A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében
|
|
- Hunor Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése alapján, figyelemmel a 10/A. rendelkezéseire pályázatot hirdet OMMF Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége A közszolgálati jogviszony időtartama: igazgatói munkakör betöltésére. határozott idejű az igazgató távollétének idejére, legfeljebb 2 év ig tartó közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, az igazgató távollétének idejére, legfeljebb 2 év -ig szól. A munkavégzés helye: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 8.
2 A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: 3. sz. mellékletének 92. pont szerinti "munkabiztonsági és munkaügyi igazgatási és hatósági feladatkör Ellátandó feladatok: Feladatait az OMMF elnökének közvetlen vezetése és ellenőrzése mellett látja el. Ennek keretében: - Biztosítja, hogy a felügyelőség működése megfeleljen a jogszabályoknak, belső utasításoknak, módszertani útmutatóknak. - Irányítja, ellenőrzi és ügyrendben, egyéb előírásban szabályozza a felügyelőség tevékenységét. - Megtervezi a felügyelőségi munkát az OMMF központi munkatervének, a társszervekkel egyeztetett együttműködési célnak és egyéb szempontoknak a figyelembevételével. - Meghatározza a felügyelők működési területét szakmai vagy területi elv alapján, illetőleg e kettő együttes alkalmazásával, valamint az azonos teherelosztás elvének érvényesítésével. - Külön elnöki utasítás szerint megszervezi a felügyelőség adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését. - Képviseli a felügyelőséget a hatáskörébe utalt kérdésekben. A munkaügyi közigazgatási eljárásokkal, illetve a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatban a felügyelőségnél keletkezett jogvita esetén felelősséggel együttműködik az OMMF jogi képviseletével a szükséges percselekmények határidőben történő megtétele érdekében. - Gondoskodik a munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatos panaszok, közérdekű bejelentések, óvások intézéséről, ez utóbbiakról tájékoztatja az OMMF illetékes szervezeti egységét. - Szakmailag ellenőrzi a felügyelők feladatainak végrehajtását, így különösen a törvényesség megtartását, a munkatervek teljesítését, az előírt nyilvántartások vezetését, a panaszok szakszerű kivizsgálását, a fellebbezés alapján első fokon megteendő intézkedéseket. - Közreműködik a felügyelői vizsgára történő felkészítésben, a felügyelők szakmai ismeretének gyarapításában. - Igazgatói utasítással az OMMF által kiadott mintaszabályzat alapján, összhangban az OMMF iratkezelési szabályzatával kiadja a felügyelőség iratkezelési szabályzatát. - Meghatározza azokat a feladatokat, amelyben az igazgatóhelyettes átruházott jogkörben eljárhat. (A hatályos jogszabályok és Elnöki Utasítások figyelembevételével) - Az I. fokon hatáskörébe tartozó hatósági határozatok körében kiadmányozási jogot gyakorol, akadályoztatása esetén a kiadmányozási jogot valamelyik igazgatóhelyettese végzi. - Az OMMF érintett szervezeti egységei által biztosított keretek között és az egységekkel együttműködve gondoskodik a felügyelőség feladatainak ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételekről. - Gyakorolja a hatáskörébe utalt munkáltatói jogkört a felügyelőség dolgozói felett, a hatályos SzMSz, Elnöki Utasítások és írásbeli intézkedések szerint. - Az igazgató a szociális és munkaügyi miniszter által kinevezett főosztályvezető vezetői megbízású köztisztviselő. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
3 Hatósági, irányítási, kiadmányozási és munkáltatói jogkört gyakorol az OMMF Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőségén. A munkakör betöltőjének irányítása alá tartozó szervezeti egységek megnevezése: az OMMF Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége A munkakör betöltőjének irányítása alá tartozó személyek száma összesen: 122 fő Jogi felelősség: Munkáltatói jog Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására, valamint a juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény, valamint a OMMF Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, Cselekvőképesség, Büntetlen előélet, Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása, - jogász, egyetemi szintű humánszervező, egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági, gazdasági mérnöki szakképzettség, főiskolai szintű államigazgatási, munkaügyi kapcsolatok végzettség, rendvédelmi felsőoktatásban szerzett igazgatás-rendészeti szakképzettség, főiskolai szintű személyügyi szervező szakképzettség - közigazgatási versenyvizsga, illetve a közigazgatási versenyvizsga alóli mentesülési feltétel a 126/2009. (VI. 15.) Korm. rendelet szerint - 3 év közigazgatási gyakorlat. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), Koncepcionális és felelősségteljes gondolkodás, pontosság, önálló munkavégzés, rugalmasság, csapatszellem, jó kommunikációs képesség. Közigazgatásban szerzett vezetői gyakorlat. A munkakör betöltéséhez szükséges kompetenciák: Jó szintű Vezetői készség, Jó szintű Kommunikáció,
4 Jó szintű Problémamegoldás, Jó szintű Teljesítménymotiváció, Jó szintű Felelősségtudat, A pályázó által a pályázathoz csatolandó iratok: motivációs levél nyilatkozat a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésére vonatkozóan. a pályázó személyi adatait is tartalmazó, fényképes szakmai önéletrajz Az alkalmazás feltételeként a munkáltató felé, valamint a személyesen lefolytatott első kompetencia-vizsgálat során a KSZK-nál eredetiben bemutatandó: a büntetlen előélet igazolására a munkakör betöltésének időpontjában három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely legkésőbb a pályázat elbírálásának határidejéig benyújtható, iskolai, illetve egyéb végzettséget tanúsító eredeti okiratok A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban szeptember 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: augusztus 4. A megpályáztatott munkakörrel kapcsolatosan további információt OMMF Humánpolitikai Főosztály nyújt, a os telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton, a pályázatot a KSZK által működtetett honlapon elérhető pályázati űrlap kitöltésével, vagy postai úton, a pályázatot a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, Személyügyi Szolgáltató Igazgatóságának címezve (1133 Budapest, Hegedűs Gyula u IV. emelet 401.) Amennyiben a pályázatot postai úton küldi meg, pályázhat a internetes oldalon kitöltött, kinyomtatott pályázati adatlappal vagy azzal azonos adattartalommal bíró dokumentummal. A pályázat postai úton történő benyújtása estén kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KSZK209. A pályázat elbírálásának rendje a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központnál:
5 1. A KSZK az érvényes pályázatot benyújtók körében kompetenciavizsgálatot folytat le az alábbiak szerint: Személyes interjú (motiváció-alapú) Munkaalkalmassági teszt: verbális és numerikus képességmérő tesztek, munkahelyi viselkedés kérdőív Az előző pontokban foglalt vizsgálatok eredményétől függően a KSZK által meghatározott körben: értékelőközpont. 2. A KSZK kompetencia-vizsgálatához kapcsolódóan a munkáltató a személyes interjú során méri a pályázó szakmai tudását. A pályázat elbírálásának rendje a munkáltatónál: Az előértékelés alapján kiválasztott pályázókat bíráló bizottság hallgatja meg. A pályázatok elbírálásának határideje: augusztus 31. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: OMMF honlapja július 21. SZMM honlapja július 21. A KSZK a pályázat érvénytelenségéről és annak indokairól - a megállapítást követő 2 munkanapon belül - tájékoztatja a pályázót. A munkáltató döntését követő 5 munkanapon belül a KSZK írásban értesíti a pályázókat a kiválasztási eljárás eredményéről. A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: Tájékoztatjuk, hogy részletes információt a munkáltatóval kapcsolatban az ommf.gov.hu honlapon szerezhet. A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: július 21. A pályázati felhívás kiírója, valamint közzétevője a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK). A pályázati felhívás a közigazgatási szerv által a KSZK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázati kiírást kezdeményező szerv felel.
FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES
A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése
Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. A közszolgálati
Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a "Köztisztviselők jogállásáról szóló" 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése alapján Munkakörök megnevezése: 1. Jegyzői Kabinetvezető 2. Gazdálkodási
Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz
J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.
J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!
Jegyzőkönyvi kivonat
10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére 2009. September 03. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992.
POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;
POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette
pénzügyi-gazdálkodási előadó
1 / 5 6/20/2018, 10:48 PM Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama:
Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti
Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására
Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági
Aljegyzői pályázat kiírásáról
Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek
Budapest Főváros Kormányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatal. kormányablak ügyintéző. munkakör betöltésére.
a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.
Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet
A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár
A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat
Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján
Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t
Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői
Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról
Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017. 06. 12. 15:51 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Kancellária, Informatikai
ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői
A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 45. (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi
tanszéki adminisztrátor
1 / 5 2017. 07. 25. 7:55 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi
Matematika-fizika szakos tanár
Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző KORMÁNYZATI SZEMÉLYÜGYI SZOLGÁLTATÓ ÉS KÖZIGAZGATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT
2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti
dékán (magasabb vezető)
Óbudai Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékán (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti
igazgató (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál
igazgató (magasabb vezető)
1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!
Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb
Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Növényi Diverzitás Központban gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes
K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált
J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály
J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről
TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.
TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...
2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására
Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky
Intézményvezető álláspályázat
Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző
Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület!
Jegyző Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület! Dr. J. Nagy Éva jegyzővé történő kinevezésével a második aljegyzői státusz megürült, ezért javasolom,
K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:
ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri
g ~.. szám ú előterjesztés
Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző
ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,
Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar
Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete
Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján
Közművel velődési, idegen nyelvű pályázatíró, projektmenedzser eupalyazatiportal.hu Budapesti Művelődési Központ. Jelentkezési határidő: 2013. március 29. Budapesti Művelődési Központ a Közalkalmazottak
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére
Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában
tudományos főmunkatárs
Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: TTK Biológiai Intézet Immunológiai
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 4/2017.(I.26.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2017. január 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék Óvoda és
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:
K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből
2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére.
A Szendr i Hétszínvirág Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony id tartama: Határozatlan idej közalkalmazotti jogviszony
ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről
ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló
'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi
A Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából. a Balassi Intézet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából a Balassi Intézet a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Magyarország Pekingi Nagykövetsége
J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:
E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.
.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról
Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat
TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére
Tárgy: Intézményvezetői pályázat kiírása Sorszám: IV/11 Előkészítette: Sápi András oktatási referens Véleményező Bizottság: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és
SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros
Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző
Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:
ÁLLÁS HIRDETÉSI ADATLAP
ÁLLÁS HIRDETÉSI ADATLAP MUNKAKÖ R ADATAI: *Munkakör/beosztás megnevezése: *Az intézmény megnevezése, ahol a munkavégzésre sor kerül: (szervezeti egység megnevezése - kar, intézmény, szak) **Munkakör betölthetőségének
... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére
... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató
TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 271. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ
E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 52/2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-ai ülésére Tárgy: Napfény Óvoda óvodavezetőjének felmentési
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szabadalmi Főosztály Villamossági Osztályára. szabadalmi elbíráló
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 45. (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól
2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma