CIB UNO Lakáskölcsön - 1 éves kamatperiódussal -
|
|
- László Barna
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mit mérlegeljen jelzáloghitel felvételekor? Amennyiben hitelfelvételről dönt, vannak olyan kérdések, amelyeket a hitelfelvétel előtt mindenképpen javasolt végiggondolni. A hitelfelvételi döntést ne csak a hitelfelvételkor aktuális törlesztőrészletekre alapozza, hanem győződjön meg arról is, hogy az esetleges kamatváltozás miképpen befolyásolja a jövőben az Ön törlesztőrészleteit. Kérjük, hogy az egész háztartása teljes teherviselő képességét vegye figyelembe, hiszen egy nem várt rendkívüli esemény (munkanélküliség, tartós betegség) miatt megnehezülhet a hitel törlesztése. Csökkentjük induló költségeit! Folyósítási díj-kedvezmény Teljes körűen befogadott igénylés esetén, a hitelkérelem banki jóváhagyását követően a folyósítási díjból 50% kedvezményt adunk abban az esetben, ha az igénylő megfelel az alábbi feltételek valamelyikének: A CIB Banknál vezetett lakossági forint folyószámlával rendelkezik, amelyre rendszeres havi, munkaviszonyból/nyugdíjból származó jövedelme érkezik (legalább az utolsó havi jövedelem már erre a számlára érkezett, és vállalja, hogy a jövőben is erre a számlára fog érkezni). A CIB Banknál lakossági forint folyószámlát nyit, és vállalja, hogy a jövőben havi rendszeres munkaviszonyból/nyugdíjból származó jövedelme erre a folyószámlára érkezik. Az igénylőnek nyilatkozatot szükséges tennie a bank által megadott erre szolgáló formanyomtatványon, amelyen a teljesítést igazolnia kell a jövedelmet biztosító munkáltatónak/intézménynek. Miért érdemes a CIB UNO Lakáskölcsönt választania? 1 évig garantáltan változatlanok a törlesztőrészletek. Nincs árfolyamkockázat. Kedvező induló költségek nincs kezelési költség nincs szerződéskötési díj nincs hitelbírálati díj nincs tulajdoni lap - lekérési díj Átlátható kondíciók rejtett költségek nélkül A futamidő a 35 évet is elérheti Milyen módon kerül megállapításra a fizetendő kamat mértéke? Éves ügyleti kamat = a 12 havi BUBOR értéke + kamatfelár A kamat referencia-kamatlábhoz kötött (BUBOR) vagyis az ügyfél által megfizetendő kamat mértéke a referenciakamatból és az ahhoz hozzáadandó, a futamidő végéig fix mértékű kamatfelárból tevődik össze. Például: ha a BUBOR az adott időszakban 7% és a szerződés szerinti felár 2%, akkor ezek összegéből adódóan 9% az arra időszakra érvényes kamatláb. Ha később a BUBOR csökken, mondjuk 6%-ra, akkor a 2%-os fix kamatfelárral a következő időszakban a kamatláb 8% lesz. A referencia-kamatláb változása kétirányú lehet: a piaci hatásoknak megfelelően nőhet és csökkenhet. Ha a referenciakamat nő, akkor nő az ahhoz igazított jelzáloghitel kamata is. Ellenkező esetben pedig csökken. A referencia-kamatlábhoz kötött kamatozás - mint amilyen a BUBOR alkalmazása azt eredményezi, hogy a jelzáloghitel kamata mindig a piaci kamatszinteknek megfelelően változik. A BUBOR a magyar bankok egymás közötti forint hitelezésében alkalmazott piaci ajánlati kamatszint, amelyet rendszeresen és hivatalosan publikálnak. 1
2 A kamat főbb jellemzői: A kamat csak kamatperiódusonként változhat a kamatfordulókor érvényes referencia-kamatláb változásának függvényében. A bank az ügyfél szerződésszerű teljesítése esetén nem számít fel a kamaton felül rendszeresen fizetendő kamat jellegű díjat vagy költséget. A kölcsön futamideje alatt 1 éves kamatrögzítést alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy a kölcsön kamatlába évente, a szerződés megkötésének évfordulójakor kerül felülvizsgálatra. A felülvizsgálat eredményeként a kamatláb az aktuális kondíciós listában közzétett, a kamatperiódus fordulónapján irányadó referenciakamatláb és a szerződéskötéskor meghatározott, fix kamatmarzs összegéből álló értékre módosul, és ennek megfelelően új törlesztőrészletek kerülnek megállapításra. Az első évben fizetendő ügyleti kamat mértéke megegyezik a kölcsönkérelemnek a bankhoz történő benyújtásakor irányadó mértékkel. Az irányadó kamatokat, díjakat és költségeket a CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönök című kondíciós lista tartalmazza! Hogyan lehet törleszteni a kölcsönt? A kölcsön törlesztése havonta, ún. annuitásos módszerrel történik, azaz a CIB Bank a kölcsön összegének, a kamat nagyságának és a futamidő függvényében olyan havi, egy kamatperióduson belül egyenlő nagyságú törlesztőrészletet állapít meg, amellyel a futamidő végére az összes kamat- és tőketartozás kiegyenlítődik. A törlesztés CIB bankszámláról forintban történik.. Mit jelent a referencia-kamatláb? Bankunk referencia-kamatlábként a 12 havi BUBOR értéket alkalmazza. A BUBOR jelentése: a budapesti bankközi forint hitelkamatláb (angol elnevezése: Budapest Inter - Bank Offer Rate), a kereskedelmi bankok kihelyezési rátájának átlaga, azaz a magyar bankok egymásnak felajánlott hitelkamatainak napi szintű, speciális átlagolása. Az adott ügyletre vonatkozó referencia-kamatláb évente változhat, és annak mértéke alapján kerül meghatározásra az aktuális ügyleti kamat, oly módon, hogy az ügyleti kamatot meghatározó referenciakamatláb mértéke az éves fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 2. napon érvényes referencia-kamatláb mértéke lesz. Nézzünk egy számszerű példát! A jelen tájékoztató elkészítésekor a 12 havi BUBOR százalékban kifejezett értéke: 5,21% A kamatfelár mértéke a futamidő végéig változatlanul: 4,49% Amennyiben ez az érték nő, akkor az érvényesül az Ön által megfizetett ügyleti kamatban, természetesen ennek ellentéte is igaz, amikor a referencia-kamat mértéke csökken, az szintén jelentkezik a megfizetett kamatban és ezáltal a törlesztőrészletben. Kizárólag a BUBOR változása gyakorolhat hatást az évfordulókor érvényes ügyleti kamat változására. A példa illusztrálja a BUBOR változásából eredő kamatváltozásnak a törlesztőrészletre vetített hatását. Következő oldal Kamatváltozás szemléltetése - 5 millió forint hitelösszeg alapján 20 éves futamidővel 2
3 CIB UNO Lakáskölcsön (éves periódusokban változhat a kamat) BUBOR változása Ügyleti kamat mértéke Havi törlesztőrészlet összege Törlesztőrészlet változása 1% kamatemelkedés hatása 10,70 % Ft Ft Induló kamat (első évben rögzített) 9,70 % Ft 0 Ft 1% kamatcsökkenés hatása 8,70 % Ft Ft Ft-tal nő a törlesztőrészlet Ft-tal csökken a törlesztőrészlet Kíváncsi, mekkora kölcsönösszeget kaphat, és milyen összegű havi törlesztésre számíthat? Személyre szabott tájékoztatásért hívja a CIB24 Hitelvonalat 06-40/ as számon a nap 24 órájában vagy érdeklődjön munkatársunktól bármelyik CIB bankfiókban! Milyen célra vehető igénybe? Lakáscélra: használt, illetve új építésű, önállóan forgalomképes társasházi, lakásszövetkezeti lakás, lakóház vagy építési telek vásárlása, korszerűsítése, bővítése és építés, valamint Olyan, magánszemély által pénzintézettől felvett lakáscélú hitel kiváltására, amely forint alapú. A szerződéskötésnek, illetve a folyósításnak vannak további feltételei is, erről kérjen felvilágosítást munkatársainktól. A folyósítás egyedi feltételeit a kölcsönszerződés fogja tartalmazni. Egyéb cél esetén keresse a CIB UNO Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönt! Mekkora összegű kölcsönt lehet igényelni, milyen futamidőre? A minimálisan igényelhető kölcsönösszeg Ft, a maximális összeg a fedezetül szolgáló ingatlan értéke alapján kerül meghatározásra, figyelembe véve az igénylő(k) jövedelmi helyzetét. 3
4 Milyen futamidővel igényelhető? A futamidő minimuma 1 év A futamidő maximuma 35 év Milyen ingatlant lehet fedezetként bevonni az igénylés során? Fedezetként minden önállóan forgalomképes, használatbavételi engedéllyel rendelkező, Magyarország területén fekvő, nem speciális céllal üzemeltetett, magánszemély tulajdonában lévő, vagy magánszemély tulajdonába kerülő ingatlan bevonható. Egy ügyletbe legfeljebb 3 ingatlan vonható be fedezetként. Az ingatlanok forgalmi értékének - több fedezeti ingatlan esetén egyenként - el kell érnie az ,- Ft értéket. A jelen pontban foglaltakon felül, kérjük, nézze meg a jelen tájékoztató Elfogad-e a bank terhelt ingatlant fedezetként? pontjában foglaltakat is. A fedezetül szolgáló ingatlanra vonatkozóan milyen vagyonbiztosítás szükséges? A fedezetül bevont ingatlanra vonatkozóan érvényes vagyonbiztosítást kell kötni. A biztosításnak ki kell terjednie tűz- és elemi kárra is, az Ft feletti biztosítási kifizetések kedvezményezettjeként a CIB Bankot kell megjelölni. Építési cél esetén a felépítésre kerülő ingatlanra tűz- és elemi kárra, valamint az építkezés speciális kockázataira is kiterjedő építési-szerelési biztosítást kell kötni, melyben a biztosítási összeg eléri vagy meghaladja a hitelösszeget, és az Ft feletti biztosítás kedvezményezettjeként a CIB Bank van feltüntetve. A felépült ingatlanra, legkésőbb az utolsó részfolyósításig, a fenti feltételeknek megfelelő vagyonbiztosítást kell kötni. Nincs vagyonbiztosítása? Igényelje bankfiókunkban! Jelzáloghitelhez kötelező jelleggel kell kötni minimum tűz- és elemi kárra szóló vagyonbiztosítást (lakásbiztosítást) a felajánlott ingatlanra. A hitelszerződés megkötése alkalmával Önnek lehetősége nyílik a biztosítók ajánlataiból a CIB Alkuszon keresztül a CIB Bank által elfogadott biztosítás megkötésére. Nem kell külön fáradnia, egyszerűen elintézheti a CIB bankfiókban a biztosítás megkötését! Legyen kölcsöne is biztonságban! Egy kölcsön visszafizetését számos előre nem látható, váratlan esemény gátolhatja. Lakáshiteleink mellé igényelhető Visszafizetési Védelem biztosítási szolgáltatásunk a jellegzetesen előforduló, a törlesztést akadályozó kockázatok kezelését biztosítja. Ne aggódjon, hogy nem várt nehézségekkel találja szemben magát hitelfelvétel után! Amennyiben elveszítené munkáját, betegség, baleset következtében keresőképtelenné válna, és nem tudná tovább fizetni törelsztőrészleteit, megoldást nyújt a CIB Visszafizetési Védelem szolgáltatás. Bővebb információt a szolgáltatás feltételeit tartalmazó füzetben találhat, amely bankfiókjainkban érhető el. A szolgáltatás díjairól a CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönök kondíciós listájából tájékozódhat. Mikor és hogyan történik a kölcsön folyósítása? A kölcsön folyósításának feltételei: CIB lakossági bankszámla megnyitása, pozitív hitelbírálat, megkötött kölcsön- és jelzálogszerződés, 4
5 közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozat (amennyiben a zálogkötelezett adóstársként nem kerül bevonásra az ügyletbe, akkor a szerződések közjegyzői okirati formában történő megkötése szükséges), ha a hitelcél megvalósulásához saját erő szükséges, az igazoltan megfizetésre került, az ingatlan tulajdoni lapján a CIB Bank jelzálogjogának széljegyként történő feltüntetése, az ingatlanfedezetre vonatkozóan a bank által elfogadott feltételeknek megfelelő vagyonbiztosítás (építési hitel esetén építési-szerelési biztosítás), a CIB Bank kedvezményezetti jogának feltüntetésével, egyéb, az egyedi kölcsönszerződésben rögzített feltételek teljesülése, építési cél esetén további feltételek teljesülése (Lásd a következő pontban.). Amennyiben a kölcsön folyósításának és kifizetésének feltételei maradéktalanul teljesültek, a kölcsön folyósítása közvetlenül a kölcsönfelvevő(k) CIB Banknál vezetett bankszámlájára, illetve ingatlanvásárlás esetén - az adásvételi szerződés szerint az eladók részére vagy ügyvédi letéti számlára történik. Mikor és hogyan történik a kölcsön folyósítása építési cél esetén? A kölcsön folyósítására maximum 3 szakaszban, a készültségi fok függvényében, az első folyósítástól számított legfeljebb két éven belül, az alábbiak szerint kerülhet sor: 1. részfolyósítás: 40%-os készültségi fok esetén, a saját erő megfizetésének igazolása esetén, mértéke a kölcsön összegének a 45%-a. A 40%-os készültségi fok hozzávetőlegesen a következő munkálatok teljes körű elvégzését jelenti: teherhordó szerkezet elkészítése, válaszfalazás, tetőszerkezet elkészítése, tető héjalása (tetőfedés) 2. részfolyósítás: 65 %-os készültségi fok elérésének igazolása esetén (értékbecsléssel vagy a korábbi értékbecslés műszaki felülvizsgálatával), mértéke a kölcsönösszeg 45%-a. A 65%-os készültségi fok hozzávetőlegesen a következő munkálatok teljes körű elvégzését jelenti: külső nyílászárók beépítése, víz, csatorna, gáz, fűtés, elektromos és egyéb gépészeti berendezések, illetve szerelvények fogadására a hálózatok kiépültek, a belső vakolás elkészült, az aljzatok a végleges burkolatok (hideg, meleg) fogadására alkalmasak, a hidegburkolás folyamatban van. Az első és második részfolyósításnak minden esetben feltétele a bank által közzétett listán szereplő értékbecslő által elkészített értékbecslés (illetve annak a műszaki felülvizsgálata), amely tartalmazza a részfolyósítások fenti feltételét képező készültségi fokok igazolását. 3. részfolyósítás: a jogerős használatbavételi engedély kiállítását követően, mértéke a kölcsönösszeg 10%-a. Feltételei: jogerős használatbavételi engedély benyújtása a bankhoz, épületfeltüntetési vázrajz benyújtása, ingatlanbiztosítás megkötésének igazolása. Milyen dokumentumok szükségesek a hitelkérelem benyújtásához? A hitelkérelem benyújtásához az alábbi dokumentumok szükségesek: Igénylőlap(ok) Ügyfél-azonosításhoz: személyazonosító igazolvány és lakcímkártya Hitelcél igazolásához: 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolatának eredeti példánya Vásárlási hitelcél esetén: érvényes, ügyvéd által ellenjegyzett (vagy közjegyző által készített) adásvételi szerződés Építési, bővítési, korszerűsítési hitelcél esetén: költségvetés a tervezett munkálatokról, jogerős és érvényes építési engedély és tervdokumentáció Hitelkiváltás esetén: a korábbi kölcsönt nyújtó pénzintézet írásbeli igazolása és a kiváltandó kölcsönre vonatkozó kölcsönszerződés/jelzálogszerződés és ezek módosításai, valamint a kiváltandó kölcsönt nyújtó pénzintézetnél vezetett bankszámla 2 utolsó havi bankszámlakivonata, amelyen látható a törlesztőrészletek terhelése. 5
6 igazolás a kiváltandó hitelből fennálló tartozás összegéről. Munkaviszony, jövedelmi helyzet igazolásához: Alkalmazott esetén: munkáltatói Igazolás, 2 utolsó havi munkabérátutalást tartalmazó bankszámlakivonat, arról a számláról, amelyre a munkabérátutalás érkezik (amennyiben nem bankszámlára érkezik a munkabér, akkor az előző évre vonatkozó NAV - jövedelemigazolás is). Nyugdíjas esetén: nyugdíjas igazolvány vagy határozat a nyugdíj megállapításáról vagy nyugdíjértesítő, és utolsó havi nyugdíjszelvény vagy a két legutolsó havi bankszámlakivonat, amely tartalmazza a nyugdíjjóváírást. Vállalkozó esetén: vállalkozói igazolvány, NAV - jövedelemigazolás és 30 napnál nem régebbi, a NAV által kiállított köztartozás-mentességi igazolás (egyéni vállalkozó esetén a személyre, egyéb esetekben pedig a vállalkozásra vonatkozóan) és 2 utolsó havi bankszámlakivonat, arról a számláról, amelyre a jövedelem jóváírás érkezik (egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói számláról, egyéb esetekben a lakossági bankszámláról) A hitel fedezetének vizsgálatához, a fedezetül felajánlott valamennyi ingatlanra vonatkozóan: 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap hiteles másolatának eredeti példánya, a fedezetre vonatkozó a bank által közzétett listán szereplő, a bank által elfogadott értékbecslő által elkészített értékbecslés, egyéb, az ingatlan értékét befolyásoló tényezőket igazoló dokumentumok (pl.: bérleti szerződés), A bank a hiteligénylés befogadásának azt az időpontot tekinti, amikor a teljesen kitöltött igénylőlap(ok) és a szükséges dokumentumok a bankhoz hiánytalanul benyújtásra kerülnek. Lakásvásárlási hitelcél esetén az adásvételi szerződéssel szemben támasztott tartalmi követelmények: Per-, teher-, és igénymentes legyen a vásárolandó ingatlan (az adásvétellel egyidejűleg az ingatlan tehermentesítésre kerül). A kölcsönből finanszírozni kívánt vételárrész végső fizetési határideje a várható folyósítás időpontjáig még nem járt le. A szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a felek az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI törvény 47/A (1.) bekezdés b) pontja alapján a tulajdonjog bejegyzés iránti beadvány elintézését a bejegyzési engedély megadására meghatározott, legfeljebb az okiratnak az ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtásától számított 6 hónapos határidő elteltéig kérik függőben tartani. (Elfogadható még az az adásvételi szerződés is, amelynél a tulajdonjog-átruházás már a teljes vételár megfizetése előtt megtörténik.) A kölcsön összege minden esetben a legutolsó vételárrész legyen. Az adásvételi szerződésből tűnjön ki, hogy a vevők a CIB Banktól felveendő kölcsönből kívánják kifizetni az utolsó vételárrészletet, melyet a CIB Bank fog folyósítani az eladók részére (az eladó kezeihez vagy az eladó által megjelölt bankszámlára). Több eladó esetén szerepeljen a kölcsönből fizetendő vételárrészre való jogosultság eladók közötti aránya. Tájékoztató a jelzálogjog bejegyzése során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról A jelzálogjog bejegyezéséért, illetve módosításáért ingatlanonként ,- Ft-os igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni az illetékes földhivatal számára. A díjfizetés történhet készpénzben az illetékes földhivatal pénztárában, vagy átutalással a megyei földhivatal előirányzat felhasználási keret számlája javára. Átutalással történő teljesítés esetén a megyei földhivatalok számlaszámai iránt, kérjük, érdeklődjön bankfiókjainkban. Szükséges-e a földhivatal bejegyzési határozata a hitel folyósításához? Nem, a kölcsön folyósítására már az ingatlan tulajdoni lapjára a CIB Bank jelzálogjogának széljegyként történő felvitele után sor kerülhet. 6
7 Elfogad-e a bank terhelt ingatlant fedezetként? Az ingatlant a CIB Bankot megelőző ranghelyen a befogadási értékének 30 % - áig terhelheti idegen teher (jogosult lehet pl. a Magyar Állam, önkormányzat, munkáltató, más pénzintézet. A CIB Bank javára szóló korábbi jelzálogbejegyzés nem minősül idegen tehernek. Az egyéb, a CIB Bankot megelőző ranghelyű terheket a hitelbírálat során figyelembe kell venni. Idegen tehernek kizárólag a visszafizetendő terheket tekintjük. Elfogad-e a bank haszonélvezettel terhelt ingatlant fedezetként? Igen, de ebben az esetben a haszonélvezőt adóstársként az ügyletbe bevonjuk (a haszonélvezőnek a jelzálogszerződést és a kölcsönszerződést is szükséges aláírnia). Előtörleszthető-e a CIB UNO Lakáskölcsön? Igen, előtörlesztésre bármikor, bármekkora összegben lehetősége van, amennyiben szándékát az előtörlesztést megelőzően 5 munkanappal a bank felé írásban jelzi. Az előtörlesztés a bank mindenkor hatályos, CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozó kondíciós listájában meghatározott díj ellenében lehetséges. Melyik fiókban tudom benyújtani az igénylésemet? Az igénylés személyesen, bármely bankfiókban vagy a CIB Bank Hitelcentrumában a szükséges dokumentumok benyújtásával lehetséges. A bankfiókok listáját megtalálja a honlapunkon, illetve az Önnek leginkább megfelelő fiók kiválasztása kapcsán érdeklődhet telefonos ügyfélszolgálatunkon is. Továbbá felhívjuk figyelmét, hogy honlapunkon bármelyik fiókunkba foglalhat időpontot a kényelmesebb és gyorsabb kiszolgálás érdekében. Teljes Hiteldíj Mutató (THM) CIB UNO Lakáscélú kölcsön Egyösszegű folyósítás esetén 9,57% Szakaszos folyósítás esetén 9,63%. A június 1-től érvényes THM számítás alapja a május 29-ei 12 havi BUBOR, melynek értéke: 4,17%. A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM meghatározása 20 éves futamidő és 5 millió forint hitelösszeg, az ügyleti kamaton felül 1 % folyósítási díj, 1 lakóingatlanra vonatkozó fedezetminősítési díj figyelembevételével történt, ezen felül tartalmazza a földhivatali eljárási illetéket, és a CIB Classic Magánszámla havi díját. Szakaszos folyósítás esetén (építési cél): a fentieken túl tartalmazza a műszaki szemle díját. A THM meghatározása során figyelembe nem vett egyéb költségek A fedezetként, illetve hitelcélként szolgáló ingatlan tulajdoni lapjának beszerzési költsége, mivel a bank hiteligényléshez kapcsolódóan nem alkalmazza a díjat. A kölcsönszerződés közokiratba foglalásának díja: a közjegyzői díjszabásról szóló 14/1991 (XI. 26.) IM rendelet szerinti összeg, mely a közjegyző munkadíja, költségtérítése, illetve a közjegyzői okiratról készült hiteles másolatok száma alapján kerül megállapításra. A jelzáloggal terhelt ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás költsége az adósok által választott biztosítónál legalább a kölcsönösszeg, és egy éves járulékaira kötött, teljes körű vagyonbiztosítás alkalmazott díjtétele. 7
8 További részletekről, az aktuális kamatokról, díjakról, és az igénylés feltételeiről az éjjel-nappal, helyi tarifával hívható CIB24 Hitelvonal munkatársai szolgálnak, információk találhatók honlapunkon, illetve személyesen érdeklődhet bankfiókjainkban. m orban állást! Foglaljon időpontot bankfiókunkba! Banki ügyintézéshez foglaljon időpontot előre honlapunkon vagy CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunk segítségével. Így kényelmesen és várakozás nélkül, a kiválasztott bankfiókban, az Ön számára legalkalmasabb időpontban tudja intézni pénzügyeit. Jelen tájékoztató nem minősül a CIB Bank részéről ajánlattételnek és nem jogosít kedvezmény igénybevételére, kizárólag a figyelemfelkeltés célját szolgálja! A bank a hitelbírálat jogát fenntartja. 8
CIB UNO Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsön - 1 éves kamatperiódussal
Mit mérlegeljen jelzáloghitel felvételekor? Amennyiben hitelfelvételről dönt, vannak olyan kérdések, amelyeket a hitelfelvétel előtt mindenképpen javasolt végiggondolni. A hitelfelvételi döntést ne csak
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: december 1-től Lakáshitelek
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB UNO Lakáskölcsön CIB Végig FIX15 Lakáskölcsön CIB Minősített
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: augusztus 1-től Lakáshitelek
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB UNO Lakáskölcsön CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Minősített
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan H-1027 Budapest, Medve utca 4-14. H-1537 Pf. 394. SWIFT: CIBHHUHB Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan H-1027 Budapest, Medve utca 4-14. H-1537 Pf. 394. SWIFT: CIBHHUHB Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék
CIB UNO Lakáskölcsön
Mit mérlegeljen jelzáloghitel felvételekor? Amennyiben hitelfelvételről dönt, vannak olyan kérdések, amelyeket a hitelfelvétel előtt mindenképpen javasolt végiggondolni. A hitelfelvételi döntést ne csak
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: január 1-jétől
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Otthonteremtési
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: május 1-jétől
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Új Otthon
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: november 1-től
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Otthonteremtési
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ TARTALOM SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) HATÁLYOS 2016.04.01-től visszavonásig Szabad Felhasználású Jelzáloghitel A kölcsön
HIRDETMÉNY. A CIB UNO Lakáskölcsön és CIB UNO Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönre vonatkozó Kondíciós Lista:
HIRDETMÉNY A CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönök, CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönök és a CIB Bank Új Otthon II. lakáshitelére vonatkozó kondíciós listákban történt változásokról Ezúton tájékoztatjuk
KONDÍCIÓS LISTA CIB FIX Ingatlanfedezetes hitelek
AKCIÓ Visszavonásig: teljes körűen befogadott igénylés esetén, jóváhagyást követően a folyósítási díjból 50% kedvezményt adunk abban az esetben, ha az igénylő megfelel az alábbi feltételek valamelyikének:
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ TARTALOM LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) HATÁLYOS 2017.01.01-től visszavonásig Lakáscélú jelzáloghitel Hitel célja lakásvásárlás, építés,
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ TARTALOM 1. SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) 2. LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) 3. SZEMÉLYI JELLEGŰ
HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN
HIRDETMÉNY A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél 2017.07.01. és 2017.10.31. között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 01. Közzététel napja:
HIRDETMÉNY CIB SZEMÉLYI KÖLCSÖNRE VONATKOZÓ KONDÍCIÓS LISTA ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ VÁLTOZÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY CIB SZEMÉLYI KÖLCSÖNRE VONATKOZÓ KONDÍCIÓS LISTA ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ VÁLTOZÁSÁRÓL I. A változással érintett kondíciós lista és ügyfél-tájékoztató A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.;
CIB Új Otthon Hitel. Most Ajándék értékbecsléssel!
CIB Új Otthon Hitel Most Ajándék értékbecsléssel! Az akció a 2008. március 3. és 2008. május 30. között teljes körűen befogadott CIB Új Otthon Hitel igénylésekre vonatkozik. Az akció során igényelt CIB
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.06. Jelen Hirdetmény a 2016. május 6. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december 15. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
HIRDETMÉNY A CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozó kondíciós lista június 1. napjától hatályos módosításáról
HIRDETMÉNY A CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozó kondíciós lista 2016. június 1. napjától hatályos módosításáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cgj.sz.: 01-10-041004) ezúton
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.09.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december 7- napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2016. 01.01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
KONDÍCIÓS LISTA v26 CIB FIX Ingatlanfedezetes hitelek
A Forintosítási törvény* rendelkezései szerint a Forintosító törvény hatálya alá tartozó forint alapú kölcsönszerződések kamatozása a Forintosítási törvény 14. -ában meghatározottak szerint a törvény erejénél
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint
A CIB Előrelépő Személyi Kölcsön jellemzői:
Hatályos: 2016. március 21 -től ÜGYFÉL-TÁJÉKOZTATÓ A CIB ELŐRELÉPŐ SZEMÉLYI KÖLCSÖNRŐL A CIB Előrelépő Személyi Kölcsön jellemzői: Kölcsönösszeg: 300 000-től 5 000 000 Ft-ig, de maximum a havi nettó jövedelem
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Borotai Takarékszövetkezet Hatálybalépés napja 2016.12.01 Jelen Hirdetmény a 2015.07.01 napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.09.01. Jelen Hirdetmény a 2016.08.31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016.11.30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó Hitel
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY (JAVASOLT HIRDETMÉNY MINTA) Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 30-ig befogadott
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.17. Jelen Hirdetmény a 2016. május 17. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Érvényes: 2016.08.01-től Fix, 1 éves kamatperiódus Kamatozás Ügyleti (bruttó) kamat* 1/6 Adósok által fizetendő kamat** Ügyleti év Az első
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
1 TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december 15. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint
KONDÍCIÓS LISTA v05 a CIB Bank Otthonteremtési Kamattámogatott hitelére vonatkozóan
AKCIÓS AJÁNLAT a 2016. május 31-ig befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén Induló költségek nélkül igényelhető ingatlanfedezetes kölcsönök A CIB Bank a 2016. március 21-től befogadott, hiánytalan
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.17. Jelen Hirdetmény a 2016. január 01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet 3915 Tarcal, Fő út 66. Telefon +36 47 580 011 E-mail kozpont@szerencs.tksz.hu www.szerencs.tksz.hu Cégjegyzékszám 05-02-000269, Miskolci Törvényszék Cégbírósága
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet 3915 Tarcal, Fő út 66. Telefon +36 47 580 011 E-mail kozpont@szerencs.tksz.hu www.szerencs.tksz.hu Cégjegyzékszám 05-02-000269, Miskolci Törvényszék Cégbírósága
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.07. Jelen Hirdetmény a 2015. december 14. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. október 01. Jelen Hirdetmény a 2016. január 1. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Forint
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016. december 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
HIRDETMÉNY. a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel esetén alkalmazott kondíciókról. Hatályos: szeptember 15.
HIRDETMÉNY a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel esetén TARTALOMJEGYZÉK 1. MINŐSÍTETT FOGYASZTÓBARÁT LAKÁSHITEL... 3 1.1. Ötös Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel... 3 1.2. Ötös Minősített Fogyasztóbarát
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.12.01. Jelen Hirdetmény a 2016. január 01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan H-1027 Budapest, Medve utca 4-14. H-1537 Pf. 394. SWIFT: CIBHHUHB Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék
KONDÍCIÓS LISTA v21 CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönök
AKCIÓS AJÁNLAT a 2016. június 1-től befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén Induló költségek nélkül kölcsönök 2. A CIB Bank a 2016. június 1-jétől befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: január 01.
Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet 5540 Szarvas, Szabadság út 30. Telefon +36 66 312 100 Fax +36 66 312 577 E-mail kozpont@szarvastksz.hu www.szarvastksz.hu Cégjegyzékszám 04-02-000342, Gyulai
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY A hirdetésben szereplő három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás. Hatálybalépés napja 2016.12.01.
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan
Ügyféltájékoztató Piaci Lakáscélú és Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan H-1027 Budapest, Medve utca 4-14. H-1537 Pf. 394. SWIFT: CIBHHUHB Nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
KONDÍCIÓS LISTA v22 CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönök
AKCIÓS AJÁNLAT a 2016. június 1-től befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén Induló költségek kölcsönök 2. A CIB Bank a 2016. június 1-jétől befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén az alábbi
Hirdetmény. Akciók kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/6
1/6 Hirdetmény Akciók kondíciói 1/2010.03.23. és 7/2010. számú Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010. 04. 27-től A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/6 Fókusz Takarékszövetkezet Lakossági akciós
Személyi jellegű hitelek
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ TARTALOM Személyi jellegű hitelek HATÁLYOS 2017.01.16-tól visszavonásig Személyi jellegű hitelek A személyi kölcsönt mindennapi használati tárgyakra,
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.04.01. Jelen Hirdetmény a 2015. április 01 napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. május 15-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.09.01. Jelen Hirdetmény a 2016. január 01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetményben a személyi hitel kamata változott a báziskamat
CIB Megoldás Hitel Könnyített Törlesztési Időszakkal
Mi az a CIB Megoldás Hitel? A CIB Bank a CIB Megoldás Hitel termékével azoknak az ingatlanfedezetes hitellel rendelkező ügyfeleinek kíván segítséget nyújtani, akiknek a gazdasági válság, árfolyamváltozás
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosítására a 2014. évi LXXVIII. törvény
Takarék Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel HIRDETMÉNY
Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. március 21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. május 15. napjáig
KONDÍCIÓS LISTA v07 CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönök
AKCIÓS AJÁNLAT a 2016. május 31-ig befogadott, hiánytalan igénylések Induló költségek nélkül igényelhető ök A CIB Bank a 2015. március 16-tól 2016. május 31-ig befogadott, hiánytalan igénylések az alábbi
INGATLANFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT JELZÁLOG TÍPUSÚ HITELEK KAMAT- ÉS DÍJ HIRDETMÉNY. Hatályos: 2015.02.02-től
INGATLANFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT JELZÁLOG TÍPUSÚ HITELEK KAMAT- ÉS DÍJ HIRDETMÉNY Hatályos: 2015.02.02-től 1 SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.02.02.
CIB EASY kedvezményprogram Kondíciós lista
A CIB EASY kedvezmények igénybevételére azon magánszemélyek jogosultak, akik munkajogviszonyban állnak olyan vállalkozással (továbbiakban: Partner) aki csatlakozott a CIB EASY kedvezményprogramhoz, azaz
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016. december 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.12.01. Jelen Hirdetmény a 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó Hitel kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza. Takarék
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016. december 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
KONDÍCIÓS LISTA v31 a CIB Bank Otthonteremtési Kamattámogatott hitelére vonatkozóan
AKCIÓS AJÁNLAT a 2016. június 1-től befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén Induló költségek nélkül igényelhető ingatlanfedezetes kölcsönök 2. A CIB Bank a 2016. június 1-től befogadott, hiánytalan
H I R D E T M É NY. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02.
H I R D E T M É NY MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ SZEMÉLYI KÖLCSÖN TERMÉKEKRE VONATKOZÓAN Hatálybalépés napja: 2015.02.02. 1 1. Személyi kölcsön A kölcsön összege: 300.000 Ft 2 000 000,- Ft A kölcsön
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016. december 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
HIRDETMÉNY a fogyasztói forint alapú SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához
HIRDETMÉNY a fogyasztói forint alapú SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához Hatályba lépés napja: 2017. január 3. A Kölcsön összege: 1.000.000,- Ft 10.000.000,- Ft A Kölcsön futamideje: 18 hónap
HIRDETMÉNY. 14. Takarék Otthon Hitel Hatálybalépés napja:
HIRDETMÉNY 14. Takarék Otthon Hitel Hatálybalépés napja 2016.10.01. Jelen Hirdetmény a 2016.09.30 napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 3200 Gyöngyös, Magyar út 1. 1. em 7. Telefon 37/505-220, Fax 37/505-225 email kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu, www.gyongyosmatratakarek.hu Nyilvántartó bíróság Egri Törvényszék
CIB Pro Kedvezménycsomag Kondíciós lista
A CIB Pro Kedvezménycsomag igénybevételére azon magánszemélyek jogosultak, akik munkajogviszonyban állnak olyan vállalkozással (továbbiakban: Partner) akinek a Bankkal együttműködési megállapodása (továbbiakban:
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.06. Jelen Hirdetmény a 2016.05.06. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. május 15-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán alkalmazott
Lakossági szabad felhasználású jelzáloghitel hirdetmény
Lakossági szabad felhasználású jelzáloghitel hirdetmény Érvényes: 2017. január 1-től Jelzálog fedezete mellett nyújtott, felhasználási célhoz nem kötött forintalapú jelzáloghitel magánszemélyek részére,
HIRDETMÉNY Lakossági Jelzáloghitel Hatályos: től
HIRDETMÉNY Lakossági Jelzáloghitel Hatályos 2016.03.21-től Az Ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása Kamatok Megnevezés Piaci kamatozású forint hitel lakáscélra Piaci kamatozású forint
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016.12.31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán alkalmazott
HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza
HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza LAKÁSCÉLÚ VAGY SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához A Kölcsön összege: 5.000 EUR 50.000 EUR A Kölcsön devizaneme: EURO (a folyósítás
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.17. Jelen Hirdetmény a 2016.04.06. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán alkalmazott
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Nyugat Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi
A JELZÁLOGFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT LAKOSSÁGI HITELEKRŐL
RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A JELZÁLOGFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT LAKOSSÁGI HITELEKRŐL OTTHONTEREMTÉSI JELZÁLOGHITEL ÚJ LAKÁS ÉPÍTÉSÉRE, VÁSÁRLÁSÁRA (1 ÉVES REFERENCIA-KAMATLÁB PERIÓDUS)
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017.02.01. Jelen Hirdetmény a 2017. január 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. március 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017. február 1. Jelen Hirdetmény a 2017. február 1. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2017. március 31-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán
KONDÍCIÓS LISTA v81 CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönök
AKCIÓS AJÁNLAT a 2016. június 1-től befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén Induló költségek kölcsönök A CIB Bank a 2016. június 1-jétől befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén az alábbi
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Borotai Takarékszövetkezet Hatálybalépés napja 2017.02.01 Jelen Hirdetmény a 2017. január 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. március 31-ig befogadott
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016. december 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.02.01. Jelen Hirdetmény a 2017. január 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. március 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja:
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.02.01. Jelen Hirdetmény a 2017. január 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. március 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
A konstrukciót a TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet (címe: 4026 Debrecen Bethlen u A.ép. I.6. ) (továbbiakban: Hitelintézet) nyújtja
A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖNÖK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet Üzletszabályzata, az Általános
Hatálybalépés napja: április 01.
Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel három vagy több gyermekes család esetén HIRDETMÉNY A hirdetésben szereplő három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016.03.21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán alkalmazott
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.10.01. Jelen Hirdetmény a 2016.09.30. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán alkalmazott
KONDÍCIÓS LISTA v47 a CIB Bank Otthonteremtési Kamattámogatott hitelére vonatkozóan
AKCIÓS AJÁNLAT Induló költségek nélkül igényelhető ingatlanfedezetes kölcsönök 2. A CIB Bank a 2016. június 1-től befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén az alábbi kedvezményeket biztosítja: Az
HIRDETMÉNY. 14. Takarék Otthon Hitel Hatálybalépés napja:
HIRDETMÉNY 14. Takarék Otthon Hitel Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016.12.31 napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. július 01. Jelen Hirdetmény a 2016. június 01. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Otthon Hitel kapcsán
KONDÍCIÓS LISTA HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 3,00% 14 Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek CIB Személyi kölcsöneire és eire vonatkozóan Hatályos: 2015. február 1-től A Kúria törvény** rendelkezései alapján a jelen Kondíciós Lista hatálya alá tartozó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
Ikt.sz. 863/2017. TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017. február 01. Jelen Hirdetmény a 2017. február 01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. március 31-ig befogadott
Piaci, lakáscélú hitelek. Ötös Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel Tizes Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel
A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOG-FEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzata,