DIRICZI TIBOR LAODICEA VALLÁSI ZŰRZAVAR AZ UTOLSÓ IDŐKBEN
|
|
- Léna Szabó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DIRICZI TIBOR LAODICEA VALLÁSI ZŰRZAVAR AZ UTOLSÓ IDŐKBEN 1
2 ingyenes példány pénzért nem árusítható Kiadja: Diriczi Tibor 6917 Nagyér, Damjanich u. 49 2
3 KÁOSZ A KERESZTÉNYSÉGBEN Ma több tízezer keresztény közösséget tartanak számon a világon. Mindegyik a Bibliát tartja egyedüli alapjának. Mindegyik Jézus Krisztust tartja Urának. Az igaz egyházat kereső embernek nagyon nehéz dolga van. Megy egyikből a másikba, keresi azt a gyülekezetet, amelyik teljesen a Bibliára épül. Aki olyat keres, ami neki a legszimpatikusabb, a számára legmegfelelőbb programokkal rendelkezik, annak sokkal könnyebb dolga van. Bőven van miből választania. Aztán ha mégse érzi jól magát, odébbállhat. Szívesen látják egy másik közösségben is, egészen addig, míg nem emeli fel szavát az olyan dolgok ellen, ami nem állja meg helyét az Ige szerint, vagy nem szól a bűnök ellen. Aki viszont őszintén keres, annak nagyon nehéz dolga van. Lépten-nyomon szembetalálja magát azzal a ténnyel, hogy a kezdetben olyan szépnek tűnő gyülekezetben egyre több bibliaellenes gyakorlattal, hittannal találkozik. Végül belefárad a keresgélésbe. Az igaz testvéri közösség utáni forró vágyát nem tudja csillapítni. Vagy beletörődik abba, hogy közössége nem áll teljesen az Ige alapján, vagy magányos lesz. 3
4 Lehetetlen volna minden egyház teológiáját, hitgyakorlatát megvizsgálni. Egy néhány, már régóta fennálló közösség példájával élve (amelyik mind a sajátját tartja az igazinak) szemléltetjük azt a vallási zűrzavart, ami ma az egész világon uralkodik. MELYIK AZ IGAZI VALLÁS? Aki gyülekezetet keres, elsődleges szempontnak azt tartja, hogy a Biblián alapuljon annak hittana és hitgyakorlata. De ez csak az őszinte keresőnek jelent problémát. Annak, aki nem hasonlítja össze az Igével azt, amit ott hirdetnek, nincs különösebb problémája ezzel a kérdéssel. Egész egyszerűen elfogadja azt, amit hall. Nem úgy van, mint a béreabeliek, akik összevetették Pál apostol szavát az írásokkal, és csak utána fogadták be azt (Csel. 17: 11). Nagyon sok egyház mégis a Bibliára hivatkozik úgy, mint az ördög is Jézus megkísértésénél, hogy meg van írva. Arról már hallgat, hogy viszont az is meg van írva Aztán vannak pontok, amikor egyszerűen azt mondja, hogy ennek vagy annak az Igének a megértéséhez ismerni kell a görög szöveget, a történelmi és földrajzi hátteret stb. Magyarul el kell végeznie hozzá egy teológiát. Ezzel egyszerűen kizárja azt a tö- 4
5 meget a Biblia tiszta megértéséből, akiknek erre nincs módjuk. Példa erre az a hivatkozás, hogy az apostol csak a korinthusi nőknek írta elő a fejbefedést (1. Kor. 11.) mivel Korinthus nagyon bűnös város volt és sok volt benne a prostituált, és ezzel lehetett megkülönböztetni a keresztényeket tőlük. A középkorban a legtöbb keresztény azt se tudta, hol van az a Korinthus, nem hogy történelmét ismerte volna. Van olyan közösség, amelyik a következő magyarázatot adja az örök kárhozattal kapcsolatosan: Néhány igeversből (Márk 3: 29; Máté 25: 46; Júdás 1: 13; Márk 9: 43-44) tévesen arra lehetne következtetni, hogy van örök kárhozat, pedig nincs. Ennyi a magyarázat. Igaz, hogy ez van megírva, de ezt nem így kell érteni. És a gyülekezet legtöbb tagjának elég is ennyi magyarázat. De hát lehet, hogy az előző két példa csak kisebb jelentőségű. A lényegre kell figyelni! Például a szombat, amit egyértelműen ír az Ige, hogy azt kell megtartani! Ez bizonyítja, hogy melyik az igazi vallás! Csak azt az igeverset ne elemezzük, hogy semmiképpen ne esküdjetek, és azt, hogy szeressétek a ti ellenségeiteket. Hiszen az egyház minden tagja (akire ez esett) felesküdött arra, hogy felettesének mindenben engedelmes lesz, beleértve azt, hogy ellenségét elpusztítja. 5
6 Igaz, hogy ez teljesen összeegyeztethetetlen azzal, ami az újszövetség szelleme, de hát az egyház ezt nem tiltja, nem ellenzi; egyébként is szinte minden közösség ezt tette. Mihelyt a fegyverfogás megtagadásáért nem kellett már börtönbüntetést elszenvedni, hanem lelkiismereti okokra hivatkozva lehetett alternatív szolgálatot vállalni, mindjárt jelzett sokaknak a lelkiismerete, hogy a fegyveres szolgálat nem bibliai. Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket ez csak az apostolokra vonatkozott állítja az egyik gyülekezet. A másik dolog meg csak a rómaiakra, a filippiekre, vagy éppen akinek írta az apostol. Nem ránk, mert mi azt éppen nem tesszük. De nálunk a fejbefedés még megmaradt a gyakorlatban, mert ezt tanította az apostol, és ezt szó szerint kell értelmezni. A lábmosás? Igaz, hogy azt Jézus mondta, de azt nem szó szerint kell értelmezni, hanem átvitt értelemben. Hogy az egyiket miért így és a másikat miért úgy? Azt nem tudjuk. Így tanultuk és ebben maradunk meg. Hát nyelveken tudtok-e szólni, és ördögöket űztök-e? Az csak akkor volt, mert, igazából nem tudjuk, de nem ez a lényeg. Dehogy nem! Aki nem szól nyelveken, abban nincs a Szent Lélek, egyértelműen mondja az Ige, 6
7 hogy akik Őbenne hisznek, azokat ilyen jelek követik. (Márk 16: 17). Sorolhatnánk oldalakon keresztül az ellentmondásos példákat. De most fontosabb számunkra az, hogy miért alakult ki ez a káosz a kereszténységben. Ha a közlekedésben mindenki ennyire sajátosan értelmezné a szabályokat, nem lenne ép autó az országban. Ebből a káoszból csak éppen a lényeg maradt ki. Hogy mi az, és miért, arra keressük a választ. AMI HIÁNYZIK BELŐLÜK Jézus Krisztus így szólt az Atyához: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. (Máté 11:25) Úgy tűnik, ez a kijelentés nem támasztja alá azt, hogy teológiai ismeret szükséges ahhoz, hogy valaki megértse az Igét. Akkor mindjárt felmerül a kérdés, hogy nem szükséges a bibliai ismeret? Erre is választ keresünk. Jézus azt mondta a zsidóknak: Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam. (János 5:39) 7
8 Sok vallási felekezet itt csúszik el. Tudakozza az Írásokat, keresi azokban az örök életet, és nem veszi észre, hogy azok Jézus Krisztusról tesznek bizonyságot, Őróla szólnak. A Biblia ismerete Jézus Krisztus ismerete nélkül holt tudomány. Erkölcsi útmutatásokat ad és sok alapigazságot tartalmaz a gyakorlati élethez, mint a népi bölcsesség, de új életet nem eredményez. A Biblia önmagában nem szül újjá senkit. Aki Krisztus ismerete nélkül olvassa és használja a Bibliát, az abból be tudja bizonyítani saját teológiáját. Alá tudja támasztani tévtanításait is, egész vallási rendszert állít fel belőle. Csak éppen a lényeg hiányzik: az Úr Jézus. Ezért van ma ekkora káosz a kereszténységben. Ezért is van ennyi felekezet, mert Krisztus nélkül, csupán emberileg értelmezni a Bibliát nem eredményez mást, mint egy új ideológiát, melyet teológiának neveznek. Manapság átlagosan minden nap keletkezik egy új keresztény közösség. Nem azért, mert az Evangélium új területen érint meg és ébreszt fel embereket, hanem azért, mert a hitvallásban megkülönböznek és szétszakadnak a gyülekezetek. Ezért van ma leodiceai állapot a kereszténységben. Krisztus az ajtón kívülre került (Jel. 3: 20). Helyette a teológia, az érzelmeket felfokozó dicséretek, mindenféle emberileg szervezett programok és ün- 8
9 nepek vannak bent. Nem a kereszt tudománya, mert az nehéz. Az önmegtagadással, szenvedéssel jár együtt. Ha Krisztus lenne bent a gyülekezetben, akkor üldöznék a gyülekezetet. Azért, mert az igazságot soha nem szenvedte el a hazugság, Jézust mindig üldözték, amíg a földön járt. Ha Őt üldözték, akkor az Övéit is üldözik (János 15: 18-21). Nem azért van ekkora vallásszabadság ma, és nem azért gyűlnek össze a keresztény gyülekezetek háborgatás nélkül, mert a világ megváltozott és ma már toleránsabbak, támogatják a nemeset és a jót. Azért nem háborgatja a mai kereszténységet a világ, mert már a világ is bent van az egyházban és a világ fejedelme a Sátán nem harcol a saját fiai ellen Ha valaki az élő Krisztust hirdeti, Aki mindig megfeddette a bűnt, annak ma is háborúságban van része, leginkább saját egyházán belül. LAODICEA A Jelenések könyvének 2. és 3. részében Jézus Krisztus hét kisázsiai gyülekezethez üzen. Ha valaki megfigyeli az egyháztörténelmi korszakokat, felismerheti bennük az egymás után következő időszakokat, elkezdve az apostoli időktől egészen napjainkig. 9
10 Az utolsó gyülekezet a laodiceai. Ebben a gyülekezetben semmi jót nem talált az Úr, amiért megdicsérhette volna, mint a korábbiakat. Erről a gyülekezetről jegyzi meg csupán, hogy elveti azt. A laodiceai gyülekezet első és legszembetűnőbb ismérve a langyosság. Sem hideg nem vagy, sem meleg! A langyos víz vagy úgy jön létre, hogy a forró és a hideg keveredik, vagy pedig úgy, hogy a forró kihűl. Mindkét példa érvényes az utolsó idők gyülekezetére. Az isteni rend alapja az ítélet, mely különválasztja a jót és a gonoszt. Különválasztja a tisztát és a tisztátalant, a sötétséget és a világosságot. A Sátán pedig ezt összekeveri. Összekeveri a gyülekezetben az istentiszteletet és a szórakozást. A dicséretekben lehet Isten nevét dicsérni és közben belekeverni abszolút ördögi elemeket is, mint pl. a rock. Lehet hangzatos Igét hirdetni, de bele lehet keverni néha egy-egy jó viccet is. Megfér együtt a bűnös és az igaz is. Nincs már gyülekezeti fegyelem, hanem a kegyelem palástja alatt maradhatnak azok is, akik bűnökben élnek, és vehetik szabadon az Úrvacsorát. Éppen ezért nincs szentség, elkülönülés. Elvégre mindnyájan bűnösök vagyunk címen nagy a tolerancia, mintha nem is létezne hit általi megigazulás és megtérés. 10
11 Összekeveri a keresztények életében a bűnt és az igazságos cselekedetet. Lehet adakozni és jót tenni, de közben lehet adót is csalni, hamis nyilatkozatokat tenni, ha a szükség úgy kívánja. Összekeveri a hívők céljait is: lehet kétféle célért is küzdeni. Lehet anyagi javak után is hajtani, meg persze lehet másokkal is jót tenni. Legalább karácsonykor segíteni a rászorulóknak. Lehet a Bibliát is olvasni és imádkozni is, de azért helye van a szórakozásnak is. Először csak keresztény filmek amikből persze a romantika nem hiányozhat utána pedig jöhet a többi. Összekeveri a hitet és a hitetlenséget. Lehet hinni abban, hogy a mindennapi megélhetés az Úrtól van, de közben ki kell biztosítania az embernek az életét anyagi tartalékokkal. Csakhogy ebből az összekeveredésből maga Jézus Krisztus marad ki. Kimarad még akkor is, ha az igehirdetésekben Róla beszélnek, ha a dicséretekben az Ő nevét emlegetik. Ezért mondja, hogy az ajtón kívül áll és zörget. Neki már nincs helye bent a gyülekezetben. Ő soha nem tud közösséget vállalni a bűnnel, a világgal. Őbenne soha nem keveredik a sötétség és a világosság. Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott 11
12 gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát. (Máté 12:33) A laodiceai állapotban Krisztus már csak névleg van bent. Ez már egyáltalán nem az Ő gyülekezete, hanem a legkeményebb ítélet sújtja: Kivetlek az én számból. Amikor János, a Jelenések írója meglátta Őt, szájából egy kétélű éles kardot látott kijönni. Ez az élő Ige, mely vág és különválasztja a világosságot a sötétségtől, a tisztát a tisztátalantól. Ott, ahol nincs helye már ennek az élő Igének, ott nincs helye Krisztusnak sem. Ezért veti ki ezt az egyházat a szájából, mely ezt a fegyvert már nem szenvedheti el. Olyan prédikáció kell, ami nem vág. Olyan, ami alatt mindenki jól érzi magát, vagy nyugodtan lehet szunyókálni. Amely csak a kegyelemről, a szeretetről és csak a pozitív dolgokról szól, de nem beszél a bűnről, nem szól a keresztről és az önmegtagadásról. A szoros kaput, keskeny utat csupán teológiai ismeretekre vagy hagyományokra korlátozza le, de nem azt hirdeti, hogy Jézusról nem csak beszélni kell, hanem önmagát megtagadva felvenni a keresztet és úgy követni Őt. Persze, mert akkor fény derülne a sötétségre, hogy mennyire megosztottak a szívek, hogy két úrnak próbálnak meg szolgálni. Ezért inkább nem kell ez az Ige; ezzel együtt pedig maga Jézus Krisztus sem. 12
13 Ez a megosztott élet okozza a lelki vakságot. Ettől lesz az Evangélium leplezett azoknak, akik elvesznek, mert a világnak istene megvakította elméjüket, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát (2. Kor. 4: 3,4). Ezért szűnik meg a tisztánlátás és a legnehezebben áttörhető falba ütközik az igaz Evangélium, az önigazultságba: Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen. Hogy lehet megközelíteni egy ilyen gyülekezetet, aki már kivetette az élő Igét és teljesen normálisnak tartja azt, amiben van? Mi abban a rossz, amit csinálunk? Hiszen járunk a gyülekezetben, hallgatjuk az igehirdetést, éneklünk, dicsőítjük az Istent. Jótékonysági megmozdulásokat szervezünk. Vannak megtérések, házasságkötések, társadalmi munkák. Azt leszámítva, hogy gyarlók vagyunk, nálunk minden rendben van! Élő gyülekezet vagyunk! *** Amíg a nyugati világban a keresztények dobszó mellett koncerteznek keresztény dicsőítés égisze alatt, addig hívő társaik Ázsiában és Afrikában börtönben várják sorsukat. Amíg a keresztények kényelmes imaházakban gyűlnek össze, addig sok hajlék nélkül maradt embertársunk fázik és éhezik. 13
14 Amíg az apostolok veszedelemben, nyomorúságban, hidegben és éhezésben vitték az örömüzenetet az embereknek, addig a laodiceai kereszténység odafigyel arra, hogy minél komfortosabban éljen, úgy a gyülekezetben mint otthonában. Amíg évszázadokkal korábban a hívőknek mindenüket elraboltak, addig a mai kereszténység nagy pénzekkel gazdálkodik és biztonsági tartalékokat képez. Nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen. Te, aki Krisztust hirdeted, olyan távol állsz attól, hogy hozzá hasonló önfeláldozó életet éljél. Mert azt gondolod, hogy azzal dicsőíted az Istent, hogy énekelsz Neki vagy részt veszel a dicsőítésen. És már régen nem tudod, hogy azzal dicsőítenéd őt, ha Őbenne maradnál és sok gyümölcsöt teremnél (János 15: 8). A Mester is abban dicsőítette mag az Atyát, hogy elvégezte azt, amit rábízott (János 17: 4). Nyomorult és nyavalyás vagy, mert Krisztus nélkül élsz, és a sok elfoglaltságod miatt ezt észre se veszed. Ha nincs egy állandó, élő imakapcsolatod Ővele, akkor nem is tudod, hogy Ő hiányzik az életedből. Ezt pótolod mindenféle vallási gyakorlattal, de ezek nem elégítenek ki. Úgy érzed, hogy gazdag vagy, pedig Őnélküle szegényen élsz. Ha Ő lenne a te gazdagságod, akkor nem vágynál és nem hajtanál földi értékek után. Ak- 14
15 kor nem azt gondolnád, hogy csak így lehet megélni manapság, hanem átadnád neki az életedet, Aki gondot viselne mindennapi kenyeredről; téged pedig ez a bőség, amit Őbenne találnál meg, arra indítana, hogy másoknak is adjál belőle. A földi gazdagság olyan, hogy minél többet oszt el belőle az ember, annál kevesebb marad neki. A Krisztusban való gazdagság pedig olyan, hogy minél többet oszt belőle az ember másoknak, annál több lesz belőle neki is. Ha a mai kereszténység mennyei kincseket gyűjtene, gazdag lenne. Találóan fogalmaz egy lexikon a laodiceai állapotokról: A hívők dicsekvésének alapja saját teljesítményük. A szép épületek, nagyszerű berendezések, tüneményes zene és énekkarok, nagy bevételek, befolyásos egyháztagok. Ezek jellemezték a korabeli Laodicea gyülekezetét és jellemzik a ma élő hívőket is. Érdemes összehasonlítani a smirnai gyülekezethez írt üzenettel. Neki azt üzeni az Úr: Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy) Ez a korszak a legkeményebb keresztényüldözés korszaka volt. Imaházaikat lerombolták, vagyonukat elkobozták, nincstelenek és hontalanok lettek, és mégis azt mondja róluk az Úr, hogy gazdagok. A laodiceai gyülekezet pedig mind- 15
16 ezekkel bővölködik, róla mégis azt mondja: nyomorult, szegény! Nem tudod, hogy vak vagy. Hogy lehetséges ez? Hát aki nem lát, csak tudja talán, hogy nem lát. Igen, te látsz testi szemeiddel, de nem a lelkiekkel. Azért látod meg a kézzelfogható dolgokat, azért vonzóak azok számodra és azért áldozol értük olyan sokat. Ha lelki látásod is lenne, akkor a lelki dolgokért áldoznál, mert azok lennének számodra értékesek. Ezért fontosabb számodra az, hogy milyen ruháid vannak, hogy milyen autód van, mint az, hogy mi lesz az elveszett emberiséggel. Nem látod a lelküket, mert vak vagy. Ezért nem is aggaszt a sorsuk. Csak azt látod, amit kézzel meg tudsz fogni, ezért az az értékes számodra. Mivel testi látásod van, a testi embereknek készült reklámok megfognak téged. De mivel lelki látásod nincs, az elveszett emberek sorsa nem foglalkoztat. Nem tudod, hogy mezítelen vagy. Akin ruha van, annak nem látszik mezítelenségének rútsága. Akin Krisztus fehér ruhája van, annak ez a ruha elfedezte minden bűnét, minden hamisságát. Azon az emberek nem a hamisságot látják, hanem Krisztus igazságát, mert ő Krisztust öltözte fel. Így ábrázolódik ki az Övéiben, így válik látható Ő maga őbennük. 16
17 De a laodiceai keresztények nem Krisztust öltözik fel, mert nem akarnak átmenni a halálon, nem akarnak Mesterük sorsán osztozni. Ők jól akarnak élni, kedvük szerint berendezkedni. Ezért nincs fehér ruhájuk, hanem mezítelenségük rútsága látszik. Az emberek nem Krisztus életét látják rajtuk, hanem azt mondják, hogy ezek is olyanok mint a világ, csak egy kicsit erkölcsösebbek. Kilátszik a régi élet, az ó ember, minden önzésével, harácsolásával, nagyravágyásával együtt. Ezt nem takarja be a vasárnapi ruha, a szép beszéd. Ezek alól mindig kilátszik a rútság, csak éppen annak viselője nem veszi észre, mert nem néz a tükörbe. VAN KIÚT Bár ez az állapot a legnyomorultabb, mégis van lehetőség, mégis van kiút. A kiút ugyanaz, ami volt az elmúlt évezredekben: Jézus Krisztus. Bár nagyon súlyos az elmarasztalás, de ott van az Ő szeretete: Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem. Járható utat ad a megtérésre, Ő maga adja a megoldást, Tőle kell kérnünk. Ehhez egy dolog feltétlenül szükséges: akarnunk kell, mégpedig őszintén és azzal az elhatározással, hogy meg is tesszük, amit Ő mutat, feltétlenül attól, hogy nekünk tetszik az, vagy nem. 17
18 Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdag légy. Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor; (1 Péter 1:7). A hitet az arannyal hasonlítja össze. A Biblia tanítása szerint az igaz gazdagság a múlhatatlan, menynyei kincs, melyet az ember csak hit által szerezhet meg. Azt jelenti ez, hogy csak az küzd érte, csak annak érték, aki valóban hisz. Annak nem a mulandók, hanem azok az értékek, amik láthatatlanok (2. Kor, 4: 18). Mivel a laodiceai állapotnak egyik oka éppen a hitetlenségből adódó hamis értékrend, ebből kell leghamarabb megtérni. A hit Isten ajándéka, melyért tusakodni kell az embernek (Júdás 3). Amíg az ember nem jut élő hitre, nem ismeri fel, hogy amilyen keresztény életet eddig élt, az inkább csak szájvallomás volt, addig nem juthat tovább egy lépést sem. Nem ok nélkül tette fel a kérdést a mi időnkre vonatkoztatva az Úr Jézus: Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön? Az élő hit teszi helyre az emberben a dolgokat, sok időt és fáradozást szabadít fel az emberben a mulandók keresésétől és azoktól, amik elzárják az élő forrást. 18
19 Azt tudnia kell, hogy ha élő hitet kér, akkor egyúttal hitpróbát is kér magának, mert a hit csak próbában erősödik. és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága. A fehér ruha a szentek igazságos cselekedete (Jelenések 19: 8). Amíg nincs élő hit, addig nincsenek igazságos cselekedetek. Egyrészt azért, mert ezek csak a hittel élők számára értékesek; másrészt pedig azért, mert - különösen az utolsó időkben a mulandók eléréséhez nagyon sok hamis, nem tiszta út vezet. Ez odáig megy, hogy azt mondja még sok keresztény is, hogy manapság nem lehet megélni teljesen tisztességes úton. Krisztus útja nem a verseny szellemisége, hanem a veszítés. Aki veszít, az nyer. Hogy lehet ezt megélni a mai gazdasági világban? Csak hit által. Az embernek el kell engednie az eddigi értékeit, hogy hit által nyerjen sokkal értékesebbeket. A hit általi megigazulás csak úgy lehetséges, ha az ember saját magát, akaratát, eddigi életét a halálba adja. Ha ez nem történik meg, nincs új élet, nincs átformálódás, nincs újjászületés. Akkor Krisztus fehér ruhája nem takarja el a régi életet, hanem kilátszik annak rútsága. 19
20 és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. A tisztánlátás kezdete nem a Biblia kijelentéseinek tisztánlátása, hanem az igaz önismeret. Amíg az ember nem jut igaz önismeretre, saját nyomorult állapotának megismerésére, addig az mintegy vakság, mint egy hályog eltakarja előtte az igazi bibliaértelmezést. Sokan félreértik ezt az Igét, és teológiát tanulnak, ahelyett, hogy kérnék az Urat, aki valódi önismeret által eljuttathatja őket arra, hogy meglátva nyomorult állapotukat igaz megtérésre jussanak. Ekkor lesznek kisgyermekek, akiknek megjelenti Isten azt, amit elrejt a bölcsek és értelmesek elől. Egyedül ők ismerhetik fel Jézus Krisztust a Bibliában, akit a mai értelmes, teológiai ismeretekkel rendelkező kereszténység nem ismer fel, hanem sajátos értelmezésük miatt soha nem látott káosz keletkezett az egész kereszténységben. A KI GYŐZ, MEGADOM ANNAK, HOGY AZ ÉN KIRÁLYISZÉKEMBE ŰLJÖN VELEM, A MINT ÉN IS GYŐZTEM ÉS ÜLTEM AZ ÉN ATYÁMMAL AZ Ő KI- RÁLYISZÉKÉBEN. A KINEK VAN FÜLE, HALLJA, MIT MOND A LÉLEK A GYÜLEKEZETEKNEK. 20
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?
A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére
Ára: 960 Ft RP-001/2MFEI Hittan 1 Iskolai Munkafuzet Borito.indd All Pages 2014.07.04. 10:26:12 ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére TARTALOMJEGYZÉK
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
REFORMÁCIÓS ÜZENETE JÉZUS 7. Laodicea. A kényelmes élet átka
JÉZUS 7 REFORMÁCIÓS ÜZENETE Laodicea A kényelmes élet átka Pergamon Tiatíra Szmirna Szárdisz Filadelfia Efézus Laodícea II.Antiokhosz Marcus Tullius Cicero II. Antiokhosz (i.e. 261-246) szeleukida uralkodó,
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................
TARTALOMJEGYZÉK. Az olvasóhoz
TARTALOMJEGYZÉK Az olvasóhoz 1. Lásd és csodáld Isten dicsőségét: Jézus Krisztus végső célja 2. Jézus, Isten dicsősége: Jézus Krisztus isteni volta 3. Az oroszlán és a bárány: Jézus Krisztus kiválósága
Az utolsó ítélet. (Advent 3.)
Az utolsó ítélet (Advent 3.) Lectio: Mt 11,2-6 Textus: Jel 20,11-12 Az Ige felirata: Az utolsó ítélet. S valóban Jézus Krisztus visszajövetelekor lesz az utolsó ítélet. Az Ige azt mondja, hogy a fehér
boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)
BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS
Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Január 1. Jézus szembefordul
Január 1. Jézus szembefordul Megy vala pedig ővele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak:...valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom. (Lk 14,25.33) Úgy indít
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK
JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK szegénység evangéliuma bővölködés teológiája sáfárság a nekünk adott javak gonoszok jár nekem felelősséget jelent azért dolgozom szükségek betöltése meggazdagodjak szolgáljam
1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).
Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,
UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben
UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)
Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
Viszonyulások. Bibliaolvasás: Gal 2,15-21 Alapige: Gal 2,19-20
Viszonyulások Bibliaolvasás: Gal 2,15-21 Alapige: Gal 2,19-20 Alapigénk Pál apostolnak a galatákhoz intézet levelének a központi üzenetét foglalja magába, de nemcsak ennek a levélnek, hanem az egész újszövetségnek,
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT!
IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT! Imádság El tudod olvasni ezt a szót? (Mutassuk fel a koreai szó képét, és hallgassunk meg néhány választ!) Ez egy koreai szó. Jelentése: imádság. Így kell kiejteni: ki-do. Mondjuk
A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.
Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek
formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel
Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások
Elmélkedések János leveleiről
Elmélkedések János leveleiről Tóth-Simon Károly A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint,
A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze
A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A
A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)
A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság
Istennel töltött idő Isten & én Ötletek a személyes áhítathoz Mi a személyes áhítat? Erről már mindent tudok Olvasom a Bibliát és imádkozom! Ennyi? Olvastad ma a Bibliát? Mit olvastál? Hogyan hatott rád?
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
Keresztény értékeink
Keresztény értékeink NEW START 1. Táplálkozás 2. Testmozgás 3. Víz 4. Napsugár 5. Önuralom 6. Levegő 7. Pihenés 8. Lelki egyensúly Miért nehéz egészségesen élni? A keresztény öröm Örüljetek az Úrban mindenkor;
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
Örök élet, vagy örök kárhozat Abonyi Sándor
Örök élet, vagy örök kárhozat Abonyi Sándor Itt két egymást kizáró és egymással szoros kapcsolatban lévő fogalomról van szó. Az örök élet egy pozitív fogalomként, a kárhozat pedig egy negatív fogalomként
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,
CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj
Tévtanítások, tévhitek
Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
Az emberi élet értelme
Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre
Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?
Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
Új kiadás János első levele
1 Új kiadás János első levele Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia legújabb revíziójának próbakiadását tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Magyar Bibliatársulat 2006-
Rembrandt Harmenszoon van Rijn
Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás
Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5
TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani
És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha
Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6.
Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6. A vasárnapról: a Húsvét előtti ötvenedik nap (a latin nyelvhez igazodva) Quinquagesima lenne, de ezt már általában Estomihi vasárnapnak hívják. Tehát ez az