KARUNK JEGYZETBOLTJÁNAK NYITVA TARTÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KARUNK JEGYZETBOLTJÁNAK NYITVA TARTÁSA"

Átírás

1 Közérdekű feladatok, közlemények A Vezetői Értekezlet következő ülése november 10-én (csütörtökön) lesz, kor a fszt. 4-es számú tanácsteremben. Az ülés napirendje: 1. Döntés a évi januári záróvizsgákon közreműködő elnökök, illetve külső bizottsági tagok felkérésére 2. A záróvizsga-tételsorok jóváhagyása 3. A 2005/2006. tanév II. félévének oktatásszervezési programja 4. Egyebek A Kari Tanács ülésére november 24-én (csütörtökön) kor kerül sor a fszt. 4. számú tanácsteremben. Az ülés napirendje: 1. Tájékoztatás a évi költségvetés várható időarányos teljesítéséről és a évi költségvetés irányelveiről 2. A kari HÖK beszámolója 3. Véleménynyilvánítás egyetemi szabályzatok módosításáról 4. Kari szabályzatok aktualizálása 5. Egyebek KARUNK JEGYZETBOLTJÁNAK NYITVA TARTÁSA az A épületben (Budapest XII. kerület, Kiss János altb. u az algasorban a büfé melletti lépcsőn le, s hátul a folyosó végén) hétfőn kedden zárva szerdán csütörtökön pénteken a B épületben (Budapest VIII. kerület, Bezerédy u. 16/b - a második emeleten a forduló után, a tornateremmel szemben ) hétfőn kedden szerdán csütörtökön zárva pénteken zárva

2 Tájékoztatjuk a kar érintett dolgozóit, hogy a kamatmentes munkáltatói lakáskölcsön igénylések menetében nem történt változás. A kölcsön lakáskorszerűsítésre és -vásárlásra igényelhető, a kérelmeket az ELTE Lakásügyi Bizottsághoz kell benyújtani. A bizottság évente kétszer ülésezik (május és november hónapban). A kérelmek beadása nincs határidőhöz kötve, de az elbíráláshoz igazodva, az ülést megelőző hónap utolsó munkanapjáig benyújtott kérelmeket bírálja el a testület minden setben személyes ügyintézést igényel, előzetes telefonegyeztetést követően. Losonczi Lászlóné a /2828-as melléken hétfőtől-csütörtökig szívesen ad tájékoztatást minden érdeklődőnek. A kérelmeket elbíráló bizottság kari tagja Pákozdi Erika főiskolai docens, aki kéri, hogy az ELTE-re benyújtandó kérelmekről egy másolatot az érintettek juttassanak el hozzá. BME KSK, ELTE TÓFK, HJF együttes GÓLYABÁL november 17-én (csütörtökön) 20 órától a BME E épületében (Budapest XI. kerület, Egry J. u.1.) A programról és a jegyárakról az őszi szünet után érdeklődhetnek az ELTE TÓFK HÖK irodában! VERSENYEK EREDMÉNYEI szeptember 3-án az ELTE TÓFK csapata (Lénárd András, Tóth Attila) sikeresen szerepelt a Háros-kupa országos horgászversenyen, ahol a csapatversenyen első helyezést ért el. Gratulálunk! Karunk Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke szeptember 29-én rendezte meg a Benedek Elek mesemondó versenyt, melyen kilenc hallgató indult. Jelesül: Kolláth Ágnes, Krómer Kinga, Tóbiás Diána, Hartinger Noémi, Bocskai Gyopár, Juhász Noémi, Fegyó Ildikó óvodapedagógus; továbbá Oláh Katalin és Gellén Márta tanítóképzős hallgatók. Az alábbi mesék hangzottak el a B épületben: Csalimese; Dolgozz, macska; A szegény ember szőlője; A szomorú királykisasszony; Három kívánság, Az öregek; Az aranyszőrű bárány; A két garas; A vén kutya. 2

3 A zsűri elnöke Jávorné dr. Kolozsváry Judit főigazgató-helyettes főiskolai docens, a zsűri tagjai pedig dr. Nagy Katalin főiskolai tanár, Bereczkiné Záluszki Anna főiskolai tanársegéd, Csobay Krisztina hallgató (NTK), Kelemen Borbála hallgató (NÓK) volt. A verseny győztesei: I. helyezett: FEGYÓ ILDIKÓ (NÓK) II. helyezett: KRÓMER KINGA (NÓK) III. helyezett: TÓBIÁS DIÁNA (NÓK) JUHÁSZ NOÉMI (NÓK) Az országos döntőn az I II. helyezett képviseli karunkat. résztvevőnek gratulálunk! Minden helyezettnek és a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék oktatói A SZAKMAI KÖZÉLET HÍREI A szeptember 26-án 10 órától a kar Neveléstudományi Tanszéke ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIÁT rendezett A gyermek mindenek felett álló érdeke - II. - A család és az óvoda kapcsolata címmel. A konferenciát, mely az óvodapedagógus szak minden évben hagyományosan megrendezett rendezvénye, dr. Hortobágyi István, főigazgató úr nyitotta meg. A konferencián részt vevő 160 vendég délelőtt plenáris ülésen, délután pedig korreferátumokra épülő szekcióbeszélgetéseken vett részt, összesen 4 szekcióban október 13-án este az Informatika-oktatatástechnológia Oktatási Csoport (IOC) harmadik alkalommal rendezte meg hagyományos kerti partiját. A korábban végzett és jelenlegi informatika műveltségterületes hallgatók összejövetelén 60 fő vett részt. Az IOC ezúton is köszöni a megjelent kollégáinknak, hogy részvételükkel megtisztelték a rendezvényt. Bakos Tamás grafikusművész és az 5-KOR csoport tagjainak kiállítása a Kondor Béla Közösségi Házban látható Installáció Kondor Béla emlékére címmel. Bánki Vera október 21-én a győri Apáczai Napok alkalmából rendezett konferencia Testvérmúzsák szekciójában Hangok színe, színek hangja címmel tartott előadást. Benczik Vilmos július 25-én Vilniusban (Litvánia) az Eszperantó világkongresszuson előadást tartott Skriba kaj voĉa Esperanto. La Internacia Lingvo en semiotika spegulo címmel. 3

4 Dienes Erika báb- és díszlettervező művész és Négyesi József kiállítása a Lavottaházban november 24-éig látható. Döbrössy János előadást tartott a október 21-én a győri Apáczai Napok alkalmából rendezett konferencia Testvérmúzsák szekciójában Deák-Bárdos György címmel. Vezetésével a Nyitnikék Kamarakórus október 1-jén a Havanna Lakótelepi Napok alkalmából rendezett ünnepségsorozaton adott hangversenyt a XVIII. kerületi Kondor Béla Közösségi Házban. Vezetésével a Vox Hungarica Nőikar október 8-án az erdélyi Szentegyházán szoboravatási ünnepségen működött közre, 9-én a katolikus templomban és a Gábor Áron Művelődési Házban adott egy-egy hangversenyt. Frigyesi Tibor és Döbrössy János vezetésével a Zenés Színpad szeptember 15. és 25. között erdélyi vendégszereplésen vett részt, Szentegyházán két, Margittán egy alkalommal adták elő Webber Rice: Jézus Krisztus Szupersztár c. rockoperáját. Október 15-én a csobánkai katolikus templomban a templom felújítására szervezett jótékonysági hangversenyen hangversenyszerűen adták elő. Gerber Pál festőművész Osztályvezetőt orvost és pácienst művészt és közönséget osztályvezetőt szülni című kiállítása az Óbudai Pincegalériában (Budapest III. kerület, Főt tér 1. Zichy-kastély) október 12-étől november 6-áig tekinthető meg. Klausz Róbert betanításában és vezényletével szeptember 30-án a Gyakorlóiskola zene világnapja ünnepi műsorában a kar hallgatóiból álló kamaraegyüttesek és szólisták működtek közre. Klausz Róbert vezetésével a Vásárhelyi Zoltán Férfikar szeptember 23-án a rákospalotai egyházi kórusok találkozóján, 24-én Szerencsen a VII. Férfikari Találkozón és Bordalfesztiválon szerepelt. Koósné Sinkó Judit a kőbányai Pataky István Művelődési Házban október 19- én tartott előadást Az anyanyelvi fejlesztés játékokkal óvodapedagógusoknak, tanítóknak és tanároknak címmel. Körmöci Katalin szeptember 16-án a tasi Hétszínvirág Óvodában tartott előadást A matematikai tapasztalatok szerzése a szervezett tevékenységek során címmel. Szeptember 29-én a Székesfehérvár Pedagógiai Szolgáltató Intézet és az Óvodapedagógiai Munkaközösség szervezésében a Kollégium Oktatási Központban megtartott konferencián A gyermek szükségleteire épített tanulás az óvodában címmel hangzott el előadása. Szeptember 30-án a Fővárosi Gyakorló Óvodában a Fabula Humán Szolgáltató Bt. által szervezett konferencián A tanulás értelmezése az óvodai nevelésben címmel tartott előadást. 4

5 Szabó György szobrászművész kiállítása szeptember 2. és október 23. között volt látható a balassagyarmati Horváth Endre Galériában. Elnyerte a szegedi nyári tárlat és a soproni érembiennálé kiállítási díját. Szarka Júlia szeptember 26-án az ELTE TÓFK Neveléstudományi Tanszéke által szervezett A gyermek mindenek felett álló érdeke - II. A család és az óvoda kapcsolata c. óvodapedagógiai konferencián Az óvodapedagógus elkötelezettsége címmel tartott szekcióelőadást. Tóth Beatrix október 15-én a Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozatának őszi szakmai napján plenáris előadást és műhelyfoglalkozást tartott A szövegértés fejlesztésnek elmélete és gyakorlata címmel. P U B L I K Á C I Ó K ÉNEK-ZENEI TANSZÉK CIKK, TANULMÁNY BÁNKI Vera Csak az ember hallgat zenét. In: Barangolás a zene világában. Szerzői Balázs Gabriella és mások. Budapest : SZORT Bt : OVIZUÁL Kreatív Műhely, p. Nevelés ötlet(l)esen sorozat DÖBRÖSSY János Két évforduló között. Deák-Bárdos György ( ). In: ZeneSzó, 15. évf sz p. IDEGEN NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK SZERKESZTÉS Content-Based Language Teaching in Hungary and Beyond. Publication of IATEFL- Hungary Young Learners Special Interest Group. Spring 2005, The British Council, Hungary. 5

6 CIKK, TANULMÁNY KOVÁCS Judit Content-based Primary Language Education in Hungary. In: Content-Based Language Teaching in Hungary and Beyond. Publication of IATEFL-Hungary Young Learners Special Interest Group. Spring 2005, The British Council, Hungary. p TRENTINNÉ BENKŐ Éva Sharing the World of FACT, SAW and CLIL. In: Content-Based Language Teaching in Hungary and Beyond. Publication of IATEFL-Hungary Young Learners Special Interest Group. Spring 2005, The British Council, Hungary. p ISMERTETÉS KOVÁCS Judit Candelier, M.: Janua Linguarum A Gateway to Languages. The Introduction of language awareness into the curriculum. European Centre for Modern Languages. Council of Europe, In: Modern Nyelvoktatás /3. p MAGYAR NYELVI ÉS IRODALMI TANSZÉK CIKK, TANULMÁNY DOBOSS Gyula A meglét. Tandori Dezső: A Honlap Utáni. Tanulmányozások. In: Élet és Irodalom sz. 27. p. A Tandori mű megjelenési adatai: Szeged, Tiszatáj Alapítvány, Tiszatáj könyvek sorozat KÁLMÁNNÉ BORS Irén Tanítóképzés Bolognán innen és túl (hagyomány és megújulás). In: Tantárgypedagógiai kutatások. Baja : Eötvös József Tanítóképző Főiskola, p. TÁRSADALOMTUDOMÁNYI TANSZÉK CIKK, TANULMÁNY KRAICINÉ SZOKOLY Mária Ifjúságsegítők képzése gyakorlat közelben. In: Új Ifjúsági Szemle Nyár. 2. sz p. 6

7 J O G S Z A B Á L Y O K 2005: CVI. tv. A felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény módosításáról (benne: a többciklusú képzés rendje, a felsőfokú szakképzés szervezésének rendje, a felsőoktatási felvételi kérelmek rangsorának szabályozása) MAGYAR KÖZLÖNY évi 135. száma 2005: CVIII. tv. A szerzői jogról szóló évi LXXVI. törvény módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY évi 138. száma 17/2005. (IX.22.) Korm. r. Az egyetemi és főiskolai hallgatók által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes támogatásokról szóló 51/2002. (III.26.) kormányrendelet módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY évi 127. száma 229/2005. (X.13.) Korm. r. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő, egyes oktatási ágazati feladatokat érintő kormányrendeletek módosításáról (az érintett területek: az idegennyelv-tudás, a szomszédos államokban élő magyar személyek diákigazolványai és pedagógusigazolványai, a pedagógus-továbbképzés és pedagógus-szakvizsga keretében résztvevők juttatásai és kedvezményei) MAGYAR KÖZLÖNY évi 135. száma A Belső Tájékoztató melléklete: 1. Emlékeztető a Kari Tanács szeptember 22-i üléséről 2. Emlékeztető a Vezetői Értekezlet október 6-i üléséről 3. Az ELTE TÓFK 2005/2006. tanévi rendezvényterve 4. Az ELTE Egyetemi Tanácsának a szeptember 26-i ülésen hozott határozatai 7

Közérdekű feladatok, közlemények

Közérdekű feladatok, közlemények Közérdekű feladatok, közlemények A Vezetői Értekezlet következő ülése 2006. február 9-én (csütörtökön) 14 óra 45 perces kezdettel lesz a fszt. 4. számú tanácsteremben. A Kari Tanács ülésére 2006. február

Részletesebben

Közérdekű feladatok, közlemények

Közérdekű feladatok, közlemények Közérdekű feladatok, közlemények A Vezetői Értekezlet következő ülése 2006. február 9-én (csütörtökön) 14.45 kezdettel lesz a fszt. 4. számú tanácsteremben. Napirend: 1. A Vezetői Értekezlet 2005/2006.

Részletesebben

Közérdekű feladatok, közlemények

Közérdekű feladatok, közlemények Közérdekű feladatok, közlemények A Kari Tanács rendkívüli ülésére 2006. június 22-én (csütörtökön) ) 16.00 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4-es számú tanácsteremben. Napirend: 1. Rektorhelyettesi pályázatok

Részletesebben

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy. Reményi Gusztávné június 3-án, életének 85. esztendejében elhunyt.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy. Reményi Gusztávné június 3-án, életének 85. esztendejében elhunyt. Az én Atyám házában sok lakóhely van Elmegyek, hogy helyet Részesítsek tinéktek. János 14/2 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Reményi Gusztávné 2006. június 3-án, életének 85. esztendejében elhunyt. Temetése

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA

Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-88 Fax: 487-8196 ÖSSZESÍTŐ JELENTÉS Készült 2015. november 26-án,

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

2016/2017. tanév II. félévi rendezvényterv. Időpont Rendezvény címe Helyszíne Szervező tanszék Felelőse :00-16:00 óra

2016/2017. tanév II. félévi rendezvényterv. Időpont Rendezvény címe Helyszíne Szervező tanszék Felelőse :00-16:00 óra ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 2016/2017. tanév II. félévi rendezvényterv Időpont Rendezvény címe Helyszíne Szervező tanszék Felelőse 2017.02.09 8:00-16:00 Egy Csepp Figyelem - Egészségnap TE, 303., 308.,

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

2018. évi NOVEMBER havi programok

2018. évi NOVEMBER havi programok 2018. évi NOVEMBER havi programok 5. hétfő IDŐPONT PROGRAM, RENDEZVÉNY FELELŐS 6. kedd 8 óra 6. kedd 7. szerda 3-4. óra 5-6. óra 7. szerda VEZETŐI TANÁCS ISKOLAGYŰLÉS SZITAKÖTŐ program Résztvevők: 8. évfolyamos

Részletesebben

A 2018/2019-es TANÉV RENDJE

A 2018/2019-es TANÉV RENDJE A 2018/2019-es TANÉV RENDJE A tanév jelmondata: Hagyomány és megújulás. Szorgalmi idő Első tanítási nap 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap 2019. június 14. péntek I. félév 2018. szeptember 3-tól

Részletesebben

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 4/2018. (XII. 18.) számú Rektori Utasítás A 2019/2020-as tanév időbeosztásáról Hatályba lépés napja: 2019. augusztus 15. A hatályba lépéssel egyidejűleg hatályon

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola 2018. szeptember 3. művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2019.

Részletesebben

9. évfolyam 1. szám február 10.

9. évfolyam 1. szám február 10. 9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 18-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola MUNKATERV. 2014/2015. tanév

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola MUNKATERV. 2014/2015. tanév KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola MUNKATERV 2014/2015. tanév A 2014/2015. tanév munkarendje Tanévnyitó: Első tanítási nap: 2014. szeptember 01., 8 00 óra (felelős: Jakab Sándor - 7 30

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

A 2017/18. tanév időbeosztása (Módosítva )

A 2017/18. tanév időbeosztása (Módosítva ) I. félév Gólyahét Egyetemi tanévnyitó ünnepség minden I. évfolyamos hallgatónak A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar kari tanévnyitója MÉK (aula) Szorgalmi időszak (14 hét) (36. naptári hét - 49. naptári

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2016/2017. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Fornai Éva 2. a Richterné Somlyai

Részletesebben

2016/2017. tan I. félévi rendezvényterv

2016/2017. tan I. félévi rendezvényterv ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Időpont Rendezvény címe Helyszíne Szervező tanszék Felelőse Nyelvi délelőtt és ismerkedés az I. évfolyam angol műveltség területet választott és az angol-magyar 123., 100.,

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

Az A épületi könyvtár vizsgaidőszaki nyitva tartása: hétfőn-kedden-szerdán csütörtökön pénteken

Az A épületi könyvtár vizsgaidőszaki nyitva tartása: hétfőn-kedden-szerdán csütörtökön pénteken Közérdekű feladatok, közlemények A két ünnep közötti időszakban 2005. december 27. és 2006. január 1. között intézményünk B épülete zárva tart, az A épületben csupán a könyvtár és a ruhatár nem üzemel

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31.

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31. A tanév rendje Első tanítási nap: 2019. szeptember 2. Utolsó tanítási nap: 2020. június 15. Tanítási napok száma: 180 nap /36 hét/ Az első félév 2020. január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje 2020.

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS EGYSÉG DÉKÁNI TITKÁRSÁG

FUNKCIONÁLIS EGYSÉG DÉKÁNI TITKÁRSÁG FUNKCIONÁLIS EGYSÉG DÉKÁNI TITKÁRSÁG Titkárságvezető CSÁNYINÉ dr. FEJES TEKLA (62/54-64-17) Kari adminisztrátor TÓTH JÁNOSNÉ (62/54-50-25) Ügyviteli alkalmazott ZSINDELY JÁNOS PÁLNÉ (62/54-50-25) Elérhetőségek

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA

II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA MAGYAR ÓVODAPEDAGÓGIAI EGYESÜLET, DEBRECENI EGYETEM TUDOMÁNYEGYETEMI KAROK Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA 2010.

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny

Részletesebben

2017/2018. tan I. félévi rendezvényterv

2017/2018. tan I. félévi rendezvényterv ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 2017/2018. tan I. félévi rendezvényterv Időpont Rendezvény címe Helyszíne Szervező tanszék Felelőse Megjegyzés 2017.09.18 Terepgyakorlat Külső helyszín Természettudományi Tsz.

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére 2019. február 4. (hétfő) február 8. [levelező tagozaton február 9. is] 2019. február 7. (csütörtök) 10 óra 30 és február 8. 10 óra 30 2019. február

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

Pedagógusok továbbképzésére akkreditált tanfolyamaink a 2008 / 2009-es tanévben

Pedagógusok továbbképzésére akkreditált tanfolyamaink a 2008 / 2009-es tanévben Pedagógusok továbbképzésére akkreditált tanfolyamaink a 2008 / 2009-es tanévben (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.) Ha érdeklődik valamely továbbképzésünk iránt, kérem hívjon bennünket a 210 1030-as

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e 1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére 2017. január 30. (hétfő) február 3. [levelező tagozaton február 4. is] 2017. február 2. február 3. Regisztrációs hét Neptun nyitás január 30. (hétfő):

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19)

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) I. Rendeletben (13/2018.(VI. 14.) EMMI-rendelet) meghatározott és hozzá kapcsolódó időpontok (az alábbi időpontok a későbbiekben változhatnak) Első tanítási

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

A 2013/2014-es tanév ütemterve

A 2013/2014-es tanév ütemterve A 2013/2014-es tanév ütemterve Augusztus: - vezetőségi alakuló értekezlet: munkamegosztás, felelősségi körök kialakítása - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára Felelős: gyakorlati oktatásvezető

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének : I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári MA tanári szakdolgozat

Részletesebben

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév

NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2019/2020. tanév I. félév Ikt. sz.: X-121-7-TO/2019. NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató Jelen dokumentum a következő tájékoztatókat tartalmazza: A) Általános információk minden hallgatónak

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT ELTE PPK Intézmény elérhetősége: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

értekezlet a tanév feladatai

értekezlet a tanév feladatai dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi ek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00 Előadás munka- és

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Diplomadolgozat leadás

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: 2018. szeptember 3. - december 15. Költségtérítés befizetésének

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2015/2016. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2015/2016. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2015/2016. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2015. szeptember 1. (kedd) 8 óra Kovács Csilla Endrefalva Pálmány Márta 2015. augusztus

Részletesebben

Jegyzőkönyv (2013. november 19.)

Jegyzőkönyv (2013. november 19.) TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkormányzat 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tofk.elte.hu Jegyzőkönyv (2013. november 19.) Előzetesen kiküldött napirendi

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

2018. augusztus 21., kedd

2018. augusztus 21., kedd zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet

Részletesebben

A 2018/19. tanév időbeosztása (Módosítva )

A 2018/19. tanév időbeosztása (Módosítva ) I. félév Gólyahét / Balekhét Egyetemi tanévnyitó ünnepség minden I. évfolyamos hallgatónak (oktatási szünet a rendezvény ideje alatt) A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar kari tanévnyitója MÉK (aula)

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

2019. évi M U N K A T E R V E

2019. évi M U N K A T E R V E Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.

Részletesebben

F e l a d a t t e r v a / e s t a n é v r e. Események: Időpontok: Felelősök: Gólyatábor augusztus Pallagi Zs., 9.

F e l a d a t t e r v a / e s t a n é v r e. Események: Időpontok: Felelősök: Gólyatábor augusztus Pallagi Zs., 9. Események: Időpontok: Felelősök: Gólyatábor 2018. augusztus 21-24. Pallagi Zs., 9.-es ofők Alakuló és értekezlet 2018. augusztus. 28. 9 óra Csabai Róbert Javítóvizsgák 2018. augusztus 29. 8 óra Havas János

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 1. A szorgalmi idő - 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján 1.1. A 2018/2019. tanévben a szorgalmi idő - első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) - utolsó tanítási napja 2019.

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév ütemterve

A 2015/2016-os tanév ütemterve A 2015/2016-os tanév ütemterve Augusztus: - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára - KÖSSZ- tábor - javító-osztályozó vizsgák szervezése - Kollégiumi szokásrend kialakítása, szülői értekezlet,

Részletesebben

2009. november 26 csütörtök

2009. november 26 csütörtök 2009. november 26 csütörtök 09.30 09.45 Megnyitó I. szekció (elnök: Lengyel Zsolt egyetemi tanár) 09.45 10.00 Kerekesné Dócs Nikoletta (hallgató): Univerzális és egyedi jellemzők az afáziások beszédében

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2015. szeptember 15-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás határideje (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek)

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek) A tanítási napok száma: 180 2018. szeptember 3. (hétfő) 2019. június 14. (péntek) Tanítás nélküli munkanapok száma: 7 Felhasználásuk: 3 nap az írásbeli érettségi vizsgákra: 2019. május 6-7-8. h-k-sz. 2

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben