Felvételi eljárás. Saját szóbeli felvételi a 4 és 5 évfolyamos képzésbe jelentkezőknek (8. osztályosok)
|
|
- Domokos Gáspár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Felvételi eljárás Élünk a középiskolai központi felvételi lehetőségével. Jelentkezési határidő: december 9. (6 és 4 évfolyamosoknak és a nyelvi előkészítőbe jelentkezőknek is.) Amennyiben a tanuló a felvételi eljárás során speciális körülmények biztosítását kéri, az erre vonatkozó szülői kérelem és a szakértői vélemények benyújtásának határideje is ez! A megíratás ideje országosan: január 21. szombat évfolyamos gimnáziumba, 4 évfolyamos gimnáziumba és a nyelvi előkészítő évfolyamra jelentkezőknek. Pótló felvételi: január (Csak orvosi igazolás fogadható el!) A tanulók a központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt diákigazolványt vagy személyi igazolványt hozzanak magukkal! A dolgozatok megtekinthetők január 31-én 8-tól 16 óráig. Az értékelőlapok február 7-én 8-tól 16 óráig vehetők át. Amennyiben februárban hozzánk adja be a tanuló a jelentkezési lapját, csatolnia kell a bárhol megírt felvételi értékelő lapját. (Azoknak is csatolni kell az értékelő lapot, akik nálunk írták a központi felvételit.) A tényleges jelentkezési lapok beérkezési határideje: február 15. Szóbeli felvételit a 9. és 7. évfolyamra jelentkező diákoknak is tartunk. A nyelvi előkészítő osztálynál mérjük a felvételi tájékoztatóban jelzett angol tudásszint meglétét. Saját szóbeli felvételi a 4 és 5 évfolyamos képzésbe jelentkezőknek (8. osztályosok) (hétfő) beosztás szerint (kedd) beosztás szerint (szerda) beosztás szerint (csütörtök) beosztás szerint Saját szóbeli felvételi a 6 évfolyamos képzésbe jelentkezőknek (6. osztályosok) (szerda) tól beosztás szerint (csütörtök) tól beosztás szerint (péntek) tól beosztás szerint A jelentkezési lapra kérjük ráírni, hogy a jelzett időpontok közül melyik lenne megfelelő a szóbeli felvételire. Ezt a beosztáskor figyelembe tudjuk venni. A 4 évfolyamos és a nyelvi előkészítő osztályokba jelentkező (8. osztályos) diákoknak nem küldünk külön értesítést a felvételik időpontjáról, a beosztást az iskola HONLAP-ján tekinthetik meg ( Változtatásra csak nagyon indokolt esetben van lehetőség. Nem hívjuk be a szóbeli felvételire azon diákokat, akik félévkor bármely tárgyból elégtelen osztályzatot kaptak, akiknek a matematika osztályzata elégséges, illetve akiknek hozott és a központi írásbeli felvételin szerzett pontjainak összege nem éri el a 75-öt (a központi írásbeli valamely tárgya alól felmentettek esetében az 50-et).
2 A maximálisan elérhető felvételi pontszám alkotórészei Központi írásbeli Előző tanév év végi és az adott tanév félévi osztályzatokból hozott pontok (matematika, magyar nyelvtan (humánnál irodalom is), történelem, idegen nyelv, biológia vagy földrajz vagy fizika vagy kémia /a jobbat vesszük figyelembe / illetve 6. osztályosoknak környezetismeret) Saját szóbelin szerzett pontok 4 és 5 évfolyamos képzés esetén 50% (max. 100 pont) (max = 50 pont) (max. 50 pont) 6 évfolyamos képzés esetén 50% (max. 100 pont) (max = 50 pont) (max. 50 pont) Az általános iskolai matematika osztályzat hiánya esetén a biológia osztályzatot, magyar vagy idegen nyelv osztályzat hiánya esetén a történelem osztályzatot kétszer számítjuk be a hozott pontszámba. A tantárgyi felmentéssel rendelkező diákoknál a magyar vagy matematika központi dolgozatok hiánya esetén a tanuló elérhető összpontszáma 150 lesz (200 helyett). Elért valós pontszáma alapján kiszámoljuk a %-os teljesítményét, amit a 200 max. ponthoz arányítva alakul ki a tanuló végleges pontszáma, ami alapján a felvételi rangsorba kerül. A felvételnél azonos pontszámot elért tanulók közül előnyben részesítjük azt, akinek sajátos helyzete ezt indokolja: aki halmozottan hátrányos helyzetű akinek központi matematika eredménye jobb aki kerületi lakos akinek testvére iskolánkba jár. Az ideiglenes rangsor megtekinthető tól az iskolában és a honlapunkon ig postára adjuk a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek (a jelentkezési lapon megjelölt értesítési címre). Beiratkozás időpontja: h 2
3 6 évfolyamos szóbeli felvételi A szóbeli vizsgára a felvételizőnek magával kell hoznia iskolai füzeteit (magyar, matematika, angol/német) és ellenőrző könyvét vagy egy kivonatot az e-naplóból. A szóbeli vizsga 60 perces csoportos foglalkozás, melynek során a felvételiző diákok koruknak megfelelő általános műveltségét, tájékozottságát, logikai képességét, kommunikatív és szociális kompetenciáit mérjük fel. A fős vizsgacsoportokban a felvételizők egyénileg és 3-4 fős csoportokban tevékenykedve oldják meg a felvételi játékos feladatait. A csoportok tevékenységét 3-4 tanár kíséri figyelemmel, akik a foglalkozás után megfigyeléseiket összevetve alakítják ki a diák pontszámát. A vizsga célja a diákok megismerése, a 6 évfolyamos képzésre való alkalmasságuk (megfelelő alapismeretek, elégséges motiváció, elvárható eligazodás az őket körülvevő világban, pozitív hozzáállás, együttműködés stb.) megállapítása. A vizsgán szerezhető 50 pont a következő részpontszámokból tevődik össze: Bemutatott füzetek, a vizsgán tanúsított magaviselet, alkalomhoz illő megjelenés 10 pont Az értékelés az alábbi teljesítménytartományokban történik pont 7-4 pont 3-0 pont A vizsgázó bekért füzeteit magával hozta és a bizottság kérésére bemutatta. Bemutatott füzetek, a vizsgán tanúsított magaviselet, alkalomhoz illő megjelenés Füzetei alapvetően rendezettek, áttekinthetőek, a diák tanuláshoz való pozitív hozzáállásáról tanúskodnak. A vizsga lebonyolítása során együttműködő volt, magatartásával elősegítette a vizsga rendezett, zökkenőmentes lebonyolítását. A vizsgázó a bekért füzeteket nem hozta magával. Füzeteit elhozta ugyan, de azok rendezetlenek, áttekinthetetlenek, jegyzetei láthatólag hiányosak. A vizsga során nem mindig volt együttműködő, passzivitással, esetleg kisebb rendbontással akadályozta a vizsga gördülékeny lebonyolítását. A vizsgázó a bekért füzeteket nem bocsátotta a vizsgáztatók rendelkezésére. Bemutatott füzeteinek tartalma és állapota a tanuláshoz való negatív hozzáállásról tanúskodik. Viselkedésével kifejezetten hátráltatta a vizsga lebonyolítását. A vizsgázó egyéni feladatmegoldásai A vizsgázó viselkedése, szerepvállalása a csoportban 20 pont 20 pont 1 Az adott tartományon belüli pontszámot a vizsgáztató tanárok az adott vizsgacsoport összetételét figyelembe véve saját hatáskörükben mérlegelik. 3
4 A vizsgázó egyéni feladatmegoldásai pont 14-8 pont 7-0 pont A vizsgázó viselkedése, szerepvállalása a csoportban pont 14-8 pont 7-0 pont A vizsgázó az életkorának megfelelő általános műveltségről, tájékozottságról ad számot. Önálló feladatmegoldásai gondolatgazdagságról, találékonyságról árulkodnak. Írásbeliséget igénylő feladatmegoldásainak helyesírása elfogadható. Szóbeli megnyilatkozásai koherensek, informatívak, szókincsük a helyzetnek és a vizsgázó életkorának megfelelő. Az instrukciókat pontosan megérti. A vizsgázó önállóan megoldott feladataiból kitűnnek tájékozottságának, műveltségének kisebb hiányosságai. Megoldásai kevésbé egyéniek, gondolatgazdagok, esetenként sablonosak. Írásbeliséget igénylő feladatmegoldásainak helyesírása hiányosságokat árul el. Szóbeli megnyilatkozásai kevésbé informatívak és/vagy a helyzethez nem illő szókincset használ. Az instrukciókat nem minden esetben érti pontosan, kétely esetén kulturáltan kérdez. A feladatmegoldás során a vizsgázó komoly hiányosságaira derül fény. Megoldásai sablonosak, ismétlő jellegűek. Írásbeliséget igénylő feladatmegoldásainak helyesírása elfogadhatatlan (több durva és/vagy súlyos hibát vét). Szóbeli megnyilatkozásai kevéssé informatívak, szókincse, fogalmazásmódja nem felel meg a helyzetnek. Az instrukciókat nem érti, kétely esetén nem kér segítséget, esetleg csalással próbálkozik. A vizsgázó szerepvállalása a csoportban konstruktív jellegű, egyéni tudását, képességeit a csoport érdekében mozgósítani képes. Mások meghallgatásában toleráns, figyel a másik mondanivalójára. Társaival és a vizsgáztatóval egyaránt együttműködő. A vizsgázó szerepvállalása a csoportban alapvetően konstruktív jellegű, egyéni tudását, képességeit a csoport érdekében többnyire hajlandó mozgósítani, de a feladatmegoldásban nem kitartó, pl. nehézség esetén kihátrál vagy mással kezd foglalkozni. Mások meghallgatásában többnyire toleráns, nagyrészt figyel a másik mondanivalójára, de esetenként passzív vagy versengő attitűdöt vesz fel. A vizsgázó szerepvállalása a csoportban destruktív jellegű, vagy a kezdetektől passzív, esetleg konzekvensen válogat a neki tetsző és nem tetsző feladatok között. Mások meghallgatásában intoleráns, figyelmetlen. Igyekszik mindvégig kimaradni az eseményekből vagy mindenképp igyekszik felhívni magára a figyelmet. Társait kihasználja saját előnyszerzése érdekében. 4
5 4 és 5 évfolyamos szóbeli felvételi Kérjük, hogy a tanuló hozza magával ellenőrző könyvét vagy egy kivonatot az e-naplóból, az általános iskolai füzeteit, esetleges vizsgaeredményeiről szóló tanúsítványait, versenyeken szerzett okleveleit. Ezek a dokumentumok segítenek abban, hogy a felvételizőkről mind teljesebb képet kapjunk. A felvételiző a témakör(ök) kihúzása után lehetőséget kap a témával kapcsolatos gondolatainak önálló kifejtésére, 8-10 mondatban elmondhatja a tanultakat, ismereteit, véleményét. Esetenként a felvételiztető tanár kérdés és/vagy feladat formájában fordul a felvételizőhöz, aki azonnal válaszol. Szóbeli felvételi vizsga pontozása: Minden tanuló a jelentkezésének megfelelően többféle szóbeli pontszámot kaphat. A pontszámot, ami maximum 50 pont lehet, a felvételiztető bizottság tagjai együtt határozzák meg pont pont 15-0 pont A tanuló a feltett kérdéseket/feladatokat jól megérti. A kérdéseket/feladatokat nem minden esetben érti pontosan, kétely esetén kulturáltan kérdez. A kérdéseket/feladatokat többször nem érti. A vizsgázó az évfolyamának megfelelő szinten ad számot tárgyi tudásáról. Az adott témában tájékozott, szakszerű. Tárgyi tudásában hiányosságok, bizonytalanságok mutatkoznak. Tárgyi tudása komoly hiányosságokat mutat. Feleletének logikus gondolatmenete, felépítettsége van. Képes összefüggések meglátására, megfogalmazására. Feleletének gondolatmenete nem logikus, kevésbé következetes. Feleletének gondolatmenete nem logikus, ellentmondásos, szaggatott. Kommunikációs készsége nem megfelelő. Megnyilatkozásait a témának megfelelő (szak)szókincs, pontos nyelvhasználat jellemzi, felelete informatív, koherens. Megnyilatkozásai kevésbé informatívak, előfordulnak nyelvhelyességi, szóhasználati hibák. Megnyilatkozásai kevéssé informatívak, feleletében sok nyelvi és szóhasználati hiba fordul elő. 5
6 Témakörök a humán emelt óraszámú csoportba jelentkező tanulók számára Témakörök magyar irodalomból: Petőfi Sándor Arany János Ady Endre A Nyugat folyóirat (Babits Mihály vagy Juhász Gyula vagy Kosztolányi Dezső vagy Tóth Árpád) A mai kulturális élet (könyv / színház / múzeum / mozi / tévé / internet) Kedvenc olvasmány Témakörök magyar nyelvből: A kommunikáció A szófajok A mondatrészek A mondatok szerkezete Közmondások, szólások Témakörök történelemből: Az ókori történelem egy jelentős személyiségének tevékenysége (pl. Nagy Sándor, Julius Caesar, Augustus vagy bármelyik szabadon választott jelentős személyiség) Szent István király és a magyar államalapítás Egy magyar uralkodó portréja (pl. IV. Béla, Károly Róbert, Hunyadi Mátyás, Mária Terézia vagy bármelyik másik szabadon választott uralkodó) A nagy földrajzi felfedezések Egy jelentős személyiség tevékenysége a magyar reformkorból (Széchenyi István vagy Kossuth Lajos) Az es magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei A II. világháború néhány jelentősebb állomása szabad választás szerint (pl. a háború kitörésének körülményei vagy Magyarország a háborúban vagy jelentős ütközetek vagy politikusok és hadvezérek a háborúban stb.) A magyar kultúra nagy alakjai (pl. Munkácsy Mihály, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Szentgyörgyi Albert, Bartók Béla stb.) Kedvenc történelmi korszak vagy személyiség jellemzése A vizsgázótól elvárjuk, hogy a húzott témáról 8-10 mondatot önállóan beszéljen és / vagy a vizsgáztató tanárral a megadott témáról beszélgessen. 6
7 Témakörök a nyelvi előkészítő osztályba jelentkező tanulók számára (angol) A szóbeli felvételi vizsga részeként a tanulók a következő feladatokat oldják meg. 1. Kötetlen beszélgetés az előre megadott témakörök alapján. A vizsgázó egy témakört húz ki. (5 perc) 2. Monologikus beszéd képi stimulus alapján. A vizsgázó önállóan beszél a képről. A vizsgáztató tanár kérdéseket tesz fel a képpel kapcsolatban. (5 perc) My family My school Hobbies, free time activities Television, computer, mobile phone My weekends and my weekdays My best holiday My best friend, friends Sports Weather and clothing Shopping Témakörök: Témakörök a biológia emelt óraszámú csoportba jelentkező tanulók számára A biológia szóbeli felvételi vizsgán a tanulók két témakörből adnak számot tudásukról. 1. Az emberi szervezet (a bőr, mozgás, emésztés, légzés, keringés szervrendszerei) 2. A növények, állatok és gombák főbb csoportjainak jellemzése Mindkét témakörből egy-egy tételt húznak a vizsgázók. A tételek ábrát, illusztrációt tartalmazhatnak. Kérjük, hogy a vizsgára jelentkezők hozzák magukkal 8. osztályos biológia füzetüket. Témakörök az általános tantervű képzésre jelentkező tanulók számára Ünnepek (pl. március 15., október 23., karácsony) Példaképek (pl. irodalmi és/vagy történelmi alakok, szülők, médiaszemélyiségek, sportolók) Kedvenc olvasmány Mai kultúránk (pl. könyv, internet, tévé, színház) Művészetek (pl. kedvenc film, épület, zene) Tudományok (pl. fizikai-kémiai kísérletek és az azokból levonható következtetések / a növény- és állatvilág szerepe az emberiség jelenében és jövőjében / kedvenc történelmi kor) Környezetvédelem: hogyan védjük környezetünket (pl. saját példa) 7
ADY ENDRE GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓ FÜZET
ADY ENDRE GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓ FÜZET 2013 2014 Oktatási Minisztérium nyilvántartási kódszáma: 035245 2 Tartalomjegyzék Terveink a 2013 2014-es tanévben... 4 A 2013 2014-es tanévre tervezett osztályok...5
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI
TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!
TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty
A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:
1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM
A 2015/2016. TANÉV FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE - 9. ÉVFOLYAM Választható tanulmányi területek, ágazatok: 001 gimnázium emelt óraszámú angollal (1 osztály 28 fő) 006 dekoratőr (0,5 osztály 14 fő) 007 divat-
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi
OKTATOTT IDEGEN NYELV
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:
Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi
OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.
Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis
TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018.
TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 1. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. ALAPVETŐ CÉLJAINK: 1. biztos nyelvtudás legalább egy nyelvből; 2. diákjaink olyan egyetemekre jussanak be, amely megfelel
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL
TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata
A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából
Felvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:
Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM
Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan)
19 92 REFORMÁTUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15. tel./fax: 82/511-487 igazgató: 82/411 005 e-mail: titkarsag@lorantffy-kaposvar.sulinet.hu honlap: www.lozsu.hu
TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!
TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! Az általános iskola 2019. február 18-ig továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
1. Iskolánk OM azonosítója:
BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu
Szegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
Új tagozatok a as tanévben!
1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be
A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA
Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel.: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018
Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2017/2018. tanévre
TELGISZ Teleki László Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola 2230 Gyömrő, Szent István u. 69-71. OM azonosító: 032583 Honlap: www.telgisz.hu Tel/Fax: 06-29-330-015 v. 06-29-330-055 Felvételi tájékoztató
A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA
Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola neve
Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út OM azonosító: Feladatellátási hely kódja: 002
Szülői tájékoztató: 2017. november 23-án és 2018. január 17-én 17:00 órakor a gimnáziumban. Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út 135-137. OM azonosító: 035344 Feladatellátási hely kódja:
A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE
A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
Felvételi tájékoztatója
A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné
OM azonosító: 200951
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22.
Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási
Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2019/2020. tanévre
TELGISZ Teleki László Gimnázium és Informatikai Szakgimnázium 2230 Gyömrő, Szent István u. 69-71. OM azonosító: 032583 Honlap: www.telgisz.hu Tel/Fax: 06-29-330-015 v. 06-29-330-055 Felvételi tájékoztató
A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA
Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Szerb Antal Gimnázium
Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint
A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek
FELVÉTELI INFORMÁCIÓK
FELVÉTELI INFORMÁCIÓK Kedves Szülők és Felvételiző Tanulók! A kapcsolódó országos szintű szabályozást és a legfontosabb átfogó információkat a www.oktatas.hu oldalon a Köznevelés címszó alatt megnyíló
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM
KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta
Arany János Általános Iskola és Gimnázium
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.
TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL A szóbeli felvételi : 2014. február 22. (szombat) 9 óra Megjelenés: 8 óra 45 perckor az iskola aulájában A részletes beosztást ott lehet megtekinteni Az ideiglenes felvételi
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA
Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
Beiskolázási tájékoztató
Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi
Kedves Nyolcadikos Felvételizők!
Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári
CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com
TOVÁBBTANULÁS 2013-2014.
TOVÁBBTANULÁS 2013-2014. Azonos felvételi eljárás a 4., 6. és 8. évfolyamon Gyermekükkel közösen döntsenek A tanuló képességeinek megfelelően A szülőknek közösen kell dönteniük - Vitás esetben a bíróság
1. AKTUÁLIS. A 2015/2016-os tanévre képzéseinkre jelentkezőknek összegyűjtöttük a felvételivel kapcsolatos időpontokat.
KESZTHELYI VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUM FELVÉTELI INFORMÁCIÓK 2015/2016-OS TANÉV 1. AKTUÁLIS A 2015/2016-os tanévre képzéseinkre jelentkezőknek összegyűjtöttük a felvételivel kapcsolatos időpontokat. Időpont
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév
Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi
Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47
A Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése az iskolarendszerű szakképzések esetében. 1. Bevezető. Az iskola jelen szabályozás kidolgozásához az Emberi