves munkát tekintve két alkalommal történt élelmiszercsomag osztás, tavaly decemberben és idén tavasszal. Mindkét csomagosztás szervezetten, problémamentesen zajlódott. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Megköszöni a Sárospataki Gondozási Központ, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat dolgozóinak éves munkáját, amit Sárospatak ellátottjaiért tettek és tesznek. Sajnálja, hogy a szociális étkeztetés esetében csökkent az ellátottak száma, emlékszik, amikor még 350 főre emelték a létszámot, hogy el tudják látni ezeket a személyeket. Papp Imréné a bizottság tagja: Igen, korábban 310 főről 350 főre emelték, jelenleg 251 fő a betöltött létszám. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Kéri a bizottság szavazását a Sárospataki Gondozási Központ szakmai munkájáról. Jelenlévő bizottsági tagok száma: 5 fő. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 5 igen szavazattal - egyhangúlag - a következő határozatot hozta: Egészségügyi és Szociális Bizottság 139/2013. (IX.24.) h a t á r o z a t a a Sárospataki Gondozási Központ szakmai munkájáról Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a Sárospataki Gondozási Központ szakmai munkájáról készült beszámolót megtárgyalta, azt elfogadásra javasolja a Képviselőtestületnek. 3. NAPIRENDI PONT Tárgy: Javaslat a Sárospataki Gondozási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint szakmai programjának módosítására Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. mellékletét képezi. Papp Imréné a bizottság tagja: A Sárospataki Gondozási Központ Alapító Okiratának első fejezet 5. pontjában az intézményegységek, telephelyek módosításra kerültek. Telephelyek címszó alatt az Idősek Klubja Sárospatak, Kossuth u. 5. számra, valamint a Fogyatékkal élők Nappali Intézménye Sárospatak, Borsi u. 73. számra módosult. A szakmai program első fejezetében az intézmény neve Sárospataki Gondozási Központra módosul. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Kéri a bizottság szavazását a javaslat elfogadásáról. Jelenlévő bizottsági tagok száma: 5 fő. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 5 igen szavazattal - egyhangúlag - a következő határozatot hozta:
6 6 Egészségügyi és Szociális Bizottság 140/2013. (IX.24.) h a t á r o z a t a a Sárospataki Gondozási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint szakmai programjának módosításáról Az Egészségügyi és Szociális Bizottság Sárospatak Város Önkormányzat Képviselőtestülete és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2011. (III. 30.) önkormányzati rendelet 4. (4) bekezdése által biztosított átruházott hatáskörben eljárva - a Sárospataki Gondozási Központ módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát e határozat 1. melléklete szerinti tartalommal és módosított szakmai programját e határozat 2. melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. Felelős: intézményvezető Határidő: azonnal A határozat mellékletei a jegyzőkönyv 4. mellékletét képezik. 4. NAPIRENDI PONT Tárgy: Javaslat megüresedett önkormányzati bérlakás bérbeadására vonatkozó pályázat kiírásáról Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. mellékletét képezi. Dobránszky Tímea a Műszaki és Kommunális Iroda ügyintézője: A Sárospatak, Lavotta u. 59. u. I/3. ajtószám alatti 1 szobás, 41 m 2 alapterületű önkormányzati tulajdonú szociális bérlakás jelenleg üresen áll. A bérlakás-fejlesztési koncepció a bérlakást szociális alapon történő bérbeadásra jelölte ki. Oláh József Csaba a bizottság elnöke: Kéri a bizottság szavazását fenti bérlakás 1 éves időtartamra történő bérbeadásának pályázati kiírásáról. Jelenlévő bizottsági tagok száma: 5 fő. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 5 igen szavazattal - egyhangúlag - a következő határozatot hozta: Egészségügyi és Szociális Bizottság 141/2013. (IX.24.) h a t á r o z a t a a megüresedett önkormányzati bérlakás bérbeadására vonatkozó pályázat kiírásáról
7 7 Az Egészségügyi és Szociális Bizottság - az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 33/2009. (XII. 1.) rendelet 3. (3) bekezdése által biztosított átruházott hatáskörben eljárva a Sárospatak, Lavotta u. 59. u. I/3. ajtószám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás 1 éves időtartamra - szociális helyzet alapján - történő bérbeadására pályázatot ír ki. A pályázati kiírás a határozat mellékletét képezi. Felelős: a bizottság elnöke Határidő: azonnal 1. melléklet a 141/2013. (IX.24.) határozathoz P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Sárospatak Város Önkormányzata szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra meghirdeti a SÁROSPATAK, Lavotta u. 59. I/3. ajtószám alatti 1 szobás, 41 m 2 alapterületű, összkomfortos komfortfokozatú lakását. A lakás bérleti díja 357,-Ft/m 2 /hó A lakás 1 éves időtartamra megtekintett állapotban kerül bérbeadásra. A lakás megtekinthető: év október hó 1. napján, óra között. Szociális helyzet alapján bérbe adandó lakás bérlője az a sárospataki lakóhellyel rendelkező pályázó lehet, akinek vagy házastársának (élettársának), vagy együtt költöző közeli hozzátartozójának tulajdonában, haszonélvezetében nincs másik beköltözhető lakás és családjában az együtt költöző közeli hozzátartozókat is figyelembe véve az egy főre jutó, a pályázat benyújtását megelőző három havi - nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át, (57.000,-Ft) egyedül élő esetében 250 %-át, (71.250,-Ft) és családja nem rendelkezik olyan vagyonnal, amelynek együttes forgalmi értéke a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80-szorosát (jelenleg ,- Ft) meghaladja, és a bérbeadást megelőzően - nem mondott le önkormányzati lakás bérleti jogáról térítés ellenében, vagy - beköltözhető ingatlanát nem idegenítette el. Pályázati adatlapokat a Műszaki és Kommunális Iroda Városüzemeltetési és Ingatlangazdálkodási Csoportjánál lehet kérni. A pályázatokat a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Műszaki és Kommunális Iroda Városüzemeltetési és Ingatlangazdálkodási Csoportjánál év október hó 9. napján óráig beérkezően lehet benyújtani.
8 8 A pályázatok elbírálására az Egészségügyi és Szociális Bizottság soron következő ülésén kerül sor. A pályázatok elbírálásáról valamennyi pályázó írásos értesítést kap. Pályázók tudomásul veszik, hogy az Egészségügyi és Szociális Bizottság a pályázatok elbírálását nyílt ülésen tárgyalja. Pályázó kiírója jogosult a pályázati felhívást a pályázat lejáratának határidejéig visszavonni. Bővebb felvilágosítás a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Műszaki és Kommunális Iroda Ingatlangazdálkodási Csoportjánál kérhető. (Rákóczi u. 32., Telefon: 47/ ) 5. NAPIRENDI PONT Tárgy: Egyéb ügy Tájékoztató a határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal rendelkező bérlők közüzemi díjtartozásairól (szóbeli) Cziráki Zsolt a Műszaki és Kommunális Iroda vezetője: A Bizottság korábban kérte, hogy a határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkező lakások esetében vizsgálják felül, illetve gyűjtsék össze, hogy az ott lakó bérlők a közüzemi szolgáltatók felé rendelkeznek-e tartozással és ha igen, milyen mértékben. Kiküldtek a bérlőknek egy levelet, melyre folyamatosan hozzák a közüzemi igazolásokat. Nemleges tartozásról szóló igazolásokat kérnek be, de tekintettel arra, hogy az ÉMÁSZ Nyrt-nek nincs Sárospatakon ügyfélfogadási irodája, Sátoraljaújhelyben pedig két meghatározott napon van, ezért problémát jelenthet a bérlőknek átutazni és nem biztos, hogy sorra is kerülnek, ezért az áramdíj igazolás esetében elfogadják az aktuális havi számlát, hiszen az tartalmazza a bérlő egyenlegét is. Október 15-e a határidő, ami azt jelenti, hogy a soron következő bizottsági ülésre nagy számban be tudják hozni a pontos adatokat a fennálló tartozásokról, táblázatba összefoglalva. Azóta tettek már lépéseket, és az önkormányzat jogi képviselőjével is konzultáltak ez ügyben, aki megerősítette abban, hogy jogszabály erejénél fogva mögöttes helytállási kötelezettsége van az önkormányzatoknak, ezt akkor tudja nagy biztonsággal vállalni az önkormányzat, ha információt kap a bérlők tartozásairól. Nem a bérleti szerződés felmondása a cél, hanem az, hogy rendezésre kerüljenek a tartozások, akár részletfizetési megállapodás megkötésével. Természetesen, ha valaki nem hajlandó együttműködni, akkor annak megvannak a jogi következményei. Egyed Attila a bizottság tagja: Meg kell vizsgálni, hogy a határozatlan idejű bérleti szerződésekkel mit lehet kezdeni, mert ha mód van rá, akinek tartozása van, automatikusan szüntessék meg a határozatlan idejű szerződését, helyette kapjon határozott idejű szerződést. Cziráki Zsolt a Műszaki és Kommunális Iroda vezetője: Amennyiben erre lehetőség lesz, mindenképpen rendeletbe foglalják. Magát a szerződést is szeretnék módosítani, hiszen a közüzemi szerződésből fakad, hogy a bérlőnek fizetési kötelezettsége van. Ha ezt a lakbérszerződésbe is belefoglalják, és nem tesz eleget a fizetési kötelezettségének, akkor az szerződésszegést jelent és erre hivatkozva már fel lehet mondani a szerződését.
9 9 Szabó András a bizottság tagja: Sok bérlő évek alatt halmozza fel ezeket a tartozásokat. Meg kell vizsgálni jogi szempontból a további lépéseket, hogy az önkormányzat a lehető legmesszebb tudjon lépéseket tenni. A piacon úgy működik, hogy azonnal felmondják a bérleti szerződést, ha nem fizetnek. Cziráki Zsolt a Műszaki és Kommunális Iroda vezetője: Mindenképpen megvizsgálják a lehetőségeket, hisz jogszabály ellenes dolgot nem tehetnek. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a tájékoztatót egyhangúlag tudomásul vette. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság további munkáját zárt ülésen folytatta, melyről külön jegyzőkönyv készült. K.m.f. Egyed Attila s.k. a bizottság tagja Oláh József Csaba s.k. a bizottság elnöke
J e g y z ő k ö n y v május 27-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. május 27-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp Imréné Dr.
J e g y z ő k ö n y v. 2012. október 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. október 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
J e g y z ő k ö n y v augusztus 27-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. augusztus 27-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
J e g y z ő k ö n y v október 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. október 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp Imréné Dr.
J e g y z ő k ö n y v május 28-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 28-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke
J e g y z ı k ö n y v. 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
J e g y z ő k ö n y v április 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. április 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:
J e g y z ı k ö n y v. 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság
J e g y z ő k ö n y v. 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
J e g y z ı k ö n y v. 2010. február 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2010. február 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
J e g y z ő k ö n y v. 2013. február 12-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. február 12-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt:
Jegyzőkönyv Készült : 2012. május 7.-én a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli üléséről 16.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ
Jegyzőkönyv. Napirend: 1/ Beszámoló Nyergesújfalu Város évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről
Jegyzőkönyv Készült: Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testület Egészségügyi és Szociális Bizottságának 2011. május 25-i ülésén. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint. Fleith Péterné a
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Önkormányzati tulajdonú lakásokkal kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15.-i ülésére Tárgy: Zirc, Fáy A. u. 4/B. I. em. 6. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakás felújítása és bérbeadása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26. napi ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 87/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. április 26. napi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Budapest Főváros IX. kerület
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly
Javaslat a 1238 Bp. XXIII... szám (hrsz ) alatti lakás bérlőjének meghatározására. dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. GAZDASÁGI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 1238 Bp. XXIII...
J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:
(hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Jelen vannak: Sárbogárd Város Önkormányzat testületének, Hantos Község Önkormányzat testületének és Nagylók Község Önkormányzat testületének 2009.
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-5/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)
J e g y z ő k ö n y v. 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. szeptember 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Szvitankó
Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.
- 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-13/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 10. napján 7.30 órakor a Szikszói
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma
N A G Y D O R O G N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör
1. A rendelet hatálya
Pálháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (II. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről Pálháza Város Önkormányzat
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula
T Á R G Y S O R O Z A T
Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2017. (II.28.) önkormányzati rendelete. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2017. (II.28.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az 1. alcím tekintetében
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. január 30. napján megtartott zárt üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos
KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező és a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető
JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.
J e g y z k ö n y v január 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z k ö n y v Készült: 2007. január 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Ladomérszky László a bizottság elnöke
SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2007. november 19-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J e g y z ő k ö n y v. 2014. január 28-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. január 28-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ipolydamásd Község Önkormányzatának április 28.-án megtartott testületi üléséről.
Szám: 110-6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ipolydamásd Község Önkormányzatának 2011. április 28.-án megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Rományik Ferenc polgármester:
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 10.-i ülésének J E G Y Z Ő
Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására
Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására Cím: lakás alapterülete : (négyzetméter) szobaszám: komfortfokozat: lakásfenntartás havi költségei: lakbér (szociális
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
225-7/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. március 4-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 122/2015. (III.04.) számú
Jegyzőkönyv /2008. (09.10.) VTLB sz. HATÁROZAT
Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottsága 2008. szeptember 10-én tartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Gila Ferenc, a bizottság elnöke
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság július 5-i rendkívüli nyilvános üléséről
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: SZCSTB 109-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y
Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság 195/2017.(IX.19.) határozata bizottsági hatáskörbe tartozó vagyonhasznosításról
A Bizottság 6 igen szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 194/2017.(IX.19.) határozata bizottsági hatáskörbe tartozó vagyonhasznosításról Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási
J e g y z ı k ö n y v. 2009. június 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2009. június 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2013. február 20.-án, a kaposvári Polgármesteri
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 18/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete (A 2015. március 1-től hatályos, egységes szerkezet) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Jegyzőkönyve. Napirend:
5/2016. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. október 18.-án (kedden) de. 8. 30 órai kezdettel megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Csanyteleki Roma Nemzetiségi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V november 28-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság ülésén. Johanidesz Sándor tanácsnok Táncsics Tamás
A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 01/00037-019/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
Javaslat a helyrajzi számú, természetben Budapest Főváros.alatti lakás bérlőjének kijelölésére. Vagyonkezelési Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. GAZDASÁGI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a helyrajzi számú, természetben Budapest
Az R 3. -a az alábbi (3), (4), (5) bekezdéssel egészül ki:
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2006. (VI.1.) Kt. sz. rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről szóló 7/2006 (III.30.) Kt. sz. rendelet módosításáról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 28. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Bogdán Gyula József, Németh Sándorné,
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről
3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/19/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. november 27-én megtartott üléséről Jelen vannak: Fodor Albert polgármester Andó Zoltánné képviselő Bibliák István
I. SZOCIÁLIS ALAPON MEGHIRDETETT BÉRLAKÁSOK: A pályázat meghirdetésének időpontjában a lakbér mértéke: 437 Ft/m 2 ;
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ BÉRLAKÁSOK BÉRLETÉRE A Százhalombattai Polgármesteri Hivatal (Hivatal) a Százhalombatta Város Önkormányzata tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló
Szitka Péter polgármester Dr. Perjési Zsolt EÜSZB. elnöke Tóth Kis Károly ingatlankezelési ügyintéző. Előterjesztő: Készítette:
Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Dr. Perjési Zsolt EÜSZB. elnöke Tóth Kis Károly ingatlankezelési ügyintéző Tárgy: Beszámoló az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2013. január 1. és
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina
Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U /2009. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-7070-4/2009. Témafelelős: Lencséné Szalontai Mária Tárgy: Helyi szociális, és gyermekjóléti alapellátásokról szóló rendeletek módosítása Mell.:
o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
A rendelet hatálya. A lakásbérlet általános szabályai
Lábatlan Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2007. (IV. 25.) számú rendelete feltételeiről Lábatlan Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
JEGYZŐKÖNYV. Csomainé Csókási Mónika részönkorm. tagja Kazóné Schmidt Éva részönkorm. taga Majlinger Csabáné részönkorm.tagja
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 2015. szeptember 29-én 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő üléséről. Jelen vannak: Turcsányi Istvánné részönkorm.
Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének
13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás
Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Népjóléti és Sport Bizottság október 5-ei üléséről
03-3/11-24/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2011. október 5-ei üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Moór Eszter: köszönti az ülésen megjelenteket.
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-6/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés
J e g y z ő k ö n y v
1 Iktatószám: 292-16/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselőtestületének (a továbbiakban: képviselő-testület) 2016. július 11-én a Városháza nagytermében megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz
J E G Y Z Ő K Ö N Y V október 18-án órakor a Humán és Népjóléti Bizottság ülésén.
A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 01/00037-017/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
T Á R G Y S O R O Z A T
Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 21. napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : d./ rendeletei:
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
Szám: 18/2011 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2011. július 20-án (szerdán) 11 óra 30 perckor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésekről 277/2011.(VII.20.)
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc