Gondolatok a Szociális Munka napján

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gondolatok a Szociális Munka napján"

Átírás

1 November 12-én azokat az embereket köszöntötték Kőbányán, akik az emberiséggel egyidős hivatást, teljesítenek A születéstől az elmúlásig minden fontos pillanatnál jelen lévő szakemberek, a szociális területek dolgozóinak áldozatkész munkájáért mondtak köszönetet az önkormányzat vezetői. Az elesettekkel, kirekesztettekkel, támogatásra és segítségre szorulókkal türelemmel és szeretettel bánó szociális munkásokat Weeber Tibor alpolgármester méltatta, mondván: egyre nagyobb a szerepük a mindennapi életben, mert az emberek többsége rájuk hárítja a másokkal törődés, a másokra odafigyelés minden nyűgét, baját. Ahogy Weeber Tibor fogalmazott: túl sokat foglalkozunk azzal, hogy jól éljünk és egyre kevesebbet azzal, hogy mások, a rászorulók is jól érezzék magukat a környezetünkben. A szociális területen dolgozók viszont pirulákat adnak, hanem testi és lelki segítséget nyújtanak minden rászorulónak és teszik ezt felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal. November 12-én volt az a nap, illetve az a délután, amikor a Szociális Munka Napja alkalmából is megálltak egy pillanatra a segítők és egy őket köszöntő műsor erejéig a Kőrösi színháztermében ünnepeltek. A szociális ügyekért felelős alpolgármester mellett Szabóné Gerzson Sarolta, a Népjóléti Bizottság elnöke, dr. Szabó Krisztián Jegyző és Mihalik András képviselő is együtt ünnepelt a szociális területen dolgozókkal. Idézet Weeber Tibor alpolgármester beszédéből: "1997-től ünnepli a világ november 12-én a szociális munka napját. Ilyenkor egy pillanatra megállunk. Megállunk, hogy értékeljük a mögöttünk hagyott időszak tapasztalatait, megállunk, hogy kicsit kívülről nézhessük a jelenünket és szusszanunk egyet, mielőtt nekivágunk a holnap kihívásainak. És ezt a rövid ünnepi pillanatot felhasználjuk arra, hogy köszönthessük a hétköznapok elesettjeinek segítőit. Azokat, akiknek a napi munkája a szolgálat. Szolgálat a szó legnemesebb értelmében. Mit is várunk tőlük? Professzionális esetkezelést, segítségnyújtást, gyakorlott konfliktus-, virtuóz válságkezelést. 1/5

2 De sokszor nem érjük be ezzel. Elvárnánk tőlük, hogy megnyugtassák a többségi társadalom lelkiismeretét. Hogy a jólétben vagy legalább is a létbiztonságban élők hátradőlhessenek, a feladat kipipálva. Az elesettek, kiszolgáltatottak láttán, a kényesek félrefordíthassák a fejüket, mondván, maguk tehetnek a sorsukról. A bűnbakkeresők pedig rájuk mutatva levezethessék az agressziójukat. Mi ma köszönetet szeretnénk mondani, ünnepelni az utcai szociális munkásokat, a családsegítőket, a gyermekjóléti és idősellátás szakembereit és a szociális intézmények munkatársait. Közösséget vállalni velük. Ezt várjuk az emberektől is. A közösségvállalást, a felelősség vállalását. Talán ez lenne a mai nap legfontosabb feladata, üzenete. Felrázni a társadalmat a közönyből. Szembesíteni, hogy a szociális ellátás, a szoridaritás nem csak a szakma, a szakemberek dolga. Mindannyiunknak van feladata. Ezért kell gyermekeinket megismertetni az élet árnyékos oldalán élőkkel. Egy kisgyermek mosolya gyógyít. Mert mindenki tehet valamit ott, ahol él. Egy kis odafigyelés, egy szelet kenyér. Hogy ránézzünk és nem átnézzünk rajtuk. Mert mindannyian időről időre elesettek, kiszolgáltatottak vagyunk. Szükségünk van segítségre, bátorításra. Türelemmel kell lennünk mások nyomorúsága iránt, akkor a magunkét is könnyebben viseljük. Többet kéne arra gondolni, hogy jót tegyünk, mint arra, hogy jól érezzük magunkat. Mert a valódi szegénység nem a pénz hiánya, az igazán szegény a kapcsolatokban, szeretetben szűkölködő." 2/5

3 3/5

4 4/5

5 5/5

A szociális munka lehetőségei a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál

A szociális munka lehetőségei a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA SIÓFOK 2011.05.11. Takács Imre előadása A szociális munka lehetőségei a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál 1. A TEREP ELVÁRÁSAI

Részletesebben

zon szep~kér4selő-resrület

zon szep~kér4selő-resrület ..,\ IKTAT ASRA ATVEVE:J BUDA,~~X. RÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT zon szep~kér4selő-resrület - GAZDA ÁGI BIZOTTSÁGA PÉNZ.. GYI BIZOTTSÁGA HrRfH:TFEJ1CIDSZ1i!E:Ssi"I EE:s KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA KULTURÁLIS,

Részletesebben

jegyző a Humán IrodaSzociális és Egészségügyi Csoport vezetője a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ vezetője

jegyző a Humán IrodaSzociális és Egészségügyi Csoport vezetője a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ vezetője BUDAPEST FÖV ÁROS X. KERÜLET KÖBÁ vllf~kö~má.~yzát i. KÉPVISELŐ-TESTÜLET NÉPJÓLÉTI BIZOTTS A Készült a Népjóléti Bizottság 2012. augusztus 21-én a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y ZOKO N Y..\L... -... " --

J E G Y ZOKO N Y..\L... -...  -- BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐ*NYAÍc,ÓQkoR~ÁNYZAT KÉ~VIS~L~-TESTÜL:$T~NE~;c,; 1,... NEPJOLETI BIZOT'JfSAGA~ '"'t,,'" -... :! ;'" -- ".. ~ J E G Y ZOKO N Y..\L... -... " -- Készült a Népjóléti Bizottság

Részletesebben

Tisztelt Népjóléti Bizottság!

Tisztelt Népjóléti Bizottság! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~.U. t1~~ It-~ ~V\., t -- Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület Népjóléti Bizottság részére Tárgy: Javaslat

Részletesebben

3. számú előterjesztés

3. számú előterjesztés 3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

~!J.l,. számú előterjesztés

~!J.l,. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~!J.l,. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Utcáról Lakásba! Egyesülettel együttműködési megállapodás megkötéséről

Részletesebben

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 17-i ülésére Tárgy: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala 4ionanysém. 11/U 9,2 A tbc«%tt. Z016 NOV 15. Tisztelt Elnök Űr!

Országgy űlés Hivatala 4ionanysém. 11/U 9,2 A tbc«%tt. Z016 NOV 15. Tisztelt Elnök Űr! ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Törvényjavaslat kezdeményezése, Kövér László ú r az Országgyűlés elnöke részére Országgy űlés Hivatala 4ionanysém. 11/U 9,2 A tbc«%tt. Z016 NOV 15. Helyben Tisztelt Elnök Űr! Magyarország

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

l r-~""""''"~' " - "..."i l ~UJ13 S7fPl' n ' 1!

l r-~''~'  - ...i l ~UJ13 S7fPl' n ' 1! '", ;!'"" """"'"'" ' -... - ~ _-) 6,~-.,-,,... ~...,.. ~... ~!>" -"'-""""'''" '...,l f IKTATt\SRi\ /\TVEVE.: l r-~""""''"~' " - "..."i l ~UJ13 S7fPl' n ' 1! BUAPEST FÖV ÁR~S x. KE~:tJLET ~~BÁ~YAI Ö~KOR

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V K/28475/6/2011/IX. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET Népjóléti Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Népjóléti Bizottság 2011. szeptember 13-án megtartott ülésén

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Humán Iroda Szociális és Egészségügyi Csoport

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Humán Iroda Szociális és Egészségügyi Csoport BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Népjóléti Bizottság 2013. február 12-én a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Budapest Főváros X. kerület Kőbányai önkormányzat Képviselő-testület ulcsc BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT "OT Budapcsl, JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

. számú előterjesztés

. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere f2j~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködési megállapodás megkötéséről

Részletesebben

2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim!

2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! 1 2018 Idősek Napja Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! Taktaszada Község Önkormányzata és a faluközösség nevében minden kedves jelenlévőt szeretettel köszöntök az idősek világnapja alkalmából rendezett

Részletesebben

.a~ t! Weeber Tibor /' alpolgármester. Törvényességi szempontból ellenjegyzem:

.a~ t! Weeber Tibor /' alpolgármester. Törvényességi szempontból ellenjegyzem: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere :!J CO szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egyesített Bölcsődék alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROS x. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZA:. T ' '.,'... ( KÉ~VIS~L~-TESTÜLET~NEK.. L( tó1;r 1 /8 ( Mbi-. \f. NEPJOLETI BIZOTTSAGA

BUDAPESTFŐVÁROS x. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZA:. T ' '.,'... ( KÉ~VIS~L~-TESTÜLET~NEK.. L( tó1;r 1 /8 ( Mbi-. \f. NEPJOLETI BIZOTTSAGA ll -ll~ ;.tl.t. BUDAPESTFŐVÁROS x. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZA:. T ' '.,'... (.... -. KÉ~VIS~L~-TESTÜLET~NEK.. L( tó1;r 1 /8 ( Mbi-. \f. NEPJOLETI BIZOTTSAGA JEGYZŐKÖNYV /'. l i. ~ (s:~/1r {!'t' {.2:!.J..I

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET Népjóléti Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Népjóléti Bizottság 2011. április 5-én megtartott ülésén a Budapest Főváros X.

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: 4570-2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. november 21-én (kedden) 08:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

.A..J,. o... ",.., JEGYZŐKÖNYV

.A..J,. o... ,.., JEGYZŐKÖNYV IK1.'A'TA\., r:.'' \'T.,..,. ' -... t'l. '~'l:\ i\ f\. \i r:. v l=. r~,~--.,..-. J...,...,.~-

Részletesebben

~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ",.. ",.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése

~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ,.. ,.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése ~lud:,pest Ff!város X. kt rülct Kóbányai ",.. ",.. 0;1Llrm:ínyz~lt Képviseléí-testület ülése BUDAPEST FOV AROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT ALPOLGÁRMESTERE -- ----~:{i

Részletesebben

Önkormányzati választás EREDMÉNYEK

Önkormányzati választás EREDMÉNYEK 221/2010. (X. 3.) sz. Választási Bizottság határozata 1. sz. egyéni választókerületben a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-ai helyi Érvényes szavazólapok száma: 1755 Érvénytelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

1<C.J!. IStvin a b1iottság-- jv)5:tj~fr!j/ JDI3j IX. . rw~llék!"ct. l r-:uj~];irn: Az ülés kezdetének időpontja: 8 30 óra

1<C.J!. IStvin a b1iottság-- jv)5:tj~fr!j/ JDI3j IX. . rw~llék!ct. l r-:uj~];irn: Az ülés kezdetének időpontja: 8 30 óra ------~~~~~~~~~~~~~~~~~~-------- BUAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS SPORT ~IZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV ''-~ -.-" r-ltllht!!..n~st }':Őy..\ROS X. KERÜLET

Részletesebben

ll ).f. szám ú előterjesztés

ll ).f. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ll ).f. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére az Utcáról Lakásba Egyesület részére kiadandó együttműködési szándéknyilatkozatról

Részletesebben

Zalakomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 7-én 17 órakor tartott rendes nyílt üléséről

Zalakomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 7-én 17 órakor tartott rendes nyílt üléséről 1 1-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Zalakomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. október 7-én 17 órakor tartott rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Zalakomár Polgármesteri Hivatal Zalakomár,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2007. november 19-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky

Részletesebben

Y. számú előterjesztés

Y. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Y. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta Jegyzőkönyv Készült: 2008. november 11-én 16.00-16.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Magyar János, Neuwirth László, Pallagi Ákos, Sági

Részletesebben

Átadták a Szociális Munkáért Díjat

Átadták a Szociális Munkáért Díjat A Szociális Munkáért-Dunaújváros Díjat a közgyűlés idén Borsos József szakpszichológusnak, valamint Katona Péternek, a Kandó Kálmán téri Hajléktalan Ellátó Centrum volt vezetőjének posztumusz adományozta.

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Az ajánlott szakdolgozati témák jegyzéke 2009/2010. tanév

Az ajánlott szakdolgozati témák jegyzéke 2009/2010. tanév Az ajánlott szakdolgozati témák jegyzéke 2009/2010. tanév Dr. Adamik Mária: 1. A család intézményének változásai: kihívás a családsegítés szakmai koncepciói, intézményei és a szociális képzések számára

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a Népjóléti Bizottság évi munkatervének tervezetéről

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a Népjóléti Bizottság évi munkatervének tervezetéről Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Népjóléti Bizottsága A!J!). számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a Népjóléti Bizottság 2012. évi munkatervének

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

Tárgy: a Sokproblémás Családokért Alapítvány támogatása. Tisztelt Képviselőtestület!

Tárgy: a Sokproblémás Családokért Alapítvány támogatása. Tisztelt Képviselőtestület! gx Kőbányai Egészségügyi Szolgálat 1102 Budapest Endre u. 10. i), "'", * s ntí '< *- * > kerület' Kőbán %-y '

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK

P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK LÁNYKÉRDÉSEK Tilmann atya válaszol P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK Családakadémia-Óbudavár Egyesület Óbudavár, 2006 Ezt a kis füzetet Tilmann atya készítette Weeber Orsi,

Részletesebben

2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről 2010. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató

Részletesebben

Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat J{ :r / -i^ u^ U ö (0 Alpolgármestere ~~ * ~?01í)p;;! 6. ' Budapest,,..,«,

Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat J{ :r / -i^ u^ U ö (0 Alpolgármestere ~~ * ~?01í)p;;! 6. ' Budapest,,..,«, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat J{ :r / -i^ u^ U ö (0 Alpolgármestere ~~ * ~?01í)p;;! 6. ' Budapest,,..,«, Tárgy:

Részletesebben

A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása

A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása A legnagyobb jó, amit a másik emberért tehetünk nem az, ha megosztjuk vele a gazdagságunkat, hanem ha elétárjuk a sajátját. (Benjamin Disareli) Palkovicsné

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Munkaterv a 2016. évre. Egységes munkaterv - forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a 2016. évre. Egységes munkaterv - forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Munkaterv a 2016. évre Egységes munkaterv - forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Címe: Jókai Mór Művelődési Központ 2040 Budaörs Szabadság út 26. Telefonszáma: ----- E-mail

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere (;61. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

A szociális munka kihívásai avagy: Kihívások a szociális munka előtt

A szociális munka kihívásai avagy: Kihívások a szociális munka előtt A szociális munka kihívásai avagy: Kihívások a szociális munka előtt A szociális munka új definíciója A professzionális szociális munka elősegíti a társadalmi változást, az emberi kapcsolatokban a problémák

Részletesebben

r;jj számú előterjesztés

r;jj számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere r;jj számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a alapító okiratának módosításáról I. Tartalmi összefoglaló A egységes

Részletesebben

Budai ófár 2013. március 5773. Adar - Niszan A Micve Klub programajánlója Jótékonysági koncert Yoav gyógyulásáért Közeleg az egyik legvidámabb zsidó ünnep, a gyermeki szíveknek különösen kedves Purim.

Részletesebben

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai ÖnkormányzdvK"jf; ;-;yi~~l'o~t~~)ü:1~~os x. KER fl LET T T 00 00 00 1.. fitb,;, 'H'!d

Részletesebben

OS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYzAt ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

OS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYzAt ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV 4 1,... ) 1\'. - " j\ > ~ l,j l q J, ' ' OS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYzAt ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁGA ~-l[lg_&j ~~./.... c:b ~:kiadó: r~~2-l.1k kv~~~ JEGYZŐKÖNYV Készült a Népjóléti Bizottság

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva Kézen fogva Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdô, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák. ( ) De volt ott egy ember, aki

Részletesebben

FELHÍVÁS. Tisztelt miskolci lakosok! FIGYELJÜNK ODA EGYMÁSRA! TÖRŐDJÜNK EGYMÁSSAL EBBEN AZ IDŐSZAKBAN MÉG INTENZÍVEBBEN!

FELHÍVÁS. Tisztelt miskolci lakosok! FIGYELJÜNK ODA EGYMÁSRA! TÖRŐDJÜNK EGYMÁSSAL EBBEN AZ IDŐSZAKBAN MÉG INTENZÍVEBBEN! FELHÍVÁS Tisztelt miskolci lakosok! Évente nagyon sok ember válik a tél áldozatává, és szenved kihűléses halált lakáson belül és kívül egyaránt. FIGYELJÜNK ODA EGYMÁSRA! TÖRŐDJÜNK EGYMÁSSAL EBBEN AZ IDŐSZAKBAN

Részletesebben

Értelmiségnevelés nem hozott anyagból

Értelmiségnevelés nem hozott anyagból egyetemi docens Széchenyi Egyetem PLESZKI Szociális tanulmányok tanszék Értelmiségnevelés nem hozott anyagból A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században

Részletesebben

A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 7-én (csütörtökön) megtartott rendkívüli üléséről

A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 7-én (csütörtökön) megtartott rendkívüli üléséről BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 7-én (csütörtökön) megtartott rendkívüli

Részletesebben

Jr'~ IKTAfÁSRA ÁTVÉVE:: Az ülés kezdetének időpontj a: 9 0 óra

Jr'~ IKTAfÁSRA ÁTVÉVE:: Az ülés kezdetének időpontj a: 9 0 óra IKTAfÁSRA ÁTVÉVE:: JEGYZŐKÖNYV. -----.------ - ---------------1 ~X:"':a ~s;;;;gr;f~~ ~r! Készült a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 2014. augusztus 2.1-én.--a-Bttdapest-ffiV-áres-X. kerület Kőbányai

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 1/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. január 27-én megtartott ülésének

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

~ ]""... ", ", j l, JEGYZŐKÖNYV

~ ]... , , j l, JEGYZŐKÖNYV ! l H(,,,'\_,, TAr..J;..L'-\'t...J.'-/.t>-, As u ). ~ ]""... ", ", j l, BUAPEST FOV ARO~p~~~~iE~~~~;:;~ a KORM1Qiz~t~ L /. : 1 NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV l, -- - ' "'-....,_ --......, Készült a Népjóléti

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal az

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal az Készült: 2012. május 10-én, 14.00 16.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének rövid úton összehívott n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- Ha nem vagy legalább 70 százalékos rokkant, nem kapsz járadékot

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- Ha nem vagy legalább 70 százalékos rokkant, nem kapsz járadékot MEOSZ OTTI SAJTÓFIGYELÉS A Magyar médiában a mozgáskorlátozottakról és a MEOSZ interaktív portálján a 108 egyesület által közölt információk tallózása A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

Részletesebben

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XI. 27.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

Csillagokat szóró kapcsolat

Csillagokat szóró kapcsolat Csillagokat szóró kapcsolat A huszadik pohlheimi adomány érkezett Zircre A pohlheimi vöröskereszt huszadik alkalommal segíti a rászoruló zirci családokat. A Városházán ünnepi fogadásra került sor, Zirc

Részletesebben

)) 9?,, l "t. t, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Apolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

)) 9?,, l t. t, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Apolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló -------------------------------- Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Apolgármestere )) 9?,, l "t. t, ~..,:J szamu e o erjesz es Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Janikovszky

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

...,... -LK- , ~:~:~~. ~}i~;~)~.t~~~ i~rlc/1:.~!9jcc~rel._ l r!~--!l!;;~~o.;;;j 1~_,.(,-J ~-,.F-:1...,

...,... -LK- , ~:~:~~. ~}i~;~)~.t~~~ i~rlc/1:.~!9jcc~rel._ l r!~--!l!;;~~o.;;;j 1~_,.(,-J ~-,.F-:1..., Készült a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 2012. augusztus 22-én a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala hivatalos he~,.bejr(.cl3tj.. ~.. ~. -~...~'~. ;:$;~~=1f.--

Részletesebben

2011. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2011. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

2011. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2011. évben Szálka községben végzett tevékenységéről 2011. Beszámoló Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő Központja 2011. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Családsegítő Központ feladatai, tevékenységi köre A Humánszolgáltató

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE.

KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE. KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE. Program: Közös imádkozás. A hét folyamán feldolgozott A HÁROM FA LEGENDÁJA

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

Kelemen Attila Ármin. Így működik MARKÓ BÉLA. Groos Zselyke illusztrációival

Kelemen Attila Ármin. Így működik MARKÓ BÉLA. Groos Zselyke illusztrációival Kelemen Attila Ármin Így működik MARKÓ BÉLA Groos Zselyke illusztrációival 3 Milyennek értékeli a romániai magyar értelmiségiek 89 utáni teljesítményét? - - - az értelmiségi, aki a saját közösségével valamiféle

Részletesebben

A máltai misszió. A bizalom jelképe

A máltai misszió. A bizalom jelképe A bizalom jelképe A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot küldetése a hit védelmére és a szegények megsegítésére szólítja. Az örök életbe vetett hite alapján megkérdôjelezhetetlen bizalommal hagyatkozik a

Részletesebben

ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány

ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány ÖSSZJÁTÉK Család és Kapcsolati Műhely Alapítvány Mottó LÁTNI ÉS HALLANI azt, ami bennem van, és nem azt, aminek lennie kellene; ELMONDANI azt, ami érzek

Részletesebben

E L ŐT E R J E S Z T É S

E L ŐT E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 56/2018. (V.31.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Előterjesztés. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2009. (10.30.) Ör. számú rendelet módosításához

Előterjesztés. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2009. (10.30.) Ör. számú rendelet módosításához Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a személyes gondoskodást nyújtó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Csanádpalota Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-ei rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Csanádpalota Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-ei rendes ülésére ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 29-ei rendes ülésére Ügyiratszám: 203-2/2017 Tárgy: Tájékoztató pályázatokról Tájékoztatom a Tisztelt Képviselő-testületet,

Részletesebben

ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4. ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4. Ha minden nap október negyedike lenne, sokkal többet foglalkoznának az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanának az ember legjobb barátjára, s talán nem kellene annyi

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei

SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei SZKA_209_21 A Kilimandzsáró gyermekei diákmelléklet A kilimandzsáró gyermekei 9. évfolyam 201 Diákmelléklet 21/1 A KILIMANDZSÁRÓ ÉS A KIBO 1. Bizonyára hallottatok már a Kilimandzsáróról, és talán a ti

Részletesebben

Első és másodéves hallgatók figyelem! Az alábbi dokumentumban mindkét évfolyam szigorlati tételsorai megtalálhatók! 1. ÉVFOLYAM SZIGORLATI TÉTELEI

Első és másodéves hallgatók figyelem! Az alábbi dokumentumban mindkét évfolyam szigorlati tételsorai megtalálhatók! 1. ÉVFOLYAM SZIGORLATI TÉTELEI Első és másodéves hallgatók figyelem! Az alábbi dokumentumban mindkét évfolyam szigorlati tételsorai megtalálhatók! 1. ÉVFOLYAM SZIGORLATI TÉTELEI SZOCIÁLIS MUNKA SZIGORLATI TÉTELEK 2008/2009-ES TANÉV

Részletesebben

"A Kőbányai Gyermekjóléti Központ részére 2010-ben 300 OOO Ft-ot kapott szervezetfejlesztésre a Tisztelt Bizottságtól, amit köszönettel fogadtunk.

A Kőbányai Gyermekjóléti Központ részére 2010-ben 300 OOO Ft-ot kapott szervezetfejlesztésre a Tisztelt Bizottságtól, amit köszönettel fogadtunk. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: A Kőbányai Gyermekjóléti Központ szervezetfejlesztésére kapott bizottsági támogatás elszámolása Tisztelt Népjóléti Bizottság! A

Részletesebben

45t. számú előterjesztés

45t. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 45t. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére az idősek üdültetéséről szóló pályázati kiírásról I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

. számú előterjesztés

. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~t~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Down Alapítvány támogatott lakhatási szolgáltatásának és házi segítségnyújtásának

Részletesebben