25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározások
|
|
- Boglárka Veresné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban, valamint a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 88. -ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbiakat rendeljük el: A rendelet célja 1. E rendelet célja a munkahelyen jelen lévő vagy a munkafolyamat során felhasznált veszélyes anyagok és veszélyes készítmények expozíciójából eredő egészségi és biztonsági kockázatok elkerüléséhez vagy csökkentéséhez szükséges minimális intézkedések meghatározása. A rendelet hatálya 2. (1) E rendelet hatálya - a (2)-(3) bekezdésekben foglalt kivétellel - kiterjed minden olyan tevékenységre, amelynek során az Mvt. szerinti szervezett munkavégzés keretében foglalkoztatott, illetve a munkavégzés hatókörében tartózkodó személyt (a továbbiakban: munkavállaló) veszélyes anyag és veszélyes készítmény hatása érheti. (2) E rendelet fém-ólomra és az ólom ionos vegyületeire vonatkozó előírásai nem alkalmazhatóak a) az alkilezett ólomvegyületekkel kapcsolatos tevékenységekre, b) a tengeri szállításra, c) a légi szállításra, valamint d) az ólomtartalmú ércek bányászatára és külfejtésére és a bányászat, illetve külfejtés helyszínén történő dúsítására. (3) A munkahelyen előforduló rákkeltő hatású anyagokkal kapcsolatos előírásokat külön jogszabály tartalmazza. (4) A veszélyes anyagok és veszélyes készítmények szállítása vonatkozásában e rendelet előírásai az irányadók azzal, hogy külön jogszabály eltérő rendelkezéseket tartalmazhat. Fogalommeghatározások 3. E rendelet alkalmazásában a) veszélyes anyag: valamennyi a Kbtv. alapján veszélyesként osztályozott anyag; b) veszélyes készítmény: egy vagy több veszélyes anyagot tartalmazó keverék vagy oldat, amely az osztályozás során veszélyes besorolást kap; c) expozíció: a munkahelyen jelen lévő veszélyes anyagok hatásának való kitettség, amely a munkavállalót (az adott munkakörnyezeti tényező ellen védelmet nyújtó egyéni védőfelszerelés nélkül) éri; mennyiségi meghatározására a munkahely légterében lévő ún. expozíciós koncentráció vagy az expozíciós terhelés (szervezetbe időegység alatt jutó vegyi anyag dózis) és az expozíciós idő szorzata szolgál; d) expozíció becslés: azon tevékenység, mely magában foglalja az expozíció mérését, illetőleg mérés hiányában a feltételezhetően "megszökött" anyag becsült tömegének munkatérben valószínűsíthető hígulásából adódó légtér-koncentráció becslését; e) expozíciós idő: a munkavállaló által a vegyi anyaggal szennyezett munkatérben eltöltött napi, heti és éves időtartam órákban, napokban, hetekben kifejezve; f) munkakörnyezeti monitorozás: a munkahely légterében jelen lévő veszélyes anyagok koncentrációjának meghatározott időközönkénti, illetve folyamatos mérése és regisztrálása; g) veszély: egy lehetséges sérülés vagy egészségkárosodás forrása; h) kockázat: a veszély megvalósulásának a valószínűsége; i) aszfixiát (fulladást) okozó anyagok: egyszerű fojtó- vagy inert gázok, pl. acetilén, argon, etán, etilén, hélium, hidrogén, metán, neon, propán, propilén, amelyek meghatározott koncentrációt elérve a légtérből az oxigént kiszorítják és az oxigén aránya a normális atmoszférás nyomáson 18% (V/V) alá csökken, aminek következtében elégtelen oxigénellátás tünetei lépnek fel; j) por (szálló por): a munkahelyi levegőben lebegő por; k) rostszerkezetű por: olyan részecskékből álló por, amelyeknek hossza nagyobb mint 5 ćm, míg a leghosszabb átmérőre merőleges legszélesebb átmérője kisebb mint 3 ćm, a szálhossz és a szálátmérő aránya nagyobb, mint 3:1; l) szemcsés szerkezetű por: olyan részecskékből álló por, amelyek leghosszabb átmérőjének és az arra merőleges legszélesebb átmérőjének aránya 3:1 vagy kisebb;
2 m) expozíció-hatás összefüggés elemzése: a toxikológia szabályai alapján elvégzett, a determinisztikus dózishatás esetében a hatástalan küszöb- és letális koncentráció-, a sztochasztikus hatású anyagok esetében a 10 mikrorizikó kockázatot jelentő szint meghatározása; n) kockázatértékelés: az expozíció okozta hatás összehasonlítása a méréssel vagy becsléssel nyert expozíció - determinisztikus anyagok esetében - küszöb koncentrációjával, illetve sztochasztikus anyagok esetében a 10 mikrorizikót jelentő ún. eltűrhető kockázati szinttel; o) totális por vagy belélegezhető por: a munkalégtérben lebegő (szálló) pornak az a része, amely képes a légzőrendszerbe jutni és annak supra-(extra-) vagy intrathoracalis részébe kiülepedni; jellemzője a szállópor munkalégtéri koncentrációja mg/m3-ben; p) egészségkárosító kockázat: a munkahelyi légtérben lévő szennyező anyag koncentrációja meghaladja a határértéket vagy határérték hiányában a munkáltató által a biztonsági adatlapok valamennyi adatának figyelembevételével végzett kockázatbecslés a kockázat mértékét csökkentendőnek jelzi. Határérték hiányában az eltűrhető szennyezettségi szintnek - az anyag egyéb veszélyeinek figyelembevételével - a NOAEL egyötödét, illetve ennek hiányában a NOEL egytizedét kell tekinteni; q) NOAEL: nem észlelhető kedvezőtlen hatás szintje (No Observed Adverse Effect Level); r) NOEL: nem észlelt hatásszint (No Observed Effect Level). Munkahelyi levegő és biológiai határértékek 4. (1) A veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett átlagos koncentráció és csúcskoncentráció határértékeit, illetve maximális koncentrációk értékeit az 1. számú melléklet tartalmazza. (2) Azon veszélyes anyagokat és készítményeket, amelyek biológiai monitorozása kötelező, ezek biológiai expozíciós mutatóit és a biológiai expozíciós mutatókra vonatkozó megengedhető határértékeket a 2. számú melléklet tartalmazza. Veszélyes anyagok meghatározása és a kockázat becslése 5. (1) A munkáltató köteles a veszélyes anyagok munka közbeni alkalmazásából eredő kockázatokat felkutatni, megbecsülni és értékelni az Mvt. 54. (2) bekezdésével összhangban. A kockázatbecslést az alábbiak figyelembevételével kell elvégezni a) veszély azonosítása, b) az expozíció-hatás (koncentráció/dózishatás) összefüggés elemzése, c) az expozíció becslése, d) a kockázat értékelése: minőségi, illetve mennyiségi jellemzése. (2) A munkáltatónak a kockázatbecsléshez szükséges kiegészítő információkat be kell szereznie a gyártótól (importálótól), a forgalmazótól, illetőleg a beszállítótól (a továbbiakban együtt: beszállító). A kockázat értékelésénél figyelembe kell venni az 1. és 2. számú mellékletekben meghatározott határértékeket, valamint a már elvégzett egészségügyi vizsgálatok adatait is. (3) A munkáltató a kockázatbecslés alapján a Kbtv ával összhangban, a okban foglaltak alapján megelőző intézkedéseket foganatosít. A kockázatbecslést dokumentálni kell. A kockázatbecslést újra el kell végezni, ha a munkahelyen, illetve a tevékenység végzésében olyan jelentős változások történtek, amelyek a korábbi becslést elavulttá teszik vagy foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok teszik azt indokolttá. (4) Amennyiben előre látható, hogy a munkavégzés jelentős többletexpozícióval jár, minden szükséges intézkedést meg kell tenni ennek elkerülésére és ezt a kockázat becslésénél figyelembe kell venni. (5) Amennyiben a munkavégzés több azonos szervre, szervrendszerre ható, illetőleg több karcinogén, mutagén, reprodukciót károsító veszélyes anyag expozíciójával jár, az expozíciót az 1. számú melléklet 2.2. pontjában foglaltak szerint kell meghatározni. (6) Korábbiakban nem alkalmazott veszélyes vegyi anyaggal tevékenység csak akkor kezdhető meg, ha a kockázat becslése megtörtént, és a kockázat kezelésére (elkerülésére vagy eltűrhető szintűre csökkentésére) a megfelelő intézkedéseket meghatározták, dokumentálták, illetve bevezették. Általános alapelvek a veszélyes anyaggal kapcsolatos kockázatok becslésére és kezelésére 6. (1) A munkáltató, a veszélyes anyaggal tevékenységet végző munkavállaló egészségének és testi épségének megóvása érdekében, köteles a szükséges megelőző intézkedéseket - az Mvt ának (2) bekezdésére tekintettel - végrehajtani. (2) A munkáltató köteles a) a munkahelyen előforduló veszélyes anyagok által okozott kockázatokat megszüntetni, b) amennyiben ez nem lehetséges, a kockázatokat az egészséget nem károsító vagy eltűrhető szintre csökkenteni ba) a munkafolyamatok megtervezésével és megszervezésével, bb) a vegyi anyagok expozíciója elleni, megfelelő védőeszközök biztosításával, bc) műszaki intézkedésekkel, bd) a megfelelő karbantartási feladatok elvégzésével, be) a veszélyes anyagok expozíciójának kitett munkavállalók számának minimumra csökkentésével,
3 bf) az expozíció intenzitásának és időtartamának a lehető legkisebb mértékűre történő csökkentésével, bg) megfelelő higiénés feltételek biztosításával, beleértve a dohányzás, étkezés, italfogyasztás, kozmetikai szerek használata, élelmiszertárolás megtiltását azokon a munkahelyeken, ahol a munkaterületet veszélyes anyagok szennyezhetik vagy a munkavállaló veszélyes anyagokkal kerülhet érintkezésbe, bh) a munkahelyen jelen lévő vegyi anyagok mennyiségének a munka jellegének megfelelő minimálisra történő csökkentésével, bi) megfelelő munkafolyamatok meghatározásával, beleértve a veszélyes anyagok és ezeket tartalmazó hulladékok biztonságos kezelését, tárolását és szállítását. (3) Ha az 5. alapján végzett becslés a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat tárt fel, a 7-8. és 13. -okban leírt különleges megelőző, védő és ellenőrző intézkedéseket kell alkalmazni. (4) Ha az 5. alapján végzett kockázatbecslés eredménye azt mutatja, hogy a munkahelyen alkalmazott vegyi anyagok mennyisége miatt a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető veszély elhanyagolható mértékű, továbbá a meghozott intézkedések összhangban állnak az (1)-(2) bekezdésekben foglaltakkal, a okban meghatározott intézkedéseket nem kell alkalmazni. Különleges megelőző és védő intézkedések 7. (1) A munkáltató gondoskodik a munkahelyen a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető veszélyes anyagok által előidézett kockázatok megszüntetéséről vagy minimumra történő csökkentéséről. (2) Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a munkáltatónak a munkavállaló egészségét és biztonságát nem veszélyes anyag vagy kevésbé veszélyeztető veszélyes anyag alkalmazásával kell biztosítania. Amennyiben a veszélyes anyag nem veszélyes vagy kevésbé veszélyeztető anyaggal történő helyettesítése kizárt, a munkáltató az 5. -ban foglaltak szerint gondoskodik a kockázatbecslés elvégzéséről és ezt dokumentálja. (3) Ha a tevékenység természete nem teszi lehetővé a kockázat (2) bekezdés szerinti helyettesítéssel történő kiküszöbölését vagy csökkentését, a munkáltató a kockázatok lehető legkisebbre történő csökkentéséről megelőző, valamint az egészséget és biztonságot védő intézkedések bevezetésével gondoskodik. A megelőző és védő intézkedések - fontossági sorrendben - a következők: a) megfelelő munka-, szabályozási és vezérlési folyamatok megtervezése, b) megfelelő munkaeszköz alkalmazása, c) kevésbé veszélyes anyagok alkalmazása, d) kollektív műszaki és egyéni védelem alkalmazása a kockázat keletkezési helyén, e) munkaszervezési intézkedések, f) egyéni védőeszközök alkalmazása, amennyiben az expozíció egyéb módon nem előzhető meg. (4) A munkáltató gondoskodik arról, hogy a) a munkavállalót olyan környezetben ne foglalkoztassa, ahol a munkahelyi levegőben a veszélyes anyag koncentrációja meghaladja az 1. számú melléklet 1-3. pontjaiban meghatározott határértéket, b) a munkavállalót munkavégzés közben hormon-, hormonhatású anyag, antibiotikum expozíciója ne érje, illetőleg aszfixiát okozó anyagnak az oxigén kiszorítását okozó koncentrációja ne alakulhasson ki, c) a külön jogszabály szerinti Biztonsági Adatlappal azonosítható anyagfajtákra vonatkozó nyilvántartást vezessenek a munkahelyeken alkalmazott veszélyes anyagokról. Ezt a nyilvántartást a munkavállaló és képviselői számára hozzáférhetővé kell tenni, d) a munkavállaló munkahelyi expozíciójára vonatkozó nyilvántartott adatokat a munkaviszony megszűnését követő 10 évig, rákkeltő hatású anyagok esetében 40 évig megőrizzék, valamint ezekhez a munkavállaló, valamint képviselőik hozzáférhessenek. A munkáltató megszűnése esetén a dokumentumokat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) városi (fővárosi kerületi) intézetének kell átadni. (5) A veszélyes anyagokkal szennyezett munkatérben foglalkoztatott munkavállalókra az 1. számú mellékletben meghatározott határértékek 8 órás referenciaidőre vonatkoznak. Amennyiben az expozícióban töltött munkavégzés időtartama rövidebb, mint a referenciaidő, a légtérszennyezettség mértéke akkor sem haladhatja meg az ÁK értéket. (6) A munkáltató köteles a határértékkel nem szabályozott veszélyes anyag esetében a tudományos, technikai színvonal szerint elvárható legkisebb szintre csökkenteni az expozíció mértékét, amely szinten a tudomány mindenkori állása szerint a veszélyes anyagnak nincs egészségkárosító hatása. (7) A munkáltatónak az exponált munkavállalók expozíciójának tényét és mérés esetén a mérési adatokat, a mérés időpontját, illetőleg ezek mellékleteként a mérési jegyzőkönyveket, dokumentumokat rögzíteni, illetve dokumentálni kell. (8) Amennyiben a munkavállaló határértékkel szabályozott veszélyes anyag hatásának lehet kitéve, a munkáltató köteles - az expozíció mértékétől, az anyag(ok) veszélyességétől és a technológia stabilitásától függő gyakorisággal - a veszélyes anyagok koncentrációját meghatározni és azt folyamatosan ellenőrizni. (9) Határérték-túllépés esetén a munkáltató megfelelő megelőző és védő intézkedéseket hoz a kialakult helyzet egészséget nem veszélyeztető és biztonságos megoldására, továbbá az eseményt írásban rögzíti és azt a (4) bekezdés d) pontja szerinti időtartamig megőrzi. (10) Az okban szereplő kockázatbecslés és a megelőzésre vonatkozó általános alapelvek alapján a munkáltató a vegyi anyagok fizikai-
4 kémiai hatásaiból származó veszélyek ellen olyan műszaki, illetve szervezeti intézkedéseket hoz, amelyek megfelelnek a tevékenység természetének, beleértve a tárolást, kezelést és az összeférhetetlen vegyi anyagok szétválasztását. Ennek keretében - fontossági sorrendben - az alábbi intézkedéseket kell hozni: a) megelőzni a tűz- és robbanásveszélyes anyagok koncentrációjának veszélyes szintre emelkedését vagy a kémiailag nem stabil anyagok veszélyes mennyiségének kialakulását, b) amennyiben az a) pont szerinti megelőzés nem lehetséges, megakadályozni olyan források jelenlétét, amelyek elősegíthetik a tűz és robbanás keletkezését vagy azokat a kedvezőtlen körülményeket, amelyek a kémiailag nem stabil anyagok és keverékeik veszélyes fizikai hatásainak növekedéséhez vezetnek, c) csökkenteni a tűz- és robbanásveszélyes anyagok égése során keletkező kémiailag nem stabil anyagok vagy keverékeik által okozott, a munkavállalók egészségére és biztonságára káros hatásokat, továbbá d) gondoskodni a munkahely, a berendezések és a gépek kielégítő irányításáról, a robbanást elfojtó berendezésekről, illetve a robbanási nyomás csökkentéséről. Baleset, üzemzavar és veszélyhelyzet leküzdése 8. (1) A munkáltató a munkahelyen előforduló veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek, üzemzavarok és veszélyhelyzetek kezelésére intézkedési tervet - a mentési tervet is beleértve - készít. Abban az esetben, ha jelen rendeletben előírtakkal összeegyeztethető módon ezen kötelezettségének más jogszabály alapján már eleget tett, úgy új terv készítésére nem kötelezett, azonban a terveknek a biztonsági gyakorlatok és az elsősegélynyújtás gyakorlására vonatkozó előírásokat is tartalmazni kell. A belső védelmi tervnek nem kell tartalmaznia a más jogszabályok által már meghatározott követelményeket. (2) Az (1) bekezdés szerinti esemény előfordulásakor a munkáltató azonnal intézkedik a bekövetkező káros hatások csökkentése érdekében, és az érintett munkavállalót az intézkedéssel egyidejűleg tájékoztatja. Az érintett területen csak azon munkavállaló munkavégzése megengedett, akiknek a rendkívüli helyzet megszüntetése céljából végzett munkája elengedhetetlenül szükséges. (3) A munkáltató köteles haladéktalanul tájékoztatni a munkavállalót az olyan előre nem látható eseményt vagy balesetet követően, amely a munkavállaló többletterhelésével, testi épsége sérelmével, egészsége fokozott veszélyeztetésével járhatott. (4) Az érintett területen dolgozó munkavállaló számára megfelelő egyéni védőeszközt, speciális biztonsági berendezést és felszerelést kell biztosítani, amelyet az mindaddig köteles használni, amíg a rendkívüli helyzet azt indokolttá teszi. Az érintett területen egyéni védelem nélküli személy nem tartózkodhat. (5) Az Mvt ának c)-e) pontjaiban meghatározottakra is figyelemmel a munkáltató köteles intézkedni a megfelelő figyelmeztető és egyéb tájékoztató jelzések elhelyezéséről, amelyek a megnövekedett egészségkárosító és biztonságot veszélyeztető kockázatra hívják fel a figyelmet, illetve elősegítik a menekülést és a mentést. (6) A munkáltató biztosítja, hogy a veszélyes anyagok jelenléte miatt hozott biztonsági intézkedésekről szóló információk hozzáférhetőek legyenek mindazok számára is, akiknek baleset vagy vészhelyzet esetén intézkedniük kell. Az információk különösen az alábbiakat tartalmazzák: a) előzetes értesítést a munka közbeni veszély(ek)ről, a veszély(ek) meghatározását szolgáló, valamint a megelőző intézkedésekről és szabályokról, b) bármely baleset vagy vészhelyzet esetén előforduló különleges veszélyforrásokat vagy azokat, amelyeknek előfordulása várható, továbbá c) az (1) bekezdés szerinti szabályzatokat. A munkavállaló tájékoztatása és oktatása 9. (1) Az Mvt ának a) pontjában, 54. -a (3) bekezdésének a) pontjában, valamint 55. -ának (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a munkáltató gondoskodik arról, hogy a munkavállaló és képviselői az általuk értett nyelven a) a munkavégzéssel kapcsolatban rendelkezésre álló adatokhoz hozzájussanak, beleértve az adatokban bekövetkezett lényeges változásokat is, b) a munkahelyen előforduló veszélyes anyagokra, az egészségre és a biztonságra ható kockázataikra, a határértékekre és egyéb előírásokra vonatkozó adatokat megismerjék, c) megfelelő oktatást és tájékoztatást kapjanak a védőintézkedésekről és egyéb teendőkről, amelyek ismeretében képesek megfelelően védekezni és munkatársaikat is megvédhetik, d) a forgalmazó által biztosított Biztonsági Adatlap tartalmát, továbbá a beszállítótól származó minden, a veszélyes anyaggal kapcsolatos és a munkavégzés szempontjából lényeges adatot megismerjék. (2) A munkavállaló és képviselői számára
5 a) a munkáltató igény szerint biztosítja a részvételt a munkáltató vagy az illetékes hatóság által végzett - a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő veszélyek meghatározására vonatkozó - vizsgálatban, illetőleg igényelhetik az eredményekről való tájékoztatást; b) a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtó orvos tájékoztatást ad a munkakörülményekkel kapcsolatos valamennyi munka egészségügyi kérdésről. 10. (1) Ha a veszélyes anyagot tároló tartály mérete vagy a csomagolás jellege következtében a tartalmának megfelelő címkézésre vagy megjelölésre nem alkalmas, akkor a munkavállaló által értett hatékony felismerhetőségi jelekről kell gondoskodni, pl. függő címke alkalmazásáról vagy kísérő dokumentumokról. (2) Ha a munkahelyen előforduló veszélyes anyag tárolására és szállítására szolgáló tárolóedény és csővezeték nincs az előírásoknak megfelelően megjelölve, a munkáltató köteles biztosítani a tárolóedény és a csővezeték tartalmának, azok természetének és a hozzájuk kapcsolódó veszélyeknek a jelölését. A munkavállaló kötelességei 11. A munkavállaló a) a tőle elvárható módon ügyel saját maga és a munkavégzés hatókörében tartózkodók biztonságára és egészségére, illetőleg a környezet védelmére, b) a rendelkezésére bocsátott egyéni védőeszközöket és biztonsági berendezéseket megfelelően alkalmazza, c) haladéktalanul közöl munkahelyi vezetőjével minden olyan körülményt, amely véleménye szerint egészségkárosító vagy baleseti veszéllyel járhat, és amelyet nem tud megszüntetni. Egészségügyi ellenőrzés - orvosi alkalmassági vizsgálatok 12. (1) A veszélyes anyag expozíciójának kitett munkavállaló orvosi alkalmasságának ellenőrzésére a külön jogszabály előírásait kell alkalmazni. (2) Amennyiben az egészségügyi ellenőrzés eredményeként a munkavállalónál veszélyes anyaggal végzett munkából eredő expozíció következményeként a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa megbetegedést vagy egészségre káros hatást, illetve biológiai határértéktúllépést észlel, a munkáltató köteles a) az 5. -ban szereplő kockázatbecslést újra elvégezni, b) a okban előírt, a kockázat megszüntetésére, illetve csökkentésére hozott intézkedéseket felülvizsgálni, c) figyelembe venni a foglalkozás-egészségügyi orvos vagy egyéb szakértő, illetve az illetékes hatóság előírásait a kockázatok megszüntetésének vagy csökkentésének bevezetésére a 7. -ban foglaltakkal összhangban, d) figyelembe venni a foglalkozás-egészségügyi orvos véleményét a munkavállalók további foglalkoztathatóságát illetően, e) kezdeményezni a többi munkavállaló egészségi állapotának soron kívüli vizsgálatát. (3) A foglalkozás-egészségügyi szolgálat az alapszolgáltatás keretében a) javaslatot tesz a felhasznált veszélyes anyagok toxikológiai tulajdonságai alapján a munkavállalók védelmét szolgáló egészségügyi intézkedésekről, b) tanácsot ad, felkérésre segítséget nyújt a kockázatbecsléshez, c) felhívja a munkavállaló figyelmét a munkaköri alkalmassági vizsgálatok során a dohányzás, alkoholfogyasztás és az üzemben alkalmazott veszélyes anyagok közötti kölcsönhatásokra, amelyek a munkavállaló egészségét fokozottan károsítják, d) kiképzi a munkavállalókat a szaksegélyt megelőző elsősegély nyújtására. A képzésben való részvételt és az elsősegélynyújtás feltételeit a munkáltató biztosítja. 13. (1) Az e rendeletben foglaltak betartását az ÁNTSZ - más hatóság jogszabályban meghatározott jogkörét nem érintve - ellenőrzi. (2) Ezen ellenőrzési tevékenységet az ÁNTSZ a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó honvédelmi intézmények vonatkozásában annak szakhatóságával együttműködve látja el. A fém-ólom és az ólom ionos vegyületeire vonatkozó különleges előírások 14. A fém-ólom és az ólom ionos vegyületei expozíciójával veszélyeztetett munkavállaló egészségvédelmére vonatkozó különleges előírásokat a 3. számú melléklet tartalmazza. A mellékletben felsorolt intézkedések költsége nem terhelhető a munkavállalóra. Záró rendelkezések 15. (1) Ez a rendelet - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel január 1. napján lép hatályba.
6 (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a) a nemzeti szabványok kötelező alkalmazásáról szóló 58/1999. (XI. 26.) EüM rendelet mellékletéből az MSZ és MSZ szabványok, b) az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés és munkakörülmények általános egészségügyi követelményeiről szóló 25/1996. (VIII. 28.) NM rendelet 19. -a, valamint melléklete, c) az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállalók (napi, heti) expozíciós idejének korlátozásáról szóló 26/1996. (VIII. 28.) NM rendelet mellékletének 1. és 2. pontjai hatályukat vesztik. (3) A 7. (8) bekezdése szerinti határérték ellenőrzésére (a munkateret szennyező anyagok mérésére) irányuló vizsgálatokat kizárólag a) a Nemzeti Akkreditáló Testület által e területre és a mérendő vegyi anyagok meghatározására akkreditált laboratórium, vagy b) a nemzetközi jártassági vizsgálatban írásban igazolt módon eredményesen résztvevő laboratórium, vagy c) a b) pont szerinti laboratórium által szervezett nemzeti jártassági vizsgálatban írásban igazolt módon eredményesen résztvevő laboratórium végezhet. Technológiához rendelt, a munkahelyi légtér szennyezőanyag-koncentrációját folyamatosan mérő, szelektív mérési elven alapuló, szelektív meghatározást biztosító, kalibrált, telepített műszerek (berendezések) vizsgálati eredményeit, mint kiegészítő mérési adatokat figyelembe lehet venni. (4) Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, december 16-án aláírt Európai Megállapodást kihirdető évi I. törvény 3. -ával összhangban összeegyeztethető szabályozást tartalmaz a) a Tanács 80/1107/EGK irányelve a munkavállalók vegyi, fizikai és biológiai károsító hatások munkavégzés közbeni veszélye elleni védelméről, b) a Tanács 82/605/EGK irányelve a munkájuk közben fém-ólom és ionvegyületei hatásával járó kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről, c) a Tanács 88/364/EGK irányelve a munkavállalók vegyi, fizikai és biológiai károsító hatások munkavégzés közbeni veszélye elleni védelméről, d) a Bizottság 91/322/EGK irányelve a munkavállalók vegyi, fizikai és biológiai károsító hatások munkavégzés közbeni veszélye elleni védelméről szóló 80/1107/EGK Tanácsi irányelv végrehajtására az ajánlott határértékek megállapításáról, e) a Bizottság 96/94/EK irányelve a munkavállalók vegyi, fizikai és biológiai károsító hatások munkavégzés közbeni veszélye elleni védelméről szóló 80/1107/EGK Tanácsi irányelv végrehajtására az ajánlott határértékek második jegyzékéről, f) a Tanács 98/24/EK irányelve a munkavállalók kémiai anyagok munka közbeni hatásából eredő egészségi és biztonsági kockázata elleni védelméről, valamint g) a Bizottság 2000/39/EK irányelve a munkavállalók kémiai anyagok munka közbeni hatásából eredő egészségi és biztonsági kockázata elleni védelméről szóló 98/24/EK Tanácsi irányelv végrehajtására a foglalkozási expozíció ajánlott határértékeinek első jegyzéke rendelkezéseivel. 1. számú melléklet a 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelethez 1.1. Veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett ÁK- és CK-értékei, illetőleg eltűrhető MK, valamint jellemző tulajdonságai a) Megengedett átlagos koncentráció: a légszennyező anyagnak a munkahely levegőjében egy műszakra megengedett átlag koncentrációja, amely a dolgozó egészségére általában nem fejt ki káros hatást, jelölése: ÁK b) Megengedett csúcskoncentráció (rövid ideig megengedhető legnagyobb levegőszennyezettség): a légszennyező anyagnak egy műszakon belül az 1-3. pontokban foglaltak szerint megengedett, az ÁK értéket meghaladó legnagyobb koncentrációja (az ÁK- és CK-értékre vonatkozó követelményeknek egyidejűleg kell teljesülniük), jelölése: CK c) Maximális koncentráció: a műszak során eltűrt legmagasabb koncentráció, jelölése: MK, a maximális koncentrációban végzett munka esetében a dolgozó teljes munkaképes élete során (18-62 évig) a potenciális halálos kimenetelű egészségkárosító kockázat (rosszindulatú daganatos megbetegedés kockázata) 1:105/év (10 mikrorizikó/év) Sorszám Megnevezés Képlet CAS-szám AKérték mg/m3 CKérték mg/m3 MKérték tulajdonság/hivatkozás Jellemző mg/m3 1. ACETALDEHID CH3CHO i VI. acetilén-diklorid, lásd: 1,2-diklóretilén 2. ACETOFENON CH3COC6H i 3. ACETON CH3COCH * i EU3 4. ACETON-CIÁNHIDRIN (CH3)2C(OH)CN ,7 16,7
7 5. ACETONITRIL CH3CN b, i II.1. akril-aldehid, lásd: akrolein akrilsav-metilészter, lásd: metil-akrilát 6. AKROLEIN CH2=CHCHO ,23 0,23 m I. 7. AKRILAMID CH2=CHCONH ,03 k 8. AKRILNITRIL CH2=CHCN ,3 k 9. ALDRIN C12H8Cl POP 10. ALLIL-ALKOHOL CH2=CHCH2OH ,8 12,1 b, i II.1. EU2, ALLIL-KLORID CH2=CHCH2Cl i I. 12. ALUMÍNIUM, FÉM Al resp 13. ALUMÍNIUM-OXID Al2O resp aminobenzol, lásd: anilin AMINOBIFENIL*** C6H5C6H4NH k 15. AMMÓNIA NH m I. EU3 16. ANILIN C6H5NH b II o-anizidin CH3OC6H4NH ,5 k 18. ANTIMON ÉS SZERVETLEN Sb ,5 2 i III. VEGYÜLETEI (Sb-ra számítva) 19. ANTIMON-HIDROGÉN SbH ,5 2 II ANTIMON-TRIOXID Sb2O ,1 0,4 arzén-hidrogén, lásd: arzin 21. ARZÉN (FÉM) ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI*** As ,01 k, b, i BEM 22. ARZÉN-PENTOXID As2O ,03 k BEM 23. ARZÉN-TRIOXID (lásd: DIARZÉN- TRIOXID) 24. ARZIN AsH ,2 0,8 b II AZIRIDIN (CH2)2NH ,9 k 26. Azbeszt*** lásd: BÁRIUM OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Ba-ra számítva) 0,5 2 i II.1 EU1 28. BENZALDEHID C6H5CHO BENZIDIN*** (C6H4)2(NH2) ,008 k 30. BENZIL-KLORID C6H5CH2Cl ,5 0,5 b, i, m 31. BENZOIL-KLORID C6H5COCl ,8 i 32. BENZOL*** C6H k, b, i BEM 33. BENZ(a)PIRÉN C20H ,002 k 34. BENZOIL-PEROXID (C6H5CO)2O b, i, sz I. benzoil-szuperoxid, lásd: benzoil-peroxid bifenil, lásd: difenil 35. BERILLIUM ÉS VEGYÜLETEI (Be-ra számítva) Be ,002 k 36. BISZ (KLÓRMETIL-ÉTER) ClCH2OCH2Cl k 0, BRÓM Br ,7 0,7 b, m I. 38. BROMIDOK Br 0,7 0,7 EU1 butanol, lásd: butil-alkohol 2-butanon, lásd: metil-etil-keton 39. 1,3-BUTADIÉN CH2=CHCH=CH k, i 40. n-bután CH3(CH2)2CH IV. 41. n-butil-acetát CH3COOC4H i, sz I. 42. n-butil-akrilát CH2=CHCOOC4H i I. EU3 43. n-butil-alkohol CH3(CH2)3OH b, i butil-celloszolv, lásd: 2-butoxietanol butil-glikol, lásd: 2-butoxietanol BUTOXIETANOL C4H9OCH2CH2OH b, i II.1. EU3 carbaryl, lásd: karbaril celloszolv, lásd: etilén-glikol-monoetiléter
8 celloszolv-acetát, lásd: etilén-glikolmonoetil-éter-acetát BUTOXIETIL-ACETÁT b EU3 CH3(CH2)3O(CH2)2COOCH3 46. CIÁNAMID NCNH resp 8 resp i, sz EU1 47. CIÁN-HIDROGÉN HCN b, i II CIÁNSÓK (cianidok) (CN-re számítva) CN 5 20 b, i II CIKLOHEXÁN C6H b, i II CIKLOHEXANOL C6H11OH b, i, sz II CIKLOHEXANON C6H10O ,8 81,6 b, i II.1. EU3 52. CIKLOHEXIL-AMIN C6H11NH m V ,3-CIKLOPENTADIÉN C5H i 54. CINK-OXID ZnO resp 20 resp i III. 55. CINK-KROMÁTOK köztük káliumcink-kromát [Cr(VI)-ra számítva] 0,01 k 56. CIRKÓNIUM VEGYÜLETEI (Zr-ra 5 20 III. számítva) 57. DDT C14H9Cl resp 1 resp b VI. PIC 58. DEKABORÁN B10H ,3 0,3 b, i I. 4,4'-diaminobifenil, lásd: benzidin 59. 4,4'-DIAMINODIFENILMETÁN C13H14N ,81 k 60. DIAZINON C12H21N2O3PS ,1 0,4 b III. 61. DIARZÉN-TRIOXID As2O ,1 k BEM 62. DIAZOMETÁN CH2N ,01 k 63. DIBENZO-p-DIOXIN 2,3,7,8- C12H4Cl4O O1-6 POP TETRAKLÓR 64. DIBENZO-DIOXIN ÉS -FURÁN, POP POLIBRÓMOZOTT 65. 1,2-DIBRÓMETÁN C2H4Br ,8 k, b, PIC m 66. 1,2-DIBRÓM-3-KLÓRPROPÁN C3H5Br2Cl ,01 k 67. DIELDRIN C12H8Cl6O ,25 1 resp POP, PIC resp 68. DIETIL-AMIN NH(C2H5) b, m V. EU1 dietilénoximid, lásd: morfolin 69. DIETILÉN-TRIAMIN NH(CH2CH2NH2) b, m, sz 70. DIETIL-ÉTER (CH3CH2)2O b, i, sz II.1. EU3 71. DIETIL-SZULFÁT (C2H5O)2SO ,2 k 72. DIFENIL (C6H5) b, i, sz difenilmetán-4,4'-diizocianát (MDI), lásd: diizocianátok 73. DIFOSZFOR-PENTASZULFID P2S EU1 74. DIFOSZFOR-PENTOXID P2O m II.1. EU1 75. DI(2-ETILHEXIL)-FTALÁT C6H4(COO)2(C8H17) b III. 76. DIHIDROGÉN-SZELENID H2Se ,07 0,17 1. EU2,3 77. DIIZOCIANÁTOK difenilmetán-4,4'-diizocianát (MDI) CH2(C6H4NCO) ,05 0,05 i, sz I. hexametilén-diizocianát (HDI) (CH2)6(NCO) ,035 0,035 i, sz I. naftilén-diizocianát (NDI) C10H6(NCO) ,09 0,09 i, sz I. 78. DIKÉN-DIKLORID S2Cl m I ,3'-DIKLÓRBENZIDIN C12H10N2Cl ,03 k 80. 1,2-DIKLÓRBENZOL C6H4Cl b, i II.1. EU ,3-DIKLÓRBENZOL C6H4Cl ,4-DIKLÓRBENZOL C6H4Cl EU3 diklórdifluormetán F12, lásd: freonok p,p-diklórdifeniltriklóretán, lásd: DDT 83. 1,1-DIKLÓRETÁN Cl2CH2CH * b EU3
9 84. 1,2-DIKLÓRETÁN ClCH2CH2Cl k, i 85. 1,1-DIKLÓRETILÉN*** Cl2HC=CH ,2-DIKLÓRETILÉN ClHC=CHCl i II ,4-DIKLÓRFENOXIECETSAV Cl2C6H3OCH2COOH b, i II.2. diklórfluormetán F21, lásd: freonok 88. DIKLÓRFOSZ (DDVP) C4H7Cl2O4P ,9 3,6 b III. 89. DIKLÓRMETÁN CH2Cl i VI. diklórtetrafluoretán F114, lásd: freonok 90. 1,2-DIKLÓRPROPÁN ClCH2CH(Cl)CH VI. 91. N,N-DIMETILACETAMID CH3CON(CH3) b, i II.1. EU2,3 92. DIMETIL-AMIN (CH3)2NH ,8 9,4 b, m, V. EU2,3 sz dimetilanilin, lásd: xilidin 93. N,N-DIMETILANILIN C6H5N(CH3) b, i, sz II DIMETIL-ÉTER (CH3)2O * EU3 95. N,N-DIMETILFORMAMID HCON(CH3) b, i II.1. BEM dimetil-keton, lásd: aceton 96. 1,2-DIMETILHIDRAZIN CH3NHNHCH ,2 k 97. N,N-DIMETILHIDRAZIN (CH3)2NNH ,2 k 98. DIMETIL-SZULFÁT C2H6O4S ,1 k, b, m 99. DINIKKEL-TRIOXID Ni2O ,1 k 100. DINITRO-o-KREZOL CH3C6H2(NO2)2OH ,2 0,8 b, i, sz II DINITRO-BENZOL minden izomer C6H4(NO2)2 1 2 b 102. DINITROGÉN-OXID N2O DINOSZEB ÉS SÓI C10H12N2O PIC ,4-DIOXÁN O(CH2CH2)2O b, i VI. m-dioxibenzol, lásd: rezorcin ,3-DIOXOLÁN C3H6O VI DIVANÁDIUM-PENTOXID (V-ra V2O ,05 0,2 i, sz II.2. számítva) resp resp 107. ECETSAV CH3COOH m I. EU ECETSAV-ANHIDRID (CH3CO)2O m I. etántiol, lásd: etilmerkaptán epiklórhidrin, lásd: 1-klór-2,3- epoxipropán 109. ENDRIN C12H8Cl6O b POP 110. ETIL-ACETÁT CH3COOC2H i, sz I ETIL-AKRILÁT CH2=CHCOOC2H b, i, sz I ETIL-ALKOHOL CH3CH2OH IV ETIL-AMIN CH3CH2NH ,4 9,4* i V. EU2, ETIL-BENZOL C6H5CH2CH b, i I. BEM EU3 etilén-alkohol, lásd: etilén-glikol 115. ETIL-BROMID CH3CH2Br VI ETILÉN-GLIKOL HOCH2CH2OH b, i I. EU3 etilén-glikol-monobutil-éter, lásd: 2- butoxietanol 117. ETILÉN-GLIKOL-MONOETIL-ÉTER C2H5O(CH2)2OH b, i II ETILÉN-GLIKOL-MONOETIL-ÉTER- C2H5O(CH2)2COOCH b, i II.1. ACETÁT 119. ETILÉN-GLIKOL-MONOMETIL- CH3O(CH2)2OH b, i II.1. ÉTER 120. ETILÉN-GLIKOL-MONOMETIL- CH3O(CH2)2COOCH b, i II.1. ÉTER-ACETÁT etil-glikol, lásd: etilén-glikol-monoetiléter etil-glikol-acetát, lásd: etilén-glikolmonoetil-éter-acetát etil-hidroszulfid, lásd: etil-merkaptán
10 etilén-imin, lásd: aziridin etilén-bromid, lásd: vinil-bromid etilén-klorid, lásd: vinil-klorid 121. ETILÉN-OXID C2H4O ,8 k, i, sz 122. ETIL-KLORID C2H5Cl ETIL-MERKAPTÁN CH3CH2SH i V. etil-szulfhidrát, lásd: etil-merkaptán etil-tioalkohol, lásd: etil-merkaptán 2-etoxietanol, lásd: etilén-glikolmonoetil-éter fenilbenzol, lásd: difenil Fapor, lásd: EZÜST, fém Ag ,1 0,4* EU EZÜST OLDHATÓ VEGYÜLETEI 0,01 EU1 (Ag-re számítva) FENIL-PROPÉN C6H5C(CH3)=CH EU FENOL C6H5OH ,8 7,8* b, m I. BEM EU FLUOR F ,58 3,16 m I. EU FLUORACETAMID FCH2CONH PIC fluor-hidrogén, lásd: hidrogén-fluorid 130. FLUORIDOK (F-ra számítva) F 2,5 10* b, i II.2. BEM EU3 fluotan, lásd: halotán 131. FORMALDEHID HCHO ,6 0,6 b, m, sz 132. FOSZFAMIDON (izomerek keveréke) CISZ izomer TRANSZ izomer C10H19ClNO5P FOSZFIN PH ,14 0,14 i I FOSZFOR P ,1 0,1 i I. foszfor-hidrogén, lásd: foszfin foszforsav-anhidrid, lásd: difoszforpentoxid foszfor-trihidrid, lásd: foszfin 135. FOSZFOR-PENTAKLORID PCl m EU FOSZFOR-TRIKLORID PCl m I FOSZGÉN COCl ,08 0,4 m II.1. EU3 FREONOK (FLUOROKARBONOK) 138. F 11, triklórfluormetán CCl3F Magyarországon betiltott 139. F 12, diklórfluormetán CCl2F Magyarországon betiltott 140. F 21, diklórfluormetán CHCl2F II F 22, klórdifluormetán CHClF * 142. F113, 1,1,2-triklór-1,2,2-trifluoretán C2Cl3F Magyarországon betiltott 143. F114, 1,2-diklór-1,1,2,2-tetrafluoretán Cl2FCCF Magyarországon betiltott 144. F142b, 1-klór-1,1-difluoretán C2H3ClF FTÁLSAV-ANHIDRID C6H4(CO)2O i, sz I. furál, lásd: furfurol furfurilaldehid, lásd: furfurol 146. FURFURIL-ALKOHOL C4H3OCH2OH i, sz, b I FURFUROL C4H3OCHO b, i, sz gamma HCH, lásd: lindán glikol, lásd: etilén-glikol halán, lásd: halotán 148. HALOTÁN C2HBrClF II HANGYASAV HCOOH m I HCH (1,2,3,4,5,6- HEXAKLÓRCIKLOHEXÁN) (izomerek keveréke) C6H6Cl PIC b VI. PIC IV. EU2, HEPTAKLÓR C10H5Cl b POP, PIC IV.
11 152. n-heptán CH3(CH2)5CH * EU HEPTANON CH3(CH2)4COCH b EU2, HEPTÁN-3-ON CH3(CH2)4CH * EU2,3 2-hexanon, lásd: metil-butil-keton 155. HEXAKLÓRBENZOL C6Cl k POP, PIC 156. HEXAMETILÉN-DIAMIN H2N(CH2)6NH ,3 m, b 157. n-hexán CH3(CH2)4CH b, i II.1. BEM hexametilén-diizocianát, lásd: diizocianátok hidrogén-cianid, lásd: ciánhidrogén hidrogén-foszfid, lásd: foszfin 158. HIDRAZIN H2NNH ,13 k 159. HIDROGÉN-BROMID HBr ,7 m I. EU 2, HIDROGÉN-FLUORID HF ,5 2,5 b, m I. BEM EU HIGANY SZERVES VEGYÜLETEI*** 0,01 0,04 b, sz III. (Hg-ra számítva) 162. HIGANY ÉS SZERVETLEN Hg ,08 0,32 sz, b III. BEM, PIC VEGYÜLETEI*** (Hg-ra számítva) izociánsav-metil-észter, lásd: metilizocianát 163. IZOAMIL-ALKOHOL CH3(CH2)4OH II IZOPENTIL-ACETÁT CH3COO(CH2)2CH(CH3) i EU2, IZOPROPIL-ACETÁT (CH3)2HCOOCH i I. izopropilbenzol, lásd: kumol 166. JÓD J i, sz, b I KADMIUM ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI*** -CdF2, CdCl2, CdO kivételével (Cd-ra számítva) Cd ,015 0,060 BEM 168. KADMIUM-FLUORID CdF ,05 k BEM 169. KADMIUM-KLORID CdCl ,05 k BEM 170. KADMIUM-OXID CdO ,05 k BEM 171. KALCIUM-CIÁNAMID NCNCa b, i III KALCIUM-HIDROXID Ca(OH) EU KALCIUM-KARBONÁT CaCO KALCIUM-KROMÁT CaCrO ,05 k BEM 175. KALCIUM-OXID CaO I KALCIUM-SZULFÁT CaSO resp 177. KÁLIUM-HIDROXID KOH m I e-kaprolaktám HN(CH2)5CO i EU KAPTAFOL C10H9Cl4NO2S ,1 k PIC 180. KARBARIL C12H11NO karbolsav, lásd: fenol 181. KÉN-DIOXID SO m I KÉN-HIDROGÉN H2S i V KÉNSAV H2SO m I KLÓR Cl ,5 1,5 i I KLÓRANILIN ClC6H4NH ,2 0,8 k, sz, b 186. KLÓRBENZOL C6H5Cl II.1. EU KLÓRBENZILÁT C16H14Cl2O PIC KLÓR-1,3-BUTADIÉN CH2=C(Cl)CH=CH i II.1. klórdifluoretán F142B, lásd: freonok klórdifluormetán F22, lásd: freonok klórfluormetán F31, lásd: freonok 189. KLÓRDÁN C10H6Cl b POP, PIC KLÓR-2,3-EPOXIPROPÁN ClCH2C2H3O ,9 k, b, m, sz 191. KLOROFORM*** CHCl VI. kloroprén, lásd: 2-klór-1,3-butadién 192. KOBALT ÉS SZERVETLEN Co ,1 0,4 i, sz BEM
12 VEGYÜLETEI (Co-ra számítva) 193. KREZOL (izomerek keveréke) CH3C6H4OH m I. EU1 KRÓM (fém) Cr ,5 2 i, sz BEM 193/a 193/b Egyéb szervetlen krómvegyületek [a króm VI vegyületek kivételével] (Cr-ra számítva) Cr 0,5 2 i, sz BEM 194. KRÓM(III)-KROMÁT Cr2(CrO4) ,05 k BEM 195. KRÓM-TRIOXID CrO ,05 k BEM 196. KUMOL C6H5CH(CH3) b, i EU2, kvarc, lásd: SiO LINDÁN (-HCH) (1,2,3,4,5,6-- C6H6Cl ,5 2 b, i III. PIC Hexaklórciklohexán) 199. LÍTIUM-HIDRID LiH ,025 EU MAGNÉZIUM-OXID MgO resp 24 resp i 201. MALEINSAV-ANHIDRID CH=CH(CO)2O ,4 0,4 m, sz I MANGÁN ÉS SZERVETLEN SÓI (mangán-tetroxid kivételével, Mn-ra számítva) Mn METAMIDOFOSZ C2H8NO2PS b, i PIC 204. METIL-ACETÁT CH3COOCH b, sz, i I METIL-AKRILÁT CH2=CHCOOCH b, i, sz I METIL-ALKOHOL CH3OH b, i II.1. EU METILAZIRIDIN C3H7N k 208. METIL-BROMID CH3Br b, i VI METIL-BUTIL-KETON CH3CO(CH2)3CH b, i II METILBUTIL-ACETÁT EU2,3 CH3COOCH(CH3)(CH2)2CH METOXI-2-PROPIL-ACETÁT CH3COOCH(CH3)CH2OCH EU2,3 metil-celloszolv, lásd: etilén-glikolmonometil-éter metil-celloszolv-acetát, lásd: etilén-glikol-monometil-éter-acetát etil-cianid, lásd: acetonitril 212. METIL-ETIL-KETON CH3COCH2CH b, i II.1. EU3 metilén-klorid, lásd: diklórmetán metilglikol, lásd: etilén-glikol-monometil-éter metil-glikol-acetát, lásd: etilén-glikolmonometil-éter-acetát METILHEPTÁN-3-ON EU3 CH3CH2COCH2CH3CHC2H METILHEXÁN-2-ON C7H14O * EU METIL-IZOCIANÁT CH3NCO ,024 0,024 b, i, sz I. metil-karbamid, lásd: metil-izocianát metil-karbonimid, lásd: metil-izocianát 216. METIL-KLORID CH3CI II.1. metilkloroform, lásd: 1,1,1-triklóretán 217. METIL-MERKAPTÁN CH3SH i V METIL-METAKRILÁT CH2=C(CH3)COOCH b, i, sz I. 2-metoxietanol, lásd: etilén-glikolmonometil-éter 4.4'-metiléndianilin, lásd: 4,4'- diaminodifenilmetán 2-metoxianilin, lásd: o-anizidin 219. METIL-PARATION NO2C6H4OPS(CH3O) ,2 b, sz PIC METILPENTÁN-2-ON (Izobutilmetil-keton) C6H12O EU (2-METOXIMETILETOXI)- PROPANOL (Dipropilén-glikolmonometil-éter) C7H16O * EU2,3
13 METOXIPROPÁN-2-OL CH3OCH2CHOHCH b EU MEZITILÉN (trimetilbenzolok) C6H3(CH3) * i EU2, MIREX C10Cl b POP 225. MOLIBDÉN OLDHATÓ 5 20 III. VEGYÜLETEI (Mo-ra számítva) 226. MOLIBDÉN OLDHATATLAN III. VEGYÜLETEI (Mo-ra számítva) 227. MONOKROTOFOSZ C7H14NO5P ,25 b PIC 228. MORFOLIN O(CH2)4NH b, m I NAFTALIN C10H b, i EU1 naftilén-diizocianát, lásd: diizocianátok narkotán, lásd: halotán NAFTIL-AMIN C10H9N ,005 k 231. NÁTRIUM-AZID NaN ,1 0,3 EU NÁTRIUM-HIDROXID NaOH m I NIKKEL (fém) (Ni-re számítva) Ni ,1 0,1 sz BEM 234. NIKKEL-DIOXID (Ni-re számítva) NiO ,1 k, sz BEM 235. NIKKEL-OXID (Ni-re számítva) NiO ,1 k, sz BEM 236. NIKKEL-SZULFID (Ni-re számítva) NiS ,1 k, sz BEM 237. NIKKEL-TETRAKARBONIL Ni(CO) ,15 0,15 b VI NIKOTIN C10H14N ,5 2 b, i II.1. EU NITROANILIN O2NC6H4NH b, i p-nitroanilin, lásd: 4-nitroanilin 240. NITROBENZOL C6H5NO b, i II.1. EU NITROKLÓRBENZOL ClC6H4NO ,5 2 b NITRONAFTALIN C10H7NO ,25 k NITROPROPÁN CH3(CH2)2NO i, b NITROPROPÁN CH3CH(NO2)CH k 245. NITROGÉN-DIOXID NO m I NITROGÉN-MONOXID NO EU NITROGLICERIN C3H5(ONO2) ,5 2 b, i, sz II OKTÁN (összes izomer) CH3(CH2)6CH i II OLAJ (ásványi) KÖD 5 k 250. ÓLOM és SZERVETLEN Pb ,15** 0,6 i III. BEM VEGYÜLETEI (Pb-ra számítva) 0,05 resp0,2 resp 251. ÓLOM-TETRAETIL Pb(C2H5) ,05 0,2 b, i II ÓLOM-TETRAMETIL Pb(CH3) ,05 0,2 b, i II ÓN SZERVES VEGYÜLETEI*** (Snra 0,1 0,4 b, i II.1. számítva) 254. ÓN SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Snra 2 8 b, i II.1. EU1 számítva) 255. ORTOFOSZFORSAV H3PO m EU2, OXÁLSAV HOOCCOOH EU OZMIUM-TETROXID (Os-ra számítva) OsO ,002 0,002 m, b 258. ÓZON O ,2 0,2 i I PARAKVÁT-DIKLORID C12H14Cl2N ,1 0,1 b, i I. paraquat-diklorid, lásd: parakvát-diklorid 260. PARATION C10H14O5NSP ,1 b PIC 261. PBB-k*** Hexabróm-1,1'-bifenil Oktabróm-1,1'-bifenil Dekabróm-1,1'-bifenil C12H4Br6 C12H2Br6 C12Br PCB-k POLIKLÓROZOTT BIFENILEK*** POLIKLÓROZOTT TERFENILEK PIC 264. PENTAKLÓRFENOL ÉS SÓI*** C6Cl5OH ,001 b, i PIC 265. PENTAKLÓRNAFTALIN C10H3Cl ,5 2 b, i, sz II n-pentán CH3(CH2)3CH IV PENTIL-ACETÁT CH3COO(CH2)4CH i EU2,3 PIC POP POP és PIC
14 PENTIL-ACETÁT CH3COOCH(C2H5)C2H i EU2, PIKRINSAV C6H2CH3(NO2) ,1 0,1 b, i, sz I. EU PIPERAZIN C4H10N ,1 0,3 EU2, PIRETRINEK ÉS PIRETROIDOK EU PIRIDIN C5H5N b, i, sz II.1. porok (szálló porok) egyéb porok, lásd: PLATINA FÉM Pt EU PLATINA OLDHATÓ VEGYÜLETEI 0,002 i, sz (Pt-ra számítva) 275. PORTLAND CEMENT PROPIONSAV CH3CH2COOH m EU2, PROPIL-ACETÁT CH3(CH2)2COOCH b, i I PROPIL-ALKOHOL CH3CH(OH)CH b, i II.1. propilén-imin, lásd: metilaziridin 279. PROPILÉN-OXID CH3C2H3O k, b, i ,3-PROPIOLAKTON C3H4O ,5 k 281. REZORCIN C6H4(OH) b, i EU1 rezorcinol, lásd: rezorcin 282. RÉZ és vegyületei (Cu-re számítva) Cu II RÉZ, FÜST Cu ,1 0,4 II.1. Rostszerkezetű porok, lásd: SALÉTROMSAV HNO i, m I SÓSAV HCl i, m I. EU2, 3 Szelén-hidrogén, lásd: dihidrogénszelenid 286. STRONCIUM-KROMÁT SrCrO ,05 k 287. SZELÉN-VEGYÜLETEK (Se-re számítva) 0,1 0,4 i III. BEM 288. SZÉN-DIOXID CO EU SZÉN-DISZULFID CS b, i, m II SZÉN-MONOXID CO II.1. szén-oxi-klorid, lásd: foszgén 291. SZÉN-TETRAKLORID*** CCl Magyarországon betiltott! sztibin, lásd: antimon-hidrogén 292. SZULFOTEP (C2H5)4P2S2O ,1 0,4* EU SZTIROL C6H5CH=CH i VI. BEM talkum, lásd: és TALLIUM OLDHATÓ VEGYÜLETEI (TI-ra számítva) 0,1 0,4 b, i III TERC-AMIL-ACETÁT CH3COOC(CH3)2C2H EU2, TERPENTIN i, sz, b I TETRAHIDROFURÁN (CH2)4O b, i II.2. EU3 1,2,3,6-tetrahidro-N-(1,1,2,2-tetraklóretiltio)ftálimid, lásd: kaptafol ,1,2,2-TETRAKLÓRETÁN*** Cl2CHCHCl b 299. TETRAKLÓRETILÉN Cl2C=CCl b VI. tetraklórmetán, lásd: szén-tetraklorid timföld, lásd: alumínium-oxid 300. TIOGLIKOLSAV HSCH2COOH b, m 301. TOLUOL C6H5CH b, i II.2. BEM 302. TOLUOL-2,4-DIIZOCIANÁT CH3C6H3(NCO) ,035 k, i, sz 303. TOLUOL-2,6-DIIZOCIANÁT CH3C6H3(NOCO) ,035 k, i, sz TOLUIDIN CH3C6H4NH ,5 k, i, b TOLUIDIN CH3C6H4NH b TOLUIDIN CH3C6H4NH b 307. TOXAFÉN b, i POP 308. TRIETIL-AMIN N(C2H5) ,4 12,6 b, i, m V. EU3
15 309. TRIKLÓRBENZOL (minden izomer) C6H3Cl b III ,2,4-TRIKLÓRBENZOL C6H3Cl ,1 37,8 b EU2, ,1,1-TRIKLÓRETÁN*** CH3CCl b, i II.2. EU ,1,2-TRIKLÓRETÁN*** ClCH2CHCl Magyarországon betiltott! 313. TRIKLÓRETILÉN Cl2C=CHCl sz BEM ,4,5-TRIKLÓRFENOXIECETSAV Cl3C6H2OCH2COOH b, i II.2. PIC 2,4,5-T triklórfluormetán F11, lásd: freonok 315. TRIKLÓRNAFTALIN C10H5Cl b, i, sz triklórtrifluoretán F113, lásd: freonok 316. TRIMETILAMIN N(CH3) ,3 36,9 m, sz ,2,3-TRIMETILBENZOL C6H3(CH3) * EU2, ,2,4-TRIMETILBENZOL C6H3(CH3) * EU2, TRINIKKEL-DISZULFID Ni3S ,01 k, sz 320. TRINITROTOLUOL CH3C6H2(NO2) ,09 0,36 b II.1. vanádium-pentoxid, lásd: divanádiumpentoxid 321. TRI-o-KREZIL-FOSZFÁT (CH3C6H4)3PO ,1 b, i, sz 322. TRISZ(2,3-DIBRÓMPROPIL)- C9H15Br6O4P PIC FOSZFÁT*** 323. VAS(II)-OXID FeO resp 324. VAS(III)-OXID Fe2O resp 325. VINIL-BROMID CH2=CHBr k 326. VINIL-KLORID*** CH2=CHCl ,77 k 327. XILOL(ok) C6H4(CH3) b EU m-xilol C6H4(CH3) b EU p-xilol C6H4(CH3) b EU o-xilol C6H4(CH3) b EU XILIDIN(ek) (CH3)2C6H3NH b Magyarázat: resp: respirábilis por; b: bőrön át is felszívódik. Az ÁK-értékek a veszélyes anyagoknak ezt a tulajdonságát, illetve az ebből származó expozíciót csak a levegőben megengedett koncentrációjuk mértékének megfelelően veszik figyelembe; i: ingerlő anyag (izgatja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat); k: rákkeltő; m: maró hatású anyag (felmarja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat); sz: túlérzékenységet okozó (szenzibilizáló) tulajdonságú anyag (az anyagra érzékeny egyéneken "túlérzékenységen" alapuló bőr-, légzőrendszeri, esetleg más szervet/szervrendszert károsító megbetegedést okozhat); PIC, POP ezen fogalmakat az egyes veszélyes anyagok és veszélyes készítmények behozatalával, illetve kivitelével összefüggő bejelentési és előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyási eljárásról szóló EüM-FVM-KöM-GM együttes rendelet tartalmazza; * Európai indikatív" határértékek (96/94/EK, 2000/39/EK), amelyeknél nincs csúcskoncentráció megadva. Ezekben az esetekben jelen melléklet 1.3. pontja szerint kell eljárni; ** 98/24/EK irányelvben közölt érték; *** az anyagra vonatkozó korlátozásokat a veszélyes anyagok és veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes tevékenységek korlátozásáról szóló EüM-KöM együttes rendelet tatalmazza; EU1 91/322/EGK irányelvben közölt érték; EU2 96/94/EK irányelvben közölt érték; EU3 2000/39/EK irányelvben közölt érték; BEM biológiai expozíciós mutató. Megjegyzés: a nem gőz/gázállapotú toxikus anyagok határértékei a belélegezhető porfrakcióra vonatkoznak (MSZ EN 481) Szálló porok - ásványi, szerves
16 Szemcsés szerkezetű porok megengedett koncentrációi mg/m3-ben Megnevezés Megengedett koncentráció, mg/m3-ben Totális (belélegezhető) Respirábilis Talkum (azbesztmentes) 2 Kvarc Krisztobalit Tridimit 0,15 0,15 0,15 Fapor 5 Egyéb inert porok* 10 6 * Megjegyzés: Nincs egészségkárosító (pl. mutagén, rákkeltő, fibrogén, mérgező, allergizáló, irritatív, egyéb mérgező) hatása Rostszerkezetű porok megengedett koncentrációi rost/cm3-ben Megnevezés (CAS-számok) Megengedett koncentráció (rost/cm3) Azbeszt Krizotil ( ) <0,2 (8 órára vonatkoztatva) <12,0 (3 hónapra vonatkoztatott kumulatív dózis) Az azbeszt minden más formája [aktinolit ( ) amosit ( ) antofillit ( ) krokidolit ( ) tremolit ( )] akár magában, akár elegyítve, beleértve a krizotilt tartalmazó keveréket is.* ** Egyéb rostszerkezetű porok Üveg, ásvány, kerámia, műanyag 1,0 Megjegyzés: * Az azbeszt egyéb formáinak előállítása, felhasználása Magyarországon betiltott [lásd: 41/2000. (XII. 20.) EüM-KöM együttes rendelet]. ** Bontási tevékenység - beleértve pl. szórt azbeszt eltávolítása, tetőszerkezet megbontása, vágása, valamint minden azbesztpor keletkezéssel járó tevékenység - teljes körű egyéni védelem biztosításával Az egyes anyagok csúcskoncentráció szerinti besorolása jellemző tulajdonságaik alapján Kategória KATEGÓRIA CSÚCSKONCENTRÁCIÓ jele (BESOROLÁS) ÉRTÉKE (CK)(a) IDŐTARTAMA (perc) I. HELYILEG IRRITÁLÓ ANYAGOK II. FELSZÍVÓDVA HATÓ ANYAGOK Az anyag hatásának fellépése 2 órán belül II.1: Felezési idő <2 óra II.2. Felezési idő 2 órától teljes munkaidőig III. FELSZÍVÓDVA HATÓ ANYAGOK Hatás fellépésének ideje >2 óra Felezési idő > Műszak idő (ERŐSEN KUMULÁLÓDÓ) IV. NAGYON GYENGE KÁROSÍTÓ HATÁSÚ ÁK 4 x ÁK x ÁK x ÁK 15 4 MŰSZAKONKÉNTI GYAKORISÁGA(b)
A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. tv. végrehajtási rendelete. 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet
A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. tv. végrehajtási rendelete 2009. 03.hónapban hatályos szöveg (Kivonatos közlés, a mellékleteket lásd: www.magyarorszag.hu) 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes
S Z A B Á L Y Z A T. Kémiai kockázatértékelés
S Z A B Á L Y Z A T Kémiai kockázatértékelés Kiadta Ellenőrizte Készítette Foglalkozás-egészségügyi szakorvos Dátum: 2016. december 01. 1 1. Az eljárás tárgya Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (továbbiakban
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározások
A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)- db) pontjaiban, valamint a munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.)
25/2000. (IX. 30.) EüM SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározások
25/2000. (IX. 30.) EüM SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban,
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározások
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban,
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban,
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Fogalommeghatározások
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban,
Leggyakrabban alkalmazott illékony szerves vegyületek (VOC) listája és fontosabb adatai
Leggyakrabban alkalmazott illékony szerves vegyületek (VOC) listája és fontosabb adatai 4. melléklet 217 1,1,2,2-TETRAKLÓR-ETÁN 2 168 0,143 V 203 1,1,2-TRIKLÓR-ETÁN 2 133,5 0,180 V 200 1,1-DIKLÓR-ETÁN
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban,
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról
Lezárva: 011. január 5. Hatály: 011.I.1. - Online - 5/000. (IX. 0.) EüM-SzCsM együttes rendelet - a munkahelyek kémiai 1. oldal 5/000. (IX. 0.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról
2. melléklet a 4/2011. (I. 14.) VM rendelethez
1. Egyes légszennyező anyagok tervezési irányértékei A B C D 1. Légszennyező anyag [CAS szám] Tervezési irányértékek [µg/m 3 ] Veszélyességi 2. 24 órás 60 perces fokozat 3. Acetaldehid [75-07-0] 0,2 1
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban:
1. számú melléklet a 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelethez
1.1. Veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett ÁK- és CK-értékei, illetőleg eltűrhető MK, valamint jellemző tulajdonságai: a) megengedett átlagos koncentráció: a légszennyező anyagnak a munkahely
14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet
14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről A környezet védelmének általános szabályairól
(2-metoximetiletoxi)-propanol bőr fluorid, szervetlen 2,5
a munkájuk során vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló 98/24/EK tanácsi irányelv végrehajtásával kapcsolatban a javasolt foglalkozási
a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz A Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet Kémiai Laboratórium (1096 Budapest,
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1790/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Országos Közegészségügyi Intézet Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Igazgatóság Kémiai, Zaj-, Rezgés-
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban,
1. Táblázat: Nemzetközileg elfogadott mérési módszerek listája levegőben és vízben
1. Táblázat: Nemzetközileg elfogadott mérési módszerek listája levegőben és vízben T= talaj; V= víz; 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Metán (CH 4 ) Szén-monoxid (CO) Szén-dioxid (CO 2 ) Fluorozott szénhidrogének
A munkahelyek munkavédelmi és munkaegészségügyi. szempontjai. Majláth Mihály munkavédelmi igazgatóhelyettes CSMKH MMSZSZ
A munkahelyek munkavédelmi és munkaegészségügyi ellenőrzésének kiemelt szempontjai Majláth Mihály munkavédelmi igazgatóhelyettes CSMKH MMSZSZ A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény értelmében
54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai
Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról
1. oldal 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban,
korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához
Munkavédelemkockázat értékelés korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Készítette: Almássy Erika minőségügyi szakmérnök, felsőfokú munkavédelmi szakember +36-20-9606845 erikaalmassy@gmail.com 2016.10.19.
25/2000. (IX. 30.) EüM SZCSM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról
25/2000. (IX. 30.) EüM SZCSM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da) db) pontjaiban,
Települési Szilárdhulladék-lerakók Országos Felmérése Phare project HU 9911-01. canor. 10. Melléklet
10. Melléklet 3. számú melléklet a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelethez Anyagcsoportonként (A) háttér koncentráció és határértékek felszín alatti vizekre CAS szám = Chemical Abstract
Magyar joganyagok - 5/000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet - a munkahelye. oldal ab) az a vegyi anyag, amely, bár nem felel meg az aa) alpontban
Magyar joganyagok - 5/000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet - a munkahelye 1. oldal 5/000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló 000.
Környezetbarát és katalitikus folyamatok (oldószerek) Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék sz-edit@mail.bme.
Környezetbarát és katalitikus folyamatok (oldószerek) Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék sz-edit@mail.bme.hu Az előadás vázlata Oldószerválasztás a gyógyszeriparban Élelmiszeriparban
49/2006. (XII. 27.) KvVM-ESzCsM-FVM együttes rendelet
49/2006. (XII. 27.) KvVM-ESzCsM-FVM együttes rendelet a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM együttes
A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzése
A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzése Általános szabályok A rákkeltő anyagokkal kapcsolatos szabályokat alkalmazni kell valamennyi
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1626/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest,
A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab)
A nemzetgazdasági miniszter 21/2015. (VIII. 28.) NGM rendelete egyes munkavédelmi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról, valamint egyes foglalkoztatási és szakképzési tárgyú
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály TEFONAZ Laboratórium 9024 Győr, Jósika u. 16.
Foglalkozás egészségügyi akkreditált vizsgálatok listája Klórozott alifás szénhidrogének: 1,1-diklór-etán, 1,2-diklór-etán, diklór-metán, kloroform, szén-tetraklorid, tetraklór-etilén, 1,1,1-triklór-etán,
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1795/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: AIRMON Levegőszennyezés Monitoring Kft. (1112 Budapest, Repülőtéri út 6. 27.
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1795/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az AIRMON Levegőszennyezés Monitoring Kft. (1112 Budapest, Repülőtéri út 6. 27. ép.) akkreditált területe: I. Az akkreditált
Tájékoztató a Munkavédelmi törvény kockázatértékeléssel kapcsolatos szabályainak megváltozásáról, és az előírások gyakorlati alkalmazásáról
Tájékoztató a Munkavédelmi törvény kockázatértékeléssel kapcsolatos szabályainak megváltozásáról, és az előírások gyakorlati alkalmazásáról A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban:
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III.
AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI III. követelmények I. A munkafolyamatot, a technológiát, a munkaeszközt, az anyagot úgy kell megválasztani, hogy az sem a munkavállalók,
VIZSGÁLATI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS KERETÉBEN HASZNÁLT ÉLES VAGY HEGYES MUNKAESZKÖZÖK ÁLTAL OKOZOTT
VIZSGÁLATI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS KERETÉBEN HASZNÁLT ÉLES VAGY HEGYES MUNKAESZKÖZÖK ÁLTAL OKOZOTT SÉRÜLÉSEK ÉS FERTŐZÉSEK KOCKÁZATÁVAL JÁRÓ TEVÉKENYSÉGEK CÉLVIZSGÁLATÁHOZ I. Kockázatértékelés:
TÁJÉKOZTATÓ A VESZÉLYES ANYAGOKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A VESZÉLYES ANYAGOKRÓL Az építési munkahelyeken előforduló veszélyes vegyi anyagok használatára vonatkozó főbb előírások 1. Mi számít veszélyes anyagnak? Veszélyes egy anyag, ha valamilyen
MÓDSZERTANI SEGÉDLET MUNKAHIGIÉNÉS VIZSGÁLATOK ÉS ELJÁRÁSOK ALKALMAZÁSÁHOZ
MÓDSZERTANI SEGÉDLET MUNKAHIGIÉNÉS VIZSGÁLATOK ÉS ELJÁRÁSOK ALKALMAZÁSÁHOZ Módszertani segédlet munkahigiénés vizsgálatok és eljárások alkalmazásához A munkaegészségügy szabályrendszerét, orvos-szakmai
Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 Felülvizsgálat: 2010. 11. 13. Változatszám: 2
Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 1. A keverék és a társaság azonosítása 1.1. A keverék azonosítása: égetett alumíniumoxid kerámiák 1.2. A keverék felhasználása: szigetelőcső, gyújtógyertya szigetelő,
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1107/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1107/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A FONOR Környezetvédelmi és Munkavédelmi Kft. Vizsgálólaboratórium (1141 Budapest,
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet. a munkahelyek kémiai biztonságáról. A rendelet célja. A rendelet hatálya
/. (IX. 3.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról A kémiai biztonságról szóló. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 34. -a (4) bekezdésének da)-db) pontjaiban, valamint a munkavédelemrıl
SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1626/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. KÖRNYEZET- ÉS MUNKAVÉDELMI VIZSGÁLÓ LABORATÓRIUM
Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1523/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ECO DEFEND Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft. (1113 Budapest, Györök utca 19.) akkreditált
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1292/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Fővárosi Levegőtisztaságvédelmi Kft. Laboratórium (1142 Budapest XIV., Rákospatak u. 70-72.)
Modern Mérnöki Eszköztár Kockázatalapú Környezetmenedzsment megalapozásához (MOKKA) 2. jelentés. BME IV/2b 1.b.
Modern Mérnöki Eszköztár Kockázatalapú Környezetmenedzsment megalapozásához (MOKKA) 2. jelentés BME IV/2b 1.b. Vegyi anyag lista a fejlesztés története Tanulmány és lista Készítette: Feigl Viktória Az
SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz
SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1626/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest, Mozaik
Molekulák alakja és polaritása, a molekulák között működő legerősebb kölcsönhatás
Molekulák alakja és polaritása, a molekulák között működő legerősebb kölcsönhatás I. Egyatomos molekulák He, Ne, Ar, Kr, Xe, Rn - a molekula alakja: pontszerű - a kovalens kötés polaritása: NINCS kötés
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1003/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1003/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A BIO-KALIBRA Környezetvédelmi Szolgáltató Bt. (1037 Budapest, Zay utca 1-3.) akkreditált területe
Munkavédelmi előírások a kereskedelemben. Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde
Munkavédelmi előírások a kereskedelemben Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde Munkavédelmi előírások a kereskedelemben A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Tv. Szabályozza az egészséget nem veszélyeztető
a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1523/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az ECO DEFEND Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft. (1113 Budapest, Györök u. 19.) akkreditált mûszaki területe
IRÁNYELVEK. (EGT-vonatkozású szöveg)
2017.2.1. L 27/115 IRÁNYELVEK A BIZOTTSÁG (EU) 2017/164 IRÁNYELVE (2017. január 31.) a 98/24/EK tanácsi irányelv alapján az indikatív foglalkozási expozíciós határértékek negyedik listájának létrehozásáról
Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1002/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1002/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A KÖR-KER Környezetvédelmi, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Vizsgálólaboratórium
Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás
Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Szakmakód: 2501 Tevékenységek progresszivitási szint szerinti besorolása Foglalkozás-egészségügy Progresszivitási szint I. alapellátás
A vegyi anyagokkal kapcsolatos munkahelyi veszélyek
A vegyi anyagokkal kapcsolatos munkahelyi veszélyek a jó munkahely a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu További
MCS. MCS - Gázérzékelők
Medium Control Systeme Franke & Hagenest GmbH Borngasse 1a * 04600 Altenburg Telefon : 03447 499313-0 Telefax : 03447 499313-6 email : info@mcs-gaswarnanlagen.de MCS MCS - Gázérzékelők 1. Típus 2. Típus
4/3 A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalók jogai
Az új munkavédelmi törvény 4/3 1 4/3 A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalók jogai Az Mvt. új fogalmat vezetett be: Sérülékeny csoport: az a munkavállalói kategória, amelybe tartozó munkavállalókat
Dr. Tamás Edit MÜTT Dél-Dunántúli Régió Képviselő Foglalkozás-orvostani Szakmai Kollégiumi Tanács tag
Dr. Tamás Edit MÜTT Dél-Dunántúli Régió Képviselő Foglalkozás-orvostani Szakmai Kollégiumi Tanács tag A munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2000. szeptember 30., szombat 99. szám Ára: 1155, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2000: CIII. tv. 170/2000. (IX. 30.) Korm. r. 25/2000. (IX.
3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása
Munkavédelem jogi és eljárási ismeretei II. Ellenőrző kérdések 2012 1., A munkavédelem általános követelményei. - a munkavédelmi szabályok betarthatósága - a követelmények megválthatóságának elve - a megfelelőség
Munkavégzés személyes feltételei
Munkavégzés személyes feltételei z A munkavégzéshez előírt szakmai végzettség, szakmai jártasság, munkaköri orvosi alkalmasság, munkaképes állapot, a munkavédelmi oktatáson való részvétel és a biztonsági
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1523/2016 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz Az ECO DEFEND Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft. (1113 Budapest, Györök utca 19.) akkreditált területe
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1)
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(1) a NAT-1-1362/2007 számú akkreditált státuszhoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Intézete,
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN Készítette: Szabó László Global Safety Kft. A MUNKAVÉDELEM ALAPJAI A MUNKAVÉDELEM JOGI SZABÁLYOZÁSA 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha
Dokumentumok. katalitikus égetés és IR
Dokumentumok NAT határozat, melléklet Akkreditálási okirat Akkreditált må±szaki területek A vizsgált termék/anyag A vizsgált/mért jellemzå, a vizsgálat típusa, alsó méréshatár, mérési tartomány* A vizsgálati/mérési
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1003/2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz A BIO-KALIBRA Környezetvédelmi Szolgáltató Bt. (1037 Budapest, Zay utca 1-3.) akkreditált területe II.
B I Z T O N S Á G I A D A T L A P (Veszélyes készítményhez)
Adatlap száma: KEM 2R-02 A kiállítás/felülv. kelte: 2005. szeptember 20. Oldalszám: 1/5 1. A készítmény neve (kereskedelmi név): MÉSZPÓTLÓ Gyártó :KEMIKÁL Építõanyagipari ZRt. cím: tel.: 215-7370 fax:
A MUNKA- ÉS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY FOGALMA, FELADATAI
20. Egy szabadban megtartott, főzőversennyel egybekötött rendezvényükön az egyik csapat ásványvizes műanyagpalackban tárolta a folyékony mosogatószert, amiből az egyik csapattag véletlenül ivott. A hirtelen
Szerkezet Szisztematikus név Korábbi elnevezés Hétköznapi elnevezés. propán. n-heptán. n-nonán. Elágazó alkánok. 2,2-dimetilpropán neopentán
ormál alkánok n H 2n+2 alkán paraffin 4 metán H 3 3 etán H 3 3 propán 3 H 3 2 n-bután H 3 2 3 n-pentán H 3 3 2 2 n-hexán H 3 2 2 3 n-heptán H 3 3 2 2 2 n-oktán H 3 2 2 2 3 n-nonán 3 H 3 2 2 2 2 n-dekán
a NAT-1-1377/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1377/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A KVI-PLUSZ Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda Kft. (budapesti telephely (1119 Budapest, Gyömrõi
SZERVES KÉMIAI REAKCIÓEGYENLETEK
SZERVES KÉMIAI REAKCIÓEGYENLETEK Budapesti Reáltanoda Fontos! Sok reakcióegyenlet több témakörhöz is hozzátartozik. Szögletes zárójel jelzi a reakciót, ami más témakörnél található meg. Alkánok, cikloalkánok
BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz
BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1626/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest, Mozaik
Balog János Tamás r. alezredes a Rendőrség munkavédelmi főfelügyelője közegészségügyi-járványügyi főfelügyelő-helyettes
A közfoglalkoztatottak körében előforduló balesetek, foglalkozási megbetegedések bejelentése, kivizsgálása és minősítése" ORFK Humánigazgatási Szolgálat Egészségügyi Szakirányító és Hatósági Főosztály
Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-0972/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki és Biomérnöki
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1002/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A KÖR-KER Környezetvédelmi, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Vizsgálólaboratórium, (2536 Nyergesújfalu, Babits M utca 6.)
Az Európai arlament és a Tanács 1999/45/EK irányelve Minden egészséget veszélyeztető hatás szisztematikus vizsgálatának eredményét tömeg/tömeg százalé
Az Európai arlament és a Tanács 1999/45/EK irányelve a tagállamoknak a veszélyes készítmények osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1107/2014 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A FONOR Környezetvédelmi és Munkavédelmi Kft. Vizsgálólaboratórium (1149 Pósa Lajos u. 20-22. B. ép. fszt.
Biztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint FINOHIT FH6566 / FH6568 / FH6569
Oldal 1 -től 5 1. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítása Az anyag vagy a készítmény azonosítása A vállalat/vállalkozás azonosítása Társaság: Cím: Város: FH6566 / FH6568 / FH6569 FINO
A NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT A NAT-1-1217/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Vízkutató Vízkémia Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 43/b.)
MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről A MUNKAVÁLLALÓ JOGAI. Információs brossúra
MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi A MUNKAVÁLLALÓ JOGAI Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Magyarországon a versenyszféra
6. melléklet a 4/2011. (I. 14.) VM rendelethez
Általános technológiai kibocsátási határértékek 1. kibocsátási határérték tüzelési és termikus (a levegőből tényleges oxigén-elvonás történik) technológiáknál - ha jogszabály vagy hatósági határozat másként
A Kémiai Laboratórium feladata
A Kémiai Laboratórium feladata Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban 2. Előadó: Csiki Tímea osztályvezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Igazgatóság Munkahigiénés
A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok
A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok A munkavédelemre vonatkozó legfontosabb szabályok, jellemző szabálytalanságok Nesztinger Péter munkavédelmi főreferens Munkavédelmi
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1003/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A BIO-KALIBRA Környezetvédelmi Szolgáltató Bt. (1037 Budapest, Zay utca 1-3.)
Törvényi szabályozás célja. Munkaviszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek
4.2.4. Táblázat / 1. Érintett vegyi 1. 1992. évi XXII. törvény a munka törvénykönyvéről 2. 199. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1292/2015 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Fővárosi Levegőtisztaságvédelmi Kft. Laboratórium 1153 Budapest, Bethlen
KOCKÁZATÉRTÉKELÉS A MUNKAHELYEKEN. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI KÖTELEZŐ SZINTENTARTÓ TANFOLYAM Szeptember
KOCKÁZATÉRTÉKELÉS A MUNKAHELYEKEN FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI KÖTELEZŐ SZINTENTARTÓ TANFOLYAM 2017. Szeptember 28-30. MI A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS? Folyamat, mely során megvizsgáljuk, hogy: mi károsíthatja, veszélyeztetheti
89/1995. (VII. 14.) Kormányrendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról
89/1995. (VII. 14.) Kormányrendelet a szolgálatról 1. E rendelet hatálya a) munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) hatálya alá tartozó munkáltatókra - ide nem értve a honvédség,
89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet. a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról
89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról 1. E rendelet hatálya a) munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) hatálya alá tartozó munkáltatókra
A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján
A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján Nédó Ferenc munkafelügyeleti referens NGM Munkavédelmi Főosztály
MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra
MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Minden társadalomban különleges
b) a tevékenysége megkezdését, megszûnését, átmeneti szünetelését a változást követõ 8 napon belül.
89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról 1. E rendelet hatálya a) munkavédelemrõl szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) hatálya alá tartozó munkáltatókra
Toxikus fémek és szerves vegyületek által okozott egészségkárosodások
Előadó: Dr. Lászlóffy Marianna főorvos Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Az egészségkárosító hatások,amelyek a munkavállalót a munkahelyén érik, valamennyi szervrendszert
BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről
BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről A munkavédelmi tevékenységet és munkavédelmi szaktevékenységet átalány díjas szerződés alapján - PAD-KÁR Kft. részéről
1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről
1993. évi XCIII. Törvény a munkavédelemről Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeit a szervezetten munkát végzők egészségének, munkavégző képességének
89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet. a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról
1. E rendelet hatálya a) munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) hatálya alá tartozó munkáltatókra - ide nem értve a honvédség, a rendőrség, a hivatásos állami és önkormányzati
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1002/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: KÖR-KER Környezetvédelmi, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Vizsgálólaboratórium
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1205/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A BLAUTECH KFT. MÉRÉSI IRODA (8200 Veszprém, Hársfa utca 39.) akkreditált területe I. Az akkreditált